Isten azért lett testté, mert munkájának tárgya nem a Sátán szelleme vagy bármely testetlen dolog, hanem az ember, aki a testből való, és akit megrontott a Sátán. Isten pontosan azért tette munkája tárgyává a testi embert, mert az ember teste megromlott; továbbá azért tette Isten az embert munkája egyetlen tárgyává az Ő üdvözítő munkájának valamennyi szakaszában, mert a megrontás tárgya is az ember. Az ember halandó lény, testből és vérből való, és Isten az Egyetlen, aki képes megmenteni az embert. Így Istennek ahhoz, hogy munkáját elvégezhesse, olyan testté kell lennie, amely ugyanazokkal a jellemzőkkel rendelkezik, mint az ember, hogy munkája jobb hatásokat érhessen el. Istennek éppen azért kell testté lennie munkája elvégzéséhez, mert az ember a testből való, és képtelen leküzdeni a bűnt vagy levetkőzni magáról a testet. Bár a megtestesült Isten lényege és identitása nagymértékben eltér az ember lényegétől és identitásától, megjelenése mégis megegyezik az emberével; egy normális személy külsejével rendelkezik, egy normális személy életét éli, és akik látják Őt, nem tudják megkülönböztetni egy normális személytől. Ez a normális megjelenés és normális emberi mivolt elég Neki ahhoz, hogy normális emberi mivoltában végrehajtsa isteni munkáját. Teste lehetővé teszi Számára, hogy normális emberi mivoltában végezze munkáját, és segít elvégeznie munkáját az emberek között, ráadásul normális emberi mivolta is segít véghezvinnie az üdvösség munkáját az emberek között. Jóllehet az Ő normális emberi mivolta nagy felzúdulást keltett az emberek között, ez a felzúdulás nem befolyásolta munkájának normális hatásait. Röviden: az Ő normális testének munkája a legelőnyösebb az ember számára. Bár a legtöbb ember nem fogadja el az Ő normális emberi mivoltát, az Ő munkája mégis képes eredményeket elérni, és ezeket az eredményeket normális emberi mivoltának köszönhetően éri el. Efelől semmi kétség. Az Ő testben végzett munkájából az ember tízszer, sőt több tucatszor többet nyer, mint az emberek között elterjedt elképzelésekből az Ő normális emberi mivoltával kapcsolatban, és ezeket az elképzeléseket végül mind elnyeli az Ő munkája. A hatás pedig, amelyet az Ő munkája elért, vagyis az ember tudása Őróla, messze felülmúlja az ember Róla alkotott elképzeléseit. Nem lehet sem elképzelni, sem felmérni a munkát, amelyet Ő a testben végez, mivel az Ő teste nem olyan, mint bármely testi emberi lényé; bár a külső burok megegyezik, a lényeg nem ugyanaz. Az Ő teste sok elképzelésnek ad tápot az emberek között Istenről, de az Ő teste azt is lehetővé teheti az ember számára, hogy sok tudást szerezzen, sőt még meg is hódíthatja bármelyik személyt, aki hasonló külső burokkal rendelkezik. Ő ugyanis nem pusztán ember, hanem Isten egy külső emberi burokkal, és senki nem képes teljesen kifürkészni vagy megérteni Őt. Egy láthatatlan és megfoghatatlan Istent mindenki szeret és szívesen fogad. Oly könnyű az embernek hinnie Istenben, ha Isten csak egy Lélek, aki láthatatlan az ember számára. Az emberek szabad folyást engedhetnek képzeletüknek, tetszésük szerint választhatnak ki bármilyen képet Isten képmásául, hogy a saját kedvükben járjanak, és boldoggá tegyék saját magukat. Így az emberek aggályok nélkül megtehetnek bármit, ami a saját Istenüknek tetszik és amit Ő kíván, hogy megtegyenek. Sőt, mi több: az emberek hisznek abban, hogy senki nem hűségesebb és odaadóbb Isten iránt, mint ők, mindenki más pedig Istenhez hűtlen, pogány kutya. Mondhatni, ezt keresik azok, akiknek Istenbe vetett hite homályos és doktrínán alapul; ők nagyjából, kis különbségekkel mind ugyanazt keresik. Csupán a képzelgéseikben szereplő istenképek térnek el egymástól, de a lényegük tulajdonképpen ugyanaz.

Az embert nem zavarja gondtalan hite Istenben, és úgy hisz Istenben, ahogy kedve tartja. Ez az „ember jogainak és szabadságainak” egyike, amelybe senki nem avatkozhat bele, hiszen az emberek a saját Istenükben hisznek, nem pedig bárki más Istenében; ez az ő magánterületük, és ilyen magánterülete jóformán mindenkinek van. Az emberek ezt a magánterületet drága kincsnek tekintik, de Isten szemében nincs ennél alantasabb és értéktelenebb, hiszen nincs egyértelműbb jele az Istennel szembeni ellenállásnak, mint az ember ilyesfajta magánterülete. A megtestesült Isten munkája miatt válik Isten megfogható formával rendelkező testté, akit az ember láthat és megérinthet. Nem formátlan Lélek Ő, hanem test, amelyet az ember láthat, és amellyel kapcsolatba léphet. Ezzel szemben a legtöbb Isten, akiben az emberek hisznek, testetlen, formátlan és egyúttal szabad formájú istenség. Így lett a megtestesült Isten az Istenben hívők legtöbbjének ellensége, és azok, akik nem képesek elfogadni Isten megtestesülésének tényét, hasonlóképpen Isten ellenségeivé váltak. Az embernek nem a gondolkodásmódja miatt vannak elképzelései, nem is lázadó természete miatt, hanem az ember eme magánterülete miatt. Emiatt a magánterület miatt hal meg a legtöbb, és ez a homályos, megfoghatatlan, láthatatlan és a valóságban nem is létező Isten az, aki tönkreteszi az ember életét. Az ember életét nem a megtestesült Isten veszíti el, még kevésbé a mennyei Isten, hanem az ember saját képzelgésének Istene. A megtestesült Isten egyedül a romlott ember szükségletei miatt jött el a testbe. Az ember, nem pedig Isten szükségletei miatt történt így, és az Ő minden áldozata és szenvedése az emberiség érdekét, nem pedig magának Istennek a javát szolgálja. Isten számára nincsenek nyereségek és veszteségek vagy jutalmak; Ő nem valami jövőbeli termést fog learatni, csak azt, ami eredetileg járt Neki. Mindaz, amit Ő véghezvisz és feláldoz az emberiségért, nem azt a célt szolgálja, hogy Ő nagy jutalmakat nyerjen, hanem tisztán az emberiség javát. Bár Isten munkája a testben sok elképzelhetetlen nehézséggel jár, a hatások, amelyeket végül elér, messze meghaladják annak a munkának a hatásait, amelyet a Lélek közvetlenül végez. A