Isten minden szava tartalmazza az Ő természetének egy részét. Isten természetét nem lehet szavakkal teljesen kifejezni, ami elég ahhoz, hogy megmutassa, mennyi gazdagság van benne. Amit az emberek láthatnak és megérinthetnek, az végül is korlátozott, ahogyan az emberek képessége is. Bár Isten szavai világosak, az emberek képtelenek teljesen megérteni azokat. Vegyük például ezeket a szavakat: „A villámlás fényénél minden állat a valódi alakjában mutatkozik meg. Ugyanígy, az Én világosságom által megvilágítva, az ember visszanyerte egykori szentségét. Ó, régi korrupt világ! Végre a mocskos vízbe bukott, és a felszín alá süllyedve iszappá oldódott!” Isten minden szava tartalmazza az Ő lényét, és bár minden ember ismeri ezeket a szavakat, soha senki sem tudta a jelentésüket. Isten szemében mindazok, akik ellenállnak Neki, az Ő ellenségei, vagyis akik a gonosz szellemekhez tartoznak, azok állatok. Ebből megfigyelhetjük az egyház valódi állapotát. Isten szavai minden embert megvilágosítanak, és ebben a fényben megvizsgálják magukat anélkül, hogy mások kioktatásának, fenyítésének vagy közvetlen elutasításának lennének kitéve, anélkül, hogy más emberi módszerek alá vétetnének, és anélkül, hogy mások mutatnának rá dolgokra. „Mikroszkopikus perspektívából” nagyon világosan látják, hogy valójában mennyi betegség van bennük. Isten szavaiban a szellem minden fajtája osztályozódik és eredeti formájában tárul fel; az angyalok szellemével rendelkezők egyre jobban megvilágíttatnak és megvilágosodnak, ezért Isten szavai szerint „visszanyerik egykori szentségüket”. Ezek a szavak az Isten által elért végeredményen alapulnak. Egyelőre persze ez az eredmény még nem érhető el teljesen – ez csak egy ízelítő, amelyen keresztül Isten szándéka majd láthatóvá válik. Ezek a szavak elégségesek ahhoz, hogy megmutassák, hogy az emberek nagy része össze fog omlani Isten szavai alatt, és vereséget k szenved majd minden nép fokozatos megszentelődésének folyamatában. Itt az „iszappá oldódott” nem mond ellent annak, hogy Isten tűzzel pusztítja el a világot, a „villámlás” pedig Isten haragjára utal. Amikor Isten szabadjára engedi az Ő nagy haragját, ennek következtében az egész világ mindenféle katasztrófát fog átélni, mint például egy vulkán kitörés. A magasban állva az égben látható, hogy a földön mindenféle csapás közeledik az egész emberiséghez, amely napról napra közeledik. A magasból lenézve a föld sokféle olyan jelenetet mutat, mint amilyenek egy földrengést megelőznek. Folyékony tűz száguld ellenőrizetlenül, a láva szabadon áramlik, a hegyek elmozdulnak, és hideg fény csillog mindenütt. Az egész világ tűzbe borult. Ez a jelenet Isten haragjának elszabadulása, és ez az Ő ítéletének ideje. Mindazok, akik testből és vérből valók, képtelenek lesznek elmenekülni. Így nem lesz szükség országok közötti háborúkra és emberek közötti konfliktusokra az egész világ elpusztításához; ehelyett a világ majd „tudatosan elszórakozik” Isten büntetésének bölcsőjében. Senki sem fog tudni elmenekülni; minden egyes embernek egyenként kell átmennie ezen a megpróbáltatáson. Ezután az egész világegyetem ismét szent ragyogásban fog tündökölni, és az egész emberiség ismét új életet kezd. Isten pedig megpihen majd a világegyetem felett, és minden nap megáldja az egész emberiséget. A menny nem lesz elviselhetetlenül sivár, hanem