Mi a ti személyes tapasztalatotok a becsületes emberi létről? (Becsületes embernek lenni igencsak nehéznek tűnik.) Miért érzitek nehéznek? (Tényleg becsületes ember akarok lenni. De minden nap, amikor megvizsgálom magam, rájövök, hogy nem vagyok őszinte, és a beszédemben sok a hamisság. Időnként érzelmeket viszek a szavaimba, vagy bizonyos indíttatásból beszélek. Néha kis játszmákat játszom, vagy kerülgetem a forró kását, vagy olyasmiket mondok, amik szembe mennek a valósággal – megtévesztő dolgokat, féligazságokat, és egyéb hamisságokat – mindezt egy cél elérésre érdekében.) Minden ilyen viselkedés az emberek romlott beállítottságaiból származik; ezek az emberek romlott és csalárd részéhez tartoznak. Miért fondorlatoskodnak az emberek? Azért, hogy megvalósítsák saját szándékaikat, hogy elérjék saját céljaikat, és ezért titkos eszközökhöz folyamodnak. Amikor ezt teszik, nem nyíltak és őszinték, és nem becsületes emberek. Az emberek ilyenkor fedik fel alattomosságukat és ravaszságukat, illetve gonoszságukat és hitványságukat. Ebben áll a becsületes lét nehézsége: ezekkel a romlott beállítottságokkal az ember szívében valóban különösen nehéznek tűnik becsületes embernek lenni. Ám ha olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot, és aki képes elfogadni az igazságot, akkor nem lesz túl nehéz becsületes embernek lenned. Érezni fogod, hogy sokkal könnyebb. A személyes tapasztalattal bírók nagyon jól tudják, hogy a becsületes emberi lét legnagyobb akadályai az ember őszintétlensége, csalárdsága, gonoszsága, valamint megvetendő szándékai. Mindaddig, amíg ezek a romlott beállítottságok megmaradnak, túlságosan nehéz lesz becsületes embernek lenni. Mindannyian arra treníroztok, hogy becsületes emberek legyetek, van tehát némi tapasztalatotok ebben. Milyenek az eddigi tapasztalataitok? (Én mindennap leírom mindazt a szemetet, amit beszéltem, és a hazugságokat, amiket mondtam. Ezután magamba tekintek és önvizsgálatot tartok. Arra jutottam, hogy e hazugságok többsége mögött rejlik valamilyen szándék, és hogy saját hiúságom kedvéért mondtam őket, valamint hogy ne szégyenüljek meg. Habár tisztában vagyok azzal, hogy amit mondok, nem felel meg a valóságnak, mégsem tudom megállni, hogy hazudjak és színleljek.) Ez az, ami olyan nehéz a becsületes emberi léttel kapcsolatban. Hogy tudatában vagy-e ennek, vagy sem, nem fontos; a lényeg az, hogy makacsul folytatod a hazudozást, tudva, hogy helytelen, amit teszel, hogy elérd céljaidat, hogy fenntartsd az imázsodat és a jó hírnevedet, bárminemű tudatlanságra hivatkozni pedig hazugság. A becsületes emberi lét kulcsa, hogy feloldd indítékaidat, szándékaidat és romlott beállítottságaidat. Ez az egyetlen módja, hogy a hazudozás problémáját már annak forrásánál megoldjuk. A személyes célok elérése, vagyis a személyes haszonszerzés, egy helyzet kihasználása, saját magunk jó színben való feltüntetése, vagy mások jóváhagyásának elnyerése – ezek az emberek szándékai és céljai, amikor hazudnak. Az efféle hazudozás romlott beállítottságot fed fel, és erre a tisztánlátásra van szükségetek a hazudozással kapcsolatban. Hogyan kellene hát megoldani ezt a romlott beállítottságot? Mindez azon múlik, hogy szereted-e az igazságot vagy sem. Ha el tudod fogadni az igazságot és tudsz anélkül beszélni, hogy önmagad szószólója legyél; ha képes vagy felhagyni azzal, hogy a saját érdekeidet tartod szem előtt, és helyette a gyülekezet munkájára, Isten akaratára és Isten kiválasztott népe érdekeire vagy tekintettel, akkor befejezed a hazudozást. Képes leszel őszintén és egyenesen beszélni. Enélkül az érettség nélkül nem tudsz majd őszintén beszélni, bebizonyítva, hogy érettséged hiányos és képtelen vagy az igazságot gyakorolni. Így tehát, a becsületes emberi lét megköveteli az igazság megértésének folyamatát, az érettségben való növekedés folyamatát. Ha így nézzük, lehetetlenség becsületes embernek lenni nyolc-tíz évnyi tapasztalat nélkül. Ennyi időt kell eltölteni az ember életében való növekedés folyamatával, az igazság megértésének és elnyerésének folyamatával. Néhányan talán megkérdezik: „Tényleg ilyen nehéz lenne megoldani a hazudozás problémáját és becsületes emberré válni?” Ez attól függ, hogy kiről beszélsz. Ha olyasvalakiről, aki szereti az igazságot, akkor az illető képes lesz felhagyni a hazugsággal bizonyos dolgok tekintetében. Ám ha olyasvalakiről van szó, aki nem szereti az igazságot, akkor neki annál nehezebb lesz lemondani a hazudozásról.

Hogy valaki becsületes emberré képezze ki magát, ahhoz főként a hazudozás problémáját kell megoldani, valamint az illető romlott beállítottságát kell helyrehozni. Ez magában foglal egy kulcsfontosságú gyakorlatot: amikor felismered, hogy hazudtál valakinek és becsaptad őt, meg kell nyílnod neki, ki kell tárulkoznod, és bocsánatot kell kérned. Ez a gyakorlat nagyon hasznos a hazudozás problémájának megoldása tekintetében. Például, ha átvertél valakit, vagy volt némi hamisság vagy személyes indíték a hozzá intézett szavaid mögött, akkor oda kell menned az illetőhöz és alaposan meg kell vizsgálnod önmagadat. Azt kel mondanod: „Amit neked mondtam, hazugság volt, ami a saját büszkeségemet volt hivatott megvédeni. Kényelmetlenül éreztem magam, miután ezt mondtam, ezért most bocsánatot kérek tőled. Kérlek, bocsáss meg nekem.” Az illető számára ez igencsak üdítően fog hatni. Azon fog tűnődni, hogyan létezhet olyan ember, aki, miután hazudott, bocsánatot kér érte. Az efféle bátorság olyasvalami, amit igazán csodálnak. Milyen haszna származik valakinek abból, hogy ilyen gyakorlatban vesz részt? Ennek célja nem mások csodálatának elnyerése, hanem az, hogy az ember hatékonyabban féken tartsa és gátolja önmagát a hazudozásban. Ezért miután hazudtál, gyakorolnod kell, hogy bocsánatot kérsz érte. Minél inkább felkészíted magad arra, hogy gyakorold az önvizsgálatot, a kitárulkozást, és a másoktól való bocsánatkérést ily módon, annál jobbak lesznek az eredmények, a hazugságaid száma pedig egyre inkább csökkenni fog. Annak gyakorlása, hogy ízekre szedd önmagad és kitárulkozz a becsületes emberi lét érdekében és azért, hogy visszatartsd magad a hazugságtól, bátorságot követel, ahhoz pedig még nagyobb bátorság kell, hogy bocsánatot kérj másoktól, miután hazudtál nekik. Ha egy-két évig gyakoroljátok ezt – vagy akár három-öt éven át –, akkor garantáltan világos eredményeket láttok majd, és nem lesz nehéz megszabadulnotok a hazugságoktól. A hazugságoktól való megszabadulás az első lépés afelé, hogy valaki becsületes emberré váljon, és ez nem történhet meg három-öt évnyi erőfeszítés nélkül. Miután a hazudozás problémája megoldódott, a második lépés a megtévesztés és csalás problémájának orvoslása. Van, amikor a trükközéshez és megtévesztéshez nem kell hazudnia az embernek – ezek megvalósíthatók csupán tettek által. Lehet, hogy kívülről valaki nem hazudik, de attól még dédelgethet megtévesztést és csalást a szívében. Az illető mindenki másnál jobban tudja ezt, mert mélyen elgondolkodott rajta és alaposan megfontolta. Egy későbbi önvizsgálat során könnyen fel fogja ismerni. Amint megoldódott a hazugság problémája, ahhoz képest valamivel könnyebb lesz megoldani a megtévesztés és csalás problémáit. De ehhez istenfélő szívre van szükség, mert az embert valamilyen szándék vezérli, amikor megtévesztésbe vagy trükközésbe bonyolódik. Mások nem érzékelhetik ezt kívülről, és fel sem ismerik. Egyedül Isten tudja ezt alaposan megvizsgálni, és egyedül Ő tud róla. Ezért a megtévesztés és trükközés problémáját egyedül úgy oldhatja meg valaki, ha imádságban Istenre támaszkodik és elfogadja az Ő vizsgálatát. Ha valaki nem szereti az igazságot vagy nem féli Istent a szívében, akkor az ő megtévesztését és csalását nem lehet megoldani. Imádkozhatsz Isten előtt és beismerheted a hibáidat, bűnvallást tarthatsz és megtérhetsz, vagy kielemezheted a romlott beállítottságodat – őszintén elmondva, hogy mire gondoltál akkor, mit mondtál, mi volt a szándékod, és miként vettél részt a megtévesztésben. Mindezt viszonylag könnyű megtenni. Azonban, ha arra kérnek, hogy tárulkozz ki egy másik személy előtt, lehet, hogy elillan a bátorságod és az elszántságod, mert meg akarod őrizni a hírnevedet. Ez esetben nagyon nehéz lesz azt gyakorolnod, hogy megnyílj és kitárulkozz. Talán általánosságban képes vagy beismerni, hogy időnként azon kapod magad, hogy a saját személyes céljaid és szándékaid alapján beszélsz vagy cselekszel; hogy van egy bizonyos szintű megtévesztés, hamisság, hazugság vagy csalás azokban a dolgokban, amiket teszel vagy mondasz. De aztán, amikor történik valami és alaposan meg kell vizsgálnod magad, leleplezve a dolgok alakulását az elejétől a végéig, elmagyarázva, hogy mely kimondott szavaid voltak megtévesztőek, milyen szándék állt mögöttük, mi járt a fejedben, és hogy rosszindulatú és vészjósló voltál-e akkor, nem akarsz belemenni a konkrétumokba vagy kitérni a részletekre. Vannak olyanok, akik így beszélve még el is kendőzik a dolgokat: „Egyszerűen így vannak a dolgok. Egyszerűen egy igencsak csalárd, ármánykodó és megbízhatatlan ember vagyok.” Ez mutatja, hogy képtelenek megfelelően szembenézni romlott lényegükkel, vagy azt, milyen csalárdok és ármánykodók. Ezek az emberek mindig kitérő „üzemmódban” és állapotban vannak. Önmagukkal szemben mindig megbocsátóak és készségesek, és képtelenek szenvedni vagy megfizetni az árat azért, hogy gyakorolják a becsületes emberi lét igazságát. Sokan évek óta prédikálják a doktrínák szavait, mindig ezt mondva: „Olyan csalárd és alattomos vagyok, a cselekedeteimben gyakran csalás van, egyáltalán nem bánok őszintén az emberekkel.” De miután oly sok éven át kiabálták ezt, ugyanolyan csalárdok maradnak, mint azelőtt, mert sosem lehet őszinte önvizsgálatot vagy megbánást hallani tőlük, amikor felfedik ezt a csalárd állapotot. Soha nem tárulkoznak ki mások előtt vagy kérnek bocsánatot, miután hazudtak vagy becsaptak valakit, még kevésbé vállalnak közösséget az önvizsgálattal és önismerettel kapcsolatos tapasztalati tanúságtételükről az összejöveteleken. Soha nem mondják el azt sem, hogyan jutottak el önmaguk megismeréséhez, vagy hogyan tartottak bűnbánatot az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Egyiket sem teszik e dolgok közül, ami azt bizonyítja, hogy nem ismerik önmagukat, és nem tértek meg igazán. Amikor azt mondják, hogy csalárdok és becsületes emberek akarnak lenni, csupán szlogeneket kiáltoznak és doktrínát prédikálnak, semmi többet. Lehetséges, hogy azért teszik ezeket, mert próbálnak úszni az árral és követni a nyájat. Vagy lehet, hogy a gyülekezeti élet környezete arra készteti őket, hogy megszokásból tegyenek meg dolgokat és színleljenek. Bárhogy is, az ilyen szlogenkiabálók és a doktrínák prédikátorai soha nem fognak igazi bűnbánatot tartani, és bizonyosan nem lesznek képesek elnyerni Isten üdvösségét.