test munkája sok nehézséget foglal magában, és a test nem rendelkezhet ugyanazzal a nagyszerű identitással, mint a Lélek, Ő nem viheti véghez ugyanazokat a természetfeletti tetteket, mint a Lélek, és még kevésbé rendelkezhet ugyanazzal a hatalommal, mint a Lélek. Mégis, a munka lényege, amelyet ez a jelentéktelen test végez, messze felülmúlja a közvetlenül a Lélek által végzett munkáét, és Maga ez a test a válasz az egész emberiség szükségleteire. A megmentésre várók számára a Lélek használati értéke sokkal csekélyebb, mint a testé: a Lélek munkája képes lefedni az egész világegyetemet, átérni minden hegyet, folyót, tavat és óceánt, a test munkája mégis hatékonyabban kapcsolódik minden egyes személyhez, akivel Ő érintkezésbe lép. Sőt, mi több, Isten megfogható formájú testét az ember jobban meg tudja érteni és jobban meg tud bízni benne, tovább mélyítheti az ember istenismeretét, és mélyebb benyomást tehet az emberre Isten gyakorlati tetteivel kapcsolatban. A Lélek munkáját misztérium lengi be; halandó lényeknek nehéz megjósolniuk, és még nehezebb meglátniuk, így csak üres képzelődésekre támaszkodhatnak. A test munkája azonban normális, gyakorlati, tele van gazdag bölcsességgel, és olyan tény, amelyet az ember fizikai szeme láthat; az ember személyesen tapasztalhatja meg Isten munkájának bölcsességét, és nem kell gazdag fantáziáját használnia ehhez. Ebben áll a testet öltött Isten munkájának pontossága és gyakorlati értéke. A Lélek csak olyan dolgokat tud tenni, amelyek az ember számára láthatatlanok és nehezen elképzelhetők; ilyen például a Lélek megvilágosítása, a Lélek mozdulása és a Lélek útmutatása, de értelmes ember számára ezek nem biztosítanak világos jelentést. Csak változékony vagy átfogó jelentést biztosítanak, szavakba foglalt utasítást azonban nem képesek adni. A testet öltött Isten munkája azonban nagymértékben különbözik ettől: szavakba foglalt, pontos útmutatással jár, világos szándékai és világosan megkövetelt céljai vannak. Így az embernek nem kell tapogatóznia vagy a fantáziáját használnia, még kevésbé találgatnia. Ez a testben végzett munka egyértelműsége, és ez a nagy különbség a Lélek munkájához képest. A Lélek munkája csak korlátozott hatáskörben alkalmazható, és nem pótolhatja a test munkáját. A test munkája sokkal pontosabb és szükségesebb célokat, valamint sokkal gyakorlatiasabb, értékesebb tudást ad az embernek, mint a Lélek munkája. Az a munka a legértékesebb a romlott ember számára, amely pontos szavakat, világos, követendő célokat biztosít, és amely látható és megfogható. Az ember ízlésének csak a valóságos munka és az időszerű útmutatás felel meg, és az embert csak a gyakorlati munka mentheti meg saját romlott és elfajult beállítottságától. Ezt csak a megtestesült Isten képes elérni; csak a megtestesült Isten tudja megmenteni az embert régi romlott és elfajult beállítottságától. Bár a Lélek Isten eredendő lényege, az ilyen munkát mégis csak az Ő teste képes elvégezni. Ha a Lélek egymagában munkálkodna, akkor munkája nem lehetne hatékony – egyszerű igazság ez. Jóllehet a legtöbb ember e test miatt vált Isten ellenségévé, amikor Ő befejezi munkáját, azok, akik Ellene vannak, nemcsak megszűnnek az Ő ellenségeinek lenni, hanem épp ellenkezőleg, az Ő tanúivá lesznek. Ők lesznek a tanúk, akiket Ő meghódított, a tanúk, akik összeegyeztethetőek Vele és elválaszthatatlanok Tőle. Ő az ember tudomására fogja hozni, hogy mi az Ő testben végzett munkájának jelentősége az ember számára, az ember pedig megismeri majd e test jelentőségét az ember létezésének értelme szempontjából, ismerni fogja az Ő gyakorlati értékét az ember életének növekedését illetően, sőt, tudni fogja, hogy ez a test az élet eleven kútforrása lesz, amelytől az ember nem bír elszakadni. Bár az Isten által felöltött test egyáltalán nem felel meg Isten identitásának és pozíciójának, és az ember számára úgy tűnik, hogy összeegyeztethetetlen az Ő tényleges státuszával, ez a test, amely nem rendelkezik Isten igazi képmásával sem Isten valódi identitásával, képes elvégezni azt a munkát, amelyet Isten Lelke képtelen közvetlenül elvégezni. Ez az igazi jelentősége és értéke Isten megtestesülésének, és ezt a jelentőséget és értéket nem tudja az ember megbecsülni és elismerni. Jóllehet az egész emberiség felnéz Isten Lelkére és lenézi Isten testét, tekintet nélkül nézeteikre vagy gondolkodásmódjukra, a test gyakorlati jelentősége és értéke messze felülmúlja a Lélekét. Ez természetesen csak a romlott emberiségre nézve igaz. Mindenkinek, aki az igazságot keresi, és Isten megjelenésére vágyik, a Lélek munkája csak megérinthet vagy ihletet adhat, és a csodálat érzését, miszerint ez a munka megmagyarázhatatlan és elképzelhetetlen, azt az érzést, hogy ez a nagy, transzcendens és bámulatos dolog egyúttal mindenki számára elérhetetlen és megszerezhetetlen is. Az ember és Isten Lelke csak messziről nézhetnek egymásra, mintha nagy távolság lenne köztük, és soha nem lehetnek hasonlóak egymáshoz, mintha az embert és Istent láthatatlan szakadék választaná el egymástól. Valójában ezt az illúziót a Lélek kelti az emberben, mert a Lélek és az ember nem ugyanabból a fajtából való, és sohasem létezhetnek egymás mellett ugyanabban a világban, és mert a Lélekben nincs semmi emberi. Így az embernek nincs szüksége a Lélekre, mert a Lélek nem képes közvetlenül elvégezni azt a munkát, amelyre az embernek a legnagyobb szüksége van. A test munkája az embernek gyakorlati célkitűzéseket ad, amelyekre törekedhet, világos szavakat és azt az érzést, hogy Ő gyakorlati és normális, hogy Ő alázatos és hétköznapi. Bár az ember talán retteg Tőle, a legtöbb ember számára könnyű Hozzá kapcsolódni: az ember láthatja az Ő arcát, hallhatja az Ő hangját, és nem kell messziről néznie Őt. Ez a test az ember számára megközelíthetőnek érződik, nem távolinak vagy kifürkészhetetlennek, hanem láthatónak és megfoghatónak, mert ez a test ugyanabban a világban van, mint az ember.

