Isten napi igéi  580. szemelvény

A villámlás fényénél minden állat a valódi alakjában mutatkozik meg. Ugyanígy, az Én világosságom által megvilágítva, az ember visszanyerte egykori szentségét. Ó, régi korrupt világ! Végre a mocskos vízbe bukott, és a felszín alá süllyedve iszappá oldódott! Ó, az egész emberiség, az Én teremtésem! Végre újra életre keltek a fényben, megtalálták a létezés alapját, és abbahagyták az iszapban való vergődést! Ó, a teremtés számtalan dolga, amelyeket a kezemben tartok! Hogyne tudnának megújulni szavaim által? Hogyne tudnának a fényben a működésüknek teret adni? A Föld többé nem halálosan csendes és néma, a menny többé nem sivár és szomorú. A menny és a föld, amelyeket többé nem választ el egy üresség, eggyé válva egyesülnek, és soha többé nem válnak szét. Ezen az örömteli alkalmon, az ujjongás e pillanatában igazságosságom és szentségem kiterjedt az egész világegyetemre, amelyet az egész emberiség szüntelen magasztal. A menny városai vidáman nevetnek, és a föld királysága örömében táncol. Ki ne örülne és ki ne sírna ebben az időben? A föld az ősi formájában a mennyhez tartozik, és a menny egyesült a földdel. Az ember a zsinór, amely összeköti az eget és a földet, és az ember szentsége miatt, az ember megújulása miatt a menny többé nem rejtőzik el a föld elől, és a föld többé nem néma a menny iránt. Az emberiség arcát a megelégedettség mosolya övezi, és mindannyiuk szívében olyan édes érzés rejlik, amely nem ismer határokat. Nem veszekszik az ember az emberrel, és nem kerülnek összetűzésbe egymással. Van-e bárki is, aki az Én világosságomban nem él békében másokkal? Van-e bárki, aki az Én időmben meggyalázza nevemet? Minden ember Felém fordítja félelemmel teli tekintetét, és szívükben titokban Hozzám kiáltanak. Átkutattam az emberiség minden cselekedetét: az emberek között, akik megtisztultak, nincs egy sem, aki engedetlen lenne Velem szemben, nincs egy sem, aki ítéletet mondana Felettem. Az egész emberiséget áthatja az Én természetem. Minden ember megismer Engem, közelebb kerül Hozzám és imád Engem. Szilárdan állok az ember lelkében, a legmagasabb csúcsra emelkedtem az ember szemében, és az ő ereikben folyó vérben áramlok. Az ember szívében lévő örömteli ujjongás betölt minden helyet a föld színén, a levegő élénk és friss, sűrű ködök nem borítják többé a földet, és a nap ragyogóan süt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 18. fejezet)

Isten napi igéi  581. szemelvény

Az királyság az emberek körében terjeszkedik, az emberek körében formálódik, és az emberek körében emelkedik fel; nincs olyan erő, amely elpusztíthatná az Énkirályságomat. Népem közül, amelynek tagjai a mai királyságban vannak, melyikőtök nem emberi lény az emberi lények között? Melyikőtök helyezkedik kívül az emberi állapoton? Amikor új kiindulási pontomat bejelentem a sokaságnak, hogyan fognak reagálni az emberek? Saját szemetekkel láttátok az emberiség állapotát; csak nem tápláltok még mindig reményt arra, hogy örökké ezen a világon maradhattok? Én most a népem között járok, és közöttük élek. Ma azok, akik valódi szeretetet táplálnak Irántam – az ilyen emberek áldottak. Áldottak azok, akik alávetik magukat Nekem, ők biztosan megmaradnak a királyságomban. Áldottak azok, akik ismernek Engem, ők biztosan hatalmat fognak gyakorolni a királyságomban. Áldottak azok, akik Engem keresnek, ők biztosan megszabadulnak a Sátán kötelékeitől, és élvezni fogják áldásaimat. Áldottak azok, akik képesek feladni magukat, ők biztosan a tulajdonomba kerülnek, és örökölni fogják királyságom bőségét. Azokra, akik Értem szorgoskodnakértem futnak, emlékezni fogok, azokat, akik költségeket vállalnak Értem, örömmel ölelem át, és azoknak, akik áldoznak Nekem, örömöket fogok nyújtani. Mindazokat, akik örömüket lelik szavaimban, megáldom; ők lesznek, akik a vállukon viszik a királyságomat, ők bizonyosan páratlan bőségben részesülnek majd a házamban, és senki sem lesz hozzájuk fogható. Elfogadtátok-e valaha is az áldásokat, amelyeket kaptatok? Kerestétek-e valaha is azokat az ígéreteket, amelyeket nektek tettek? Ti, a fényem vezetésével, biztosan áttöritek majd a sötétség erőinek fojtogató szorítását. Biztosan nem fogjátok elveszíteni a titeket vezető fényt a sötétség közepette. Biztosan ti lesztek majd az egész teremtés urai. Biztosan győztessé lesztek a Sátán előtt. A nagy vörös sárkány királyságának bukásakor biztosan felemelkedtek majd a miriádnyi tömeg közepette, hogy tanúságot tegyetek az Én győzelmemről. Biztos, hogy szilárdan és megingathatatlanul álltok majd Sinim földjén. A szenvedéseken keresztül, amelyeket kiálltok, megöröklitek áldásaimat, és biztosan az Én dicsőségemet sugározzátok majd szerte a világegyetemben.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 19. fejezet)

Isten napi igéi  582. szemelvény

Amint szavaim beteljesednek, a földön fokozatosan kialakul a királyság, és az ember fokozatosan visszatér a normalitásba, és így megvalósul a földön a szívemben élő királyság. A királyságban Isten minden népe visszanyeri a normális emberi életet. Elmúlt a fagyos tél, helyébe a tavaszi városok világa lépett, ahol a tavasz egész évben tart. A népnek többé nem kell szembenéznie az ember komor, nyomorúságos világával, és többé nem kell elszenvednie az emberi világ rideg hidegét. Az emberek nem harcolnak egymással, az országok nem háborúznak egymás ellen, nincs többé mészárlás és mészárlással kiontott vér; az egész földet boldogság tölti be, és mindenütt melegség árad szét az emberek között. Bejárom az egész világot, trónusomból gyönyörködöm benne, és a csillagok között élek. Az angyalok új énekeket és új táncokat kínálnak Nekem. Többé már nem csordul le könny az arcukon saját törékenységük miatt. Többé már nem hallom Magam előtt az angyalok sírását, és többé már senki sem panaszkodik Nekem nehézségekről. Ma mindannyian az Én jelenlétemben éltek; holnap mindannyian az én királyságomban fogtok létezni. Nem ez-e a legnagyobb áldás, amelyben az embert részesítem? A ma fizetett árnak köszönhetően örökölni fogjátok a jövő áldásait, és az Én dicsőségemben fogtok élni. Még mindig nem akartok kapcsolatba kerülni az Én Lelkem lényegével? Még mindig meg akarjátok ölni magatokat? Az emberek hajlandóak követni azokat az ígéreteket, amelyeket látnak, még ha azok mulandóak is, de senki sem hajlandó elfogadni a holnap ígéreteit, még ha azok az örökkévalóságig tartanak is. Az ember számára látható dolgokat meg fogom semmisíteni, míg az ember számára megfoghatatlan dolgokat meg fogom valósítani. Ez a különbség Isten és ember között.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 20. fejezet)

Isten napi igéi  583. szemelvény

Világosságomnál az emberek újra látják a fényt. Szavamban az emberek megtalálják azokat a dolgokat, amiket élveznek. Keletről jöttem, keletről származom. Amikor felragyog a dicsőségem, minden nemzetet megvilágít, mindenre fény vetül, egyetlen dolog sem marad sötétben. Az az élet, amit Isten népe él Istennel a királyságban, mérhetetlenül boldog élet. A vizek táncolnak örömükben az emberek áldott élete fölött, a hegyek az emberekkel együtt élvezik a bőségemet. A királyságomban minden ember törekszik, keményen dolgozik, kimutatja hűségét. A királyságban nincs többé lázadás, nincs többé ellenállás; a menny és a föld egymástól függ, az ember és Én mély érzésben közel kerülünk egymáshoz az élet édes boldogságain keresztül, egymásra támaszkodva... Ekkor hivatalosan megkezdem életemet a mennyben. A Sátán háborgása nincs többé, és az emberek nyugalomra jutnak. Kiválasztott népem szerte a világegyetemben az Én dicsőségemben él, összehasonlíthatatlanul áldottak, nem olyan emberekként, akik emberek között élnek, hanem Istennel élő emberekként. Az egész emberiség átesett a Sátán rontásán, és fenékig kiitta az élet keserű és édes nedűjét. Most, az Én világosságomban élve, hogy is ne örvendezne az ember? Hogyan engedheti el az ember könnyű szívvel ezt a gyönyörű pillanatot, és hagyhatja elillanni? Ti, emberek! Énekeljétek a szívetekben lévő dalt, és táncoljatok Nekem örömötökben! Emeljétek fel őszinte szíveteket, és ajánljátok fel Nekem! Verjétek a dobokat, és játsszatok Nekem örvendezve! Gyönyörűségemet az egész világegyetemre kisugárzom! Felfedem dicsőséges arcomat az embereknek! Hangosan kiáltok! Felülemelkedem a világegyetemen! Már uralkodom az emberek között! Az emberek magasztalnak Engem! A kék égben sodródom odafent, és az emberek Velem sétálnak. Az emberek között sétálok, és népem körbevesz Engem! Örvendezik az emberek szíve, énekeik megrengetik a világegyetemet, megrepesztik az Empyreumot! A világegyetemet már nem borítja köd; nincs több sár, nem gyűl több szennyvíz. Világegyetem szent emberei! Az Én vizsgálódó tekintetem alatt megmutatjátok igazi arcotokat. Ti nem szennyel borított emberek vagytok, hanem szentek, akik olyan tiszták, akár a jáde kő, ti mindnyájan az Én szeretteim vagytok, ti vagytok az Én gyönyörűségem! Minden dolog újra életre kel! A szentek mind visszatértek, hogy Engem szolgáljanak a mennyben, belépve meleg ölelésembe, nem sírnak és nem aggodalmaskodnak többé, felajánlják magukat Nekem, visszajönnek az otthonomba, és a hazájukban vég nélkül szeretnek majd Engem! Sosem változnak meg az egész örökkévalóság során! Hol a bánat?! Hol vannak a könnyek?! Hol van a test?! A föld elmúlik, de a menny örök. Minden népnek megjelenek, és minden nép dicsér Engem. Ez az élet, ez a szépség nem változik az időtlen időktől az idők végezetéig. Ez a királyság élete.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, Örvendjetek mindnyájan, ti emberek!)

Isten napi igéi  584. szemelvény

Sok munkát végeztem közöttetek, és természetesen számos kijelentést is szóltam. Mégsem tudok szabadulni az érzéstől, hogy szavaim és munkám nem érték el teljesen munkám célját az utolsó napokban. Mert az utolsó napokban az Én munkám nem egy bizonyos személy vagy bizonyos emberek érdekében történik, hanem azért, hogy megmutassam eredendő természetemet. Mégis, számtalan okból – talán az idő szűkössége vagy a hektikus munkarend miatt – az emberek egyáltalán nem ismertek meg Engem a természetem alapján. Így belevágok új tervembe, a végső munkámba, és új lapot nyitok az Én munkámban, hogy mindazok, akik Engem látnak, szüntelenül a kezüket tördeljék, sírjanak és jajgassanak létezésem miatt. Ez azért van, mert Én elhozom az emberiség végét a világra, és mostantól fogva az emberiség előtt leleplezem teljes valómat, hogy mindazok, akik ismernek Engem, és azok is, akik nem, gyönyörködhessenek abban, hogy valóban eljöttem az emberi világba, eljöttem a földre, ahol minden sokasodik. Ez az Én tervem, az egyetlen „vallomásom” azóta, hogy megteremtettem az emberiséget. Fordítsatok osztatlan figyelmet minden mozdulatomra, mert vesszőm ismét közeledik az emberiséghez, mindazokhoz, akik szembeszállnak Velem.

A mennyekkel együtt elkezdem a munkát, amelyet el kell végeznem, és így megyek végig óvatosan az emberek áradatán, és haladok ég és föld között, anélkül, hogy bárki is valaha észrevenné mozdulataimat vagy felfigyelne szavaimra. Ezért tervem továbbra is zökkenőmentesen halad előre. Csupán arról van szó, hogy minden érzéketek annyira eltompult, hogy nem veszitek észre munkám lépéseit. De biztosan eljön majd a nap, amikor felismeritek szándékaimat. Ma együtt élek veletek és együtt szenvedek veletek, és már régóta megértettem az emberiség Hozzám való viszonyulását. Nem kívánok erről többet beszélni, még kevésbé kívánlak benneteket megszégyeníteni azzal, hogy e fájdalmas téma további példáit hozom fel. Csak azt remélem, hogy megszívlelitek mindazt, amit tettetek, hogy elszámolhassunk azon a napon, amikor újra találkozunk. Nem kívánok senkit sem hamisan vádolni közületek, mert Én mindig igazságosan, tisztességesen és becsületesen jártam el. Természetesen azt is remélem, hogy ti is becsületesek tudtok lenni, és nem tesztek semmi olyat, ami ég és föld, vagy a saját lelkiismeretetek ellen való. Ez az egyetlen, amit kérek tőletek. Sokan nyugtalanul és kényelmetlenül érzik magukat, mert borzalmas hibákat követtek el, és sokan szégyellik magukat, mert soha egyetlen jótettet sem hajtottak végre. Viszont sokan vannak olyanok is, akik kicsit sem érzik magukat megszégyenítve bűneik miatt, hanem egyre rosszabbá válnak, teljesen letépve a – még teljesen fel nem fedett – förtelmes vonásaikat elrejtő álarcot, hogy próbára tegyék a természetemet. Nem törődöm egyetlen ember tetteivel sem, és nem is veszek tudomást róluk. Inkább azt a munkát végzem, amit tennem kell, legyen az információgyűjtés, vagy utazás, vagy valami olyan tevékenység, amihez érdekem fűződik. A kulcsfontosságú időkben az emberek között végzett munkámat az eredetileg tervezett módon folytatom, egy másodperccel sem túl későn vagy túl korán, mindezt könnyedén és gyorsan. Azonban munkám minden egyes lépésével egyeseket félreállítok, mert megvetem hízelgő módszereiket és színlelt alárendeltségüket. Akik utálatosak számomra, azokat biztosan elhagyom, akár szándékosan, akár nem szándékosan. Röviden, azt szeretném, hogy mindazok, akiket megvetek, távol maradjanak Tőlem. Természetesen azokat a gonoszokat, akik még mindig a házamban vannak, nem fogom kímélni. Mivel az ember megbüntetésének napja közel van, nem sietek kiűzni minden hitvány lelket a házamból, mert megvannak a saját terveim.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez)