Minden igazság, amelynek gyakorlását Isten megköveteli az emberektől, egy ár megfizetésével jár, hogy ténylegesen gyakorolják és megtapasztalják azokat a valós életükben. Isten nem azt kéri az emberektől, hogy szájhősködjenek a szavak és doktrínák puszta visszamondásával, az önismeretről való beszéddel, elismerve csalárdságukat, hogy hazugok, ravaszok, elvetemültek és alattomosak, vagy hogy pár alkalommal hangosan kimondják ezeket a dolgokat, és azzal el legyen intézve. Ha valaki elismeri mindezt, de ezután a legkisebb mértékben sem változik meg; ha továbbra is hazudik, csal és csalárdul viselkedik; ha ugyanazokhoz a sátáni trükkökhöz folyamodik, ugyanazokhoz a sátáni módszerekhez, amikor valamivel szembesül; ha eszközei és módszerei soha nem változnak, akkor ez az illető vajon képes belépni az igazságvalóságba? Képes lesz valaha is megváltoztatni a beállítottságát? Nem, soha! Képesnek kell lenned az önvizsgálatra és önmagad megismerésére. Kell legyen bátorságod megnyílni és kitárulkozni a testvérek jelenlétében, és beszélni a valódi érettségedről a közösségben. Ha nem mersz kitárulkozni vagy ízekre szedni romlott beállítottságodat; ha nincs merszed beismerni a hibáidat, akkor nem az igazságot követed, még kevésbe vagy olyan ember, aki ismeri saját magát. Ha mindenki olyan, mint azok a vallásos emberek, akik azért feltűnősködnek, hogy kivívják mások elismerését, akik tanúságot tesznek arról, mennyire szeretik Istent, mennyire alávetik magukat Neki, milyen elkötelezettek Iránta és Ő mennyire szereti őket, mindezt csak azért, hogy mások tiszteletét és csodálatát elnyerjék; és ha mindenki a saját egyéni terveit dédelgeti és a szívében fenntart egy privát helyet, akkor hogyan beszélhet bárki valódi tapasztalatokról? Hogy lehetnének bárkinek valós tapasztalatai, amiről másokkal kommunikálhat? A tapasztalataid megosztása és közlése azt jelenti, hogy kommunikálod a tapasztalatodat és Isten szavairól való ismeretedet. Ez arról szól, hogy hangot adsz szíved minden gondolatának, az állapotodnak, és a benned feltáruló romlott beállítottságnak. Arról szól, hogy hagyod, hogy mások észrevegyék ezeket a dolgokat, majd az igazság közlése által megoldod a problémát. Csak akkor fog mindenki profitálni és learatni a jutalmakat, amikor a tapasztalatokat ily módon. Egyedül ez az igazi gyülekezeti élet. Ha csak üresen fecsegsz Isten szavaival vagy egy himnusszal kapcsolatos meglátásaidról, majd bensőségesen társalogsz kedvedre anélkül, hogy tovább vinnéd a beszélgetést, anélkül, hogy szóba hoznád a tényleges állapotaidat vagy problémáidat, akkor az efféle közösségnek semmi haszna. Ha mindenki doktrínán alapuló vagy elméleti tudásról beszél, de semmit nem mond a tényleges tapasztalatokból nyert ismeretről; és ha – amikor az igazságot kommunikálják – kerülik a személyes életükről, a valós problémáikról és saját belső világukról való beszédet, akkor hogyan lehetne őszinte a kommunikáció? Hogyan létezhetne bármilyen valódi bizalom? Nem létezhet! Ha egy feleség soha nem mondja ki a férjének a szívében rejlő szavakat, az bensőséges kapcsolatnak minősül? Módjukban áll tudni, mi jár a másik fejében? (Nem, nem áll.) Feltételezzük hát, hogy folyamatosan ezt mondják: „Szeretlek.” Csak ezt mondják, de soha nem tárulkoznak ki, vagy nem mondják el egymásnak, hogy mélyen belül valójában mit gondolnak, mit várnak a társuktól, vagy éppen milyen problémáik vannak. Soha nem vetik bizalmukat egymásba, és amikor együtt vannak, felszínes örömökön kívül semmit nem tartogatnak egymás számára. Valóban férj és feleség lennének hát? Biztosan nem! Hasonlóképpen, ha a testvérek képesek akarnak lenni arra, hogy megbízzanak egymásban, kisegítsék egymást és gondoskodjanak egymásról, akkor mindenkinek beszélnie kell a saját igaz tapasztalatairól. Ha semmit sem mondasz a saját igaz tapasztalataidról – ha csak az ember által megértett szavakat és doktrínákat hirdeted, ha csak egy kevés doktrínát prédikálsz az Istenbe vetett hitről, és elcsépelt közhelyekkel jössz, azzal kapcsolatban pedig, ami a szívedben van, nem nyílsz meg – akkor nem vagy becsületes ember, és képtelen vagy arra, hogy becsületes ember legyél. Hogy ugyanazzal a példával éljek: több éves együttélésük során a férj és feleség igyekszik megszokni egymást, időnként összeakaszkodva. De ha mindketten normális emberi mivolttal bírtok, és mindig szívből szólsz a társadhoz és ő is hozzád az életben vagy a munkában felmerülő bármely nehézségeddel kapcsolatban, vagy azzal kapcsolatban, amit legbelül gondolsz, és ahogy rendezni tervezed a dolgokat, vagy arról, hogy milyen ötleteid vagy terveid vannak a gyermekeitek jövőjét illetően, és elmondod a társadnak mindezeket a dolgokat, akkor nem fogtok vajon különös meghittséget érezni egymás társaságában? Ám ha a férjed sosem mondja el neked a legbensőbb gondolatait, és csak hazaviszi a fizetését; ha te soha nem beszélsz neki a saját gondolataidról és soha nem vetitek egymásba bizalmatokat, nem lesz-e akkor egy érzelmi távolság kettőtök között? Biztosan lesz, mert nem értitek egymás gondolatait és terveit. Végül nem fogod majd tudni megmondani, miféle személy a férjed, és ő sem fogja tudni megmondani, hogy te milyen ember vagy. Nem fogod megérteni az ő szükségleteit, és ő sem fogja érteni a tiéidet. Ha az emberek között nincs szóbeli vagy szellemi kommunikáció, akkor nincs lehetőség intimitásra közöttük, és nem tudnak gondoskodni egymásról, illetve segíteni egymást. Ti megtapasztaltátok ezt, nem igaz? Ha a barátod mindenben a bizalmába fogad téged, hangot adva mindannak, amit gondol és mindannak a szenvedésnek vagy boldogságnak, amit dédelget, nem fogod akkor különösen közel érezni magad az illetőhöz? Azért hajlandó elmondani neked ezeket a dolgokat, mert te is bizalmasan megosztottad vele a legbensőbb gondolataidat. Kimondottan közel vagytok egymáshoz, és emiatt tudtok olyan jól kijönni és kisegíteni egymást. Az ilyen kommunikáció és a testvérek közötti beszélgetés nélkül a gyülekezetben ők nem tudnának harmóniában élni egymással, és lehetetlennek tartanák, hogy jól együtt tudjanak működni kötelességük teljesítése közben. Az igazság közlése ezért kívánja meg a szellemi kommunikációt és azt a képességet, hogy szívből beszéljünk. Ez az egyik alapelv, amellyel rendelkezni kell ahhoz, hogy valaki becsületes ember legyen.

Néhányan, amikor azt hallják, hogy a becsületes emberi léthez az igazságot kell szólni és szívből kell beszélni, ha pedig valaki hazudik vagy megtéveszti a másikat, akkor meg kell nyílnia, ki kell tárulkoznia, és be kell ismernie hibáit, ezt mondják: „Nehéz becsületesnek lenni. Mindent el kell mondanom másoknak, amit gondolok? Nem elég az, ha pozitív dolgokat kommunikálok? Ugye nem kell beszélnem másoknak a sötét és romlott oldalamról?” Ha nem csupaszítod le magad mások előtt, és nem szeded ízekre önmagad, akkor soha nem fogod megismerni magad. Soha nem fogod felismerni, miféle dolog vagy, mások pedig soha nem fognak tudni megbízni benned. Ez egy tény. Ha azt szeretnéd, hogy mások bízzanak benned, először is becsületesnek kell lenned. Ahhoz, hogy becsületes ember légy, először is le kell vetkőztetned a szívedet, hogy mindenki belenézhessen és láthassa mindazt, amire gondolsz, és megnézhesse a valódi arcodat. Nem szabad megpróbálnod álcázni magad, vagy leplezni magad. Csak akkor fognak megbízni benned mások, és akkor tartanak majd becsületes embernek. Ez a legalapvetőbb gyakorlat, és előfeltétele a becsületes emberi létnek. Ha mindig tettetsz, mindig szentséget, nemességet, nagyságot és erős jellemet színlelsz; ha nem hagyod, hogy az emberek lássák romlottságodat és hibáidat; ha hamis képet festesz az embereknek, hogy azt higgyék, feddhetetlen vagy, nagyszerű vagy és önmegtagadó, igaz és önzetlen – ez vajon nem csalárdság és hamisság? Vajon idővel az emberek nem tudnak majd átlátni rajtad? Ezért ne ölts magadra álcát, és ne leplezd magad. Helyette tárd ki fedetlenül, önmagadat és szívedet, hogy a többiek lássák. Ha képes vagy lecsupaszítani a szívedet, hogy mások láthassák, ha minden gondolatodat és tervedet – mind a pozitívokat, mind a negatívokat képes vagy kiteríteni takargatás nélkül, az nem becsületesség? Ha képes vagy kitárulkozni mások előtt, akkor Isten is látni fog téged. Ezt mondja majd: „Ha kitárulkoztál mások előtt, hogy lássanak, akkor Előttem is bizonyára becsületes vagy.” Azonban, ha egyedül Isten előtt tárulkozol ki, amikor más emberek nem látnak, az ő társaságukban pedig mindig nagyszerűnek, nemesnek és önzetlennek tetteted magad, mit fog gondolni rólad Isten? Mit fog mondani? Azt mondja majd: „Teljes mértékben csalárd ember vagy. Teljes mértékben képmutató és aljas vagy, és nem vagy becsületes ember.” Így fog Isten elítélni téged. Ha becsületes ember kívánsz lenni, akkor függetlenül attól, hogy Isten vagy más emberek előtt vagy-e éppen, képes kell legyél tisztán és nyíltan számot adni belső állapotodról és a szívedben rejlő szavakról. Könnyű elérni ezt? Kell hozzá egy felkészülési idő, ahogy rendszeres imádság és Istenre való hagyatkozás is. Képezned kell magad arra, hogy minden dologban egyszerűen és nyíltan kimondd a szívedben lévő szavakat. Ha így képzed magad, akkor tudsz fejlődni. Ha egy nagyobb nehézséggel találkozol, imádkoznod kell Istenhez és az igazságot keresni; harcolnod kell a szívedben, hogy legyőzd a testet, amíg képes nem vagy az igazságot gyakorolni. Ha így képzed magad, akkor a szíved apránként, fokozatosan meg fog nyílni. Egyre tisztább leszel, szavaid és cselekedeteid pedig más hatást érnek majd el, mint azelőtt. Egyre kevesebbet fogsz hazudni és trükközni, és képes leszel Isten előtt élni. Akkor megvalósul, hogy alapvetően becsületes emberré váltál.

A Sátán által megrontva az egész emberiség sátáni természetben él. A Sátánhoz hasonlóan az emberek is minden tekintetben álcázzák és becsomagolják magukat, és minden dologban csaláshoz és játszmázáshoz folyamodnak. Nincs semmi, amiben ne folyamodnának csalárdsághoz és játszmákhoz. Néhányan még az olyan hétköznapi tevékenységekben is, mint a vásárlás, csalárd játékokat játszanak. Például, talán megvették a legdivatosabb öltözéket, de – habár nagyon szeretik – nem merik felvenni a gyülekezetbe, mert félnek attól, hogy a testvéreik majd kibeszélik és felszínesnek nevezik őket. Ezért csak a többiek háta mögött viselik azokat a ruhákat. Miféle viselkedés ez? Ez egy csalárd és ravasz beállítottság kinyilatkoztatása. Miért venne meg valaki egy divatos öltözetet, amit aztán nem mer felvenni a testvérei előtt? A szívében szereti a divatos dolgokat, és a világ irányzatait követi, akárcsak a hitetlenek. Fél attól, hogy a testvérek átlátnak rajta, meglátják, hogy milyen sekélyes, meglátják, hogy nem tiszteletreméltó és becsületes ember. Szívében a divatos dolgokat hajszolja és nehezére esik elengedni azokat, ezért csak otthon veheti fel őket, és fél, hogy a testvérei meglátják azokat. Ha azok a dolgok, amiket kedvel, nem láthatnak napvilágot, akkor miért nem tud lemondani róluk? Nem egy sátáni beállítottság uralja őt? Folyamatosan a szavakat és doktrínákat mondja, és látszólag érti az igazságot, mégis képtelen a gyakorlatba ültetni az igazságot. Ez egy olyan ember, aki sátáni beállítottság szerint él. Ha valaki beszédben és cselekedetben mindig csaló, ha nem hagyja, hogy mások meglássák, milyen is ő valójában, és ha mások előtt mindig egy jámbor személy képét mutatja, akkor miben különbözik a farizeusoktól? Egy szajha életét akarja élni, de egyúttal a szűziességének is emlékművet akar emeltetni. Pontosan tisztában volt azzal, hogy nyilvános helyen nem veheti fel egzotikus öltözetét, akkor hát miért vette meg? Nem pénzkidobás volt? Csak azért, mert szereti az olyasmit, és vágyott arra az öltözékre, ezért úgy érezte, muszáj megvennie. De amint megvette, nem tudja elhordani. Néhány év elteltével megbánja, hogy megvette, és hirtelen felismerésre jut: „Hogy lehettem olyan ostoba, olyan gusztustalan, hogy ezt tegyem?” Még ő is iszonyodik attól, amit tett. De nem tudja kontrollálni cselekedeteit, mert képtelen elengedni azokat a dolgokat, amiket szeret és hajszol. Ezért kétszínű taktikákat és trükközést sajátít el, hogy eleget tegyen saját magának. Ha egy ilyen jelentéktelen ügyben csalárd beállítottságot tár fel valaki, vajon képes lesz gyakorolni az igazságot, amikor valami nagyobbról van szó? Az lehetetlen lenne. Nyilvánvalóan az a természete, hogy csalárd legyen, és a csalás az Achilles-ínja. Volt egy hat-hét éves gyermek, aki egyszer evett valami finomat a családjával. Amikor a többi gyerek megkérdezte, hogy mi volt az, a gyermek pislogva azt mondta: „elfelejtettem,” miközben igazából csak nem akarta elmondani nekik. Tényleg elfelejtette volna, hogy mit evett nem sokkal előtte? Ez a hat-hét év körüli gyermek képes volt a hazudozásra. Olyasvalami volt ez, amire a felnőttek tanították meg? Az otthoni környezetének a hatása volt vajon? Nem – ez az ember természete, az öröksége; az ember csalárd beállítottsággal születik. Valójában, bármilyen finomságot is evett a gyermek, normális dolog volt, hogy megette. A szülei neki készítették; nem másvalaki ételét lopta el. Ha ez a gyermek ilyen körülmények között képest volt hazudni, amikor erre egyáltalán semmi szükség nem volt, akkor vajon nem még nagyobb valószínűséggel hazudna-e egyéb dolgokban? Milyen problémát illusztrál el? Nem a természetével kapcsolatos probléma ez? Ez a gyermek már teljesen felnőtt, a hazudozás pedig a természetévé vált. Ő valóban csalárd ember; egészen fiatal korától látható volt ez benne. A csalárd emberek nem tudják megállni, hogy ne hazudjanak és ne csapjanak be másokat, hazugságaik és csalásuk pedig bármely időpontban és bárhol megmutatkozhat. Nincs szükség rá, hogy megtanulják, hogyan tegyék e dolgokat, vagy hogy valaki felbujtsa őket erre – azzal a képességgel születtek, hogy így tegyenek. Ha ez a gyermek ilyen fiatalon képes volt hazugságokat fabrikálni, hogy becsapja az embereket, akkor a hazugsága tényleg lehet egy egyszeri vétek? Biztosan nem. Ez azt mutatja, hogy ő a természetlényegét tekintve egy csalárd ember. Hát nem könnyű felismerni egy ilyen egyszerű dolgot? Ha valaki gyermekkorától kezdve hazugságokat beszél, gyakran hazudik, még egyszerű dolgok kapcsán is hazudik és becsapja az embereket, amik miatt nem kellene hazudnia, és ha a hazudozás a természetévé vált, akkor nem lesz könnyű megváltoznia. Az illető csakugyan egy csalárd ember. Miért mondjuk, hogy csalárd embereket nem lehet megváltani? Mert nem valószínű, hogy elfogadják az igazságot, ezért nincs rá mód, hogy megtisztuljanak és átalakuljanak. Azok, akik képesek elfogadni Isten üdvösségét, másmilyenek. Ők kezdettől fogva viszonylag őszinték, és ha csak egy kis hazugságot is mondanak, valószínűleg elpirulnak és nyugtalanok lesznek. Egy ilyen személynek könnyebb becsületes emberré válnia: ha arra kérnéd őket, hogy hazudjanak vagy csaljanak, nehezükre esne. Amikor hazudnak, nem tudnak minden szót kimondani, és ezt mindenki azonnal észreveszi. Ők viszonylag egyszerű emberek, és nagyobb valószínűséggel fogják elérni az üdvösséget, ha el tudják fogadni az igazságot. Ez az embertípus csak különleges körülmények között hazudik, amikor sarokba van szorítva. Általánosságban véve mindig képes igazat mondani. Mindaddig, ameddig az igazságot keresi, néhány évnyi erőfeszítéssel képes lesz levetni a romlottságnak ezt az aspektusát, és akkor nem lesz nehéz becsületes emberré válnia.

