A legutóbbi összejövetelen tovább beszélgettünk arról a témáról, hogy „hogyan kell törekedni az igazságra.” Mi volt a fő tartalma a beszélgetésnek? Az emberek veleszületett állapotai és a romlott beállítottságaik közti különbségekről beszélgettünk, és erről a két aspektusról külön-külön is beszélgettünk. A beszélgetésnek köszönhetően rendelkeztek-e bizonyos megértéssel arról a munkáról, amelyet Isten el akar végezni, és arról, hogy az emberek mely aspektusait akarja megváltoztatni Isten az emberek megmentése során? (Igen. Isten legutóbbi közlése által megértettem, hogy Isten az emberek romlott beállítottságait szándékozik megváltoztatni munkáján keresztül.) Isten az emberek megmentése során a romlott beállítottságaiktól akarja megszabadítani őket; a velük született állapotaikat nem szándékozik megváltoztatni, igaz? (Igaz.) Isten kimondja az igazságot és ellátja az embereket az igazsággal, valamint különféle munkamódszereket használ – ez mind az emberek romlott beállítottságaira irányul. Isten a munkája révén képessé teszi az embereket arra, hogy levessék azokat a beállítottságokat, amelyekre a túlélés érdekében hagyatkoznak, és amelyeket megrontott a Sátán. Isten szavai és igazsága ily módon az emberekbe ivódnak és az életükké válnak. Ez az a végeredmény, amelyet Isten munkája el szándékozik érni. Mit fogtatok fel abból a beszélgetésből, amely erről az aspektusról szólt? Milyen tartalom hagyta bennetek a legmélyebb nyomot? Gondolkodjatok el ezen egy pillanatig. (Isten legutóbbi közlése segített kiigazítanom egy korábbi téves nézetemet. A múltban azt gondoltam, hogy Isten megváltoztatja majd az emberek velük született képességét, adottságait és személyiségét, de Isten közlése által megértettem, hogy Isten nem végez természetfeletti munkát. Istennek az a munkája, hogy megváltoztatja az emberek romlott beállítottságait és a különféle téves gondolataikat és nézőpontjaikat, amelyek Sátántól való dolgok. Isten szavainak a gyakorlása által helyreáll az emberek normális emberi mivolta, és egyre normálisabbá válik a lelkiismeretük és a józan eszük. Ugyanakkor az igazságra törekvés fontosságát is megértettem. Csakis az igazságra törekedve és az igazságot gyakorolva oszlathatók el a romlott beállítottságaink; amikor Isten szavai az életünkké válnak, eljutunk az Isten általi megváltásra. Isten közlésének ez a két aspektusa viszonylag mély benyomást gyakorolt rám.) A legutóbbi közlés tartalma magában foglalt egy igazságot a látomásokkal kapcsolatban; magában foglalta Isten munkájának néhány konkrét aspektusát, Isten munkájának tárgyait, valamint elérni szándékozott eredményeit. A közölt tartalom alapján felmerült néhány konkrét kérdés. Ezen kérdések között van, hogy a mindennapi élet mely megnyilvánulásai tekinthetők az ember veleszületett állapotainak, mely megnyilvánulások tükrözik az ember jellemét vagy emberi mivoltának lényegét – vagyis amire gyakran annak a megnyilvánulásaiként utalunk, hogy jó-e vagy rossz egy illető emberi mivolta –, és hogy mely megnyilvánulások a romlott beállítottságok feltárulásai. Ezek konkrét kérdések, ugye? Habár amikor korábban beszélgettünk erről a témáról, mondtunk néhány példát, azok nem voltak nagyon célzottak vagy konkrétak. Ma kifejezetten azért fogunk erről a kérdésről beszélgetni, hogy különbséget tegyünk az emberek által felfedett megnyilvánulások között a veleszületett állapotok, a jellemükhöz tartozó állapotok, és azok között, amelyek a romlott beállítottságok kategóriájába esnek, megkülönböztetve egymástól e három aspektus konkrét megnyilvánulásait. Ily módon világosabb lesz majd, hogy miként kellene az embereknek összekapcsolniuk ezzel a három aspektussal Isten szavai és az igazság alapján azt a tömérdek sok kérdést, amelyekkel a mindennapi életükben találkoznak. Beleértve azt is, hogy az emberek feltárulásai közül melyek a normális emberi mivolt olyan veleszületett aspektusai, amelyekkel nem szükséges foglalkozni, illetve amelyeket nem szükséges kezelni; mely aspektusok az emberi mivoltukkal kapcsolatos problémák feltárulásai, és hogy miként kell ezeket megváltoztatni és kiigazítani, vagy pedig az igazságot keresve eloszlatni; illetve mely megnyilvánulások esnek a romlott beállítottságok kategóriájába, és miként kell az embereknek megérteniük ezen beállítottságok lényegét, valamint megoldaniuk és levetniük őket az igazság elfogadása és gyakorlása által. Ezek közül mindnek konkrét megnyilvánulásai vannak, és természetesen konkrét gyakorlási utak is tartoznak hozzájuk. Az emberek különféle megnyilvánulásai szerint fogunk beszélgetni a gyakorlás alapelveiről és útjairól, hogy az emberek megérthessék, hogyan nézzenek szembe ezekkel a problémákkal és miként oldják meg őket, és hogy konkrétabb hozzáállásaik és gyakorlásai útjaik lehessenek a különböző problémákhoz. Jól hangzik, hogy így fogunk beszélgetni? (Igen.)

Korábban kétszer beszélgettünk már a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok három témájáról. Noha nem magyaráztuk el konkrétan, hogy célzottan e három téma melyikéhez tartoznak az emberek megnyilvánulásai és feltárulásai, mondtunk néhány példát, amikor az egyes témákról beszélgettünk. A korábbi beszélgetések során, amikor érintettük ezt a három témát, e három téma lényegéről, valamint a hozzájuk tartozó gyakorlási utakról és alapelvekről is beszélgettünk. Most, az Általam imént említett három téma vonatkozásában azt szeretném először, ha mindenki megbeszélné, hogy mit jelentenek az emberek veleszületett állapotai. Nagyvonalakban mindannyian beszélgethettek erről azért, hogy legyen először egy alapvető fogalmatok. (Istenem! Talán az emberek képességét, adottságait, belső személyiségét és ösztöneit jelentik a veleszületett állapotok?) Korábban beszélgettünk már erről a tartalomról, úgyhogy mindannyiótok számára ismerős kell, hogy legyen. Van még más is? Vajon az erősségek és a megjelenés is veleszületett állapotoknak számítanak? (Igen.) Mi a helyzet a családi háttérrel? (Igen, ez is.) És az életmódbeli rutinok és szokások is, igaz? Még valami? (Az érdeklődési körök és kedvtelések is.) Van egy kis különbség az érdeklődési körök és kedvtelések, valamint az erősségek között. Az érdeklődési körök és kedvtelések hozzáadásával több konkrétum is felmerül. Vegyük sorra őket: Az első a családi háttér. A második a megjelenés. A harmadik a személyiség. A negyedik az ösztönök. Az ötödik a képesség. A hatodik az erősségek. A hetedik az érdeklődési körök és kedvtelések. A nyolcadik az adottságok. Azután jönnek az életmódbeli szokások és az életmódbeli rutinok. Ez az utolsó kettő hasonló, de van köztük néhány konkrét különbség. Ez így összesen tíz. Gyerünk, olvassátok fel őket. (Egy: családi háttér. Kettő: megjelenés. Három: személyiség. Négy: ösztönök. Öt: képesség. Hat: erősségek. Hét: érdeklődési körök és kedvtelések. Nyolc: adottságok. Kilenc: életmódbeli szokások. Tíz: életmódbeli rutinok.) Ezek mind az emberek veleszületett állapotai. Nem kellene vajon az emberek veleszületett állapotairól is konkrétan beszélgetnünk? Beszélgetés nélkül egyedül vajon megfelelően meg tudjátok különböztetni őket? (Nem.) Milyen helyzetekben nem vagytok képesek a különbségtételre? (Néha, amikor bizonyos megnyilvánulásokat látunk valakinél, nem tudjuk megmondani, hogy azok az illető személyiségét és ösztöneit tükrözik, vagy pedig romlott beállítottságok megnyilatkozásai.) (Ott vannak aztán az életmódbeli szokások és az életmódbeli rutinok is – korábban azt gondoltam, hogy ezek a megszerzett életkörülmények és a háttér alapján alakulnak ki; nem ismertem fel, hogy veleszületett állapotok is lehetnek.) Látod, amikor egy fő témán belül kibontunk valamilyen részletes és konkrét tartalmat, a felszínen úgy tűnik, mintha ismernéd ezeket a konkrétumokat, de a valódi életben egy kissé összekevered őket; még mindig nem valami világos, hogy miként különböztesd meg őket, igaz? (Igaz.) Még mindig szükséges némi konkrét beszélgetést folytatnunk erről a témáról.

Ami az imént említett három aspektust illeti – a veleszületett állapotokat, az emberi mivoltot és a romlott beállítottságokat –, soroljunk fel néhány konkrét tartalmat a veleszületett állapotok vonatkozásában, és beszélgessünk róluk részletesen, egyenként. Ami az emberi mivoltot és a romlott beállítottságokat illeti, ezekről nem készítünk felsorolást. Miközben a veleszületett állapotok konkrét tartalmairól és megnyilvánulásairól beszélgetünk, az emberi mivolt néhány megnyilvánulását és a romlott beállítottságok megnyilatkozásait is érinteni fogjuk. Amikor ezekről beszélgetünk, különbséget tehetünk köztük és megkülönböztethetjük őket aszerint, hogy a veleszületett állapotokhoz tartoznak-e, amelyeken nem szükséges változtatni, vagy pedig az emberek jellemével, illetve romlott beállítottságaival kapcsolatos problémákhoz tartoznak, amelyeket az igazságot keresve el kell oszlatni. Azáltal, hogy konkrét példák és problémák említésével konkrét beszélgetést folytatunk, világosabbá válnak majd a különbségek, igaz? (Igen.) Némelyek például szegény családból származnak és anyagilag hátrányos helyzetűek. Szűkös körülmények között élnek; folyton nehéz helyzetben vannak, és minden kiadást ki kell számolniuk és meg kell tervezniük. Az a megközelítésük a pénzköltést illetően, hogy minden fillért gondosan be kell osztani. Ők ilyen családba és ilyen körülmények közé születtek. Az általunk átbeszélt három aspektus melyikébe tartozik ez? Veleszületett állapot, emberi mivolt vagy romlott beállítottság? A családi hátterük egyik aspektusa, ami pedig veleszületett állapot, igaz? (Igen.) Jó vagy rossz ez a családi háttér? (Emberi szempontból nézve rossz.) Küszködnek a boldogulásért, a családjuk elszegényedik, az anyagi helyzetük nem tehetős vagy jómódú – ezek a családi hátterükkel kapcsolatos problémák. Noha az ilyen emberek szegény családba születtek, soha nem ettek kaviárt, soha nem viseltek márkás ruhát, soha nem tapasztalták meg a luxus különféle formáit és soha nem volt közük semmilyen exkluzív dologhoz, sem gazdag egyénekhez vagy híres emberekhez, van lelkiismeretük és józan eszük. Amikor másokkal érintkeznek, soha nem használják ki őket. Amikor azt látják, hogy valakinek jó dolgokban van része vagy ha gazdag embert látnak, akkor, bár irigységet éreznek, soha nem jut eszükbe, hogy ellopják vagy megkaparintsák mások tulajdonát. Melyik aspektushoz tartozik az ilyesfajta emberek feltárulása? (A jellemükhöz, az emberi mivoltukhoz.) Az emberi mivoltukhoz tartozik. Jó vagy rossz ebben a tekintetben az emberi mivoltuk megnyilatkozása? (Jó és becsületes az emberi mivoltuk.) Ezt azért nem lehet becsületesnek nevezni; azt jelenti csupán, hogy nem használják ki az apró előnyöket és nem hízelegnek a gazdagoknak. Képesek az ilyen ügyeket korrektül kezelni. Milyen az ilyen típusú emberek emberi mivolta? (Viszonylag jó az emberi mivoltuk.) Ez egy objektív kijelentés; viszonylag jó az emberi mivoltuk, ami azt jelenti, hogy a jellemük tekintetében viszonylag tisztességesek és van méltóságuk. Noha a családi hátterük szegény és nem nemesi, nem vetik meg a szegényeket, nem hajbókolnak a gazdagok előtt, és nem használnak ki másokat. Van egy másik embertípus is: ezek gazdag családba vagy – ahogy a nem hívők mondják – „ezüstkanállal a szájukban” születtek. Sosem kellett aggódniuk az étel vagy a ruházkodás miatt, és minden könnyen elérhető a számukra; bármilyen ételt akarnak is, ott van nekik kéznél. A családi körülményeik különösen jók, és nagyon jól bánnak velük a szüleik. Melyik aspektushoz tartozik ez? (Ez is a családi hátterükhöz tartozik.) Az ember családi háttere veleszületett állapot. Noha az ilyen típusú embereknek különösen jó a családi hátterük, jó az anyagi helyzetük, nem kell aggódniuk az élelem vagy a ruházkodás miatt, jó dolgokat láttak és megtapasztalták, amit a világ kínálni tud, ha másokkal érintkezve azt látják, hogy valaki jobb vagy rátermettebb náluk, esetleg kifejezetten kitűnik valamely területen, vagy presztízse van az emberek között, akkor irigységet éreznek, és azon törik a fejüket, hogy miként alacsonyíthatnák le őket. Melyik aspektushoz tartoznak ezek a megnyilvánulások? (Szerintem a romlott beállítottságokhoz és az emberi mivolthoz egyaránt tartoznak.) Így van. Ezek a megnyilvánulások az emberi mivoltukhoz és a romlott beállítottságaikhoz is tartoznak. Amikor az ilyesfajta emberek azt látják, hogy valaki jobb náluk, irigységet és gyűlölködést éreznek, és el akarják nyomni, gyötörni akarják és ki akarják zárni az illetőt; felül akarják őt múlni. Ha csupán ilyen gondolataik vannak, de nem fordítják őket tettekre, akkor rossz emberi mivoltú emberek – vajon gonosz akkor az emberi mivoltuk? (Igen.) Ha e gonosz emberi mivolt alapján dacosak, amikor azt látják, hogy valaki jobb náluk, ha ítéletet hoznak róla a háta mögött, sőt, sötét üzelmekbe is fognak az elnyomásuk végett, ezek egy romlott beállítottság konkrét megnyilvánulásai. Mi a lényege ennek a romlott megnyilvánulásnak? Ez ádázság. Ezek a megnyilvánulások egyszerre tartoznak az emberi mivolthoz és egy romlott beállítottsághoz. Noha az ilyen típusú személyeknek jó a családi állapota, jól étkeznek és ruházkodnak, és azt várnád, hogy van belátásuk és toleránsak mások irányában, ha emberekkel érintkeznek, folyton ki akarják használni őket és mindig rendkívül számítók. Amikor elmennek másokkal valahová, szőrszálhasogató módon figyelik, hogy ki költött több pénzt és ki fizette az útiköltséget, és egyetlen fillérrel sem hajlandóak többet költeni. Amikor másokkal dolgoznak, állandóan számolgatják, hogy ki tett többet és ki kevesebbet, és folyton azon gondolkodnak, hogy mi módon lazsálhatnának. Melyik aspektushoz tartozik ez? (Az emberi mivoltukhoz.) Az emberi mivolt melyik aspektusához? (Az önzéshez és az aljassághoz.) Az önzés és az aljasság, az, hogy szeretnek kihasználni másokat, az, hogy híján vannak a tisztességnek és a méltóságnak – ez a jellemükhöz tartozik. Amikor emberekkel érintkeznek, számítóak és szeretnek kihasználni másokat, még akkor is, ha mindössze egy fillérnyi haszonhoz juthatnak, és folyton az alkalmat keresik, hogy előnyre tegyenek szert. Származzon bár köz-vagy magánforrásból, akár fiataloktól, akár idősektől ez az előny, mindenkit kihasználnak. Nem számít, kiről van szó, nem fogják vissza magukat, és ha csak alkalom adódik, kihasználnak másokat. A másokkal folytatott interakcióikban különösen követelődzőek és számítóak. Ha például a legutóbb szívességet kértél tőlük, most úgy érzik, hogy tartozol nekik. Mindent meg fognak tenni azért, hogy viszonozd a szívességüket, és annak még nagyobb szívességnek kell lennie, mint amit ők tettek érted; csakis ekkor érzik úgy, hogy ez egy korrekt üzlet volt. Hát nem rendkívül számító viselkedés ez? (De igen.) Ez rendkívül számító viselkedés, különösen követelődző másokkal szemben, és nagyon fondorlatos. Noha semminek sincsenek híján étel és ruha tekintetében, és minden szempontból jobb életet élveznek másokhoz viszonyítva, valahányszor azt látják, hogy valakinek van valamije, amit még nem láttak, szeretnék azt egy kicsit használni és kipróbálni. Úgy érzik, nekik is meg kell szerezniük mindazt, amivel mások rendelkeznek. Ha ez nincs meg nekik, szívük nyugtalanná és kiegyensúlyozatlanná válik – olyannyira, hogy az étvágyuk is elmegy és aludni sem tudnak; akkor éreznek csak elégedettséget, ha ők is rendelkeznek az adott dologgal. Miféle probléma ez? (Ez még mindig az emberi mivolttal kapcsolatos probléma.) Ezek a konkrét megnyilvánulások az emberi mivoltukkal, nem pedig a veleszületett állapotaikkal kapcsolatos problémák. A veleszületett állapotok fogalma csak a családi hátterükre és a családi körülményeikre utal, míg az, ahogyan viselik magukat és ahogy a dolgokkal bánnak, az emberi mivoltukra utal. A feltárulásaik és megnyilvánulásaik, így például az azzal kapcsolatos hozzáállásuk, módszereik és motivációik, ahogyan magukat viselik és a dolgokkal bánnak, a jellemük problémájához tartoznak, ugyanakkor a romlott beállítottságok szintjét nem érik el. Önzők, szőrszálhasogatók, rendkívül számítók, fondorlatosak és szeretnek kihasználni másokat – ezek vajon a jó vagy rossz emberi mivolt megnyilvánulásai? (Ezek a rossz emberi mivolt megnyilvánulásai.) Ezek mind az alantas jellem és a rossz emberi mivolt megnyilvánulásai. Láthatók és érzékelhetők-e mások számára a rossz emberi mivoltnak ezek a megnyilvánulásai? (Igen.)

