2020 októberében a videós munka felügyeletével engem és Vang Lit bízták meg, akivel már korábban is együtt dolgoztam. Tudtam, hogy nagyon sokat ad a hírnevére és a státuszára, és hogy bárkivel összevész, aki megsérti őt. De elég jól kijöttünk, nagyobb konfliktusok nélkül. Később rájöttem, hogy elfogult lett a csoportból az egyik nővérrel, Hszin Csenggel szemben. Amikor Vang Li bemutatta a csapattagok helyzetét, megvető hangnemben azt mondta: „Hszin Csengnek nincs jó emberi mivolta, és hihetetlenül arrogáns. Amikor javaslatokat teszek neki, nemhogy nem fogadja el őket, hanem az én hibáimról kezd beszélni. Nincs pozitív szerepe a csapatban. Már írtam is egy levelet a vezetőnek, amelyben jelentettem, milyen problémák vannak vele, és értékeléseket gyűjtöttem róla a többiektől is; arra készülünk, hogy elbocsássuk.” Elolvastam az értékeléseket, és a legtöbb testvér azt írta, hogy Hszin Cseng jó képességű és tehetséges a kötelességében, de a beállítottsága egy kicsit arrogáns. Azt írták, hogy néha ragaszkodik a saját véleményéhez, amikor a munkáról beszélgetnek, de ha valaki világosan elbeszélgetett vele, akkor el tudta fogadni. Összességében még művelhető lett volna. Azon gondolkodtam: „A Vang Li által adott értékelés nem volt objektív és nem is igazságos, és Hszin Csenget nem kellene emiatt könnyelműen elbocsátani. Vajon Hszin Cseng úgy cáfolta meg Vang Li ötleteit, hogy kellemetlen helyzetbe hozta őt, és Vang Li ezért lett vele szemben elfogult és akarta elbocsáttatni? Ha igen, akkor Vang Linek el kellene gondolkodnia magán.” Ennél a gondolatnál rá akartam mutatni neki erre a problémára, de aztán arra gondoltam: „Annyira sokat ad a látszatra – vajon megutál, miután ezt megteszem? Hogyan fogunk kijönni, ha megromlik a kapcsolatunk?” Ezért tapintatosan azt mondtam neki: „Hszin Cseng új a hitben, és kissé makacs, de a problémái nem elég súlyosak az elbocsátáshoz. Inkább közösség által segítsünk neki.” Ezt hallva Vang Li arckifejezése teljesen megváltozott, és bosszúsan mondta: „Hszin Cseng problémája nem az, hogy makacs, hanem az, hogy rossz a beállítottsága. Régebben én is úgy gondoltam, mint te, de most már tisztán látom a dolgokat. Ha akarsz, segíts neki! Mostantól te vállalhatod a felelősséget a munkájáért.” Nem igazán tudtam, mit tegyek, amikor ezt hallottam. Arra gondoltam: „Épphogy csak csatlakoztam a csapathoz, és még nem ismerem a dolgokat. Vang Li rám tolta a felelősségét, és ez feltarthatja a munkánkat. Ez elég felelőtlen dolog volt a részéről.” Szerettem volna megosztani vele a további gondolataimat, de látva, milyen elutasító, féltem, hogy egy további konfliktus megzavarná a jó viszonyunkat, ezért inkább csendben maradtam.

