Az emberek úgy vannak vele, hogy minél kevesebbet értenek Isten szavaiból, annál szkeptikusabbak Isten jelenlegi munkamódszereivel szemben. Ez azonban nincs hatással Isten munkájára; amikor az Ő szavai elérnek egy bizonyos pontot, az emberek szíve természetes módon megváltozik. Az életében mindenki Isten szavain csüng, és is el is kezd vágyakozni az Ő szavai után, továbbá az Isten általi folyamatos lelepleződés miatt kezdi megvetni magát. Pedig Isten sok efféle szót is kimondott: „Amikor alaposan felfogta minden szavamat, az ember érettsége meg fog felelni a szándékaimnak, és könyörgései gyümölcsözőek lesznek, és nem feleslegesek vagy hiábavalók; megáldom az emberiség azon könyörgéseit, amelyek őszinték, amelyek nem megjátszottak.” Valójában az emberek képtelenek teljesen felfogni Isten szavait, csupán a felszínt tudják megragadni. Isten csupán arra használja ezeket a szavakat, hogy egy követendő célt adjon nekik, hogy éreztesse velük, hogy Isten nem könnyelműen cselekszik, hanem komolyan veszi a munkáját; csak ekkor lesz meg bennük a törekvéshez szükséges hit. És mivel minden ember csak a saját érdekében esedezik, nem pedig Isten akaratáért, ám Isten nem olyan változékony, mint az időjárás, az Ő szavai mindig is az ember természetére irányultak. Ugyan ma a legtöbben könyörögnek, de nem őszinték – ez csak színlelés. Az összes ember állapota az, hogy: „ők a szájamat egy bőségszarunak tartják. Minden ember szeretne megszerezni valamit a szájamból. Legyen szó akár az államtitkokról, akár a menny titkairól, akár a szellemi birodalom lendületéről, akár az emberiség rendeltetési helyéről”. Kíváncsiságuk miatt az emberek készek mindezen dolgokat keresni, és semmit sem akarnak nyerni az Isten szavaiból jövő élet ajándékából. Ezért mondja Isten: „Túl sok minden hiányzik az emberből: Nemcsak »táplálékkiegészítőkre« van szüksége, hanem ennél többre, »mentális támogatásra« és »lelki táplálékra«.” Az emberekben lévő elképzelések vezettek a mai negativitáshoz, és mivel a fizikai látásmódjuk túlságosan „feudális”, nincs erély abban, amit mondanak és tesznek, továbbá mindenben felületesek és hanyagok. Vajon nem effélék az emberek állapotai? Nem kellene-e az embereknek sietniük és orvosolniuk ezt, ahelyett, hogy változatlanul folytatják? Mi haszna van az embernek abból, ha ismeri a jövőt? Miért reagálnak az emberek Isten néhány szavának elolvasása után, miközben a fennmaradó szavainak nincs hatása? Amikor Isten például azt mondja: „Én gyógyírt adok az ember betegségére, hogy jobb hatást érhessünk el, hogy valamennyien visszanyerjék egészségüket, és hogy gyógymódomnak köszönhetően visszatérhessenek a normális állapotba” – hogy lehet, hogy e szavaknak nincs hatásuk az emberekre? Hát nem minden Isten által véghezvitt dolog az, amit az embernek el kellene érnie? Istennek van elvégzendő munkája – az embereknek miért nincs útjuk, amelyen járhatnak? Nem ellenkezik ez Istennel? Valójában sok munka van, amit az embereknek tenniük kellene – például mennyit tudnak a „nagy vörös sárkányról” a következő szavak alapján: „Valóban gyűlölitek a nagy vörös sárkányt?” Isten mondása, miszerint: „miért kérdeztem ezt tőletek annyiszor?” azt mutatja, hogy az emberek még mindig nem ismerik a nagy vörös sárkány természetét, és továbbra is képtelenek mélyebbre jutni. Nem éppen ez az a munka, amit az embernek el kellene végeznie? Hogyan lehet azt mondani, hogy az embernek nincs munkája? Ha ez lenne a helyzet, akkor mi lenne Isten megtestesülésének a jelentősége? Isten azért cselekszik hanyag és felületes módon, hogy ímmel-ámmal tegyen meg valamit? Legyőzhető-e így a nagy vörös sárkány?

