Első megtestesülésében harminchárom és fél évet élt Isten a földön, és ebből mindössze három és fél éven át végezte szolgálatát. Mialatt munkálkodott és mielőtt munkáját megkezdte, egyaránt normális emberi mivolt birtokában volt; harminchárom és fél éven át lakozott normális emberi mivoltában. Az utolsó három és fél évben fedte fel Magát Isten megtestesüléseként. Mielőtt szolgálatának teljesítését megkezdte, hétköznapi, normális emberi mivoltában jelent meg, nem mutatva jelét isteni mivoltának, és isteni mivolta csak akkor nyilvánult meg, miután hivatalosan megkezdte szolgálatának teljesítését. Élete és munkája abban az első huszonkilenc évben azt mutatta, hogy valódi emberi lény, ember fia és hústest, ugyanis szolgálata csupán huszonkilenc éves korát követően kezdődött el igazán. A „megtestesülés” Isten megjelenése a testben; Isten a test képében munkálkodik a teremtett emberiség körében. Tehát ahhoz, hogy Isten testet öltsön, előbb testté kell lennie, normális emberi mivolttal rendelkező testté; ez a legalapvetőbb előfeltétel. Valójában Isten megtestesülésének jelentősége az, hogy Isten a testben él és munkálkodik, és Isten éppen az Ő esszenciájában testté lesz, emberré lesz. Megtestesült élete és munkája két szakaszra osztható fel. Az első az az élet, amit él, mielőtt szolgálatát végzi. Egy átlagos emberi családban él, teljességgel normális emberi mivoltban, engedelmeskedve az emberi élet normális erkölcseinek és törvényeinek, normális emberi szükségletekkel (étel, ruházat, alvás, hajlék), normális emberi gyengeségekkel és normális emberi érzelmekkel. Más szóval, ebben az első szakaszban nem isteni, teljesen normális emberi mivoltban él, részt vesz minden normális emberi tevékenységben. A második szakasz az az élet, amelyet szolgálata teljesítésének megkezdése után él. Továbbra is a hétköznapi emberi mivoltában lakozik, normális emberi hüvelyben, a természetfelettinek külső jelét nem mutatva. Ugyanakkor, pusztán szolgálata kedvéért él, és ez idő alatt normális emberi mivolta teljességgel azért létezik, hogy fenntartsa isteni mivoltának normális munkáját, mivel addigra normális emberi mivolta olyanná érett, ahonnan képes teljesíteni szolgálatát. Így élete második szakasza arra való, hogy normális emberi mivoltában teljesítse szolgálatát, amikor ez egy, a normális emberi mivoltot és a teljes isteni mivoltot egyaránt ötvöző élet. Annak oka, amiért életének első szakaszában teljesen hétköznapi emberi mivoltában él, az, hogy emberi mivolta még nem képes az isteni munka teljességét fenntartani, még nem érett; csak miután emberi mivolta megérett, válik képessé szolgálatát vállalni, tud hozzáfogni az Általa elvégzendő szolgálat teljesítéséhez. Mivel Neki testként növekednie és érnie kell, élete első szakasza a normális emberi mivolté – míg a második szakaszban, mivel emberi mivolta képes felvállalni az Ő munkáját és teljesíteni az Ő szolgálatát, a megtestesült Isten által élt élet az Ő szolgálata közben egy, az emberi mivoltot és a teljes isteni mivoltot ötvöző élet. Ha a megtestesült Isten a születése pillanatától kezdve komolyan elkezdte volna a szolgálatát, természetfeletti jeleket és csodákat téve, akkor nem lenne testi lényege. Ebből kifolyólag, emberi mivolta testi esszenciája miatt létezik; emberi mivolt nélkül nem lehet test, és egy emberi mivolt nélküli személy nem emberi lény. Ily módon Isten testének emberi mivolta Isten megtestesült testének eredendő tulajdonsága. Azt mondani, hogy „amikor Isten testet ölt, Ő teljeséggel isteni, és egyáltalán nem emberi”, istenkáromlás, ugyanis ez az állítás egyszerűen nem létezik, és sérti a megtestesülés elvét. Még miután szolgálatának teljesítését megkezdi, akkor is emberi külsőbe csomagolt isteni mivoltában él, amikor munkáját végzi; csupán arról van szó, hogy ekkor, emberi mivolta azt az egyetlen célt szolgálja, hogy lehetővé tegye isteni természete számára a normális testben történő munkálkodást. Tehát, a munka végrehajtója az Ő emberi mivoltában lakozó isteni mivolt. Az Ő isteni mivolta, nem pedig emberi mivolta munkálkodik, isteni mivolta mégis emberi mivoltán belül rejtőzik; lényegében a munkáját az Ő teljes isteni mivolta végzi, nem az emberi mivolta. Ugyanakkor, a munka teljesítője az Ő teste. Azt mondhatnánk, hogy Ő ember és Isten is, mivel Isten egy testben élő Istenné lesz, emberi külsővel és emberi