Amikor az egyház épült, Isten egyáltalán nem említette a királyság építését. Még amikor fel is hozta, olyan módon tette, ahogyan akkor beszélt, amikor az egyház épült. Amint a Királyság Kora elérkezett, Isten egyetlen tollvonással leírta az egyházépítés ügyeit és bizonyos gyakorlatait, és soha többé egyetlen szót sem szólt róluk. Pontosan ez a benne rejlő jelentése „Magának Istennek”, aki mindig új és sosem régi. Bármilyen jól is történtek a dolgok a múltban, azok végül is a tegnap ügyei, ezért Isten az ilyen múltbeli eseményeket a Krisztus előtti időben történtek közé sorolja, míg a jelenkort Krisztus utáni időnek nevezi. Ebből látható, hogy az egyház építése előfeltétele volt a királyság építésének; megalapozta, hogy Isten gyakorolhassa királyi hatalmát a királyságban. Az egyház építése egy pillanatkép a mai napról; Isten földi munkája elsősorban erre a részre összpontosul, amely a királyság építése. Mielőtt elvégezte volna az egyház építését, már megtette az előkészületeket az összes elvégzendő munkára, és amikor eljött az idő, hivatalosan is megkezdte munkáját. Ezért mondta Isten: „Végül is a Királyság Kora különbözik a korábbi időktől. Nem azzal kapcsolatos, hogy hogyan cselekszik az emberiség; hanem azért szálltam le a földre, hogy személyesen végezzem el a munkámat, amely olyan dolog, amit az emberek sem elképzelni, sem megvalósítani nem tudnak.” Ezt a munkát valóban személyesen Istennek kell elvégeznie – egyetlen ember sem képes ilyen munkára, egyszerűen nem alkalmas rá. Istenen kívül ki tudna ilyen nagyszerű munkát végezni az emberiség körében? Ki más képes az egész emberiséget félholtra „gyötörni”? Vajon az emberek el tudnának-e intézni egy ilyen munkát? Miért mondja Ő azt, hogy „azért szálltam le a földre, hogy személyesen végezzem el a munkámat”? Vajon Isten Lelke valóban eltűnt az egész térből? Az „azért szálltam le a földre, hogy személyesen végezzem el a munkámat” mondat arra a tényre utal, hogy Isten Lelke megtestesült a testben, hogy elvégezze a munkát, valamint arra is, hogy Isten Lelke egyértelműen az emberiségen munkálkodik. Azáltal, hogy személyesen végzi el az Ő munkáját, sok ember számára lehetővé teszi, hogy szabad szemmel lássa, hogy Ő Isten Maga; nem szükséges, hogy gondosan keressenek a lelkükben. Továbbá minden embernek megengedi, hogy saját szemével lássa a Lélek működését, és meglássák, a lényeges különbséget az ember és Isten teste között. Ugyanakkor az egész térben, a mindenség világában Isten Lelke továbbra is munkálkodik. Isten minden megvilágosodott embere, aki elfogadta Isten nevét, látja, hogyan munkálkodik Isten Lelke, és ezáltal még jobban megismeri a megtestesült Istent. Mint ilyen, az emberiség csak akkor ismerheti meg Magát a gyakorlati Istent, ha Isten isteni mivolta közvetlenül munkálkodik – ha Isten Lelke a legkisebb akadály nélkül képes munkálkodni. Ezt jelenti a királyság építésének lényege.

