Első megtestesülésében harminchárom és fél évet élt Isten a földön, és ebből mindössze három és fél éven át végezte szolgálatát. Mialatt munkálkodott és mielőtt munkáját megkezdte, egyaránt normális emberi mivolt birtokában volt; harminchárom és fél éven át élt a normális emberi mivoltában. Az utolsó három és fél évben jelent meg Isten megtestesüléseként. Mielőtt szolgálatának teljesítését megkezdte, hétköznapi, normális emberi mivoltában jelent meg, nem mutatva jelét isteni mivoltának, és isteni mivolta csak akkor nyilvánult meg, miután hivatalosan megkezdte szolgálatának teljesítését. Élete és munkája abban az első huszonkilenc évben azt mutatta, hogy valódi emberi lény, ember fia és hústest, ugyanis szolgálata csupán huszonkilenc éves korát követően kezdődött el igazán. A „megtestesülés” Isten megjelenése a hús-vér testben; Isten a hús-vér test képmásában munkálkodik a teremtett ember körében. Ezért mivel Ő a megtestesült Isten, előbb hús-vér testnek kell lennie, normális emberi mivolttal rendelkező hús-vér testnek; ez a legalapvetőbb előfeltétel. Valójában Isten megtestesülésének a jelentése az, hogy Isten a hús-vér testben él és munkálkodik, hogy Isten az Ő valódi lényegében hús-vér testté lesz, emberré lesz. Megtestesült élete és munkája két szakaszra osztható fel. Az első az az élet, amit él, mielőtt szolgálatát végzi. Egy átlagos emberi családban él, teljességgel normális emberi mivoltban, az emberi élet normális erkölcsi normáinak betartásával, valamint engedelmeskedve az emberi élet normális törvényeinek, normális emberi szükségletekkel (étel, ruházat, alvás, hajlék), normális emberi gyengeségekkel és normális emberi érzelmekkel. Más szóval, ebben az első szakaszban nem isteni, teljesen normális emberi mivoltban él, részt vesz minden normális emberi tevékenységben. A második szakasz az az élet, amelyet szolgálata teljesítésének megkezdése után él. Továbbra is a hétköznapi emberi mivoltában lakozik, normális emberi burokban, a természetfelettinek külső jelét nem mutatva. Ugyanakkor, pusztán szolgálata kedvéért él, és ez idő alatt normális emberi mivolta teljességgel azért létezik, hogy fenntartsa isteni mivoltának normális munkáját, mivel addigra normális emberi mivolta annyira megérett, hogy képes volt teljesíteni szolgálatát. Így élete második szakasza arra való, hogy normális emberi mivoltában teljesítse szolgálatát, amikor ez egy, a normális emberi mivoltot és a teljes isteni mivoltot egyaránt ötvöző élet. Annak oka, amiért életének első szakaszában teljesen hétköznapi emberi mivoltában él, az, hogy emberi mivolta még nem képes az isteni munka teljességét fenntartani, még nem érett; csak miután emberi mivolta megérik – vagyis amikor fel tudja vállalni az Ő szolgálatát –, akkor tud hozzáfogni az Általa elvégzendő szolgálat teljesítéséhez. Mivel Ő test, Neki növekednie és érnie kell. Ennélfogva az élete első szakasza a normális emberi mivolté, viszont a második szakaszban az emberi mivolta képes felvállalni az Ő munkáját és teljesíteni az Ő szolgálatát, és így a megtestesült Isten által élt élet az Ő szolgálata közben egy, az emberi mivoltot és a teljes isteni mivoltot ötvöző élet. Ha Isten megtestesült hús-vér teste a születése pillanatától kezdve hivatalosan elkezdené a szolgálatát, és minden tette tartalmazna természetfeletti jeleket és csodákat, akkor nem lenne testi lényege. Ebből kifolyólag emberi mivolta az Ő testi lényege végett létezik; emberi mivolt nélkül nem lehet hús-vér test, és egy emberi mivolt nélküli személy nem emberi lény. Ily módon Isten hús-vér testének emberi mivolta Isten megtestesült hús-vér testének eredendő tulajdonsága. Azt mondani, hogy „amikor Isten testet ölt, csak isteni mivolta van, emberi mivolta pedig nincs” istenkáromlás, ugyanis ez az állítás egyszerűen nem állja meg a helyét, és sérti a megtestesülés elvét. Még miután szolgálatának teljesítését megkezdi, akkor is emberi külső burokba csomagolt isteni mivoltában él, amikor munkáját végzi; csupán arról van szó, hogy ezúttal az emberi mivolta azt az egyetlen célt szolgálja, hogy lehetővé tegye isteni mivolta számára a normális hús-vér testben történő munkálkodást. Tehát, a munka végrehajtója az Ő emberi mivoltában lakozó isteni mivolt. Az Ő isteni mivolta, nem pedig emberi mivolta munkálkodik, ez az isteni mivolt mégis az Ő emberi mivoltán belül rejtőzik; lényegében a munkáját még mindig az Ő teljes isteni mivolta végzi, nem az emberi mivolta. A munka teljesítője azonban az Ő hús-vér teste. Mondhatni, Ő