esszenciával, ugyanakkor Isten lényegével is. Mivel Ő ember Isten esszenciájával, minden teremtett ember felett van, bármely ember felett, aki Isten munkáját végezheti. S így, mindazok között, akik az Övéhez hasonló emberi burokkal rendelkeznek, mindazok között, akik emberi mivolttal rendelkeznek, csak Ő Magának Istennek a megtestesülése – mindenki más teremtett ember. Bár mindannyiuknak van emberi mivolta, a teremtett embereknek az emberi mivolton kívül nincs semmijük, míg a megtestesült Isten más: az Ő testében Neki nem csupán emberi mivolta van, hanem, ami fontosabb: isteni mivolta. Emberi mivolta látható testének külső megjelenésében és az Ő mindennapi életében, isteni mivolta azonban nehezen érzékelhető. Mivel isteni mivolta csak akkor fejeződik ki, amikor emberi mivolta van, és nem oly természetfeletti, mint ahogyan azt az emberek elképzelik, az emberek számára rendkívül nehezen látható. Az embereknek még ma is óriási nehézséget okoz, hogy a megtestesült Isten valódi lényegét kifürkésszék. Még miután ilyen hosszan beszéltem róla, gyanítom, hogy legtöbbetek számára továbbra is rejtély. Valójában ez a dolog igen egyszerű: mivel Isten testet ölt, az Ő esszenciája az emberi mivolt és az isteni mivolt ötvözete. Ezt a kombinációt nevezik Magának Istennek, Magának Istennek a földön.

Az élet, amelyet Jézus élt a földön, normális testben való élet volt. Testének normális emberi mivoltában élt. Az Ő hatalma – hogy munkáját végezze és igéjét szólja, vagy hogy meggyógyítsa a betegeket és démonokat űzzön, hogy efféle szokatlan dolgokat tegyen – a legnagyobb részben nem nyilvánult meg addig, amíg szolgálatát meg nem kezdte. Huszonkilenc éves kora előtti élete, mielőtt szolgálatát teljesítette, elegendő bizonyítékául szolgált, hogy Ő csupán egy normális hústest volt. Emiatt, és mert még nem kezdte meg szolgálata teljesítését, az emberek semmi istenit nem láttak Benne, nem láttak többet egy normális emberi lénynél, egy hétköznapi embernél – akárcsak annak idején, egyesek úgy hitték, hogy Ő József fia. Az emberek azt gondolták, hogy egy átlagos ember fia, fogalmuk sem volt, hogy Ő Isten megtestesült teste; még amikor szolgálata teljesítése során számos csodát tett, a legtöbb ember akkor is azt mondta, Ő József fia, mivel Ő Krisztus volt, egy normális emberi mivolthoz tartozó külsővel. Normális emberi mivolta és munkája egyaránt azért létezett, hogy véghez vigye az első megtestesülés jelentőségét, hogy bizonyítást nyerjen, miszerint Isten teljesen eljött a testbe, hogy egy teljességgel hétköznapi emberré lett. Normális emberi mivolta, mielőtt munkáját megkezdte, bizonyítéka volt annak, hogy Ő egy hétköznapi test; és az, hogy később munkálkodott, szintén azt igazolta, hogy egy közönséges test volt, ugyanis normális emberi mivolttal bíró testben tett jeleket és csodákat, gyógyította a betegeket és űzött démonokat. Az ok, amiért csodákat tudott tenni, az volt, hogy teste Isten hatalmát hordozta, az a test volt, amelybe Isten Lelke öltözött. Isten Lelke miatt birtokolta ezt a hatalmat, és ez nem jelentette azt, hogy Ő nem egy test volt. A betegek gyógyítása és a démonűzés volt az a munka, amelyet szolgálata során teljesítenie kellett, emberi mivoltában rejlő isteni mivoltának kifejeződése volt, és attól függetlenül, hogy milyen jeleket mutatott vagy hogyan bizonyította hatalmát, továbbra is normális emberi mivoltban élt, és továbbra is egy normális test volt. Egészen addig, amíg a kereszten lelt halálát követően fel nem támadt, normális testben lakozott. A kegyelemosztás, a betegek gyógyítása és a démonok kiűzése mind az Ő szolgálatának részét képezte, mind olyan munka volt, amelyet normális testében végzett. Mielőtt a keresztre ment, sosem szakadt el normális emberi testétől, függetlenül attól, hogy mit csinált épp. Ő volt Isten Maga, Isten saját munkáját végezve, mégis, mivel Isten megtestesült teste volt, ételt evett és ruhát viselt, normális emberi szükségletei voltak, normális emberi ésszel és normális emberi értelemmel. Mindez bizonyítéka volt annak, hogy Ő normális ember volt, ami igazolta, hogy Isten megtestesült teste normális emberi mivolttal rendelkező test volt, nem pedig természetfeletti. Feladata az volt, hogy befejezze Isten első megtestesülésének munkáját, hogy teljesítse az első megtestesülés által elvégzendő szolgálatot. A megtestesülés jelentősége az, hogy egy hétköznapi, normális