Pár nappal később a munkánk szükségletei miatt arra készültünk, hogy helyszínt váltsunk. Vang Li egyszer csak azt mondta nekem: „Ezúttal ne vigyük magunkkal Hszin Csenget. Maradjon itt, és gondolkodjon el.” Nagyon meglepődtem. Miben különbözne az, ha itt hagyjuk, attól, hogy elbocsátjuk? Ezzel feltartanánk a munkát, és igazságtalan lenne vele szemben. Aggódtam, amikor láttam, hogy Vang Li a romlott beállítottsága szerint cselekszik, és le akartam leplezni, amiért visszaél a hatalmával, hogy kiközösítse és elnyomja Hszin Csenget. De eszembe jutott, hogy a minap, amikor Hszin Csengről beszélgettünk, mennyire ellenálló volt, és milyen rosszul viszonyult hozzám, így ha közvetlenül neki boncolgatnám és leplezném le a tettei lényegét, talán azt mondaná, hogy Hszin Csenget védem, és akadékoskodom. Ha ez tönkretenné a kapcsolatunkat, megneheztelne rám és kizárna, hogyan tudnánk egyáltalán együtt dolgozni? Haboztam, és nem mondtam ki, ami a nyelvem hegyén volt. Arra jutottam: „Hagyjuk. Nem kell közvetlenül lelepleznem. Inkább hagyom a dolgot.” Így aztán dadogva annyit mondtam: „A vezető még nem erősítette meg a kötelességének módosítását. Helyénvaló, hogy itt hagyjuk őt? Nem kellene megvárnunk a vezető jóváhagyását, mielőtt elbocsátjuk? Vigyük magunkkal! Így könnyebb lesz a munka nyomon követése is.” Miután ezt mondtam, Vang Li már nem erősködött tovább. Tudtam, hogy nem beszéltem világosan arról, mi a probléma Vang Livel, és hogy Hszin Cseng továbbra is a célkeresztjében lesz. Bűntudatot éreztem emiatt, de aztán arra gondoltam: „Mivel partnerek vagyunk, egyszerűen csak szemmel tartom, és megakadályozom, hogy súlyos hibákat kövessen el.” Ezek után továbbra is szándékosan kirekesztette Hszin Csenget. Egyszer volt egy szakmai képzési lehetőség, és mivel Hszin Cseng gyorsan tanult, a legjobb megoldás az lett volna, ha őt küldjük el a képzésre, majd amikor visszajön, tanítja a többieket. De Vang Li ragaszkodott hozzá, hogy egy másik nővért küldjön, aki nem ismerte jól azt a munkaterületet. A többiektől azt is megtudtam, hogy Hszin Cseng többször is Vang Liéviel ellentétes nézeteket fogalmazott meg, és mindenki úgy érezte, hogy Hszin Cseng ötletei jók, de Vang Li nem volt hajlandó elfogadni őket, és ragaszkodott hozzá, hogy Hszin Cseng hallgasson rá. Miután Hszin Cseng egy összejövetelen felvetette a problémáit, Vang Li dühös lett, és figyelmen kívül hagyta őt. Amikor Vang Li látta, hogy Hszin Csengnek problémái vannak a kötelességében, nem segített neki megoldani azokat, így Hszin Cseng nem kapott útmutatást a munkájához, ami megnehezítette a dolgát. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, amikor minderről tudomást szereztem. Vang Li mindig is elfogult, kirekesztő és elnyomó volt Hszin Csenggel szemben. Ez meglehetősen súlyos probléma volt. Már bomlasztotta és akadályozta a munkát. Tudtam, hogy beszélnem kell Vang Livel. Aznap összeszedtem a bátorságomat, és azt mondtam: „Még nem engedted el a Hszin Csenggel szembeni elfogultságodat, igaz? Hszin Cseng jól tanulja az új technikákat. Azzal, hogy nem engeded el a képzésre, elfogultan viselkedsz.” Amint ezt kimondtam, az arca elsötétült, és dühösen így szólt: „A vele szembeni elfogultságomat már elengedtem, de most veled szemben lett egy elfogultságom. A projekt, amelyért Hszin Cseng felelős, nem ér el semmit, és ez az ő hibája. Már réges-régen mondtam neked, hogy bocsássuk el, de nem értettél egyet.” Láttam, hogy Vang Linek semmi önismerete sincs. Felügyelőként nem gondolkodott el magán, amikor a munka nem ment jól, hanem csak hárította a felelősséget. Elég mérges voltam, és nagyon szerettem volna közvetlenül leleplezni a tettei lényegét. De látva, mennyire ellenálló, visszafogtam magam. Kissé korlátozva éreztem magam, és arra gondoltam: „Épp csak néhány igaz szót szóltam hozzá, de máris ilyen kritikus véleménye lett rólam. Ha tényleg napvilágra hoznám az összes hibáját, dührohamot kapna. Az biztosan tönkretenné a kapcsolatunkat. Jobb lenne nem mondani többet, és különben is, egy kicsit már megintettem. Mivel nem fogadja el, egyszerűen hagyom a dolgot.” Ezek után néhány munkaköri átszervezés miatt főleg más munkáért feleltem, és kevesebbet találkoztam Vang Livel.

