Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Tudjátok-e, hogy mi is valójában egy farizeus? Vannak-e körülöttetek farizeusok? Miért hívják ezeket az embereket „farizeusoknak”? Hogyan jellemezhetők a farizeusok? Ők olyan emberek, akik képmutatók, teljes mértékben hamisak, és megjátsszák magukat mindenben, amit csak tesznek. Milyen szerepet játszanak? Úgy tesznek, mintha jók, kedvesek és pozitívak lennének. Vajon tényleg ilyenek? Szó sincs róla. Mivel képmutatók, minden, ami megnyilvánul és feltárul bennük, hamis; mindez csak színlelés – ez nem az igazi arcuk. Hová van elrejtve az igazi arcuk? Mélyen a szívükbe van elrejtve, hogy mások soha ne lássák meg. Minden külsőség csak színjáték, minden hamis, de csak az embereket tudják becsapni, Istent nem tudják becsapni. Ha az emberek nem törekszenek az igazságra, ha nem gyakorolják és nem tapasztalják Isten szavait, akkor nem tudják igazán megérteni az igazságot, és így bármilyen szépen hangzanak is a szavaik, ezek a szavak nem igazságvalóságok, hanem szavak és doktrínák. Vannak, akik csak arra összpontosítanak, hogy szavakat és doktrínákat szajkózzanak, majmolják azt, aki a legkiválóbb prédikációkat tartja, melynek eredményeként alig néhány év alatt egyre magasabb szinten mondják fel a szavakat és doktrínákat, és sokan csodálják és tisztelik őket, majd elkezdik álcázni magukat, és nagy figyelmet fordítanak arra, amit mondanak meg tesznek, különösen istenfélőnek és lelkinek mutatják magukat. Ezeket az úgynevezett spirituális elméleteket használják fel arra, hogy álcázzák magukat. Bárhová is mennek, mindenhol csak erről beszélnek, mutatós dolgokról, amelyek illeszkednek az emberek elképzeléseihez, de amelyekből hiányzik az igazságvalóság. És azáltal, hogy ezeket prédikálják – olyan dolgokat, amelyek összhangban vannak az emberek elképzeléseivel és ízlésével –, sok embert megtévesztenek. Mások számára az ilyen emberek nagyon istenfélőnek és alázatosnak tűnnek, de valójában ez csak színlelés; toleránsnak, elnézőnek és szeretetteljesnek tűnnek, de valójában ez csak szerepjátszás; azt mondják, hogy szeretik Istent, de valójában ez csak színjáték. Mások szentnek hiszik az ilyen embert, de ez valójában színlelés. Hol lehet találni egy olyan embert, aki igazán szent? Az emberi szentség egészében hamis. Az egész csak színjáték, színlelés. Kívülről úgy tűnik, hogy hűségesek Istenhez, de valójában csak színészkednek, hogy mások lássák. Amikor senki sem figyel, a legkevésbé sem hűségesek, és minden felületes, amit tesznek. Látszólag feláldozzák magukat Istenért, és elhagyják családjukat meg karrierjüket. De titokban mit tesznek? Saját vállalkozást vezetnek, és a gyülekezetben a saját tevékenységüket működtetik, hasznot húznak a gyülekezetből, és titokban lopják az adományokat, azzal az ürüggyel, hogy Istenért dolgoznak... Ezek az emberek a modern képmutató farizeusok. Honnan származnak a farizeusok? Vajon a hitetlenek közül kerülnek ki? Nem, mindannyian a hívők közül kerülnek ki. Miért válnak farizeusokká ezek az emberek? Valaki ilyenné tette őket? Nyilvánvalóan nem. Mi az oka ennek? Ez azért van, mert ilyen a természetlényegük, valamint az út miatt, amelyen elindultak. Isten szavait csak eszközként használják arra, hogy prédikáljanak és hasznot húzzanak a gyülekezetből. Elméjüket és szájukat Isten szavaival fegyverzik fel, hamis spirituális elméleteket hirdetnek, és szentnek álcázzák magukat, majd ezt tőkeként használják fel annak a célnak az elérésére, hogy hasznot húzzanak a gyülekezetből. Csupán doktrínákat hirdetnek, de soha nem ültetik gyakorlatba az igazságot. Miféle emberek azok, akik folyamatosan szavakat és doktrínákat hirdetnek annak ellenére, hogy soha nem követték Isten útját? Ezek képmutató farizeusok. Csekély, úgynevezett jó viselkedésüket és jó