ember végzi Magának Istennek a munkáját; azaz, hogy Isten emberi mivoltban végzi az Ő isteni munkáját, és ezzel legyőzi a Sátánt. A megtestesülés azt jelenti, hogy Isten Lelke egy testté válik, azaz Isten testet ölt; a munka, amelyet a test végez, a Lélek munkája, amely a testben valósul meg, a test fejezi ki. Isten testén kívül senki sem teljesítheti a megtestesült Isten szolgálatát; azaz csak Isten megtestesült teste, ez a normális emberi mivolt – és senki más – fejezheti ki az isteni munkát. Ha első eljövetele során Isten huszonkilenc éves kora előtt nem normális emberi mivolttal bírt volna – ha rögtön, amint megszületett, csodákat tudott volna tenni, ha rögtön, amint megtanult beszélni, a menny nyelvét beszélte volna, ha abban a pillanatban, amint először megvetette lábát a földön, valamennyi világi dolgot megértette volna, minden ember gondolatait és szándékait meg tudta volna különböztetni – egy ilyen embert nem lehetett volna normális embernek nevezni, és az ilyen testet nem lehetett volna emberi testnek hívni. Ha ez az eset állt volna fenn Krisztussal, Isten megtestesülésének jelentése és lényege veszett volna el. Az, hogy normális emberi mivolttal bír, bizonyítja, hogy Ő a testben megtestesült Isten; a tény, miszerint normális emberi növekedési folyamaton megy keresztül, tovább szemlélteti, hogy Ő egy normális test; mi több, az Ő munkája elegendő bizonyíték, hogy Ő Isten megtestesülő Szava, azaz Isten megtestesülő Lelke. Isten az Ő munkájának szükségletei miatt ölt testet; más szóval, a munka ezen szakaszát a testben kell elvégezni, normális emberi mivoltban kell teljesíteni. Ez az előfeltétele annak, hogy „az Ige testet öltsön”, hogy „az Ige megjelenjen a testben”, és ez az igaz történet Isten két megtestesülése mögött. Az emberek azt hihetik, hogy Jézus csodákat tett élete során, hogy egészen addig, amíg az Ő munkája a földön véget nem ért, nem mutatta az emberi mivolt jelét, hogy nem voltak normális emberi szükségletei vagy gyengeségei, sem emberi érzelmei, nem igényelte az élet alapszükségleteit, sem nem foglalkozott normális emberi gondolatokkal. Úgy képzelik el, mint akinek csak emberfeletti elméje van, egy transzcendens emberi mivolt. Úgy hiszik, hogy mivel Ő Isten, nem kellene a normális emberekhez hasonlóan gondolkodnia és élnie, hogy csak egy normális embernek, egy bona fide emberi lénynek lehetnek normális emberi gondolatai, és élhet normális emberi életet. Ezek mind emberi fogalmak és emberi elképzelések, és ezek az elképzelések ellenkeznek Isten munkájának eredeti szándékaival. A normális emberi gondolkodás normális emberi értelmet és normális emberi mivoltot tart fenn; a normális emberi mivolt tartja fenn a test normális funkcióit; és a test normális funkciói teszik lehetővé a test normális életét annak egészében. Isten csak egy ilyen testben munkálkodva teljesítheti az Ő megtestesülésének célját. Ha a megtestesült Isten csak a test külső burkát birtokolná, ám nem lennének normális emberi gondolatai, akkor ez a test nem bírna emberi értelemmel, még kevésbé bona fide emberi mivolttal. Hogyan tudná egy ilyen, emberi mivoltot nélkülöző test teljesíteni a szolgálatot, amelyet a megtestesült Istennek el kell végeznie? Egy normális elme fenntartja az emberi élet minden szempontját; egy normális elme nélkül az illető nem lenne ember. Más szóval, egy olyan személy, akinek nincsenek normális gondolatai, mentálisan beteg, és egy Krisztusról, akinek emberi mivolta nincs, csak isteni, nem mondható el, hogy Isten megtestesült teste. Így hát, hogyan nélkülözhetné Isten megtestesült teste a normális emberi mivoltot? Nem istenkáromlás-e azt mondani, hogy Krisztusnak nincs emberi mivolta? Minden tevékenység, amellyel a normális emberek foglalkoznak, egy normális emberi elme működésére épül. Enélkül az emberek abnormálisan viselkednének; még a fekete és a fehér, a jó és a rossz közti különbséget sem tudnák megmondani; és nem lenne emberi erkölcsük, sem morális elveik. Hasonlóképp, ha a megtestesült Isten nem gondolkodna úgy, mint egy normális ember, akkor nem lenne egy bona fide test, egy normális test. Egy ilyen nem gondolkodó test nem lenne képes felvállalni az isteni munkát. Nem lenne képes normálisan részt venni a normális test tevékenységeiben, még kevésbé lenne képes együtt élni az emberekkel a földön. S ily módon, Isten megtestesülésének