A gyülekezeti életről szóló himnuszok között, amelyeket hallom, hogy énekeltek, még mindig túl kevés az olyan, amely gyakorlati tapasztalatokról szól. A himnuszok többségében a tapasztalatok túl felszínesek; éneklésük nem sok hasznára válik az embereknek. Egy részük csak üres elméletet tartalmaz, a legcsekélyebb valóság sincs bennük. Vegyük például „A szeretetért”, „Isten a legmélységesebben szeret minket” és az „Örökkévaló szeretet” című himnuszokat, amelyek mind üresek, elméleti jellegűek és semmitmondó szavakból állnak; egyáltalán nem gyakorlatiasak. Mit gondoltok ennek a három himnusznak a szövegéről? Mind ostobaságok, mind az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek szavai; egyetlen, gyakorlati tapasztalatból fakadó szót sem tartalmaznak. Ha valaki még tapasztalatról sem tud himnuszokat írni, de mégis himnuszokat akar írni Isten dicsőítésére, az vajon nem nagy fába vágja-e a fejszéjét? Lehetséges-e, hogy egy hétköznapi ember tanúja legyen annak, amit Isten birtokol, és ami Isten, és hogy tanúja legyen az Ő lényegének? Vajon hányan képesek erre? Ha semmit sem tudtok Istenről, és papírra vetitek mindezeket az elképzeléseket és képzelődéseket, vajon az összhangban van-e Isten lényegével? Összhangban van-e Isten munkájának tényeivel? Isten dicsőítése-e az, ha ezeket az elképzeléseket és képzelődéseket szajkózzátok? Ha nincs ismereted Istenről, akkor az Őt dicsőítő himnuszok, amelyeket írsz, nem lesznek gyakorlatiak. Inkább a saját valós tapasztalatodról, valós ismeretedről és személyes megértésedről kellene írnod, szerényen beszélve a reális és konkrét dolgokról, kerülve a hencegést és a túlzásokat. Leírod ezeket a szavakat, olyan témákról írsz, mint Isten irányítási terve, az Ő igazságos természete, az Ő szeretete, az Ő tiszteletreméltósága, az Ő nagysága, felsőbbrendűsége és az Ő egyedisége – te tényleg felfogod ezeket a dolgokat? Megérted őket? Ha nem érted meg, de mégis ragaszkodsz ahhoz, hogy írj róluk, akkor csak vakon írsz, hivalkodsz és magadat fitogtatod. Ez összezavarja az embereket, amikor együtt énekelnek, követve téged a hivalkodásban, miközben ilyen csalóka szavakat énekelnek, és az éneklés befejeztével ez senkinek sem válik a javára. Vajon milyen következményei vannak ennek? Nem játszadozás ez az emberekkel és az idejük pocsékolása? Nem Isten megtévesztése és becsapása? Hát nem szégyelled magad?

Figyeld csak, hogyan hangzik „A szeretetért” című himnusz szövege! „A szeretetért teremtette Isten az emberiséget, és mindig is gondoskodott róla, és vigyázott rá.” Van-e bármi igazság ebben a mondatban? Megfelel-e az igazságnak? A szeretetből adódóan teremtette Isten Ádámot és Évát, vajon nem így van? (Nem.) Akkor miért teremtette őket? (Isten irányítási terve miatt.) Isten az Általa teremtett emberiségen keresztül egy irányítási tervet kíván megvalósítani – egy hatezer éves irányítási tervet. Ennek a hatezer éves irányítási tervnek a lefolyásától függetlenül Isten végül az emberek egy olyan csoportját fogja megnyerni, akik képesek alávetni magukat Neki és tanúságot tenni Róla, akik képesek igaz teremtett lénnyé és minden dolgok igaz mesterévé válni. Van-e bármi köze is a szeretethez annak, hogy Istennek először egy irányítási terve volt, majd nekilátott a világ és az emberiség megteremtésének? Ez Isten egyik gondolata volt, ez része volt Ő tervének. Pontosan olyan ez, mint ahogyan az embereknek vannak szándékaik és terveik; például lehet, hogy valakinek az a terve, hogy tíz éven belül menedzser lesz, és több ezer eurót fog keresni, vagy az, hogy tíz éven belül megszerez bizonyos tudományos fokozatokat, vagy egy bizonyos családi életet él – van-e ezeknek bármi közük is a szeretethez? Nincs; a mindennapi életben az embereknek csak egy szakaszos, lépésről lépésre haladó tervük van, egy tervezet, egy cél, egy ideál. Ami Istent illeti, miközben szuverén módon uralkodik a világegyetem és mindenek felett, van egy terve a földön, és ez a terv azzal kezdődött, hogy Isten megteremtett minden dolgot, és élőlényeket teremtett; majd megteremtett két embert. Nem ez történt-e valójában? Mi köze van a szeretetnek ahhoz, hogy Isten ilyen tervet készít? Egyáltalán semmi. Szerintetek tehát helyes-e ez a kijelentés: „A szeretetért teremtette Isten az emberiséget, és mindig is gondoskodott róla, és vigyázott rá”? Hogyan szerethette Isten az emberiséget, mielőtt megteremtette őket? Nem lenne-e csalóka egy ilyen szeretet? Az emberiség Isten általi teremtését Isten szeretetének cselekedeteként határozod meg – ez vajon nem Isten rágalmazása? Nem istenkáromlás? Nem túlságosan szubjektív ez? Hogyan jellemezhető ez a szubjektivitás? Hiányzik-e belőle az értelem? (Igen.) Isten felfedte a hatezer éves irányítási terv misztériumát és az Ő háromszakaszos munkájának misztériumát. Azt gondolod, hogy megértettél egy keveset, hogy van némi felszínes megértésed Istenről, de ez csupán szó szerinti megértés. És mégis merészeled így meghatározni a dolgokat, azt állítva, hogy Isten a szeretetért tesz valamit, végez el egy bizonyos munkát, vagy van egy bizonyos terve. Nem túlságosan ostoba és ésszerűtlen ez az egész? Van-e tehát bármi helyes is abban a kijelentésben, hogy „A szeretetért teremtette Isten az emberiséget”? (Nincs. Ez nincs összhangban az igazsággal.) Először is tegyük félre azt a kérdést, hogy összhangban van-e az igazsággal; helyette nézzük meg, hogy összhangban van-e a tényleges helyzettel. Szerintetek gyakorlati-e ez a kijelentés? (Nem gyakorlati.) Nem csak vágyálom? Annak, hogy Isten megteremtette az emberiséget, semmi köze a szeretethez, így „A szeretetért teremtette Isten az emberiséget” kijelentés alaptalan; ez pusztán az ember képzeletének szüleménye, képtelenség. Vakon behatárolod Istent, ez istenkáromlás és tiszteletlenség Vele szemben, emberi perspektívákkal, emberi képzelődéssekkel és elképzelésekkel méred Őt, ami óriási tévedés, ésszerűtlen és szégyentelen. Ezért „A szeretetért teremtette Isten az emberiséget” mondat egyszerűen badarság.

A szöveg így folytatódik: „Teremtette Isten az emberiséget, és mindig is gondoskodott róla, és vigyázott rá.” E himnusz szerzője arra utal, hogy ez is a szeretetből adódóan van. Ha tehát helytelen azt mondani, hogy Isten a szeretetből adódóan teremtette az emberiséget, akkor helyes-e azt mondani, hogy Isten a szeretetből adódóan mindig is gondoskodott az emberiségről, és vigyázott rá? (Nem.) Miért nem helyes? Milyen viselkedés az, hogy „mindig is gondoskodott róla, és vigyázott rá”? Mi a lényege ennek a viselkedésnek? Vajon a felelősség? (Igen.) Szerethet-e Isten egy újonnan teremtett emberi lényt, aki semmit sem ért meg, aki nem tud beszélni, akinek nincs ítélőképessége, és akit a kígyó megkísérthet? És mi a helyzet azzal, hogy hogyan adatik meg a szeretet, hogyan nyilatkozik meg, hogyan nyilvánul meg, hogyan fejeződik ki – vannak-e erre vonatkozóan konkrét részletek? Nincsenek. Ez a felelősség; az igazi érzés, amely itt szerepet játszik, az Isten felelőssége. Mivel Isten teremtette az emberiséget, vigyáznia kell rá, gondoskodnia kell róla, oltalmaznia és vezetnie kell. Ez Isten felelőssége; nem a szeretetért teszi. Ha ezt úgy jellemzed, hogy Isten szeretetéért van, akkor komoly félreértésed van Istenről; ez a Róla való megértés pontatlan. Vajon mit tudott az a két újonnan teremtett ember? Azon kívül, hogy Istentől kaptak egy leheletet, semmit sem értettek, semmit sem tudtak; legfőképpen pedig nem volt ismeretük Istenről, nem tudták, hogy ki Isten, és hogy miről is szól Ő, nem tudták, hogyan kell megszívlelni Isten szavait és alávetni magukat Neki – még azt sem tudták, hogy eltávolodni Istentől és elrejtőzni előle problémát jelent. Hogyan szerethet Isten egy olyan emberiséget, amely így megtagadja Őt, és ellenáll Neki? Vajon tudja szeretni őket? Lényegében Isten gondoskodik az emberiségről és vigyáz rá, és amit Isten tesz, az csak az egyik felelősségét fejezheti ki. Mivel Istennek van egy terv és egy vágy a szívében, vigyáznia kell az általa teremtett emberiségre, és meg kell óvnia azt. Ha hajthatatlanul és meggondolatlanul azt mondod, hogy Isten a szeretetért oltalmazza az emberiséget és azért gondoskodik róla, akkor valójában mennyi tartalomnak kell lennie ebben a szeretetben? Vajon valóban méltóak az emberek arra, hogy Isten így szeresse őket? Legalábbis a szívükben igaz szeretetnek kell lennie Isten iránt, és őszintén bízniuk kell Őbenne, csak akkor fogja Isten szeretni őket. Ha az emberek nem szeretik Istent, hanem ellenállnak Neki, elárulják, sőt keresztre feszítik Őt, akkor vajon méltóak-e Isten szeretetére? Mire alapozza Isten az emberek iránti szeretetét? Bármilyen helyzetben is legyenek az emberek, mindig azt mondják, hogy Isten szereti őket; ez az elképzelésük, a vágyálmuk.

A következő sorok így hangzanak: „A szeretetért adta Isten a törvényeket és parancsolatokat, hogy irányítsa az ember földi életét. A szeretetért Isten testté lett, és életét adta, hogy megváltsa az emberiséget.” Ez eléggé alaposan összefoglalja a dolgokat. Ez a két sor összefoglalja Isten munkájának két szakaszát a világ teremtésétől a Törvény Koráig, majd a Kegyelem Koráig, amikor Isten testté lett, hogy elvégezze a megváltás munkáját. Sajnos tévedés volt ezt a himnuszt az első két szóval („a szeretetért”) meghatározni, irányjelzőjeként használni azokat a jellemzéséhez. Miután Isten megteremtette az emberiséget, akár törvényeket adott ki az emberiség vezetésére, akár megváltotta az emberiséget, mindez az Ő irányítási terve, az Ő kívánságai és a szerint történt, amit megvalósítani szándékozott, nem pusztán a szeretetért. Vannak, akik azt mondják: „Szóval azt mondod, hogy Istennek ezen cselekedeteiben nincs meg a szeretet eleme?” Helyes-e ez? (Nem.) Istenben megvan a szeretet lényege, ha azonban azt mondod, hogy annak a lényege, hogy Isten a háromszakaszos munkáját végzi, a szeretet miatt van, akkor az rendkívül helytelen; ez rágalmazás és istenkáromlás. Akkor mi a fő oka annak, hogy Isten az Ő háromszakaszos munkáját végzi? Isten irányítási terve, az Ő kívánságai és az Általa megvalósítani kívánt dolgok; ezek a kiváltó okok, nem pusztán a szeretet. Természetesen az Ő háromszakaszos munkájának ideje alatt az Általa kinyilatkoztatott természetlényeg tartalmaz szeretetet. Vajon melyek a „szeretet” konkrét megnyilvánulásai? A tolerancia és a türelem, nem igaz? És az irgalom? Az emberek kegyelemben és áldásban való részesítése? Hát nem megvilágosodás és útmutatás ez? Nem ítélet és fenyítés? Ezek közül mindegyik. A metszés, a megítélés és a fenyítés, a leleplezés és a boncolgatás, a próbára tétel és a finomítás, és így tovább, mind-mind szeretet – hihetetlenül átfogó ez a szeretet. Ha azonban az emberek Isten háromszakaszos munkáját úgy határolják be, hogy az a szeretetért történik, és csupán a szeretetet hangsúlyozzák, akkor ez túlságosan egyoldalú; ez Isten behatárolása. Amikor meghallják ezeket a sorokat, azt gondolják: „Isten szeretet, és semmi más.” Félreértések fognak kialakulni bennük Istenről, ugye? (Igen.) Így ez a himnusz nemcsak, hogy nem igazán hozza Isten jelenlétébe az embereket, hanem éppen ellenkezőleg, félreértésre készteti őket. Vajon milyen állapot fog kialakulni bennük, ha mindig ezt éneklik: „A szeretetért, a szeretetért”? Milyen érzéseket fog ez kiváltani? Vajon végső soron ezek az érzések Isten természetének megértését vagy félreértését jelentik majd? Ha valaki nem képes teljes mértékben megérteni ezt, mégis így beszél és énekel, akkor ez vágyálom, ami még irracionálisabb. Ha az emberek a vágyálmok, az irracionalitás és az önmegalázás állapotába kerülnek, az aggasztó. Vajon képesek-e az ilyen emberek a szívükben őszintén dicsőíteni Istent? Ez lehetetlen. Ez a himnusz nem dicsőíti igazán Istent; csak tévútra vezetheti az embereket.

