Alapos olvasás nélkül lehetetlen bármit is felfedezni e két nap kijelentéseiben; valójában egy napon is elhangozhattak volna, Isten mégis két napra osztotta el őket. Vagyis e két nap kijelentései egyetlen egészet alkotnak, de hogy az emberek könnyebben elfogadják őket, Isten két napra osztotta őket, hogy az emberek lélegzethez jussanak. Isten ennyire tekintettel van az emberre. Isten minden munkájában minden ember a maga helyén végzi a feladatát és a kötelességét. Nemcsak az angyali lelkülettel rendelkező emberek működnek együtt; a démoni lelkülettel rendelkezők is „együttműködnek”, ahogyan a Sátán összes szelleme is. Isten kijelentéseiben Isten akarata és az emberrel szemben támasztott követelményei jelennek meg. A következő szavak: „Az Én fenyítésem minden embert utolér, ugyanakkor távol is marad minden embertől. Minden ember egész élete tele van szeretettel és gyűlölettel Irántam”, azt mutatják, hogy Isten a fenyítést arra használja, hogy minden embert megfenyegessen, és arra késztesse őket, hogy megismerjék Őt. A Sátán romlottsága és az angyalok esendősége miatt Isten csak szavakat, és nem adminisztratív rendeleteket alkalmaz az emberek megfenyítésére. A teremtéstől kezdve egészen napjainkig ez volt Isten munkájának elve az angyalokkal és minden emberrel kapcsolatban. Mivel az angyalok Istentől származnak, egy napon biztosan Isten királyságának népévé válnak, és Isten gondoskodni fog róluk, védelmezni fogja őket. Mindenki más eközben szintén a fajtája szerint lesz osztályozva. A Sátán különböző gonosz szellemei mind meg lesznek fenyítve, és mindazokon, akiknek nincs szellemük, Isten fiai és népe fognak uralkodni. Ez Isten terve. Így szólt egyszer Isten: „Vajon az Én napom eljövetele valóban az ember halálának pillanata? Valóban elpusztíthatom az embert amikor királyságom megalakul?” Bár ez két egyszerű kérdés, mégis Isten az egész emberiség rendeltetési helyére vonatkozó intézkedései. Amikor Isten megérkezik, ez az az idő, amikor „az embereket az egész világegyetemben keresztre szegezik fejjel lefelé”. Ez a célja annak, hogy Isten minden embernek megjelenik, és fenyítést alkalmaz, hogy megismertesse velük Isten létezését. Mivel az idő, amikor Isten leszáll a földre, az utolsó korszak, az az idő, amikor a földi országok a legzűrzavarosabbak, ezért Isten ezt mondja: „Amikor leszállok a földre, az sötétségbe burkolózik, és az ember »mélyen alszik«.” Így ma már csak egy maroknyi ember van, aki képes megismerni a megtestesült Istent, vagyis majdnem senki. Mivel most van a végső korszak, senki sem ismerte meg igazán a gyakorlati Istent, és az embereknek csak felszínes ismereteik vannak Istenről. Ezért van az, hogy az emberek fájdalmas finomítás közepette élnek. Amikor az emberek kijutnak a finomításból, akkor a fenyítés is elkezdődik számukra, és ez az az idő, amikor Isten megjelenik minden embernek, hogy személyesen láthassák Őt. A megtestesült Isten miatt az emberek katasztrófába sodródnak, és képtelenek kiszabadulni – ez Isten büntetése a nagy vörös sárkányon, és ez az Ő adminisztratív rendelete. Amikor eljön a tavasz melege, és a virágok kinyílnak, amikor az ég alatt minden zöldbe borul, és a földön minden a helyén van, akkor minden ember és dolog fokozatosan Isten fenyítése alá kerül, és akkor véget ér Isten minden földi munkája. Isten nem fog többé a földön munkálkodni vagy a földön élni, mert Isten nagy műve beteljesedik. Képtelenek-e az emberek erre a rövid időre félretenni a testüket? Milyen dolgok képesek szétszakítani a szeretetet az ember és Isten között? Ki képes szétválasztani az ember és Isten közötti szeretetet? Vajon a szülők, a férjek, a nőtestvérek, a feleségek, vagy a fájdalmas finomítás? Képesek-e a lelkiismeret érzései eltörölni Isten képmását az emberben? Vajon az emberek egymás iránti eladósodottsága és cselekedetei saját maguknak köszönhetők? Ember orvosolhatja ezeket? Ki képes megvédeni magát? Képesek-e az emberek önmagukról gondoskodni? Kik az erősek az életben? Ki képes elhagyni Engem és egyedül élni? Miért kéri Isten újra és újra, hogy minden ember végezze el az önvizsgálat munkáját? Miért mondja Isten, hogy „aki a saját kezével intézte a nehézségeit?”

