Melléklet: Az emberek félreértéseinek feloldása egy kanadai gyülekezet kezelésével kapcsolatban

Történt valami szokatlan, amikor a legutóbb összegyűltünk. Mi volt az? (Egy kanadai gyülekezet kezelése.) Ez egy hónappal ezelőtt történt. Még mindig frissen él az emlékezetetekben? (Igen.) Nagyon felkavarta az érzéseiteket ez az ügy? (Igen.) Amikor problémák támadnak bizonyos gyülekezetekkel vagy egyes emberekkel, a körülmények alapján hozok döntést és az alapelvekkel összhangban kezelem azokat; alapvetően ez történt akkor is, amikor a kanadai gyülekezet ügyét kezeltem. Mondjátok meg hát Nekem, vajon miért kezeltem az ügyet úgy, ahogy, amikor feltűnt egy antikrisztus a kanadai gyülekezetben és félrevezette az embereket? Milyen gondolataitok vannak ezzel kapcsolatban? Láthatóan megrémisztett némelyeket. Miért rémisztette meg őket? Egyesek ezt mondják: „Olyan durván lett kezelve ez az ügy. Ennyire súlyos lett volna? Hogy lehetett így kezelni? Vajon az alapelvekkel összhangban lett kezelve? Nem pillanatnyi szeszély alapján lett kezelve? Mi lesz a következménye annak, hogy így lett kezelve? Csakugyan ennyire súlyos dolgot tettek azok az emberek? Az ottaniak megkérdezése, a hozzáállásuk, a kijelentéseik és a tőlük hallott információk alapján úgy tűnik, hogy nem kellett volna ilyen durván kezelni őket, nem igaz?” Így gondolkodnak némelyek. Mások pedig ezt mondják: „Istennek talán megvoltak a Maga indokai és elgondolásai, amelyek miatt így kezelte ezt a dolgot.” Pontosan milyen elgondolások ezek? Állt bármilyen eredeti szándék vagy indok amögött, hogy így kezeltem ezt az ügyet? Észszerű volt vajon így kezelni azokat az embereket? (Igen.) Mindannyian azt mondjátok, hogy észszerű volt, úgyhogy ma beszéljük meg a dolgot és lássuk, hogy pontosan miért volt észszerű így kezelni az ügyet, pontosan mit gondoltok erről a dologról, milyen hatással lesz rátok a jövőben, hogy helyes vagy helytelen elgondolásaitok vannak-e ezzel kapcsolatban, és hogy van-e bármi tévedés vagy torzulás az elgondolásaitokban. Ha mindig visszafogjátok magatokat, elharapjátok a nyelveteket, nem mondjátok ki, amit gondoltok, és folyton ellenséges érzések vannak bennetek, akkor soha nem lesznek a legjobb módon megoldva a problémák, ezért kell egyetértésre jutnunk. Mely alapelvek mentén kell egyetértésre jutnunk? Ha képtelenek vagytok elfogadni ezt az Általam meghozott ítéletet, és ha elgondolásaitok és elképzeléseitek vannak ezzel kapcsolatban, ha ellenállást éreztek ezzel szemben, sőt félreértéseket is tápláltok ezzel kapcsolatban, és kérdések vagy rossz gondolatok merülnek fel bennetek, akkor mit kell tennünk? Meg kell beszélnünk a dolgot. Ha különböző véleményeink vannak, akkor nincs köztünk egyetértés. Hogyan juthatunk akkor egyetértésre? Rendben van az, ha úgy keressük a közös nevezőt, hogy közben fenntartjuk a nézeteltéréseinket? Ha kompromisszum útján rendezzük az esetleges nézeteltéréseinket, ha Én engedek valamennyit, és ti is engedtek valamennyit, az rendben van? Világos, hogy nincs rendben. Nem ez a módja az összeegyeztethetőség elérésének. Ha tehát egyetértésre akarunk jutni, és ha egyező megértésre és döntésre akarunk jutni ebben a dologban, hogyan kell ezt megtenni? Nektek keresnetek kell az igazságot, törekednetek kell az igazságra, és törekednetek kell az igazság megértésére, Nekem pedig mindenkinek el kell magyaráznom az egész történetet és világossá kell azt tennem. Senki sem táplálhat ezzel kapcsolatban semmilyen félreértést a szívében. Ily módon egyező nézetre fogunk jutni ezzel a dologgal kapcsolatban, és akkor vége lesz és el lesz intézve. Ha a jövőben hasonló üggyel találkozom, lehet, hogy ugyanígy fogom kezelni, vagy talán nem így fogom kezelni, hanem valamiyen más módszert alkalmazok helyette. Mit kell tehát nyernetek ebből a dologból? (Meg kell tanulnunk, hogy miként kell az igazságra törekedni és megérteni, hogy miért kezelte Isten így ezt a dolgot.) Nagyszerű, két aspektust említettetek. Van még több is? (Igyekeznünk kell megérteni Isten cselekedeteinek az alapelveit, nehogy megsértsük Isten természetét. Ez figyelmeztetés a számunkra.) Ez egy másik aspektus.

Ahhoz, hogy világosan megmagyarázhassuk a kanadai gyülekezet kezelését, az elejéről kell kezdenünk. Mivel kezdjük? Onnan fogjuk kezdeni, amikor ezek az emberek eljöttek Kínából. Túlságosan visszamegyünk ezzel az időben? Lehet, hogy viccesnek gondoljátok ezt, de valójában nincs mit nevetni rajta. Vajon régi dolgok felhánytorgatásáról van itt szó? Nem, nem arról van szó. Amikor majd meghalljátok, ahogy az érveimről beszélek, tudni fogjátok, hogy miért itt kezdem. Tegyük most félre azt, hogy vajon mindenki, aki külföldre jön, megbízatással, küldetéssel és felelősséggel jön-e, és kezdjük egy jelentéktelen dologgal – véletlen vajon, hogy minden egyes ember el tudja hagyni Kínát? (Nem.) Ez nem véletlenül történik. Mondd meg Nekem: onnantól kezdve, amikor megszületik benned az elhatározás és hajlandó vagy elhagyni Kínát azért, hogy a kötelességedet végezd, egészen odáig, amikor megérkezel a tengerentúlra, tehát mindezen folyamat során – a te együttműködésedtől eltekintve – ki az, aki eldönti, hogy simán elhagyhatod-e Kínát? (Isten.) Így van. Nem az határozza meg, hogy milyen társadalmi összeköttetéseid vannak, és nem is az, hogy mennyi pénzed van, vagy hogy elintézted-e az összes formaságot – a külföldre érkezők mindegyikének kell legyen egy közös megértése és tapasztalata. Mit tapasztalnak meg mindannyian? Azt, hogy Isten szuverén módon uralkodik afölött, hogy valaki simán el tudja-e hagyni Kínát; ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire ügyes az illető, vagy hogy van-e valami nagyszerű képessége. Itt nem arról van szó, hogy az egyik tartományból egy másikba megy az ember egy országban, hanem hogy elhagyja a hazáját, és ez sok bonyolult formalitással jár. Ebben a korban, amikor a nagy vörös sárkány őrülten elnyomja és üldözi a hívőket, szigorúan megfigyelve mindegyiküket, különösen nem könnyű elintézni a Kína elhagyásához szükséges formalitásokat. Éppen ezért az, hogy ezek az emberek simán megérkeztek külföldre, teljességgel Isten szuverenitása alatt állt, és Isten mindenhatóságát mutatja. Isten határozza meg, hogy ki hagyhatja el Kínát, hogy valaki simán el tudja-e intézni a formalitásokat vagy sem, illetve, hogy ez mennyi időbe telik neki, és mindezt Isten keze vezényli és rendezi el. Nem jó, ha nem hiszed el ezt, és az sem jó, ha nem ismered el ezt – ezek a tények. Az emberek együttműködésével és Isten szuverenitásával zárul le az ügy. Ha úgy kellene döntenünk, hogy elhagyd Kínát, ki az, aki ezt elősegítette? (Isten.) Isten tette. Nincs mivel dicsekedniük az embereknek, hanem Istennek kellene hálát adniuk helyette. Mit kell tehát tenned? (Erőfeszítést kell fektetnünk a kötelességünk végzésébe.) Erőfeszítést kell fektetned a kötelességed végzésébe, és fókuszált elmével kell azt végezned. Összességében nézve tehetünk-e egy végső megállapítást és kimondhatjuk-e, hogy nem a saját képességednek, hanem Isten elrendezéseinek és vezetésének tudható be az, hogy elhagytad Kínát a kötelességed végzése érdekében? (Igen.) Egyesek ezt mondják: „Hogyhogy nem az én képességemnek tudható be? Habár ott volt nekem Isten vezetése, akkor sem lett volna nehéz elhagynom Kínát, ha nem vezetett volna Isten, mivel végzős hallgató vagyok és TEM8 minősítésem van angolból, így aztán nem okozna gondot átmennem egy TOEFL vizsgán.” Nagyon kevesen vannak ilyen helyzetben. Némelyek például gazdagok, és befektetői vízummal tudnak emigrálni, de az ilyen körülmény ritka, mint a fehér holló. Akkor hát Isten szuverenitása alatt és az Ő engedélyével történik vajon, hogy ezek az emberek elhagyják Kínát? Igen. Nem fogunk belemenni egyéni helyzetekbe; csak azokról fogunk beszélni, akik el tudják hagyni Kínát, és akik később komolyan végezni kezdik a kötelességüket. Ez nem teljes egészében a saját szándékaikból ered. Annak, hogy elhagyod Kínát, az az egyik aspektusa, hogy van egy küldetésed, míg egy másik aspektusa az, hogy Isten vezetésével hagytad el Kínát. Ebből a szemszögből nézve milyen céllal hagytad el Kínát? (Azért, hogy a kötelességünket végezzük.) Nem számít, meddig tart elvégezni az eljárásokat a korai szakaszokban, hogy mennyi áldozatot hozol, vagy hogy Isten miként uralkodik szuverén módon az adott ügy fölött; bárhogy legyen is, mivel el tudod hagyni Kínát és végezni tudod a kötelességedet Isten házában, biztosan állítható, hogy külföldön van küldetésed. Felelősséget és nehéz terhet viselsz, és nagyon világosnak kell lennie, hogy milyen céllal jöttél külföldre. Először is, te nem bevándorló vagy, aki azért jött külföldre, hogy élvezze az életet; másodszor, nem azért jöttél külföldre, hogy megélhetési forrás után nézz; harmadszor, nem egy másfajta életstílust keresve jöttél külföldre; negyedszer pedig, nem azért jöttél külföldre, hogy jó életet élhess. Hát nem így van? Nem azért jöttél külföldre, hogy a világot hajszold; küldetéssel jöttél és Istentől kapott megbízatással, hogy a kötelességedet végezd. Ebből a szemszögből nézve minek kell a legfontosabbnak lennie a számodra, amikor külföldre jössz? (Annak, hogy a kötelességünket végezzük.) Az a legfontosabb a számodra, hogy eljöjj Isten házába és megtaláld a helyed, valamint hogy megalapozottan és jó magaviselettel végezd a kötelességedet Isten házának elrendezései szerint. Talán nem így van? (De igen.) Így van. Azonkívül, nem azért jöttél külföldre, mert bárki is megfenyegetett vagy elrabolt volna – önszántadból jöttél. Bármelyik szemszögből nézed is, azért jöttél külföldre, hogy a kötelességedet végezd. Így igaz, ugye? Magasröptű követelés ez vajon az emberekkel szemben? (Nem.) Ez nem magasröptű, és nem is túlzó követelés. Nem észszerűtlen. Most, annak alapján, amit az imént mondtam, hogyan kell kezelned a kötelességedet és hogyan kell végezned azt ahhoz, hogy megfelelj az Istentől kapott megbízatásodnak? Kell vajon gondolkodnod ezeken a dolgokon? Legelőször ezt kell gondolnod: „Nem egyszerűen csak egy hétköznapi ember vagyok többé, most már terhet viselek a vállamon. Miféle teher ez? Az a megbízatás, az a teher, amelyet Isten adott nekem. Isten vezetetett úgy, hogy külföldre jöjjek, és teljesítenem kell azokat a felelősségeket és kötelezettségeket, amelyeket egy teremtett lénynek teljesítenie kell Isten evangéliumának a terjesztése során – ez a kötelességem. Először is azon kell elgondolkodnom, hogy mely kötelességet tudom végezni, másodszor pedig azon kell elgondolkodnom, hogy miként végezzem jól azt a kötelezettséget úgy, hogy megfeleljek Isten felettem való szuverenitásának és rám vonatkozó intézkedéseinek, és ne valljak kudarcot ezen a téren.” Nem így kell vajon gondolkodnod? Túlzás vajon ez a gondolkodás? Hamisság vajon? Nem, nem az; olyasvalami, amin egy racionalitással, emberi mivolttal és lelkiismerettel bíró embernek gondolkodnia kell. Ha egyesek ezt mondják: „Miután külföldre jöttem, azt tapasztaltam, hogy nem olyan, mint amilyennek gondoltam, és már bánom, hogy eljöttem”, mifélék ezek az emberek? Az ilyen embereknek nincs emberi mivoltuk, és összetört a hitük. A legtöbben azonban azok közül, akik külföldre jöttek, hajlandóak belevetni magukat a kötelességük végzésébe. Elég is ebből ennyi. Most kapcsoljuk össze azt, amiről beszélünk, a kanadai gyülekezet ügyével. A kanadai gyülekezetbe járó emberek sem kivételek ez alól. Vajon a véletlen műve volt, hogy Kanadába mentek? Nem a véletlen műve volt, hanem elkerülhetetlen volt. Miért mondom azt, hogy elkerülhetetlen volt? Azért mondom, mert Isten már jóval korábban meghatározta, hogy ki melyik országba menjen, és Isten szuverén módon irányította ezt az „elkerülhetetlent”. Amikor Isten szuverén módon úgy irányít, hogy egy bizonyos országba menj, akkor ez fog történni. A kanadai gyülekezetbe járóknak is volt egy küldetésük, és ők is Isten szuverenitása és intézkedése folytán jöttek külföldre. Isten vezérelte őket Kanadába, a gyülekezet pedig a saját tehetségük és szakmai készségeik és erősségeik stb. alapján különböző munkakörökbe osztotta be őket, és lehetővé tette a számukra, hogy a kötelességüket végezzék. Kezdettől fogva kissé mereven végezték a kötelességüket. „Merevség” alatt nem azt értem, hogy visszafogottak és lassúak lettek volna, hanem inkább azt, hogy noha többségében azért jöttek, hogy végezzék a kötelességüket, nem törekedtek az igazságra. Miért mondom azt, hogy nem törekedtek az igazságra? Amikor problémákkal találkoztak, nem keresték az igazságot, és nem keresték az alapelveket a cselekedeteik során. Néha, amikor bizonyos dolgokat rendezett el számukra a Fennvaló, vagy azt mondta nekik, hogy tegyenek meg valamit, nem voltak készségesek – ezt a hozzáállást tanúsították a kötelességük végzésekor. Továbbra is ilyen felületes módon viselkedtek, a kötelességük végzése pedig visszataszító állapotba került teljes káoszba fulladt. Nem volt semmi jó ezeknek az embereknek a gyülekezeti életében vagy az életbe való belépésében, a kötelességük rossz hatással járt, nem volt valóság az igazságról folytatott beszélgetésükben, és egyáltalán nem volt tisztánlátásuk a hamis vezetőket és az antikrisztusokat illetően – semmi jó nem volt semmivel kapcsolatban, amit tettek. Telt-múlt az idő, és előállt egy Yan nevű antikrisztus, ők pedig eggyé váltak ezzel az antikrisztussal. Mit jelent az, hogy „eggyé váltak”? Ez az antikrisztus csak egy fiatalember volt, 26 éves, aki két és fél éve dolgozott a gyülekezetben. Ezen idő alatt sok nővért magához vonzott, talán úgy tízet. Egyesek közülük tetszettek neki, míg mások nem, és ez utóbbiakat figyelmen kívül hagyta, ugyanakkor mindannyian rajongtak ezért az antikrisztusért. Két és fél évvel korábban a kanadai gyülekezetbe járó emberek nem sok mindenre voltak képesek a kötelességük végzése terén, és az élettelen fásultság állapotában voltak. Bármilyen munkát rendelt is számukra a Fennvaló, felületesen kezelték azt, nem voltak készségesek, és sok fáradságos erőfeszítésbe került végrehajtani a munkát. Miután a Fennvaló megmetszette őket, elkeseredtek, rossz hangulatba kerültek, ritkán kommunikáltak a Fennvalóval, és a munkához való hozzáállásuk is nagyon csüggedtté vált. Miután a Yan nevű antikrisztus vezető lett, napról-napra romlott a helyzetük, és a többségük csak tengette a napjait. Miért voltak képesek eljutni odáig, hogy csak tengették a napjaikat? Mivel volt ez kapcsolatos? Egy objektív ok talán az lehet, hogy a vezetőkkel volt kapcsolatos. Nem voltak jó vezetőik, egyik vezetőjük sem az igazságra törekedett, hanem helyette személyes kapcsolatokat ápolt és elvetemült tevékenységeket folytatott. És mi volt a szubjektív ok? Az, hogy egyikük sem törekedett az igazságra. Könnyű vajon egy csapatnyi olyan ember számára, akik nem törekednek az igazságra, hűségesen és az elvárásoknak megfelelően végezni a kötelességüket? (Nem.) Ezzel szemben elvetemült tevékenységeket folytatni, felületesnek lenni és szembeszegülni a Fennvalóval könnyű vajon egy csapatnyi, az igazságra egyszerűen nem törekvő ember, valamint néhány álhívő számára? (Igen.) És a lejtőn lefelé elindulni és az álhívőkhöz hasonlóan degenerálttá válni könnyű vajon az ilyen emberek csoportjának? Nagyon könnyű, és ők pontosan ezt az utat követték. A kötelességük végzésének leple alatt Isten házának az ételét ették, Isten házához tartozó lakásban éltek, és Isten háza támogatta őket. Kicsalták az ételt és az italt Isten házából, ennek ellenére mégis azt várták, hogy bemennek majd a mennyek országába és jutalmakat kapnak – így éltek csalásra hagyatkozva. Amikor az antikrisztus megzavarta a gyülekezeti munkát, egyikük sem jelentette az ügyet a Fennvalónak. Csupán egy nő jelentette a problémát egy hamis vezetőnek, aminek az lett az eredménye, hogy nem lett megoldva a dolog. A többiek vakok voltak, és miközben sok problémát láttak felmerülni a gyülekezetben, nem jelentették azokat. Isten házának a munkarendjei világosan rögzítik a vezetők és munkások leváltására vonatkozó alapelveket, de senki sem figyelt rájuk, hanem helyette csak múlatták a napjaikat az antikrisztussal együtt. Ezek között az álhívők között a skála egyik végén azok voltak, akik több mint 20 éve hittek Istenben, a másik végén pedig azok, akik legalább öt éve hittek, és senki sem jelentette ezeket a problémákat. De mi volt ennél is rosszabb? Sok női csoportvezető és csoportvezető helyettes volt, aki flörtölt ezzel az antikrisztussal, és versengtek egymással a figyelméért. Amikor egy férfi és egy nő randevúzni kezd, azt a felnőttek és az idősebbek első pillantásra könnyen észreveszik. Az emberek mind érzékenyek a férfiak és a nők közti kapcsolatok kérdésére, és egy szempillantás alatt tudják, mi történik. Ennek ellenére senki sem jelentette, senki sem állt fel, hogy megrója vagy leleplezze őket, és senki sem volt képes tisztán látni velük kapcsolatban. Előállt vajon és mondta ezt magának bárki is annak láttán, hogy ők mind egy bandát alkotnak, élükön ezzel az antikrisztussal: „Nem tudlak követni benneteket. Jelentenem kell ezt a felsővezetésnek, és el kell, hogy távolíttassalak benneteket, vagy más módon meg kell szerveznem, hogy néhány igazságérzettel bíró testvér elűzzön titeket”? Nem, senki sem. Senki sem jelentette egészen addig a pillanatig, amíg fel nem lett fedve ez az ügy. Mifélék voltak ezek az emberek? Isten igaz hívői voltak vajon? Az igazságra törekvő emberek voltak? (Nem.) Ha ilyen nagy dolog történt közvetlenül az orruk előtt, és nem vették észre, akkor képesek voltak vajon jól végezni a kötelességüket ezek az igazságra nem törekvő emberek? Milyen volt a hozzáállásuk a kötelességükhöz? Nyilvánvaló, hogy csak ingyenélők voltak, akik nap nap után ingyen éltek. Úgy hitték, hogy könnyedén lebzselhetnek Isten házában, hogy senkinek nem kell szólnia egy szót sem, ha problémát észlel, hogy senkinek nem kellene megsértenie senkit, és ha megsértenék „a főnököt”, az szörnyű lenne, és rossz következményekkel járna rájuk nézve. Ha félsz attól, hogy megsértesz embereket és nem mered megtenni, akkor Istent vajon meg mered sérteni? Ha Istent sérted meg, az vajon jó következményekkel jár majd rád nézve? Hogyan fog Isten kezelni téged? Nem lesznek vajon következmények? (De igen, lesznek.) Lesznek következmények. Az, hogy féltek attól, hogy bárkit is megsértenek, természetesen nem volt jelentős tényező. Az volt jelentős tényező, hogy elvetemült emberek voltak, akikben nem volt szeretet az igazság iránt. Amellett, hogy nem törekedtek az igazságra, sok ostoba dolgot is tettek. Nem sokan voltak a kanadai gyülekezetben, mégis sok vad ambíciójuk volt. A kötelességeik végzése nyilvánvalóan semmilyen hatással nem járt, mégis ki akarták terjeszteni a munkájuk körét és ingatlanvásárlással voltak elfoglalva, végül azonban hiába fizettek foglalót egy ingatlanra. Ezeknek az embereknek a többsége most el lett különítve. Mondjátok meg Nekem, mik ezek az emberek? Nem vadállatok és nyomorultak csoportja vajon? Nyilvánvalóan semmik, és mégis ennyire elherdálták az adományokat. Senki sem óvta Isten házának az érdekeit, senkinek sem volt igazságérzete – nem mások ők, mint egy rakás démon! Ez valóban dühítő!

Nem sokan voltak a kanadai gyülekezetben, mindössze néhány százan. Nem fektettek sok erőfeszítést a kötelességükbe, elhanyagolták a kötelességüket, klikkeket hoztak létre, és mind csak múlatták a napjaikat. Hát nem dühítő ez? Eredménytelenek voltak a munka terén és nem haladtak előre, mindannyian egymás ellen szövetkeztek és nem működtek együtt harmonikusan. A vezetők elvetemült tevékenységekbe bonyolódtak másokkal, és senkiben nem volt semmi sürgető érzés, senki sem gerjedt haragra, és senki sem érezte szomorúnak magát emiatt. Senki sem imádkozott ezért a dologért, és senki sem kereste meg vele a Fennvalót vagy kért Tőle támogatást. Senki sem tett ilyet, és senki sem állt elő, hogy ezt mondja: „Nem helyes, hogy így végezzük a kötelességünket. Istentől kapott megbízatásunk ez a kötelesség, amelyet végzünk, és nem hagyhatjuk cserben Istent!” Semmiben sem volt hiányuk, elég emberük volt és elég eszközük. Minek voltak híján? Jó embereknek voltak híján. Egyikükben sem volt teherérzet a gyülekezeti munka iránt, és arra sem volt képes senki, hogy megóvja Isten házának a munkáját, hogy előálljon és felszólaljon, vagy hogy a tisztánlátással kapcsolatos igazságról beszélgessen, hogy azután mindenki felkelhessen és felismerhesse, valamint leleplezhesse a hamis vezetőket és az antikrisztusokat; senki sem tette ezt. Az volt vajon ennek az oka, hogy vakok voltak ezek a nyomorultak és nem látták, hogy mi történik, vagy pedig az, hogy a képesség hiánya és az előrehaladott koruk miatt össze voltak zavarodva? (Egyik sem.) Egyik sem. Mi volt akkor az igazi helyzet? Mindannyian együtt voltak az antikrisztussal, mindannyian óvták egymást és egymás talpát nyalták, senki nem leplezett le senkit, hanem mind együtt lógtak ebben a démonbarlangban. Gondolkodtak valamikor is a kötelességükön vagy Isten megbízatásán? (Nem.) Nem akartak mást, mint így eltengetni a napjaikat az önvád mindennemű érzése nélkül. Mi ez a jelenség, hogyhogy nem érzetek semmiféle önvádat? Azért nem, mert nem munkálkodott rajtuk a Szentlélek, Isten pedig elhagyta őket. Van egy másik magyarázat is arra, hogy Isten elhagyta őket, mégpedig az, hogy Isten megundorodott tőlük a kötelességükhöz való hozzáállásuk, illetve az igazsághoz és Istenhez való hozzáállásuk, valamint a gondolataik miatt, ők pedig nem érdemelték meg többé, hogy azt a kötelességet végezzék. Ezért nem jelentkezett náluk semmi vádlás vagy fegyelmezés, ezért nem ébredt fel a lelkiismeretük, és ezért részesültek még kevésbé bármiféle megvilágosodásban vagy megvilágításban, bármilyen metszésben, bármilyen ítéletben vagy fenyítésben. Irrelevánsak voltak számukra ezek a dolgok, mindannyian érzéketlenek voltak, és semmiben sem különböztek az ördögöktől. Éveken át hallgattak prédikációkat Isten házában, és az antikrisztusokkal kapcsolatos tisztánlátásról, valamint arról is hallgattak prédikációkat, hogy miként kell az embernek az elvárásoknak megfelelően végeznie a kötelességét, de vajon keresték és elfogadták az igazságot ez idő alatt? Felismerték vajon az antikrisztusokat? Folytattak bármiféle vitát az antikrisztusok különféle megnyilvánulásairól? Nem. Ha valóban így tettek volna, akkor bizonyosan lett volna egy kisebbség, akik felállhattak volna, és leleplezhették és jelenthették volna az antikrisztust, és akkor nem romlottak volna el a dolgok annyira, amennyire elromlottak. Nem voltak ők egyebek, mint zavaros fejű és haszontalan emberek bandája! Tényleges helyzetüknek, viselkedésüknek és osztályozásuknak megfelelően a „B” csoportba soroltam őket az elkülönítés és reflektálás időszakára. Túlzás volt vajon Részemről, hogy így kezeltem az ügyet? (Nem.) Nem, egyáltalán nem volt túlzás. Ha pedig nem volt túlzás, akkor nem tekinthető vajon tökéletesen helyénvalónak? Azért tettem, hogy némi esélyt adjak nekik. Milyen esélyt? Ha igazán van valamennyi emberi mivoltuk és lelkiismeretük, ha bűnbánatot tudnak tartani és irányt tudnak váltani, akkor lesz esélyük visszatérni az egyházba; ha még csak a vágy sincs meg bennük a bűnbánatra, akkor életük hátralévő részére elkülönítve maradnak, sőt, ki is fogja takarítani őket az egyház. Ez a helyzet. Azért nem lettek azonnal kitakarítva, hogy esélyt kapjanak a bűnbánatra. Ezt mondják talán: „Megtettük ezt a rossz dolgot, Te pedig megharagudtál ránk és elkülönítettél bennünket. Így aztán, habár semmilyen érdemre nem tettünk szert korábban a kötelességünk végzésével, kétségkívül szenvedtünk érte. Miért nem látod ezt?” Valójában azonban elég engedékenységet mutat az elkülönítésük, és a cselekedeteik és a viselkedésük alapján ki kellett volna takarítani őket. Nézzétek meg, milyen hozzáállásuk van – akkora veszélyben vannak! Hogyan kell akkor hát kezelni ezt az ügyet? Két szakaszra kell bontanom a hozzáállásomat: az első szakaszban elkülönítem őket, a második szakaszban pedig úgy kezelem őket, ahogyan azt az elkülönítésük során fennálló helyzetük, valamint az egyéni viselkedésük alapján jónak látom, és eldöntöm, hogy az egyházban tartsam vagy pedig kitakarítsam őket. Ezzel vajon nem mutatok kellő engedékenységet az irányukban?

A kanadai gyülekezetbe járó emberek annyi rossz dolgot tettek, és a viselkedésüknek megfelelő elkülönítésük nagy engedékenységről tanúskodott, akkor hát miért vannak egyeseknek még mindig saját elgondolásaik az ügy kezelésével kapcsolatban? Némelyek ezt mondják: „Talán jól tetted, hogy így kezelted az ügyet, de még mindig van egy kis probléma. Azok az emberek ott, a kanadai gyülekezetben, saját maguknak köszönhetik ezt, és azt kapták, amit megérdemeltek, de amikor ily módon kezeled ezt, nem azért bünteted vajon őket súlyosan, hogy példát statuálj másoknak?” Helyes megértés ez? (Nem.) Hallottam, hogy némelyek ezt mondják: „Ezt így helyes kezelni. Súlyosan meg kell büntetned őket azért, hogy példát statuálj másoknak, hogy intő jellé tedd őket mások számára, és hogy erőt mutatva üzenj másoknak.” Nem olyasvalami ez, amit egy nem hívő mondana? A nem hívőknek ilyen nézetük lenne a dolgokról. Talán még nem vagytok képesek ellátni ennek a problémának a lényegéig, és ezért tudjátok még mindig egy nem hívő nézetét kifejezni. Nem találjátok egy kissé undorítónak, ha ezt mondja valaki? Ha ilyen szavakat használva magyarázzátok ezt az ügyet, akkor olyan dolgokat mondotok, amelyek nem tartoznak a tárgyhoz, és nem így állnak a dolgok. Hogyan írnátok hát le azt, ahogy az ügyet kezeltem? (Az alapelvek szerint kezelted.) Így van, az alapelvek szerint kezeltem; ezt mondani gyakorlatias dolog. Még valaki? Nem saját maguknak köszönhetik ezt? (De igen.) És hogy lehet ezt a legegyszerűbben leírni? (Megkapták a jogos jussukat.) Így van, annak alapján, ahogy viselkedtek, a jogos jussukat kapták meg, és saját maguknak köszönhetik ezt. Isten az igazságalapelvekkel összhangban cselekszik; a viselkedésüknek megfelelően alkalmaz megtorlást az emberekkel szemben. Azonkívül, az embereknek viselniük kell a tetteik következményeit, és amikor olyan dolgokat tesznek, amelyek rosszak, meg kell büntetni őket – ez helyénvaló. Isten a viselkedésüknek megfelelően alkalmaz megtorlást az emberekkel szemben; itt megtorlás történt a kanadai gyülekezetbe járó emberekkel szemben, és – mai szóhasználattal élve – az alapelveknek megfelelően lettek kezelve. Mondjátok meg Nekem: mi nem tény mindabból, amit velük kapcsolatban feltártam? Ezekkel a dolgokkal kapcsolatban melyik elemzésem és meghatározásom, és rájuk vonatkozóan melyik osztályozásom nem tény? Mindegyik tény. Éppen ezért e megnyilvánulásoknak, valamint a cselekedeteiknek és a viselkedésüknek megfelelően alkalmazok megtorlást velük szemben – mi a baj ezzel? Erőt mutatva másoknak üzenni, példa statuálása végett súlyosan megbüntetni az embereket és intő jellé tenni őket mások számára – vajon ugyanolyan természetű cselekedetek ezek, mint az, ahogyan a kanadai gyülekezetet kezeltem? (Nem.) Akkor hát miért kellene súlyosan megbüntetni az embereket azért, hogy példát statuáljak másoknak? Mi ennek a természete? Példa statuálása végett súlyosan megbüntetni az embereket, erőt mutatva másoknak üzenni, és intő jellé tenni őket mások számára – e három cselekedetnek alapvetően ugyanaz a természete. Mi ez a természet? Egy uralkodó vagy egy nagy hatalmú személy tesz valamit egy konkrét helyzetben, amit a tekintélye megalapozásához szükségesnek hisz, és ezzel félemlít meg másokat. Erre mondják, hogy valaki azért bünteti meg súlyosan az embereket, hogy példát statuáljon másoknak. Mi lenne ezzel az illető célja? Az, hogy másokat rábírjon arra, hogy engedelmeskedjenek neki, féljék őt és érezzék magukat megfélemlítve általa, hogy semmit se tegyenek előtte meggondolatlanul, és ne tegyenek meg előtte bármit, amihez éppen kedvük van. Ha így tenne valaki, az vajon összhangban lenne az alapelvekkel? (Nem.) Miért mondjátok, hogy nem lenne összhangban az alapelvekkel? Egy uralkodónak ez lenne a motivációja a cselekvésre, és az motiválná, hogy megszilárdítsa az uralmát és megóvja a hatalmát. Nagy ügyet akarna csinálni a dologból, és ez lenne a természete a cselekedetének. A kanadai gyülekezet kezelésének az ügye az igazságalapelveken alapult, nem pedig a nem hívők sátáni filozófiáin. Az antikrisztus félrevezette az embereket, megszakította és megzavarta a gyülekezet munkáját, a feje tetejére állította a gyülekezetet, és a legtöbben még mindig a védelmére keltek – valóban annyira utálatos a cselekedeteik természete! Ha így próbálnak ellébecolni, jobb lett volna, ha elhagyják a gyülekezetet és elmennek élni a saját életüket. Akkor legalább nem lettek volna elpazarolva Isten házának a forrásai, és ez jó dolog lett volna. De ezt tették vajon? Nem volt meg ez a tudatosság a lelkiismeretükben, és elpazarolták Isten háza pénzbeli és anyagi erőforrásait, nem fektettek erőfeszítést a kötelességük végzésébe, szövetkeztek az antikrisztussal, és vele együtt gonoszságot műveltek – ezek nagyon súlyos természetű cselekedetek! Azért kezelte így őket Isten háza, hogy elgondolkodjanak magukon és megismerjék önmagukat, hogy azután irányt tudjanak váltani és bűnbánatot tudjanak tartani, ez pedig a javukat szolgálja. Ha nem kezelték volna őket, akkor mostantól számítva egy éven belül talán mind elárulták volna Istent, és visszatértek volna a világba. Szerencsére időben lettek elkülönítve és kezelve, amivel sikerült megelőzni azt, hogy még többen gonoszságot műveljenek, és hogy még nagyobb veszteséget szenvedjen a gyülekezeti munka. Ez vajon megmenti vagy kirekeszti őket? (Megmenti.) Valójában megmenti őket. Azért került rá sor, hogy segítsen nekik, figyelmeztesse őket, megkongassa nekik a vészharangot és elmondja nekik, hogy nem volt helyes így cselekedniük, hogy ha továbbra is folytatják, el fognak kárhozni, elvesznek és minden reményük elvész az üdvösség elérését illetően. Ha fel tudják ezt fogni, akkor még mindig van reményük. Ha még ezt sem tudják felfogni, és továbbra is levertséget éreznek, elfajzanak és kétségbe esnek, szembehelyezkedve a Fennvalóval és negatív hangulatban hangoztatva az elképzeléseiket, akkor bajban lesznek. Mit kívántok nekik? (Azt, hogy tartsanak bűnbánatot.) Mindannyian azt kívánjátok, hogy jól legyenek és megtérjenek. És Én vajon mit kívánok nekik? Azt kívánom vajon, hogy ne térjenek meg, hogy eltakaríthassam őket mind, hogy jobb legyen az egyháznak ezek nélkül az emberek nélkül? Ezt akarom vajon? (Nem.) Nem, nem ezt akarom. Azt kívánom, hogy legyenek jól és tartsanak bűnbánatot, hogy miután bűnbánatot tartottak, térjenek vissza Isten házába, és hogy többé ne úgy végezzék a kötelességüket, mint azelőtt. Hogy is szól az a vers? „Térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról és hagyjon fel erőszakos tetteivel!” (Jónás 3:8). Ami őket illeti, ha el tudják érni ezt a hatást, akkor az életük végéig kitörölhetetlen emlék, valamint egy rendkívüli megtapasztalás lesz a számukra; ez egy csodálatos esemény lesz. Ez attól függ, hogy egyénenként mire törekednek.