egy emberi lény és Isten is, mivel Isten egy hús-vér testben élő Istenné válik; emberi burka és emberi lényege van, és még inkább Benne van Isten lényege. Mivel Ő egy emberi lény Isten lényegével, minden teremtett ember felett van, bármely személy felett, aki Isten munkáját végezheti. S így, mindazok között, akik ugyanolyan emberi burokkal rendelkeznek, mint az Övé, mindazok között, akik emberi mivolttal rendelkeznek, egyedül Ő a megtestesült Isten Maga – mindenki más teremtett ember. Bár mindannyiuknak van emberi mivolta, a teremtett embereknek az emberi mivolton kívül nincs semmijük, míg a megtestesült Isten más: az Ő hús-vér testében nem csupán emberi mivolta van, hanem, ami a legfontosabb: isteni mivolta. Emberi mivolta látható testének külső megjelenésében és az Ő mindennapi életében, isteni mivolta azonban nehezen érzékelhető. Mivel isteni mivolta csak akkor fejeződik ki, amikor emberi mivolta van, és nem oly természetfeletti, mint ahogyan azt az emberek elképzelik, az emberek számára rendkívül nehezen látható. Az embereknek még ma is óriási nehézséget okoz, hogy kifürkésszék, pontosan mi is a megtestesült Isten lényege. Még most is, miután olyan sok szót mondtam, gyanítom, hogy legtöbbetek számára továbbra is rejtély. Valójában ez a dolog igen egyszerű: mivel Isten testet ölt, az Ő lényege az emberi mivolt és az isteni mivolt ötvözete. Ezt a kombinációt nevezik Magának Istennek, Magának Istennek a földön.

Az élet, amelyet Jézus élt a földön, normális testben való élet volt. Testének normális emberi mivoltában élt. Az Ő hatalma – hogy munkáját végezze és igéjét szólja, vagy hogy meggyógyítsa a betegeket és démonokat űzzön, hogy efféle szokatlan dolgokat tegyen – alapvetően nem nyilvánult meg addig, amíg szolgálatát meg nem kezdte. Huszonkilenc éves kora előtti élete, mielőtt szolgálatát teljesítette, elegendő bizonyítékául szolgált, hogy Ő csupán egy normális hústest volt. Mivel normális hús-vér test volt, és mert még nem kezdte meg szolgálata teljesítését, az emberek semmi istenit nem láttak Benne, nem láttak többet egy normális emberi lénynél, egy hétköznapi személynél – akárcsak annak idején, egyesek úgy hitték, hogy Ő József fia. Az emberek azt gondolták, hogy egy átlagos ember fia, fogalmuk sem volt, hogy Ő Isten megtestesült teste; még amikor szolgálata teljesítése során számos jelet tett, a legtöbb ember akkor is azt mondta, Ő József fia, mivel Ő Krisztus volt, egy normális emberi mivolthoz tartozó külsővel. Normális emberi mivolta és munkája egyaránt azért létezett, hogy véghez vigye az első megtestesülés jelentőségét, hogy bizonyítást nyerjen, miszerint Isten teljesen a hús-vér testben jött el, hogy egy teljességgel hétköznapi személlyé lett. Az, hogy normális emberi mivolttal rendelkezett, mielőtt a munkáját megkezdte, bizonyítéka volt annak, hogy Ő egy hétköznapi test; és az, hogy később munkálkodott, szintén azt igazolta, hogy egy közönséges test volt, ugyanis a normális emberi mivolt hús-vér testében tett jeleket és csodákat, gyógyította a betegeket és űzött démonokat. Az ok, amiért jeleket tudott tenni, az volt, hogy teste Isten hatalmát hordozta, az a test volt, amelybe Isten Lelke öltözött. Isten Lelke miatt birtokolta ezt a hatalmat, és ez nem jelentette azt, hogy Ő nem egy test volt. A betegek gyógyítása és a démonűzés volt az a munka, amelyet szolgálata során teljesítenie kell, emberi mivoltában rejlő isteni mivoltának kifejeződése volt, és attól függetlenül, hogy milyen jeleket mutatott vagy hogyan bizonyította hatalmát, továbbra is normális emberi mivoltban élt, és továbbra is egy normális test volt. Egészen addig, amíg fel nem támadt a halálból a keresztre feszítését követően, normális testben lakozott. A kegyelemosztás, a betegek gyógyítása és a démonok kiűzése mind az Ő szolgálatának részét képezte, mind olyan munka volt, amelyet normális testében végzett. Mielőtt a keresztre ment, sosem szakadt el normális emberi testétől, függetlenül attól, hogy mit csinált épp. Ő volt Isten Maga, Isten saját munkáját végezve, mégis, mivel Isten megtestesült teste volt, ételt evett és ruhát viselt, normális emberi szükségletei voltak, normális emberi ésszel és normális emberi értelemmel. Mindez bizonyítéka volt annak, hogy Ő normális személy volt, ami igazolta, hogy Isten megtestesült teste normális emberi mivolttal rendelkező test volt, nem pedig természetfeletti. Feladata az volt, hogy befejezze Isten első megtestesülésének munkáját, hogy teljesítse azt a szolgálatot, amelyet