404. Az emberi faj tagjaiként és odaadó keresztényekként mindannyiunk felelőssége és kötelezettsége az, hogy az elménket és a testünket felajánljuk Isten megbízatásának beteljesítésére, mivel teljes lényünk Istentől jött, és Isten szuverenitásának köszönhetően létezik. Ha az elménk és a testünk nem Isten megbízatására és az emberiség igaz ügyére szolgál, akkor a lelkünk méltatlannak fogja magát érezni azokra, akik vértanúhalált haltak Isten megbízatásáért, és még méltatlanabbnak Istenre, aki mindent megadott nekünk.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett)

405. Rendkívül fontos, hogy hogyan tekintetek Isten megbízatásaira, ez nagyon komoly dolog. Ha nem tudod teljesíteni azt, amit Isten az emberekre bízott, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy az Ő jelenlétében élj, és büntetést érdemelsz. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az embereknek teljesíteniük kell minden megbízatást, amelyet Isten rájuk bíz. Ez az ember legfőbb kötelezettsége, és ugyanolyan fontos, mint a saját élete. Ha nem veszed komolyan Isten megbízatásait, akkor a legsúlyosabb módon árulod el Őt. Ez esetben szánalmasabb vagy, mint Júdás, és átkozottnak kell lenned. Az embereknek alapos megértést kell nyerniük arról, hogy hogyan viszonyuljanak ahhoz, amit Isten rájuk bíz, és legalább azt fel kell fogniuk, hogy a megbízatások, amelyeket Ő az emberiségre bíz, Istentől kapott felmagasztalások és különleges kegyek, és hogy ezek a legdicsőségesebb dolgok. Minden másról le lehet mondani. Még ha az embernek fel is kell áldoznia a saját életét, akkor is teljesítenie kell Isten megbízatását.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerjük meg az ember természetét?)

406. Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldott vagy átkozott-e. A kötelesség az, amit az embernek teljesítenie kell; ez az ő mennyei hivatása, és nem függhet ellentételezéstől, feltételektől vagy okoktól. Csak akkor teljesíti kötelességét. Áldottnak lenni az, amikor valaki tökéletessé válik, és az ítélet megtapasztalása után élvezi Isten áldásait. Átkozottnak lenni az, amikor valakinek nem változik a beállítottsága, miután megtapasztalta a fenyítést és az ítéletet, ez az, amikor nem azt tapasztalja, hogy tökéletessé vált, hanem hogy büntetést kapott. De függetlenül attól, hogy áldottak vagy átkozottak, a teremtett lényeknek teljesíteniük kell a kötelességüket, azt téve, amit tenniük kell, és azt, amire képesek; ez a legkevesebb, amit egy embernek, egy Istent követő személynek tennie kellene. Nem szabad csak azért teljesítened a kötelességedet, hogy áldott legyél, és nem szabad megtagadnod a cselekvést attól való félelmedben, hogy átkozott leszel. Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az ember kötelességének teljesítése az, amit tennie kell, és ha képtelen teljesíteni a kötelességét, akkor ez a lázadó mivolta. Az ember a kötelessége teljesítésének folyamata révén változik meg fokozatosan, és ezen folyamat során bizonyítja hűségét. Mint ilyen, minél inkább képes vagy teljesíteni a kötelességedet, annál több igazságot fogsz kapni, és annál valóságosabbá válik a kifejezésmódod. Azok, akik csupán a kötelességük teljesítésében járnak el, és nem keresik az igazságot, a végén ki lesznek rekesztve, mert az ilyen emberek nem az igazság gyakorlásában teljesítik a kötelességüket, és nem gyakorolják az igazságot a kötelességük teljesítésében. Ők azok, akik változatlanok maradnak, és átkozottak lesznek. Nemcsak a kifejezéseik tisztátalanok, hanem minden, amit kifejeznek, gonosz.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)