Mindazoknak, akik a testben élnek, a beállítottságuk megváltoztatásához célokra van szükségük, amelyek felé törekedhetnek, Isten ismeretéhez pedig arra van szükségük, hogy tanúi lehessenek Isten gyakorlati tetteinek és valódi arcának. Mindkettőt csak az Isten által felöltött test képes elérni, és mindkettőt csak a normális, kézzelfogható test képes megvalósítani. Ezért szükséges a megtestesülés, és ezért van rá szüksége az egész romlott emberiségnek. Mivel az emberekkel szemben követelmény, hogy ismerjék Istent, a homályos és természetfeletti Istenek képmásait el kell oszlatni a szívükből, és mivel követelmény velük szemben, hogy romlott beállítottságukat levessék, először is meg kell ismerniük romlott beállítottságukat. Ha csak az ember végzi a munkát, hogy eloszlassa a homályos Istenek képmásait az emberek szívéből, akkor nem fogja elérni a szándékozott hatást. A homályos Istenek képmásait az emberek szívében nem lehet csupán szavakkal leleplezni, levetni vagy teljesen kiűzni. Ha így tesz valaki, végül még mindig nem lehet majd ezeket a mélyen gyökerező dolgokat eloszlatni az emberekből. A megfelelő hatás csak azáltal érhető el, ha sikerül ezeket a homályos és természetfeletti dolgokat a gyakorlati Istennel és Isten igaz képmásával helyettesíteni, és fokozatosan megismertetni azokat az emberekkel. Az ember felismeri, hogy az az Isten, akit az elmúlt időkben keresett, homályos és természetfeletti. Ami képes ezt a hatást elérni, az nem a Lélek közvetlen vezetése, még kevésbé egy bizonyos egyén tanításai, hanem a megtestesült Isten. Az ember elképzelései lelepleződnek, amikor a megtestesült Isten hivatalosan végzi munkáját, mivel a megtestesült Isten normalitása és gyakorlatiassága az ember fantáziájában élő homályos és természetfeletti Isten ellentéte. Az ember eredeti elképzeléseit csak a megtestesült Istennel szembeállítva lehet felfedni. A megtestesült Istennel való összehasonlítás nélkül nem lehetne felfedni az ember elképzeléseit; más szóval, a gyakorlatiasság mint ellenpont nélkül nem lehetne felfedni a homályos dolgokat. Senki nem képes szavakkal elvégezni ezt a munkát, és senki nem képes ezt a munkát szavakkal megfogalmazni. Saját munkáját csak Maga Isten képes elvégezni, senki más nem képes elvégezni ezt a munkát az Ő nevében. Bármilyen gazdag is az ember nyelve, nem képes megfogalmazni Isten gyakorlatiasságát és normalitását. Az ember csak akkor képes gyakorlatibb módon megismerni Istent és tisztábban látni Őt, ha Isten személyesen munkálkodik az emberek között, és teljes mértékben megmutatja képmását és lényét. Ezt a hatást egyetlen testből való emberi lény sem képes elérni. Természetesen Isten Lelke is képtelen elérni ezt a hatást. Isten meg tudja menteni a romlott embert a Sátán befolyásától, ezt a munkát azonban Isten Lelke nem tudja közvetlenül beteljesíteni, hanem csak az a test végezheti el, amelyet Isten Lelke visel: az Isten által felöltött test. Ez a test ember és egyúttal Isten is, egy normális emberi mivolttal rendelkező ember és egyúttal a teljes istenséggel rendelkező Isten. Így, bár ez a test nem Isten Lelke, és nagymértékben különbözik a Lélektől, akkor is maga a megtestesült Isten, aki a Lélek és egyúttal a test is, menti meg az embert. Bárminek nevezik is Őt, végső soron akkor is Maga Isten az, aki megmenti az emberiséget. Hiszen Isten Lelke elválaszthatatlan a testtől, és a test munkája egyúttal Isten Lelkének munkája is; annyi az egész, hogy ez a munka nem a Lélek identitása, hanem a test identitása segítségével valósul meg. Ahhoz a munkához, amelyet közvetlenül a Léleknek kell elvégeznie, nem szükséges a megtestesülés, azt a munkát pedig, amelynek elvégzéséhez a test szükséges, közvetlenül a Lélek nem végezheti el, csak a megtestesült Isten képes azt megtenni. Ez szükséges ehhez a munkához, és erre van szüksége a romlott emberiségnek. Isten munkájának három szakasza közül csak egyet végzett közvetlenül a Lélek, a másik két szakaszt a megtestesült Isten végzi, nem pedig közvetlenül a Lélek. A Törvény Korának munkája, amelyet a Lélek végzett, nem terjedt ki az ember romlott beállítottságának megváltoztatására, és az ember Istenről alkotott ismeretéhez sem kapcsolódott. Isten testének munkája a Kegyelem Korában és a Királyság Korában azonban kiterjed az ember romlott beállítottságára és istenismeretére, és az üdvösség munkájának jelentős, létfontosságú részét képezi. Ezért a romlott emberiségnek a megtestesült Isten üdvösségére van nagyobb szüksége, és nagyobb szüksége van a megtestesült Isten közvetlen munkájára. Az emberiségnek szüksége van a megtestesült Istenre, hogy terelgesse, támogassa, öntözze, táplálja, megítélje és megfenyítse őt, és több kegyelemre, nagyobb megváltásra van szüksége a megtestesült Istentől. Csak a testet öltött Isten lehet az ember bizalmasa, az ember pásztora, az ember nagyon is jelenvaló segítsége, ez tehát a megtestesülés szükségessége mind ma, mind pedig az elmúlt időkben.

Isten valamennyi teremtménye közül az ember a legmagasabb rendű, és megrontotta őt a Sátán, ezért az embernek szüksége van Isten üdvösségére. Isten üdvösségének tárgya az ember, nem a Sátán, és ami megmenekül, az az ember teste és az ember lelke, nem pedig ördögök. A Sátán Isten megsemmisítésének tárgya, az ember pedig Isten üdvösségének tárgya, és mivel az ember testét megrontotta a Sátán, ezért először az ember testét kell megmenteni. Az ember teste mélységesen megromlott, és olyasmivé lett, ami szembeszegül Istennel, olyannyira, hogy még Isten létezésének is nyíltan ellenszegül, és tagadja azt. Ez a romlott test egyszerűen túlságosan kezelhetetlen, és nincs, amit nehezebb volna metszeni vagy megváltoztatni, mint a test romlott beállítottsága. A Sátán eljön az ember testébe, hogy zavart keltsen, és az ember testét használva zavarja meg Isten munkáját és húzza keresztül Isten tervét; így az ember Sátánná vált, és Isten ellensége lett. Az ember megmentéséhez először meg kell hódítani őt. Ezért van az, hogy Isten vállalja a kihívást, és megtestesül, hogy elvégezze a munkát, amelyet szándékában áll elvégezni, és hogy megvívja csatáját a Sátánnal. Az Ő célja a megrontott ember üdvössége és az Ellene lázadó Sátán legyőzése és megsemmisítése. Az ember meghódításának munkáján keresztül győzi le a Sátánt, és egyúttal megmenti a romlott emberiséget. Így ez a munka két célt valósít meg egyszerre. Ő azért munkálkodik a testben, beszél a testben, és vállal fel minden munkát a testben, hogy jobban kapcsolatba tudjon lépni az emberrel, és jobban meg tudja hódítani az embert. Amikor Isten utoljára ölt testet, az utolsó napokban végzett munkája a testben lezárul. Minden embert fajtája szerint fog osztályokba sorolni, befejezi egész irányító tevékenységét, és a testben