404. Az emberi faj tagjaiként és odaadó keresztényekként mindannyiunk felelőssége és kötelezettsége az, hogy az elménket és a testünket felajánljuk Isten megbízatásának beteljesítésére, mivel teljes lényünk Istentől jött, és Isten szuverenitásának köszönhetően létezik. Ha az elménket és a testünket nem Isten megbízatásának és az emberiség igaz ügyének szánjuk oda, akkor a lelkünk szégyellni fogja magát azok előtt, akik vértanúhalált haltak Isten megbízatásáért, és még inkább szégyellni fogja magát Isten előtt, aki mindent megadott nekünk.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten szuverenitást gyakorol az egész emberiség sorsa felett)

405. Rendkívül fontos, hogy miként kell kezelnetek Isten megbízatásait. Ez egy nagyon komoly dolog. Ha nem tudod teljesíteni azt, amit Isten rád bízott, akkor nem érdemled meg, hogy az Ő jelenlétében élj, és el kell fogadnod a büntetésedet. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az emberek teljesítik a megbízatást, amelyet Isten rájuk bíz. Ez az ember legmagasabb rendű kötelezettsége, és ugyanolyan fontos, mint a saját élete. Ha könnyelműen kezeled Isten megbízatásait, az a legsúlyosabb elárulása Istennek. Ez esetben megvetendőbb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned. Az embereknek alapos megértést kell nyerniük arról, hogy hogyan kezeljék Isten megbízatását, és legalább ezt meg kell érteniük: Isten azzal, hogy megbízatásokat ad az embernek, felmagasztalja őt, és különleges kegyelmet mutat az embernek, ez a legdicsőségesebb dolog mind közül, és minden másról le lehet mondani, még az ember saját életéről is – de Isten megbízatásait teljesíteni kell.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?)

406. Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldásokat kap vagy szerencsétlenséget szenved el. A kötelesség az, amit az embernek teljesítenie kell; ez az ő mennyei hivatása, és nem függhet ellentételezéstől, feltételektől vagy okoktól. Csak akkor végzi a kötelességét. Áldásokat kapni azokra az áldásokra utal, amelyeket az ember akkor élvez, amikor tökéletessé teszik, miután megtapasztalja az ítéletet. Szerencsétlenséget elszenvedni arra a büntetésre vonatkozik, amelyet az ember akkor kap, ha a beállítottsága nem változik, miután keresztülment a fenyítésen és az ítéleten; vagyis amikor nem tapasztalja meg azt, hogy tökéletessé tették. De függetlenül attól, hogy áldásokat kapnak vagy szerencsétlenséget szenvednek el, a teremtett lényeknek teljesíteniük kell a kötelességüket, azt téve, amit tenniük kell, és azt, amire képesek; ez a legkevesebb, amit egy embernek, egy Istenre törekvő személynek tennie kellene. Nem szabad csak azért végezned a kötelességedet, hogy áldásokat kapj, és nem szabad megtagadnod a cselekvést attól való félelmedben, hogy szerencsétlenséget szenvedsz el. Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az ember kötelességének végzése az, amit tennie kell, és ha képtelen végezni a kötelességét, akkor ez a lázadása. Az ember a kötelessége végzésének folyamata révén változik meg fokozatosan, és ezen folyamat során bizonyítja hűségét. Ily módon minél inkább képes vagy végezni a kötelességedet, annál több igazságot fogsz kapni, és annál valóságosabbá válik a kifejezésmódod. Azok, akik csupán a kötelességük végzésében járnak el, és nem keresik az igazságot, a végén ki lesznek iktatva, mert az ilyen emberek nem az igazság gyakorlásában végzik a kötelességüket, és nem gyakorolják az igazságot a kötelességük végzésében. Ők azok, akik változatlanok maradnak, és szerencsétlenséget fognak elszenvedni. Nemcsak a kifejezéseik tisztátalanok, hanem minden, amit kifejeznek, gonosz.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)