magatartásukat, és azt a keveset, amiről lemondtak és amit feláldoztak, teljes egészében saját akaratuk megfékezésével és álcázásával érték el. Ezek a cselekedetek teljességgel hamisak, és mind csak színlelés. Ezeknek az embereknek a szívében a legcsekélyebb félelem sincs Isten iránt, és valódi, Istenbe vetett hitük sincs. Sőt, mi több, nem hívők. Ha az emberek nem törekszenek az igazságra, akkor ilyen úton fognak járni, és farizeusokká válnak. Hát nem ijesztő ez? A vallásos hely, ahol a farizeusok összegyűlnek, piactérré válik. Isten szemében ez vallás; nem pedig Isten gyülekezete, és nem is olyan hely, ahol Őt imádják. Ha tehát az emberek nem törekszenek az igazságra, akkor nem számít, hogy mennyi betű szerinti szóval és Isten kijelentéseiről szóló felszínes doktrínával vértezik fel magukat, annak semmi haszna sem lesz.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója)

Vannak olyanok is, akik képesek új világosságot befogadni, de a gyakorlási módszereik nem változnak. Magukkal hozzák régi vallási elképzeléseiket, amikor Isten mai szavait akarják befogadni, így amit kapnak, az még mindig vallási elképzelésekkel színezett doktrína; nem egyszerűen a mai világosságot fogadják be. Ennek eredményeképpen a gyakorlatuk szennyezett; ezek ugyanazok a régi gyakorlatok új csomagolásban. Bármilyen jól is gyakorolják, képmutatók. Isten úgy vezeti az embereket, hogy minden nap új dolgokat tegyenek, megköveteli, hogy minden nap új felismerésre és megértésre tegyenek szert, és megköveteli, hogy ne legyenek régimódiak és ismételgetőek. Ha már sok éve hiszel Istenben, de a gyakorlási módszereid egyáltalán nem változtak, és ha még mindig a külső dolgokért rajongsz és azokkal vagy elfoglalva, de nincs csend a szívedben, amivel Isten elé járulhatnál, hogy élvezd az Ő szavait, akkor semmit sem fogsz elérni. Amikor Isten új munkájának elfogadásáról van szó, ha nem tervezel másképp, nem folytatod a gyakorlatodat új módon, és nem törekszel új megértésre, hanem ragaszkodsz a régihez, és csak némi korlátozott új világosságot kapsz, anélkül, hogy megváltoztatnád a gyakorlatodat, akkor az ilyen emberek, mint te, csak névlegesen vannak ebben az áramlatban; valójában vallásos farizeusok, akik kívül vannak a Szentlélek áramlatán.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A normális lelki életről)

Néhány ember előszeretettel hívja fel magára a figyelmet. A fivéreik és nővéreik jelenlétében talán azt mondják, hogy adósai Istennek, ám a hátuk mögött nem gyakorolják az igazságot és teljesen másként cselekszenek. Nem vallásos farizeusok ezek? Aki igazán szereti Istent és birtokában van az igazságnak, hűséges Istenhez, de kifelé nem kérkedik ezzel. Az ilyen személy hajlandó gyakorolni az igazságot, amikor helyzet adódik rá, és nem beszél vagy cselekszik úgy, hogy az lelkiismerete ellen való. Az ilyen ember bölcsességéről tesz tanúbizonyságot, amikor valami felmerül, és elveihez a körülményektől függetlenül hű marad. Az ilyen ember képes igazi szolgálatot nyújtani. Vannak néhányan, akik gyakran szájhősködnek Isten iránti lekötelezettségükről; napjaikat aggodalomtól ráncolt szemöldökkel töltik, megjátsszák magukat, és sajnálatra méltónak tettetik magukat. Milyen megvetendő! Ha megkérdeznéd tőlük: „Elmondanád, hogy mivel tartozol Istennek?”, akkor elakadna a szavuk. Ha hűséges vagy Istenhez, akkor ne beszélj róla hivalkodóan, inkább fejezd ki Isten iránti szeretetedet a valódi gyakorlat által és imádkozz Hozzá igaz szívvel. Azok, akik csak szavakkal és felületesen foglalkoznak Istennel, mind képmutatók! Néhányan minden alkalommal, amikor imádkoznak, arról beszélnek, hogy adósai Istennek, és sírni kezdenek minden alkalommal, amikor imádkoznak, anélkül, hogy a Szentlélek egyáltalán megérintené őket. Az ilyen emberek vallásos rituálék