Meglepő módon, körülbelül három héttel később, Vang Li munkája még mindig nem hozott eredményt, a csapattagok pedig gyengének és lehangoltnak érezték magukat. Arról számoltak be, hogy amikor látja, hogy nem végzik jól a kötelességüket, Vang Li csak szidja őket, de nem beszélget velük, és nem ad nekik útmutatást. Mindannyian korlátozva érezték magukat általa, és annyira negatívak lettek, hogy nem tudták, hogyan végezzék a kötelességüket. Azt is elmondták, hogy hónapok óta nem adott útmutatást Hszin Cseng munkájához. Mindannyiuknak könnyes volt a szeme, amikor ezt elmesélték nekem. Ekkor már elszállt a nyugalmam. Régóta láttam Vang Li hibáit, de nem mutattam rá neki, hogy mi ennek a természete. Nem volt tisztában a saját romlott beállítottságával, és az elfogultságai miatt folyamatosan kiközösített embereket, és nem volt hajlandó meghallgatni mások tanácsait, olyannyira, hogy a munka már majdnem teljesen leállt. Olyan bűntudatom volt! Amikor hazaértem, elolvastam egy részt Isten szavaiból, amely az antikrisztusokat leplezi le: „Az antikrisztusok szavai minden esetben különösen kedvesnek, kulturáltnak és választékosnak tűnnek. Nem számít, hogy ki sért alapelvet, vagy hogy ki szakítja és zavarja meg az egyház munkáját, az antikrisztus nem leplezi le és nem kritizálja ezeket az embereket; szemet huny felettük és hagyja, hogy minden dologban nagylelkűnek gondolják őt az emberek. Függetlenül attól, hogy milyen romlottságot fednek fel az emberek, és hogy milyen gonoszságot művelnek, az antikrisztus megértő és toleráns. Nem haragszik meg, nem gurul dühbe, nem lesz ingerült és nem hibáztatja az embereket, amikor azok valami rosszat tesznek és ártanak Isten háza érdekeinek. Akárki is az, aki gonoszságot követ el és megzavarja az egyház munkáját, az antikrisztus ügyet sem vet rá, mintha annak semmi köze sem lenne hozzá, és sosem sérti meg az embereket emiatt. Mi foglalkoztatja leginkább az antikrisztusokat? Az, hogy hányan tartják nagyra őket, és hogy hányan látják szenvedni és dicsérik emiatt őket. Az antikrisztusok azt hiszik, hogy a szenvedés sosem lehet hiábavaló; nem számít, milyen nehézséget viselnek el, milyen árat fizetnek, milyen jótetteket hajtanak végre, és hogy mennyire gondoskodók, figyelmesek és szeretetteljesek mások irányában, ezt mindet mások előtt kell végezniük azért, hogy minél többen láthassák. És mi a céljuk azzal, hogy így cselekszenek? Meg akarják vásárolni mások tetszését, azt akarják, hogy minél többen ismerjék el szívükben a cselekedeteiket, a magatartásukat és a jellemüket, és bólogassanak helyeslőn. Még olyan antikrisztusok is vannak, akik a »jó ember« képét próbálják kialakítani magukról ezzel a külsőleg jónak látszó viselkedéssel, hogy azután többen forduljanak hozzájuk segítségért” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Tizedik rész)). Az antikrisztusok nem lépnek közbe, amikor látják, hogy valakik bomlasztják a gyülekezet munkáját, hogy jó képet alakíthassanak ki magukról másokban – igazán önzők és aljasak. Visszagondolva a saját viselkedésemre, rájöttem, hogy pont úgy viselkedtem, mint egy antikrisztus. A gyülekezet azért rendelt Vang Li mellé dolgozni, hogy kiegészítsük egymás gyengeségeit, figyeljünk egymásra, és együtt védjük a gyülekezet munkáját. De hogy megvédjem a Vang Livel való „harmonikus” kapcsolatomat, és fenntartsam a „kedves ember” imázsomat előtte, nem mertem leleplezni, ahogy kirekesztően és elnyomóan bánt Hszin Csenggel. Láttam, hogy a másokkal való bánásmódja