visszanyeri azt az életerőt, amellyel a világ teremtése óta nem rendelkezett, és a „hatodik nap” eljövetele lesz az, amikor Isten új életet kezd. Isten és az emberiség egyaránt nyugalomra tér, és a világegyetem többé nem lesz zavaros és szennyes, hanem megújul. Ezért mondta Isten: „A Föld többé nem halálosan csendes és néma, a menny többé nem sivár és szomorú.” A mennyek országában soha nem volt igazságtalanság vagy emberi érzések, vagy az emberiség bármely romlott beállítottsága, mert ott nincs jelen a Sátán háborgatása. Az „emberek” mind képesek megérteni Isten szavait, a mennyei élet pedig örömteli élet. A mennyben mindenki bölcsességgel és Isten méltóságával rendelkezik. A menny és a föld közötti különbségek miatt a menny polgárait Isten nem nevezi „embereknek”, hanem „lelkeknek” hívja őket. E két szó között lényeges különbségek vannak – azokat, akiket most „embereknek” neveznek, megrontotta a Sátán, míg a „lelkeket” nem. A végén Isten a földi embereket a mennyei lelkek tulajdonságaival rendelkező lényekké változtatja, és akkor már nem lesznek kitéve a Sátán zavarásának. Ez az igazi jelentése a következő szavaknak: „Szentségem kiterjedt az egész világegyetemre.” „A föld az ősi formájában a mennyhez tartozik, és a menny egyesült a földdel. Az ember a zsinór, amely összeköti az eget és a földet, és az ember szentsége miatt, az ember megújulása miatt a menny többé nem rejtőzik el a föld elől, és a föld többé nem néma a menny iránt.” Ezt az angyalok lelkével rendelkező emberekre utalva mondja, és ezen a ponton az „angyalok” ismét képesek lesznek békésen együtt élni, és visszanyerni eredeti állapotukat, többé nem választja el őket a test a menny és a föld birodalma között. A földi „angyalok” képesek lesznek kommunikálni a mennyei angyalokkal, a földi emberek megismerik a menny titkait, a mennyei angyalok pedig az emberi világ titkait. A menny és a föld egyesülni fog, nem lesz köztük távolság. Ez a királyság megvalósulásának szépsége. Ez az, amit Isten beteljesít, és ez az, amire minden ember és lélek vágyik. A vallásos világban élők azonban semmit sem tudnak erről. Ők csak arra várnak, hogy Jézus, a Megváltó eljöjjön egy fehér felhőn, és elvigye a lelküket, és a „szemetet” szétszórva hátrahagyja a földön („szemét” itt a holttestekre utal). Vajon ez nem egy olyan gondolat, ami minden emberben közös? Ezért mondta Isten: „Ó, a vallásos világ! Hogyne pusztítaná el az Én földi hatalmam?” Isten népének földi kiteljesedése miatt a vallásos világ meg fog dőlni. Ez az igazi jelentése a „hatalomnak”, amelyről Isten beszélt. Isten azt mondta: „Van-e bárki, aki az Én időmben meggyalázza nevemet? Minden ember Felém fordítja félelemmel teli tekintetét, és szívükben titokban Hozzám kiáltanak.” Ezt mondta Ő a vallásos világ megsemmisülésének következményeiről. Az Ő szavai miatt teljes egészében behódol majd Isten trónjának, és nem várja többé, hogy fehér felhő szálljon alá, vagy az égre nézzen, hanem ehelyett legyőzetik Isten trónja előtt. Erre utalnak a következő szavak: „szívükben titokban hozzám kiáltanak” – ez lesz a vallásos világ kimenetele, amelyet Isten teljesen le fog győzni. Ez az, amire Isten mindenhatósága utal – az összes vallásos ember, az emberiség leglázadóbbjainak ledöntése, hogy soha többé ne ragaszkodjanak saját elképzeléseikhez, hogy megismerhessék Istent.

