Ma Isten szavai elérték a csúcspontot, ami azt jelenti, hogy az ítélet korszakának második része elérte a csúcspontját. De ez nem a legmagasabb csúcs. Ezúttal Isten hangneme megváltozott – nem gúnyos és nem humoros, nem fenyítő és nem dorgáló; Isten enyhített szavainak hangnemén. Most Isten elkezd „érzéseket megosztani” az emberrel. Isten egyszerre folytatja az ítélet korszakának munkáját, és ugyanakkor megnyitja a munka következő szakaszának útját, így munkájának minden szakasza összefonódik egymással. Egyfelől az ember „makacsságáról és visszaeséséről” beszél, másfelől pedig „az emberektől való elválás, majd az emberekkel való újraegyesülés örömeiről és bánatairól” – amelyek mind olyan reakciót váltanak ki az emberek szívében, amely még a legtompább emberi szívet is megmozgatja. Isten elsősorban azt a célt tűzte ki e szavak elmondásával, hogy a legvégén minden ember zokszó nélkül boruljon le Isten előtt, aki így szól: „csak azután teszem nyilvánvalóvá tetteimet, hogy mindenki megismerjen Engem a saját kudarcán keresztül”. Az emberek istenismerete ebben az időszakban teljesen felszínes marad; ez nem igazi ismeret. Bár minden igyekezetükkel próbálkoznak, képtelenek Isten akaratát megvalósítani. Ma Isten szavai elérték a csúcspontjukat, de az emberek még mindig a korai szakaszban vannak, és így képtelenek belépni az itt és most kijelentéseibe – ez azt mutatja, hogy Isten és az ember a lehető legnagyobb mértékben különbözik egymástól. Ezen összehasonlítás alapján, amikor Isten szavai véget érnek, az emberek csak Isten legalacsonyabb mércéjének elérésére lesznek képesek. Ez az az eszköz, amellyel Isten munkálkodik ezekben az emberekben, akiket a nagy vörös sárkány teljesen megrontott, és Istennek így kell munkálkodnia, hogy elérje az optimális hatást. A gyülekezetek népe egy kicsit jobban odafigyel Isten szavaira, de Isten szándéka az, hogy Istent az Ő szavaiban ismerjék meg – hát nincs különbség? A dolgok jelenlegi állása szerint azonban Isten már nem törődik az ember gyengeségével, és folytatja beszédét, függetlenül attól, hogy az emberek képesek-e elfogadni szavait vagy sem. Az Ő akaratának megfelelően, amikor szavai véget érnek, az lesz az az idő, amikor földi munkája befejeződik. De a mostani munka nem hasonlít a korábbiakhoz. Amikor Isten kijelentései véget érnek, senki sem fogja tudni; amikor Isten munkája véget ér, senki sem fogja tudni; és amikor Isten formája megváltozik, senki sem fogja tudni. Ilyen Isten bölcsessége. Hogy elkerülje a Sátán vádjait és az ellenséges erők zavarását, Isten úgy dolgozik, hogy senki sem tud róla, és jelenleg sincs reakció a földi emberek között. Bár Isten átváltozásának jeleiről beszéltek egykor, senki sem képes érzékelni azt, mert az ember elfelejtette, és nem fordít rá figyelmet. A kívülről és belülről érkező támadások – a külvilág katasztrófái és Isten szavainak perzselése és tisztítása miatt – az emberek már nem hajlandóak Istenért fáradozni, mert túlságosan lefoglalják őket a saját ügyeik. Amikor minden ember eljut arra a pontra, hogy megtagadja a múlt ismeretét és hajszolását, amikor minden ember tisztán látja önmagát, akkor fognak kudarcot vallani, és a saját énjük számára már nem lesz hely a szívükben. Csak ekkor fognak az emberek őszintén vágyakozni Isten szavai után, csak ekkor lesz Isten szavainak valóban helye a szívükben, és Isten szavai csak ekkor válnak létezésük forrásává – ebben a pillanatban teljesül be Isten akarata. A mai emberek azonban még messze vannak attól, hogy elérjék ezt a pontot. Némelyikük alig mozdult egy centit, ezért Isten azt mondja, hogy ez „visszaesés”.