Pontosan hányszor testesült meg Isten a hús-vér testben? Lehet, hogy többször is? Miért van az, hogy Isten többször is mondta: „Egyszer leszálltam az emberek világába, megtapasztaltam és megfigyeltem a szenvedésüket, de ezt anélkül tettem, hogy teljesítettem volna megtestesülésem célját”? Lehet, hogy Isten többször is megtestesült, de az emberiség még egyszer sem ismerte meg? Ez a kijelentés nem erre vonatkozik. Amikor Isten először testesült meg, a célja valójában nem az volt, hogy az emberek megismerjék Őt; inkább befejezte a munkáját, majd észrevétlenül „eltűnt”, és az embereknek soha nem volt lehetőségük megismerni Őt. Az emberek nem tudták Őt teljesen megismerni, és Ő sem birtokolta teljesen a megtestesülés jelentőségét; mint ilyen, nem lehetett elmondani Róla, hogy teljesen megtestesült. Az első megtestesülés során Isten csupán egy bűnös természettől mentes fizikai testet használt e munka elvégzésére; miután befejeződött, nem volt szükség további említésre. Ami azokat az embereket illeti, akiket Isten az idők során használt, őket még kevésbé lehet megtestesült Istennek nevezni. Csak Magát a mai gyakorlati Istent lehet igazán megtestesült Istennek nevezni, aki egy normális emberi mivolt leple alatt van, akiben teljes isteni mivolt lakozik, és aki által az emberek képesek megismerni Őt. Isten első világba jövetelének jelentősége a ma említett megtestesülés jelentőségének egy része; nem birtokolja a megtestesülés teljes jelentését. Ezért mondta Isten: „anélkül tettem, hogy teljesítettem volna megtestesülésem jelentőségét”. Az emberek szenvedésének megtapasztalása és megfigyelése, amint Isten szavai mondják, Isten Lelkére és a két megtestesülésre utal. Ezért mondta Isten: „Amint a királyság építése megkezdődött, megtestesült testem hivatalosan is elkezdte teljesíteni a szolgálatomat; vagyis a királyság Királya hivatalosan átvette szuverén hatalmát.” Bár az egyház építése Isten neve melletti tanúságtétel volt, a munka hivatalosan még nem kezdődött el; csak ma lehet azt mondani, hogy ez a királyság építése. Mindaz, ami korábban történt, csak ízelítő volt; nem volt valóság. Bár azt mondták, hogy a királyság elkezdődött, még nem folyt benne munka. Csak ma, hogy a munka valóban Isten isteni mivoltán belül folyik, és Maga Isten hivatalosan megkezdte a munkáját, most ment be végre az emberiség a királyságba. Tehát „a királyságnak az emberi világba való leszállása nem csupán a szó szoros értelmében vett megnyilvánulás, hanem tényleges valóság; ez a »gyakorlat valósága« jelentésének egyik aspektusa” átfogó összefoglalást nyújt mindarról, amit fentebb tárgyaltunk. E leírás megadása után Isten rátér az emberiség általános állapotának összefoglalására, az embereket az állandó elfoglaltság állapotában hagyva. „A világon mindenki az Én irgalmamban és szerető kedvességemben létezik, de ugyanakkor az egész emberiség az Én ítéletem alatt áll, és ki van téve próbatételeimnek is.” Az egész emberiség életét irányító alapelvek és szabályok, ahogyan azt Isten elrendezte, a következők: Lesznek a boldogság időszakai, a frusztráció pillanatai, és még inkább a szenvedés általi finomítás időszakai. Így senki sem fog keserűség vagy édesség nélküli életet élni; minden életnek meglesznek a maga hullámvölgyei. Az egész emberiségben az emberek nemcsak Isten irgalmát és szerető kedvességét láthatják, de láthatják az Ő ítéletét és egész természetét is. Elmondható, hogy minden ember Isten próbatételei közepette létezik, nemde? Ebben a hatalmas világban az emberek mindannyian azzal vannak elfoglalva, hogy kiutat találjanak maguknak. Nem biztosak abban, hogy milyen szerepet töltenek be, és néhányan még az életüket is tönkreteszik vagy elveszítik a végzet kedvéért. Még Jób sem volt kivétel: bár ő is elszenvedte Isten próbatételeit, mégis kiutat keresett magának. Soha senki nem volt képes Isten próbatételei közepette helytállni. Az emberi kapzsiság és természet miatt senki sem elégedett a jelenlegi állapotával, és senki sem áll helyt a próbatételek közepette; mindenki összeomlik Isten ítélete alatt. Ha Isten továbbra is szigorú lenne az emberiséghez, és ha továbbra is ilyen magas követelményeket támasztana az emberekkel szemben, akkor pontosan úgy lenne, ahogy Ő mondta. „Az egész emberi faj összeomlana perzselő tekintetem alatt.”