407. Isten az emberiség irányításán és megmentésén munkálkodik. Természetesen Istennek vannak követelményei az emberekkel szemben, és ezek a követelmények képezik az ő kötelességüket. Nyilvánvaló, hogy az emberek kötelessége Isten munkájából és az emberiséggel szemben támasztott követelményeiből fakad. Függetlenül attól, hogy valaki milyen kötelességet teljesít, ez a legmegfelelőbb dolog, amit tehet, a legszebb és legigazságosabb dolog az emberiség körében. Teremtett lényként az embereknek teljesíteniük kell a kötelességüket, mivel csak így kaphatják meg a Teremtő jóváhagyását. A teremtett lények a Teremtő uralma alatt élnek, és elfogadnak mindent, amit Isten biztosít számukra, és mindent, ami Istentől származik, ezért teljesíteniük kell a feladataikat és a kötelezettségeiket. Ez teljesen természetes és jogos, és Isten rendelte el. Ebből látható, hogy az emberek számára a teremtett lény kötelességének teljesítése igazabb, szebb és nemesebb, mint bármi más, amit a földi élet során tesznek; az emberiség körében semmi sem értelmesebb és méltóbb, és semmi sem ad nagyobb értelmet és értéket a teremtett ember életének, mint a teremtett lény kötelességének teljesítése. A földön csak az emberek azon csoportja engedelmeskedik a Teremtőnek, akik igazán és becsületesen teljesítik a teremtett lény kötelességét. Ez a csoport nem követi a világi irányzatokat; Isten vezetésének és útmutatásának engedelmeskednek, csak a Teremtő szavaira hallgatnak, elfogadják a Teremtő által kifejezésre juttatott igazságokat, és a Teremtő szavai szerint élnek. Ez a legigazabb, leghangosabb bizonyságtétel, és ez a legjobb bizonyságtétel az Istenbe vetett hitről. Az, hogy egy teremtett lény képes vállalni a teremtett lény kötelességét, képes megfelelni a Teremtőnek, a legcsodálatosabb dolog az emberiség körében, és olyasvalami, amit örömteli üzenetként kellene terjeszteni minden ember között. Bármit, amit a Teremtő a teremtett lényekre bíz, feltétel nélkül el kell fogadniuk; az emberiség számára ez egyszerre boldogság és kiváltság, és mindazok számára, akik képesek vállalni a teremtett lény kötelességét, nincs csodálatosabb és megemlékezésre méltóbb dolog – ez egy pozitívum. Ami pedig azt illeti, hogy a Teremtő hogyan bánik azokkal, akik teljesítik egy teremtett lény kötelességét, és mit ígér nekik, az a Teremtő dolga, a teremtett emberiségnek semmi köze hozzá. Hogy egy kicsit egyszerűbben és világosabban fogalmazzak, ez Istentől függ, és az embereknek nincs joguk beleavatkozni. Azt fogod kapni, amit Isten ad neked, és ha nem ad neked semmit, akkor sem szólhatsz egy szót sem. Amikor egy teremtett lény elfogadja Isten megbízatását, és együttműködik a Teremtővel, hogy teljesítse a kötelességét, és megtegye, amit tud, az nem egy tranzakció vagy üzlet; az embereknek nem szabad megpróbálniuk üzletelni a hozzáállásuk kifejezésével vagy a cselekedeteikkel és viselkedésükkel, hogy bármilyen ígéretet vagy áldást kapjanak Istentől. Amikor a Teremtő rátok bízza ezt a munkát, helyes és helyénvaló, hogy teremtett lényként elfogadjátok ezt a kötelességet és megbízatást. Van ebben valami üzleti jelleg? (Nincs.) A Teremtő részéről Ő hajlandó mindannyiótokra rábízni azokat a kötelességeket, amelyeket az embereknek el kell végezniük; a teremtett emberiség részéről pedig az embereknek örömmel el kell fogadniuk ezt a kötelességet, életük kötelezettségeként kezelve azt, mint azt az értéket, amelyet ebben az életben meg kell élniük. Itt nincs semmilyen tranzakció, ez nem egy egyenértékű csere, és még kevésbé tartalmaz bármilyen jutalmat vagy egyéb nyilatkozatot, amit az emberek elképzelnek. Ez semmiképpen sem üzlet; itt nem arról van szó, hogy az emberek által fizetett árat vagy az általuk a kötelességük teljesítése során nyújtott munkát valami másra cserélnék. Isten soha nem mondott ilyet, és az embereknek nem is szabad ezt így érteniük. A Teremtő megbízatást ad az emberiségnek, és egy teremtett lény, miután megkapta a Teremtőtől az Istentől kapott megbízatást, vállalja, hogy teljesíti kötelességét. Ebben az ügyben, ebben a folyamatban nincs semmi üzleti jelleg; ez egy egészen egyszerű és helyénvaló dolog. Éppen úgy, mint a szülők, akik, miután világra segítették gyermeküket, feltétel és panasz