a romlott beállítottságán alapul, és hatással van a munkára, de nem tartottam magam az igazságalapelvekhez, nem léptem közbe, és nem is jelentettem egy vezetőnek. Féltem, hogy megutálna, és ez éket verne közénk. Még amikor összeszedtem a bátorságomat, hogy a közösségvállalás során szóljak neki valamit, akkor is visszafogtam magam, nem mutatva rá közvetlenül és világosan a viselkedése lényegére. Mindig engedékeny voltam vele. Némán néztem, ahogy kirekeszti és elnyomja a testvéreket, ami ártott az életbe való belépésüknek, és komolyan akadályozta a gyülekezet munkáját, én pedig még a kisujjamat sem mozdítottam, hogy segítsek. Végül világosan megértettem, hogy a kényszeres megfelelők kívülről talán jó embereknek tűnnek, és nem bántanak meg senkit, de a valóságban ravaszabbak és csalárdabbak. Mindent, amit tesznek, azért teszik, hogy megvédjék magukat, fenntartsák a nevüket és a státuszukat. Felszínes kedvességet használnak, hogy megnyerjék az emberek szívét, és maguk mellé állítsák őket. Olyan gonosz beállítottságot fednek fel, ami megegyezik egy antikrisztuséval. Elgondolkodva a tetteimen és a viselkedésemen, igazán bűntudatom lett, és gyűlöltem magam. Hogy lehettem ennyire ravasz, ennyire csalárd? Egy ilyen fontos kötelességet végeztem, de felelőtlen voltam, és nem ragaszkodtam az alapelvekhez, amikor problémákat láttam, ezzel károsítva a gyülekezet munkáját, és akadályozva mások életét. Nem ártottam talán a gyülekezet érdekeinek? Igazán nem volt lelkiismeretem! Imádkoztam és bűnbánatot tartottam Isten előtt, hogy abba akarom hagyni a lázadást és azt, hogy megbántsam Őt, és hogy gyakorolni akarom az igazságot, és meg akarom védeni a gyülekezet munkáját.

Másnap, amint felhoztam a munkát, amelyért Hszin Cseng volt felelős, Vang Li arckifejezése azonnal elsötétült, és panaszkodni kezdett, hogy Hszin Cseng negativitásba viszi a többieket. Láttam, hogy egyáltalán nem gondolkodik el magán, és minden felelősséget Hszin Csengre hárít. Arra gondoltam: „Alig kezdtem bele, és máris dühös. Ha felhozom az összes problémát, amit a munkájában látok, biztosan mérges lesz rám. Mondjam tovább?” Haboztam, és kissé korlátozva éreztem magam, ezért csendben imádkoztam, és arra gondoltam, hogy Isten megköveteli tőlünk, hogy becsületesek legyünk, és védjük Isten házának érdekeit. Ez adott némi bátorságot. Bármit is gondolt Vang Li, tudtam, hogy meg kell osztanom vele az őszinte véleményemet. Így hát szigorúan és igazságosan lelepleztem, hogyan nyomja el és gyötri Hszin Csenget. De ő hallani sem akart róla. Csak vitatkozott arról, hogy kinek van igaza és ki téved. Egyáltalán nem volt hajlandó elfogadni az igazságot, se megismerni önmagát. Láttam, milyen súlyos probléma van vele, és hogy nem maradhat abban a kötelességben, ezért jelentettem ezt a vezetőnknek. A vezető azt mondta, hogy már korábban is sokszor próbált segíteni Vang Linek azzal, hogy közösséget vállalt vele ebben az ügyben, de ő mégsem változott. A viselkedése megmutatta, hogy nincs jó emberi mivolta, nem fogadja el az igazságot, és hogy alkalmatlan a munkára. Ezért a lehető leghamarabb el kell bocsátani. Ráadásul a vezető azt akarta, hogy én bocsássam el. Összeszorult a szívem, és arra gondoltam: „A hozzáállása megváltozott velem szemben, amióta lelepleztem, milyen problémák vannak vele. Ha személyesen megyek oda elbocsátani, azzal súlyosan megsértem. Meggyűlölne ezután? Azt gondolná, hogy célba vettem?” Vívódtam magamban, és nem tudtam, hogyan nézzek Vang Li