Amikor kezelve lett a kanadai gyülekezetben az antikrisztus ügye, némelyek ezt gondolták: „Ezek az emberek sok éven át tették a kötelességüket, de mivel felbukkant és zavarást okozott egy antikrisztus, el lettek különítve.” Válságérzetük van, és ezt gondolják: „Ó, most láttam először, hogy Isten haragra gerjed és megátkoz embereket. Még az antikrisztus társait, cinkosait és követőit sem kímélte. Isten igazán nincs tekintettel senkinek az érzéseire! Azt szokták általában mondani, hogy Isten szereti az embert és irgalmas hozzá, de ezúttal igazán elviselhetetlen a haragja!” Kényelmetlenül kezdik érezni magukat a szívükben. Mondjátok meg Nekem, helyes az, ha így gondolkodnak az emberek? (Nem.) Miért nem? Hogyan kellene megközelíteniük az embereknek ezt az ügyet? Hány éve hallgattok már prédikációkat? Nem legalább öt éve? Nem kellene akkor képesnek lennünk arra, hogy sok dologban egyetértésre jussunk, különösen azokban a bizonyos dolgokban, amelyekkel kapcsolatban viszonylag világosak az alapelvek? (De igen.) Mit jelent az „egyetértés”? Egyfajta hallgatólagos megegyezést jelent. Teszek valamit anélkül, hogy megmondanám nektek a miértjét, ti pedig pontosan tudjátok a miértjét, meg tudjátok érteni, el tudjátok fogadni és pozitív szemszögből tudjátok felfogni – ezt jelenti a hallgatólagos megegyezés. Hogyan jön létre ez a hallgatólagos megegyezés? Mondjuk, hogy sok prédikációt hallottatok, elértétek az igazság egy bizonyos szintű megértését, és jobban megismertük egymást. Sok dolgot elmagyaráztam nektek, és elmondtam nektek a nézeteimet, az elgondolásaimat, a cselekvésre vonatkozó alapelveimet, valamint azokat a dolgokat, amelyeket meg kell értenetek és tennetek. Elmondtam nektek mindezeket a dolgokat, és hogy mik a nézeteim, ti pedig azután elfogadtátok a nézeteimet, és a nézeteimnek megfelelően közelítettétek meg a dolgokat, a kötelességeteket, a hitet, az életet és a többi embert. Akkor hát nem egyre csak nőtt köztünk a hallgatólagos megegyezés? (De igen.) Elértük vajon ezt a fajta hallgatólagos megegyezést a kanadai gyülekezet kezelése tekintetében? Ha nem magyaráznám el a dolgokat úgy, ahogyan elmagyarázom, mit jelentene a hallgatólagos megegyezésünk? „Példa statuálása végett súlyosan megbüntetni az embereket” és „intő jellé tenni az embereket mások számára” – ez volna a hallgatólagos megegyezésünk? (Nem.) Ezek az emberek sok éven át hallgattak prédikációkat, akkor hogyan válthat ki belőlük ilyen választ ez az intézkedésem? Mondjátok meg Nekem, hogyan éreztem vajon, amikor hallottam, ahogy ilyen nézeteket fogalmaznak meg? Azt éreztem miatta, hogy milyen tragikus is, hogy ilyen dolgokat képesek mondani az emberek! Azt kérdezem tőled: vajon így kellett éreznem? (Igen.) Miért mondod ezt? Az a helyzet, hogy nem kellett volna léteznie vagy felmerülnie ennek a fajta kijelentésnek, ennek a fajta nézőpontnak, ennek a fajta megértésnek és ennek a fajta felfogásnak. Mégis felmerültek, és felülmúlták a várakozásaimat. Olyan messzire távolodtak az Én megítélésemtől és várakozásaimtól, hogy szégyellem Magam emiatt az ügy miatt! Valaki ezt mondja: „Ennyire súlyos ez? Nem lehet, hogy csak nagy ügyet csinálsz egy semmiségből?” Hadd mondjam el nektek: ez nem nagy ügy, de nem is jelentéktelen. Attól kezdve, amikor hinni kezdesz Istenben, amikor elismered, hogy Isten a te Istened és a te Urad, amikor enni és inni akarod Isten szavait, követed Istent, elfogadod az Ő vezényléseit és intézkedéseit, valamint aláveted magad mindannak, amit Isten kér tőled, attól a naptól fogva kapcsolatot létesítettél Istennel. Ha már kapcsolatot létesítettél Vele, egy kulcsfontosságú probléma fog fennállni közötted és Isten között. Mi ez a probléma? Az, hogy ha nem tudod elfogadni azokat a dolgokat, amelyeket Isten tesz, és Isten viselkedésmódjait, ha nem vagy képes megérteni ezeket a dolgokat, és nem vagy képes tenni azért, hogy keresd és megértsd azokat, akkor minden pillanatban válsághelyzetben lesz az Istennel való kapcsolatod. És mit mutat ez a válsághelyzet? Nem számít, Istennek hány szavát eszed és iszod, nem számít, hogy a terveid szerint miként fogod alávetni magad Istennek, ha akár csak egy napig is fennáll ez a válsághelyzet, akkor semmivé, elérhetetlenné és puszta fantáziává válhat az a tény, hogy Istent akarod követni, és az a vágyad is, hogy elfogadd Isten üdvösségét. Miért mondom ezt? Mindaddig, amíg nem normális a kapcsolatod Istennel, és amíg fennáll ez a válsághelyzet, képes leszel vajon normális kapcsolatot fenntartani Istennel? Milyen kapcsolatod lesz akkor Istennel? Összeegyeztethető kapcsolat lesz ez? Családias kapcsolat vagy kollegiális viszony? Pontosan milyen kapcsolat lesz ez? Amíg válsághelyzetben van a kapcsolatod Istennel, akkor bárhol és bármikor képes leszel megítélni és félreérteni Isten cselekedeteit és viselkedését, sőt arra is képes leszel, hogy szembeszegülj azokkal a dolgokkal, és ne légy hajlandó elfogadni azokat a dolgokat, amelyeket Isten tesz. Nem lennél akkor veszélyben? Hogyan áll elő ez a veszély? Azért áll elő, mert nem ismered Istent. Nem a pozitív szemszögből fogunk beszélni, hanem inkább a negatív szemszögből. Például mindig egy bizonyos módon látod Istent, és azt gondolod, hogy Isten egy király a földön, egy rendkívül fontos tisztviselő, egy mindenek felett álló személy, aki hatalmat gyakorol a földön. Lelki szemeid előtt mindig ilyesfajta pozícióban jelenik meg Isten, és ha ebből indulsz ki, akkor vajon milyen nézőpontod lesz azokat a dolgokat illetően, amelyeket Isten tesz és mond? Hadd hozzak néhány példát, és akkor talán megértitek, milyen nézőpontra gondolok. Van ez a mondás a világban: „A királyok és a medvék miatt gyakran aggódik a nép.” Vannak-e olyan emberek, akik az Istennel való kapcsolatukra alkalmazzák ezt a mondást? (Igen.) Vannak ilyen emberek, és sokaknak van ilyen nézőpontja Istent illetően. Van aztán az a korábban már említett mondás is, miszerint „intő jellé tenni az embereket mások számára”. Nem úgy állítja be ez is Istent, mint egy földi királyt vagy egy befolyással és státusszal bíró személyt? (De igen.) Azért van ez a megértésük Istent illetően, mert ilyen nézetük van Istenről, és azért kezelik Istent ugyanúgy, ahogyan egy státusszal bíró embert kezelnének a világban, mivel ilyen kapcsolatban vannak Istennel, mivel így látják Őt, és mivel így értelmezik az Ő identitását és státuszát – ez természetes. Van egy másik mondás is, amely így hangzik: „Hogyan tűrhetné el valaki, hogy egy másik betolakodjon a hatáskörébe?” A világi királyokat, valamint a státusszal és befolyással bíró embereket lehet így leírni. Némelyikőtök talán ismer ilyen embereket vagy érintkezett korábban ilyenekkel, és talán ti is ezt a mondást alkalmazzátok Istenre. Vagyis amikor Isten tesz vagy mond valamit, összekapcsolhatjátok azokat a mondásokat Vele és ekként kezelhetitek Istent. Ha ekként kezelitek Istent és ilyen nézőpontotok van Vele kapcsolatban, akkor pontosan milyen lesz a kapcsolatotok Istennel? Ellenséges lesz. Nem számít, mennyire csodálod és retteged a lelki szemeid előtt megjelenő istent, mennyire tudsz engedelmes lenni és mennyire tudod alárendelni magad neki, valamint az sem, hogy miként viszonyulsz hozzá: Istennel akkor is ellenséges lesz a kapcsolatod. Azt gondolhatjátok, amikor így beszélek, hogy kissé elvontnak tűnnek a szavaim, de ha alaposan megfontoljátok őket, nem látjátok, hogy így állnak a dolgok? Miután kezeltem a kanadai gyülekezetben lévő antikrisztus ügyét, nem magyaráztam el nektek alaposan és részletesen a dolgokat, és nem mondtam meg nektek, hogy miért kezeltem azokat az embereket, így aztán sokan aggódni kezdtek a kilátásaik és a sorsuk miatt. Honnan eredt ez az aggodalom? Isten félreértéséből és Isten nem ismerésből eredt – ez volt a fő oka! Ha az Istennel kapcsolatos megértésetek egyezik Isten lényegével – például, ha az Isten igazságosságával, hatalmával és bölcsességével kapcsolatos megértésetek összhangban van az igazsággal –, akkor nem számít, mit tesz Isten, még ha nem is értitek az okokat és még ha nem is értitek Isten szándékait, félreértitek vajon Istent? Nem, egyáltalán nem. Miután kezeltem a kanadai gyülekezettel kapcsolatos problémát, némelyek ezt mondták: „Azért tette, hogy intő jellé tegye őket, minket pedig megrémisszen.” Mi a problémájuk? Vajon összhangban van az igazsággal, amit mondtak? Helyes megértést mutat? (Nem.) Miért nem? Hadd mondjak nektek valami rendkívül egyszerű dolgot: a megértésük ellentétben állt a valós helyzettel, a tények nem olyanok voltak, ők pedig félreértésben voltak. Nem egyszerű vajon ezt mondani? (De igen.) Akkor hát miért tesztek ennyi fáradságos erőfeszítést azért, hogy megmagyarázzátok ezt a dolgot? Sosem gondoltam ezt, és soha nem akartam megrémiszteni senkit. A legtöbb ember az évek során folyamatosan javított a hatékonyságán a kötelessége terén, akkor hát most az elvárásoknak megfelelően végzik a kötelességüket? Nem, ám ugyanakkor afelé tartanak, hogy megfeleljenek az elvárásoknak a kötelességük terén, és ha adódnak kisebb problémák, nem foglalkozom velük. E folyamat során egyesek zavarásokat okozhatnak, egyesek talán halogatnak, vagy kisebb problémák merülhetnek fel bizonyos emberek körében, de összességben véve ők elég jók. Van azonban egy dolog, amelyet nem szabad elfelejtenetek: azért jöttél, hogy a kötelességedet végezd. Nem számít, milyen keményen dolgozol, vagy hogy mennyit szenvedsz, vagy hogy mennyire metszenek meg: hálát kell adnod Istennek. Isten adta neked ezt a lehetőséget, hogy megtapasztalhasd a legkülönfélébb helyzeteket, és hogy mindenféle személyes megtapasztalásokban és találkozásokban lehessen részed. Ez jó dolog, és mind azért történik, hogy megérthesd az igazságot. Mi miatt aggódtok tehát? Kivel szemben védekeztek? Semmi szükség arra, hogy ilyenek legyetek. Csak keressétek normálisan az igazságot, találjátok meg a megfelelő helyeteket, és végezzétek jól a kötelességeteket és a rátok eső munkát, és ez elég. Nem kérek ezzel sokat tőletek.

Attól a pillanattól fogva, hogy megjelent az antikrisztus a kanadai gyülekezetben és zavarásokat kezdett okozni, egészen addig, amíg azok az emberek elérték azt a stádiumot, ahol ma vannak, mennyi ideig viseltem el őket? Nem úgy volt, hogy egyáltalán nem volt tudomásom arról, hogy mi történik velük, sokáig elnéztem a dolgokat. Mennyi mindent néztem el? Hosszú ideig képtelenek voltak kész munkákat produkálni, nem haladtak előre a munkájukban, és egyikük sem foglalkozott a saját dolgaival; mindannyian önkényesek és vakmerők, kicsapongók és féktelenek voltak, és már régen kezelni kellett volna őket. Ha ti is képesek vagytok arra, hogy önkényesek és vakmerők legyetek, és hogy ne foglalkozzatok a saját dolgaitokkal, akkor ne várjátok meg, amíg Én kezellek benneteket. Ragadjátok inkább magatokhoz a kezdeményezést és lépjetek ki; ez méltóságteljesebb lenne. Ez lenne a helyes cselekedet? Nem, ez sem a helyes cselekedet lenne. Ne gondolkodjatok egyre csak az elmenetelen, céltudatosan gyökeret kell itt eresztenetek, és jól kell végeznetek a kötelességeteket. Akár jól tudjátok végezni a kötelességeteket, akár nem, legalább tegyétek bele a szíveteket, és ügyeljetek arra, hogy végül minden feladatotokkal végezzetek. Ne legyetek dezertőrök. Némelyek ezt mondják: „Gyenge a képességem, nem vagyok valami képzett és nincs tehetségem. Hibák vannak a személyiségemben, és mindig nehézségekkel találkozom a kötelességemben. Mit fogok tenni akkor, ha nem tudom jól végezni a kötelességemet és leváltanak?” Mitől félsz? El tudod végezni egyedül ezt a munkát? Csak egy szerepet vállaltál, senki nem kéri tőled, hogy az egész dolgot vállald magadra. Csak azokat a dolgokat vállald magadra, amelyeket neked kell megtenned, ennyi elég. Hiszen akkor máris teljesítetted a felelősségeidet, nem igaz? Olyan egyszerű ez; miért vagy mindig ennyire óvatoskodó? Attól félsz, hogy eltalálják és felhasítják a fejedet a lehulló levelek, és elsősorban és mindenekelőtt a saját vészforgatókönyveiden gondolkodsz – hát nem semmirekellő az ilyen ember? Mit jelent az, hogy „semmirekellő”? Azt jelenti, hogy nem próbálsz meg fejlődni, nem vagy hajlandó mindent beleadni, folyton ingyen ebédet akarsz és élvezni a jó dolgokat – az ilyen emberek söpredékek. Némelyek túlságosan alantasok. Hogyan írhatjuk le az ilyen embereket? (Rendkívül kicsinyesek.) A rendkívül kicsinyes ember hitvány ember, és bármelyik hitvány ember képes arra, hogy a maga hitvány mércéjével mérje egy úriember jellemét, és éppolyan önzőnek és megvetendőnek tekintsen másokat, amilyen ő maga is. Az ilyen emberek semmirekellők, és még ha hisznek is Istenben, nem lesz könnyű számukra elfogadni az igazságot. Mi miatt van túl kevés hite valakinek? Amiatt, hogy nem érti az igazságot. Ha túl kevés igazságot értesz, és túl sekélyes a megértésed azokkal kapcsolatban, ennek következtében pedig nem vagy képes megérteni minden munkát, amelyre Isten vállalkozik, mindent, amit Isten tesz, és minden követelményt, amelyet veled szemben támaszt, ha nem tudod elérni ezt a megértést, akkor mindenféle gyanúk, képzelődések, félreértések és elképzelések fognak felmerülni benned Istent illetően. Ha csakis ezekkel a dolgokkal van telve a szíved, lehet-e vajon igaz hited Istenben? Nincs igazi hitetek Istenben, és ezért érzitek mindig kényelmetlenül magatokat, és aggódtok folyton amiatt, hogy nem tudjátok, mikor fognak esetlegesen leváltani benneteket. Félelmet éreztek és ezt gondoljátok: „Isten bármikor eljöhet ide, hogy ellenőrzést tartson.” Nyugodjatok meg! Amíg jól végzitek a munkát, amellyel Isten háza megbíz benneteket, akkor még ha valamelyest hiányos is az igazságra törekvésetek és az életbe való belépésetek, elnézem a dolgot. Ami azt illeti, hogy hogy megy az összejövetelekre járásotok és a prédikációhallgatásotok, a gyülekezeti életetek, valamint az, ahogy Isten szavait eszitek és isszátok: nem fogom ellenőrizni ezeket a dolgokat, és nem foglak zavarni benneteket a munkátokkal kapcsolatban. Miért nem foglak zavarni benneteket? Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy ti jobban ismeritek a különböző szakmai készségeket, mint Én. Az elmúlt néhány évben végzett munkátok során bizonyára fejlődtetek a tapasztalataitok vagy a szakmai készségeitek terén, és előálltatok egy programmal a munkátokra vonatkozóan. Szóban vagy írásban, de bizonyára összefoglaltatok néhány szabályt és előírást. Én nem tudom, hogy milyen munkamódot alkalmaztok, és nem kívánom felborítani a munkaterveiteket és a munkamódszereiteket. Követhetitek a saját munkastílusaitokat vagy mintáitokat, vagy a szabályaitokat és előírásaitokat, és úgy végezhetitek a munkát, ahogy az könnyű és kényelmes, amitől mindenki szabadnak és felszabadultnak érzi magát, és ami magas szintű hatékonyságot eredményez. Vagyis teljes szabadságot adok nektek a munkátokat illetően. Néha ugyan körbejárom a gyülekezeteket, de félreállok az útból, hogy ne lássatok Engem – minden Tőlem telhetőt megteszek azért, hogy szabadnak és felszabadultnak érezzétek magatokat. Miért teszem ezt? Egyikőtök sem ismeri nagyon a szakmai készségeket; fokozatosan kell eligazodnotok a tanulási folyamat során. Akár szakmai készségeket tanulnak, akár az igazságba lépnek be az emberek, mindenkinek megvan a maga haladási üteme és hatékonysági szintje. Nem lehet olyan dolgok megtételére kényszeríteni az embereket, amelyek meghaladják a képességeiket. Az embereknek át kell menniük egy folyamaton, meg kell tapasztalniuk kudarcokat, akadályokat, vagy le kell vonniuk bizonyos tanulságokat a hibáikból, azután pedig fokozatosan össze kell foglalniuk az előre vivő utat és minden téren el kell sajátítaniuk bizonyos alapelveket. Ekkor fognak fejlődni. Nektek megvannak a magatok munkastílusai és a magatok módszerei – nem lenne helyénvaló, ha zavarnálak benneteket ilyesmi miatt. Ezért kapcsolódom be csak nagyon ritkán az olyan beszélgetésekbe, amelyek ezekről a munkátokkal kapcsolatos dolgokról folynak. Ez az ok veletek kapcsolatos. Van olyan elsődleges ok is, amely Velem kapcsolatos. Őszinte leszek veletek: amit ti képesek vagytok meglátni vagy gondolni, akár szakmai készségek, akár művészet, vagy még inkább az igazság tekintetében, Számomra mind nagyon sekélyesnek látszik. Képesek lennétek elviselni, ha gyorsabb fejlődésre próbálnálak kényszeríteni benneteket? Nem, nem volnátok képesek. Ha úgy cselekednék köztetek, ahogy kívánok, akkor a veletek szemben támasztott követeléseim meghaladnák a szakmai készségetek jelenlegi, valóságos szintjét és az életbe való belépést illető valóságos érettségeteket. Nem szeretném ezt tenni, mivel Számomra nagyon fárasztó, számotokra pedig nagyon kimerítő lenne. Mind kényelmetlen helyzetbe kerülnénk, és ez nem lenne jó; nem ez az, amit látni szeretnék. Ezek az Én gondolataim az üggyel kapcsolatban, és így áll a helyzet. Két ok miatt kezeltem így a dolgokat: az egyik veletek kapcsolatos, a másik pedig az, hogy megvannak a saját gondolataim ezzel az üggyel kapcsolatban. A dolgok ily módon való kezelése megfelelő a fokozatos növekedésetek szempontjából. Ami az életbe való belépést illeti: vannak Isten szavait tartalmazó könyveitek, vannak mindenféle összejövetelek és prédikációk, valamint vezetők és dolgozók is vannak, akik öntöznek és támogatnak benneteket; annyi minden van, amit ehettek, ihattok, és amiből ellátást kaphattok. Egy másik aspektus az, hogy az emberek életének növekedése ahhoz hasonló folyamat, mint amikor egy magot elvetnek a földbe, megöntözik és megtrágyázzák, azután pedig fokozatosan kicsírázik és egészen addig növekszik, míg végül gyümölcsöt nem terem. Ez egy nagyon lassú folyamat. Természetesen a lassú folyamat, amelyen keresztülmentek, még lassabb is lehet annál, mint ahogy egy mag eljut a csírázástól a gyümölcstermésig. Miért van ez? Ennek sok gyakorlati és objektív oka rejlik az emberekben. Az egyik az, hogy az embereknek romlott beállítottságaik vannak, de erről nem fogunk beszélni. Egy másik az, hogy az emberek fásultak és gyakran negatívvá válnak. Lusták, érzéketlenek és lassúak, amikor az igazságról és pozitív dolgokról van szó. Azonkívül, az emberek nem szeretik a pozitív dolgokat. Éppen ezért, amikor az emberek megpróbálnak belépni az igazságba és elérni az életbe való belépést, akkor nehéz küzdelem vár rájuk, és az árral szemben úsznak. Az árral együtt úszó, ingyenélő, a szekuláris világra törekvő és a trendeket követő ember sodródik az áramlattal, ami könnyű, és szubjektív szemszögből nézve valójában így akarnak cselekedni az emberek, míg az igazságra törekedni, azt tenni, ami igazságos, és igazságérzettel rendelkező, a maguk feladataival foglalkozó embernek lenni nagyon kimerítő a számukra. Fel kell lázadniuk a szubjektív kívánságaik, a saját érzéseik, a saját elképzeléseik ellen, és a lustaságuk, valamint más ilyen káros és negatív dolgok ellen is fel kell lázadniuk. Amikor olyan emberekkel, munkatársakkal vagy körülményekkel néznek szembe, akik vagy amelyek nem olyanok, ahogyan ők azt elképzelték, sőt akkor is, amikor felkavaró vagy kellemetlen dolgokat hallanak, az imádságra hagyatkozva felül kell kerekedniük ezeken, és így óriási ellenállással találkoznak az az igazságra törekvés útján az Istenbe vetett hitükben. Ha kivételesen elszántak és rendkívüli energiával törekednek az igazságra, egy-két év tapasztalás után látni fognak némi előrelépést. Máskülönben, ha úgy cselekednek, ahogy kedvük tartja, és egyszerűen csak hagyják folyni a dolgokat a maguk természetes útján, akkor nagyon lassan fognak csak fejlődni. Talán némi idő múltán egy különleges eseménnyel találják szemben magukat, amely rendkívüli jelentőséggel bír a számukra, és levonnak egy tanulságot, meg lesznek metszve, és a szívük legmélyén óriási fájdalmat fognak elszenvedni és nagyon erősen érintve lesznek, és csak ezután lesznek képesek kissé jobbra fordítani a dolgokat az életbe való bemenetelüket illetően. Ez a „jobbra fordulás” vajon képessé teheti őket az előrehaladásra? Nem. Az előrehaladásuk attól függ, hogy miként keresik az igazságot ez idő alatt. Ha olyan emberek, akik csak kifogásokat tudnak keresni, akik a testi kényelemben merülnek el, és akik valójában nem szeretik az igazságot, akkor felszínes tanulságon kívül semmit sem nyernének ebből az eseményből, és nem érnék el az igazság megértését. Az életben való fejlődésetek e lassú ütemének megfelelően tartok ilyen távolságot a veletek való érintkezésemben, és alkalmazom ezt a módszert. Helyénvalónak tartjátok ezt? (Igen.) Ez nagyon előnyös a számotokra; legalább nyugodtnak érzitek magatokat. Nem rakok rátok további terheket, egész álló nap figyelve benneteket és rajtatok tartva a szememet, a nap 24 órájában nem hagyva benneteket pihenni, szorgalmas és fáradhatatlan munkára késztetve titeket. Nem találok ki ilyesmit, hanem helyette hagyom, hogy a maguk természetes útján menjenek a dolgaitok. Azt jelenti ez, hogy a saját vágyaitok kielégítésébe süppedhettek? (Nem.) Hogyan tudok akkor magabiztosan úgy dönteni, hogy nem figyellek benneteket? Azért, mert a Szentlélek átvizsgál titeket. Azonkívül, ha valaki törekszik az igazságra, megvan benne ez az igény, és hajlandó törekedni az igazságra a szíve legmélyén, akkor, még ha nem is figyeled őt, akkor is törekedni fog az igazságra – tisztességes ember, aki foglalkozik a saját dolgaival. Ha nem tisztességes ember, akkor hiába figyeled őt, hasztalan lesz. Ha figyeled őt, mindössze azért cselekszik egy bizonyos módon a felszínen, hogy felületesen bánjon veled, és amikor egy pillanatig nem figyelsz, mindjárt úgy cselekszik, ahogy normálisan szokott, és visszaesik oda, ahol korábban volt. Az igazságra törekvés nem olyasvalami, amit ellenőrzés alatt lehet tartani. Olyasvalami ez, amit teljesen értek, és ezért választottam a veletek való érintkezésnek és interakciónak ezt a módszerét. Teljességgel helyénvaló, hogy ezt teszem.

Mostanra világosan meg lett magyarázva a kanadai gyülekezet ügye, igaz? Ti pedig megértettetek néhány igazságot ebből az ügyből, ugye? Ha a jövőben ismét egy ilyen üggyel találkoztok, vajon még mindig azt fogjátok mondani róla, hogy példa statuálása végett büntetem meg súlyosan az embereket, és hogy intő jellé teszem őket mások számára? Mielőtt ez megtörtént, úgy érezted, hogy senki sem tudja megszakítani az Istennel való kapcsolatodat, és hogy már összeegyeztethető vagy Istennel. Amikor azonban találkoztál ezzel az üggyel, fel lett fedve, hogy milyen csekély érettségnek vagy a birtokában. Miféle érettség ez? Azt gondoltad, hogy tudsz nehéz terheket viselni és szenvedni, hogy nagyobb elhatározásod és hited van, mint korábban, és hogy hamarosan tökéletesítve leszel; ezt a téves felfogást dédelgetted a szívedben. És mit gondolsz most? Egy kissé elhamarkodott volt a gondolkodásod! Nézz Rám! Külsőleg így nézek ki, megérinthető és látható vagyok – vajon a személyiségem nyitottnak és világosnak tekinthető? A személyiségemből ítélve, nem olyasvalaki vagyok, aki a hátatok mögé kerül, amikor felvetődik egy probléma, és nem mond nektek semmit, hanem titokban intézkedik, azután pedig csak találgathatjátok, hogy mik is a szándékai. Nem az a fajta ember vagyok. Bármilyen probléma vetődik is fel, mindig világosan elmagyarázom nektek, de ti még mindig képesek vagytok ilyen elméleteket összefoglalni és ezt mondani: „Ez az én legmagasabb szintű megértésem Istennel kapcsolatban.” Mit gondolsz erről a megértésről? Most levontál egy tanulságot, nem igaz? Nem lehet vajon azt mondani, hogy ez volt eddig a legnagyobb kudarcod az Istennel kapcsolatos megértésed terén? Halljátok a szavakat, amelyeket szólok, és látjátok a megjelenésemet; egy hús-vér személy vagyok, aki megérinthető és látható. Megtettem azt az intézkedést, és egyikőtök sem volt képes felfogni, és nem voltunk képesek egyetértésre jutni – még csak egy szemernyi hallgatólagos egyetértés sem volt közöttünk. Olyan nagyon távol vagy Istentől! Még mindig messze vagy attól, hogy megértsd Istent! Ezek igaz szavak; ez az igazi helyzet. Ne gondold, hogy érted Istent, csak mert tudsz egy keveset végezni a kötelességedből, sok éve hiszel Istenben és tudsz néhány doktrínáról beszélni. Hadd mondjam el neked, hogy elhamarkodott a gondolkodásod! Ne gondold, hogy valóban tudsz egy-két dolgot. Valójában még mindig messze vagy Isten megértésétől; még csak a szélét sem érintetted ennek a megértésnek. Bármilyen ügy során fel lehet fedni az embereket, és egyeseket ez a kanadai gyülekezet kezelésével kapcsolatos ügy fedett fel. Az embereknek folyamatosan növekedniük kell, és folyamatosan el kell jutniuk önmaguk és Isten megértésére ezeken a különböző helyzeteken és eseményeken keresztül azért, hogy Isten cselekedeteiről és természetéről tanuljanak, hogy megértsék a saját lázadó mivoltukat, hogy megértsék, pontosan milyen kapcsolatban vannak Istennel, és hogy tisztán lássák, pontosan milyen szinten van az igazságot illető megértésük és ismeretük, valamint az Istenről alkotott megértésük. Ezeken a dolgokon keresztül lesz megmérve az igazi érettséged és az igazi állapotod. Levontatok valamilyen tanulságot ez alkalommal? Igyekezzetek, hogy legközelebb ne ilyen megértésetek legyen. Ez annyira bántó, és az egész olyan hihetetlen! Mit gondoltok, érdemes volt ilyen hosszan magyarázni ezt az ügyet? Nem kellett volna, hogy szükség legyen rá. Miért mondom, hogy nem kellett volna, hogy szükség legyen rá? Az általatok felfogott szavak és doktrínák alapján át kellett volna tudnotok lépni azon az akadályon, amelyet ez az ügy jelentett; képesnek kellett volna lennetek arra, hogy viszonylag tisztán megértsétek azáltal, hogy elgondolkodtok rajta magatokban és hogy együtt mindannyian beszélgettek róla, és akkor nem vált volna ilyen szélsőségessé a megértésetek. De, mint kiderült, szélsőséges megértések merültek fel, és szükségessé vált, hogy beszéljek bizonyos részletekről. Ugye hogy felderült a szívetek, miután meghallgattátok ezt a beszélgetést? Most már nem kellene, hogy további elgondolásaitok legyenek erről az ügyről, igaz? Akkor tehát túlzásnak tartjátok azt, ahogy ezeket az embereket kezeltem? (Nem.) Fejezzük be itt a beszélgetést erről az ügyről, és elkezdek a fő témáról beszélni.