Egyeseknek markáns arcvonásaik vannak, és nagy, ragyogó és intelligens szemekkel születtek, amelyek élénknek és kifejezőnek látszanak. Ők gyermekkoruk óta igen szimpatikusak. Melyik aspektushoz tartozik ez? (Ez a megjelenésükhöz tartozik.) A megjelenés a veleszületett állapotok közé tartozik, igaz? (Igen.) Ha valakinek nagy a szeme és markánsak az arcvonásai, és születésétől fogva megvan az az előnye, hogy jól néz ki, ez vajon a romlott beállítottságok egyik aspektusa? (Nem.) Talán az emberi mivolttal kapcsolatos problémák közé tartozik? (Nem.) Nem az emberi mivolthoz, és nem is a romlott beállítottságokhoz tartozik, úgyhogy semmin nem szükséges változtatni. A veleszületett állapotok születéstől fogva jellemzőek; ezzel a megjelenéssel születtek az emberek, nem mentek keresztül semmiféle mesterséges megnagyobbításon vagy változtatáson, hanem egyszerűen csak ilyenek. Habár természetszerűleg jól néznek ki, mindig zavaros fejűek, amikor a mindennapi életben bonyolult dolgokkal foglalkoznak, és nem tudják, miként kezeljék azokat. Az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatos tisztánlátásnak is híján vannak. Nem látják tisztán, hogy kivel érintkezhetnek, és kiket kell kerülniük. Nem tudják, hogy ki a gonosz, és hogy mely érintkezések okozhatnak bajt. Huszonévesen, sőt – noha addigra van némi élettapasztalatuk –, még a harmincas vagy negyvenes éveikre sem tudják ezeket a dolgokat. Habár nagy, kifejező szemeik vannak, az értelmük meglehetősen zavaros. Miféle probléma ez? (Talán a veleszületett képességükkel kapcsolatos probléma?) Nem túl jó a veleszületett képességük. Soha nem tudják megtalálni az alapelveket, amikor másokkal érintkeznek és dolgokkal foglalkoznak, és nem látnak át a különféle típusú embereken. Gyakran becsapják őket, rászedik őket és játszadoznak velük mások. Milyen az ilyesfajta emberek képessége? (Viszonylag szegényes.) Nem jó a képességük. A kifejező szemük nem feltétlenül jelenti azt, hogy bölcs elmével rendelkeznének. Noha a veleszületett állapotukat tekintve jó kinézetűek, a képességük nem nagy. Van azonban egy dolog: az iskolás éveik alatt kitűnően el tudták sajátítani a tankönyvi ismereteket; gyorsan meg tudták jegyezni a memoritereket, amikor pedig matematikát, fizikát és kémiát vagy egy új nyelvet tanultak, gyorsan felfogták a tárgyat. Könnyedén bejutottak az egyetemre, mesterképzésben tanultak, és PhD-fokozatot szereztek. Hová tartozik ez? Talán a jó képességük körébe tartozik? (Nem.) Akkor hát hová tartozik? (Az erősségeik körébe tartozik, amely a veleszületett állapotuk.) Ez így igaz. Az ilyesfajta emberek kiválóak a tanulásban, az ismeretszerzésben és az iskolai tárgyakban. Gyorsan felfogják a tankönyvi ismereteket és az elméleti, előírásokon alapuló dolgokat, így például a szakmai készségekkel és technológiával kapcsolatos aspektusokat vagy a matematikai, fizikai és kémiai képleteket és szabályokat, és nagyon jól megjegyzik ezeket. Az ilyesfajta emberek kiválóak ezeknek a dolgoknak a megtanulásában, és különös tehetségük van hozzájuk. Egy szempillantás alatt megértik ezeket, és különösen kiválóak a vizsgákon és a kérdések megválaszolásában; amikor kérdések megválaszolására kerül sor, ez könnyen megy nekik – ilyenkor tudják a leginkább kamatoztatni az erősségeiket. Azt lehet mondani, hogy az ilyesfajta emberek otthonosan mozognak a tudás tengerén. Vajon a képességüket mutatják ezek a megnyilvánulások? (Nem.) Csak azt mutatják, hogy van egy különleges erősségük. Az ilyen típusú emberek különösen kiváló teljesítményt nyújtanak a tudás terén, megláttatva az emberekkel, hogy kiemelkedő az erősségük ezen a területen. Mivel ilyen erősséggel rendelkeznek, és bizonyos eredményeket is elértek – mesterdiplomát és doktori címet, valamint magas szintű képesítést szereztek –, értelmes egyéneknek, tudósoknak és magasszintű értelmiségieknek tekintik magukat a többi ember között. Minél több könyvet olvasnak el, annál inkább úgy érzik, hogy ők elismert egyének, felsőbbrendűek, és hogy mindenki más hétköznapi, tudatlan, képtelen megérteni, illetve átlátni a gondolkodásukat, és nincs egy szinten velük. Ennek eredményeként gyakran érzik másoknál felsőbbrendűnek és tekintik kivételesnek és rendkívülinek magukat. Milyen megnyilvánulás ez? (Romlott beállítottság.) A romlott beállítottságok melyik aspektusa? (Arrogancia.) Miután felsőfokú képesítést szereznek, az arrogáns, romlott beállítottságuktól vezérelve még inkább lenézik a tömegeket és a mindenféle hátterű embereket. Miután hinni kezdenek Istenben, a magas szintű végzettségük és diplomájuk miatt folyton azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó a gyülekezetben és vezetői pozícióra pályáznak. Valahányszor választás van, azt remélik, hogy őket választják meg. Ha nem választják meg őket, negatívvá válnak és reményvesztetten feladják. Bármit mondanak is a vezetők és a dolgozók, ők nem akarják meghallgatni és ellen akarnak állni neki. Bármilyen kötelességet bízzanak is rájuk, undort éreznek e megbízatással kapcsolatban és ítélkeznek a színfalak mögött. Ezt gondolják a szívükben: „Neked nincs sok tudásod. Hiányzik a logika a szavaidból. A szívem legmélyén lenézlek téged, mint gyülekezetvezetőt. Nem vagyok hajlandó meghajolni előtted! Ne gondold, hogy jobb vagy nálam! Vessük össze magunkat – lássuk, kiben van meg az, ami szükséges. Lássuk, ki tud többet idézni Isten szavaiból és ki tud nagyobb megértést megosztani. Ha nem tudsz olyan jól beszélni, mint én, nem vagyok hajlandó meghajolni előtted! Még ha téged választottak is vezetőül, nekem nem kell mindent meghallgatnom, mindent megvalósítanom és mindennek engedelmeskednem, amit kérsz tőlem!” Milyen megnyilvánulás ez? (Romlott beállítottság.) Ez egy romlott beállítottság konkrét megnyilatkozása. Ez vajon az emberi mivolthoz tartozik? Mivel az ilyen típusú embereknek van egy természetes erősségük, és erre az alapra építve sokat tanulnak, sok ismeretet szereznek és társadalmi státuszra tesznek szert, másoknál feljebbvalónak, egyedinek érzik magukat, mindenki másnál magasabb pozícióból akarnak beszélni és dominánsan akarnak cselekedni; mindig ők akarnak a vezetők lenni az emberek körében, azt akarják, hogy a többiek hallgassanak rájuk – van-e probléma az ilyesfajta emberek lelkiismeretével és józan eszével? (Igen, van.) Miféle probléma ez? Az erősségüknek köszönhetően nagyon könnyen tudtak tanulással magas szintű végzettséget szerezni. Probléma ez az erősség önmagában? Az erősség önmagában vajon a romlott beállítottságok egyik aspektusa? A rossz emberi mivolt megnyilvánulása? (Nem.) Mivel azonban van ez az erősségük, sok tudásra tettek szert és magas szintű végzettséget szereztek, összhangban a státusz társadalmi megítélésével és meghatározásával. Emiatt aztán azt kezdték hinni, hogy az övék kellene, hogy legyen az utolsó szó a gyülekezetben, hogy az emberek bármely csoportján belül ők jelentik az elitet, és mindenki más felett kellene állniuk. Van-e az ilyen emberi mivoltban bármennyi józan ész? Jó-e az ilyen emberi mivolt? (Nekik nem jó az emberi mivoltuk.) Milyen értelemben véve nem jó az emberi mivoltuk? (Híján vannak a józan észnek és a lelkiismeretnek; mindig mások felett akarnak állni.) Ha valaki mindig mások felett akar állni, az részben egy romlott beállítottság miatt van. Egy másik értelemben, az emberi mivolt szemszögéből nézve, nem szégyentelenség ez valamelyest? (De igen.) Isten háza nem a társadalom. Talán az iskolai végzettségeket veti össze egymással Isten háza, amikor vezetőket választ? (Nem.) Mire alapozza Isten háza a vezetők kiválasztását? Az igazságalapelvekre alapozza, nem igaz? (De igen.) Isten házában az igazságalapelvek alapján történik a vezetők kiválasztása, nem pedig annak alapján, hogy kinek van magasabb iskolai végzettsége. Ők ismerik vajon a vezetőválasztásra vonatkozó alapelveket? Ismerik, de puszta bürokratikus kijelentésként és elméletként kezelik ezeket az alapelveket, és nem tudják, hogy miként gyakorolják vagy alkalmazzák őket a mindennapi életben. Állandóan azt az elgondolást terjesztik, hogy csak a magas szintű iskolai végzettséggel rendelkezőknek van jó képességük, csak ők értik az igazságot, és csak ők vezethetnek másokat. Mivel magas szintű iskolai végzettségük, némi tudásuk és társadalmi státuszuk van, és azt gondolják, hogy Isten háza ugyanúgy működik, mint a társadalom, a tudásukból és a magas szintű iskolai végzettségükből tőkét kovácsolva igyekeznek elérni, hogy az övék legyen az utolsó szó Isten házában. Azt akarják, hogy Isten házában a vezetők kiválasztásának alapelveit felváltsák a saját módszereik az emberek szemléletét és a dolgokkal való foglalkozást illetően, valamint a társadalmi ranggal és státusszal kapcsolatos saját megközelítéseik, meglátásaik és nézőpontjaik. Hát nem a józan ész hiánya ez? (De igen.) Hogyan másként lehetne még leírni a józan ész hiányát? (Szégyentelenségként.) Egyszerűen fogalmazva ez szégyentelenség; másképpen úgy is lehet mondani, hogy az ilyen típusú ember nagyon szegényes racionalitással bír. Látod, habár úgynevezett felsőoktatásban részesültek és sok könyvet elolvastak, azoknak a könyveknek egyike, valamint egyetlen tanár vagy oktató sem tanította meg soha őket arra, hogy miként kell úgy józan ésszel cselekedniük. Miután a könyvekből sok mindent megtanultak, inkább úgy érzik, hogy tőkére tettek szert és felsőbbrendűek a hétköznapi embereknél. Habár az erősségük nem negatív dolog, hanem veleszületett állapot, ez az erősség könnyen vezethet egy bizonyos következményhez: arrogánssá és beképzeltté válnak, elveszítik a józan eszüket, és arcátlanul pimaszok és szégyentelenek lesznek miatta. Annak ellenére, hogy sok könyvet elolvastak és sok tudást magukba szívtak, nem értik a „szégyen” szó jelentését. Ezért aztán, miután iskolai végzettségeket szereztek, ebből tőkét kovácsolva mindenütt felvágnak és ezt felhasználva akarnak státuszt szerezni Isten házában és elérni, hogy az övék legyen az utolsó szó. Ezt gondolják: „Magas iskolai végzettségem van és gyorsan tanulok meg dolgokat, ami azt jelenti, hogy jó képességű vagyok. Mi több, mélyreható ismereteim vannak, sokat láttam már a világból, gyors észjárású vagyok, így alkalmas vagyok mások vezetésére.” Ez azt sugallja, hogy a tudásuk és az erősségeik jelentik az igazságot. Ezek mind a józan ész hiányának megnyilvánulásai. Tisztességesek-e az ilyesfajta, józan ész nélküli emberek? Van-e méltóságuk? (Nincs.) A tisztesség és a méltóság hiánya – ez vajon a jó emberi mivolt vagy a megvetendő, alantas emberi mivolt megnyilvánulása? (A megvetendő emberi mivolt megnyilvánulása.) Az efféle embereknek nincs jó emberi mivoltuk. Az iskolai végzettségeket, a társadalmi rangot, a személyes értékességet és a rangot becsülik a legtöbbre. Minthogy ezekből kovácsolnak tőkét, rendkívül arrogánsak és beképzeltek, és azt akarják, hogy az övék legyen az utolsó szó. Ez a megvetendő emberi mivolt megnyilvánulása. Ez a probléma két aspektust foglal magában: az egyik az emberi mivoltukhoz tartozik, a másik pedig a romlott beállítottságukhoz. A problémákkal kapcsolatos látásmódjuk, valamint a problémák kezelése terén tanúsított hozzáállásuk és nézőpontjaik az emberi mivoltukkal kapcsolatosak. Az ilyesfajta emberi mivolt oda vezet, hogy konkrét tevékenységek, megnyilvánulások és feltárulások alakulnak ki náluk, amelyek egy romlott beállítottság kifejeződései.

