Az ember szabad szemmel úgy látja, hogy Isten kijelentései nem változtak ebben az időszakban, ami azért van, mert az emberek képtelenek felfogni azokat a törvényeket, amelyek szerint Isten beszél, és nem értik szavainak kontextusát. Miután olvassák Isten szavait, az emberek nem hiszik, hogy bármilyen új rejtély lenne e szavakban; így aztán képtelenek arra, hogy rendkívül friss életet éljenek, és ehelyett stagnáló és erőtlen életet élnek. Ám Isten kijelentéseiben azt látjuk, hogy van egy mélyebb jelentésszint, amely egyaránt kifürkészhetetlen és elérhetetlen az ember számára. Ma az a legnagyobb áldás az embernek, ha elég szerencsés ahhoz, hogy Isten ilyen szavait olvassa. Ha senki sem olvashatná ezeket a szavakat, az ember örökre arrogáns, önelégült, önmagát nem ismerő maradna, és nem lenne tudatában, hogy mennyi hibája is van. Isten mélyreható, kifürkészhetetlen szavainak olvasását követően az emberek titokban csodálják azokat, és mély meggyőződés van a szívükben, amelyet nem szennyez hamisság; szívük eredeti darabbá lesz, nem pedig hamis árucikk. Ez történik valójában az emberek szívében. Mindenkinek megvan a saját története a szívében. Olyan, mintha ezt mondanák maguknak: „Ezt nagy valószínűséggel Maga Isten mondta – ha nem Isten, ki más szólhatna ilyen szavakat? Én miért nem tudom kimondani őket? Miért vagyok képtelen ilyen munkát végezni? Úgy tűnik, a megtestesült Isten, amelyikről Isten beszél, tényleg valóságos, és Maga Isten az! Nem kételkedem többé. Különben meglehet, hogy amikor Isten keze megérkezik, már túl késő lesz a megbánáshoz!...” A legtöbb ember ezt gondolja a szívében. Joggal mondhatjuk, hogy attól kezdve, hogy Isten beszélni kezdett, egészen máig, az összes ember elbukott volna Isten szavainak támogatása nélkül. Miért mondjuk, hogy mindezt a munkát Maga Isten végzi és nem az ember? Ha Isten nem használna szavakat, hogy támogassa az egyház életét, mindenki nyom nélkül eltűnne. Nem Isten ereje ez? Valóban az ember ékesszólása ez? Az ember egyedülálló tehetsége? Egyáltalán nem! Boncolás nélkül senki sem tudná, milyen vércsoport fut az ereiben, nem tudná, hány szíve vagy hány agya van, és mindenki azt hinné, ismeri Istent. Nem tudják, hogy tudásukban még mindig ellenkezés rejlik? Nem csoda hát, hogy Isten ezt mondja: „Az emberiségben mindenkinek el kellene fogadnia, hogy a Lelkem górcső alá veszi, minden szavát és cselekedetét alaposan meg kellene vizsgálnia, sőt, az Én csodálatos tetteimet is meg kell tekintenie.” Ebből látható, hogy Isten szavai nem céltalanok és alaptalanok. Isten soha senkivel nem bánt igazságtalanul; még Jóbot sem engedte el, minden hite mellett – őt is ízekre szedte, és nem hagyta hová rejtőzni szégyene elől. És akkor a mai emberekről még nem is beszéltünk. Így aztán Isten rögtön megkérdezi: „Hogy érzitek magatokat a királyság földre érkezésének idején?” Isten kérdése nem sokat számít, ám az embereket megdöbbenti: „Mit érzünk? Még mindig nem tudjuk, mikor érkezik el a királyság, hogyan beszélhetnénk hát érzésekről? Mi több, fogalmunk sincs. Ha éreznem kellene valamit, az a »döbbenet« lenne, semmi más.” Valójában nem ez a kérdés a célja Isten szavainak. Leginkább ez az egyetlen mondat – „Amikor a fiaim és a népem a trónomhoz özönlenek, hivatalosan megkezdem az ítéletet a nagy fehér trón előtt” – foglalja össze a teljes szellemi birodalom előrehaladását. Senki sem tudja, mit akar tenni Isten a szellemi birodalomban ez idő alatt, és csak miután Isten kimondja ezeket a szavakat, akkor van egy halvány ébredés az emberekben. Mivel Isten munkájában különböző lépések vannak, Isten munkája is változó az egész világegyetemben. Ebben az