Mi az a mérce, amit Isten megkövetel a becsületes embertől? Hogyan fogalmazza meg Isten követelményeit a Három intelem, Isten szavainak ez a fejezete? („A becsületesség azt jelenti, hogy Istennek adjátok a szíveteket, mindenben őszinték vagytok Hozzá, mindenben nyitottak vagytok Felé, soha nem rejtitek el a tényeket, nem próbáljátok megtéveszteni a fölöttetek és alattatok lévőket, és nem tesztek dolgokat csak azért, hogy hízelgéssel elnyerjétek Isten jóindulatát. Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteidben és szavaidban tisztának lenni, valamint nem megtéveszteni sem Istent, sem az embert. [...] Ha a szavaid tele vannak kifogásokkal és értéktelen magyarázkodással, akkor azt mondom, olyan vagy, aki gyűlöli a gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha sok olyan titkod van, amelyeket vonakodsz megosztani, ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget, és aki nem fog könnyen kiemelkedni a sötétségből” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája).) Van ebben egy különösen fontos mondat. Látjátok, hogy mi az? (Isten mondja: „Ha sok olyan titkod van, amelyeket vonakodsz megosztani, ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget, és aki nem fog könnyen kiemelkedni a sötétségből.”) Igen, így van. Isten mondja: „Ha sok olyan titkod van, amit vonakodsz megosztani.” Az emberek sok olyat tettek, amiről nem mernek beszélni, és túl sok sötét oldaluk van. Mindennapos cselekedeteik egyike sincs összhangban Isten szavával, és nem lázadnak fel a test ellen. Azt tesznek, amit csak akarnak, és még azután is, hogy oly sok éven át hittek Istenben, nem léptek be az igazságvalóságba. „Ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget, és aki nem fog könnyen kiemelkedni a sötétségből” Isten itt a gyakorlás egy útja felé terelte az embereket. Ha nem ily módon gyakorolsz, és pusztán szlogeneket és doktrínákat kiabálsz, akkor olyasvalaki vagy, aki nem könnyen fog üdvösséget kapni. Ez valóban összefügg az üdvösséggel. Az üdvözülés minden egyes ember számára nagyon fontos. Említette Isten bárhol máshol azt, hogy „nem könnyen érni el az üdvösséget”? Másutt ritkán tesz utalást arra, hogy milyen nehéz üdvözülni, de amikor a becsületességről van szó, akkor beszél róla. Ha nem vagy becsületes ember, akkor olyasvalaki vagy, akit nagyon nehéz megmenteni. „Nem könnyen érni el az üdvösséget” azt jelenti, hogy ha nem fogadod el az igazságot, akkor számodra nehéz lesz üdvözülni. Képtelen leszel rátérni az üdvösséghez vezető helyes útra, ezért lehetetlen lesz számodra, hogy üdvözülj. Isten azért használja ezt a megfogalmazást, hogy egy kis mozgásteret adjon az embereknek. Vagyis: téged nem könnyű megmenteni, de ha Isten szavait gyakorlatba ülteted, akkor van rá remény, hogy elérd az üdvösséget. Ez az ellenkező jelentése. Ha nem gyakorolsz Isten szavai szerint, és soha nem szeded ízekre a titkaidat és a kihívásaidat, és soha nem nyílsz meg mások felé a közösségben, és nem is közlöd velük, nem elemzed és nem hozod napvilágra a romlottságodat és végzetes hibáidat közöttük, akkor nem lehet téged megmenteni. És miért van így? Ha nem tárulkozol ki vagy nem vizsgálod meg magadat ily módon, nem fogod gyűlölni a romlott beállítottságodat, és így a romlott beállítottságod sosem fog megváltozni. Ha pedig képtelen vagy változni, egyáltalán hogy juthat eszedbe az, hogy üdvözülj? Isten szavai világosan megmutatják ezt, és e szavak igazolják Isten akaratát. Miért hangsúlyozza mindig Isten, hogy az embereknek becsületesnek kellene lenniük? Mert becsületesnek lenni nagyon fontos – közvetlen hatással van arra, hogy valaki képes-e alávetni magát Istennek vagy sem, és hogy képes-e elérni az üdvösséget, vagy sem. Néhányan azt mondják: „Arrogáns vagyok és önelégült, és gyakran megharagszom és romlottságot fedek fel.” Mások ezt mondják: „Nagyon sekélyes vagyok, és hiú, és szeretem, ha az emberek hízelegnek nekem.” Ezek mind olyasmik, amit az emberek kívülről láthatnak, és nem nagy problémák. Nem szabadna vég nélkül ezekről beszélned. Bármilyen is a beállítottságod vagy a jellemed, ameddig képes vagy Isten elvárása szerinti becsületes embernek lenni, addig meg lehet menteni téged. Mit mondtok tehát? Fontos dolog becsületesnek lenni? Ez a legfontosabb dolog, ezért beszél Isten a becsületes létről az Ő szavainak Három intelem c. fejezetében. Más fejezetekben rendszeresen említi, hogy a hívőknek normális szellemi élete kell legyen, és megfelelő gyülekezeti élete, és leírja, hogyan kellene megélniük a normális emberi mivoltot. Szavai ezekről a dolgokról általánosak; nem tárgyalja őket túl konkrétan vagy túlságosan részletesen. Ám amikor Isten a becsületes létről beszél, kijelöli a követendő utat az emberek számára. Elmondja az embereknek, hogyan gyakoroljanak, és nagy részletességgel, világosan szól. Isten mondja: „Ha sok olyan titkod van, amelyeket vonakodsz megosztani, ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget.” Becsületesnek lenni összefügg az üdvösség elnyerésével. Mit mondtok hát, miért követeli Isten az emberektől, hogy becsületesek legyenek? Ez az emberi viselkedés igazságát érinti. Isten megmenti a becsületes embereket, azok pedig, akiket az Ő királyságába akar, becsületes emberek. Ha képes vagy hazugságokra és csalásra, akkor csalárd, elvetemült és alattomos ember vagy; nem vagy becsületes ember. Ha nem vagy becsületes ember, akkor nincs rá esély, hogy Isten megmentsen, és nem is lehetséges, hogy megmenekülj. Azt mondod, hogy nagyon jámbor vagy most, hogy nem vagy arrogáns vagy önelégült, hogy kötelességed végzése során képes vagy árat fizetni, vagy hogy képes vagy terjeszteni az evangéliumot és sok embert megtéríteni. De nem vagy becsületes, még mindig csalárd vagy, és semmit nem változtál, megmenekülhetsz tehát? Egyáltalán nem. És így Isten e szavai mindenkit emlékeztetnek, hogy ahhoz, hogy üdvözüljenek, először is becsületesnek kell lenniük Isten szavaival és követelményeivel összhangban. Meg kell nyílniuk, feltárni romlott beállítottságaikat, szándékaikat és titkaikat, és a fény útját kell keresniük. Mit jelent „a fény útját keresni”? Azt jelenti, hogy az igazságot keresed annak érdekében, hogy romlott beállítottságod problémáját megoldd. Amikor feltárod romlott beállítottságodat, a cselekedeteid mögött meghúzódó célokat és szándékokat, önvizsgálatot is tartasz, ami után ezt kérdezed: „Miért tettem azt a dolgot? Van alapja ennek Isten szavaiban? Összhangban van ez az igazsággal? Azáltal, hogy ezt teszem, tudatosan rosszat cselekszem? Megtévesztem Istent? Ha megtévesztem Istent, akkor nem szabadna ezt tennem; azt kellene néznem, amit Isten követel, és amit Isten mond, és megtudni, hogy melyek az igazság-alapelvek.” Ezt jelenti az igazságot keresni; ezt jelenti a világosságban járni. Amikor az emberek képesek rendszeresen gyakorolni ezt, képesek igazán megváltozni, és így képesek elérni az üdvösséget.

Az, hogy Isten azt kéri az emberektől, legyenek becsületesek, azt bizonyítja, hogy Ő tényleg utálja és ellenszenvesnek tartja a csalárd embereket. Isten irtózása a csalárd emberektől irtózás attól, ahogyan ők teszik a dolgokat, a beállítottságaiktól, szándékaikra és csaló módszereikre; Isten utálja mindezeket a dolgokat. Ha a csalárd emberek képesek elfogadni az igazságot, beismerni csalárd beállítottságaikat, és hajlandóak elfogadni Isten üdvösségét, akkor arra is van reményük, hogy üdvözüljenek – mert Isten minden emberrel egyformán bánik, ahogy az igazság is. És így, ha olyanok akarunk lenni, akik Isten tetszésére vannak, először is viselkedésünk alapelveit kell megváltoztatnunk. Többé nem élhetünk sátáni filozófiák szerint, nem boldogulhatunk többé hazugságokkal és trükkökkel. Valamennyi hazugságunkat le kell vetnünk és becsületes emberré kell válnunk. Akkor Isten véleménye rólunk meg fog változni. Korábban az emberek mindig hazugságokra, színlelésre és trükközésre hagyatkoztak a mások közötti élet során, és sátáni filozófiákra alapozták létezésüket, életüket, és viselkedésük alapját. Ez olyasmi volt, amit Isten megvetett. Ha a hitetlenek között őszintén beszélsz, az igazságot mondod és becsületes ember vagy, akkor rágalmazni fognak, elítélnek és elhagynak. Ezért világi irányzatokat követsz és sátáni filozófiák szerint élsz; egyre ügyesebben és ügyesebben hazudsz, és egyre csalárdabbá válsz. Azt is megtanulod, hogy álnok eszközökkel érd el céljaidat és védelmezd önmagadat. A Sátán világában egyre inkább gyarapodni fogsz, és ennek eredményeként egyre mélyebbre és mélyebbre zuhansz a bűnben, amíg már képtelen vagy kimenteni magad. Isten házában a dolgok ennek szöges ellentétei. Minél többet hazudsz és minél több csalárd játékot űzöl, Isten választott népe annál inkább undorodni fog tőled és elhagy téged. Ha nem vagy hajlandó megtérni, és továbbra is a sátáni filozófiákhoz és logikához ragaszkodsz, ha trükköket és bonyolult cselszövéseket használsz, hogy álcázd és becsomagold magad, akkor nagyon valószínű, hogy lelepleznek és kivetnek. Ez azért van, mert Isten gyűlöli a csalárd embereket. Isten házában csak a becsületes emberek tudnak gyarapodni, a csalárd embereket pedig végül elhagyják és kivetik. Mindezt Isten rendelte el előre. Csak a becsületes emberek részesülhetnek a mennyek országában. Ha nem próbálsz meg becsületes ember lenni, és nem tapasztalsz és gyakorolsz az igazságra való törekvés irányában, ha nem leplezed le saját rútságodat, és ha nem tárulkozol ki teljesen, akkor soha nem leszel képes elfogadni a Szentlélek munkáját és elnyerni Isten jóváhagyását. Nem számít, mint teszel vagy milyen kötelességet teljesítesz, becsületes hozzáállásra van szükséged. Becsületes hozzáállás nélkül nem tudod jól teljesíteni a kötelességedet. Ha mindig gondatlanul és felületesen végzed a kötelességedet, és nem tudsz jól elvégezni valamit, akkor önvizsgálatot kell tartanod, meg kell értened önmagadat, és meg kell nyílnod, hogy elemezd magad. Majd az igazság-alapelveket kell keresned, és törekedned kell rá, hogy legközelebb jobban végezd a dolgodat, ahelyett, hogy nemtörődöm és felületes lennél. Ha nem próbálsz meg becsületes szívvel eleget tenni Istennek, és mindig a saját tested vagy saját büszkeséged kielégítésére törekszel, akkor képes leszel jó munkát végezni? Képes leszel jól teljesíteni kötelességedet? Biztosan nem. Azok, akik csalárdok, mindig felületesen végzik a kötelességüket; bármilyen feladatot is látnak el, nem jól csinálják, és az ilyen emberek nehéznek tartják az üdvösség elérését. Mondd meg Nekem – amikor a csalárd emberek gyakorlatba ültetik az igazságot, csalásba bocsátkoznak? Az igazság gyakorlatba ültetése megkívánja tőlük, hogy árat fizessenek érte, hogy lemondjanak önös érdekeikről, hogy megnyíljanak és kitárulkozzanak mások előtt. De valamit visszatartanak; amikor szólnak, csak a felét mondják el, a többit pedig megtartják maguknak. A többieknek mindig találgatniuk kell, hogy mire gondolnak, és mindig össze kell rakniuk a darabokat, hogy megértsék a jelentésüket. Mindig hagynak teret maguknak a manőverezéshez, hagynak maguknak egy kis mozgásteret. Amikor mások észreveszik csalárdságukat, nem akarják, hogy bármi közük legyen hozzájuk, és védekező magatartást vesznek fel velük szemben, bármit is tesznek. Hazudnak és csalnak, a többiek pedig nem tudnak megbízni bennük, mert nem tudják, mi igaz és mi valótlan abból, amit mondanak, vagy mennyire vannak meghamisítva azok a dolgok. Gyakran visszaszívják, amit másoknak mondtak, az emberek pedig nem tulajdonítanak nekik értéket a szívükben. Akkor mi a helyet azzal, ami Isten szívében van? Isten hogyan látja őket? Isten még jobban gyűlöli őket, mert Isten az emberek szívének és elméjének mélyére lát. Az emberek csak azt látják, ami a felszínen van, Isten azonban pontosabban, élesebben és reálisabban lát.

