Isten szavainak ez a része összesen négy szakaszt tartalmaz, amelyeket Krisztus 1992 júniusa és 2010. március 23-a között fejezett ki. Többségük azokon a felvételeken alapul, amelyek Krisztus prédikációiról és közléseiről készültek, ahogy a gyülekezeteket járta Ezeket egyáltalán nem módosították, és Krisztus sem változtatta meg őket utólag. A fennmaradó részeket személyesen Krisztus írta (amikor Krisztus ír, azt együltében teszi, anélkül, hogy megállna gondolkodni vagy bármilyen szerkesztést végezne, és szavai teljes egészében a Szentlélek kifejezései – ez minden kétségen felül áll). Ahelyett, hogy különválasztottuk volna e kétféle kijelentést, inkább együtt mutattuk be őket, abban az eredeti sorrendben, amelyben kifejezést nyertek; ez lehetővé teszi számunkra, hogy az Ő kijelentéseinek összességéből megláthassuk Isten munkájának lépéseit, és megértsük, hogyan munkálkodik Ő az egyes fázisok során, ami hasznos az emberek számára Isten munkája lépéseinek és Isten bölcsességének megismerése szempontjából.

A „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetekben járt I.” első nyolc fejezete – amelyet gyűjtőnéven „Az út”-nak nevezünk – egy kis részét képezi azoknak a szavaknak, amelyeket Krisztus mondott, amikor az emberekkel egyenlő szinten állt. Látszólagos unalmasságuk ellenére csordultig vannak Isten emberiség iránti szeretetével és törődésével. Ezt megelőzően Isten a harmadik ég perspektívájából beszélt, ami nagy távolságot teremtett Közte és az ember között, emiatt az emberek féltek Istenhez közeledni, nemhogy arra kérni Őt, hogy gondoskodjon az életükről. „Az út”-ban tehát Isten egyenrangú félként szólt az emberhez, és megmutatta az útirányt, így az ember és Isten kapcsolata visszaállt az eredeti állapotába; az emberek már nem kételkedtek abban, hogy Isten még mindig alkalmazza-e a beszéd módszerét, és nem kísértette őket többé a halál próbatétele miatti rettegés. Isten leszállt a harmadik égből a földre, az emberek a tűz és kénkő tavából Isten trónja elé jöttek, elűzték maguktól a „szolgálattevők” kísértetét, és mint az újszülött borjak, hivatalosan is elfogadták Isten szavainak keresztségét. Isten csak ekkor tudott bensőségesen beszélgetni velük, és csak ezután végezhetett el többet a nekik életet adó munkájából. Azzal, hogy Isten emberként megalázta Magát, az volt a célja, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, csökkentve a távolságot köztük és Közte, lehetővé téve, hogy elnyerje az emberek elismerését és bizalmát, és ösztönözve az emberekben a meggyőződést, hogy az életre törekedjenek és kövessék Istent. „Az út” nyolc fejezete úgy foglalható össze, mint azok a kulcsok, amelyekkel Isten ajtót nyit az emberek szívéhez, és együttesen egy cukormázas tablettát alkotnak, amelyet Ő az embernek ad. Az emberek csakis azáltal, hogy Isten ezt teszi, képesek igazán odafigyelni Isten ismételt tanításaira és dorgálásaira. Azt lehet mondani, hogy Isten csak ezután kezdte el hivatalosan az életet adó és az igazságot kifejező munkáját ebben a jelenlegi munkaszakaszban, amint folytatta a beszédét: „Milyen nézőpontja legyen a hívőknek” és „Isten munkájának lépéseiről”... Vajon egy ilyen módszer nem mutatja-e Isten bölcsességét és komoly szándékait? Ez Krisztus életet nyújtó gondviselésének a kezdete, ezért az igazságok egy kicsit sekélyesebbek, mint a későbbi szakaszokban. Az e mögött álló alapelv nagyon egyszerű: Isten az emberiség szükségletei szerint munkálkodik. Nem vakon cselekszik vagy beszél; egyedül Isten érti meg teljesen az emberiség szükségleteit, és senki más nincs nagyobb szeretettel és megértéssel az ember iránt.