Hadd nézzük a következő refrént. A refrén még émelyítőbb, amint tetőfokra emeli a „dicsőítést”. Vajon helyes-e ez a sor: „Ó, Istenem! Minden, ami munkádban és szavaidban feltárul, az szeretet”? (Nem.) Miért helytelen? (Előírja Isten szavait és munkáját.) Milyennek írja elő azokat? (Csak a szeretetért valóknak.) Isten kijelentései és szavai mind-mind az Ő természetét tárják fel, amely az igazságosság és a szentség természete. A szeretet nem több, mint az érzelem egyik aspektusa – egyfajta érzés –, nem Isten valódi lényege. Helyes-e a szeretetet Isten lényegeként jellemezni? Mi lenne, ha Istenre így tekintenénk? Ez azt jelentené, hogy egy jótevőnek tartjuk, akit könnyen ki lehet használni, és aki hiszékeny. Végül is mi Isten lényege? (Igazságosság, szentség, irgalom, szerető kedvesség, harag – egy tökéletes tömörítés.) Igazságosság, szentség, irgalom és szerető kedvesség, valamint fenség és harag – ezek mindazok, amivel Isten rendelkezik és ami Ő, ezek fejezik ki Isten lényegét. Ha valaki egyoldalúan jellemzi Isten lényegének egy bizonyos aspektusát, az a Kegyelem Kora embereinek egyoldalú megértését tükrözi, mivel az Isten munkájáról szerzett tapasztalatai korlátozottak és egyoldalúak, ahogyan az ismeretei is. Ezért Isten lényegéről való megértése Isten Kegyelmi Korban végzett munkáján alapszik, ami egyoldalúvá teszi jellemzésének alapját. Isten lényegének az Ő munkájának egy töredékén alapuló jellemzése túlságosan egyoldalú, nem felel meg a tényeknek, és túlságosan eltér Isten lényegétől.

Hadd nézzük a második sort. „Ó, Istenem! A Te szereteted nemcsak szerető kedvesség és irgalom, hanem annál inkább fenyítés és ítélet.” Ez még mindig elmélet; a kijelentés helyes, de doktrína, így nincs értelme odaírni. Van-e valaki, aki nincs tisztában azzal, hogy mit is közvetít ez a sor? Isten annyi munkát végzett, az emberek többsége már megtapasztalta és tudja azt, tehát ez ostobaság és üres beszéd, nem sokat segít az emberek épülésében. Lentebb: „Ó, Istenem! Ítéleted és fenyítésed a legigazabb szeretet és a legnagyobb üdvösség.” Vajon mit jelent „a legnagyobb üdvösség”? Azt jelenti, hogy az ítélet és a fenyítés nem szokványos üdvösség, hanem a legnagyobb üdvösség. Ha Isten nem végezné el az ítélet és a fenyítés munkáját, akkor vajon az Általa való megváltása lenne-e az emberiség legnagyobb üdvössége? Az Ő törvényeinek kibocsátása lenne-e a legnagyobb üdvösség? Isten háromszakaszos munkáját fokozatokra osztottad, mintha a törvények kibocsátása az üdvösség első fokozata, a keresztre feszítés az üdvösség második fokozata, az ítélet és a fenyítés pedig a legnagyobb üdvösség lenne. Hát nem képtelenség ez? Helyénvaló-e ilyesmit mondani? Helyes-e ez? Ha egy vallásos embernek mondod ezeket az üres szavakat, az nem lesz képes semmilyen problémát találni bennük. Nem érti meg; nem hallott semmi ilyesmiről, amiről te beszélsz neki, nem tud róla – azt hiszi majd, hogy mindez frissnek, eredetinek és egészen jól hangzik. Ha azonban ugyanezeket a szavakat olyasvalakinek mondod, aki megérti az igazságot, azonnal rájön, hogy üres szavak és összegzett doktrínák, amelyekben nincs benne senkinek a lényegi vagy tapasztalati megértése. Lentebb ez áll: „Tanúságot teszünk szent és igaz szeretetedről.” Itt Isten szeretete szent és igaz szeretetként van jellemezve. A himnusz szerzője nem azt állítja, hogy Isten lényege szent és igaz, hanem azt, hogy Isten szeretete szent és igazságos, és amellett érvel, hogy Istennek szeretnie kellene az embert. Ez alatt azt érti, hogy Istennek nem kellene ítéletet és fenyítést kifejeznie, nem kellene haragot és fenséget kifejeznie; csak az Ő szeretetének kifejezése helyes, ez a szeretet pedig szent és igazságos. Mindjárt ezután azt mondja: „Megérdemled örök dicséretünket.” Vajon miért dicséri a himnusz szerzője Istent? Csak azért dicséri Istent, mert Isten szereti az embert. Vajon nagy probléma van ezekkel a szavakban? (Igen.) Miért mondjuk, hogy itt nagy a probléma? (Mert ez emberi elképzelések és képzelődések szerinti szemlélete a dolgoknak; Isten megértésének hiánya, és az Ő behatárolására tett kísérlet.) Ez Isten behatárolása. Nem érted meg az igazságot, és nincs valódi ismereted Istenről, mégis megpróbálsz összegezni, a te összegzésed nincs összhangban Isten szavaival, és távol áll az igazságtól, sőt, még némiképp tévútra is vezeti az embereket. Ez egyenértékű Isten megítélésével. Mit gondolsz, mit nyerhetnek az emberek azzal, ha eléneklik ennek a himnusznak az első versszakát? (Elképzeléseket fognak nyerni Istenről.) Milyen elképzeléseket? (Azt fogják hinni, hogy Isten szeretet, és hogy Istennek csak szeretete van, és semmi más.) Mi a baj azzal, ha az emberek így éreznek? Mi a baj azzal, ha Isten szeretetének ölelésében élnek, ha Isten szeretete körülveszi és kíséri őket? Mi a baj azzal, ha élvezik Isten szeretetének és gondoskodásának a teljességét? (Istent így értelmezni túlságosan egyoldalú, mivel Isten természetében több van a puszta szeretetnél.) Vajon csupán egyoldalú? Pontosabban mondva, túl csalóka az, ha az ember csak Isten szeretetét ismeri; ez egy üres, egyoldalú, elméleti, érzelmi jellegű érzés. Fontold csak meg, ha az emberek azt gondolják, hogy elég hinni és tudni azt, hogy Isten szeretet, akkor vajon könnyű lesz-e számukra elérni az igazi alávetettséget, amikor megtapasztalják Isten ítéletét és fenyítését? (Nem.) De megvan számukra alapként Isten szeretete – miért ne lenne könnyű alávetni magukat? Vajon az Isten szeretetéről ily módon való tanúságtétel hatással lesz-e az emberekre, hogy elfogadják az ítéletet és a fenyítést? (Nem.) Akkor mondd csak, mi a tényleges helyzet, és melyek a benne rejlő gyakorlati nehézségek? (Az emberek mindig azt gondolják, hogy Isten szeretet, ezért mindennap élvezni akarják Isten kegyelmét. Amikor Isten ítélete és fenyítése testi szenvedést okoz nekik, azt gondolják, hogy Isten nem szereti őket, így nehézzé válik számukra az, hogy elfogadják Isten ítéletét és fenyítését, és hogy alávessék magukat annak.) Folytasd csak; van még valami? (Az emberek azt hiszik, hogy Isten szeretet, ezért amikor lázadnak Isten ellen, és elárulják Őt, úgy döntenek majd, hogy Isten mégis szereti őket, irgalmas lesz, és megbocsát nekik. Ennek következtében nem fognak menni és megbánást gyakorolni.) Ha az emberek mindig olyan állapotban élnek, amelyben ábrándozva azt feltételezik, hogy Isten különösen szereti őket, és kedvez nekik, akkor vajon el tudják-e fogadni azt a tényt, hogy romlott beállítottságuk van? El tudják-e fogadni az ember különböző állapotait és romlottságát, amelyek Isten szavai által lelepleződnek? (Nem.) Nehéz számukra átlépni ebből az állapotból az alávetettség állapotába, elfogadni Isten ítéletét és fenyítését; csupán megrekedni képesek a Kegyelem Korában, abban a hitben, hogy Isten mindig az ő vétekáldozatuk lesz, és hogy ez a vétekáldozat számukra a szeretet egy formája, egy kifogyhatatlan és végtelen szeretet. Vajon mi lenne a következménye annak, ha így értelmeznék Isten szeretetét? Olyanok lennének, mint a vallásos emberek, akik nem törődnek azzal, hogyan vétkeznek; csak elmondják az esti imáikat, megvallják a bűneiket, és ennyi. Azt gondolják, hogy Isten továbbra is megbocsát nekik, és továbbra is irgalomban, szerető kedvességben és kegyelemben részesíti őket. Ez megnehezíti számukra azt, hogy beismerjék romlott beállítottságukat, hogy elfogadják Isten ítéletét és fenyítését, és hogy alávessék magukat Isten munkájának, valamint eljussanak arra a pontra, ahol el tudják nyerni az Ő üdvösségét. Milyen beláthatatlan következményei lesznek annak, ha az emberek ebben az állapotban maradnak? Vajon ellenállnak majd és elutasítják Istent, amikor Ő újból eljön, hogy új munkát végezzen? (Igen.) Akkor képesek lesznek-e arra, hogy üdvözöljék Isten visszatérését? Miért nem tudja a vallásos világ elfogadni Isten munkáját az utolsó napokban? Vajon nem azért, mert tévesen érti meg Istent? Ez a legszörnyűbb beláthatatlan következmény! Ha az emberek nem ismerik Istent, akkor nagyon nehéz lesz számukra, hogy alávessék magukat Neki – vajon mit mutat ez a tény? Azt mutatja, hogy az embereknek romlott beállítottságaik vannak, és eredendő hajlamuk, hogy ellenálljanak Istennek, és lázadjanak Ellene, hogy összeférhetetlenek legyenek Istennel. Képesek minduntalan Isten szándékai ellen fordulni, és minduntalan az igazság ellen fordulni. Az emberek természete és eredendő hajlama az, hogy nem szeretik az igazságot; eredendő hajlamuk, hogy ellenálljanak Istennek, és lázadjanak Ellene. Vajon szerethet-e Isten egy ilyen embert? (Nem.) Függetlenül attól, hogy Isten szereti-e őt, függetlenül attól, hogy méltó-e Isten szeretetére, Isten nem tudja rávenni magát, hogy szeressen egy ilyen embert. Hát nem tény ez?

