Az egyházépítés idején Isten alig tett említést a királyság építéséről. Még ha fel is hozta ezt a témát, azt a kor nyelvén tette. Miután elérkezett a Királyság Kora, Isten egy csapásra érvénytelenítette az egyházépítés korának bizonyos módszereit és ügyeit, és soha többé nem szólt egyetlen szót sem azokról. Pontosan ez az „Isten Maga” alapvető jelentése, aki mindig új és soha nem régi. Bármilyen jól is történtek a dolgok a múltban, azok végül is egy letűnt korszak részei, ezért Isten az ilyen múltbeli eseményeket a Krisztus előtti időben történtek közé sorolja, míg a jelenkort Krisztus utáni időnek nevezi. Ebből látható, hogy az egyház építése előfeltétele volt a királyság építésének; megalapozta, hogy Isten gyakorolhassa szuverén hatalmát a királyságban. Az egyház építése egy pillanatkép a mai napról; Isten földi munkája elsősorban erre a részre összpontosul, amely a királyság építése. Mielőtt befejezte volna az egyház építését, már megtette az előkészületeket az összes elvégzendő munkára, és amikor eljött az idő, hivatalosan is megkezdte munkáját. Ezért mondta Isten: „Végül is a Királyság Kora különbözik a korábbi időktől. Nem azzal kapcsolatos, hogy hogyan cselekszik az emberiség; hanem azért szálltam le a földre, hogy személyesen végezzem el a munkámat, amely olyan dolog, amit az emberek sem elképzelni, sem megvalósítani nem tudnak.” Ezt a munkát valóban személyesen Istennek kell elvégeznie – egyetlen ember sem képes ilyen munkára, egyszerűen nem alkalmas rá. Istenen kívül ki tudna ilyen nagyszerű munkát végezni az emberiség körében? Ki más képes az egész emberiséget félholtra „gyötörni”? Vajon az emberek el tudnának-e intézni egy ilyen munkát? Miért mondja Ő azt, hogy „azért szálltam le a földre, hogy személyesen végezzem el a munkámat”? Vajon Isten Lelke valóban eltűnt az egész térből? Az „azért szálltam le a földre, hogy személyesen végezzem el a munkámat” mondat arra a tényre utal, hogy Isten Lelke megtestesült a testben, hogy elvégezze a munkát, valamint arra is, hogy Isten Lelke egyértelműen az emberiségen keresztül munkálkodik. Azáltal, hogy személyesen végzi el az Ő munkáját, sok ember számára lehetővé teszi, hogy szabad szemmel lássa Istent Magát; nem szükséges, hogy gondosan keresse Őt saját lelkében. Továbbá minden embernek megengedi, hogy saját szemével lássa a Lélek működését, megmutatva nekik, hogy lényeges különbség van az ember és Isten teste között. Ugyanakkor az egész térben, a mindenség-világban világában Isten Lelke munkálkodik. Isten minden megvilágosodott embere, aki elfogadta Isten nevét, látja, hogyan munkálkodik Isten Lelke, és ezáltal még jobban megismeri a megtestesült Istent. Mint ilyen, az emberiség csak akkor ismerkedhet meg a gyakorlati Istennel Magával, ha Isten isteni mivolta közvetlenül munkálkodik – vagyis csak akkor, ha Isten Lelke a legkisebb beavatkozás nélkül is képes munkálkodni. Ez a királyság építésének lényege.