A „Munka és belépés” egytől tízig terjedő kijelentéseiben Isten szavai új szakaszba lépnek. Ennek következtében ezek a kijelentések az elejére kerülnek. Ezt követően jött létre a „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetekben járt II.” című rész. Ebben a fázisban Isten részletesebb követelményeket támasztott követőivel szemben, olyan követelményeket, amelyek magukban foglalták az emberek életmódjára vonatkozó ismereteket, a képességükkel kapcsolatos elvárásokat és így tovább. Mivel ezek az emberek eltökéltek voltak Isten követésében, és már nem voltak kétségeik Isten azonosságát és lényegét illetően, Isten is elkezdte hivatalosan úgy kezelni őket, mint saját családjának tagjait, közölte velük Isten munkájának belső igazságát a teremtés idejétől napjainkig, feltárta a Biblia mögötti igazságot, és tanította őket Isten megtestesülésének valódi jelentőségére. Isten kijelentései ebben a szakaszban jobb megértést nyújtottak az embereknek Isten lényegéről és az Ő munkájának lényegéről, és lehetővé tették számukra, hogy értékeljék, hogy amit Isten szabadításából nyertek, az felülmúlta azt, amit a próféták és apostolok az elmúlt korok során nyertek. Isten szavainak minden egyes sorából érzékelheted bölcsességének minden jottáját, valamint az ember iránti lelkiismeretes szeretetét és törődését. E szavak kifejezése mellett Isten nyilvánosan, egytől egyig feltárta az ember korábbi elképzeléseit és téveszméit, valamint olyan dolgokat, amelyeket az emberek korábban soha nem képzeltek, továbbá azt az utat, amelyen az embereknek a jövőben járniuk kell. Talán éppen ez az a szűkös „szeretet”, amit az ember képes megtapasztalni! Végül is Isten mindent megadott az embereknek, amire szükségük volt, és megadta nekik, amit kértek, anélkül, hogy bármit is visszatartott volna, vagy bármit is kért volna cserébe.

Ebben a részben több kiemelt fejezet foglalkozik a Bibliával. A Biblia több ezer éve része az emberi történelemnek. Az emberek ráadásul úgy kezelik, mint Istent, olyannyira, hogy az utolsó napokban már Isten helyére lépett, amitől Isten undorodik. Ezért, amikor az idő engedte, Isten kötelességének érezte, hogy tisztázza a Biblia belső történetét és eredetét; ha ezt nem tenné, a Biblia továbbra is Isten helyét foglalná el az emberek szívében, és az emberek a Biblia szavaival mérnék és ítélnék meg Isten tetteit. A Biblia lényegének, felépítésének és hibáinak elmagyarázásával Isten semmiképpen sem tagadta a Biblia létezését, és nem is ítélte el azt; inkább egy megfelelő, találó leírást adott, amely helyreállította a Biblia eredeti arculatát, foglalkozott az emberek Bibliával kapcsolatos félreértéseivel, és helyes képet adott nekik a Bibliáról, hogy többé ne imádják a Bibliát, és ne legyenek elveszve; vagyis, hogy többé ne tévesszék össze a Bibliába vetett vak hitüket az Istenbe vetett hittel és Isten imádatával, miközben a Biblia valódi hátterével és hibáival is félnek szembenézni. Ha az emberek egyszer hamisítatlanul megértik a Bibliát, akkor képesek lelkiismeretfurdalás nélkül félredobni azt, és bátran elfogadni Isten új szavait. Ez Isten célja ebben a néhány fejezetben. Az igazság, amit Isten itt el akar mondani az embereknek, az, hogy semmilyen elmélet vagy tény nem veheti át Isten mai munkájának és szavainak helyét, és semmi sem állhat Isten helyébe. Ha az emberek nem tudnak kikerülni a Biblia csapdájából, akkor soha nem lesznek képesek Isten elé járulni. Ha Isten elé akarnak járulni, először meg kell tisztítaniuk a szívüket mindentől, ami Őt helyettesítheti; akkor megfelelőek lesznek Isten számára. Bár Isten itt csak a Bibliát magyarázza, ne feledd, hogy a Biblián kívül sok más téves dolog van, amit az emberek őszintén imádnak; csak éppen azokat a dolgokat nem imádják, amik valóban Istentől származnak. Isten csupán példaként használja a Bibliát, hogy emlékeztesse az embereket arra, hogy ne térjenek rossz útra, ne essenek ismét szélsőségekbe és ne váljanak a zűrzavar áldozataivá, miközben hisznek Istenben és elfogadják az Ő szavait.

A szavak, amelyekkel Isten ellátja az embert, a felszínestől a mélyrehatóig terjednek. Az Ő kijelentéseinek témái folyamatosan haladnak az emberek külső viselkedésétől és cselekedeteitől a romlott beállítottságukig, ahonnan Isten nyelvi lándzsájának hegyét az emberek lelkének legmélyebb részére, a lényegükre irányítja. Abban az időszakban, amikor a „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetekben járt III.” elhangzott, Isten kijelentései azt hangsúlyozták, hogy mi az ember lényege és identitása, és mit jelent igazi embernek lenni – ezeket a legmélyebb igazságokat és alapvető kérdéseket az emberek életbe való belépésével kapcsolatban. Természetesen, visszagondolva azokra az igazságokra, amelyeket Isten a „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetekben járt I.” című részben közöl az emberrel, a „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetekben járt III.” tartalma ehhez képest hihetetlenül mély. Az ebben a részben található szavak érintik az emberek jövőbeli útját, és azt, hogy miként tehetők tökéletessé; érintik az emberiség jövőbeli rendeltetési helyét is, és azt, hogy Isten és az ember hogyan fog együtt belépni a nyugalomba. (Azt is mondhatnánk, hogy mindeddig ezek a legkönnyebben érthető szavak, amelyeket Isten az emberekhez intézett a lényegükkel, a küldetésükkel és a rendeltetési helyükkel kapcsolatban.) Isten azt reméli, hogy azok az emberek, akik ezeket a szavakat olvassák, elszakadtak az emberi elképzelésektől és képzelgésektől, és szívük mélyén képesek Isten minden szavát tisztán megérteni. Továbbá reméli, hogy mindazok, akik ezeket a szavakat olvassák, úgy fogják fel az Ő szavait, mint az igazságot, az utat és az életet, és hogy nem viszonyulnak könnyelműen Istenhez, és nem hízelegnek Neki. Ha az emberek Istent elemző vagy vizsgáló hozzáállással olvasnák ezeket a szavakat, akkor ezek a kijelentések olyanok lennének számukra, mint egy bezárt könyv. Csak azok, akik az igazságra törekszenek, akik eltökélten követik Istent, és akikben nincs egy szemernyi kétség sem Iránta, alkalmasak arra, hogy elfogadják ezeket a szavakat.