végzett minden munkáját is befejezi. Miután minden munkája véget ér a földön, teljes lesz az Ő diadala. Addigra a testben munkálkodva Isten teljes mértékben meghódítja és teljes mértékben megnyeri magának az emberiséget. Hát nem azt jelenti ez, hogy addigra az Ő egész irányítása véget ér? Amikor Isten befejezi az Ő munkáját a testben, mert már teljesen legyőzte a Sátánt, és diadalt aratott, a Sátánnak többé nem lesz lehetősége, hogy megrontsa az embert. Isten első megtestesülésének munkája az ember megváltása és bűneinek megbocsátása volt. Most a munka az emberiség meghódításáról és teljes megnyeréséről szól, hogy a Sátánnak ne legyen többé módja a maga munkáját végezni, és teljes mértékben csatát veszítsen, Isten pedig teljes diadalt arasson. Ez a test munkája, és az az a munka, amelyet Maga Isten végez. Isten munkájának három szakaszából a legelső munkát közvetlenül a Lélek végezte, nem pedig a test. Isten munkájának három szakaszából a legvégső munkát azonban a megtestesült Isten végzi, nem pedig közvetlenül a Lélek. A közbülső szakaszban a megváltás munkáját szintén a testet öltött Isten végezte. A teljes irányítási munka során a legfontosabb munka az ember megmentése a Sátán befolyásától. A fő munka a romlott ember teljes meghódítása, ezáltal az ember által egykor birtokolt, Istent félő szív helyreállítása a meghódított emberekben, és annak lehetővé tétele, hogy az ember elérhesse a normális életet, vagyis egy teremtett lény normális életét. Ez a munka kulcsfontosságú, és ez az irányítási munka lényege. Az üdvösség munkájának három szakaszából az első szakasz, a Törvény Korában végzett munka messze nem volt az irányítási munka lényege; külsőre is alig tűnt úgy, mintha az üdvösség munkája lenne, és ez még nem volt a kezdete Isten munkájának, amely megmenti az embert a Sátán hatalma alól. A munka első szakaszát azért végezte közvetlenül a Lélek, mert a törvény alatt az ember csak annyit tudott, hogy be kell tartania a törvényt, és ennél több igazsággal nem rendelkezett az ember, és mert a Törvény Korában végzett munka alig foglalt magában az ember beállítottságában végbemenő változásokat, még kevésbé foglalkozott az ember megmentésének munkájával a Sátán hatalma alól. Isten Lelke tehát ezt a rendkívül egyszerű munkafázist fejezte be, amely nem érintette az ember romlott beállítottságát. Ez a munkafázis nemigen kapcsolódott az irányítás lényegéhez, és nem kötődött nagymértékben az ember üdvösségének hivatalos munkájához, így nem tette szükségessé, hogy Isten testet öltsön, és személyesen végezze el munkáját. A Lélek által végzett munka kimondatlan és kifürkészhetetlen, az ember számára mélységesen rémisztő és megközelíthetetlen; a Lélek nem alkalmas arra, hogy közvetlenül végezze az üdvösség munkáját, és nem alkalmas arra, hogy közvetlenül biztosítson életet az ember számára. Az ember számára az a legmegfelelőbb, ha a Lélek munkája emberközeli megközelítéssé alakul át, vagyis az ember számára az a legmegfelelőbb, hogy Isten hétköznapi, normális személlyé váljon, és így végezze el munkáját. Ehhez az kell, hogy Isten megtestesüljön, hogy munkájában átvegye a Lélek helyét, és Isten munkálkodásának nincs az ember számára ennél megfelelőbb módja. A munka e három szakasza közül két szakaszt végez a test, és ez a két szakasz az irányítási munka két legfontosabb fázisa. A két megtestesülés kölcsönösen kiegészíti egymást, méghozzá tökéletesen egészítik ki egymást. Isten megtestesülésének első szakasza fektette le az alapokat a második szakaszhoz, és mondhatni, Isten két megtestesülése egyetlen egészet képez, és nem összeegyeztethetetlenek egymással. Isten munkájának ezt a két szakaszát Isten az Ő megtestesült identitásában végzi, mivel ezek oly fontosak az irányítási munka egésze szempontjából. Majdhogynem azt lehet mondani, hogy Isten két megtestesülésének munkája nélkül az egész irányítási munka leállt volna, és az emberiség megmentésének munkája nem lenne semmi más, mint üres fecsegés. Hogy ez a munka fontos-e, az az emberiség szükségletein, az emberiség romlottságának valóságosságán, valamint a Sátán lázadó mivoltának és a munkát megzavaró hatásának súlyosságán múlik. Hogy ki a megfelelő a feladat elvégzésére, azt a munkálkodó által elvégzett munka természete és a munka jelentősége határozza meg. Ami ennek a munkának a jelentőségét illeti, azt, hogy melyik munkamódszer legyen alkalmazva – közvetlenül Isten Lelke által végzett munka, a megtestesült Isten által végzett munka vagy az ember révén végzett munka – az első, amit ki kell zárni, az ember révén végzett munka; és a munka természete, valamint a Lélek és a test által végzett munka természetének szembeállítása alapján születik meg végső soron az a döntés, hogy a test által végzett munka az ember számára hasznosabb és több előnnyel jár, mint a közvetlenül a Lélek által végzett munka. Ez Isten gondolata abban az időben, amikor eldöntötte, hogy a munkát a Lélek vagy a test végezze-e el. A munka összes fázisának megvan a maga jelentősége és alapja. Egyik sem alaptalan képzelgés, és nem véletlenszerűen mennek végbe; van bennük bizonyos bölcsesség. Ez az igazság van Isten minden munkája mögött. Konkrétan Isten tervéből még több van egy olyan nagyszerű munkában, mint a megtestesült Isten személyes munkálkodása az emberek között. Ezért Isten bölcsessége és az Ő lényének teljessége tükröződik az Ő munkájának minden cselekedetében, gondolatában és eszméjében; ez Isten konkrétabb és rendszerszerűbb lénye. Ezeket az árnyalt gondolatokat és eszméket az ember nehezen tudja elképzelni, és nehezen tudja elhinni, sőt, még ismernie is nehéz. Az ember által végzett munka az általános elv alapján történik, amely az ember számára nagymértékben kielégítő. Isten munkájával összehasonlítva azonban az egyenlőtlenség egyszerűen túl nagy; bár Isten tettei nagyok, és Isten munkája lenyűgöző léptékű, ezek mögött számtalan apró, precíz terv és elrendezés áll, amely az ember számára elképzelhetetlen. Az Ő munkájának minden egyes szakasza nemcsak elvszerűen történik, hanem minden egyes szakasz sok olyasmit is magában foglal, amit az emberi nyelv nem képes megfogalmazni, és ezek azok a dolgok, amelyek az ember számára láthatatlanok. Tekintet nélkül arra, hogy a Lélek munkájáról vagy a megtestesült Isten munkájáról van-e szó, mindegyik magában foglalja az Ő munkájának terveit. Ő nem munkálkodik megalapozatlanul, és nem végez jelentéktelen munkát. Amikor a Lélek közvetlenül munkálkodik, az Ő céljaival teszi, és amikor Ő emberré lesz (vagyis amikor átváltoztatja saját külső burkát), hogy munkálkodjon, azt még inkább az Ő célját szem előtt tartva teszi. Mi másért változtatná meg oly készségesen identitását? Mi másért válna Ő oly készségesen egy lenézett, üldözött személlyé?