Isten napi igéi  585. szemelvény

Most van az az idő, amikor minden egyes ember számára meghatározom a véget, nem pedig az a szakasz, amelyben elkezdtem munkálni az embert. Egyenként feljegyzem a könyvembe minden egyes ember szavait és tetteit, az utat, amelyen Engem követtek, a bennük rejlő tulajdonságokat, és azt, hogy végül hogyan viselkedtek. Ily módon, függetlenül attól, hogy milyen emberről van szó, senki sem kerülheti el a kezemet, és mindenki a saját fajtájával lesz, ahogyan Én kijelölöm. Nem az életkor, a rang, vagy a szenvedés mértéke alapján döntöm el, hogy kinek milyen rendeltetési helye van, és legkevésbé sem az alapján, hogy az illető mennyire késztet szánalomra, hanem aszerint, hogy birtokában van-e az igazságnak. Nincs más választás, csak ez. Meg kell értenetek, hogy mindazok, akik nem követik Isten akaratát, szintén bűnhődni fognak. Ez egy megváltoztathatatlan tény. Tehát azok, akik büntetésben részesülnek, Isten igazságossága miatt kapják a büntetést, megtorlásként számos gonoszságuk miatt. A tervemen semmit sem változtattam annak kezdete óta. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ami az embereket illeti, úgy tűnik, hogy egyre kevesebben vannak azok, akikhez szavaimat intézem, ahogy egyre kevesebben vannak azok is, akik valóban elnyerik a jóváhagyásomat. De Én továbbra is fenntartom, hogy a tervem soha nem változott; inkább az ember hite és szeretete az, ami folyamatosan változik, folyamatosan fogyatkozik, olyan mértékben, hogy mindenki számára lehetséges, hogy eljusson az Értem való rajongástól az Irántam való ridegségig, sőt, akár az Én kitaszításomig is. A hozzátok való viszonyulásom se hideg, se meleg nem lesz, amíg undort és utálatot nem érzek, és végül büntetést nem szabok ki. A büntetésetek napján azonban még látni foglak benneteket, de ti többé már nem láthattok Engem. Mivel az élet köztetek már fárasztóvá és unalmassá vált Számomra, ezért, mondanom sem kell, hogy más környezetet választottam, amelyben élni fogok, hogy jobban elkerüljem a gonosz szavaitok ártalmát, és távol maradjak a ti elviselhetetlenül aljas viselkedésetektől, hogy többé ne tudjatok becsapni Engem, vagy felületesen bánni Velem. Mielőtt elhagylak benneteket, még mindig arra kell biztatnom titeket, hogy tartózkodjatok attól, hogy olyat tegyetek, ami nincs összhangban az igazsággal. Inkább azt tegyétek, ami mindenkinek tetszik, ami mindenkinek hasznára válik, és ami a saját rendeltetési helyeteknek kedvez, máskülönben az, aki a csapás közepette szenvedni fog, nem más lesz, mint ti magatok.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez)

Isten napi igéi  586. szemelvény

Irgalmasságom azok iránt mutatkozik meg, akik szeretnek Engem és megtagadják önmagukat. A gonoszokat sújtó büntetés eközben pontosan bizonyítja igazságos természetemet, és még inkább tanúskodik haragomról. Amikor eljön a csapás, mindazok, akik Ellenem vannak, sírni fognak, miközben éhínség és dögvész áldozatául esnek. Azok, akik mindenféle gonoszságot elkövettek, de sok éven át követtek Engem, nem fogják megúszni, hogy megfizessenek bűneikért; ők is olyan szerencsétlenségbe fognak alámerülni, amelyhez hasonló ritkán volt látható az évmilliók során, és állandó pánik és félelem lesz úrrá rajtuk. Azok a követőim pedig, akik hűséget tanúsítottak Irántam, örvendeni és tapsolni fognak hatalmamnak. Kimondhatatlan elégedettséget fognak tapasztalni, és olyan örömben fognak élni, amilyet azelőtt még soha nem adományoztam az emberiségnek. Mert nagyra becsülöm az emberek jótetteit, és utálom gonosz tetteiket. Amióta elkezdtem vezetni az emberiséget, buzgón reméltem, hogy megnyerhetem az emberek egy olyan csoportját, akik azonos gondolkodásúak Velem. Eközben azokat, akik nem azonos gondolkodásúak Velem, soha nem felejtem el; szívemben mindig gyűlölöm őket, és várom az alkalmat, hogy bosszút álljak rajtuk, amit élvezettel fogok nézni. Most végre eljött az Én napom, és nem kell tovább várnom!

A végső munkám nem csak az emberek megbüntetésére szolgál, hanem arra is, hogy elrendezzem az ember rendeltetési helyét, és hogy minden ember elismerje tetteimet és cselekedeteimet. Azt akarom, hogy minden egyes ember lássa, hogy minden, amit tettem, helyes, és hogy minden, amit tettem, az az Én természetem kifejeződése. Nem az ember cselekedete, még kevésbé a természet hozta létre az emberiséget, hanem Én, aki a teremtésben minden élőlényt táplálok. Az Én létezésem nélkül az emberiség egyszerűen elpusztul és csapásoktól szenved. Egyetlen emberi lény sem fogja többé látni a gyönyörű napot és holdat, vagy a zöldellő világot; az emberiség csak a fagyos éjszakával és a halál árnyékának könyörtelen völgyével találkozik. Én vagyok az emberiség egyetlen üdvössége. Én vagyok az emberiség egyetlen reménye, sőt, Én vagyok az, akin az egész emberiség létezése nyugszik. Nélkülem az emberiség azonnal megtorpan. Nélkülem az emberiség katasztrófát fog elszenvedni, és mindenféle kísértet tiporja majd el, bár senki sem figyel Rám. Olyan munkát végeztem, amelyet senki más nem tud elvégezni, és csak remélem, hogy az emberek néhány jócselekedettel meg tudják ezt hálálni Nekem. Bár csak kevesen tudják meghálálni Nekem, mégis befejezem utazásom az emberi világban, és megkezdem kibontakozó munkám következő lépését, mert az emberek közötti ide-oda rohangálásom e hosszú évek során meghozta gyümölcsét, és nagyon elégedett vagyok. Engem nem az emberek száma érdekel, hanem a jótetteik. Mindenesetre remélem, hogy elegendő jócselekedetet készítetek elő a saját rendeltetési helyetek érdekében. Akkor leszek elégedett; különben egyikőtök sem menekülhet meg a csapástól, amely rátok fog lesújtani. A csapás Tőlem ered, és természetesen Én irányítom. Ha nem tudtok elég jónak tűnni a szememben, akkor nem fogtok megmenekülni a csapás elszenvedésétől. A megpróbáltatások közepette tetteitek és cselekedeteitek nem bizonyultak teljesen helyénvalóknak, mert hitetek és szeretetetek üres volt, és csak félénknek vagy keménynek mutatkoztatok. Ezzel kapcsolatban csak azt fogom megítélni, hogy valami jó vagy rossz. Továbbra is az foglalkoztat, ahogyan mindegyikőtök cselekszik és megnyilvánul, és ez alapján fogom meghatározni a végeteket. Egyet azonban világossá kell tennem: azokkal szemben, akik a legcsekélyebb hűséget sem mutatták Irántam a megpróbáltatások idején, nem leszek többé irgalmas, mert irgalmasságom csak eddig terjed. Nem kedvelek továbbá senkit, aki egyszer már elárult Engem, és még kevésbé szeretnék azokkal társulni, akik elárulják barátaik érdekeit. Ez az Én természetem, függetlenül attól, hogy ki az illető. Ezt el kell mondanom nektek: aki összetöri a szívemet, az másodszor nem kap Tőlem kegyelmet, mindaz pedig aki hűséges volt Hozzám, örökre a szívemben marad.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Készíts elegendő jócselekedetet rendeltetési helyedhez)

Isten napi igéi  587. szemelvény

E széles világon az óceánok mezőkké apadnak, a mezők óceánokká áradnak, újra és újra. Őrajta kívül, aki minden dolgok között mindenek felett uralkodik, senki sem képes vezetni és irányítani ezt az emberi fajt. Nincs olyan hatalmasság, aki fáradozna vagy előkészületeket tenne az emberi fajért, még kevésbé van olyan, aki ezt az emberi fajt a fény rendeltetési helyére vezethetné és megszabadíthatná a földi igazságtalanságoktól. Isten siratja az emberiség jövőjét, bánkódik az emberiség bukása miatt, és fáj neki, hogy az emberiség lépésről lépésre halad a hanyatlás felé, illetve oda, ahonnan nincs visszaút. Senki sem gondolt még arra, hogy milyen irányba tarthat egy olyan emberiség, amely összetörte Isten szívét, és megtagadta Őt, hogy a gonosz nyomába szegődjön. Éppen ezért senki sem érzi Isten haragját, senki sem keresi a módját, hogy Istennek tetsző legyen, senki sem próbál közelebb kerülni Istenhez, sőt mi több, senki sem próbálja megérteni Isten bánatát és fájdalmát. Még azután is, hogy meghallotta Isten hangját, az ember folytatja saját útját, kitartóan eltévelyeg Istentől, kitér Isten kegyelme és gondoskodása elől, kikerüli az Ő igazságát, és inkább eladja magát a Sátánnak, Isten ellenségének. És ki gondolkozott azon – hogyha az ember kitartana makacssága mellett –, Isten miként fog viselkedni ezzel az emberiséggel, amely elutasította őt anélkül, hogy hátrapillantott volna? Senki sem tudja, hogy Isten ismételt figyelmeztetéseinek és intéseinek az az oka, hogy olyan soha nem látott csapást készített elő a keze által, amely elviselhetetlen lesz az ember teste és lelke számára. Ez a csapás nem csupán a test, hanem a lélek büntetése is. Ezt tudnod kell: amikor Isten terve füstbe megy, és amikor az Ő figyelmeztetéseit és intéseit nem hálálják meg, milyen dühöngést fog szabadjára engedni? Semmihez sem lesz fogható, amit bármely teremtett lény valaha is tapasztalt vagy hallott. És ezért mondom, hogy ez a csapás példa nélküli, és soha nem fog megismétlődni. Mert Isten terve az, hogy csak ez egyszer teremti meg az emberiséget, és csak ez egyszer menti meg az emberiséget. Ez az első alkalom, és egyben az utolsó is. Ezért senki sem értheti meg azt az alapos szándékot és buzgó várakozást, amellyel Isten ezúttal megmenti az emberiséget.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása)

Isten napi igéi  588. szemelvény

Az ember érti egy kicsit a jelen és a jövő munkáját, de nem érti a rendeltetési helyet, ahova az emberiség belép majd. Mint teremtménynek, az embernek a teremtmény kötelességét kell teljesítenie: az embernek Istent kell követnie mindenben, amit Ő tesz; úgy kell eljárnotok, ahogy én mondom nektek. Nincs módod arra, hogy te magad irányítsd a dolgokat, és nincs hatalmad magad felett; mindent Isten irgalmára kell bízni, és minden az Ő kezében van. Ha Isten munkája előre megadna az embernek egy végpontot, egy csodálatos rendeltetési helyet, és ha Isten ezt arra használná, hogy az embert kecsegtesse és arra késztesse, hogy kövesse Őt – ha alkut kötne az emberrel –, akkor ez nem hódítás lenne, és nem is az ember életének megmunkálása. Ha Isten arra használná az ember végcélját, hogy irányítsa őt és megnyerje a szívét, akkor ezzel nem tökéletesítené az embert, és nem is tudná megnyerni őt, hanem a rendeltetési helyet használná arra, hogy irányítsa. Az embert semmi sem érdekli jobban, mint a jövőbeli végcél, a végső rendeltetési hely, és hogy van-e valami jó, amiben reménykedhet, vagy nincs. Ha az ember a hódítás munkája során szép reményt kapna, és ha az ember a meghódítása előtt megfelelő célt kapna, melyet követhet, akkor nemcsak az ember meghódítása nem érné el a hatását, hanem a hódítás munkájának hatása is befolyásolva lenne. Vagyis a hódítás munkája úgy éri el a hatását, hogy elveszi az ember sorsát és kilátásait, valamint megítéli és megfenyíti az ember lázadó beállítottságát. Ezt nem úgy éri el, hogy alkut köt az emberrel, vagyis áldást és kegyelmet ad neki, hanem úgy, hogy megmutatja az ember hűségét azáltal, hogy megfosztja „szabadságától” és felszámolja kilátásait. Ez a hódítás munkájának lényege. Ha az ember már az elején szép reményt kapna, és a fenyítés és az ítélet munkájára csak ezután kerülne sor, akkor az ember ezt a fenyítést és ítéletet az alapján fogadná el, hogy voltak kilátásai, és végül nem valósulna meg a Teremtő iránti feltétel nélküli engedelmesség és imádat minden teremtménye részéről; csak vak, tudatlan engedelmesség lenne, vagy pedig az ember vakon követelőzne Istentől, és lehetetlen lenne az ember szívét teljesen meghódítani. Következésképpen lehetetlen lenne, hogy a hódítás ilyen munkája megnyerje az embert, sőt, hogy tanúságot tegyen Isten mellett. Az ilyen teremtmények képtelenek lennének teljesíteni kötelességüket, és csak alkudoznának Istennel; ez nem hódítás lenne, hanem irgalom és áldás. Az emberrel az a legnagyobb baj, hogy semmi másra nem gondol, csak a sorsára és a kilátásokra, és ezeket bálványozza. Az ember a sorsa és kilátásai miatt követi Istent, nem pedig az iránta érzett szeretet miatt imádja Istent. Az ember meghódítása során tehát az ember önzésével, kapzsiságával és mindazon dolgokkal, amelyek leginkább akadályozzák az Isten iránti imádatát, foglalkozni kell, és ezáltal meg kell szüntetni. Így az ember meghódításának hatásai megvalósulnak. Ennek eredményeként az ember meghódításának első szakaszaiban meg kell tisztítani az embert vad ambícióitól és legvégzetesebb gyengeségeitől, és ezen keresztül fel kell tárni az ember istenszerető szívét, valamint meg kell változtatni az emberi életről való tudását, Istenről alkotott nézetét és létezésének értelmét. Ily módon az ember istenszerető szíve megtisztul, vagyis az ember szíve meg lesz hódítva. Ám Isten minden teremtmény iránti hozzáállásában nemcsak a hódítás kedvéért hódít, hanem azért, hogy megnyerje az embert saját dicsőségéért, és hogy helyreállítsa az ember legkorábbi, eredeti hasonlatosságát. Ha csak a hódítás kedvéért hódítana, akkor a hódítás munkájának jelentősége elveszne. Vagyis ha az ember meghódítása után Isten mosná kezeit az ember tekintetében, és nem törődne az ember életével vagy halálával, akkor ez nem az emberiség irányítása lenne, és az ember meghódítása nem az üdvösségéért történne. Az üdvösség teljes munkájának középpontjában csak az ember meghódítás utáni megnyerése és végső megérkezése áll egy csodálatos rendeltetési helyre, és csak ez képes elérni az ember üdvösségének célját. Más szóval, csak az ember csodálatos rendeltetési helyre való megérkezése és nyugalomba való bemenetele az a kilátás, amellyel minden teremtménynek rendelkeznie kell, és az a munka, amelyet a Teremtőnek kell elvégeznie. Ha az embernek kellene végeznie ezt a munkát, akkor túlságosan korlátozott lenne: el tudná vinni az embert egy bizonyos pontig, de nem lenne képes elvinni az embert az örök rendeltetési helyre. Az ember nem képes eldönteni az ember sorsát, sőt, nem képes biztosítani az ember kilátásait és jövőbeli rendeltetési helyét sem. Az Isten által végzett munka azonban más. Mivel Ő teremtette az embert, Ő vezeti; mivel Ő menti meg az embert, teljes mértékben megmenti, és teljesen elnyeri majd őt; mivel Ő vezeti az embert, Ő viszi a megfelelő rendeltetési helyre; és mivel Ő teremtette és irányítja az embert, Neki kell felelősséget vállalnia az ember sorsáért és kilátásaiért. Ez a Teremtő munkája. Bár a hódítás munkája azáltal valósul meg, hogy az embert megtisztítja a kilátásaitól, az embert végül is el kell juttatni a megfelelő rendeltetési helyre, amelyet Isten készített a számára. Éppen azért van az embernek rendeltetési helye, és azért biztosított a sorsa, mert Isten megmunkálja az embert. Az említett megfelelő rendeltetési hely itt nem az ember elmúlt időkben megtisztított reményei és kilátásai; a kettő különbözik egymástól. Mindaz, amit az ember remél és követ, a test kicsapongó vágyainak hajszolásából eredő sóvárgás, nem pedig az embernek kijáró rendeltetési hely. Amit Isten eközben az ember számára készített, azok az áldások és ígéretek, amelyek járnak az embernek, miután megtisztult, amelyeket Isten a világ teremtése után készített az ember számára, és amelyeket nem szennyeznek be az ember döntései, elképzelései, képzelete vagy teste. Ez a rendeltetési hely nem egy bizonyos személy számára készült, hanem az egész emberiség pihenőhelye. Így ez a rendeltetési hely a legmegfelelőbb az emberiség számára.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére)