nélkül felnevelik. Ami azt illeti, hogy a gyermekben felnőve meglesz-e a gyermeki hűség, a szüleinek az ő születése napja óta nem voltak erre vonatkozó követelményei. Nincs egyetlen olyan szülő sem, aki a gyermek születése után azt mondja: „Csak azért nevelem fel, hogy a jövőben engem szolgáljon és tiszteljen. Ha nem fog engem tisztelni, akkor most azonnal megfojtom.” Egy ilyen szülő sincs. Tehát abból ítélve, ahogy a szülők nevelik a gyerekeiket, ez kötelezettség, felelősség, ugye? (Igen.) A szülők folytatják a gyermekük nevelését, függetlenül attól, hogy megvan-e benne a gyermeki hűség vagy sem, és bármilyen nehézségek árán is, addig nevelik, amíg fel nem nő, és a legjobbakat remélik a számára. Nincs semmi feltételhez kötött vagy üzleti jellegű abban a felelősségben és kötelezettségben, amit a szülők viselnek a gyermekükkel szemben. Akiknek van szülői tapasztalatuk, megértik ezt. A legtöbb szülőnek nincsenek elvárásai azzal kapcsolatban, hogy gyermekükben van-e gyermeki hűség. Ha a megvan benne, akkor egy kicsit vidámabbak lesznek, mint egyébként lennének, és egy kicsit boldogabbak lesznek idős korukban. Ha a gyermekükben nincs meg a gyermeki hűség, akkor elfogadják, hogy ez a helyzet. A legtöbb, viszonylag nyitott gondolkodású szülő így vélekedik. Mindent egybevetve, akár a szülők nevelik a gyermekeiket, akár a gyermekek támogatják a szüleiket, a kérdés a felelősségről, a kötelezettségről szól, ami egy személy elvárt szerepkörébe tartozik. Természetesen ezek mind jelentéktelen ügyek a teremtett lény kötelességének a teljesítéséhez képest, de az emberi világ ügyei közül ezek a legszebbek és legigazabbak közé tartoznak. Mondanom sem kell, hogy ez még inkább vonatkozik a teremtett lény kötelességének teljesítésére. Teremtett lényként, amikor valaki a Teremtő elé járul, teljesítenie kellene a kötelességét. Ez a helyénvaló dolog, és viselnie kell ezt a felelősséget. Az alapján, hogy a teremtett lények teljesítik a kötelességüket, a Teremtő még nagyobb munkát végzett az emberiség körében. A munka egy újabb szakaszát végezte el az embereken. És milyen munka ez? Ellátja az emberiséget az igazsággal, megengedve nekik, hogy a kötelességük teljesítése során elnyerjék Tőle az igazságot, és ezáltal levethessék romlott beállítottságaikat, és megtisztuljanak. Így eleget tesznek Isten akaratának, és az életben a helyes útra lépnek, végül képesek lesznek félni Istent és kerülni a rosszat, elnyerik a teljes üdvösséget, és többé nem lesznek kitéve a Sátán csapásainak. Ez egy olyan hatás, amelyet Isten az emberiséggel a végén elérne a kötelességük teljesítése révén. Ezért a kötelességed teljesítése során Isten nem pusztán arra késztet, hogy egy dolgot láss tisztán, és megérts egy kis igazságot, és nem is csupán hagyja, hogy élvezd a kegyelmet és áldásokat, amelyeket teremtett lényként a kötelességed teljesítésével kapsz. Inkább lehetővé teszi számodra, hogy megtisztulj és megmenekülj, és végül eljuss oda, hogy a Teremtő arcának fényében élj.

(Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)).

408. Amikor egy ember elfogadja azt, amit Isten rábíz, Istennek van egy mércéje, amivel meg tudja ítélni, hogy a cselekedetei jók-e vagy rosszak, illetve hogy az illető engedelmeskedett-e és eleget tett-e Isten akaratának, továbbá hogy amit tesz, megfelel-e annak a mércének. Istent az ember szíve érdekli, nem pedig a felszíni cselekedetei. Nem arról van szó, hogy Istennek meg kellene áldania valakit, amíg az megtesz valamit, függetlenül attól, hogy hogyan teszi. Ez egy félreértés az emberek részéről Istennel kapcsolatban. Isten nem csak a dolgok végeredményét nézi, hanem nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy milyen az ember szíve, milyen a hozzáállása a dolgok alakulása során, és azt nézi, hogy van-e a szívében engedelmesség, megfontoltság és az Istennek való megfelelés vágya.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.)