Az Ő testben végzett munkája a legnagyobb jelentőségű, ami a munkára vonatkozóan elmondható, és Az, aki végső soron befejezi a munkát, a megtestesült Isten, nem pedig a Lélek. Egyesek azt hiszik, hogy Isten egy ismeretlen időpontban talán eljön a földre, és megjelenik az embernek, és akkor majd személyesen ítéli meg az egész emberiséget, egyenként próbára téve őket, senkit nem hagyva ki. Akik így gondolkoznak, azok nem ismerik a megtestesülés e munkafázisát. Isten nem egyesével ítéli meg az embereket, és nem egyesével teszi próbára őket; ha így tenne, az nem az ítélet munkája volna. Hát nem ugyanolyan az egész emberiség romlottsága? Nem ugyanolyan az egész emberiség lényege? Az emberiség romlott lényege van megítélve, az embernek a Sátán által megrontott lényege, és az ember valamennyi bűne. Isten nem ítéli meg az ember apró-cseprő, jelentéktelen hibáit. Az ítélet munkája reprezentatív, és nem kifejezetten egy bizonyos személyre vonatkozóan valósul meg. Hanem olyan munka ez, amelyben egy embercsoport kerül megítélésre, és ez képviseli az egész emberiség fölötti ítéletet. Azáltal, hogy személyesen hajtja végre munkáját egy embercsoporton, a testet öltött Isten az Ő munkája révén az egész emberiségen végzett munkát jeleníti meg, ami ezután fokozatosan elterjed. Ilyen az ítélet munkája is. Isten nem egy bizonyos embertípust vagy egy bizonyos embercsoportot ítél meg, hanem helyette az egész emberiség igaztalanságát ítéli meg – például az ember ellenállását Istennel szemben, vagy az ember félelmének hiányát Vele szemben, vagy Isten munkájának megzavarását az ember által, és így tovább. Az emberiség Istennel szemben álló lényege ítéltetik meg, és ez a munka az utolsó napok hódításának munkája. Az ítélet munkája a nagy fehér trón előtt az utolsó napokban, amelyet az ember a múltban elképzelt, a megtestesült Isten munkája és szava, amelynek tanúja az ember. A munka, amelyet a megtestesült Isten jelenleg végez, pontosan a nagy fehér trón előtt zajló ítélet. A mai megtestesült Isten az az Isten, aki az utolsó napokban megítéli az egész emberiséget. Ez a test és az Ő munkája, az Ő szava és az Ő teljes természete az Ő teljessége. Bár az Ő munkájának hatóköre korlátozott, és nem terjed ki közvetlenül az egész világegyetemre, az ítélet munkájának lényege az egész emberiség közvetlen megítélése – nem csak Kína választott népe kedvéért, nem egy maroknyi ember kedvéért. A testet öltött Isten munkája – bár e munka hatóköre nem foglalja magában az egész világegyetemet – az egész univerzumban végzett munkát képviseli, és miután Ő befejezi a munkát az Ő teste munkájának hatókörén belül, azonnal kiterjeszti majd ezt a munkát az egész világegyetemre, ugyanúgy, ahogy Jézus evangéliuma elterjedt a világegyetemben az Ő feltámadását és mennybemenetelét követően. Tekintet nélkül arra, hogy a Lélek munkájáról vagy a test munkájáról van-e szó, ez a munka korlátozott hatókörben megy végbe, de az egész világegyetem munkáját képviseli. Az utolsó napokban Isten úgy végzi el munkáját, hogy megtestesült identitásában jelenik meg, és a testet öltött Isten az az Isten, aki a nagy fehér trón előtt megítéli az embert. Függetlenül attól, hogy Ő a Lélek-e vagy a test, Ő, aki az ítélet munkáját végzi, az az Isten, aki az utolsó napokban megítéli az emberiséget. Ezt az Ő munkája határozza meg, nem pedig az Ő külső megjelenése vagy több más tényező. Bár az ember különféle elképzeléseket dédelget ezekről a szavakról, senki nem tagadhatja a tényt, hogy a megtestesült Isten megítéli és meghódítja az egész emberiséget. Függetlenül attól, hogy az ember mit gondol erről, a tények végső soron tények. Senki nem mondhatja ezt: „A munkát Isten végzi, de a test nem Isten.” Ez megtévesztés, hiszen ezt a munkát senki más nem végezheti el, csak a testet öltött Isten. Mivel ez a munka már elkészült, e munkát követően az a munka, amelynek során Isten megítéli az embert, nem fog még egy alkalommal megjelenni; Isten az Ő második megtestesülésében már befejezte az egész irányítás minden munkáját, és Isten munkájának nem lesz negyedik szakasza. Mivel az ember ítéltetik meg, az ember, aki testből való, és akit megrontottak, nem pedig közvetlenül a Sátán szelleme ítéltetik meg, ezért az ítélet munkája nem a szellemi birodalomban, hanem az emberek között megy végbe. Senki sem megfelelőbb és alkalmasabb az emberi test romlottsága megítélésének munkájára, mint a testet öltött Isten. Ha az ítéletet közvetlenül Isten Lelke végezné el, akkor nem terjedne ki mindenre. Továbbá, ezt a munkát az ember nehezen tudná elfogadni, mert a Lélek képtelen szemtől szemben állni az emberrel, és emiatt hatásai nem lennének azonnaliak, az ember pedig még kevésbé lenne képes tisztábban látni Isten megsérthetetlen természetét. A Sátán csak akkor győzhető le teljesen, ha a testet öltött Isten megítéli az emberiség romlottságát. A testet öltött Isten, mivel ugyanolyan, mint a normális emberi mivolttal rendelkező ember, képes közvetlenül megítélni az ember igaztalanságát; ez az Ő természetes szentségének és az Ő rendkívüliségének jele. Egyedül Isten alkalmas arra, és egyedül Ő van abban a helyzetben, hogy megítélje az embert, mert Ő rendelkezik az igazsággal és igazságossággal, és ezért Ő képes megítélni az embert. Akik nélkülözik az igazságot és igazságosságot, alkalmatlanok arra, hogy másokat megítéljenek. Ha ezt a munkát Isten Lelke végezné, akkor nem jelentené a Sátán fölött aratott győzelmet. A Lélek eredendően magasztosabb a halandó lényeknél, és Isten Lelke eredendően szent és diadalmas a test fölött. Ha ezt a munkát közvetlenül a Lélek végezné, nem volna képes megítélni az ember összes lázadó mivoltát, és nem tudná felfedni az ember összes igaztalanságát. Hiszen az ítélet munkája is az ember Istenről alkotott elképzelésein keresztül megy végbe, az embernek pedig sohasem voltak elképzelései a Lélekről, így a Lélek képtelen jobban felfedni az ember igaztalanságát, és még kevésbé képes ezt az igaztalanságot teljesen feltárni. A megtestesült Isten mindazoknak ellensége, akik nem ismerik Őt. Azáltal, hogy megítéli az ember elképzeléseit és Vele szembeni ellenállását, feltárja az emberiség minden lázadó mivoltát. Az Ő testben végzett munkájának hatásai szembetűnőbbek, mint a Lélek munkájának hatásai. Épp ezért az egész emberiség megítélését nem a Lélek végzi közvetlenül, hanem a megtestesült Isten munkája ez. A testet öltött Isten az ember számára látható és megérinthető, és a testet öltött Isten képes teljesen meghódítani az embert. A testet öltött Istenhez fűződő kapcsolatában az ember az ellenállástól az alávetettség felé halad, az üldözéstől az elfogadás felé, az elképzelésektől a tudás felé, az elutasítástól a szeretet felé – ezek a megtestesült Isten munkájának hatásai. Az ember csak az Ő ítéletének elfogadása által menekülhet meg, az ember csak fokozatosan ismeri meg Őt az Ő szájának szavai által, Ő az embert a Vele szembeni ellenállása során hódítja meg, és az élet ellátását akkor kapja meg Tőle az ember, mialatt elfogadja az Ő fenyítését. Mindez a munka a testet öltött Isten munkája, nem pedig Isten Lélekként való identitásában végzett munkája. A megtestesült Isten által végzett munka a legnagyszerűbb munka, a legmélyebb munka, és Isten munkája három szakaszának döntő része a megtestesülés munkájának két szakasza. Az ember mélységes romlottsága hatalmas akadályt jelent a megtestesült Isten munkája számára. Különösen az utolsó napok emberein végzett munka hihetetlenül nehéz, a környezet kedvezőtlen, és minden embertípus képessége meglehetősen gyenge. De ez a munka a végén mégis kifogástalanul eléri majd a megfelelő hatást; ez a testben végzett munka hatása, és ez a hatás meggyőzőbb, mint a Lélek munkájának hatása. Isten munkájának három szakasza a testben fog befejeződni, és a megtestesült Istennek kell azokat befejeznie. A legfontosabb és leglényegesebb munkát Isten a testben végzi, és az ember üdvösségét a testet öltött Istennek személyesen kell megvalósítania. Jóllehet az egész emberiség úgy érzi, hogy a testet öltött Isten nem kötődik az emberhez, valójában ennek a testnek a teljes emberiség sorsához és létezéséhez köze van.