Annak boncolgatása, hogy miként elvetemültek, alattomosak és csalárdak az antikrisztusok

A legutóbb az antikrisztusok hetedik megnyilvánulásáról beszélgettünk – elvetemültek, alattomosak és csalárdak. Melyik aspektusról beszélgettünk elsősorban? Arról beszélgettünk, hogy miként elvetemültek az antikrisztusok. Miért mondjuk róluk, hogy elvetemültek? A természetlényegükön belüli mely sajátos beállítottságok, megnyilvánulások és jellemzők miatt sorolhatjuk őket az elvetemültek, alattomosak és csalárdak osztályába? Mely nyilvánvaló jegyek bizonyítják az elvetemültségük fennállását és azt, hogy ez megegyezik az igazi körülményeikkel? Melyek a természetlényegük azon fő tulajdonságai, amelyek alapján indokoltan mondhatjuk, hogy az ilyen emberek elvetemültek? Kérlek benneteket, hogy osszátok meg a gondolataitokat (Sok antikrisztus érti az igazságot, de pimaszul szembemennek vele. Makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy a maguk útját járják, még akkor is, ha pontosan tudják, hogy mi a helyes. Az antikrisztusok elvetemültsége abban is megnyilvánul, hogy alaptalanul ellenségesek az igazságra őszintén törekvő, valamint a pozitív személyekkel szemben.) (Az antikrisztusok nem akarják azt látni, hogy másoknak jól van dolguk. Csak ők maguk akarják élvezni azokat az előnyöket, amelyeket a testvéreknek biztosít Isten háza – nem akarják, hogy a testvérek is élvezzék azokat, így aztán nem adják tovább nekik ezeket az előnyöket.) (Isten, erős benyomást tett rám a korábbi, azzal kapcsolatos közlésed, hogy az antikrisztusok hogyan használják eszközül Istent és az igazságot arra, hogy státuszt nyerjenek; úgy érzem, hogy ez különösen elvetemült dolog.) A legtöbben emlékeztek bizonyos dolgokra, vagyis néhány példára azok közül, amelyeket akkor hoztam fel, amikor az antikrisztusok elvetemült lényegéről beszéltem. Csak a példákra emlékeztek, de az antikrisztusok romlott lényegéről szóló közlésem és elemzésem tartalmát elfelejtettétek. Akkor hát hányat tudtok megérteni azok közül az igazságok közül, amelyeket az antikrisztusok romlott lényegéről szóló közlésem és elemzésem során érintettem? Mivel nem emlékeztek ezekre a dolgokra, ez nem azt mutatja vajon, hogy egyiket sem értettétek meg akkor? Ha erős benyomást tett volna rátok a közlésem, nem emlékeznétek vajon rájuk valamennyire? Avagy nem azok a dolgok jutnak-e eszetekbe, amelyeket megértettetek? Azok a dolgok pedig, amelyeket nem tudtok felidézni, nem azok-e vajon, amelyeket nagyon nehéz megértenetek vagy egyszerűen képtelenek vagytok megérteni? Amikor hallottátok azokat az igazságokat, helytállónak gondoltátok, és doktrínák formájában megjegyeztétek őket, amihez nagy erőfeszítésre volt szükség a részetekről. De aztán egyet aludtatok rájuk, és el is felejtettétek őket. Egy hónappal később már teljes feledésbe merültek. Talán nem így megy ez? Ahhoz, hogy el tudj látni egy dolog vagy egy személy lényegéig, értened kell az igazságot. Ha még mindig a nem hívők nézőpontjaihoz ragaszkodsz, és a nem hívők kijelentései alapján szemléled és mérlegeled a dolgokat, az azt bizonyítja, hogy nem érted az igazságot. Ha semmit sem nyertél a prédikációk és beszélgetések hallgatásával töltött több évből, és ha nem érted az igazságot, amikor arról beszélgetnek veled az emberek, bárhogy magyarázzák is, az azt mutatja, hogy híján vagy az igazság felfogásához szükséges képességnek, amit gyenge képességnek szokás nevezni. Talán nem ez a helyzet? (De igen.) Ami az antikrisztusok elvetemültségét illeti: egyikőtök sem említette a legfontosabb kijelentést. Miért nem említettétek? Egyfelől azért nem, mert már régen hangzott el, és elfelejtettétek. Másfelől azért nem, mert nem ismertétek fel ennek a kijelentésnek a fontosságát; nem tudtátok, hogy ez a kijelentés kulcsfontosságú, amely feltárja és leleplezi az antikrisztusok elvetemült lényegét. Mi ez a kijelentés? Az, hogy az antikrisztusok elvetemültsége az összes pozitív dolog és az igazsággal kapcsolatos összes dolog iránt tanúsított ellenségességükben és utálatukban nyilvánul meg elsősorban. Miért vannak ellenséges érzéseik az antikrisztusoknak a pozitív dolgok iránt, és miért utálják azokat? Ártottak nekik ezek a pozitív dolgok? Nem. Érintik talán az érdekeiket? Néha talán igen, néha pedig egyáltalán nem. Akkor hát miért vannak alaptalanul ellenséges érzéseik az antikrisztusoknak a pozitív dolgok iránt, és miért utálják azokat? (Ez a természetük.) Ilyen természetük van, ellenségesen éreznek minden pozitív dolog és minden igazság iránt, és utálják azokat. Ez az antikrisztusok elvetemült természetét igazolja. Fontos ez a kijelentés vagy sem? Nem emlékeztek egy ilyen fontos kijelentésre; csak olyan dolgokra emlékeztek, amelyek nem kulcsfontosságúak. Miért tettem fel nektek azokat a kérdéseket? Azért, hogy beszéljetek, és hogy lássam, milyen mértékben fogjátok fel ezeket a dolgokat, mennyire tudtok emlékezni a szívetekben, és mennyit voltatok képesek akkor megérteni. Ahogy az várható volt, csak néhány jelentéktelen dologra emlékeztek. Minden dolgot, amiről beszéltem, esztelen csevegésként kezeltek. Nem azért jöttem ide, hogy csevegjek – azért jöttem ide, hogy elmondjam nektek, hogy miként lássatok tisztán az emberekkel kapcsolatban. Az Általam kimondott kijelentés a legmagasabb rendű igazságalapelv az antikrisztusok elvetemült természetének a felismerésére vonatkozóan. Ha nem tudjátok alkalmazni ezt a kijelentést, akkor nem lesztek képesek megkülönböztetni vagy ismerni az antikrisztusok elvetemült természetét. Amikor például valakit antikrisztusként definiálnak, némelyek ezt mondhatják: „Ő jó hozzánk, szeretetteljes és segít nekünk. Miért kellene antikrisztusként definiálni egy ilyen jó embert?” Nem értik, hogy noha a felszínen mások iránt szeretettejesnek tűnhetnek az antikrisztusok, félbeszakítják és megzavarják Isten munkáját, és kifejezetten szembeszegülnek Istennel. Az emberek többsége nem látja ezt az alattomos és ravasz oldalukat. Egyáltalán nem képesek ezt felismerni és félreértik Istent, elképzeléseket alakítanak ki Istenről, sőt még vádolják is Istent, és panaszkodnak is Rá emiatt. Az ilyenek egyszerűen gazemberek és nem nyerhetik el Isten üdvösségét. Azért van ez, mert csak a felszínen lévő dolgokat látják, például azt, hogy az antikrisztusok miként csábítják el, csalják tőrbe és udvarolják körül az embereket, de az elvetemült lényegüket nem veszik észre, és azokat a módszereket sem látják, amelyekkel az antikrisztusok ellenállnak Istennek és független királyságokat alapítanak. Miért nem képesek meglátni ezeket a dolgokat? Azért nem, mert nem értik az igazságot és nem tudják tisztán látni az embereket. Folyton félrevezetik őket a külső jelenségek, és nem tudnak ellátni a probléma lényegéig és következményeiig. Mindig az erkölccsel kapcsolatos hagyományos emberi elképzeléseket és világi módszereket használva mérik az embereket és hoznak ítéletet róluk. Ennek eredményeképpen félrevezetik őket az antikrisztusok, az antikrisztusok oldalára állnak, és konfliktusok és összeütközések támadnak köztük és Isten között. Kinek a hibája ez? Hogyan történt ez a hiba? Ez annak a következménye, hogy nem értik az igazságot, nem ismerik Isten munkáját és mindig az elképzeléseik és a képzelődéseik alapján szemlélik az embereket és a dolgokat.

II. Az antikrisztusok negatív dolgok iránti szeretetének boncolgatása

Ma tovább beszélgetünk az antikrisztusok hetedik megnyilvánulásáról: elvetemültek, alattomosak és csalárdak. Ennek a megnyilvánulásnak a középpontjában az elvetemültségük áll, mivel az elvetemültség az alattomosságot és a csalárdságot is magában foglalja. Az elvetemültség az antikrisztusok lényegét képviseli, míg az alattomosság és a csalárdság annak alárendeltek. Legutóbb az antikrisztusok elvetemült lényegéről beszélgettünk és azt lepleztük le. Beszélgettünk néhány tág fogalomról és néhány viszonylag meghatározó tartalomról, és az antikrisztusok lényege ezen aspektusának leleplezéséről is ejtettünk néhány szót. Ma tovább folytatjuk a beszélgetésünket erről a témáról. „Van bármi megbeszélni való ezzel a témával kapcsolatban?” – kérdezhetik némelyek. Igen, van. Vannak részletek, amelyekről még mindig beszélgetnünk kell itt. Ma másképpen és egy másik nézőpontból fogunk erről a témáról beszélgetni. Mi volt az a fő jellemzője és megnyilvánulása az antikrisztusok elvetemült természetének, amelyről legutóbb beszélgettük? Az olyan emberek, mint az antikrisztusok, ellenségesen éreznek minden pozitív dolog és az igazság iránt, és utálják azokat. Az igazság és a pozitív dolgok iránti ellenséges érzületük és utálatuk nem feltétlenül indokolt, nem is valakinek a felbujtására történik, és bizonyosan nem annak az eredménye, hogy egy gonosz szellem szállta volna meg őket, hanem egyszerűen belülről fakadóan nem szeretik ezeket a dolgokat. Ellenségesen éreznek e dolgok iránt és utálják azokat; viszolygást éreznek belül, a csontjaikban, amikor pozitív dolgokkal találkoznak. Ha bizonyságot teszel nekik Isten mellett, vagy az igazságról beszélgetsz velük, gyűlölet alakul ki bennük irántad, és még az is lehet, hogy meg akarnak támadni téged. A legutóbbi beszélgetésünk során már lefedtük ezt az aspektust, hogy az antikrisztusok ellenségesen éreznek a pozitív dolgok iránt és utálják azokat, ezért most nem fogjuk ismét megvitatni. Ebben a beszélgetésben egy másik aspektust fogunk vizsgálni. Mi ez a másik aspektus? Az antikrisztusok ellenségesen éreznek a pozitív dolgok iránt és utálják azokat, de akkor mit szeretnek? Ma erről az oldalról és ebből a szempontból fogjuk elemezni és boncolgatni az antikrisztusok elvetemült természetét. Szükséges ez? (Igen.) Szükséges. Rá tudnátok jönni egyedül? (Nem.) Az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat és az igazságot – ez az ő elvetemült természetük. Ennek alapján gondoljátok át alaposan, hogy mit szeretnek az antikrisztusok, és hogy miféle dolgokat szeretnek csinálni, valamint azt is, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel teszik a dolgokat, és miféle embereket szeretnek – nem jobb vajon ebből a szemszögből és erről az oldalról szemlélni az elvetemült természetüket? Ez konkrétabb és objektívabb képet ad róluk. Először is, az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat, amiből arra lehet következtetni, hogy ellenségesek az irányukban, és a negatív dolgokat szeretik. Milyen példákat lehet mondani a negatív dolgokra? Hazugságok és csalás – vajon nem negatív dolgok ezek? De igen, a hazugságok és a csalás negatív dolgok. Akkor hát mi a hazugságok és a csalás pozitív megfelelője? (A becsületesség.) Így van, a becsületesség. A Sátán szereti vajon a becsületességet? (Nem.) A Sátán a csalást szereti. Mi az első dolog, amelyet Isten megkövetel az emberektől? Isten ezt kérdezi: „Ha hinni akarsz Bennem és követni akarsz Engem, akkor elsősorban és mindenekelőtt milyen embernek kell lenned?” (Becsületes embernek.) No és mi az első dolog, amire a Sátán megtanítja az embereket? Az, hogy hazudjanak. Mi az első bizonyítéka az antikrisztusok elvetemült természetének? (A csalás.) Igen, az antikrisztusok szeretik a csalást, szeretik a hazugságokat, a becsületességet pedig megvetik és gyűlölik. Habár a becsületesség pozitív dolog, ők nem szeretik, hanem helyette viszolygást és gyűlöletet éreznek vele szemben. Ezzel ellentétben a csalást és a hazugságokat szeretik. Ha valaki gyakran beszél őszintén az antikrisztusok előtt, valami ilyesmit mondva: „Te szereted státuszt jelentő pozícióból végezni a munkát, és néha lusta vagy”, vajon hogyan éreznek ezzel kapcsolatban az antikrisztusok? (Nem fogadják el.) Az egyik hozzáállásuk az, hogy nem fogadják el, de ez minden? Milyen a hozzáállásuk ehhez az őszintén beszélő személyhez? Viszolyognak tőle, és nem szeretik. Némely antikrisztusok ezt mondják a testvéreknek: „Már egy ideje vezetlek benneteket. Legyetek szívesek, mindannyian mondjátok el nekem, hogy mi a véleményetek rólam.” Mindenki ezt gondolja: „Mivel ennyire komolyan beszélsz, adunk neked visszajelzést.” Egyesek ezt mondják: „Mindent igen komolyan és szorgalmasan teszel, és sok szenvedést elviseltél. Nézni is alig bírjuk, és nyugtalanságot érzünk miattad. Isten háza több hozzád hasonló vezetőnek hasznát venné! Ha egy hiányosságra kellene rámutatnunk, az az lenne, hogy túlságosan komoly és szorgalmas vagy. Ha agyondolgozod magad és kiégsz, nem leszel képes folytatni a munkát, és akkor nekünk végünk lesz, nem igaz? Ki fog vezetni bennünket?” Amikor az antikrisztusok hallják ezt, elégedettséget éreznek. Tudják, hogy ez hazugság, hogy ezek az emberek hízelegnek nekik, de hajlandóak meghallgatni. Valójában azok, akik ezt mondják, a bolondját járatják be ezekkel az antikrisztusokat, ám ezek az antikrisztusok inkább játsszák a bolondot, semhogy felfedjék e szavak igazi természetét. Az antikrisztusok szeretik azokat az embereket, akik így nyalják a talpukat. Ezek az emberek nem hozzák fel az antikrisztusok hibáit, romlott beállítottságait vagy hiányosságait. Helyette titokban dicsérik és magasztalják őket. Noha világos, hogy hazugságok és hízelgések a szavaik, az antikrisztusok boldogan elfogadják e szavakat, mert megnyugtatónak és tetszetősnek találják azokat. Az antikrisztusok számára jobbak ezek a szavak, mint ha a legfinomabb ínyencségeket ízlelgetnék. Önelégülten érzik magukat e szavak hallatán. Vajon mit mutat ez? Azt mutatja, hogy van az antikrisztusokban egy bizonyos beállítottság, amelyik szereti a hazugságokat. Tegyük fel, hogy valaki ezt mondja nekik: „Túlságosan arrogáns vagy, és igazságtalanul bánsz az emberekkel. Jó vagy azokhoz, akik támogatnak téged, de ha valaki megtartja tőled a tisztes távolságot, vagy nem hízeleg neked, lekicsinyled és figyelmen kívül hagyod.” Hát nem őszinte szavak ezek? (De igen.) Hogyan éreznek az antikrisztusok, miután hallották ezt? Boldogtalanná válnak. Nem akarják hallani, és nem tudják elfogadni. Megpróbálnak kifogásokat és érveket keresni, hogy kimagyarázzák és elsimítsák a dolgokat. Ami azokat illeti, akik személyesen folyamatosan hízelegnek az antikrisztusoknak, akik mindig szépen hangzó szavakat szólnak, hogy titokban dicsérjék őket, sőt egyértelműen be is csapják őket a szavaikkal: az antikrisztusok soha nem vizsgálják meg ezeket az embereket, hanem helyette fontos emberekként használják őket. Még megrögzött hazudozókat is fontos pozíciókba helyeznek, bizonyos jelentős és megbecsült kötelességek végzésével bízzák meg őket, miközben azokról, akik mindig őszintén beszélnek és gyakran jelentenek problémákat, úgy rendelkeznek, hogy kevésbé feltűnő pozíciókban végezzék a kötelességeiket, nehogy hozzáférésük legyen a felső vezetéshez, vagy ismerje őket a legtöbb ember, illetve közel legyenek a legtöbb emberhez. Nem számít, mennyire tehetségesek ezek az emberek, vagy hogy milyen kötelességeket tudnak végezni Isten házában – az antikrisztusok mindezt figyelmen kívül hagyják. Csak azzal törődnek, aki képes csalásra vetemedni és aki előnyös a számukra; ezeket a személyeket helyezik fontos pozíciókba, miközben egy pillanatra sem veszik fontolóra Isten házának az érdekeit.

Az antikrisztusok szeretik a csalást és a hazugságokat. Tegyük fel például, hogy az általuk felügyelt gyülekezetek semmi figyelmet nem fordítanak az evangéliumi munkára, és nem összpontosítanak arra, hogy kiképezzék az embereket az evangélium terjesztésére, melynek eredményeként az evangéliumi munka gyenge eredményekkel jár, és kevés embert nyernek meg. Az antikrisztusok azonban félnek attól, hogy az emberek esetleg jelentik a tényleges helyzetet. Mindenkit gyűlölnek, aki őszintén beszél, és azokat szeretik, akik tudnak hazudni és csalásra vetemedni, és a szőnyeg alá söpörnek minden őket hátrányosan érintő információt. Akkor hát miféle beszédet szeretnek a leginkább hallani az antikrisztusok? „Mindenki, aki az evangéliumot terjeszti a gyülekezetünkben, képes a bizonyságtételre, és mindegyikük az evangélium terjesztésének szakértője.” Nem becsapni hivatottak vajon ezek a szavak az embereket? Az antikrisztusok azonban élvezik, amikor ilyen dolgokat hallanak. Hogyan reagálnak az antikrisztusok, miután hallották ezt? Ezt mondják: „Nagyszerű, egyre javulnak a gyülekezetünk evangéliumi munkájának eredményei, sokkal jobbak más gyülekezetek eredményeinél. Azokok az emberek, akik az evangéliumot terjesztik a gyülekezetünkben, mind mesterei ennek.” Az antikrisztusok és a nekik hízelgők így dicsérik egymást, és az antikrisztusok nem leplezik le a szégyentelen hízelgésüket. Az antikrisztusok így működnek: amikor a beosztottaik becsapják őket, készségesen bedőlnek nekik. Az antikrisztusok csak így bolondoznak. Ha valaki ismeri a valóságos helyzetet, és előáll, hogy ezt mondja: „Ez nem igaz! Abból a 10 főből, akiknek terjesztettük az evangéliumot, kettőről megállapítottuk, hogy nem fogadják el az igazságot, és ők már fel is adták a vizsgálódást. A fennmaradó nyolc főből csak hárman hisznek őszintén Istenben. Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy azt a hármat behozzuk!” Hogyan reagálnak az antikrisztusok a valós helyzet felfedésekor? Ezt gondolják: „Nem tudtam azokról a dolgokról!” Amikor valaki őszintén beszél olyan dolgok valóságos helyzetéről, amelyeknek nem voltak tudatában az antikrisztusok, vajon egyetértenek az illetővel vagy sem, és vajon boldogok-e vagy boldogtalanok? Boldogtalanok. Miért boldogtalanok? Ők vezetők, és még sincsenek tudatában a gyülekezeti munkát illető részleteknek és tényeknek, és egyáltalán nem fogják fel azokat – egyenesen arra van szükségük, hogy valaki, aki érti, mi történik valójában, elmagyarázza nekik az egészet. Amikor valaki, aki érti a helyzetet, és őszintén beszél, tisztázza ezeket a dolgokat, mit éreznek először az antikrisztusok? Úgy érzik, hogy teljesen elvesztették a hitelüket, és hogy zuhanórepülésbe kezd majd a presztízsük. Mit fognak vajon tenni az elvetemült természetükből adódóan? Gyűlölet ébred bennük, és ezt fogják gondolni: „Te pletykafészek! Ha nem szólaltál volna fel, észrevétlen maradt volna és senkinek fel sem tűnt volna ez a dolog. De hála neked, mindenki tud róla, és lehet, hogy téged kezdenek majd el csodálni helyettem. Vajon nem tűnök majd ettől alkalmatlannak, mintha nem is végeznék tényleges munkát? Megjegyezlek magamnak. Te kimondod az igazságot, lépten-nyomon kihívást intézel felém és szembeszegülsz velem. Meglátod, megbánod még ezt!” Gondolj bele, hogyan szemlélik az antikrisztusok azokat, akik lelkiismeretesen dolgoznak, akik őszintén beszélnek, és akik hűségesen végzik a kötelességeiket? Ellenségeknek látják őket. Nem a tények torzítása ez vajon? Nem csak hogy nem működnek együtt haladéktalanul és nem hozzák helyre a munkával kapcsolatos hibáikat, hanem továbbra is elhanyagolják a kötelességeiket is. Még gyűlöletet is táplálnak magukban azok iránt, akik őszintén beszélnek, és akik gondosak és felelősségteljesek a munkájukban. Még az is lehet, hogy kínozni próbálják őket. Ez vajon nem antikrisztusi viselkedés? (De igen.) Milyen beállítottság ez? Ez elvetemültség. Az antikrisztusok elvetemültsége lepleződik le ily módon. Valahányszor megjelenik egy becsületes ember, valahányszor becsületes, őszinte szavakat mond valaki, és valahányszor betartja az alapelveket és a dolgok igazi természetét vizsgálja valaki, az antikrisztusok viszolyognak tőle és utálják az illetőt, az elvetemült természetük pedig felszínre tör és felfedi magát. Valahányszor csalás történik, és valahányszor hazugságok hangoznak el, az antikrisztusok örülnek neki, tobzódnak benne, sőt meg is feledkeznek magukról. Olvasta valamelyikőtök „A császár új ruháját”? Az antikrisztusok viselkedése valamelyest hasonló természetű. Abban a történetben a császár mezítelenül parádézott az utcákon, és ezrek kiáltották: „Milyen szép a császár új ruhája! Milyen csodálatosan fest a császár! A császár oly nagyszerű! A császár új ruhája igazán varázslatos!” Mindenki hazudott. Tudta ezt vajon a császár? Anyaszült meztelen volt, hogyan kerülhette el akkor a figyelmét az a tény, hogy nem visel ruhát? Ezt bolondságnak hívják. Hasonlóképpen híján vannak a bölcsességnek ezek az elvetemült antikrisztusok is, annak ellenére, hogy alattomosak és csalárdak. Miért mondom azt, hogy híján vannak a bölcsességnek? Azért, mert olyanok, mint az a mezítelen császár volt. Nem látta tisztán, hogy az emberek csak be akarják csapni őt a szavaikkal. Még arra is képes volt, hogy mezítelenül körbejárjon, felfedve rútságát. Hát nem bolondság ez? No és az antikrisztusok elvetemültsége mit tár fel gyakran? Az ő bolondságukat.

Mivel az antikrisztusok elvetemült természetűek, mivel szeretik a csalást és a hazugságokat, a becsületességet viszont nem szeretik, és mivel megvetik az őszinte beszédet, az antikrisztus uralma alatt lévő gyülekezetekben gyakran kínzásnak vannak kitéve azok, akik becsületesek, vagy törekszenek a becsületességre, akik az igazságot gyakorolják és nem akarnak csalni vagy hazudni. Nem ez-e a helyzet? Minél többet beszélsz őszintén, annál inkább kínozni fog téged egy antikrisztus, és minél többet beszélsz őszintén, annál inkább nem fog szeretni téged. Ezzel szemben azok, akik hízelegnek neki és becsapják őt, elnyerik a jóindulatát és igen kedveltek lesznek a szemében. Hát nem elvetemültek az antikrisztusok? Vannak körülöttetek ilyen elvetemült antikrisztusok? Találkoztatok velük valaha? Nem engedik, hogy őszintén beszéljenek az emberek; aki őszintén beszél, annak befogják a száját. Ha valaha is sikerül hazudnod és igazodnod ahhoz, amit mondanak, s ezzel a cinkosukká válsz, akkor nem lesznek többé az ellenségeid. Ha egyre csak őszintén beszélsz és az igazságalapelvek szerint kezeled a dolgokat, akkor előbb vagy utóbb kínozni fognak téged. Benneteket kínoztak valaha is? Csak mert lelepleztétek a hamis vezetők és antikrisztusok gonosz tetteit, kínoztak benneteket, és végül egészen addig kínoztak titeket, hogy már semmit sem mertetek mondani, még akkor sem, ha akartatok. Megtörtént ez valaha is? Az őszinte beszéd és a problémák jelentése a kínzásotokhoz vezetett. A különböző gyülekezetekben kínoztak benneteket valaha is amiatt, hogy problémákat jelentettetek? Ha valakit, aki hazugságokat szól és becsapja a gyülekezetet, megmetszenek, azzal vajon kínozzák őt? (Nem.) Ez normális fegyelmezés; ez nem ugyanaz, mint a kínzás. Ez azért történik, mert hanyagul végzed a kötelességedet, megszeged az alapelveket és rossz szándékoktól vezérelve cselekszel, és mert hazudsz és csalsz, ami metszéshez vezet. Isten jelenlétében tehát soha nem fogod semmilyen következményét viselni annak, hogy őszintén beszélsz. A Sátán és az antikrisztusok jelenlétében azonban óvatosabbnak kell lenned. Ez azt a mondást tükrözi, miszerint „A királyok és a medvék miatt gyakran aggódik a nép.” Amikor velük beszélsz, mindig figyelembe kell venned a hangulatokat, fel kell mérned, hogy mennyire boldogok, és hogy borús vagy derűs-e az arckifejezésük, és azután kell eldöntened, hogy mit mondj, ami összhangban van a gondolataikkal. Amikor például egy antikrisztus ezt mondja: „Esni fog ma, nem igaz?”, neked ezt kell mondanod: „Az időjáráselőrejelzés szerint ma esni fog.” A valóságban, amikor az antikrisztus azt mondja, hogy lehet, hogy ma esni fog, azt azért teszi, mert nem akar kimenni és a kötelességét végezni. Ha azt mondod, hogy „Az időjáráselőrejelzés szerint ma napos idő lesz”, megharagszik. Ezt kell gyorsan mondanod: „Ó, rosszul mondtam. Esni fog ma.” Az antikrisztus ezt mondja: „Az imént mondtad, hogy nem fog esni. Hogy mondhatod most akkor azt, hogy esni fog?” Amire így kell felelned: „Az, hogy most napos idő van, még nem jelenti azt, hogy így is marad. A régiek ezt mondták: »Váratlan zivatarok támadhatnak az égből.« Az időjárásjelentések nem mindig pontosak, a te ítéleted viszont helyénvaló!” Amikor hallja ezt az antikrisztus, elégedettség tölti el, és megdicsér amiatt, hogy értelmes vagy. Szoktatok valaha is így viselkedni? Szoktatok, igaz? Képesek vagytok azt tenni, amit az antikrisztusok gyakran tesznek: nem engedni, hogy őszintén beszéljenek az emberek és kínozni azt, aki így tesz? Mindannyian láttatok már palotadrámákat, igaz? Milyen kapcsolat van a császár és az udvarban szolgáló miniszterei között? Talán nem könnyű egyetlen mondatban kifejezni a kapcsolatukat, de létezik közöttük egy jelenség, éspedig az, hogy a császár senkinek a szavát nem veszi készpénznek. Kielemez és átvizsgál mindent, amit a miniszterei mondanak, és soha nem tekinti azt igazságnak. Ez az alapelve, amikor a miniszterei beszédét hallgatja. Ami a minisztereket illeti: érteniük kell ahhoz, hogy meghallják a ki nem mondott célzásokat. Amikor például ezt mondja a császár: „Wang miniszterelnök említett ma valamit”, és így tovább, és így tovább, mindenki meghallgatja és ezt gondolja: „Úgy látszik, a császár elő akarja léptetni Wang miniszterelnököt, de nagyon fél attól, hogy az emberek pártokat alakítanak, a saját hasznukat keresik és fellázadnak, ezért én nem tudom nyíltan támogatni Wang miniszterelnököt. Középen kell állnom úgy, hogy szembe sem helyezkedek vele, de nem is támogatom őt, hogy a császár ne láthassa tisztán az igazi szándékaimat – ugyanakkor a császár akaratával sem helyezkedem szembe.” Látod, egyetlen kijelentés kapcsán is annyi gondolat van az elméjükben, a kígyó útjánál is tekervényesebbek. A mondanivalójuk lényege megfoghatatlan és kétértelműségbe burkolt marad. Több év alatt gyűjtött tapasztalatra van szükség annak az elemzéséhez, hogy mely kijelentések igazak és melyek hamisak, és annak alapján kell megfejtened, hogy mit is szándékoznak mondani, ahogyan általában viselkednek és beszélnek. Röviden: egyetlen őszinte kijelentés sincs a beszédükben, és hazugság minden, amit mondanak. Mindenki úgy társalog – legyen bár alacsonyabb vagy magasabb rangú –, hogy abban benne van a maga beszédmódja. Mindenki a saját szemszögéből kiindulva beszél, de amit mond, az sosem a hallottak szó szerinti jelentése – hazugság csupán. Hogyan keletkeznek a hazugságok? Úgy, hogy az emberek bizonyos szándékokat, célokat és motivációkat visznek bele a beszédükbe és a cselekedeteikbe; beszéd közben ügyelnek a szavaikra és arra, hogy azok mit sugallanak, kerülgetik a forró kását, és megvan a saját beszédmódszerük. Ha van módszerük, akkor az vajon még mindig őszinte beszéd? Nem, nem az. Sok jelentésrétege van a szavaiknak, az igazság és a hamisság keveréke – van, ami igaz, van, ami hamis belőle –, és van, aminek a csalás a célja. Mindenesetre nem őszinték. Vegyük Wang miniszterelnök példáját, amit az imént említettem. Valaki a bíróságon nyíltan szembehelyezkedik Wang miniszterelnökkel. Az, hogy igaz vagy hamis a szembehelyezkedése, nem látszik azonnal. Tovább kell vizsgálni. A következő jelenetben egy titkos szalonban iszogat Wang miniszterelnök házában. Kiderül, hogy ők ketten együtt dolgoznak. Ha csak azt a jelenetet figyeled, ahol ez az ember szembehelyezkedik Wang miniszterelnökkel, honnan láthatod, hogy ők ketten együtt dolgoznak? Miért helyezkedett szembe vele? Azért, hogy elkerülje a gyanút, és ezzel elérje, hogy a császár kevésbé legyen óvatos, és ne gyanítsa, hogy ők összejátszanak. Nem taktika ez vajon? (De igen, az.) Ezek az emberek abban a körben élnek, ahol egyetlen igaz szót sem mernek mondani. Ha ilyen kimerítő minden nap hazudozni, miért nem mennek el? Még egy elhunyt ellenfél sírját is meglátogatják – mit akarnak ezzel? Egyszerűen szeretnek mások ellen hadakozni; hadakozás nélkül unalmasnak érzik az életet. Ha nincs hadakozás, úgy gondolják, hogy túlságosan eseménytelen ez az élet. Mindenféle tervek és cselszövések járnak a fejükben, de sehol sem tudják hasznosítani azokat – szükségük van egy riválisra, aki ellen küzdhetnek, hogy kiderüljön, ki a felsőbb rendű. Ekkor érzik úgy, hogy értékes az életük. Ha meghal az ellenfelük, úgy érzik, nincs többé értelme az életüknek. Mondjátok meg Nekem, meg lehet javítani az ilyen embereket? (Nem, nem lehet.) Ez a természetük. Az antikrisztusoknak ilyen természetük van: Mindennap küzdenek mások ellen, valamint a vezetőkkel és a munkásokkal. Még Isten ellen is küzdenek, hazugságokat mondanak és csalnak minden nap, megszakítva és megzavarva Isten házának a munkáját. Egy pillanatra sem tudnak nyugton maradni. Nem tudják elfogadni az igazságot, akárhogy beszélnek is nekik arról. Akárcsak a nagy vörös sárkány, nem fognak lenyugodni, amíg teljesen el nem pusztítják őket.

Az antikrisztusok nem szeretik azokat, akik őszintén beszélnek, nem szeretik a becsületes embereket. A csalást és a hazugságokat élvezik. Akkor hát milyen a hozzáállásuk Istenhez? Milyen például a hozzáállásuk ahhoz, hogy Isten becsületességet követel az emberektől? Először is, megvetéssel tekintenek erre az igazságra. Az, hogy képesek lenézni a pozitív dolgokat, valóban jelzi a problémájukat, és önmagában is bizonyítja, hogy elvetemült a természetük. Ez azonban nem az átfogó vagy a teljes kép. Mélyebbre ásva: hogyan értelmezik az antikrisztusok azt, hogy Isten becsületességet követel az emberektől? Talán ezt mondják: „Ha becsületes ember vagyok, mindenről beszámolok istennek, mindent elmondok neki és mindent nyíltan megosztok a testvérekkel, az nem a méltóságom elvesztését jelenti vajon? Azt jelenti, hogy nincs méltóságom, nincs énem, és egész biztosan nincs magánéletem. Ez szörnyű; miféle igazság ez?” Avagy nem így látják a dolgot? Az antikrisztusok nem csupán megvetik a szívük mélyén Istennek a becsületességgel kapcsolatos szavait és követelményét, hanem akár még el is ítélik. Ha képesek elítélni, akkor lehetnek vajon becsületes emberek? Nem, egyáltalán nem lehetnek becsületesek. Mi az antikrisztusok reakciója, amikor azt látják, hogy egyesek beismerik azt, hogy hazudtak? A szívük mélyéből gúnyolják és csúfolják az ilyen viselkedést. Azt hiszik, hogy a becsületességre igyekvő emberek túlságosan ostobák. Hát nem elvetemültség a részükről, hogy ostobának titulálják a becsületes embereket? (De igen, az.) Ez elvetemültség. Ezt gondolják: „Ki mond igazat a mai társadalomban? Isten azt kéri, hogy légy becsületes, és valóban próbálsz is becsületes lenni, és még az efféle dolgokról is őszintén beszélsz. Te aztán csakugyan elképesztően ostoba vagy!” A megvetés, amelyet a becsületes emberek iránt éreznek a szívük mélyén, azt bizonyítja, hogy elítélik és utálják ezt az igazságot, és hogy nem fogadják el azt, valamit alá sem vetik magukat annak. Ez vajon nem az antikrisztusok elvetemültsége? Ez az igazság egyértelműen pozitív dolog, és a normális emberi mivolt megélésének egyik aspektusa, amellyel rendelkezniük kellene az embereknek a viselkedésük terén, az antikrisztusok azonban elítélik. Ez elvetemültség. A gyülekezetben gyakran vannak olyanok, akiket, mivel problémákat jelentenek vagy leírják a dolgok valódi állapotát a Fennvalónak, végül „megmetszenek” bizonyos vezetők – vagyis kínozzák őket. Olykor, amikor a Fennvaló a gyülekezeten belüli helyzetről érdeklődik, némely vezetők csak a pozitív dolgokat jelentik, a negatív dolgokat pedig kihagyják. Amikor egyesek meghallják, hogy nem tényszerűek ezeknek a vezetőknek a jelentései, és arra kérik a vezetőket, hogy mondják meg az igazat, azok félresöprik őket és megakadályozzák őket abban, hogy elmondják az igazságot. Némelyek nem fogadják el azt, ahogy az antikrisztusok teszik a dolgokat. Ezt gondolják: „Mivel te nem vagy hajlandó őszintén beszélni, én nem fogok vezetőként bánni veled. El fogom mondani az igazat a Fennvalónak. Nem félek attól, hogy megmetszenek engem.” Így aztán hűségesen jelentik a valóságos helyzetet a Fennvalónak. Amikor ezt megteszik, azzal lerántják a leplet a gyülekezetről. Hogyhogy? Mivel ezek az emberek feltárták azokkal az antikrisztusokkal kapcsolatos tényeket – felfedték a dolgok valódi állását. Egyetértenek ezzel az antikrisztusok? El tudják tűrni? Egyáltalán nem kímélik azokat, akik jelentették a problémát. Mit tesznek az antikrisztusok? Nem sokkal később összehívnak egy megbeszélést az üggyel kapcsolatban, arra kérik az embereket, hogy beszéljék meg, és megfigyelik a reakcióikat. A legtöbben, akik könnyen befolyásolhatók, fontolóra veszik a dolgot és ezt mondják: „Valaki jelentette a tényeket, és most ez a vezető veszélyben van. Mi nem jelentettük, hogy mi történik – ha a Fennvaló úgy dönt, hogy megbünteti ezt a vezetőt, nem leszünk vajon vele együtt mi is érintettek?” Úgyhogy ezek az emberek megtalálják a módját, hogy miként védjék meg a vezetőket, azok pedig, akik jelentették az igazságot, ennek eredményeképpen el lesznek szigetelve. Az antikrisztusok ily módon azt tehetik, amit csak akarnak, mivel bármilyen gonosz dolgokat művelnek is, senki sem meri jelenteni a helyzetet a Fennvalónak, így aztán elérik a céljukat. Egyesek számára ezért tényleges nehézséget jelenthet az, hogy jelentsék a helyzetet a Fennvalónak. Ismerik a tényeket, de az antikrisztusok folyton el akarják hallgattatni őket. Félelemből és bátortalanságból megalkusznak, ezáltal pedig nem esnek vajon áldozatául az antikrisztusok kényszerítésének? Végül, amikor felfedik és leváltják ezeket az antikrisztusokat, hogyan éreznek szerintetek azok, akik korábban megalkudtak? Sajnálják vajon? (Igen, sajnálják.) Egyszerre éreznek elégedettséget és megbánást, ezt gondolván: „Ha tudtam volna, hogy így végződnek a dolgok, akkor nem adtam volna fel. Addig kellett volna folytatnom a leleplezésüket és a dolgaik jelentését, amíg le nem váltják őket.” Az emberek többsége azonban nem képes erre; túlságosan gyávák.