Bár Isten szavai többször is megjósolták a királyság szépségét, beszéltek annak különböző aspektusairól és különböző nézőpontokból írták le, mégsem tudják teljesen kifejezni a Királyság korának minden körülményét, mert az emberek befogadóképessége túlságosan hiányos. Az Ő kijelentéseinek minden szava elhangzott, de az emberek nem néztek bele egy fluoroszkópon keresztül, úgymond röntgensugarakkal, és így megfosztattak a tisztánlátástól és a megértéstől, sőt, össze vannak zavarodva. Ez a test legnagyobb hibája. Bár szívükben az emberek szeretni akarják Istent, a Sátán zavarása miatt ellenállnak Neki, ezért Isten újra és újra megérinti az emberek érzéketlen és tompa szívét, hogy megelevenedjenek. Mindaz, amit Isten leleplez, az a Sátán rútsága, ezért minél durvábbak az Ő szavai, annál jobban megszégyenül a Sátán, annál kevésbé kötődik az emberek szíve, és annál inkább fel lehet ébreszteni az emberek szeretetét. Isten így működik. Mivel a Sátán lelepleződött, és átláttak rajta, többé nem meri elfoglalni az emberek szívét, és így az angyalokat nem zavarja többé. Ily módon teljes szívükből és elméjükből szeretik Istent. Csak ekkor válik világossá, hogy az angyalok valódi énjükben Istenhez tartoznak és Istent szeretik. Isten szándékainak csak ezen az úton lehet megfelelni. „Minden emberi lény szívében most már van hely számomra. Többé nem fogok ellenszenvvel vagy elutasítással találkozni az emberek között, mert nagyszerű munkám már beteljesedett, és nincs többé akadályozva.” Ez az értelme a fent leírtaknak. A Sátán zavarása miatt az emberek nem találnak időt arra, hogy szeressék Istent, aztán állandóan a világ dolgaiba bonyolódnak, és a Sátán félrevezeti őket, úgyhogy zavarodottságból cselekszenek. Ezért mondta Isten az emberiségről, hogy „annyi nehézségen mentek keresztül, a világ annyi igazságtalanságán, az emberi birodalom annyi viszontagságán, de most az Én világosságomban lakoznak. Ki ne sírna a tegnapi igazságtalanságok miatt?” Amikor az emberek ezeket a szavakat hallják, úgy érzik, hogy Isten társuk a nyomorúságban, együtt érez velük, és ilyenkor osztozik panaszaikban. Hirtelen átérzik az emberi világ fájdalmát, és azt gondolják: „Ez annyira igaz – soha semmit nem élveztem a világon. Amióta kijöttem anyám méhéből, egészen mostanáig, megtapasztaltam az emberi életet, és nem nyertem semmit, de nagyon sokat szenvedtem. Ez az egész olyan üres! És most annyira megrontott a Sátán! Ó! Ha nem Isten üdvössége érdekében, akkor – ha majd eljön a halálom ideje – nem a semmiért éltem-e az egész életemet? Van-e értelme az emberi életnek? Nem csoda, hogy Isten azt mondta, hogy minden, ami a nap alatt van, üres. Ha Isten ma nem világosított volna meg, még mindig a sötétségben lennék. Milyen szerencsétlen!” Ezen a ponton a szívükben felmerül a kétely: „Ha nem nyerhetem el Isten ígéretét, hogyan tudnám továbbra is megtapasztalni az életet?” Mindenki, aki ezeket a szavakat olvassa, könnyezni kezd, miközben imádkozik. Ilyen az emberi lélek. Lehetetlen lenne, hogy valaki úgy olvassa ezt, hogy ne legyen semmilyen reakciója, hacsak nem mentálisan labilis. Isten minden nap feltárja mindenfajta ember állapotát. Ő a nevükben ad hangot sérelmeinek. Néha segít az embereknek győzni és sikeresen átjutni egy bizonyos körülményen. Néha megmutatja az embereknek az „átalakulásukat”. Máskülönben az emberek nem tudnák, hogy mennyit fejlődtek az életben. Néha Isten rámutat az emberek valóságos tapasztalataira, néha pedig rámutat a hiányosságaikra és hibáikra. Néha új követelményeket támaszt velük szemben, és néha rámutat arra, hogy mennyire értik Őt. Azonban Isten azt is mondta: „Oly sok embertől hallottam szívből jövő szavakat, oly sok ember beszámolóját a fájdalmas tapasztalatairól a szenvedés közepette; oly sokakat láttam, akik a legszörnyűbb helyzetben rendületlenül hűséget fogadtak Nekem, és sokakat láttam, amint a sziklás ösvényen járva a kiutat keresték.” Ez a pozitív szereplők leírása. Az „emberi történelem drámájának” minden egyes epizódjában nemcsak pozitív, hanem negatív szereplők is voltak. Ezért Isten a továbbiakban feltárja ezeknek a negatív szereplőknek a rútságát. Így csak az „árulókkal” való szembeállításuk révén tárul fel az „igazság embereinek” rendíthetetlen hűsége és rettenthetetlen bátorsága. Minden ember életében vannak negatív tényezők és kivétel nélkül vannak pozitív tényezők is. Isten mindkettőt arra használja, hogy feltárja az igazságot minden emberre vonatkozóan, hogy az árulók lehajtsák a fejüket és beismerjék bűneiket, és hogy az igazság embereinek bátorítással továbbra is hűségesek maradjanak. Isten szavainak mélyreható következményei vannak. Néha az emberek elolvassák őket, és hasukat fogják a nevetéstől, míg máskor csak csendben lehajtják a fejüket. Néha visszaemlékeznek, néha keservesen sírnak és elismerik bűneiket, néha ügyetlenkednek, néha pedig keresnek. Összességében az emberek reakciói azért változnak, mert Isten különböző körülmények között szólal meg. Amikor egy személy Isten szavait olvassa, a körülötte állók néha tévesen azt is hihetik, hogy az illető személy elmebeteg. Figyeld meg ezeket a szavakat: „Így tehát a versengő viták a földön megszűnnek, és szavaim kiadását követően a modern kor különböző »fegyverei« visszavonásra kerülnek.” A „fegyverek” szó önmagában egy egész napra elegendő nevetésre adhatna okot, és amikor valakinek véletlenül eszébe jut a „fegyverek” szó, harsányan fog nevetni magában. Nem így van ez? Hogy lehetne ezen nem nevetni?