Hányszor testesült meg Isten a testben? Lehet, hogy többször is? Miért van az, hogy Isten többször is megjegyezte, hogy „Egyszer leszálltam az emberek világába, megtapasztaltam és megfigyeltem a szenvedésüket, de ezt anélkül tettem, hogy teljesítettem volna megtestesülésem célját”? Lehet, hogy Isten többször is megtestesült, de az emberiség még egyszer sem ismerte meg? Ez a kijelentés nem erre vonatkozik. Amikor Isten először megtestesült, valójában nem az volt a célja, hogy az emberek megismerjék Őt; hanem elvégezte a munkáját, majd eltűnt anélkül, hogy bárki észrevette volna, vagy akár csak lehetősége lett volna megismerni Őt. Nem engedte, hogy az emberek teljesen megismerjék Őt, és nem is birtokolta teljesen a megtestesülés jelentőségét; így nem mondhatjuk, hogy teljesen megtestesült volna. Az első megtestesülésben Isten csupán egy bűnös természettől mentes fizikai testet használt fel e munka elvégzésére; miután az befejeződött, nem volt szükség további említésre. Ami azokat az embereket illeti, akiket Isten az idők folyamán felhasznált, az ilyen esetek még kevésbé méltóak arra, hogy „megtestesülésnek” nevezzük őket. Csak a gyakorlati Istent Magát lehet ma teljes mértékben „megtestesülésnek” nevezni, aki egy normális emberi mivoltban rejlik, s aki belső, teljes isteni mivolttal rendelkezik, és akinek az a célja, hogy az emberiség megismerhesse Őt. Isten e világba tett első látogatásának értelme az egyik aspektusa annak az értelemnek, amit ma megtestesülésnek nevezünk – de ez a látogatás korántsem foglalja magába annak teljes jelentését, amit ma megtestesülésnek nevezünk. Ezért mondta Isten, hogy „anélkül tettem, hogy teljesítettem volna megtestesülésem értelmét”. Az emberek szenvedésének megtapasztalása és megfigyelése, amint Isten szavai mondják, Isten Lelkére és a két megtestesülésre utal. Ezért mondta Isten: „Amint a királyság építése megkezdődött, megtestesült testem hivatalosan is elkezdte teljesíteni a szolgálatomat; vagyis a királyság Királya hivatalosan átvette szuverén hatalmát.” Bár az egyház építése Isten nevének bizonyságtétele volt, a munka hivatalosan még nem kezdődött el; csak ma lehet azt mondani, hogy ez a királyság építése. Mindaz, ami korábban történt, csak ízelítő volt; nem volt valóság. Bár azt mondták, hogy a királyság elkezdődött, még nem folyt benne munka. Csak ma, most, hogy a munka Isten isteni mivoltán belül folyik, és Isten hivatalosan is megkezdte munkáját, lépett végre be az emberiség a királyságba. Tehát „a királyságnak az emberi világba való leszállása nem csupán a szó szoros értelmében vett megnyilvánulás, hanem tényleges valóság; ez a »gyakorlat valósága« jelentésének egyik aspektusa”. Ez a részlet találó összefoglalása a fenti magyarázatnak. Ez után a leírás után, Isten rátér az emberiség általános állapotának jellemzésére, és az embereket állandó elfoglaltságban tartja. „A világon mindenki az Én irgalmamban és szerető kedvességemben létezik, de ugyanakkor az egész emberiség az Én ítéletem alatt áll, és ki van téve próbatételeimnek is.” Az emberi életet bizonyos elvek és szabályok irányítják, amelyeket Isten rendezett el, és ezek a következők. Lesznek boldog időszakok, lesznek csalódással teli pillanatok, sőt, lesznek olyan nehézségek általi finomítási időszakok is, amelyeket el kell viselni. Így senki sem fog csak boldogsággal vagy csak szenvedéssel teli életet élni; minden életnek meglesznek a maga jó és rossz oldalai. Nemcsak Isten irgalma és szerető kedvessége látható az egész emberiségben, hanem az Ő ítélete és az Ő természetének egésze is. Azt lehet mondani, hogy minden ember Isten próbatételei közepette létezik, nem igaz? Ebben a hatalmas világban az emberek mindannyian azzal vannak elfoglalva, hogy kiutat találjanak maguknak. Nem biztosak abban, hogy milyen szerepet töltenek be, és néhányan még az életüket is tönkreteszik vagy elveszítik a végzet kedvéért. Még Jób sem volt kivétel a szabály alól. Bár ő is elszenvedte Isten próbatételeit, mégis kiutat keresett magának. Soha senki nem volt képes Isten próbatételei közepette helytállni. Az emberi kapzsiság és természet miatt senki sem teljesen elégedett a jelenlegi állapotával, és senki sem áll helyt a próbatételek közepette; mindenki összeomlik Isten ítélete alatt. Ha Isten szigorú lenne az emberiséghez, és ha továbbra is ilyen magas követelményeket támasztana az emberekkel szemben, akkor pontosan úgy lenne, ahogy Ő mondta. „Az egész emberi faj összeomlana perzselő tekintetem alatt.”