Isten munkájának minden szakasza a teljes emberiség érdekében valósul meg és az emberiség egészére irányul. Jóllehet ez az Ő testben végzett munkája, mégis az egész emberiségre irányul; Ő az egész emberiség Istene, valamennyi teremtett és nem teremtett lény Istene. Bár az Ő testben végzett munkájának hatóköre korlátozott, és e munka tárgya szintén korlátozott, valahányszor Ő testté lesz, hogy elvégezze munkáját, olyan tárgyat választ munkájához, amely rendkívül reprezentatív; nem egy egyszerű és jelentéktelen emberekből álló csoportot választ, amelyen munkálkodhat, hanem egy olyan embercsoportot szemel ki munkája tárgyául, amelynek tagjai képesek arra, hogy az Ő testben végzett munkájának megjelenítői legyenek. Ezt az embercsoportot azért választotta ki, mert az Ő testben végzett munkájának hatóköre korlátozott, kifejezetten az Általa felöltött test számára készült, és kifejezetten az Ő testben végzett munkájára lett kiválasztva. Isten nem alaptalanul választja ki munkája tárgyait, hanem elvi alapon: A munka tárgyának előnyösnek kell lennie a testet öltött Isten munkája szempontjából, és az egész emberiséget kell képviselnie. Például a zsidók képesek voltak az egész emberiséget képviselni, amikor elfogadták Jézus személyes megváltását, a kínaiak pedig képesek az egész emberiséget képviselni, amikor elfogadják a megtestesült Isten személyes hódítását. Van alapja annak, hogy a zsidók az egész emberiséget képviselték, és annak is van alapja, hogy a kínai nép az egész emberiséget képviseli, amikor elfogadja Isten személyes hódítását. Semmi nem tárja fel jobban a megváltás jelentőségét, mint a megváltásnak a zsidók között lezajlott munkája, és semmi nem tárja fel jobban a hódítás munkájának alaposságát és sikerét, mint a hódításnak a kínai nép körében lezajló munkája. Úgy tűnik, hogy a megtestesült Isten munkája és szava csak egy kis embercsoportot vesz célba, de valójában az Ő munkája ennek a kis csoportnak a körében az egész világegyetemet felölelő munka, és az Ő szava az emberiség egészéhez szól. Miután az Ő testben végzett munkája véget ér, azok, akik követik Őt, terjeszteni kezdik majd az Ő köztük elvégzett munkáját. Az Ő testben végzett munkájában az a legjobb, hogy képes pontos szavakat, buzdításokat, és az Ő emberiséggel kapcsolatos konkrét szándékát meghagyni azok számára, akik követik Őt, így később az Ő követői pontosabban és konkrétabban adhatják tovább az Ő testben végzett munkájának összességét és az egész emberiséggel kapcsolatos szándékait azoknak, akik elfogadják ezt az utat. Csak a testet öltött Istennek az emberek között végzett munkája valósítja meg igazán azt a tényt, hogy Isten az emberrel együtt van és együtt él. Csak ez a munka teljesíti az ember vágyát, hogy Isten arcára tekinthessen, tanúja lehessen Isten munkájának, és hallhassa Isten személyes szavát. A megtestesült Isten elhozza annak a kornak a végét, amelyben csak Jahve háta jelent meg az emberiségnek, és Ő lezárja azt a kort is, amelyben az emberiség a homályos istenben hitt. Különösen az utolsó megtestesült Isten munkája juttatja el az egész emberiséget egy valóságosabb, gyakorlatiasabb és szebb korba. Ő nem csupán befejezi a törvény és előírások korát, de ami még fontosabb, felfed az emberiség előtt egy olyan Istent, aki gyakorlati és normális, aki igazságos és szent, aki megnyitja az irányítási terv munkáját, és bemutatja az emberiség misztériumait és rendeltetési helyét, aki az emberiséget teremtette, és véget vet az irányítás munkájának, és aki több ezer éven át rejtőzködött. Ő teljesen véget vet a homályosság korának, Ő lezárja azt a kort, amelyben az egész emberiség szerette volna Isten arcát keresni, de képtelen volt rá, Ő befejezi azt a kort, amelyben az egész emberiség a Sátánt szolgálta, és Ő elvezeti az egész emberiséget egy teljesen új korba. Mindez annak a munkának az eredménye, amelyet a testet öltött Isten végez Isten Lelke helyett. Amikor Isten az Ő testében munkálkodik, azok, akik követik Őt, többé nem keresgélnek és tapogatóznak olyan dolgok után, amelyek mintha léteznének is meg nem is, és többé nem találgatják a homályos isten szándékait. Amikor Isten elterjeszti a testben végzett munkáját, azok, akik követik Őt, minden vallásnak és felekezetnek továbbadják majd azt a munkát, amelyet Ő a testben elvégzett, és az Ő minden szavát hirdetik az egész emberiség füleinek. Mindaz, amit az Ő evangéliumának befogadói hallanak, az Ő munkájának tényei lesznek, olyan dolgok lesznek, amelyeket az ember személyesen lát és hall, tények lesznek, nem pedig mendemondák. Ezek a tények a bizonyítékok, amelyekkel Ő terjeszti a munkát, és egyúttal az eszközök, amelyeket Ő a munka terjesztésére használ. A tények létezése nélkül az Ő evangéliuma nem terjedne minden országban és minden vidéken; tények nélkül, csupán az ember képzelgéseivel Ő sohasem lenne képes elvégezni az egész világegyetem meghódításának munkáját. A Lélek kitapinthatatlan az ember számára, láthatatlan az ember számára, és a Lélek munkája képtelen további bizonyítékokat vagy tényeket hátrahagyni az ember számára Isten munkájáról. Az ember sohasem fogja meglátni Isten valódi arcát, hanem mindig egy homályos, nem létező istenben fog hinni. Az ember sohasem fogja meglátni Isten arcát, és sohasem fogja Isten személyesen kimondott szavait hallani. Az ember képzelgései végső soron üresek, és nem helyettesíthetik Isten igazi arcát; Isten eredendő természetét és Magának Istennek a munkáját nem személyesítheti meg az ember. A láthatatlan, mennyei Istent és az Ő munkáját csak a megtestesült Isten hozhatja el a földre, aki személyesen végzi munkáját az emberek között. Ez a legideálisabb módja annak, hogy Isten megjelenjen az embernek, amely során az ember meglátja Istent, és megismeri Isten igazi arcát; ezt pedig egy meg nem testesült Isten nem érheti el. Miután Ő eddig a szakaszig elvégezte munkáját, Isten munkája már elérte az optimális hatást, és teljes sikerrel járt. A testet öltött Isten személyes munkája az Ő teljes irányítási munkájának már kilencven százalékát befejezte. Ez a test jobb kezdetet biztosított az Ő valamennyi munkájának, összegzést az Ő minden munkájának, kihirdette az Ő összes munkáját, és elvégezte az Ő valamennyi munkájának utolsó alapos újratöltését. Ezután nem lesz még egy megtestesült Isten, hogy elvégezze Isten munkájának negyedik szakaszát, és soha nem lesz semmilyen csodálatos munka, amelyet Isten harmadik megtestesülése végezne el.