Amióta Isten elkezdte az ítélet munkáját és az emberiség romlottsága lényegének a leleplezését, egészen napjainkig, Isten kimondta az igazságot; sok szót szólt az emberiség megmentése érdekében, és sok kemény ítélő szót is kimondott. Képesek vagytok-e érzékelni Isten valódi hozzáállását az emberiséghez? Végül is szereti vagy gyűlöli Isten az emberiséget? Vannak, akik azt mondják: „Abból, hogy Isten bőrből készült ruhákat adott Ádámnak és Évának, azt állapítottam meg és tudtam meg, hogy Isten szereti az embereket, és hogy az emberiséggel szembeni hozzáállása szeretetből fakad, nincs benne gyűlölet.” Vajon helyes ez a felfogásmód? (Nem.) Mi a baj vele? Úgy tekint Isten különböző, az emberiséggel szembeni felelősségeire, kötelességeire és kötelezettségeire, mintha azokat azért tenné, mert szereti az embert, és mert az ember kedves, megérdemli a szeretetet, és méltó Isten szeretetére. Nem téves-e ez a felfogásmód? (De igen.) Minden, amit Isten tesz, az felelősségből és kötelezettségből fakad, valamint az Ő lényege miatt. Mindenekelőtt az Ő terve miatt, majd az Ő kötelezettségei miatt. Természetesen, miközben Isten teljesíti ezt a kötelezettséget, felfedi az Ő természetét, ahogyan az Ő lényegét is. Mi tehát az Ő természetlényege? Igazságosság, szentség, fenség és megsérthetetlenség. Ilyen természettel és lényeggel rendelkezve, és a Sátán által oly mélyen megrontott emberiséggel szembesülve, vajon minek kellene Isten leghitelesebb hozzáállásának és gondolatának lennie az emberiség irányában? Vajon annyira kellene-e szeretnie az emberiséget, hogy ne legyen képes megválni tőle? (Inkább felelősségnek kellene lennie.) Az Ő felelőssége a munkája. Nem szereti annyira az emberiséget, hogy ne bírná elviselni, hogy megváljon tőle, a végletekig dédelgetve azt; nem válik úrrá rajta az iránta való szeretet, és nem becsüli, akár a szeme fényét – Isten valódi hozzáállása az ilyen emberiséggel szemben az, hogy mélységesen émelyíti. Miért mondom tehát, hogy ez a himnusz mélységesen undorító? Mert az emberek vágyálmát fejezi ki. Istenben megvan a szeretet, így az emberek azt gondolják, hogy mindezt azért tette, mert az ember kedves és szeretetre méltó. Tévedsz, és annyira önző módon szentimentális vagy! Isten mindezt az Ő terve és felelőssége miatt teszi, az a természetlényeg pedig, amelyet mindezen cselekedete során felfed, az igazságosság és a szentség. Bármit is fed fel Isten, természetesen az Ő lényegében szeretet van, és amit Isten tesz az emberiséggel, azt csupán azért teszi, mert Isten lényegében szeretet van. Isten azonban nem az Ő szubjektív akarata szerint szereti az embereket; Ő nem szereti a romlott emberiséget, gyűlöli a romlott emberiséget. Vajon miért végzi Isten az ítélet munkáját az utolsó napokban? Miért van Istennek ilyen hozzáállása a romlott emberiség leleplezéséhez? Ezt Isten lényege és természete határozza meg, sőt, ez egy gyakorlati problémát is szemléltethet: az emberiség a Sátán hatalma alatt él, mindannyian a Sátán követői és imádói; nem igazán vetik alá magukat Istennek, és nem imádják Őt, hanem az Ő ellenségei. Szeretheti-e Isten az ellenségeit? (Nem.) Isten feltárja a szeretetet, és Istenben megvan a szeretet lényege, de mindezt nem a szeretetért teszi. Ha azt gondolod, hogy Isten mindezt a szeretetért teszi, akkor azt mondom neked, hogy ez teljesen téves és szégyentelen gondolat. Ha ezt gondolod, akkor rágalmazod Istent. Ne légy túlságosan elégedett magaddal, ne légy túlzottan szentimentális! Vannak, akik azt mondják: „Isten mindezt nem a szeretetért tette, tehát ebben az értelemben Isten lényegében nincs szeretet?” Így van-e? (Nem.) Vajon hol itt a tévedés? (Isten természetében megvan a szerető kedvesség és az irgalom.) Istenben megvan a szeretet, de Ő nem szeret válogatás nélkül. Isten igazságos és szent, lehetetlen Számára, hogy szeressen egy olyan emberiséget, amelyet a Sátán ilyen mélyen megrontott – valójában Isten megveti és gyűlöli ezt az emberiséget. Vannak, akik azt kérdezik: „Ha Isten megveti és gyűlöli ezt az emberiséget, miért munkálkodik mégis ennyit rajta?” Istennek van egy irányítási terve, kész vállalni és teljesíteni ezt a felelősséget, így el fogja végezni ezt a munkát – ez Isten joga, és az ember nem avatkozhat bele. Istennek megvan ez az ereje, és rendelkezik azzal a hatalommal is, hogy véghezvigye ezt az irányítási tervet, amelynek végső haszonélvezője az emberiség, ti mindannyian. Már az is valami, hogy az ember ilyen előnyöket szerezhet és ilyen nagy áldásokban részesülhet; ne követelőzzetek Istentől: „Mivel megvan Benned a szeretet, szeretned kell minket.” Miért kellene szeretnie benneteket? Vajon azért, mert Isten téged választott? Ugye ez nem lehetséges? A szeretetreméltóságod miatt? Mi az, ami annyira szeretetreméltó benned? Mert elárulod Istent? Mert lázadozol Isten ellen? Mert tele vagy sátáni romlott beállítottsággal? Mert szembeszegülsz Istennel? Mert minduntalan ellenállsz Istennek? Mindezek ellenére vajon mégis szerethet téged Isten? Mégis szeretheti azokat, akik ellenállnak Neki? Mégis szeretheti az ördögöket és a Sátánt? Ha azt mondod, hogy Isten mégis szeretheti azokat, akik ellenállnak Neki, és hogy mégis szeretheti az ördögöket és a Sátánt, akkor ez vajon nem Isten káromlása? Szerintetek szeretheti-e Isten az ördögöket és a Sátánt? Szeretheti-e Isten az ellenségeit? Szerethet-e Isten válogatás nélkül, ahogyan a romlott emberiség teszi? Egyáltalán nem. Isten szeretete az alapelvek szerinti. Ezért az emberi képzeletben nem létezik ez a szeretet, ez pusztán vágyálom és túlságosan szentimentális gondolkodás; az emberi elképzelésekhez tartozik, és egyáltalán nincs összhangban a tényekkel, ezért itt tisztáznom kell ezt. Vajon miért nem szeret téged Isten? (Mert az ember beállítottsága teljes mértékben romlott, és nem méltó Isten szeretetére.) „Nem méltó Isten szeretetére” – ez egy közhely. Vajon Istennek pusztán azért szeretnie kell téged, mert Ő teremtett? Ugye nem így van? Isten teremtett minden dolgot és az egész világegyetemet; vajon feltétlenül szeretnie kell minden egyes dolgot? Isten dönthet úgy, hogy szeret téged, és dönthet úgy is, hogy nem szeret; ez Isten joga – ez tény. Egy másik tény az, hogy ha azt akarod, hogy Isten szeressen téged – ha szeretnél részesülni Isten szeretetében –, akkor tenned kell valamit, ami méltó az Ő szeretetére. Tettél-e bármi olyat, ami méltó az Ő szeretetére? Van-e olyan viselkedési formád, emberi mivoltod vagy beállítottságod, ami tetszik Istennek? (Nincs.) Lehet, hogy nem az Istenben való hit első néhány évében, de a későbbi években egyeseknél megfigyelhető néhány ezekből a viselkedési formákból: egyre kevésbé felületesen végzik a kötelességüket és a munkájukat, képesek alapelveket keresni, megtanulnak engedelmeskedni és alávetni magukat, és nem cselekszenek önkényesen; ha valamivel szembesülnek, nem támaszkodnak képzelődésekre és elképzelésekre, képesek imádkozni Istenhez és keresni Őt, együttműködnek a testvérekkel, és gyakrabban keresik a velük való közösséget, alázatosabb és szigorúbb mentalitással rendelkeznek; van bennük egy kis őszinteség és egy kis igaz hit Istenben, még ha nem is mondható el róluk, hogy hűségesek az Isten háza és Isten megbízatása által rájuk bízott munkához; képesek az igazságra való törekvésre összpontosítani, és a beállítottságaikban bekövetkező változásokra figyelni, képesek kezdeményezni, hogy megismerjék saját romlottságukat, arroganciájukat és csalárdságukat, gyakran imádkoznak Isten előtt, kérve Őt, hogy vezényelje a környezetet, hogy elfogadják Isten fegyelmezését, és több pozitív dolog legyen bennük. Isten szemében ezek a viselkedésformák értékesek. Amikor azonban arról van szó, hogy Isten szereti-e az embereket vagy sem, akkor vajon kellene-e erőltetniük? (Nem kellene.) Ha az emberek viselkedésében vannak ilyen pozitív törekvések, előrelépések, változások, akkor emberi szemszögből nézve van bennük egy kis szeretetreméltóság és az alávetettségnek egyfajta kifejeződése. De az, hogy rendelkeztek ezekkel a viselkedési formákkal, csak a bennetek látható remény. Ez a remény az, hogy Isten munkája és vezetése által az emberek pozitív, aktív és együttműködő gondolkodásúak lesznek, ugyanakkor pedig ezek a viselkedésformák és megnyilvánulások tanúságot fognak tenni Istenről a Sátán előtt. Ebből a szempontból, vagyis ha emberi szemszögből nézem, az emberekben van egy kis szeretetreméltóság – de vajon Isten Lelkének szemszögéből nézve, Isten végül is szeret-e benneteket, vagy sem? Vannak-e valamennyire is szerethető tulajdonságaitok, vagy sem? Ha Engem kérdeztek, még messze álltok attól. Mert az emberi képességből, tehetségekből és életkörülményekből kiindulva az embereknek jobban kellene teljesíteniük. Valójában amit most megtapasztaltatok, megszereztetek és felismertetek, valamint a változásokat, amelyeket elértetek, azt öt év alatt is el lehet érni, ha minden erőtökkel törekedtek arra, nektek azonban tíz teljes évetekbe telt, hogy ezeket az eredményeket elérjétek. Nem túl hosszú idő ez? Az elmétek kissé zsibbadt, a reakciótok lassú, a cselekedeteitek lomhák; sokszor csak a Fennvaló azonnali megmetszése, fegyelmezése és felügyelete révén értetek el bármit is. Ezek nehezen kivívott eredmények, az emberek megfizettek egy bizonyos árat, és a megszerzett eredmények közt vannak az emberek viselkedésének és megnyilvánulásainak olyan aspektusai, amelyek némi vigaszt nyújthatnak, ha rájuk tekintünk. Azonban még mindig messze állnak a szeretetreméltóságnak attól a mércéjétől, amelyről Isten beszélt. Mindannyian úgy érzitek, hogy most szeretetreméltóbbak vagytok, mint korábban? (Nem.) Nem, még nem. Rá fogsz majd jönni, hogy egy kis önvizsgálattal miket fedsz fel magadról: „Ó, még mindig túl sok tisztátalanság van bennem, amint elgondolkodom valamin, ravasz tervek merülnek fel az elmémben, és felületesen intézem a dolgokat. Ha már egyszer így összezavarodtam, újból problémák merülnek fel, és miután átgondoltam őket, ismét előjönnek azok a ravasz tervek, és én megint kibújok a felelősség alól, és az embereknek akarok tetszeni.” Amint láthatod, csupán azzal, hogy a nap folyamán véletlenszerűen önvizsgálatot tartottál, elég sok romlottságot tártál fel – tehát mi olyan szeretetreméltó benned? Még mindig azt kéred Istentől, hogy szeressen téged, mégis lenézed önmagad; úgy érzed, hogy teljesen értéktelen vagy, és nincs semmid, ami dicséretre méltó, vagy megérdemli mások szeretetét. Ha az emberek még önmagukat sem tudják rávenni arra, hogy szeressenek téged, hogyan lehetne elvárni Istentől, hogy szeressen? Lehetséges lenne-e ez? (Nem.) Most, hogy kellőképpen tisztáztuk ezeket a tényeket, vajon nem kellene-e eltörölni ezt a himnuszt? El kellene törölni. Tele van elképzelésekből és képzelődésekből származó szavakkal és vallásos szavakkal; jót tesz-e tehát másoknak, ha ezt a himnuszt éneklitek? Örömmel éneklitek és hallgatjátok azt? Ennek a himnusznak az éneklése nemcsak hogy nem teszi lehetővé az igazság megértését, hanem még félre is vezeti az embereket; nemcsak hogy nem szabadítja meg őket az elképzeléseiktől, hanem még el is mélyíti, és megerősíti azokat. Vajon nem árt ez az embereknek? Ha ezt a himnuszt éneklitek, nemcsak hogy nehezebb lesz számotokra megérteni az igazságot, hanem könnyebbé válik az, hogy az Istenről alkotott elképzeléseitekben és képzelődéseitekben éljetek; egy ilyen himnusz egyáltalán nem tesz jót senkinek. Ezért a szívem megtelik dühvel, amikor hallom, hogy mindannyian ezt a himnuszt éneklitek – hiába hallgattatok annyi éven keresztül prédikációkat, hiába olvastatok annyit Isten szavaiból; még mindig nincs igaz ismeretetek Isten természetéről, tényleg szeretnék adni nektek egy pár pofont. Ki ír ilyen elképzelésekkel és képzelődésekkel teli szövegeket? És még hatalmas lelkesedéssel éneklitek is. Egyáltalán nincs ítélőképességetek? Keservesen csalódtam bennetek. Mindeddig úgy hittetek, hogy nem nyertetek semmilyen igazságvalóságot; még az elképzelések, képzelődések vagy abszurditások szavait sem tudjátok megkülönböztetni, és mégis ugyanúgy éneklitek mindegyiket. Valóban zavaros a hitetek! Mit is mondhatnék még?!

Nézzük „A szeretetért” című himnusz második versszakát. „A szeretetért Isten testben tért vissza az utolsó napokban, és eljött a nagy vörös sárkány nemzetéhez.” Milyen hatalmasnak kell lennie Isten szeretetének? Helyes-e azt gondolni, hogy miattad Isten szeretetből elviseli a megaláztatást, testet ölt, és eljön a nagy vörös sárkány nemzetéhez, ahol a legnagyobb megaláztatással szembesült azért, hogy szeresse és megmentse az embereket? Vajon Isten mindezt csak a szeretet miatt teszi? Te csak a jóra gondolsz – Isten ezt az Ő irányítási terve miatt teszi. Isten természetében van egy lényeg, amelyet ez a kijelentés foglal magába: „Isten, amit mond, azt úgy is gondolja; amit Ő mond, az megtörténik; és amit Ő megtesz, az mindörökké megmarad.” Ez Isten hatalmának kinyilatkoztatása; hogyan is lehetne ez a szeretet miatt? Mondd csak, méltóak-e ezek a romlott emberek arra, hogy Isten nagy megaláztatást szenvedjen el, amikor eljön a nagy vörös sárkány nemzetéhez? (Nem.) Nem méltóak, rosszabbak a hangyáknál és a férgeknél, érdemtelenek. Arra gondolsz, hogy Isten testté legyen, és továbbra is elviselje a megaláztatást és a Sátán üldözését, miközben továbbra is felajánlja szeretetét ennek a romlott emberiségnek? Erre gondolsz? Ez a gondolat nevetséges. Valójában ez Isten irányítási terve. Akár testben tér vissza Isten, és jön el a nagy vörös sárkány nemzetéhez, akár bármilyen másfajta munkát végez, ez az Ő munkájának egy lépése; most, hogy a lépés idáig jutott, Istennek így kell cselekednie. Pontosan miért is végzi Isten ezt a munkát? Az Ő irányítási terve miatt végzi, és az Ő irányítási tervében az Ő üdvösségének várományosa a romlott emberiség. Bárhogyan is nézzük, a romlott emberiség – függetlenül attól, hogy melyik országból vagy milyen fajból származik – csak egy munka tárgya, egy fólia Isten irányítási tervében. Méltó-e egy fólia arra, hogy Isten teljes szeretetét neki ajándékozza? Nem, nem méltó rá. Helytelen ezt mondani, nem kellene így jellemezni. Mivel Istennek van egy irányítási terve, és mivel tény, hogy irányítási munkáját megvalósítja, te, mint emberi lény, alkalmas vagy arra, hogy elviseld ezt a tényt, ami hatalmas áldás. És mégis, szégyentelenül azt mondod: „Isten azért teszi mindezt, mert szeret minket.” Ez súlyos tévedés, félrevezetés és színtiszta badarság.