407. Isten az emberiség irányításán és megmentésén munkálkodik. Természetesen Istennek vannak követelményei az emberekkel szemben, és ezek a követelmények képezik az ő kötelességüket. Nyilvánvaló, hogy az emberek kötelessége Isten munkájából és az emberiséggel szemben támasztott követelményeiből fakad. Függetlenül attól, hogy valaki milyen kötelességet végez, ez a legmegfelelőbb dolog, amit tehet, a legszebb és legigazságosabb dolog az emberiség körében. Teremtett lényként az embereknek teljesíteniük kell a kötelességüket, és csak ekkor kaphatják meg a Teremtő jóváhagyását. A teremtett lények a Teremtő uralma alatt élnek, és elfogadnak mindent, amit Isten biztosít számukra, és mindent, ami Istentől származik, ezért teljesíteniük kell a feladataikat és a kötelezettségeiket. Ez teljesen természetes és jogos, és Isten rendelte el. Ebből látható, hogy az emberek számára a teremtett lény kötelességének teljesítése igazabb, szebb és nemesebb, mint bármi más, amit a földi élet során tesznek; az emberiség körében semmi sem értelmesebb és méltóbb, és semmi sem ad nagyobb értelmet és értéket a teremtett ember életének, mint a teremtett lény kötelességének végzése. A földön csak az emberek azon csoportja veti alá magát a Teremtőnek, akik igazán és becsületesen teljesítik a teremtett lény kötelességét. Ez a csoport nem követi a világi irányzatokat; Isten vezetésének és útmutatásának vetik alá magukat, csak a Teremtő szavaira hallgatnak, elfogadják a Teremtő által kifejezésre juttatott igazságokat, és a Teremtő szavai szerint élnek. Ez a legigazabb, leghangosabb bizonyságtétel, és ez a legjobb bizonyságtétel az Istenbe vetett hitről. Az, hogy egy teremtett lény képes teljesíteni a teremtett lény kötelességét, képes eleget tenni a Teremtőnek, a legcsodálatosabb dolog az emberiség körében, és olyasvalami, amit dicsőítendő történetként kellene terjeszteni közöttük. Bármit, amit a Teremtő a teremtett lényekre bíz, feltétel nélkül el kell fogadniuk; az emberiség számára ez egyszerre boldogság és kiváltság, és mindazok számára, akik teljesítik a teremtett lény kötelességét, nincs csodálatosabb és megjegyzésre méltóbb dolog – ez egy pozitívum. Ami pedig azt illeti, hogy a Teremtő hogyan bánik azokkal, akik képesek teljesíteni egy teremtett lény kötelességét, és mit ígér nekik, az a Teremtő dolga, a teremtett emberiségnek semmi köze hozzá. Hogy egy kicsit egyszerűbben és világosabban fogalmazzak, ez Istentől függ, és az embereknek nincs joguk beleavatkozni. Azt fogod kapni, amit Isten ad neked, és ha nem ad neked semmit, akkor sem szólhatsz egy szót sem. Amikor egy teremtett lény elfogadja Isten megbízatását, és együttműködik a Teremtővel, hogy teljesítse a kötelességét, és megtegye, amit tud, az nem egy tranzakció vagy üzlet; az embereknek nem szabad megpróbálniuk üzletelni a hozzáállásuk kifejezésével vagy a cselekedeteikkel és viselkedésükkel, hogy bármilyen ígéretet vagy áldást kapjanak Istentől. Amikor a Teremtő rátok bízza ezt a munkát, helyes és helyénvaló, hogy teremtett lényként elfogadjátok ezt a kötelességet és megbízatást. Van ebben valami üzleti jelleg? (Nincs.) A Teremtő részéről Ő hajlandó mindannyiótokra rábízni azokat a kötelességeket, amelyeket az embereknek el kell végezniük; a teremtett emberiség részéről pedig az embereknek örömmel el kell fogadniuk ezt a kötelességet, életük kötelezettségeként kezelve azt, mint azt az értéket, amelyet ebben az életben meg kell élniük. Itt nincs semmilyen tranzakció, ez nem egy egyenértékű csere, és még kevésbé tartalmaz bármilyen jutalmat vagy egyéb nyilatkozatot, amit az emberek elképzelnek. Ez semmiképpen sem üzlet; itt nem arról van szó, hogy az emberek által fizetett árat vagy az általuk a kötelességük teljesítése során nyújtott kemény munkát valami másra cserélnék. Isten soha nem mondott ilyet, és az embereknek nem is szabad ezt így érteniük. A Teremtő megbízatást ad az emberiségnek, és egy teremtett lény, miután megkapta a Teremtőtől az Istentől kapott megbízatást, vállalja, hogy teljesíti kötelességét. Ebben az ügyben, ebben a folyamatban nincs semmi üzleti jelleg; ez egy egészen egyszerű és helyénvaló dolog. Éppen úgy, mint a szülők, akik, miután világra segítették gyermeküket, feltétel és panaszok nélkül felnevelik. Ami azt illeti, hogy a gyermekben felnőve meglesz-e a gyermeki hűség, a szüleinek az ő születése napja óta nem voltak erre vonatkozó követelményei. Nincs egyetlen olyan szülő sem, aki a gyermek születése után azt mondja: „Csak azért nevelem fel, hogy a jövőben engem szolgáljon és