A testet öltött Isten munkájának minden szakasza az egész korszakban végzett munkáját képviseli, nem pedig egy bizonyos korszakot fémjelez, mint az ember munkája. Így az Ő utolsó megtestesülése munkájának vége nem jelenti azt, hogy az Ő munkája teljesen véget ért, mivel az Ő testben végzett munkája az egész kort képviseli, nem csak azt az időszakot, amelyben Ő a testben végzett munkáját véghezviszi. Csak arról van szó, hogy Ő a testben töltött idő alatt fejezi be az egész korszakra szóló munkáját, amely ezután mindenhová elterjed. Miután a megtestesült Isten betölti szolgálatát, jövőbeli munkáját azokra bízza majd, akik követik Őt. Így az Ő egész korszakra szóló munkája töretlenül folytatódik majd. A megtestesülés teljes korszakának munkája csak akkor számít majd befejezettnek, ha már elterjedt az egész világegyetemben. A megtestesült Isten munkája új korszakot kezd, és akiket Ő használ, azok folytatják az Ő munkáját. Az ember által végzett minden munka a testet öltött Isten szolgálatán belül van, és képtelen ennek a keretén túllépni. Ha a megtestesült Isten nem jött volna el, hogy elvégezze munkáját, az ember nem volna képes lezárni a régi kort, és nem tudna elhozni egy új korszakot. Az ember által végzett munka pusztán az emberileg teljesíthető kötelességek keretein belül mozog, és nem képviseli Isten munkáját. Csak a megtestesült Isten képes eljönni és befejezni a munkát, amelyet el kell végeznie, és Rajta kívül senki nem képes ezt a munkát az Ő nevében elvégezni. Természetesen, amiről beszélek, a megtestesülés munkájára vonatkozik. Ez a megtestesült Isten először egy olyan munkalépést végez el, amely nem felel meg az ember elképzeléseinek, ezután pedig további munkát végez, amely szintén nem igazodik az ember elképzeléseihez. A munka célja az ember meghódítása. Egy tekintetben Isten megtestesülése nem alkalmazkodik az ember elképzeléseihez, ezen felül pedig Ő további munkát végez, amely szintén nem felel meg az ember elképzeléseinek, és így az ember még kritikusabb nézeteket alakít ki Róla. Ő csak a hódítás munkáját végzi az olyan emberek között, akiknek számtalan elképzelésük van Vele kapcsolatban. Tekintet nélkül arra, hogyan kezelik Őt, mihelyt Ő beteljesítette szolgálatát, minden ember az Ő uralma alá vettetik. Ennek a munkának a ténye nemcsak a kínai nép körében tükröződik, hanem azt is megjeleníti, hogyan történik majd az egész emberiség meghódítása. Az ezeken az embereken elért hatások azoknak a hatásoknak az előfutárai, amelyeket az egész emberiségen fog elérni, és annak a munkának a hatásai, amelyet Ő a jövőben végez, egyre inkább meg fogják haladni még az ezeken az embereken elért hatásokat is. A testet öltött Isten munkája nem jár nagy hírveréssel, de nem is burkolózik ismeretlenségbe. Valós és tényleges, olyan munka, amelyben egy meg egy összege kettő. Nincs rejtve senki előtt, és nem téveszt meg senkit. Amit az emberek látnak, azok valós és hiteles dolgok, és amit az ember elnyer, az gyakorlati igazság és tudás. Amikor a munka véget ér, az embernek új tudása lesz Róla, és azoknak, akik igazán törekednek, többé nem elképzeléseik lesznek Vele kapcsolatban. Ez nem csak a kínai népen végzett munkájának hatása, hanem az egész emberiség meghódításáért végzett munkájának hatását is képviseli, mert semmi sem előnyösebb az egész emberiség meghódításának munkája szempontjából, mint ez a test, és ennek a testnek a munkája, és mindaz, ami ebből a testből való. Mindez előnyös az Ő mai munkája szempontjából, és előnyös az Ő jövőbeli munkája szempontjából is. Ez a test meg fogja hódítani az egész emberiséget, meg fogja nyerni az egész emberiséget. Nincs jobb munka, amelyen keresztül az egész emberiség meglátja majd Istent, aláveti magát Istennek, és megismeri Istent. Az ember által végzett munka csak korlátozott hatókört képvisel, és amikor Isten végzi a maga munkáját, Ő nem egy bizonyos személyhez beszél, hanem az egész emberiséghez szól, mindazokhoz, akik elfogadják az Ő szavait. A vég, amelyet Ő kihirdet, az egész emberiség vége, nem pedig csak egy bizonyos személy vége. Ő nem részesít senkit különleges bánásmódban, áldozatot sem csinál senkiből, és az egész emberiségért dolgozik, és az egész emberiséghez beszél. Ez a megtestesült Isten ezért már osztályozta az egész emberiséget fajták szerint, már megítélte az egész emberiséget, és már az egész emberiség számára elkészítette a megfelelő rendeltetési helyet. Bár Isten csak Kínában végzi munkáját, valójában már az egész világegyetem munkáját letudta. Nem várhat addig, amíg munkája el nem terjed az egész emberiség között, hogy lépésről lépésre megtegye kijelentéseit és intézkedéseit. Nem lenne az túl késő? Most teljes mértékben képes előre befejezni a jövőbeli munkát. Mivel Az, aki munkálkodik, a testet öltött Isten, korlátlan munkát végez egy behatárolt hatókörben, utána pedig eléri majd, hogy az ember teljesítse kötelességét, amelyet az embernek kell elvégeznie; ez az Ő munkájának alapelve. Csak egy ideig élhet az emberrel, és nem kísérheti az embert addig, amíg le nem zárul az egész korszak munkája. Mivel Ő Isten, ezért előre megjövendöli saját jövőbeli munkáját. Ezután szavai által fajtái szerint osztályozza majd az egész emberiséget, az emberiség pedig belép az Ő lépésről lépésre haladó munkájába az Ő szavai szerint. Senki nem menekülhet, és mindenkinek ennek megfelelően kell gyakorolnia. Így a jövőben a kort az Ő szavai vezérelik majd, nem pedig a Lélek.