Isten összes szava sok kérdést tartalmaz. Miért tesz fel Isten folyton ilyen kérdéseket? „Miért nem tudnak az emberek megtérni és újjászületni? Miért akarnak örökké a mocsárban élni a sármentes hely helyett? [...]” A múltban Isten úgy működött, hogy közvetlenül rámutatott a dolgokra, vagy közvetlenül felfedte azokat. Ám miután az emberek hatalmas fájdalmakat szenvedtek, Isten nem beszélt többé közvetlenül ilyen módon. Ezekben a kérdésekben az emberek egyszerre meglátják saját hiányosságaikat és megragadják a gyakorláshoz vezető utat. Mivel az emberek mindannyian azt szeretik enni, ami könnyen elérhető, Isten az igényeiknek megfelelően beszél, és témákat ad nekik, hogy elgondolkodhassanak rajtuk. Ez az egyik aspektusa Isten kérdései fontosságának. Néhány más kérdésének természetesen nem ez a jelentősége, például: „Lehet, hogy rosszul bántam velük? Lehet, hogy rossz irányba tereltem őket? Lehet, hogy a pokolba vezetem őket?” Az ilyen kérdések megmutatják, hogy milyen elképzelések lakoznak az emberek szíve mélyén. Bár szájukkal nem adnak hangot ezeknek az elképzeléseknek, a legtöbbjük szívében kétségek vannak, és azt hiszik, hogy Isten szavai teljesen érdemtelennek állítják be őket. Természetesen az ilyen emberek nem ismerik magukat, de végül be fogják ismerni vereségüket Isten szavaival szemben – ez elkerülhetetlen. E kérdések után Isten azt is mondja: „Szándékomban áll darabokra zúzni minden nemzetet, nem is beszélve az emberiség családjáról.” Amikor az emberek elfogadják Isten nevét, ennek következtében minden nemzet megremeg, az emberek fokozatosan megváltoztatják mentalitásukat, és a családokban megszűnik az apa és fia, anya és lánya, férj és feleség közötti kapcsolat. Sőt, a családokban az emberek közötti kapcsolatok egyre jobban elhidegülnek; csatlakozni fognak a nagy családhoz, és szinte minden család életének szabályos konvenciói szétszakadnak. Emiatt az emberek szívében a „család” fogalma egyre homályosabbá válik.

Isten az Ő mai szavaiban miért szentelt oly sokat az „érzelmek megosztásának” az emberekkel? Természetesen ez is egy bizonyos hatás elérése érdekében történik, amiből látható, hogy Isten szíve tele van aggodalommal. Isten azt mondja: „amikor Én vagyok szomorú, ki tud Engem a szívével megvigasztalni”? Isten azért mondja ezeket a szavakat, mert szívét elönti a bánat. Az emberek képtelenek arra, hogy minden törődésüket Isten akaratára fordítsák, mindig kicsapongóak, nem tudják magukat kordában tartani, és azt teszik, amit akarnak; túlságosan alantasak, mindig megbocsátanak maguknak, és nem törődnek Isten akaratával. De mivel az embereket mind a mai napig megrontja a Sátán, és képtelenek megszabadulni, Isten azt mondja: „hogyan menekülhetnek meg a ragadozó farkas állkapcsától? Hogyan szabadulhatnak meg fenyegetéseitől és kísértéseitől?” Az emberek testben élnek, ami azt jelenti, hogy a ragadozó farkas szájában élnek. Emiatt, és mivel az embereknek nincs öntudatuk, és folyton kényeztetik magukat és engednek a kicsapongásnak, Isten nem tehet mást, mint hogy aggódik. Minél többször emlékezteti Isten az embereket erre, annál jobb érzés lesz a szívükben, és annál inkább hajlandóak lesznek elköteleződni Isten mellett. Csak ekkor fog az ember és Isten harmonikusan viszonyulni egymáshoz, anélkül, hogy bármilyen elkülönülés vagy távolságtartás lenne közöttük. Ma az egész emberiség Isten napjának eljövetelére vár, így az emberiség eddig nem lépett előre. Isten mégis azt mondja: „Amikor az igazságosság Napja megjelenik, a Kelet megvilágosodik, amely azután az egész világegyetemet megvilágítja, és mindenkit elér.” Más szóval, amikor Isten megváltoztatja az Ő formáját, a Keletet fogja először megvilágítani, és a keleti nemzet fog elsőként megváltozni, majd a többi ország is megújul délről északra. Ez tehát a sorrend, és minden Isten szavai szerint fog történni. Amint ez a szakasz befejeződik, minden ember látni fogja. Isten e sorrend szerint cselekszik. Amikor meglátják ezt a napot, az emberek örülni fognak. Isten sürgető szándékából látható, hogy ez a nap nincs már messze.