szemébe. Miközben ezen gyötrődtem, Isten szavait olvastam: „A legtöbb ember akar törekedni az igazságra és akarja gyakorolni azt, ám legtöbbször csak az elhatározás és a vágy van meg bennük erre; az igazság nem vált az életükké. Ennek eredményeként, amikor gonosz erőkre akadnak vagy gonosztetteket elkövető gonosz emberekkel és rossz emberekkel találkoznak, illetve amikor az alapelveket sértő módon cselekvő – ezáltal a gyülekezet munkáját zavaró és Isten választott népének ártó – hamis vezetőkkel és antikrisztusokkal találkoznak, elveszítik a bátorságukat, hogy kiálljanak és felszólaljanak. Mit jelent az, amikor nincs bátorságod? Azt jelenti, hogy félénk vagy és nem tudod kifejezni, amit szeretnél? Vagy arról van szó, hogy nem érted alaposan a helyzetet, ezért nincs meg a magabiztosságod, hogy felszólalj? Egyik sem; ez elsősorban a romlott beállítottságok általi korlátozás eredménye. Az általad felfedett romlott beállítottságok egyike egy csalárd beállítottság; amikor valami történik veled, a saját érdekeidre gondolsz elsőként, elsőként a következményeket veszed fontolóra, hogy azok vajon előnyösek lesznek-e számodra. Ez egy csalárd beállítottság, nemde? Egy másik az önző és alantas beállítottság. Arra gondolsz: »Mi közöm nekem ahhoz, ha Isten házának érdekei sérülnek? Nem vagyok vezető, miért kellene, hogy érdekeljen? Semmi köze hozzám. Nem az én felelősségem.« Az efféle gondolatok és szavak nem olyasmik, amiket tudatosan gondolsz, hanem a tudatalattid termékei – ez a romlott beállítottság nyilvánul meg, amikor az emberek egy problémával találkoznak. [...] Nincs hatalmad afelett, amit mondasz és teszel. Még ha akarnád sem tudnád az igazat szólni vagy azt mondani, amit valóban gondolsz; még ha akarnád sem tudnád gyakorolni az igazságot; még ha akarnád sem tudnád vállalni a felelősséget. Minden, amit mondasz, teszel és gyakorolsz, hazugság, te pedig egyszerűen felületes vagy. Teljességgel a sátáni beállítottságod béklyójában vagy és az irányít. Talán akarod elfogadni és gyakorolni az igazságot, de nem rajtad múlik. Amikor a sátáni beállítottságaid irányítanak, azt mondod és teszed, amit a sátáni beállítottságod mond neked. Nem vagy más, csak egy romlott hús-vér test bábja, a Sátán eszközévé váltál. Utólag megbánod, hogy megint csak a romlott hús-vér testet követted, és hogy mennyire nem tudtad az igazságot gyakorolni. Magadban ezt gondolod: »Nem tudok egyedül felülkerekedni a hús-vér testen, és imádkoznom kell Istenhez. Nem álltam ki, hogy leállítsam a gyülekezet munkáját zavarókat, és a lelkiismeretem nyomaszt. Elhatároztam, hogy ha ez ismét megtörténik, ki kell állnom, és meg kell metszenem azokat, akik a kötelességeik végzése során vakmerően gaztetteket követnek el és megzavarják a gyülekezet munkáját, hogy viselkedjenek rendesen és hagyjanak fel a meggondolatlan cselekvéssel.« Miután végre összeszeded a bátorságod, hogy felszólalj, megijedsz és meghátrálsz, amint a másik ember dühbe jön és az asztalra csap. Képes vagy uralkodni magadon? Mi haszna az elszántságnak és az elhatározásnak? Mindkettő hasztalan. Biztosan sok ezekhez hasonló esettel találkoztatok: Amikor nehézségekbe ütközöl, bedobod a törülközőt, úgy érzed, hogy nem tehetsz semmit, és reménytelenül feladod, átadod magad a kétségbeesésnek, és megállapítod, hogy nincs számodra remény, és hogy ezúttal teljességgel kivetettek. Beismered, hogy nem törekszel az igazságra, akkor miért nem tartasz bűnbánatot? Gyakoroltad az igazságot? Bizonyára semmit sem értettél