jelentősége, Isten testet öltésének valódi lényege veszett volna el. A megtestesült Isten emberi mivolta azért létezik, hogy fenntartsa a normális isteni munkát a testben; az Ő normális emberi gondolkodása tartja fenn az Ő normális emberi mivoltát és az Ő összes normális testi tevékenységét. Azt mondhatnánk, hogy az Ő normális emberi gondolkodása azért létezik, hogy fenntartsa Isten minden munkáját a testben. Ha ennek a testnek nem lenne egy normális emberi elméje, Isten nem dolgozhatna a testben, és mindaz, amit a testben kell tennie, sosem valósulhatna meg. Bár a megtestesült Isten normális emberi elmével bír, az Ő munkáját nem hamisítja meg emberi gondolat; normális elmével vállalja fel a munkát az emberi mivoltban, azzal az előfeltétellel, hogy az elmével rendelkező emberi mivolttal bír, nem pedig normális emberi gondolat gyakorlása által. Nem számít, mennyire magasztosak az Ő testének gondolatai, az Ő munkáját nem fertőzi logika vagy gondolkodás. Más szóval, az Ő munkája nem az Ő testének elméje által fogan, hanem az isteni munka közvetlen kifejeződése az Ő emberi mivoltában. Az Ő összes munkája az Általa teljesítendő szolgálat, és ezek egyike sem az ő agyában fogan meg. Például a betegek gyógyítása, a démonok kiűzése vagy a keresztre feszítés nem az Ő emberi elméjének terméke volt, és egyetlen emberi elmével rendelkező ember sem tudta volna véghez vinni ezeket. Hasonlóképpen, a hódítás mai munkája egy olyan szolgálat, amelyet a megtestesült Istennek kell teljesítenie, ám az nem egy emberi akarat munkája, hanem az a munka, amelyet az Ő isteni mivoltának kell megtennie, olyan munka, amelyre hús-vér ember nem képes. Ily módon a megtestesült Istennek normális emberi elmével kell rendelkeznie, normális emberi mivolttal kell bírnia, mivel normális emberi elmével rendelkező emberi mivoltban kell végeznie munkáját. Ez a megtestesült Isten munkájának lényege, a megtestesült Isten valódi lényege.

Mielőtt Jézus a munkát teljesítette, csupán normális emberi mivoltában élt. Senki nem tudta megmondani, hogy Ő Isten volt, senki sem találta ki, hogy Ő volt a megtestesült Isten; az emberek csak egy teljesen hétköznapi emberként ismerték Őt. Az Ő teljesen hétköznapi, normális emberi mivolta volt annak bizonyítéka, hogy Isten testet öltött, és hogy a Kegyelem Kora a megtestesült Isten munkájának kora volt, nem pedig a Lélek munkájának kora. Bizonyítéka volt annak, hogy Isten Lelke teljességgel a testben valósult meg, hogy Isten megtestesülésének korában az Ő teste végezte a Lélek minden munkáját. A normális emberi mivolttal rendelkező Krisztus egy test, amelyben a Lélek megvalósul, és normális emberi mivolttal bír, normális értelemmel és emberi gondolattal. A „megvalósulás” azt jelenti, hogy Isten emberré lesz, a Lélek testet ölt; egyszerűbben fogalmazva, ez az, amikor Isten Maga egy normális emberi mivolttal rendelkező testben lakozik, és azon keresztül fejezi ki isteni munkáját – ezt jelenti a megvalósulás vagy a megtestesülés. Első megtestesülése során Istennek gyógyítania kellett a betegeket és démonokat kellett űznie, mivel az Ő munkája a megváltás volt. A teljes emberi faj megváltása érdekében könyörületesnek és megbocsátónak kellett lennie. A munka, amit keresztre feszítése előtt végzett, a betegek gyógyítása és a démonűzés volt, ami előre jelezte, hogy megváltja az embert a bűntől és a szennytől. Mivel az a Kegyelem Kora volt, szükséges volt, hogy gyógyítsa a betegeket, ezáltal jeleket és csodákat mutatva, amelyek a kegyelmet képviselték abban a korban – ugyanis a Kegyelem Kora a kegyelem osztása körül összpontosult, amit béke, öröm és anyagi áldások jelképeztek – mind az emberek Jézusba vetett hitének szimbólumai. Vagyis, a betegek gyógyítása, a démonűzés és a kegyelem adományozása Jézus testének ösztönös képességei voltak a Kegyelem Korában, a testben megvalósult Lélek munkáját jelentették. Ugyanakkor, amíg ilyen munkát végzett, a testben élt, és nem emelkedett felül a testen. Függetlenül attól, hogy milyen gyógyító tetteket hajtott végre, továbbra is normális emberi mivolttal bírt, továbbra is normális emberi életet élt. Amiért azt mondom, hogy Isten megtestesülésének kora során a test végezte a Lélek összes munkáját, az, hogy nem számít, milyen munkát végzett, a testben végezte azt. Munkája miatt azonban az emberek nem úgy tekintettek testére mint egy teljesen fizikai