Némely emberek természetüknél fogva nem beszédesek; fiatalkoruk óta nem szeretnek sokat beszélni. Amikor másokkal társalognak, egyszerűen, szűkszavúan fogalmaznak, és ha sok dolog történik is velük, nincs sok gondolatuk, és sok szavuk sincs a gondolataik kifejezésére. Még ha ki is fejezik magukat, azt nagyon egyszerűen teszik. Miféle probléma ez? (Ez a személyiségükkel kapcsolatos probléma.) Ez a személyiségükkel kapcsolatos probléma, ami a veleszületett állapotaik része. Természetszerűleg hallgatag a személyiségük. Egyszerű nyelvezetet használnak, nincsenek nagyon összetett gondolataik, és mások társaságában nehezen szánják rá magukat a beszédre. Amikor az összejövetelek alatt az igazságról van szó, ők csak hallgatják mások beszédét, és már az is elég jó, ha egy egyszerű válasszal tudnak szolgálni, miután mások befejezték a beszédet. Ha ezt kérdezed tőlük: „Te hogyan érted ezt?”, akkor ezt mondják: „Hasonlóan, mint te.” Ha arra kéred őket, hogy fogalmazzanak konkrétan, ezt fogják mondani: „Ugyanazt gondolom, amit te”, azután pedig nincs több mondandójuk. Egyszerűen ilyen a személyiségük; ha azt kéred tőlük, hogy mondjanak még valamit, nincs mit mondaniuk. Ez a veleszületett állapotaik része. Van egy másik embertípus is; ezek, noha úgy tűnik, mintha nem lenne sok mondandójuk, és kívülről gyakran csendesek, magánbeszélgetéseikben szeretnek pletykákról kérdezősködni, és ilyen dolgokat mondanak: „Melyik lelkészi területről származik X. Y. testvér? Úgy hallottam, hogy nyolc éve hisz Istenben – volt valaha is vezető? Hány éves? Igaz, hogy elvált és van egy gyereke?” Miféle megnyilvánulás ez? A felszínen úgy látszik, hogy nem beszélnek sokat és nem szeretnek nyilvános helyzetekben beszélni. Nem valami gazdag a nyelvezetük, és híján vannak az ahhoz szükséges szavaknak, hogy normálisan tudjanak másokkal kommunikálni. Más tekintetben azonban rengeteg mondandójuk van és szeretnek folyton másokról érdeklődni, ilyen dolgokat mondva: „Ennek az illetőnek ázsiai szemhéjplasztikája volt? Annyira világos a bőre – gyakran jár szépségszalonokba?” Vagy: „Látom, hogy X. Y. folyton a legújabb számítógépet használja, és az összes ruhája márkás és elég drága. Jómódú a családja? Miféle vállalkozást folytat a családja? Tisztviselő az apja?” Milyen problémák vannak jelen ezekben a megnyilvánulásokban? (Az emberi mivoltukkal kapcsolatos problémák.) Amikor valaki szeret pletykákról érdeklődni, triviális személyes ügyekről gyűjt információkat és élvezettel társalog más emberek ügyeiről – ezek az illető emberi mivoltával kapcsolatos megnyilvánulások. Jók vajon ezek a megnyilvánulások? (Nem.) Milyen szempontból nem jók? Milyen emberi mivolttal kapcsolatos problémák vannak jelen bennük? Nem bántottak és nem gyötörtek senkit, mások érdekeit sem sértették meg, akkor hát miért tekintendők rosszaknak ezek a megnyilvánulások? (Mindig tudni akarnak más emberek ügyeiről, állandóan beleütik az orrukat mások dolgába azok háta mögött. Probléma van az emberi mivoltuk észszerűségével.) Ez a probléma az emberi mivoltuk észszerűségével kapcsolatos.) Ha nyíltan és egyenesen megkérdeznék például, hogy „Hány éves vagy, X. Y. testvér?”, az vajon az emberi mivolt normális megnyilvánulása volna? (Igen.) Ugye nyílt és őszinte dolog így kérdezni? Helyénvaló, ugye? (Igen.) Akkor hát egyesek miért nem közvetlenül az érintetteknek tesznek fel kérdéseket vagy mondanak dolgokat? Miért folyamodnak gyanús manőverekhez mások háta mögött? Ha személyesen is lehet kérdezni vagy beszélni egy témáról, akkor nyíltan elő kell állni vele. Minek titkokról sugdolózni mások háta mögött? Nem érhető-e tetten ebben egy bizonyos, a magaviseletet és a dolgokkal való foglalkozást illető hozzáállás és módszer? Jó ez a hozzáállás és módszer? (Nem.) Miért nem tekinthető jónak ez a hozzáállás és módszer? Vajon ezek az emberek, akik szeretnek titokban kérdezősködni a dolgokról, élvezik, amikor mások magánéletében vájkálhatnak és átvizsgálhatják az embereket a hátuk mögött? (Igen.) Miért szeretik átvizsgálni az embereket a hátuk mögött? Ha kérdéseik vannak, miért nem teszik fel őket közvetlenül? Talán nehézséget jelent számukra a szemtől-szembe történő kérdezés? Úgy érzik, hogy nem könnyű vagy nem lehetséges közvetlenül kérdezni, ezért inkább mások háta mögött kérdezősködnek. Avagy nem ezért cselekszenek így? (De igen.) Bizonyos dolgokra valójában közvetlenül is rá lehet kérdezni, így például fel lehet tenni valakinek efféle kérdéseket: „Hány éve hiszel Istenben? Jártál főiskolára? Milyen végzettséged van? Hány éves vagy?” Ezt mind meg lehet kérdezni szemtől szembe. Ha egyesek nem hajlandók ezt elmondani neked, akkor ne kérdezz rá, ne kérdezősködj erről a hátuk mögött sem. Ha úgy gondolod, hogy hajlandóak lesznek megosztani veled bizonyos dolgokat, vagy ha ti ketten ismeritek egymást, és az illető eléggé megbízik benned ahhoz, hogy beszéljen, akkor megkérdezheted őt közvetlenül. Miért akarnád mindenáron megkerülni és a háta mögött kérdezősködni? Valóban szükséges ez? Nem látszik ez meglehetősen alantasnak? Ezek az emberek azért nem merészelnek közvetlenül kérdezni, mert attól tartanak, hogy nem fogja elmondani nekik a másik. Ugyanakkor erősen vágynak arra, hogy tudjanak és információt szerezzenek ezekről a dolgokról. Ha nem szereznek róluk információt, kényelmetlenül érzik magukat, de amint információhoz jutnak, nyugalmat éreznek belül, mintha drága kincsre tettek volna szert. Miféle emberek ezek? Abban lelik a gyönyörűségüket, hogy mások magánügyeiről és személyes információiról érdeklődnek és szereznek tudomást – az ilyen emberek hajlamosak a pletykálkodásra és mások megítélésére, nem igaz? (De igen.) Ha úgy hiszed, hogy a másik ember hajlandó lenne megválaszolni a kérdéseidet, akkor közvetlenül is megkérdezheted őt és tudakozódhatsz nála ezekről a dolgokról. Ha a másik ember úgy érzi, hogy a kérdéseid némelyike túlzás és túlmegy azon, amit kérdezned szabad, és megtagadja a válaszadást, az rendben van. Ha nem akar válaszolni neked vagy nem akarja, hogy megtudj bizonyos dolgokat, akkor a háta mögött se kérdezősködj. Ha mindenáron meg akarsz tudni valaki másra vonatkozó információkat vagy magánjellegű dolgokat, akkor egyfelől elkezd majd gyanakodva szemlélni téged az illető: „Miért akarod tudni ezeket a dolgokat? Miért próbálsz a hátam mögött tudakozódni velem kapcsolatban? Talán arra készülsz, hogy irányíts, gyötörj vagy eladj engem?” Ez az egyik aspektus. Másfelől mi szükség van arra, hogy tudj másokról? Miféle jogod van ahhoz, hogy tudj róluk dolgokat? Mindenkiről információt akarsz gyűjteni? Mindenről tudnod kell – talán az információgyűjtés a szakterületed? Ez a munkád? Isten háza senkinek sem adott efféle megbízatást. Ha állandóan mások magányügyeiről próbálsz érdeklődni, olyan dolgokról kérdezősködve, amelyekről nem akarják, hogy tudj, nagyon idegesítőnek fognak találni miatta. Milyen az emberi mivoltuk az olyan embereknek, akiket mások idegesítőnek találnak? A legkevesebb, ami elmondható, hogy szégyentelenek. Minek nevezik az ilyen embereket a nem hívők? Pimasz gazembereknek. Alantas az emberi mivoltuk, hiányzik belőlük a méltóság, és mindenbe bele akarják ütni az orrukat, helytelenül viselve magukat. Ugye, hogy ilyenek? (Igen.) Jó vagy rossz az ilyen típusú emberek emberi mivolta? (Rossz az emberi mivoltuk.) A legkevesebb, hogy az emberi mivoltuk nem jó. Ez egy olyan megnyilvánulás, amely a jó emberi mivolt hiányának a kategóriájába esik – helytelenül viselkednek, és folyton gyanús manővereket folytatnak. A felszínen udvariasnak, tisztelettudónak és előzékenynek látszanak az irányodban, a magaviseletüket tekintve pedig jómodorúnak és helyénvaló viselkedésűnek tűnnek. A hátad mögött azonban gyanús manővereket folytatnak, a korodról, a családi hátteredről és egyéb aspektusaidról érdeklődnek anélkül, hogy nyíltan megbeszélnék vagy közvetlenül téged kérdeznének. Amikor másokkal társalognak és csevegnek, nem nyíltak és egyenesek; helyette folyton gyanús manővereket folytatnak az emberek háta mögött, és olyan dolgokat tesznek, amelyekről jobb nem is beszélni. Állandóan mások magánügyein és azon töprengenek, hogy mit gondolnak mások; mindig efféle dolgokkal vannak elfoglalva. Az ilyen típusú embereknek nem jó az emberi mivoltuk, és az ilyen embereket semmilyen csoportban nem szereti senki. Nem arról van szó, hogy az emberek nem akarják, hogy megtudj személyes dolgokat vagy hogy rejtegetnének valamit előled; arról van szó, hogy az emberi mivoltod miatt és amiatt, amilyen módon viseled magad és foglalkozol a dolgokkal, nem kedvelnek téged mások. Azért nem kedvelnek téged az emberek, mert elég silány módon viseled magad és foglalkozol a dolgokkal; alantas és hitvány taktikákat alkalmazol, nem pedig helyénvalókat és őszintéket. Vannak, akikkel mintha semmi gond nem lenne, amikor szemtől-szembe társalognak másokkal, ám a hátuk mögött mindig titkolózva tesznek dolgokat. Amikor kimegy a másik, gyorsan kinyitják a számítógépét, hogy megnézzék, kikkel csetelt, miről beszélgetett, mit írt a naplójába, és milyen meglátásai vannak. Néha, amikor valakinek jelszó védi a számítógépét, megpróbálják kiszedni azt az illetőből, ezt mondván: „Megváltoztattad a jelszavadat a számítógépeden? Én épp most változtattam 1234567-re, talán neked is meg kellene változtatnod a tiedet.” Milyen céllal mondják ezt? „Elmondom neked a jelszavamat – neked is el kellene mondanod nekem a tiedet, hogy ellenőrizhessem a számítógépedet.” Egyesek akár ahhoz is veszik maguknak a bátorságot, hogy áttúrják mások táskáját és dolgait, amikor azok épp nincsenek ott. Ha például azt látják, hogy valakinek új fülhallgatója van, és meg akarják tudni, hogy milyen a hangminősége, képesek elvenni a fülhallgatót és belehallgatni a másik távollétében. Ha nyíltan kölcsönkéred az illetőtől a fülhallgatóját, és az beleegyezik, akkor jogszerűen kipróbálhatod. Ha nem egyezik bele, akkor ne próbáld ki. Hát nem ez a helyénvaló módja a dolog kezelésének? Akár beleegyeznek mások, akár nem, nyíltan, ott előttük kezeld a dolgokat, és ne a hátuk mögött. Az ilyen típusú emberek egyszerűen képtelenek így tenni – folyton gyanús manővereket folytatnak. Hogy mennyire? Amint távolabb mész, azonnal átkutatják a dolgaidat, megnézik, hogy mit írtál a lelki csendességedről készült jegyzeteidbe és gyorsan lemásolják azt, nehogy bármiről is lemaradjanak. A felszínen úgy látszik, mintha sóvárognának az igazságra, de a színfalak mögötti cselekedeteik hitványak. Amikor azt látják, hogy új számítógépet veszel, irigykednek. Kifelé azt mondják, hogy nagyszerű és gyors az új számítógép, belül azonban ezt gondolják: „Gyors? Remélem, tönkremegy valamikor!” Egyik nap megemlíted, hogy nem működik jól és hogy lassú az új számítógép, ők pedig titokban emelkedett hangulatba kerülnek ettől: „Meg is érdemled, amiért újat használsz! Én még csak nem is használhattam eddig számítógépet, úgyhogy jobb, ha te sem tudsz!” Telve van az elméjük alantas, hitvány gondolatokkal, amelyekről jobb nem is beszélni. Egyesek látják, hogy valakinek van egy szép ruhadarabja, és ők is fel szeretnék próbálni. Ám ahelyett, hogy közvetlenül megkérnék a másikat, inkább kivárják az alkalmat, amikor az nincs a közelben, hogy titokban próbálhassák fel a ruháját. Megnézik magukat a tükörben, azt gondolják, hogy nagyszerűen festenek, de amint meghallják a lépéseit a visszatérő illetőnek, gyorsan levetik és visszateszik a helyére. Noha az ilyen típusú emberek gyanús manővereiben talán nem jelenik meg romlott beállítottság, vagy e tettek talán nem olyan súlyosak, mint egy romlott beállítottság, a magaviselethez és a dolgokkal való foglalkozáshoz való hozzáállásuk, valamint az, ahogyan az emberekkel bánnak, meglehetősen visszataszító és megvetendő, ez pedig valamilyen szinten kihat mások normális életére. Éppen ezért elmondható, hogy az ilyen típusú emberek emberi mivoltával súlyos problémák vannak. Mennyire súlyosak? Nem helyénvaló módon viselik magukat, sok gyanús manővert folytatnak a színfalak mögött, a problémákat pedig silány és hitvány módon kezelik. Folyton titkolóznak; soha nem nyíltan teszik a dolgokat, hanem mindig az emberek háta mögött cselekszenek. Amikor nincsenek körülöttük vagy nem figyelik őket mások, vagy amikor senki sem láthatja meg vagy veheti észre, hogy mit csinálnak, akkor titokban tesznek dolgokat. Az ilyen típusú embereknek nem jó az emberi mivoltuk. Folyton egy sötét sarokba bújnak, a sötétség légkörébe burkolódznak, és nem képesek kilépni a fényre vagy más emberek elé. Alantas és hitvány az emberi mivoltuk. Vajon ösztönösek az alantas emberi mivoltuk ezen megnyilvánulásai? (Nem.) Zavarba jönnek, ha mások előtt kell tenniük dolgokat; jobban szeretik a hátuk mögött tenni őket, és amikor mások háta mögött cselekszenek, semmiféle visszafogottságot nem mutatnak. Van ennek bármi köze a személyiségükhöz? (Nincs.) Ha azt mondod, hogy ezek a gyanús manőverek vagy az, amit az emberi mivoltukban feltárnak és megélnek, a romlott beállítottságok egy bizonyos aspektusával állnak kapcsolatban, az nem lenne pontos. Ugyanakkor állandóak a gyanús manővereik. A felszínen úgy tűnik, mintha semmilyen nagyobb hibát nem követtek volna el, és amikor a gyülekezet rájuk bíz egy kötelességet, többnyire beleteszik a szívüket és engedelmesek; kívülről még meglehetősen helyénvalónak is tűnnek. Az viszont, hogy mi van a színfalak mögött, már egy másik történet – akár egy kisegér, amint senki sem figyeli őket, mindjárt gyanús manőverekbe kezdenek és akcióba lendülnek. Hát nem épp olyanok ezek az emberek, mint az egerek? Gondolj csak bele – ha ez az emberi mivoltuk, és ha így társalognak másokkal és foglalkoznak dolgokkal, ha efféle az emberi mivoltuk erkölcsi karaktere és ha ilyen az emberi mivoltuk lényege, akkor Istennel és az igazsággal vajon miként bánnak? Vajon ugyanúgy bánnak Istennel és az igazsággal, ahogyan az emberekkel? (Igen.) A színfalak mögött gyanús manővereket is folytatnak, nem igaz? Minden lehetséges módot megpróbálnak, hogy elkerüljék a vezetők és dolgozók részéről történő felügyeletet, előttük egyféleképp cselekszenek, a hátuk mögött meg másként. Nem fogadják el Isten átvizsgálását, és az igazságot sem fogadják el a szívük mélyén. Bármit mondanak is Isten szavai, ők a maguk módján közelíti meg őket, gyanús manővereket folytatva és a látszat kedvéért téve dolgokat, hogy kívülről senki ne láthasson meg semmilyen problémát vagy gaztettet. Kívülről úgy tűnik, mintha semmi rosszat nem tennének, és úgy látszik, mintha az igazságot gyakorolnák, de a színfalak mögött már elvégezték a gyanús manővereiket, és titokban, bárki tudta nélkül, már elkövették a gaztetteket. Nem fogadják el Isten átvizsgálását és nem hisznek benne, ezért aztán az igazságot sem fogadják el. Vajon mik jelennek meg ebben? A omlott beállítottságok. Amikor ezzel a fajta emberi mivolttal, másokkal így társalogva és a dolgokkal ily módon foglalkozva bánnak Istennel, az igazsággal és a kötelességükkel, romlott beállítottságok jelennek meg az emberi mivoltuk konkrét megnyilvánulásaiban. Mi érhető tetten ezekben a romlott beállítottságokban? Az a legkevesebb, hogy csalárdság. Ha még titkosabbak és csalárdabbak a cselekedeteik, akkor abban mi érhető tetten? (Ez már az elvetemültségig fajul.) A romlott beállítottságaikon belüli csalárdság és elvetemültség érhető tetten benne. Azonkívül, mélyen a szívükben, folyton kételyeket táplálnak az igazsággal és az Isten általi átvizsgálással kapcsolatban. Ez mélyen beléjük van ivódva. Ezt gondolják: „Senki sem tudja, hogy mit csinálok a színfalak mögött. Sehol sem láttam Istent, úgyhogy biztosan Isten sem tudja – csakis én tudom.” Nincs ebben romlott beállítottság? A romlott beállítottságok melyik aspektusával függ ez össze? (Talán a hajthatatlansággal?) Valóban hajthatatlan beállítottság van ezekben az emberekben. Akkor hát az igazságtól való idegenkedés a lényege ezeknek a gondolatoknak? (Igen.) Ellenállás és szembenállás jellemzi az igazsághoz való hozzáállásukat. Amellett, hogy hajthatatlanok, rendkívüli módon idegenkednek is az igazságtól, amitől ez súlyos probléma lesz. Ha romlott beállítottság is van benne, akkor súlyosabb, mint pusztán a szegényes emberi mivolt. Megjelenik benne az Istennel szembeni lázadás, az Istennel való szembenállás és az igazsággal való szembehelyezkedés lényege. Ott van benne az ember Istenhez és az igazsághoz való hozzáállása. Ha romlott beállítottság van benne, akkor ott vannak az igazságalapelvek is, valamint annak a szükségessége, hogy a romlott beállítottságok az igazság segítségével el legyenek oszlatva.

Egyesek természetszerűleg magasak és kecses alkatúak, azonkívül arányos, világos és finom vonásaik vannak, amelyeket mások tetszetősnek találnak. Viselhetnek bármit, az emberek csodálni fogják őket, ezt mondván: „Ők valóban olyanok, mintha egy divatlapból léptek volna ki – olyan helyesek, olyan szépek, olyan lenyűgözőek!” Ez vajon a veleszületett állapotaik, az emberi mivoltuk vagy a romlott beállítottságaik körébe esik? (Ez a természetes megjelenésük.) Ők jó kinézettel születtek. Mivel természetszerűen vonzóak és jó alakjuk van, fiatal koruk óta dicsérték őket a szüleik, irigyelték őket az osztálytársaik, a szüleik pedig különösen rajongtak értük. Mindennap kiöltöztették őket, és mielőtt három vagy ötévesek lettek, egyik nap úgy öltöztették fel őket, mint egy kislányt, a másik nap pedig mint egy kisfiút. Röviden: úgy szerették őket, mint egy nagy becsben tartott kis játékot. Ahogy nőnek, egyre jobban odavannak azért, hogy jól néznek ki. Mivel modern, kiváltságos életkörülmények között nevelik őket, szokásukká válik szépen felöltözni. Különösen azután, hogy szert tesznek különféle divattal kapcsolatos ismeretekre, elkezdik élvezni a színek, szabások és stílusok párosítását; különösen ízlésesen öltözködnek, kifinomult fellépést sugározva. Még egy egyszerű póló és farmer is máshogy néz ki rajtuk, amikor pedig harmonikus színvilágú cipővel párosítják, még hatásosabb lesz tőle a stílusuk – egészen lenyűgözőek és hihetetlenül csinosak. Szemet gyönyörködtető csak rájuk nézni is. Valahányszor megjelennek egy nyilvános helyen vagy az utcán, egész biztos, hogy sokan megfordulnak utánuk. Mivel jó kinézettel születtek és megvan ez a veleszületett állapotuk, és tudják, miként kell jól öltözködni, különösen kifinomult fellépést sugározva, akárhogy öltözzenek is fel, a velük egyező és velük ellentétes nemű emberek is különösen élvezik, ha társaloghatnak és barátkozhatnak velük. Az emberek alig várják, hogy hozzájuk közel ülve beszélgethessenek és cseveghessenek velük, valamint szoros kapcsolatba kerülhessenek velük, hogy örömüket lelhessék a szépségükben. Ez az ő hibájuk vajon? (Nem.) A kedvező veleszületett állapotuknak köszönhetően az emberek mindig toleránsan állnak az esetleges problémáikhoz, hibáikhoz vagy hiányosságaikhoz. Így aztán bárhová is mennek, különösen jó fogadtatásban részesülnek és népszerűek. Még ha valami kellemetlent mondanak is, a többiek akkor is élvezettel hallgatják. Amikor felkapják a vizet vagy arrogánsan viselkednek, nem bánják és nem veszik rossz néven az emberek – sőt jutalomnak tekintik ezt a részükről. Ahogy gyűlnek ezek a tapasztalatok, felsőbbrendűség-érzet alakul ki bennük a veleszületett állapotukból adódóan. Kezdik ezt gondolni: „Annak köszönhetően, hogy jól nézek ki, kifinomult a fellépésem, és jól öltözött vagyok, akármerre járok, népszerű vagyok – ez fantasztikus! Ez a társadalom, ez az emberiség igazán értékeli ezt. Úgy látszik, hogy ez a szüleimtől kapott veleszületett állapot az én tőkém. Könnyebb munkát találnom, a vizsgák alatt pedig, ha le akarom lesni valakinek a dolgozatát, elég csak ránéznem az illetőre, és fel fogja ajánlani nekem.” Az ellenkező nem tagjai közül sokan követik őket, és az azonos neműek táborában is sokan vannak, akik jól bánnak velük és állandóan dicsérik a szépségüket és a jó kinézetüket. Ahogy telik az idő, egyre inkább kiélvezik ezt az előnyt. Ez az előny sok könnyebbséget, sok előnyt és sok kedvezményes bánásmódot hoz a számukra, és így sok dolgot élvezhetnek. Ilyen körülmények között aztán kialakítanak bizonyos követelményeket magukkal szemben. Nem hagyják el a házat smink nélkül, és ha csak egyetlen pattanás is megjelenik rajtuk, nem mernek mutatkozni. Odafigyelnek az étrendjükre, kerülik a fűszeres ételeket és a szójaszószt, magukban így aggodalmaskodva: „Mikor múlik már el ez a pattanás? Nem nyomhatom ki – attól tartok, hogy heg marad utána. Ha viszont nem nyomom ki, akkor, ha meglátják az ellenkező nem tagjai, akik egykor csodáltak engem, nem fogják vajon azt gondolni, hogy már nem is vagyok vonzó, hogy nem is vagyok az álmaik netovábbja? Nem leszek attól kezdve közömbösek irántam? Mit tegyek? Azt hiszem, meg kell várnom, amíg elmúlik a pattanás, és csak azután mehetek el itthonról. Semmiképpen sem hagyhatom, hogy így lássanak az emberek; az lerombolná bennük a rólam kialakított tökéletes képet.” Egyeseknek muszáj, hogy tökéletesen összeilljen az öltözékük színe, szabása és stílusa. Mielőtt elmennének hazulról, minden szögből meg kell nézniük magukat a tükörben, és némelyek még szelfiket is készítenek, hogy biztosan tökéletes legyen a megjelenésük természetes fényben vagy mesterséges megvilágításban, hogy az olyan részletek, amilyen a bőrük, a bőrszínük, a frizurájuk, a ruházatuk és a fellépésük, tetszetősek legyenek a szemnek és megnyerjék mások szeretetét; és csakis ekkor érzik késznek magukat arra, hogy kilépjenek a házból. Még azután is fenntartják ezt az életstílust, hogy elkezdtek kötelességet végezni. Ha különleges körülmények miatt nem zuhanyoztak még le aznap, és valaki az ellenkező nemből közeledik hozzájuk, gyorsan kitérnek előle. Úgy érzik, hogy ha nem zuhanyoztak le, akkor nem alkalmasak arra, hogy meglássák őket. Mivel olyan sok elvárást támasztanak magukkal szemben a megjelenésüket és fellépésüket illetően, ez kihatással van a mindennapi életükre. Ha elmennek valahová, ahol nem tudnak zuhanyozni, kínosan érzik magukat és nagyon szenvednek, és jól aludni vagy enni sem képesek. Ezt gondolják: „Mit fogok csinálni, ha nem tudok lezuhanyozni? Soha nem volt még olyan, hogy három napnál hosszabb időn át ne zuhanyoztam volna. Ha büdös leszek, nem fognak vajon lenézni miatta az emberek? Nem lehet, hogy akkor nem lesz többé tökéletes a magamról kialakított kép? Nem lehet, hogy akkor nem leszek többé mások álmainak a netovábbja? Mit tegyek?” Ha olyan helyre kerülnek, ahol szegényesek az életkörülmények és nem elég tápláló vagy kiegyensúlyozott az étrend, aggódni kezdenek: „Mi van, ha ez kihat majd a bőrömre? Lehet, hogy durva lesz vagy öregedni fog tőle a bőröm? Lehet, hogy ráncaim lesznek? Nem maradhatok ezen a helyen – el kell szabadulnom innen!” Az a felsőbbrendűség-érzet, amelyet a velük született állapotuk idézett elő, különösen megbonyolítja az életüket, minek következtében különösen kimerítő és korlátozott módon fognak élni. Rendkívüli módon foglalkoztatja őket, hogy milyen véleménnyel vannak róluk mások, különösen az, hogy miként ítélik meg az öltözéküket, a megjelenésüket és a testtartásukat, és nagyon sokat törődnek azzal, hogy mások milyennek látják őket. Meddig tud ez fajulni? Addig, hogy már a normális életükre, a munkájukra és a kötelességvégzésükre is hatással van. A megjelenésükből eredő felsőbbrendűség-érzet miatt nagyon felületessé váltak, nagyon foglalkoztatja őket a kinézetük és az, hogy mások milyennek látják őket. Miféle probléma ez? Helyes hozzáállásnak tekinthetők mindezek a megnyilvánulások a hétköznapi életben felmerülő problémák kezeléséhez? (Nem.) Talán eltorzult nézetek ezek, amelyeket a hétköznapi életük folyamán alakítottak ki? (Igen.) Mivel állnak hát kapcsolatban ezek a megnyilvánulások? (Az emberi mivoltukkal állnak kapcsolatban.) Az emberi mivoltuk melyik aspektusát érinti ez? Mi a probléma azzal, ahogyan magukat viselik? Ez vajon felületesség? (Igen.) A felületesség az egyik probléma az emberi mivoltukkal. És még mi? A hiúság, az azzal való foglalkozás, hogy milyennek látják őket mások, az azutáni vágy, hogy a legtökéletesebb személyek legyenek mások szemében, valamint a rendkívüli törékenység és a nehézségek elviselésére való képtelenség. Azonkívül ott az önzés is. A magukról kialakított kép fenntartása végett mindenkivel kiszolgáltatják magukat, miközben ők a legcsekélyebb nehézséget sem hajlandóak elviselni. A természetes megjelenésük által előidézett felsőbbrendűség-érzetükből adódóan azt akarják, hogy mindenki körülöttük ugráljon. A külső megjelenésük fenntartása áll a hétköznapi életük középpontjában és ezt tűzik ki célként maguk elé. Egy alkalommal például, mialatt fényképet készítenek róluk, ők pedig mosolyognak, valaki észreveszi, hogy a foguk közé akadt egy kis salátadarab. Attól a pillanattól fogva soha többé nem esznek levélzöldségeket. Még ha az is az egyetlen rendelkezésükre álló lehetőség, és nincs más választásuk, mint megenni, azonnal kiöblítik a szájukat, miután megették, és egyszerűen muszáj ellenőrizniük a tükörben, hogy semmi sem ragadt a foguk közé, mielőtt emberek közé merészkednének. Vajon az emberi mivoltukkal kapcsolatos ez a probléma? (Igen.) Ezek a hétköznapi életben adódó gyakori problémák az emberi mivolt körébe esnek, és nem fajultak a romlott beállítottságok szintjére. A problémák, amelyekkel küzdenek, mind az emberi élet aspektusaival kapcsolatosak csupán – a szépségüket és az irányukban tanúsított figyelem szintjét próbálják fenntartani azzal, hogy a testi megjelenésükre és a belső elvárásaikra koncentrálnak. Bármit csináljanak is – legyen az evés, öltözködés, nehézség elviselése vagy egy ár megfizetése – miközben e problémákat kezelik, a magukról kialakított külső kép fenntartására irányul minden nézőpontjuk és hozzáállásuk, hogy mindig szemet gyönyörködtető legyen a megjelenésük, ezzel biztosítva, hogy jó benyomást tegyenek másokra és sokak figyelmét magukra vonják. Tetten érhető-e ebben az emberi mivoltuk? (Igen.) E megnyilvánulások mindegyikében ott van az emberi mivoltuk – ezek a megnyilvánulások megmutatják, hogy az emberi mivoltuk rendkívül felületes.

