Nem tudom, hogy az emberek észrevették-e, hogy a mai kijelentésekben történt-e bármilyen változás. Néhányan talán észrevettek egy keveset, de ezt nem merik biztosan állítani. Lehet, hogy mások semmit sem érzékeltek. Miért történt ilyen nagy változás Isten kijelentéseiben a hónap tizenkettedik és tizenötödik napja között? Elgondolkodtatok ezen? Mi a véleményetek? Felfogtatok bármit Isten összes kijelentéséből? Mi volt a fő munka, ami április második és május tizenötödik napja között zajlott? Miért olyan tudatlanok és zavarodottak manapság az emberek, mintha egy bunkósbottal fejbe verték volna őket? Manapság miért nincsenek „A Királyság népének botrányai” című rovatok? Április másodikán és negyedikén Isten nem mutatott rá az ember állapotára; ugyanígy az azt követő néhány napon sem mutatott rá az ember állapotára – miért van ez így? Bizonyára van itt valami megoldatlan rejtély – miért történt 180 fokos fordulat? Először is beszéljünk egy kicsit arról, hogy Isten miért beszélt így. Nézzük meg Isten első szavait, amelyekben nem vesztegetve az időt azt mondta: „Amint az új munka elkezdődik”. Ez a mondat adja meg az első jelzést neked arról, hogy Isten munkája egy új kezdetbe lépett, hogy Ő ismét új munkába kezdett. Ez azt mutatja, hogy a fenyítés a végéhez közeledik; azt lehet mondani, hogy már megtörtént a belépés a fenyítés csúcspontjába, és ezért nektek a lehető legjobban ki kell használnotok az időtöket, hogy kellőképpen megtapasztaljátok a fenyítés korszakának munkáját, hogy ne maradjatok le, és ne legyetek elhagyatva. Ez mind az ember munkája, és ez megköveteli, hogy az ember mindent megtegyen az együttműködés érdekében. Amikor a fenyítés teljesen elmúlt, Isten megkezdi munkájának következő részét, mert Isten azt mondja: „[...] tehát folytattam munkámat az emberek között [...]. Ebben a pillanatban szívemet nagy öröm tölti el, mert az emberek egy részét megnyertem, és így a »vállalkozásom« többé már nincs recesszióban; nem áll többé üres szavakból”. Az elmúlt időkben az emberek Isten szavaiban az Ő sürgető akaratát látták – ebben nincs hamisság –, és ma Isten gyorsabban végzi a munkáját. Az ember számára ez látszólag nem teljesen egyezik Isten követelményeivel – de Isten számára az Ő munkája már befejeződött. Mivel az emberek gondolatai túlságosan kuszák, ezért nézőpontjuk gyakran túlságosan bonyolult. Az emberek túl nagy követelményeket támasztanak az emberekkel szemben, Isten azonban nem támaszt ilyen magas követelményeket az emberrel szemben, és emiatt látható, hogy milyen nagy az eltérés Isten és az ember között. Mindaz, amit Isten tesz, leleplezi az emberek elképzeléseit. Nem arról van szó, hogy Isten magas követelményeket támaszt az emberekkel szemben, és az emberek képtelenek azokat teljesíteni, hanem arról, hogy az emberek magas követelményeket támasztanak Istennel szemben, és Isten képtelen azokat teljesíteni. Mivel a kezelést követően utóhatások jelentkeznek az emberiségben, amelyet a Sátán több ezer éve megrontott, ezért az emberek mindig is ilyen magas követelményeket támasztottak Istennel szemben, és a legkevésbé sem engedékenyek, igencsak félve attól, hogy Isten nem elégedett. Így azáltal, hogy az emberek sok mindenben nem felelnek meg a feladatnak, egyfajta önostorozásnak vetik alá magukat; viselik saját tetteik következményeit – ez puszta szenvedés. Az emberek által elszenvedett megpróbáltatások több mint 99%-át Isten megveti. Hogy egyenesen fogalmazzak, senki sem szenvedett igazán Istenért. Az emberek mindannyian a saját tetteik következményeit viselik – és ez alól természetesen a fenyítésnek ez a lépcsőfoka sem kivétel; ez egy keserű pohár, amelyet az ember főzött, amelyet ő maga emel a szájához, hogy megigya. Mivel Isten nem tárta fel fenyítésének valódi célját, habár az emberek egy része átkozott, ez nem jelent fenyítést. Az emberek egy része áldott, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben áldottak lesznek. Az ember számára úgy tűnik, hogy Isten olyan Isten, aki nem tartja meg a szavát. Ne aggódjatok! Ezek a szavak talán egy kicsit túlzóak, de ne legyetek negatívak. Amiről beszélek, az némileg kapcsolódik az ember szenvedéséhez, mégis úgy gondolom, hogy jó kapcsolatot kell kiépítenetek Istennel. Több „ajándékot” kellene adnotok Neki – ez biztosan boldoggá teszi Őt. Bízom benne, hogy Isten szereti azokat, akik „ajándékokat” adnak Neki. Mit szóltok hozzá? Helyesek ezek a szavak?

