Úgy tűnik, az emberek képzeletében Isten nagyon fennkölt és kifürkészhetetlen. Olyan, mintha Isten nem az emberi lények között lakna, és mintha megvetné az embereket, mert olyan fennkölt. Isten azonban szétzúzza az emberek elképzeléseit, és eltörli mindannyiukat, „sírokba” temeti őket, ahol hamuvá válnak. Isten hozzáállása az ember elképzeléseihez hasonló, mint a halottakhoz való hozzáállása, tetszés szerint határozza meg őket. Úgy tűnik, hogy az „elképzeléseknek” nincsenek válaszai; ezért Isten a világ teremtésétől kezdve mindmáig végzi ezt a munkát, és soha nem hagyta abba. A test miatt az embereket megrontotta a Sátán, és a Sátán földi tettei miatt az emberek mindenféle elképzeléseket alakítanak ki a tapasztalatszerzéseik során. Ezt nevezik „természetes alakulásnak”. Ez Isten földi munkájának utolsó szakasza, ezért munkamódszere elérte a csúcspontját, és egyre fokozza az emberek képzését, hogy végső munkájában teljessé válhassanak, és végül eleget tegyenek Isten szándékainak. Korábban csak a Szentlélek megvilágosítása és megvilágítása volt jelen az emberek körében, de nem voltak jelen Isten személyesen kimondott szavai. Amikor Isten a saját hangján szólt, mindenki megdöbbent, a mai szavak pedig még inkább talányosak. Jelentésüket még nehezebb felfogni, és úgy tűnik, hogy az emberek összezavarodtak, mert az Ő szavainak fele idézőjelek között található. „Amikor beszélek, az emberek feszült figyelemmel hallgatják a hangomat; amikor azonban elhallgatok, ismét belekezdenek a saját »vállalkozásaikba«.” Ez a szakasz tartalmaz egy idézőjelbe tett szót. Minél humorosabban beszél Isten, ahogyan itt is teszi, annál inkább vonzza az embereket, hogy olvassák a szavait. Az emberek képesek elfogadni, hogy megmetszik őket, amikor nyugodtak. Ez azonban elsősorban azért szükséges, nehogy még több ember elbátortalanodjon vagy csalódjon, ha nem értette meg Isten szavait. Ez egy taktika Isten Sátán elleni háborújában. Csak így fognak továbbra is érdeklődni az emberek Isten szavai iránt, és továbbra is odafigyelnek rájuk, még akkor is, ha nem tudják követni a fonalat. Ugyanakkor nagy varázsa van minden olyan szavának is, amelyet nem vesznek körül idézetek, így jobban észrevehetőek, és általuk az emberek még jobban megszeretik Isten szavait, és saját szívükben érzik szavainak édességét. Mivel Isten szavai nagyon sokféle formában jelennek meg, gazdagok és változatosak, és mivel Isten megannyi szava között nem ismétlődnek a főnevek, a harmadik értelmezésükben az emberek azt hiszik, hogy Isten mindig új és soha nem régi. Például: „Nem azt kérem az emberektől, hogy pusztán »fogyasztók« legyenek; azt is kérem tőlük, hogy »termelők« legyenek, akik legyőzik a Sátánt.” A „fogyasztók” és „termelők” szavak ebben a mondatban hasonló jelentéssel bírnak, mint néhány korábbi időkben elhangzott szó, de Isten nem hajthatatlan; inkább tudatosítja az emberekben az Ő frissességét, és ezáltal kincsként őrzi Isten szeretetét. Isten beszédének humorossága tartalmazza ítéletét és az emberrel szemben támasztott követelményeit. Mivel Isten valamennyi szavának célja van, mivel mindegyiknek van értelme, az Ő humora nem egyszerűen arra szolgál, hogy felvidítsa a hangulatot, vagy hogy az emberek harsányan nevessenek, és nem is egyszerűen arra való, hogy ellazítsa az izmaikat. Ehelyett Isten humorának az a célja, hogy az embereket kiszabadítsa ötezer évnyi rabságból, hogy soha többé ne legyenek megkötözve, hogy jobban el tudják fogadni Isten szavait. Isten módszere az, hogy egy kanál cukorral segít lenyelni az orvosságot; Ő nem nyomja le a keserű pirulát az emberek torkán. Az édesben van keserűség, és a keserűben is van édesség.