Van egy másik embertípus is, aki mindent megtesz azért, hogy felvágjon, valahányszor az ellenkező nem tagjai vannak a közelében; megpróbál különlegesebben öltözködni és sminkelni, hogy csábítóbbnak tűnjön. Amikor például olyan testvérekkel van együtt, akiket különösen jól ismer, még normális a viselkedése és a megjelenése, de amint az ellenkező nem valamely vele egykorú tagja jelenik meg a színen, belül teljesen izgatottá válik és kényszert érez rá, hogy különleges ruházatot és megjelenést öltsön magára. Egyes nők azonnal rúzsozni kezdik magukat, hogy élénkebbé váljon az ajkuk, kiemelik a szemöldöküket, és ha az idő engedi, arcpirosítót is feltesznek. Általában copfban hordják a hajukat, de amint olyasvalakivel találkoznak az ellenkező nemből, aki tetszésükre való vagy akit vonzónak találnak, a vállig érő hajukat leengedve javítanak a kinézetükön. Egyes férfiak mindeközben kifényesítik a hajukat, koreai, hongkongi vagy nyugati frizurát vágatnak maguknak, megigazítják az arcszőrzetüket, szemüveget vesznek fel, jobb ruhákba öltöznek és – ha a körülmények lehetővé teszik – némi kölnit is magukra fújnak, mindezt azért, hogy magukhoz vonzzák az ellenkező nemet. Amikor az ellenkező nem tagjaival beszélnek, gyakran dobnak be választékos szavakat, hogy felvágjanak, hogy megmutassák kulturális kifinomultságukat, eleganciájukat, szellemességüket és humorérzéküket. Nagyon határozott szándék rejlik mindezen cselekedetek mögött – egyedül azért teszik ezeket, hogy magukhoz vonzzák az ellenkező nemet. Egyesek, amikor az ellenkező nem valamely nekik tetsző vagy hozzájuk hasonló korú tagjának a közelébe kerülnek, még inkább felélénkülnek, többet beszélnek, jobban kifejezik magukat, az addig unott és üveges tekintetük elevenebbé válik, és az arckifejezéseik is különösen változatossá válnak. Mi történik itt? Miért tűnnek különösen mesterkéltnek és természetellenesnek, amikor meglátják az ellenkező nemet? Amikor ellenkező nemű emberek először találkoznak egymással, általában egy kissé szégyenlősek, de néhány találkozás után jobban megismerik egymást és természetesebben viselkednek. Némelyek azonban különösen elevenné és izgatottá válnak, valahányszor meglátják az ellenkező nemet. Miféle probléma ez? (Ez a csábításról szól, amely már eléri egy romlott beállítottság szintjét.) Miféle romlott beállítottság ez? (Elvetemültség.) Nincs-e probléma azaz emberi mivoltukkal? (De van.) Szigorúan véve, az ilyen emberek emberi mivoltával kapcsolatos ez a probléma. Az emberi mivoltuk melyik aspektusa problémás ebben az esetben? A probléma az ellenkező nemmel való érintkezéssel kapcsolatos. Hogyan írják le ezt a nem hívők? „Hozzáállásbeli problémának” nevezik, nem igaz? (De igen.) Ha romlott beállítottságot tartalmaz, akkor ez nagyjából elvetemültségként foglalható össze, de találóbban fogalmazva ez az ellenkező nemmel történő érintkezéshez való hozzáállás problémája, amely az illető emberi mivoltával kapcsolatos. Némelyek különösen elevenné és különösen pozitívvá és kezdeményezővé válnak, amikor az ellenkező nemmel találják szemben magukat. Az, amit ezek a „különös” viselkedések megjelenítenek, az illető emberi mivoltával kapcsolatos hozzáállásbeli probléma. Normális vagy abnormális ez a hozzáállás? (Abnormális.) Lehet akkor vajon elvetemültként jellemezni? Helyénvaló azt mondani rá, hogy elvetemült? Rendben van, ha azt mondjuk rá, hogy egy kissé hitvány? (Igen.) Az ilyen emberek egy kissé hitványak. Ha van valaki az ellenkező nemből, aki tetszik nekik, akkor annak a személynek a csoportjához fognak vonzódni, mindenáron mellette akarnak ülni, keresik a testi kontaktus lehetőségét és kihívó pillantásokat vet rá. Ez olyan problémát tükröz, amely a jellemükkel kapcsolatos – rendetlenek, rossz magaviseletűek és hitványak. Ha valaki felületes, akkor a megnyilvánulásainak ugyanolyanoknak kellene lennie, akár azonos neműek, akár ellenkező neműek társaságában van – egyszerűen csak jól akar kinézni, és azt szeretné, hogy mások kedveljék, csodálják és nagyra tartsák. Ez az emberi mivoltuk felületességének problémája. Ha azonban az a szándéka, hogy magukhoz vonzza és háborgassa az ellenkező nemet, akkor ez az ellenkező nemmel történő érintkezéseihez való hozzáállásával kapcsolatos problémává válik. Ha valaki rendkívül felületes, olyannyira, hogy ez kihat a normális életére, az csak az emberi mivolta egyik aspektusának hibája vagy problémája. Ám ha valaki kifejezetten azért öltözik ki, hogy vonzó legyen az ellenkező nem tagjai számára, ha a szexi és csábos megjelenés a célja, és hogy megforduljanak utána, akkor az elvetemült, hitvány, és szegényes hozzáállásra utal. Egyesek annál hitványabbak lesznek, minél több ember van jelen, folyton keresik a kapcsolatot az ellenkező nemmel és felvágnak előttük. Bármi legyen is divatos a nem hívők körében, ők úgy fognak öltözködni. Ha összejöveteleken vesznek részt vagy a képernyőn jelennek meg, akkor különösen igaz, hogy minél több tagja van ott az ellenkező nemnek, ők annál inkább ki akarnak öltözni. Egyes nők spagettipántos felsőket viselnek, kiengedik a hajukat, élénk rúzst tesznek fel és kipirosítják az arcukat. Némelyek még az orrukat is kontúrozzák, szemfestéket használnak és mindenféle ékszereket viselnek. Úgy öltözködnek, hogy magukhoz vonzzák az ellenkező nemet. Ez súlyosabb dolog a felületességnél. Ha a felületesség az illető emberi mivoltának egyik aspektusában felmerülő hiba vagy hiányosság, és kis probléma, akkor az ellenkező nemek közti kapcsolatok elvetemült és hitvány aspektusai jelentős problémának minősülnek. Egy felületes személy nem feltétlenül bonyolódik kicsapongó tevékenységekbe, de azok közül, akik elvetemültek és hitványak is, több mint kilencven százalék fog valószínűleg kicsapongó tevékenységekben részt venni. Miért mondom ezt? Ha valaki nagy fontosságot tulajdonít az ellenkező nemmel folytatott érintkezéseinek, és különösen élvezi, amikor hivalkodhat és mutogathatja magát az ellenkező nem tagjai előtt, akkor az ilyen ember nagy valószínűséggel el fogja érni, hogy beleszeressenek az ellenkező nem tagjai. Mi célból akarják elérni az ilyen emberek, hogy beléjük szeressenek az ellenkező nem tagjai? Azért, hogy illetlen kapcsolatokba bonyolódjanak velük. Ha könnyedén el tudnak csábítani valakit az ellenkező nemből, az nem azt mutatja vajon, hogy igen könnyelműek az ellenkező nemmel való kapcsolataikban? (De igen.) Az ilyen embereknek nincs méltóságuk; könnyedén ráhajtanak másokra, sőt, akár kezdeményeznek is. Minél több emberre hajtanak rá, annál boldogabbá válnak, és soha senkit nem utasítanak el, ha tetszik nekik az illető. Miféle emberek az ilyenek? Félretéve most azt, hogy milyen romlott beállítottságaik vannak, jó-e az ilyen emberi mivolt? (Nem.) Nem számít, hogy milyen előnyök vagy hiányosságok vannak esetleg az emberi mivoltuk egyéb aspektusaiban, ha különösen könnyelműek, ledérek és engedékenyek az ellenkező nemmel történő érintkezéshez való hozzáállásukban, akkor ez önmagában is elegendően megmutatja, hogy nem jó az emberi mivoltuk. Ha bárhol és bármikor képesek hibázni vagy túlmenni a határon, az nem súlyos probléma vajon? (De igen.) Megbízhatóak-e az ilyen emberek? (Nem.) Miben gyökerezik a megbízhatatlanságuk? Az elvetemült természetükben. Bárhol és bármikor képesek kéjsóvár gondolatokat táplálni magukban, és bárhol és bármikor képesek elcsábítani az ellenkező nemet – kizárólag ezek a gondolatok foglalkoztatják őket. Ha a környezet vagy az állapotok nem teszik lehetővé, vagy ha nincs elég idejük kiöltözni, akkor is megtalálják a módját; flörtölő pillantásokat vetnek és mutogatják az alakjukat vagy az arckifejezéseiket, mindenkivel szemezve, hogy elcsábítsák őket. Az ilyen emberek értéktelenek; annyira megbízhatatlanok! Ledérek, kicsapongóak és könnyelműek, és bárhol és bármikor rá tudnak venni másokat arra, hogy vétkezzenek és vétkeket kövessenek el; az ilyen emberek emberi mivoltában semmi szégyenérzet nincs; ők menthetetlenek. Ijesztőek az ilyen emberek? (Igen.) És ők nem gondolják, hogy ezek szégyenletes dolgok; akárhány ember van is körülöttük, nyíltan öltöznek ki és hivalkodnak ilyen módon, könnyelműen viselkedve és másokat ily módon elcsábítva. Mások még csak azt sem tudják, hogy mi történik – miközben ők még mindig a rendes munkájukra koncentrálnak, és együtt csevegnek vagy társalognak, ezek az egyének már elkezdtek ráhajtani valakire, flörtölő pillantásokat vetve rájuk. Nézd csak milyen undorítóak és ijesztőek az efféle emberek! Nincs bennük semmi szégyen, vagy talán igen? A szégyentelen emberek folyamatosan vétkeket követnek el, és mi a végső sorsuk? (A végén a pokolban fognak bűnhődni.) Mit mondanak Isten szavai? „A vétkek a pokolba vezetik az embert.” Éppen ezért, ha nagyon súlyos problémák vannak az emberi mivoltoddal, akkor nagy veszélyben vagy. Ha valakinek a valamilyen szempontból szegényes emberi mivolta hiba, akkor lehetnek lehetőségek a helyrehozására. Ha azonban azért szegényes az emberi mivoltának valamely aspektusa, mert természeténél fogva nincs benne semmi szégyenérzet, és bárhol és bármikor képes elcsábítani másokat, valamint – még ha nem is fedett fel eddig semmilyen nyilvánvaló romlott beállítottságot – változatlanul képes súlyos vétkeket elkövetni, amelyek komoly következményekhez vezetnek, akkor az ilyen ember nem ismer határokat a magaviselete tekintetében, a jelleme különösen szegényes, és ha elkövet néhány vétket, az tönkreteheti. Ami az emberi mivolt problémáit illeti, az ilyen emberek saját maguk torlaszolták el az előre vezető útjukat. Azért van így, mert annyira szegényes az emberi mivoltuk és olyan számosak a vétkeik, hogy ez elég a pokolba jutásukhoz, és már azelőtt végük lesz, hogy bármi lehetőségük lenne az igazságra való törekvés és az üdvösség elnyerésének útján járni. A szégyenérzet hiánya nagyon súlyos probléma az ember emberi mivoltával kapcsolatban. Szigorúan fogalmazva, nem éri el egy romlott beállítottság szintjét; ez egyszerűen csak egy út, egy hozzáállás, amelyet valaki követni kezd a magaviselete és bizonyos dolgokkal való foglalkozás terén. Ez a hozzáállás az emberi mivoltával kapcsolatos és vétkekhez vezethet, amitől súlyossá válik a probléma.