és elképzelések megszállottjai; ilyen szertartások és elképzelések szerint élnek, folyamatosan abban a hitben, hogy ezek a cselekedetek tetszenek Istennek, és Ő a sekélyes vallásosságot vagy a szomorú könnyeket kedveli inkább. Mi jó származhat az ilyen képtelen emberektől? Azért, hogy alázatosságot mutassanak, néhányan könyörületességet színlelnek, amikor mások jelenlétében beszélnek. Néhányan szándékosan alázatoskodnak más emberek jelenlétében, úgy viselkedve, mint az erőtlen bárányok. Ez a viselkedés illik a királyság népéhez? A királyság népének élettelinek és szabadnak, ártatlannak és nyitottnak, őszintének és szeretetre méltónak kellene lenniük, és a szabadság állapotában kellene élniük. Legyen becsületük és méltóságuk, és legyenek képesek tanúbizonyságot tenni, bárhová is mennek; az ilyen embereket Isten és az emberek egyaránt szeretik. Akik a hitben kezdők, túl sok külső gyakorlatot végeznek; nekik előbb át kell menniük egy olyan időszakon, amikor foglalkoznak velük és betörik őket. Azok az emberek, akiknek mélyen gyökerező hitük van Istenben, külsőleg nem különböznek másoktól, de tetteik és cselekedeteik dicséretre méltóak. Csak az ilyen emberekről mondható el, hogy megélik Isten szavát. Ha mindennap prédikálod az evangéliumot különböző embereknek, azon erőlködve, hogy üdvösségre vezesd őket, de végül még mindig szabályok és doktrínák szerint élsz, akkor nem tudsz Isten számára dicsőséget hozni. Az ilyen emberek vallásos alakok és képmutatók is. Amikor ezek a vallásos emberek összegyűlnek, talán azt kérdezik: „Nővérem, hogy vagy mostanság?” Az illető talán így válaszol: „Úgy érzem, tartozom Istennek, és képtelen vagyok megfelelni az Ő akaratának.” Egy másik talán azt mondja: „Én is úgy érzem, adósa vagyok Istennek és képtelen vagyok megfelelni Neki.” Ez a pár szó és mondat önmagában kifejezi a mélyen bennük rejlő hitványságot; az ilyen szavak a legutálatosabbak, és mérhetetlenül undorítóak. Az ilyen emberek természete Isten ellen való. Azok, akik a valóságra összpontosítanak, kimondják, amire gondolnak és megnyitják a szívüket a közösségben. Egyetlen hamis gyakorlatban sem vesznek részt, efféle udvariaskodást és üres vidámságot nem mutatnak. Mindig egyenesek és nem szolgálnak világi szabályokat. Néhány ember előszeretettel mutogatja magát kifelé, egészen addig a pontig, ami teljesen nélkülöz minden értelmet. Amikor valaki énekel, ők elkezdenek táncolni, még csak fel sem fogva, hogy a rizs már leégett a fazekukban. Az ilyen emberek nem istenfélők vagy tiszteletre méltóak, és túlságosan is könnyelműek. Minden ilyen dolog a realitás hiányának megnyilvánulása. Amikor néhány ember közösségben van a szellemi élet dolgai felől, habár semmit nem beszélnek arról, hogy ők tartoznak Istennek, egy igazi szeretetet tartanak fent Iránta mélyen legbelül. Az Isten felé való lekötelezettséged érzésének semmi köze a többi emberhez; te Istennek vagy lekötelezve, nem az emberiségnek. Mi hasznod származik abból, ha folyamatosan erről beszélsz másoknak? A hangsúlyt arra kell fektetned, hogy belépj a valóságba, nem valamilyen külső buzgólkodásra vagy magamutogatásra. Mit jelképeznek az emberek felszínes jó cselekedetei? A testet jelképezik és még a legjobb külsőséges gyakorlatok sem képviselik az életet; csak a saját egyéni vérmérsékletedet tudják megmutatni. Az emberiség külső gyakorlatai nem tudják Isten vágyát beteljesíteni. Folyamatosan az Istennek való lekötelezettségedről beszélsz, mégsem tudod táplálni mások életét vagy serkenteni istenszerető szívüket. Azt hiszed, hogy ezek a cselekedeteid megfelelnek majd Istennek? Úgy érzed, hogy a cselekedeteid összhangban vannak Isten akaratával, és hogy a szellemből származnak, de igazából mind abszurdak! Azt hiszed, hogy ami neked tetszik, és amit hajlandó vagy megtenni, azok