409. Bármilyen kötelességet is teljesítesz, az igazságalapelveket kell kutatnod, meg kell értened Isten akaratát, tudnod kell, hogy mik az Ő követelményei a szóban forgó kötelességgel kapcsolatban, és meg kell értened, hogy mit kell elérned az adott kötelességgel. Csak így tudod a munkádat az alapelveknek megfelelően végezni. A kötelességed teljesítése során semmiképpen nem veheted alapul a személyes preferenciáidat, azt téve, amit szeretnél, amit örömmel csinálnál, vagy ami jó fényt vet rád. Ez a saját akaratod szerint való cselekvés. Ha a saját személyes preferenciáidra hagyatkozol a kötelességed teljesítése során, azt gondolva, hogy ez az, amit Isten megkövetel és ami Istent boldoggá teszi, továbbá, ha erőszakkal ráerőlteted a személyes preferenciáidat Istenre, vagy úgy gyakorlod őket, mintha azok lennének az igazság, és igazságalapelvekként tekintesz rájuk, akkor ez vajon nem hiba? Ez nem a kötelességed teljesítése, és Isten nem fog emlékezni a kötelességed ily módon történő teljesítésére. Egyesek nem értik az igazságot, és nem tudják, mit jelent jól teljesíteni a kötelességeiket. Úgy érzik, hogy erőfeszítést tettek, beleadták szívüket-lelküket, lemondtak hús-vér testükről, és szenvedtek, akkor miért nem tudják soha kielégítően teljesíteni a kötelességüket? Isten miért elégedetlenkedik mindig? Hol rontották el ezek az emberek? Az volt a hibájuk, hogy nem derítették ki Isten követelményeit, ehelyett a saját elképzeléseik szerint cselekedtek – ez az oka. Saját vágyaikat, preferenciáikat és önző indítékaikat kezelték az igazságként, és úgy bántak velük, mintha Isten azokat szeretné, mintha azok lennének az Ő mércéi és követelményei. Azt tekintették az igazságnak, amit ők helyesnek, jónak és szépnek hittek; ez helytelen. Valójában, még ha az emberek néha úgy is gondolják, hogy valami helyes és összecseng az igazsággal, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy az összecseng Isten akaratával. Minél inkább azt gondolják az emberek, hogy valami helyes, annál óvatosabbnak kell lenniük, és annál jobban kell az igazságot kutatniuk, hogy lássák, hogy amit gondolnak, megfelel-e Isten követelményeinek. Ha az pontosan ellentétes az Ő követelményeivel és az Ő szavaival, akkor elfogadhatatlan, még akkor is, ha te azt gondolod, hogy helyes, ez csak egy emberi gondolat, és nem fog megfelelni az igazságnak, bármennyire is helyesnek gondolod. Azt, hogy valami helyes vagy helytelen, Isten szavai alapján kell eldönteni. Nem számít, mennyire vélsz valamit helyesnek: ha nincs alapja Isten szavaiban, helytelen, és el kell vetned. Csak akkor elfogadható, ha összhangban van az igazsággal, és csak az igazságalapelvek ily módon való betartásával felelhet meg a kötelességed teljesítése az elvártnak. Mi is az a kötelesség? Isten által az embereknek adott megbízatás, Isten házának munkájához tartozik, valamint olyan felelősség és kötelezettség, amelyet Isten választott népe minden egyes tagjának viselnie kell. A kötelesség a karriered? Személyes családi ügy? Jogos-e az a kijelentés, hogy ha egyszer rád bíztak egy kötelességet, akkor ez a kötelesség a te személyes ügyeddé válik? Egyáltalán nem ez a helyzet. Hogyan kellene tehát teljesítened a kötelességedet? Úgy, hogy Isten követelményeinek, szavainak és mércéinek megfelelően cselekszel, és úgy, hogy viselkedésedet az igazságalapelvekre alapozod szubjektív emberi vágyak helyett. Egyesek azt mondják: „Ha egyszer már rám bíztak egy kötelességet, az nem az én dolgom? A kötelességem az én feladatom, és az, amivel megbíztak, nem az én dolgom? Ha a kötelességemet a saját dolgomként kezelem, nem azt jelenti, hogy megfelelően fogom csinálni? Vajon jól végezném, ha nem a saját dolgomként kezelném?” Helyesek vagy helytelenek ezek a szavak? Helytelenek; ellentétben állnak az igazsággal. A kötelesség nem a te személyes ügyed, hanem Isten ügye, Isten munkájának része, és úgy kell végezned, ahogy Isten kéri; csak akkor felelhetsz meg a mércének, ha a kötelességedet Isten iránt engedelmes szívvel végzed. Ha mindig a saját elképzeléseid és képzelgéseid, valamint a saját hajlamaid szerint végzed a kötelességedet, akkor soha nem fogsz megfelelni a mércének. Ha mindig csak úgy teljesíted a kötelességedet, ahogyan szeretnéd, akkor nem teljesíted a kötelességedet, mert amit te csinálsz, az nem tartozik Isten irányításának körébe, nem Isten házának munkája; ehelyett a saját működésedet irányítod, a saját feladataidat végzed, és így Isten erről nem fog megemlékezni.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságalapelvek kutatásával teljesítheti jól a kötelességét)