Az antikrisztusok a csalást és a hazugságokat szeretik, a becsületességet pedig utálják; ez az elvetemült természetük első jól látható megnyilvánulása. Tudod, egyesek mindig úgy beszélnek, hogy az emberek nehezen tudják felfogni. Néha csak elejük van a mondataiknak, de nincs végük, máskor meg van végük, de elejük nincs. Egyáltalán nem lehet tudni, hogy mit akarnak mondani, és semminek nem látod az értelmét abból, amit mondanak, ha pedig megkéred őket, hogy magyarázzák el világosan, nem fogják. Gyakran használnak névmásokat a beszédükben. Például jelentenek valamit és ezt mondják: „Az a srác... ő azt gondolta, és akkor a testvérek nem voltak igazán...” Órákon át képesek folytatni, miközben még mindig nem fejezik ki magukat világosan, hebegnek-habognak, nem fejezik be a mondataikat, csak különálló szavakat mondanak, amelyeknek semmi közük egymáshoz, te pedig semmivel nem leszel okosabb a meghallgatásuk után – inkább csak nyugtalan. Ezek az emberek valójában sokat tanultak és jól képzettek – akkor hát miért nem képesek kerek mondatokban fogalmazni? Ez egy beállítottsággal kapcsolatos probléma. Annyira ravaszkodók, hogy még az is nagy erőfeszítésükbe telik, hogy akárcsak egy szemernyi igazságot is szóljanak. Bármit mondanak az antikrisztusok, annak nincs fókusza, mindig van eleje, de nincs befejezése; félmondatokat nyögnek ki, majd a másik felét lenyelik, és állandóan puhatolóznak, mivel nem akarják, hogy megértsd, mire céloznak; azt akarják, hogy találgass. Ha egyenesen megmondják neked, akkor rájössz, hogy mit mondanak és rögtön átlátsz rajtuk, nem igaz? Ezt ők nem akarják. Mit akarnak? Azt akarják, hogy egyedül találgass, és örömmel meghagynak abban a hitben, hogy igaz a tipped – ebben az esetben, nem ők mondták, úgyhogy semmilyen felelősséget nem viselnek. Ezen túlmenően, mit nyernek abból, ha elmondod nekik a tippedet azzal kapcsolatban, hogy mi a szavaik értelme? Pontosan az a tipped, amit hallani akarnak, és megtudják belőle az adott témával kapcsolatos elgondolásaidat és nézeteidet. Attól kezdve szelektív módon beszélnek, megválogatva, hogy mit mondjanak és mit ne mondjanak, és azt is, hogy hogyan mondják azt, majd továbblépnek a tervük következő lépésére. Minden mondat egy csapdával végződik, és ha folyton befejezed a mondataikat, ahogy hallgatod őket, akkor teljesen beleestél a csapdába. Fárasztó vajon számukra, hogy mindig így beszéljenek? Elvetemült a beállítottságuk – nem érzik fáradtnak magukat. Ez tejesen természetes a számukra. Miért akarnak ilyen csapdákat állítani neked? Azért, mert nem látják tisztán a nézeteidet, és attól tartanak, hogy átlátsz rajtuk. Miközben próbálják megakadályozni, hogy megértsd őket, ők igyekeznek megérteni téged. Ki akarják húzni belőled a nézeteidet, elgondolásaidat és módszereidet. Ha sikerül nekik, akkor beváltak a csapdáik. Egyesek húzzák az időt azzal, hogy gyakran mondják, hogy „hmmm” és hogy „ööö”, és nem fejeznek ki konkrét álláspontot. Mások azzal húzzák az időt, hogy olyan szavakat szúrnak a beszédükbe, mint a „nos” és az „izé”, titkolják, hogy mit is gondolnak valójában, és ezeket használják ahelyett, amit igazából mondani akarnak. Minden mondatukban sok haszontalan viszonyszó, határozószó és segédige van. Ha felvennéd és leírnád a szavaikat, azt vennéd észre, hogy semmi sem derül ki belőlük az adott témával kapcsolatos nézeteikről és hozzáállásaikról. Minden szavuk csapdákat, kísértéseket és csábításokat rejt magában. Milyen ez a beállítottság? (Elvetemült.) Nagyon elvetemült! Van benne csalás is? Ezeket az általuk kreált csapdákat, kísértéseket és csábításokat csalásnak nevezzük. Ez az antikrisztusok elvetemült lényegével rendelkező emberek egyik közös jellemzője. Hogyan nyilvánul meg ez a közös jellemző? Csak a jó híreket jelentik, a rosszakat nem, kizárólag tetszetős kifejezéseket használva, meg-megállva beszélnek, elrejtik az igazi mondandójuk egy részét, zavarosan beszélnek, homályosan beszélnek, és kísértést hordoznak a szavaik. Ezek a dolgok mind csapdák, és mindegyikük a csalás eszköze.

Az antikrisztusok többsége ezeket a megnyilvánulásokat mutatja, és többnyire így beszél és cselekszik. Fel tudnád ezt ismerni, ha hosszú időre kapcsolatba kerülnél velük? Át tudnál látni rajtuk? Először is azt kell megállapítanod, hogy becsületes emberek-e. Nem számít, mennyire követelik meg másoktól a becsületességet és az őszinte beszédet, azt kell megnézned, hogy ők maguk vajon becsületes emberek-e, hogy igyekeznek-e becsületesnek lenni, és hogy mi a becsületes emberekkel kapcsolatos nézőpontjuk és hozzáállásuk. Nézd meg, hogy viszolyognak-e a becsületes emberektől a szívük mélyén, hogy utálják-e és hátrányosan megkülönböztetik-e őket, vagy hogy mélyen legbelül ők is becsületes emberek akarnak-e lenni, de nehéznek és nagy kihívásnak találják ezt, így nem sikerül elérniük. Rá kell jönnöd, hogy ezek közül melyik szituáció áll fenn náluk. Fel tudnád ezt ismerni? Rövid idő leforgása alatt nem biztos, hogy képes lennél rá, mert ha agyafúrtak a csaló módszereik, akkor lehet, hogy nem fogsz átlátni rajtuk. Idővel azonban mindenki képes lesz átlátni rajtuk; nem rejthetik el örökké az igazságot magukkal kapcsolatban. Olyan ez, mint ahogy a nagy vörös sárkány gyakran azt mondja, hogy „az embereket szolgálja”, és hogy „az emberek közszolgájaként jár el”. Manapság azonban ki hiszi még el róla, hogy a nép pártja? Ki hiszi el még mindig, hogy a nép nevében hoz döntéseket? Senki sem hiszi ezt el többé, igaz? Kezdetben optimista várakozásaik voltak az embereknek, azt gondolták, hogy a Kommunista Párttal fordíthatnak a sorsukon és urakká lehetnek, hogy az majd a népet fogja szolgálni és az emberek közszolgájaként cselekszik. Manapság azonban ki hiszi még el ördögi szavait? Hogyan értékelik most az emberek? A nép közellenségévé vált. Hogyan jutott el idáig? Hogyan lett közszolgából közellenség? Az emberek a cselekedeteit látva és a cselekedeteit a szavaival összevetve felismerték, hogy csupa csalárd hazugságot, valótlanságot és olyan szavakat mondott, amelyekkel tisztára igyekezett mosni magát. A legkellemesebben csengő szavakat szólta, de a legrosszabb dolgokat tette. Ilyenek az antikrisztusok is. Ezt mondják például a testvéreknek: „Hűségesen kell végeznetek a kötelességeiteket – ne engedjétek, hogy a személyes tisztátalanságaitok beszennyezzék azokat.” De gondolj csak bele: ők maguk vajon így cselekednek? Amikor javasolsz nekik valamit, ha csak egy kicsit is feltársz a véleményedből, mindjárt nem értenek vele egyet vagy nem fogadják el, Amikor ütköznek a személyes érdekeik a kötelességeikkel vagy Isten háza érdekeivel, minden morzsányi nyereségért megküzdenek, és egy tapodtat sem engednek. Gondolkodj el a viselkedésükön, és hasonlítsd össze azzal, amit mondanak. Mit veszel észre? Szépen hangzanak a szavaik, de mind valótlanságok, és csak be akarják csapni velük az embereket. Amikor terveket szőnek és az érdekeikért küzdenek, akkor őszinte a viselkedésük, ahogy a cselekedeteikszándékai, eszközei és módszerei is mind őszinték, azaz nem hamisak. Ezek alapján nyerhetsz némi tisztánlátást az antikrisztusokat illetően.

Az antikrisztusok szeretik a hazugságokat és a csalást – és még mit szeretnek? A taktikákat, a tervek kovácsolását és a cselszövést is szeretik. A Sátán filozófiája szerint működnek, soha nem keresik az igazságot, teljességgel hazugságokra és csalásra hagyatkoznak, valamint terveket kovácsolnak és cselt szőnek. Nem számít, milyen világosan beszélsz az igazságról: még ha elismerőn bólogatnak is, akkor sem fognak az igazságalapelvek szerint cselekedni. Helyette egyre csak törik a fejüket, és tervek kovácsolásához, valamint cselszövéshez folyamodnak. Nem számít, milyen világosan beszélsz az igazságról, úgy látszik, nem képesek megérteni azt; egyszerűen úgy teszik a dolgokat, ahogy hajlandóak megtenni őket, ahogy akarják tenni őket, és ahogy az a saját érdekeiket szolgálja. Kellemes a beszédük, elrejtik vele az igazi arcukat és az igazi jellemvonásaikat, bolonddá téve és becsapva az embereket, és ha bedőlnek nekik mások, akkor elégedettséget éreznek, és akkor teljesültek az ambícióik és a vágyaik. Ez az antikrisztusok következetesen alkalmazott módszere és megközelítése. Ami azokat a becsületes embereket illeti, akik egyenesen beszélnek, akik őszintén beszélnek és nyíltan beszélgetnek a saját negativitásukról, gyengeségükről és lázadó állapotaikról, és akik a szívükből szólnak: az antikrisztusok legbelül viszolyognak tőlük és hátrányosan megkülönböztetik őket. Azokat szeretik, akik – hozzájuk hasonlóan – elvetemülten és csalárd módon beszélnek, és nem gyakorolják az igazságot. Amikor ilyen emberekkel találkoznak, örülnek a szívükben, mintha találtak volna valakit, aki olyan, mint ők. Nem aggódnak többé amiatt, hogy mások jobbak náluk, vagy hogy képesek felismerni őket. Talán nem az antikrisztusok elvetemült természetének a megnyilvánulása ez? Nem azt bizonyíthatja vajon, hogy elvetemültek? (De igen.) Miért illusztálhatják ezek a dolgok, hogy az antikrisztusok elvetemültek? Egy lelkiismerettel bíró, racionális teremtett lénynek a pozitív dolgokat és az igazságot kell szeretnie. Az antikrisztusoknak azonban minden ilyen pozitív dolog púp a hátukon és tüske az oldalukban. Aki csak betartja vagy gyakorolja azokat, az ellenségükké válik, és ők ellenségesen tekintenek az ilyen emberekre. Nem hasonló természetű ez, mint a Sátán Jóbbal szembeni ellenségessége? (De igen.) Ugyanaz a természet, ugyanaz a beállítottság, mint a Sátáné, és ugyanaz a lényeg. Az antikrisztusok természete a Sátántól ered, és ők ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a Sátán. Éppen ezért az antikrisztusok szövetségben állnak a Sátánnal. Túlzó vajon ez a kijelentés? Nem, egyáltalán nem az; teljességgel helytálló. Miért? Azért, mert az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat. Csalásban szeretnek részt venni, a hazugságokat szeretik, az illuzórikus látszatokat és a színlelést. Ha valaki leleplezi az igazi arcukat, képesek vajon arra, hogy alávessék magukat és örömmel fogadják ezt? Nem csupán elfogadni nem tudnák, hanem még bántalmazást is zúdítanának válaszképpen az illetőre. Haragra gerjednek és dührohamot kapnak azok miatt, akik megmondják az igazat vagy leleplezik az igazi arcukat. Lehet például egy olyan antikrisztus, aki nagyon ügyesen színlel. Mindenki úgy tartja róla, hogy jó ember: szeretetteljes, együtt tud érezni az emberekkel, megérti mások nehézségeit, és gyakran támogató és segítőkész azok irányában, akik gyengék és negatívak. Valahányszor nehézségeik támadnak másoknak, ő képes figyelmet és elnézést tanúsítani irántuk. Ez az antikrisztus az emberek szívében nagyszerűbb Istennél. Ha leleplezed egy ennyire erényesnek tűnő ember színlelését és szélhámosságát, ha megmondod neki az igazat, vajon el tudja fogadni? Nem csak hogy nem fogja elfogadni, de még fokozni is fogja a színlelést és a szélhámosságot. Mondd meg Nekem: ha lelepleznéd a farizeusok szélhámosságát, amikor kiállnak az utcasarkokra kezükben az írásaikkal, hogy ott imádkozzanak és felolvassanak másoknak, és megmondanád nekik, hogy csak a magamutogatás végett csinálják az egészet, vajon beismernék, amit mondasz? Boldogan elfogadnák? Elgondolkoznának a szavaidon? Képesek lennének belátni, hogy szélhámosság és csalás, amit művelnek? Képesek lennének elgondolkozni, bűnbánatot tartani, és soha többé nem cselekedni ekképpen? Egyáltalán nem. Ha ezzel folytatnád: „A cselekedeteid félrevezetik az embereket, te pedig pokolra jutsz és meg leszel büntetve”, az nem az igazság közlése volna? (De igen.) Ez az igazság közlése. És vajon elfogadnák? Nem, azonnal haragra gerjednének és ezt mondanák: „Micsoda!? Azt mondod, hogy pokolra jutok és meg leszek büntetve? Ez képtelenség! Istenben hiszek, nem benned! A te szavaid semmit sem jelentenek!” Vajon ez lenne a vége? Mit tennének utána? Így folytatnák: „Sokfelé utaztam, oly sok embernek terjesztettem az evangéliumot, olyan sok gyümölcsöt teremtem, oly sok keresztet hordoztam, annyit szenvedtem börtönben – te, gyermekem, még az anyád méhében voltál, amikor én hinni kezdtem az úrban!” Fel lett fedve a természetük, nem igaz? Hát nem a türelemről és a toleranciáról prédikálnak – ők miért nem képesek akkor ezt az apróságot tolerálni? Miért nem képesek tolerálni? Azért nem, mert megmondtad az igazat, felfedted az igazi énjüket, és nincs rendeltetési helyük. Vajon képesek ezt is tolerálni? Ha nem antikrisztusok, ha az antikrisztusok útján járnak, de el tudják fogadni az igazságot, és szélhámos megnyilvánulásuk is van, akkor mit fognak tenni, ha leleplezed a szélhámosságukat? Lehet, hogy nem fognak azonnal elgondolkozni magukon, és valótlanul és sekélyesen hangozhat azt állítani, hogy így tennének. A normális emberek többségének azonban az az első reakciója ennek hallatán, hogy szúró fájdalmat érez a szívében. Mit jelent ez a szúró fájdalom? Azt jelenti, az embereket megérintette, amit hallottak; nem számítottak arra, hogy valakinek lesz bátorsága ilyen meggondolatlanul cselekedni, kimondani az igazat és így elítélni őket előttük – sosem számítottak ilyen szavakra, és soha nem hallottak ilyeneket korábban. Azonkívül szégyenérzetük is van, és meg akarják őrizni a jó hírüket. Ahogy azon töprengenek, hogy azt mondtad nekik, hogy félrevezetik az embereket, amikor kiállnak az utcasarokra imádkozni és az írásokat olvasni, önvizsgálatot tartanak és felismerik, hogy csakugyan azt akarták megmutatni ezzel az embereknek, hogy mennyire odaszántak, hogy mennyire szeretik az Urat, és hogy mennyit képesek szenvedni, valamint azt is felismerik, hogy ez szélhámosság, és hogy igaz, amit mondtál. Felismerik, hogy ha így folytatják, nem lesznek képesek az emberek szeme elé kerülni. Szégyenérzetük van, és e szégyenérzet miatt talán képesek lesznek türtőztetni magukat valamennyire és felhagyni a gonosz tetteikkel vagy azokkal a cselekedeteikkel, amelyek szégyentelenek, és amelyek rontanák a jó hírüket. Mit jelent az, amikor többé már nem cselekednek így? Némi bűnbánatra enged következtetni. Nem biztos, hogy valóban bűnbánatot fognak tartani, de legalább fennáll a bűnbánat lehetősége, ami sokkal jobb az antikrisztusoknál és a farizeusoknál. Mitől jobb? Azért jobb, mert nekik van lelkiismeretük és szégyenérzetük, és mások leleplező szavai szíven szúrják őket. Lehet ugyan, hogy szégyellik magukat, és hogy meg lett sértve a méltóságuk, de legalább el tudják ismerni, hogy helytállóak ezek a szavak. Még ha a jó hírüket nem is tudják megőrizni, mélyen legbelül már elismerték ezeket a szavakat és alávetették magukat nekik, és ezzel máris elfogadták azokat. Miben különböznek ettől az antikrisztusok? Miért mondjuk azt, hogy az antikrisztusok, hogy elvetemültek? Az antikrisztusok elvetemültsége abban a tényben rejlik, hogy amikor hallanak valamit, ami igaz, nem csak elfogadni képtelenek, hanem éppen ellenkezőleg: gyűlölik is azt. Azonkívül a maguk módszereihez folyamodnak, kifogásokat, érveket és különféle objektív tényezőket keresnek, amelyekkel megvédhetik és kimagyarázhatják magukat. Milyen célt akarnak elérni? Pozitívvá akarják változtatni a negatív dolgokat, és negatívvá a pozitív dolgokat – visszájára akarják fordítani a helyzetet. Hát nem elvetemült dolog ez? Ezt gondolják: „Nem számít, mennyire van igazad, vagy mennyire vannak összhangban a szavaid az igazsággal, vajon ellene tudsz állni a meggyőző beszédemnek? Noha nyilvánvalóan hamis, csalárd és félrevezető minden szó, amit kimondok, akkor is tagadni fogom és el fogom ítélni, amit mondasz.” Hát nem elvetemült dolog ez? De, nagyon is elvetemült. Azt gondoljátok, hogy amikor jó embereket látnak az antikrisztusok, akkor a szívükben nem tartják becsületesnek őket? Becsületes és az igazságra törekvő embereknek tartják őket, de miként definiálják a becsületességet és az igazságra való törekvést? Azt gondolják, hogy a becsületes emberek ostobák. Az antikrisztusok viszolyognak az igazságra való törekvéstől, megvetik azt és ellenségesen viszonyulnak hozzá. Úgy hiszik, hogy hamis dolog, hogy senki sem lehet olyan ostoba, hogy az igazságra törekedve mindenről lemondjon, bárkinek bármit elmondjon, és mindent Istenre bízzon. Senki sem ilyen ostoba. Úgy érzik, hogy e cselekedetek mindegyike hamis, és egyikben sem hisznek. Vajon elhiszik az antikrisztusok, hogy Isten mindenható és igazságos? (Nem.) Így aztán kérdőjeleket tesznek a fejükben mindezen dolgok mögé. Mire utal ez? Hogyan értelmezzük ezt a tömérdek kérdőjelet? Az antikrisztusok nem csupán kétségbe vonják vagy megkérdőjelezik, hanem végül tagadják is a fentieket, és az a céljuk, hogy a visszájára fordítsák a helyzetet. Mit értek az alatt, hogy a visszájára akarják fordítani a helyzetet? Ezt gondolják: „Mi haszna annak, ha ennyire igazságos valaki? Ha egy hazugságot ezerszer elismételnek, igazság lesz belőle. Ha senki sem szólja az igazságot, akkor az nem az igazság, és nincs haszna – akkor az csak egy hazugság!” Nem a jó és a rossz kiforgatása ez? Ez a Sátán elvetemültsége – a tények eltorzítása, valamint a jó és a rossz kiforgatása – ők ezt szeretik. Az antikrisztusok kiválóan értenek a színleléshez és a csaláshoz. Amiben kiemelkedőek, az természetesen a velejükben rejlik, a velejükben pedig pontosan az rejlik, ami a természetlényegükben. Mi több, ez az, ami után sóvárognak és amit szeretnek, és a világban való túlélésük módját is ez szabályozza. Hisznek az olyan mondásokban, mint az, hogy „A jók fiatalon meghalnak, míg a gonoszok nagyszerű időskort élnek meg”, hogy „Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „Az ember sorsa a saját kezében van,” „Az ember diadalmaskodni fog a természet fölött”, és így tovább. Összhangban van vajon e kijelentések bármelyike is az emberi mivolttal vagy azokkal a természeti törvényekkel, amelyeket fel tudnak fogni a normális emberek? Egyik sincs. Akkor hát hogy lehetnek annyira oda az antikrisztusok ezekért a Sátántól eredő ördögi mondásokért, sőt, jelmondatukként is kezelni őket? Erre csak azt lehet mondani, hogy azért, mert túlságosan elvetemült a természetük.

Volt egy bizonyos gyülekezetvezető, akivel nagyjából egy év leforgása alatt kapcsolatba kerültem néhányszor. Több alkalmunk is volt találkozni, de korlátozottak voltak a beszélgetéseink, mert nem volt az a szabadon beszélő fajta. Mit jelent, hogy „nem volt az a szabadon beszélő fajta”? Azt jelenti, hogy akkor sem mondott sokat, ha kérdéseket tettek fel neki. Vajon másokkal is ilyen volt, akikkel a gyülekezetben szóba elegyedett? Két lehetséges helyzet volt: a hozzá hasonlóan gondolkodók számára rengeteg mondandója volt, azok társaságában viszont, akikkel nem gondolkodtak hasonlóan, óvatos lett, és kevésbé szabadon beszélt. Később összességében arra a megállapításra jutottam, hogy a Velem folytatott beszélgetései alatt öt „klasszikus” mondás hangzott el tőle összesen. Nem beszélt szabadon, ezért, ha mondott valamit, az „klasszikus” mondássá vált. Miféle ember az ilyen? Nevezhetjük őt „különleges személynek”? Elég normális dolog, hogy gyülekezetvezetők és dolgozók kapcsolatba lépnek és megbeszélnek Velem dolgokat, nem igaz? Ez a személy azonban kivételes volt. Öt mondás hangzott csak el a szájából, öt hihetetlenül „klasszikus” mondás. Hallgassátok meg, hogy mitől ilyen „klasszikusak” ezek a mondások. Mindegyik mondásának megvan a maga kontextusa és van egy kis háttértörténete. Kezdjük azzal, hogy honnan eredt az első mondása.

Volt az általa vezetett gyülekezetben egy gonosz ember, aki sok rosszat tett és megzavarta a gyülekezet munkáját. Mindenki látta rajta, hogy gonosz, ezért elkezdtek beszélgetni róla és kibeszélni a dolgait. Ahhoz, hogy kizárják és elküldjék, jelentést kellett tenni róla a gyülekezetben, hogy mindenki megtudja, milyen rossz dolgokat tett, és hogy miért osztályozzák gonosz emberként és küldik el őt. Miközben le lett leplezve néhány rossz dolog, amelyeket ez a gonosz ember művelt, ez a vezető, aki általában nem beszélt sokat, felszólalt és ezt mondta róla: „Jót akart.” Miként látta azt, hogy ez a gonosz ember ilyen rossz dolgokat tett és megzavarta a gyülekezet munkáját? Úgy, hogy „jót akart.” Azt hitte, hogy egy rossz ember rossz cselekedetei mindaddig összhangban vannak az igazsággal, amíg jót akar az illető. Szerinte, ha jót akar valaki, akkor még az általa okozott akadályozások és zavarások is összhangban vannak az igazsággal, függetlenül a cselekedetei természetétől, legyen az jó vagy rossz, és függetlenül a cselekedetei következményeitől. „Jót akart.” Ez volt ennek a vezetőnek az első mondása. Hallottatok valaha efféle beszédet? Egy gonosz ember nyilvánvalóan gonoszságot művel, de valaki mégis azt állítja, hogy jó szándék lakozott benne, miközben azokat a rossz dolgokat tette. Mindenki tisztán lát ezzel a mondással kapcsolatban? Úgy hiszem, hogy némelyeket talán félrevezethet ez a mondás, mivel az emberek többsége azt gondolja, hogy ha jót akar valaki, akkor nem kell vele foglalkozni, és hogy ha jó szándéktól vezérelve tesz valami rosszat valaki, akkor nem szándékosan művel gonoszságot. Miután ez a vezető így felkavarta és félrevezette az embereket, fennállt az esélye, hogy egyesek átállnak az oldalára, és szimpatizálni kezdenek a gonosz emberrel. Ha nem vezette volna félre őket ez a vezető, akkor az emberek többsége helyesen értelmezte volna ezt az ügyet és úgy gondolta volna, hogy ki kell zárni és el kell küldeni ezt a gonosz embert, amiért gonoszságot művelt. Miután azonban felkavarta és félrevezette őket ez a vezető, némelyek ezt gondolták: „Jót akart az illető, ez logikus. Néha mi is ilyenek vagyunk. Ha jó szándékból valami rosszat teszünk, akkor talán bennünket is ki kell takarítani és el kell küldeni?” Ennek eredményeként aztán átálltak ennek a vezetőnek az oldalára. Miért? A saját jövőjükön gondolkodtak. Ugye milyen könnyen elfogadták az emberek ennek a vezetőnek a mondását? Milyen következményekkel járt az, hogy elfogadták? Kétségek merültek fel bennük Istent, az Ő igazságos természetét, valamint azokat az alapelveket illetően, amelyek szerint Isten eljár. Kétségek merültek fel bennük azon alapelveket illetően, amelyek szerint Isten háza eljár, kérdéseket vetettek fel velük kapcsolatban, majd elítélték azokat. Ilyen kétségeket tápláltak a szívükben. Valójában nem azért küldték el ezt a gonosz embert, mert tett egy rossz dolgot. Isten házában senkit sem küldenek el egyszerűen azért, mert eseti jelleggel hibázik, akár kétkezi munkát, akár különleges kötelességet, akár technikai készségeket igénylő kötelességet végez. Mindannyiuk esetében a következetes viselkedésüket osztályozzák a gyülekezetvezetők és a testvérek közösen, és azután kezelik őket. Ha például valaki mindig lusta, amikor dolgoznia kellene, és kifogásokat keres a munka elkerülése végett, akkor vajon helyénvaló elküldeni őt ezen viselkedése alapján? (Igen, az.) Így van, ez helyénvaló. Ha például takarításra osztanak be, te pedig gyakran napraforgómagot eszel, teát iszol, újságot olvasol, és nemtörődöm módon szétszórod magad körül a napraforgóhéjat, akkor nem hanyagolod-e el a kötelességeidet? Nemcsak hogy nem takarítasz, de még rendetlenséget is csinálsz, ami azt jelenti, hogy elhanyagolod a kötelességeidet. Ha nem vagy kompetens a munkád terén, akkor az alapelvekkel teljességgel egyező dolog, hogy elküldjenek téged, és nem szabad emiatt vitatkoznod. Ez a gyülekezetvezető viszont azt állította, hogy az illető jót akart, ez pedig félrevezette az embereket. Miután a vezető így felkavarta és félrevezette az embereket, némelyikük követni kezdte őt, és egyetértésre jutottak. De vajon hová helyezték Istent és az igazságalapelveket, amikor így cselekedtek? Olyanok lettek, mint egy család, úgy beszéltek, hogy a „mi gyülekezetünk” és „Isten hozzánk tartozó háza”. Hogyan definiálható a „gyülekezet” és „Isten háza”? Lehet olyan háza Istennek, ahol nincs ott Isten? (Nem.) Ha Isten nincs ott valahol, ott létezhet és alaphítható vajon gyülekezet? (Nem.) Mit jelentett tehát, amikor azt mondták, hogy „a miénk” és hogy „hozzánk tartozó”? Azt jelentette, hogy elszakadtak Istentől. A gyülekezet ennek a zavaros fejű vezetőnek a gyülekezetévé vált, ő lett a gyülekezet mestere, míg azok az úgynevezett testvérek és zavaros fejű emberek egy bandát alakítottak vele, és rokonokként viselkedtek az irányában. Eltávolodtak Istentől, így Isten egy „Isten házán” kívüli szerepet vállalt. Ezekkel a következményekkel járt, amikor az említett körülmények között elhangzott ez az első mondás ennek a vezetőnek a szájából. Mindenki különösen nagyra értékelte őt, ezt gondolván: „A mi gyülekezetvezetőnk igazságos, tekintettel van ránk, megbocsátja a gyengeségeinket, és még fel is szólal az érdekünkben. Ha hibázunk, Isten mindig leleplez és megmetsz, a vezetőnk viszont mindig megóv minket, ahogy egy tyúkanyó óvja a csibéit. Ha ő ott van velünk, nem érhet minket semmi baj.” Mindenki hálás volt neki. Ezekkel a következményekkel járt ennek a vezetőnek az első mondása.

Folytassuk most ennek a vezetőnek a második mondásával. Volt valamilyen külső ügyekkel kapcsolatos munka a gyülekezetben, amelyet az emberek többsége nem tudott elvégezni, vagy túlságosan lefoglalták őket a kötelességeik ahhoz, hogy elintézhessék. Volt néhánycsupán névleges hívők, akik jól értettek a külső ügyek kezeléséhez, így hát Isten háza elkülönített egy kevés pénzt arra, hogy egy ilyen emberrel végeztesse el ezeket a feladatokat, és olykor még egy kicsit többet is költött arra, hogy ez az illető jó néhány feladatot elvégezzen Isten háza nevében. Mondjátok meg Nekem, megszegte vajon az Isten házára vonatkozó alapelveket, hogy még 200 jüant költöttek ilyen ügyek elintézésére? Csak így lehetett elintézni azokat az ügyeket, és mivel jó eredményekkel járt, így kezelték őket. Azzal, hogy plusz 200 jüant adtak annak az illetőnek, Isten háza kényelmesen elintézhette ezeket az ügyeket, és sok dolog meg lett oldva. Megérte vajon elkölteni azt a plusz 200 jüant? (Megérte.) Teljes mértékben megérte. Helyénvaló volt így tenni a dolgokat. Ha olyasvalakinek adná Isten háza azt a 200 jüant, aki nem tudja elintézni azokat a feladatokat, akkor az pénzkidobás lenne. Az viszont, hogy ennek az illetőnek adták oda azt a plusz 200 jüant, azt jelentette, hogy jól el lehetett végezni azokat a feladatokat – akkor hát összhangban volt-e az alapelvekkel az, hogy Isten háza így kezelte a dolgokat? (Összhangban volt az alapelvekkel.) Összhangban volt akkor az alapelvekkel az, hogy ezt nem beszélték meg a testvérekkel, illetve nem kommunikálták feléjük? (Összhangban volt az alapelvekkel.) Joga van a Fennvalónak így kezelni a dolgokat? (Igen.) Igen, ez bizonyos. Ám ez a gyülekezetvezető ezt mondta: „Azt mondták a testvérek, hogy az az illető plusz 200 jüant kapott... Csak a testvérek nevében kérdezlek erről az ügyről. Nem értik ezt az alapelvet, és szeretnénk utánajárni, hogy miként beszélgessünk az igazságnak erről az aspektusáról.” A vezető félmondatokban beszélt csak. Ez volt a második mondása. Nyilvánvalóan kérdés volt ez a mondás, amely ezt jelentette: „Azt mondod, hogy minden, amit teszel, összhangban van az alapelvekkel, de ez a dolog nincs, néhány testvérnek pedig véleményei és elképzelései vannak ezzel kapcsolatban, úgyhogy meg kell kérdezzelek a nevükben: Hogyan magyarázod ezt a dolgot? Adj magyarázatot!” Ez egy kérdés, nem igaz? Most pedig rajta, elemezzétek, hogy hány üzenet rejlett benne – mi a nézetetek egy ilyen dolog hallatán? Hogyan látjátok ezt az embert ennek alapján? (Isten, kérdőre vonó hangneme volt ennek a mondásának. Ez az ember kérdőre vonta Istent. Valójában neki is megvoltak a maga elképzelései ezzel az üggyel kapcsolatban. Nem a saját, igazi gondolatait fejezte ki, hanem azt mondta helyette, hogy a testvérek nem tudják elfogadni a Fennvaló döntését, és hogy nekik voltak véleményeik azzal kapcsolatban. Amikor a testvéreknek elképzeléseik voltak, akkor neki gyülekezetvezetőként beszélnie kellett volna velük az igazságról a probléma megoldása érdekében, de nemcsak hogy nem oldotta meg azt, hanem még kérdőre is vonta Istent ezekkel az elképzelésekkel. Csalárd és elvetemült beállítottság van benne.) Két pont hangzott el: egyrészt az, hogy ez a vezető kérdőre vonta a Fennvalót, másrészt pedig az a tény, hogy ő már elképzeléseket táplált legbelül, mégis ezt mondta: „A testvérek nem értik az alapelveket, és utána akarnak járni.” Van-e probléma ezzel a mondással? Vajon ennyire fontosak voltak számára a testvérek? Ha annyira fontosnak tekintette a testvérek életbe való belépését, akkor, amikor ilyen erős elképzeléseik támadtak, miért nem oszlatta el azokat? Nem hanyagul végezte ezzel a kötelességét? De igen, hanyag volt. Nem oldotta meg a problémát, sőt, szégyentelenül kérdőre vonta a Fennvalót a testvérek elképzeléseivel. Miért tett hát így? Mi miatt volt képes kérdőre vonni a Fennvalót? Nem voltak-e neki is elképzelései? Nem voltak-e neki is gondolatai a Fennvaló döntését illetően? Nem érezte vajon ő is úgy, hogy nem megfelelően lett kezelve ez az ügy? Nem neki juttatták azt a 200 jüant, ezért úgy érezte, hogy kimaradt valamiből, nem igaz? Ezt gondolta: „Nekem kellett volna megkapnom azt a plusz 200 jüant, mi érdemeljük meg. Az a fickó álhívő, nem neki kellett volna megkapnia. Mi igazán hiszünk istenben, és mi vagyunk isten házának a népe, nem ő.” Nem így értette talán? (De igen.) Pontosan így értette. És ezt nem mondta ki egyenesen; dadogva nyögte ki. Most, hogy hallottátok, értitek ezt vagy sem? Milyen nézőponton vagytok ebben a pénzköltéssel kapcsolatos ügyben? A többség meg tudja érteni ezt az apróságot. Ha Isten házának óriási munkájára gondolunk, csakugyan észre kellett volna vennie plusz 200 jüan elköltését annak a vezetőnek? Ráadásul nem is az ő zsebéből került ki az a pénz, akkor hát miért zaklatta fel magát annyira miatta? Nem csupán irigy volt annak láttán, hogy mások jó emberek? Nem erre célzott vajon? Ti képesek vagytok megérteni, amit az imént magyaráztam el nektek? Van köztetek bárki, aki nem ért egyet és ezt mondja: „Nem! A tudtunkon kívül elkölteni plusz 200 jüant – borzasztó, hogy nincs jogunk tudni erről. Nem Isten háza felajánlásainak az eltékozlása ez vajon?”? Mit jelent Isten házának a fogalma? Mit jelent a felajánlások fogalma? Hadd mondjam el neked, hogy a felajánlások nem mindenkihez tartoznak, nem a testvérek tulajdonát képezik; ha csak testvérek volnának, és nem lenne Isten, akkor nem Isten házának neveznénk Isten házát. Amikor Isten megjelenik és munkálkodik, amikor embereket szólít Maga elé és megalapítja az egyházat – ez Isten háza. Amikor a testvérek felajánlják a tizedet, azt nem Isten házának ajánlják fel, nem az egyháznak, és semmiképpen sem valamely egyénnek ajánlják fel. Isten az, akinek azt a tizedet felajánlják. Egyszerűen fogalmazva: Istennek adják azt a pénzt; az az Ő magántulajdona. Mi következik abból, hogy a magántulajdona? Azt, hogy Isten úgy oszthatja el, ahogy jónak látja, és hogy a vezető nincs arra feljogosítva, hogy beleszóljon. Hadd mondjam el neked, hogy egy kicsit túlzó és szükségtelen volt kérdéseket feltenni és az igazságot keresni emiatt az ügy miatt; ez a vezető hamisan viselkedett és színlelt! Olyan sok jelentőségteljes ügy volt, amelyekkel kapcsolatban nem kereste az igazságot ez a vezető, de ebben az ügyben mégis az igazság keresése mellett döntött. Miért nem kezelte azt a gonosz embert? Miért nem kereste az igazságot, ezt mondván: „Ennek az illetőnek gonosz cselekedetekről tanúskodó megnyilvánulásai voltak; minden testvér gyomra felfordul tőle. Nem kellene ezt kezelnem?” Ezzel kapcsolatban nem tett fel kérdéseket a vezető; teljességgel vak volt ezzel a gonosz emberrel kapcsolatban. Hát nem probléma ez? Mi volt ennek a vezetőnek az első mondása? (Jót akart.) „Jót akart.” Nézzétek, milyen „jóindulatú” volt ez az ember; mekkora képmutató! Elvetemült volt, de a szavai tele voltak jóindulattal és erkölcsiséggel; mézédesek voltak a szavai, de a szívében tőr lapult, és nem viselkedett emberként. Mi volt a második mondása? „Isten háza plusz 200 jüant adott valakinek egy feladat elvégzésére. A testvéreim nevében keresni akarom az igazságot azzal kapcsolatban, hogy miként kellene megértenünk és felfognunk az alapelvet ebben az ügyben.” Én teljes kijelentésként fogalmaztam meg ezt, de ő persze nem így mondta el. Hezitálva beszélt, ezért nehéz volt megérteni, hogy mire céloz. Egyszerűen így beszélt. Ez volt ennek a vezetőnek a második mondása.