Istennek az Ő első megtestesülésében el kell végeznie. A megtestesülés jelentősége az, hogy egy hétköznapi, normális személy végzi Magának Istennek a munkáját; azaz, hogy Isten emberi mivoltban végzi az Ő isteni munkáját, és ezzel legyőzi a Sátánt. A megtestesülés azt jelenti, hogy Isten Lelke egy testté válik, azaz Isten testet ölt; a munka, amelyet a test végez, a Lélek munkája, amely a testben valósul meg, a test fejezi ki. Isten testén kívül senki sem teljesítheti a megtestesült Isten szolgálatát; azaz csak Isten megtestesült teste, ez a normális emberi mivolttal bíró személy fejezheti ki az isteni munkát. Ember nem veheti át az Ő helyét ebben. Ha első eljövetele során Isten huszonkilenc éves kora előtt nem normális emberi mivolttal bírt volna – ha rögtön, amint megszületett, csodákat és jeleket tudott volna tenni, ha rögtön, amint megtanult beszélni, a menny nyelvét beszélte volna, ha születésétől kezdve valamennyi világi dolgot megértette volna, látta volna minden ember gondolatait és azt, hogy mi lakozik a szívükben – egy ilyen embert nem lehetett volna normális emberi lénynek nevezni, és az ilyen testet nem lehetett volna emberi testnek hívni. Ha ez az eset állt volna fenn Krisztussal, Isten megtestesülésének jelentése és lényege veszett volna el. Az, hogy normális emberi mivolttal bír, bizonyítja, hogy Ő a testben megtestesült Isten; a tény, miszerint normális emberi növekedési folyamaton megy keresztül, tovább szemlélteti, hogy Ő egy normális test; és ha ehhez hozzávesszük még az Ő munkáját is, mindez kellően bizonyítja, hogy Ő Isten Szava, Isten Lelke, amely hús-vér testté lett. Isten az Ő munkájának szükségletei miatt ölt testet; más szóval, a munka ezen szakaszát a testben kell elvégezni, nevezetesen normális emberi mivoltban kell teljesíteni. Ez az előfeltétele annak, hogy „az Út testet öltsön”, hogy „az Ige megjelenjen a testben”, és ez a valós története Isten két megtestesülésének. Az emberek azt hihetik, hogy Jézus jeleket tett élete során, és hogy egészen addig, amíg az Ő munkája a földön véget nem ért, nem mutatta a normális emberi mivolt jelét, hogy nem voltak normális emberi szükségletei és gyengeségei, sem emberi érzelmei, nem igényelte az élet alapszükségleteit, és nem foglalkozott normális emberi gondolatokkal. Úgy képzelik el, mint akinek csak emberfeletti elméje van, egy transzcendens emberi mivolt. Úgy hiszik, hogy mivel Ő Isten, nem kellene a normális emberekhez hasonlóan gondolkodnia és élnie, hogy csak egy normális embernek, egy bona fide emberi lénynek lehetnek normális emberi gondolatai, és élhet normális emberi életet. Ezek mind emberi fogalmak és emberi elképzelések, és ezek az elképzelések ellenkeznek Isten munkájának eredeti szándékaival. A normális emberi gondolkodás normális emberi értelmet és normális emberi mivoltot tart fenn; csak a normális emberi mivolt tudja fenntartani a test normális funkcióit; és csak a test normális funkciói tudják biztosítani, hogy a test életének összes része normális legyen. Isten csak egy ilyen testben munkálkodva teljesítheti az Ő megtestesülésének célját. Ha a megtestesült Isten csak a test külső burkát birtokolná, ám nem lennének normális emberi gondolatai, akkor ez a test nem bírna emberi értelemmel, még kevésbé bona fide emberi mivolttal. Hogyan tudná egy ilyen, emberi mivoltot nélkülöző test teljesíteni a szolgálatot, amelyet a megtestesült Istennek el kell végeznie? Egy normális elme fenntartja az emberi élet minden szempontját; egy normális elme nélkül az illető nem lenne ember. Más szóval, egy olyan személy, akinek nincsenek normális gondolatai, mentálisan beteg, és egy Krisztusról, akinek emberi mivolta nincs, csak isteni, nem mondható el, hogy Isten megtestesült teste. Így hát, hogyan nélkülözhetné Isten megtestesült teste a normális emberi mivoltot? Nem istenkáromlás-e azt mondani, hogy Krisztusnak nincs emberi mivolta? Minden tevékenység, amellyel a normális emberek foglalkoznak, egy normális emberi elme működésére épül. Enélkül az emberek szembemennének a természet rendjével; még a fekete és a fehér, a jó és a rossz közti különbséget sem tudnák megmondani; és nem lenne emberi erkölcsük, sem morális elveik. Hasonlóképp, ha a megtestesült Isten nem gondolkodna úgy, mint egy normális ember, akkor nem lenne egy bona fide test, egy normális test. Egy ilyen nem gondolkodó test egyáltalán nem lenne képes vállalni az isteni munkát. Nem lenne képes normálisan részt venni a normális test tevékenységeiben, még kevésbé lenne képes