Egyesek szeretnek táncolni és gyorsan tanulnak meg tánclépéseket. Miután háromszor bemutatta a tanár, alapvetően már el is sajátították a tánc ritmusát és mozdulatait, és pontosan elő tudják azt adni. Elég jól is táncolnak, díjakat nyertek és azt remélik, hogy a tánccal kapcsolatos karrierbe kezdenek majd, talán tánctanárként vagy előadóművészként. Melyik aspektussal van ez kapcsolatban? (Ez az érdeklődési körökkel és kedvtelésekkel kapcsolatos.) Ez az ő erősségük; ez az egyik érdeklődési körük és kedvtelésük. Nagyon gyorsan megtanulnak táncolni, ami azt mutatja, hogy nagyon jók a táncban; természetükből adódóan pontosan felfogják és könnyen megtanulják ezt a dolgot. Ez egy erősség, nem igaz? (De igen.) Van egy erősségük ebben a tekintetben. Miután megtanultak táncolni, élvezik is a táncot, és nagyon szeretnének táncolni; mi több, a jövőben a tánccal kapcsolatos karriert terveznek folytatni, és az a szándékuk, hogy a tánc végigkísérje a jövőbeni életüket és a jövőbeni útjukat – ez az érdeklődési köreikkel és kedvteléseikkel áll kapcsolatban. A tánc egyszerre az erősségük, valamint az érdeklődési körük és kedvtelésük – ez egy veleszületett állapotuk. Egyes embereknek ilyen veleszületett állapotuk van, és miután hinni kezdenek Istenben, táncos videókat is szívesen néznek. Így aztán elvállalják Isten házában a táncolás kötelességét abban a reményben, hogy a kötelességük végzése során hasznosítható lesz majd, amit tanultak, és így hasznára lehetnek Isten házának, és hogy jótetteket készíthetnek elő maguknak, amelyekre majd emlékezni fog Isten. Van egy szilárd alapjuk a táncban, és gyorsan tanulnak meg különféle típusú táncokat. Miközben táncprogramokat alkotnak Isten háza követelményei szerint, mindent hajlandóak megtanítani másoknak, amit ők megtanultak, anélkül, hogy bármit is megtartanának maguknak. Habár többféle táncot megtanultak, mint mások, és profibbak a szakmájukban, nem hordják fent az orrukat. Jól kijönnek másokkal és nagyon türelmesen tanítják meg a testvéreknek, amit ők megtanultak. Ez vajon minek a megnyilvánulása? (Ez az emberi mivoltuk megnyilvánulása.) Jó az emberi mivoltuk vagy sem? (Jó az emberi mivoltuk.) Milyen értelemben jó? (Képesek mindent megtanítani másoknak, amit tudnak, semmit sem tartva meg maguknak, lehetővé téve, hogy mások is szert tegyenek arra, amijük van – ez jó emberi mivolt.) Képesek mindent megtanítani másoknak, amit ők megtanultak, anélkül, hogy bármit megtartanának maguknak. Milyen egyéb érdemeik vannak? Nem igazán hivalkodnak. Az ilyen embereknek jó az emberi mivoltuk. Mivel a tánc erősségüknek számít, tánccal kapcsolatos kötelességet vállalnak Isten házában. Egy idő elteltével azonban – a munka szükségletei miatt – egyéb megfelelő munkavégzésre rendeli ki őket Isten háza. Ezt gondolják magukban: „Elpazaroltam volna azt a húsz évet, amelyet tánctanulással töltöttem? Most, hogy a tánchoz nem kapcsolódó munka végzésére kérnek, nagyon elégedetlennek érzem magam! Miért nem hagyják, hogy használjam az erősségem, az erős oldalam, ahelyett, hogy csoportvezetővé vagy felügyelővé tennének meg? Ez nem az erősségem és nem tudom, hogy kell csinálni. Ilyesmire soha nem számítottam.” Habár kifelé ezt mondják: „Ez mind Isten rendezéseinek a része, én pedig hajlandó vagyok alávetni magam”, valójában bármit mondanak is a vezetők, ők nem hajlandóak elfogadni és nem fogadják be azt. Ezt gondolják: „Híján vagyok a szaktudásnak és mégis ti akartok vezetni bennünket. Nem tesztek mást, csak doktrínáról beszéltek. Semmivel sem vagytok jobbak nálam!” Ez vajon minek a megnyilvánulása? (A belső ellenállásnak.) Miféle probléma ez? Ez vajon egy romlott beállítottság feltárulása? (Igen.) Noha általánosságban véve elfogadható az emberi mivoltuk – hajlandóak együttműködni másokkal, kedvesnek lenni és jó embernek lenni, nem okozni semmiféle zavart, bomlasztást, bajt és gondot –, és a szubjektív vágyuk tekintetében hajlandóak alávetni magukat Isten háza rendezéseinek és jól végezni a kötelességüket, amikor a státuszukról vagy olyan dolgokról van szó, amelyek nem egyeznek a saját elképzeléseikkel és vágyaikkal, vajon van bennük alávetettség? Mutatják bármilyen megnyilvánulását az igazság keresésének? (Nem.) Akkor hát miként nyilvánulnak meg? (Ahogyan megnyilvánulnak, az ellenállás, panaszkodás és az Isten háza rendezéseinek való alávetettség hiánya.) Így van. Miféle problémaként foglalhatók tehát össze ezek a megnyilvánulások? (Romlott beállítottságként.) Habár kívülről kedvesnek tűnik az emberi mivoltuk, és nyíltan nem ellenkeznek, nem háborognak és nem mondanak ítéletet a vezetőkről, az, ahogyan ezekhez a dolgokhoz állnak, a romlott beállítottságuk feltárulása. Milyen romlott beállítottságot tárnak fel? (Arrogáns beállítottságot.) Így van, arroganciát. Azt hiszik, hogy jobban értenek egy bizonyos területhez, és hogy elég jó az emberi mivoltuk, így ebből tőkét kovácsolva megtagadják a gyülekezetvezetők rendezéseinek való engedelmességet. Nem keresik az igazságot, és azt a kötelességet akarják végezni, amelyik nekik tetszik. Még ha megfelelő kötelességre rendeli is ki őket a gyülekezet, nem tudják azt elfogadni, és ha valami nem egyezik az elképzeléseikkel és a képzelődéseikkel, nem hajlandóak alávetni neki magukat akkor sem, ha az Isten házának a rendezése. Ezek a lázadó mivolt és az arrogáns beállítottság feltárulásai. Nézd meg az általuk tanúsított megnyilvánulások sorát: a veleszületett állapotukhoz tartozó erősségektől elkezdve az emberi mivoltukon át és végezetül a romlott beállítottságukig – ezt a három különböző területet fedik le a megnyilvánulásaik. A veleszületett állapotukhoz tartozó erősségeik olyasvalamik, amelyek velük születtek, és nincs bennük semmi kritizálnivaló. Bármihez értsenek is, az nem azt jelenti, hogy nincs romlott beállítottságuk, ahogyan azt sem tudja megmutatni, hogy jó-e vagy rossz az emberi mivoltuk. Az a felsőbbrendűségi érzés azonban, amelyet bizonyos veleszületett állapotok ébresztenek valakiben, vagy az a pozicionálás és jellemzés, amelyet a világi közvélekedés aggat rájuk, el tudja torzítani az emberi mivoltukat. Mit jelent ez az eltorzítás? Azt jelenti, hogy mivel egyesek olyan veleszületett állapotokkal rendelkeznek, amelyeket mások viszonylag kedvezőnek tekintenek, és elismerésben és megbecsülésben részesülnek a társadalomban lévő emberek részéről, helytelen jellemzés alakul ki bennük a saját értékességüket és pozíciójukat illetően. Azt gondolják magukról, hogy meglehetősen jók, hogy felsőbbrendűek másoknál, és elkezdik lenézni az embereket; folyton azt hiszik, hogy igazuk van, és hogy minden jó bennük, és azt akarják, hogy mások hallgassanak rájuk és kövessék őket. Ebben az esetben a dolgokkal kapcsolatos valamennyi nézetük és állaspontjuk helytelen. Ezekkel a hibás nézetekkel és álláspontokkal a világot és a gonosz emberiséget fogja követni az illető. Mi következik a gonosz emberiség és a gonosz világ követéséből? Az következik belőle, hogy azok szerint a téves gondolatok és nézőpontok szerint fogsz élni, amelyek ebből a gonosz világból és ettől a gonosz emberiségtől származnak, és hogy ezeket a téves gondolatokat, nézőpontokat és mondásokat használva fogsz mindent megkülönböztetni és jellemezni. Mondjuk például, hogy jól nézel ki, hogy tetszetős vonásaid vannak és jó alakod – ezek veleszületett állapotok, amelyeket Isten adott. Ezzel nincs semmi baj; ez egyszerűen egy tény. Ha azonban rosszul pozícionál téged ez a társadalom és ez a gonosz emberiség, e tényből adódóan beképzeltté és élvhajhásszá, felületessé és büszkévé válhatsz. Ezzel azt akarom mondani, hogy a veled született, másokénál kiválóbb állapotaid miatt, amelyekhez a társadalomból és az emberiségtől eredő különféle téves gondolatok és nézőpontok befolyásoló, kísértő és formáló ereje párosul, el fog torzulni az emberi mivoltod. Mire vonatkozik az, hogy „eltorzul”? Arra, hogy birtokában vagy ezeknek a veleszületett állapotoknak, önmagában véve teljességgel normális – jól kinézni nem valami rendkívüli dolog; nem azt jelenti, hogy érted az igazságot, és azt sem jelenti, hogy nemes jellem vagy. Egyszerűen csak azt jelenti, hogy szépen nézel ki, mutatós a megjelenésed, és az emberek talán hajlandóak egy kicsit többször rád pillantani; nem vagy idegesítő vagy kellemetlen mások szerint, ennyi az egész. Egy olyan társadalmi környezetben azonban, ahol a szépséget, a vonzó megjelenést és az elegáns, kifinomult csillogást bálványozzák, ez a tendencia szélsőségbe hajszolhat téged, minek következtében büszke, élvhajhász és felületes lesz az emberi mivoltod. A jó kinézet egy veleszületett állapot. Isten nem azért adta neked ezt a veleszületett állapotot, hogy büszkévé, élvhajhásszá vagy felületessé válj, hanem inkább azt akarja, hogy normálisan tekints rá: „Hála Istennek, amiért ezt a veleszületett állapotot, ezt a megjelenést adta nekem. Ez Isten kegyelme és adománya. Istennek kell hálásnak lennem. Nincs semmi dicsekedni valóm.” Ilyen veleszületett állapottal az embereknek Isten tanításai szerint kell szemlélniük az embereket és a dolgokat, valamint önmagukat viselniük és cselekedniük. Miután azonban elfogadtak különféle, a társadalomból és a Sátántól eredő gondolatokat és nézőpontokat, egyfajta tőkének kezdik látni a szépséget és a vonzó megjelenést. Azután ebből tőkét kovácsolva nyerik el minden csoporton belül minden ember jóindulatát, arra használva ezt a veleszületett, alapvető állapotot, hogy megszerezzék, amit akarnak. Némelyek még arra is felhasználják ezt a veleszületett állapotot, hogy megszegjék a törvényt, megsértsék az erkölcsi határokat vagy szembemenjenek az emberi mivolttal. Egy ember emberi mivoltában azért vannak eltorzult és szélsőséges dolgok, mert egyes eretnekségek, téveszmék és hibás közvélekedések, amelyek a társadalomból és a gonosz emberiségtől erednek, rossz hatással vannak rá. Mivel az emberek születésüktől fogva híján vannak az igazságnak és a tisztánlátás képességének, természetszerűleg elfogadják ezeket a közvélekedéseket, mondásokat és elméleteket, amelyek a társadalomból és a gonosz emberiségtől erednek. Úgy veszik ezeket a negatív dolgokat, mintha azok helyesek volnának, és e megtévesztő és gonosz gondolatoktól és nézőpontoktól vezérelve nem felemelkedik és megtisztul a lelkiismeretük és a józan eszük, hanem eltorzul és sérül. Ha ez a társadalom nem dicsérné és magasztalná a jóképű férfiakat és a szép nőket, és ha nem kísértenének és formálnának téged külső gondolatok – ha bárhová mennél is, senki sem magasztalna téged amiatt, hogy jól nézel ki, senki nem részesítene téged különleges bánásmódban, és nem kísértene vagy gyakorolna nyomást rád, hogy megtegyél különböző dolgokat –, akkor látnád, hogy ha valakinek természettől fogva jó a kinézete, az teljességgel normális és nincs mit dicsekedni vele. Ez azt jelenti, hogy megteszed azokat a dolgokat, amelyeket a veled született, alapvető állapotod alapján meg kell tenned, és nem teszel olyan dolgokat, amelyeket nem kellene megtenned csak azért, mert egy ilyen, másokénál kiválóbb állapotod van. A külső környezet kísértése és romlottsága miatt azonban elhiszed, hogy ha természetől fogva jó a kinézeted, az valami rendkívüli dolog, és hogy ez mindenki másnál jobbá tesz téged. Mivel hiányzik belőled minden önmérséklet, mások elcsábítására használod a vonzó külsődet, áttörve a lelkiismeret és a józan ész korlátait, és átlépve a magaviselet határait. Más körülmények között különféle romlott beállítottságokat fedhetsz fel a másoknál kiválóbb veleszületett állapotodat kihasználva és különféle taktikákat alkalmazva az általad óhajtott előnyök megszerzése céljából. Ilyen kapcsolat van a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok között. Néha e három aspektus között van egy bizonyos kapcsolat, és néha természetesen az első kettő vagy az utolsó kettő között van egy szükségszerű kapcsolat. Értitek ezt? (Most már egy kicsit jobban értjük.) Mi a legkevesebb, amit tudnotok kell? Önmagában véve egyetlen veleszületett állapot sem rossz, hanem egyszerűen csak az ember emberi mivoltának az egyik alapvető állapota. Ami az emberek emberi mivoltát illeti, az lehet jó és rossz, pozitív és negatív. Hogyan merül hát fel egy romlott beállítottság? Akkor merül fel, amikor valakit a veleszületett állapotai alapján a Sátán különféle gondolatai és filozófiái befolyásolnak, és ez a befolyásolás különféle hibás nézőpontok kialakulásához vezet, amelyek azután afféle életesszenciává válnak, és az illető arra hagyatkozik a túlélés végett. Ez a romlott beállítottság mibenléte.

Az imént a veleszületett állapotok, az emberi mivolt és a romlott beállítottságok különféle megnyilvánulásairól beszélgettünk. Felsoroltunk tíz veleszületett állapotot, és az emberi mivolttal kapcsolatos különféle megnyilvánulásokról is az beszélgettünk. Foglaljuk most össze: Az emberi mivolt mely különféle megnyilvánulásairól beszélgettünk? (Ami az emberi mivoltot illeti, vannak megnyilvánulásai a jó emberi mivoltnak, és vannak a rossz emberi mivoltnak is. Isten mondott néhány példát is. Egyeseknek természettől fogva van egy bizonyos erősségük egy bizonyos területen, értenek egy bizonyos szakmához, és képesek anélkül tanítani másokat, hogy bármit is megtartanának maguknak. Olyanok is vannak, akik nem használnak ki másokat. Ezek a viszonylag jó emberi mivolt megnyilvánulásai. Isten a rossz emberi mivolt megnyilvánulásaira is hozott példákat. Ilyen például, ha valakinek alantas és hitvány az emberi mivolta, és ha szeret állandóan pletyka után szaglászni mások háta mögött; ami az ellenkező nemmel történő érintkezéshez való hozzáállást illeti, ilyen, ha valaki könnyelmű, és ha híján van a méltóságnak és a tisztességnek; ilyen az is, amikor valaki önző, alantas, és szeret kihasználni másokat, valamint az is, ha túlságosan számító módon, egy szemernyi lelkiismeret és józan ész nélkül érintkezik másokkal – ezek mind a rossz emberi mivolt megnyilvánulásai.) Mi a legrosszabb a rossz emberi mivolt megnyilvánulásai közül? Melyik embertípus a legellenszenvesebb a számotokra? (Az, amelynek nincs szégyenérzete, és különösen könnyelműen viselkedik az ellenkező nemmel való érintkezései során.) Könnyelmű, kicsapongó és szégyenérzet nélkül való. Kulturáltabban úgy lehet ezt megfogalmazni, hogy ezek az emberek „nem ismerik a szégyent”. Egyszerű nyelvezettel „szégyentelenek” vagy, ami még találóbb, „egyenesen arcátlanok”. Senki sem kedveli az ilyen embereket.

Egyesek olyan helyen születtek, ahol a chilipaprika fogyasztása mindennapos; talán az éghajlat miatt, vagy mert a családjuk szokása és szeretik a chilipaprika-fogyasztást, ők is mindennap esznek belőle, és a mindennapi étrendjükben gyakran dominálnak a csípős ízek. Ez nyilvánvalóan egy veleszületett állapot. A veleszületett állapotok melyike ez? (Egy életmódbeli szokás.) Az az életmódbeli szokásuk, hogy nem tudják nélkülözni a csípős ízeket a mindennapi étrendjükből; mindennek csípős íze kell, hogy legyen, amit megesznek. Meddig megy el ez a preferencia? Még az édes ételekhez is csípős fűszert adnak, csípősen eszik a hamburgert és a pizzát, sőt még a teába és a kávéba is chilipaprikát tesznek – ennyire szeretnek csípős ételeket fogyasztani. Ez egy életmódbeli szokás. Van ebben bármi jó vagy rossz? (Nincs.) Az ember a lakókörnyezete és életmódbeli szokásai miatt preferálja a csípős ételeket; ebben nincs semmi jó vagy rossz. Egyesek túlzott mértékben fogyasztanak csípős ételeket; ha nincs csípős étel, akkor nem is esznek. Mindegy, hogy te el tudod-e ezt fogadni vagy sem, ők mindenáron csípős ételeket akarnak enni, és ezen senki sem változtathat. Röviden: a chilipaprika-fogyasztás szeretete életmódbeli szokás, nincs vele semmi probléma, és nincs köze az igazsághoz. Némelyek ezt kérdezik: „Annyira szélsőséges ez az életmódbeli szokás; vajon negatív dolognak kell tekinteni? Kell vajon kritizálni vagy szabályozni? Talán népszerűsítenünk kellene némi egészséggel kapcsolatos ismeretet és terjesztenünk kellene azt a gondolatot, hogy az étkezési alapelveknek és az életmódbeli szokásoknak az egészséget kellene mindenek elébe helyezniük?” Biztos lehetsz abban, hogy egészségtelen chilipaprikát és csípős ételeket fogyasztani? Ők sok éve, több generáció óta így étkeznek, és elég egészségesek. Egyes helyeken annyira sok chilipaprikát esznek az emberek, hogy az mások számára nehezen elfogadható. Amikor mások látják, hogy mennyire csípősek az ételeik, kényelmetlenül érzik magukat, ám ezek az emberek mégis erősek, egészségesek és elég jó testfelépítésűek, van állóképességük és kitartásuk a fizikai munkához. Ez azt bizonyítja, hogy a chilipaprika-fogyasztás nem árt az egészségüknek és nincs arra kihatással; úgy tűnik, hogy a csípős étrendjük az egészséget illető alapelvekkel is összhangban van. A chilipaprika-fogyasztás szeretete egy veleszületett, életmódbeli szokás. Függetlenül attól, hogy mások szeretik-e vagy el tudják-e fogadni, amíg valaki élvezi és amíg az nincs kihatással mások életére vagy étrendjére, addig fenntartható. Ebben nincs semmi jó vagy rossz; ez nem egy lényeges dolog, és Isten háza semmilyen ítéletet nem hoz ezzel kapcsolatban. Némelyek ezt mondják: „A chilipaprika-fogyasztás rossz a gyomornak.” Ha aggódsz amiatt, hogy rossz a gyomrodnak, akkor egyszerűen ne egyél belőle. Ha mások hosszú ideje esznek már csípős ételeket, és megfájdul a gyomruk, akkor ők majd érzik azt és maguk döntenek. Mindenkinek megvan hát a maga ízlése – akár az édes, akár a savanyú, a keserű vagy a csípős ízeket szereti, ez személyes dolog. Nem számít, hogy miként vagy mennyit eszel, nem kell bűntudatot érezned. Ha az állapotaid és a környezeted megengedi, félretehetsz minden aggodalmat és gátlások nélkül ehetsz. Ami engem illet, nincsenek előírásaim e tekintetben. Ha bárki is mondani akarna valamit ezzel kapcsolatban, így válaszolhatsz: „Ez az én szabadságom, az én jogom, és neked nem kell beleavatkoznod. Még ha kizárólag chilipaprikából álló ételt eszek is, az nem a te dolgod. Az én felelősségem, hogy árt-e a gyomromnak vagy sem, és nem a tied.” Lehet így beszélni? (Igen.) Ez a te saját dolgod; nem érint másokat és nem érint Engem sem. Miért mondom ezt? Azért, mert ennek a dolognak nincs köze az igazsághoz, nincs köze romlott beállítottsághoz, és nem tartozik azon problémák közé, amelyeket Isten meg akar oldani az emberek megmentése során. Éppen ezért, ami az életmódbeli szokások kérdéseit illeti, figyelmen kívül hagyhatjuk őket. Ez nem valami pozitív dolog, de nem is negatív – egyszerűen csak egy preferencia, amellyel egyesek rendelkeznek.

Egyesek, akik vendéglátóként tevékenykednek, szeretnek chilipaprikát enni, és a nap mindhárom étkezésére csípős ételt akarnak. Így aztán amikor ők főznek, minden étkezésre csípős ételeket készítenek. Egyesek, akik soha nem ettek még chilipaprikát, ezt nehezen bírják, és azt javasolják, hogy inkább ne csípős ételek készüljenek. A főzést végző személy azonban nem hajlandó ezt elfogadni és ezt mondja: „Az nem lesz jó. Én a csípős ételek fogyasztásához vagyok hozzászokva; ha nem csípőset főzök, nekem nem is ízlik. Gyakorolnod kellene a csípős ételek fogyasztását; miután már eszed egy ideje, hozzá fogsz szokni és nem félsz majd a csípősségtől.” Mi itt a probléma? (Probléma van az illető emberi mivoltával.) Miféle probléma van az emberi mivoltával? (Ráerőltet másokra dolgokat.) Nem jó ráerőltetni másokra dolgokat. Hát nem arra kényszerítenek ezzel másokat, hogy olyasmit tegyenek, amit azok nem akarnak? Az ilyen emberek mindenben, amit tesznek, magukat próbálják a középpontba állítani, abban a hitben, hogy úgy a legjobb, ahogy nekik tetszik, és hogy másoknak el kell azt fogadniuk. Ha tetszik nekik valami, megpróbálják rávenni a többieket, hogy nekik is tessék; mindenki eleget kell, hogy tegyen nekik. Hát nem önző és alantas dolog ez? Nem csupán rákényszerítenek másokra dolgokat, hanem van benne egy kis rosszindulat is. Jó-e az ilyen típusú ember emberi mivolta? (Nem.) A szegényes emberi mivoltú emberek nem tudnak mások hasznára lenni; csak fájdalmat tudnak okozni, súlyos esetekben pedig még bajt is hoznak rájuk. Az ilyen emberek nagyon önzőek és alantasok, valamint mértéktelenül gorombák is. Ha valakinek van józan esze, ezt mondhatja: „Én szeretek csípős ételt enni, de vannak, akik nem szeretnek. Úgyhogy amikor főzök, nem gondolhatok csak magamra. Csípős és nem csípős ételeket is főznöm kell, hogy én is elégedett legyek, és mindenki más is. Azt az alapelvet követve végzem a kötelességemet, hogy mindenkinek eleget tegyek, biztosítva, hogy mindenki jót ehessen, és ne csupán magamra összpontosítsak. Jól kell végzenem ezt a kötelességet az alapelvek szerint.” Mit gondoltok az ilyen emberekről? (Viszonylag jó az emberi mivoltuk.) Milyen értelemben jó? (Képesek törődni másokkal és gondoskodni másokról. Nem csupán maguknak tesznek eleget.) Viszonylag kedvesek, igaz? A jó emberi mivolthoz a kedvesség is hozzátartozik – az, hogy az ember tekintettel van másokra és gondoskodik róluk. Hozzátartozik vajon ez az ember emberi mivoltához? (Igen.) Függetlenül a korától, a nemétől és a vérmérsékletétől, ha valakinek jó emberi mivolta van, az a javára válik a körülötte lévőknek és azoknak, akik érintkeznek vele. Konkrétabban, némelyek támogatást és segítséget fognak kapni tőle, míg másokkal törődni fog a mindennapi életben. Ez a jó emberi mivolt egyik megnyilvánulása.