Most hallgassátok meg ennek a vezetőnek a harmadik mondását. Mindenki együtt dolgozott: ástak. Mindenki azt a feladatot kapta, hogy töltsön meg egy kosarat földdel. Volt egy ember, aki gyorsan dolgozott és elsőként elkészült, majd leült, vizet ivott és pihent, a többiekre várva. Akkor valami rosszul alakult. Mi alakult rosszul? Felmerült a harmadik probléma. Ez a vezető ismét eljött, hogy megkérdezze a Fennvalót, ezt mondván: „Van itt valaki, aki gyorsan dolgozik és sebesen mozog, de van vele egy baj. Miután befejezte a munkát, csak leül, és senkinek sem segít, így mindenki véleményeket kezd formálni róla.” A Fennvaló testvér ezt kérdezte: „Általában lusta ez az ember, amikor dolgozik?” A vezető így felelt: „Nem, nem az. Egyszerűen csak gyorsan dolgozik, és miután elkészült, csak leül és vár, senkinek sem segít, így a testvéreknek megvan róla a véleményük, azt mondják, hiányzik belőle a könyörület.” Amikor megemlítették ezt a testvérek, a vezető elszomorodott. Ezt gondolta: „Ó, jaj, lám csak, milyen kegyetlen ez az ember! A testvéreim elfáradtak a munkában, lassan dolgoznak, és senki sem segít nekik.” Az egész csoport zaklatott volt, így ő is annak érezte magát. Milyen „empatikus” volt ez a részéről! Magával vitte ezt a „terhet”, hogy jelentse a Fennvalónak. Elsőként ezt kérdezte meg: „Meg lehet-e büntetni az ilyen embert?” Mondjátok meg Nekem, szerintetek meg lehet büntetni az ilyen embert? (Nem.) Akkor hát miként reagáltok a hallottakra? Vegyes érzéseitek vannak ezzel kapcsolatban? Feldúltak vagytok? (Igen.) Isten háza mindig is arról beszélt, hogy az embereknek meg kell érteniük az igazságot és igazságosan kell bánniuk másokkal, ám ez a vezető még ezt a kis dolgot sem tudta megtenni. Úgy hitte, hogy igazságos lenne megbüntetni azt az embert. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen, az.) Ezt gondolta: „A testvéreim szenvednek, és jelentették nekem, hogy nincs könyörület ebben az emberben. Vezetőként hogyan nyerhetem meg magamnak ezeket az embereket, hogyan békíthetem és óvhatom meg őket, és hogyan előzhetem meg, hogy valaki ártson nekik, vagy hogy úgy érezzék, rosszul bántak velük?” Az első reakciója az volt, hogy meg kell bünteti az illetőt, azt gondolván, hogy akkor mindenkinek a haragja lecsillapodik, és akkor minden igazságosan és méltányosan alakul. Talán nem ezt akarta tenni? (De igen.) Ezt gondolta: „Mind ugyanazt az ételt esszük, ugyanazon a helyen élünk, és ugyanúgy bánnak velünk. Mi jogod van ahhoz, hogy ilyen gyorsan dolgozz? Ha gyorsan dolgozol, miért nem segítesz a többieknek?” Mondjátok meg Nekem, vajon hogyan éreznek az emberek ennek hallatán? „Gyorsan dolgozni bűn. Úgy tűnik, sosem szabad gyorsan dolgoznunk – semmi javunk nem származik belőle ennek a vezetőnek a keze alatt. Gyorsan dolgozni nem jó, és proaktívnak lenni sem az. Indokolható, ha lassú az ember!” A Fennvaló megkérdezte a vezetőt: „Mi van azokkal, akik lassan dolgoznak? Megjutalmazod őket?” A vezető zavarban volt, de nem volt zavaros fejű. Ezt mondta: „Nem, nem jutalmazhatom meg őket. Azt a fickót azonban, aki gyorsan dolgozik, meg kellene büntetni. A testvérek mind azt mondják, hogy meg kell büntetni őt.” Ez a mondás hangzott el tőle. Mondjátok meg Nekem, valóban a testvéreket képviseli ez a mondás, vagy pedig magát a vezetőt? (Magát a vezetőt képviseli.) Tegyük félre a testvéreket – mindenféle zavaros fejű emberek vannak köztük: olyanok, akik nem szeretik az igazságot; olyanok, akik elvetemült módon beszélnek; olyanok, akik önzők és öncélúak; olyanok, akik vitákat szítanak; olyanok, akik alapelvek nélkül beszélnek; és olyanok, akik erkölcsi alap nélkül cselekednek. Miféle ember nem található meg közöttük? Mi volt tehát ennek az embernek a feladata gyülekezetvezetőként? Az volt talán a feladata, hogy szót emeljen a befolyásos testvérekért, hogy védelmébe vegye ezeket az elvetemült irányzatokat és gonosz gyakorlatokat? (Nem.) Akkor mi volt a feladata? Amikor torzulással és elhajlással kapcsolatos problémákat vett észre a testvérek körében, felelősséggel tartozott azért, hogy az igazságot használva megoldja ezeket a problémákat, hogy azok az emberek megérthessék, hol vannak problémák, és milyen gondok vannak az állapotukkal, ezáltal pedig elvezesse őket önmaguk ismeretére és az igazság megértésére, valamint Isten elé vezesse őket. Nem ez vajon egy gyülekezetvezető felelőssége? (De igen.) Ő teljesítette ezt? Nemcsak hogy nem teljesítette, hanem még támogatta is azokat az elvetemült irányzatokat és gonosz gyakorlatokat, védve, ösztönözve és elnézve az elszaporodásukat és terjedésüket a gyülekezetben. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen.) Mondjátok meg Nekem, miután a Fennvaló megtisztít és leleplez egy ilyen elvetemült beállítottságú személyt, vajon dacos lesz az illető a szívében? (Igen.) Egész biztosan dacos lesz. Vajon igazságosan és a Fennvaló által megadott alapelvek szerint fogja kezelni az embereket? Egyáltalán nem. Az általa kimondott szavakból láthatjátok, hogy rendkívül fondorlatos volt. Később ezt gondoltam Magamban: „Ha megbüntetik a gyorsan dolgozókat, akkor ki merészel majd gyorsan dolgozni? Mindenki olyan lassú lesz, mint egy teknős, amely még háromnapi bóklászás után sem tud a folyópartra kimászni.” Vagy talán nem így alakulnak majd a dolgok? Ez a vezető nemcsak, hogy nem volt képes igazságosan bánni az emberekkel, hanem emellett az volt a leghalálosabb és legsúlyosabb aspektusa, és amelyik a leginkább félre tudta vezetni az embereket, hogy bármilyen rossz dolgokat tettek vagy bármilyen téves és abszurd nézőpontokat terjesztettek is a testvérek, ő nemcsak hogy nem látott tisztán velük kapcsolatban és nem igazította helyre őket, hanem ráadásul elnézte ezt nekik, védelmezte őket, sőt még a kedvükben is próbált járni. Hát nem veszélyes egy ember volt? (De igen.) Rendkívül veszélyes volt! Ez volt a harmadik mondása ennek a vezetőnek.

Folytassuk a negyedik mondással! Gyakran meglátogattam azt a gyülekezetet, amelyért ez a vezető felelt, és tartottak ott csirkéket is. Valahányszor odalátogattam, a vezető levágott egy csirkét. Egyik nap húslevest főzött egy csirkéből, a másik nap pirosra sütött, a következőn pedig felfüstölt egyet. Azt gondoltam, hogy ha minden nap elmegyek hozzájuk, néhány napon belül jó eséllyel odalesz a teljes csirkeállomány. Mi volt ennek az oka? Amikor megfőztek egy csirkét, néha ettem belőle egy darabot, máskor pedig egyáltalán nem kértem, de azok az emberek ettől függetlenül megették, és minden alkalommal elfogyott egy egész csirke. Később így gondolkodtam: ha minden látogatásom alkalmával elfogy egy egész csirke, akkor bármennyi csirkéjük van is, ha így eszik, nem sokáig fog kitartani a készlet. Azt mondtam ezért a vezetőnek, hogy többé nem vághat csirkét. Nem ez volt talán a helyénvaló cselekedet? (De igen.) Na de most aztán igazán bajban volt a vezető. Egy kérdéssel állt elő, és ezt mondta: „Ha nem vághatunk csirkéket, akkor...” Fogalmad sincs, mit kérdezett ezután. Vajon mit bökött ki végül? Azt, hogy „... akkor mit akarsz enni?” Mire ezt mondtam: „Nincs semmi más ehető a csirkéken kívül? Hát nincs tele zöldségekkel a kert? Nekem bármelyik megfelel közülük.” A vezető arra gondolt, hogy ha nem vághatnak csirkéket, akkor is ennem kell valami húst. „Figyelmes” volt, nem igaz? Ezt mondtam: „Méghogy húst! Ha van zöldségetek, akkor nem eszem húst. Ha nem mondom, hogy vágd le a csirkéket, akkor ne vágd le őket!” Ezt könnyen meg lehetett volna érteni, nem igaz? (De igen.) Ebben az esetben azonban dilemma lett belőle. A vezető igazán kényelmetlenül érezte magát amiatt, hogy nem vághatott csirkét; nagyon furcsán kezdett viselkedni, akár egy megszállott. Mivel akkor nem ehetett csirkét, a következő látogatásom alkalmával egy másik kérdést tett fel, amellyel eljutunk az ötödik mondáshoz. Hallgasd, hogyan váltak egyre nevetségesebbé a kérdései. Mi volt hát a kérdés? Ezt mondta: „Mivel nem vághatunk csirkét, nyulakat is tartunk – szeretnél azt enni helyette?” Ez nagyon feldühített Engem. Ezt mondtam: „Olyan aranyosak a kisnyulaink az élénkpiros szemeikkel és a puha fehér bundájukkal! Olyan vidáman játszadoznak. Miért jár állandóan a húsevésen az eszed? Nem bírod ki hús nélkül?” Nem értettem. Soha nem hiányzott a hús a konyhájukból; végtelen mennyiségű csirkeláb és sertéskaraj állt a rendelkezésükre. Nem volt szó arról, hogy ne lett volna hús, amit megehet, akkor hát miért kérdezgetett egyfolytában a nyulak leöléséről és a húsuk elfogyasztásáról? Ezekkel a szavakkal vágtam vissza: „Nem szabad megölnöd őket! Minek ez az egész öldöklés?” Amikor látta, hogy így felelek, félni kezdett attól, hogy meg lesz metszve, és nem mert több kérdést feltenni. Hogy milyen ételeket készített ezután? A júniusi és júliusi időszakban mindenféle akadt a kertben; bőséggel teremtek a levélzöldségek és a gyümölcstermő zöldségek. Egyik nap sokféle ételt főzött ez a vezető. Hogy miket készített? Sült mungóbabcsírát, szójababcsíralevest, hallal párolt tofut, sült zöldborsót és tojást, sült fafülgombát – levélzöldség egy sem volt az asztalon. Vetettem egy pillantást a sok száraz ételre. Valami friss ennivaló illett volna ahhoz az évszakhoz, de a vezető csupa olyan ételt készített, amelynek nem volt szezonja. „Hát nem elvetemült ez az ember?” – gondoltam. Mindenféle zöldség termett a kertben; miért nem készített valami levélzöldséget? Végül azt mondtam, hogy gyorsan el kell őt küldeni. Ha egy magafajta felel a főzésért, akkor soha nem fognak szezonális ételeket enni az emberek. Ehelyett mindig olyan ételeket fognak enni, amelyeknek nincs szezonjuk. Normális ez? Ez határozottan nem normális dolog!

Azt vettem észre azokból a kérdésekből, amelyeket ez a vezető feltett, valamint abból, ahogyan főzött, hogy először is szegényes volt a jelleme; másodszor azt, hogy elvetemült és alattomos beállítottsága volt; harmadszor pedig azt, hogy nem törekedett az igazságra. Volt azonban egy bizonyos dolog, amire nem számítottam; akár bizarrnak is lehetne nevezni. Korábban valahányszor választás volt ebben a gyülekezetben, mindig ez a vezető kapta a legtöbb szavazatot, és még az újraválasztások alkalmával is ő kapta a legtöbbet. Mi történt vajon, amiért újra meg újra egy ilyen ember kapta a legtöbb szavazatot? Vajon nem voltak okai ennek mindkét oldalon? (De igen.) Mindkét oldalon okai voltak ennek. Melyek voltak a fő okok? Az egyik oldalon az, hogy a testvérek többsége nem törekedett az igazságra és nem értette az igazságot, valamint híján volt az emberekkel kapcsolatos tisztánlátásnak. A másik oldalon az, hogy ez a gyülekezetvezető rendkívül jól értett az emberek félrevezetéséhez. Ti nem tudjátok, hogy ki volt ez az ember, nem láttátok, hogy mit tett, és nem tudjátok, hogy milyen ember volt ő a színfalak mögött. De mindössze azok alapján, amikről beszéltem, valamint a tőle elhangzott öt mondás alapján milyen embernek mondanátok őt? Alkalmas volt vajon arra, hogy gyülekezetvezető legyen? (Nem.) Akkor hát miért választották meg őt újra meg újra a testvérek? Azért, mert stratégiái voltak, és félrevezette ezeket az embereket. Egyáltalán nem volt olyan jámbor és gyakorlatias, mint amilyennek a felszínen látszott; egyértelműen stratégiái voltak. Később azt mondtam, hogy nincsenek vezetőnek alkalmas emberek abban a gyülekezetben, és hogy el kellene küldeni valaki mást, hogy ebben a pozícióban szolgáljon. Egyesek azonban nem értették; úgy érezték, hogy ezt a vezetőt nem a testvérek választották. Hogyan kell definiálni azt, hogy „testvérek”? A testvérek az igazság képviselői vajon? Így kell definiálni őket? (Nem.) Amikor a testvérek közösen előállnak egy követeléssel, egy szabállyal, vagy egy véleménnyel és egy érvvel, akkor ezek a dolgok vajon feltétlenül összhangban vannak az igazsággal? Istennek az ő ügyeiket kell elsőként megfontolnia és róluk kell gondoskodnia? Megteheti ezt Isten? (Nem.) Hogyan kell akkor bánni velük? Hogyan kell definiálni ezeket a testvéreket? Többségében készek tenni a kötelességüket, munkát végezni és dolgozni, de nem törekednek az igazságra. Híján vannak az igazság felfogásához szükséges adottságnak és képességnek, ostobák, érzéketlenek és tompa eszűek, nem képesek tisztán látni az emberekkel kapcsolatban, sem átlátni a dolgokat, továbbá önzők és öncélúak. Van ugyan bennük némi jószándék, és hajlandóak lemondani dolgokról, feláldozni magukat és fáradozni Istenért, de mi a végzetes hibájuk? Nem értik és nem fogadják el az igazságot. Tartják magukat ahhoz, hogy „Aki táplál engem, az az én anyám, és aki pénzt ad nekem, az az én atyám.” Azt a személyt választják, aki jó hozzájuk, aki előnyös a számukra, aki az ő nevükben beszél és megóvja őket. Ha megengednék az ilyen embereknek, hogy maguk válasszák meg a vezetőjüket, vajon tudnának jó vezetőt választani? Nem tudnának. Képesek lennének bármilyen előrehaladásra az életbe való belépésük terén? Nem lenne felelőtlenség, ha megengedné nekik a Fennvaló, hogy ilyen önfejűek legyenek, és hogy alkalomszerűen továbbra is ilyen meggondolatlanul cselekedjenek? (De igen.) Ezek az emberek zavaros fejűek voltak, de a Fennvaló nem az, és az általuk választott vezető el lett távolítva és valaki más lépett a helyébe. Habár ezek az emberek nem voltak hajlandóak elfogadni az új vezetőt, ha az tudott valamennyi valódi munkát végezni, akkor sokkal jobb volt a hamis vezetőnél, aki félrevezette az embereket. Noha ezek a testvérek nem értették a Fennvaló intézkedéseit, eljön majd a nap, amikor felfognak néhány igazságot, és lesz némi megértésük a dolgokat illetően, akkor pedig tudni fogják, hogy ki volt jó és ki volt rossz. A Fennvaló teljes felelősséget vállalt értük azáltal, hogy így cselekedett. Helyénvaló volt így tenni? (Helyénvaló volt.) Még ha nem is értették a dolgot, akkor sem lehetett megengedni nekik, hogy kényük-kedvük szerint azt válasszák, akit éppen akartak. Fel akarnak lázadni? Ha gonoszságot akarnak művelni, ha Sátán cinkosaivá akarnak válni, akkor teljességgel el lesznek pusztítva. Így aztán a Fennvaló meghozta a rájuk vonatkozó döntést és másik vezetőt választott. Ők azonban nem fogadták el ezt; kitartottak amellett, hogy megfelelő az ő választottjuk. Hát nem elvetemültség ez? Miért gondolták róla mindig azt, hogy jó? Mi volt olyan jó benne? Miért akarták őt olyan elszántan megtartani? Volt itt egy probléma: tudtukon kívül félrevezette őket és ártott nekik ez a hamis vezető. Csakugyan ostoba társaság voltak. Befejeztem a mondandómat erről a dologról. Az olyan embereket, mint ez a hamis vezető, tipikus esetként boncolgatjuk és elemezzük ezen a témán belül – ez helyénvaló. Végtére is a beállítottságaikban lévő elvetemültség önmagában véve is tipikus.

Ami az antikrisztusok hetedik megnyilvánulásán belüli az elvetemültségről folytatott beszélgetésünket illeti: valamivel világosabb lett számotokra ez a téma azáltal, hogy ezeket a konkrét példákat is megemlítettük, elemeztük és összevetettük? Azt, hogy a jövőben képes lesz-e az igazságra törekedni ez az illető, akiről az imént beszéltem, nem tudni, nehéz megmondani, és egyelőre tartózkodni fogunk bármilyen következtetés levonásától. Egy dolog azonban biztos: a beállítottsága, a lényege és a természete is elvetemült volt. Akkor hát mit szeretett? Szerette vajon a méltányosságot és az igazságosságot? Szerette az Isten által közölt különféle igazságokat? Szeretett becsületes embernek lenni, méltányosan bánni másokkal, alapelvek szerint cselekedni és keresni az igazságot? Szerette ezeket a dolgokat? Egyiket sem szerette közülük – ez száz százalékig biztos. E néhány mondásán és az általa feltett néhány kérdésen keresztül lelepleződtek azok a dolgok, amelyeket a szíve és a csontjai mélyén szeretett. Egyetlenegy sem volt közöttük, amely pozitív dolgokkal lett volna összhangban. Kik voltak azok, akiket kedvelt, és akiket hajlandó volt megóvni? Azokat óvta, akik gonoszságot műveltek, akik megzavarták a gyülekezet munkáját, akik teljességgel híján voltak a hűségnek, és akik a kötelességeik végzése során sok gonosz cselekedetre vetemedtek. Nem haraggal vagy gyűlölettel tekintett az ilyen emberekre, hanem még fel is szólalt az érdekükben, és védelmezte őket. Vajon ez mit jelez? Azt, hogy ők ugyanabból a fajtából valók voltak: közös érdekeik voltak és közös lényegük. Természetükből adódóan egyetértettek egymással, és ugyanabból a rothadó fajtából származtak. Hogyan érzett ez a vezető, amikor egyes testvérek folyamatosan elképzeléseket és félreértéseket tápláltak magukban Isten szavaival és cselekedeteivel kapcsolatban? Felvállalta vajon a terhet, amikor ezeknek a problémáknak a megoldására került sor? (Nem.) Nem vállalta fel ezt a terhet; nem foglalkozott ezekkel a problémákkal, és nem fordított figyelmet ezekre a kérdésekre – szemet hunyt felettük. Amikor valaki alázta Isten nevét, vagy akadályozta és megzavarta Isten házának a munkáját, amikor valaki híján volt a hűségnek, és felületesen végezte a kötelességét, vagy ártott Isten háza érdekeinek, és zavarást és pusztítást okozott a kötelessége végzése közben, vagy pedig negatívitásnak adott hangot és elképzeléseket terjesztett, ő képes volt vajon ezek bármelyikét is problémaként azonosítani? Nem tudta ezeket problémaként azonosítani; ezt gondolta: „Normális, hogy vannak ilyen dolgok; ki ne fedne fel semmi romlottságot?” Mit sugallt ezzel? Azt sugallta, hogy azoknak az embereknek így kell cselekedniük, mivel akkor ő nem tűnik majd olyan rossznak, hanem „elrejtőzhet” és „oltalmat” élvezhet. Hát nem elvetemült dolog ez? Ezek az emberek folyamatosan akadályozásokat és zavarásokat okoztak, ő pedig nem kezelte őket. Mondjátok meg Nekem, hogy ennek alapján vajon volt igazságérzete? Szerette az igazságot? Miféle helynek tartotta Isten házát? Nem akarta, hogy becsületes emberekkel, Istenhez hűséges emberekkel és olyan emberekkel legyen tele Isten háza, akik Isten útját követik és tudják, hol a helyük, miközben a kötelességeiket végzik. Nem akarta, hogy mindenki megnyíljon és beszélgessen Isten szavairól, alávesse magát Istennek és tanúságot tegyen Mellette. Nem akarta, hogy mindenki ilyen legyen Isten házában. Akkor mit akart? Azt akarta, hogy mindannyian öncélú kapcsolatokat létesítsenek, óvják egymás érdekeit, senkinek se ártsanak, és ne leplezzék le, hogy kinél milyen csontvázak vannak a szekrényben. Azt akarta, hogy mindnyájan kölcsönösen óvják meg és védelmezzék egymást, rejtsék el a kívülállók elől a mások által elkövetett rossz dolgokat, és egységes frontként lépjenek fel. Ez volt az, amit akart. Amikor valaki feltárta és nyilvánosságra hozta egy másik ember gaztetteit és igazi körülményeit, egyenesen beszélve és mindenkit tájékoztatva azokról, a vezető gyűlölte és megvetette az efféle cselekedeteket. Azt szerette, ha a gaztettek rejtve és titokban maradnak, ha senki sem leplezi le a hazugságokat, és ha nem kezelik az alapelvek szerint azt, aki csalásra vetemedett vagy ártott Isten háza érdekeinek. Mivé lettek az általa felügyelt gyülekezetben Isten szavai és Isten házának adminisztratív rendeletei és munkarendjei? Üres szavakká lettek, és nem lehetett azokat megvalósítani. Miért nem lehetett azokat megvalósítani? Azért nem, mert a vezető gátat szabott nekik és falként állt az útjukba. Ez az az elvetemült beállítottság, amelyet az antikrisztusok felfednek a tények eltorzításával, bizonyos taktikák alkalmazásával, valamint bizonyos cselekkel és trükkökkel azért, hogy saját céljaik elérése érdekében bolonddá tegyenek és becsapjanak másokat.

Azokban a gyülekezetekben, ahol antikrisztusok gyakorolnak hatalmat, nem lehet megvalósítani Isten házának a munkarendjeit. Ugyanakkor furcsa jelenség merül fel azokban a gyülekezetekben, ahol csak azt a munkát végzik el, amelyiknek semmi köze Isten házának a munkarendjeihez, vagy ellentétes azokkal, amely különböző vélemények és viták felmerüléséhez vezet a testvérek között, és káoszt idéz elő a gyülekezetben. Hogyan cselekednek a hamis vezetők? Nem Isten házának a munkarendjei szerint dolgoznak; olyan, mintha semmi tennivalójuk nem lenne, és egyáltalán nem reagálnak a munkarendekre. Az ilyen vezetőknek alárendelt emberek tanácstalanok; olyanok, mint egy kupac laza homok: senki sem szervezi egybe őket – mindenki azt csinál, amit akar, és úgy, ahogy akarja. A hamis vezetők semmilyen kijelentést nem tesznek, és nem vállalják ezt a felelősséget. Az antikrisztusok azonban másként cselekednek. Nem csupán elmulasztják megvalósítani a munkarendeket, hanem saját kijelentésekkel és gyakorlatokkal is előállnak. Egyesek veszik a Fennvaló munkarendjeit és megváltoztatják őket, saját kijelentéseikké alakítják azokat, amelyeket azután megvalósítanak, míg mások egyáltalán nem a Fennvaló munkarendjei szerint cselekednek, és csak a maguk dolgát teszik. Visszatartják a Fennvaló munkarendjeit, és nem továbbítják azokat lefelé, sötétségben tartva az alattuk levőket, miközben ők azt teszik, amit csak akarnak – még saját elméleteket és kijelentéseket is kitalálnak, hogy félrevezessék és becsapják az alattuk levőket. Ne azt nézd hát, hogy a felszínen mennyi mindenről tudnak lemondani, vagy mennyi szenvedés tudnak elviselni az antikrisztusok. Tedd félre a felszínes cselekedeteiket és viselkedéseiket, és a lényegét nézd ezeknek a dolgoknak, amelyeket tesznek. Milyen kapcsolatuk van Istennel? Mindennel szembehelyezkednek, amit Isten mondott és tett, mindennel, aminek a megértését megköveteli Isten a testvérektől, és mindennel, aminek a megvalósítását követeli a gyülekezet alsóbb szintjein – ők ezekkel mind szembehelyezkednek. Némelyek ezt kérdezhetik: „Ha valaki nem valósítja meg ezeket a dolgokat, az ugyanaz, mintha szembehelyezkedne velük?” Miért nem valósítják meg ezeket a dolgokat? Azért nem, mert nem értenek egyet velük. Látva, hogy mennyire nem értenek egyet velük, feljebbvalók vajon Isten házánál? Látva, hogy mennyire nem értenek egyet ezekkel a dolgokkal, vajon jobb tervük van? Nem, nincsen. Akkor hát miért merészelik nem megvalósítani ezeket a dolgokat csak azért, mert nem értenek egyet azokkal? Azért, mert dominálni és irányítani akarják a gyülekezetet. Azt hiszik, hogy ha teljes mértékben a Fennvaló munkarendjeivel és követelményeivel összhangban valósítanák meg a dolgokat, akkor talán senki sem venné észre a hozzájárulásaikat, azok nem tűnnének ki, és senki sem látná őket. Az antikrisztusok számára ez katasztrófa lenne. Ha mindenki tanúságot tenne Isten mellett és rendszeresen beszélgetne az igazságról, ha mindenki képes lenne megérteni az igazságot, az alapelvek szerint kezelni a dolgokat, keresni az igazságot és imádkozni, valamint Istent segítségül hívni, amikor nehézségekkel szembesül, akkor nekik mi lenne a funkciójuk? Az antikrisztusok nem törekednek az igazságra, így nem lenne funkciójuk; puszta dekorációkká válnának. Ha dekorációkká válnának, és senki sem figyelne rájuk többé, vajon elfogadnák ezt? Nem, nem fogadnák el. Azon gondolkodnának, hogy miként menthetnék meg a helyzetet. Az antikrisztusok gonosz beállítottságúak és gonosz lényegűek számíthatnak vajon arra, hogy fel lesznek fedve, ha a testvérek mindannyian törekednek az igazságra? Az antikrisztusok nagyon rosszak, és nem törekednek az igazságra; elvetemültek, csalárdak, alattomosak, és nem szeretik a pozitív dolgokat. Ha mindenki értené az igazságot, felismernék az antikrisztusokat. Tudják ezt az antikrisztusok? Igen, tudják. Érzik ezt a lelkükben. Olyan ez, mint amikor elmész valahová, és találkozol egy gonosz szellemmel. Amikor rád néz a gonosz szellem, kellemetlennek talál, te pedig egyetlen pillantás alatt visszataszítónak találod a gonosz szellemet, és nem akarsz beszélni vele. Valójában nem sértett meg téged, és nem tett semmit, amivel ártott volna neked, mégis visszataszító látványnak találod, és ha hallgatod őt, attól még inkább undor fog el. Valójában nem ismer téged, és te sem ismered őt. Mi történik ilyenkor? Érzed a lelkedben, hogy ti ketten nem ugyanabból a fajtából valók vagytok. Az antikrisztusok Isten választott népének az ellenségei. Ha észlelés és tudatosság híján vagy, amikor érintkezel velük, nem vagy meglehetősen érzéketlen? Mondjuk, hogy amikor nem beszél sokat egy antikrisztus, és csak néhány szót mond, miközben kifejez egy érvet, előad egy nézőpontot vagy egy bizonyos hozzáállást táplál a cselekedeteiben, akkor te nem látod világosan ezeket a dolgokat. Ha sokáig érintkezel vele, és még mindig nincs meg ez a tudatosságod, és a Fennvaló egy napon antikrisztusként definiálja az illetőt, te pedig csak ekkor jutsz el végre erre a felismerésre, és némi félelmet érzel, ezt gondolván: „Hogy nem ismertem fel egy ilyen nyilvánvaló antikrisztust! Ez meleg helyzet volt!”, menyire lassú és érzéketlen kell, hogy légy ehhez!