tiszteljen. Ha nem fog engem tisztelni, akkor most azonnal megfojtom.” Egy ilyen szülő sincs. Tehát abból ítélve, ahogy a szülők nevelik a gyerekeiket, ez kötelezettség, felelősség, ugye? (Igen.) A szülők folytatják a gyermekük nevelését, függetlenül attól, hogy megvan-e benne a gyermeki hűség vagy sem, és bármilyen nehézségek árán is, addig nevelik, amíg fel nem nő, és a legjobbakat remélik a számára. Nincs semmi feltételhez kötött vagy üzleti jellegű abban a felelősségben és kötelezettségben, amit a szülők viselnek a gyermekükkel szemben. Akiknek van erre vonatkozó tapasztalatuk, megértik ezt. A legtöbb szülőnek nincsenek elvárt normái azzal kapcsolatban, hogy gyermekükben van-e gyermeki hűség. Ha megvan benne a gyermeki hűség, akkor egy kicsit vidámabbak lesznek, mint egyébként lennének, és egy kicsit boldogabbak lesznek idős korukban. Ha a gyermekükben nincs meg a gyermeki hűség, akkor elfogadják, hogy ez a helyzet. A legtöbb, viszonylag nyitott gondolkodású szülő így vélekedik. Mindent egybevetve, akár a szülők nevelik a gyermekeiket, akár a gyermekek támogatják a szüleiket, a kérdés a felelősségről, a kötelezettségről szól, ami egy személy elvárt szerepkörébe tartozik. Természetesen ezek mind jelentéktelen ügyek a teremtett lény kötelességének a teljesítéséhez képest, de az emberi világ ügyei közül ezek a legszebbek és legigazságosabbak közé tartoznak. Mondanom sem kell, hogy ez még inkább vonatkozik a teremtett lény kötelességének teljesítésére. Teremtett lényként, amikor valaki a Teremtő elé járul, teljesítenie kellene a kötelességét. Ez nagyon helyénvaló dolog, és teljesítenie kell ezt a felelősséget. Azzal a feltétellel, hogy a teremtett lények teljesítik a kötelességüket, a Teremtő még nagyobb munkát végzett az emberiség körében, a munka egy újabb lépését végezte el az embereken. És milyen munka ez? Ellátja az emberiséget az igazsággal, megengedve nekik, hogy a kötelességük teljesítése során elnyerjék Istentől az igazságot, és ezáltal levethessék romlott beállítottságaikat, és megtisztuljanak, eleget tegyenek Isten szándékainak, és az életben a helyes útra lépjenek, végül képesek legyenek félni Istent és kerülni a rosszat, elnyerjék a teljes üdvösséget, és többé ne legyenek kitéve a Sátán csapásainak. Ez az a végső hatás, amelyet Isten azzal szándékozik elérni, hogy ráveszi az emberiséget a kötelességek végzésére. Ezért a kötelességed végrehajtása során Isten nem pusztán arra késztet, hogy egy dolgot láss tisztán, és megérts egy kis igazságot, és nem is csupán hagyja, hogy élvezd a kegyelmet és áldásokat, amelyeket teremtett lényként a kötelességed végrehajtásával kapsz. Inkább lehetővé teszi számodra, hogy megtisztulj és megmenekülj, és végül eljuss oda, hogy a Teremtő arcának fényében élj.

(Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész))

408. Amikor egy ember elfogadja azt, amit Isten rábíz, Istennek van egy mércéje, amivel meg tudja ítélni, hogy a cselekedetei jók-e vagy rosszak, illetve hogy az illető alávetette-e magát és eleget tett-e Isten szándékainak, továbbá hogy amit tesz, megfelelő színvonalú-e. Istent az ember szíve érdekli, nem pedig a felszíni cselekedetei. Nem arról van szó, hogy Istennek meg kellene áldania valakit, amíg az megtesz valamit, függetlenül attól, hogy hogyan teszi. Ez egy félreértés az emberek részéről Istennel kapcsolatban. Isten nemcsak a dolgok végeredményét nézi, hanem nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy milyen az ember szíve, milyen a hozzáállása a dolgok alakulása során, és azt nézi, hogy van-e a szívében alávetettség, megfontoltság és vágy, hogy eleget tegyen Istennek.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)