Isten azt mondja: „Már elkezdtem, és a nagy vörös sárkány hajlékában fogom megkezdeni fenyítő munkám első lépését.” Ezek a szavak az isteni mivoltban végzett munkára irányulnak; a mai emberek már előre beléptek a fenyítésbe, ezért Isten azt mondja, hogy ez az Ő munkájának első lépése. Nem a katasztrófák, hanem a szavak általi fenyítés elviselésére kényszeríti az embereket. Mert amikor Isten szavainak hangneme megváltozik, az emberek teljesen tudatlanná válnak, és azután mindannyian belépnek a fenyítésbe. Átélve a fenyítést, „hivatalosan teljesítitek majd kötelességeteket, és hivatalosan dicsérni fogtok Engem az egész földön, örökkön-örökké!” Ezek Isten munkájának lépései, ezek az Ő tervei. Mindemellett Isten e népének személyesen kell majd látnia azokat a módszereket, amelyekkel a nagy vörös sárkányt megfenyítik, így a katasztrófa hivatalosan rajtuk kívül, a körülöttük lévő világban kezdődik. Ez az egyik eszköz, amellyel Isten megmenti az embereket. Belül meg lesznek fenyítve, és kívülről lezúdul a katasztrófa – vagyis beteljesednek Isten szavai. Így az emberek inkább a fenyítést választják a katasztrófa helyett, és éppen ezért maradnak meg. Egyrészt ez az a pont, ahová Isten munkája eljutott; másrészt azért történik ez, hogy az emberek mindannyian megismerjék Isten természetét. Így tehát azt mondja Isten: „Az idő, amikor népem örömét leli Bennem, az, amikor a nagy vörös sárkányt megfenyítik. Az, hogy a nagy vörös sárkány népét arra késztetem, hogy felkeljen és lázadjon ellene, az Én Tervem, és ez az a módszer, amellyel tökéletessé teszem népemet, és ez egy nagyszerű lehetőség egész népem számára, hogy növekedjen az életben.” Miért van az, hogy Isten ezeket a szavakat mondja, és azok mégsem keltik fel az emberek figyelmét?

Az országok nagy káoszban vannak, mert Isten vesszeje elkezdte a szerepét játszani a földön. Isten munkája látható a föld állapotán. Amikor Isten azt mondja: „A vizek zúgni fognak, a hegyek leomlanak, a nagy folyók szétválnak” – ez a vessző kezdeti munkája a földön, melynek eredményeképpen „a földön minden háztartás szétszakad, és a földön minden nemzet darabokra hullik; elmúlnak a férj és feleség közötti újraegyesülés napjai, anya és fia nem találkozik többé, apa és lánya nem gyűlik össze többé. Mindent, ami valaha volt a földön, szétzúzok majd”. Ilyen lesz a családok általános állapota a földön. Természetesen ez nem lehet az összes család állapota, de a legtöbbjüké igen. Másrészt ez azokra a körülményekre utal, amelyeket ezen áramlat emberei a jövőben megtapasztalnak. Azt jövendöli, hogy miután átmentek a szavak általi fenyítésen, és a nem hívők katasztrófa áldozatául estek, a földi emberek között nem lesznek többé családi kapcsolatok; mindannyian Szinim népe lesznek, és mindannyian hűségesek lesznek Isten királyságában. Így elmúlnak a férj és feleség közötti újraegyesülés napjai, anya és fia nem találkozik többé, apa és lánya nem gyűlik össze többé. És így a földi emberek családjai szétszakadnak, darabokra hasadnak, és ez lesz az utolsó munka, amit Isten az emberben végez. És mivel Isten ezt a munkát az egész világegyetemre kiterjeszti, megragadja az alkalmat, hogy tisztázza az emberek számára az „érzések” szót, így megláttatva velük, hogy Isten szándéka az, hogy szétszakítsa az összes ember családját, megmutatva, hogy Isten a fenyítést használja az összes „családi vita” megoldására az emberiség körében. Ha nem így lenne, akkor nem lenne mód arra, hogy Isten földi munkájának utolsó része lezáruljon. Isten szavainak utolsó része az emberiség legnagyobb gyengeségét tárja fel – mindannyian az érzések állapotában élnek –, és így Isten nem kerüli meg egyiket sem, és feltárja az egész emberiség szívében elrejtett titkokat. Miért olyan nehéz az embereknek elhatárolni magukat a bennük lévő érzésektől? Túlmutat-e ez a lelkiismereti normákon? Beteljesítheti-e a lelkiismeret Isten akaratát? Átsegíthetik-e az érzések az embereket a megpróbáltatásokon? Isten szemében az érzések az Ő ellenségei – vajon nem ezt mondták-e ki világosan Isten szavai?