A testet öltött Isten munkáját a testben kell elvégezni. Ha közvetlenül Isten Lelke végezné, nem vezetne eredményhez. Még ha a Lélek végezné is, a munka nem lenne nagy jelentőségű, és végső soron nem bizonyulna meggyőzőnek. Minden teremtett lény tudni szeretné, hogy a Teremtő munkájának van-e jelentősége, mit képvisel, mi célból történik, tele van-e Isten munkája hatalommal és bölcsességgel, és a legnagyobb értékkel és jelentőséggel bír-e. A munka, amelyet Ő végez, az egész emberiség üdvössége érdekében történik, a Sátán legyőzése érdekében és azért, hogy Ő minden dolog között bizonyságot tegyen Magáról. Így az Őáltala végzett munkának nagy jelentőségűnek kell lennie. Az ember testét megrontotta, mélységesen megvakította és komoly kárt okozott benne a Sátán. A legalapvetőbb oka annak, hogy Isten személyesen munkálkodik a testben az, hogy az Ő üdvösségének tárgya az ember, aki a testből való, és a Sátán szintén az ember testét felhasználva zavarja meg Isten munkáját. A Sátánnal vívott csata tulajdonképpen az ember meghódításának munkája, ugyanakkor pedig Isten üdvösségének tárgya is az ember. Ily módon a megtestesült Isten munkája létfontosságú. A Sátán megrontotta az ember testét, és az ember a Sátán megtestesítőjévé, az Isten általi legyőzetés tárgyává vált. Ily módon a Sátánnal vívott csatának és az emberiség megmentésének munkája a földön történik, és Istennek emberré kell válnia ahhoz, hogy megvívja csatáját a Sátánnal. Ez a leggyakorlatiasabb munka. Amikor Isten a testben munkálkodik, tulajdonképpen a Sátánnal vív csatát a testben. Amikor Ő a testben munkálkodik, a szellemi birodalomban végzi munkáját, és a szellemi birodalomban végzett munkáját teljes egészében valóra váltja a földön. A hódítás tárgya az ember, aki lázadó Vele szemben, aki pedig legyőzetik, a Sátán megtestesítője (természetesen ez szintén az ember), aki ellenséges viszonyban van Vele; aki pedig végül megmenekül, az is az ember. Ily módon még inkább szükséges Isten számára, hogy emberré váljon, aki egy teremtett lény külső burkával rendelkezik, hogy képes legyen valódi csatát vívni a Sátánnal, hogy meghódítsa az embert, aki lázadó Vele szemben, és ugyanazzal a külső burokkal rendelkezik, mint Ő, és hogy megmentse az embert, akinek külső burka ugyanolyan, mint az Övé, és akiben kárt tett a Sátán. Az Ő ellensége az ember, az Ő hódításának tárgya az ember, és az Ő üdvösségének tárgya is az ember, akit Ő teremtett. Ezért emberré kell válnia, és így munkája sokkal könnyebb lesz. Képes legyőzni a Sátánt és meghódítani az emberiséget, sőt, megmenteni is képes az emberiséget. Bár ez a test normális és gyakorlati, Ő nem közönséges test: Ő nem olyan test, amely pusztán emberi, hanem olyan test, amely egyszerre emberi és isteni. Ez a különbség Közötte és az ember között, és ez Isten identitásának jele. Csak az ilyen test képes elvégezni a munkát, amelyet Ő elvégezni szándékozik, beteljesíteni a testet öltött Isten szolgálatát, és teljesen befejezni az Ő munkáját az emberek között. Ha ez nem így volna, az Ő munkája az emberek között mindig üres és hiányos lenne. Jóllehet Isten képes megvívni csatáját a Sátán szellemével és győztesen kikerülni abból, a romlott ember régi természetének problémája így sohasem oldódhat meg, és azok, akik lázadnak Isten ellen és szembeszegülnek Vele, sohasem kerülhetnek igazán az Ő uralma alá, vagyis Ő sohasem hódíthatja meg az emberiséget, és sohasem nyerheti meg Magának az egész emberiséget. Ha az Ő munkája a földön nem oldható meg, akkor az Ő irányítása sohasem fog befejeződni, és az egész emberiség képtelen lesz belépni a nyugalomba. Ha Isten nem léphet be a nyugalomba minden teremtett lényével, akkor ennek az irányítási munkának sohasem lesz végeredménye, és ennek következtében Isten dicsősége el fog tűnni. Bár az Ő testének nincs hatalma, a munka, amelyet végez, eléri majd hatását. Ez az Ő munkájának elkerülhetetlen iránya. Tekintet nélkül arra, hogy az Ő teste rendelkezik-e hatalommal vagy sem, ameddig Ő képes Magának Istennek a munkáját végezni, addig Ő Maga Isten. Tekintet nélkül arra, hogy mennyire normális és hétköznapi ez a test, Ő képes elvégezni a munkát, amelyet el kell végeznie, mert ez a test Isten, nem pusztán egy ember. Ez a test azért képes elvégezni azt a munkát, amelyet az ember nem, mert az Ő belső lényege nem hasonlít egy emberéhez sem, és azért képes megmenteni az embert, mert az Ő identitása eltér bármelyik emberétől. Ez a test azért olyan fontos az emberiség számára, mert Ő ember és még inkább Isten, mert Ő képes elvégezni a munkát, amelyre egy hétköznapi, testi ember sem képes, és mert Ő képes megmenteni a romlott embert, aki Vele együtt él a földön. Bár a megtestesült Isten ugyanolyan, mint az ember, mégis fontosabb az emberiség számára, mint bármelyik értékes személy, mert Ő képes elvégezni azt a munkát, amelyet Isten Lelke nem végezhet el, Isten Lelkénél is inkább képes bizonyságot tenni Maga Isten mellett, és Isten Lelkénél is inkább képes teljes mértékben megnyerni az emberiséget. Ebből következik, hogy bár ez a test normális és hétköznapi, hozzájárulása az emberiséghez és jelentősége az emberiség léte szempontjából rendkívül értékessé teszi Őt, és e test gyakorlati értéke és jelentősége nem mérhető egyetlen emberéhez sem. Bár ez a test nem képes közvetlenül elpusztítani a Sátánt, munkája segítségével Ő képes meghódítani az emberiséget és legyőzni a Sátánt, és rákényszeríteni a Sátánt, hogy teljesen alávesse magát az Ő uralmának. Isten a megtestesülése miatt tudja legyőzni a Sátánt és megmenteni az emberiséget. Nem közvetlenül pusztítja el a Sátánt, hanem testté válik, hogy elvégezze a munkát, és meghódítsa az emberiséget, amelyet megrontott a Sátán. Így Ő jobban képes bizonyságot tenni Önmagáról az Ő teremtett lényei között, és jobban képes megmenteni a romlott embert. Ha a megtestesült Isten győzi le a Sátánt, az nagyszerűbb bizonyságot tesz és meggyőzőbb, mint ha a Sátánt közvetlenül Isten Lelke pusztítja el. A testet öltött Isten jobban képes segíteni az embernek megismerni a Teremtőt, és jobban képes bizonyságot tenni Önmagáról az Ő teremtett lényei között.