Mostanáig mennyit tettetek félre a kilátásaitokból? Isten munkája hamarosan befejeződik, tehát többé-kevésbé minden kilátásotokat félre kellett már tennetek, igaz? Akár meg is vizsgálhatjátok magatokat: mindig szeretitek magatokat magasra emelni, felmagasztalni és fitogtatni – mi ez? Ma még mindig nem tudom, hogy mik az emberek kilátásai. Ha az emberek valóban a nyomorúság tengerébe merülve élnek, amikor a nehézségek finomítása közepette vagy éppen a kínzás különféle eszközeinek fenyegetése alatt élnek, vagy amikor a minden ember által való elutasítás idején élnek, az égre felnézve és mélyen sóhajtozva, ilyenkor talán gondolatban félreteszik a kilátásaikat. Az emberek ugyanis a reménytelenség közepette keresik a túlvilági utópiát, kényelmes körülmények között soha senki nem mondott még le arról, hogy a saját gyönyörű álmait kergesse. Lehet, hogy ez irreális, de bárcsak ne ez volna az emberek szívében. Még mindig arra vágytok, hogy életetekben elragadtassatok? Még mindig szeretnétek megváltoztatni testi formátokat? Nem tudom, hogy ti is ezen a véleményen vagytok-e, de Én mindig is úgy éreztem, hogy ez irreális – az ilyen gondolatok túlságosan extravagánsnak tűnnek. Az emberek ilyeneket mondanak: „tedd félre a kilátásaidat, légy reálisabb”. Azt kéred, hogy az emberek hagyjanak fel azzal a gondolattal, hogy áldottak legyenek – de mi a helyzet veled? Ellenzed, hogy az emberek az áldásra gondoljanak, miközben te magad áldásokat keresel? Nem engeded, hogy mások áldásokban részesüljenek, miközben titokban te magad azokra gondolsz – mivé tesz ez téged? Csalóvá! Amikor így cselekszel, nem vádol-e a lelkiismereted? A szívedben nem érzed-e adósnak magad? Nem vagy-e csaló? Kiásod a mások szívében lévő szavakat, de a sajátodban lévő szavakról nem mondasz semmit – micsoda értéktelen szemét vagy! Vajon mit gondolhattok a szívetekben, amikor beszéltek – vajon a Szentlélek nem tudna-e szemrehányást tenni nektek? Nem zavarja-e ez meg a méltóságotokat? Ti tényleg nem tudjátok, hogy mi a jó nektek! Mindannyian mindig is olyanok voltatok, mint Nanguo úr – szélhámosok. Nem csoda, hogy Isten idézőjelbe tette a „felajánlani magukat” kifejezést abban a mondatban, hogy „az emberek mindannyian hajlandóak »felajánlani magukat«”. Isten úgy ismeri az embert, mint a tenyerét, és nem számít, hogy milyen művészi az ember megtévesztése – még ha nem is árul el semmit, és az arca nem vörösödik el, sem a szíve nem kalapál –, Isten szeme éles, ezért az embernek mindig is nehéz volt elmenekülnie Isten tekintete elől. Mintha Istennek röntgenlátása lenne, és látná az ember belső szerveit, mintha átlátna az embereken, és teszt nélkül is meg tudná állapítani a vércsoportjukat. Ilyen Isten bölcsessége, és ezt az ember nem tudja utánozni. Ahogy Isten mondja: „Miért végeztem annyi munkát, ám az emberekben nincs bizonyíték rá? Vajon nem tettem elég erőfeszítést?” Az ember együttműködése Istennel túlontúl hiányos, és azt lehet mondani, hogy túl sok a negatívum az emberben, és ritkán van benne bármi pozitívum. Csak néha van bennük némi pozitivitás, de az túlságosan szennyezett. Ez mutatja, hogy az embereknek mennyire van istenszerető szívük; olyan