meg azután sem, hogy több éve prédikációkra jársz. Miért nem gyakorolod egyáltalán az igazságot? Soha nem keresed az igazságot, nemhogy gyakorolnád. Csupán állandóan imádkozol, kifejezed az elhatározásodat, fogadalmakat teszel és fogadkozol a szívedben. És mi a kimenetel? Olyan valaki maradsz, aki embereknek akar tetszeni, nem vagy közlékeny a felmerülő problémákat illetően, nem törődsz a gonosz emberekkel, amikor látod őket, nem reagálsz, amikor valaki rosszat tesz vagy zavart okoz, és távol tartod magad, amikor nem vagy személyesen érintett. Azt gondolod: »Nem beszélek arról, ami nem érint engem. Amíg az nem sérti az én érdekeimet, hiúságomat vagy a hírnevemet, kivétel nélkül mindent figyelmen kívül hagyok. Nagyon óvatosnak kell lennem, mert azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét. Nem fogok semmi butaságot csinálni!« Teljességgel és rendíthetetlenül a gonoszság, a csalárdság, a keménység romlott beállítottságai irányítanak, amellett, hogy idegenkedsz az igazságtól. Nehezebb viselned őket, mint a majomkirály által hordott arany szorító fejpántot. Annyira kimerítő és gyötrelmes a romlott beállítottságok irányítása alatt élni!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai késként hasítottak a szívembe. Elgondolkodtam azon, hogy mindig féltem megbántani Vang Lit, és nem mertem gyakorolni az igazságot és feltárni a tényeket. A gonosz, csalárd és az igazságtól idegenkedő sátáni beállítottságaim irányítottak. A világi ügyekre vonatkozó sátáni filozófiákat, mint például „a harmónia kincs; a türelem drágakő”, „ha megütsz másokat, ne az arcukat üsd; ha kritizálsz másokat, ne a hiányosságaikat kritizáld”, „ha tudod, hogy valami bűzlik, jobb, ha nem fecsegsz túl sokat” és „az őszinteség csak felbosszant másokat”, az életemet irányító szabályokként kezeltem. Nem mertem szólni a problémákról, amiket láttam, ragaszkodni az alapelvekhez, és megvédeni a gyülekezet munkáját. Gyáva életet éltem. Amikor a vezető azt akarta, hogy bocsássam el Vang Lit, teljesen világos volt számomra, hogy ezt azonnal meg kell tenni, különben a gyülekezet munkája késedelmet szenved. De nem tudtam kinyitni a számat, mert féltem, hogy megbántom. Kívülről úgy tűnt, mintha kedves lennék, és nem akarnék megbántani senkit, de valójában elárultam a gyülekezet érdekeit cserébe azért, hogy pozitív képet tartsak fenn magamról mások szívében. Minden lépésnél védtem Vang Lit, elnézve, hogy bomlasztja a gyülekezet munkáját. Olyan voltam, mint egy pajzs a Sátánnak: engedtem, hogy féktelenül tomboljon a gyülekezetben. Képmutató, csalárd ember voltam! Azok a sátáni filozófiák csupán téveszmék, amelyek félrevezetik az embereket, és ártanak nekik! A modern társadalom azért annyira sötét és gonosz, mert az emberek ezek szerint élnek. Gyávává és aljassá válnak, és gyűlölik a világosságot. Senki sem mer kiállni, fenntartani az igazságosságot és leleplezni az igazságot. De azok, akik talpnyalók, boldogulnak és hatalomra tesznek szert. Ebben nincs semmi igazság vagy igazságosság. Mindenki becsapja egymást, mindenféle őszinteség nélkül. Ez lesz az emberekből, akiket a Sátán megrontott. Végül világosan megláttam, hogy ezek a sátáni filozófiák látszólag összhangban vannak az emberi elképzelésekkel, de valójában ördögi szavak, amelyeket a Sátán az emberek félrevezetésére és megrontására használ. Ha ezek szerint élünk, csak egyre önzőbbé, gonoszabbá és csalárdabbá válunk. Ez egy aljas, mocskos életmód, amiben nyoma sincs az emberi mivoltnak.