együtt élni az emberekkel a földön. S ily módon, Isten megtestesülésének jelentősége és Isten testet öltésének valódi lényege veszett volna el. A megtestesült Isten emberi mivolta azért létezik, hogy fenntartsa a normális isteni munkát a testben; az Ő normális emberi gondolkodása tartja fenn az Ő normális emberi mivoltát és támogatja az Ő összes normális testi tevékenységét. Azt mondhatnánk, hogy az Ő normális emberi gondolkodása azért létezik, hogy fenntartsa Isten minden munkáját a testben. Ha ennek a testnek nem lenne egy normális emberi elméje, Isten nem dolgozhatna a testben, és mindaz, amit a testben kell tennie, sosem valósulhatna meg. Bár a megtestesült Isten normális emberi elmével bír, az Ő munkáját nem hamisítja meg emberi gondolat; normális elmével vállalja fel a munkát az emberi mivoltban, azzal az előfeltétellel, hogy az elmével rendelkező emberi mivolttal bír, nem pedig normális emberi gondolat gyakorlása által. Nem számít, mennyire magasztosak az Ő testének gondolatai, az Ő munkáját nem fertőzi logika vagy gondolkodás. Más szóval, az Ő munkája nem az Ő testének elméje által fogan, hanem az isteni munka közvetlen kifejeződése az Ő emberi mivoltában. Az Ő összes munkája az Általa teljesítendő szolgálat, és ezek egyike sem az ő agyában fogan meg. Például a betegek gyógyítása, a démonok kiűzése vagy a keresztre feszítés nem az Ő emberi elméjének terméke volt, és egyetlen emberi elmével rendelkező ember sem tudta volna véghez vinni ezeket. Hasonlóképpen, a hódítás mai munkája egy olyan szolgálat, amelyet a megtestesült Istennek kell teljesítenie, ám az nem a személy akarata, hanem az a munka, amelyet az Ő isteni mivoltának kell megtennie, olyan munka, amelyre hús-vér ember nem képes. Ily módon a megtestesült Istennek normális emberi elmével kell rendelkeznie, normális emberi mivolttal kell bírnia, mivel normális emberi elmével rendelkező emberi mivoltban kell végeznie munkáját. Ez a megtestesült Isten munkájának lényege, a megtestesült Isten valódi lényege.

Mielőtt Jézus végrehajtotta a munkát, csupán normális emberi mivoltában élt. Senki nem tudta megmondani, hogy Ő Isten volt, senki sem fedezte fel, hogy Ő volt a megtestesült Isten; az emberek csak a legteljesebb mértékben hétköznapi személyként ismerték Őt. Az Ő normális emberi mivolta – amely annyira hétköznapi volt, amennyire csak lehetett – volt annak bizonyítéka, hogy Isten testet öltött, és hogy a Kegyelem Kora a megtestesült Isten munkájának kora volt, nem pedig a Lélek munkájának kora. Bizonyítéka volt annak, hogy Isten Lelke teljességgel a testben valósult meg, hogy Isten megtestesülésének korában az Ő teste fogja végezni a Lélek minden munkáját. A normális emberi mivolttal rendelkező Krisztus egy test, amelyben a Lélek megvalósul, és normális emberi mivolttal bír, normális józan ésszel és emberi gondolkodással. A „megvalósulás” azt jelenti, hogy Isten emberré lesz, a Lélek testet ölt; egyszerűbben fogalmazva, ez az, amikor Isten Maga egy normális emberi mivolttal rendelkező testben lakozik, és azon keresztül fejezi ki isteni munkáját – ezt jelenti a megvalósulás vagy a megtestesülés. Első megtestesülése során Istennek gyógyítania kellett a betegeket és démonokat kellett űznie, mivel az Ő munkája a megváltás volt. A teljes emberi faj megváltása érdekében irgalmasnak és hosszútűrőnek kellett lennie. A munka, amit keresztre feszítése előtt végzett, a betegek gyógyítása és a démonűzés volt, ami előre jelezte, hogy megváltja az embert a bűntől és a szennytől. Mivel az a Kegyelem Kora volt, szükséges volt, hogy gyógyítsa a betegeket, ezáltal jeleket és csodákat mutatva, amelyek a kegyelmet képviselték abban a korban – ugyanis a Kegyelem Kora a kegyelem osztása körül összpontosult; a béke, az öröm és az anyagi áldások mind a Kegyelem Korának és az emberek Jézusba vetett hitének jelképei voltak akkoriban. Vagyis a betegek gyógyítása, a démonűzés és a kegyelem adományozása Jézus testének ösztönös képességei voltak a Kegyelem Korában, ezek voltak a testben megvalósult Lélek munkája. Ugyanakkor, amíg ilyen munkát végzett, a testben élt, és nem emelkedett felül a testen. Függetlenül attól, hogy milyen gyógyító tetteket hajtott végre, továbbra is normális emberi mivolttal bírt, továbbra is normális emberi életet élt. Amiért azt mondom, hogy Isten megtestesülésének korában a test végezte a Lélek összes munkáját, az, hogy nem számít, milyen munkát végzett, a testben végezte azt. Munkája miatt azonban az emberek nem úgy tekintettek testére