410. Némelyek számára mindegy, milyen problémával találkoznak a kötelességeik teljesítése közben, nem keresik az igazságot, és mindig a saját gondolataik, elképzeléseik, képzelgéseik és vágyaik szerint cselekednek. Állandóan a saját önző vágyaikat elégítik ki, és mindig a romlott beállítottságaik irányítják a cselekedeteiket. Úgy tűnhet ugyan, hogy mindig a kötelességeiket végzik, azonban mivel soha nem fogadták el az igazságot, és képtelenek az igazságalapelvek szerint tenni a dolgokat, végső soron elmulasztják az igazság és az élet elnyerését, és az elnevezéshez méltó szolgálattevőkké válnak. Akkor hát miben bíznak az ilyen emberek a kötelességeik teljesítésekor? Nem az igazságban bíznak, és nem is Istenben. Az általuk megértett apró igazság nem nyert szuverenitást a szívükben; a saját ajándékaikban és tehetségeikben bíznak, abban a tudásban, amelyre szert tettek, valamint a saját akaraterejükben és jó szándékaikban, hogy teljesítsék ezeket a kötelességeket. És mivel ez így van, vajon képesek lesznek elfogadható mértékben teljesíteni a kötelességeiket? Amikor az emberek a kötelességeik teljesítésében a természetes voltukban, az elképzeléseikben, a képzelgéseikben, a szakértelmükben és a tanultságukban bíznak, tűnhet bár úgy, hogy teljesítik a kötelességeiket és nem követnek el gonoszságot, azonban nem gyakorolják az igazságot, és nem tettek semmit, ami kielégítő lenne Isten számára. Van még egy probléma, amely nem hagyható figyelmen kívül: Ha a kötelességed teljesítése során soha nem változnak az elképzeléseid, a képzelgéseid és a személyes vágyaid, ha soha nem váltja fel ezeket az igazság, és ha a cselekedeteid és a tetteid soha nem az igazságalapelvek szerint történnek, akkor vajon mi lesz ennek a végső kimenetele? Nem lesz belépésed az életbe, szolgálattevővé válasz, beteljesítve ezzel az Úr Jézus szavait: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:22-23). Miért nevezi Isten gonosztevőknek ezeket az embereket, akik erőfeszítést tesznek és szolgálatot végeznek? Egyvalamiben biztosak lehetünk, mégpedig abban, hogy nem számít, milyen kötelességet vagy munkát végeznek ezek az emberek, a motivációik, az ösztönzésük, a szándékaik és a gondolataik teljes mértékben az önző vágyaikból erednek, és csupán azért vannak, hogy védjék a saját érdekeiket és kilátásaikat, valamint kielégítsék a saját büszkeségüket, hiúságukat és státuszukat. Minden ezen megfontolások és számítások körül forog, nincs igazság a szívükben, nincs Istent félő és Neki engedelmeskedő szívük – ez a probléma gyökere. Mire törekedjetek ma, mi az elengedhetetlen a számotokra? Mindenben az igazságot kell keresnetek, és megfelelően, Isten akarata és Isten kérése szerint kell teljesítenetek a kötelességeteket. Ha ezt teszitek, akkor részesülni fogtok Isten dicséretében. Konkrétan mi tartozik hát a kötelességetek teljesítéséhez aszerint, amit Isten kér? Mindenben, amit tesztek, meg kell tanulnotok Istenhez imádkozni, át kell gondolnotok, milyen szándékaitok vannak, milyen gondolataitok vannak, és hogy ezek a szándékok és gondolatok összhangban vannak-e az igazsággal. Ha nincsenek összhangban, akkor félre kell tenni ezeket, és utána az igazságalapelvek szerint kell cselekednetek és elfogadnotok Isten tüzetes vizsgálatát. Ez fogja biztosítani azt, hogy az igazságot gyakorlatba ültetitek. Ha megvannak a saját szándékaitok és céljaitok, és nagyon is tudatában vagytok annak, hogy ezek megsértik az igazságot és hadilábon állnak Isten akaratával, mégsem imádkoztok Istenhez és nem keresitek az igazságot a megoldáshoz, akkor ez veszélyes, könnyen gonoszságot követhettek el és olyan dolgokat tehetsz, amelyek szembeszegülnek Istennel. Ha egy vagy két alkalommal gonoszságot követtek el és bűnbánatot tartotok, akkor még mindig van reményetek az üdvösségre. Ha folytatjátok a gonoszság elkövetését, akkor mindenféle gonoszságokat tevő emberek vagytok. Ha ezen a ponton még mindig nem tudtok bűnbánatot tartani, akkor bajban vagytok: Isten félre fog vetni benneteket vagy magatokra hagy, ami azt jelenti, hogy fennáll a kirekesztésetek veszélye. Akik mindenféle gonosz tetteket követnek el, azok biztosan meg lesznek büntetve és ki lesznek rekesztve.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