időszakban Isten főként Isten fiait és népét menti meg, vagyis az angyalok által pásztorolva Isten fiai és népe kezdik elfogadni, hogy foglalkoznak velük és megtörik őket, hivatalosan megkezdik eloszlatni gondolataikat és elképzeléseiket, valamint búcsút mondani e világ minden nyomának; más szóval, az Isten által említett „ítélet a nagy fehér trón előtt” hivatalosan megkezdődik. Mivel ez Isten ítélete, Istennek hallatnia kell a hangját – és bár a tartalom változik, a cél mindig ugyanaz. Ma, abból a hangnemből ítélve, amellyel Isten beszél, úgy tűnik, hogy a szavai egy bizonyos embercsoportnak szólnak. Valójában azonban ezek a szavak legfőképp az egész emberiség természetét szólítják meg. Közvetlenül az ember gerincvelőjébe metszenek, nem kímélik az ember érzéseit és a teljes lényegét feltárják, semmit sem hagyva ki és semmit sem engedve át. Mától kezdve Isten hivatalosan felfedi az ember valódi arcát, és ezáltal „Lelke hangját az egész univerzumba kiengedi”. A végül elért eredmény a következő: „A szavaim által tisztára mosom az összes embert és dolgot mindazok között, amelyek a mennyben és a földön vannak, hogy a föld ne legyen többé mocskos és kicsapongó, hanem szent királyság legyen.” Ezek a szavak bemutatják a királyság jövőjét, amely teljes egészében Krisztus királysága, épp ahogyan Isten mondta: „mind jó gyümölcs, mind szorgalmas gazda”. Természetesen ez az egész világegyetemben meg fog történni, nem korlátozódik csupán Kínára.

Az embereknek csak akkor van egy kis tudása az elképzeléseiben Istenről, amikor Ő beszélni és cselekedni kezd. Kezdetben ez a tudás csak az elképzeléseikben létezik, ám ahogyan az idő telik, az emberek gondolatai egyre inkább hiábavalóvá és emberi használatra alkalmatlanná válnak; így aztán eljutnak oda, hogy elhisznek mindent, amit Isten mond, egészen odáig, hogy „helyet teremtenek tudatukban a gyakorlati Istennek”. Az embereknek csak a tudatában van helye a gyakorlati Istennek. A valóságban azonban nem ismerik Istent és csak üres szavakat beszélnek. A múlthoz képest mégis óriási haladást értek el, bár még mindig nagy a különbség Magától a gyakorlati Istentől. Miért mondja Isten mindig, hogy „Minden egyes nap az emberek szüntelen áradata között járok és minden egyes nap működöm minden emberben”? Minél többször mond Isten ilyen dolgokat, annál inkább össze tudják azokat vetni az emberek Magának a mai gyakorlati Istennek a cselekedeteivel, és ezáltal jobban megismerhetik a gyakorlati Istent a valóságban. Mivel Isten szavai a test szemszögéből szólalnak meg és az emberiség nyelvét használva hangoznak el, az emberek anyagi dolgokhoz mérve tudják értékelni Isten szavait, így azok nagyobb hatást érnek el. Ezenkívül Isten újra és újra beszél az emberek szívében lévő „Én” és a valós „Én” képéről, ami hajlandóbbá teszi az embereket arra, hogy megtisztítsák a szívükben lévő Isten-képet, és így hajlandóvá lesznek megismerni Magát a gyakorlati Istent és kapcsolatba lépni Vele. Ez Isten szavainak bölcsessége. Minél többször mond Isten ilyen dolgokat, annál nagyobb hasznára válik az emberek Istenről szóló ismeretének; ezért mondja Isten: „Ha nem lennék testté, az ember sosem ismerne meg Engem, és még ha meg is ismerne, nem akkor is csak egy elképzelés lenne az effajta tudás?” Csakugyan, ha az embereknek saját elképzeléseik szerint kellene megismerniük Istent, könnyű dolguk lenne; nyugodtak és boldogok lennének, és így Isten örökre homályos, nem pedig gyakorlati maradna az emberek szívében, ami azt bizonyítaná, hogy a Sátán, nem pedig Isten uralja az egész világegyetemet; tehát Isten szavai, melyek szerint „visszavettem hatalmamat”, örökre üresek maradnának.