Nem számít, mióta vagy hívő, mi a kötelességed vagy milyen munkát végzel, hogy a képességed magas vagy alacsony szintű-e, vagy hogy a jellemed jó-e vagy rossz, ameddig képes vagy elfogadni az igazságot és arra törekedni, hogy becsületes emberré válj, addig biztosan le fogod aratni a jutalmakat. Néhányan, akik nem törekszenek becsületes emberré válni, úgy gondolják, hogy elég annyi, ha jól végzik kötelességüket. Nekik ezt mondom: „Soha nem leszel képes jól végezni a kötelességedet.” Mások úgy vélik, hogy becsületes embernek lenni nem nagy ügy, hogy Isten akaratának szolgálatára törekedni nagyobb feladat, és hogy ez az egyetlen útja annak, hogy Istennek eleget tegyenek. Akkor hajrá, próbáld csak meg – lásd, képes vagy-e Isten akaratát szolgálni anélkül, hogy becsületes emberré válnál. Mások nem törekszenek arra, hogy becsületes emberré váljanak, hanem megelégednek azzal, hogy mindennap imádkoznak, időben mennek az összejövetelekre, eszik és isszák Isten szavait, és egyszerűen nem úgy élnek, mint a hitetlenek. Mindaddig, amíg nem szegik meg a törvényt vagy tesznek bármi gonoszt, az elegendő. De eleget lehet-e így tenni Istennek? Hogyan tehetsz eleget Istennek, ha nem vagy becsületes ember? Ha nem vagy becsületes ember, akkor nem a megfelelő fajta személy vagy. Ha nem vagy becsületes, akkor elvetemült és ravasz vagy. Figyelmetlenül és felületesen teszed a dolgokat, mindenféle romlottságot mutatva, és képtelen vagy gyakorlatba ültetni az igazságot még akkor is, amikor szeretnéd. A becsületes emberi léten kívül minden azt jelenti, hogy semmit sem csinálsz jól – nem lesz rá módod, hogy elérd az Istennek való alávetettséget vagy hogy eleget tegyél Neki. Becsületes hozzáállás nélkül hogyan elégíthetnéd meg Istent bármiben, amit teszel? Hogyan tehetsz eleget Istennek, ha becsületes hozzáállás nélkül teljesíted a kötelességedet? Képes lennél helyesen csinálni? Mindig a saját testedre és saját kilátásaidra gondolsz, mindig csökkenteni akarod a tested szenvedését, kevésbé akarod feláldozni magad, kevesebb áldozatot akarsz hozni, kevesebb árat akarsz fizetni. Mindig visszatartasz valamit. Ez egy csalárd magatartás. Néhányan még akkor is számolgatnak, amikor arra kerül sor, hogy feláldozzák magukat Istenért. Azt mondják: „A jövőben kényelmesen kell élnem. Mi lesz, ha Isten munkája sosem ér véget? Nem ajánlhatom fel Neki magam száz százalékosan; még azt sem tudom, mikor jön majd el Isten napja. Számolgatnom kell, hogy intézkedjek a családi életem és a jövőm érdekében, mielőtt feláldozom magam Istenért.” Sokan gondolkodnak így? Milyen beállítottság az, amikor valaki számolgat és vészhelyzeti terveket készít magának? Ezek az emberek hűek Istenhez? Becsületes emberek? Aki számító és vészhelyzeti terveket készít, annak a szíve nem egy Istenével. Ez egy csalárd beállítottság, és azok, akik ezt teszik, álnokul cselekszenek. Az a hozzáállás, amellyel Istent kezelik, bizonyosan nem becsületes hozzáállás. Néhányan attól félnek, hogy miközben testvéreik érintkeznek vagy kapcsolatba lépnek velük, a problémáik mélyére látnak majd és azt mondják, hogy alacsony az érettségük szintje, vagy lenézik őket. Ezért amikor beszélnek, mindig azt a benyomást próbálják kelteni, hogy nagyon buzgók, hogy vágynak Istenre, és hogy szívesen gyakorolják az igazságot. De belül valójában rettenetesen gyengék és negatívak. Erősnek tettetik magukat, hogy senki ne láthasson át rajtuk. Ez is csalárdság. Röviden, bármiben, amit teszel, akár az életben vagy egy kötelesség teljesítésében, ha hamisságba és színlelésbe bonyolódsz, vagy hamis látszatot keltesz, hogy becsapj vagy megtévessz másokat és elérd, hogy megbecsüljenek és imádjanak téged, vagy ne nézzenek le, az mind csalárdság. Néhány nő imádja a férjét, holott a férje valójában démon és hitetlen. Az ilyen nő – attól félve, hogy a testvérei túl erősnek találják majd az érzelmeit – elsőként mondja majd: „A férjem egy démon.” Szívében azonban így szól: „A férjem jó ember.” Az előbbi az, amit a szájával mond – de az csak a többieknek szól, hogy úgy gondolják, helyesen ítéli meg a férjét. Amire igazából gondol, az ez: „Ne hozd napvilágra ezt az ügyet. Én fogom először kifejezni ezt a nézőpontot, így nem szükséges, hogy szóba hozzátok. Én már lelepleztem a férjemet, mint démont, tehát ez azt jelenti, hogy elengedtem az érzelmeimet és nem kell, hogy bármit is mondjatok ezzel kapcsolatban.” Nem ravaszkodás ez vajon? Nem csak egy látszat? Ha ezt teszed, akkor megtéveszted az embereket és félrevezeted őket azáltal, hogy megjátszod magad. Játszmázol, folyamatosan trükközöl, hogy mások egy hamis képet lássanak rólad, nem pedig a valódi arcodat. Ez vészjósló; ez az ember csalárdsága. Miután elismerted, hogy a férjed egy démon, akkor miért nem válsz el tőle? Miért nem utasítod el azt a démont, azt a Sátánt? Azt mondod, hogy a férjed egy démon, de továbbra is vele éled az életedet – ez azt mutatja, hogy kedveled a démonokat. Azt mondod a száddal, hogy ő egy démon, azonban a szívedben nem ismered el ezt. Ez azt jelenti, hogy megtévesztesz másokat, rászeded őket. Azt is mutatja, hogy egy húron pendülsz a démonokkal, hogy a védelmedbe veszed őket. Ha olyasvalaki lennél, aki tudja gyakorolni az igazságot, rögvest elválnál a férjedtől, amint felismerted, hogy ő egy démon. Akkor tanúságot tudnál tenni, és ez megmutatná, hogy éles vonalat húzol magad és az ördög között. Ám sajnálatos módon, nem csupán ezt a vonalat nem húztad meg, hanem egy démonnal éled napjaidat, testvéreidet pedig hazugságokkal és csalárdsággal vezeted félre. Ez bizonyítja, hogy ugyanabból a fajzatból vagy, mint az ördög, hogy te egy másik hazug démon vagy. Azt mondják, a nő követi a férfit, akihez hozzámegy, akár kakas, akár kutya. Mivel egy démonhoz mentél feleségül és soha nem fordítottál hátat neki, ez azt bizonyítja, hogy te is démon vagy. Az ördögtől vagy, de azt mondod, hogy a férjed démon, csak hogy bebizonyítsd, hogy te Istentől vagy – ez vajon nem egy hazug és megtévesztő taktika? Nagyon is tisztában vagy az igazsággal, mégis ilyen eszközökhöz folyamodsz, hogy port hints mások szemébe. Ez alattomos dolog; ez csalárd dolog. Mindazok, akik alattomosak és csalárdak, tetőtől talpig démonok.

Mindenkinek romlott a beállítottsága. Ha tartasz némi önvizsgálatot, világosan fogsz látni néhány olyan állapotot vagy gyakorlatot, amelyben hamis benyomást keltesz másokban vagy csalárdan cselekszel; mindannyiótokkal előfordul, hogy színészkedtek vagy képmutatók vagytok. Néhányan ezt mondják: „Akkor miért nem vettem észre? Én jámbor ember vagyok. Engem a végtelenségig zaklattak és átvertek ezen a világon, és én egyetlen egyszer sem voltam csalárd. Csak azt mondom, ami a szívemen van.” Ez még mindig nem bizonyítja, hogy becsületes ember vagy. Lehetséges, hogy egyszerűen csak unintelligens vagy, vagy nem vagy túl képzett, vagy talán könnyen parancsolgatnak neked csoportokban, vagy talán egy ügyetlen gyáva ember vagy, akinek a cselekedeteiben nincs bölcsesség, kevés képességgel rendelkezel, és a társadalom egy alacsonyabb szintjén állsz – ez még mindig nem jelenti azt, hogy becsületes ember vagy. Becsületes ember az, aki képes elfogadni az igazságot – nem pedig egy szánalmas nyomorult, egy semmirekellő, egy idióta vagy egy jámbor ember. Képesnek kell lennetek arra, hogy megkülönböztessétek ezeket a dolgokat, igaz? Gyakran hallom, ahogy egyesek ezt mondják: „Én soha nem hazudok – mindig én vagyok az, akinek hazudnak. Mindig velem packáznak az emberek. Isten azt mondta, hogy Ő felemeli a rászorulókat a trágyadombról, én pedig egy vagyok azok közül az emberek közül. Ez Isten kegyelme. Isten megszánja a hozzánk hasonló, jámbor embereket, akiket a társadalom nem lát szívesen. Ez valóban Isten könyörületessége!” Amikor Isten azt mondja, hogy felemeli a rászorulókat a trágyadombról, annak van egy gyakorlati oldala is. Bár képes vagy ezt felismerni, az nem bizonyítja, hogy becsületes ember vagy. Igazság szerint néhány ember egyszerűen hülye, idióta; ők teljesen képzetlen, gyenge képességű és az igazságot nem értő bolondok. Az ilyen embereknek abszolút semmi közük nincs azokhoz a becsületes emberekhez, akikről Isten beszél. Igaz, hogy Isten felemeli a rászorulókat a trágyadombról, de nem az idióták és a bolondok azok, akiket felemel. A te képességed eredendően nagyon gyenge, és te egy idióta vagy, egy semmirekellő, és noha szegény családba születtél és a társadalom alsóbb osztálybeli tagja vagy, akkor sem vagy Isten üdvösségének célpontja. Csak azért, mert sokat szenvedtél és eltűrted a társadalmi diszkriminációt, csak azért, mert mindenki packázott veled és becsapott téged, ne hidd, hogy ettől becsületes ember vagy. Ha ezt gondolod, akkor nagyot tévedsz. Ragaszkodtál bármilyen félreértéshez vagy téves elképzeléshez azzal kapcsolatban, hogy mi a becsületes ember? Nyertetek némi tisztánlátást ezzel a közösséggel? Becsületes embernek lenni nem olyan, mint ahogyan azt az emberek gondolják; nem azt jelenti, hogy valaki egyenes beszédű és tartózkodik a kétértelműségtől. Lehet, hogy valaki természeténél fogva nagyon egyenes, de ez nem jelenti azt, hogy nem bonyolódik trükközésbe vagy csalásba. Minden romlott embernek vannak romlott beállítottságai, amelyek ravaszok és csalárdak. Amikor az emberek ebben a világban élnek, a Sátán befolyása alatt, és annak ereje vezeti és irányítja őket, lehetetlen, hogy becsületesek legyenek. Csak egyre csalárdabbakká válhatnak. A romlott emberiség közepette élve a becsületes emberi lét bizonyára sok nehézséggel jár. Valószínű, hogy a hitetlenek, az ördög-királyok és az élő démonok kigúnyolnak, becsmérelnek, megítélnek, sőt ki is rekesztenek és elűznek majd bennünket. Lehetséges tehát becsületes emberként túlélni e világban? Van bármilyen lehetőségünk a túlélésre ebben a világban? Igen, van. Minden bizonnyal van lehetőségünk a túlélésre. Isten eleve elrendelt és kiválasztott minket, és Ő biztosan megnyit számunkra egy kiutat. Mi hiszünk Istenben és az Ő vezetése alatt teljes mértékben követjük Őt, és teljes mértékben az Általa adott lehelet és élet által élünk. Mivel elfogadtuk Isten szavainak igazságát, új szabályaink vannak arra vonatkozóan, hogy hogyan éljünk, és új életcéljaink. Életünk alapjai megváltoztak. Új életmódot, új magatartásformát sajátítottunk el, teljes mértékben az igazság elnyerése és az üdvözülés érdekében. Új életmódot sajátítottunk el: azért élünk, hogy jól teljesítsük kötelességeinket és eleget tegyünk Istennek. Ennek egyáltalán semmi köze ahhoz, hogy fizikailag mit eszünk, mit viselünk, vagy hol élünk; ez a mi szellemi szükségletünk. Sokan úgy érzik, hogy becsületes embernek lenni túl nehéz. Ennek egyik része az, hogy a romlott beállítottságtól nagyon nehéz megszabadulni. Ráadásul, ha hitetlenek között élsz – és különösen, ha velük dolgozol –, akkor a becsületes emberi lét és igazmondás miatt kinevethetnek, rágalmazhatnak, megítélhetnek, sőt ki is közösíthetnek vagy elűzhetnek. Ez kihívásokat teremt a túlélésünk szempontjából. Sokan mondják: „Becsületes embernek lenni nem élhető dolog. Hátrányban leszek, ha őszintén beszélek, hazugságok nélkül pedig semmit sem fogok elérni”. Miféle szemlélet ez? Ez egy csalárd ember nézőpontja és érvelése. Ők kizárólag azért mondanak hamis, csalárd dolgokat, hogy a saját státuszukat és érdekeiket védelmezzék. Nem hajlandóak becsületes emberek lenni és az igazat mondani attól való félelmükben, hogy elveszítik ezeket a dolgokat. Az egész romlott emberiség ilyen. Nem számít, mennyire tanultak, milyen magas vagy alacsony a státuszuk, akár hivatalnokok vagy egyszerű polgárok, akár hírességek vagy átlagemberek, mindannyian folyamatosan hazudnak és csalnak, és senki sem megbízható. Ha ezek a romlott beállítottságok nem oszlanak el, akkor ők továbbra is egyfolytában hazudni és csalni fognak, és tele lesznek csalárd beállítottságokkal. El tudják így érni az Istennek való igazi alávetettséget? El tudják nyerni Isten jóváhagyását? Egyáltalán nem.

Úgy érzitek, hogy nehéz dolog becsületes embernek lenni? Próbáltátok már valaha is a gyakorlatba ültetni ezt? Milyen szempontok szerint gyakoroltátok és tapasztaltátok meg a becsületes emberi létet? Milyen elveken alapultak a gyakorlataitok? Milyen szintű tapasztalataitok vannak jelenleg ezzel kapcsolatban? Eljutottatok már arra a pontra, hogy alapvetően becsületes emberek vagytok? Ha ezt elértétek, az csodálatos! Meg kell látnunk Isten szavaiból, hogy a megmentésünk és átalakításunk érdekében Ő nem csupán egy kis előkészítő munkát végez, vagy olyan munkát, amely megmutatja, hogy mit hozhat a jövő, majd azzal be is fejezi. Az emberek külső viselkedését sem változtatja meg. Ehelyett inkább minden egyes embert meg akar változtatni, a szívük legbensőbb mélységeiből, a beállítottságaikból és a valódi lényegükből kiindulva, és a forrásnál akarja átalakítani őket. Tekintettel arra, hogy Isten így dolgozik, nekünk hogyan kellene hát viselkednünk önmagunkkal szemben? Felelősséget kell vállalnunk azért, amire törekszünk, a beállítottságunk megváltoztatásáért és azokért a kötelességekért, amelyeket meg kell tennünk. Komolyan kell vennünk mindent, amit teszünk, anélkül, hogy hagynánk a dolgokat félresiklani, és képesnek kell lennünk mindent felmutatni, hogy ízekre legyen szedve. Minden alkalommal, amikor befejezel valamit, még ha úgy is hiszed, hogy helyesen végezted, az nem feltétlenül van összhangban az igazsággal. Azt is elemezni kell, és Isten szavai szerint kell összehasonlítani, ellenőrizni és megkülönböztetni. Ily módon világossá válik, hogy helyes volt-e vagy téves. Sőt, azokat a dolgokat is elemezni kell, amelyekről úgy véled, hogy rosszul tetted. Ez megköveteli, hogy a testvérek több időt töltsenek együtt közösségben, keresve és kisegítve egymást. Minél többet vagy közösségben, annál ragyogóbb lesz a szíved, és annál jobban megérted majd az igazság-alapelveket. Ez Isten áldása. Ha egyikőtök sem nyitja meg a szívét, és mindannyian elfeditek magatokat, remélve, hogy jó benyomást tudtok kelteni mások gondolataiban, és azt akarjátok, hogy jó véleménnyel legyenek rólatok és ne gúnyolódjanak rajtatok, akkor nem fogtok igazi fejlődést tapasztalni. Ha mindig álcázod magad és soha nem nyílsz meg a közösségben, akkor nem kapod meg a Szentlélektől való megvilágosodást, és nem leszel képes megérteni az igazságot. Mi lesz akkor az eredmény? Örökké sötétségben fogsz élni, és nem fogsz üdvözülni. Ha el akarod nyerni az igazságot és meg akarod változtatni a beállítottságodat, akkor meg kell fizetned az árat, hogy elnyerd az igazságot és gyakorold az igazságot, és meg kell nyitnod a szívedet és közösséget kell vállalnod másokkal. Ez előnyös mind az életbe való belépésed, mind a beállítottságod megváltoztatása szempontjából. Tapasztalataid és megértésed megvitatása az összejöveteleken neked és másoknak is hasznára válik. Mit eredményez az, ha egyikőtök sem beszél az önismeretéről, vagy a tapasztalatairól és megértéséről; ha egyikőtök sem boncolgatja önmagát vagy nem nyílik meg; ha mindannyian jeleskedtek abban, hogy szavakról és doktrínákról beszéljetek, miközben egyikőtök sem osztja meg az önmagáról való megértését, és egyikőtöknek sincs bátorsága napvilágra hozni azt a kevés önismeretet, amivel rendelkezik? Mindannyian összejöttök, és néhány illedelmes szót váltotok és udvariaskodtok, hízelegtek és dicsekedtek egymásnak, és álságos dolgokat mondtok. „Ó, te elég jó voltál mostanában. Változtattál néhány dolgon!” „Olyan nagyszerű hitet tanúsítottál mostanában!” „Olyan szenvedélyes vagy!” „Sokkal többet áldoztál fel, mint én.” „A te hozzájárulásaid nagyobbak, mint az enyémek!" Ilyen szituációk alakulnak ki. Mindenki hízeleg és dicsekszik a másiknak, és senki sem hajlandó előhozni a valódi énjét, hogy azt ízekre szedjék, hogy mindenki megismerje és megértse. Létezhet igazi gyülekezeti élet ilyen környezetben? Nem, nem létezhet. Vannak, akik azt mondják: „Jó néhány éve élek már gyülekezeti életet. Mindig elégedett voltam, és élveztem. Az összejöveteleken a testvérek mind szeretnek imádkozni és himnuszokat énekelni, hogy dicsérjék Istent. Mindenkit könnyekig hatnak az imák és a himnuszok. Időnként a dolgok érzelmi töltést kapnak, és mindannyiunknak melege van és megizzadunk. A testvérek énekelnek és táncolnak; ez egy olyan gazdag, színes gyülekezeti élet, és annyira élvezetes. Ez valóban megtestesíti a Szentlélek munkáját! Ezután esszük és isszuk Isten szavait, és érezzük, hogy Isten szavai egyenesen a szívünkhöz szólnak. Mindenki nagyon lelkes minden alkalommal, amikor közösségben vagyunk.” Néhány év ilyen gyülekezeti élet igazán élvezetes mindenki számára, de mit eredményez? Szinte senki nem lép be ténylegesen az igazságvalóságba, és szinte senki nem tudja leírni a tapasztalatait, hogy tanúságot tegyen Isten mellett. Rengeteg energiájuk van Isten szavainak olvasására, éneklésre és táncra, de amikor az igazság közlésére kerül a sor, néhányan érdektelenné válnak. Senki sem beszél a becsületes emberré válásával kapcsolatos tapasztalatáról; senki sem boncolgatja önmagát, és senki sem tárja fel saját romlott beállítottságát, hogy mások megismerjék és felismerjék azt, hogy hasznukra és épülésükre legyen. Senki sem kommunikál tényleges tapasztalati tanúságtételéről, hogy Istent dicsőítse. Így fecsérelnek el több év gyülekezeti életet, énekelve és táncolva, miközben boldognak érzik magukat és örömmel teljesek. Mondjátok meg Nekem: honnan jön ez a boldogság és öröm? Azt mondanám, hogy ez nem az, amit Isten látni akar, vagy ami megelégíti Őt, mert amit Ő látni akar, az az emberek életfelfogásában végbemenő változás, és az, hogy az emberek megélik az igazságvalóságot. Isten ezt a valóságot akarja látni. Ő nem azt akarja, hogy az énekeskönyveiteket szorongassátok, énekelve és táncolva dicsőítsétek Őt, amikor az összejöveteleken vagy, vagy hogy szenvedély töltsön el – nem ez az, amit Ő látni akar. Ellenkezőleg, Isten szomorú, fájdalmat érez és aggódik, amikor ezt látja, mert Ő már ezer meg ezer szót mondott, de egyetlen ember sem hordozta és élte meg azokat igazán. Éppen ez az, ami aggasztja Istent. Gyakran meglehetősen önteltnek és önelégültnek érzitek magatokat a gyülekezeti életetekből származó kevéske békével és boldogsággal. Dicsőítitek Istent és nyertek némi élvezetet, egy leheletnyi vigaszt vagy némi szellemi beteljesülést, és aztán úgy hiszitek, hogy jól gyakoroltátok a hiteteket. Ragaszkodtok ezekhez az illúziókhoz, tőkeként kezelve őket, mint az Istenbe vetett hitetek legnagyobb hozadékát, és elfogadjátok őket az életfelfogásotok megváltozása és az üdvösség útjára való belépés helyett. Így azt gondoljátok, hogy nem szükséges az igazságra vagy a becsületes emberi létre törekedni. Nincs szükség arra, hogy önvizsgálatot tarts vagy boncolgasd a problémáidat, vagy gyakorold és megtapasztald Isten szavait. Ezzel veszélyes terepre lépnek az emberek. Ha így folytatják; ha Isten munkájának végéhez közeledve még mindig nem váltak becsületes emberekké, vagy nem sikerült elég jól tenniük a kötelességüket; ha nem érték el az Istennek való igazi alávetettséget, és az antikrisztusok még mindig félre tudják vezetni és irányítani tudják őket; ha nem szabadultak meg a Sátán befolyásától; ha nem feleltek meg ezeknek az Istentől kapott követelményeknek, akkor ők nem olyan emberek, akiket Isten meg fog menteni. Ezért aggódik Isten.