mint egy teljesen fizikai lényeggel rendelkezőre, hiszen ez a test jeleket tudott tenni, és bizonyos különleges pillanatokban olyan dolgokat tudott tenni, amelyek meghaladják a testet. Természetesen, az összes ilyen esemény azután történt, hogy szolgálatát megkezdte, mint például a negyven napon át történő megkísértése vagy a színeváltozása a hegyen. Tehát, Jézussal Isten megtestesülésének jelentése nem érte el teljességét, csupán részlegesen teljesült. Az élet, amelyet a testben élt munkájának megkezdése előtt, minden szempontból teljesen normális volt. Miután a munkát megkezdte, csak testének külső burkát tartotta meg. Mivel az Ő munkája az isteni mivolt kifejeződése volt, meghaladta a test normális funkcióit. Végül is, Isten megtestesült teste különbözött a hús-vér emberektől. Természetesen mindennapi életében szüksége volt ételre, ruhára, alvásra és hajlékra. A napi szükségletei minden tekintetben normálisak voltak, és egy normális emberi lény józan eszével rendelkezett, illetve normális emberi lényhez hasonlóan gondolkodott. Az emberek továbbra is normális személynek tartották Őt, azt leszámítva, hogy a munka, amit végzett, mélységesen természetfeletti volt. Valójában, bármit is tett, egy hétköznapi és normális emberi mivoltban élt, és minél inkább egy olyan időszak volt, amikor a munkáját végezte, annál normálisabb volt a józan esze, és annál világosabbak voltak a gondolatai; józan esze és gondolatai felülmúlták bármely normális emberét. A megtestesült Istennek pontosan ilyen gondolkodásra és józan észre volt szüksége, mert az isteni munkát egy olyan testnek kellett kifejeznie, amelynek józan esze a lehető legnormálisabb, gondolatai pedig a legvilágosabbak – a teste csak ily módon tudta kifejezni az isteni munkát. Jézus harminchárom és fél évig élt a földön, és mindvégig megtartotta normális emberi mivoltát, de a három és fél éves szolgálata alatt végzett munkája miatt az emberek azt gondolták, hogy Ő nagyon transzcendens, hogy sokkal természetfelettibb, mint korábban. Jézus normális emberi mivolta valójában változatlan maradt, mielőtt és miután szolgálatát megkezdte; emberi mivolta végig ugyanaz volt, ám a szolgálata megkezdése előtti és utáni különbség miatt, a testét illetően két eltérő nézet alakult ki. Nem számít, mit gondoltak az emberek, a megtestesült Isten egész idő alatt megtartotta eredeti, normális emberi mivoltát, mert mióta Isten testet öltött, a testben élt, a testben, amely normális emberi mivolttal rendelkezett. Attól függetlenül, hogy éppen szolgálatát teljesítette-e vagy sem, testének normális emberi mivolta nem törlődhetett el, ugyanis a test alapvető lényege az emberi mivolt. Mielőtt Jézus a szolgálatát teljesítette, teste teljesen normális maradt, valamennyi hétköznapi emberi tevékenységgel foglalkozva; a legkevésbé sem tűnt természetfelettinek, semmiféle jelet nem mutatott. Akkoriban egyszerűen egy teljesen átlagos személy volt, aki Istent imádta, még ha törekvése sokkal becsületesebb, sokkal őszintébb is volt, mint bárki másé. Ez az, ahogyan az emberi mivolta – amely a lehető legnormálisabb volt – megnyilvánult. Mivel szolgálatának vállalása előtt semmilyen munkát nem végzett, senki sem volt tudatában kilétének, senki sem tudta megmondani, hogy teste különbözött mindenki másétól, hiszen még csak egyetlen jelet sem mutatott, Isten saját munkájának egyetlen darabját sem végezte el. Mindazonáltal, miután megkezdte szolgálatának teljesítését, megtartotta normális emberi mivoltának külső burkát, és továbbra is normális emberi értelemmel élt, ám mivel elkezdte végezni Magának Istennek a munkáját, felvállalta Krisztus szolgálatát, és olyan munkát végzett, amelyre a halandó lények, hús-vér emberek képtelenek voltak, az emberek azt feltételezték, hogy nem normális emberi mivolta van és nem egy egészen normális test, hanem egy hiányos test. A munka miatt, amit végzett, az emberek azt mondták, hogy Ő egy Isten a testben, akinek nincs normális emberi mivolta. Az efféle értelmezés megtévesztő, mivel az emberek nem fogták fel Isten megtestesülésének jelentőségét. Ez a megtévesztő értelmezés abból a tényből táplálkozott, hogy az Isten által a testben kifejezett munka az isteni munka volt, amely egy normális emberi mivolttal rendelkező testben fejeződött ki. Isten testet öltött, testben lakozott, és az Ő emberi mivoltában végzett munkája elhomályosította az Ő emberi mivoltának normalitását. Ennek okán az emberek úgy hitték, hogy Istennek nincs emberi mivolta, csak isteni mivolta.