lényeggel rendelkezőre, hiszen ez a test csodákat tudott tenni, és bizonyos különleges pillanatokban olyan dolgokat tudott tenni, amelyek meghaladják a testet. Természetesen, az összes ilyen esemény azután történt, hogy szolgálatát megkezdte, mint például, hogy negyven napon át megkísértetett vagy a hegyen színeváltozott. Tehát, Jézussal Isten megtestesülésének jelentése nem érte el teljességét, csupán részlegesen teljesült. Az élet, amelyet a testben élt munkájának megkezdése előtt, minden szempontból teljesen normális volt. Miután a munkát megkezdte, csak testének külső burkát tartotta meg. Mivel az Ő munkája az isteni mivolt kifejeződése volt, meghaladta a test normális funkcióit. Végül is, Isten megtestesült teste különbözött a hús-vér emberektől. Természetesen mindennapi életében szüksége volt ételre, ruhára, alvásra és hajlékra, minden normális szükségletet igényelt, és egy normális emberi lény elméjével rendelkezett, illetve normális emberi lényhez hasonlóan gondolkodott. Az emberek továbbra is normális embernek tartották Őt, azt leszámítva, hogy a munka, amit végzett, természetfeletti volt. Tulajdonképpen, függetlenül attól, hogy mit tett, egy hétköznapi és normális emberi mivoltban élt, és mialatt a munkát végezte, értelme kiváltképp normális volt, gondolatai különösen tiszták, bármely más normális ember gondolatainál tisztábbak. A megtestesült Istennek szüksége volt rá, hogy ilyen gondolkodása és értelme legyen, ugyanis az isteni munkát olyan testnek kellett kifejeznie, amelynek értelme rendkívül normális, és amelynek gondolatai igen tiszták voltak – teste csak ily módon tudta kifejezni az isteni munkát. A földön élt harminchárom és fél éve alatt Jézus mindvégig megtartotta normális emberi mivoltát, ám három és féléves szolgálata alatt végzett munkája miatt az emberek azt gondolták, Ő rendkívül transzcendens, és hogy sokkal természetfelettibb, mint annak előtte. Jézus normális emberi mivolta valójában változatlan maradt mielőtt és miután szolgálatát megkezdte; emberi mivolta végig ugyanaz volt, ám a szolgálata megkezdése előtti és után különbség miatt, a testét illetően két eltérő nézet alakult ki. Nem számít, mit gondoltak az emberek, a megtestesült Isten egész idő alatt megtartotta eredeti, normális emberi mivoltát, mert mióta Isten testet öltött, a testben élt, a testben, amely normális emberi mivolttal rendelkezett. Attól függetlenül, hogy éppen szolgálatát teljesítette-e vagy sem, testének normális emberi mivolta nem törlődhetett el, ugyanis a test alapvető lényege az emberi mivolt. Mielőtt Jézus a szolgálatát teljesítette, teste teljesen normális maradt, valamennyi hétköznapi emberi tevékenységgel foglalkozva; a legkevésbé sem tűnt természetfelettinek, semmiféle csodás jelet nem mutatott. Akkoriban egyszerűen egy teljesen átlagos ember volt, aki Istent imádta, még ha törekvése sokkal becsületesebb, sokkal őszintébb is volt, mint bárki másé. Ez az, ahogyan a teljesen normális emberi mivolta megnyilvánult. Mivel szolgálatának vállalása előtt semmilyen munkát nem végzett, senki sem volt tudatában kilétének, senki sem tudta megmondani, hogy teste különbözött mindenki másétól, hiszen még csak egyetlen csodát sem tett, Isten saját munkájának egyetlen darabját sem végezte el. Mindazonáltal, miután megkezdte szolgálatának teljesítését, megtartotta normális emberi mivoltának külső burkát, és továbbra is normális emberi értelemmel élt, ám mivel elkezdte végezni Magának Istennek a munkáját, felvállalta Krisztus szolgálatát, és olyan munkát végzett, amelyre a halandó lények, hús-vér emberek képtelenek voltak, az emberek azt feltételezték, hogy nem normális emberi mivolta van és nem egy egészen normális test, hanem egy hiányos test. A munka miatt, amit végzett, az emberek azt mondták, hogy Ő egy Isten a testben, akinek nincs normális emberi mivolta. Az efféle értelmezés megtévesztő, mivel az emberek nem fogták fel Isten megtestesülésének jelentőségét. Ez a megtévesztő értelmezés abból a tényből táplálkozott, hogy az Isten által a testben kifejezett munka az isteni munka volt, amely egy normális emberi mivolttal rendelkező testben fejeződött ki. Isten testet öltött, testben lakozott, és az Ő emberi mivoltában végzett munkája elhomályosította az Ő emberi mivoltának normalitását. Ennek okán az emberek úgy hitték, hogy Istennek nincs emberi mivolta, csak isteni mivolta.