Az emberek mindig nagyon lelkesek, amikor újak a hitben. Különösen akkor, amikor hallják, hogy Isten közli az igazságot, azt gondolják: „Most már értem az igazságot. Megtaláltam az igaz utat. Nagyon boldog vagyok!” Minden nap olyan örömteljes, mint az újév vagy egy esküvő ünneplése; minden nap várják, hogy valaki összejövetelt vagy közösséget tartson. Néhány év elteltével azonban némelyek elveszítik buzgalmukat a gyülekezeti élet iránt, és az Istenben való hit iránti lelkesedésüket is elveszítik. Miért van ez így? Azért, mert csak felületes, elméleti megértésük van Isten szavairól és az igazságról. Nem léptek be igazán Isten szavaiba, és nem tapasztalták meg személyesen azok valóságát. Csakúgy, ahogy Isten mondja, sokan nézik a lakomán a pazar ételeket, de a legtöbben csak nézelődni jönnek. Nem veszik fel és nem eszik meg a finom ennivalót, amelyről Isten gondoskodott, nem kóstolják meg és nem használják arra, hogy újra megtöltsék testüket. Ez az, amit Isten utál, és ami aggasztja Őt. Nem ilyen állapotban vagytok jelenleg? (De igen.) Gyakran közösséget vállalok mindannyiótokkal, hogy kisegítselek titeket. A legjobban az aggaszt Engem, hogy miután meghallgattátok ezeket a prédikációkat és a szellemi szükségleteitek kielégültek, semmit nem tesztek azért, hogy a gyakorlatba ültessétek őket, és többé nem gondoltok rájuk. Ebben az esetben mindaz, amit mondtam, hiábavaló lett volna. Nem számít, hogy milyen képessége van valakinek, két-három évnyi hit után meg fogjátok tudni mondani, hogy az illető szereti-e az igazságot, vagy sem. Ha olyasvalaki, aki szereti az igazságot, akkor előbb-utóbb követni fogja azt; ha nem olyasvalaki, aki szereti az igazságot, akkor nem fogja sokáig bírni, lelepleződik és ki lesz vetve. Ti valóban az igazság szerelmesei vagytok? Hajlandóak vagytok becsületes emberekké válni? Képesek lesztek megváltozni a jövőben? Mennyit fogtok ebből személyesen megvalósítani ez után a közösség után? Mennyi fog ebből valóban eredményeket elérni bennetek? Mindez ismeretlen; a végén fog feltárulni. Ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki mennyire buzgó, vagy mennyi szenvedést képes elviselni, amikor még új a hitben. A kulcs az, hogy szereti-e az igazságot, és hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Csak azok fognak eltöprengeni rajta egy prédikáció meghallgatása után, akik szeretik az igazságot. Csak ők fognak elgondolkodni azon, hogyan ültessék Isten szavait a gyakorlatba, hogyan tapasztalják meg azokat, hogyan alkalmazzák a mindennapi életükben, és hogyan éljék meg az Isten szavaiban lévő igazságvalóságot, hogy olyan emberré váljanak, aki igazán aláveti magát Istennek. Ezért fogják végül elnyerni az igazságot azok, akik szeretik az igazságot. Azok, akik nem szeretik az igazságot, talán elfogadják az igaz utat; talán mindennap összegyűlnek és prédikációkat hallgatnak, és megtanulnak néhány doktrínát, ám abban a pillanatban, hogy nehézségekbe vagy megpróbáltatásokba ütköznek, negatívvá és gyengévé válnak, és akár meg is tagadhatják a hitüket. Hívőként az, hogy be tudsz-e lépni az igazságvalóságba, vagy sem, az igazsághoz való hozzáállásodtól függ és attól, hogy mi a törekvésed célja: valóban el akarod-e nyerni az igazságot életedként, vagy sem. Vannak, akik azért szerelkeznek fel az igazsággal, hogy másokon segítsenek, hogy Istent szolgálják, vagy hogy jól vezessék a gyülekezetet. Ez nem rossz dolog, és azt jelenti, hogy ezek az emberek valamiféle terhet viselnek. De ha nem a saját életbe való belépésükre vagy az igazság gyakorlására összpontosítanak, és ha nem keresik az igazságot a problémák megoldására, akkor be tudnak lépni az igazságvalóságba? Ez lehetetlen lenne. Hogyan tudnak másoknak segíteni, ha nem rendelkeznek az igazságvalósággal? Hogyan tudják Istent szolgálni? Tudnak vajon jó gyülekezeti munkát végezni? Ez is lehetetlen lenne. Nem számít, hogy hány prédikációt hallgattál meg, vagy mely utat választottad. Megosztom veletek a helyes perspektívát: bármilyen kötelességet is teljesítesz, akár vezető, akár rendszeres követő vagy, elsősorban Isten szavaiba kell fektetned az erőfeszítésedet. Olvasnod kell azokat és komolyan el kell gondolnod rajtuk. Először is megértést kell nyerned mindazokról az igazságokról, amelyeket ismerned és gyakorolnod kell; tartsd magad hozzájuk és valósítsd meg őket önmagadért. Addig nem nyertél el egy igazságot, amíg először meg nem értetted azt, és be nem léptél a valóságba. Ha mindig másoknak magyarázod az általad megértett doktrínát, de képtelen vagy azt a gyakorlatba ültetni vagy megtapasztalni, akkor ez hiba – ostobaság és tudatlanság. Úgy kell gyakorolnod és megtapasztalnod Isten szavait, mint az igazságot, fokozatosan eljutva sok igazság megértéséhez. Akkor elkezdesz majd egyre jobb és jobb eredményeket elérni a kötelességedben, és sok tapasztalati tanúságtételed lesz, amit megoszthatsz. Így Isten szavai az életeddé válnak. Biztos lehetsz abban, hogy jól fogod végezni a kötelességedet, és képes leszel arra is, hogy teljesítsd azt a megbízatást, amit Isten adott neked. Ha mindig másoknak példálózol ezekkel a szavakkal, másokra akarod alkalmazni őket, vagy tőkeként akarod felhasználni őket a munkádban, akkor bajban leszel. Ha ezt teszed, akkor pontosan ugyanazt az utat választod, mint Pál. Mivel ez a perspektívád, bizonyos, hogy doktrínaként, elméletként kezeled ezeket a szavakat, és arra akarod használni ezeket az elméleteket, hogy beszédeket mondj és munkát végezz el. Ez nagyon veszélyes – ezt teszik a hamis vezetők és az antikrisztusok. Ha Isten szavai szerint tekintesz a saját állapotodra, először elgondolkodsz önmagadon és megértést nyersz önmagadról, majd az igazságot a gyakorlatba ülteted, akkor learatod a jutalmakat és belépsz az igazságvalóságba. Csak akkor leszel alkalmas rá és lesz meg az érettséged ahhoz, hogy jól végezd a kötelességedet. Ha nincs gyakorlati tapasztalatod Isten munkájáról és az Ő szavairól; ha egyáltalán nem rendelkezel az életbe való belépéssel, és szavakat betűket és doktrínákat tudsz szavalni, akkor még ha végzed is a munkát, vakon fogod végezni, és nem érsz el semmi konkrétumot. Végül hamis vezetővé és antikrisztussá válsz, és ki leszel vetve. Ha megérted az igazság egy aspektusát, akkor először önmagadat kell összehasonlíthasd vele, és foganatosítanod kell azt az életedben, hogy a valóságoddá váljon. Akkor biztosan nyerni fogsz valamit, és megváltozol. Ha úgy érzed, hogy Isten szavai jók, hogy azok az igazság és valóságosak, de nem szemléled vagy nem próbálod megérteni az igazságot a szívedben, nem is gyakorlod és nem tapasztalod meg a gyakorlati életedben, hanem csak leírod egy jegyzetfüzetbe és ott megállsz, akkor soha nem fogod megérteni vagy elnyerni az igazságot. Amikor Isten szavait olvasod, vagy prédikációkat és közösséget hallasz, el kell gondolkodnod és azokhoz kell tartanod magad, összekapcsolva őket a saját állapotaiddal, és felhasználva őket a saját problémáid megoldására. Csak akkor nyerhetsz ténylegesen valamit a szavakból, ha ilyen módon foganatosítod őket. Ez az, amit egy prédikáció meghallgatása után gyakoroltok? Ha nem ez az, akkor Isten nincs jelen az életetekben, sem az Ő szavai nincsenek jelen, ti pedig nem rendelkeztek valósággal az Őbenne való hitetekben. Isten szavain kívül éltek, akár a hitetlenek. Bárki, aki hisz Istenben, de nem tudja alkalmazni az Ő szavait a való életben, hogy gyakorolja és megtapasztalja azokat, az nem igazán hisz Istenben – nem hívő. Akik nem tudják gyakorolni az igazságot, azok nem Istennek engedelmeskedő emberek, hanem olyanok, akik lázadnak Ellene és ellenállnak Neki. Anélkül, hogy Isten szavait bevinné valaki a valós életébe, nincs módja megtapasztalni Isten munkáját. Ha pedig valaki nem tapasztalja meg Isten munkáját vagy az Ő szavainak ítéletét és fenyítését a valós életében, akkor nincs módja elnyerni az igazságot. Megértitek ezt? Ha fel tudjátok fogni ezeket a szavakat, akkor az lenne a legjobb – de nem számít, hogyan fogod fel őket, nem számít, mennyit értesz meg, a legfontosabb dolog az, hogy Isten szavait és azokat az igazságokat, amelyeket megértesz, be kell vinned a valós életedbe, és ott kell gyakorolnod őket. Ez az egyetlen módja annak, hogy növekedj érettségben, a beállítottságod pedig megváltozzon.