409. Bármilyen kötelességet is végzel, az igazságalapelveket kell kutatnod, meg kell értened Isten szándékait, tudnod kell, hogy mik az Ő követelményei a szóban forgó kötelességgel kapcsolatban, és meg kell értened, hogy milyen eredményeket kell elérned az adott kötelesség végzése során. Csak így juthatsz el oda, hogy alapelvek szerint cselekedsz. A kötelességed végzése során semmiképpen nem veheted alapul a személyes preferenciáidat, azt téve, amit szeretnél, amit örömmel csinálnál, vagy ami jó fényt vet rád. Ez a saját akaratod szerint való cselekvés. Ha a saját személyes preferenciáidra hagyatkozol a kötelességed végzése során, azt gondolva, hogy ez az, amit Isten megkövetel és ami Istent boldoggá teszi, továbbá, ha erőszakkal ráerőlteted a személyes preferenciáidat Istenre, vagy úgy gyakorlod őket, mintha azok lennének az igazság, és igazságalapelvekként tekintesz rájuk, akkor ez vajon nem hiba? Ez nem a kötelességed végzése, és Isten nem fog emlékezni a kötelességed ily módon történő végzésére. Egyesek nem értik az igazságot, és nem tudják, mit jelent jól végezni a kötelességeiket. Úgy érzik, hogy erőfeszítést tettek, beleadták szívüket-lelküket, fellázadtak hús-vér testük ellen, és szenvedtek, de miért nem tudják soha megfelelő színvonalon végezni a kötelességüket? Isten miért elégedetlenkedik mindig? Hol rontották el ezek az emberek? Az volt a hibájuk, hogy nem derítették ki Isten követelményeit, ehelyett a saját elképzeléseik szerint cselekedtek – ez az oka. Saját vágyaikat, preferenciáikat és önző indítékaikat kezelték az igazságként, és úgy bántak velük, mintha azok lennének azok, amiket Isten szeret, mintha azok lennének az Ő mércéi és követelményei. Azt tekintették az igazságnak, amit ők helyesnek, jónak és szépnek hittek; ez helytelen. Valójában, még ha az emberek néha úgy is gondolják, hogy valami helyes és összecseng az igazsággal, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összecseng Isten szándékaival. Minél inkább azt gondolják az emberek, hogy valami helyes, annál óvatosabbnak kell lenniük, és annál jobban kell az igazságot kutatniuk, hogy lássák, hogy amit gondolnak, megfelel-e Isten követelményeinek. Ha az pontosan ellentétes az Ő követelményeivel és az Ő szavaival, akkor elfogadhatatlan, még akkor is, ha te azt gondolod, hogy helyes, ez csak egy emberi gondolat, és nem fog megfelelni az igazságnak, bármennyire is helyesnek gondolod. Azt, hogy valami helyes vagy helytelen, Isten szavai alapján kell eldönteni. Nem számít, mennyire vélsz valamit helyesnek: ha nincs alapja Isten szavaiban, helytelen, és el kell vetned. Csak akkor elfogadható, ha összhangban van az igazsággal, és csak az igazságalapelvek ily módon való betartásával felelhet meg a kötelességed végzése a megfelelő színvonalnak. Mi is az a kötelesség? Isten által az embereknek adott megbízatás, Isten házának munkájához tartozik, valamint olyan felelősség és kötelezettség, amelyet Isten választott népe minden egyes tagjának viselnie kell. A kötelesség a karriered? Személyes családi ügy? Jogos-e az a kijelentés, hogy ha egyszer rád bíztak egy kötelességet, akkor ez a kötelesség a te személyes ügyeddé válik? Egyáltalán nem ez a helyzet. Hogyan kellene tehát végezned a kötelességedet? Úgy, hogy Isten követelményeinek, szavainak és mércéinek megfelelően cselekszel, és úgy, hogy viselkedésedet az igazságalapelvekre alapozod szubjektív emberi vágyak helyett. Egyesek azt mondják: „Ha egyszer már rám bíztak egy kötelességet, az nem az én dolgom? A kötelességem az én feladatom, és az, amivel megbíztak, nem az én dolgom? Ha a kötelességemet a saját dolgomként kezelem, nem azt jelenti, hogy megfelelően fogom csinálni? Vajon jól végezném, ha nem a saját dolgomként kezelném?” Helyesek vagy helytelenek ezek a szavak? Helytelenek; ellentétben állnak az igazsággal. A kötelesség nem a te személyes ügyed, hanem Isten ügye, Isten munkájának része, és úgy kell végezned, ahogy Isten kéri; csak akkor felelhetsz meg a mércének, ha a kötelességedet Istennek alávetett szívvel végzed. Ha mindig a saját elképzeléseid és képzelődéseid, valamint a saját hajlamaid szerint végzed a kötelességedet, akkor soha nem leszel megfelelő színvonalú. Ha mindig csak úgy végzed a kötelességedet, ahogyan szeretnéd, akkor nem végzed a kötelességedet, mert amit te csinálsz, az nem tartozik Isten irányításának körébe, nem Isten házának munkája; ehelyett a saját vállalkozásoddal foglalkozol, a saját feladataidat végzed, és így Isten erről nem fog megemlékezni.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságalapelvek kutatásával végezheti jól a kötelességét)

