Amikor az emberek megpillantják a gyakorlati Istent, amikor személyesen Vele élik az életüket, az Ő oldalán haladnak, és Magával Istennel laknak, akkor félreteszik a kíváncsiságot, amely oly sok éven át a szívükben volt. A korábban említett Istenismeret csak az első lépés; bár az emberek ismerik Istent, szívükben még mindig sok tartós kétely marad: Honnan származik Isten? Vajon Isten eszik? Vajon Isten nagyon különbözik a hétköznapi emberektől? Vajon könnyű Istennek minden emberrel foglalkozni, puszta gyerekjáték? Vajon mindaz, ami Isten szájából elhangzik, a menny titka? Vajon mindaz, amit Ő mond, magasabb rendű, mint az összes teremtett lény által mondott dolgok? Ragyog-e fény Isten szeméből? És így tovább – az emberek elképzelései csak erre képesek. Ezeket a dolgokat kell megértenetek és mindenekelőtt ezekbe kell belépnetek. Az emberek elképzeléseiben a megtestesült Isten még mindig egy homályos Isten. Ha nem lenne gyakorlati tudás, az emberek soha nem lennének képesek megérteni Engem, és soha nem látnák meg tetteimet a tapasztalataikban. Az emberek csak azért „képtelenek felfogni” akaratomat, mert testté lettem. Ha nem öltöttem volna testet, és még mindig a mennyben lennék, még mindig a szellemi birodalomban, akkor az emberek „ismernének” Engem; leborulnának és imádnának Engem, és arról beszélnének, hogy tapasztalataik révén „megismertek” Engem – de mi haszna lenne egy ilyen tudásnak? Mi lenne az értéke viszonyítási pontként? Lehetne-e valós az emberek elképzeléseiből származó tudás? Én nem az emberek elméjének tudását akarom – én gyakorlati tudást akarok.

Akaratom mindenkor megnyilatkozik közöttetek, és mindenkor ott van megvilágításom és megvilágosításom. Amikor közvetlenül az istenségben cselekszem, az nem szűrődik át az elmén, és nincs szükség „fűszerezésre” – ez az isteni mivolt közvetlen cselekedete. Mire képesek az emberek? Vajon a teremtés idejétől napjainkig nem személyesen Én hajtottam-e végre mindent? A múltban a hétszeresen felerősödött Lélekről beszéltem, de senki sem volt képes megérteni az Ő lényegét – még ha tudatában is voltak annak, képtelenek voltak a teljes megértésre. Amikor az isteni mivolt által irányított emberi mivoltban munkálkodom, mivel ez a munka olyan körülmények között valósul meg, amelyekről az emberek azt hiszik, hogy nem természetfelettiek, hanem normálisak, azt a Szentlélek munkájaként emlegetik. Amikor közvetlenül az isteni mivoltban munkálkodom, mivel az emberek elképzelései nem korlátoznak, és mivel nem vagyok alávetve a „természetfeletti” határainak, ahogy az az ő elképzeléseikben létezik, akkor ennek a munkának azonnali hatása van; a dolgok lényegébe hatol, és egyenesen a lényegre tör. Ennek eredményeképpen a munka ezen lépcsőfoka tisztább; kétszer olyan gyors, az emberek megértése felgyorsul, és az Én szavaim szaporodnak, ami arra késztet minden embert, hogy siessen felzárkózni. Mivel a hatás más, mert a munkám eszközei, jellege és tartalma nem ugyanaz – és ráadásul, mivel hivatalosan is elkezdtem a testben munkálkodni, a fentiekre való tekintettel a munkának ezt a szakaszát „a hétszeresen felerősödött Lélek munkájának” nevezzük. Ez nem valami elvont dolog. Azon eszközök fejlődését követően, amelyekkel bennetek munkálkodom, és a királyság megérkezését követően a hétszeresen felerősödött Lélek munkálkodni kezd, és ez a munka folyamatosan mélyül és intenzívebbé válik. Amikor minden ember meglátja Istent, és mindannyian látják, hogy Isten Lelke az emberek között van, akkor válik világossá megtestesülésem teljes jelentősége. Nincs szükség összegzésre – az emberek ezt természetesen tudják.

Sok tekintetben – a módszerek, amelyekkel dolgozom, munkám lépései, szavaim mai hangvétele, és így tovább – csak az, ami most az Én számból származik, az „a hét Lélek kijelentése” valódi értelemben. Bár a múltban is beszéltem, az az egyház építésének szakaszában történt. Az olyan volt, mint egy regény előszava és tartalomjegyzéke – lényeg nélküli volt; csak a mai kijelentéseket lehet a hét Lélek kijelentéseinek nevezni a lényegük alapján. „A hét Lélek kijelentései” a trónról jövő kijelentésekre utalnak, vagyis közvetlenül az isteni mivoltban hangzanak el. Az a pillanat, amikor kijelentéseim a menny titkainak feltárása felé fordultak, volt az a pillanat, amikor közvetlenül isteni mivoltban szólaltam meg. Más szóval, az emberi mivolt által nem korlátozva, közvetlenül kinyilatkoztattam a szellemi világ minden titkát és körülményét. Miért mondom, hogy korábban az emberi mivolt korlátainak voltam alávetve? Ez magyarázatot igényel. Az emberek szemében senki sem képes feltárni a menny titkait; ha Isten Maga nem tenné, a földön senki sem tudhatna ezekről a titkokról. Ezért az emberek elképzeléseire reagálok, és azt mondom, hogy a múltban azért nem fedtem fel semmilyen titkot, mert alá voltam vetve az emberi mivolt korlátainak. Pontosabban azonban nem ez a helyzet. Szavaim tartalma különbözik, ahogyan munkám is különbözik, és így, amikor elkezdtem szolgálatomat az isteni mivoltban végezni, titkokat tártam fel; a múltban olyan körülmények között kellett dolgoznom, amelyeket minden ember normálisnak tekintett, és a szavak, amelyeket mondtam, az emberek elképzeléseiben megvalósulhattak. Amikor elkezdtem titkokat kinyilatkoztatni, ezek közül egy sem volt elérhető az emberek elképzelései szerint – ezek az emberi gondolkodásmódtól eltérőek voltak. Ezért hivatalosan is elkezdtem az isteni mivoltban beszélni, és ezek voltak a hét Lélek valódi értelemben vett kijelentései. Bár a múlt szavai a trónról jövő kijelentések voltak, azok annak alapján hangzottak el, amit az emberek elérhettek, és így nem közvetlenül az isteni mivoltban hangzottak el – következésképpen nem a hét Lélek valódi értelemben vett kijelentései voltak.