Amikor Isten igazságokat fejez ki, vagy követelményeket támaszt az emberekkel szemben, mindig felhívja figyelmüket az alapelvekre és a gyakorlat útjaira. Vegyük például a becsületes emberi létet, amiről épp az imént beszéltünk: Isten adott az embereknek egy utat, megmondva nekik, hogyan legyenek becsületes emberek, és hogyan gyakorolják a becsületes emberi lét alapelveit annak érdekében, hogy a helyes útra térjenek. Isten mondta: „Ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget, és aki nem fog könnyen kiemelkedni a sötétségből.” Ezzel arra céloz, hogy megköveteli tőlünk, hogy fogjuk, amit titoknak vagy magánügynek gondolunk, és fedjük fel, bocsássuk boncolgatásra azt. Ez az, amire ti nem gondoltatok: nem értettétek vagy nem tudtátok, hogy Isten azért mondta ezt, hogy elérje, hogy így gyakoroljatok. Néha ravasz, megtévesztő szándékkal cselekszel, és ezért a cselekedeteidet és szándékaidat meg kell változtatni. Talán senki sem veszi észre a szavaidban rejlő ravasz vagy megtévesztő természetet – de ne veregesd magad vállon. Isten elé kell jönnöd, és meg kell vizsgálnod magadat – az embereket becsaphatod, Istent azonban nem tudod becsapni. Imádkoznod kell, fel kell tárnod és ízekre kell szedned a szándékaidat és módszereidet, el kell gondolkodnod azon, hogy e szándékaid vajon tetszenének-e Istennek, vagy visszataszítóak lennének Számára, le tudod-e őket leplezni, nehéz-e beszélni róluk, és hogy megfelelnek-e az igazságnak. Egy efféle boncolgatással és elemzéssel rá fogsz jönni, hogy ez a dolog valójában nincs összhangban az igazsággal; ezt a fajta viselkedést nehéz napvilágra hozni, Isten pedig undorodik tőle. Akkor megváltoztatod ezt a viselkedést. Hogyan érzitek magatokat ettől a közlésemtől? Néhányan közületek valószínűleg aggódnak. Azt gondoljátok: „Istenben hinni igazán bonyolult dolog. Épp elég nehéz volt idáig eljutni – most mindent elölről kell kezdenem?” A valóság az, hogy most Isten eljött, és elkezdte vezetni az emberiséget, hogy belépjen az igazságvalóságba. Ez a kezdet hívőként és emberként. Ha jól szeretnél indítani, akkor szilárd alapot kell építened a hitedben, először meg kell tanulnod a látomások igazságait, valamint Isten követésének jelentőségét, majd pedig arra kell összpontosítanod, hogy gyakorold az igazságot és jól végezd a kötelességedet. Így beléphetsz az igazságvalóságba. Ha csak arra fókuszálsz, hogy szavakat és doktrínákat mondj, és ezekre alapozva hozz létre egy alapot, akkor az problémát fog jelenteni. Ez olyan, mintha egy ház alapjait homokra építenéd: nem számít, milyen magasra építed, mindig fennáll majd az összeomlás veszélye, és nem lesz maradandó. Ezen a ponton van azonban egy dicséretes dolog mindannyiótokat illetően, mégpedig az, hogy megértitek, miről kommunikálok veletek, és hajlandóak vagytok meghallgatni. Ez jó. Az igazságra való törekvés és a valóságba való belépés a legfontosabb, a többi pedig másodlagos. Amíg ezt tudod, addig nem lesz nehéz a helyes útra térned a hitedben. Ahhoz, hogy az igazságra való törekvés ösvényén járhass, először is magadat kell ismerned – tisztában kell lenned azzal, hogy milyen romlott beállítottságaid vannak, és mik a hiányosságaid. Akkor megérted annak fontosságát, hogy felvértezd magad az igazsággal, és képes leszel gyorsan keresni az igazságot a problémák megoldásához. Az idő senkire sem vár! Amint foglalkoztál az életbe való belépéssel kapcsolatos problémáiddal, és birtokában vagy az igazságvalóságnak, nagyobb belső békét fogsz érzékelni. Nem számít, milyen nagyok a katasztrófák, nem fogsz félni. Ha ezt az utolsó néhány évet elpazarolod anélkül, hogy az igazságra törekednél, és amikor a dolgok előjönnek, még mindig hajlamos vagy kábulatba esni, és megmaradsz a várakozás passzív állapotában, és az igazságot sem tudod használni a problémáid megoldására, hanem továbbra is világi filozófiák és romlott beállítottságok szerint élsz, akkor mennyire szánalmas lenne az! Ha amikor eljön a nap, amikor a katasztrófák nagyok lesznek, nem rendelkezel az igazságvalóság egy szeletével sem, akkor sajnálni fogod, hogy nem törekedtél az igazságra, vagy nem végezted jól a kötelességedet, hogy egyáltalán nem nyertél el semmit az igazságból. Az állandó szorongás állapotában fogsz élni. Jelenleg a Szentlélek munkája egyetlen emberre sem vár. A hitben töltött első néhány évükben ad az embereknek némi kegyelmet, némi irgalmat; segítséget és táplálékot ad nekik. Ha az emberek soha nem változnak, és soha nem lépnek be a valóságba, hanem megelégednek az általuk ismert szavakkal és doktrínákkal, akkor veszélyben vannak. Már lemaradtak a Szentlélek munkájáról, és elmulasztották az utolsó esélyt Isten üdvösségére és az emberiség tökéletesítésére. Csak katasztrófákba eshetnek, sírva és fogaikat csikorgatva.

Amikor először kezdesz alapot építeni a hitedben, szilárdan meg kell vetned a lábad az igazságra való törekvés útján. Az igazságvalóságba való belépés startvonalán kell lenned, nem pedig a szavak és doktrínák ismételgetésének kezdővonalán. Arra kellene összpontosítanod, hogy belépj az igazságvalóságba, mindenben az igazságot keresd és gyakorold, képes legyél minden dologban a gyakorlatba ültetni az igazságot, és mindenben összehasonlításként használni azt. El kell gondolkodnod azon, hogyan gyakorold az igazságot, mik a gyakorlás alapelvei, és az igazság milyen gyakorlása felel meg Isten követelményeinek és elégíti ki Istent. Az emberek érettsége azonban túlságosan hiányos. Mindig olyan dolgokról kérdezősködnek, amelyek nem kapcsolódnak az igazság gyakorlásához, amelyeknek semmi közük az önismerethez vagy a becsületes emberi léthez. Hát nem szánalmas ez? Nem a csekély érettséget mutatja ez? Vannak, akik azonnal elfogadták Isten munkájának ezt a lépését, amint hozzákezdett, és egészen a mai napig hívők. De még mindig nem értik, mi az igazságvalóság, vagy mi az igazság gyakorlása. Néhányan azt mondják: „Feladtam a családomat és a karrieremet a hitemért, és elég sok mindenen keresztülmentem. Hogyan mondhatod, hogy egyáltalán nem rendelkezem igazságvalósággal? Hátrahagytam a családomat – ez nem valóság? Feladtam a házasságomat – ez nem valóság? Mindez nem az igazság gyakorlatba ültetésének a kifejeződése?” Kívülről nézve lemondtál a szekuláris világról és lemondtál a családodról azért, hogy Istenben higgy. De ez azt jelenti vajon, hogy beléptél az igazságvalóságba? Azt jelenti vajon, hogy becsületes ember vagy, olyan, aki aláveti magát Istennek? Azt jelenti ez, hogy a beállítottságod megváltozott, vagy hogy olyasvalaki vagy, aki birtokolja az igazságot vagy az emberi mivoltot? Biztosan nem jelenti azt. Ezek a külsődleges cselekedeteid mások számára szép dolognak tűnhetnek – de nem jelentik azt, hogy gyakorlod az igazságot vagy aláveted magad Istennek, és bizonyosan nem jelentik azt, hogy belépsz az igazságvalóságba. Az emberek áldozatai és ráfordításai túlságosan hamisak, és az embereket mind az a szándék irányítja, hogy áldásokban részesüljenek, és nem tisztultak meg próbatételek és finomítás által. Ezért van az, hogy oly sokan még mindig felületesen végzik kötelességeiket és nem érnek el tényleges eredményeket; sőt megszakítják, megzavarják, aláássák a gyülekezet munkáját és mindenféle bajt okoznak annak. Nem gondolnak a bűnbánatra és továbbra is negativitást terjesztenek, hazudnak, és még akkor is kiforgatják a tényeket, hogy a saját ügyük mellett érveljenek, amikor a gyülekezet eltávolítja őket. Vannak, akik egy-két évtizeden át hisznek, de még mindig ámokfutók és mindenféle gonoszságot tesznek. Akkor az egyház eltávolítja vagy kizárja őket. Az a tény, hogy annyi rettenetes dolgot képesek elkövetni, megfelelő bizonyíték arra, hogy szörnyű jellemük van, hogy túlságosan elvetemültek és ravaszok, és egyáltalán nem jámborak, engedelmesek vagy alázatosak. Ez azért van, mert soha nem törődtek sokat az igazság gyakorlásával és azzal, hogy becsületes emberek legyenek. Az Istenbe vetett hitet úgy tekintik, hogy: „mindaddig, amíg lemondok a családomról, feláldozom magamat Istenért, szenvedek és megfizetem az árat, addig Istennek meg kell emlékeznie a tetteimről, és részesülnöm kell az Ő üdvösségében”. Ez csak szeszély és ábrándozás. Ha üdvösséget akarsz kapni és valóban Isten elé akarsz járulni, először keresve kell Istenhez jönnöd: „Ó, Istenem, mit kellene a gyakorlatba ültetnem? Mi a Te mércéd az emberek megmentésére? Milyen típusú embereket mentesz meg?” Ez az, amit mindenekelőtt keresnünk és ismernünk kell. Az igazságra építsd fel az alapodat, fektess erőfeszítést az igazságba és a valóságba mindenben, és akkor olyan ember leszel, akinek van alapja, akinek van élete. Ha szavakra és doktrínákra építed az alapzatodat, és soha semmilyen igazságot nem ültetsz a gyakorlatba, vagy nem fektetsz erőfeszítést semmilyen igazságba, akkor olyasvalaki leszel, aki soha nem rendelkezik az élettel. Amikor gyakoroljuk a becsületes emberi létet, akkor rendelkezünk a becsületes ember életével, valóságával és lényegével. Akkor rendelkezünk a becsületes ember gyakorlatával és viselkedésével, és legalább ez a becsületes oldalunk örömet fog szerezni Istennek, és Ő jóvá fogja hagyni azt. Azonban még mindig gyakran jelenítünk meg hazugságot, trükközést és csalárdságot, amitől meg kell tisztulnunk. Ezért kell folytatnunk a keresést, és nem szabad megrekednünk egy rutinban. Isten vár ránk, esélyt ad nekünk. Ha nem tervezed, hogy becsületes emberré válj, ha soha nem keresed, hogyan beszélj őszintén és szívből, hogyan tegyél dolgokat a mesterkéltség vagy megtévesztés hamisítása nélkül, hogyan viselkedj becsületes emberként, akkor nincs mód arra, hogy becsületes emberi hasonlatossággal élj, vagy belépj a becsületes emberi lét igazságvalóságába. Ha beléptél az igazság egy bizonyos aspektusának valóságába, akkor elnyerted az igazságnak azt az aspektusát; ha nem vagy birtokában annak a valóságnak, akkor nem rendelkezel azzal az élettel vagy érettséggel. A megpróbáltatások és kísértés során, vagy amikor megbízást kapsz, ha egyáltalán nem rendelkezel semmilyen valósággal, akkor könnyen meg fogsz botlani és hibázol majd; hajlamos leszel arra, hogy megbántsd Istent és ne engedelmeskedj Neki. Nem fogsz tudni segíteni magadon. Sokan ámokfutók a kötelességeikben, nem hajlandók megfogadni a tanácsot, és javíthatatlanok maradnak, súlyosan megszakítva és megzavarva az egyház munkáját, és súlyosan károsítva Isten házának érdekeit. Ezeket az embereket végül eltávolítják vagy kizárják – ez az elkerülhetetlen kimenetel. De ha jelenleg az igazságot gyakorlod, hogy becsületes ember legyél, akkor Isten jóváhagyja tapasztalati bizonyságtételedet becsületes emberként. Ezt senki sem veheti el tőled, és senki sem foszthat meg ettől a valóságtól, ettől az élettől. Néhányan azt kérdezik: „Már régóta becsületes ember vagyok. Visszaváltozhatok ravasz emberré?” Ha már levetetted a romlott beállítottságodat; ha rendelkezel a becsületes emberi lét igazságvalóságával; ha emberi hasonlatosságot élsz meg, a mesterkéltséget, a csalárdságot és a hitetlenek világát pedig megveted a szívedben, akkor nem térhetsz vissza a Sátán hatalma alá. Ez azért van, mert képes vagy Isten szavai szerint élni; már a világosságban élsz. Ravasz emberből becsületes emberré válni nem könnyű. Ravasz emberré visszaváltozni egy Istennek igazán tetsző becsületes emberből lehetetlen, sőt még annál is nehezebb lenne. Vannak, akik azt mondják: „Több éves tapasztalatom van a becsületes emberi létben. Legtöbbször igazat mondok, és meglehetősen becsületes vagyok. De itt-ott mondok valami olyat, ami nem igaz, közvetett vagy ravasz.”" Ezt a problémát sokkal könnyebb megoldani. Amíg az igazság keresésére és az igazságra való törekvésre összpontosítasz, addig nem kell aggódnod amiatt, hogy a jövőben képtelen leszel megváltozni. Biztosan tovább fogsz fejlődni. Akárcsak a földbe ültetett palánta, ha időben öntözöd és naponta napfényt adsz neki, nem kell aggódnod, hogy később gyümölcsöt fog-e teremni, és ősszel biztosan lesz termés. Ami miatt most leginkább aggódnotok kellene, az a következő: volt bármilyen belépésetek a becsületes emberi létbe? Egyre kevesebbet hazudsz? Elmondhatod, hogy most már összességében egy becsületes ember vagy? Ezek a kulcskérdések. Ha valaki azt mondja: „Tudom, hogy csalárd ember vagyok, de soha nem gyakoroltam a becsületességet”, akkor egyáltalán nem rendelkezel a becsületes emberi lét valóságával. Keményen kell dolgoznod, hogy elővedd boncolásra az életed minden apró részletét, az összes különböző viselkedésedet, az összes módot, ahogyan a csalárdságot gyakorlod, és ahogyan másokkal bánsz. Mielőtt ízekre szeded ezeket a dolgokat, lehet, hogy nagyon elégedett vagy magaddal, nagyon önelégült vagy, mert megtetted, amit tettél. De amint ízekre szeded ezeket Isten szavaival összevetve, megdöbbensz: „Nem tudtam, hogy ennyire aljas, ennyire rosszindulatú és alattomos vagyok!” Felfedezed majd valódi énedet, és igazán felismered a nehézségeidet, a hibáidat és a csalárdságodat. Ha nem végzel boncolgatást, és örökké becsületes embernek tartod magad, aki mentes a csalástól, mégis csalárd embernek nevezed magad, akkor soha nem fogsz megváltozni. Ha nem ásod ki azokat az hitvány, gonosz szándékokat a szívedben, akkor hogyan fogod meglátni a csúfságodat és a romlottságodat? Ha nem gondolkodsz el romlott állapotaidon és nem boncolgatod azokat, akkor vajon meglátod majd az igazságot arról, hogy milyen mélyen romlott vagy? Ha semmi megértésed nincs a romlott beállítottságodról, akkor nem fogod tudni, hogyan keresd az igazságot a problémák megoldása érdekében; nem fogod tudni, hogyan kövesd az igazságot és lépj be a valóságba Isten követelményei szerint. Ez a valódi jelentés a következő kifejezés mögött: „Soha nem lesz tiéd a valóság, ha nem gyakorlod az igazságot.”