Az antikrisztusok elvetemültségének van egy nyilvánvaló jellemzője, és most megosztom veletek a felismerése titkát: ez az, hogy sem a beszédükben, sem a cselekvésükben nem tudod kifürkészni a mélységeiket és nem tudsz a szívükbe látni. Amikor beszélnek hozzád, folyamatosan forgatják a szemüket, és nem tudod megmondani, milyen tervet szőnek épp. Időnként azt éreztetik veled, hogy hűségesek és egészen őszinték, ám erről szó sincs – sosem tudsz átlátni rajtuk. Egy különös érzés van a szívedben, annak érzete, hogy gondolataikat mélységes szövevényesség, kifürkészhetetlen mélység hatja át, hogy fondorlatosak. Ez az antikrisztusok elvetemültségének az első jellemzője, és azt mutatja, hogy az antikrisztusok az elvetemültség tulajdonságával bírnak. Mi az antikrisztusok elvetemültségének második jellemzője? Az, hogy minden nagyon félrevezető, amit csak mondanak és tesznek. Miben jelenik meg ez? Abban, hogy különösen ügyesen puhatolják ki az emberek pszichológiáját, és mondanak olyan dolgokat, amelyek megfelelnek az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek, és amelyek könnyen elfogadhatóak. Van azonban egy dolog, amelyet fel kell ismerned: soha nem testesítik meg azokat a kellemes dolgokat, amelyeket mondanak. Például doktrínát prédikálnak másoknak, elmondják nekik, hogy miként legyenek becsületes emberek, és hogy miként imádkozzanak és engedjék, hogy Isten legyen az uruk, amikor éri őket valami, de amikor magukkal az antikrisztusokkal történik valami, akkor nem gyakorolják az igazságot. Nem tesznek mást, mint hogy a saját akaratuk szerint cselekszenek, és milliónyi módját gondolják ki annak, hogy miként kedvezzenek maguknak, miközben elérik, hogy mindenki más őket szolgálja és az ő ügyeiket kezelje. Soha nem imádkoznak Istenhez, és nem engedik, hogy Ő legyen az uruk. Olyan dolgokat mondanak, amelyek kedvesek a fülnek, ám a cselekedeteik nincsenek összhangban azzal, amit mondanak. Amikor cselekszenek, azon jár először az eszük, hogy maguknak kedvezzenek; nem fogadják el Isten vezényléseit és elrendezéseit. Az emberek látják, hogy nem engedelmesek, amikor különféle dolgokat tesznek, hogy folyton annak a módját keresik, hogy miként kedvezzenek maguknak és hogyan jussanak előre. Ez az antikrisztusoknak az a csalárd és elvetemült oldala, amelyet láthatnak az emberek. Amikor dolgoznak az antikrisztusok, néha képesek nehézséget kiállni és árat fizetni, sőt időnként még az alvásról és az ételről is lemondani, de ezt csak azért teszik, hogy státuszt nyerjenek vagy nevet szerezzenek maguknak. Az ambícióik és céljaik érdekében viszontagságokat szenvednek el, de azt a fontos munkát, amelyet Isten háza rendez el nekik, felületesen kezelik és alig végzik el. Alávetik akkor magukat Isten intézkedéseinek mindenben, amit tesznek? Végzik a kötelességeiket? Van itt egy probléma. Van egy másik fajta viselkedés is, éspedig az, hogy amikor a testvérek különböző véleményekkel állnak elő, az antikrisztusok kerülőúton vetik el azokat, ugyanazt ismételgetve, amitől azt gondolják az emberek, hogy az antikrisztusok beszélgettek és megbeszéltek dolgokat velük – de amikor arra kerül a sor, mindenkinek azt kell tenni, amit ők mondanak. Mindig keresik a módját, hogy miként állítsák le mások javaslatait, hogy az ő elgondolásaikat kövessék az emberek, és azt tegyék, amit ők mondanak. Ez az igazságalapelvek keresése? Biztosan nem. Akkor hát mi a munkájuk alapelve? Az, hogy mindenkinek hallgatnia kell rájuk és engedelmeskednie kell nekik, hogy nincs náluk jobb, akire hallgatni lehetne, és hogy az ő elgondolásaik a legjobbak és a legmagasztosabbak. Az antikrisztusok mindenkivel azt éreztetik, hogy az a helyes, amit ők mondanak, és hogy ők maguk az igazság. Hát nem elvetemült dolog ez? Ez az antikrisztusok elvetemültségének a második jellemzője. Az antikrisztusok elvetemültségének a harmadik jellemzője az, hogy amikor maguk mellett tesznek tanúságot, gyakran a hozzájárulásaik, az általuk elszenvedett viszontagságok és azok mellett a jótékony dolgok mellett tanúskodnak, amelyeket mindenkiért tettek, hogy beleégessék azokat az emberek elméjébe, hogy azok az emberek emlékezzenek arra, hogy az antikrisztusok fényében sütkéreznek. Ha valaki megdicsér egy antikrisztust vagy köszönetet mond neki, akkor az antikrisztus akár még egy pár nagyon szellemi szót is mondhat, például azt, hogy „Köszönet istennek! Ez mind isten munkája. Elég nekünk isten kegyelme.”, hogy mindenki lássa, mennyire szellemi, és hogy jó szolgája Istennek. Valójában saját magát magasztalja fel és önmaga mellett tanúskodik, és egyáltalán nincs hely a szívében Istennek. Mindenki más úgy gondolja, hogy az antikrisztus státusza már messze meghaladta Istenét. Nem valóságos bizonyítéka ez vajon annak, hogy az antikrisztus önmaga mellett tesz tanúságot? Azokban a gyülekezetekben, ahol egy antikrisztus van hatalmon és nála az irányítás, az emberek szívében neki van a legmagasabb státusza. Isten csak másodikként vagy harmadikként következhet. Ha Isten elmegy egy gyülekezetbe, ahol egy antikrisztus van hatalmon, és mond valamit, vajon eljut az ottani emberekhez az, amit mond? Szívből el fogják azt fogadni? Nehéz megmondani. Ez elég annak bizonyításához, hogy milyen sok erőfeszítést tesznek az antikrisztusok azért, hogy maguk mellett tanúskodjanak. Egyáltalán nem Isten mellett tanúskodnak, hanem amikor csak lehetőségük adódik Isten mellett tanúskodni, azt mindig arra használják, hogy maguk mellett tanúskodjanak helyette. Hát nem alattomos az antikrisztusoknak ez a taktikája? Nem hihetetlenül elvetemült? E három tulajdonság alapján, amelyekről itt beszélgettünk, könnyű felismerni az antikrisztusokat.

Van az antikrisztusoknak még egy tulajdonságuk, és ez az elvetemült beállítottságuk egyik fő megnyilvánulása is egyben. Ez pedig az, hogy bárhogyan beszélgessen is Isten háza az igazságról, bárhogyan beszélgessen is Isten választott népe az önismeretükről, illetve bármennyire elfogadják is az ítéletet, a fenyítést és a metszést, az antikrisztusok nem vesznek tudomást róla. Ők továbbra is hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek, és soha nem engedik el azt a szándékukat és vágyukat, hogy áldásokat nyerjenek. Az antikrisztusok elgondolkodása szerint, ha valaki teljesíti kötelességét, megfizeti az árat és nehézségeken megy keresztül, akkor Istennek meg kell áldania. Így aztán, miután már egy ideje gyülekezeti munkát végeznek, elkezdik számba venni, milyen munkákat végeztek a gyülekezetért, hogyan járultak hozzá Isten házához, és mi mindent tettek a testvérekért. Mindezt pontosan észben tartják, és várják, hogy milyen kegyelmekben és áldásokban részesülnek emiatt Istentől, hogy mérlegelni tudják, megéri-e, amit tesznek. Miért foglalatoskodnak mindig ilyen dolgokkal? Mi az, amit a szívük mélyén követnek? Mi a célja Istenbe vetett hitüknek? Istenbe vetett hitük kezdettől fogva az áldások megszerzésére irányult. És nem számít, hány évig hallgatnak prédikációkat, hogy Isten hány szavát eszik és isszák, hogy hány doktrínát értenek, soha nem fogják elengedni arra irányuló vágyukat és szándékukat, hogy áldottak legyenek. Ha arra kéred őket, legyenek kötelességtudó teremtett lények, és fogadják el Isten szuverenitását és intézkedéseit, azt fogják mondani: „Ez rám nem vonatkozik. Nekem nem erre kell törekednem. Arra kell törekednem, hogy ha már megvívtam a harcot, ha megtettem a szükséges erőfeszítést és elszenvedtem a szükséges megpróbáltatásokat – ha mindezt megtettem úgy, ahogy isten megköveteli –, akkor isten jutalmazzon meg, és tegye lehetővé, hogy a királyságban maradjak és megkoronázzanak, és hogy magasabb pozíciót kapjak, mint isten népe. Legalább két-három városnak kellene alám tartoznia.” Ez az, ami az antikrisztusokat a legjobban foglalkoztatja. Nem számít, Isten háza mennyire közvetíti az igazságot, a szándékukat és vágyukat arra, hogy áldásokat nyerjenek, nem lehet eloszlatni; ugyanolyan emberek, mint Pál. Ez az átlátszó ügylet nem rejt magában egyfajta elvetemült és rosszindulatú beállítottságot? Egyes vallásos emberek azt mondják: „A mi nemzedékünk a kereszt útján követi istent. Isten kiválasztott minket, így jogosultak vagyunk az áldására. Szenvedtünk és nagy árat fizettünk, és kiittuk a keserűség kelyhét. Néhányunkat még le is tartóztattak, és börtönbüntetésre ítéltek. Miután ezt a sok megpróbáltatást elszenvedtük, annyi prédikációt hallgattunk, és annyi mindent tanultunk a Bibliáról, ha nem leszünk egy nap megáldva, akkor a harmadik égbe megyünk, és vitatkozni fogunk istennel.” Hallottatok valaha ilyesmit? Azt mondják, a harmadik égbe mennek majd, hogy Istennel vitatkozzanak – milyen merész dolog ez? Nem félelmetes csak hallani is? Ki merészeli megpróbálni, hogy vitába bocsátkozzon Istennel? Szerencsére az a Jézus, akiben hisznek, régen felment már a mennybe. Ha Jézus még mindig a földön volna, talán nem próbálnák meg újból keresztre feszíteni Őt? Egyesek persze talán erőteljesnek és lenyűgözőnek találják az efféle szavakat, amikor először kezdenek hinni Istenben, azt gondolva, hogy az emberekben ilyen gerincesség és eltökéltség kellene, hogy legyen. Ti azonban, miután mindezidáig hittetek, miként tekintetek ezekre a szavakra? Hát nem arkangyalok az ilyen emberek? Nem Sátánok vajon? Bárkivel vitatkozhatsz, kivéve Istent. Te ne tégy ilyet, sőt, meg se forduljon a fejedben! Az áldások Istentől származnak: Ő annak adja azokat, akinek szeretné. Még akkor sem szabad Istennel vitatkoznod, ha teljesíted annak a feltételeit, hogy áldásokat kapj, de Ő mégsem adja meg neked azokat! Az egész világmindenség és az egész emberiség Isten uralma alatt áll; Istennél van a döntés. Hogy merészelnél te, egy kicsiny emberi lény, vitatkozni Istennel? Hogy tudod ennyire túlbecsülni a képességeidet? Miért nem nézel tükörbe, hogy meglásd, ki vagy? Nem a halállal cimborálsz, amikor veszed a bátorságot, hogy így kiabálj és versengj a Teremtővel? Az a mondás, hogy „ha nem leszünk egy nap megáldva, akkor a harmadik égbe megyünk, és vitatkozni fogunk istennel”, nyílt követelőzés Istentől. Miféle hely a harmadik ég? Az, ahol Isten lakozik. Ha valaki veszi a bátorságot, hogy elmenjen a harmadik égbe, és vitatkozzon Istennel, az egyenértékű azzal, mintha „meg akarná buktatni” Istent! Talán nem ez a helyzet? „Mi köze van ennek az antikrisztusokhoz?” – kérdezheti valaki. Sok köze van hozzájuk, mivel akik el akarnak menni a harmadik égbe, hogy vitatkozzanak Istennel, mind antikrisztusok. Csak antikrisztusok képesek ilyen dolgokat mondani. Az efféle szavak alkotják azt a hangot, amelyet az antikrisztusok a szívük mélyén táplálnak. Ez az ő jó elvetemültségük. Miközben nyíltan talán nem mondják ki ezeket a szavakat, a szívükben igenis ilyen dolgokat táplálnak, csak nem merik felfedni őket, és nem hagyják, hogy bárki is tudjon róluk. A szívük mélyén rejlő vágyak és ambíciók azonban olthatatlan tűzként égnek. Miért van ez? Azért, mert az antikrisztusok nem szeretik az igazságot. Nem szeretik Isten méltányosságát és igazságosságát, Isten ítéletét és fenyítését, és semmiképpen sem szeretik Isten mindenhatóságát, bölcsességét és minden dolog feletti szuverenitását. Egyiket sem szeretik ezek közül a dolgok közül – gyűlölik őket. Akkor hát mit szeretnek? A státuszt szeretik, és a jutalmak érdeklik őket. „Ajándékaim, talentumaim és képeségeim vannak – mondják. – Munkát végeztem a gyülekezetért, úgyhogy isten vissza kell, hogy fizesse nekem, és meg kell jutalmaznia!” Nincsenek vajon bajban? Nem a halállal cimborálás ez? Nem nyílt kihívás Istennel szemben? Nem kihívást intéznek ezzel a Teremtő felé? Az, hogy veszik a bátorságot, hogy egyenesen Istennek, a Teremtőnek szegezzék a dárdáikat – olyasvalami ez, mire csak az arkangyal, a Sátán képes. Ha valóban vannak ilyen nézőpontú emberek, akik ilyen cselekedetekre képesek, akkor nincs kétség afelől, hogy antikrisztusok. A földön csak az antikrisztusok merészelnek nyíltan ellenállni Istennek és így ítéletet hozni Felette. „Azok az antikrisztusok, akiket mi láttunk, nem voltak ennyire vakmerők és arcátlanok” – mondhatják némelyek. Ezt annak a kontextusnak és környezetnek megfelelően kell nézni, amelyben az antikrisztusok vannak. Hogy lehetne hozzá bátorságuk, hogy ilyen éles legyen a nyelvük, ha nem szereztek volna teljes egészében hatalmat és nem vetették volna meg a lábukat? Az antikrisztusok ki tudják várni, míg eljön az ő idejük, megvárják, míg alkalmas pillanat adódik. Amikor már elemükben vannak, az éles vonásaik teljes mértékben lelepleződnek. Noha egyes antikrisztusok mindaddig elég jól elrejtik, hogy milyenek is valójában, amíg nincs státuszuk, és a felszínen nem látszik, hogy probléma lenne velük, amint státuszt szereznek és megvetik a lábukat, teljes mértékben feltárul az elvetemültségük és a rútságuk. Olyanok, mint bizonyos emberek, akik híján vannak az igazságvalóságnak. Amikor nincs státuszuk, vonakodva tudják csak alávetni magukat a metszésnek, és dacosak a szívükben. Ha azonban vezetőkké vagy dolgozókká válnak és némi presztízsre tesznek szert Isten választott népe körében, akkor amikor megmetszik őket, nagy valószínűséggel fel fogják fedni a valódi énjüket és vitatkozni kezdenek Istennel és kiabálnak Vele. Olyan ez, mint ahogyan egyesek jól végzik a kötelességeiket, és normális körülmények között nincs panaszuk, de ha rákkal és a gyorsan közelgő halállal szembesülnek, nagy valószínűséggel felfedik a valódi énjüket. Panaszkodni kezdenek Istenre, valamint vitatkozni és kiabálni kezdenek Vele. Az antikrisztusok csoportjába tartozó emberek idegenkednek az igazságtól és gyűlölik az igazságot, és soha nem gyakorolják az igazságot. Akkor hát miért hajlandóak még azután is munkát végezni a gyülekezetben, sőt, a követők legkisebbikének lenni, miután leleplezték és felfedték őket? Mi történik ilyenkor? Van egy céljuk: Soha nem engedték el azt a szándékukat, hogy áldásokat nyerjenek. Ilyen a gondolkodásmódjuk: „Bele fogok kapaszkodni ebbe az utolsó mentőövbe. Ha nem nyerhetek áldásokat, soha nem fogom békén hagyni istent. Ha nem nyerhetek áldásokat, akkor isten nem is isten!” Milyen beállítottság ez? Veszik a bátorságot, hogy pimaszul megtagadják Istent és kiabáljanak Vele – ez elvetemültség. Mindaddig, amíg a legcsekélyebb reményük is van arra, hogy áldásokat nyerjenek, ott fognak maradni Isten házában és várni fognak azokra az áldásokra. Hogyan figyelhető meg ez? Olyanok, mint a farizeusok, folyton jónak tettetik magukat – hát nem nyilvánvaló a hátsó szándékuk és céljuk? Bármennyire jónak látszik is a külső viselkedésük, bármilyen sokat szenvednek is külsőleg, soha nem gyakorolják az igazságot, nem keresik az igazságot, amikor cselekszenek, valamint nem imádkoznak Istenhez és nem keresik az Ő szándékait. Soha nem azokat a dolgokat teszik, amelyek Istennek tetszők. Helyette azt teszik, amit ők maguk hajlandóak megtenni, és ami nekik tetszik, és csak a saját, áldásokra irányuló ambíciójukat és vágyukat törekszenek kielégíteni. Nem kerülnek vajon bajba emiatt? Nem fedi fel ez vajon az antikrisztusok lényegét? Az, amit az antikrisztusok szeretnek és amire törekednek, csak a sátáni beállítottságukat képviseli. Pozitív és Istennek tetsző dolgokként kezelik mindazt, amit szeretnek és amire törekednek, és megpróbálják elérni, hogy Isten elfogadja és megáldja őket. Vajon összhangban van ez az igazságalapelvekkel? Hát nem ellenkezés és szembehelyezkedés ez Istennel? Az antikrisztusok minduntalan üzletet próbálnak kötni Istennel. A saját szenvedésükre és az általuk fizetett árra hivatkozva jutalmakat és koronákat követelnek Istentől, és jó rendeltetési helyet akarnak cserébe. De nem számították vajon el magukat? Ha így ellenállnak Istennek, hogy történhetne meg, hogy ne Isten büntetésével találkozzanak? Ez az, amit a bűneikért érdemelnek. Ez megtorlás.

Volt egyszer egy antikrisztus, aki tudott egy keveset az éneklés és a táncolás mesterségéről, és akkoriban úgy rendezték, hogy az ő vezetésével tanuljanak a mesterségről a kórusban a testvérek. Ezek a testvérek fiatalok voltak, és a legtöbbjük még nem túl régóta hitt Istenben; egyszerűen csak szenvedélyesek voltak és hajlandóak voltak a kötelességeiket végezni, ez volt minden, de az igazságot nem értették, és némelyikük még alapot sem vetett. Mialatt ez az antikrisztus munkálkodott, arra vezette őket, hogy tapasztalják meg a Szentlélek munkájának érzését, és hogy tapasztalják meg a különbséget Isten jelenlétének és az Ő távollétének az érzése között – mindig azt akarta, hogy az érzéseikre hagyatkozzanak. Nem értette az igazságot, és valóságos megtapasztalása sem volt, hanem tévútra vitte és félrevezette a testvéreket a saját elképzelései és képzelődései alapján. A Fennvaló tudta, hogy az antikrisztus híján van az igazságvalóságnak, és csak azt kérte tőle, hogy a mesterséget tanítsa meg és magyarázza el. Ha ezt az aspektusát teljesítette volna a kötelességének, az már megfelelőnek és a felelősségei teljesítésének számított volna. Ő azonban akkor is „az igazságról akart beszélgetni”, és azt akarta elérni, hogy az emberek fogják fel az érzéseiket és hagyatkozzanak azokra. Miközben így cselekedett, vajon nem vihette bele könnyedén az embereket egy gonosz szellem munkájának a természetfeletti érzésébe? Ez túlságosan veszélyes! Ha egy gonosz szellem megragad egy ilyen lehetőséget és megszáll valakit, akkor tönkreteszi az illetőt. A képzés időszaka alatt azt mondta ezeknek az embereknek, hogy imádkozzanak, majd imádkozás után meg kellett figyelniük, hogy miként munkálkodik a Szentlélek, és hogy izzadnak-e, zokognak-e vagy éreznek-e bármi mást a testükben. Ezeket a dolgokat hangsúlyozta, de ezek a dolgok valójában elég világosan el lettek már korábban magyarázva. Olyan sok igazság van, de ő nem azokról beszélgetett, és nem is arra vezette az embereket, hogy egyék és igyák Isten szavait, továbbá nem a megfelelő munkájával foglalkozott. Nem engedte, hogy a testvérek megkoreografálják a táncokat, hanem helyette hagyta, hogy mindenki aszerint táncoljon a színpadon, ami jól esett neki, hogy úgy improvizáljon, ahogy neki tetszik, sőt, még ezt is mondta: „Rendben van így, isten vezet bennünket, úgyhogy nem félünk, és a szentlélek munkálkodik!” Ez az antikrisztus nem értette az igazságot, így aztán folyton ostoba dolgokat művelt. A testvéreknek nem volt tisztánlátásuk, ezért hallgattak rá és így kezdtek imádkozni: „Kérlek, munkálkodj Istenem... Kérlek, munkálkodj Istenem...” Minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy „teljes szívükből” imádkozzanak, még sírtak is imádkozás után, majd felmentek a színpadra és improvizálták a táncokat. Akik lentről nézték őket, úgy érezték, hogy nagyszerű a légkör, és hogy a Szentlélek erőteljes munkát végez! Úgy zokogtak, miközben a többiek táncát figyelték, mintha a Szentlélek munkáját érezték volna. Végül ezek az emberek videófelvételt és fényképeket készítettek mindezekről, hogy megmutassák Nekem. A képeken látható emberek közül némelyek csukott szemmel zokogtak, és a tél közepén mindannyiuknak ki volt pirulva az arca a forróságtól. Láttam, hogy baj van készülőben, és hogy ez az antikrisztus tönkre fogja tenni ezeket az embereket. Csak a mesterség megtanítására kapott felkérést, és semmit sem értett az igazságból. Csak a képzelődései alapján, vakon cselekedett, és a Szentlélek munkájának az érzését akarta megtalálni. Vajon érzésekről szól a Szentlélek munkája? Az igazságot kell megértened – ez az, ami valóságos. Az érzések önmagukban véve üresek és haszontalanok. Megértheted az igazságot és Isten szándékait az érzéseid alapján? Egyáltalán nem. Nem érzést kell keresned, hanem csak az alapelveket, valamint Isten szándékait kell kutatnod Isten szavai alapján, majd össze kell vetned azokat azokkal a dolgokkal, amelyek érnek téged – ez nagyon gyakorlati dolog, és lassanként meg fogod érteni az igazságot. Ha Isten szavai szerint gyakorolsz, a Szentlélek természetes módon munkálkodni kezd. Még ha nem is munkálkodik a Szentlélek, mivel Isten szavai szerint gyakoroltál, Isten a követőjeként fog elismerni téged – ez nagyon gyakorlati és a legigazabb dolog. Ez az antikrisztus nem így beszélgetett, hanem folyamatosan arra biztatta ezeket az embereket, hogy érzéseket keressenek, olyan dolgokat, mint a jelek és csodák, valamint az álmok. Ez egy laikus volt, aki híján volt a lelki megértésnek, és nevetséges dolgok megtételére vezetett egy csoportnyi ostoba és tudatlan gyermeket. A képeken látható emberek sírtak és zokogtak. Mit jelent ez? Semmit sem jelent, de van valami, ami megmagyarázza annak a természetét, amit ez az antikrisztus tett. Ez az antikrisztus fényképeket készített mindezekről és úgy címkézte fel azokat, mint „Isten munkájának a részleteit”. Mik voltak ezek a „részletek”? Azok az emberek nem értették az igazságot, a Szentlélek munkájának érzése után kutattak és ok nélkül improvizáltak, és valahányszor táncoltak, az mindig más volt, mivel az érzés is mindig más volt, és Isten „vezetése” is más volt – ezek voltak a „részletek”. Mi más tartozott még azok közé a „részletek” közé? Azt is mondta az antikrisztus, hogy azok a Szentlélek munkájának az eredményei. Amikor ezt mondta, a testvérek izgalomba jöttek, mintha hirtelenjében jelentősen megnőtt volna a hitük és az érettségük. Miért használta a „részletek” szót? Honnan eredt ez a szó? Egyszer említést tettem Isten munkájának a részleteiről. Mire utalnak ezek a részletek? Ezek Istennek az emberekben végzett munkájának azok az eredményei, amelyek láthatóak és felfoghatóak az emberek számára, és ezek sem nem természetfelettiek, sem nem homályosak. Olyan dolgok, amelyek érezhetőek. Ezek azok a dolgok, amikor Isten sok munkát végzett rajtad, sok szót szólt hozzád, fáradságos erőfeszítéseket tett és ezáltal megváltoztatta azt, ahogyan létezel, a dolgokról alkotott nézeteidet, a dolgok végzése során tanúsított hozzáállásodat, az Istenhez való hozzáállásodat, és más részeidet is. Vagyis ezek Isten munkájának a nyereségei és gyümölcsei – ezt értjük „részletek” alatt. Ez az antikrisztus is „részletek”-nek nevezte az általa tett dolgokat. Ha egyelőre félreteszitek ezeknek a dolgoknak a természetét, mit láttok pusztán ennek a kifejezésnek az elemzéséből? Isten munkálkodik az embereken, és Ő azt mondta, hogy az emberek meg fogják látni a rajtuk végzett munkájának a részleteit, de ez az antikrisztus mindenkit ámokfutásba vezetett és mindent összezavart, mégis „részletek”-nek nevezte ezeket – mit próbált csinálni? (Egyenlő akart lenni Istennel.) Így van. Honnan eredt az, hogy a „részletek” kifejezést használta? Az az iránti vágyából, hogy egyenlő legyen Istennel, és hogy Istent utánozza. Erre célzott ennek a kifejezésnek a használatával: „Isten részletesen munkálkodik, és az is részletes, aminek a megtételére az embereknek ezt a csoportját vezetem.” Úgy fogalmazott, hogy „Isten munkájának” a „részleteiről” van szó, de a szívében valójában saját magának tulajdonította a Szentlélek munkája részleteinek az eredményeit, az antikrisztusok ugyanis ezt szokták tenni. Ahol csak esély van arra, hogy rivaldafénybe kerüljenek, ahol csak felcsillan a lehetőség sugara, nem engedik el; versengenek Istennel az emberekért. Miféle emberekért versengenek? Némelyek közülük nem értik az igazságot, nem tudják megkülönböztetni az embereket az igazságalapelvek szerint, valamint ostobák és tudatlanok; némelyek közülük nem törekednek az igazságra, szeretik a tömeget követni és külsőleg vakon cselekedni; és olyanok is vannak, akik új hívők és sekély alapjuk van – ők még nem értik, hogy miről szól az Istenben való hit, és félrevezetik őket az antikrisztusok. Ez a viselkedés később le lett állítva, még éppen időben. Az a tény, hogy le lett állítva, nem túlságosan rendkívüli, ugyanakkor az jelentette, hogy le lettek leplezve az antikrisztus által művelt ostobaságok, mégpedig mind egyszerre. Ahogy mindenki beszélgetett és visszagondolt, ezt mondták: „Mielőtt idejött ez az antikrisztus, igaz, hogy olykor bizonytalanok voltunk az éneklés szakmai és technikai aspektusait illetően, de amikor énekeltünk, úgy éreztük, hogy a szívünkbe tudjuk zárni, amit éneklünk, és hogy minden szót szívből tudunk énekelni. Miután ő megjött és szakmai elméletekről kezdett beszélni, mind úgy éreztük, hogy kiszáradtunk, és nem akartunk többé énekelni, mivel nem tudtuk megízlelni, hogy mit is mond Isten minden szóval – nem éreztük Istent.” Ugye hogy bajban voltak ezek az emberek? Amint cselekvésre nyújtják a kezüket az antikrisztusok, az mindjárt azzal a következménnyel jár, hogy az emberek nem érzik többé, hogy hol van Isten, és nem tudják, hogy miként cselekedjenek helyénvaló módon. Elveszítik a tájékozódási képességüket. Ha nem képesek érezni Istent az emberek, attól vajon még továbbra is végezhetik jól a kötelességeiket? Képesek vajon továbbra is hűségesen tenni a dolgokat azért, hogy Isten mellett tanúskodjanak? Miután a Sátán megrontotta az embereket, kialakult bennük egy bizonyos tulajdonság, éspedig az, hogy előszeretettel követik a tömeget. Olyanok, mint a legyek: nem kell, hogy világos céljuk legyen, amíg van egy vezető, a többiek csatlakoznak hozzá abban, hogy vakon bolondozzanak, mivel ez elevenebb viselkedés, és ha így cselekednek, nem szükséges korlátozniuk magukat, a cselekedeteiknek nincs vezérelve, és senki sem az alapelvek szerint cselekszik. Nem szükséges imádkozniuk vagy keresniük, nem szükséges jámbornak vagy csendesnek lenniük; amíg a nyakukon van a fejük és lélegeznek, képesek így cselekedni. Többé-kevésbé nem ugyanígy van ez az állatok esetében is? Mivel ez a romlott emberek tulajdonsága, könnyen félrevezethetők, de ha érted az igazságot és képes vagy felismerni ezeket a dolgokat, akkor nem lehet majd téged olyan könnyen félrevezetni. Miután ez az antikrisztus le lett leplezve, mindenki azt boncolgatta, hogy milyen félrevezető dolgokat mondott, valamint a taktikáit, amelyeket bevetett azért, hogy így cselekedjen, összevetve mindezeket Isten szavaival. Felismerték, hogy ez a srác nagyon jó volt az emberek félrevezetésében, hogy felforgatta a dolgokat, és hogy noha olyasvalaminek a megtételére vezette őket, ami meglehetősen lenyűgözőnek látszott, és úgy tűnt, mintha a Szentlélek hatalmas munkáját érezték volna, valójában egyáltalán nem voltak képesek arra, hogy érezzék Istent. A felszínen úgy látszott, mintha nagy buzgalom szállt volna meg mindenkit, és mintha hirtelen megnőtt volna a hitük és az érettségük, de ez valójában illúzió, egy gonosz szellem munkája volt. Megjelentek ezek a természetfeletti körülmények, így a Szentlélek nem munkálkodott. Ezután egy darabig – az igazságról való beszélgetés révén – mindenki képes volt felismerni az antikrisztust, az állapotuk pedig apránként normalizálódott. Ezeket az embereket félrevezette az antikrisztus, és eltávolodtak Tőlem. Amikor beszéltem, úgy néztek Rám ezek az emberek, mintha ismeretlen lennék a számukra; nem akartak válaszolni a kérdéseimre, és azonnal olyanok lettünk, mint az idegenek. Mielőtt bármiben engedelmeskedtek volna, megvárták, hogy az antikrisztus beszéljen; arra hallgattak, amit az antikrisztus mondott, és bármit mondott is, ők azzal azonosultak. Vagyis ezeknek az embereknek semmibe sem volt beleszólásuk, de ezt készséggel vállalták; arra vártak, hogy az antikrisztus beszéljen, és ő irányította őket. Ilyen dolgokat tesznek a gonosz szellemek és az antikrisztusok azért, hogy félrevezessék az embereket.