Annak ellenére, hogy a királyság építése hivatalosan is megkezdődött, a királyság köszöntése még nem hangzott el hivatalosan; most ez csak egy prófécia arról, ami jönni fog. Amikor Isten népe mind teljessé válik, és a föld minden nemzete Krisztus királyságává válik, akkor lesz az az idő, amikor a hét mennydörgés felmorajlik. A mai nap egy lépés e szakasz felé; a támadás már elindult ama nap felé. Ez Isten terve, és a közeljövőben meg fog valósulni. Isten azonban már mindent megvalósított, amit kimondott. Nyilvánvaló tehát, hogy a föld nemzetei nem mások, mint homokvárak, amelyek meginognak a dagály közeledtekor. Közeleg az utolsó nap, és a nagy vörös sárkány elesik Isten szava alatt. Hogy az Ő terve sikeresen megvalósuljon, a mennyei angyalok leszálltak a földre, és mindent megtesznek, hogy Istennek eleget tegyenek. Maga a megtestesült Isten vonult ki a csatatérre, hogy hadat viseljen az ellenség ellen. Ahol a megtestesülés megjelenik, onnan az ellenséget kiirtják. Kína lesz az első, amely megsemmisül; Isten keze által fog elpusztulni. Isten ott egyáltalán nem fog kegyelmezni. A nagy vörös sárkány fokozatos bukásának bizonyítéka Isten népének folyamatos érése; ez mindenki számára nyilvánvaló és látható. Isten népének érése az ellenség pusztulásának jele. Ez egy kis magyarázata annak, hogy mit jelent a „megküzdeni”. Tehát Isten számtalanszor emlékeztette az Ő népét arra, hogy tegyenek nagyszerű bizonyságokat Mellette, hogy megdöntse az emberek szívében az elképzelések által elfoglalt státuszt, ami a nagy vörös sárkány rútsága. Isten az ilyen emlékeztetőket arra használja, hogy újjáélessze az emberek hitét, és ezáltal eredményeket érjen el az Ő munkájában. Ez azért van, mert Isten azt mondta: „Pontosan mire képesek az emberek? Nem inkább Én Magam teszem meg?” Minden ember ilyen; nem csak tehetetlenek, de könnyen elcsüggednek és ki is ábrándulnak. Ezért nem ismerhetik meg Istent. Isten nemcsak újjáéleszti az emberiség hitét, hanem titokban és folyamatosan erőt is ad az embereknek.

Ezután Isten elkezdett beszélni az egész világegyetemhez. Isten nemcsak Kínában kezdte meg új munkáját, hanem az egész világegyetemben, Ő elkezdte a mai nap új munkáját. A munkának ebben a szakaszában Isten ítéletében még mindig jelen van az Ő irgalma és szerető kedvessége, mivel Isten minden cselekedetét fel akarja tárni az egész világon, hogy minden ember, aki elárulta Őt, újra eljöjjön, hogy behódoljon az Ő trónjának. Isten a világban zajló aktuális eseményeket lehetőségként használja fel arra, hogy az emberekben pánikot keltsen, ami arra sarkallja őket, hogy keressék Istent, hogy visszaáramolhassanak Őeléje. Ezért Isten azt mondja: „Ez az egyik módja annak, ahogyan munkálkodom, és ez kétségkívül az emberiség megmentésének cselekedete, és amit Én kiterjesztek rájuk, az még mindig egyfajta szeretet.” Itt Isten az emberiség valódi természetét olyan pontossággal tárja fel, amely metsző, példátlan és erőfeszítés nélküli. Ettől az emberek szégyenkezve, teljesen megalázva rejtik el az arcukat. Valahányszor Isten megszólal, valahogyan mindig sikerül rávilágítania az emberiség szégyenletes működésének valamelyik aspektusára, hogy az emberek jólétükben ne feledkezzenek meg önmaguk megismeréséről, és ne gondolják azt, hogy önmaguk megismerése régi téma. Az emberi természetből fakadóan, ha Isten akár csak egy pillanatra is abbahagyná a hibáikra való rámutatást, akkor hajlamosak lennének arra, hogy kicsapongóvá és arrogánssá váljanak. Ezért mondja Isten ma újból: „Az emberiség távol áll attól, hogy megbecsülje az általam rá ruházott címeket, a »szolgálattevő« cím miatt oly sokan neheztelést, míg »az Én népem« cím miatt szeretetet táplálnak Irántam szívükben. Senki se próbáljon meg bolonddá tenni Engem; az Én szemem mindent lát!” Mihelyt az emberek elolvassák ezt a kijelentést, azonnal kényelmetlenül érzik magukat. Úgy érzik, hogy a múltbeli cselekedeteik túlságosan gyerekesek voltak – éppen az a fajta piszkos viselkedés, amely sérti Istent. Újabban eleget akartak tenni Istennek, de bár több mint készek arra, nincs hozzá erejük, és nem tudják, mit kellene tenniük. Akarva-akaratlanul is megújult elszántság tölti el őket. Ilyen hatást ér el ezeknek a szavaknak az olvasása miután az ember megnyugodott.