Isten napi igéi  589. szemelvény

A Teremtő a teremtés minden lényét vezényelni akarja. Nem szabad semmit sem elvetned vagy ellenszegülnöd annak, amit Ő tesz, és nem szabad lázadnod Ellene. Amikor az Általa végzett munka végül eléri a céljait, Ő dicsőséget nyer ebben. Ma miért nem mondják, hogy Móáb leszármazottja, vagy a nagy vörös sárkány ivadéka vagy? Miért nincs szó választott népről, és miért csak teremtett lényekről beszélnek? Teremtett lény – ez volt az ember eredeti címe, és ez a veleszületett identitása. A nevek csak azért változnak, mert a korok és a munka időszakai változnak; valójában az ember egy közönséges teremtmény. Minden teremtménynek, legyenek a legromlottabbak vagy a legszentebbek, teljesítenie kell a teremtett lény kötelességét. Amikor Isten a hódítás munkáját végzi, nem a kilátásaid, a sorsod vagy a célod segítségével irányít téged. Valójában nincs szükség arra, hogy így munkálkodjon. A hódítás munkájának célja, hogy az ember teljesítse a teremtett lény kötelességét és imádja a Teremtőt; csak ezután léphet be a csodálatos rendeltetési helyre. Az ember sorsát Isten keze irányítja. Te képtelen vagy irányítani magadat: annak ellenére, hogy az ember mindig rohan és elfoglalja magát a saját érdekében, továbbra is képtelen irányítani magát. Ha ismernéd a saját kilátásaidat, ha irányíthatnád a saját sorsodat, akkor is teremtett lény lennél? Röviden, függetlenül attól, hogy Isten hogyan munkálkodik, minden munkája az ember érdekében történik. Vegyük például az eget, a földet és minden dolgot, amit Isten azért teremtett, hogy az embert szolgálja: A Hold, a Nap és a csillagok, amelyeket az ember számára teremtett, az állatok és növények, a tavasz, a nyár, az ősz, a tél, és így tovább – mind az ember létezéséért lett teremtve. És így, függetlenül attól, hogy Isten hogyan fenyíti és ítéli meg az embert, mindez az ember üdvösségéért történik. Még ha meg is fosztja az embert testi reményeitől, ez az ember megtisztítása érdekében történik, az ember megtisztítása pedig azért történik, hogy életben maradhasson. Az ember rendeltetési helye a Teremtő kezében van, tehát hogyan tudná az ember irányítani önmagát?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére)

Isten napi igéi  590. szemelvény

Amikor a hódítás munkája befejeződött, az ember egy gyönyörű világba kerül. Ez az élet természetesen még mindig a földön lesz, de teljesen különbözni fog az ember mai életétől. Ez az az élet, amelynek az emberiség az egész emberiség meghódítása után lesz birtokában, új kezdet lesz az ember számára a földön, és az emberiség számára egy ilyen élet lesz a bizonyíték arra, hogy az emberiség belépett egy új és gyönyörű birodalomba. Ez lesz az ember és Isten földi életének kezdete. Egy ilyen gyönyörű élet előfeltétele az kell, hogy legyen, hogy miután az ember megtisztult és meghódíttatott, behódoljon a Teremtő előtt. A hódítás munkája tehát Isten munkájának utolsó szakasza, mielőtt az emberiség belép csodálatos rendeltetési helyére. Ilyen lesz az ember jövőbeli földi élete, a legszebb élet a földön, az a fajta élet, amelyre az ember vágyik, az a fajta élet, amilyet az ember még soha nem ért el a világtörténelemben. Ez a 6000 éves irányítási munka végeredménye; ez az, amire az emberiség a legjobban vágyik, és ez Isten ígérete is az ember számára. Ez az ígéret azonban nem válhat azonnal valóra: az ember csak akkor lép be a jövőbeli rendeltetési helyére, ha az utolsó napok munkája befejeződött, és teljesen meg lett hódítva, vagyis ha a Sátán teljesen legyőzetett. Miután az ember átesett a finomításon, nem lesz bűnös természete, mert Isten akkorra már legyőzte a Sátánt, ami azt jelenti, hogy nem avatkoznak be ellenséges erők, és egyáltalán nem lesznek olyan ellenséges erők, amelyek megtámadhatják az ember testét. Így az ember szabad és szent lesz – belép az örökkévalóságba. Csak ha a sötétség ellenséges erői rabságban vannak, akkor lesz az ember szabad, bárhova is megy, és így nem lesz már benne lázadás vagy ellenállás. Csak rabságban kell tartani a Sátánt, és minden rendben lesz az emberrel; a jelenlegi helyzet azért van, mert a Sátán még mindig, mindenütt zavart kelt a földön, és mert Isten irányításának teljes munkája még nem ért a végére. Amint a Sátán legyőzetett, az ember teljesen felszabadul; amikor az ember elnyeri Istent, és kikerül a Sátán hatalma alól, meglátja az igazság Napját. A normális embernek járó élet helyreáll; mindaz, amivel a normális embernek rendelkeznie kellene – például a jó és a rossz megkülönböztetésének képessége, és annak megértése, hogyan kell táplálkozni és öltözködni, valamint a normális életre való képesség –, helyreáll. Ha Évát nem kísértette volna meg a kígyó, az ember ilyen normális életet élt volna, miután a kezdet kezdetén megteremtették. Táplálkoznia kellett volna, fel kellett volna öltöznie, és normális emberi életet kellett volna élnie a földön. Ám miután az ember megromlott, ez az élet elérhetetlen illúzióvá vált, és az ember még ma sem mer ilyesmiket elképzelni. Valójában ez a gyönyörű élet, amelyre az ember vágyik, szükségszerűség. Ha az embernek nem lenne ilyen rendeltetése, akkor romlott földi élete soha nem érne véget, és ha nem létezne ilyen szép élet, akkor nem lenne vége a Sátán sorsának vagy annak a kornak, amelyben a Sátán hatalmat gyakorol a földön. Az embernek el kell jutnia egy olyan birodalomba, amelyet a sötétség erői nem érhetnek el, és ennek megtörténte bizonyítja majd, hogy a Sátán legyőzetett. Ily módon, amikor a Sátán már nem zavarja, Maga Isten fogja szabályozni az emberiséget, és Ő fogja szabályozni és irányítani az ember egész életét; csak akkor lesz a Sátán valóban legyőzve. Az ember élete ma többnyire mocskos élet; még mindig szenvedéssel és nyomorúsággal van tele. Ezt nem lehet a Sátán legyőzésének nevezni; az ember még nem szabadult ki a nyomorúság tengeréből, még nem szabadult ki az emberi élet nehézségeiből vagy a Sátán befolyása alól, és még mindig csak végtelenül kevés ismerete van Istenről. Az ember minden nehézségét a Sátán teremtette; a Sátán hozott szenvedést az ember életébe, és az ember csak azután lesz képes teljesen kiszabadulni a nyomorúság tengeréből, ha a Sátán rabságba kerül. A Sátán rabsága azonban az ember szívének meghódításával és megnyerésével érhető el, azáltal, hogy az ember a Sátánnal vívott harc zsákmányává válik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére)

Isten napi igéi  591. szemelvény

Ma az embernek az a törekvése, hogy győztessé váljon és tökéletessé legyen téve, mielőtt normális, földi emberi életet élne, és ezekre a célokra törekszik, mielőtt a Sátán rabságba kerül. Lényegében az ember azon törekvése, hogy győztessé váljon és tökéletessé legyen téve, vagy hogy nagyon hasznos legyen, azért van, hogy kiszabaduljon a Sátán befolyása alól: az ember arra törekszik, hogy győztessé váljon, de a végeredmény a Sátán befolyása alóli szabadulása lesz. Csak akkor élhet az ember normális emberi életet és Istent imádó életet a földön, ha kiszabadul a Sátán befolyása alól. Ma az ember azon törekvése, hogy győztessé váljon és tökéletessé legyen téve, az a dolog, amelyre a normális földi emberi életet megelőzően törekszik. Elsősorban a megtisztulás, az igazság gyakorlatba ültetése és a Teremtő imádata érdekében törekszik ezekre. Ha az ember birtokában van a normális földi emberi életnek, a nehézségek és szenvedések nélküli életnek, akkor nem fog arra törekedni, hogy győztessé váljon. A „győztessé válás” és a „tökéletesedés” azok a követendő célok, amelyeket Isten ad az embernek, és e célok követése által arra készteti az embert, hogy az igazságot a gyakorlatba ültesse és értelmes életet éljen. A cél az ember teljessé tétele és megnyerése, a törekvés a győztessé válásra és a tökéletesedésre pedig csupán eszköz. Ha a jövőben az ember belép csodálatos rendeltetési helyére, akkor nem lesz hivatkozás a győztessé válásra és a tökéletesedésre; pusztán minden teremtett lény a kötelességét teljesíti majd. Manapság csak azért késztetik az embert arra, hogy ezekre a dolgokra törekedjen, hogy meghatározzák az ember hatáskörét, hogy törekvése célzottabb és gyakorlatiasabb legyen. Máskülönben az ember homályos, elvont dolgok között élne, és az örök életbe való belépésre törekedne, ha pedig ez így lenne, vajon nem lenne az ember még szánalmasabb? Ilyen módon, célok és elvek nélkül törekedni – vajon ez nem önámítás? Végső soron ez a törekvés természetesen eredménytelen lenne; végül az ember továbbra is a Sátán hatalma alatt élne, és képtelen lenne kiszabadulni alóla. Miért vetné alá magát ilyen céltalan törekvésnek? Amikor az ember belép örök rendeltetési helyére, az ember imádni fogja a Teremtőt, és mivel az ember elnyerte az üdvösséget és belépett az örökkévalóságba, nem fog semmilyen célt követni, sőt, nem kell aggódnia amiatt sem, hogy a Sátán ostromolja. Ebben az időben az ember tudni fogja a helyét, és teljesíteni fogja a kötelességét, és még ha nem is fenyítik vagy ítélik meg, minden ember teljesíteni fogja a kötelességét. Abban az időben az ember mind identitásában, mind státuszában teremtmény lesz. Nem lesz többé megkülönböztetés magas- és alacsonyrendű között; egyszerűen minden ember csak más-más funkciót fog betölteni. Az ember mégis egy rendezett és az emberiség számára megfelelő rendeltetési helyen fog élni; az ember a Teremtő imádata érdekében teljesíti majd kötelességét, és ez az emberiség lesz az örökkévalóság emberisége. Abban az időben az ember egy Isten által megvilágított életet, egy Isten gondoskodása és védelme alatt álló életet, egy Istennel közös életet fog nyerni. Az emberiség normális életet fog élni a földön, és minden ember a helyes útra fog lépni. A 6000 éves irányítási terv teljesen legyőzi majd a Sátánt, ami azt jelenti, hogy Isten helyreállítja az ember eredeti, teremtéskori képmását, és ezzel beteljesül Isten eredeti szándéka. Kezdetben, mielőtt a Sátán megrontotta az emberiséget, az emberiség normális életet élt a földön. Később, amikor a Sátán megrontotta az embert, az ember elvesztette ezt a normális életet, és megkezdődött Isten irányításának munkája, valamint a Sátánnal való küzdelem az ember normális életének visszaszerzéséért. Csak akkor kezdődik el hivatalosan az egész emberiség élete a földön, amikor Isten 6000 éves irányítási munkája véget ér; csak akkor lesz az embernek csodálatos élete, és Isten visszanyeri az ember teremtésének kezdetben kitűzött célját, valamint az ember eredeti hasonlatosságát. Így, amint az ember az emberiség normális életét éli a földön, nem fog arra törekedni, hogy győztessé váljon vagy tökéletesedjen, mert az ember szent lesz. A „győztessé válás” és a „tökéletessé válás”, amiről az emberek beszélnek, azok az embernek adott célok, amelyeket az Isten és a Sátán közötti harc során kell követnie, és ezek csak azért léteznek, mert az ember meg lett rontva. Azáltal, hogy célt adnak neked, és arra késztetnek, hogy kövesd ezt a célt, a Sátán legyőzetik. Ahhoz, hogy azt kérjék tőled, hogy győztes légy, tökéletesedj vagy használva légy, ahhoz tanúságot kell tenned, hogy a Sátán megszégyenüljön. A végén az ember normális emberi életet fog élni a földön, és az ember szent lesz; amikor ez megtörténik, az emberek továbbra is arra fognak törekedni, hogy győztessé váljanak? Vajon ők nem mind a teremtés lényei? Ami a győztes és tökéletesedett embert illeti, ezek a szavak a Sátánnak és az ember züllöttségének szólnak. Vajon a „győztes” szó nem a Sátán és az ellenséges erők feletti győzelemre utal? Amikor azt mondod, hogy tökéletessé lettél, mi lett benned tökéletessé téve? Nem arról van szó, hogy megszabadultál romlott sátáni hajlamaidtól, hogy elérd az Isten iránti legfőbb szeretetet? Az ilyen dolgokat az emberben lévő züllött dolgokkal és a Sátánnal kapcsolatban mondják; nem Istennel kapcsolatban beszélnek róluk.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére)

