Az emberek az általuk végzett munka egy részét Isten közvetlen útmutatásával hajtják végre, de van olyan része is, amelyre Isten nem ad konkrét útmutatást, ez pedig kellőképpen mutatja, hogy amit Isten tesz, az ma még nincs teljesen kinyilatkoztatva – vagyis sok minden rejtve marad, és még nem került nyilvánosságra. Vannak azonban olyan dolgok, amelyeket nyilvánosságra kell hozni, míg másoknak tanácstalanságban és zavarban kell hagyniuk az embereket; ez az, amit Isten munkája megkövetel. Például Isten eljövetele a mennyből az emberek közé – hogyan jött el, melyik pillanatban jött el, vagy, hogy megváltozott-e vagy sem a menny és a föld és minden dolog – ezekkel kapcsolatban az embereknek bizonytalanságban kell lenniük. Ez a tényleges körülményeken is alapszik, hiszen az emberi test maga képtelen közvetlenül belépni a szellemi birodalomba. Így még akkor is, ha Isten világosan elmondja, hogyan jött el a mennyből a földre, vagy amikor azt mondja: „Azon a napon, amikor minden feltámadt, eljöttem az emberek közé, és csodálatos napokat és éjszakákat töltöttem velük”, olyanok ezek a szavak, mintha valaki a falnak beszélne – a legcsekélyebb reakciót sem váltják ki, mivel az emberek nem ismerik Isten munkájának lépéseit. Még ha valóban tudatában vannak is, azt hiszik, hogy Isten tündérként repült le a mennyből a földre, és újjászületett az emberek között. Ez az, ami emberi gondolkodással elérhető. Azért van így, mert az ember lényege olyan, hogy képtelen megérteni Isten lényegét, és képtelen megérteni a szellemi birodalom valóságát. Az emberek pusztán a lényegüknél fogva képtelenek lennének példaként szolgálni mások számára, mert az emberek eredendően egyformák, és nem különbözőek. Így az a kérés, hogy az emberek követendő példát mutassanak másoknak, vagy példaképül szolgáljanak, szappanbuborékká, a vízből felszálló gőzzé válik. Míg amikor Isten azt mondja, hogy „némi ismeretre tesz szert arról, amim van és ami vagyok”, akkor ezek a szavak csupán Isten testben végzett munkájának megnyilvánulására vonatkoznak; más szóval Isten valódi arcára – isteni mivoltára irányulnak, ami elsősorban az Ő isteni természetére utal. Vagyis az embereknek meg kell érteniük például azt, hogy miért így munkálkodik Isten, milyen dolgok valósulnak meg Isten szavai által, mit akar Isten elérni a földön, mit akar megnyerni az emberek között, milyen módszerekkel beszél Isten, és milyen Isten hozzáállása az emberhez. Azt lehet mondani, hogy az emberben nincs semmi, amivel érdemes lenne dicsekedni – vagyis nincs benne semmi, ami példát mutathatna másoknak.

Ez pontosan a testet öltött Isten normalitása, valamint a mennyei Isten és a testté lett Isten közötti különbözőség miatt van, aki, úgy tűnik, nem a mennyei Istentől született, amint Isten mondja: „Sok évet töltöttem az emberek között, de ők sosem vettek észre és soha nem ismertek meg Engem.” Isten ezt is mondja: „Amikor a lépteim végigjárják az univerzumot, és eljutnak a föld határáig, az ember elkezd elmélkedni önmagán, és minden ember eljön majd Hozzám, leborul Előttem, és imádni fog Engem. Ez lesz az a