Mindezen szavak közül nincs felejthetetlenebb, mint a mai szavak. Korábban Isten szavai feltárták az ember állapotát vagy a menny titkait, ez a mostani kijelentés mégsem olyan, mint a múltban elhangzottak. Ezek nem gúnyolódó vagy tréfálkozó szavak, hanem valami teljesen váratlan: Isten leül és nyugodtan beszélget az emberekkel. Mi a szándéka? Mit látsz, amikor Isten azt mondja: „Ma új munkába kezdtem a világegyetemek felett. Új kezdetet biztosítottam a földi embereknek, és arra kértem őket, hogy mindannyian költözzenek ki a házamból. Ám mivel az emberek mindig szeretik magukat kényeztetni, azt tanácsolom nekik, hogy legyenek öntudatosak, és ne mindig zavarják a munkámat.” És mi ez az „új kezdet”, amiről Isten beszél? Isten már korábban is tanácsolta az embereknek, hogy menjenek el, de Isten szándéka akkor az volt, hogy próbára tegye a hitüket. Tehát ma, amikor más hangnemben beszél, vajon Ő őszinte vagy hamis? Korábban az emberek nem ismerték a megpróbáltatásokat, amelyekről Isten beszélt. Csak a szolgálattevők munkájának lépésén keresztül láttak és tapasztalták meg személyesen Isten megpróbáltatásait. Így attól kezdve, Péter több száz próbatételének példájának köszönhetően az emberek gyakran elkövették azt a hibát, hogy azt hitték, hogy „ez Isten próbatétele”. Ráadásul Isten szavaiban a tények csak ritkán jelentek meg. Így az emberek egyre mélyebbre süllyedtek az Istentől való próbatételekkel kapcsolatos vakhitbe, és így soha nem hitték el, hogy az Isten által szólt valamennyi szóban ez a tények munkája, amit Isten végez; ehelyett azt hitték, hogy Isten, mivel nincs más dolga, kifejezetten a szavakkal teszi próbára az embereket. Ilyen próbatételek között – amelyek reménytelennek tűntek, mégis úgy tűnt, hogy reményt adnak – történt az emberek követése, és így miután Isten azt mondta, hogy „mindazok, akik maradnak, valószínűleg szerencsétlenséget fognak elszenvedni és kevés szerencséjük lesz”, az emberek továbbra is a követésnek szentelték figyelmüket, és így nem állt szándékukban elmenni. Az emberek ilyen illúziók közepette követtek, és egyikük sem merte biztosra venni, hogy nincs remény – ez része Isten győzelme bizonyítékának. Isten nézőpontja azt mutatja, hogy Ő mindent úgy manőverez, hogy azok az Ő szolgálatában álljanak. Az emberek illúziói arra ösztönzik őket, hogy ne hagyják el Istent, függetlenül az időtől és a helytől, és így e lépés során Isten felhasználja az emberek tökéletlen motivációit arra, hogy tanúságot tegyenek Mellette. Ez a mélységes jelentősége annak, amikor Isten azt mondja: „az emberek egy részét megnyertem”. A Sátán arra használja az ember motivációit, hogy félbeszakításokat okozzon, míg Isten arra használja az ember motivációit, hogy szolgálatra késztesse őt – ez az igazi jelentése Isten szavainak, miszerint „az emberek azt képzelik, hogy be tudnak férkőzni, de amikor átadják Nekem a hamis belépőkártyájukat, Én ott helyben a tüzes gödörbe dobom azokat, és amikor látják, hogy a »fáradságos erőfeszítéseik« lángokban állnak, elveszítik a reményt”. Isten minden dolgot úgy manőverez, hogy szolgálatra bírja azokat, és ezért nem kerülgeti az emberek különböző véleményeit, hanem bátran megmondja az embereknek, hogy távozzanak; ez Isten munkájának a bölcsessége és csodálatos volta – az őszinte szavak és a módszer kombinálása, ami az embereket megszédíti és összezavarja. Ebből látható, hogy Isten valóban arra kéri az embereket, hogy költözzenek el az Ő otthonából, hogy ez nem valamiféle próbatétel, és Isten megragadja ezt az alkalmat, hogy azt mondja: „ugyanakkor azt is mondom az embereknek, hogy amikor nem sikerül áldásokat szerezniük, senki sem panaszkodhat Rám”. Senki sem tudja felfogni, hogy Isten szavai valódiak-e vagy hamisak, Isten mégis kihasználja ezt a