Minden, amit Isten mond, az az igazság – minden egyes szóban ott van az igazságvalóság, és mindez a pozitív dolgok valósága. Az embereknek csak annyit kell tenniük, hogy behozzák Isten szavait a mindennapi életükbe, hogy gyakorolják őket és belépjenek azokba. Isten minden szava az emberiség szükségleteit célozza meg, és minden szó azért van, hogy az emberek azokhoz hasonlítsák magukat. Nem arra szánta őket, hogy futó pillantást vess rájuk, sem arra, hogy kielégítsék némely szellemi szükségleteidet, sem arra, hogy szájhősködj velük, vagy betöltsd arra irányuló szükségeidet, hogy szavakról és doktrínáról beszélj. Isten minden egyes szava rendelkezik az igazság valóságával. Ha nem ülteted gyakorlatba Isten szavait, akkor nem lesz lehetőséged belépni az igazságvalóságba – mindig olyasvalaki leszel, akinek nincs összeköttetése a valósággal. Ha gyakorlod a becsületes emberi létet, akkor rendelkezel majd a becsületes lét valóságával, és képes leszel megélni egy becsületes személy valódi állapotát, ahelyett, hogy csak hamis látszatokat keltenél. Azt is képes leszel megérteni, hogy miféle ember becsületes és melyik embertípus nem az, és hogy Isten miért gyűlöli a csalárd embereket. Igazán meg fogod érteni a becsületes emberi lét jelentőségét; meg fogod tapasztalni, mit érez Isten olyankor, amikor megköveteli az emberektől, hogy becsületesek legyenek, és hogy miért várja ezt el az emberektől. Amikor rájössz, hogy tele vagy ravaszsággal, utálni fogod a csalárdságodat és elvetemültségedet. Utálni fogod, hogy milyen szégyentelenül éltél a csalárd, elvetemült beállítottságod szerint. Így buzgón fogsz vágyni rá, hogy megváltozz. Ily módon egyre inkább érezni fogod, hogy a becsületes emberi lét az egyetlen mód arra, hogy normális emberi mivoltot élj meg és értelmes életet élj. Érezni fogod: az, hogy Isten becsületességet követel az emberektől, hihetetlenül jelentőségteljes dolog. Érezni fogod, hogy csak úgy felelhetsz meg Isten akaratának, ha ezt teszed, hogy csak a becsületes emberek fognak üdvösséget nyerni, és hogy amit Isten mondott, az teljes mértékben pontos! Mondjátok meg Nekem: van értelme annak, hogy Isten megköveteli az emberektől, hogy becsületesek legyenek? (Igen, van.) Akkor mostantól kezdve, ízekre kell szednetek saját magatok csalárd és elvetemült részeit. Amint ízekre szedted azokat, fel fogod fedezni, hogy minden csalárd dolog mögött van egy szándék, egy bizonyos cél és egy emberi csúfság. Fel fogod fedezni, hogy ez a csalárdság felfedi az emberek ostobaságát, önzőségét és hitványságát. Amikor ezt felfedezed, meg fogod látni a valódi arcodat, és amikor meglátod az igazi arcodat, utálni fogod önmagadat. Amikor utálni kezded magadat, amikor valóban megtudod, hogy miféle dolog vagy, akkor is kérkedni fogsz? Továbbra is minden lépésnél dicsekedni fogsz? Mindig bókokat és dicséretet akarsz majd másoktól? Még akkor is azt fogod mondani, hogy Isten követelményei túl magasak, hogy nincs erre szükség? Nem fogsz így viselkedni, és nem fogsz ilyen dolgokat mondani. Egyet fogsz érteni azzal, amit Isten mond, és „Ámen”-t mondasz. Meg leszel győződve a szíveddel és elméddel, és a szemeiddel. Amikor ez megtörténik, az azt jelenti, hogy már elkezdted gyakorolni Isten szavait, beléptél a valóságba, és elkezdtél eredményeket látni. Minél inkább gyakorlatba ülteted Isten szavait, annál jobban érezni fogod, hogy milyen pontosak és milyen szükségesek. Mondjuk, hogy nem ülteted őket gyakorlatba, hanem mindig csak tovább fecsegsz: „Ó, én becstelen és csalárd vagyok” – és mégis, amikor egy helyzettel szembesülsz, továbbra is csalárdul cselekszel, mindvégig úgy gondolva, hogy ez nem számít csalárdságnak, továbbra is becsületesnek tartva magad, és csak úgy figyelmen kívül hagynád a dolgot. Legközelebb pedig, amikor valami adódik, te ismét trükkökhöz folyamodsz, agyafúrt és csalárd módon jársz el, és mihelyt kinyitod a szádat, máris hazudsz. Ezt követően így csodálkozol: „Megint elvetemült és csalárd voltam? Megint hazudtam? Nem hiszem, hogy ez számít” – és így imádkozol Isten színe előtt: „Isten, látod, hogy folyton mesterkedésekhez folyamodom, és mindig elvetemült és csalárd vagyok. Kérlek, bocsáss meg nekem. Legközelebb nem leszek ilyen; ha igen, akkor kérlek, hogy fegyelmezz meg engem.” Csak úgy érintőlegesen hozod szóba ezeket a dolgokat, és átsiklasz felettük. Miféle ember az ilyen? Olyasvalaki, aki nem szereti az igazságot és nem hajlandó a gyakorlatba ültetni azt. Lehet, hogy fizettél egy kevés árat, vagy töltöttél némi időt a kötelességed teljesítésével, Istent szolgálva, vagy prédikációkat hallgatva. Az is lehet, hogy néhány munkaórát feláldoztál és kicsit kevesebb pénzt kerestél. Valójában azonban még távolról sem ültetted gyakorlatba az igazságot, és nem vetted komolyan az igazság gyakorlásának kérdését. Felületes és hanyag voltál, soha nem gondoltál túl sokat erről. Ha csak megszokásból cselekszel, amikor az igazságot gyakorlod, az azt bizonyítja, hogy az igazsághoz való hozzáállásod nem a szeretet hozzáállása. Olyasvalaki vagy, aki nem hajlandó gyakorlatba ültetni az igazságot; távol állsz az igazságtól és eleged van belőle. A hitedet az áldások elnyerése érdekében vállaltad, és egyedül azért nem hagytad el Istent, mert félsz a büntetéstől. Így átevickélsz a hitedben, igyekszel a szavakat és doktrínákat prédikálni, hogy jó színben tüntesd fel magad, megtanulsz némi szellemi szókincset és pár népszerű egyházi éneket, megtanulsz néhány szlogent az igazsággal való közösségvállaláshoz, valamint a hiteddel kapcsolatos felkapott kifejezéseket. Úgy ékesíted magad, mint egy szellemi ember, olyasvalakinek gondolva magad, aki megfelel Isten akaratának és méltó arra, hogy Ő használja. Önelégültté válsz és megfeledkezel magadról. Ez a felszínes imázs, ezek a képmutató viselkedések becsapnak és a bolondját járatják veled. Ezek rászednek téged, amíg meg nem halsz, és bár azt hiszed, hogy felemelkedsz majd a mennybe, valójában a pokolba fogsz alászállni. Mi értelme van az efféle hitnek? Semmi valóságos nincs ebben az úgynevezett „hitedben”. Legfeljebb azt ismerted el, hogy létezik egy Isten, de az igazságvalóság egyetlen darabkájába sem léptél még be. Így a végén a kimeneteled ugyanaz lesz, mint a hitetleneké – a pokolra jutsz, jó kimenetel nélkül. Isten mondta: „Én nem tündöklő, buja virágokat kérek, hanem bőséges gyümölcsöt.” Nem számít, mennyi virágod van, vagy hogy milyen szépek, Isten nem akarja azokat. Ami azt jelenti, hogy nem számít, milyen szépen beszélsz, vagy látszólag mennyit áldozol fel, mennyi hozzájárulást adsz vagy mennyi áldozatot hozol, Isten nem ebben leli örömét. Isten egyedül azt nézi, hogy ténylegesen mennyi igazságot értettél meg és ültettél a gyakorlatba, mennyit éltél meg az Isten szavaiban lévő igazságvalóságból, történt-e igazi változás az életfelfogásodban, mennyi valódi tapasztalati tanúságtételed van, hány jó cselekedetet készítettél, mennyit tettél Isten akaratának megelégítése érdekében, és hogy az elvárt minőségnek megfelelően teljesítetted-e a kötelességedet. Ezek azok a dolgok, amelyekre Isten tekint. Amikor az emberek nem értik Istent, és nem ismerik az Ő akaratát, olyankor mindig félreértelmezik azt, és néhány felszínes dolgot mutatnak be Neki, hogy rendezzék a számlájukat Vele. Azt mondják: „Istenem, már sok éve hívő vagyok. Beutaztam minden helyet, hirdettem az evangéliumot és oly sok embert megtérítettem. Sok részt idézni tudok a Te szavaidból, és elég sok himnuszt el tudok énekelni. Amikor valami nagy vagy nehéz dolog adódik, mindig böjtölök és imádkozom, és állandóan olvasom a Te szavaidat. Hogy is ne felelnék meg a Te akaratodnak?” Ekkor Isten azt mondja nekik: „Te most becsületes ember vagy? Megváltozott a csalárdságod? Fizettél valaha is bármilyen árat azért, hogy becsületes emberré válj? Elém hoztad valaha is az összes csalárd dolgot, amit tettél, az összes módot, ahogyan csalárdságot mutattál, és vajon napvilágra hoztad azokat? Kevésbé tisztességtelenül viselkedsz Velem szemben? Felismered, amikor hamis esküket vagy üres ígéreteket teszel Nekem, vagy szép dolgokat mondasz, hogy becsapj Engem? Elengedted ezeket a dolgokat?” Amikor elgondolkozol ezen és rájössz, hogy egyáltalán nem engedted el ezeket a dolgokat, akkor meg fogsz döbbenni. Rá fogsz ébredni arra a tényre, hogy nincs módod rendezni a számláidat Isten előtt. Azért leplezem le a romlott állapototokat, hogy lehetővé tegyem, hogy megismerjétek önmagatokat; azért beszélek ennyit, hogy ti a gyakorlatba ültethessétek az igazságot és beléphessetek a valóságba. Semmilyen szó, semmilyen közösség vagy igazságok nem arra valók, hogy az emberek messze földön elszavalják őket; a gyakorlatban kell alkalmazni őket. Miért mondják nektek mindig, hogy fogadjátok el az igazságot és ültessétek gyakorlatba? Azért, mert csak az igazság képes megtisztítani a romlottságotokat és megváltoztatni az életszemléleteteket, valamint az értékrendeteket, és csak az igazság válhat valakinek az életévé. Amikor elfogadod az igazságot, akkor azt a gyakorlatba is kell ültetned ahhoz, hogy az életeddé váljon. Ha úgy hiszed, hogy érted az igazságot, ám nem gyakoroltad azt, és nem vált az életeddé, akkor nem változhatsz meg. Mivel nem fogadtad el az igazságot, nincs rá mód, hogy megtisztuljon a romlott beállítottságod. Ha nem tudod gyakorolni az igazságot, akkor nem fogsz megváltozni. Végül, ha az igazság nem vert gyökeret a szívedben, és nem vált az életeddé, akkor a sorsod és a kimeneteled el fog dőlni, amikor a hívőként töltött időd a végéhez közeledik. Ennek a közösségnek a fényében éreztek-e mindannyian valamilyen sürgetést arra, hogy gyakorlatba ültessétek az igazságot? Ne várjatok három évig, öt évig vagy még tovább, és csak azután kezdjétek el gyakorolni. Nincs olyan, hogy túl korán vagy túl későn, amikor az igazság gyakorlásáról van szó; ha hamar gyakorlod, hamar meg fogsz változni, ha pedig később gyakorlod, akkor később változol meg. Ha elmulasztod az esélyedet a Szentlélek munkájára és az emberiség Isten általi tökéletesítésére, akkor veszélyben leszel, amikor a nagy katasztrófák bekövetkeznek. Akkor, amikor Istennek az emberiség megmentésére irányuló munkája befejeződik, egyáltalán nem lesz már semmi esély. Ha, miután elveszítetted az esélyedet, mondod: „akkor nem tettem bele semmi erőfeszítést, de most elkezdem ezt gyakorolni”, akkor már túl késő lesz, és nem valószínű, hogy Isten tökéletesíteni fog téged. Ez azért van, mert a Szentlélek már nem fog munkálkodni, a te megértésed pedig minden dologról, valamennyi igazságról nagyon sekélyes lesz. Most mindenféle helyzet merül fel, és az igazságról való közösségvállalás révén a hitetek növekszik, és nagyobb elánnal követitek Istent. Ha egy ideig nem adódna semmilyen helyzet, akkor biztosan negatívvá és fegyelmezetlenné válnátok, egyre távolabb és távolabb sodródva Istentől. Pont olyanokká válnátok, mint a vallásos világban lévők, csak az összejövetelek és vallási szertartások formáit követnétek, teljesen nélkülözve az igazságvalóságot. Akkor milyen hasznotok származna abból, hogy veritek a melleteket és jajgattok?

Mondd el Nekem, vajon kimerítő dolog csalárd emberek mellett élni? (Igen, az.) Vajon nincsenek ők maguk is kimerülve? Valójában ők is fáradtak, de nem érzik a fáradtságukat. Ez azért van, mert a csalárd emberek és a becsületes emberek különböznek: a becsületes emberek egyszerűbbek. A gondolataik nem olyan bonyolultak, és kimondják, amit gondolnak. A csalárd embereknek viszont mindig körülírva kell beszélniük. Semmit sem mondanak ki közvetlenül – ehelyett mindig csalárd játékokat játszanak, és leplezik a hazugságaikat. Mindig gyakorlatoztatják az elméjüket, mindig gondolkodnak, félve attól, hogy ha egy kicsit is hanyagok, elszólják magukat. Milyen mértékben játszanak egyes emberek csalárd játszmákat? Bárkivel is érintkezzenek, mindig azt próbálják megtudni, hogy ki a számítóbb, ki az okosabb, ki van felül, a versengésük pedig végül neurózissá válik. Éjszaka nem tudnak aludni, mégsem éreznek fájdalmat, sőt, úgy gondolják, hogy ez normális. Vajon nem váltak-e akkor élő démonokká? Amikor Isten megmenti az embereket, megengedi nekik, hogy levethessék a Sátán befolyását és romlott beállítottságaikat, hogy becsületes emberekké váljanak, és az Ő szavai szerint éljenek. Becsületes emberként élni feloldozó és felszabadító, és sokkal kevésbé fájdalmas. Ez a legboldogabb élet. A becsületes emberek egyszerűbbek. Kimondják, ami a szívükben van, és kimondják, amit gondolnak. Szavaikban és tetteikben a lelkiismeretüket és józan eszüket követik. Hajlandóak az igazságra törekedni, és amikor megértik azt, a gyakorlatba ültetik. Amikor nem látnak át egy dolgot, hajlandóak keresni az igazságot, majd azt teszik, ami összhangban van vele. Mindenhol és mindenben Isten akaratát keresik, majd cselekedeteikben követik azt. Talán van néhány olyan terület, ahol ostobák és fel kell szerelkezniük az igazság-alapelvekkel, és ez megköveteli tőlük a folyamatos növekedést. Az ily módon való megtapasztalás azt jelenti, hogy becsületes, bölcs emberekké válhatnak, és teljes mértékben igazodhatnak Isten akaratához. A csalárd emberek azonban nem ilyenek. Ők sátáni beállítottságok szerint élnek a romlottságukat kinyilvánítva, ugyanakkor félnek attól, hogy mások találnak ebben valamit, amit felhasználhatnak ellenük. Ezért válaszul elvetemült és csalárd trükköket alkalmaznak. Félnek attól az időtől, amikor minden feltárul majd, ezért minden lehetséges eszközt felhasználnak, hogy hazugságokat fabrikáljanak és leplezzék azokat, és amikor megjelenik egy hézag, még több hazugságot mondanak, hogy kitöltsék azt. Mindig hazudni és eltussolni a hazugságaikat – vajon nem kimerítő ily módon élni? Mindig azon törik a fejüket, hogy hazugságokat találjanak ki és fedezzék azokat. Ez egyszerűen túlságosan megerőltető. Ezért olyan kimerítő és fájdalmas a csalárd emberek élete, akik hazugságok kidolgozásával és elrejtésével töltik napjaikat! Más a helyzet azonban a becsületes emberekkel. Becsületes emberként nem kell olyan sok mindent fontolóra venni, amikor beszél és cselekszik valaki. Egy becsületes ember a legtöbb esetben egyszerűen csak őszintén tud beszélni. Csak olyankor dolgoztatják meg az elméjüket egy kicsit keményebben, amikor egy konkrét ügy érinti az érdekeiket – lehet, hogy hazudnak egy kicsit, hogy megvédjék az érdekeiket, hogy fenntartsák a hiúságukat és a büszkeségüket. Az ilyen típusú hazugságok korlátozottak, így a beszéd és a cselekvés nem olyan kimerítő a becsületes emberek számára. A csalárd emberek szándékai sokkal bonyolultabbak, mint a becsületes embereké. Az ő megfontolásaik túlságosan sokrétűek: figyelembe kell venniük a presztízsüket, a hírnevüket, a nyereségüket és a státuszukat; és meg kell védeniük az érdekeiket – mindezt úgy, hogy mások ne lássanak meg semmilyen hibát, és hogy ne árulják el magukat, ezért törniük kell az agyukat, hogy hazugságokat találjanak ki. A csalárd embereknek ráadásul nagy, túlzó vágyaik vannak, és sok követelésük. Ki kell eszelniük módszereket a céljaik elérése érdekében, ezért folytatniuk kell a hazudozást és csalást, és ahogy egyre több hazugságot mondanak, egyre több hazugságot kell eltussolniuk. Ezért sokkal kimerítőbb és fájdalmasabb egy csalárd ember élete, mint egy becsületes emberé. Néhány ember viszonylag becsületes. Ha képesek az igazságra törekedni, elgondolkodni önmagukon függetlenül attól, hogy milyen hazugságokat mondtak, felismerni a csalást, amiben részt vettek, bármi is volt, Isten szavainak fényében szemlélve azt, hogy boncolgassák és megértsék, és tovább haladva, hogy változtassanak rajta, akkor nem több, mint néhány év alatt képesek lesznek megszabadulni a hazugság és a trükközés nagy részétől. Ekkorra már olyan emberré válnak, aki alapvetően becsületes. Ha így élnek, az nemcsak sok fájdalomtól és kimerültségtől szabadítja meg őket, hanem békét és boldogságot is hoz nekik. Sok kérdésben megszabadulnak a presztízs, a haszon, a státusz, a hiúság és a büszkeség korlátaitól, és ösztönösen szabad és felszabadult életet élnek majd. A csalárd embereknek azonban mindig vannak hátsó szándékaik a beszédük és cselekedeteik mögött. Mindenféle hazugságot fabrikálnak, hogy másokat becsapjanak és átverjenek, és amint lelepleződnek, azon gondolkodnak, hogy mi módon rejthetik el a hazugságaikat. Ilyen-olyan módon gyötrődve, ők is úgy érzik, hogy az életük kimerítő. Elég kimerítő számukra, hogy minden helyzetben, amivel találkoznak, annyi hazugságot mondjanak, az pedig, hogy utána ezeket a hazugságokat leplezniük is kell, még kimerítőbb. Mindaz, amit mondanak, valamilyen cél elérését szolgálja, ezért minden egyes kimondott szavukra rengeteg mentális energiát áldoznak. És amikor befejezték a beszédet, attól félnek, hogy átláttál rajtuk, ezért azon is törniük kell az agyukat, hogy elrejtsék a hazugságaikat, kitartóan magyarázkodva neked, próbálva meggyőzni arról, hogy nem hazudnak és nem csapnak be téged, hogy ők jó emberek. A csalárd emberek hajlamosak ezeket a dolgokat tenni. Ha két csalárd ember együtt van, akkor biztos, hogy lesz intrika, konfliktus és ármánykodás. A civakodásnak soha nem lesz vége, ami egyre mélyebb és mélyebb gyűlöletet eredményez, és ősellenségekké válnak. Ha te becsületes emberként egy csalárd emberrel vagy, akkor ezek a viselkedések biztosan undorral töltenek el téged. Ha az illető csak hébe-hóba viselkedik így, akkor azt fogod mondani, hogy mindenkinek van romlott beállítottsága, és hogy az ilyesmit nehéz elkerülni. Ám ha állandóan így viselkedik, akkor különösen undorodni és viszolyogni fogsz ezektől a módszerektől; undorodni fogsz az illetőnek ettől az oldalától és a szándékaitól. Amikor ennyire megundorodsz, képes leszel megvetni és elutasítani őt. Ez egy nagyon normális dolog. Nem lehet kapcsolatba lépni az illetővel, hacsak meg nem tér és nem mutat némi változást.