„Amikor Keleten egy halvány fénysugár kezd megjelenni, a világegyetemben minden ember egy kicsit jobban odafigyel rá. Többé már nem merülnek álomba, az emberek előmerészkednek, hogy megfigyeljék e keleti fény forrását. Korlátozott képességeik miatt, eddig még senkinek sem sikerült meglátnia azt a helyet, ahonnan a fény ered.” Ez mindenütt megtörténik a világegyetemben, nem csak Isten fiai és az Ő népe között. A vallásos körökhöz tartozó emberek és a nem hívők is mind ezt a magatartást tanúsítják. Abban a pillanatban, amikor Isten fénye felragyog, mindannyiuk szíve fokozatosan megváltozik, és akaratlanul is kezdik felfedezni, hogy az életük értelmetlen, hogy az emberi lét értéktelen. Az emberek nem törekszenek a jövőre, nem foglalkoznak a holnappal, és nem is aggódnak a holnap miatt; inkább abba a gondolatba kapaszkodnak, hogy többet kellene enniük és inniuk, amíg még „fiatalok”, és hogy mindez megérte majd, ha egyszer eljön az utolsó nap. Az emberek egyáltalán nem vágynak arra, hogy kormányozzák a világot. Az emberiség világ iránti szeretetének erejét teljesen ellopta az „ördög”, de senki sem tudja, mi a gyökere. Mindössze annyit tehetnek, hogy ide-oda rohangálnak, egymást tájékoztatva, mivel Isten napja még nem jött el. Egy napon mindenki meglátja majd a választ a kifürkészhetetlen rejtélyekre. Isten pontosan erre gondolt, amikor azt mondta: „az emberek felébrednek az alvásból és az álomból, és csak ekkor veszik észre, hogy az Én napom lassanként rájuk virradt”. Amikor eljön az az idő, minden Istenhez tartozó ember olyan lesz, mint a zöld levelek „várva, hogy eljátsszák Nekem a maguk szerepét, amíg a földön vagyok”. Isten népe között Kínában még mindig oly sokan visszaesnek, miután Isten megszólaltatja hangját, ezért Isten azt mondja: „ám mivel erőtlenek a tények megváltoztatásához, nem tehetnek mást, mint várják, hogy Én kimondjam az ítéletet”. Még mindig lesznek közöttük olyanok, akiket ki kell iktatni – nem mindenki marad változatlan. Az emberek inkább csak akkor felelhetnek meg a mércének, ha próbára teszik őket, minek révén „minőségi tanúsítványt” kapnak; ellenkező esetben hulladékká válnak a szemétdombon. Isten folyamatosan rámutat az emberek valódi állapotára, így az emberek egyre inkább érzik Isten titokzatosságát. „Ha Ő nem lenne Isten, hogyan lenne képes ilyen jól ismerni a mi valódi állapotunkat?” Mindazonáltal az emberek gyengesége miatt, „az emberek szívében nem vagyok sem fenséges, sem hétköznapi. Ami őket illeti, számukra teljesen mindegy, hogy létezem-e vagy sem”. Nem éppen ez az az állapota mindenkinek, amely a legjobban megfelel a valóságnak? Ami az embereket illeti, Isten létezik, amikor keresik Őt, és nem létezik, amikor nem keresik Őt. Más szóval, Isten abban a pillanatban létezik az emberek szívében, amikor szükségük van a segítségére, ám amikor már nincs szükségük Rá, nem is létezik többé. Ez az, ami az emberek szívében van. A valóságban mindenki így gondolkodik a földön, beleértve az összes „ateistát” is, és az ő „benyomásuk” Istenről szintén homályos és átláthatatlan.