Olyanok is vannak, akik annyira szeretik a csípős ételt, hogy amikor elmennek a kötelességüket végezni és eljön az evés ideje, kifejezetten olyan helyeket keresnek, ahol csípős ételeket szolgálnak fel. Ha nincs csípős étel terítéken, kényelmetlenül érzik magukat belül: „Mivel itt nem ehetek csípős ételt, nem igazán vonz, hogy a kötelességemet végezzem. Haza akarok menni, ahol minden étkezéskor csípős ételt ehetek – az lenne csak kedvemre való! Chilipaprika nélkül semminek sincs íze; még a párolt sertéshús is elveszíti az ízletességét. Mit tegyek?” Úgyhogy egyre csak olyan helyeket keresgélnek, ahol ehetnek chilipaprikát. Később hallanak egy étteremről, amelyiknek a csípős étel a specialitása, de az több mint egy órányi autóútra esik. Ezt mondják: „Mindegy, milyen messze van, oda kell mennem! Ha nem eszek ma valami csípőset, nem fogom a kötelességemet végezni. Ha nem kapom meg a csípős ételemet, nem fogom jól érezni magam, és egyszerűen nem tudom végigcsinálni a napot!” Valaki ezt mondja nekik: „Veszélyes most odakint a környezet, ez a terület pedig elég kaotikus! Ne menjünk oda enni!” Ők azonban nem hallgatnak a szóra, és ezt mondják: „Mitől kéne ott félni? Az evés az, ami számít! Te nem szoktál étterembe járni? Ne félj, semmi sem történik majd – Isten megóv minket!” Miután ettek, megelégednek. Ha chilipaprikát ehetnek és megkapják a finom ételt, ami után sóvárognak, úgy érzik, minden a legnagyobb rendben, és olyan boldogok, hogy egyfolytában mosolyognak, még alvás közben is. Miféle emberi mivolt ez? (Önző és alantas emberi mivolt.) Amellett, hogy önzők és alantasok, van egy másik jellemzőjük is: Nem veszik figyelembe az objektív környezetet és állapotokat, amikor készülnek valamire. Ha eleget tudnak tenni a saját kívánságaiknak és preferenciáiknak, más már nem is számít. Bármilyen árat hajlandóak megfizetni, csak egyet haraphassanak valamiből, amit enni akarnak – még ha ez nagy erőfeszítéseket igényel is tőlük, bármit megtesznek, csak elérjék a céljukat. Ez vajon pusztán csak önzés és alantasság? Nem akaratosság is egyben? (De igen.) Ez rendkívül nagy akaratosság! Bárki, aki velük van, kénytelen megfizetni az akaratosságuk árát és sérelmeket kell elviselnie miatta. Bármit mondjanak is, úgy lesz, és bármit akarjanak is, az fog megtörténni. Ma rosszkedvűek, úgyhogy nem akarnak enni. Amikor megkérdezik tőlük, hogy miért nem esznek, ezt mondják: „Ma dühös vagyok, rosszkedvű vagyok, úgyhogy nincs kedvem enni.” Később, az este folyamán, amikor ideje pihenni, le sem fekszenek, mondván, hogy nem tudnak aludni és énekelni akarnak, hogy kifejezzék az érzéseiket. Valaki megpróbálja meggyőzni őket, mondván: „Zavarni fog másokat az alvásban, ha énekelsz.” Mire így felelnek: „Én most rosszkedvű vagyok. Énekelni akarok. Nem az én bajom, hogy ti tudtok-e aludni vagy sem. Nekem rossz a kedvem, de senki sem vigasztal meg, és senki sem törődik velem – ti mind annyira önzőek vagytok!” Hát nem akaratosság ez? Rendkívül akaratosak; nem viselkednek rendesen, és azt teszik, amihez kedvük van. Amikor boldogok, bármit mondjanak is mások, nem zavarja őket, sőt, még ezt is mondják: „Én megértő ember vagyok. Nem szeretek nagy ügyet csinálni a dolgokból.” Ám amikor nem boldogok, mindenkinek nagyon meg kell válogatnia a szavait, igyekeznie kell, nehogy felzaklassa őket, mivel ez nagy gondhoz vezethet. Talán hisztériázni kezdenek, összetörnek dolgokat, vagy akár enni sem hajlandók. Súlyosabb esetekben előfordulhat, hogy fel akarják adni a kötelességüket, le akarják tenni a szerszámokat és haza akarnak menni, miközben ezt mondják: „Egyikőtök sem bánik velem jól; ti mindannyian piszkáltok engem. Nincsenek jó emberek a világon!” Hát nem akaratosság ez? (De igen.) Az akaratosság vajon az emberi mivolt körébe tartozó probléma? (Igen.) Rendkívül akaratosak – mindenkinek körülöttük kell forognia, és ha a dolgok nem az ő elképzeléseik szerint alakulnak, azonnal ellenségessé válnak, és fellángol a robbanékony természetük. Senki sem ellenkezhet velük, hanem mindenkinek hízelegnie kell nekik. Annak ellenére, hogy már nem fiatalok, az emberi mivoltuk éretlen marad, akár egy gyermeké. Bárhol végezzék is a kötelességüket, soha nem tartják be az általános szabályokat. Amikor boldogok és beszélni akarnak, mindenkinek figyelnie kell rájuk, ha pedig nem figyel valaki, neheztelnek az illetőre. Ha velük beszélsz, mosolyognod kell; ha kifejezéstelen vagy, és nem úgy tűnik, hogy készségesen hallgatnád őket, megharagszanak és elveszítik a türelmüket. A gyülekezetben azt teszik, amit csak akarnak, amikor csak akarnak, tekintet nélkül arra, hogy az milyen kihatással van mások normális életvitelére. Ha komfortosan érzik magukat és jó hangulatban vannak, ez minden, ami számít nekik, és másoknak semmiféle kifogást nem szabad emelniük. Ha bárki is kifogást emel és undort vagy elégedetlenséget mutat, az provokálja őket és nem tűrik. Az ilyen emberek némelyike fiatal és éretlen az emberi mivolta, mások azonban a negyvenes, az ötvenes, vagy akár a hetvenes-nyolcvanas éveikben járnak, és még időskorban is ilyen az emberi mivoltuk – rendkívül akaratosak. Függetlenül attól, hogy a környezet vagy a körülmények megengedik-e, azt teszik, amit csak akarnak. Például olyan helyre érkeznek, ahol a körülmények nem teszik lehetővé a zuhanyzást, ők azonban ragaszkodnak hozzá, hogy lezuhanyozzanak, mondván: „Otthon mindennap zuhanyozok; nem bírom ki enélkül.” Ezen a helyen azonban nem megfelelőek a körülmények; még hetente egyszer is nehéz lezuhanyozni. Te mit tennél hát? Egy normális emberi mivolttal rendelkező személy tudja, hogyan közelítse meg és kezelje ezt a helyzetet. Ha párás és fülledt az idő, elég, ha szerez egy lavór vizet és egyszerűen áttörli magát este, hogy tudjon aludni – ez egy olyan nehézség, amelyet ki lehet bírni. Nem lehetetlen felülkerekedni rajta. Az ilyen típusú ember azonban nem tudja kezelni; ha nem zuhanyozik le, nem tud aludni, nem tud enni, sőt, úgy érzi, hogy életben sem tud maradni, mintha valami óriási megaláztatást kellene elviselnie. Mennyire akaratos ez az ember? Annyira akaratos, hogy nem tudja normálisan végezni a kötelességét, nem tud normálisan érintkezni és kijönni másokkal, sőt, még csak normális emberként élni sem tud. Másoknak úgy tűnhet, mintha valamilyen mentális zavarral küzdene. Ha jó kapcsolata van valakivel, akkor elválaszthatatlanok, mintha csak egyek lennének. Ám ha rossz a kapcsolata valakivel, vagy ha az illető valaha is megsértette őt, képes anélkül leélni az egész életét, hogy szólna az illetőhöz. Ha meglátja, forgatja a szemét, az arca pedig azonnal elkomorul, mintha csak ellenséggel állna szemben – ez igazán túlzás. Normális-e az ilyen ember emberi mivolta? (Nem.) Az ilyen ember rendkívül akaratos, és nem normális az emberi mivolta. Mit jelent az, hogy „nem normális”? Azt jelenti, hogy híján van a normális emberi mivoltnak. Képesek vajon az efféle emberek normális érintkezésre és együttműködésre másokkal? Tudnak normálisan élni az emberek között? Képesek jól végezni a kötelességüket? (Nem.) Amennyiben el akarják érni a céljukat – legyen bár szó étkezésről, jó bánásmódban részesülésről vagy valaminek a megtételéről, amit meg akarnak tenni –, annak teljesülnie kell. Ha nem teljesül, úgy érzik, mintha leszakadna az égbolt, mintha vége lenne számukra a világnak. Zaklatottá válnak és zúgolódni kezdenek, panaszkodva másokra, panaszkodva a környezetre, sőt még Istenre is panaszkodva, ezt mondván: „Miféle környezetet rendezett el számomra Isten, hogy ennyit kell szenvednem? Mások miért nem találkoztak ilyen környezetekkel és miért nem szenvedtek így? Miért én vagyok az, aki szenved? Isten részrehajló!” Látod, előtűnt a démoni természetük, igaz? Megfelelő színvonalú-e ez az emberi mivolt? (Nem.) Az ilyen emberekkel foglalkozni kell. Hogyan kell foglalkozni az ilyen emberrel? (El kell küldeni egy hétköznapi gyülekezetbe.) Ha eljut odáig, amikor már nem képes a kötelességét végezni, amikor csak bomlaszt és zavart kelt kötelességvégzés közben, undort vagy bosszúságot váltva ki mindenkiből, aki csak látja őt, a többiek pedig nem képesek kijönni vele, akkor azonnal el kell küldeni – az ilyen ember olyan, mint a bűzölgő kutyapiszok. Az akaratosságba beletartozik az önzés, az alantasság és a mértéktelen gorombaság is. Néha az is beletartozik, hogy az illető rendkívül számító, nyers, sőt ádáz és rosszindulatú. Amikor az ilyen ember egy ideig a kötelességét végzi, mindenkit mély sérelem ér, és aki csak látja őt, megrémül. Ha megpróbálod elkerülni és nem provokálni, akkor is lesz mondandója: „Mi elől bujkálsz, talán tolvaj elől? Mivel sértettelek meg, hogy kerülsz engem?” Ám ha közeledsz hozzá és mondani próbálsz valamit, akkor sem fog normális beszélgetésbe elegyedni veled. Híján van a normális emberi mivoltnak, és aki érintkezik vele, az nem csupán verbális bántalmat szenved, hanem becsületsértés, érzelmi bántalom, sőt, fizikai bántalmazás is éri. Az ilyen emberek igazán megvetendők! Helyénvaló volna a rossz emberi mivoltúak kategóriájába sorolni őket? (Igen.) Az ilyen típusú ember rossz emberi mivoltú és akaratos. Egy akaratos ember nem csupán nem képes építeni másokat, hanem még undort és bosszúságot is kivált belőlük, és senkivel sem tud jól kijönni. Mondd meg Nekem, egy akaratos ember el tudja-e fogadni az igazságot? (Nem.) Akkor miféle beállítottság van bennük? (Hajthatatlanság.) A hajthatatlanságuk nyilvánvaló, de van még valami más is – mi az? (Az igazságtól való idegenkedés.) Így van. A hajthatatlanság és az igazságtól való idegenkedés romlott beállítottsága – ez az akaratos emberek két jellemzője. Az ilyen típusú ember nem csupán akaratos, hanem önző és mértéktelenül goromba is. Mértéktelen gorombaságába az is beletartozik, hogy mértéktelenül és önkényesen háborgat másokat. Amikor vele érintkezel, nem működik a kedves beszéd – azt gondolja rólad, hogy hátsó szándékaid vannak. Ha szigorúan beszélsz, azt gondolja, hogy piszkálod őt, de miután az akaratossága ártott másoknak, még mindig ezt mondja: „Nem akartalak megbántani. Ha megbántva érzed magad, elnézést kérek.” Bár szépen hangoznak ezek a szavak, amikor a megbántott személy nem bocsát meg neki vagy még kritizálja is őt, az akaratos ember megharagszik és ezt mondja: „Egyszerűen nem tudod elengedni – talán csak nem kihasználod a bocsánatkérésem? Szerinted bármit meg lehet tenni velem, csak mert elnézést kértem? Most meg már a hibáimra mutogatsz! Vannak hibáim? Fel vagy rá jogosítva, hogy rájuk mutass?” Ugye, hogy az igazság elfogadásának hiánya ez? (Igen.) Ez összefügg a romlott beállítottságával. Emberi mivoltának e jellemzői a romlott beállítottságok bizonyos jellemzőiben is természetszerűleg megmutatkoznak – a kettő összefügg. Az ilyesfajta emberek romlott beállítottságának jellemzői közé tartozik a hajthatatlanság, az igazságtól való idegenkedés és egy kis ádázság is. Ezek az aspektusok képezik a romlott beállítottságaik jellemzőit.

A veleszületett állapotok közé még egy aspektus tartozik, éspedig az emberi ösztön. Némelyek például, miután hinni kezdenek Istenben, meglátják, hogy a KKP kormánya eszeveszetten elnyomja, letartóztatja és kegyetlen bánásmódban részesíti Isten választott népét, és ez megrémiszti, felzaklatja, elbátortalanítja és megijeszti őket. Néha még a lábuk is elgyengül, és állandóan vécére akarnak menni. Ez vajon minek a megnyilvánulása? (Az ösztöné.) Ez egy ösztönös reakció. Amikor bizonyos rémisztő eseményekre, az emberek életét érintő helyzetekre vagy olyan dolgokra kerül sor, amelyek veszélyt hozhatnak rájuk – akár bizonyos információk meghallásakor, akár a valósággal való szembesüléskor –, akkor lesz néhány ösztönös reakciójuk a normális emberi mivoltukon belül: bátortalanság és ijedtség fogja el őket. Ugyanakkor a testük természetszerűleg mutatni fog néhány normális reakciót, például idegességet, izomrángásokat, átmeneti süketséget vagy vakságot, valamint szájszárazságot, lábgyengeséget, fokozott izzadást, és a húgyhólyagjuk vagy beleik feletti kontroll elvesztését. Valószínű ezeknek a reakcióknak a bekövetkezése? (Igen.) Ezek az – akár az idegrendszer által vezérelt, akár más okból eredő – reakciók olyan testi válaszok, amelyeket egy külső tényező idéz elő, és összefoglaló néven ösztönnek nevezzük ezeket a reakciókat. A test teherbíró képességének vannak határai; ha az ember túllépi a bátorságának határait, bizonyos ösztönös reakciókat fog mutatni a teste. Ezek a reakciók mások számára gyengeségeknek, esetleg nevetségesnek, szánalmasnak vagy együttérzésre méltónak tűnhetnek, ám ezek tagadhatatlanul az illető veleszületett ösztöneinek a megnyilvánulásai. Vannak emberek, akik, amikor veszéllyel szembesülnek, a fejüket fogva sírnak, könnyeket ontanak vagy akár hangosan sikoltoznak is; mások összegubózva rejtőznek el egy sötét sarokban – ezek a válaszok mind ösztönös reakciók. Van-e bármi jó vagy rossz ezekben az ösztönös reakciókban – legyen bár sírás, nevetés vagy olyan túlzott mértékű rémület, hogy valami megalázót tesznek? (Nincs.) Akkor hát azokra, akik félni kezdenek annak hallatán, hogy a kormány letartóztat hívőket, mondhatjuk-e azt, hogy gyávák és emberi mivolt nélkül való emberek? (Nem.) Helyes-e az az állítás, hogy „Aki hisz Istenben, annak legyen hite; az ne féljen”? (Nem.) „Ez a gyengeség, a gyávaság és az inkompetencia megnyilvánulása. Az Istenbe vetett hit hiányát mutatja és azt, hogy az illető nem tud Istenre hagyatkozni. Az ilyen ember nem győztes!” Mondhatjuk-e ezt? (Nem.) Miért nem? (Ez egyszerűen csak egy élettani reakció, amely akkor következik be, amikor külső körülményekkel szembesül valaki.) Ez egy normális élettani reakció, nem pedig egy romlott beállítottság okozta megnyilvánulás. Ez azt jelenti, hogy amikor ilyen körülmények között ezek az emberek megnyilvánulásai és feltárulásai, az nem egy romlott beállítottság befolyása miatt és nem is azért van, mert valamilyen, az emberi mivoltuk körébe eső gondolat vagy nézőpont uralná őket. Ezek a reakciók nem előre kigondoltak; nem arról van szó, hogy ilyen körülményekkel szembesülve hirtelen vad gondolataid támadnak, azután pedig, ahogy tovább gondolkozol rajta, pánikba esel, görcsbe rándul a tested, és még a húgyhólyagod és a beleid felett is elveszíted a kontrollt. Nem ez az ok rejlik e reakciók mögött. Azért történik inkább, mert miután hallottál ezekről az eseményekről vagy hírekről, a tested mindennemű szándékos gondolat és bármiféle mentális szűrés vagy feldolgozás nélkül, egészen természetesen produkál bizonyos ösztönös élettani reakciókat. Ezt a fajta természetes reakciót tehát a test veleszületett ösztönei idézik elő. Nem hordoz magában semmi jó vagy rossz jellemzőt, semmiféle erősség és gyengeség közti különbségtételt, és egész biztosan semmilyen megkülönböztetést pozitív és negatív között. „Nem számít, miként hajt végre letartóztatásokat a kormány, én nem félek!” – mondják némelyek. Azt mondom, hogy akkor egy tökfilkó vagy. Amikor megkínoz a nagy vörös sárkány, akkor lássuk majd, hogy félsz-e vagy sem – akkor lehetetlenség lesz, hogy ne kiálts fel. Vajon mit gondolsz majd, amikor tetőpontjára hág a fájdalom? „Bárcsak meghalnék! Ha meghalok, szabad leszek, és nem lesz több fájdalmam.” Ezek mind ösztönös testi reakciók, és egyikük sem jelent problémát. Némelyek talán ezt mondják: „Én nem félek; ha valaki megüt, visszaütök, és ha nem győzhetek, egyszerűen elmenekülök.” Ám ha menekülés közben fegyvert fog rád valaki, el fognak gyengülni a lábaid, elbátortalanodik a szíved, és nem fogod többé azt kiabálni, hogy „Nem félek”. Amikor az életed forog kockán, te is félni fogsz a haláltól – ez az ösztönös reakciód. Mivel ezek ösztönös reakciók, nem számít, hogy milyen megnyilvánulásai vannak valakinek, vagy hogy az emberi gyengeség milyen feltárulásait mutatja, az nem tekintendő rossznak, nem szégyellnivaló, és azt Isten nem ítéli el. Természetesen nem szabad elfojtanod ezeket a reakciókat, és a szemlélőknek sem szabad gúnyolódniuk miattuk, mivel mindenki ugyanolyan – mindenki hús-vér ember. Ilyenek a hús-vér emberek ösztönös reakciói; te ilyen vagy, ők is ilyenek, mindenki ilyen. Olyan ez, mint amikor farkassal találkozik valaki; mi vajon az első, ösztönös reakciója? „Fuss! Fuss, amilyen gyorsan csak lehet!” Futás közben pedig aggódva figyeli, hogy utolérte-e őt a farkas: „Mi van, ha utolér? Mi van, ha a nyakamba harap – vajon meghalok? Bárcsak lenne fegyverem vagy egy vasrudam!” Csakis ezekre a dolgokra gondol futás közben. De bármire gondolj is, az első, ösztönös reakciód biztosan az lesz, hogy gyorsan elmenekülj az üldöződ elől, hogy olyan gyorsan fuss, ahogy csak lehet, hogy nehogy elkapjon és felfaljon. Ezek mind ösztönös reakciók. Neked mi az ösztönös reakciód? Az, hogy mentsd magad, hogy megóvd a saját életed, és hogy biztosítsd, hogy ne kerüljön veszélybe az életed. Nem számít, hogy gyávának, tűrhetetlennek vagy szégyenletesnek tűnnek-e egy megfigyelő számára ezek az ösztönös reakciók, valójában nem szégyenletesek, mivel ezek a hús-vér emberek normális megnyilvánulásai; ezek természetes feltárulások. Egy ösztönös reakció egyszerűen csak egy természetes megnyilatkozás, és nincs benne semmi szégyenletes. Ha például viccet hallasz, nevetsz. Akkor is nevetni fogsz, ha étel vagy ital van a szádban, mert ez egy ösztönös reakció. Az ösztönös reakció Isten-adta, az emberrel veleszületett funkció, amely megfelelő körülmények esetén természetes módon következik be és valósul meg. Ami tehát az ösztönös reakciókat illeti: ezek természetes feltárulások. Lehetnek az emberi mivolt gyengeségének vagy hibájának a feltárulásai, vagy lehetnek a tested egy természetes megnyilvánulásának a feltárulásai. Akárhogy is, mivel ösztönös reakciókról van szó, nem helyesek vagy helytelenek. Ha szégyelled magad, az azt mutatja, hogy híján vagy a belátásnak, és hogy eléggé felületes az emberi mivoltod – jó benyomást akarsz tenni másokra. Ha megpróbálod elfojtani ezeket az ösztönös reakciókat, az azt bizonyítja, hogy ostoba vagy, és hogy gond van a józan eszeddel. Ha különösen veszélyes környezetekben és helyzetekben annyira félsz, hogy a nadrágodba vizelsz, azt sem szabad szégyenletesnek látnod. Ez valójában a normális emberi mivolt megnyilvánulása. Ilyen körülmények közepette bárki így nyilvánulna meg – még a híres vagy nagy emberek sem kivételek ez alól. Kemény körülmények közepette senki sem szuperhős – csak egy hétköznapi ember vagy, semmi különös, és nincs mivel dicsekedned. Még ha annyira félnél is, hogy a nadrágodba vizelnél, mások pedig megtudnák ezt, az akkor sem lenne gyalázatos dolog, hiszen akkor nem fognak felnézni rád és nem fognak bálványozni téged az emberek, és legalább biztonságban leszel. Ez most már világos, ugye? Az ösztönös emberi reakciók nagyon is normálisak és természetesek. Amikor például koszos a hajad és viszket a fejbőröd, ösztönösen megvakarod. Még ha utána tele is lesz kosszal a körmöd, az emberek pedig azt fogják gondolni rólad, hogy illetlen vagy ápolatlan vagy, mit tehetnél? Ha koszos a hajad, ott bizony kosz lesz, mivel hús-vér ember vagy, porból lettél, és tudomásul kell venned ezt a tényt. Ez a helyzet egyszerűen csak azt mondja neked, hogy koszos a hajad és meg kell mosnod. Amikor viszket a fejbőröd, ösztönös reakció, hogy megvakarod. Az ösztönös reakció természetes, normális válasza és normális megnyilvánulása az emberrel veleszületett állapotoknak és idegrendszernek, amelyeket Isten teremtett. Még ha olykor zavarba jössz és illetlennek vagy méltatlannak érzed is magad a megnyilvánulások miatt, ne próbáld megváltoztatni vagy elfojtani őket. Ha így teszel, az egyfelől segít helyesen kezelned az emberi ösztönöket, másfelől a magaviseleted szempontjából is építő és hasznos. Ha bizonyos megértést és tisztánlátást nyersz erről az aspektusról, akkor, amikor a másokkal történő érintkezés és foglalkozás során természetszerűleg megnyilvánulnak és feltárulnak az emberi, testi reakciók bizonyos aspektusai, nem lesz rá szükséged, hogy szándékosan rejtegesd őket. Ha pedig olykor egy valóban zavarba ejtő helyzet áll elő, nem kell majd megmagyaráznod, leplezned vagy álcáznod, mert az a normális emberi mivolt megnyilvánulása, valamint ösztönös emberi reakció is – ez mind azon dolgok körébe esik, amelyek elfogadhatók egy normális ember számára. Amikor például babot esznek az emberek, természetes, hogy némi gázt termel a testük, és ösztönösen böfögnek vagy szellentenek tőle. Ez egy nagyon is természetes dolog. A fiatal férfiak és nők gyakran úgy érzik, hogy szégyellnivalók az ilyen megnyilvánulások, valójában azonban nincs bennük semmi szégyenletes. Ez egyszerűen csak a test egyik normális, ösztönös reakciója, és semmi köze az arra vonatkozó alapelvekhez, hogy miként kell viselkedni vagy cselekedni. Noha egyesek talán nem értik meg vagy nem helyeslik, semmi esetre sem éri el azt a szintet, hogy valaki ne ismerné a korlátokat a magaviselete terén, hogy szegényes lenne a neveltetése, hogy nyakas, akaratos, önző vagy esetleg rossz, illetve gonosz emberi mivoltú lenne – szükségtelen ennyire felfújni a dolgot. Ez a dolog nem kapcsolódik a magaviselet kérdéséhez, és egész biztosan semmi köze romlott beállítottsághoz. Szükségtelen eltúlozni a dolgot. Ezeket a dolgokat helyesen kell megközelíteni.