410. Némelyek számára mindegy, milyen problémával találkoznak a kötelességeik végzése közben, nem keresik az igazságot, és mindig a saját gondolataik, elképzeléseik, képzelgéseik és vágyaik szerint cselekednek. Elejétől a végéig a saját vágyaikat elégítik ki, és a romlott beállítottságaik irányítják a cselekedeteiket. Úgy tűnhet ugyan, hogy mindig a kötelességeiket végzik, azonban mivel soha nem fogadták el az igazságot, és nem sikerült az igazságalapelvek szerint tenniük a dolgokat, végső soron nem nyerik el az igazságot és az életet, és az elnevezéshez méltó munkásokká válnak. Akkor hát miben bíznak az ilyen emberek a kötelességeik teljesítésekor? Nem az igazságban bíznak, és nem is Istenben. Az általuk megértett apró igazság nem nyert szuverenitást a szívükben; a saját ajándékaikban és tehetségeikben bíznak, abban a tudásban, amelyre szert tettek, valamint a saját akaraterejükben és jó szándékaikban, hogy teljesítsék ezeket a kötelességeket. És mivel ez így van, vajon képesek lesznek megfelelő színvonalon végezni a kötelességeiket? Amikor az emberek a kötelességeik végzése során a természetes voltukban, az elképzeléseikben, a képzelgéseikben, a szakértelmükben és a tanultságukban bíznak, tűnhet bár úgy, hogy teljesítik a kötelességeiket és nem követnek el gonoszságot, azonban nem gyakorolják az igazságot, és nem tettek semmit, ami kielégítő lenne Isten számára. Van még egy probléma, amely nem hagyható figyelmen kívül: Ha a kötelességed teljesítése során soha nem változnak az elképzeléseid, a képzelgéseid és a saját akaratod, ha soha nem váltja fel ezeket az igazság, és ha a cselekedeteid és a tetteid soha nem az igazságalapelvek szerint történnek, akkor vajon mi lesz ennek a végső kimenetele? Nem lesz életbe való belépésed, munkássá válsz, beteljesítve ezzel az Úr Jézus szavait: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:22-23). Miért nevezi Isten gonosztevőknek ezeket az embereket, akik erőfeszítést tesznek és munkát végeznek? Egyvalamiben biztosak lehetünk, mégpedig abban, hogy nem számít, milyen kötelességet vagy munkát végeznek ezek az emberek, a motivációik, az ösztönzésük, a szándékaik és a gondolataik teljes mértékben a saját vágyaikból erednek, és csupán azért vannak, hogy védjék a saját érdekeiket és kilátásaikat, és hogy a tekintélyüket és a státuszukat is megőrizzék, valamint kielégítsék a hiúságukat. A megfontolásaik és a számításaik mind ezek körül forognak, nincs igazság a szívükben, és nincs Istent félő és Neki magát alávető szívük. Ez a probléma gyökere. Ma milyen szempontból alapvető fontosságú az, hogy folytassátok a törekvéseteket? Mindenben az igazságot kell keresnetek, és megfelelően, Isten szándékai és Isten kérése szerint kell végeznetek a kötelességeteket. Ha ezt teszitek, akkor részesülni fogtok Isten elismerésében. Konkrétan mi tartozik hát a kötelességetek teljesítéséhez aszerint, amit Isten kér? Mindenben, amit tesztek, meg kell tanulnotok Istenhez imádkozni, át kell gondolnotok, milyen szándékaitok vannak, milyen gondolataitok vannak, és hogy ezek a szándékok és gondolatok összhangban vannak-e az igazsággal. Ha nincsenek összhangban, akkor félre kell tenni ezeket, és utána az igazságalapelvek szerint kell cselekednetek és elfogadnotok Isten tüzetes vizsgálatát. Ez fogja biztosítani azt, hogy az igazságot gyakorlatba ültetitek. Ha megvannak a saját szándékaitok és céljaitok, és nagyon is tudatában vagytok annak, hogy ezek megsértik az igazságot és hadilábon állnak Isten szándékaival, mégsem imádkoztok Istenhez és nem keresitek az igazságot a megoldáshoz, akkor ez veszélyes, könnyen gonoszságot követhettek el és olyan dolgokat tehetsz, amelyek szembeszegülnek Istennel. Ha egy vagy két alkalommal gonoszságot követtek el és bűnbánatot tartotok, akkor még mindig van reményetek az üdvösségre. Ha folytatjátok a gonoszság elkövetését, akkor mindenféle gonoszságokat tevő emberek vagytok. Ha ezen a ponton még mindig nem tudtok bűnbánatot tartani, akkor bajban vagytok: Isten félre fog vetni benneteket vagy magatokra hagy, ami azt jelenti, hogy fennáll a kirekesztésetek veszélye. Akik mindenféle gonosz tetteket követnek el, azok biztosan meg lesznek büntetve és ki lesznek rekesztve.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