411. Minden kötelesség, amit teljesítesz, életbe való belépéssel jár. Akár rendszeres, akár rendszertelen, unalmas vagy lendületes a kötelességed, mindig el kell érned az életbe való belépést. Egyes emberek kötelességei meglehetősen monotonak; minden nap ugyanazt csinálják. Amikor azonban teljesítik őket, az állapotok, amelyeket ezek az emberek felfednek, nem annyira homogének. Néha, amikor jó hangulatban vannak, kicsit szorgalmasabbak, és jobb munkát végeznek. Máskor, valamilyen ismeretlen hatás következtében, romlott sátáni beállítottságuk rosszindulatot szít bennük, ami miatt helytelenek a nézeteik, rossz állapotban és rossz hangulatban vannak; ez azt eredményezi, hogy kötelességeiket felületesen teljesítik. Az emberek belső állapota folyamatosan változik; bármikor és bárhol megváltozhat. Nem számít, hogyan változik az állapotod, mindig helytelen a hangulatod alapján cselekedni. Tegyük fel, hogy egy kicsit jobban teljesítesz, amikor jó hangulatod van, és egy kicsit gyengébben, amikor rossz hangulatod van – elvszerű módja-e ez a dolgok elvégzésének? Lehetővé teszi-e, hogy elfogadható színvonalon teljesítsd a kötelességed? Az embereknek hangulatuktól függetlenül tudniuk kell imádkozni Istenhez, és keresniük kell az igazságot; csak így tudják visszatartani magukat attól, hogy a hangulatuk irányítsa, és ide-oda himbálja őket. Kötelességed teljesítésekor mindig vizsgáld meg magad, hogy az alapelvek szerint teszed-e a dolgokat, hogy kötelességed teljesítése megfelelő színvonalú-e, hogy nem csak felületesen teszed-e, hogy nem próbáltál-e kibújni a felelősség alól, és hogy nincsenek-e gondok a hozzáállásoddal és a gondolkodásmódoddal. Amint önvizsgálatot tartottál, és ezek a dolgok világossá válnak számodra, könnyebben fogod teljesíteni a kötelességedet. Nem számít, hogy mivel szembesülsz kötelességed teljesítése során – negativitással és gyengeséggel, vagy azzal, hogy rossz a hangulatod, miután foglalkoztak veled –, megfelelően kell kezelned azt, és az igazságot is keresned kell, valamint meg kell értened Isten akaratát. Ha ezeket megteszed, akkor lesz módod a gyakorlásra. Ha szeretnél jó munkát végezni kötelességed teljesítésében, akkor nem szabad, hogy a hangulatod befolyásoljon. Nem számít, mennyire negatívnak vagy gyengének érzed magad, gyakorolnod kell az igazságot mindenben, amit teszel, abszolút szigorúan, és az alapelvekhez ragaszkodva. Ha ezt teszed, akkor nem csak a többi ember fog helyeselni téged, hanem Isten is szeretni fog. Így olyan emberré válsz, aki felelősségteljes és vállalja a terheket; igazán jó ember leszel, aki valóban a megfelelő színvonalon teljesíti kötelességeit, és teljes mértékben megéli egy valódi ember hasonlatosságát. Az ilyen emberek megtisztulnak és valódi átalakulást érnek el kötelességeik teljesítése közben, és azt lehet mondani, hogy Isten szemében becsületesek. Csak a becsületes emberek képesek kitartóan gyakorolni az igazságot, nekik sikerül az alapelvek szerint cselekedni, és kötelességeiket színvonalasan teljesíteni. Az alapelvek szerint cselekvő emberek jó hangulatban aprólékosan teljesítik kötelességeiket; nem dolgoznak felületesen, nem arrogánsak, és nem dicsekednek, hogy mások nagyra tartsák őket. Ha rossz hangulatuk van, ugyanolyan komolyan és felelősségteljesen tudják elvégezni mindennapi feladataikat, és még ha olyasmivel találkoznak is, ami hátrányosan befolyásolja kötelességeik teljesítését, vagy ami egy kis nyomást gyakorol rájuk, vagy megszakítást okoz, miközben teszik a kötelességüket, akkor is képesek lecsendesíteni a szívüket Isten előtt és imádkozni, mondván: „Nem számít, milyen nagy problémába ütközöm – még ha az ég leszakad is –, eltökéltem, hogy amíg élek, mindent megteszek, hogy teljesítsem a kötelességemet. Minden megélt nap, egy olyan nap, amikor jól kell teljesítenem a kötelességemet, hogy