A „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetekben járt IV” az isteni kijelentések egy másik kategóriája, amely az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című fejezet folytatása. Ez a rész tartalmazza Isten buzdításait, tanításait és kinyilatkoztatásait a keresztény felekezetekhez tartozó emberek számára, mint pl: „Mire meglátod Jézus szellemi testét, Isten újjáteremti a mennyet és a földet”, „A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei.” Tartalmazza továbbá Isten legspecifikusabb követelményeit az emberiséggel szemben, mint például: „Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez”, „Három intelem”, „A vétkek a pokolba vezetik az embert.” Számos szempontot lefed, mint például kinyilatkoztatásokat és ítéleteket mindenféle ember számára, valamint Isten megismerésére vonatkozó szavakat. Azt mondhatnánk, hogy ez a rész a központi része Isten emberiségre vonatkozó ítéletének. Isten kijelentéseinek e szakaszában a legfeledhetetlenebb rész az, hogy amikor Isten éppen be akarta húzni a függönyt a munkája előtt, leleplezte azt, ami az emberek velejében van: az árulást. Az Ő célja az, hogy az emberek a legvégén megismerjék a következő tényt, és beégessék azt a szívük legmélyére: nem számít, milyen régóta vagy Isten követője – a természeted attól még az, hogy eláruld Istent. Más szóval, benne van az ember természetében, hogy elárulja Istent, mert az emberek képtelenek abszolút érettséget elérni az életükben, és csak relatív változások lehetnek a beállítottságukban. Bár ez a két fejezet, „Az árulás (1)” és „Az árulás (2)” csapást mér az emberekre, valójában Isten leghűségesebb és legjóindulatúbb figyelmeztetései az emberek számára. Legalábbis, amikor az emberek önelégültek és önteltek, e két fejezet elolvasása után saját gonoszságukat féken fogják tartani, és lecsendesednek. E két fejezeten keresztül Isten minden embert emlékeztet arra, hogy függetlenül attól, hogy milyen érett az életed, milyen mélyek a tapasztalataid, milyen nagy az önbizalmad, függetlenül attól, hogy hol születtél és hová tartasz, az Istent eláruló természeted bármikor és bárhol megnyilvánulhat. Amit Isten minden egyes embernek el akar mondani, az a következő: minden egyes ember veleszületett természete, hogy elárulja Istent. Természetesen Isten szándéka e két fejezet kifejtésével nem az, hogy kifogásokat találjon az emberiség kivetésére vagy elítélésére, hanem az, hogy jobban tudatosítsa az emberekben az az emberi természetet, hogy mindig megfontoltan élhessenek Isten előtt, hogy részesüljenek az Ő útmutatásában, ami megakadályozza, hogy elveszítsék Isten jelenlétét és rálépjenek arra az útra, ahonnan nincs visszatérés. Ez a két fejezet vészharang mindazoknak, akik Istent követik. Remélhetőleg az emberek megértik Isten komoly szándékait; elvégre ezek a szavak mind vitathatatlan tények – mi szüksége van tehát az embernek arra, hogy azon alkudozzon, hogy mikor és hogyan fejezte ki őket Isten? Ha Isten mindezeket a dolgokat megtartotta volna Magának, és megvárta volna, amíg az emberek szerint az idő alkalmas arra, hogy kimondja őket, nem lenne már túl késő? Mikor lenne ez a legmegfelelőbb idő?

Isten többféle módszert és perspektívát alkalmaz ebben a négy részben. Például néha szatírát használ, néha pedig a közvetlen ellátás és tanítás módszerét; néha példákat, néha pedig kemény dorgálást használ. Összességében mindenféle módszert találunk, amelyek célja, hogy az emberek különböző állapotához és ízléséhez igazodjanak. Beszédének nézőpontja az Ő kijelentéseinek különböző módszerei és tartalma szerint változik. Például néha azt mondja, hogy „Én” vagy „Engem”; vagyis az emberekhez Magának Istennek a perspektívájából beszél. Néha harmadik személyből beszél, mondván, hogy „Isten” ez vagy az, és vannak olyan esetek, amikor az emberi lény perspektívájából beszél. Nem számít, hogy milyen perspektívából beszél, az Ő lényege nem változik, mert nem számít, hogyan beszél, minden, amit kifejez, Magának Istennek a lényege – ez a teljes igazság, és ez az, amire az emberiségnek szüksége van.