Isten napi igéi  592. szemelvény

Amikor az ember eléri az ember igazi földi életét, és a Sátán összes erői rabságba kerülnek, az ember élete könnyű lesz a földön. A dolgok nem lesznek olyan bonyolultak, mint ma: az emberi kapcsolatok, a társadalmi kapcsolatok, a bonyolult családi kapcsolatok – annyi bajt, annyi fájdalmat hordoznak! Az ember élete itt olyan nyomorúságos! Amikor az embert meghódítják, szíve és elméje megváltozik: Istent félő és istenszerető szíve lesz. Amint a világegyetemben mindazok, akik Isten szeretetére törekednek, meghódíttatnak, vagyis amint a Sátán vereséget szenvedett, és a Sátán – a sötétség minden ereje – rabságba kerül, akkor az ember földi élete zavartalan lesz, és szabadon élhet a földön. Ha az ember a testi kapcsolatok és a test összetettsége nélkül élne, akkor sokkal könnyebb lenne. Az ember testi kapcsolatai túlságosan bonyolultak, és az, hogy az embernek ilyen dolgai vannak, azt bizonyítja, hogy még nem szabadult meg a Sátán befolyásától. Ha ugyanolyan kapcsolatban lennél minden egyes testvéreddel, ha ugyanolyan kapcsolatban lennél családod minden egyes tagjával, akkor nem lennének gondjaid, és nem kellene aggódnod senki miatt. Semmi nem lehetne ennél jobb, és így az ember megszabadulna szenvedéseinek felétől. Amikor az ember a földön normális emberi életet él, hasonló lesz az angyalokhoz; bár még mindig testben él, mégis nagyon hasonlítani fog az angyalokhoz. Ez a végső ígéret, az utolsó ígéret, amelyet az ember kap. Ma az ember fenyítésben és ítéletben részesül; úgy gondolod, értelmetlen, hogy az ember megtapasztal ilyen dolgokat? Vajon a fenyítés és az ítélet munkája ok nélkül történik? Korábban azt mondtuk, hogy az ember megfenyítése és megítélése annyit tesz, mint feneketlen mélységbe helyezni, ami azt jelenti, hogy sorsa és kilátásai elvétetnek. Ez egy dolog érdekében történik: az ember megtisztításáért. Az ember nem szándékosan kerül a feneketlen mélységbe, hogy aztán Isten mossa kezeit. Inkább azért, hogy kezelje az emberben lévő lázadást, hogy végül az emberben lévő dolgok megtisztulhassanak, hogy az embernek igaz tudása lehessen Istenről, és olyan legyen, mint egy szent. Ha ez megtörténik, akkor minden beteljesül. Valójában, amikor az emberben lévő kezelendő dolgokat kezelik, és az ember hangosan tanúságot tesz, a Sátán is vereséget szenved, és még ha lesz is néhány olyan dolog, amely eredendően megvan az emberben, és nem teljesen tisztult meg, amint a Sátán legyőzetett, ezek nem fognak többé zavart okozni, és akkor az ember teljesen megtisztul. Az ember még soha nem tapasztalt meg ilyen életet, de amikor a Sátán legyőzetik, minden rendeződik, az emberben lévő apróságok mind megoldódnak, és amint ez a fő probléma megoldódik, minden más gond is véget ér. Isten e földi megtestesülése során, amikor személyesen végzi munkáját az emberek között, minden munkája a Sátán legyőzése érdekében történik, és az ember meghódításával győzi le a Sátánt, valamint azáltal, hogy teljessé tesz titeket. Amikor hangosan tanúságot tesztek, az is a Sátán legyőzésének jele lesz. Az embert először meghódítják, és végül teljesen tökéletessé teszik a Sátán legyőzése érdekében. Lényegében azonban a Sátán legyőzése mellett ez egyben az egész emberiség szabadulása is a nyomorúság eme üres tengeréből. Függetlenül attól, hogy a munkára az egész világegyetemben vagy Kínában kerül-e sor, mindez azért történik, hogy a Sátán legyőzessen, és az egész emberiség számára eljöjjön az üdvösség, hogy az ember beléphessen a nyugalom helyére. A megtestesült Isten, ez a normális test éppen a Sátán legyőzése érdekében létezik. A testet öltött Isten munkája arra szolgál, hogy üdvösséget hozzon mindazoknak az ég alatt, akik szeretik Istent, az egész emberiség meghódításának érdekét szolgálja, a Sátán legyőzése mellett. Isten minden irányítási munkájának lényege elválaszthatatlan a Sátán legyőzésétől, hogy az egész emberiségnek elhozza az üdvösséget. Miért esik szó e munka nagy részében folyton arról, hogy tanúságot kell tennetek? És kire irányul ez a tanúságtétel? Nem a Sátánra irányul? Ez a tanúságtétel Istennek szól, azzal a céllal, hogy tanúságot tegyen amellett, hogy Isten munkája elérte a hatását. A tanúságtétel a Sátán legyőzésének munkájához kapcsolódik; ha nem lenne harc a Sátánnal, akkor az embernek nem kellene tanúságot tennie. Mivel a Sátánt le kell győzni, Isten az ember megmentésével egyidejűleg megköveteli, hogy az ember tanúságot tegyen Mellette a Sátán előtt, amit arra használ, hogy megmentse az embert és megküzdjön a Sátánnal. Ennek eredményeként az ember egyszerre az üdvösség tárgya és a Sátán legyőzésének eszköze, így az ember áll Isten egész irányításának középpontjában, míg a Sátán csupán a pusztítás tárgya, az ellenség. Lehet, hogy úgy érzed, nem tettél semmit, de a beállítottságodban bekövetkezett változások miatt tanúságot tettél, és ez a tanúságtétel a Sátánra irányul, és nem az embernek szól. Az ember nem alkalmas arra, hogy ilyen tanúságtételt élvezzen. Hogyan is érthetné meg az Isten által végzett munkát? Isten harcának tárgya a Sátán; az ember eközben csak az üdvösség tárgya. Az embernek romlott sátáni hajlamai vannak, és képtelen megérteni ezt a munkát. Ez a Sátán általi megrontás miatt van, nem pedig az ember velejárója, hanem a Sátán irányítja. Ma Isten fő munkája a Sátán legyőzése, vagyis az ember teljes meghódítása, hogy az ember végső tanúságot tehessen Isten mellett a Sátán előtt. Ily módon minden dolog beteljesedik. Sok esetben szabad szemmel nézve úgy tűnik számodra, hogy semmi sem történt, de valójában a munka már elvégeztetett. Az ember elvárja, hogy minden teljesített munka látható legyen, ám anélkül, hogy láthatóvá tenném számodra, Én már befejeztem a munkámat, mert a Sátán behódolt, ami azt jelenti, hogy teljesen legyőzetett, hogy Isten minden bölcsessége, hatalma és tekintélye legyőzte a Sátánt. Pontosan ez az a tanúságtétel, amelyet meg kell tenni, és bár az emberben nincs egyértelmű kifejeződése, bár szabad szemmel nem látható, a Sátán már legyőzetett. E munka egésze a Sátán ellen irányul, és a Sátánnal vívott harc miatt kerül rá sor. Így sok olyan dolog van, amit az ember nem lát sikeresnek, de Isten szemében már rég sikeresen befejeződött. Ez az egyik belső igazsága Isten minden munkájának.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére)

Isten napi igéi  593. szemelvény

Mindazoknak, akik hajlandóak tökéletessé válni, megvan az esélyük arra, hogy tökéletessé legyenek téve, ezért mindenki nyugodjon meg: a jövőben mindannyian be fogtok lépni a rendeltetési helyre. Ha azonban nem vagy hajlandó tökéletesedni, és nem vagy hajlandó belépni a csodálatos birodalomba, akkor az a te bajod. Mindazok, akik hajlandóak tökéletesedni, és hűségesek Istenhez, mindazok, akik engedelmeskednek, és mindazok, akik hűen teljesítik feladatukat – minden ilyen ember tökéletesedhet. Ma mindazok, akik nem végzik hűen a feladatukat, mindazok, akik nem hűségesek Istenhez, mindazok, akik nem vetik alá magukat Istennek, és különösen azok, akik megkapták a Szentlélek megvilágosodását és megvilágítását, de nem ültetik át azt a gyakorlatba –, mindezeket az embereket nem lehet tökéletessé tenni. Mindazokat, akik hajlandóak hűségesek lenni és engedelmeskedni Istennek, tökéletessé lehet tenni, még ha egy kicsit tudatlanok is; mindazokat, akik hajlandóak követni, tökéletessé lehet tenni. Nem kell aggódni emiatt. Mindaddig, amíg hajlandó vagy ebbe az irányba törekedni, tökéletessé válhatsz. Nem akarok elhagyni vagy kiűzni bárkit is közületek, de ha az ember nem törekszik a jóra, akkor csak saját magadat teszed tönkre; nem Én vagyok az, aki kiűz téged, hanem te magad. Ha te magad nem törekszel a jóra – ha lusta vagy, ha nem teljesíted a kötelességedet, vagy nem vagy hűséges, nem törekszel az igazságra, és mindig azt teszed, ami neked tetszik, ha meggondolatlanul viselkedsz, a saját hírnevedért és szerencsédért harcolsz, és gátlástalan vagy a másik nemhez fűződő kapcsolataidban, akkor viselni fogod a saját bűneid terhét; nem vagy méltó senki szánalmára. Az a szándékom, hogy mindannyian tökéletesedjetek, de legalábbis meg legyetek hódítva, hogy a munka ezen szakasza sikeresen befejeződhessen. Isten kívánsága az, hogy minden ember tökéletessé váljon, hogy végül megnyerje őket, hogy teljesen megtisztuljanak általa, és olyan emberré váljanak, akiket Ő szeret. Nem számít, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok – ez mind tény. Az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összehangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudatlanságoddal lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy vendégszeretetre, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel a képességeddel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudsz vendégszerető lenni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium terjesztése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a feladattal lesz összhangban, amit végzel. Hűségesnek lenni, a végsőkig engedelmeskedni, és az Isten iránti legfőbb szeretetre törekedni – ezt kell megvalósítanod, és nincs jobb gyakorlat, mint ez a három dolog. Végső soron az embernek ezt a három dolgot kell elérnie, és ha el tudja érni, akkor tökéletessé válik. Ám mindenekelőtt valóban törekedned kell, aktívan előre és felfelé kell nyomulnod, és nem szabad passzívnak lenned e tekintetben. Elmondtam, hogy minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve, és mind képesek arra, hogy tökéletesedjenek, ez igaz is, de te nem próbálsz meg jobbá válni a törekvésedben. Ha nem éred el ezt a három kritériumot, akkor végül is ki kell, hogy űzess. Azt akarom, hogy mindenki felzárkózzon, azt akarom, hogy mindenki rendelkezzen a Szentlélek munkájával és megvilágosításával, és képes legyen a végsőkig engedelmeskedni, mert ez a kötelesség, amit mindannyiótoknak teljesítenie kell. Amikor mindannyian teljesítettétek a kötelességeteket, mindannyian tökéletessé lesztek téve, hangos tanúságtételben is lesz részetek. Mindazok, akik rendelkeznek tanúságtétellel, azok, akik győzedelmeskedtek a Sátán felett, és elnyerték Isten ígéretét, továbbá ők azok, akik maradnak, hogy a csodálatos rendeltetési helyen éljenek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére)