Első megtestesülésében Isten nem fejezte be a megtestesülés munkáját; csupán ama munka első lépését tette meg, amit Istennek a testben meg kellett tennie. Tehát, a megtestesülés munkáját bevégzendő, Isten ismét visszatért a testbe, megélve a test minden normalitását és gyakorlatiasságát, azaz Isten Igéjét egy teljesen normális és hétköznapi testben kinyilvánítva, ezzel befejezve a munkát, amit a testben hátrahagyott. Lényegében a második megtestesült test olyan, mint az első, ám még gyakorlatiasabb, még normálisabb, mint az első. Következésképp, a második megtestesült test által elviselt szenvedés nagyobb az elsőénél, ám ez a szenvedés az Ő testben végzett szolgálatának eredménye, ami nem hasonlít a romlott ember szenvedéséhez, és szintén az Ő testének normalitásából és gyakorlatiasságából ered. Mivel szolgálatát teljesen normális és gyakorlatias testben teljesíti, a testnek sok megpróbáltatást kell elviselnie. Minél normálisabb és gyakorlatiasabb ez a test, annál többet fog Ő szenvedni szolgálatának teljesítése során. Isten munkája egy igen hétköznapi testben fejeződik ki, amely egyáltalán nem természetfeletti. Mivel az Ő teste normális, és az ember megváltásának munkáját is a vállára kell vennie, még nagyobb mértékben szenved, mint egy természetfeletti test tenné – és mindez az szenvedés az Ő testének gyakorlatiasságából és normalitásából ered. A szenvedésből, amelyen a két megtestesült test átment szolgálatának teljesítése közben, látható a megtestesült test lényege. Minél normálisabb a test, annál nagyobb nehézséget kell elviselnie, mialatt felvállalja a munkát; minél gyakorlatiasabb a munkát felvállaló test, annál kíméletlenebbek az emberek elképzelései, és valószínűleg annál több veszély sújtja Őt. És mégis, minél gyakorlatiasabb a test, és minél inkább bírja a test egy normális emberi lény szükségleteit és teljes értelmét, annál inkább képes Ő Isten munkáját magára vállalni a testben. Jézus teste volt az, amelyet keresztre szegeztek, az Ő teste, amelyről vétekáldozatként lemondott; egy normális emberi mivolttal rendelkező test által győzte le a Sátánt, és mentette meg teljesen az embert a kereszttől. Továbbá Isten egy teljes test formájában végzi el az Ő második megtestesülésében a hódítás munkáját, és győzi le a Sátánt. Csak egy teljesen normális és gyakorlatias test végezheti el a hódítás munkáját a maga teljességében, és tehet hathatós tanúságot. Azaz, az ember meghódítása a megtestesült Isten gyakorlatiasságán és normalitásán keresztül válik hatékonnyá, nem pedig természetfeletti csodákon és kinyilatkoztatásokon keresztül. Eme megtestesült Isten szolgálata, hogy beszéljen, és ezáltal meghódítsa, valamint tökéletesítse az embert; más szóval, a testben megvalósult Lélek munkája, a test kötelessége, hogy beszéljen és ezáltal teljesen meghódítsa, leleplezze, tökéletesítse és kiiktassa az embert. S így, a hódítás munkájában történik meg, hogy Isten testben végzett munkája teljességében megvalósul majd. A megváltás kezdeti munkája csupán a megtestesülés munkájának eleje volt; a hódítás munkáját végző test fogja a megtestesülés teljes munkáját bevégezni. Nemek szerint az egyik férfi, a másik nő, tehát teljessé teszi Isten megtestesülésének jelentőségét és eloszlatja az ember Istenről alkotott elképzeléseit: Isten férfi és nő egyaránt lehet, és lényegében a megtestesült Isten nem nélküli. A férfit és a nőt egyaránt Ő teremtette, és Számára nincs nemek szerinti felosztás. A munka e szakaszában Isten nem tesz jeleket és csodákat, úgyhogy a munka szavak által éri el eredményeit. Ennek oka egyébként az, hogy a megtestesült Isten munkája ezúttal nem a betegek gyógyítása és a démonűzés, hanem az ember meghódítása a beszéd által, azaz Isten eme megtestesülése által birtokolt vele született képessége a szavak szólása és az ember meghódítása, nem pedig a betegek gyógyítása és a démonűzés. Az Ő munkája a normális emberi mivoltban nem a csodatétel, nem a betegek gyógyítása és a démonűzés, hanem az, hogy beszéljen, és így a második megtestesült test sokkal normálisabbnak tűnik az emberek számára, mint az első. Az emberek látják, hogy Isten megtestesülése nem hazugság; de ez a megtestesült Isten különbözik a megtestesült Jézustól, és bár Ők mindketten Isten megtestesülései, nem teljesen ugyanazok. Jézus normális emberi mivolttal bírt, hétköznapi emberi mivolttal, ám számos jel és csoda követte. Ebben a megtestesült Istenben az emberi szem nem fog