Első megtestesülésében Isten nem teljesítette be a megtestesülés munkáját; csupán ama munka első lépését fejezte be, amit Istennek a testben el kellett végeznie. Tehát, hogy beteljesítse a megtestesülés munkáját, Isten ismét visszatért a hús-vér testbe, megélve a test minden normalitását és gyakorlatiasságát, azaz Isten Útját egy olyan testben kinyilvánítva, amely a lehető legnormálisabb és leghétköznapibb, ezzel lezárva a munkát, amit a testben még be kell fejeznie. A második megtestesült test lényege ugyanaz, mint az elsőé, ám Ő még gyakorlatiasabb, még normálisabb, mint az első. Következésképp a második megtestesült test által elviselt szenvedés nagyobb az elsőénél, ám ez a szenvedés az Ő testben végzett szolgálatának eredménye, ami nem hasonlít a romlott ember szenvedéséhez, és szintén az Ő testének normalitásából és gyakorlatiasságából ered. Mivel szolgálatát egy olyan testben végzi, amely maximálisan normális és gyakorlatias, a testnek sok szenvedést kell elviselnie. Minél normálisabb és gyakorlatiasabb ez a test, annál többet fog Ő szenvedni szolgálatának teljesítése során. Isten munkája egy igen hétköznapi testben fejeződik ki, mindenféle természetfelettiség nélkül. Mivel az Ő teste normális, és az ember megmentésének munkáját is a vállára kell vennie, még nagyobb mértékben szenved, mint egy természetfeletti test tenné – és mindez az szenvedés az Ő testének gyakorlatiasságából és normalitásából ered. A szenvedésből, amelyen a két megtestesült test átment szolgálatának teljesítése közben, látható a megtestesült test lényege. Minél normálisabb a test, annál nagyobb a szenvedés, amelyet el kell viselnie, mialatt felvállalja a munkát; minél gyakorlatiasabb a munkát felvállaló test, annál erősebbé válnak az emberek elképzelései, és Ő annál nagyobb kockázatot vállal. És mégis, minél gyakorlatiasabb a test, és minél inkább bírja a test egy normális emberi lény szükségleteit és teljes józan eszét, annál inkább képes Ő Isten munkáját vállalni a testben. Jézust a hús-vér test által szegezték a keresztre, és Ő a hús-vér test által szolgált vétekáldozatként, vagyis egy normális emberi mivolttal rendelkező test által győzte le a Sátánt, és mentette meg teljesen az embert a kereszttől. A második megtestesült Isten egy teljes hús-vér test által végzi el a hódítás munkáját és győzi le a Sátánt. Csak egy teljesen normális és gyakorlatias test végezheti el a hódítás munkáját annak legteljesebb értelmében és tehet hathatós tanúságot. Vagyis az ember meghódítása a megtestesült Isten gyakorlatiasságán és normalitásán keresztül éri el hatását, nem pedig természetfeletti csodákon és kinyilatkoztatásokon keresztül. Az eme megtestesült Isten által végzett szolgálat az, hogy Ő beszél, és a beszéd által hódítja meg és tökéletesíti az embert; más szóval, a testben megvalósult Lélek munkája az, hogy beszél, és a hús-vér test munkája az, hogy beszél, ezáltal elérve célját, hogy teljesen meghódítson, felfedjen, tökéletesítsen és kiiktasson embereket. S így a hódítás munkájában történik meg, hogy Isten testben végzett munkája teljességében megvalósul majd. Az ember bűneiért való vezeklés első alkalommal elvégzett munkája csupán a megtestesülés munkájának az eleje volt; csak a hódítás munkáját végző test teljesíti be a megtestesülés teljes munkáját. Nemek szerint az egyik férfi, a másik nő, tehát teljessé teszi Isten megtestesülésének jelentőségét és eloszlatja az ember Istenről alkotott elképzeléseit: Isten férfi és nő egyaránt lehet, és lényegében a megtestesült Isten nem nélküli. A férfit és a nőt egyaránt Ő teremtette, és Számára nincs nemek szerinti felosztás. A munka e szakaszában Isten nem tesz jeleket és csodákat, hogy a munka szavak által érje el eredményeit. Ennek oka egyébként az, hogy a megtestesült Isten munkája ezúttal nem a betegek gyógyítása és a démonűzés, hanem az ember meghódítása a beszéd által, azaz Isten eme megtestesülése által birtokolt ösztönös képességek a szavak szólása és az ember meghódítása, nem pedig a betegek gyógyítása és a démonűzés. Az Ő munkája a normális emberi mivoltban nem jelek tétele, nem a betegek gyógyítása és a démonűzés, hanem az, hogy beszéljen, és így a második megtestesült test sokkal normálisabbnak tűnik az emberek számára, mint az első. Ahogyan az emberek látják ezt: Isten tényleg testet öltött. Ám ez a megtestesült Isten különbözik a megtestesült Jézustól, és bár Ők mindketten Isten megtestesülései, nem teljesen ugyanazok. Jézus normális emberi mivolttal bírt, hétköznapi emberi mivolttal, ám számos jel