nap, amikor dicsőséget szerzek, az Én visszatérésem napja és az Én távozásom napja is.” Csakis ez az a nap, amikor Isten igazi arca megmutatkozik az embernek. Isten azonban emiatt nem késlelteti az Ő munkáját, hanem egyszerűen elvégzi azt a munkát, amelyet el kell végeznie. Amikor megítél, akkor a testté lett Istenhez való hozzáállásuk alapján ítéli el az embereket. Ez Isten kijelentéseinek egyik fő témája ebben az időszakban. Például Isten ezt mondja: „Hivatalosan is elindítottam irányítási tervem fináléját a teljes világegyetemben. Ettől a pillanattól kezdve, aki nem vigyáz, az ki van téve annak, hogy könyörtelen fenyítés közepébe merüljön, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet.” Ez Isten tervének a tartalma, és ez sem nem furcsa, sem nem különös, hanem mind az Ő munkájának lépéseihez tartozik. Isten népét és Isten fiait, akik külföldön élnek, Isten eközben aszerint ítéli meg, amit a gyülekezetekben tesznek, ezért ezt mondja Isten: „Minden angyal a döntő csatába indul Velem munkám során, és elhatározza, hogy a végső szakaszban eleget tesz a szándékaimnak, hogy a földön élő emberek az angyalokhoz hasonlóan behódoljanak Nekem, és ne akarjanak szembeszegülni Velem, és ne tegyenek semmit, ami elárul Engem. Ez az Én munkám dinamikája az egész világegyetemben.” Ez a különbség abban a munkában, amelyet Isten az egész földön végez; különböző intézkedéseket alkalmaz aszerint, hogy azok kire irányulnak. Ma a gyülekezetek népe mind vágyakozó szívű, és elkezdték enni és inni Isten szavait – ebből eléggé kitűnik, hogy Isten munkája a végéhez közeledik. Az égből lenézve olyan, mintha ismét az elszáradt ágak és lehullott levelek, az őszi szél fújta por sivár jelenetét látnánk. Úgy tűnik, mintha hamarosan bekövetkezne a világvége az emberek között, mintha minden pusztasággá válna. Talán a Lélek érzékenysége miatt a szívben mindig ott van a boldogtalanság érzése, mégis magában hordoz egy darabka szomorúsággal vegyes csendes vigaszt is. Isten szavaival élve: „ébredezik az ember, minden rendben van a földön, és a földi túlélés napjai véget érnek, mert eljöttem!” Ezeket a szavakat hallva az emberek kissé negatívakká válhatnak, egy kissé csalódhatnak Isten munkájában, vagy túlságosan a lelkükben lévő érzésre összpontosíthatnak. De földi munkájának elvégzése előtt Isten nem lehetett annyira esztelen, hogy ezt az illúziót keltse az emberekben. Ha valóban ilyen érzéseid vannak, akkor ez azt mutatja, hogy túlzottan az érzéseidre figyelsz, olyasvalaki vagy, aki kénye-kedve szerint cselekszik, és nem szereti Istent; azaz az ilyen emberek túlságosan a természetfelettire összpontosítanak, és egyáltalán nem figyelnek Istenre. Isten keze miatt bárhogyan is próbálnak az emberek elmenekülni, képtelenek szabadulni ebből a helyzetből. Ki menekülhet el Isten keze elől? Volt-e valaha olyan, amikor nem Isten rendezte el a helyzetedet és a körülményeidet? Akár szenvedsz, akár áldott vagy, hogyan szökhetnél meg Isten kezéből? Ez nem emberi dolog, hanem teljes mértékben Isten szükséglete – ki lenne képes arra, hogy ennek következtében ne vesse alá magát?