lehetőséget, hogy megszilárdítsa az embereket, hogy megfossza őket a távozás vágyától. Így, ha egy napon átok sújtja őket, Isten szavai már előre figyelmeztették őket, ahogyan az emberek mondják, hogy „a kellemetlen szavak a jó szavak”. Ma az emberek szeretete Isten iránt komoly és őszinte, és így a szavakban, amelyekről nem tudták eldönteni, hogy valódiak vagy hamisak, meg lettek hódítva és eljutottak Isten szeretetére, ezért mondta Isten, hogy „már elvégeztem nagyszerű munkámat”. Amikor Isten azt mondja: „remélem, megtalálják a saját útjukat a túléléshez. Én ebben tehetetlen vagyok”, ez a realitása annak, hogy Isten kijelentette mindezeket a szavakat – az emberek mégsem így gondolják, hanem mindig is anélkül követtek, hogy a legcsekélyebb figyelmet fordították volna Isten szavaira. Így amikor Isten azt mondja, hogy „a jövőben nem lesz többé szavunk egymáshoz, nem lesz többé miről beszélgetnünk, nem fogjuk egymást zavarni, mindketten a saját utunkat járjuk”, ezek a szavak a valóságot jelentik, és a legkevésbé sem szennyezettek. Bármit is gondolnak az emberek, ilyen Isten „irracionalitása”. Isten már megtette a bizonyságot a Sátán előtt, és Isten azt mondta, hogy minden embert rá fog venni, hogy ne hagyja el Őt, függetlenül az időtől és a helytől – és így a munkának ez a lépése már befejeződött, és Isten nem törődik az emberek panaszaival. Ugyanakkor Isten ezt már kezdettől fogva világossá tette, így az emberek tehetetlenek maradnak, és kénytelenek lenyelni a haragjukat és visszafogni a nyelvüket. Az Isten és a Sátán közötti harc teljes egészében az emberen alapul. Az embereknek nincs hatalmuk önmaguk felett; ők valójában bábok, míg Isten és a Sátán mozgatja a szálakat a színfalak mögül. Amikor Isten arra használja az embereket, hogy bizonyságot tegyenek Mellette, mindent megtesz, amit csak el tud képzelni, minden lehetőt, hogy az embereket arra használja, hogy szolgálatot végezzenek Neki, ami azt eredményezi, hogy az embereket manipulálja a Sátán, és ráadásul Isten irányítja őket. És amikor az Isten által kívánt bizonyságtétel befejeződött, félretolja az embereket az egyik oldalra, és hagyja őket szenvedni, miközben úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne hozzájuk. Amikor ismét használni akarja az embereket, ismét felveszi és, használatba állítja őket, az emberek pedig a legcsekélyebb mértékben sem veszik ezt észre. Csupán olyanok, mint az ökör vagy a ló, akit a gazdája kénye-kedve szerint használ, egyiküknek sincs uralma saját maga felett. Ez talán egy kicsit szomorúan hangzik, de függetlenül attól, hogy az embereknek van-e bármilyen hatalmuk önmaguk felett, szolgálatot végezni Istennek megtiszteltetés, nem pedig olyasmi, ami miatt fel kellene háborodni. Ez olyan, mintha Istennek így kellene cselekednie. Vajon a Mindenható igényeinek eleget tenni nem olyan dolog, amire büszkének kell lenni? Szóval, mit gondolsz? Elhatároztad már valaha, hogy szolgálatot teszel Istennek? Vagy talán még mindig ragaszkodni kívánsz ahhoz a jogodhoz, hogy a saját szabadságodat keresd?

Ettől függetlenül minden, amit Isten tesz, az jó és követésre méltó, végül is az ember és Isten különböznek egymástól. Ezen az alapon emberi szívvel kell szeretned Istent, függetlenül attól, hogy Isten tekintettel van-e a szeretetedre. Isten szavai azt mutatják, hogy Isten szívében nagy szomorúság is van. Az emberek csakis Isten szavai miatt vannak finomítás alatt. Azonban ez a munka mégiscsak tegnap történt – tehát pontosan mit fog Isten tenni legközelebb? Ez mind a mai napig titok marad, ezért az emberek képtelenek megérteni vagy megfejteni, és nem tehetnek mást, mint hogy Isten zenéjének ütemére énekelnek. Ennek ellenére mindaz, amit Isten mond, valóságos, és mindez valóra válik – ehhez kétség nem fér!