és csoda követte. Ebben a megtestesült Istenben az emberi szem nem fog jeleket és csodákat látni, sem a betegek gyógyítását, sem démonok kiűzését, sem tengeren járást, sem negyven napon át tartó böjtölést... Ő nem ugyanazt a munkát végzi, amelyet Jézus végzett, nem azért, mert lényegét tekintve a teste különbözik Jézusétól, hanem mert az Ő szolgálata nem a betegek gyógyítása és a démonűzés. Ő nem rombolja le a saját munkáját, nem zavarja a saját munkáját. Mivel gyakorlatias szavain keresztül hódítja meg az embert, nincs szükség rá, hogy jelekkel győzze le, így ez a szakasz a megtestesülés munkájának beteljesítését szolgálja. A megtestesült Isten, akit ma látsz, teljes egészében egy test, és semmi természetfeletti nincs Benne. Megbetegszik, ahogyan mások, ételre és ruhára van szüksége, ahogyan másoknak; teljes egészében egy test. Ha a megtestesült Isten ezúttal is természetfeletti jeleket és csodákat tenne, ha gyógyítaná a betegeket, démonokat űzne vagy egyetlen szóval ölni tudna, hogyan valósulhatna meg a hódítás munkája? Hogyan terjedhetne a munka az idegen népek között? A betegek gyógyítása és a démonűzés a Kegyelem Korának munkája volt, a megváltás munkájának első lépése volt, és most, hogy Isten megmentette az embert a kereszttől, többé nem azt a munkát végzi. Ha az utolsó napok során egy Jézussal azonos „Isten” jelenne meg, aki a betegeket gyógyítaná, démonokat űzne és keresztre feszíttetne az emberért, az az „Isten”, bár megegyezne Isten Bibliában foglalt leírásával, és az ember könnyen elfogadná, lényegében nem az Isten Lelke által, hanem egy gonosz szellem által viselt test lenne. Ugyanis, Isten munkájának alapelve, hogy sosem ismétli meg, amit már befejezett. S így Isten második megtestesülésének munkája eltérő az első munkájától. Az utolsó időben Isten egy hétköznapi, normális testben valósítja meg a hódítás munkáját; nem gyógyítja a betegeket, nem feszítik keresztre az emberért, csupán egyszerűen szavakat szól a testben, és meghódítja az embert a testben. Csak az ilyen test Isten megtestesült teste; csak az ilyen test végezheti be Isten munkáját a testben.

Ebben a szakaszban a megtestesült Isten akár szenvedést visel, akár a szolgálatát teljesíti, azt azért teszi, hogy teljessé tegye a megtestesülés értelmét, hiszen ez Isten utolsó megtestesülése. Isten csak kétszer ölthet testet. Harmadik alkalom nem lehet. Az első megtestesült Isten férfi volt, a második női, s így Isten testének képe teljessé válik az ember elméjében; mi több, a két megtestesülés már befejezte Isten munkáját a testben. Az első alkalommal a megtestesült Isten normális emberi mivolttal bírt, hogy teljessé tegye a megtestesülés értelmét. Ezúttal ismét normális emberi mivolttal rendelkezik, ám ennek a megtestesülésnek más az értelme: mélyebb, és az Ő munkája mélyrehatóbb jelentőséggel bír. Az ok, amiért Isten még egyszer testet öltött, hogy teljessé tegye a megtestesülés jelentését. Amikor Isten egészen befejezte munkájának eme szakaszát, a megtestesülés teljes jelentése, azaz Isten munkája a testben, teljessé válik majd, és nem lesz több munka, amit a testben kell végezni. Nevezetesen, mostantól Isten soha többé nem jön el testben, hogy a munkáját végezze. Isten csak az emberiség megmentéséért és tökéletesítéséért végzi a megtestesülés munkáját. Más szóval, ha nem a munka kedvéért történne, Isten semmiképp nem jönne el könnyedén a testben. Azzal, hogy testben jön, hogy munkálkodjon, megmutatja a Sátánnak, hogy Isten egy test, egy normális ember, egy hétköznapi ember – és mégis le tudja győzni a világot, legyőzi a Sátánt, megváltja az emberiséget és meghódítja az emberiséget! A Sátán munkájának célja az emberiség megrontása, míg Isten munkájának célja az emberiség megmentése. A Sátán egy feneketlen mélységben ejti csapdába az embert, míg Isten megmenti őt onnan. A Sátán minden embert rábír, hogy imádja (őt), míg Isten a Maga fennhatósága alá hajtja őket, hiszen Ő a Teremtő. Ennek az egész munkának az eredményei Isten két megtestesülésén keresztül valósulnak meg. Lényegében az Ő teste az emberi mivolt és az isteni mivolt egysége, és normális emberi mivolttal bír. Tehát, Isten megtestesült teste nélkül Isten munkája, hogy megmentse az emberiséget, nem tudna eredményeket elérni, és testének normális emberi mivolta nélkül a testben végzett munkája sem tudná elérni ezeket az eredményeket. A megtestesült Isten lényege, hogy normális emberi mivolttal kell rendelkeznie; ha ez másképp lenne, az ellentmondana Isten eredeti szándékának a megtestesülést illetően.