pontosan azok a dolgok, amelyekben Isten gyönyörködik. Képviselhetik-e Istent a neked tetsző dolgok? Képviselheti-e egy személy jelleme Istent? Ami neked tetszik, az pontosan az, amit Isten gyűlöl, és a te szokásaid azok, amiket Isten megvet és elutasít. Ha lekötelezettnek érzed magad, akkor menj és imádkozz Isten előtt; nincs szükség arra, hogy erről beszélj másoknak. Ha nem imádkozol Isten előtt, hanem helyette folyamatosan magadra hívod fel a figyelmet mások jelenlétében, ki tudja ez elégíteni Isten akaratát? Ha a cselekedeteid mindig csak a külsőségekben léteznek, akkor ez azt jelenti, hogy te a végletekig hiú vagy. Milyen fajta emberek azok, akik csak a felületes jó cselekedeteket hajtják végre, és minden valóságot nélkülöznek? Az ilyen emberek csak képmutató farizeusok és vallásos alakok! Ha nem vetkőzitek le a külső gyakorlataitokat és képtelenek vagytok változásokat végrehajtani, akkor a képmutatás alkotórészei még jobban növekedni fognak bennetek. Minél nagyobbak a képmutatás elemei valakiben, annál több az ellenállás Isten felé. A végén az ilyen emberek teljes bizonyossággal ki lesznek rekesztve!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hitben a valóságra kell koncentrálni – Vallásos rítusokban részt venni nem hit)

Vannak emberek, akik csak azért vértezik fel magukat igazságokkal, hogy munkát végezzenek és prédikáljanak, hogy másokról gondoskodjanak; és nem azért, hogy megoldják a maguk problémáit, és főleg nem azért, hogy gyakorlatba ültessék azokat. Lehet, hogy a közösségvállalásuk tiszta megértésből fakad és összhangban van az igazsággal, de nem mérik magukat ahhoz, nem gyakorolják, és nem tapasztalják meg azt. Mi ezzel a probléma? Ők valóban elfogadták az igazságot életükként? Nem, nem fogadták el. A doktrína, amelyet valaki prédikál – legyen az bármilyen tiszta is –, nem jelenti azt, hogy az illető birtokában van az igazságvalóságnak. Ahhoz, hogy igazsággal vértezze fel magát, először magának kell belépnie abba, majd a gyakorlatba kell ültetnie, miután megértette azt. Ha valaki nem a saját belépésére összpontosít, hanem azzal akar kérkedni, hogy másoknak prédikál az igazságról, akkor a szándéka helytelen. Sok hamis vezető van, aki így végzi a munkáját, szüntelenül közösséget vállalva másokkal az általuk megértett igazságokról, ellátva az új hívőket, az igazság gyakorlására tanítva az embereket, a kötelességeik megfelelő teljesítésére, arra, hogy ne legyenek negatívak. Ezek a szavak mind szépek és jók – sőt, szeretetteljesek –, de miért nem gyakorolják az igazságot azok, akik kimondják e szavakat? Miért nem lépnek be az életbe? Mi is történik itt valójában? Az ilyen ember tényleg szereti az igazságot? Nehéz megmondani. Izráel farizeusai magyarázták így a Bibliát másoknak, ők maguk azonban nem tudták megtartani Isten parancsolatait. Amikor az Úr Jézus megjelent és munkálkodott, hallották Isten hangját, de ellenálltak az Úrnak. Keresztre feszítették az Úr Jézust, és Isten megátkozta őket. Ennélfogva Isten minden embert elítél, aki nem fogadja el, vagy nem gyakorolja az igazságot. Milyen nyomorultak! Ha az általuk prédikált szavak és doktrínák segíthetnek másokon, miért nem segíthetnek rajtuk? Jól tesszük, ha az ilyen embert képmutatónak nevezzük, akiben nincs valóság. Ellátnak másokat az igazság szavaival és betűivel, rábírnak másokat az igazság gyakorlására, ők maguk azonban a legkevésbé sem gyakorolják azt. Nem szégyentelen az ilyen ember? Nincs meg bennük az igazságvalóság, mégis, amikor másoknak prédikálják a szavakat és doktrínákat, úgy tesznek, mintha meglenne. Vajon ez nem szándékos megtévesztés és károkozás? Ha egy ilyen ember lelepleződne és kivettetne, csak saját magát okolhatná ezért. Szánalomra sem lenne méltó.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)