Egyrészt Isten azt mondja, hogy a Sátán a végletekig őrült, másrészt rámutat arra, hogy a legtöbb ember régi természete nem változott. Ebből világosan kitűnik, hogy a Sátán tettei az emberiségen keresztül nyilvánulnak meg. Ezért Isten gyakran emlékezteti az embereket, hogy ne legyenek kicsapongóak, nehogy a Sátán felfalja őket. Ez nem csak megjövendöli azt, hogy egyes emberek lázadni fognak; mi több, ez egy vészharang, amely minden embert arra figyelmeztet, hogy tegye félre sietve a múltat, és keresse a jelent. Senki sem kívánja, hogy démonok szállják meg, vagy gonosz szellemek győzzék le, ezért Isten szavai még inkább figyelmeztetés és intés számukra. Mégis amikor a legtöbb ember az ellenkező véglet felé mozdul el, és nagy jelentőséget tulajdonít Isten minden egyes szavának, erre viszont Isten azt mondja: „Az emberek többsége arra vár, hogy még több rejtélyt fedjek fel előttük, hogy gyönyörködhessenek azokban. De még ha meg is értenéd a mennyország összes titkát, pontosan mit tudnál kezdeni azzal a tudással? Növelné-e ez az Irántam érzett szeretetedet? Felébresztené-e az Irántam érzett szeretetedet?” Ebből nyilvánvaló, hogy az emberek nem arra használják Isten szavát, hogy megismerjék Istent és szeressék Istent, hanem inkább arra, hogy gyarapítsák „kis raktáruk” készleteit. Ezért Isten az emberiség szélsőségességét azzal a kifejezéssel írja le, „hogy gyönyörködhessenek azokban”, ami azt tükrözi, hogy az emberek Isten iránti szeretete még mindig nem teljesen tiszta. Ha Isten nem tárná fel a rejtélyeket, az emberek nem tulajdonítanának nagy jelentőséget a szavainak, hanem csak futó pillantást vetnének rájuk, röviden odapillantva, mintha csak virágokat csodálnának, miközben lóháton elvágtatnak mellettük. Nem szánnának időt arra, hogy valóban elgondolkodjanak vagy töprengjenek Isten kijelentésein. A legtöbb ember nem becsüli igazán az Ő szavát. Nem tesznek nagy erőfeszítéseket, hogy egyék és igyák az Ő szavait; hanem csak felületesen átsiklanak felettük. Miért beszél Isten most másképp, mint a korábbi időkben? Miért olyan kifürkészhetetlen minden szava? Néhány példa erre a „koronáz” szó a „soha nem koronáznám meg őket oly könnyedén ilyen címkékkel” kifejezésből, a „legtisztább arany” a „Van-e bárki, aki képes felfogni a legtisztább aranyat a szavaimban” kifejezésből, a „megmunkálás” korábbi említése a „Sátán általi megmunkálás nélkül” kifejezésben és más hasonló szókapcsolat. Az emberek nem értik meg, miért beszél így Isten; nem tudják felfogni, miért beszél ilyen tréfás, humoros és provokatív módon. Pontosan ezek azok, amelyek megmutatják Isten beszédének célját. A kezdetektől fogva az emberek mindig is képtelenek voltak megérteni Isten szavát, és úgy tűnt, hogy az Ő kijelentései valóban elég súlyosak és szigorúak. Azzal, hogy a humor legcsekélyebb árnyalatát is hozzáteszi – néhány poént itt-ott –, szavával képes feloldani a hangulatot, és lehetővé teszi az embereknek, hogy egy kissé ellazítsák izmaikat. Ezáltal még nagyobb hatást tud elérni, minden embert arra késztetve, hogy elgondolkodjon Isten szaván.