„Fenyítést fogok használni, hogy terjesszem munkámat a pogányok között, vagyis »erőszakot« fogok alkalmazni mindazok ellen, akik pogányok. Természetesen ez a munka a választottak körében végzett munkámmal egyidőben fog zajlani.” E szavakat kimondva Isten az egész világegyetemben hozzákezd ehhez a munkához. Ez Isten munkájának egy lépése, amely már eljutott idáig; senki sem tudja visszafordítani a dolgokat. Az emberiség egy részét a katasztrófa fogja elintézni, elpusztítja őket a világgal együtt. Amikor a világegyetem hivatalos fenyítése megtörténik, Isten hivatalosan megjelenik minden nép előtt. És az Ő megjelenésével az embereket megfenyíti. Továbbá Isten ezt is mondta: „Amikor hivatalosan kinyitom a tekercset, akkor az emberek az egész világegyetemben meg vannak fenyítve, akkor az emberek szerte a világon próbatételeknek vannak kitéve.” Ebből világosan látható, hogy a hét pecsét tartalma a fenyítés tartalma, vagyis a hét pecséten belül katasztrófa van. Ma tehát a hét pecsét még nincs felnyitva; az itt említett „megpróbáltatások” az ember által elszenvedett fenyítést jelentik, és e fenyítés közepette az embereknek egy olyan csoportja lesz megnyerve, akik hivatalosan elfogadják az Isten által kiállított „bizonyítványt”, és így ők Isten királyságának népévé válnak. Ez Isten fiainak és népének eredete, és ma még nincs róluk döntés, csupán a jövőbeli tapasztalatok alapjait fektetik le. Ha valakinek igazi élete van, akkor képes lesz szilárdan megállni a próbatételek közepette, ha pedig nincs benne élet, akkor ez kellően bizonyítja, hogy Isten munkája nem hatott rá, hogy zavaros vízben halászik, és nem összpontosít Isten szavaira. Mivel ez az utolsó napok munkája, amely ennek a kornak a lezárását jelenti, nem pedig a munka folytatását, ezt mondja Isten: „Vagyis ez az az élet, amelyet az ember a teremtéstől kezdve egészen napjainkig soha nem tapasztalt meg, ezért mondom azt, hogy olyan munkát végeztem, amelyet még soha nem végeztek”, valamint ezt is mondja: „Mivel közeledik az Én napom az egész emberiséghez, mivel ez nem tűnik távolinak, hanem közvetlenül az ember szeme előtt van.” A múltban Isten több várost is személyesen elpusztított, de egyiket sem rombolta le úgy, mint ahogyan az utolsó esetben történni fog. Bár a múltban Isten elpusztította Sodomát, a mai Sodomával nem úgy kell bánni, mint a múltban – nem kell közvetlenül elpusztítani, hanem először meg kell hódítani, majd meg kell ítélni, és végül örökké tartó büntetésnek alávetni. Ezek a munka lépései, és végül a mai Sodoma ugyanolyan sorrendben fog megsemmisülni, mint ahogyan a világ múltbeli elpusztítása történt – ez Isten terve. Az a nap, amikor Isten megjelenik, a mai Sodoma hivatalos elítélésének napja, és Önmaga kinyilatkoztatása nem annak megmentéséért történik. Isten tehát azt mondja: „Én megjelenek a szent királyságnak, és elrejtőzöm a mocsok földje elől.” Mivel a mai Sodoma tisztátalan, Isten nem jelenik meg neki igazából, hanem ezt az eszközt használja, hogy megfenyítse – nem láttad ezt világosan? Azt mondhatjuk, hogy a földön senki sem képes meglátni Isten igazi arcát. Isten soha nem jelent meg az embernek, és senki sem tudja, hogy Isten a menny melyik szintjén van. Ez járult hozzá ahhoz, hogy a mai emberek ebbe a helyzetbe kerüljenek. Ha meglátnák Isten arcát, akkor bizonyára ez lenne az az idő, amikor a végük feltárulna, az az idő, amikor mindegyikük fajta szerint osztályozódik. Ma az isteni mivoltból származó szavak közvetlenül megmutatkoznak az embereknek, ami előre jelzi, hogy az emberiség utolsó napjai eljöttek, és már nem tartanak sokáig. Ez az egyik jele annak, hogy az emberek megpróbáltatásoknak lesznek alávetve akkor, amikor Isten minden embernek megjelenik. Így, bár az emberek élvezik Isten szavait, mindig van egy baljós érzésük, mintha nagy csapás közeledne feléjük. A mai emberek olyanok, mint a verebek a fagyos földeken, akiket a halál mintha egy adósság törlesztésére kényszerítene, és esélyt sem ad nekik az életben maradásra. Az ember halálos adóssága miatt az emberek mindannyian úgy érzik, hogy elérkeztek utolsó napjaik. Ez történik az emberek szívében szerte a világegyetemben, és bár ez nem mutatkozik meg az arcukon, ami a szívükben van, azt képtelenek elrejteni az Én szemem elől – ez az ember valósága. Lehet, hogy sok szó nem teljesen megfelelően van használva, de éppen ezek a szavak elegendőek ahhoz, hogy rámutassanak a problémára. Az Isten szájából elhangzott szavak mindegyike beteljesedik, akár a múltról, akár a jelenről legyen szó; feltárják a tényeket az emberek előtt, hogy gyönyörködhessenek, elkápráztatják és összezavarják őket. Még mindig nem látod világosan, hogy milyen kor van ma?