„Ezért a hegyek a földön élő nemzetek közötti határokká válnak, a vizek akadályokká, amelyek távol tartják egymástól a különböző területeken élő embereket, a levegő pedig olyanná lesz, amely a föld feletti terekben embertől emberig áramlik.” Ez volt az a munka, amelyet Isten végzett, amikor a világot teremtette. Ezt itt emlegetni zavarba ejtő az emberek számára: lehet, hogy Isten egy másik világot akar teremteni? Ezt jogosan mondhatjuk: minden alkalommal, amikor Isten beszél, a szavai magukban foglalják a világ teremtését, irányítását és elpusztítását; csak éppen néha egyértelműek, néha pedig homályosak. Isten minden irányítása az Ő szavaiban testesül meg; csak épp az emberek nem tudják megkülönböztetni őket. Az áldások, amelyeket Isten ad az embereknek, százszorosára növelik a hitüket. Kívülről úgy tűnik, mintha Isten ígéretet tenne nekik, de lényegében ez az Ő követeléseinek a mértéke királyságának népével szemben. Akik alkalmasak a használatra, azok megmaradnak, akik pedig nem, azokat elnyeli a mennyből lezúduló csapás. „Az égen végigvonuló mennydörgés, lecsap majd az emberekre; a magas hegyek, ahogy leomlanak, maguk alá temetik őket; a vadállatok éhségükben felfalják őket; és az óceánok, ahogy hullámzanak, összezárulnak a fejük felett. Miközben az emberiség testvérgyilkos konfliktusba keveredik, mindenki a saját pusztulását keresi majd a közöttük felmerülő csapásokban.” Ez az a „különleges bánásmód”, amely azok osztályrésze lesz, akik nem felelnek meg a mércének, és akik később nem részesülnek üdvösségben Isten országában. Minél többször mond Isten olyan dolgokat, mint például – „Ti, a fényem vezetésével, biztosan áttöritek majd a sötétség erőinek kötelékeit. Biztosan nem fogjátok elveszíteni az Én világosságom útmutatását a sötétség közepette” – annál inkább tudatosul az emberekben a saját tisztességük; így több hitük van az új élet kereséséhez. Isten úgy gondoskodik az emberekről, ahogyan kérik Tőle. Miután Isten bizonyos mértékig leleplezte őket, megváltoztatja beszédmódját, az áldás hangnemét használva, hogy a legjobb eredményt érje el. Az emberekkel szembeni követelés ily módja gyakorlatiasabb eredményeket hoz. Mivel az emberek mindannyian hajlandóak üzletről beszélni a másik féllel – mindannyian szakértői az üzletnek – Isten pontosan erre céloz, amikor ezt mondja. Mi tehát a „Szinim”? Isten itt nem a földi királyságra utal, amelyet a Sátán megrontott, hanem az Istentől jött összes angyal gyülekezetére. A „szilárdan és megingathatatlanul” szavak arra utalnak, hogy az angyalok át fognak törni a Sátán minden seregén, és ezáltal az egész világegyetemben létrehozzák a Szinimet. Így a Szinim valódi jelentése a földön lévő összes angyal gyülekezete, és itt a földi angyalokra utal. Ezért a királyságot, amely ezután a földön létezik majd, „Szinimnek” fogják nevezni, nem pedig „királyságnak”. A „királyságnak” a földön nincs valódi jelentése; lényegében az a Szinim. Így csak a Szinim definíciójával való összekapcsolásuk után ismerhetjük meg a következő szavak valódi jelentését: „Ti biztosan az Én dicsőségemet sugározzátok majd szerte a világegyetemben.” Ez mutatja a földön élő összes ember jövőbeni besorolását. Szinim népe mind király lesz, akik a földön élő összes népet igazgatják majd, miután elszenvedték a fenyítést. A földön minden normálisan fog működni Szinim népének irányítása révén. Ez nem több, mint a helyzet nyers felvázolása. Minden ember Isten királyságán belül marad, ami azt jelenti, hogy Szinimben marad. A földi emberek képesek lesznek kommunikálni az angyalokkal. Így a menny és a föld összekapcsolódik; vagy más szóval, a földön minden ember aláveti magát Istennek, és úgy szereti majd, ahogyan a mennyei angyalok teszik. Abban az időben Isten nyilvánosan megjelenik majd minden földi embernek, és lehetővé teszi számukra, hogy szabad szemmel lássák az Ő valódi arcát, és bármikor kinyilatkoztatja Magát nekik.