Isten szavainak ez a része összesen négy szakaszt tartalmaz, amelyeket Krisztus 1992 júniusa és 2010. március 23-a között fejezett ki. Többségük azokon a felvételeken alapul, amelyek Krisztus prédikációiról és közléseiről készültek, ahogy a gyülekezeteket járta. Ezeket semmilyen módon nem dolgozták át és nem igazították ki, és Krisztus sem változtatta meg őket utólag. A fennmaradó részeket személyesen Krisztus írta. (Amikor Krisztus ír, azt együltében teszi, anélkül, hogy megállna gondolkodni vagy bármilyen szerkesztést végezne, és szavai teljes egészében a Lélek kifejezései – ez minden kétségen felül áll.) Ahelyett, hogy különválasztottuk volna e kétféle kijelentést, inkább együtt mutattuk be őket, abban az eredeti sorrendben, amelyben kifejezést nyertek. Így az Ő kijelentéseinek összességéből megláthatjuk Isten munkájának lépéseit, és megérthetjük, hogyan munkálkodik Ő az egyes fázisok során, ami még hasznosabb az emberek számára Isten munkája lépéseinek és Isten bölcsességének megismerése szempontjából.

A „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetek között járt I.” első nyolc fejezete – amelyet gyűjtőnéven „Az út”-nak nevezünk – egy kis részét képezi azoknak a szavaknak, amelyeket Krisztus mondott, amikor az emberekkel egyenlő szinten állt. Bár elég egyszerűnek tűnnek, csordultig vannak Isten emberiség iránti szeretetével és megértésével. Ezt megelőzően Isten a harmadik ég perspektívájából beszélt, ami nagy távolságot teremtett Közte és az ember között, emiatt az emberek féltek Istenhez közeledni, nemhogy arra kérni Őt, hogy lássa el őket élettel. „Az út”-ban tehát Isten egyenrangú félként szólt az emberhez, és megmutatta az út irányát, így az ember és Isten kapcsolata visszaállt az eredeti állapotába; az emberek már nem kételkedtek abban, hogy Isten még mindig alkalmazza-e a beszéd módszerét, és nem kísértette őket többé a halál próbatétele miatti rettegés. Isten leszállt a harmadik égből a földre, az emberek a tűz és kénkő tavából Isten trónja elé jöttek, elűzték maguktól a „szolgálattevők” cím kísértetét, és mint az újszülött borjak, hivatalosan is elfogadták Isten szavainak keresztségét. Isten csak ekkor tudott bensőségesen beszélgetni velük, és csak ezután végezhetett el többet a nekik életet adó munkájából. Azzal, hogy Isten emberként megalázta Magát, az volt a célja, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, csökkentve a távolságot köztük és Közte, lehetővé téve, hogy elnyerje az emberek elismerését és bizalmát, és ösztönözve az emberekben a hitet, hogy az életre törekedjenek és kövessék Istent. A végső elemzésben „Az út” nyolc fejezete azok a kulcsok, amelyekkel Isten ajtót nyit az emberek szívéhez, és cukormázas tabletták, amiket Ő az embernek ad. Az emberek csakis azáltal, hogy Isten ezt teszi, képesek igazán odafigyelni Isten ismételt tanításaira és dorgálásaira. Azt lehet mondani, hogy Isten csak ezután kezdte el hivatalosan az életet adó és az igazságot kifejező munkáját ebben a jelenlegi munkaszakaszban, és aztán folytatta a beszédet: „Milyen nézőpontja legyen a hívőknek” és „Isten munkájának lépéseiről”... Vajon egy ilyen módszer nem mutatja Isten bölcsességét és gondos szándékait? Ez Krisztus életet nyújtó gondviselésének a kezdete, ezért az igazságok egy kicsit sekélyesebbek, mint a későbbi szakaszok igazságai. Az e mögött álló alapelv nagyon egyszerű: Isten az emberiség szükségletei szerint munkálkodik, és nem vakon cselekszik vagy beszél; egyedül Isten érti meg teljesen az emberiség szükségleteit, és senki más nincs nagyobb szeretettel és megértéssel az ember iránt.