ez, mintha a szívükben százmillióból csak egy rész lenne az Isten iránti szeretet, aminek 50%-a még mindig szennyezett. Ezért mondja Isten, hogy nem nyer bizonyítékot az emberben. Éppen az ember engedetlensége miatt olyan szívtelen és érzéketlen Isten kijelentéseinek hangneme. Bár Isten nem beszél az elmúlt időkről az emberrel, az emberek mindig vissza akarnak emlékezni, hogy megmutassák magukat Isten előtt, és mindig az elmúlt időkről akarnak beszélni – Isten azonban soha nem kezelte az ember tegnapját úgy, mint a mát; ehelyett a ma emberét a ma szempontjából közelíti meg. Ez Isten hozzáállása, és ebben Isten világosan kimondta ezeket a szavakat, hogy az emberek a jövőben ne mondhassák, hogy Isten túlságosan észszerűtlen. Isten ugyanis nem tesz lelkiismeretlen dolgokat, hanem elmondja az embereknek a valós tényeket, nehogy az emberek képtelenek legyenek kitartani – mert az ember végül is gyenge. Miután hallottátok ezeket a szavakat, mit szóltok ehhez: Hajlandóak vagytok-e szót fogadni és alávetni magatokat, és többé nem gondolkodni rajta?

A fentiek nem tartoznak a tárgyhoz; nem számít, hogy beszélnek-e róla vagy sem. Remélem, nem veszitek rossz néven, mert Isten azért jön, hogy a szavak munkáját végezze, és Ő szeret mindenről beszélgetni, ami a nap alatt van. De remélem, hogy ennek ellenére elolvassátok, és nem hagyjátok figyelmen kívül ezeket a szavakat. Mit szóltok? Megtennétek ezt? Épp most hangzott el, hogy a mai szavakban Isten új információkat tárt fel. Isten munkamódszere hamarosan megváltozik. Mint ilyen, jobb lenne erre a nagyon is aktuális kérdésre összpontosítani. Elmondható, hogy a mai kijelentések mindegyike jövőbeli dolgokat jövendöl meg; Isten ezekkel a kijelentésekkel intézkedik munkájának következő lépéséről. Isten már majdnem befejezte munkáját az egyház népében, azután pedig haraggal fog megjelenni minden ember előtt. Ahogy Isten mondja: „El fogom érni, hogy a földi emberek elismerjék tetteimet, és tetteim bebizonyosodnak az »ítélőszék« előtt, hogy elismerjék azokat az emberek között az egész földön, akik mindannyian behódolnak.” Láttál valamit ezekben a szavakban? Ebben van Isten munkája következő részének összefoglalása. Először is, Isten minden őrkutyát, aki politikai hatalmat gyakorol, őszintén meg fog győzni, és ráveszi őket, hogy önszántukból lépjenek vissza a történelem színpadáról, hogy soha többé ne harcoljanak a státuszért, és soha többé ne vegyenek részt cselszövésekben és intrikákban. Istennek kell ezt a munkát elvégeznie, különböző katasztrófák előidézésével a földön. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Isten megjelenik. Ebben az időben a nagy vörös sárkány népe továbbra is a mocsok földje lesz, és ezért Isten nem fog megjelenni, hanem csupán a fenyítésen keresztül fog felbukkanni. Ilyen Isten igazságos természete, amely elől senki sem menekülhet. Ez idő alatt a nagy vörös sárkány nemzetének minden lakója szerencsétlenségeket fog elszenvedni, ami természetesen a földi királyságot (az egyházat) is magában foglalja. Pontosan ez az az idő, amikor a tények napvilágra kerülnek, és így ezt minden ember megtapasztalja, és senki sem menekülhet előle. Ezt