Nézzük a következő sort. „A szeretetért Isten elviseli az elutasítást és rágalmazást, valamint nagy üldöztetést és megpróbáltatásokat szenved el.” Vajon így van ez? Isten elviseli az elutasítást és rágalmazást, valamint nagy üldöztetést és megpróbáltatásokat szenved el. Bármit is viseljen el, az Ő szívében az a gondolat, vágy és cél van, hogy irányítási tervét beteljesítse. Istennek van egy nagyobb célja, azonban mindezt nem az emberiségnek való odaszánásként teszi, nem a szeretet felajánlásaként, vagy azért, hogy mindenét odaadja ennek az emberiségnek, amely romlott, ellenséges Vele szemben, és ellenségnek tekinti Őt – nem ezért teszi. Vannak, akik azt mondják: „Mivel Isten nem az emberiség iránti szeretetből végzi mindezt a munkát, és mivel az elutasítást, a rágalmazást és a megpróbáltatásokat valójában az Ő irányítási tervének érdekében viseli el, Isten nem méltó az ember szeretetére.” Vajon így van ez? (Nem.) Hol itt a tévedés? Mondjátok csak, mit gondoltok. (Isten mindezt a munkát az Ő irányítási tervének érdekében végzi, de valójában az emberek sokat nyernek ebben a folyamatban, megértenek néhány igazságot, és elérnek néhány változást.) Ez minden? Mondjátok csak, annak ténye, hogy Isten elutasítást és rágalmazást szenved el, valamint nagy üldöztetést és megpróbáltatásokat visel el az Ő irányítási terve érdekében, pozitív vagy negatív dolog? (Pozitív dolog.) Isten elviseli az elutasítást és a rágalmazást, valamint nagy megaláztatást szenved el az Ő irányítási terve érdekében; ez pozitív dolog. Tudjátok-e, hogy miért pozitív dolog ez? Mi Isten irányítási tervének a tartalma? (A Sátán legyőzése és az emberek kivezetése a Sátán rabságából.) Hogyan lehet legyőzni a Sátánt? Mi a konkrét tartalom? Mi a konkrét munkaprojekt? Az emberiség megmentése. Ugye, ez nem homályos? A Sátán legyőzése az egyik aspektus; Isten irányítási tervének konkrét tartalma, vagyis Isten munkájának konkrét projektje, az emberiség megmentése. Emberi fogalmak szerint az emberiség megmentésének ügye igaz vagy hamis ügy? (Igaz ügy.) Ez egy igaz ügy. Helytelen-e, hogy Isten elviseli az elutasítást, a rágalmazást és mindenféle fájdalmat és megaláztatást, hogy megmentse az emberiséget? (Nem.) Ez vajon nem pozitív dolog? Önzés-e ez? (Nem önzés.) Akkor hogy lehet, hogy nem tudjátok ezt világosan kifejteni? Nem tudtok kifejteni ilyen világos és nyilvánvaló dolgokat; ehelyett vakon értelmezitek őket, és önkényesen ítéletet mondotok róluk – nem az ostobaság és tudatlanság tetőfoka ez? Isten irányítási tervének munkája egy nagyszabású projekt, ennek a konkrét projektnek a részletei pedig az emberiség megmentését eredményezik. Vannak, akik azt mondják: „Isten azért menti meg az emberiséget, hogy beteljesítse a Saját kívánságait, hogy véghezvigye a tervét; Isten mindezt Önmagáért teszi, nem pedig az emberiségért. Ez nem önzés?” Vajon ez önzés? (Nem.) Miért nem önzés? Isten cselekedete pozitív és jelentőségteljes Rendkívül értékes és jelentőségteljes az egész emberiség túlélése, rendeltetési helye, sorsa és a következő korban való létezési állapota szempontjából. Ezek fényében vajon önzés-e Isten részéről az, hogy mindezt elviseli, és mindezt odaadja, hogy az Ő irányítási tervét véghezvigye? (Nem.) Isten irányítási tervének célja az emberiség megmentése, az Ő szándékai jók és szépek, és igaz szeretet; ezért nem lehet azt mondani, hogy Isten önző lenne, mert eleget tesz a Saját szándékainak. Csupán ebből a cselekedetből, amelyet Isten tett, ebből a cselekedetből, amelyet Ő eltervezett, meg lehet látni Isten lényegét, és azt, hogy az Ő szíve szép és jó. Még ha ez az emberiség el is fajult, még ha követte is a Sátánt, és tele van a Sátán romlott beállítottságával, tele van lázadással és Istennel szembeni ellenállással, tele van istenkáromlással és ellenségeskedéssel, Isten mégis képes türelmesen megmenteni az emberiséget anélkül, hogy valaha is feladná. Miből fakad mindez? Isten irányítási tervéből, az Ő kívánságából fakad. Vajon önzés ez? Isten egész irányítási tervének az emberiség a legnagyobb és végső haszonélvezője. Ti vagytok valamennyien az egyedüli hordozói és örökösei azoknak az ígéreteknek, áldásoknak és jó rendeltetési helyeknek, amelyeket Isten ajándékozott az emberiségnek. Nos, mondjátok csak, önző-e Isten? (Nem önző.) Isten nem önző. De vajon Isten mindezt csak a szeretetért teszi? (Nem.) A jelentőség, az érték és az igazságok, amelyeket az embereknek itt meg kellene érteniük, túl mélyek – hogyan lehetne ez csak egy kis szeretetért? A szeretet csupán az érzelmi kifejeződés egy kis része, egy töredék, amely érzelmekben és érzésekben tárul fel, nem a teljesség. Ami azonban valóban feltárul Istennek az irányítási tervét végrehajtó munkájában, és az emberiség megmentésének folyamatában, az Isten természetének a teljessége. Az Ő természete pedig nem csak szeretet, vagyis nem csak szerető kedvesség és irgalom; magában foglalja az igazságosságot és a fenséget, a haragot és az átkot, és még számtalan más aspektust is. Konkrétan beszélve, természetesen az Ő háromszakaszos munkája során fokozatosan feltárul és láthatóvá válik az emberek számára Isten természete és lényege. Az emberek azonban képtelenek felismerni ezt, sőt azt mondják: „Isten mindezt azért tette, mert szeret bennünket.” Vajon miért hangzik olyan kínosan, olyan visszatetszően ez a „szeretetről” szóló elképzelés, amelyhez ragaszkodnak az emberek? Nem Isten szándékainak, az emberiség megmentésére irányuló komoly és megfontolt erőfeszítéseinek lebecsmérlése-e Isten ilyen jelentőségteljes munkáját, az emberiség rendeltetési helyére és sorsára oly nagy hatással bíró munkát csupán egy kis érzésként – szeretetként – értelmezni?

A következő sor így szól: „A szeretetért Isten alázatosan és elrejtőzve él együtt a romlott emberiséggel.” A himnusz szerzője itt azt mondja, hogy ez is a szeretetért történik. Isten azért teszi ezt, mert szükséges az Ő munkájához; hogyan is lehetne ez a szeretetért? Van-e értelme annak, hogy Isten az emberiséggel együtt élne az iránta érzett szeretetből, és hogy alázatos lenne, és elrejtőzne az iránta érzett szeretetből? Mennyire vonzónak és szeretetreméltónak kell lennie az emberiségnek, hogy attól Isten ennyire türelmetlenné váljon, és hajlandó legyen velük együtt élni, sőt, hogy testté legyen, alázatos legyen és elrejtőzzön? Vajon ezek a tények? (Nem.) Melyek a tények? (Isten az Ő irányítási terve miatt lett testté, vált alázatossá, rejtőzött el, és jött a földre, hogy kimondja az igazságot és megmentse az embereket.) Elméletileg ez Isten irányítási terve miatt van. Az emberek szemében úgy tűnik, hogy Isten alázatos és rejtőzködő élete együtt a romlott emberiséggel nagyon boldoggá teszi Istent, hogy Ő egészen kényelmesen él, minden nap örül, és elégedetten figyeli az emberek minden egyes mozdulatát, figyeli a viselkedésüket és a megnyilvánulásaikat. Vajon így van ez? (Nem.) Hogyan is van ez valójában? (Isten azért teszi ezt, mert az Ő munkája megköveteli.) Mert az Ő munkája megköveteli; ez elmélet. Valójában örömet okoz-e Istennek az emberiséggel való együttélés? Boldogságot? Élvezetet? (Nem.) Akkor mit kellene éreznie Istennek? Például, ti mindannyian hisztek Istenben, és úgy érzitek, hogy eléggé tisztességesek vagytok, ha azonban együtt élnétek az utcagyerekekkel, banditákkal, gengszterekkel és alvilági bűnözőkkel, nap mint nap ugyanazokat a szavakat használnátok, mint ők, ugyanazokat az ételeket ennétek, és ugyanazokat a dolgokat tennétek, hogyan éreznétek magatokat? (Idegenkednénk és undorodnánk.) Milyen lelkiállapotban lennétek, ha erőszaktevőkkel és gyilkosokkal élnétek együtt? (Felfordulna a gyomrunk.) Tehát tudjátok, milyen érzés, ha felfordul a gyomrotok – mondjátok csak, akkor Isten vajon boldog lehet-e, ha együtt él a romlott emberiséggel? Örülhet-e? (Nem.) Nincs sem boldogság, sem öröm – honnan származna tehát a szeretet? Ha egyáltalán nincs öröm, boldogság vagy élvezet, nem ellentmondás-e az, hogy Ő úgy szereti az embereket, ahogyan Önmagát szereti, hogy túlságosan szereti őket ahhoz, hogy megváljon tőlük? Nincs-e ebben némi színlelés? Mi is pontosan az igazság? Mit kellene Istennek valójában éreznie, ha a romlott emberiség körében él, azon kívül, hogy nem boldog, nem örül és nem vidám? (Fájdalmat.) A fájdalom, ez egy nagyon is kézzelfogható érzés. Még valami? (Idegenkedést.) Idegenkedés, ez egy másik érzés. Még valami? (Az ember romlott beállítottsága iránti gyűlöletet.) Gyűlöletet, undort és utálatot. Van az a legőszintébb érzés is, hogy a romlott emberiség körében élni, különösen, ha arról van szó, hogy kijönni velük, beszélgetni, együttműködni és kapcsolatba kerülni velük, hihetetlen megaláztatásnak tűnik. Szerinted egy ilyen helyzetben, egy ilyen állandósult állapotban egy normális emberben lehet még szeretet? (Nem.) Nem lehet benne szeretet. Vajon mit tenne a szeretet hiányában? (Visszavonulna.) A visszavonulás egy kívánság, egy mentalitás; mit kellene azonban tennie, hogy szembenézzen a tényekkel? Nem kellene-e erőfeszítéseket tenni ezeknek az embereknek a megváltoztatására? (De igen.) Az ilyen emberiség számára szükséges a gondoskodás, a nevelés, a dorgálás, a leleplezés, a metszés, néha a fegyelmezés és így tovább; ez szükséges és nem mellőzhető. De vajon járhatnak-e azonnali eredménnyel az ilyen intézkedések? (Nem.) Akkor mit kellene tenni? (Hosszú időn keresztül kell őket metszeni, megítélni és megfenyíteni.) Könnyű-e hosszú időn keresztül metszeni, megítélni és megfenyíteni az emberek? Mit kell Istennek elviselnie, hogy ezt megtegye? (Megaláztatást és fájdalmat.) Isten hihetetlen türelemmel dolgozik. Mit okoz ez a türelem? Fájdalmat okoz. Ezért, amikor Isten a romlott emberiséggel él együtt, az Ő szívében nincs sem öröm, sem boldogság. Öröm és boldogság nélkül vajon lehet-e a szívében szeretet az emberek iránt? Nem tudja rávenni Magát, hogy szeresse őket. Akkor hogyan tudja végezni a munkáját? Mi alapján? Ő csak a felelősségét teljesíti. Ez a megtestesült Isten szolgálata; ez ilyen természetű. A felelősség teljesítése azt jelenti, hogy az ember teljes mértékben megvalósítja mindazt, amit látott, amit tud, és amit a legjobb képességei szerint mondania és tennie kellene. Ezt hívják a felelősség teljesítésének. Miért lehetséges ennek a felelősségnek a teljesítése? Isten identitása és lényege miatt, mivel a megtestesült Istennek ez a megbízatása és felelőssége, természetesen Istennek ez a terhe az emberiség vonatkozásában. Így nem számít, milyen emberekkel és milyen romlott emberi lényekkel él Ő együtt, ez a dolgok állapota. Tudod-e, hogy mi ez az állapot? Ez az az állapot, amelyben Istennek sem boldogsága, sem öröme nincs, és el kell viselnie a megaláztatást; ugyanakkor fáradhatatlanul és újra meg újra el kell viselnie mindenféle emberi romlottságot és lázadó mivoltot. Miközben mindezt elviseli, fáradhatatlanul ki kell mondania, amit mondania kell, és meg kell tennie, amit tennie kell; világosan el kell magyaráznia azokat a dolgokat, amelyeket az emberek nem értenek, és némi fegyelmezést, ítéletet és fenyítést kell mérnie azokra, akik tudatosan vétkeznek. Mindez, amit Isten tesz, az Ő irányítási tervéhez és munkájának lépéseihez kapcsolódik. Természetesen még inkább kapcsolódik Isten konkrét munkaprojektjéhez, az emberiség megmentéséhez. Egyszóval, ez Isten saját felelősségeihez kapcsolódik. Mindez, amit Isten tesz, az az Ő felelősségének teljesítése; természetesen, amit a felelősségének teljesítése közben feltár, az az Ő lényege és természete. Mi tehát a megtestesült Isten lényege, vagyis ennek a hétköznapi embernek a lényege? Különösen miközben a munka e szakaszát végzi az utolsó napokban, nem mutat meg jeleket és hatalmas dolgokat, és csodákat sem fitogtat; csupán annyit tud tenni, hogy elmondja az embereknek azokat az igazságokat, amelyeket birtokolniuk kellene, és amelyeket meg kellene érteniük. Leleplezi azokat a romlott beállítottságokat, amelyeket ők maguk nem képesek felismerni, hogy megismerhessék és felismerhessék azt, és hogy megismerhessék az emberiség romlottságának lényegét és valós tényeit; ezt azért teszi, hogy az emberek valódi megbánást tanúsíthassanak, és a helyes útra térjenek. Amikor képesek őszinte megbánást tanúsítani, amikor képesek megérteni és gyakorolni az igazságot, akkor bemennek az igazságvalóságba, és reményt nyernek az üdvösség elnyerésére, a megtestesült Isten munkája és felelőssége pedig beteljesedik. Ha már a helyes úton járnak, akkor csak az van hátra, hogy fogadják Isten megpróbáltatásait és finomításait – a megtestesült Isten munkája lezárul; az Ő felelősségei teljesülnek, és munkája befejeződik. Amikor a megtestesült Isten munkája befejeződik, a helyes útra terelve benneteket, az azt jelenti, hogy az Ő szolgálata befejeződött, és nincs többé semmilyen kötelezettsége veletek szemben. Mit jelent az, hogy nincs kötelezettsége? Azt jelenti, hogy többé nem kell együtt lennie ezekkel az emberekkel, és nem kell elviselnie olyasmiket, mint a romlottságuk, az elképzeléseik, a lázadásuk, az ellenállásuk, az elutasításuk és így tovább.