Egyesek nem annyira kényesek a dolgokra az életükben, mivel fejletlen országokban vagy környezetekben, esetleg szegényes állapotok között élő családba születtek. Lehet, hogy nem adnak sokat az élelmiszerhigiéniára, talán hosszú időn át viselik ugyanazokat a ruhadarabokat anélkül, hogy kimosnák őket, és esetleg észre sem veszik, ha izzadságszagúak a ruháik. Miféle megnyilvánulás ez? (Ez az illető életmódbeli szokásainak a megnyilvánulása.) Ez az életmódbeli szokások kérdése; az illető nem fordít nagy figyelmet a higiéniára. Egyesek ugyanazt a törölközőt használják arc-és lábmosáskor, majd az izzadságot is azzal törlik le magukról napközben, amikor dolgoznak. Néha, ha sérültet látnak, a sebét is ugyanazzal a törölközővel kötik be. Egyáltán nem ügyelnek a higiéniára. Miféle dolog ez? Ez annak a családnak az állapotaival van kapcsolatban, ahová születtek. Egyesek jó életkörülmények között lévő családokból származnak, ahol mindenkinek több törölközője és fürdőlepedője van, és világosan megkülönböztetik, hogy mit használnak az arcukra és mit a lábukra. Mindennap fürdenek és arcot mosnak, és a törölközőket és fürdőlepedőket is naponta mossák, ezért úgy tűnik, hogy különösen igényesek. Hogyan alakulnak ki az ilyen szokások? A család gazdasági alapja és pénzügyi körülményei eredményezik őket, ezek vezetnek ilyen kifinomult életmódbeli szokásokhoz. Ettől tűnik valaki a higiéniára sokat adó és tiszteletre méltó illetőnek. A felszínen nagyon igényesnek tűnhet, valójában azonban veleszületett állapotok vezettek ehhez az egészhez. Akkor hát egyesek miért nem ügyelnek ezekre a dolgokra? Egyesek természetszerűleg nem hajlanak arra, hogy túl sok figyelmet szenteljenek az efféle dolgoknak, és még ha meg is engedhetnék maguknak, akkor sem veszik túl komolyan ezeket a dolgokat – ez nem egy jelentős kérdés. Másoknál ez a családi állapotaik és körülményük miatt van így. Egy hét-vagy nyolctagú családban lehet, hogy mindenki ugyanazt a törölközőt használja arc-és lábmosásra, egyikük a másik után. Egyesek még lefekvés előtt sem mosnak lábat, mégis jót alszanak. Ez nincs kihatással a hétköznapi életükre, sem a magaviseletükre. Azok, akik igényesek, ezt mondhatják: „De hiszen baktériumok vannak a lábadon – szörnyen piszkos!” Amire mások így válaszolhatnak: „Nem piszkos a lábam; egész nap takarva van, nem érintkezik a külvilággal, úgyhogy nincsenek rajta baktériumok, csak némi izzadság. Az emberek azt gondolják, hogy a láb izzadsága piszkos, pedig valójában nem az. Bizonyos helyeken még ételeket is készítenek az emberek a lábukkal. Ki tudja, lehet, hogy ahhoz az ételhez is lábbal dagasztották a tésztát, amelyet a piacon veszel. Ezt nem látod és megeszed – mégis olyan igényesnek gondolod magad!” Az, hogy kényes-e valaki vagy sem, az a veleszületett állapotai által alakított életmódbeli szokás vagy életvitel kérdése. Ennek semmi köze ahhoz, hogy miként viselkedik. Akkor hát miféle megnyilvánulások függenek össze egy illető magaviseletével? Akkor például, ha veszélyes helyzettel szembesül, ha vadászik rá a nagy vörös sárkány, mindenki feszültséget és ijedtséget érez, és ösztönös reakcióikat fog mutatni. Némelyek azonban ezt mondhatják: „Nem számít, mennyire feszültek és ijedtek vagyunk most mindannyian, le kell nyugodnunk és foglalkoznunk kell azokkal a problémákkal, amelyek ebben a helyzetben felmerülnek. Először a vezetőket és a dolgozókat, valamint a más térségekből származó testvéreket kell fedeznünk, hogy gyorsan távozhassanak.” Mások azonban talán másként gondolják: „Őket kellene fedezni? És mi van velem? Mi lesz, ha én végül nem tudok elmenekülni? Elsőként kell elfutnom! Aki elsőként fut el, azt nem fogják elkapni, és nem fogják elítélni vagy megkínozni.” Látod, noha veszéllyel szembesülve mindenkinek van némi ösztönös menekülési reakciója, egyesek mások megóvását helyezik előtérbe, és a saját életük biztonságát a háttérbe – az ilyen emberek szeretetről és kedvességről tesznek bizonyságot. Mások azonban magukra gondolnak először, és anélkül menekülnek el, hogy másokra ügyet vetnének – ez önzés. Vajon az emberi mivoltukhoz tartozó lelkiismeret szempontjából tudja-e ez utóbbi csoport, hogy a vezetőket és a dolgozókat, valamint a más térségekből való testvéreket kell először megóvniuk? Felfogják-e vajon ennek a racionalitását? (Igen.) Ugyan az emberek mind egyformán értik ennek a racionalitását, és mindannyiuknak vannak ösztönös reakcióik, a megnyilvánulásaik tekintetében eltérést mutatnak. Ez az egyes emberek emberi mivolta közötti különbségeket tükrözi. Egyes emberek önzők és alantasok, csak magukra figyelnek, másokat pedig figyelmen kívül hagynak, miközben mások jószívűek, tudnak önzetlenek lenni és másokra gondolni, az ő megóvásukat helyezve előtérbe, nem pedig önzőn cselekedve. Ez vajon különböző típusú emberi mivoltokat tükröz? (Igen.) Ebből világosan látható a különbség. E kétféle ember közül tehát, akik két különböző típusú emberi mivolttal rendelkeznek, vajon melyik fajta ember képes elfogadni az igazságot és levetni a romlott megnyilvánulását? (A jó emberi mivoltú ember képes elfogadni az igazságot és könnyen levetni a romlott megnyilvánulását.) Mi van az önző emberekkel? (Számukra nem könnyű az igazság gyakorlása; még ha meg is értik, nem tudják a gyakorlatba ültetni, úgyhogy nehezen tudják levetni a romlott megnyilvánulásukat.) Pontosan. Miközben tehát mindenki mutathat romlott beállítottságot, ha különböző az emberek emberi mivolta, akkor abban is ugyanígy különbözni fognak, hogy le tudják-e vetni a romlott megnyilvánulásukat. Amikor az embereknek különböző típusú emberi mivoltuk van, akkor különböző hozzáállásokkal és megközelítésekkel reagálnak ugyanarra a helyzetre. Ez határozza meg, hogy valaki végül el tudja-e fogadni az igazságot és a pozitív dolgokat, hogy képes-e az igazságra törekvés útján járni, és hogy le tudja-e vetni a romlott beállítottságát. Az emberi mivolt kulcsfontosságú, nem igaz? Veszéllyel találkozva mindenkinek lesznek ösztönös reakciói – mindannyian félelmet, pánikot és rettegést éreznek, bizonytalanok, félnek a haláltól és el akarnak menekülni. Egy ilyen kritikus helyzetben a jó és kedves emberi mivoltú emberek a vezetők és a dolgozók, valamint a más térségekből való testvérek megóvására fognak elsőként gondolni – mások biztonságára gondolnak először. Habár nekik is vannak ösztönös reakciók – félelem, pánik, rettegés –, és bennük is ott van természettől fogva az önvédelem ösztöne, úgy kezelik ezt a helyzetet, hogy önmaguk helyett másokat óvnak meg először. Így viselkedik egy kedves emberi mivoltú ember. No és hogyan viselik magukat az önző emberek? Talán gondolnak másokra, de nem őket óvják meg – önmagukat óvják meg először. Éppen ezért a kedves emberi mivoltú emberek, akik képesek együttérezni másokkal és megóvni őket, valószínűleg el fogják fogadni az igazságot. Az emberi mivoltukhoz tartozó lelkiismeret és józan ész összhangban van az igazság elfogadásához és a romlott beállítottságaik levetéséhez szükséges feltételekkel. Ami az önző típusú embereket illeti, még ha értik is az igazságot, nem fogadják el és nem is gyakorolják. Ha veszéllyel szembesülnek, önvédelmet és önzést mutat az emberi mivoltuk. Ebből az általuk mutatott ember mivoltból ítélve nyilvánvaló tehát, hogy híján vannak azoknak az alapvető feltételeknek, amelyek az igazság elfogadásához és a romlott beállítottságuk levetéséhez szükségesek. Ez azt jelenti, hogy olyan helyzetekben, ahol az igazságot kell gyakorolni, funkcióját veszíti a lelkiismeretük és a józan eszük. A lelkiismeretükkel és a józan eszükkel ellentétesen cselekszenek. Nem az igazság keresését és azoknak az igaz dolgoknak a megtételét választják, amelyeket meg kellene tenniük, hanem a lelkiismeretükkel és a józan eszükkel ellentétes cselekvést választják helyette, sőt még a morális igazságossággal és az igazsággal is szembemennek, maradéktalanul eleget téve a saját önző vágyaiknak, valamint az önmaguk megóvásával és az érdekeik védelmével kapcsolatos igényeiknek. Éppen ezért az ilyen típusú emberek nem könnyen tudják az igazságra törekvés útját, illetve az üdvösség útját járni. Ebből az következik, hogy nagyon nehéz levetniük a romlott beállítottságukat. Kissé óvatosan fogalmazva: ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy nem képesek levetni a romlott beállítottságukat, azt fogjuk mondani, hogy nagyon nehezen tudják ezt megtenni. Ha tehát most megnézzük ezt a kérdést, vajon teljes mértékben az emberek veleszületett állapotaitól függ az, hogy le tudják-e vetni a romlott beállítottságaikat és üdvösségre tudnak-e jutni? (Nem.) Mitől függ? (Az emberi mivoltuktól.) A jellemüktől és attól függ, hogy működik-e az emberi mivoltukhoz tartozó lelkiismeretük és józan észük, amikor különféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal szembesülnek. Más szóval: attól függ, hogy a lelkiismeretük és a józan eszük szerint cselekszenek-e, amikor különféle dolgok történnek. Ha valaki a lelkiismeretétől és a józan eszétől vezérelve cselekszik, akkor a pozitív dolgokat és az igazságot fogja választani. Ha azonban a lelkiismeretével és a józan eszével ellentétesen cselekszik, akkor bármennyi igazságot értett is meg, vagy bármilyen magas vagy alacsony szintű legyen is a képessége, szembe fog menni a morális igazságossággal, szembe fog menni az igazságalapelvekkel, sőt még az emberi mivoltát is el fogja veszíteni. Mi válik ebből világossá a számodra? Kulcsfontosságú-e az emberi mivolt? (Igen.) Ha valaki – a helyzettől függetlenül – a lelkiismeretével és a józan eszével, valamint az erkölcsi igazságossággal ellentétesen cselekszik, amikor az érdekei forognak kockán, akkor el fogja veszíteni az emberi mivoltát. Bármit meg fog tenni azért, hogy a saját érdekeit megóvja és biztosítsa. Amikor tehát az ilyen emberek szembesülnek egy helyzettel, nem a lelkiismeretük és a józan eszük szerinti cselekvést fogják választani. Inkább szembefordulnak ezekkel a saját érdekeik végett, feláldozva a tisztességüket és a méltóságukat a céljaik elérése érdekében. Ebből a szemszögből nézve nem számít, hogy általában mennyire jól viselkedik ez a fajta ember, csakis a saját érdekeikre törekszik – nagyon nehezen tudja levetni a romlott beállítottságát. Nem fogadja el az igazságot – minél kritikusabb a pillanat, és minél inkább szembesül a valósággal, annál inkább a lelkiismeretével, a józan ésszel és az igazsággal való szembefordulást választja; és minél kritikusabb a pillanat, annál inkább felfedi az igazságtól való idegenkedés romlott beállítottságát, valamint az önző, alantas emberi mivoltát. Éppen ezért ez a fajta ember nagyon nehezen tudja levetni a romlott beállítottságát. Világossá vált-e mostanra, hogy a romlott beállítottság levetésének alapvető feltétele az ember emberi mivolta? Az, hogy miféle emberi mivolta van valakinek, meghatározza, hogy képes lesz-e végül levetni a romlott beállítottságát, hogy tud-e majd végül az igazságra törekvés útján járni, és hogy végül üdvösséget tud-e majd nyerni.