Isten eleve elrendelte. Éppen a munkának e lépése miatt mondja Isten: „Most van itt az ideje, hogy nagyszabású terveket valósítsatok meg.” Mivel a jövőben nem lesz egyház a földön, és a katasztrófa bekövetkezése miatt, az emberek csak arra lesznek képesek gondolni, ami előttük van, minden mást elhanyagolnak, és nehéz lesz nekik Istenben gyönyörködni a katasztrófa közepette. Ezért az a kérés az emberek felé, hogy ebben a csodálatos időszakban teljes szívükből szeressék Istent, hogy ne szalasszák el a lehetőséget. Mire ez a tény bekövetkezik, Isten teljesen le fogja győzni a nagy vörös sárkányt, és ezzel Isten népének bizonyságtevő munkája véget ér; ezután Isten megkezdi a munka következő lépését, a nagy vörös sárkány országának lerombolását, és végül szerte a világon az embereket fejjel lefelé a keresztre szegezi, ami után az egész emberiséget megsemmisíti – ezek Isten munkájának jövőbeli lépései. Ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy szeressétek Istent ebben a békés környezetben. A jövőben nem lesz több lehetőségetek Istent szeretni, mert az embereknek csak a testben van lehetőségük szeretni Istent; amikor egy másik világban élnek, senki sem fog Isten szeretetéről beszélni. Hát nem ez a teremtett lény felelőssége? És akkor hogyan kell szeretnetek Istent életetek napjaiban? Gondoltál már valaha erre? Talán a halálod utánig vársz, hogy szeresd Istent? Nem üres beszéd ez? Ma miért nem törekszel arra, hogy szeresd Istent? Lehet-e az Isten iránti szeretet igaz szeretet, miközben elfoglalt vagy? Azért mondjuk, hogy Isten munkájának ez a lépése hamarosan véget ér, mert Istennek már van bizonyságtétele a Sátán előtt. Így az embernek nem kell semmit sem tennie; az embert csupán arra kérik, hogy törekedjen Isten szeretetére azokban az években, amíg él – ez a legfontosabb. Mivel Isten követelményei nem magasak, és ráadásul, mivel égető aggodalom van a szívében, a munka következő lépésének összefoglalóját még azelőtt kinyilatkoztatta, mielőtt a munka ezen lépése befejeződött volna, ami világosan mutatja, hogy mennyi idő van még hátra; ha Isten nem aggódna a szívében, vajon mondaná-e ilyen korán ezeket a szavakat? Isten azért munkálkodik így, mert az idő rövid. Remélem, hogy teljes szívedből, teljes elmédből és teljes erődből tudod szeretni Istent, ahogyan a saját életedet is ápolod. Hát nem egy ilyen életnek van a legnagyobb értelme? Hol máshol találhatnád meg az élet értelmét? Talán nem vagy annyira vak? Hajlandó vagy-e szeretni Istent? Vajon Isten méltóaz ember szeretetére? Méltók-e az emberek az ember imádatára? Mit kell tehát tenned? Szeresd bátran Istent, fenntartások nélkül, és meglátod, mit tesz veled Isten. Lássuk, hogy meg fog-e ölni téged? Összefoglalva, a feladat, hogy Istent szeresd, fontosabb, mint lemásolni és leírni a dolgokat Istennek. Első helyre kell helyezned azt, ami a legfontosabb, hogy az életed értékesebb és boldogabb legyen, és utána meg kell várnod Isten rád vonatkozó „ítéletét”. Kíváncsi vagyok, hogy a tervedben benne lesz-e az Isten iránti szeretet. Kívánom, hogy mindenkinek a tervei váljanak azzá, amit Isten beteljesít, és hogy mindegyik terv valósággá váljon.