jeleket vagy csodákat látni, sem a betegek gyógyítását, sem démonok kiűzését, sem tengeren járást, sem negyven napon át tartó böjtölést... Ő nem ugyanazt a munkát végzi, amelyet Jézus végzett, nem azért, mert lényegét tekintve a teste alig különbözik Jézusétól, hanem mert az Ő szolgálata nem a betegek gyógyítása és a démonűzés. Ő nem rombolja le a saját munkáját, nem zavarja a saját munkáját. Mivel gyakorlatias szavain keresztül hódítja meg az embert, nincs szükség rá, hogy csodákkal igázza le, így ez a szakasz a megtestesülés munkájának befejezését szolgálja. A megtestesült Isten, akit ma látsz, teljes egészében egy test, és semmi természetfeletti nincs Benne. Megbetegszik, ahogyan mások, ételre és ruhára van szüksége, ahogyan másoknak; teljes egészében egy test. Ha a megtestesült Isten ezúttal is természetfeletti jeleket és csodákat tenne, ha gyógyítaná a betegeket, démonokat űzne vagy egyetlen szóval ölni tudna, hogyan valósulhatna meg a hódítás munkája? Hogyan terjedhetne a munka a pogány népek között? A betegek gyógyítása és a démonűzés a Kegyelem Korának munkája volt, a megváltás munkájának első lépése volt, és most, hogy Isten megmentette az embert a kereszttől, többé nem azt a munkát végzi. Ha az utolsó napok során egy Jézussal azonos „Isten” jelenne meg, aki a betegeket gyógyítaná, démonokat űzne és keresztre feszíttetne az emberért, az az „Isten”, bár megegyezne Isten Bibliában foglalt leírásával, és az ember könnyen elfogadná, lényegében nem az Isten Lelke által, hanem egy gonosz szellem által viselt test lenne. Ugyanis, Isten munkájának alapelve, hogy sosem ismétli meg, amit már befejezett. S így Isten második megtestesülésének munkája eltérő az első munkájától. Az utolsó időben Isten egy hétköznapi, normális testben valósítja meg a hódítás munkáját; nem gyógyítja a betegeket, nem feszítik keresztre az emberért, csupán egyszerűen szavakat szól a testben, és meghódítja az embert a testben. Csak az ilyen test Isten megtestesült teste; csak az ilyen test végezheti be Isten munkáját a testben.

Ebben a szakaszban a megtestesült Isten akár nehézséget visel, akár a szolgálatát teljesíti, azt azért teszi, hogy teljessé tegye a megtestesülés értelmét, hiszen ez Isten utolsó megtestesülése. Isten csak kétszer ölthet testet. Harmadik alkalom nem lehet. Az első megtestesülés férfi volt, a második női, s így Isten testének képe teljessé válik az ember elméjében; mi több, a két megtestesülés már befejezte Isten munkáját a testben. Az első alkalommal a megtestesült Isten normális emberi mivolttal bírt, hogy teljessé tegye a megtestesülés értelmét. Ezúttal ismét normális emberi mivolttal rendelkezik, ám ennek a megtestesülésnek más az értelme: mélyebb, és az Ő munkája mélyrehatóbb jelentőséggel bír. Az ok, amiért Isten még egyszer testet öltött, hogy teljessé tegye a megtestesülés jelentését. Amikor Isten egészen befejezte munkájának eme szakaszát, a megtestesülés teljes jelentése, azaz Isten munkája a testben, teljessé válik majd, és nem lesz több munka, amit a testben kell végezni. Nevezetesen, mostantól Isten soha többé nem ölt testet, hogy munkáját végezze. Isten csak az emberiség megmentéséért és tökéletesítéséért végzi a megtestesülés munkáját. Más szóval, korántsem megszokott, hogy Isten testet öltsön, kivéve, ha az a munka kedvéért történik. Azzal, hogy testet ölt a munkához, megmutatja a Sátánnak, hogy Isten egy test, egy normális ember, egy hétköznapi ember – és mégis győzedelmesen uralkodhat a világ felett, legyőzheti a Sátánt, megválthatja az emberiséget, meghódíthatja az emberiséget! A Sátán munkájának célja az emberiség megrontása, míg Isten munkájának célja az emberiség megmentése. A Sátán egy feneketlen mélységben ejti csapdába az embert, míg Isten kimenti őt onnan. A Sátán minden embert rábír, hogy imádja (őt), míg Isten a Maga fennhatósága alá hajtja őket, hiszen Ő a teremtés Ura. Mindez a munka Isten két megtestesülésén keresztül valósul meg. Lényegében az Ő teste az emberi mivolt és az isteni mivolt egysége, és normális emberi mivolttal bír. Tehát, Isten megtestesült teste nélkül Isten nem tudná elérni az emberiség megmentésének eredményeit, és testének normális emberi mivolta nélkül a testben végzett munkája sem tudná elérni ezeket az eredményeket. Isten megtestesülésének lényege, hogy normális emberi mivolttal kell rendelkeznie; ha ez másképp lenne, az ellentmondana Isten eredeti szándékának a megtestesülést illetően.