411. Minden kötelesség, amit végzel, életbe való belépéssel jár. Akár rendszeres, akár rendszertelen, unalmas vagy lendületes a kötelességed, mindig el kell érned az életbe való belépést. Egyes emberek kötelességei meglehetősen monotonak; minden nap ugyanazt csinálják. Amikor azonban teljesítik őket, az állapotok, amelyeket ezek az emberek felfednek, nem annyira homogének. Néha, amikor jó hangulatban vannak, kicsit szorgalmasabbak, és jobb munkát végeznek. Máskor, valamilyen ismeretlen hatás következtében, romlott sátáni beállítottságuk rosszindulatot szít bennük, ami miatt helytelenek a nézeteik, rossz állapotban és rossz hangulatban vannak; ez azt eredményezi, hogy kötelességeiket felületesen teljesítik. Az emberek belső állapota folyamatosan változik; bármikor és bárhol megváltozhat. Nem számít, hogyan változik az állapotod, mindig helytelen a hangulatod alapján cselekedni. Tegyük fel, hogy egy kicsit jobban teljesítesz, amikor jó hangulatod van, és egy kicsit gyengébben, amikor rossz hangulatod van – elvszerű módja-e ez a dolgok elvégzésének? Lehetővé teszi-e, hogy megfelelő színvonalon végezd a kötelességedet? Az embereknek hangulatuktól függetlenül tudniuk kell imádkozni Istenhez, és keresniük kell az igazságot; csak így tudják visszatartani magukat attól, hogy a hangulatuk korlátozza és ide-oda himbálja őket. Kötelességed végzésekor mindig vizsgáld meg magad, hogy az alapelvek szerint teszed-e a dolgokat, hogy kötelességed teljesítése megfelelő színvonalú-e, hogy nem csak felületesen teszed-e, hogy nem próbáltál-e kibújni a felelősség alól, és hogy nincsenek-e gondok a hozzáállásoddal és a gondolkodásmódoddal. Amint önvizsgálatot tartottál, és ezek a dolgok világossá válnak számodra, könnyebben fogod jól végezni a kötelességedet. Nem számít, hogy mivel szembesülsz kötelességed teljesítése során – negativitással és gyengeséggel, vagy azzal, hogy rossz a hangulatod, miután megmetszettek –, megfelelően kell kezelned azt, és az igazságot is keresned kell, valamint meg kell értened Isten szándékait. Ha ezeket megteszed, akkor lesz módod a gyakorlásra. Ha szeretnél jó munkát végezni kötelességed megtételében, akkor nem szabad, hogy a hangulatod befolyásoljon. Nem számít, mennyire negatívnak vagy gyengének érzed magad, gyakorolnod kell az igazságot mindenben, amit teszel, abszolút szigorúan, és az alapelvekhez ragaszkodva. Ha ezt teszed, akkor nem csak a többi ember fog helyeselni téged, hanem Isten is szeretni fog. Így olyan emberré válsz, aki felelősségteljes és vállalja a terheket; igazán jó ember leszel, aki valóban a megfelelő színvonalon végzi kötelességeit, és teljes mértékben megéli egy valódi ember hasonlatosságát. Az ilyen emberek megtisztulnak és valódi átalakulást érnek el kötelességeik végzése közben, és azt lehet mondani, hogy Isten szemében becsületesek. Csak a becsületes emberek képesek kitartóan gyakorolni az igazságot, nekik sikerül az alapelvek szerint cselekedni, és kötelességeiket színvonalasan végezni. Az alapelvek szerint cselekvő emberek jó hangulatban aprólékosan végzik kötelességeiket; nem dolgoznak felületesen, nem arrogánsak, és nem dicsekednek, hogy mások nagyra tartsák őket. Ha rossz hangulatuk van, ugyanolyan komolyan és felelősségteljesen tudják elvégezni mindennapi feladataikat, és még ha olyasmivel találkoznak is, ami hátrányosan befolyásolja kötelességeik végzését, vagy ami egy kis nyomást gyakorol rájuk, vagy megszakítást okoz, miközben teszik a kötelességüket, akkor is képesek lecsendesíteni a szívüket Isten előtt és imádkozni, mondván: „Nem számít, milyen nagy problémába ütközöm – még ha az ég leszakad is –, eltökéltem, hogy amíg élek, mindent megteszek, hogy teljesítsem a kötelességemet. Minden megélt nap, egy olyan nap, amikor jól kell teljesítenem a kötelességemet, hogy méltó legyek erre az Istentől rám ruházott kötelességre, valamint erre a lélegzetre, amelyet Ő adott a testembe. Függetlenül attól, hogy milyen nehézségben vagyok, mindent félreteszek, mert kötelességem teljesítése a legfontosabb!” Akiket nem befolyásol semmilyen személy, esemény, dolog vagy környezet, akiket nem korlátoz semmilyen hangulat vagy külső helyzet, és akik kötelességeiket és az Istentől rájuk bízott megbízatásokat helyezik előtérbe – ők azok, akik hűségesek Istenhez, és akik valóban alávetik magukat Neki. Az ilyen emberek elérték az életbe való belépést, és beléptek az igazságvalóságba. Ez az igazság megélésének egyik leghitelesebb és leggyakorlatibb kifejeződése.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelességvégzéssel kezdődik)