Egyes elvetemült dolgokat világosan ki lehet fejezni szavakkal és boncolgatni lehet őket, de másokról csak azt lehet elmondani, hogy gonosz szellemek munkálkodnak bennük, és nem lehet őket szavakkal világosan kifejezni, csak az érzéseid vagy az általad megértett igazságok és a tapasztalataid alapján ismerhetők fel. Ezt az antikrisztust gyorsan felismerték és kezelték, a gyülekezeti élet pedig visszatért a normális kerékvágásba. Utána mindenki jó darabig félelmet érzett még, amikor erről az incidensről beszélgettek. Ezt mondták: „Ez igazán veszélyes volt! Ennek az antikrisztusnak az úgynevezett »részletei« olyan sokat ártottak nekünk, hogy majdnem tönkretett bennünket.” Éppen ezért meg kell tanulnotok felismerni az antikrisztusokat. Ha soha nem veszitek komolyan az antikrisztusok felismerését, akkor veszélyben lesztek, és ki tudja, mikor vagy mely alkalommal vezetnek majd félre benneteket? Még az is lehet, hogy zavaros fejű módon fogsz követni egy antikrisztust, anélkül, hogy tudnád, mi is történik. Akkor és ott nem fogod érezni, hogy bármi baj lenne vele, sőt, még helyesnek is fogod érezni, amit az antikrisztus mond – ebben az esetben anélkül lettél félrevezetve, hogy észrevetted volna. Az a tény, hogy félrevezettek, azt mutatja, hogy elárultad Istent, és akkor Istennek nem lesz módja arra, hogy megmentsen téged. Vannak emberek, akik általában jól teljesítenek, de egy ideig rászedik őket az antikrisztusok, végül pedig lebeszéléssel és beszélgetéssel hozza vissza őket a gyülekezet. Vannak azonban olyanok is, akik nem jönnek vissza, akárhogyan beszéljenek is nekik az igazságról, és szilárdan eltökélik magukat amellett, hogy az antikrisztusokkal tartsanak – akkor vajon nincsenek egészen tönkretéve? Határozottan nemet mondanak a visszatérésre, Isten pedig nem munkálkodik többé rajtuk. Egyesek híján vannak a tisztánlátásnak, és sajnálatot éreznek az efféle ember iránt, ezt mondván: „Ő egy elég jó ember: sok éven át hitt Istenben, lemondott dolgokról és feláldozta magát; korábban elég hűségesen végezte a kötelességét, nagy hite volt Istenben, és igaz hívő volt – nem kellene vajon még egy esélyt adnunk neki?” Helyes ez a nézőpont? Összhangban van az igazsággal? Az emberek csak a felszínét látják egy másik embernek, a szívét viszont nem; nem képesek tisztán látni, hogy milyen ember valójában az illető, vagy hogy milyen lényege van. Ahhoz, hogy átláthassanak rajtuk az emberek, egy ideig kapcsolatban kell lenniük vele és meg kell figyelniük őt, annak az illetőnek pedig olyan eseményekkel kell találkoznia, amelyek felfedik őt. Azonkívül, ha a jó szívedből adódóan segíteni próbálsz az ilyen embereknek, de azok nem fordulnak vissza, akármennyit beszélgetsz is velük, nem fogod tudni, hogy milyen ok van az egész mögött. Isten valójában már átlátott ezeken az embereken és kivetette őket. Miért vetette ki őket Isten? A legegyszerűbb oka az, hogy egyes antikrisztusok nyilvánvalóan gonosz szellemek, és olyan antikrisztusokként osztályozhatóak, akikben gonosz szellemek munkálkodnak. Ha követik őket egy ideig az emberek, elsötétül a szívük, és annyira elgyengülnek, hogy összeesnek, ami azt bizonyítja, hogy Isten régen lemondott már róluk. Istennek igazságos természete van, és gyűlöli a Sátánt. Mivel ezek az emberek a Sátánt és a gonosz szellemeket követik, vajon még mindig elismerheti őket Isten a követőiként? Isten szent és irtózik a gonosztól. Nem akarja azokat, akik gonosz szellemeket követnek; még ha mások szerint jó emberek is, Ő akkor sem akarja őket. Mit jelent az, hogy Isten irtózik a gonosztól? Mire utal az, hogy „irtózni a gonosztól”? Hallgassátok meg, amit most mondok, és megértitek. Kezdve onnan, amikor Isten kiválaszt valakit, egészen odáig, amikor az az ember elismeri, hogy Isten igazság, igazságosság, bölcsesség, és mindenhatóság, hogy Ő az egyedüli és az egyetlen – miután megértette ezeket a dolgokat, és szerzett némi tapasztalatot, lesz egy alapvető megértése a szíve mélyén Isten természetét, lényegét és azt illetően, amit Ő birtokol és ami Ő, és ez az alapvető megértés a hitévé válik. Ez arra is ösztönözni fogja őt, hogy kövesse Istent, áldozza fel magát Istenért, és végezze a kötelességét. Amikor már van tapasztalata, érti az igazságot, és gyökeret vert a szívében az Isten természetével kapcsolatos megértése és az Istenről való ismerete – amikor ilyen érettség birtokában van –, akkor nem fogja megtagadni Istent. Ha azonban nincsenek igazi ismeretei Krisztusról, a gyakorlati Istenről, és ha hajlamos egy antikrisztust imádni és követni, akkor még mindig veszélyben van. Még mindig előfordulhat, hogy hátat fordít a testben megjelent Krisztusnak és egy elvetemült antikrisztust követ. Ez Krisztus nyílt megtagadása és az Istennel való kötelékek megszakítása lenne. Ezzel lényegében ezt mondanák: „Nem követem többé Istent – a Sátánt követem. Szeretem a Sátánt, és hajlandó vagyok őt szolgálni; hajlandó vagyok a Sátánt követni. Akárhogy bánik is velem, akármennyire tönkretesz, rám tapos és megront engem, több mint hajlandó vagyok. Nem számít, mennyire igazságos és szent Isten, nem számít, mennyi igazságot mond ki, nem vagyok hajlandó Őt követni. Nem szeretem az igazságot. A hírnevet, a státuszt, a jutalmakat és a koronákat szeretem; még ha nem is kaphatom meg, akkor is szeretem őket.” Így aztán egy olyan személyt követtek, akinek semmi köze hozzájuk, egy antikrisztussal szöktek meg, aki szemben áll Istennel. Vajon még mindig akarna Isten egy ilyen embert? Biztosan nem. Észszerű dolog Isten részéről, hogy nem akarja őket? De még mennyire! Tudod a doktrínából, hogy Isten olyan Isten, aki irtózik a gonosztól, és hogy Ő szent. Érted ezt a doktrínát, de azt vajon tudod, hogy miként bánik Isten az ilyen emberekkel? Ha Isten visszautasít valakit, akkor tétovázás nélkül lemond róla. Avagy nem úgy állnak a dolgok, ahogy mondom? (De igen.) Így állnak a dolgok. Amikor tehát Isten lemond egy ilyen személyről, az azt jelenti vajon, hogy kegyetlen szíve van? (Nem.) Isten elvszerűen cselekszik. Ha tudod, hogy kicsoda Isten, de nem szereted követni Őt – ha tudod, hogy kicsoda a Sátán, és mégis ragaszkodsz a követéséhez –, akkor Isten nem fog kényszeríteni téged. Rajta, és kövesd csak örökre a Sátánt! Ne gyere vissza; Isten lemondott rólad. Hogyan lehet megérteni Isten természetét? Isten természete igazságos és szent, és van a természetének egy olyan eleme, amely irtózik a gonosztól. Más szóval: ha teremtett lényként hajlandó vagy arra, hogy lealjasodj, mi mást mondhat még Isten? Isten soha nem kényszeríti az embereket olyan dolgok megtételére, amelyekre nem hajlandóak. Ő soha nem kényszeríti az embereket az igazság elfogadására. Ha arra vágysz, hogy romlott legyél, az a személyes döntésed – végső soron te fogod viselni a következményeket, és csak magadat hibáztathatod. Istennek az emberek kezelésére vonatkozó alapelvei változhatatlanok, így ha elégedett vagy a romlottsággal, akkor a büntetés lesz az elkerülhetetlen véged. Nem számít, hány éven át követted esetleg Istent; ha arra vágysz, hogy romlott legyél, Isten nem fog bűnbánatra kényszeríteni. Te vagy az, aki hajlandó a Sátánt követni és engedni, hogy félrevezesse és tönkretegye a Sátán, és így aztán végül neked kell viselned a következményeket. Némelyek sajnálatot éreznek az ilyen emberek iránt és a megsegítésükre pazarolják a kedvességüket, de akárhogy unszolják is őket, azok nem fordulnak vissza. Mi történik itt? Az az igazság, hogy Isten nem ment meg egy ilyen embert; Ő nem akarja az ilyen embereket. Mit tehet ez ellen az ember? Ez az ok húzódik a háttérben. Ám amikor az emberek nem látnak világosan egy helyzetet, akkor úgy helyes, ha teszik, amit tenniük kell, és teljesítik azokat a kötelezettségeket és feladatokat, amelyet teljesíteniük kell. Azt illetően, hogy milyen eredmények származnak ezeknek a feladatoknak az elvégzéséből: Isten vezetésére kell figyelniük. Hallva azokat a részleteket, amelyekről az imént beszéltem, nem jutottatok vajon némi megértésre azzal a kifejezéssel kapcsolatban, hogy „Isten olyan Isten, aki irtózik a gonosztól”? Ez az egyik aspektusa, vagyis hogy Isten nem akarja azokat, akiket gonosz szellemek szennyeztek be. Mi az oka annak, hogy nem akarja őket Isten? Ha a Sátánt választottad, hogy akarhatna téged még mindig Isten? Ha te a Sátánt választottad, hogyan lehetne még mindig irgalmas Isten és hogyan késztethetné arra a szívedet, hogy visszajöjj? Képes Isten ezt megtenni? Nagyon is képes, de úgy dönt, hogy nem végzi el ezt a munkát, mivel igazságos a természete, és mivel Ő olyan Isten, aki irtózik a gonosztól.

A legutóbb az állt a beszélgetésünk középpontjában, hogy minden pozitív dolog és igazság utálata és gyűlölete az antikrisztusok elvetemült lényegének a fő megnyilvánulása. Ma egy másik szemszögből beszélgetek, amely nem más, mint az, hogy az antikrisztusok minden olyan dolgot szeretnek, amely ellentétes a pozitív dolgokkal. És mik ezek? (Negatív dolgok.) Igen, negatív dolgok, vagyis minden, ami szembemegy és ellenkezik az igazsággal, és nem egyezik azzal. Az antikrisztusok nem szeretik a pozitív dolgokat, ezért lennie kell valaminek, amit szeretnek, igaz? És mi az, amit szeretnek? A csalást és a hazugságokat, valamint a cselszövéseket, az összeesküvéseket és a taktikázást szeretik. Vannak antikrisztusok, akik szabadidejükben a Harminchat stratégiát olvassák? El tudom képzelni. Szerinted Én szoktam olvasni a Harminchat stratégiát? Nem olvasom. Nem tanulmányozom. Mi haszna lenne olvasni? Csak hányingerem lesz és felfordul a gyomrom az olvasásától. Ti hogy érzitek magatokat a Harminchat stratégia olvasása után? Nem undorodtok meg tőle még inkább az elvetemült emberiségtől? Tapasztaltok ilyen érzést? Minél többet olvassátok, annál nagyobb undort éreztek. Úgy érzitek, hogy ez ember egyszerűen túlságosan rossz! Megéri vajon, ha minden kis dologra stratégiákat kell használnia és ilyen messzire kell elmennie az embernek, ha nem tud aludni éjjelente, sem enni napközben, és azon kell törnie a fejét, hogy kitalálja, miként harcoljon? Lehet, hogy némely antikrisztusok a Harminchat stratégiát tanulmányozzák a szabadidejükben, és összemérik a gyors észjárásukat másokéval és Istenével. Élvezik a hazugságokat, a csalást, az összeesküvéseket, a cselszövést, valamint a taktikázást és a stratégiákat – de Isten méltányosságát és igazságosságát szeretik vajon? Mi a méltányosság és igazságosság ellentéte? (Az elvetemültség és a rútság.) Az elvetemültség és a rútság. A hamis dolgokat szeretik, mindazt, ami nem jogos és nem igazságos, és mindazt, ami igazságtalan és helytelen. Az például igaz ügy, amikor az igazságra törekednek az emberek – hogyan definiálják ezt az antkrisztusok? Ezt mondják: „Azok, akik az igazságra törekednek, ostobák! Mi értelme élni az életet, ha nem úgy éli az ember, ahogy akarja? Az embereknek önmagukért kell élniük, ami pedig azokat illeti, akik az igazságért és az igazságosságért élnek: azok az emberek mind ostobák!” Ez az álláspontjuk. Akkor tehát képesek igaz dolgokat cselekedni? Nem azok. Képesek vajon felállni és felszólalni, amikor olyan dolgok merülnek fel a gyülekezetben, amelyek megzavarják és akadályozzák a gyülekezet munkáját? Nem csak hogy nem állnak fel, hanem titokban még jól is szórakoznak ezen a szerencsétlenségen és örömüket is lelik benne – ők rossz magvak. Sosem nyugtalankodnak az Isten háza munkájával kapcsolatos dolgok miatt, és fel sem állnak soha és nem is tesznek semmit azért, hogy megóvják Isten választott népét. Miféle emberek azok, akik titkon jól szórakoznak és viccet csinálnak Isten házából, amikor azt látják, hogy gonosz emberek gonoszságot művelnek, és hogy rossz emberek zsarnokoskodnak a gyülekezeten? Elvetemült emberek. Akkor hát miféle emberek azok a vezetők, akik képesek oltalmazni ezeket a gonosz embereket? Antikrisztusok. Nem engedik, hogy a saját érdekeik sérüljenek, olyankor azonban a szemük se rebben és egyáltalán nem szomorúak, amikor a gyülekezet érdekei sérülnek. A színfalak mögött még örülnek is, hogy ők semmit sem vesztettek. Ez az antikrisztusok elvetemültsége.

Az imént arról beszéltünk, hogy mennyire idegenkednek az antikrisztusok az igazságtól, hogy mennyire szeretik az igazságtalan és az elvetemült dolgokat, hogy érdekekre és áldásokra törekednek, hogy soha nem engedik el az áldások elnyerésével kapcsolatos szándékukat és vágyukat, és hogy folyton üzletelni próbálnak Istennel. Miként kell tehát ezt a dolgot felismerni és osztályozni? Ha azt mondanánk rá, hogy ez a nyereség minden más elé való helyezése, az túlságosan enyhe kifejezés lenne. Olyan ez, mint ahogyan Pál elismerte, hogy tövis van a testében, és hogy dolgoznia kellene azért, hogy vezekeljen a bűneiért, de végül mégis az igazságosság koronáját szerette volna elnyerni. Mi ennek a természete? (Ádázság.) Ez egyfajta ádáz beállítottság. De mi ennek a természete? (Üzletelés Istennel.) Ez a természete. Pál mindenben a nyereséget kereste, amit csinált, és mindent ügyletként kezelt. Van egy mondás a nem hívők körében: „Nincs olyan, hogy ingyenebéd.” Az antikrisztusok is ezt a logikát dédelgetik magukban, ezt gondolván: „Ha dolgozom neked, mit adsz cserébe? Milyen előnyökre tehetek szert?” Hogyan kellene összegezni ezt a természetet? Nyereségvezéreltség, a nyereség minden más elé való helyezése, valamint önző és megvetendő viselkedés. Ez az antikrisztusok természetlényege. Egyedül azért hisznek Istenben, hogy nyereségben és áldásokban részesüljenek. Még ha ki is állnak némi szenvedést és fizetnek is némi árat, azt mind azért teszik, hogy üzletet kössenek Istennel. Óriási bennük a vágy és a szándék, hogy áldásokat és jutalmakat kapjanak, és szorosan ragaszkodnak hozzá. Egyet sem fogadnak el abból a sok igazságból, amelyet Isten kimondott, a szívükben mindig azt gondolják, hogy Istenben hinni csak az áldások elnyerésről és egy jó rendeltetési hely bebiztosításáról szól, hogy ez a legmagasabbrendű alapelv, és hogy semmi sem múlhatja azt felül. Azt gondolják, hogy nem kellene Istenben hinniük az embereknek, hacsak nem azért teszik, hogy áldásokban részesüljenek, és hogy az áldások nélkül értelmetlen és értéktelen lenne, vagyis elveszítené az értelmét és az értékét az Istenben való hit. Valaki más ültette el vajon az antikrisztusokban ezeket a gondolatokat? Valaki más tanításából vagy befolyásából merítenek vajon? Nem, a velük született antikrisztusi természetlényeg határozza meg őket, amely olyasvalami, amin senki sem változtathat. Annak ellenére, hogy a megtestesült Isten ma olyan sok szót szól, az antikrisztusok egyet sem fogadnak el közülük, hanem helyette ellenállnak nekik és elítélik azokat. A lényük igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő természete soha nem képes megváltozni. Ha nem tudnak megváltozni, az mit mutat? Azt mutatja, hogy elvetemült a természetük. Itt nem az a kérdés, hogy törekednek-e az igazságra vagy sem; ez egy elvetemült beállítottság, ez pimasz kiabálás és szembeszegülés Istennel. Ez az antikrisztusok természetlényege; ez az igazi arcuk. Mivel az antikrisztusok képesek szemtelenül kiabálni Istennel, milyen a beállítottságuk? Elvetemült. Miért mondom azt, hogy elvetemült? Az antikrisztusok veszik maguknak a bátorságot, hogy ellenálljanak Istennek és kiabáljanak Vele azért, hogy áldásokban részesüljenek, valamint a hírnévért, a nyereségért és a státuszért. Miért merészelnek ilyet művelni? Van egy erő a szívük mélyén, egy elvetemült beállítottság, amely irányítja őket, így képesek gátlástalanul cselekedni, vitatkozni Istennel és kiabálni Vele. Mielőtt Isten még azt mondaná, hogy nem ad nekik koronát, mielőtt még elvenné a rendeltetési helyüket, máris kitör a szívükből az elvetemült beállítottságuk, és ezt mondják: „Ha nem adsz nekem koronát és rendeltetési helyet, a harmadik égbe megyek és vitatkozni fogok veled!” Ha nem lenne az elvetemült beállítottságuk, honnan vennének ilyen energiát? Képes az emberek többsége ennyi energiát összeszedni? Miért nem hiszik el az antikrisztusok, hogy Isten szavai az igazság? Miért ragaszkodnak kitartóan az áldások iránti vágyukhoz? Nem megint csak az elvetemültségük miatt? (De igen.) Pontosan azok az áldások váltak az antikrisztusok ambíciójává és vágyává, amelyeket Isten odaígér az embereknek. Elhatározták, hogy megszerzik őket, de nem akarják Isten útját követni, és nem szeretik az igazságot. Helyette áldásokra, jutalmakra és koronákra törekednek. Még mielőtt azt mondaná Isten, hogy nem adja meg nekik ezeket a dolgokat, ők máris versengeni akarnak Istennel. Mi a logikájuk? „Ha nem szerezhetek áldásokat és jutalmakat, vitatkozni fogok veled, szembe fogok helyezkedni veled, és azt fogom mondani, hogy nem vagy isten!” Nem fenyegetik talán Istent, amikor ilyen dolgokat mondanak? Nem megbuktatni próbálják vajon Őt? Még ahhoz is veszik a bátorságot, hogy tagadják Isten mindenek feletti szuverenitását. Ha Isten cselekedetei nincsenek összhangban az akaratukkal, azt is tagadni merik, hogy Isten a Teremtő, az egyedül igaz Isten. Nem a Sátán természete ez? Nem a Sátán elvetemültsége? Van bármi különbség aközött, ahogyan az antikrisztusok cselekednek, valamint a Sátán Istenhez való hozzáállása között? Ez a két megközelítés teljesen megegyezik egymással. Az antikrisztusok nem hajlandóak elismerni Isten mindenek feletti szuverenitását, és áldásokat, jutalmakat és koronákat akarnak kiragadni Isten kezéből. Milyen beállítottság ez? Milyen alapon szeretnének így cselekedni és így megszerezni dolgokat? Honnan vesznek ennyi energiát? Immár össze tudjuk foglalni az okát: ez az antikrisztusok elvetemültsége. Az antikrisztusok nem szeretik az igazságot, mégis áldásokat és koronákat akarnak kapni, és ki akarják ragadni ezeket a jutalmakat Isten kezéből. Nem a halállal cimborálnak ilyenkor? Tudják vajon, hogy a halállal cimborálnak? (Nem tudják.) Még egy olyan halovány érzésük is lehet, hogy lehetetlen jutalmakat szerezni, így először egy efféle kijelentést tesznek: „Ha nem tudok áldásokat szerezni, a harmadik égbe megyek és vitatkozni fogok istennel!” Előre látják már, hogy lehetetlen lesz számukra áldásokat szerezni. Végtére is a Sátán is sok éven át kiabált Istennel a középső égben, és mit adott neki Isten? Isten ezt az egyetlen kijelentést intézte hozzá: „Miután befejeződik a munka, le foglak vetni a feneketlen mélységbe. Te a feneketlen mélységbe tartozol!” Ez Isten egyetlen „ígérete” a Sátánnak. Hát nem elferdült dolog, hogy még mindig jutalmak után vágyik? Ez elvetemültség. Az antikrisztusok velük született lényege ellenséges Istennel szemben, és maguk az antikrisztusok még azt sem tudják, hogy miért van így. Egyedül az áldások és a koronák megszerzésére koncentrál a szívük. Ha bármiben is benne van az igazság vagy Isten, ellenállás és harag támad bennük. Ez elvetemültség. A normális emberek valószínűleg nem képesek megérteni az antikrisztusok belső érzéseit; elég nehéz dolguk van az antirkisztusoknak. Olyan hatalmas ambícióik vannak, olyan óriási elvetemült energiát táplálnak magukban, és olyan nagyon vágynak az áldásokra. Úgy lehetne jellemezni őket, hogy égnek a vágytól. Isten háza azonban folyamatosan az igazságról beszélget – bizonyára nagyon fájdalmas és nehéz ezt hallgatniuk. Ártanak maguknak, és oly sokat színlelnek azért, hogy elviseljék. Hát nem egyfajta elvetemült energia ez? Ha a hétköznapi emberek nem szeretnék az igazságot, érdektelennek találnák a gyülekezeti életet, sőt még ellenszenvet is éreznének iránta. Inkább éreznék szenvedésnek, mintsem gyönyörűségnek Isten szavainak az olvasását és az igazságról való beszélgetést. Hogyan képesek hát ezt elviselni az antikrisztusok? Azért képesek rá, mert olyan hatalmas bennük az áldások utáni vágy, hogy arra készteti őket, hogy ártsanak maguknak és vonakodva elviseljék. Azonkívül, besurrannak Isten házába, hogy a Sátán csatlósaiként viselkedjenek, és odaszánják magukat arra, hogy akadályozásokat és zavarásokat okozzanak a gyülekezet munkájában. Úgy hiszik, hogy ez a küldetésük, és amíg el nem végzik azt a feladatukat, hogy ellenálljanak Istennek, rosszul érzik magukat, és úgy érzik, hogy cserben hagyták a Sátánt. Ezt az antikrisztusok természete határozza meg.

Az antikrisztusok nyilvánvalóan odavannak a státuszért, és ezt mindenki tudja. Mennyire szeretik a státuszt? Mik ennek a megnyilvánulásai? Először is, minden alkalmat megragadnak, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán: akár behízelgő vagy trükkös módszerek alkalmazásával, akár azzal, hogy jó cselekedetekkel próbálják megnyerni maguknak az emberek szívét. Bárhogy legyen is, valahányszor alkalmuk adódik a feljebb kapaszkodásra, élnek vele. Ha egyszer elérik, hogy státuszuk legyen, még jobban megbecsülik azt, mint előtte. Amikor normális emberek státuszt szereznek, szégyenérzetük an, és egy kicsit megfékezik magukat. Azonkívül, Isten házában a vezetői vagy dolgozói pozíció egy kötelesség. Nem státusz vagy hivatalos titulus, hanem kötelesség. Olykor talán felfednek valamit a romlott beállítottságaikból ezek a normális emberek azzal, hogy kérkednek, azt gondolva, hogy immár hivatalos pozícióban vannak. A normális emberek némileg elfogadhatónak találják, hogy alkalmanként így viselkedjenek, de ha rendszeresen teszik, megundorodnak maguktól és attól félnek, hogy a testvéreik is észreveszik. Van méltóságuk és szégyenérzetük, így aztán kissé visszafogják magukat. Miután megértették az igazságot, fokozatosan egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a státusznak. Milyen pozitív hatása lesz ennek, és milyen jó eredményekkel fog járni? Lehetővé fogja tenni a számukra, hogy lelki nyugalommal végezzék a kötelességüket. Függetlenül attól, hogy mi az aktuális szerepük, kötelességnek fogják azt tekinteni. Mivel vezetésre választották ki őket, a vezetés pedig egyszerre teher és kötelesség is az ember számára, azt kell először megérteniük, hogy mi tartozik e kötelesség körébe. Ha nem vagy vezetői szerepben, nem kell foglalkoznod bizonyos kérdésekkel, és nem viselsz igazán terhet. Ám ha vezetői szerepet vállalsz, ki kell találnod, hogy miként végezd jól a feladataidat, és hogyan végezd Isten háza alapelveivel és munkarendjeivel összhangban a kötelességedet. Azok, akik az igazságra törekednek, képesek ily módon pozitív irányban előre haladni. Mi tehát a különbség az antikrisztusok és az igazságra törekvő emberek között a státuszhoz való hozzáállásuk tekintetében? Az antikrisztusok szenvedélyesen viszonyulnak a státuszukhoz, törekednek rá, nagyra tartják és irányítják. Lépten-nyomon a státuszukról gondolkodnak. A státusz élteti őket. Ha mások nem becsülik őket vagy ha véletlenül rosszul mondanak valamit, és ezért lenézik őket mások, és elveszítik a helyüket más emberek szívében, állandó aggodalom tölti el őket a státuszuk miatt, és rendkívül óvatosan fognak beszélni és cselekedni. Nem számít, hogyan beszélgetsz az igazságra való törekvésről, ők képtelenek lesznek megérteni. Mi az egyetlen dolog, amit meg tudnak érteni? „Hogyan töltsem be jól ezt a »hivatalt«, és hogyan cselekedjek hivatalnokként?” Ennek bizonyos konkrét megnyilvánulásai vannak. Amikor például egy gyülekezetvezető több mint 20 testvérrel csoportképet készít, hová kellene ülnie valakinek, akinek van méltósága és szégyenérzete? Egy oldalsó sarkot találna magának, és oda ülne. És hová ülnek általában az antikrisztusok? (Középre.) Azért ülnek középre, mert mindenki ezt akarja, vagy ez az ő személyes vágyuk? (Az ő személyes vágyuk.) Néha megeshet, hogy mindenki helyet hagy nekik középen, mintegy központi helyre kényszerítve őket, és a szívükben nagyon elégedettek saját magukkal: „Nézzétek, mennyi támogatást kapok mindenkitől! Ide kell ülnöm. Látom ebből, hogy mindenki szívében van hely a számomra. Nem lennének meg nélkülem!” Igen boldognak és elégedettnek érzik magukat. Ha nem tetszene nekik az az ötlet, hogy mindenki helyet hagy nekik középen, akkor miért mennének és ülnének oda? Nyilvánvaló, hogy maximálisan élvezik a pozíciójukat abban az adott pillanatban és az abból adódó érzést. Igazán szükséges és becses számukra az a pillanatnyi érzés, és ezért nem utasítják vissza a pozíciót. Ez a vezető pontosan középen ül, tucatnyi embertől körülvéve, és még párnát is használnak, hogy kitűnjenek. Ezt gondolják: „Az nem lesz jó, ha ugyanolyan magas vagyok, mint mindenki más. Hogyan mutatná ez meg azt, hogy vezetőként kitűnök? Feljebb kell egy kicsit emelnem magam, középre kell ülnöm, és akkor feltűnő leszek. Tudni kell az embernek, hogy hová üljön. Amikor az emberek ránéznek a fotóra, engem látnak meg először. Ezt fogják mondani: >>Ez a vezetőnk, XY.<< Milyen dicsőséges! Ez a fénykép sok éven át megmarad majd. Ha nem láthatnak engem az emberek és lassanként elfeledkeznek rólam, akkor mi értelme van annak, hogy vezető vagyok?” Ilyen nagyra becsülik a státuszukat.

Egyszer kikérdeztem néhány embert egy gyülekezetből, hogy megismerjem az ottani helyzetet. Miután bekapcsolták a videófelvételt, mind leültek a kamera elé, de kihagytak egy helyet középen. Nem értettem, hogy miért, és azt javasoltam, hogy húzódjanak jobban középre, mert nem volt olyan nagy a kamera látószöge, és esetlenül néztek ki úgy, hogy csak a fele arcuk látszódott. Ezután egy kicsit közelebb húzódtak a középvonalhoz, de még mindig üresen hagytak egy helyet középen. „Miért nem ül senki középen? – motyogtam Magamban. Olyan, mintha valami megszentelt Buddha lenne ott – miért nem mer senki sem odaülni?” Ezután megjelent egy meglehetősen kövér férfi és ledobta magát éppen középre – pontosan úgy nézett ki, mint egy megszentelt „Buddha”: gömbölyű volt és kövér. Kiderült, hogy neki tartották fent a középső helyet. Kitaláljátok, ki volt ez az illető? (A vezető.) Pontosan; ő ült be a kép kellős közepébe. Ez egy státuszszimbólum. Amikor megérkezett ez a Buddha kinézetű ördög és leült oda, meglehetősen természetesen foglalta el azt a helyet, mintha az őt illetné meg jogosan. Mindenki boldogan ült bármelyik oldalon, és különös gyengédséggel néztek rá, mintha nagyon is „értenék” őt. Olyan érzés volt, mintha egy rakás talpnyaló lettek volna, akik ezt mondják: „Ó, végre megérkeztél! Olyan sokáig vártunk rád.” Mialatt beszéltem, senki sem fogadott be semmit belőle; a vezetőre vártak. Először elő kellett jönnie ennek a megszentelt „Buddhának”. Ha ő nem jelenik meg, nem folytathattam a beszédet. Hogy volt képes ott ülni, éspedig olyan természetesen? Van ennek bármi köze a szokásos preferenciáihoz, prioritásaihoz és törekvéseihez? (Igen.) Miféle jelenetet prezentálnak általában ezek az emberek? Használjátok a képzeleteteket és gondolkodjatok el rajta. Amikor ez a vezető összejövetelt vezet vagy belép egy szobába, ahol az emberek a kötelességeiket végzik, hogyan kezelik őt? Olyan, mintha egy ősapa vagy egy Buddha lenne: gyorsan hellyel kínálják, és a fő helyet neki kell fenntartani. Rendben lenne, ha nem tartanák fenn neki? Az alapján a jelenség alapján, amelyet abban a pillanatban a kamerafelvételen láttam, valószínűleg nem lenne rendben, ha nem hagynák meg neki a fő helyet – ez szabállyá, íratlan szabállyá vált. Amikor megérkezik a „Buddha”, azonnal neki kell adni a fő helyet. Ha nincs ott a „Buddha”, üresen kell hagyni a fő helyet. Ezt nevezik státusznak. Van-e bárki közöttetek, aki így cselekszik, és aki minden másnál nagyobbra tartja a státuszt? Mit vesztek észre az imént leírt jelenetből? A különböző emberek különbözőképpen kezelik a státuszt. Azok, akik szeretik az igazságot, kötelességnek tekintik a státuszukat, és Isten megbízatását őrzik kincsként a szívükben. Elfogadják a kötelességüket, de nem szereznek érvényt a státuszuknak. Némelyek tehertételként tekintenek a státuszra, és úgy hiszik, hogy az egy további teher, amely nyomást, korlátozásokat, sőt bajt hoz rájuk. Azok ellenben, akik imádják a státuszt, úgy kezelik a státuszt, mintha az hivatalnoki tisztség lenne, és mindig élvezik az előnyeit. Nem tudnak státusz nélkül élni. Ha egyszer elérték, mindent hajlandóak feláldozni érte, az életüket és az önbecsülésüket is beleértve; még a testüket is készek érte eladni. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen.) Ezt elvetemültségnek nevezik. Mi a státusz a szemükben? Egy út és egy eszköz ahhoz, hogy a csúcsra kerüljenek, és egy módszer arra, hogy megváltoztassák az identitásukat, a sorsukat és az emberek között elfoglalt helyüket. Éppen ezért nagyon nagyra becsülik a státuszt. Ha egyszer elérik, az emberek pedig hallgatnak rájuk, engedelmeskednek nekik, kényeztetik őket és mindenben be akarják hízelegni magukat nekik, akkor ahelyett, hogy undort éreznének mindezek miatt, inkább különös gyönyört lelnek benne. Akárcsak az a vezető, aki a középső helyet foglalta el – olyan nyugodt és könnyed volt a testtartása, és olyan óriási gyönyörűséget és élvezetet lelt benne. Hát nem elvetemült dolog ez? Ha valaki különösen élvezi a felsőbbrendűség érzését, valamint mindazokat az előnyöket, amelyek a státuszból származnak, és különösképp törekszik ezekre a dolgokra, különös nagy becsben tartja és nem akarja elengedni azokat, akkor az az illető rendkívül elvetemült. Miért mondom azt, hogy rendkívül elvetemült? Mit mondanak azok, akik hízelegnek, kellemes szavakat szólnak és bókolnak a státusszal bíró embereknek? Hamis szavakat, szégyentelen szavakat, émelyítő szavakat és csalárd szavakat szólnak, sőt még olyan dolgokat is, amelyek bántják az ember fülét. Mondjuk például, hogy egy státusszal rendelkező embernek van egy fia, aki igazán csúnya, hegyes és majomszerű arcú – vajon azt mondják rá a hízelgők, hogy csúnya? Mit mondanak? (Azt, hogy igazán jóképű.) Beérik annyival, hogy azt mondják rá, hogy „igazán jóképű”? Valami undorító dolgot kell mondaniuk, például ezt: „Telt homloka és széles, kerek állkapcsa van. Olyan arca van, mint aki igazán tehetős lesz és magas státuszt tölt majd be a jövőben!” Noha világos, hogy nem ez a helyzet, akkor is veszik a bátorságot, hogy nyíltan kimondják ezeket a hazugságokat. Amikor meghallja ezt az a hivatalnok, el van tőle ragadtatva – szeret ilyen dolgokat hallani és élvezi hallgatni őket. Mennyire szereti hallgatni őket? Ha senki sem mondaná előttük ezeket a képmutató szavakat, hízelgő szavakat és csalárd szavakat, ha senki sem szólna hamis és undorító szavakat azért, hogy boldoggá tegye őket és a kedvükben járjon, akkor érdektelennek találnák az életet. Hát nem elvetemült dolog ez? (De igen.) Ez rendkívül elvetemült. Amikor ők maguk szólnak hazugságokat, az már igazán émelyítő, de ők azt is élvezik, ha más hazugok keringenek körülöttük, akár egy csapat büdös légy, és soha nem unják meg ezt. Mindenkit szeretnek, aki tud bánni a szavakkal, aki jó a hízelgésben és a behízelgő viselkedésben, és aki körülményesen beszél – szorosan maguk mellett tartják ezeket az embereket és fontos pozíciókba helyezik őket. Nincsenek vajon veszélyben az ilyen vezetők? Miféle munkát tudnak elvégezni? Nem lenne vajon annyi a gyülekezetnek, ha az ő irányításuk alá kerülne? Vajon akkor is munkálkodhatna benne a Szentlélek?