méltó legyek erre az Istentől rám ruházott kötelességre, valamint erre a lélegzetre, amelyet Ő adott a testembe. Függetlenül attól, hogy milyen nehézségben vagyok, mindent félreteszek, mert kötelességem teljesítése a legfontosabb!” Akiket nem befolyásol semmilyen személy, esemény, dolog vagy környezet, akiket nem korlátoz semmilyen hangulat vagy külső helyzet, és akik kötelességeiket és az Istentől rájuk bízott megbízatásokat helyezik előtérbe – ők azok, akik hűségesek Istenhez, és akik valóban alávetik magukat Neki. Az ilyen emberek elérték az életbe való belépést, és beléptek az igazságvalóságba. Ez az igazság megélésének egyik leghitelesebb és leggyakorlatibb kifejeződése.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az életbe való belépés a kötelesség teljesítésével kezdődik)

412. Nem számít, mit kér tőled Isten, csak minden erőddel dolgoznod kell érte, és remélem, képes leszel Isten elé járulni, és a végén megadni Neki a legnagyobb áhítatodat. Amíg látod Isten elégedett mosolyát, amint trónján ül, még ha ez a pillanat a halálod kijelölt időpontja is, képesnek kell lenned nevetni és mosolyogni, miközben lehunyod a szemed. A földön töltött időd alatt meg kell tenned végső kötelességedet Istennek. A múltban Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre Istenért; de neked végül eleget kell tenned Istennek, és fel kell használnod minden energiádat az Ő kedvéért. Mit tehet egy teremtett lény Isten nevében? Ezért át kell adnod magadat Istennek, inkább előbb, mint utóbb, hogy Ő úgy rendelkezzen veled, ahogyan akar. Mindaddig, amíg ez boldoggá és elégedetté teszi Istent, engedd, hogy azt tegyen veled, amit akar. Milyen joguk van az embereknek panaszkodni?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 41. fejezet)

413. Ma, amit nektek el kell érnetek, azok nem újabb igények, hanem az ember kötelessége, és az, amit minden embernek meg kellene tennie. Ha arra is képtelenek vagytok, hogy megtegyétek a kötelességeteket, vagy arra, hogy jól végezzétek azt, akkor nem bajt hoztok-e magatokra? Vajon nem a halálnak udvaroltok-e? Hogyan várhatnátok el még mindig, hogy legyen jövőtök és legyenek kilátásaitok? Isten az emberiség érdekében végzi munkáját, az ember együttműködése pedig Isten irányítása érdekében történik. Miután Isten megtette mindazt, amit meg kell tennie, az ember felé elvárás az, hogy nagylelkű legyen a gyakorlatában, és hogy együttműködjön Istennel. Isten munkájában az embernek erőfeszítést nem kímélve kell részt vennie, fel kell ajánlania hűségét, és nem szabad belemerülnie számos elképzelésbe, vagy passzívan ülnie a halált várva. Isten képes feláldozni Magát az emberért, akkor az ember miért nem tudja felajánlani hűségét Istennek? Isten egy szívvel és lélekkel van az ember iránt, akkor az ember miért nem tud felkínálni egy kis együttműködést? Isten az emberiségért munkálkodik, az ember miért nem képes hát teljesíteni néhány kötelességét Isten irányítása érdekében? Isten munkája ilyen messzire eljutott, ti mégis csak néztek, de nem cselekedtek, hallotok, de nem mozdultok. Vajon az ilyen emberek nem a kárhozat tárgyai? Isten már az embernek szentelte mindenét, akkor az ember ma miért képtelen komolyan elvégezni kötelességét? Isten számára az Ő munkája élvez legfőbb prioritást, irányításának munkája pedig a legfontosabb. Az ember legfőbb prioritása az, hogy Isten szavait gyakorlatba ültesse és teljesítse Isten követelményeit. Ezt mindannyiótoknak meg kell értenetek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

414. Az ember kötelességének teljesítése valójában mindannak a megvalósítása, ami az emberben eredendően rejlik, vagyis ami az ember számára lehetséges. Ekkor teljesül a kötelessége. Az ember hibái a szolgálata során fokozatosan csökkennek a növekvő tapasztalatok és az őt érő ítélet során; ezek nem akadályozzák és nem befolyásolják az ember kötelességét. Azok, akik felhagynak a szolgálattal, vagy meghátrálnak, és visszahúzódnak attól való félelmükben, hogy a szolgálatuknak hátrányai lehetnek, a leggyávábbak mind közül. Ha az emberek nem tudják kifejezni azt, amit a szolgálat során ki kellene fejezniük, vagy nem tudják elérni azt, ami eredendően lehetséges a számukra, és ehelyett