Miért mondom, hogy a megtestesülés értelme nem teljesedett ki Jézus munkájában? Mivel az Ige nem vált teljesen testté. Amit Jézus tett, csupán Isten testben végzett munkájának egy része volt; Ő csak a megváltás munkáját végezte el, és nem végezte el az ember teljes megnyerésének munkáját. Emiatt Isten még egyszer testet öltött az utolsó napokban. A munka eme szakasza szintén hétköznapi testben valósul meg; egy teljesen normális emberi lény végzi el, az, akinek emberi mivolta a legkevésbé sem transzcendens. Más szóval, Isten egy teljes emberi lénnyé vált; olyan személy, akinek identitása Istené, egy teljes emberi lény, egy teljes test, aki a munkát végzi. Az emberi szem egy hús-vér testet lát, amely egyáltalán nem transzcendens, egy igen hétköznapi személyt, aki beszéli a menny nyelvét, aki nem mutat csodás jeleket, nem tesz csodákat, még kevésbé teszi közszemlére a vallásról szóló belső igazságot nagy gyülekezeti termekben. A második megtestesült test munkája teljességgel másnak tűnik az emberek számára, mint az elsőé, olyannyira, hogy úgy tűnik, a kettőben semmi közös nincs, és az első munkából ezúttal semmi sem látható. Bár a második megtestesült test munkája eltér az elsőétől, az nem bizonyítja, hogy az Ő forrásuk ne lenne egy és ugyanaz. Az, hogy forrásuk azonos-e, a testek által végzett munka jellegétől függ, nem pedig az Ő külső burkaitól. Munkájának három szakasza során Isten kétszer öltött testet, és a megtestesült Isten munkája mindkét alkalommal egy új kort nyit meg, egy új munkát vezet be; a megtestesülések kiegészítik egymást. Az emberi szem képtelen megmondani, hogy a két test valójában azonos forrásból ered. Magától értetődik, hogy ez túlmegy az emberi szem vagy az emberi elme képességein. Lényegüket tekintve azonban Ők ugyanazok, ugyanis munkájuk ugyanabból a Lélekből ered. Az, hogy a két megtestesült test ugyanabból a forrásból ered-e, nem a kor és a hely alapján, amelyben Ők születtek, sem más hasonló tényezők alapján ítélhető meg, hanem az Általuk kifejezett isteni munka alapján. A második megtestesült test semmit nem végez abból a munkából, amit Jézus tett, ugyanis Isten munkája nem követi a szokásokat, hanem minden alkalommal egy új ösvényt nyit meg. A második megtestesült test nem az első test hatásának mélyítésére vagy megszilárdítására törekszik az emberek elméjében, hanem annak kiegészítésére és tökéletesítésére, az ember Istenről alkotott tudásának mélyítésére, az emberek szívében létező szabályok megszegésére, és az Istenről alkotott hamis képek kitörlésére a szívükből. Azt mondhatjuk, hogy Isten saját munkájának egyik önálló szakasza sem adhat egy teljes tudást az embernek Róla; mindegyik csak egy résszel szolgál, nem az egésszel. Bár Isten teljességében kifejezte természetét, az ember korlátozott felfogóképessége miatt az Istenről szóló ismerete továbbra is hiányos marad. Emberi nyelvet használva lehetetlen átadni Isten természetének teljességét; mi több, hogyan tudja az Ő munkájának egyetlen szakasza teljesen kifejezni Istent? Normális emberi mivoltának leple alatt munkálkodik a testben, és az ember csak isteni mivoltának kifejeződései által ismerheti meg Őt, nem pedig testi burka által. Isten testet ölt, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy sokféle munkája által megismerje Őt, és munkájának semelyik két szakasza nem hasonló egymáshoz. Az ember csak ily módon szerezhet teljes tudást Isten testben végzett munkájáról, nem egyetlen szempontra szorítkozva. Bár a két megtestesült test munkája különböző, a testek lényege és munkájuk forrása azonos; csupán arról van szó, hogy a munka két különböző szakaszának teljesítéséért léteznek, és két különböző korban tűnnek fel. Bármi is legyen, Isten megtestesült testei ugyanabban a lényegben osztoznak és ugyanonnan erednek – ez olyan igazság, amelyet senki sem tagadhat.