A „Munka és belépés” egytől tízig terjedő kijelentéseiben Isten szavai új szakaszba lépnek. Ennek következtében ezek a kijelentések az elejére kerülnek. Ezt követően jött létre a „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetek között járt II.” című rész. Ebben a fázisban Isten részletesebb követelményeket támasztott követőivel szemben, olyan követelményeket, amelyek magukban foglalták annak ismeretét, hogyan kell élniük az embereknek, a képességükkel kapcsolatos elvárásokat és így tovább. Mivel ezek az emberek eltökéltek voltak Isten követésében, és már nem voltak kétségeik Isten azonosságát és lényegét illetően, Isten is elkezdte hivatalosan úgy kezelni őket, mint saját családjának tagjait, közölte velük Isten munkájának igaz történetét a teremtés idejétől napjainkig, feltárta a Biblia mögötti igazságot, és megértette velük Isten megtestesülésének valódi jelentőségét. Isten kijelentései ebben a szakaszban nagyobb megértést nyújtottak az embereknek Isten lényegéről és az Ő munkájának lényegéről, és még inkább képessé tették őket, hogy értékeljék, hogy amit Isten üdvösségéből nyertek, az felülmúlta azt, amit a próféták és apostolok az elmúlt generációk során nyertek. Isten szavainak minden egyes sorából értékelheted bölcsességének minden cseppjét, valamint az ember iránti lelkiismeretes szeretetét és törődését. E szavak kifejezése mellett Isten nyilvánosan, egytől egyig feltárta az ember korábbi elképzeléseit és téveszméit, valamint olyan dolgokat, amelyeket az emberek korábban soha nem képzeltek, és egészen odáig elment, hogy feltárja azt az utat, amelyen az embereknek a jövőben járniuk kell. Talán éppen ez az a szűkös „szeretet”, amit az ember képes megtapasztalni! Végül is Isten mindent megadott az embereknek, amire szükségük volt, és megadta nekik, amit kértek, anélkül, hogy bármit is visszatartott volna, vagy bármit is kért volna cserébe.

Ebben a részben a kiemelt fejezetek Istennek a Bibliáról szóló magyarázataival foglalkoznak. A Biblia több ezer éve része az emberi történelemnek. Az emberek ráadásul úgy kezelik, mint Istent, olyannyira, hogy az utolsó napokban arra használják, hogy Isten helyére lépjen, amit Isten mélyen megvet. Ezért Isten kötelességének érezte, hogy szabadidejében tisztázza a Biblia mögött húzódó valódi történetet és a Biblia eredetét; ha ezt nem tenné, a Biblia továbbra is Isten helyét foglalná el az emberek szívében, és az emberek a Biblia szavaival mérnék és ítélnék el Isten tetteit. A Biblia lényegének, felépítésének és hibáinak elmagyarázásával Isten semmiképpen sem tagadta a Biblia létezését, és nem is ítélte el azt; inkább egy megfelelő, találó magyarázatot adott, hogy helyreállítsa a Biblia eredeti formáját, kijavítsa az emberek Bibliával kapcsolatos megtévesztő felfogásait, és helyes képet adjon mindenkinek a Bibliáról, hogy többé ne imádják a Bibliát, és ne legyenek elveszve; vagyis, hogy többé ne tévesszék össze a Bibliába vetett vak hitüket az Istenbe vetett hittel és Isten imádatával, és ne féljenek szembenézni a Biblia valódi hátterével és hibáival sem. Ha az emberek egyszer hamisítatlanul megértik a Bibliát, akkor képesek lelkiismeret-furdalás nélkül félredobni azt, és bátran elfogadni Isten új szavait. Ez Isten célja ebben a néhány fejezetben. Az igazság, amit Isten itt el akar mondani az embereknek, az, hogy semmilyen elmélet vagy tény nem veheti át Isten aktuális munkájának és szavainak helyét, és semmi sem állhat Isten helyébe. Ha az emberek nem tudnak kikerülni a Biblia csapdájából, akkor soha nem lesznek képesek Isten elé járulni. Ha Isten elé akarnak járulni, először meg kell tisztítaniuk a szívüket mindentől, ami Őt helyettesítheti; akkor megfelelőek lesznek Isten számára. Bár Isten itt csak a Bibliát magyarázza, ne feledd, hogy a Biblián kívül sok más megtévesztő dolog van, amit az emberek őszintén imádnak; csak éppen azokat a dolgokat nem imádják, amik valóban Istentől származnak. Isten csupán példaként használja a Bibliát, hogy emlékeztesse az embereket arra, hogy ne térjenek rossz útra, ne essenek ismét szélsőségekbe és ne váljanak a zűrzavar áldozataivá, miközben hisznek Istenben és elfogadják az Ő szavait.