Amikor az isteni mivolt közvetlenül kezd cselekedni, akkor száll le hivatalosan a királyság is az ember világába. Itt azonban arról van szó, hogy a királyság leszáll az emberek közé, nem pedig arról, hogy a királyság formát ölt az emberek között – ezért, amiről ma beszélünk, az a királyság építése, nem pedig az, hogy hogyan ölt formát. Miért mondja Isten mindig, hogy „minden elnémul”? Lehetséges az, hogy minden leáll és megáll? Lehetséges az, hogy a nagy hegyek valóban elnémulnak? Akkor miért nem érzékelik ezt egyáltalán az emberek? Lehetséges az, hogy Isten szava téved? Vagy Isten túloz? Mivel minden, amit Isten tesz, egy bizonyos környezetben valósul meg, senki sem tud róla és nem is képes a saját szemével érzékelni, s az emberek csak annyit tehetnek, hogy hallgatják, amint Isten beszél. A fenség miatt, amellyel Isten cselekszik, amikor Isten megérkezik, olyan, mintha óriási változás történt volna a mennyben és a földön; Isten számára pedig úgy tűnik, hogy mindenki ezt a pillanatot figyeli. A tények ma még nem érkeztek meg. Az emberek csupán Isten szavainak szó szerinti jelentéséből tanultak egy keveset. A valódi jelentés arra az időre vár, amikor megtisztítják magukat elképzeléseiktől; csak akkor tudatosul majd bennük, hogy mit tesz ma a megtestesült Isten a földön és a mennyben. Kínában nem csupán a nagy vörös sárkány mérge van Isten népében. A nagy vörös sárkány természete is bőségesebben és világosabban nyilatkozik meg bennük. Isten azonban nem beszél egyenesen erről, csupán a nagy vörös sárkány mérgéről tesz némi említést. Ily módon nem leplezi le közvetlenül az ember sebeit, ami hasznosabb az ember fejlődése szempontjából. A nagy vörös sárkány ivadékai nem szeretik, ha mások előtt a nagy vörös sárkány leszármazottainak nevezik őket. Olyan, mintha a „nagy vörös sárkány” szavak szégyent hoznának rájuk; egyikük sem hajlandó beszélni ezekről a szavakról, így tehát Isten csak annyit mond: „A munkám e szakasza elsősorban rátok összpontosul, és ez az Én kínai megtestesülésem jelentőségének egyik aspektusa.” Pontosabban, Isten elsősorban azért jött, hogy a nagy vörös sárkány ivadékainak archetipikus képviselőit meghódítsa, és ez Isten kínai megtestesülésének jelentősége.

„Amikor személyesen az emberek közé jövök, az angyalok ezzel egyidejűleg elkezdik a pásztorolás munkáját.” Valójában nem szó szerint értendő, hogy Isten Lelke csak akkor érkezik az emberek világába, amikor az angyalok megkezdik munkájukat az összes nép között. Ehelyett, a munka e két része – az isteni mivolt munkája és az angyalok pásztorkodása – egyszerre történik. Ezután Isten az angyalok pásztorkodásáról beszél egy keveset. Amikor azt mondja, hogy „az összes fiú és nép nem csupán próbatételeket és pásztorolást kap, hanem saját szemükkel is megláthatják mindenféle látomás bekövetkezését”, akkor a legtöbb embernek megannyi elképzelése van a „látomások” szóról. A látomások az emberek képzeletében zajló természetfeletti történésekre utalnak. A munka tartalma azonban Magának a gyakorlati Istennek a megismerése marad. A látomások az angyalok munkájának eszközei. Érzéseket vagy álmokat adhatnak az embereknek, megengedve nekik, hogy érzékeljék az angyalok létezését. Az angyalok azonban láthatatlanok maradnak az ember számára. A módszer, amellyel Isten fiai és népe körében munkálkodnak, az, hogy közvetlenül megvilágosítják és megvilágítják őket, amihez a velük való foglalkozás és a megtörésük társul. Prédikációkat ritkán tartanak. Az emberek közötti bizalmas társalgás természetesen kivétel; ez történik a Kínán kívüli országokban. Isten szavai az egész emberiség életkörülményeinek kinyilatkoztatását magukban foglalják – természetesen ez elsősorban a nagy vörös sárkány ivadékainak szól. A teljes emberiség különböző állapotai közül Isten kiválasztja a jellegzeteseket, hogy példaként szolgáljanak. Így Isten szavai meztelenre vetkőztetik