inkább csak bolondoznak, és csak színlelik a dolgokat, akkor elvesztették azt a funkciójukat, amivel egy teremtett lénynek rendelkeznie kellene. Az ilyen embereket „középszerűeknek” nevezik; ők haszontalan söpredék. Hogyan lehet az ilyen embereket méltán teremtett lényeknek nevezni? Ők vajon nem romlott lények-e, akik kívülről ragyognak, de belülről rothadtak? Ha egy ember Istennek nevezi magát, de képtelen kifejezni az isteniség mibenlétét, nem képes Isten munkáját végezni, vagy Istent képviselni, akkor kétségtelenül nem Isten, mert nincs meg benne Isten szubsztanciája, és az, amit Isten eredendően el tud érni, nem létezik benne. Ha az ember elveszíti azt, ami eredendően elérhető számára, akkor többé nem tekinthető embernek, és nem méltó arra, hogy teremtett lény legyen vagy Isten elé járuljon és szolgálja Őt. Sőt, nem méltó arra sem, hogy Isten kegyelmében részesüljön, vagy hogy Isten vigyázzon rá, megvédje és tökéletessé tegye. Sokan, akik elvesztették Isten bizalmát, elveszítik Isten kegyelmét is. Nemcsak, hogy nem vetik meg a vétkeiket, hanem szemtelenül azt terjesztik, hogy Isten útja helytelen, sőt a lázadók még Isten létezését is tagadják. Hogyan lehetnek az ilyen emberek, akik ilyen lázadó mivolttal bírnak, jogosultak arra, hogy élvezzék Isten kegyelmét? Azok, akik nem teljesítik a kötelességüket, nagyon lázadók Istennel szemben, és bár sokkal tartoznak Neki, mégis hátat fordítanak, és azt sulykolják, hogy Isten téved. Hogyan lehet az ilyen ember méltó arra, hogy tökéletessé váljon? Nem ez-e az előjele a kirekesztésnek és büntetésnek? Azok az emberek, akik nem teljesítik kötelességüket Isten előtt, már a legszörnyűbb bűnökben vétkesek, amelyekért még a halál is elégtelen büntetés, mégis van képük Istennel vitatkozni és önmagukat Őhozzá mérni. Mi haszna van az ilyen emberek tökéletesítésének? Amikor az emberek kudarcot vallanak kötelességük teljesítésében, bűntudatot és lekötelezettséget kell érezniük; meg kellene vetniük gyengeségüket és haszontalanságukat, lázadásukat és romlottságukat, sőt, életüket Istennek kellene adniuk. Csak így lesznek olyan teremtett lények, akik igazán szeretik Istent, és csak az ilyen emberek méltók arra, hogy élvezzék Isten áldásait és ígéretét, és hogy Általa tökéletessé váljanak. És mi a helyzet a többségetekkel? Hogyan bántok a közöttetek élő Istennel? Hogyan teljesítettétek Előtte kötelességeteket? Megtettétek-e mindazt, amire hivatottak voltatok, akár a saját életetek árán is? Mit áldoztatok fel? Hát nem kaptatok sokat Tőlem? Tudtok-e különbséget tenni? Mennyire vagytok hűségesek Hozzám? Hogyan szolgáltatok Engem? És mi van mindazzal, amit nektek adtam, és amit értetek tettem? Felmértétek már mindezt? Megítéltétek-e mindezt, és összevetettétek-e azzal a csekély lelkiismerettel, ami bennetek van? Kihez lehetnek méltók a szavaitok és tetteitek? Lehetséges-e, hogy a ti ily jelentéktelen áldozatotok méltó mindahhoz, amivel megajándékoztalak benneteket? Nincs más választásom, és teljes szívemből odaadó voltam irántatok, ti mégis gonosz szándékokat dédelgettek, és fél szívvel vagytok irántam. Ez a ti kötelességetek mértéke, a ti egyetlen feladatotok. Vajon ez nem így van? Hát nem tudjátok, hogy teljesen elbuktatok a teremtett lény kötelességének teljesítése során? Hogyan lehet teremtett lénynek tekinteni titeket? Nem világos számotokra, hogy mi az, amit kifejeztek és megéltek? Ti elbuktatok a kötelességetek teljesítésében, de igyekeztek elnyerni Isten toleranciáját és bőséges kegyelmét. Ez a kegyelem nem az olyan értéktelen és alantas embereknek készült, mint ti, hanem azoknak, akik nem kérnek semmit, és boldogan hoznak áldozatot. Az olyan emberek, mint ti, az ilyen középszerűek, teljesen méltatlanok arra, hogy élvezzék a mennyei kegyelmet. Csak megpróbáltatások és végtelen büntetés kíséri majd a napjaitokat! Ha nem tudtok hűségesek lenni hozzám, szenvedés lesz a sorsotok. Ha nem tudtok felelősséggel viseltetni az Én szavaim és az Én munkám iránt, akkor a ti kimeneteletek a büntetés lesz. Minden kegyelemben, áldásban és a királyság csodálatos életében nem lesz részetek. Ez az általatok megérdemelt vég és a saját művetek következménye!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)