Miért mondom, hogy a megtestesülés értelme nem teljesedett ki Jézus munkájában? Mivel az Út nem vált teljesen testté. Amit Jézus tett, csupán Isten testben végzett munkájának egy része volt; Ő csak a megváltás munkáját végezte el, és nem végezte el az ember teljes megnyerésének munkáját. Emiatt Isten még egyszer testet öltött az utolsó napokban. A munka eme szakasza szintén hétköznapi testben valósul meg; egy teljesen normális emberi lény végzi el, az, akinek emberi mivolta a legkevésbé sem transzcendens. Más szóval, Isten egy teljes emberi lénnyé vált; olyan személy, akinek identitása Istené, egy teljes emberi lény, egy teljes test, aki a munkát végzi. Az emberi szem egy hús-vér testet lát, amely egyáltalán nem transzcendens, egy igen hétköznapi személyt, aki beszéli a menny nyelvét, aki nem mutat jeleket, nem tesz csodákat, még kevésbé leplezi le a vallás igaz történetét nagy gyülekezeti termekben. A második megtestesült test munkája teljességgel másnak tűnik az emberek számára, mint az elsőé, ráadásul úgy tűnik, a kettőben semmi közös nincs – az első munkából ezúttal semmi sem látható. Bár a második megtestesült test munkája eltér az elsőétől, az nem bizonyítja, hogy az Ő forrásuk ne lenne egy és ugyanaz. Az, hogy forrásuk azonos-e, a testek által végzett munka jellegétől függ, nem pedig az Ő külső burkaitól. Munkájának három szakasza során Isten kétszer öltött testet, és a megtestesült Isten munkája mindkét alkalommal egy új kort nyit meg, egy új munkát vezet be; a megtestesülések kiegészítik egymást. Az emberi szem képtelen megmondani, hogy a két test valójában azonos forrásból ered. Természetesen ez túlmegy az emberi szem vagy az emberi elme képességein. Lényegüket tekintve azonban Ők ugyanazok, ugyanis munkájuk ugyanabból a Lélekből ered. Az, hogy a két megtestesülés ugyanabból a forrásból ered-e, nem a kor és a hely alapján ítélhető meg, amelyben Ők születtek, sem más hasonló tényezők alapján, hanem az Általuk kifejezett isteni munka alapján. A második megtestesült test semmit nem végez abból a munkából, amit Jézus tett, ugyanis Isten munkája nem követi a szokásokat, hanem minden alkalommal egy új ösvényt nyit meg. A második megtestesült test nem az első test benyomásának mélyítésére és megszilárdítására törekszik az emberek elméjében, hanem arra, hogy kiegészítse és javítsa az első testről alkotott képüket az elméjükben, mélyítse az ember Istenről alkotott tudását, megtörje az emberek szívében létező összes előírást, és kitörölje az istenről alkotott téves képeket a szívükből. Azt mondhatjuk, hogy Isten saját munkájának egyik önálló szakasza sem adhat egy teljes tudást az embernek Róla; mindegyik csak egy résszel szolgál, nem az egésszel. Bár Isten teljességében kifejezte lelkületét, az ember korlátozott felfogóképessége miatt az Istenről szóló ismerete továbbra is hiányos marad. Emberi nyelvet használva lehetetlen teljesen megmagyarázni Isten lelkületének teljességét. Mennyivel kevésbé tudná tehát az Ő munkájának egyetlen szakasza teljesen kifejezni Istent? Normális emberi mivoltának leple alatt munkálkodik a testben, és az ember csak isteni mivoltának kifejeződései által ismerheti meg Őt, nem pedig testi burka által. Isten a testben jön el, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy sokféle munkája által megismerje Őt, és munkájának semelyik két szakasza nem hasonló egymáshoz. Az ember csak ily módon szerezhet teljes tudást Isten testben végzett munkájáról, és csak ily módon nem határolja be egy bizonyos körre. Bár a két megtestesült test munkája különböző, a testek lényege és munkájuk forrása azonos; csupán arról van szó, hogy a munka két különböző szakaszának teljesítéséért léteznek, és két különböző korban tűnnek fel. Bármi is legyen, Isten megtestesült testei ugyanabban a lényegben osztoznak és ugyanonnan erednek – ez olyasmi, amit senki sem tagadhat.