Isten napi igéi  594. szemelvény

Kezdetben Isten nyugalomban volt. Abban az időben nem voltak emberek vagy bármi más a földön, és Isten még nem végzett semmilyen munkát. Csak az emberiség létezése és az emberiség megromlása után kezdte el irányító munkáját; ettől kezdve már nem pihent, hanem ehelyett az emberiség között kezdett el foglalatoskodni. Az emberiség romlása miatt vesztette el Isten a megnyugvását, és emellett az arkangyal lázadása miatt is. Ha Isten nem győzi le a Sátánt és nem menti meg a megrontott emberiséget, akkor soha többé nem lesz képes nyugalomra térni. Ahogyan az embernek hiányzik a nyugalom, úgy Istennek is, és amikor Ő ismét megpihen, az emberek is megpihennek majd. Nyugalomban élni háború nélküli, fertő nélküli és minden tartós igazságtalanság nélküli életet jelent. Vagyis olyan élet, amely mentes a Sátán zavarásaitól (itt a „Sátán” ellenséges erőkre utal) és a Sátán romlottságától, és nem is hajlamos semmilyen Istennel szemben álló erő általi megszállásra; olyan élet, amelyben minden a saját fajtáját követi, és imádhatja a teremtés Urát, és amelyben az ég és a föld teljesen nyugodt – ezt takarják az „emberek nyugodt élete” szavak. Amikor Isten megpihen, az igazságtalanság nem marad fenn többé a földön, az ellenséges erők sem támadnak többé, és az emberiség egy új birodalomba lép – nem lesz többé a Sátán által megrontott emberiség, hanem inkább egy olyan emberiség, amely megmenekült, miután a Sátán megrontotta. Az emberiség megnyugvásának napja egyben Isten megnyugvásának napja is lesz. Isten azért veszítette el a nyugalmát, mert az emberiség képtelen volt nyugalomra térni, nem pedig azért, mert eredetileg képtelen volt a nyugalomra. A nyugalomra térés nem jelenti azt, hogy minden megáll, vagy megszűnik fejlődni, és nem jelenti azt sem, hogy Isten felhagy a munkával, vagy hogy az emberek megszűnnek élni. A nyugalomra térés jele az lesz, amikor a Sátánt elpusztították, amikor azokat a gonosz embereket, akik csatlakoztak hozzá a gaztetteiben, megbüntették és semmivé tették, és amikor minden Istennel ellenséges erő megszűnik létezni. Isten nyugalomra térése azt jelenti, hogy többé nem fogja végezni az emberiség üdvözítésére irányuló munkáját. Az emberiség nyugalomra térése azt jelenti, hogy az egész emberiség Isten világosságában és áldásai alatt fog élni, mentesülve a Sátán rontásától, és többé nem fordul elő igazságtalanság. Isten gondviselése alatt az emberek normálisan fognak élni a földön. Amikor Isten és az emberiség együtt nyugalomra tér, az azt jelenti, hogy az emberiség megmenekült és a Sátán elpusztult, hogy Isten munkája az emberekben teljesen elkészült. Isten nem fog tovább dolgozni az emberekben, és azok nem fognak többé a Sátán hatalma alatt élni. Így Isten nem lesz többé elfoglalt, és az emberek nem lesznek többé állandóan mozgásban; Isten és az emberiség egyszerre fog megnyugvást lelni. Isten visszatér az Ő eredeti helyére, és minden ember visszatér a saját helyére. Ezek azok a rendeltetési helyek, ahol Isten és az emberek tartózkodni fognak, amint Isten teljes irányítása befejeződik. Istennek megvan Isten rendeltetési helye, az emberiségnek pedig az emberiség rendeltetési helye. Miközben Isten pihen, továbbra is vezeti majd az összes embert a földi életében, és amíg az Ő fényességében élnek, addig az egy igaz Istent fogják imádni a mennyben. Isten nem fog többé az emberiség között élni, és az emberek sem lesznek képesek Istennel együtt élni a Neki kijelölt helyen. Isten és az emberek nem élhetnek ugyanabban a birodalomban; hanem mindkettőnek megvan a maga saját életvitele. Isten az, aki az egész emberiséget irányítja, és az egész emberiség Isten irányítási munkájának kikristályosodása. Az emberek azok, akiket vezetnek, és nem ugyanabból az anyagból valók, mint Isten. „Megpihenni” azt jelenti, hogy visszatérünk az eredeti helyünkre. Ezért amikor Isten nyugalomra tér, az azt jelenti, hogy visszatért eredeti helyére. Többé nem él majd a földön, és nem lesz az emberiség között, hogy osztozzon örömükben és szenvedésükben. Amikor az emberek nyugalomra térnek, az azt jelenti, hogy a teremtés valódi tárgyai lettek; a földről imádják majd Istent, és normális emberi életet élnek. Az emberek többé nem lesznek engedetlenek Istennel szemben, vagy nem fognak ellenállni Neki, és visszatérnek Ádám és Éva eredeti életéhez. Ez lesz Isten és az emberek saját élete és rendeltetési helye, miután nyugalomra térnek. A Sátán veresége elkerülhetetlen fordulat a közte és Isten közötti háborúban. Mint ilyen, Isten nyugalomra térése az Ő irányítási munkájának befejezése után, valamint az emberiség teljes üdvözítése és nyugalomba térése egyaránt elkerülhetetlen irányvonallá vált. Az emberiség nyugvóhelye a földön van, Isten nyugvóhelye pedig a mennyben. Amíg az emberek a nyugalomban imádják Istent, addig a földön fognak élni, és amíg Isten az emberiség maradékát nyugalomba vezeti, a mennyből fogja vezetni őket, nem pedig a földről. Isten továbbra is a Lélek lesz, míg az emberek továbbra is hús-vér testek. Isten és az emberek más-más módon pihennek. Miközben Isten pihen, eljön és megjelenik az emberek között; miközben az emberek pihennek, Isten vezeti őket, hogy meglátogassák a mennyet, valamint, hogy élvezzék az ottani életet. Miután Isten és az emberiség nyugalomba tér, a Sátán nem fog többé létezni; hasonlóképpen azok a gonosz emberek is megszűnnek létezni. Mielőtt Isten és az emberiség megpihen, azok a gonosz egyének, akik egykor üldözték Istent a földön, valamint az ottani ellenségek, akik engedetlenek voltak Vele szemben, addigra elpusztulnak; az utolsó napok nagy katasztrófái kiirtják őket. Miután ezek a gonosz emberek teljesen megsemmisültek, a Föld soha többé nem ismeri majd a Sátán zavarását. Csak akkor kapja meg az emberiség a teljes üdvösséget, és akkor fejeződik be teljesen Isten munkája. Ezek az előfeltételei annak, hogy Isten és az emberiség nyugalomra térjen.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Isten napi igéi  595. szemelvény

Minden dolog végének közeledte Isten munkájának befejezését és egyúttal az emberiség fejlődésének végét is jelzi. Ez azt jelenti, hogy a Sátán által megrontott emberek majd elérik fejlődésük végső szakaszát, és Ádám és Éva leszármazottai bevégzik szaporodásukat. Ez azt is jelenti, hogy az ilyen, Sátán által megrontott emberiség számára lehetetlen lesz a további fejlődés. A kezdeti Ádám és Éva nem volt romlott, de az Édenkertből elűzött Ádámot és Évát megrontotta a Sátán. Amikor Isten és az emberek együtt nyugalomra térnek, Ádám és Éva – akiket kiűztek az Édenkertből – és leszármazottaik végül megszűnnek. A jövő emberiségét még mindig Ádám és Éva leszármazottai alkotják majd, de ők már nem a Sátán hatalma alatt élő emberek lesznek. Inkább olyan emberek lesznek, akiket megmentettek és megtisztítottak. Ez egy olyan emberiség lesz, amely megítéltetett és megfenyíttetett, és amely szent. Ezek az emberek nem olyanok lesznek, mint amilyen az emberi faj eredetileg volt; szinte azt lehet mondani, hogy egy teljesen másfajta emberiség lesz, mint Ádám és Éva a kezdetekben. Ezeket az embereket mindazok közül választják majd ki, akiket a Sátán megrontott, és ők lesznek azok, akik végül is kitartottak Isten ítélete és fenyítése alatt; ők lesznek az utolsó megmaradt embercsoport a megrontott emberiség között. Csak ezek az emberek lesznek képesek végső nyugalomra térni Istennel együtt. Azok, akik Isten ítélő és fenyítő munkája során az utolsó napokban – vagyis a megtisztítás végső munkája során – képesek szilárdan kitartani, lesznek azok, akik Isten mellett végső nyugalomra térnek; mint ilyenek, mindazok, akik nyugalomra térnek, megszabadulnak majd a Sátán befolyásától, és elnyeri őket Isten, miután átmentek az Ő végső tisztító munkáján. Ezek az emberek, akiket Isten végül majd elnyer, térnek végső nyugalomra. Isten fenyítő és ítélő munkájának célja lényegében az emberiség megtisztítása a végső megnyugvás érdekében; e tisztítás nélkül az emberiség egyetlen tagját sem lehetne fajtája szerint különböző kategóriákba sorolni, és nem tudna nyugalomra térni. Ez a munka az emberiség egyetlen útja ahhoz, hogy nyugalomra térjen. Csak Isten tisztító munkája fogja megtisztítani az embereket igaztalanságuktól, és csak az Ő fenyítő és ítélő munkája fogja felszínre hozni az emberiség engedetlen elemeit, ezáltal különválasztva azokat, akik megszabadíthatók, azoktól, akik nem, és azokat, akik megmaradnak, azoktól, akik nem. Amikor ez a munka véget ér, azok az emberek, akik maradhatnak, mind megtisztíttatnak, és az emberi mivolt egy magasabb állapotába lépnek, amelyben egy csodálatosabb második emberi életet élveznek majd a földön; más szóval, megkezdik emberi pihenésük napját, és együtt élnek Istennel. Miután megfenyítették és megítélték azokat, akik nem maradhatnak, igazi arcuk teljesen lelepleződik, majd ezt követően mindannyian elpusztulnak, és a Sátánhoz hasonlóan többé nem élhetnek túl a földön. A jövő emberiségében többé nem lesznek ilyen típusú emberek; az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy belépjenek a végső nyugalom földjére, és arra sem alkalmasak, hogy részt vegyenek a nyugalom napján, amelyen Isten és az emberiség osztozni fog, mivel ők a büntetés célpontjai, és gonosz, igaztalan emberek. Egyszer már megváltották őket, és ők is megítéltettek és megfenyíttettek; valaha ők is szolgálatot tettek Istennek. Amikor azonban eljön az utolsó nap, gonoszságuk miatt, valamint engedetlenségük és megváltásra való képtelenségük következtében mégis kivetik és elpusztítják őket; soha többé nem fognak a jövő világában életre kelni, és nem fognak többé a jövő emberisége között élni. Akár a halottak szellemei, akár még hús-vér testben élő emberek, minden gonosztevő és mindazok, akik nem szabadultak meg, pusztulásra jut, amint a szentek az emberiség között nyugalomra térnek. Ami ezeket a gonosztevő szellemeket és embereket illeti, vagy az igaz emberek lelkét és azokat, akik igazat cselekszenek, függetlenül attól, hogy melyik korszakban vannak, mindazok, akik gonoszságot követnek el, végül elpusztulnak, és mindazok, akik igazak, túlélnek majd. Az, hogy egy ember vagy egy lélek elnyeri-e az üdvösséget, nem teljesen a végső korszak munkája alapján dől el, inkább az határozza meg, hogy ellenállt-e vagy engedetlen volt-e Isten iránt vagy sem. Azok az emberek, akik az előző korszakban gonoszságot követtek el, és nem tudták elérni az üdvösséget, kétségtelenül büntetés célpontjai lesznek, és azok, akik a jelen korszakban gonoszságot követnek el, és nem menthetők meg, bizonyosan szintén büntetés célpontjai lesznek. Az embereket a jó és a rossz alapján csoportosítják, nem pedig aszerint, hogy melyik korszakban élnek. Miután így besorolták őket, nem kapnak azonnal büntetést vagy jutalmat, hanem Isten csak azután fogja elvégezni a gonosz büntetését és a jó jutalmazását, miután befejezte a hódító munkáját az utolsó napokban. Valójában azóta választja szét az embereket jóra és rosszra, amióta az emberiség üdvözítésének munkájához hozzákezdett. Éppen az a helyzet, hogy az igazakat csak azután fogja megjutalmazni, a gonoszokat pedig megbüntetni, miután munkája véget ért; nem arról van szó, hogy munkája befejeztével csoportokba válogatja őket, és utána azonnal nekilát a gonosz megbüntetésének és a jó jutalmazásának. E feladatot inkább csak akkor fogja elvégezni, amikor az Ő munkája teljesen befejeződött. Isten végső munkája, a gonosz megbüntetése és a jó jutalmazása mögött álló teljes cél az, hogy minden embert alaposan megtisztítson, hogy egy tisztán szent emberiséget juttathasson el az örök nyugalomba. Az Ő munkájának e szakasza a leglényegesebb; ez a végső szakasza az Ő egész irányítási munkájának. Ha Isten nem pusztítaná el a gonoszokat, hanem hagyná, hogy megmaradjanak, akkor még mindig nem volna képes minden ember nyugalomra térni, és Isten nem tudná az egész emberiséget egy jobb világba vinni. Az ilyen munka nem lenne teljes. Amikor az Ő munkája befejeződik, az egész emberiség teljesen szent lesz; csak így lesz képes Isten békésen nyugalomban élni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Isten napi igéi  596. szemelvény

Az emberek manapság még mindig képtelenek elengedni a hús-vér test dolgait; nem tudják feladni a testi élvezeteket, a világot, a pénzt vagy romlott beállítottságaikat. A legtöbb ember felületesen végzi tevékenységét. Valójában ezek az emberek egyáltalán nem hordozzák Istent a szívükben; sőt, ami még rosszabb, nem is rettegnek Istentől. Isten nincs a szívükben, ezért nem képesek érzékelni mindazt, amit Isten tesz, és még kevésbé képesek elhinni az Általa kimondott szavakat. Az ilyen emberek túlságosan a hús-vér testből valók; túlságosan mélyen romlottak, és mindenféle igazságot nélkülöznek. Mi több, nem hiszik el, hogy Isten képes testet ölteni. Aki nem hisz a megtestesült Istenben – vagyis aki nem hisz a látható Istenben vagy az Ő munkájában és szavaiban, és ehelyett a láthatatlan, mennyei Istent imádja –, az olyasvalaki, akinek Isten nincs a szívében. Az ilyen emberek lázadóak és ellenállnak Istennek. Hiányzik belőlük az emberi mivolt és az értelem, az igazságról nem is beszélve. Ráadásul ezen emberek számára a látható és kézzelfogható Isten még kevésbé hihető, miközben a láthatatlan és megfoghatatlan Istent tartják a leghitelesebbnek és legörvendetesebbnek. Amit keresnek, az nem a tényleges igazság, és nem is az élet igazi lényege; még kevésbé Isten akarata. Inkább az izgalmat keresik. Kétségkívül abban hisznek és azt követik, ami a leginkább lehetővé teszi számukra vágyaik beteljesítését. Csak azért hisznek Istenben, hogy saját vágyaikat kielégítsék, nem pedig azért, hogy az igazságot keressék. Az ilyen emberek vajon nem gonosztevők? Rendkívül magabiztosak, és egyáltalán nem hiszik, hogy Isten a mennyben elpusztítja az olyan „jó embereket”, mint ők maguk. Ehelyett azt hiszik, hogy Isten megengedi nekik, hogy megmaradjanak, sőt, bőségesen megjutalmazza őket, mivel sok mindent tettek Istenért, és jelentős „hűséget” tanúsítottak Iránta. Ha nekik is a látható Istent kellene követniük, amint nem teljesülnének a vágyaik, azonnal visszavágnának Istennek, vagy dühbe gurulnának. Aljas, megvetendő embereknek bizonyulnak, akik mindig csak a saját vágyaik kielégítésére törekszenek; nem az igazságot kereső, becsületes emberek. Ilyen emberek az úgynevezett gonoszok, akik Krisztust követik. Azok az emberek, akik nem keresik az igazságot, nem hihetnek az igazságban, és még kevésbé képesek érzékelni az emberiség jövőbeli kimenetelét, mivel nem hisznek a látható Isten egyetlen művében vagy szavában sem – és ez magában foglalja azt is, hogy nem képesek hinni az emberiség jövőbeli rendeltetési helyében. Ezért, még ha követik is a látható Istent, akkor is gonoszságot követnek el, és egyáltalán nem keresik az igazságot, és nem is gyakorolják az Általam megkövetelt igazságot. Azok az emberek, akik nem hiszik, hogy el fognak pusztulni, ezzel ellentétben pont azok, akik el fognak pusztulni. Mindannyian olyan okosnak hiszik magukat, és azt gondolják, hogy ők azok az emberek, akik az igazságot gyakorolják. Gonosz magatartásukat az igazságnak tekintik, és ezért dédelgetik. Az ilyen gonosz emberek nagyon magabiztosak; az igazságot tanításnak tekintik, és gonosz cselekedeteiket igazságnak tartják, de végül csak azt aratják, amit vetettek. Minél magabiztosabbak az emberek, és minél vadabbul arrogánsak, annál inkább képtelenek elnyerni az igazságot; minél inkább hisznek az emberek a mennyei Istenben, annál inkább ellenállnak Istennek. Ezek az emberek azok, akik büntetést kapnak.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Isten napi igéi  597. szemelvény