Hallottam, hogy egyes vezetők imádnak enni. Amikor olyan testvéreknél laktak, akik nem voltak jók a főzésben és nem készítettek jó ételeket, kerestek egy olyan vendéglátót, aki tudta, hogyan hízelegjen nekik és vegye le őket a lábukról, és aki minden nap különlegesen finom ételeket főzött nekik. A vezetők minden nap kedvükre ettek és ittak, ezt mondván: „Hála istennek, minden nap élvezhetjük isten lakomáját. Ez igazán isten kegyelme!” Az ilyen emberek veszélyben vannak. Még ha egyelőre nem is antikrisztusok, a viselkedésük már leleplezte, hogy antikrisztusi természetlényegük és elvetemült beállítottságuk van, és azt is, hogy jelenleg antikrisztusi úton járnak. Az, hogy antikrisztus válhat-e belőlük, vagy hogy most antikrisztusok-e, attól függ, hogy milyen utat választanak később. Az elég nyilvánvaló, hogy jelenleg antikrisztusi úton járnak, és hogy a beállítottságuk lényege egy antikrisztuséval megegyező, ez pedig azért van, mert imádják a negatív dolgokat, a pozitív dolgokat pedig nem szeretik. Megvetik és a szívükben elítélik és elutasítják a pozitív dolgokat. És mit fogadnak el? A kétszínűséget, a hazugságokat és mindent, ami negatív dolgokkal kapcsolatos. Amikor megérkezem egy bizonyos helyre, némelyek ezt mondják: „Nem festesz jól; pihenj egy kicsit!” Azt majd Én tudom, hogy jól érzem-e Magam vagy sem, és hogy mikor van szükségem pihenésre. Neked nem kell úgy tenned, mintha okos lennél, és nem szükséges felvágnod azzal, hogy milyen okos vagy. Nem fogadom el ezt; visszataszítónak találom. Miféle embereket kedvelek? Azokat, akik képesek azonnal beszélgetni, amikor történik valami, és őszintén elmondják Nekem, hogy mit gondolnak. Azért beszélgetek veled, hogy megoldjam a nehézségeidet, te pedig közelebbi kapcsolatban lehetsz Velem. Ne törődj azzal, hogy behízelegd magad és megpróbálj a kedvemben járni – ez szörnyen undorító! Az ilyen embereknek távol kell maradniuk Tőlem, mivel visszataszítónak találom őket. Idegesítő légyként vagy rovarként kategorizállak téged. Tartsd magad távol Tőlem! Egyesek ezt mondják: „Nincs szükséged valakire, aki Melletted van, hogy szolgáljon Téged?” A te meglátásod szerint az identitásomnak és a státuszomnak megfelelő bánásmódban és kiszolgálásban kellene részesülnöm, csakhogy Nekem nincs erre szükségem. Nem szabad ezeket a dolgokat tenned, érted? Undort és megvetést érzek e dolgok iránt. Ha őszintén az van a szívedben, hogy tekintettel akarsz lenni Rám és törődni akarsz Velem, annak rengeteg helyénvaló módja akad. Például, ha azt mondom neked, hogy tegyél meg valamit, akkor engedelmesen végigcsinálod, és amikor nehézségekkel találkozol, azonnal megbeszéled azokat Velem. De bármit teszel is, ne utánozd azt, ahogyan a nem hívők a hivatalban lévők kegyeiben igyekeznek járni, szépen hangzó bókok sokaságát mondva nekik; Én nem szeretem hallani ezeket. Nyilvánvaló, hogy nem vagyok magas, de te mégis mindenáron ezt mondod: „Lehet, hogy nem vagy magas, de magasabb vagy mindannyiunknál!” Én nem szeretem ezt hallani, úgyhogy bármit teszel is, ne mondd ezt Nekem; nem a megfelelő személynek mondod. Az antikrisztusok szeretnek efféle szavakat hallani. Ezt kérdezik például az alájuk tartozó testvérektől: „Kövérnek látszom?” Némelyek pedig ezt mondják: „Még ha kövér vagy is, jobban nézel ki nálunk.” „Akkor vékony vagyok?” „Még ha vékony vagy is, fantasztikusan nézel ki. Akárhogy is, olyan vagy, mint egy divatmodell; minden jól mutat rajtad.” Amikor az antikrisztusok ezt hallják, örömöt éreznek és a partnerüknek és szövetségesüknek tartanak téged. Ezek a dolgok, amelyeket imádnak az antikrisztusok, mind visszataszítóak és elvetemültek – máskülönben hogyan lehetne elvetemültnek nevezni őket? Vajon szeretik az antikrisztusok a normális emberi mivolt elemeit, amilyen például a lelkiismeret, az értelem, a szégyenérzet és a méltóság, valamint a jó és a rossz, a fekete és a fehér, illetve a helyes és a helytelen közti különbségtétel – a normális emberi mivolthoz tartozó egyéb dolgok mellett? Szeretik az antikrisztusok a szégyenérzettel bíró embereket? Szeretik azokat, akiknek van méltóságuk? Azokat szeretik, akik szégyentelenek, akik képesek émelyítő módon beszélni minden öntudatosság nélkül és anélkül, hogy zavarba jönnének. Hát nincsenek híján a szégyenérzetnek? Minél émelyítőbbek a szavaid, ők annál boldogabbak lesznek. Ha megnézzük az antikrisztusok preferenciáit és a különböző dolgokhoz való hozzáállásukat, valamint a döntéseiket és az irányultságukat, nyilvánvaló, hogy nem ismer határokat az elvetemültségük. Felejtsd el azokat, akik értik az igazságot – még azok az emberek sem értékelik ezt a fajta viselkedést a társadalomban, akik mindössze egy csekély igazságérzettel bírnak. Amint látod, hivatalos körökben egyesek kétségbeesetten hízelegnek azoknak, akik hivatalt töltenek be. Mindent megadnak a hivatalban lévőknek, amire csak szükségük van, még a saját feleségüket is feladják – hát nem hiányzik belőlük a méltóság? (De igen.) Azonkívül, némely hivatalnokok azonos neműekkel létesítenek szexuális kapcsolatot, egyesek pedig, akik ezekkel a hivatalnokokkal azonos neműek, intim kapcsolatba kerülnek velük, és még akkor is így tesznek, ha személy szerint nem akarnak. Ti képesek lennétek ilyen dolgokra? (Nem, mi nem lennénk képesek.) Ők viszont igen. Nincs erkölcsi normájuk, nincs szégyenérzetük, nincsenek a lelkiismeret tudatában, nincs racionalitásuk – ezért teszik ezeket a dolgokat. Még egy színdarab részeként sem tudnátok kimondani azokat a dolgokat, amelyeket ők kimondanak; ezek az emberek még a színpadi előadóknál is émelyítőbbek. Mit értek színpadi előadók alatt? Azokat, akik nem bánják, és akiknek szemük se rebben, ha valaki olyankor látja vagy látogatja meg őket, amikor anyaszült meztelenek. Az ilyen embereket színpadi előadóknak nevezik. Ezek a hízelgők tehát az undorító és visszataszító szavaikkal és az elvetemült dolgok preferálásával még a színpadi előadóknál is rosszabbak. Utóbbiak mindössze a testüket bocsátják áruba, de ennek az antikrisztusokként ismert, elvetemült bandának a tagjai vajon mit árulnak? A lelküket árulják. Démonok ők mindannyian, és menthetetlenek. Ezért olyan az igazságot szólni ezeknek az embereknek, mintha gyöngyöket szórnál a disznók elé – lehetetlen számukra, hogy szeressék az igazságot. Így állnak hozzá a státuszhoz, élvezve a felsőbbrendűség különféle érzéseit, valamint az azzal járó egyéb jó érzéseket. Melyek azok a különféle érzések, amelyek ebből az élvezetből fakadnak? Pozitív vagy negatív dolgok? Ezek mind negatív dolgok. Amikor státuszhoz jutnak, arra számítanak, hogy majd élvezhetik, ahogyan hízelegnek nekik, gondoskodnak róluk és kiszolgálják az érdekeiket az emberek. Azonkívül különleges bánásmódot akarnak élvezni – az ételüknek, a szállásuknak és a használati tárgyaiknak is különlegeseknek kell lenniük, nekik pedig mindenben különbözniük kell másoktól. Valóban különbözik a fizikai tested bármiben is másokétól? Az antikrisztusok a státuszuk megszilárdítása után nemesnek és rendkívülinek hiszik magukat, mintha nem lenne többé hely a földön, amely megfelelő lenne a számukra – „keleti kényelem” illeti meg őket és az, hogy az emberek felajánlásokat tegyenek nekik. Vagy talán nem ez a helyzet? Mondd meg Nekem, vajon a normális embereket ilyen gondolatok foglalkoztatják általában? Függetlenül attól, hogy van-e státuszuk vagy nincs, a normális embereknek is lehet egy bizonyos vágyuk vagy törekvésük iránta, de mivel rendelkeznek szégyenérzettel, lelkiismerettel és racionalitással amellett, hogy most már az igazságról is van némi megértésük, alábbhagy és elhalványul a státuszhoz való kötődésük. Azonkívül képesek arra, hogy kisebb jelentőséget tulajdonítsanak a státusszal járó előnyöknek, és ha jelentéktelennek látják az abból fakadó hasznokat, akkor arra is képesek, hogy taszítónak találják mások hízelgését, bájcsevegését, talpnyalását és más hasonló viselkedését, valamint hogy eltávolodjanak az ilyen dolgoktól, vagy akár hátat is fordítsanak nekik és el is hagyják azokat. De az antikrisztusok vajon el tudják hagyni és engedni ezeket a dolgokat? Egyáltalán nem. Ha arra kéred őket, hogy engedjék el ezeket a dolgokat, az olyan, mintha az életüket kérnéd tőlük. Máskülönben miért mondanák ezt némelyek, amint elveszítik a státuszukat: „Nem fogok hinni többé, nem fogok tovább élni, nem érdemes élni”? Valami történik ilyenkor, nem igaz? Miért olyan fontos nekik a státusz? Nem képesek eseménytelen és hétköznapi életet élni, muszáj, hogy legyen státuszuk, muszáj a tömegek felett állniuk és sütkérezniük a másoktól kapott tiszteletben, imádatban és felmagasztalásban, valamint az őket kényeztetni, becsapni és nekik hízelegni hivatott hazugságokban. Ezeknek a dolgoknak az élvezetében akarnak elmerülni. Vajon a normális emberi mivolttal rendelkező emberek készségesen merülnek bele efféle dolgokba? Biztosan nem, mert ez nyugtalansággal töltik el őket. Az antikrisztusok vajon miért élvezik ezeket a dolgokat? Azért, mert sátáni beállítottság van bennük. Csak a Sátán fajtájából valók törekszenek ezekre a dolgokra és állnak elő ilyen követelésekkel. A normális emberek élvezhetik ezeket a dolgokat egy darabig, de egy idő után értelmetlennek, sőt idegesítőnek találják azokat, azután pedig távol tartják magukat mindezektől. Egyesek azonban makacsul megtagadják az elengedésüket. Miért van az például, hogy egyes filmsztárok soha nem vonulnak vissza a filmezés világából, annak ellenére, hogy múlnak felettük az évek? Azért, mert e glória nélkül, és ha nem veszik körül őket emberek, unalmasnak találják az életet. Úgy érzik, hogy többé nem olyan kék az ég, hogy irányát veszítette, valamint értelmetlenné és értéktelenné vált az életük. Úgy érzik, sivárrá lesz az egész életük, így vissza kell térniük a filmiparba, hogy ismét átélhessék a sztárság érzését. Az antikrisztusokra ugyanaz jellemző, mint rájuk: nekik is ugyanolyan elvetemült természetük és lényegük van. Amikor az antikrisztusok státuszhoz jutnak, mindenütt dicsekszenek vele, még az otthonukban is hatalmi szerepet vesznek fel, és a családtagjaikat is engedelmességre utasítják. Az antikrisztusok elvetemült beállítottságúak és lényegűek, és különös ragaszkodással kezelik a státuszt, mindent megtéve azért, hogy mutogassák és hencegjenek vele. Mit mutat ez nekünk? Van ezeknek az embereknek szégyenérzetük? Nincsen. Státuszhoz jutnak és azt gondolják, megváltozott az identitásuk, sőt még a szüleikkel való kapcsolatuk is más lett. Hát nincs itt valami probléma? Ez elferdült viselkedés! Az, hogy így állnak a státuszhoz, az egyik fajta bizonyíték, amely leleplezi az elvetemült lényegüket.

Isten a Teremtő, és az Ő identitása és státusza mindenek felett való. Isten hatalommal, bölcsességgel és erővel rendelkezik, és Neki megvan a saját természete, tulajdonai és lénye. Tudja bárki is, hogy hány éve dolgozik Isten az emberiség körében és az egész teremtett világon? Az, hogy Isten konkrétan hány éve dolgozik és irányítja az egész emberiséget, nem ismert; senki sem tud pontos számot mondani, és Isten nem számol be ezekről a dolgokról az emberiségnek. Ha azonban a Sátán tenne valami ilyesmit, vajon hírül adná? Egész biztosan. A Sátán fel akar vágni, hogy több embert vezethessen félre és több ember legyen tudatában a hozzájárulásainak. Miért nem számol be Isten ezekről a dolgokról? Isten lényegének van egy alázatos és rejtőzködő aspektusa. Mi az alázatosság és a rejtőzködés ellentéte? Az arrogancia és a magamutogatás. Akármilyen nagyszerű munkát végez is Isten, Ő csak azt mondja el az embereknek, amit azok fel tudnak fogni és meg tudnak érteni, és megelégszik azzal, ha az Általa végzett munkán keresztül képesek az emberek ismeretet szerezni és megismerni az Ő lényegét. Milyen előnyökkel jár ez az emberek számára? Milyen eredményt ér el? Azt, hogy az embereknek tudniuk kell ezeket a dolgokat ahhoz, hogy Istent imádják? Valójában nem ezt. Az, hogy az emberek képesek Isten imádatára, a végső, objektív eredmény, de mi Isten eredeti szándéka azzal, hogy tudatja az emberekkel ezeket a dolgokat? Az, hogy miután már tudják ezeket a dolgokat, miután van megértésük arról, hogy Isten miként irányítja és igazgatja az emberiséget és hogyan gyakorol szuverenitást felette, képesek legyenek alávetni magukat Isten szuverenitásának, ne vegyenek részt többé hiábavaló ellenállásban, és ne térjenek le többé az útról – ily módon sokkal kevesebbet fognak szenvedni az emberek. Ha természetesen élsz és az Istentől kapott utaknak és törvényeknek megfelelően, valamint az Ő követelményei és az Általa megadott alapelvek szerint létezel, nem fogsz többé a Sátán karmába esni, és nem fog másodszor is megrontani és eltaposni téged. Helyette örökké az Isten által meghatározott szabályokat betartva, emberi hasonlatossággal és teremtett lényként fogsz élni, és Isten gondviselésében és oltalmában részesülsz. Ez Isten munkájának az eredeti szándéka és célja. Kérkedett hát valaha is Isten azzal a hatalmas munkával, amit elvégzett? Elmondta valaha is az embereknek, hogy mit tett? Nem, sohasem. Sokan nem tudják, hogy mit tett Isten, vagy hogy miféle dolgokat végzett el, és miket nem. Isten valójában rengeteg mindent tett, de sohasem jelentette be ezeket a dolgokat az emberiségnek. Isten nem jelenti be ezeket az emberiségnek; csak annyi a dolgod, hogy tisztán láss azzal kapcsolatban, amit tudnod kell. A jövőben az emberiség képes lesz normálisan létezni a földön és elfogadni Isten vezetését, és amikor Isten megérkezik majd az emberiség közé, az emberek képesek lesznek normális interakciókat folytatni Istennel, elfogadni Őt, imádni Őt, hallgatni a szavaira, és többé nem a Sátánnal járni. Ily módon megjelenik majd Isten királysága a földön, és lesz egy embercsoport a földön, akik képesek lesznek imádni Őt, egy embercsoport, akik tudnak hallgatni az Ő szavaira és gyakorlatba ültetni azokat. Így aztán végbemegy majd Isten munkája; elég ezt az eredményt elérni. Amikor tehát Isten tesz valamit, ha nem érted és nem vagy tudatában, Isten nem fogja elmagyarázni neked. Miért nem magyarázza el? Semmi szükség arra, hogy így tegyen. Sok minden van, amit nem értesz, és Isten nem fog bizonyos titkokat feltárni előtted azért, hogy tudassa veled ezeket a dolgokat, vagy hogy megértsd az Ő identitását és a lényegét, vagy hogy megértsd az Ő hatalmát. Isten nem végez ilyen munkát. Mire összpontosít jelenleg Isten? Arra, hogy megértesse az emberekkel az igazságot. Ha érted az igazságot, meg fogod ismerni Istent, lesz alapja az életednek, a jövőben képes leszel alávetni magad Istennek és Őt imádni, valamint felismerni és elhagyni a Sátánt, aki nem fog többé félrevezetni téged, illetve nem fogsz vele járni – ezzel Isten munkája teljes lesz. Ami azokat a titkokat illeti: a jövőben lesz majd lehetősége az emberiségnek a megértésükre, de Isten cselekedetének a titkai rendkívül hatalmasak, és még ha fel is fedi neked azokat Isten, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy megérted őket. Még ha kapcsolatba kerülsz is velük, akkor sem biztos, hogy képes leszel megérteni vagy felfogni őket. Miért van ez? Azért, mert távolság van a teremtett lények és Isten, valamint az emberi gondolatok és Isten elgondolásai között. Lehet, hogy tudod például, hogy a szivárvány az Isten és az emberiség közti szövetség jele, de azt tudod-e vajon, hogy miként alakul ki egy szivárvány? Ha Isten elmagyarázná neked ezt a titkot, akkor vajon megértenéd? Nem értenéd meg, úgyhogy Isten nem mondja el neked. Terhes lenne számodra, ha elmondaná, mivel akkor tanulmányoznod és elemezned kellene, ami gondot okozna neked. Isten éppen ezért nem sokat mond a titkokról. De a Sátánhoz tartozó ember képes vajon csendben maradni, ha tud valamit ezekről a titkokról? Egyáltalán nem. Ebben tér el a lényegük. Elmagyarázza-e Isten azt a sok dolgot, amelyet évek óta feltár az emberiség előtt, de amelyeket sosem képesek megérteni az emberek? Tesz Isten természetfeletti dolgokat? Nem, nem tesz. Az emberiséget Isten teremtette, és Isten tudja, hogy mennyit és milyen mértékig képesek megérteni az emberek. Ezek a dolgok oda lettek helyezve az emberek szeme elé, de ha nem szükséges megérteniük azokat, akkor szükségtelen felvilágosítani őket vagy rájuk erőltetni ezeket a dolgokat, hogy azok teherré váljanak a számukra, így aztán nem így munkálkodik Isten. Éppen ezért Isten alapelvek szerint cselekszik. A törődés, az odafigyelés és a szeretet jellemzi az emberiséghez való hozzáállását. Isten a legjobbat akarja az embereknek – Isten minden cselekedetének ez a forrása, és ez az eredeti szándék húzódik mögöttük. A Sátán ugyanakkor folyton felvág, ráerőltet az emberekre dolgokat, imádtatja magát velük, valamint félrevezeti és elkorcsosítja őket, hogy fokozatosan eleven ördögökké váljanak és a pusztulás felé tartsanak. Ha azonban hiszel Istenben, ha érted és elnyered az igazságot, akkor megmenekülhetsz a Sátán befolyásától és elérheted az üdvösséget – így nem fogsz arra a sorsra jutni, hogy megsemmisülj. A Sátán látni se bírja, ha jól megy soruk az embereknek, és nem érdekli, hogy élnek-e vagy halnak; csak önmagával, a saját nyereségével és a saját gyönyörűségével törődik; híján van a szeretetnek, irgalomnak, toleranciának és megbocsátásnak. A Sátán nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal; csakis Isten rendelkezik ezekkel a pozitív dolgokkal. Isten jelentős mennyiségű munkát végzett el az embereken, de beszélt róla valaha is? Elmagyarázta valaha is? Bejelentette valaha is? Nem, soha. Akármennyire félreértik is Istent az emberek, Ő soha nem ad magyarázatot. Isten szemszögéből nézve nem számít, hogy hatvan vagy nyolcan éves vagy-e, az Istennel kapcsolatos megértésed nagyon korlátozott, és annak alapján, amilyen keveset tudsz, még mindig gyermek vagy. Isten nem hánytorgatja fel neked ezt; még mindig egy éretlen gyermek vagy. Nem számít, hogy egyesek talán már sok évet leéltek, és a testük az öregedés jeleit mutatja; az Istennel kapcsolatos megértésük még mindig nagyon gyerekes és felületes. Isten nem rója ezt fel neked – ha nem érted, akkor nem érted. Ennyi a képességed és a kapacitásod, és ezen nem lehet változtatni. Isten semmit sem fog rád erőltetni. Isten megköveteli, hogy az emberek bizonyságot tegyenek Mellette, de Ő vajon tett bizonyságot Önmaga mellett? (Nem.) A Sátán ezzel szemben fél attól, hogy az emberek nem fognak tudni akár a legapróbb dologról is, amit tesz – a legkisebb dolgot is beleértve. Nem mások az antikrisztusok sem: a legkisebb dolgokkal is eldicsekednek, amelyet mindenki szeme láttára tesznek. Amikor hallgatod őket, úgy tűnhet, mintha Isten mellett tennének bizonyságot, ám ha igazán odafigyelsz, észre fogod venni, hogy nem Isten mellett tesznek bizonyságot, hanem hencegnek és magukat reklámozzák. Mondandójuk hátterében az szándék és lényeg áll, hogy versengjenek Istennel az Ő választott népéért és a státuszért. Isten alázatos és rejtőzködő, a Sátán pedig hivalkodó. Van különbség? Melyek a pozitív dolgok: a magamutogatás vagy pedig az alázatosság és a rejtőzködés? (Az alázatosság and a rejtőzködés.) A Sátánt lehet alázatosként jellemezni? (Nem.) Miért nem? Az elvetemült természetlényegéből ítélve értéktelen söpredék; abnormális lenne, hogy a Sátán ne hivalkodjék. Hogyan lehetne „alázatosnak” nevezni a Sátánt? Az „alázatosság” Istenről mondható el. Isten identitása, lényege és beállítottsága magasztos és tiszteletreméltó, de Ő sosem vág fel. Isten alázatos és rejtőzködő, így az emberek nem látják, hogy mit tett, de ahogy ilyen rejtve munkálkodik, szüntelenül ellátja, táplálja és vezeti az emberiséget – és mindezt Isten rendezi el. Avagy nem rejtőzködés és alázatosság az, hogy Isten soha nem jelenti be és soha nem említi ezeket a dolgokat? Isten pontosan azért alázatos, mert képes arra, hogy megtegye ezeket a dolgokat, de soha nem említi meg és nem jelenti be őket, valamint soha nem vitatkozik róluk az emberekkel. Mi jogod van alázatról beszélni, ha képtelen vagy ezekre a dolgokra? Egyiküket sem tetted meg, mégis mindenáron elismerést akarsz kapni értük – ezt szégyentelenségnek hívják. Isten az emberiséget vezérelve ilyen nagy munkát visz véghez, és az egész világmindenség fölött Ő uralkodik. Óriási a hatalma és az ereje, de mégsem mondta soha ezt: „Rendkívüli hatalmam van.” Rejtőzködve marad mindenek közepette, miközben mindenek felett uralkodik, táplálja és ellátja az emberiséget, és lehetővé teszi az egész emberiségnek, hogy nemzedékről nemzedékre tovább létezzen. Vegyük például a levegőt és a napsütést, vagy az emberek földi létéhez szükséges összes anyagi dolgot – ezek mind szüntelenül áramlanak. Ahhoz, hogy Isten ellátja az emberiséget, nem fér kétség. Ha a Sátán tenne valami jót, vajon hallgatna róla, ő maga pedig ismeretlen hős maradna? Sohasem. Így vannak a gyülekezetben egyes antikrisztusok is, akik korábban veszélyes munkát vállaltak, akik elhagytak dolgokat és szenvedést álltak ki, vagy akár börtönbe is mentek; olyan antikrisztusok is vannak, akik egykor hozzájárultak Isten háza munkájának egyik aspektusához. Ők soha nem felejtik el ezeket a dolgokat, azt gondolják, hogy életük végéig elismerés illeti őket miattuk, és hogy ezek egész életükre tőkét jelentenek a számukra – amiből látszik, hogy milyen kicsinyesek az emberek! Az emberek valóban kicsinyesek, a Sátán pedig szégyentelen.

Mondd meg Nekem: ha az antikrisztusoknak Istennel egyenlő státuszuk lenne, mit kellene enniük és viselniük? A legjobb ételeket kellene enniük és a legjobb márkákat kellene viselniük, nem igaz? Mondd hát meg Nekem: nincsenek bizonyos kikötéseik az anyagi dolgokkal kapcsolatos követeléseik terén? Amikor elmennek valahová, muszáj repülővel utazniuk. Amikor megérkeznek, vendégül láthatják vajon őket hétköznapi testvérek az otthonaikban? Még ha meg is tehetik, az antikrisztusok nem laknak náluk – elegáns szállodában kell megszállniuk. Hát nem válogatósak az antikrisztusok a kikötéseiket illetően? Ami a státuszból fakadó megbecsülést, élvezetet és hiúságot illeti: fel tudják vajon adni ezeket a dolgokat? Mindaddig, amíg megfelelő feltételek és lehetőségek adódnak a számukra, két marokkal ragadják meg ezeket a dolgokat és élvezetüket lelik bennük. Mik az alapelveik? Ha van státuszuk, pénzhez juthatnak, és márkás ruhákat és kiegészítőket viselhetnek. Nem akarnak hétköznapi dolgokat viselni; híres márkákat kell hordaniuk. A nyakkendőik, öltönyeik, ingjeik, mandzsettagombjaik, aranynyakláncaik és öveik mind-mind márkásak. Ez nem jó jel, és vajon nem szenvednek emiatt a testvérek? Ezek az antikrisztusok arra fordítják a testvérek által felajánlott pénzt, hogy márkás termékeket vásároljanak. Hát nem nagy gonoszságot művelnek ezzel? Vajon nem az elvetemültségük okozza ezt? Ők ilyen dolgokat képesek tenni. Volt valaki, aki akkor, amikor először vállalt vezetői szerepet, szolidan öltözködött, mindössze három-öt szettnyi ruhája volt, és azok nem voltak márkásak vagy felső kategóriások. A vezetésben töltött néhány év után leváltották, mert nem végzett valóságos munkát. Amikor távozott, egy szekrénynyi dolgot vitt magával: márkás ruhákat, táskákat, mindenféle szép dolgot. Vezetőként semmi pénzt nem keresett, akkor hát honnan származtak ezek a dolgok? A státuszából származtak. Ha nemet mondott volna arra, hogy ilyen dolgokat vegyenek neki a testvérek, vajon továbbra is ragaszkodtak volna a megvásárlásukhoz? Történt volna akkor ilyen dolog? Ha ő nem akarta volna ezeket a dolgokat, a testvérek nem vették volna meg neki azokat. Mi itt a probléma? Erőszakosan és kapzsin szerezte meg ezeket a javakat. Egyfelől zsarolta a testvéreket, másfelől pedig ő maga vásárolta meg azokat. Azonkívül a testvérekkel vetette meg ezeket a dolgokat a saját részére, és ha valaki megtagadta ezt tőle, akkor gyötörte az illetőt és megnehezítette a dolgát. Ezek az okok mind közrejátszottak. Végül aztán „bőséges aratásban” volt része és meggazdagodott. Irigylitek ezt a fajta vezetőt? Ha lehetőségetek adódna, ti is képesek lennétek ilyen vagyonra szert tenni? Hadd mondjam el neked, hogy nem jó így meggazdagodni – következményei vannak! Egyesek félnek attól, hogy ilyen dolgok fognak történni velük, amikor vezetőkké lesznek. Azt gondolják, hogy túl nagyok lesznek a kísértések, hogy nehéz lesz elkerülniük vagy kezelniük ezeket a kísértéseket, és hogy könnyen engednek majd nekik. Némelyek azonban nem törődnek ezzel és ezt gondolják: „Ez normális. Ki vállalna hivatalt anélkül, hogy efféle dolgokat élvezne? Minek vállalna egyáltalán hivatalt? Éppen ez a lényeg az egészben!” Miféle hangnem ez? Ez az antikrisztusok hangneme, és ezek az emberek veszélyben vannak.

Én már több mint harminc éve dolgozom. Kizsaroltam valaha bárkitől is bármit? Ha például láttam, hogy valaki szép ékszert visel, kizsaroltam tőle egy efféle üzenettel: „Add Nekem az ékszered; nem illik hozzád. A státusszal bíró embereknek valók az arany- és az ezüstékszerek, akiknek pedig nincs státuszuk, azoknak nem kellene ilyesmit viselniük”? Megtörtént ez valaha is? Nem. Még amikor volt is egy kis pénzük egyes testvéreknek és vettek Nekem egy bőrdzsekit vagy valamit, azt mindig visszaküldtem. Nem azért, mert nem tetszett, hanem mert nem vettem hasznát az efféle dolgoknak. Később elgondolkodtam rajta: „Hogyan kellene helyénvaló módon kezelnem ezeket a dolgokat? Mit kellene tennem, hogy ne érezzék magukat megbántva azok az emberek, akik megvették azokat?” Elvittem ezeket a dolgokat a gyülekezetbe, hogy a testvérek az alapelvek szerint eloszthassák őket. Ha valaki hajlandó volt megvenni az értékes tárgyakat, a gyülekezet kedvezményes áron eladta neki azokat. Nem a pénzszerzésről szólt az egész, hanem arról, hogy úgy legyenek kezelve a dolgok, amely mindkét félnek megfelelő. Senki sem kaphatja meg ingyen ezeket a dolgokat, mivel eredetileg nem neki szánták. Korlátozott mennyiségben álltak rendelkezésre ezek a tárgyak, ezért nem lehetett egyenlően elosztani őket mindenki között, és nem volt helyénvaló, hogy bárki megkapja őket. Éppen ezért az volt az egyedüli opció, hogy azok, akiknek volt pénzük és hajlandóak voltak megvenni azokat, nyugodtan megvehessék őket. Természetesen olcsóbbak voltak, mint amennyiért a piacon árulták őket, vagyis ez egy szívesség volt Isten háza részéről. Jogom volt így tenni a dolgokat, éspedig azért, mert ha egyszer Nekem adtak valamit, akkor az az Enyém lett, és jogom volt úgy kezelni, ahogy jónak láttam. Többé nem volt az adott dolognak semmi köze ahhoz a személyhez, aki eredetileg megvette. Azzal, hogy így kezeltem a dolgokat, vigyáztam az illető büszkeségérzetére. Semmi ellenvetés nem lehetett, mivel teljességgel helyénvaló volt ez a megközelítés. Sok testvér vásárolt Nekem dolgokat. Nem bíztam meg őket azzal, hogy bármit is vásároljanak Nekem, és még kevésbé követeltem meg ezt tőlük. A szívükből jött, hogy így tegyenek, amit értékeltem, de sok minden volt, amit nem fogadhattam el, mivel nem volt szükségem rá. Ez egy gyakorlati kérdés. Helyénvaló, amit mondtam? (Igen.) Helyénvaló volt az is, ahogyan kezeltem? (Igen.) Volt néhány olyan testvér is, aki tudta, hogy érzékeny vagyok a hidegre és nem eszem hideg ételeket, ezért gyógyszereket vettek Nekem „hideg hasra”. Én azonban nem éreztem magam túl jól, miután bevettem ezeket a gyógyszereket – a testem nem bírja az ilyen kísérleteket, így aztán sok olyan gyógyszer van, amellyel óvatosnak kell lennem. Meg kell ezt értenetek. Egyes testvérek táplálékkiegészítőket is vásároltak Nekem, például hegyi ginzenget, vörös ginzenget és másfajta erősítő szereket. Egyiket sem tudtam bevenni. Hogy miért nem? Azért nem, mert nem voltak Nekem megfelelőek. Nem arról volt szó, hogy lenéztem volna, amit a testvérek vettek Nekem, vagy ahonnan megvásárolták azokat; arról volt szó csupán, hogy nem tudtam, nem voltam képes használni őket. Nem minden jó dolog felel meg mindenkinek. Sok jó dolog van a világon, és ha beveszel valami jót, majd az kedvezőtlen vagy allergiás reakciót vált ki, akkor az a számodra nem jó dolog. Akkor hát hogyan kell ezt kezelni? Az a legjobb, ha hagyjuk, hogy az használja az adott dolgot, aki számára az megfelelő. Éppen ezért hadd mondjak nektek valamit: akárki költ is pénzt arra, hogy dolgokat vásároljon Nekem, jegyezze meg ezeket a szavakat: ne vedd meg! Ha szükségem van valamire, közvetlenül közlöm majd veled, és nem fogok udvariaskodni. Megértetted? Ha viszont idehozzátok Nekem ezeket a dolgokat, Én pedig azt mondom, hogy nincs szükségem rájuk, vagy hogy nem megfelelőek, az sem udvariaskodás a Részemről. Ez nem hamis vagy képmutató viselkedés. Minden, amit mondok, valóságos; és teljes mértékben igaz. Kérlek benneteket, hogy ne akarjatok a sorok között olvasni, amikor beszélek. Amikor azt mondom, hogy nincs szükségem valamire, akkor az azt jelenti, hogy nincs szükségem rá. Amikor azt mondom, hogy nem tudok használni valamit, akkor az azt jelenti, hogy nem tudom használni. Bármit tesztek is, ne pazaroljátok az időtöket arra, hogy különféle dolgok vásárlásán gondolkozzatok, és ne költsétek haszontalanul a pénzt. Ne gondold azt, hogy minden jó dolgot Istennek kell adni – tudod egyáltalán, hogy szükségem van-e rá vagy nincs? Ha nincs szükségem rá, akkor vajon nem feleslegesen vásároltad meg? Ha őszintén venni akarsz Nekem valamit, akkor hadd mondjak valamit: ne vegyél Nekem semmit! Ha azt mondod, hogy azért vettél Nekem valamit, hogy mindenkivel megosszam, az nagyszerű, akkor tovább tudom adni. Ami azt illeti, hogy miként kezelem az ilyen dolgokat, és miként kezelem az anyagi javakat, amelyek a státuszból és a pozícióból fakadnak: ez a hozzáállásom. Az antikrisztusok vajon ugyanígy kezelik ezeket a dolgokat? (Nem.) Először is, egész biztosan nem utasítanak vissza semmit – minél több, annál jobb. Akárki küld is nekik ajándékokat, és akármik is azok, elfogadják. Másodszor, az antikrisztusok kétségkívül kizsarolnak bizonyos dolgokat az emberekből, végezetül pedig maguknak vesznek el bizonyos dolgokat. Ezt keresik és ezt akarják; ezt hozza nekik a státusz, amelyre törekednek.

Ami az antikrisztusok elvetemült lényegét illeti: a múltkori és a mai beszélgetésünk alapján tudnátok mondani egy egymondatos összefoglalást, amely feltárja ezt az elvetemült lényeget? Az antikrisztusok elvetemültségének ez a legfőbb jellemzője: elítélnek mindent, ami pozitív, ami igazságos és ami összhangban van az igazsággal, és mindazt, ami szépnek számít az emberek körében. Gyűlölik ezeket a dolgokat és idegenkednek tőlük. Ezzel szemben pontosan abban lelik gyönyörűségüket az antikrisztusok, ami csak negatív, és amit csak elítélnek és lenéznek a lelkiismerettel, értelemmel és igazságérzettel bíró emberek. Ők ezekre a dolgokra törekednek és ezeket tartják nagyra. Van egy másik mondat is, amellyel össze lehet ezt foglalni: az antikrisztusok gyűlölnek minden pozitív dolgot, amely Istentől ered, és gyűlölik azt, amit Isten szeret, és helyette pontosan azokat a dolgokat szeretik, amelyeket Isten megvet és elítél. Ez az antikrisztusokban fellelhető elvetemültség. Mi ennek az elvetemültségnek az elsődleges jellemzője? Az, hogy különös előszeretettel gondolnak mindenre, ami rút és negatív, miközben megvetést és ellenséges érzelmeket táplálnak minden iránt, ami szép, ami pozitív, és ami összhangban van az igazsággal. Ez az elvetemültség. Érted, ugye? A mai beszélgetésben arról a témáról volt szó, hogy „mit szeretnek az antikrisztusok”. Néhány példát is hoztunk, melyek közül némelyik tipikusabb volt a többinél, de mindegyikük bizonyítékként használható az antikrisztusok elvetemült természetlényegének a magyarázatához. A következő, amit ezután tennetek kell, az, hogy elgondolkodtok és beszélgettek arról, hogy mely elvetemült vagy pozitív dolgokat látjátok és értitek, hogy milyen negatív dolgokat szeretnek és milyen pozitív dolgokat gyűlölnek az antikrisztusok, valamint, hogy mi az, amit képesek vagytok megérteni, illetve mit láttok és tapasztaltok. Az antikrisztusoknak és a hétköznapi romlott embereknek bizonyos közös problémáik vannak a beállítottságukat és a lényegüket illetően, és miközben e közös tulajdonságaik súlyossága eltérhet egymástól, a beállítottságuk lényege megegyezik. Különbözhet az is, hogy mely utakon járnak és milyen célokra törekednek, azonban sok ugyanolyan romlott beállítottság-lényeget fednek fel. Éppen ezért minden romlott személy számára hasznos, ha leleplezzük az antikrisztusok lényegének különböző aspektusait. Ha Isten választott népe képes az antikrisztusok lényegét megkülönböztetni, akkor garantáltan nem fogják félrevezetni őket az antikrisztusok, ők pedig sem imádni, sem követni nem fogják az antikrisztusokat.

2019. augusztus 7.