Egyesek természetüknél fogva csendes típusok, valamint finom és toleráns személyiségűek. Ritkán problémáznak dolgokon vagy vitatkoznak másokkal, és nem is túlságosan harsányak. Beszédük nem hivalkodó, a hangjuk pedig lágy. Kívülről különösen finomnak tűnnek, és módszeresen, sietség nélkül végzik a dolgokat. Vannak még szégyenlős emberek is, akik nem szeretnek sokat kommunikálni másokkal szóban, és nem hajlandóak túl sokat érintkezni az emberekkel. Bárhová mennek is, alapvetően nem érzik, hogy jelen lennének. Mivel állnak kapcsolatban ezek a megnyilvánulások? (A személyiségükhöz van közük.) A veleszületett személyiségükkel kapcsolatosak. Ezeknek az embereknek kívülről ilyen személyiségük van, és belülről a gondolataik is nagyon egyszerűek. Viszonylag kedvesek másokhoz, viszonylag korrektül érintkeznek másokkal, nem használnak ki másokat, és amikor szívességeket vagy segítséget kapnak másoktól, visszaadják azokat, valamint a szívükben is emlékeznek mások jóságára. Ezek az emberek kívülről jó emberi mivoltúnak tűnnek: emberekre és állatokra nézve is ártalmatlanok; toleránsak, érzékenyek mások irányában és nem problémáznak dolgokról másokkal; nem bonyolódnak vitákba, nem pletykálnak másokról; nem hoznak ítéletet az emberekről a hátuk mögött, és soha nem kezdeményeznek támadást mások ellen vagy ártanak másoknak; amikor valaki nehézségben van, és ők tudnak segíteni, soha nem tagadják meg a segítséget, és semmit sem kérnek cserébe. Az emberek többsége azt mondaná rájuk, hogy elég barátságos természetűek. Kívülről tehát jó emberi mivoltúaknak tűnnek ezek az emberek? (Igen.) Egy alkalommal azonban arról kérdezi őket Isten háza, hogy miként mennek a dolgok: „Hogy halad a gyülekezetvezetőitek munkája? Mit gondolnak róluk a testvérek? Volt-e bármi eredménye az evangelizációs munkának ebben az időszakban? Bomlasztotta vagy megzavarta-e bárki is a gyülekezet munkáját?” Mire ők így töprengenek: „Miért kérdezgetnek engem erről? Mire akarnak kilyukadni? Azt akarják talán sugallani, hogy azt kellene mondanom, hogy nincsenek rendben a vezetők? El akarják bocsátani a vezetőinket? Ki akarnak húzni belőlem szavakat és megerősítést akarnak kapni tőlem. Nos, én nem fogok mondani semmit. Ha egy napon elbocsátják a vezetőket, és megtudják, hogy én jelentettem a problémáikat, nem fognak vajon neheztelni rám?” Úgyhogy ezt felelik: „Mostanában elég jó munkát végeztek a vezetők; nem vettem észre semmilyen problémát.” Csak ennyit mondanak. Amikor újra megkérdezik tőlük: „Valóban nem vettél észre semmi problémát?”, ezt felelik: „Mi lenne, ha X. Y. nővért kérdeznétek meg, hogy mondja el nektek; ő gyakran érintkezik a vezetőkkel. Elég gyakran találkoznak, és jól ismeri őket. Én nem ismerem őket olyan jól.” Valójában azonban ezt gondolják magukban: „Még ha tudok is valamit, akkor sem mondhatok semmit. Ha felszólalok, és később elbocsátják a vezetőket, nem fognak vajon neheztelni rám? Még ha nem is bocsátják el őket, de megtudják, hogy mondtam róluk valami rosszat, nem fogják vajon megnehezíteni számomra a dolgokat? Lehet, hogy gyötörni fognak? Lehet, hogy elveszik tőlem a kötelességemet? Nem mondhatok semmit!” Miféle megnyilvánulás ez? (Ez a csalárdság megnyilvánulása.) És miféle problémával áll kapcsolatban? Egy romlott beállítottsággal. Az ilyen típusú ember kívülről úgy tűnik, mintha természetszerűleg jó személyiségű és jó emberi mivoltú lenne, de valahányszor mások kiértékelésére vagy problémák jelentésére kerül sor, azt állítja, hogy nem tudja, mondván, hogy ő még csak rövid ideje hívő és nem érti az igazságot, és hogy túlságosan ostoba a dolgok átlátásához. Nem számít, hogy kivel kapcsolatos problémát vesz észre, soha nem jelenti azt és nem szól róla. Amikor valaki ítéletet mond a vezetőkről a hátuk mögött, vagy felületesen végzi a kötelességét, ő úgy tesz, mintha nem venné észre és nem tudna róla, és soha nem jelent semmit. Amikor ezt kérdezik a vezetők: „Sok időt töltöttél X. Y.-nal; általában milyen a kötelességvégzése? Képes-e nehézségeket elviselni és árat fizetni?”, ő így felel: „Nos, én azt látom, hogy reggel elég korán kel, este pedig elég későn fekszik le”. Valójában régen észrevette már, hogy az az illető gyakran nézi a nem hívő világ videóit és nem fizet árat a kötelességvégzése során, de nem mondja meg az igazat; mindig mindenkivel felületes harmóniát tart fenn. Külsőleg nagyszerűnek látszik a veleszületett személyisége, és az emberi mivolta is elég jónak tűnik, de mi rejlik vajon e látszólagos jó emberi mivolt mögött? Ő egy kényszeres megfelelő, aki embereknek akar megfelelni – nem sért meg senkit, nem árt senkinek, soha nem használ ki senkit, és soha nem szerez magának ellenséget. Mi a magaviseletre vonatkozó alapelve? (Az, hogy senkit ne sértsen meg.) Az, hogy senkit ne sértsen meg, senkinek ne ártson, és csak önmagát igyekezzen megóvni. Vajon ravaszkodás ez? (Igen.) Még ha őszintén beszél is vele valaki, ezt mondván: „Az időnk javarészében közösen végeztük a kötelességeinket. Kérlek, mutass rá, hogy milyen problémákat látsz nálam. Megígérem, hogy elfogadom, és változtatok rajta. Kérlek, hogy velem is beszélgess az ezzel kapcsolatos gyakorlási elvekről” – még ha ennyire komoly szándékú is a másik, ő akkor sem mondja meg az igazat. Nem őszinte, hanem ezt mondja: „Te sokkal jobb vagy nálam. Ami azt illeti, egyikőtök sem veszi észre, de én valóban gyenge vagyok. Negatívvá válok és lázadó is vagyok.” Bármilyen őszintén kérleljék is mások, ő akkor sem fog mondani semmit. Semmiképpen nem hajlandó senkit sem megsérteni, és soha nem tesz egyetlen igaz kijelentést sem. Senkinek sem mondja meg az igazat, mindent a szívébe temetve tart. Ebből látható, hogy nem arról van szó, hogy ne lennének gondolatai, mivel nem robot, és nem él vákuumban. Igenis van véleménye a különféle emberekről és dolgokról, de soha nem mondja ki, nem osztja meg és nem tudatja senkivel. Egyszerűen mindent megtart magának – részben azért, mert nem akarja, hogy mások átlássanak rajta, részben pedig azért, mert senkit sem akar megsérteni. Mi hát a magaviseletre vonatkozó alapelve? Nincsenek talán alapelvei? (Nincsenek.) Nincsenek alapelvei. Soha nem keresi az igazságot és nem védelmezi az alapelveket. Csak önmaga megvédésére és megóvására koncentrál. Amíg nem éri sérelem, nem törődik azzal, hogy mit követel meg Isten. Nincsenek alapelvei, sem határai azon a téren, hogy miként viselje magát, és senkit sem sért meg – ő egyszerűen egy kényszeres megfelelő. Így aztán azért is jó embereknek tűnik mások szemében, mert akik érintkeznek vele, gyakran kap tőle segítséget, és bármikor bármire kérjék is őt mások, soha nem utasítja vissza, minek következtében jó embernek hiszik őt az emberek. Ha azonban közelről megvizsgálod, hogy milyen alapelvek szerint viselkedik, azt fogod találni, hogy nincsenek a magaviseletére vonatkozó alapelvei. Ami a romlott beállítottságokkal kapcsolatos problémákat illeti: fogja-e az igazságot keresni a megoldásuk végett? Az igazságalapelvek szerint fog-e gyakorolni? (Nem.) Határozottan „nem” a válasz. Ezek az emberek a saját, szubjektív megértésükhöz ragaszkodnak, és azt hiszik, hogy jó az emberi mivoltuk és kedves a szívük. Azt gondolják, hogy soha nem táplálának rossz szándékokat mások iránt, vagy legalábbis aktívan nem bántanának másokat, illetve nem ártanának az érdekeiknek. Bármikor bármilyen kérése vagy szüksége van másoknak, ők mindig reagálnak rá. Az ő megértésük szerint azt hiszik, hogy az teszi őket jó emberré, ha nem sértenek meg és nem bántanak másokat. Azt gondolják, hogy mivel nem szereznek maguknak ellenségeket, nem fognak veszélyes helyzetbe kerülni, és senki sem fog ellenségként tekinteni rájuk. Ily módon nem fogja őket sérelem érni és biztonságban maradhatnak. Mi a céljuk az ilyen embereknek azzal, ahogyan magukat viselik? Az önvédelem az egyetlen céljuk; számukra elegendő, ha az általuk legkényelmesebbnek és legbiztonságosabbnak hitt menedékben és komfortzónában élhetnek. Nem áll szándékukban változtatni a viselkedésük alapelvein és határain, sem a magaviseletük irányán, és határozottan nem áll szándékukban levetni a romlott beállítottságaikat. Kényszeres megfelelők, és el akarják kerülni a bajt. Bárhogy beszélgetnek is mások az igazságalapelvekről vagy a magaviseletük határairól és alapelveiről, ők nem változtatnak azon, ahogy viselkednek. Jó emberi mivoltuk van hát ezeknek az embereknek? (Nem, nincsen.) El tudják-e fogadni ezek az emberek az igazságot és képesek-e alapelveket védelmezni? (Nem.) Miért nem képesek az igazságalapelveket védelmezni? Azért nem, mert az ő fejükben az a magaviseletükre vonatkozó norma, hogy meg kell felelni az embereknek. Amikor bármi olyan dologról van szó, amihez véleményt kellene formálniuk vagy állást kellene foglalniuk, csendben maradnak, közömbös hozzáállást tanúsítanak, távolságtartóan viszonyulnak hozzá, közömbösek és közönyösek maradnak, mintha nem érintené őket. Ennek eredményeképpen nincs semmi határozottság abban, ahogy viselkednek és cselekszenek; olyanok, akár egy síkos angolna. Nem törődnek a körülöttük lévő emberekkel és eseményekkel. Nem számít, mennyire jelentős problémák vannak egy környezetben vagy egy illetővel, nem érdekli őket, hogy törődjenek vele, érdeklődjenek felőle vagy tudjanak róla. Úgy hiszik, hogy amíg őket nem érinti, addig szükségtelen aggódniuk miatta. Van erre egy mondás; hogy is hangzik? „Ne érdemet keress, hanem a feddés elkerülését.” Ez is az egyik alapelve a kényszeres megfelelők viselkedésének. Melyek az ilyen emberek romlott beállítottságainak a jellemzői? Csalárdság, elvetemültség, hajthatatlanság, az igazság elfogadásának megtagadása – a romlott beállítottságok szinte valamennyi jellemzője megvan bennük. Kívülről talán nem művelnek gonoszságot, és ritkán követnek el vétkeket, de ha megfigyeled a magaviseletük alapelveit és módjait, az a leginkább figyelemre méltó jellemzőjük, hogy soha nem védelmezik az igazságalapelveket, és nincsenek határok a magaviseletük terén. Még ha sértegeti is őket vagy meg is sérti a méltóságukat valaki, bele tudnak törődni és képesek nevetni rajta, soha nem fedve fel vagy mutatva meg a belső gondolataikat. Kívülről nagyon toleránsnak és kedves emberi mivoltúnak tűnnek, és semmi szándékát nem mutatják a támadásnak vagy bosszúállásnak. Nem arról van azonban szó, hogy ne lennének gondolataik – emlékeznek rá, hogy mit tettél, és a megfelelő pillanatban előállnak majd és megóvják és megvédik magukat, olyan ellentámadást intézve ellened, amelyet talán észre sem veszel. Nem védelmezik az igazságalapelveket; a magaviseletükkel kapcsolatos alapelvek és határok mindössze a saját érdekeik, biztonságuk és hírnevük védelmét szolgálják. Az ilyen embereket helyénvaló elvetemültnek nevezni, és úgy jellemezni őket, mint akik hajthatatlanok, csalárdak és az igazságtól idegenkedők. Némelyek ezt mondhatják: „Nem ártottak mások érdekeinek és nem műveltek semmi gonoszságot, akkor hát hogyan mondhatod rájuk, hogy ilyen romlott beállítottságaik vannak? Mire alapozod ezt?” Az azzal kapcsolatos gondolataikra, nézőpontjaikra és hozzáállásaikra, ahogyan az embereket és a dolgokat szemlélik, és ahogyan viselkednek és cselekszenek. Ti észrevettétek ezt? (Most már látjuk.) Korábban miért nem láttátok? Mi volt az bennük, ami félrevezetett titeket? (Elég barátságos természetűnek találtuk őket a beszédük, a cselekedeteik és annak alapján, ahogyan másokkal érintkeznek és együttműködnek, és hogy senkit sem sértenek meg, úgyhogy azt feltételeztük, hogy jó az emberi mivoltuk. A külső látszat vezetett félre bennünket.) Az, hogy valakinek külsőleg finom a személyisége, és hogy soha nem támad embereket és nem bánt állatokat, nem jelenti azt, hogy jó az emberi mivolta. Az emberi mivolt milyen megnyilatkozásai tükröznek igazán jó emberi mivoltot? (Egyfelől az, ha valaki nem árt másoknak és nem használja ki őket. Azonkívül, amikor veszély merül fel, az az első gondolata, hogy a vezetőket és a dolgozókat, valamint az igazságra törekvő testvéreket megóvja, nem gondolva a saját biztonságára, és képes minden helyzetben Isten házának az érdekeit előtérbe helyezni. Ezek mind a jó emberi mivolt megnyilvánulásai.) Jószívűnek, szeretetteljesnek, türelmesnek és toleránsnak, mások iránt tiszteletteljesnek, mások figyelembevételére hajlandónak lenni, nem használni ki másokat, viszonylag egyenesnek, továbbá alázatosnak, visszafogottnak és nem hatalmaskodónak lenni; az emberi mivolt mindezen jellemzőinek, mellettük pedig az igazságalapelvek védelmezése és Isten háza érdekeinek megóvása képességének a birtokában lenni – ez a jó emberi mivolt. Ha valaki külsőleg birtokában van az emberi mivolt olyan jegyeinek, mint a tolerancia, a türelem, a kedvesség, a mások kihasználásától való tartózkodás, a mások iránti érzékenység, a másokkal való törődés, de amikor Isten házának az érdekeiről van szó, készségesen kiadja vagy akár aktívan el is árulja azokat, akkor vajon jó az emberi mivolta? (Nem.) Ez azt jelenti, hogy nem jó az emberi mivolta. Miben mérhető a jó emberi mivolt? Mi a minimális követelmény? (Az a legkevesebb, hogy az illető legyen képes megvédeni Isten házának az érdekeit.) Legyen képes Isten háza érdekeinek a megvédésére; azután pedig, ezen az alapon, legyen képes harmonikusan együttműködni másokkal, legyen jószívű és toleráns, ne használjon ki másokat, tudjon türelmesnek lenni és megérteni mások gyengeségeit, legyen támogató mások iránt, tudjon szeretetteljesnek lenni, legyen képes segíteni és támogatni másokat, valamint törődni azokkal, akik gyengék, és így tovább – ezek mind a jó emberi mivolt jellemzői. Ezzel ellentétben az önzés, az alantasság, a kapzsiság, a másokkal szembeni durva és túlzottan számító viselkedés, a pletykálkodás és az emberek elnyomásának szeretete, az akaratosság, a feltűnősködés, a rendkívüli felszínesség, az elvetemültség, a züllöttség, a szemtelenség és a szégyenérzet hiánya – ezek miféle megnyilvánulások? (Ezek a rossz emberi mivolt megnyilvánulásai.) Akinek ilyen megnyilvánulásai vannak, az attól még képes lehet vajon megvédeni Isten házának az érdekeit? (Nem.) Birtokában lenni a jó emberi mivolt megnyilvánulásainak, és ezzel együtt képesnek lenni Isten háza érdekeinek a megvédésére – ez az igazán jó emberi mivolt.

Némelyek kívülről nagyon kedvesnek tűnnek; képesek türelmesen és toleránsan viselkedni másokkal, és birtokában vannak a jó emberi mivolt valamennyi jellemzőjének. Amikor azonban a gyülekezet munkájáról, az Istennek szánt adományokról vagy Isten háza érdekeiről van szó, képesek mindezeket elárulni. Jó emberi mivoltúnak számít szerintetek az ilyen ember? (Nem.) Egyesek például, amikor a testvéreknek vesznek dolgokat, jó minőségű, olcsó és praktikus darabokat választanak. Ám amikor az adományokból vásárolnak dolgokat, drága termékekre esik a választásuk. Ha csak egy traktorról van is szó, mindjárt olyat akarnak, amiben navigációs rendszer is van. Bármit vásárolnak is, mindig a legjobb, a legdrágább és a legmodernebb technológiájút keresik, és olcsóbbról hallani sem akarnak. Általában normálisan kijönnek másokkal; nem használják ki az embereket, meglehetősen toleránsak, és minden tekintetben jól bánnak másokkal. Amikor azonban az adományokból költenek, előbukkan a szívtelen oldaluk és megmutatkozik a sötét arcuk. Tekinthetők-e jó emberi mivoltúnak? (Nem.) Igazán jó az emberi mivoltuk? Ez csak külsőséges színlelés és tettetés, puszta látszat az egész. Amikor valóban Isten háza érdekeivel kapcsolatos dolgokról – és különösen ha az adományokból való költésről – van szó, felszínre bukkan a kapzsiságuk és feltárul a sötét arcuk, az ördögi ábrázatuk és a vad viselkedésük. Ez jó emberi mivolt vajon? (Nem.) Valaki például szerzői jog bejegyzése iránti kérelmet nyújt be Az Ige testet ölt című műre és ezt mondja: „Ha szervezetként adjuk be a kérelmet a gyülekezet nevében, azzal egy csomó pénzt megspórolunk. De ha a megtestesült Krisztus nevében adjuk be, sokkal többe fog kerülni. Spórolnunk kell a pénzzel; nem szabad meggondolatlanul elkölteni az adományokat!” Helyes-e ez a kijelentés? Vannak-e az illetőnek alapelvei egy ilyen fontos ügy kezelésére vonatkozóan? Ki mondta ki ezeket a szavakat: Isten vagy a gyülekezet? (Isten mondta ki őket.) Akkor kit illet a szerzői jog? Mi a helyénvalóbb: ha Istené vagy ha a gyülekezeté? (Helyénvalóbb, ha Istené.) Ez egy kritikus kérdés. Milyen következményekkel jár, ha valaki a spórolásra koncentrál egy ilyen kritikus ügyben? Milyen problémák merülhetnek fel? A következmények beláthatatlanok lehetnek! Ha figyelmen kívül hagyod Isten háznak érdekeit és csak a pénzspórolást veszed figyelembe, az miféle emberré tesz téged? Van-e az ilyen embereknek lelkiismeretük vagy emberi mivoltuk? (Nincs emberi mivoltuk.) Bármilyen kedvesnek vagy toleránsnak tűnjenek is kívülről az ilyen emberek, van-e igazán emberi mivoltuk? (Nincs.) A gyülekezetben minden étellel, itallal és a mindennapi szükségletekkel kapcsolatos kiadást teljes egészében az Istennek szánt adományokból fedeznek. Kicsinyeskedtem-e Én veletek valaha is ezekkel a kiadásokkal kapcsolatban? Az az egyetlen követelmény, hogy kerüljétek a pazarlást, de átvizsgáltam-e Én valaha is a ti normális kiadásaitokat? (Nem.) Minden tekintetben gondoskodtam rólatok, és soha nem vizsgáltam át a kiadásaitokat, ti mégis hátat fordítotok Nekem és át akartok verni? Hát nem az emberi mivolt hiánya ez? (De igen.) Bármilyen kedvesnek vagy toleránsnak tűnjön is az emberek iránt valaki, akinek nincs emberi mivolta, látszat az egész. Amikor valóban eljön a pillanat, hogy használnia kellene a lelkiismeretét és a józan eszét, feltárul, hogy minden emberi mivoltnak híján van. Emberek egyáltalán az ilyenek? (Nem.) Nem nevezhetők embereknek. Amikor vásárolok, Én is körültekintően és takarékosan teszem, meggondolva, hogy mikor értékelnek le dolgokat vagy mi a megfelelő módja a megvásárlásuknak, és ha valami praktikus, megfelelő és reális áron van, akkor megveszem. De nem vásárolok meggondolatlanul, nem költök pénzt olyasmire, amit nem érdemes megvenni. Vannak azonban olyan kiadások, amelyeket nem lehet elkerülni és amelyekre muszáj költeni, és ezekben az esetekben az alapelveknek megfelelően költök. A saját ételemet, ruháimat és mindennapi szükségleteimet illetően is próbálok takarékoskodni. Nem úgy van, hogy mindent megveszek, amit csak akarok; alaposan meg kell gondolnom a vásárlásaimat. Látod, egyszerűen, helyénvalóan és illendően öltözködöm. Alapelveket követve költekezem: ami szükséges és praktikus, azt megveszem, ami pedig nem az, azt nem veszem meg. Ne tékozold és ne pazarold a pénzt; ne költs el olyan pénzt, amelyet nem kellene elkölteni; spórolj, ahol kell, és kerüld a felesleges kiadásokat – ezek az alapelvek. Amikor azonban egyes, emberi mivolttal nem rendelkező emberek lehetőséget látnak arra, hogy az Istennek szánt adományokból költsenek, felcsillan a szemük. Amennyiben az emberek élelmezésével, ruházkodásával, lakhatásával vagy közlekedésével kapcsolatos kiadásról van szó, sietve intézkednek. Különösen akkor lesznek rendkívül lelkesek és igen nagylelkűek, amikor mások számára történő ruhavásárlásról vagy megélhetési költségek kiosztásáról van szó. Ezt gondolják a szívükben: „Nos, nem az én pénzem lesz elköltve. Isten pénze lesz elköltve, és ez jót tesz a hírnevemnek, akkor hát miért ne?” Úgyhogy kihasználják az alkalmat a pénzszórásra. Rossz szándékokat táplálának a szívükben, és nem akarnak mást, mint kárt okozni Isten házának! Ám ha a saját pénzükről lenne szó, mindent kiszámolnának, és egy fillérrel sem lennének hajlandóak többet költeni, mint ami szükséges. Bármilyen kedvesnek tűnjenek is általában, az efféle embereknek nincs jó emberi mivoltuk. Az Én meglátásom szerint, rengeteget elárul róluk az, ahogyan az Istennek szánt adományokhoz viszonyulnak. Az a tény, hogy képesek elszórni az adományokat, és hogy teljességgel híján vannak az istenfélő szívnek, legalábbis azt mutatja, hogy nem kedvesek, hogy alantasok, és hogy szegényes az emberi mivoltuk. Nem ez talán a helyzet? (De igen.)

Sok olyan megnyilvánulás van, amelyik az ember veleszületett állapotaival, az emberi mivoltával és a romlott beállítottságaival kapcsolatos. Egy részüket átfutottuk ma; minden bizonnyal vannak más megnyilvánulások is, amelyekről a jövőbeni beszélgetések alkalmával tudunk majd szót ejteni. Fejezzük be itt a mai beszélgetésünket! Viszontlátásra!

2023. szeptember 23.