Akár Isten teljes irányítási tervének, akár a megtestesült Isten által végzett konkrét munkának a perspektívájából nézve, vajon történik-e bármelyik is csak a szeretetért? Egyik sem. Isten Lelke egy bizonyos módon figyeli a mennyből az emberiséget, a földön megtestesült Istennek pedig majdnem ugyanaz a perspektívája. Vajon miért mondom azt, hogy „majdnem”? A földön megtestesült Isten képes az emberiség gyengeségét viszonylag figyelmesebb perspektívából szemlélni, emberi mivoltából kifolyólag, és mert egy térben él a teremtett emberiséggel, valamint azért is, mert a romlott emberiséghez hasonlóan részesedik az emberi lét külső jellemzőiben. Következésképpen a megtestesült Isten a mennyei Istennél valamivel harmonikusabban tud együtt élni az emberekkel. Ily módon tekintve erre, ha Isten nem lett volna testté, akkor vajon itt ülnétek-e most mindannyian? Nem ülnétek itt. Mindez Isten munkája követelményeinek köszönhető – ez az egyetlen oka annak, hogy Ő ilyen nagy árat fizetett, és eljött, hogy Maga végezze el azt. Ha Isten a mennyből szólna az emberekhez, egyrészt a térbeli elkülönülés miatt kényelmetlen lenne számukra, hogy meghallgassák a szavait. Másrészt, tekintve Isten széleskörű és terjedelmes kijelentéseit az utolsó napokban, ha ily módon szólna a mennyből, az nem lenne megfelelő, bármilyen perspektívából vagy szemszögből nézitek is. Ezért az egyetlen és legjobb alternatíva, és az, amely a legelőnyösebb az emberiség, Isten irányítási terve, valamint az emberiség megmentésére irányuló munka szempontjából, az, hogy Isten testté lesz; az egyetlen alternatíva és az egyetlen mód a munka elvégzésére az, hogy Isten testté lesz. Csak a megtestesült Isten az, aki végre tudja hajtani ezt a munkát, aki képes végrehajtani ezt a munkát, és aki el tudja érni ezeket az eredményeket. Ha szemügyre veszed Istennek ezeket az utolsó napokban mondott szavait, a mennyiséget tekintve olyan sok hangzott el; hogyan lehetett volna ennyi mindent átadni, ha nem használja a testté válás módszerét? Ha Isten mennydörgés formájában szólna a mennyből, hány embert sújtana halálra minden egyes alkalommal, amikor megítéli és elítéli a gonosz embereket? Nem sokan maradnának életben. Ha Isten forgószélből vagy lángokból szólna, hány forgószélnek és tűzvésznek kellene bekövetkeznie, mielőtt befejezhetné e szavak kimondását? Az egész emberiséget megzavarná ez a megközelítés. És ennyi évnyi beszéd után vajon a megtestesült Isten szavai befolyásolták-e az emberiség normális életét? Egyáltalán nem, nem is érdekli, és a legkevésbé sem érinti az egész világot. Ez teljes mértékben megvalósítja a megtestesült Isten által végzett munka célját; a megtestesült Isten nélkül ez a munka valóban kivitelezhetetlen lenne. A megtestesült Isten munkájának van egyfajta titokzatossága. Isten nem akarja, hogy az egész világ és az egész emberiség tudjon róla; nem akarja, hogy azok a Pogányok, akik nem az Ő választottjai, tudjanak róla. Csak a rejtettség állapotában tudja kimondani ezeket a szavakat, ezért az bír a legnagyobb jelentőséggel, hogy a testté válás módszerét alkalmazza; ez ugyanakkor a legbölcsebb módszer is. Csak Isten testté válása által maradhat titokban az. Isten bölcsessége és mindenhatósága, hogy megtestesülése által egy térben él az emberiséggel, emberi nyelven, számukra elfogadható módon és formában adva át nekik az igazságot. Ez olyasvalami, amire csak Isten képes; ez meghaladja az emberiség képességeit. Mindez Isten nagyszerű irányítási tervéhez kapcsolódik. Túlságosan leegyszerűsített, a tényekkel ellentétes és valóban indokolatlan lenne, ha Istennek ezt a nagyszerű irányítási tervét az ember egyoldalúan úgy jellemezné, mint ami csak a szeretetért történt. Egyszóval, az elvégzett munka tartalmától függetlenül, Istennek ez a testté lett formája ezúttal valóban nagy feltűnést keltett és jelentős hatást gyakorolt az egész világon és az egész emberiség körében, ami pontosan azt jelzi, hogy milyen óriási esemény ez. Az a tény, hogy Isten testté lett és az Ő testté lett formája önmagában is vitát vált ki az egész világon és az egész vallási közösségben; olyan esemény ez, amelyhez ellenségesen viszonyul az emberiség, amelyet elítélnek és elutasítanak, és amely számukra a legnehezebben kifürkészhető és elképzelhető. Az, hogy Isten képes így cselekedni, az Ő bölcsességét, hatalmát, mindenhatóságát és tekintélyét mutatja; egyáltalán nem valami kis szeretetért, vagy valami jelentéktelen dologért, vagy szezámmagnyi apró indítékból teszi. Vagyis egy olyan nagy esemény, amely képes megrázni az egész vallásos világot, az egész politikai világot, az egész emberiséget, sőt az egész világegyetemet, nem a szeretet miatt következik be, hanem Isten irányítási terve és az emberiség megmentésére irányuló kívánsága miatt. Ez Isten munkája harmadik szakaszának a legnagyobb víziója; ez a legnagyobb vízió, amelyet az embereknek meg kellene érteniük, ismerniük kellene, és fel kellene fogniuk. Ha ezt a víziót pusztán úgy értelmezed, hogy „Ez Isten szeretete miatt van; Isten szeret minket. Látjátok, Isten irántunk való szeretetből már egyszer testté lett, és megfeszíttetett, most pedig újból testté lett és eljött, hogy szeressen minket” – nem súlyos tévedés ez? Isten munkájának ezt a nagyszerű vízióját úgy értelmezni, hogy az a szeretetért történik, túlságosan felszínes. Ha nem ismered Istent, hát legyen; de gyorsan fogd be a szád, ne beszélj badarságot, és ne mondj véletlenszerűen véleményt. Mondtam már nektek, hogy az embereknek nem kellene meggondolatlanul ítélkezniük, önkényesen következtetéseket levonniuk, vagy nemtörődöm módon behatárolniuk, bármiről is legyen szó, ami Isten természetével, Isten lényegével vagy Isten munkájának víziójával kapcsolatos. Ha nem értitek meg, akkor csak ismerjétek be, hogy nem értitek. Ha megértetek egy keveset, akkor gyorsan mondjátok, hogy „Csak ennyit értek; nem merem önkényesen behatárolni, és nem tudom, hogy ez helyes-e.” Ilyen jellegű magyarázatokat és pontosításokat kell hozzátennetek – ne beszéljetek megfontolatlanul. Ha megfontolatlanul beszélsz, akkor kis léptékben rossz hatással lehetsz másokra, téves elképzeléseket adva nekik és félrevezetve őket; nagy léptékben pedig megsértheted Isten természetét. Isten irányítási tervét és az Ő nagyszerű munkáját, amellyel megmenti az emberiséget, szeretetként, a szeretetért való cselekedetként jellemzed – hát nem badarság szólása ez? Nem kellene-e felpofozni azokat, akik ezt mondják? (De igen.) Miért kellene felpofozni őket? Mert gondolkodás nélkül beszélnek, kiragadva a dolgokat a szövegkörnyezetből. Nem arrogáns beállítottság okozza-e ezt? Nem csupán néhány napja kezdtél el hinni Istenben? Láttad már Őt? Megérted az Ő természetét? Nem tudod világosan és alaposan elmagyarázni az igazságot Isten irányítási tervének víziójáról, és mégis értelmezni mered Isten lényegét és természetét. Hát nem rendkívüli merészség ez? Merészeled a „szeretet” szót használni egy ilyen nagyszerű dolog értelmezésére; ez olyasvalami, ami megsérti Isten természetét. Vajon nagy vétek megsérteni Isten természetét? Bizony az. Vannak, akik azt mondják: „Nem tudom, nem is értem.” Ez így van. Pontosan azért nem kellene megfontolatlanul beszélned, mert nem érted, és nem is tudod, és mert tudatlan és ostoba vagy. Vajon te hétköznapi emberként megítélheted-e önkényesen Isten dolgait, és vonhatsz-e le véletlenszerűen következtetést azokra vonatkozóan? Az egész emberiség egésze széltében-hosszában is képtelen lenne világosan megmagyarázni Isten dolgait, te azonban mégis egyedül, egy-két szóval akarod értelmezni Isten természetét, munkáját és lényegét. Vajon nem sértő-e ez Isten természetére nézve? (De igen.) Akkor komoly probléma van ezzel a himnusszal. Nemcsak hogy tele van zavaros, üres, istenkáromló szavakkal, hanem, ami a legfontosabb, félre is vezetheti az embereket, összezavarhatja, és csapdába ejtheti őket az elképzeléseikben. Meg lehet-e tartani ezt a himnuszt, tekintve, hogy milyen súlyos következményekhez vezet? Semmiképpen sem; el kell törölni.

Folytassuk: „A szeretetért Isten kimondja az igazságot, és elhozza az örök élet útját.” Hát nem visszatetsző, ahogyan ezek a szavak behatárolják a dolgokat? (De igen.) Olvassuk tovább: „A szeretetért Isten megítéli, és leleplezi szavaival az emberiség sátáni természetét.” Mondd csak, amikor Isten kemény szavakat mond ki, hogy leleplezze az ember romlott beállítottságát, akkor ezt azért teszi, mert Isten szereti az embert, vagy azért, mert Isten megveti és gyűlöli az embert? (Azért, mert Isten megveti és gyűlöli az embert.) Isten megveti az embert, akkor mi az Ő természete? (Igazságosság, szentség.) Így van; ez nem a szeretet miatt van. Vajon nem tévedés és félreértés az emberek részéről az, hogy így értelmezik a dolgokat? Van-e ebben a kijelentésben bármilyen gyakorlati tudás is az igazságról? Ez egy eltorzult és egyoldalú megértés, félreértelmezés, téves megértés; ez a sor egy helytelen értelmezés. Nézzük a következőt: „A szeretetért Isten próbára tesz, finomít és megmetsz bennünket, hogy megtisztítson romlottságunktól.” Nem ugyanaz-e a probléma ezzel is, mint az előző sorral? (De igen.) Ugyanaz a probléma. Majd lentebb: „Ó, Istenem! Minden, ami munkádban és szavaidban feltárul, az szeretet.” Nem Isten behatárolása ez megint? Mi az, amit Isten felfed? Az Ő szentsége és szeretete, és az Ő igazságos természete. Istenben harag, fenség, valamint irgalom és szeretető kedvesség is van, akkor hogyan lehet azt mondani, hogy mindez a szeretet miatt van? Ez a behatárolás annyira visszatetsző és önkényes! Nem az arrogancia okozza ezt? Amit a himnusz szerzője magyaráz és összefoglal, annak semmi köze nincs az Isten szavai és kijelentései által feltárt természetlényeghez. Majd azt mondja, hogy minden szeretet, ami nem csak irreleváns, hanem eltorzult és helytelen is – ez egy teljesen helytelen értelmezés. A szeretet egy érzelem, és szolgálhat cselekvésként vagy viselkedésként is, de nem ez Isten elsődleges lényege; Isten nem válogatás nélkül szereti az embereket. Lehetséges-e az, hogy Isten szeretete annyira túláradó, hogy nincs elég hely számára, olyannyira, hogy még a Sátánt, a romlott emberiséget és az ellenségeit is szereti? Vajon így van? Isten szeretete nem alapelvek nélküli, hanem alapelvek szerinti. Ő szereti a pozitív dolgokat, a negatív és gonosz dolgokat pedig gyűlöli. Mondd csak, szereti-e Isten azokat az embereket, akik őszintén hisznek Benne? Szereti-e azokat, akik hűségesen végzik a kötelességüket? Szereti-e azokat, akik alávetik magukat Neki? Szereti-e Isten azokat az embereket, akik az Ő ítéletének és büntetésének befogadása következtében valódi megbánást tanúsítanak, valóban alávetik magukat Istennek, és szívük mélyén igazán szeretik Őt? Ha az emberek megértik az igazságot, és gyűlölik a saját romlott beállítottságaikat, akkor a „gyűlöletük” pozitív dolog. És vajon Isten szereti őket? (Igen.) Akik képesek elfogadni az igazságot, azok pozitív emberek, akik pedig képesek alávetni magukat Istennek, azok még pozitívabbak. Isten a pozitív embereket szereti, az ördögöket és a Sátánt gyűlöli. Akiket megátkoz és megbüntet, azok mind gonosz emberek, akiket azonban Isten szeret, azok mind becsületes emberek, olyanok, akik törekednek az igazságra. Tehát Isten szeretete alapelvek szerinti; nem alapelvek nélküli. Isten csak néhány emberrel szemben irgalmas, ami nem azt jelenti, hogy szereti ezeket az embereket. Világosan meg kell érteni ezeket a dolgokat; Isten szeretetét nem lehet vakon értelmezni. Isten szeretetéről hanyagul beszélni és azt vakon értelmezni kétségtelenül Isten megítélése és káromlása.

Nézzük tovább! Helyes-e azt mondani, hogy „Ó, Istenem! A Te szereteted nemcsak szerető kedvesség és irgalom, hanem annál inkább fenyítés és ítélet”? (Elméletileg helyes, de nem gyakorlati.) Elméletileg nincs ezzel semmi gond, de nagyon is túlzás ezt Isten szeretetéhez kapcsolni. Ezeket a szavakat nem kellene helytelennek tekinteni, de nem kellene helyesnek tekinteni sem; ezek olyan badarságok, amelyeket aligha kell megemlíteni. Folytassuk: „Ó, Istenem! Ítéleted és fenyítésed a legigazabb szeretet és a legnagyobb üdvösség.” Mit gondoltok erről? (Ez a mondat helytelen; Isten ítéletét és fenyítését a legnagyobb üdvösségként állítja be, holott Isten üdvössége valójában nem csak ezekből áll.) Nem Isten megtestesülésének keresztre feszítése és az egész emberiség bűneiért való bűnhődés és a bűnök hordozása a legigazabb szeretet? Vajon nem ez a legnagyobb üdvösség? (De igen.) Akkor az ítélethez és a fenyítéshez képest melyik a „legnagyobb”? Valójában, alapos elemzés után ez a kijelentés pontatlan, helytelen és túlságosan mereven behatárolt; nem így kellene megfogalmazni. Nem azt kellene mondani, hogy minden, amit Isten tesz, az szeretet, hanem helyes azt mondani, hogy minden, amit Isten tesz, pozitív hatással van az emberekre, és hogy mindez üdvösség és irgalom számukra, mert mindez az emberiség érdekében történik. Ha azt mondjátok Isten ítéletéről és fenyítéséről, hogy az a „leg...”, és a legmagasabb szintre emelitek, az nem helyes. Valaminek, ami „a leg...”, összehasonlítás nélkül az egyetlennek kellene lennie; Isten ítélete és fenyítése nem mondható „a leg...”-nek, ha össze van hasonlítva Isten más munkájával. Valaki egyszer írt egy himnuszt, és az egyik mondata így hangzott: „Jobban szeretem Isten igazságos természetét, mint az Ő szeretető kedvességét és irgalmát.” Helyesek vagy helytelenek ezek a szavak? (Helytelenek.) Mi a gond velük? (Hierarchiai sorrendbe állítják Isten igazságosságát, szentségét, szerető kedvességét és irgalmát.) Valójában ez a kijelentés helyes, és ez az emberek valós tapasztalata, miután Isten ítéletét és fenyítését megtapasztalták. Vajon mi áll ennek a valós tapasztalatnak a hátterében? Van itt egy történet, éspedig a következő. Ha valaki Isten szeretető kedvességét és irgalmát élvezi, csak akkor nyerhet kegyelmet; saját romlott beállítottságát soha nem ismerheti fel, és soha nem vetheti le. Mindössze annyit tehet, hogy megtapasztalja Isten fenyítését és ítéletét, valamint elviseli a sok próbatétel és finomítás fájdalmát – csak akkor szabadulhat meg ezektől a romlott beállítottságoktól. Ezért ebből a feltevésből kiindulva és ebben az összefüggésben az emberek erre a megértésre jutottak; ez pontos, összhangban van a tényekkel, és nem elméleti logika. Ez a himnusz építő jellegű, de egyikőtök sem képes meglátni ezt; valóban nincs ítélőképességetek. Vajon mit igazol az ítélőképességnek ez a hiánya? Mi az oka ennek a hiánynak? Az, hogy nem értitek meg az igazságot. „A szeretetért” című himnusz tele van balgasággal. Nem gyakorlati, nem tetszik nekem, és egy szót sem vagyok hajlandó elénekelni belőle. Milyen csekély érettségűek lehettek mindannyian, hogy ilyen nagy lelkesedéssel és fülbemászóan éneklitek azt! Képtelenek vagytok bármit is felfogni, és még azokat az igazságokat sem értitek meg, amelyekbe az embereknek be kellene menniük, mégis Isten lényegét és az Ő irányítási tervét akarjátok kommentálni. Vajon nem az értelem hiánya ez? Azok az értelmet nélkülöző emberek, akik meggondolatlanul merészelnek beszélni, nem a saját feladatukkal foglalkoznak; a legkevésbé sem gyakorlatiak.