Mit mondtok – nem fárasztó az élet a csalárd emberek számára? Minden idejüket azzal töltik, hogy hazudnak, majd még többet hazudnak, hogy elfedjék a hazugságokat, és trükközésbe bonyolódnak. Ők hozzák saját magukra ezt a kimerültséget. Tudják, hogy így élni kimerítő – akkor miért akarnának továbbra is csalárdok lenni, és miért nem vágynak arra, hogy becsületesek legyenek? Gondolkodtatok valaha ezen a kérdésen? Ez annak a következménye, hogy az embereket becsapja a sátáni természetük; megakadályozza őket abban, hogy megszabadítsák magukat ettől a fajta élettől, ettől a fajta beállítottságtól. Az emberek hajlandóak elfogadni, hogy így becsapják őket, és hogy ebben éljenek; nem akarják gyakorolni az igazságot, és nem akarnak a fény útján járni. Úgy gondolod, hogy így élni kimerítő, és hogy szükségtelen így viselkedni – de a csalárd emberek szerint ez feltétlenül szükséges. Azt gondolják, hogy ha nem így tennének, az megaláztatást eredményezne a számukra, hogy ártana az imázsuknak, a hírnevüknek és az érdekeiknek is, és hogy túl sokat veszítenének. Nagy becsben tartják ezeket a dolgokat, nagy becsben tartják a saját imázsukat, a saját hírnevüket és státuszukat. Ez az igazi arca azoknak az embereknek, akik nem szeretik az igazságot. Röviden, amikor az emberek nem hajlandók becsületesnek lenni vagy gyakorolni az igazságot, az azért van, mert nem szeretik az igazságot. A szívükben olyan dolgokat becsülnek, mint a hírnév és a státusz, szeretnek világi trendeket követni, és a Sátán hatalma alatt élnek. Ez a természetükből fakadó probléma. Vannak most olyan emberek, akik évek óta hisznek Istenben, akik sok prédikációt hallottak, és tudják, hogy pontosan mit jelent az Istenben való hit. De továbbra sem gyakorolják az igazságot, és egy cseppet sem változtak meg – miért van ez? Azért, mert nem szeretik az igazságot. Még ha értenek is egy keveset az igazságból, akkor sem képesek gyakorolni azt. Az ilyen emberek számára mindegy, hány évig hisznek Istenben, semmit nem ér majd. Megmenekülhetnek azok az emberek, akik nem szeretik az igazságot? Ez teljességgel lehetetlen. Ha valaki nem szereti az igazságot, az a szívével, a természetével kapcsolatos probléma. Ezt nem lehet megoldani. Az, hogy valakit meg lehet-e menteni a hitében, vagy sem, elsősorban attól függ, hogy szereti-e az igazságot vagy sem. Csak azok tudják elfogadni az igazságot, akik szeretik az igazságot; csak ők képesek nehézségeket átélni és árat fizetni az igazságért, valamint egyedül ők tudnak Istenhez imádkozni és Rá támaszkodni. Csak ők tudják keresni az igazságot, és a tapasztalataikon keresztül önvizsgálatot tartani és megismerni önmagukat, csak nekik van bátorságuk elhagyni a testet, és csak ők képesek elérni az igazság gyakorlását és az Istennek való alávetettséget. Csak azok, akik szeretik az igazságot, képesek ilyen módon törekedni rá, járni az üdvösség útján, és elnyerni Isten jóváhagyását. Nincs más út, mint ez. Azok számára, akik nem szeretik az igazságot, nagyon nehéz elfogadni azt. Ez azért van, mert természetüknél fogva elegük van az igazságból és gyűlölik azt. Ha fel akarnának hagyni az Istennek való ellenállással, vagy nem akarnának rosszat tenni, nagyon nehéz lenne megtenniük, mert a Sátántól valók, és már ördögökké és Isten ellenségeivé váltak. Isten az emberiséget menti meg, az ördögöket és a Sátánt nem menti meg. Néhányan ilyen kérdéseket tesznek fel: „Én tényleg értem az igazságot. Csak nem tudom a gyakorlatba ültetni. Mit kell tennem?” Ez olyasvalaki, aki nem szereti az igazságot. Ha valaki nem szereti az igazságot, akkor nem tudja gyakorlatba ültetni még akkor sem, ha megérti azt, mert a szíve mélyén nem hajlandó erre, és nem kedveli az igazságot. Az ilyen ember számára elérhetetlen az üdvösség. Egyesek azt mondják: „Nekem úgy tűnik, hogy sokat veszítesz azzal, ha becsületes ember vagy, ezért én nem akarok az lenni. A csalárd emberek soha nem veszítenek – sőt, még hasznot is húznak abból, hogy másokat kihasználnak. Úgyhogy én szívesebben lennék csalárd ember. Nem vagyok hajlandó másokkal megismertetni a magánügyeimet, hogy megfoghassanak vagy megérthessenek engem. A sorsomnak a saját kezemben kell lennie.” Akkor hát mindenképpen próbáld ki, és meglátod. Nézd meg, milyen kimenetelre jutsz; nézd meg, ki megy a pokolba, és ki kap büntetést a végén.

Hajlandóak vagytok becsületesnek lenni? Mit terveztek tenni azután, hogy hallottátok ezeket a közléseket? Először is mivel fogtok kezdeni? (Azzal kezdem, hogy nem hazudok.) Ez a helyes módja a gyakorlásnak, ám nem hazudni nem könnyű. Az emberek hazugságai mögött gyakran szándékok vannak, de néhány hazugság mögött nincs semmilyen szándék, és nem is szándékosan tervelték ki őket. Ehelyett csak úgy ösztönösen jönnek elő. Az ilyen hazugságokat könnyű feloldani; azokat a hazugságokat nehéz feloldani, amelyek mögött szándék áll. Ez azért van, mert ezek a szándékok az ember természetéből fakadnak és a Sátán ármánykodását képviselik, és ezek olyan szándékok, amelyeket az emberek szándékosan választanak. Ha valaki nem szereti az igazságot, akkor képtelen lesz elhagyni a testet – ezért imádkoznia kell Istenhez, és Rá kell hagyatkoznia, és az igazságot kell keresnie a probléma megoldásához. A hazudozást azonban nem lehet egyszerre teljesen megoldani. Időnként lesz visszaesés, akár többszörös visszaesések is. Ez egy normális helyzet, és mindaddig, amíg feloldasz minden egyes hazugságot, amit mondasz, és lépést tartasz ezzel, el fog jönni a nap, amikor az összeset feloldottad. A hazugság megoldása egy elhúzódó háború: amikor egy hazugság kiömlik, tarts önvizsgálatot, majd imádkozz Istenhez. Amikor egy másik hazugság jön elő, ismét gondolkodj el magadon és imádkozz Istenhez. Minél többet imádkozol Istenhez, annál jobban fogod gyűlölni a romlott beállítottságodat, és annál jobban fogsz vágyni arra, hogy gyakorold és megéld az igazságot. Így lesz erőd elhagyni a hazugságokat. Egy ilyen tapasztalással és gyakorlással töltött idő után képes leszel meglátni, hogy a hazugságaid száma jelentősen csökkent, hogy sokkal könnyedebben élsz, és hogy többé nincs szükséged arra, hogy hazudj vagy elrejtsd a hazugságaidat. Bár lehet, hogy nem beszélsz sokat nap mint nap, minden mondatod szívből jön majd, és igaz lesz, nagyon kevés hazugsággal. Milyen érzés lesz így élni? Nem lesz vajon feloldozó és felszabadító? A romlott beállítottságod nem fog uralkodni rajtad, és nem fog megkötözni, és legalábbis elkezded látni a becsületes emberi lét eredményeit. Természetesen, amikor különleges körülményekkel találkozol, néha kicsúszhat a szádon egy-egy apró hazugság. Előfordulhat, hogy valamilyen veszélybe vagy bajba kerülsz, vagy meg akarod őrizni a biztonságodat, ilyen esetekben nem lehet megállni a hazudozást. Mégis, el kell gondolkodnod rajta, meg kell értened és meg kell oldanod a problémát. Imádkoznod kell Istenhez, és ezt mondanod: „Még mindig van bennem hazugság és csalás. Isten mentsen meg egyszer s mindenkorra a romlott beállítottságomtól”. Amikor valaki szándékosan bölcsességet gyakorol, az nem számít a romlottság kinyilatkoztatásának. Ezt kell megtapasztalni ahhoz, hogy valaki becsületes ember legyen. Ily módon egyre kevesebbet fogsz hazudni. Ma tíz hazugságot mondasz, holnap talán kilencet, holnapután pedig nyolcat. Később már csak kettőt vagy hármat fogsz mondani. Egyre többet fogsz igazat mondani, és egyre közelebb kerül majd Isten akaratához, követelményeihez és normáihoz az, ahogyan a becsületes emberi létet gyakorlod – és milyen jó is lesz az! Ahhoz, hogy gyakorolhasd a becsületességet, kell, hogy legyen egy utad, és kell legyen egy célod. Először is oldd meg a hazudozás problémáját. Tudnod kell, hogy mi a lényeg a mögött, hogy ezeket a hazugságokat mondod. Azt is ízekre kell szedned, hogy milyen szándékok és indítékok vezetnek téged e hazugságok kimondására, miért vagy birtokában ezeknek a szándékoknak, és mi a lényegük. Ha mindezeket a kérdéseket tisztáztad, akkor alaposan átláttad a hazudozás problémáját, és amikor történik veled valami, akkor lesznek alapelveid, amelyeket gyakorolhatsz. Ha folytatod az ilyen gyakorlatot és tapasztalást, akkor biztosan eredményeket fogsz látni. Egy nap azt mondod majd: „Könnyű becsületesnek lenni. Csalárdnak lenni olyan fárasztó! Nem akarok többé csalárd ember lenni, akinek mindig azon kell gondolkodnia, hogy milyen hazugságokat mondjon, és hogyan leplezze a hazugságait. Olyan, mintha mentális betegséggel küzdő ember lennék, aki ellentmondásokban beszél – olyasvalaki, aki nem érdemli meg, hogy »embernek« nevezzék! Ez a fajta élet annyira fárasztó, és nem akarok többé így élni!” Ekkor lesz reményed arra, hogy valóban becsületes legyél, és ez bizonyítja majd, hogy elkezdtél haladni a becsületes emberi lét felé. Ez egy áttörés. Természetesen lehetnek köztetek olyanok, akik, amikor elkezdtek gyakorolni, gyötrődni fognak, miután őszinte szavakat szóltatok és teljesen felfedtétek magatokat. Az arcotok elvörösödik, szégyellni fogjátok magatokat, és félni fogtok attól, hogy mások kinevetnek. Mit kell tennetek akkor? Akkor is imádkoznotok kell Istenhez, és kérni, hogy adjon nektek erőt. Azt mondod: „Ó, Istenem, én becsületes ember akarok lenni, de félek, hogy az emberek kinevetnek, amikor kimondom az igazságot. Kérlek, hogy szabadíts meg engem a sátáni természetem rabságából; hadd éljek a Te szavaid által, és hadd szabaduljak meg és legyek felszabadítva.” Amikor így imádkozol, akkor egyre több világosság lesz a szívedben, és azt fogod mondani magadnak: „Jó ezt a gyakorlatba ültetni. Ma gyakoroltam az igazságot. Egyszer végre becsületes ember voltam”. Ahogy így imádkozol, Isten megvilágosít téged. Munkálkodni fog a szívedben, és megindít téged, lehetővé téve számodra, hogy értékeld, milyen érzés becsületes embernek lenni. Így kell az igazságot gyakorlatba ültetni. Kezdetben nem lesz utad, de az igazság keresése révén találni fogsz egy utat. Amikor az emberek elkezdik keresni az igazságot, nem feltétlenül van hitük. Az, hogy nincs ösvényük, nehéz az emberek számára, de amint megértik az igazságot és van egy gyakorlati útjuk, a szívük örömöt talál benne. Ha képesek gyakorolni az igazságot és alapelvek szerint cselekedni, a szívük vigaszt talál, és szabadságot és felszabadulást nyernek majd. Ha van némi igazi ismereted Istenről, akkor képes leszel tisztán látni minden dolgot ebben a világban; a szíved megvilágosodik, és lesz egy ösvényed. Akkor teljes felszabadulást és szabadságot fogsz nyerni. Ekkor megérted majd, hogy mit jelent gyakorlatba ültetni az igazságot, megfelelni Istennek, és valódi embernek lenni – és így a helyes úton jársz majd az Istenbe vetett hitedben.

2007. ősz