Később elolvastam egy részt Isten szavaiból: „Ha nem tartasz vissza semmit, ha nem színlelsz, nem játszod meg magad és nem leplezed a dolgokat, ha felfeded magad a testvérek előtt, nem rejted el a legbensőbb eszméidet és gondolataidat, hanem ehelyett engeded másoknak, hogy lássák a becsületes hozzáállásodat, akkor az igazság fokozatosan gyökeret ereszt majd benned, kivirágzik és gyümölcsöt terem, majd apránként eredményeket hoz. Ha a szíved egyre becsületesebb és egyre inkább Isten felé fordul, és ha a kötelességed teljesítése közben védeni tudod Isten házának érdekeit, s a lelkiismereted nyugtalan, amikor nem sikerül megvédened ezeket az érdekeket, akkor ez annak bizonyítéka, hogy az igazság hatást ért el benned és az életeddé vált. Ha egyszer az igazság életté vált benned, és megfigyelsz valakit, aki istenkáromlóan áll Istenhez, nem félve Őt, kötelességének végzése közben pedig felületes, vagy aki megszakítja és megzavarja a gyülekezeti munkát, az igazságalapelvek szerint fogsz reagálni, és képes leszel felismerni és szükség szerint leleplezni őt. [...] Ha olyasvalaki vagy, aki valóban hisz Istenben, akkor még ha eddig nem is nyerted el az igazságot és az életet, legalább Isten mellett fogsz beszélni és cselekedni; legalább nem állsz tétlenül, amikor azt látod, hogy Isten házának érdekei veszélybe kerülnek. Ha késztetést érzel arra, hogy szemet hunyj, bűntudatot érzel majd és kínosan érzed magad, s azt mondod magadnak: »Nem ülhetek itt tétlenül, fel kell állnom és mondanom kell valamit, felelősséget kell vállalnom, le kell lepleznem ezt a gonosz viselkedést, meg kell állítanom, hogy Isten házának érdekei ne szenvedjenek kárt, és ne zavarják meg a gyülekezeti életet.« Ha az igazság az életeddé vált, akkor nemcsak hogy meglesz ez a bátorságod és elhatározásod, és képes leszel teljesen megérteni az ügyet, hanem azt a felelősséget is betöltöd, amelyet Isten munkájáért és az Ő házának érdekeiért viselned kell, és ezzel teljesül a kötelességed” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ennek olvasása egyszerre töltött el bűntudattal és tettrekészséggel. Annyi évnyi hit után, miközben élveztem az Isten által nyújtott igazságot, még mindig képtelen voltam ragaszkodni az alapelvekhez, és megvédeni a gyülekezet munkáját. Igazán nem volt lelkiismeretem! Le kellett vetnem a kényszeres megfelelő álarcát. Nem élhettem tovább a gonosz, csalárd, romlott beállítottságom szerint. Ki kellett állnom, hogy gyakoroljam az igazságot és megvédjem a gyülekezet munkáját. Ezek után odamentem Vang Lihez, és elbocsátottam. A közösségvállalás során meg is nyíltam neki, egyenként leleplezve, miket művelt: nem fogadta el az igazságot, elnyomta az embereket, és bomlasztotta a gyülekezet munkáját. Nem mondtam többé szép szavakat csak azért, hogy becsapjam őt és ne sértsem meg. Igazán segíteni akartam neki, és leleplezni a hibáit, hogy megérthesse romlott beállítottságát, és őszintén bűnbánatot tarthasson. Annyira feldúlt lett, hogy sírva fakadt, miután befejeztem, és azt mondta, kész elfogadni a gyülekezet intézkedéseit, visszamenni, és igazán elgondolkodni és tanulni a leckéből. A testvérek állapota ezután fokozatosan helyreállt, és a munka lassan elkezdett eredményeket hozni. Őszintén éreztem azt a békét és megkönnyebbülést, ami az igazság gyakorlásából fakad. Ez az egyetlen módja annak, hogy a világosságban éljünk.