Lentebb: „Tanúságot teszünk szent és igaz szeretetedről, megérdemled örök dicséretünket.” Természetesen szükségszerű, hogy Isten megérdemelje az örök dicséretet, de lehet-e Isten dicséretének tekinteni, ha az emberek így ismerik Őt? Tegyük fel, hogy Isten valakit nem szeret, hanem megveti és a végletekig gyűlöli őt. Ha az illető ennek ellenére képes szeretni és dicsérni Istent, akkor van némi érettsége és némi igaz ismerete Istenről. A „Tanúságot teszünk szent és igaz szeretetedről, megérdemled örök dicséretünket”, mondatban milyen melléknevek jellemzik az „Isten szeretetét”? A „szent” és az „igaz”. Nézzétek, milyen nagyszerűnek tartja a himnusz szerzője Isten szeretetét, Isten lényegét használja Isten szeretetének értelmezésére, azt mondja, hogy Isten szeretete igaz és szent szeretet – vajon nem magától értetődő ez? Az emberek nem hajlandóak élvezni az általános szeretetet, sem az irgalmas szeretetet, sem pedig a dédelgető szeretetet; csak akkor fogják dicsérni Istent, ha az Ő szent és igaz szeretetét élvezik, és ezért mondják azt, hogy Isten örök dicséretet érdemel. Így van? Akár a tények, akár a logikus érvelés alapján, ez a kijelentés annyira helytelen, hogy egyszerűen balgaság; ez egy elmebeteg ember zűrzavaros fecsegése más emberek félrevezetése céljából. Szerinted ez a szekuláris világ? A világban mindenféle gonosz és tisztátalan szellem, mindenféle figura és bajkeverő alja nép, és azok, akik egy kicsit is ügyesek, ékesszólóak vagy pimaszok mind merészelnek színre lépni és szerepelni; Isten házában azonban az igazságé a hatalom. Ezeket az ördögöket mind le kell rántani a színpadról; ki kell tisztítani őket a gyülekezetből. Minden eretnekségüket és megtévesztésüket boncolgatni kell, hogy mindenki nyíltan felismerhesse és jellemezhesse őket. Most rátekintve, vajon mi Isten szeretete? Ha azt mondod, hogy igazságosság és szentség, akkor az helyes? (Nem; Isten szeretete nem csak ezekből áll.) Akkor mi Isten szeretete? (Van még ítélet és fenyítés, fenség és harag is; ezek mind Isten szeretete.) Isten szeretete az Isten szeretete, és Isten lényege az Isten lényege. Isten szeretete Isten szívében és elméjében, az Ő érzéseiben, lényegében és cselekedeteiben van. El tudod ezt világosan magyarázni? Mégis úgy beszélsz Isten szeretetéről, mint igazságosságról és szentségről, merészeled így értelmezni azt – milyen szemtelen vagy! Elfogadja-e Isten, hogy ilyen értelmezéseket használsz az Ő dicséretére? (Nem.) Vajon miért nem? (Mert ez az Ő káromlása.) Isten undorodik, te pedig teljesen abszolút balgaságot szólsz! A te vak dicséreted haszontalan, Isten pedig nem örül neki. Istennek nincs olyan nagy szüksége az emberiség dicséretére. Ő nem vágyik rá; nem úgy néz ki, mintha szüksége lenne az emberek dicséretére ahhoz, hogy kényelmesen éljen, vagy hogy bizakodó legyen. Szüksége van erre? (Nincs.) Isten munkája az, hogy megmentse az emberiséget, hogy jó rendeltetési helyet adjon az emberiségnek, és hogy végezzen némi munkát az emberiségnek a következő korban való fennmaradása érdekében; nem az a cél, hogy elnyerje az emberek dicséretét. Isten munkájának csak az egyik következménye az, hogy az emberiség dicséri Őt, ha azonban az embereknek félreértéseik vannak Istenről, és vakon dicsérik Őt, akkor Isten ezt nem fogja megengedni, és nem fogja elfogadni. Ha az emberek annyira énközpontúak, hogy úgy érzik, hogy az emberiség dicsérete Isten számára annyira fontos, akkor ez vajon nem egy félreértelmezés? Mivel az emberiségnek van ez a kis dicsérete Istenről és ez a kis bizonyságtétele, azt hiszik, hogy Isten nagyon meghatódott, de valójában egyáltalán nem hatódott meg. Hát nem ezt érdemli-e Isten? Ez egy nagyon normális dolog.

Nézzük tovább: „A szeretetért Isten embereket, eseményeket és dolgokat állít szolgálatba, hogy elnyerhessük az igazságot és az életet.” Helyes ez a mondat? (Nem.) Mi a gond vele? Vajon „a szeretetért” szavak? Minden az első két szó miatt van, amelyek annyira megtévesztőek és félrevezetőek, hogy összezavarják az emberek elméjét, így képtelenek különbséget tenni helyes és helytelen között. A továbbiakban ne használjátok tévesen „a szeretetért” szavakat. E két szót követő többi szó helyes: „Isten embereket, eseményeket és dolgokat állít szolgálatba, hogy elnyerhessük az igazságot és az életet.” Isten munkájában létezik ilyen tartalom, de helytelen lenne ezt Isten szereteteként jellemezni. Ez Isten hatalma, Isten tekintélye és Isten bölcsessége; ez nem a szeretet miatt van. Pontosabban nem csak Isten szeretete miatt van. Istennek megvan ez a hatalma, hogy minden embert, eseményt és dolgot mozgósítson, hogy szolgálatot végezzen az emberiségnek, amelyet meg akar menteni. Minden dolgot és ügyet mozgósít, hogy szolgálja az emberiséget, amelyet meg akar menteni, és szolgálja az Ő irányítási munkáját, és ennek végső haszonélvezője az emberiség – az emberek elnyerik az igazságot és az életet. Ha azt mondod, hogy ez csak a szeretet miatt van, akkor vajon nem létezik többé Isten bölcsessége, hatalma és ereje? Nem helyes azt mondani, hogy ez csak a szeretet miatt van, így az ilyen kijelentések irányultsága és tájolása is helytelen. Mit jelent azt mondani, hogy mind helytelenek? Nincsenek összhangban az igazsággal; eltorzult módon vannak kimondva; nem az igazság valóságai; és nem az igazság gyakorlati vonatkozásai, amelyet az emberek megtapasztalnak.

Vizsgáljuk meg a következő mondatot: „A szeretetért Isten ítélete és fenyítése lehetővé teszi számunkra, hogy elszakadjunk a Sátán befolyásától, és elnyerjük az üdvösséget.” Van-e ezzel valami probléma? Még mindig van, az, hogy ez a két szó („a szeretetért”) nem megfelelő előfeltevés. Semmi gond nincs azzal a mondattal, hogy „Isten ítélete és fenyítése lehetővé teszi számunkra, hogy elszakadjunk a Sátán befolyásától, és elnyerjük az üdvösséget”, hiszen ez Isten munkájának eredménye – de a himnusz szerzőjének miért kell mindig elébe tennie „a szeretetért” szavakat? Milyen tanulságokat vontatok le ebből? Ha Isten természetlényegének kommentálásáról, értelmezéséről vagy behatárolásáról van szó, akkor különösen óvatosnak kell lennetek, valamint alázattal és körültekintéssel kell hozzáállnotok. Ha képesek vagytok fékevesztetten ostobaságokat beszélni, és ha minden, amit mondotok, balgaság és üres szavak, hencegés és istenkáromlás, akkor meg fogjátok sérteni Isten természetét, és arra késztetitek Őt, hogy megvessen és gyűlöljön benneteket. Isten lényegéhez képest – kissé nem megfelelő módon fogalmazva – az ember Istenről való ismerete csak egy csepp lehet az óceánban vagy egy homokszem a tengerparton. A kettő közt óriási a szakadék, és ha az emberek még mindig be merik határolni a dolgokat, és tetszés szerint vonnak le következtetéseket, önkényesen igazságként kezelve és szavakba foglalva a saját elképzeléseiket, akkor ott komoly probléma lesz. Milyen komoly probléma ez? (Isten káromlása.) Isten káromlása nyugtalanító és súlyos természetű. Ha a szubjektív akaratod jegyében nem akarod káromolni Istent, akkor tartanod kellene magadat ahhoz, amit az imént mindannyiótoknak mondtam, vagyis légy óvatos, és vigyázz a nyelvedre. Mit jelent az, hogy valaki vigyáz a nyelvére? (Nem kommentálja önkényesen Istent, és nem határolja be Őt.) Így van. A víziókkal kapcsolatos ügyekre vonatkozóan a „víziókkal kapcsolatos” csak egy általános kifejezés; konkrétabban az Isten irányítási tervével, munkájával és természetlényegével kapcsolatos ügyekre vonatkozik. Ezért óvatosan beszélj és cselekedj ezekkel a víziókkal kapcsolatos kérdésekben, és ne határold be vagy ítéld meg önkényesen. Vannak, akik azt mondják: „Én is éppen ezt gondoltam”, de vajon helyes-e azt gondolnod, hogy ez éppen így van? Ne légy túlságosan arrogáns és önelégült! Ha az, amit gondolsz, pontatlan, és még mindig balgaságokat beszélsz, és önkényesen behatárolod a dolgokat, akkor ez megítélés, elítélés, és istenkáromlás – te pedig alaposan megkapod a magadét. Vannak, akik ezt nem tudják elfogadni, és azt mondják: „Én már csak így látom a dolgokat, és ha nem hagysz beszélni, akkor arra kérsz, hogy álcázzam magam.” Hogyan lenne ez kérés, hogy álcázd magad? Ez tanács, hogy légy óvatos, és ne mondj semmi olyat, amit nem gondoltál át, és nem próbáltál alátámasztani. A te javadat szolgálja; a te védelmedért van. Ha amit gondolsz, az helytelen, akkor tudod-e, hogy milyen következményekkel jár majd az, ha egyszer kimondod? Vállalnod kell majd a felelősséget a szavaiért. Aki antikrisztus, az sok gonosz tettet követett el; és vajon mi volt számára a végső következmény? Felelősséget kellett vállalnia a tetteiért, és a gyülekezetnek foglalkoznia kellett vele. Ezért, ha van egy elgondolásod vagy egy bizonyos megértésed, a legjobb, ha alátámasztod azt, mielőtt kimondod. Elegendő ténybeli alapra és elméleti alátámasztásra van szükséged, mielőtt cikket írhatnál belőle, szöveggé formálhatnád, vagy himnuszt komponálhatnál belőle. Ha nem áll rendelkezésedre elegendő tény, és nincs elegendő elméleti alátámasztásod, akkor a tények, amelyeket meg akarsz állapítani, vagy amelyeket „igazságnak” hiszel, túlságosan életszerűtlenek; ezek csak üres elméletek és félrevezető szavak. Azt lehet mondani, hogy vakmerően meggondolatlan vagy, és istenkáromló szavakat mondasz.

Isten oly sok igazságot kimondott az Ő munkájának kezdetétől mostanáig, és oly sok olyan szó van, amely az emberek különböző állapotaira és romlott beállítottságaira, valamint különböző szükségleteire vonatkozik. Vajon mit értek ez alatt? Azt, hogy nagyon sok himnuszt lehet írni olyan témákról, amelyek az emberek tapasztalataival, az emberek Isten szaváról és Isten követelményeiről való ismeretével kapcsolatosak. Bármely aspektusról írhatsz, amelyben tapasztalatod van; ha nincs tapasztalatod, akkor ne írj véletlenszerűen. Ha van tapasztalatod, de nem értesz a himnuszok írásához, akkor kereshetsz valakit, aki ért a himnuszokhoz, hogy útba igazítson, mielőtt írnál. Azoknak, akik nem értenek a himnuszokhoz, mindenképpen kerülniük kell, hogy meggondolatlanul írogassák azokat, csak azért, hogy kitöltsék a helyet. Azoknak, akik himnuszokat írnak, tapasztalattal kell rendelkezniük, és fel kell fogniuk az alapelveket is; szívből kell beszélniük, és gyakorlati szavakat kell mondaniuk, hogy a megírt himnusz az emberek hasznára válhasson. Néhány himnusz olyan dolgokról szól, amelyek egyáltalán nem gyakorlatiak, hanem csak szavak és doktrínák, amelyek nem tesznek semmit az emberekért; jobb nem megírni az ilyen himnuszokat. Vannak, akik himnuszokat írnak, és másokat kérnek meg, hogy módosítsák azokat, azok pedig, akik módosítják a himnuszokat, nem rendelkeznek tapasztalattal, de színlelik a tapasztalatot és az irodalmi tehetséget. Hát nem megtévesztés ez? Nekik maguknak nincs tapasztalatuk, mégis módosítani akarnak egy himnuszt mások számára – hiányzik az önismeretük. Ezért azoknak, akiknek nincs tapasztalatuk és valódi tudásuk, soha nem szabadna himnuszokat írniuk. Egyrészt egyáltalán nem tesznek jót senkinek, másrészt pedig bolondot csinálnak magukból.