A ma itt elhangzó szavak második és harmadik része a fájdalom könnyeit váltja ki mindazokból, akik szeretik Istent. Szívük azonnal árnyékba borul, és ettől kezdve minden embert óriási bánat tölt el Isten szíve miatt. Nem éreznek vigaszt mindaddig, amíg Isten be nem fejezi földi munkáját. Ez az általános tendencia. „Harag támad a szívemben, amelyet a szomorúság feltörő érzése kísér. Amikor szemeim szennyesnek látják az emberek cselekedeteit és minden szavukat és tettüket, dühöm felszökik, és szívemben egyre jobban érzem az emberi világ igazságtalanságait, ami még inkább szomorúvá tesz Engem; arra vágyom, hogy azonnal véget vessek az ember testének. Nem tudom, miért képtelen az ember megtisztulni a testben, miért nem képes az ember szeretni magát a testben. Talán azért, mert a test »működése« olyan erős?” A mai szavaiban Isten nyilvánosan feltárta az ember előtt a szívében lévő összes aggodalmat, anélkül, hogy bármit is visszatartott volna. Amikor a harmadik ég angyalai zenélnek Neki, Isten még mindig vágyakozik a földi emberek után, és ezért mondja azt, hogy: „Amikor az angyalok zenélnek, hogy dicsőítsenek Engem, ez mindenképp felkelti az emberek iránti együttérzésemet. Szívemet azonnal szomorúság tölti el, és képtelen vagyok megszabadulni ettől a fájdalmas érzelemtől.” Ez az oka annak, hogy Isten így szól: „Helyre fogom hozni az emberi világ igazságtalanságait. Saját kezemmel végzem majd a munkámat az egész világon, megtiltva a Sátánnak, hogy újra kárt tegyen népemben, megtiltva az ellenségnek, hogy újra azt tegyen, amit akar. Király leszek a földön, és oda helyezem át a trónomat, minden ellenségemet arra kényszerítve, hogy a földre boruljon, és megvallja Előttem bűneit.” Isten szomorúsága növeli az ördögök iránti gyűlöletét, és így előre feltárja a tömegek előtt, hogy milyen végük lesz az ördögöknek. Ez Isten munkája. Isten mindig is azt kívánta, hogy újra egyesüljön minden emberrel, és hogy lezárja a régi korszakot. Az egész világegyetemben minden ember kezd megmozdulni – vagyis a kozmoszban minden ember belép Isten vezetésébe. Ennek következtében gondolataik az uralkodóik elleni lázadás felé fordulnak. A világ népei nemsokára káoszban törnek ki, az országok vezetői pedig minden irányba menekülnek, és végül a guillotine-ra hurcolja őket a saját népük. Ez az ördögök királyainak végső sorsa; végül egyikük sem fog tudni elmenekülni, mindannyiuknak át kell esniük rajta. Ma azok, akik „okosak”, elkezdtek visszavonulni. Látva, hogy a helyzet nem ígéretes, kihasználják ezt a lehetőséget, hogy meghátráljanak és meneküljenek a katasztrófa viszontagságai elől. De világosan megmondom, hogy a munka, amit Isten az utolsó napokban végez, az elsősorban az ember megfenyítése, tehát hogyan is menekülhetnének meg ezek az emberek? A mai nap az első lépés. Egy napon a világegyetemben minden a háború zűrzavarába süllyed majd; a földön élő embereknek soha többé nem lesznek vezetőik, az egész világ olyan lesz, mint egy halom laza homok, amelyet senki sem irányít, és az emberek csak a saját életükkel fognak törődni, nem figyelve senki másra, mert mindent Isten keze irányít – ezért mondja Isten, hogy: „az egész emberiség az Én akaratom szerint osztja fel a különféle nemzeteket”. Az angyalok trombitáinak megszólalása, amelyről Isten most beszél, egy jel – vészharangot kongatnak az emberek számára, és amikor a trombiták ismét megszólalnak, elérkezett a világ utolsó napja. Ekkor Isten összes fenyítése teljes egészében sújtja majd a földet; ez szívtelen ítélet lesz, és a fenyítés korszakának hivatalos kezdete. Az izráeliták között gyakran lesz jelen Isten hangja, hogy vezesse őket a különböző környezetekben, és így az angyalok is megjelennek majd nekik. Az izráeliták néhány hónap alatt teljessé tétetnek, és mivel nem kell átmenniük a nagy vörös sárkány mérgétől való megszabadulás szakaszán, könnyű lesz számukra a helyes útra lépni a különféle vezetés alatt. Az Izráelben végbemenő fejleményekből látható az egész világegyetem állapota, és ez mutatja, hogy mennyire gyorsak Isten munkájának lépései. „Eljött az idő! Elindítom munkámat, Királyként fogok uralkodni az emberek között!” A múltban Isten csak a mennyben uralkodott. Ma a földön uralkodik; Isten visszaszerezte minden hatalmát, és így előre meg van jósolva, hogy az egész emberiség soha többé nem fog normális emberi életet élni, mert Isten újrarendezi a mennyet és a földet, és senki sem avatkozhat bele. Ezért Isten gyakran emlékezteti az embert, hogy „eljött az idő”. Amikor az izráeliták mind visszatérnek hazájukba – azon a napon, amikor Izráel országa teljesen helyreállt –, Isten nagy műve befejeződik. Anélkül, hogy bárki észrevenné, az emberek szerte a világegyetemben fellázadnak, és a nemzetek szerte a világegyetemben úgy fognak hullani, mint az égen a csillagok; egy pillanat alatt romba dőlnek. Miután elbánik velük, Isten felépíti szíve szeretett királyságát.