412. Nem számít, mit kér tőled Isten, csak minden erőddel dolgoznod kell érte, és remélem, képes leszel teljesíteni az Isten iránti hűségedet Őelőtte ezekben az utolsó napokban. Amíg látod Isten elégedett mosolyát, amint trónján ül, még ha ez a pillanat a halálod kijelölt időpontja is, képesnek kell lenned nevetni és mosolyogni, miközben lehunyod a szemed. Amíg élsz, meg kell tenned végső kötelességedet Istennek. A múltban Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre Istenért; de neked eleget kell tenned Istennek ezekben az utolsó napokban, és fel kell használnod minden energiádat az Ő kedvéért. Mit tehet egy teremtett lény Istenért? Ezért előre át kell adnod magadat Istennek, hogy Ő úgy vezényeljen téged, ahogyan szeretne. Mindaddig, amíg ez boldoggá és elégedetté teszi Istent, engedd, hogy azt tegyen veled, amit akar. Milyen joguk van az embereknek panaszkodni?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 41. fejezet)

413. Aminek az elérése elő van írva ma számotokra, azok nem további követelmények, hanem az ember kötelessége, és az, amit minden embernek meg kellene tennie. Ha arra is képtelenek vagytok, hogy megtegyétek a kötelességeteket, vagy arra, hogy jól végezzétek azt, akkor nem bajt hoztok-e magatokra? Vajon nem a halálnak udvaroltok-e? Hogyan várhatnátok el még mindig, hogy legyen jövőtök és legyenek kilátásaitok? Isten az emberiség érdekében végzi munkáját, az ember együttműködése pedig Isten irányítása érdekében történik. Miután Isten megtette mindazt, amit meg kell tennie, az ember felé elvárás az, hogy nagylelkű legyen a gyakorlatában, és hogy együttműködjön Istennel. Isten munkájában az embernek erőfeszítést nem kímélve kell részt vennie, fel kell ajánlania hűségét, és nem szabad belemerülnie számos elképzelésbe, vagy passzívan ülnie a halált várva. Isten képes feláldozni Magát az emberért, akkor az ember miért nem tudja felajánlani hűségét Istennek? Isten egy szívvel és lélekkel van az ember iránt, akkor az ember miért nem tud felkínálni egy kis együttműködést? Isten az emberiségért munkálkodik, az ember miért nem képes hát teljesíteni néhány kötelességét Isten irányítása érdekében? Isten munkája ilyen messzire eljutott, ti mégis csak néztek, de nem cselekedtek, hallotok, de nem mozdultok. Vajon az ilyen emberek nem a kárhozat tárgyai? Isten már az embernek szentelte mindenét, akkor az ember ma miért képtelen komolyan elvégezni kötelességét? Isten számára az Ő munkája élvez legfőbb prioritást, irányításának munkája pedig a legfontosabb. Az ember legfőbb prioritása az, hogy Isten szavait gyakorlatba ültesse és teljesítse Isten követelményeit. Ezt mindannyiótoknak meg kell értenetek.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

414. Az ember kötelességének teljesítése valójában mindannak a megvalósítása, ami az emberben eredendően rejlik, vagyis ami az ember számára lehetséges. Ekkor teljesül a kötelessége. Az ember hibái a szolgálata során fokozatosan csökkennek az egymásra épülő, fokozatos tapasztalatok és az őt érő ítélet folyamata során; ezek nem akadályozzák és nem befolyásolják az ember kötelességét. Azok, akik felhagynak a szolgálattal, vagy meghátrálnak, és visszahúzódnak attól való félelmükben, hogy a szolgálatuknak hátrányai lehetnek, a leggyávábbak mind közül. Ha az emberek nem tudják kifejezni azt, amit a szolgálat során ki kellene fejezniük, vagy nem tudják elérni azt, ami eredendően lehetséges a számukra, és ehelyett inkább csak színlelik a dolgokat, akkor elvesztették azt a funkciójukat, amivel