Mielőtt az emberiség nyugalomra térne, azt, hogy az egyes emberfajták büntetést vagy jutalmat kapnak-e, az határozza meg, hogy keresték-e az igazságot, ismerik-e Istent, és képesek-e alávetni magukat a látható Istennek. Azok, akik a látható Isten szolgálatában álltak, de mégsem ismerik Őt, és nem is engedelmeskednek Neki, nélkülözik az igazságot. Az ilyen emberek gonosztevők, és a gonosztevők kétségtelenül büntetés tárgyai lesznek; sőt, gonosz magatartásuknak megfelelően bűnhődnek majd. Isten azért van, hogy az emberek higgyenek Benne, és méltó is az engedelmességükre. Azok, akik csak a homályos és láthatatlan Istenben hisznek, olyan emberek, akik nem hisznek Istenben, és nem képesek alávetni magukat Istennek. Ha ezeknek az embereknek még mindig nem sikerül hinniük a látható Istenben, mire az Ő hódító munkája befejeződik, és továbbra is engedetlenek maradnak és ellenállnak a testben látható Istennek, akkor ezek a „homályoskodók” kétségtelenül pusztítás tárgyai lesznek. Pontosan úgy van, mint ahogyan néhányan közületek – bárki, aki szóban elismeri a megtestesült Istent, de nem tudja gyakorolni a megtestesült Istennek való alávetettség igazságát – végső soron kiűzetnek és elpusztulnak. Sőt, bárki, aki szóban elismeri a látható Istent, és az Általa kifejezett igazságot eszi és issza, miközben a homályos és láthatatlan Istent is keresi, biztosan a pusztulás tárgya lesz. Ezek közül az emberek közül senki sem tud megmaradni a nyugalom idejéig, amely Isten munkájának befejezése után jön el, és egyetlen ilyen emberhez hasonló egyén sem maradhat meg az említett nyugalom idején. A démoni emberek azok, akik nem gyakorolják az igazságot; lényegük az Istennel szembeni ellenállás és engedetlenség, és a legcsekélyebb szándékuk sincs arra, hogy alávessék magukat Neki. Az ilyen emberek mind a pusztuláséi lesznek. Az, hogy benned megvan-e az igazság, és hogy ellenállsz-e Istennek, a te lényegeden múlik, nem pedig a külsődön, vagy azon, ahogyan esetleg alkalomadtán beszélsz vagy viselkedsz. Azt, hogy egy egyén elpusztul-e vagy sem, a lényege határozza meg; ezt a viselkedése és az igazságra való törekvése által feltárt lényeg alapján döntik el. Azok között az emberek között, akik abban hasonlítanak egymáshoz, hogy munkát végeznek, és akik hasonló mennyiségű munkát végeznek, azok, akiknek az emberi lényege jó és akik az igazságot birtokolják, azok az emberek, akiknek megengedik, hogy fennmaradjanak, míg azok, akiknek az emberi lényege gonosz és akik nem engedelmeskednek a látható Istennek, azok, akik a pusztulás tárgyai lesznek. Istennek az emberiség rendeltetési helyével kapcsolatos minden munkája vagy szava az egyes egyének lényegének megfelelően fog foglalkozni az emberekkel; a legkisebb hiba sem fordul elő, és egyetlen tévedés sem történik. Csak amikor az emberek végeznek munkát, akkor keverednek bele emberi érzelmek vagy értelmezések. Az Isten által végzett munka a legmegfelelőbb; Ő egyáltalán nem tesz hamis állításokat egyetlen teremtményről sem. Jelenleg sokan vannak, akik nem képesek felfogni az emberiség jövőbeli rendeltetését, és akik nem hisznek az Általam kimondott szavaknak. Mindazok, akik nem hisznek, csakúgy, mint azok, akik nem gyakorolják az igazságot, démonok!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Isten napi igéi  598. szemelvény

Manapság azok, akik keresnek, és azok, akik nem keresnek, két teljesen különböző típusú ember, akiknek a rendeltetési helye is nagyon különböző. Azok, akik az igazság megismerésére törekszenek és az igazságot gyakorolják, azok, akiknek Isten elhozza az üdvösséget. Akik nem ismerik az igaz utat, azok démonok és ellenségek; ők az arkangyal leszármazottai, és a pusztítás tárgyai lesznek. Még azok is, akik egy homályos Isten jámbor hívei – nem démonok-e ők is? Azok az emberek, akik jó lelkiismerettel rendelkeznek, de nem fogadják el az igaz utat, démonok; az ő lényegük az Istennel szembeni ellenállás. Azok, akik nem fogadják el az igaz utat, azok, akik ellenállnak Istennek, és még ha az ilyen emberek sok megpróbáltatást viselnek is el, akkor is elpusztulnak. Mindazok, akik nem hajlandók lemondani a világról, akik nem bírják elviselni, hogy elváljanak a szüleiktől, és akik nem bírnak megszabadulni a saját testi élvezeteiktől, engedetlenek Istennel szemben, és mindannyian pusztítás tárgyai lesznek. Aki nem hisz a megtestesült Istenben, az démoni, sőt a pusztulásé lesz. Azok, akiknek van hite, de nem gyakorolják az igazságot, azok, akik nem hisznek a megtestesült Istenben, és azok, akik egyáltalán nem hisznek Isten létezésében, szintén a pusztítás tárgyai lesznek. Mindazok, akiknek megengedik, hogy fennmaradjanak, azok az emberek, akik átmentek a finomítás szenvedésén, és szilárdan álltak; ezek azok az emberek, akik valóban kiállták a próbákat. Bárki, aki nem ismeri el Istent, ellenség; vagyis bárki, aki nem ismeri el a megtestesült Istent – függetlenül attól, hogy ezen az áramlaton belül vagy kívül van-e vagy sem –, az antikrisztus! Ki a Sátán, kik a démonok, és kik Isten ellenségei, ha nem azok az ellenállók, akik nem hisznek Istenben? Nem ők-e azok az emberek, akik engedetlenek Istennel szemben? Nem ők-e azok, akik azt állítják, hogy hisznek, mégis nélkülözik az igazságot? Nem ők-e azok, akik csupán az áldások megszerzésére törekszenek, miközben képtelenek tanúságot tenni Istenről? Te még ma is azokkal a démonokkal keveredsz, és lelkiismerettel és szeretettel viseltetsz irántuk, de ebben az esetben nem a Sátán felé terjeszted-e ki a jó szándékot? Nem állsz-e szövetségben a démonokkal? Ha manapság az emberek még mindig képtelenek különbséget tenni jó és rossz között, és továbbra is vakon szeretnek és irgalmasak anélkül, hogy egyáltalán szándékoznának Isten akaratát keresni, vagy bármilyen módon képesek lennének Isten szándékait sajátjukként magukban hordozni, akkor a végük annál nyomorúságosabb lesz. Aki nem hisz a testet öltött Istenben, az Isten ellensége. Ha képes vagy lelkiismeretességet és szeretetet tanúsítani egy ellenség iránt, akkor nem nélkülözöd-e az igazságérzetet? Ha te összeegyeztethető vagy azokkal, akiket utálok és akikkel nem értek egyet, és továbbra is szeretettel vagy személyes érzésekkel viseltetsz irántuk, akkor nem vagy-e engedetlen? Nem állsz-e szándékosan ellen Istennek? Az ilyen személy birtokolja az igazságot? Ha az emberek lelkiismeretességet tanúsítanak ellenségeik iránt, szeretetet a démonok iránt és irgalmat a Sátán iránt, akkor nem zavarják-e szándékosan Isten munkáját? Azok az emberek, akik csak Jézusban hisznek, és nem hisznek a megtestesült Istenben az utolsó napokban, valamint azok, akik szóban azt állítják, hogy hisznek a megtestesült Istenben, de gonoszságot cselekszenek, mind antikrisztusok, nem is beszélve azokról, akik még csak nem is hisznek Istenben. Mindezek az emberek pusztítás tárgyai lesznek. A mérce, amely szerint az emberek megítélik a többi embert, a viselkedésükön alapul; akiknek a viselkedése jó, azok igazak, míg akiknek a viselkedése visszataszító, azok gonoszak. A mérce, amely szerint Isten megítéli az embereket, azon alapul, hogy a lényegük aláveti-e magát Neki vagy sem; aki aláveti magát Istennek, az igaz ember, míg aki nem, az ellenség és gonosz ember, függetlenül attól, hogy ennek az embernek a viselkedése jó vagy rossz, és függetlenül attól, hogy a beszéde helyes vagy helytelen. Vannak, akik jó tettekkel szeretnének jó rendeltetési helyet elérni a jövőben, és vannak, akik szép szavakkal szeretnének jó rendeltetési helyet elérni. Mindenki tévesen azt hiszi, hogy Isten az emberek viselkedésének megfigyelése vagy beszédük meghallgatása után határozza meg az emberek sorsát; sokan ezért ezt akarják kihasználni, hogy becsapják Istent, hogy egy pillanatnyi kegyben részesítse őket. A jövőben azok az emberek, akik a nyugalom állapotában maradnak fenn, mindannyian kiállják majd a nyomorúság napját, és tanúságot is tesznek Isten mellett; mindannyian olyan emberek lesznek, akik teljesítették kötelességeiket, és akik tudatosan alávetették magukat Istennek. Azoknak, akik csupán a szolgálat lehetőségét akarják kihasználni azzal a szándékkal, hogy elkerüljék az igazság gyakorlását, nem lesz lehetőségük fennmaradni. Istennek megfelelő mércéi vannak minden ember kimenetelének elrendezésére; Ő nem egyszerűen az egyén szavai és viselkedése szerint hozza meg ezeket a döntéseket, és nem is az alapján, hogy valaki hogyan viselkedik egy adott időszakban. Egyáltalán nem lesz elnéző valakinek a gonosz viselkedésével szemben az Őneki korábban végzett szolgálata miatt, és nem fog megkímélni valakit a haláltól sem az Istenért tett egyszeri áldozathozatala miatt. Senki sem kerülheti el a gonoszságáért járó megtorlást, és senki sem palástolhatja gonosz viselkedését, hogy ezáltal elkerülje a pusztulás kínjait. Ha az emberek valóban teljesíteni tudják saját kötelességüket, az azt jelenti, hogy örökké hűségesek Istenhez, és nem keresik a jutalmat, függetlenül attól, hogy áldást kapnak-e vagy szerencsétlenség éri őket. Ha az emberek hűségesek Istenhez, amikor látják az áldásokat, de elveszítik hűségüket, amikor nem látnak áldásokat, és ha végül még mindig képtelenek tanúságot tenni Isten mellett vagy teljesíteni a rájuk háruló kötelességeket, akkor továbbra is a pusztítás tárgyai lesznek, annak ellenére, hogy korábban egyszer már hűséggel szolgálták Istent. Röviden, a gonosz emberek nem élhetnek az örökkévalóságon keresztül, és nem is térhetnek nyugalomra; csak az igazak a nyugalom urai. Ha az emberiség egyszer jó útra tér, az emberek normális emberi életet élhetnek. Mindannyian teljesítik majd a saját kötelességüket, és teljes mértékben hűségesek lesznek Istenhez. Teljesen levetik engedetlenségüket és romlott beállítottságaikat, és Istenért és Isten miatt élnek majd, mentesülve mind az engedetlenségtől, mind az ellenállástól. Mindannyian képesek lesznek teljesen alávetni magukat Istennek. Ez lesz Isten és az emberiség élete; ez lesz a királyság élete, és ez lesz a nyugalom élete.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Isten napi igéi  599. szemelvény