Később voltak munkaköri áthelyezések, így néhány másik nővérrel elkezdtem az újonnan érkezettek öntözését. Láttam, hogy Csen Szi nővér nem igazán visel terhet a kötelességében, hanyag és felelőtlen volt, ami hatással volt az öntözési munkára. Aggódtam emiatt, és rá akartam mutatni neki erre a problémára, hogy minél hamarabb megváltozhasson. De még csak épphogy megismertük egymást, és olyan jól kijöttünk, ezért eltöprengtem, hogy ha egyenesen beszélek a kötelességében tanúsított felelőtlenségéről, vajon mérges lesz-e rám? Aztán rájöttem, hogy úgy gondolkodom, mint egy kényszeres megfelelő, ezért gyorsan imádkoztam. Aztán Isten szavát olvastam: „»Ezt parancsolta Jahve Isten az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz.« [...] Ezekben az Isten által mondott rövid szavakban látsz valamit Isten természetéből? Igazak Istennek ezek a szavai? Van itt bármiféle megtévesztés? Van itt bármi hamisság? Van itt bármi megfélemlítés? (Nincs.) Isten becsületesen, őszintén és az igazságnak megfelelően elmondta az embernek, hogy mit ehet és mit nem. Isten tisztán és világosan beszélt. Van ezekben a szavakban valami rejtett jelentés? Nem egyértelműek ezek a szavak? Van bármi szükség találgatásra? Nem kell tippelgetni. A jelentésük első pillantásra nyilvánvaló. Amikor olvassuk őket, teljesen világosnak érezzük a jelentésüket. Vagyis amit Isten mondani akar, és amit kifejezésre akar juttatni, az Ő szívéből jön. Amit Isten kifejezésre juttat, az tiszta, egyértelmű és világos. Nincsenek titkos indítékok vagy rejtett jelentések. Közvetlenül beszél az emberhez, és elmondja neki, mit ehet és mit nem. Vagyis Isten ezen szavain keresztül az ember láthatja, hogy Isten szíve áttetsző és igaz. Nyoma sincs itt hamisságnak; nem arról van szó, hogy azt mondja, nem ehetsz meg valamit, ami ehető, vagy hogy olyan dolgokról, amiket nem ehetsz meg, azt mondja: »Csináld csak, aztán majd meglátod, mi történik«. Isten nem ezt akarja mondani. Amit Isten az Ő szívében gondol, azt mondja ki” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló IV.). Láttam, hogy amit Isten mondott Ádámnak és Évának, az tökéletesen világos és egyenes volt. Isten őszinte az emberekhez, és nem rejt el semmit. Isten lényege annyira szent! Az utolsó napokban Isten kifejezi az igazságot, hogy megítélje és megfenyítse az embert. Szavai közvetlenül leleplezik és boncolgatják az ember természetlényegét, és felfedik belső csúfságunkat és igazságtalanságunkat. Szavai nagyon világosak, és nem rejtenek el semmit. Talán kemények, de ezek jelentik számunkra az üdvösséget. Céljuk, hogy megtisztítsanak és átformáljanak minket, hogy megismerhessük önmagunkat, fellázadhassunk a Sátán ellen, és valódi emberi hasonlatosságot élhessünk meg. A Sátán pont az ellenkezője: aljas és gonosz, és köntörfalazva beszél, soha nem mondja meg egyenesen, mit akar. Azzal kezdte, hogy kedves, hamis dolgokat mondott, amelyek hihetőnek hangzottak, hogy elcsábítsa és félrevezesse Ádámot és Évát, hogy bűnt kövessenek el, és elárulják Istent. Én sátáni filozófiák szerint éltem, és ugyanolyan gonosz és csalárd beállítottságot fedtem fel, mint a Sátán. Hogy megóvjam a másokkal való kapcsolataimat, és megőrizzem az imázsomat mások szemében, mást gondoltam és mást mondtam. Úgy tekeregtem, mint egy kígyó, és annyira kétértelműen és homályosan beszéltem, hogy mások nem érthették szavaim pontos jelentését. Annyira ravasz és csalárd voltam! A Sátán képmását éltem meg, nem pedig egy emberét. Undorodtam magamtól, amikor erre rájöttem, és nem akartam többé kényszeres megfelelő és csalárd ember lenni. Gyakorolni akartam az igazságot, és egy becsületes ember lenni, aki védi a gyülekezet munkáját. A következő napi összejövetelen megnyíltam a Csen Sziben látott problémákról, és miután beszélgettünk, ő is fel tudta ismerni a saját hibáit. Láttam, hogy az állapota ezután lassan kezd megváltozni, és sokkal szabadabbnak éreztem magam.

Ezek a tapasztalatok megmutatták nekem, hogy nem szabad sátáni filozófiák szerint élnünk és becsapnunk egymást. Egyszerűnek, nyitottnak és őszintének kell lennünk abban, ahogyan egymással bánunk. Csak ez az igazi szeretet, és ez mindenkinek a javára válik. Azt is megláttam, hogy ahhoz, hogy emberi mivoltunk legyen, és békét és örömöt érezzünk, gyakorolnunk kell a becsületességet Isten követelményei szerint. Ez az egyetlen módja annak, hogy emberi hasonlatosságot éljünk meg. Hála legyen Istennek!