az embereket, ők pedig nem ismernek szégyent, vagy pedig nincs idejük elrejtőzni a ragyogó fény elől, és a saját fegyverükkel győzik le őket. Az emberek sokféle magatartása képek sokasága, amelyeket Isten az ősidőktől mindmáig festett, és amelyeket mától holnapig festeni fog. Minden, amit fest, az ember csúfsága: egyesek sírnak a sötétben, látszólag a szemükből kiveszett látás miatt bánkódva, néhányan nevetnek, néhányukat nagy hullámok csapkodják, vannak, akik hepehupás hegyi utakon járnak, néhányan a hatalmas vadonban kutatnak, félelemtől reszketve, mint egy madár, amelyet az íjhúr puszta pendülése is megriaszt, és mélységesen retteg attól, hogy vadállatok falják fel a hegyekben. Ez a sok rút viselkedés megindító, élethű életképekké válik Isten kezében, amelyek többsége túlságosan szörnyű ahhoz, hogy ránézzünk, vagy épp elég ahhoz, hogy az ember haja égnek álljon vagy az ember zavarba jöjjön és összezavarodjon tőle. Isten szemében minden, ami az emberben megnyilvánul, nem más, mint csúfság, és még ha szánalmat vált is ki, akkor is csúfság. Az ember abban különbözik Istentől, hogy az ember gyengesége az arra való hajlamában rejlik, hogy kedvességet mutasson mások iránt. Isten azonban mindig ugyanolyan volt az ember számára, ami azt jelenti, hogy mindig ugyanaz volt a hozzáállása. Ő nem mindig oly kedves, ahogyan az emberek képzelik, mint egy tapasztalt anya, akinek a gondolataiban a gyermekei mindig előtérben vannak. Az az igazság, hogy ha Isten nem akarná módszerek tárházát alkalmazni a nagy vörös sárkány meghódítására, semmiképp sem vetné alá Magát ilyen megaláztatásnak, engedve, hogy ki legyen szolgáltatva az ember korlátainak. Isten természete szerint minden, amit az emberek tesznek és mondanak, kivívja Isten haragját, és meg kell fenyíteni őket. Isten szemében egyikük sem felel meg a mércének, és Istennek mindannyiukra le kell sújtania. Isten Kínában végzett munkájának alapelvei miatt, és még inkább a nagy vörös sárkány természete miatt, amihez hozzáadódik a tény, miszerint Kína a nagy vörös sárkány országa és a föld, ahol a megtestesült Isten lakik, Istennek le kell nyelnie a haragját és a nagy vörös sárkány összes ivadékát meg kell hódítania; mindazonáltal mindig is utálni fogja a nagy vörös sárkány ivadékait – vagyis mindig is utálni fog mindent, ami a nagy vörös sárkánytól származik – és ez soha nem változik meg.

Soha senki nem volt tudatában Isten egyik cselekedetének sem, és soha nem is fontolta meg semmi az Ő cselekedeteit. Amikor például Isten visszatért Sionra, ki tudott erről? Így hát az ezekhez hasonló szavak, hogy – „Csendesen eljövök az emberek közé, majd tovasodródom. Látott Engem bárki is valaha?” – azt mutatják, hogy az embernek tulajdonképpen hiányzik a képessége ahhoz, hogy elfogadja a szellemi birodalom történéseit. Isten a múltban azt mondta, hogy amikor visszatér Sionra, „a nap tüzes, a hold ragyogó lesz”. Mivel az embereket még mindig foglalkoztatja Isten visszatérése Sionra – mivel még nem engedték el – Isten egyenesen kimondja „a nap tüzes és a hold ragyogó” szavakat, hogy megfeleljen az emberek elképzeléseinek. Következésképp, amikor Isten szavai lesújtanak az emberek elképzeléseire, meglátják, hogy milyen csodálatosak Isten cselekedetei, és azt is látják, hogy az Ő szavai mélyrehatóak, kifürkészhetetlenek és megfejthetetlenek mindenki számára; ezért teljesen félreteszik ezt a dolgot és egy kis világosságot éreznek a lelkükben, mintha Isten máris visszatért volna Sionra, így aztán az emberek nem fordítanak nagy figyelmet erre a kérdésre. Ettől kezdve egy szívvel-lélekkel fogadják el Isten szavait, és nem nyugtalankodnak többé, hogy katasztrófa sújt le Isten Sionra való visszatérését követően. Csak ezután fogadják el az emberek könnyen Isten szavait, teljes figyelmüket Isten szavaira összpontosítva, és nem vágynak többé arra, hogy bármi mással foglalkozzanak.