A himnuszok éneklése részben Isten dicsérete, részben pedig lelki áhítat és önvizsgálat, amelyből ők maguk is profitálhatnak. Hogy egy himnusz értékes-e az attól függ, hogy a szöveg hasznos-e, és jót tesz-e az embereknek. Ha ez egy jó tapasztalati himnusz, akkor sok olyan szó lesz benne, amely jót tesz az embereknek és hasznos. Mire vonatkoznak a hasznos szavak? Olyan szövegekre vonatkoznak, amelyek minden alkalommal eszedbe juthatnak, amikor a tapasztalataid során valamivel szembesülsz. Ezek a szavak gyakorlási irányt és módot nyújthatnak; bizonyos segítséget, inspirációt és útmutatást adhatnak, valamint némi világosságot, hogy ezekből a gyakorlati tapasztalatokból származó szavakból megtalálhasd azt a pozíciót, amelyben meg kellene állnod, azt a hozzáállást, amelyet fel kellene venned, azt az álláspontot, amelyre helyezkedned kellene, azt a hitet, amellyel rendelkezned kellene, és azt az utat, amelyet gyakorolnod kellene. Vagy ezekből a szavakból felismerheted saját torzulásaid bizonyos aspektusait, és felismerheted saját romlott állapotod bizonyos aspektusait, romlottságod feltárulását, valamint a gondolataidat és az eszméidet. Mindezek hasznosak az emberek számára. Miért hasznosak az emberek számára? Mert összhangban vannak az igazsággal, és emberi tapasztalatok meg felismerések. Ha valóban vannak olyan gyakorlati dolgok a szövegben, amelyek az élettapasztalatodra nézve hasznosak lehetnek, segítve, irányítva, megvilágosítva vagy figyelmeztetve téged a romlott beállítottságod megoldása tekintetében, akkor ezek a szavak értékesek és gyakorlatiak. Bár némelyik szöveg egyszerű, mégis gyakorlati; némelyik szöveg lehet, hogy nem hangzik olyan elegánsan, lehet, hogy nem hasonlít versre vagy prózára, és lehet, hogy mind köznyelvi és szívből jövő, ha azonban ezek a szavak az igazság megértését fejezik ki, és ha az igazság valódi megtapasztalását közvetítik, akkor építő jellegűek számodra, gyakorlatiak és értékesek. A legnagyobb nehézség mindannyiótok számára most az, hogy nem tudjátok, hogyan kell megkülönböztetni; nem tudjátok felismerni, hogy a szövegek üres szavak, vagy szavak és doktrínák. Bármilyen szavakat is énekelnek, az jó nektek; nem gondolkodtok azon, hogy a szövegek gyakorlatiak-e, hogy megvan-e bennük az igazság világossága, hogy tesznek-e bármi jót is az embereknek, vagy hogy hasznotokra válnak-e valamilyen módon – ezen szempontok egyike sem jut eszetekbe. És még akkor is úgy gondoljátok, hogy a himnuszok nagyon kedvesek és szépek, miután elénekeltétek őket, azt azonban nem tudjátok, hogy milyen hatást gyakoroltak rátok. Vajon nem olyan ember-e az ilyen, akinek nincs ítélőképessége?

Van egy himnusz, amelynek a címe „Nincs jobb szív, mint Isten szíve”, és annak minden sora gyakorlati tapasztalatból származó felismerés, nagy segítség az emberek számára – hallotta már valamelyikőtök valaha is? Minél jobb a szöveg, és minél tanulságosabb az emberek élete szempontjából, annál kevésbé vagytok hajlandóak elfogadni azt. Nem néztek rá, nem törődtök vele, nem becsülitek meg ezeket a jó dolgokat, nem tudjátok, hogyan kell ragaszkodni valami értékeshez – amint megkaptátok, ki is csúszik a markotokból. Milyen igazán nincstelenek és szánalmasak vagytok mindannyian! Összejövetelek alkalmával sokszor ajánlottam ezt a himnuszt. Az ilyen himnuszok rendszeres éneklése megkönnyíti a belépéseteket, az Istenbe vetett hitetek növekedését és azt, hogy elérjétek az Istennek való igazi alávetettséget. Mérhetetlen hatással bír. Ez egy értékes himnusz, ezért ajánlom, mégsem énekli egyikőtök sem. Még mindig nem tudjátok, hogy mi a valóság, és mi csupán szó és doktrína, ezért gyakrabban kell énekelnetek ezeket a himnuszokat, és igazán át kell éreznetek azokat. Elemezzük ezt a himnuszt!

Az első sora így hangzik: „Mivel úgy döntöttem, hogy szeretem Istent, megengedném Neki, hogy bármit elvegyen, amit csak kíván.” Vajon mit vesz el? Az ember státuszát, a családját, az imázsát, sőt, még a méltóságát is. Milyen elemei voltak a Jóbot ért finomításoknak? Mit tett Isten? (Elvette Jób vagyonát és gyermekeit.) Isten mindent elvett tőle, egy szempillantás alatt semmije sem maradt, és egész testét kelések borították. Ezt hívják megfosztásnak. Konkrétan ez megfosztás, és ennek a cselekedetnek az általános áttekintése az volt, hogy Isten próbára akarta tenni Jóbot; ez egy próbatétel volt, és a próbatétel egyik konkrét tette a megfosztás volt. Nézzük tovább: „Bár kissé szomorú vagyok, nem hangzik el tőlem panaszszó.” Hát nem emberi hozzáállás ez? (De igen.) „Kissé szomorú vagyok.” Szerintetek az emberek nehezen viselik, ha Isten elvesz tőlük valamit? (Igen.) Nehezen viselik, fájdalmat éreznek, szomorúnak, tehetetlennek és csüggedtnek érzik magukat; sírni, hisztizni és lázadni akarnak. Sok részlet rejlik ebben a szomorúságban, tehát valószerű-e ez a kijelentés? (Igen.) „Nem hangzik el tőlem panaszszó.” Vajon egyetlen panasza sincs az embernek? Az lehetetlen, az embereknek azonban így kell felfelé törekedniük; ezt kell megtapasztalniuk, és ilyen hozzáállást kell felvenniük. Tartalmaznak-e ezek a szavak valamilyen pozitív útmutatást számukra? (Igen.) „Nem hangzik el tőlem panaszszó.” Nem kellene, hogy panaszaik legyenek az embereknek; az embernek nem kellene panaszkodnia. Ha az embereknek panaszaik vannak, akkor meg kellene ismerniük önmagukat, és nem Istenre kellene panaszkodniuk, hanem alá kellene vetniük magukat – ez az a hozzáállás, amelyben az ember aláveti magát Istennek. Az embereknek nem kellene panaszkodniuk; a panaszkodás egyfajta lázadás Isten munkája és próbatételei ellen, az pedig nem igazi alávetettség. A következő mondat így hangzik: „Romlott beállítottságával az ember megérdemli az ítéletet és a fenyítést.” Hát nem tény ez? (De igen.) Tény, hogy az emberek romlott beállítottságúak, ha azonban nem ismerik fel ezt a tényt, akkor vajon képesek-e ilyen kijelentést tenni? Ha nem ismerik fel, akkor nem fogják elismerni azt; ha nem ismerik el, akkor nem fognak ilyen kijelentéseket tenni, tehát ez a mondat az emberek valós tapasztalatából származik. „Az ember megérdemli az ítéletet és a fenyítést” kifejezés elég egyszerűnek tűnik, de vajon mi a mögöttes jelentése? Az, hogy az emberek romlott beállítottságúak, lázadnak Isten ellen és ellenállnak Neki, és megérdemlik az ítéletet és a fenyítést. Bármennyi szenvedéssel is jár, az megérdemelt szenvedés – minden, amit Isten tesz, helyes. Valószerűek-e ezek a szavak? (Igen.) Ez teljes mértékben szubjektív elismerése annak, hogy romlott beállítottságaik vannak, miközben készségesen elfogadják az ítéletet és a fenyítést, és elismerik, hogy Isten ítélete és fenyítése az emberek számára üdvösség, és hogy Istennek így kell cselekednie. Ez az Isten ítélkezési és fenyítési munkamódszerének való alávetettség hozzáállása. Ilyen hozzáállást kellene-e tanúsítaniuk az embereknek? (Igen.) Valóban ilyent kellene. Tehát, miután elénekelték ezt a himnuszt, az hasznára válik-e az embereknek? (Igen.) Milyen hasznuk származik belőle? Ha nem énekled el ezeket a szavakat, nem fogod megtudni azt, nem fogod megtudni, milyen álláspontot kellene képviselned, hogyan kellene alávetned magad, illetve milyen hozzáállást kellene felvenned, hogy alávesd magad Isten ítéletének és fenyítésének, és elfogadd azt. Ha azonban elénekled ezt a himnuszt, és elgondolkodsz a szövegén, érezni fogod, hogy mennyire jók a szavai – hogy helyesek, hogy „áment” mondhatsz rájuk, és elismered, hogy tapasztalatból fakadnak. Magasztos szavaknak tűnnek? (Nem.) De pozitív útmutatást nyújtanak számodra, proaktív és pozitív utat biztosítva. Amikor rájössz, hogy romlott beállítottságod van, és Isten megítél és megfenyít, akkor az helyes perspektívát és utat nyújt neked a gyakorláshoz. Először is, fel kell ismerned, hogy ha az embereknek romlott beállítottságaik vannak, akkor el kell fogadniuk Isten ítéletét és fenyítését. Nincs mit mondani; ne szállj vitába Istennel! Akár képes vagy megérteni az Ő szándékait, akár nem, először is alá kell vetned magadat. Ki okozta a romlott beállítottságod meglétét? Ki késztetett arra, hogy ellenállj Istennek? Megérdemled, hogy megítéljenek és megfenyítsenek. Vajon honnan jön ez az alávetettség? Nem egy gyakorlati út ez? Ez a gyakorlás útja. Hogyan érezné magát az ember, miután elénekelte ezt a szöveget? Hát nem nagyon gyakorlati az? Nem világrengető, nem is olyan magasztos, egészen hétköznapi, de tényszerűséget közvetít, és ugyanakkor utat nyújt a gyakorláshoz mindazoknak, akik ezt a himnuszt éneklik. Lehet, hogy nem olyan szépen kidolgozott, de gyakorlati.

Vizsgáljuk meg a következő mondatot: „Isten szava az igazság; nem szabad félremagyaráznom az Ő szándékait.” Helyes ez a kijelentés? (Igen.) Mi a helyes benne? Egyesek azt mondják: „»Isten szava az igazság«, hát nem magától értetődő-e ez? Nem doktrína-e ez?” Ez a mondat a következő mondat alapjául szolgál: „Nem szabad félremagyaráznom az Ő szándékait.” Hogyan jött létre ez a mondat? Milyen hangulat és milyen állapot váltotta ki? (Ha az emberek valóban hisznek abban, hogy Isten szava az igazság, akkor nem fogják félremagyarázni Istent.) Mivel fenntartod, hogy Isten szava az igazság, nem kellene félremagyaráznod Isten szándékait. Akkor vajon mit kellene tenned, ha félreértés merül fel? Gyorsan tedd félre a saját szándékaidat, és keresd az igazságot. A doktrínára vonatkozóan, ha tudod, hogy Isten szavai az igazság, mégis félremagyarázod Isten szándékait, akkor mi itt a hiba? (Az, hogy nem fogadod el az igazságot.) Így van. Ezért az embereknek engedelmesnek kellene lenniük, és nem kellene félremagyarázniuk Isten szándékait. Ha fenntartod azt, hogy Isten szava az igazság – ez egy olyan elmélet, amelyet megértesz –, akkor miért magyarázod félre Isten szívét, amikor tényleges események érnek téged? Ez azt bizonyítja, hogy nem fogadtad el igazán azt a tényt, hogy Isten szava az igazság. Akkor nem szolgál-e célzásként ez a mondat? Mit sugall számodra? (Hinnünk kell abban, hogy Isten szava az igazság, határozottan el kell ismernünk ezt a tényt.) Hinned kell abban, hogy Isten szava helyes, az az igazság. Mivel fenntartod, hogy Isten szava az igazság, ne a saját szándékaidat tekintsd igazságnak vagy célnak, amikor valami ér; ehelyett azt kell nézned, hogy melyek Isten szándékai. Továbbá, vajon az az igazság, hogy Isten próbára akar tenni téged? (Igen.) Ha fenntartod, hogy ez az igazság, akkor félremagyarázhatod-e Isten szándékait? Tegyük fel, hogy magadban olyan mondatokon töprengsz, mint: „Isten el fog ítélni engem? Ha elítél, akkor meg fog büntetni? Talán nem tetszem Neki, és el fog pusztítani engem?” Vajon nem mind félreértések ezek? (De igen.) Ezek mind félreértések. Akkor ez a mondat: „Isten szava az igazság; nem szabad félremagyaráznom az Ő szándékait” nem vezet-e mindannyiótokat arra, hogy felismerjetek valamit? Nem arról van-e szó, hogy ki kellene lépnetek a félreértéseitekből, és el kellene fogadnotok az Isten által rátok mért megpróbáltatásokat, az Ő ítéletét és fenyítését? (De igen.) Vajon min alapszik az elfogadás? Azon, hogy határozottan elismered, hogy Isten szavai helyesek, hogy azok az igazság. Az emberek romlott beállítottságúak, és ők azok, akik tévednek. Nem használhatják a saját szándékaikat arra, hogy Isten szándékairól találgassanak; Isten nem téved. Miután megállapították, hogy Isten nem téved, az embereknek következésképpen el kell fogadniuk mindent, amit Ő tesz.

Lentebb: „Az önvizsgálat során gyakran túl sok tisztátalanságra lelek.” Hogyan azonosítható ez a tisztátalanság önvizsgálat által? (Az emberek felfedik a romlottságukat.) Akkor azonosítható, amikor az emberek felfedik a romlottságukat; ez az egyik aspektusa. Amikor Isten próbára teszi az embereket, amikor a körülmények, amelyeket elrendez számukra, nem tetszenek nekik, az emberek gyakran elgondolkodnak: „Vajon Isten már nem szeret engem? Isten nem igazságos? Nem igazságos Ő, amikor ezt teszi – a tettei nem felelnek meg az igazságnak, és nem veszi figyelembe az emberek nehézségeit.” Az emberek mindig cselszövéseket szőnek Isten ellen, és mindenféle romlott beállítottságot, gondolatot, eszmét, nézőpontot és gyanút keltenek Ővele kapcsolatban. Hát nem tisztátalanságok ezek? (De igen.) Természetesen ez is az emberek romlottságának egy mutatója. A következő mondat: „Ha nem törekszem minden erőmmel, akkor nehéz lehet tökéletességre jutni”, ezek a szavak a himnusz szerzőjének a gondolatai, amelyeket elmélkedés útján ismert fel. Nem elmélkedsz a saját tisztátalanságodon, mindig félreérted Istent, és csupán szóban ismered el, hogy Ő az igazság, sőt, amikor valami ér, ragaszkodsz a saját elgondolásaidhoz, lázadsz Isten ellen, panaszkodsz Rá, félremagyarázod Őt, és nem fogadod el az Ő ítéletét és fenyítését. Ha ezeket nem engeded el, akkor nagyon nehéz lesz számodra tökéletességre jutni, vagyis lehetetlen lesz tökéletességre jutnod, és nem lesz remény, mert képtelen vagy elfogadni az igazságot. Szerinted nincs gyakorlati oldala ennek a szövegnek? (De van.) Ennek a himnusznak minden egyes mondata azoknak a tényleges állapotoknak a nyelvezetét és leírását tartalmazza, amelyek akkor keletkeznek, amikor az emberek valóban megtapasztalják a helyzeteket.