A szavak, amelyekkel Isten ellátja az embert, a felszínestől a mélyrehatóig terjednek, és így minden, amit Ő mond, tovább fejlődik, az emberek külső viselkedésétől és cselekedeteitől a romlott beállítottságukig, ahonnan Isten nyelvi lándzsájának hegyét az emberek lelkének legmélyebb részére, a lényegükre irányítja. Abban az időszakban, amikor a „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetek között járt III.” elhangzott, Isten kijelentései azt hangsúlyozták, hogy mi az ember lényege és identitása, és mit jelent igazi embernek lenni – ezeket a legmélyebb igazságokat és alapvető kérdéseket az emberek életbe való belépésével kapcsolatban. Természetesen, visszagondolva azokra az igazságokra, amelyeket Isten a „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetek között járt I.” című részben közöl az emberrel, a „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetek között járt III.” tartalma ehhez képest hihetetlenül mély. Az ebben a részben található szavak érintik az emberek jövőbeli útját, és azt, hogy miként tehetők tökéletessé; érintik az emberiség jövőbeli rendeltetési helyét is, és azt, hogy Isten és az ember hogyan fog együtt belépni a nyugalomba. (Azt is mondhatnánk, hogy mindeddig ezek a legkönnyebben érthető szavak, amelyeket Isten az emberekhez intézett a lényegükkel, a küldetésükkel és a rendeltetési helyükkel kapcsolatban.) Isten azt reméli, hogy azok az emberek, akik ezeket a szavakat olvassák, elszakadtak az emberi elképzelésektől és képzelgésektől, és szívük mélyén képesek Isten minden szavát tisztán megérteni. Még inkább reméli azt, hogy mindazok, akik ezeket a szavakat olvassák, úgy fogják fel az Ő szavait, mint az igazságot, az utat és az életet, és hogy nem felületesek Istennel, és még kevésbé hízelegnek Neki. Ha az emberek Istent elemző vagy vizsgáló hozzáállással olvasnák ezeket a szavakat, akkor ezek a kijelentések olyanok lennének számukra, mint egy bezárt könyv. Csak azok, akik az igazságra törekszenek, akik eltökélten követik Istent, és akikben nincs egy szemernyi kétség sem Iránta, alkalmasak arra, hogy elfogadják ezeket a szavakat.