Annak a ténynek az ellenére, hogy a királyság építése hivatalosan is megkezdődött, a királyság köszöntése még nem hangzott el hivatalosan; most ez csak egy prófécia arról, ami jönni fog. Amikor Isten népe mind teljessé lesz, és a föld minden országa Krisztus királyságává válik, az lesz az az idő, amikor a hét mennydörgés felmorajlik. A jelen egy lépés e szakasz felé; a támadás már elindult ama nap felé. Ez Isten terve, és a közeljövőben meg fog valósulni. Isten azonban már mindent megvalósított, amiről beszél. Nyilvánvaló tehát, hogy a föld országai nem mások, mint homokvárak az összeomlás szélén – közeleg az utolsó nap, és a nagy vörös sárkány elesik Isten szava alatt. Annak biztosítása érdekében, hogy Isten terve teljesen sikeres legyen, az angyalok leszálltak az emberi világba, és elkezdtek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy Istennek eleget tegyenek, és Maga a megtestesült Isten jelen van a csatatéren, hogy hadat viseljen az ellenség ellen. Ahol a megtestesült hús-vér test van, azon a helyen irtják ki az ellenséget. Kína lesz az első, amely elpusztul; Isten keze által fog megsemmisülni. Isten egyáltalán nem fog kegyelmezni neki. Ahogy Isten népe egyre érettebbé válik, ez azt bizonyítja, hogy a nagy vörös sárkány összeomlása fokozódik; ez világosan látható az ember számára. Isten népének érése az ellenség pusztulásának előjele. Ez egy kis magyarázata annak, hogy mit jelent a „megmérkőzni”. Tehát Isten számtalanszor emlékeztette az Ő népét arra, hogy tegyenek nagyszerű bizonyságot Mellette, hogy megdöntse az emberek szívében az elképzelések által elfoglalt státuszt, ami a nagy vörös sárkány rútsága. Isten az ilyen emlékeztetőket arra használja, hogy újjáélessze az emberek hitét, és ezáltal eredményeket érjen el az Ő munkájában. Ez azért van, mert Isten azt mondta: „Pontosan mire képesek az emberek? Nem inkább Én Magam teszem meg?” Minden ember ilyen; nem csak tehetetlenek, de gyakran elcsüggednek és ki is ábrándulnak. Ezért nem ismerhetik meg Istent. Isten nemcsak újjáéleszti az emberiség hitét; de újra és újra titokban erőt ad az embereknek.

Ezután Isten elkezdett beszélni az egész világegyetemhez. Isten nemcsak Kínában kezdte meg új munkáját, hanem az egész világegyetemben, Ő elkezdte a mai nap új munkáját. A munka ezen szakaszában, mivel Isten nyilvánvalóvá akarja tenni minden tettét az egész világon, mielőtt végül arra késztetné az Őt eláruló egész emberiséget, hogy ismét megadja magát az Ő trónja előtt, Isten ítélete továbbra is tartalmazni fogja az Ő irgalmát és szerető jóságát. Ahogy a világban különböző fejlemények történnek, amelyek riadalmat keltenek az emberekben, lehetőségek nyílnak számukra, hogy keressék Istent, hogy visszaáramolhassanak az Ő színe elé. Ezért Isten azt mondja: „Ez az egyik módja annak, ahogyan munkálkodom, és ez kétségkívül az üdvösség cselekedete az ember számára, és amit Én kiterjesztek rájuk, az még mindig egyfajta szerető jóság.” Az emberiség valódi arcának leleplezésében Isten sikere biztos, páratlan, és semmiféle nehézséggel nem találkozik. Ettől az emberek szégyenkezve, teljesen megalázva rejtik el az arcukat. Valahányszor Isten megszólal, valamilyen mértékben rávilágít a emberek ronda állapotára, hogy az emberek nyugalmukban se feledkezzenek meg önmaguk megismeréséről, és ne gondolják azt, hogy önmaguk megismerése régi téma. Az emberi természetből fakadóan, ha Isten akár csak egy pillanatra is abbahagyná az emberekre való rávilágítást, akkor hajlamosak lennének arra, hogy kicsapongóvá és arrogánssá váljanak. Ezért mondja Isten ma is: „Az emberek nem becsülik meg az Általam rájuk ruházott címeket. Ezért a „szolgálattevő” cím miatt sok ember panaszokat táplál a szívében, és oly sokan „az Én népem” cím miatt szeretetet táplálnak Irántam szívükben. Senki se próbáljon meg bolonddá tenni Engem; az Én szememmel átvizsgálok mindent!” Mihelyt az emberek elolvassák ezt a kijelentést, azonnal kényelmetlenül érzik magukat. Úgy érzik, hogy a múltbeli cselekedeteik túlságosan gyerekesek voltak – éppen az a fajta piszkos viselkedés, amely sérti Istent. Most eleget akarnak tenni Istennek, de bár több mint készek arra, nincs hozzá erejük. Igazán nem tudják, mit kellene tenniük. Anélkül, hogy észrevennék, valamennyire felébred a szívükben a hajtóerő. Ilyen hatást ér el ezeknek a szavaknak az olvasása miután az ember megnyugodott.