Nézzük a következő mondatot: „Bár sok ma a nehézség, mégis megtiszteltetés élvezni Isten szeretetét.” Itt a nehézségek Isten szeretetével és a megtiszteltetéssel kapcsolódnak össze. Vajon ez nem olyasmi, ami tényleges tapasztalatokból fakad? Nem egyfajta igaz hit és hozzáállás, amely az ember tényleges tetteiből és tapasztalataiból alakul ki? Ezek nem légből kapott szavak, hanem egy hangulat, egy környezet, egy esemény hátteréből fakadnak. Mit gondolsz erről a hozzáállásról? Az emberek sok nehézséget viselnek el, e nehézségek miatt pedig elveszítik a tisztességüket és a méltóságukat, ezek egyebek mellett megfosztják őket státuszuktól és érdekeiktől, ami óriási fájdalmat okoz nekik. De mire idáig jutottak, kialakul bennük az Istenben való igaz hit és Isten igaz ismerete; úgy érzik, hogy mindez Isten szeretetének élvezete, Isten különleges jóindulata, hogy ezzel Isten nem megnehezíti a dolgukat. Úgy gondolják, hogy ez megtiszteltetés és Isten szeretete, ezért munkálkodik így Isten, így megfosztva és próbára téve, így megítélve és megfenyítve őket. Ez egy olyan valós, a tényleges életkörülményből kialakult pozitív lelkiállapot, amelynek meg kellene lennie az emberekben. Vajon milyen ember mondaná azt, hogy „Bár sok ma a nehézség, mégis megtiszteltetés élvezni Isten szeretetét”? Nem olyan, mint aki „A szeretetért” című himnuszt írta. Az csupán zavaros, üres szavakat, hangzatos frázisokat és szlogeneket tudott mondani. Vajon képes lenne-e azt mondani, hogy „Bár sok ma a nehézség, mégis megtiszteltetés élvezni Isten szeretetét”? Vajon képes lenne a szíve legmélyéről kimondani ezeket a szavakat? Nem. Csupán üres szavakat mondott, eltúlzott szavakat, és olyanokat, amelyeket az emberek hajlandóak meghallgatni, végül pedig összetákolt egy himnuszt, és nagyon ügyesnek meg okosnak gondolta magát. Véleményem szerint annak a szövegnek egyetlen szava sem ér semmit. Mind ostobaság, el kellene törölni őket, ezentúl pedig senkinek sem kellene megengedni, hogy ilyen himnuszokatt énekeljen. Ha énekelni akarsz, akkor olyan himnuszokat kellene énekelned, mint például a „Nincs jobb szív, mint Isten szíve”, amely őszinte, szívből jövő szavakat tartalmaz – ezek a szavak építően hatnak az emberekre.

Az első vers utolsó sorában ez áll: „A nehézségen keresztül megtanulom az alávetettséget”, ami azt jelenti, hogy a nehézség az, amely alávetettségre tanítja az embereket. Majd így folytatódik: „Nincs jobb szív, mint Isten szíve.” Ez a mondat valóban kapcsolódik a témához. Ez az a végső megértés és tapasztalat, amelyet az emberek mindezek átélése során szereztek, éspedig, hogy Isten szándéka az, hogy megmentse őket. Az embereknek meg kellene érteniük, hogy Isten nem is lehetne jobb szívvel irántuk, és hogy minden, amit tesz, az a javukat szolgálja; nem azért teszi, hogy bajt okozzon nekik, vagy bosszantsa őket, hanem hogy megtisztítsa őket. Ezért mondhatja a himnusz írója szíve legmélyéről azt, hogy: nincs jobb szív, mint Isten szíve. Ez az emberi mivolt nyelvezete. Vajon bizonyos mennyiségű tapasztalat és megértés nélkül, bizonyos mennyiségű, Isten munkájáról, az Ő embereket megmentő módszeréről, valamint ezekről a konkrét részletekről való tapasztalat és megértés nélkül kimondhat-e valaki olyan szavakat, mint „Nincs jobb szív, mint Isten szíve”? Egyáltalán nem. Nézzük meg újra a mondatot: „A nehézségen keresztül megtanulom az alávetettséget.” Van-e ennek a mondatnak gyakorlati oldala? Nem olyasmi ez, amit az emberek az igazságvalóságba való belépés után nyernek el, vagy aratnak le? (De igen.) Akkor mi a nehézség? Az, hogy nincs elég ennivalójuk, nincs elég ruhájuk, vagy meg kell tapasztalniuk a fogság nehézségeit? Ez nem ilyen fizikai szenvedésre utal; inkább egy olyan küzdelem, amelyet az emberek a szívükben élnek át az igazsággal, Isten munkájával, Isten üdvösségével és Isten fáradhatatlan gondoskodásával kapcsolatosan. Miután ezt megtapasztalták, az emberek úgy érzik, hogy szívükben sokat szenvedtek a reménységüket illetően; végre megértik Isten szándékait, tudják, hogy alá kell vetniük magukat Istennek, megtanulják, hogyan kell alávetni magukat Neki, valamint mély tapasztalatot szereznek arról, hogy mit tesz Isten, és csak ez után mondhatják azt, hogy „Nincs jobb szív, mint Isten szíve.” Az emberek többsége képtelen kimondani egy ilyen mondatot. Szeretem ezt a himnuszt; szeretem az ilyen típusú himnuszokat. Abszolút segítségetekre lesz, ha gyakran éneklitek ezt a himnuszt. Minden sora korlátozó hatással bír a mindennapi életetekben feltáruló romlott beállítottságra, útmutató és egyben segítség is a gyakorlati tapasztalatotokhoz, valamint az igazságvalóságba való belépésetekhez. Milyen jó lenne, ha a szabadidőtökben gyakrabban olvasgatnátok ezeket a szövegeket! Van-e olyan sor ebben a himnuszban, amely nem egy bizonyos állapotban vagy kontextusban hangzik el? Van-e olyan sor, amelyben nincs ott az igazság valamilyen aspektusába való belépést? Mindegyikben ott van – egyikben sincsenek üres szavak. Nézzük az utolsó néhány sort: „Bár úgy döntök, hogy szeretem Istent, szeretetemet beszennyezik saját elgondolásaim.” Isten szeretete mellett dönteni egy tág, általános, elméleti kijelentés. Valójában azt jelenti, hogy az ember elfogadja Isten megbízatását, végzi a kötelességét, és feláldozza az életét Istenért, ami itt a következő kifejezésben van összefoglalva: „szeretem Istent”. Az emberek úgy érzik, hogy még mindig be meghamisítják őket a saját elképzeléseikkel; ki tudna kimondani egy ilyen mondatot anélkül, hogy ismerné önmagát, és hogy bármilyen tapasztalata is lenne az igazságról? Ti biztosan nem tudnátok kimondani, mert nincs meg ez a tapasztalatotok. Folytassuk: „Arra kell törekednem, hogy Péteréhez hasonló lelkem legyen” – a himnusz írójának az a célja, hogy olyan legyen, mint Péter. Ti is felállítottatok egy mércét és egy célt, ti is olyanok akartok lenni, mint Péter – tehát mi a ti utatok? Neked is törekedned kell, de ki tudod-e mondani azt a mondatot, hogy „Szeretetemet beszennyezik saját elgondolásaim”? Hogyan fogsz szert tenni Péteréhez hasonló lélekre, ha még azt sem tudod, mit jelent, hogy a szeretetedet meghamisítják a saját elgondolásaid? Ennek a mondatnak van egy gyakorlati oldala. Továbbhaladva még jobb lesz: „Nem számít, hogyan fogadja Isten a szeretetemet, egyetlen vágyam, hogy eleget tegyek Őneki.” Ez az, amit az emberek a nehézségek és megpróbáltatások megtapasztalása után elvárnak önmaguktól; egy olyan hozzáállás, amely arra irányul, hogy eleget tegyen Isten szándékainak, alávesse magát Istennek és törekedjen az igazságra; vagyis, ha valaki képes eleget tenni Istennek, az azt jelenti, hogy elérte a célját, függetlenül attól, hogy milyen mértékben tudja elérni. Ezeknek a szavaknak van egy gyakorlati oldaluk. Érzel-e bátorítást és motivációt, miután elolvasod őket? (Igen.) Célt, lendületet, irányt adnak az embereknek, miután elolvassák őket. Van, amikor úgy érzik, hogy bárhogyan is cselekszenek, nem tudják jól csinálni, és negativitásba süllyednek. De amint elolvassák ezeket a szavakat, és látják, hogy Isten nem kér sokat az emberektől, azt gondolják: „Csak annyit kell tennem, hogy eleget teszek Istennek. Nem kérek semmi mást; csak arra törekszem, hogy elengedjem a testi vágyaimat és preferenciáimat, és eleget tegyek Istennek – ez elegendő.” Végül is minden a következő szavakon múlik: „Bár sok ma a nehézség, mégis megtiszteltetés élvezni Isten szeretetét. A nehézségen keresztül megtanulom az alávetettséget. Nincs jobb szív, mint Isten szíve.” Ezek a szavak eléggé gyakorlatiak.

Összességében a „Nincs jobb szív, mint Isten szíve” című himnusz valós tapasztalatról szól. Miután megtapasztalták Isten munkáját, az Ő fenyítését, ítéletét és próbatételeit, az emberek megtanulják alávetni magukat, eljutnak Isten szándékainak megértéséhez, és tudják, hogy nincs jobb szív, mint az Ő szíve. Ez Isten szeretetre méltó aspektusa, és ez az, amit az emberek megtapasztalnak; ez az, amiről az embereknek tudniuk kellene. Ha megzenésítitek ezeket a gyakorlati tapasztalatokból és ismeretekből fakadó szövegeket, és gyakran éneklitek őket, abból sok hasznotok származik majd. Egyrészt az Isten szavaiból álló himnuszok éneklése segíthet az embereknek jobban megérteni az igazságot, és gyorsabban belépni az igazságvalóságba; másrészt, ha ezeket a tapasztalati himnuszokat éneklitek, amelyeket valósággal rendelkező emberek írtak, akkor gyorsabban fognak előrehaladni a tapasztalataitok és a megértésetek. Ezek olyan felismerések és megértések, amelyeket az emberek bizonyos tapasztalatok megszerzését követően írtak le, és tartalmazzák azt az utat és belépési irányt is, amellyel az embereknek rendelkezniük kellene. Ezek készen állnak számotokra, és óriási segítséget fognak jelenteni nektek. Miért nem szereztek zenét az ilyen tapasztalati szövegekhez? Miért mindig olyan szövegekhez szereztek zenét, amelyek üresek, nem gyakorlatiak és banálisak? Túlságosan tompa az eszetek, nem tudjátok, mitől jó egy himnusz – annyira kiábrándítóak vagytok! Ezek a tapasztalati himnuszok nagy hasznára vannak az embereknek; rendszeres énekléssel ezek a gyakorlati szavak bevésődnek a szívükbe, jelentősen segítve az életbe való belépésüket és a beállítottságbeli változást. Ha örökre megrekedtek a Kegyelem Korának stádiumában – Isten kegyelmét, szeretetét, áldásait, irgalmát és szeretető kedvességét dicsérve –, akkor vajon képesek lesztek-e valaha is bemenni az igazságvalóságba? Az érettségetek és az állapototok olyan szánalmasan csekély marad, mindig megreked egy felszínes stádiumban; néhány jó himnusz nélkül, amelyek utat mutatnak, túlságosan kimerítő lesz, hogy magatoktól belépjetek az igazságvalóságba. Nézzétek meg a „Nincs jobb szív, mint Isten szíve” című himnuszt, imaként olvassátok azt a szabadidőtökben. Egy olyan utat tartalmaz, amely utat fog mutatni neked, és segít belépni az igazságvalóságba; helyes irányt adhat neked, hogy helyes perspektívád legyen. Melyek a helyes perspektívák? „Romlott beállítottságával az ember megérdemli az ítéletet és a fenyítést.” Vajon nem ez az a fajta helyes és színtiszta perspektíva, amellyel az embereknek rendelkezniük kellene? Továbbá, helyesek-e a következő szavak: „Isten szava az igazság, nem szabad félremagyaráznom az Ő szándékait”? (Helyesek.) Valóban, el kell fogadnod őket, kapcsolatba kell kerülnöd velük, valamint meg kell tapasztalnod azokat, és amikor valami ér, lesz egy út, amelyen járj; ezek a szavak irányt mutatnak majd a cselekedeteidnek és a viselkedésednek. Továbbá: „Ha nem törekszem minden erőmmel, akkor nehéz lehet tökéletességre jutni.” Ez szintén egy helyes perspektívát képvisel. Mi a helyzet ezzel: „A nehézségen keresztül megtanulom az alávetettséget. Nincs jobb szív, mint Isten szíve”? Vajon ez egy olyan perspektíva, amellyel az embernek rendelkeznie kellene? (Igen.) Figyeljétek meg alaposan: nincs itt egyetlen mondat sem, amely csupán üres beszéd vagy puszta szavak és doktrínák; mindegyik valós tapasztalatból született megértésről és felismerésről szól. Összehasonlítva az előbbi, „A szeretetért” című himnusszal, szerintetek melyik gyakorlati? Amelyik gyakorlati, azt meg kell tartani, amelyik pedig üres, azt ki kell iktatni, és el kell vetni; nem szabad népszerűsíteni. Egyesek azt mondják: „Megszoktam, hogy ezeket a himnuszokat énekelem; belopták magukat a szívembe, és nem tudok meglenni nélkülük.” Ha nem tudsz meglenni nélkülük, akkor folytasd és énekeld továbbra is őket. Majd meglátom, hogy mit nyersz, miután húsz éven át énekelted őket, hogy be tudsz-e menni az igazságvalóságba. Ha a „Nincs jobb szív, mint Isten szíve” című himnuszt énekled, az magával fogja ragadni a szívedet, amint egyszer-kétszer elénekelted. Miután egy-két hónapon át énekelted, az állapotod bizonyos mértékig megfordul majd, és ha valóban szíved mélyéből elfogadod a szavait, akkor a belső állapotod más lesz, teljes mértékben megfordítottad azt. Egész életedben énekelheted az üres elméleteket és badarságokat tartalmazó himnuszokat, de hiábavaló lesz. Akárcsak a Kegyelem Korában az emberek, akik azokat az üres és felszínes himnuszokat énekelték, és akik egész életükben énekeltek, de nem nyerték el az igazságot – ez csak időpocsékolás.

2022. január 12.