egy teremtett lénynek rendelkeznie kellene. Az ilyen embereket „középszerűeknek” nevezik; ők haszontalan söpredék. Hogyan lehet az ilyen embereket méltán teremtett lényeknek nevezni? Ők vajon nem romlott lények-e, akik kívülről ragyognak, de belülről rothadtak? Ha egy ember Istennek nevezi magát, de képtelen kifejezni az isteniség mibenlétét, nem képes Isten munkáját végezni, vagy Istent képviselni, akkor kétségtelenül nem Isten, mert nincs meg benne Isten szubsztanciája, és az, amit Isten eredendően el tud érni, nem létezik benne. Ha az ember elveszíti azt, ami eredendően elérhető számára, akkor többé nem tekinthető embernek, és nem méltó arra, hogy teremtett lény legyen vagy Isten elé járuljon és szolgálja Őt. Sőt, nem méltó arra sem, hogy Isten kegyelmében részesüljön, vagy hogy Isten vigyázzon rá, megvédje és tökéletessé tegye. Sokan, akik elvesztették Isten bizalmát, elveszítik Isten kegyelmét is. Nemcsak, hogy nem gyűlölik a gonosztetteiket, hanem szemtelenül azt terjesztik, hogy Isten útja helytelen, sőt a lázadók még Isten létezését is tagadják. Hogyan lehetnek az ilyen emberek, akik ilyen lázadó mivolttal bírnak, jogosultak arra, hogy élvezzék Isten kegyelmét? Azok, akik nem teljesítik a kötelességüket, nagyon lázadók Istennel szemben, és bár sokkal tartoznak Neki, mégis hátat fordítanak, és azt sulykolják, hogy Isten téved. Hogyan lehet az ilyen ember méltó arra, hogy tökéletessé váljon? Nem ez-e az előjele a kiiktatásnak és büntetésnek? Azok az emberek, akik nem végzik el kötelességüket Isten előtt, már a legszörnyűbb bűnökben vétkesek, amelyekért még a halál is elégtelen büntetés, mégis van képük Istennel vitatkozni és önmagukat Őhozzá mérni. Mi haszna van az ilyen emberek tökéletesítésének? Amikor az emberek kudarcot vallanak kötelességük teljesítésében, bűntudatot és lekötelezettséget kell érezniük; gyűlölniük kellene gyengeségüket és haszontalanságukat, lázadásukat és romlottságukat, sőt, életüket Istennek kellene adniuk. Csak így lesznek olyan teremtett lények, akik igazán szeretik Istent, és csak az ilyen emberek méltók arra, hogy élvezzék Isten áldásait és ígéretét, és hogy Általa tökéletessé váljanak. És mi a helyzet a többségetekkel? Hogyan bántok a közöttetek élő Istennel? Hogyan teljesítettétek Előtte kötelességeteket? Megtettétek-e mindazt, amire hivatottak voltatok, akár a saját életetek árán is? Mit áldoztatok fel? Hát nem kaptatok sokat Tőlem? Tudtok-e különbséget tenni? Mennyire vagytok hűségesek Hozzám? Hogyan szolgáltatok Engem? És mi van mindazzal, amit nektek adtam, és amit értetek tettem? Felmértétek már mindezt? Megítéltétek-e mindezt, és összevetettétek-e azzal a csekély lelkiismerettel, ami bennetek van? Kihez lehetnek méltók a szavaitok és tetteitek? Lehetséges-e, hogy a ti ily jelentéktelen áldozatotok méltó mindahhoz, amivel megajándékoztalak benneteket? Nincs más választásom, és teljes szívemből odaadó voltam irántatok, ti mégis gonosz szándékokat dédelgettek, és fél szívvel vagytok irántam. Ez a ti kötelességetek mértéke, a ti egyetlen feladatotok. Vajon ez nem így van? Hát nem tudjátok, hogy teljesen elbuktatok a teremtett lény kötelességének teljesítése során? Hogyan lehet teremtett lénynek tekinteni titeket? Nem világos számotokra, hogy mi az, amit kifejeztek és megéltek? Ti elbuktatok a kötelességetek teljesítésében, de igyekeztek elnyerni Isten toleranciáját és bőséges kegyelmét. Ez a kegyelem nem az olyan értéktelen és alantas embereknek készült, mint ti, hanem azoknak, akik nem kérnek semmit, és boldogan hoznak áldozatot. Az olyan emberek, mint ti, az ilyen középszerűek, teljesen méltatlanok arra, hogy élvezzék a mennyei kegyelmet. Csak megpróbáltatások és végtelen büntetés kíséri majd a napjaitokat! Ha nem tudtok hűségesek lenni hozzám, szenvedés lesz a sorsotok. Ha nem tudtok felelősséggel viseltetni az Én szavaim és az Én munkám iránt, akkor a ti kimeneteletek a büntetés lesz. Minden kegyelemben, áldásban és a királyság csodálatos életében nem lesz részetek. Ez az általatok megérdemelt vég és a saját művetek következménye!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)