Jelenleg sötét éjszaka van az egész világegyetemben, az emberek érzéketlenek és tompák, de az óra mutatói mindig tovább ketyegnek, a percek és másodpercek nem állnak meg, a Föld, a Nap és a Hold forgása pedig egyre gyorsul. Az emberek érzéseik alapján azt hiszik, hogy az a nap már nincs messze; olyan, mintha az utolsó napjuk a szemük előtt lenne. Az emberek folyton mindent előkészítenek a saját haláluk idejére, hogy ezek a halálukkor valamilyen célt szolgáljanak; ha nem, akkor hiába éltek volna. Hát nem lenne ez sajnálatos? Amikor Isten megsemmisíti a világot, az országok belügyeinek változásaival kezdi, amelyekből puccsok következnek; így Isten mozgósítja az emberek szolgálatát az egész világegyetemben. Az a föld, ahol a nagy vörös sárkány összetekeredve fekszik, egy demonstrációs zóna. Mivel belsőleg darabokra tört, belügyei káoszba kerültek, mindenki az önvédelem munkájába fog, és arra készül, hogy a Holdra meneküljön – de hogyan menekülhetnének Isten kezének uralma elől? Éppen úgy, ahogy Isten mondta, hogy az emberek „a saját keserű poharából ihat”. A belső viszályok ideje pontosan az, amikor Isten elhagyja a földet; Isten nem marad tovább a nagy vörös sárkány országában, és azonnal véget vet a földi munkájának. Elmondható, hogy az idő repül, és már nem sok van belőle hátra. Isten szavainak hangvételéből látható, hogy Isten már beszélt mindenki rendeltetési helyéről az egész világegyetemben, és hogy a többiről már nincs más mondanivalója. Ez az, amit Isten kinyilatkoztat az embernek. Isten az ember megteremtésének célja miatt mondja, hogy: „Az én szememben az ember minden dolgok ura. Nem kevés hatalmat adtam neki, és megengedtem, hogy a földön minden dolgot irányítson – a füvet a hegyeken, az állatokat az erdőkben és a halakat a vízben.” Amikor Isten megteremtette az embert, eleve elrendelte, hogy az ember mindeneknek ura legyen – az embert azonban megrontotta a Sátán, ezért nem tud úgy élni, ahogyan szeretne. Ez eredményezte a mai világot, amelyben az emberek nem különböznek a vadállatoktól, és a hegyek összekeveredtek a folyókkal, aminek következtében „az ember egész élete gyötrelem és rohanás, ürességgel társuló szórakozás”. Mivel az ember életének nincs értelme, és mivel Isten nem ezzel a céllal teremtette az embert, az egész világ zavarossá vált. Amikor Isten rendet tesz az egész világegyetemben, és minden ember hivatalosan elkezdi megtapasztalni az emberi életet, csak attól kezdve lesz értelme az életüknek. Az emberek elkezdenek majd élni az Istentől kapott hatalommal, és hivatalosan is úgy jelennek meg minden dolog előtt, mint gazdák; elfogadják Isten vezetését a földön, és nem lesznek többé engedetlenek Istennel szemben, hanem engedelmeskednek Neki. A mai emberek azonban ettől még messze vannak. Mindig csak azt teszik, hogy „hamis nyereségre tesznek szert” Istenen keresztül, és ezért Isten egy egész sor olyan kérdést tesz fel, mint pl.: „vajon nem használ neki az a munka, amit az emberen végzek?” Ha Isten nem tenné fel ezeket a kérdéseket, semmi sem történne; de amikor ilyeneket kérdez, egyesek képtelenek helytállni, mert az emberek lelkiismeretében tartozások vannak, nem kizárólag Istennek, hanem önmaguknak. Minden üres; így ezek az emberek, valamint „minden vallás, minden társadalmi réteg, minden nemzet és minden felekezet népe ismeri a földi ürességet, és mindannyian keresnek Engem, és várják visszatérésemet”. Minden ember vágyik Isten visszatérésére, hogy véget vessen az üres régi korszaknak, ugyanakkor attól is félnek, hogy szerencsétlenség éri őket. Az egész vallásos világ azonnal pusztává lesz, és mindenki elhanyagolja azt; hiányzik belőlük a valóság, és rájönnek, hogy az Istenbe vetett hitük homályos és elvont. A társadalom minden területén élő emberek is szétszóródnak, és minden nemzet és felekezet kezd zűrzavarba sodródni. Összefoglalva, minden dolog szabályszerűsége széttörik, minden elveszíti a normalitását, és így az emberek is felfedik valódi arcukat. Isten tehát azt mondja: „Sokszor kiáltottam már az emberhez, de érzett-e már valaki valaha is könyörületet? Élt-e valaha valaki emberi mivoltban? Az ember élhet testben, de emberi mivolt nélküli. Vajon az ember az állatvilágban született?” Az emberek között is változás megy végbe, és e változás miatt mindannyian a fajtájuk szerint kerülnek osztályozásra. Ez Isten munkája az utolsó napokban, és ez az a hatás, amelyet az utolsó napok munkájának el kell érnie. Isten világosabban beszél az ember lényegéről, így bebizonyosodik, hogy az Ő munkájának vége egyre közelebb van, továbbá, hogy Isten még inkább el van rejtve az emberek elől, ami miatt még nagyobb nyugtalanságot éreznek. Minél kevésbé tartják be az emberek Isten akaratát, annál kevesebb figyelmet fordítanak Isten utolsó napokbeli munkájára; ez megakadályozza őket abban, hogy félbeszakítsák, és így Isten akkor végzi el azt a munkát, amit szándékában áll, amikor senki sem figyel rá. Ez Isten munkájának egyik alapelve az idők folyamán. Minél kevésbé törődik Isten az emberek gyengeségeivel, annál inkább megmutatkozik az Ő isteni mivolta, és így Isten napja egyre közelebb jön.