Amikor nevetsz, ne felejtsd el megérteni, hogy mit követel Isten az emberiségtől, és ne felejtsd el meglátni az egyház valódi állapotát: „Az egész emberiség visszatért a normális állapotba, és új életet kezdett. Új környezetben lakva az emberek jó része úgy néz körül, mintha egy teljesen új világba lépett volna, és emiatt nem képesek azonnal alkalmazkodni a jelenlegi környezetükhöz, illetve nem képesek azonnal a helyes útra lépni.” Jelenleg ez az egyház valódi állapota. Ne legyetek túlságosan türelmetlenek, hogy minden embert azonnal a helyes útra tereljetek. Amint a Szentlélek munkája egy bizonyos pontig előrehaladt, az emberek mindannyian be fognak lépni oda anélkül, hogy észrevennék. Amikor felfogod Isten szavainak lényegét, tudni fogod, hogy az Ő Lelkének munkája meddig jutott el. Isten szándéka ez: „Én csak az ember igazságtalanságától függően adok megfelelő mértékű »nevelést«, hogy mindenki a helyes útra térhessen.” Ez Isten beszéd- és munkamódszere, és ez az emberiség sajátos gyakorlási útja is. Ezt követően Ő felhívta az emberek figyelmét az emberiség egy másik állapotára: „Ha az emberek nem hajlandók élvezni a Bennem lévő boldogságot, akkor csak azzal tudok egyetérteni, amit a szívükbe zártak, és a feneketlen mélységbe küldöm őket.” Isten teljeskörűen beszélt, és a legcsekélyebb lehetőséget sem hagyta meg az embereknek, hogy panaszkodjanak. Pontosan ez a különbség Isten és az ember között. Isten mindig nyíltan és szabadon beszél az emberhez. Mindenben, amit Isten mond, látható az Ő őszinte szíve, ami arra készteti az embereket, hogy saját szívüket az Övéhez mérjék, és lehetővé teszi számukra, hogy megnyissák Neki a szívüket, hogy Ő lássa, hol helyezkednek el a szivárvány spektrumában. Isten soha nem tapsolta meg egyetlen ember hitét vagy szeretetét sem, de mindig is követelményeket támasztott az emberekkel szemben, és leleplezte csúf oldalukat. Ez megmutatja, hogy az emberek milyen „éretlenek” és mennyire hiányos az „alkatuk”. Több „gyakorlásra” van szükségük, hogy ezeket a hiányosságokat pótolják, ezért Isten állandóan „rázúdítja haragját” az emberekre. Majd egy napon, amikor Isten feltárja a teljes igazságot az emberiségről, az emberek teljessé válnak, és Isten megnyugszik. Az emberek nem fognak többé hízelegni Istennek, és Ő nem fogja többé „oktatni” őket. Attól kezdve az emberek képesek lesznek „önállóan élni”, de most még nincs itt az ideje. Az emberekben még mindig sok minden van, ami „hamisnak” nevezhető, és még több vizsgálatra van szükség, még több „ellenőrző pontra”, ahol „adójukat” rendesen leróhatják. Ha még mindig vannak hamisított termékek, akkor azokat elkobozzák, hogy ne lehessen eladni, azután pedig azt a rakás csempészárut megsemmisítik. Hát nem ez a dolgok intézésének jó módja?