A „Krisztus szavai, amikor a gyülekezetek között járt IV” az isteni kijelentés egy másik kategóriája, amely az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című fejezet folytatása. Ez a rész tartalmazza Isten buzdításait, tanításait és leleplezéseit a keresztény felekezetekhez tartozó emberek számára, mint pl: „Mire meglátod Jézus szellemi testét, Isten újjáteremti a mennyet és a földet”, „A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei.” Tartalmazza továbbá Isten legspecifikusabb követelményeit az emberiséggel szemben, mint például: „Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez”, „Három intelem”, „A vétkek a pokolba vezetik az embert.” Számos szempontot lefed, mint például mindenféle ember leleplezését és ítéletét, valamint Isten megismerésére vonatkozó szavakat. Azt mondhatnánk, hogy ez a rész a központi része Isten emberiségre vonatkozó ítéletének. Isten kijelentéseinek e szakaszában a legfeledhetetlenebb rész az, hogy amikor Isten éppen be akarta húzni a függönyt a munkája előtt, leleplezte azt, ami az emberek velejében van: az árulást. Az Ő célja az, hogy az emberek a legvégén megismerjék a következő tényt, és beégessék azt a szívük legmélyére: nem számít, milyen régóta vagy Isten követője – a természeted attól még az, hogy eláruld Istent. Más szóval, az ember természete, hogy elárulja Istent, mert az embereknek nincs abszolút érettségük az életükben, csak relatív változások a beállítottságukban. Bár ez a két fejezet, „Az árulás (1)” és „Az árulás (2)” csapást mér az emberekre, valójában Isten leghűségesebb és legjóindulatúbb figyelmeztetései az emberek számára. Legalábbis, amikor az emberek önelégültek és önhittek, e két fejezet elolvasása után saját gonosz tetteiket féken fogják tartani, és lecsendesednek. E két fejezeten keresztül Isten észben tartatja az emberekkel, hogy függetlenül attól, hogy milyen érett az életed, milyen mélyek a tapasztalataid, milyen nagy az hited, függetlenül attól, hogy hol születtél és hová tartasz, az Istent eláruló természeted bármikor és bárhol ki fog törni. Amit Isten minden egyes embernek el akar mondani, az a következő: minden egyes ember veleszületett természete, hogy elárulja Istent. Természetesen Isten célja e két fejezet kifejtésével nem az, hogy kifogásokat találjon az emberiség kiiktatására vagy elítélésére, hanem az, hogy jobban tudatosítsa az emberekben az az emberi természetet, hogy mindig megfontoltan élhessenek Isten előtt, hogy részesüljenek az Ő útmutatásában, ami megakadályozza, hogy elveszítsék Isten jelenlétét és rálépjenek arra az útra, ahonnan nincs visszatérés. Ez a két fejezet vészharang mindazoknak, akik Istent követik. Remélhetőleg az emberek megértik Isten gondos szándékait; elvégre ezek a szavak mind vitathatatlan tények – mi szüksége van tehát az embernek arra, hogy azon kukacoskodjon, hogy mikor és hogyan fejezte ki őket Isten? Ha Isten mindezeket a dolgokat megtartotta volna Magának, és megvárta volna, amíg az emberek szerint az idő alkalmas arra, hogy kimondja őket, nem lenne már túl késő? Mikor lenne ez a legmegfelelőbb idő?

Isten többféle módszert és perspektívát alkalmaz ebben a négy részben. Például néha szatírát használ, néha pedig a közvetlen ellátás és tanítás módszerét; néha példákat, néha pedig kemény dorgálást használ. Összességében mindenféle módszert találunk, amelyek célja, hogy az emberek különböző állapotához és ízléséhez igazodjanak. Beszédének nézőpontja az Ő kijelentéseinek különböző módszerei és tartalma szerint folyamatosan változik. Például néha azt mondja, hogy „Én” vagy „Engem”; vagyis az emberekhez Magának Istennek a perspektívájából beszél. Néha egy harmadik fél nézőpontjából beszél, mondván, hogy „Isten” ez vagy az, és vannak olyan esetek, amikor az emberi lény perspektívájából beszél. Nem számít, hogy milyen perspektívából beszél, az Ő lényege nem változik, mert nem számít, hogyan beszél, minden, amit kifejez, Magának Istennek a lényege, az igazság, és az, amire az emberiségnek szüksége van.