Azok, akik teljesen hitetlen gyermekeiket és rokonaikat a gyülekezetbe hurcolják, mind rendkívül önzők, és csak játsszák a kedvességet. Ezek az emberek csak arra koncentrálnak, hogy kedvesek legyenek, függetlenül attól, hogy hisznek-e vagy sem, és függetlenül attól, hogy ez Isten akarata-e. Vannak, akik a feleségüket viszik Isten elé, vagy a szüleiket rángatják Isten elé, és attól függetlenül, hogy a Szentlélek egyetért-e vagy sem ezzel, vagy dolgozik-e bennük, vakon folytatják a „tehetséges emberek örökbefogadását” Isten számára. Miféle jó származhat abból, ha kedvességet tanúsítunk e nem hívők iránt? Még ha ők, akik nélkülözik a Szentlélek jelenlétét, küzdenek is azért, hogy kövessék Istent, akkor sem menthetők meg, ahogyan azt egyesek esetleg hinnék. Azok, akik elnyerhetik az üdvösséget, valójában nem is olyan könnyen nyerhetők meg. Azok az emberek, akik nem mentek át a Szentlélek munkáján és próbáin, és akiket a megtestesült Isten nem tökéletesített, teljesen alkalmatlanok arra, hogy teljessé tegyék őket. Ezért attól a pillanattól kezdve, hogy névlegesen elkezdik követni Istent, ezek az emberek nélkülözik a Szentlélek jelenlétét. A körülményeik és tényleges állapotuk fényében egyszerűen nem tehetők teljessé. Ezért a Szentlélek úgy határoz, hogy nem fordít rájuk sok energiát, nem ad nekik semmilyen megvilágosodást, és nem is vezeti őket semmilyen módon; csupán megengedi nekik, hogy kövessék, és végül feltárja kimenetelüket – ez elég. Az emberiség lelkesedése és szándékai a Sátántól származnak, és ezek a dolgok semmiképpen sem tudják beteljesíteni a Szentlélek munkáját. Nem számít, milyenek az emberek, a Szentlélek munkájának meg kell lennie bennük. Vajon képesek-e az emberek teljessé tenni az embereket? Miért szereti a férj a feleségét? Miért szereti egy feleség a férjét? Miért engedelmeskednek a gyerekek a szüleiknek? Miért dédelgetik a szülők a gyermekeiket? Valójában milyen szándékok rejlenek az emberekben? Nem az a szándékuk, hogy saját terveiket és önző vágyaikat kielégítsék? Valóban Isten irányítási terve érdekében akarnak cselekedni? Valóban Isten munkája érdekében cselekszenek? Az a szándékuk, hogy teljesítsék egy teremtett lény kötelességeit? Azok, akik attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtek hinni Istenben, nem képesek elérni a Szentlélek jelenlétét, soha nem nyerhetik el a Szentlélek munkáját; ezek az emberek kétségkívül pusztulásra ítélt tárgyak. Bármennyi szeretetet is érez valaki irántuk, az nem helyettesítheti a Szentlélek munkáját. Az emberek lelkesedése és szeretete emberi szándékokat képvisel, de nem képviselheti Isten szándékait, és Isten munkáját sem helyettesítheti. Még ha valaki a lehető legnagyobb szeretetet vagy irgalmasságot tanúsítja is azok iránt az emberek iránt, akik névlegesen hisznek Istenben, és úgy tesznek, mintha követnék Őt, anélkül, hogy tudnák, mit jelent valójában hinni Istenben, ők akkor sem fogják elnyerni Isten együttérzését, mint ahogy a Szentlélek munkáját sem. Még ha az Istent őszintén követő emberek gyenge képességekkel rendelkeznek is, és nem képesek sok igazságot megérteni, alkalmanként mégis elnyerhetik a Szentlélek munkáját; azonban azok, akiknek meglehetősen jó képességük van, de nem hisznek őszintén, egyszerűen nem nyerhetik el a Szentlélek jelenlétét. Az ilyen embereknél egyáltalán nincs lehetőség az üdvösségre. Még ha olvassák is Isten szavait vagy időnként prédikációkat hallgatnak, sőt, még ha dicséretet énekelnek is Istennek, végső soron nem lesznek képesek megmaradni a megnyugvás idejéig. Azt, hogy az emberek őszintén igyekeznek-e, nem az határozza meg, hogy mások hogyan ítélik meg őket, vagy, hogy a környezetük hogyan tekint rájuk, hanem az, hogy a Szentlélek munkálkodik-e rajtuk, és hogy elérték-e a Szentlélek jelenlétét. Ezen túlmenően attól függ, hogy változnak-e a beállítottságaik, és attól, hogy a Szentlélek munkájának egy bizonyos időszakon át tartó megélése után szereztek-e bármilyen ismeretet Istenről. Ha a Szentlélek munkálkodik egy személyen, akkor ennek a személynek a természete fokozatosan megváltozik, és az Istenbe vetett hittel kapcsolatos szemléletmódja fokozatosan tisztábbá válik. Függetlenül attól, hogy az emberek mennyi ideig követik Istent, amennyiben megváltoztak, az azt jelenti, hogy a Szentlélek munkálkodik rajtuk. Ha nem változtak meg, az azt jelenti, hogy a Szentlélek nem dolgozik rajtuk. Még ha ezek az emberek nyújtanak is valamilyen szolgálatot, az áldások elnyerésének vágya hajtja őket erre. Az, hogy csak alkalmanként végeznek szolgálatot, nem helyettesítheti a beállítottságaikban bekövetkező változás megélését. Végső soron mégis elpusztulnak, mert a királyságban nem lesz szükség szolgálattevőkre, és nem lesz szükség senkire sem, akinek a beállítottsága nem változott úgy, hogy azoknak az embereknek szolgáljon, akik tökéletesedtek, és akik hűségesek Istenhez. Azok a múltban elhangzott szavak, hogy „Ha valaki hisz az Úrban, az egész családjára rámosolyog a szerencse”, a Kegyelem Korára illenek, de nem kapcsolódnak az emberiség rendeltetési helyéhez. Ezek csak a Kegyelem Korának egy szakaszában voltak megfelelőek. E szavak jelentéstartalma a békére és az anyagi áldásokra irányult, amelyeket az emberek élveztek; nem azt jelentették, hogy annak, aki az Úrban hisz, az egész családja üdvösségre jut, és azt sem, hogy amikor valaki áldásban részesül, az egész családja is nyugalomra térhet. Azt, hogy valaki áldásban részesül-e vagy szerencsétlenséget szenved, saját lényege határozza meg, nem pedig valamiféle közös lényeg, amelyen esetleg másokkal osztozik. Az ilyen mondásnak vagy szabálynak egyszerűen nincs helye a királyságban. Ha valaki végül képes életben maradni, az azért van, mert eleget tett Isten elvárásainak, ha pedig végül nem tud fennmaradni a megnyugvás idejéig, az azért van, mert engedetlen volt Istennel szemben, és nem tett eleget Isten elvárásainak. Mindenkinek megvan a megfelelő rendeltetési helye. Ezeket a rendeltetési helyeket az egyes emberek lényege határozza meg, és egyáltalán semmi közük sincs más emberekhez. Egy gyermek gonosz viselkedését nem lehet átruházni a szüleire, sem egy gyermek igazságosságában nem osztozhatnak a szülei. Egy szülő gonosz viselkedése nem vihető át a gyermekeire, és a szülő igazságossága sem osztható meg a gyermekeivel. Mindenki viseli a saját bűneit, és mindenki élvezi a maga áldásait. Senki sem helyettesítheti a másik embert; ez az igazságosság. Az ember szemszögéből nézve, ha a szülők áldásban részesülnek, akkor a gyermekeiknek is képesnek kell lenniük erre, és ha a gyermekek rosszat követnek el, akkor a szüleiknek kell vezekelniük ezekért a bűnökért. Ez egy emberi nézőpont és a dolgok intézésének emberi módja; ez nem Isten nézőpontja. Mindenki sorsát a viselkedéséből fakadó lényege határozza meg, és ez mindig megfelelően meghatározott. Senki sem viselheti más bűneit; még inkább, senki sem kaphat büntetést más helyett. Ez egyértelmű. Egy szülőnek a gyermekei iránt érzett odaadó gondoskodása nem jelenti azt, hogy a gyermekei helyett is végezhet igaz tetteket, és a gyermek szülei iránti kötelességtudó odaadása sem jelenti azt, hogy a szülei helyett is cselekedhet igaz tetteket. Ezt jelentik valójában a következő szavak: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” Az emberek nem vezethetik megnyugvásra gonosztevő gyermekeiket az irántuk érzett mélységes szeretetük alapján, és senki sem vezetheti megnyugvásra feleségét (vagy férjét) saját igaz magatartása alapján. Ez egy törvényszerű szabály; ez alól senki sem lehet kivétel. Végső soron az igazságot cselekvők az igazságot cselekvők, a gonosztevők pedig a gonosztevők. Az igazak végül életben maradhatnak, míg a gonosztevők elpusztíttatnak. A szentek szentek; ők nem mocskosak. A mocskosak mocskosak, és egy részük sem szent. Azok az emberek, akiket el fognak pusztítani, mind a gonoszok, és azok, akik életben maradnak, mind az igazak – még akkor is, ha a gonoszok gyermekei igaz tetteket követnek el, és még akkor is, ha az igazak szülei gonosz tetteket követnek el. Nincs kapcsolat egy hívő férj és egy hitetlen feleség között, és nincs kapcsolat hívő gyermekek és hitetlen szülők között; ez a kétféle ember teljesen összeegyeztethetetlen. Mielőtt az ember nyugalomra térne, vannak testi rokonai, de ha egyszer belépett a nyugalomba, akkor már nem lesz semmilyen testi rokona, akiről beszélhetnénk. Azok, akik teljesítik a kötelességüket, ellenségei azoknak, akik nem teljesítik; azok, akik szeretik Istent, és azok, akik gyűlölik Őt, ellentétben állnak egymással. Azok, akik majd nyugalomra térnek, és azok, akiket majd elpusztítanak, két összeférhetetlen típusú teremtmény. Azok a teremtmények, amelyek teljesítik kötelességeiket, képesek lesznek a túlélésre, míg azok, amelyek nem teljesítik kötelességeiket, a pusztulás tárgyává válnak; mi több, ez az örökkévalóságon át fog tartani. Azért szereted-e a férjedet, hogy teljesítsd a teremtett lényként rád háruló kötelességeidet? Azért szereted-e a feleségedet, hogy teljesítsd a teremtett lényként rád háruló kötelességet? Azért vagy-e kötelességtudó a hitetlen szüleiddel szemben, hogy teljesítsd teremtett lényként vállalt kötelességeidet? Helyes vagy helytelen az Istenbe vetett hitről alkotott emberi szemlélet? Miért hiszel Istenben? Mit szeretnél elérni? Hogyan szereted Istent? Azok, akik nem tudják teljesíteni a teremtett lényekként rájuk háruló kötelességüket, és akik nem képesek minden erőfeszítést megtenni, pusztítás tárgyává válnak. A mai emberek között léteznek fizikai kapcsolatok, valamint vérségi kötelékek, de a jövőben ezek mind meg fognak szűnni. A hívők és a hitetlenek nem férnek össze, sőt, inkább szemben állnak egymással. A nyugalomban lévők hinni fognak abban, hogy van Isten, és alávetik magukat Istennek, míg az Istennek engedetlenek mind a pusztuláséi lesznek. Nem léteznek majd többé családok a földön; hogyan is létezhetnének szülők, gyermekek vagy házastársi kapcsolatok? A hit és a hitetlenség összeférhetetlensége teljesen megszakítja majd az ilyen fizikai kapcsolatokat!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Isten napi igéi  600. szemelvény

Eredetileg nem léteztek családok az emberiségben; csak egy férfi és egy nő létezett – két különböző fajta emberi lény. Nem voltak országok, családokról nem is beszélve, de az emberiség romlottsága következtében mindenféle emberek önálló klánokba szerveződtek, amelyek később országokká és etnikumokká fejlődtek. Ezek az országok és etnikumok kis különálló családokból álltak, és ilyen módon a nyelv és a határok különbségei alapján osztották szét a mindenféle embert a különböző rasszok között. Valójában, akárhány rassz is van a világon, az emberiségnek egyetlen őse van. Kezdetben csak kétféle ember létezett, és ez a kétféle ember a férfi és a nő volt. Isten munkájának előrehaladása, a történelem alakulása és a földrajzi változások következtében azonban az embereknek ez a két fajtája különböző mértékben még többféle emberré fejlődött. Alapvetően, függetlenül attól, hogy hány rassz alkotja az emberiséget, az emberiség egésze még mindig Isten teremtménye. Nem számít, hogy az emberek milyen rasszhoz tartoznak, mindannyian az Ő teremtményei; mindannyian Ádám és Éva leszármazottai. Bár nem Isten keze alkotta őket, mégis Ádám és Éva leszármazottai, akiket Isten személyesen teremtett. Nem számít, hogy az emberek milyen típusú lényekhez tartoznak, mindannyian az Ő teremtményei; mivel az emberiséghez tartoznak, amelyet Isten teremtett, rendeltetésük az, ami az emberiségé kell legyen, és az embereket szervező szabályok szerint osztották szét őket. Vagyis minden gonosztevő és minden igaz végül is teremtmény. Azok a teremtmények, melyek gonoszságot követnek el, végül elpusztulnak, és azok a teremtmények, akik igaz tetteket hajtanak végre, fennmaradnak. Ez a legmegfelelőbb megoldás e kétféle teremtmény számára. A gonosztevők engedetlenségük következtében nem tagadhatják, hogy bár Isten teremtményei, de a Sátán hatalmába kerítette őket, és ezért nem üdvözülhetnek. Az igazul viselkedő teremtmények, azon tény alapján, hogy életben maradnak, nem tagadhatják, hogy Isten teremtette őket, és miután a Sátán megrontotta őket, mégis üdvösséget kaptak. A gonosztevők olyan teremtmények, akik engedetlenek Istennel szemben; ők olyan teremtmények, akik nem üdvözülhetnek, és akiket a Sátán már teljesen megszállt. A gonoszságot elkövető emberek is emberek; ők olyan emberi lények, akiket a végletekig megrontottak, és akiket nem lehet megmenteni. Minthogy ők is teremtmények, az igaz magatartású embereket is megrontották, de ők olyan emberek, akik hajlandóak kitörni romlott beállítottságaikból, és képessé váltak arra, hogy alávessék magukat Istennek. Az igaz magatartású emberek nem bővelkednek az igazságosságban, hanem megváltást kaptak, és megszabadultak a romlott beállítottságaiktól; képesek alávetni magukat Istennek. Ők a végén megállják a helyüket, bár ez nem jelenti azt, hogy a Sátán soha nem rontotta meg őket. Miután Isten munkája véget ér, az Ő összes teremtménye között lesznek olyanok, akik elpusztulnak, és lesznek olyanok, akik fennmaradnak. Ez az Ő irányító munkájának szükségszerű iránya; senki sem tagadhatja ezt. A gonosztevőknek nem lesz lehetőségük a túlélésre; azok, akik engedelmeskednek és a végsőkig követik Istent, biztosan fennmaradnak. Mivel ez a munka az emberiség irányítási munkája, lesznek, akik megmaradnak, és lesznek, akik kivettetnek. Ezek különböző kimenetek a különböző típusú emberek számára, és ezek a legmegfelelőbb eljárásmódok Isten teremtményei számára. Isten utolsó rendezése az emberiséggel kapcsolatban az, hogy szétválasztja őket a családok szétszakításával, az etnikumok szétzúzásával és a nemzeti határok feldarabolásával egy családok és nemzeti határok nélküli rendszerben, mivel az emberek végül is egy őstől származnak, és Isten teremtményei. Röviden, a gonosztevő teremtmények mind elpusztulnak, az Istennek engedelmeskedő teremtmények pedig életben maradnak. Ily módon nem lesznek családok, nem lesznek országok, és különösen nem lesznek etnikumok az eljövendő megnyugvás idején; ez a fajta emberiség lesz a legszentebb fajta emberiség. Ádámot és Évát eredetileg azért teremtették, hogy az emberiség mindenről gondoskodhasson a földön; az emberek eredetileg minden dolog urai voltak. Az emberek megteremtésével az volt Jahve szándéka, hogy lehetővé tegye számukra, hogy a földön létezzenek, és gondoskodjanak minden dologról a földön, mivel az emberiség eredetileg nem volt megrontva, és képtelen volt gonoszságot elkövetni. Miután azonban az emberek megromlottak, már nem voltak minden dolog őrzői. Isten megváltásának célja az emberiség e funkciójának helyreállítása, az emberiség eredeti értelmének és eredeti engedelmességének visszaállítása; a nyugalomban lévő emberiség maga lesz annak az eredménynek a megtestesítője, amelyet Isten a megváltás munkájával remél elérni. Bár ez már nem olyan élet lesz, mint amilyen az Édenkertben volt, a lényegük ugyanaz lesz; az emberiség egyszerűen már nem lesz a korábbi romlatlan önmaga, hanem egy olyan emberiség, amely romlottá vált, és később üdvösségben részesült. Ezek az emberek, akik üdvösséget kaptak, végül (vagyis miután Isten munkája befejeződött) nyugalomra térnek. Hasonlóképpen, a büntetésre várók kimenetele is teljesen feltárul a végén, és csak Isten munkájának befejeződése után fogják elpusztítani őket. Más szóval, miután az Ő munkája befejeződött, a gonosztevőket és az üdvözülteket egyaránt felfedik, mert az összes embertípus felfedésének munkáját (akár a gonosztevők, akár az üdvözültek közé tartoznak) egyszerre fogják mindenkin véghezvinni. A gonosztevők kivettetnek, és azokat, akiknek megengedték, hogy maradjanak, ezzel egyidőben felfedik. Ezért az összes embertípus sorsa egyszerre fog kiderülni. Isten nem fogja megengedni, hogy az üdvösségre jutott emberek egy csoportja nyugalomra térjen, mielőtt a gonosztevőket félreállítja, és apránként megítéli vagy megbünteti őket; ez nem állna összhangban a tényekkel. Amikor a gonosztevőket elpusztítják, és azok, akik fennmaradhatnak, nyugalomra térnek, Isten munkája az egész világegyetemben befejeződik. Nem lesz rangsor azok között, akik áldásban részesülnek, és azok között, akik szerencsétlenséget szenvednek; azok, akik áldásban részesülnek, örökké élni fognak, míg azok, akiket szerencsétlenség ér, mindörökre elpusztulnak. A munka e két lépcsője egyszerre fejeződik be. Pontosan az engedetlen emberek létezése miatt fog feltárulni azok igazságossága, akik engedelmeskednek, és pontosan azért, mert vannak olyanok, akik áldásban részesültek, fog feltárulni az a szerencsétlenség, amelyet a gonosztevők szenvednek el gonosz viselkedésük miatt. Ha Isten nem leplezné le a gonosztevőket, akkor az Istennek őszintén engedelmeskedő emberek soha nem látnák meg a napot; ha Isten nem vinné megfelelő rendeltetési helyre azokat, akik engedelmeskednek neki, akkor az Istennek engedetlenek nem kaphatnák meg megérdemelt megtorlásukat. Ez Isten munkájának folyamata. Ha Ő nem végezné el ezt a munkát, a rossz büntetését és a jó jutalmazását, akkor a teremtményei soha nem juthatnának el a megfelelő rendeltetési helyükre. Amint az emberiség majd nyugalomra tér, a gonosztevőket addigra elpusztítják, és az egész emberiség a helyes útra kerül; minden embertípus a saját fajtájával lesz, összhangban azokkal a feladatokkal, amelyeket el kellene végezniük. Csak ez lesz az emberiség nyugalmának napja, ez lesz az emberiség fejlődésének a szükségszerű iránya, és csak, amikor az emberiség nyugalomra tér, akkor fog Isten nagy és végső alkotása beteljesedni; ez lesz az Ő munkájának az utolsó része. Ez a munka véget vet az emberiség egész dekadens testi életének, csakúgy, mint a romlott emberiség életének. Az emberek attól fogva egy új birodalomba lépnek. Bár minden ember a hús-vér testben fog élni, jelentős különbségek lesznek ennek az életnek a lényege és a romlott emberiség élete között. E lét és a romlott emberiség létének jelentősége szintén különbözik. Bár ez nem egy újfajta ember élete lesz, mégis azt lehet mondani, hogy az üdvösségben részesült emberiség élete lesz, valamint olyan élet, amelyben helyreállt az emberi mivolt és az értelem. Olyan emberekről van szó, akik egykor engedetlenek voltak Istennel szemben, akiket Isten meghódított, majd megmentett; ők olyan emberek, akik meggyalázták Istent, majd később tanúságot tettek Róla. Miután elviselték és túlélték az Ő próbáját, létük a legértelmesebb lét lesz; ők azok az emberek, akik a Sátán előtt tanúságot tettek Istenről, és azok az emberek, akik alkalmasak az életre. A pusztuláséi azok lesznek, akik nem tudnak tanúságot tenni Istenről, és nem alkalmasak arra, hogy tovább éljenek. Az ő pusztulásuk a gonosz viselkedésük következménye lesz, és ez a megsemmisülés a legjobb vég a számukra. A jövőben, amikor az emberiség belép a gyönyörű birodalomba, már nem lesz olyan kapcsolat férj és feleség, apa és lánya vagy anya és fia között, mint amilyet az emberek elképzelnének. Akkoriban minden ember a saját fajtáját fogja követni, és a családok addigra szétesnek. Miután teljesen elbukott, a Sátán soha többé nem fogja zavarni az emberiséget, és az embereknek nem lesznek többé romlott sátáni beállítottságaik. Azok az engedetlen emberek addigra elpusztulnak, és csak az engedelmes emberek maradnak meg. Mint ilyen, nagyon kevés család marad fenn érintetlenül; hogyan létezhetnek továbbra is fizikai kapcsolatok? Az emberiség korábbi testi élete teljesen tiltott lesz; hogyan létezhetnek akkor az emberek között fizikai kapcsolatok? A romlott sátáni beállítottságok nélkül az emberi élet már nem a régi, múltbeli élet lesz, hanem egy új élet. A szülők elveszítik a gyermekeket, és a gyermekek elveszítik a szülőket. A férjek elveszítik a feleségeket, és a feleségek elveszítik a férjeket. Jelenleg léteznek fizikai kapcsolatok az emberek között, ezek azonban nem fognak többé létezni, ha egyszer mindenki nyugalomra tér. Csak ez a fajta emberiség fog rendelkezni igazsággal és szentséggel; csak ez a fajta emberiség tudja imádni Istent.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Isten napi igéi  601. szemelvény