Egy szempontból Isten azt mondja, hogy a Sátán a végletekig őrült, más szempontból rámutat arra, hogy a legtöbb ember régi természete nem változott. Ebből világosan kitűnik, hogy a Sátán tettei továbbra is az embereken keresztül nyilvánulnak meg. Ezért Isten gyakran emlékezteti az embereket, hogy ne legyenek kicsapongóak, nehogy a Sátán felfalja őket. Ez nemcsak azt prófétálja, hogy egyes emberek fel fognak lázadni; sőt, ez egy vészharang, amely azért kong, hogy figyelmeztesse az embereket: sietve tegyék félre a múltat, és törekedjenek a mára. Senki sem kívánja, hogy démonok szállják meg vagy gonosz lelkek kerítsék hatalmukba, így még inkább figyelmeztetésnek veszik Isten szavait. Amikor azonban a legtöbb ember minden erejét latba veti, hogy Isten szavaira összpontosítson, és ebbe a végletbe esik, Isten erre azt mondja: „Az emberek többsége arra vár, hogy még több misztériumot hozzak napvilágra nekik, hogy gyönyörködhessenek azokban. De még ha meg is értenéd a mennyország összes misztériumát, akkor mi lenne? Növelné-e ez az Irántam érzett szeretetedet? Felébresztené-e az Irántam érzett szeretetedet?” Ebből nyilvánvaló, hogy az emberi állapot nem Isten megismerésére és szeretésére használja Isten szavát,hanem inkább arra, hogy megtöltse „kis raktára” készleteit. Ezért, reagálva az emberekben lévő ezen szélsőségre, Isten ilyen szavakat használ: „hogy gyönyörködhessenek azokban”, ami azt tükrözi, hogy az emberek Isten iránti szeretete még mindig nem teljesen tiszta. Ha Isten nem tárná fel a rejtélyeket, az emberek nem tulajdonítanának nagy jelentőséget a szavainak, hanem csak futó pillantást vetnének rájuk, röviden odapillantva, mintha csak virágokat csodálnának, miközben lóháton elvágtatnak mellettük. Nem szánnának időt arra, hogy alaposan elgondolkodjanak vagy töprengjenek Isten szavain. A legtöbb ember nem becsüli az Ő szavait. Senki nem tesz nagy erőfeszítéseket, hogy egye és igya az Ő szavait; hanem csak felületesen átsiklanak felettük. Miért beszél Isten most másképp, mint a korábbi időkben? Miért olyan nehéz az emberek számára megérteni minden szavát? Néhány példa erre a „koronáz” szó a „soha nem koronáznám meg őket oly könnyedén ilyen címkékkel” kifejezésből, a „tiszta arany” a „Van-e bárki, aki képes felfogni a tiszta aranyat a szavaimban” kifejezésből, a „megmunkálás” korábbi említése a „Sátán általi megmunkálás nélkül” kifejezésben és más hasonló szókapcsolat. Az emberek nem értik meg, miért beszél így Isten, miért beszél ilyen tréfás, humoros és provokatív módon. Pontosan ez az egyik megnyilvánulása annak a célnak, amelyet Isten az Ő szavai révén igyekszik elérni. A kezdetektől fogva az emberek sose voltak képesek felfogni Isten szavát, és úgy tűnt, mintha minden szava meglehetősen komoly lenne. Azzal, hogy a legapróbb humorral fűszerezi, és itt-ott hozzátesz néhány kifejezést, a szavával oldja a hangulatot, és lehetővé teszi az emberek számára, hogy némileg ellazítsák az izmaikat. Ezzel még nagyobb hatást ér el, lehetővé téve minden ember számára, hogy elgondolkodjon Isten szaván.