Isten megteremtette az embereket, a földre helyezte őket, és azóta is Ő vezeti őket. Azután megmentette őket, és Ő Maga szolgált az emberiség vétekáldozatául. A végén még meg kell hódítania az emberiséget, teljesen meg kell mentenie az embereket, és vissza kell állítania őket eredeti hasonlatosságukba. Ez az a munka, amivel Ő a kezdetektől fogva foglalkozik – az emberiség eredeti képmására és hasonlatosságára való visszaállítása. Isten meg fogja alapítani az Ő királyságát és vissza fogja állítani az emberek eredeti hasonlatosságát, ami azt jelenti, hogy Isten vissza fogja állítani a hatalmát a földön és az egész teremtés fölött. Az emberiség elvesztette istenfélő szívét, valamint az Isten teremtményeit megillető funkcióját, miután a Sátán megrontotta, és ezáltal Istennek engedetlen ellenséggé vált. Az emberiség ezután a Sátán hatalma alatt élt és a Sátán parancsait követte; így Istennek nem volt módja arra, hogy a teremtményei között munkálkodjon, és egyre kevésbé tudta elnyerni félelmüket. Az embereket Isten teremtette, és Istent kellene imádniuk, de valójában hátat fordítottak Neki, és helyette a Sátánt imádták. A Sátán lett a bálvány a szívükben. Így Isten elvesztette a szívükben az Ő tekintélyét, ami azt jelenti, hogy elvesztette az emberiség megteremtése mögötti értelmet. Ezért ahhoz, hogy helyreállítsa az emberiség Általa való teremtése mögötti értelmet, vissza kell állítania az eredeti hasonlatosságukat, és meg kell szabadítania az emberiséget a romlott beállítottságaiktól. Ahhoz, hogy visszaszerezze az embereket a Sátántól, meg kell mentenie őket a bűntől. Csak így tudja fokozatosan helyreállítani Isten eredeti hasonlatosságukat és működésüket, és végül helyreállítani az Ő királyságát. Az engedetlenség fiainak végső elpusztítására is sor kerül, hogy az emberek jobban imádhassák Istent és jobban élhessenek a földön. Mivel Isten teremtette az embereket, ráveszi őket, hogy imádják Őt; mivel vissza akarja állítani az emberiség eredeti funkcióját, ezért teljesen és minden torzítás nélkül állítja vissza azt. Az Ő hatalmának helyreállítása azt jelenti, hogy eléri, hogy az emberek imádják Őt és alávessék magukat Neki; ez azt jelenti, hogy Isten az embereket Önmaga miatt tartja életben, ellenségeit pedig pusztulás tárgyává teszi az Ő hatalma következtében. Ez azt jelenti, hogy Isten eléri, hogy minden, ami Róla szól, fennmaradjon az emberek között, bárki ellenállása nélkül. Az a királyság, amelyet Isten fel akar állítani, az Ő saját királysága. Az emberiség, amelyet Ő akar, az, amely imádni fogja Őt, amely teljesen aláveti magát Neki, és kinyilvánítja az Ő dicsőségét. Ha Isten nem menti meg a romlott emberiséget, akkor az emberiség Általa való megteremtése mögött álló értelem elvész; nem lesz többé tekintélye az emberek között, és az Ő királysága többé nem lesz képes létezni a földön. Ha Isten nem pusztítja el az Iránta engedetlen ellenségeket, akkor képtelen lesz elnyerni teljes dicsőségét, sem az Ő királyságát nem tudja megalapítani a földön. Ezek lesznek munkája befejezésének és az Ő nagy művének jelei: teljesen elpusztítani az emberiség közül azokat, akik engedetlenek Vele szemben, és megnyugvásba vinni azokat, akiket teljessé tett. Amikor az emberek visszanyerik eredeti hasonlatosságukat, és amikor képesek lesznek teljesíteni az őket illető kötelességeket, megmaradnak a megfelelő helyükön, és alávetik magukat Isten minden intézkedésének, akkor majd Isten elnyeri a földön az Őt imádó emberek egy csoportját, és egy olyan királyságot is létrehoz a földön, amely Őt imádja. Örök győzelmet fog aratni a földön, és mindazok, akik Ellene vannak, mindörökre elpusztulnak. Ez majd visszaállítja az Ő emberiség megteremtését illető eredeti szándékát; visszaállítja az Ő minden dolog megteremtését illető szándékát, és visszaállítja az Ő hatalmát is a földön, minden dolog között és az Ő ellenségei között. Ezek lesznek az Ő teljes győzelmének szimbólumai. Ettől kezdve az emberiség nyugalomra tér, és egy olyan életet kezd, amely a helyes úton halad. Isten is örök megnyugvásra tér az emberiséggel együtt, és megkezdi az örök életet, amelyben Ő és az emberek is osztoznak. A földön lévő mocsok és engedetlenség majd eltűnik, és minden jajgatás elhal, és minden, ami Istennel szemben áll ezen a világon, megszűnik létezni. Csak Isten és azok az emberek maradnak meg, akiknek Ő hozta el az üdvösséget; csak az Ő teremtése marad meg.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Isten napi igéi  602. szemelvény

Az ember a Királyság Korában fog egészen teljessé válni. A hódítás munkáját követően az ember finomításnak és megpróbáltatásnak lesz kitéve. Azok, akik győzedelmeskedni és tanúskodni tudnak e megpróbáltatás alatt, azok, akik végül teljessé lesznek; ők a győztesek. Ez alatt a megpróbáltatás alatt elvárás az ember felé, hogy elfogadja ezt a finomítást, és ez a finomítás Isten munkájának utolsó esete. Ez az utolsó alkalom, hogy az ember finomításon megy át Isten valamennyi irányítási munkájának befejezése előtt, és mindazoknak, akik követik Istent, el kell fogadniuk ezt a végső próbát, és el kell fogadniuk ezt az utolsó finomítást. Azok, akiket megpróbáltatás szorongat, nélkülözik a Szentlélek munkáját és Isten vezetését, viszont azok, akik igazán legyőzettek, és akik valóban Isten után törekednek, végül erősen fognak állni; ők azok, akik emberi mivolttal bírnak, és akik őszintén szeretik Istent. Nem számít, hogy mit tesz Isten, ezek a győztesek nem fogják nélkülözni a látomásokat, és továbbra is az igazságot fogják gyakorlatba ültetni anélkül, hogy kudarcot vallanának bizonyságtételükben. Ők azok, akik végül kikerülnek majd a nagy nyomorúságból. Habár azok, akik zavaros vizekben halásznak, ma még tudnak potyázni, senki sem kerülheti el a végső megpróbáltatást, és senki sem menekülhet el az utolsó próba elől. Azoknak, akik győznek, az efféle megpróbáltatás hatalmas finomítást jelent; viszont azoknak, akik zavaros vizekben halásznak, ez a teljes kivettetés munkája. Nem számít, hogyan vannak próbára téve, azok hűsége, akiknek a szívében van Isten, változatlan marad; viszont ami azokat illeti, akiknek a szívében nincs Isten, amint Isten munkája már nem előnyös a testüknek, megváltoztatják Istenről alkotott nézetüket, és még el is távolodnak Istentől. Az ilyenek azok, akik a végén nem fognak szilárdan állni, akik csak Isten áldásait keresik és nem kívánják feláldozni magukat Istenért, és odaszánni magukat Neki. Az ilyen alávaló emberek mind kizáratnak, amikor Isten munkája véget ér, és ők méltatlanok minden együttérzésre. Azok, akiknek nincs emberi mivoltuk, képtelenek igazán szeretni Istent. Amikor a környezet biztonságos és védett, vagy hasznot lehet húzni valamiből, akkor teljesen engedelmesek Isten irányában, ám amint az, amire vágynak, veszélybe kerül vagy végleg meghiúsul, azonnal lázonganak. Akár egyetlen éjszaka leforgása alatt egy mosolygós, „jószívű” emberből egy ronda, vérengző gyilkossá válhatnak, hirtelen halálos ellenségként bánva tegnapi jótevőjükkel, teljesen indokolatlanul. Ha ezek a démonok nincsenek kiűzve, ezek a démonok, amelyek szemrebbenés nélkül ölnének, nem válnak-e rejtett veszéllyé? Az ember megváltásának munkája nem a hódítás munkájának befejezése után történik. Habár a hódítás munkája véget ért, az ember megtisztításának munkája nem; az ilyen munka csak akkor fejeződik be, amikor az ember teljesen megtisztul, amint azok, akik tényleg alávetik magukat Istennek, teljessé váltak, és amint azok az álszentek, akiknek a szívében nincs ott Isten, meg lettek tisztítva. Azokat, akik nem elégítik ki Istent az Ő munkájának utolsó szakaszában, teljességgel kivetik, és azok, akiket kivetnek, az ördögtől valók. Minthogy képtelenek eleget tenni Istennek, lázadóak Istennel szemben, és bár ezek az emberek ma követik Istent, ez nem bizonyítja azt, hogy ők azok, akik végül meg fognak maradni. Azokban a szavakban, hogy: „akik mindvégig követik Istent, üdvösséget nyernek”, a „követik” jelentése az, hogy szilárdan megállnak a megpróbáltatás közepette. Ma sokan azt hiszik, hogy Istent követni könnyű, ám amikor Isten munkája a végéhez közeledik, meg fogod ismerni a „követni” igazi jelentését. Csak azért, mert ma még képes vagy követni Istent, miután Ő megnyert magának, ez nem bizonyítja azt, hogy egy vagy azok közül, akik tökéletessé fognak válni. Azok, akik képtelenek kiállni a próbákat, akik képtelenek győzedelmeskedni a megpróbáltatások közepette, a végén nem lesznek képesek szilárdan megállni, és így képtelenek lesznek a legvégsőkig követni Istent. Azok, akik igazán követik Istent, képesek kiállni a munkájuk próbáját, míg azok, akik nem őszintén követik Istent, képtelenek kiállni Isten bármely próbáját. Őket előbb vagy utóbb kizárják, miközben a győztesek megmaradnak a királyságban. Azt, hogy az ember valóban keresi-e Istent, munkájának próbája, vagyis Isten próbatételei határozzák meg, és nincs semmi köze az ember saját döntéséhez. Isten egyetlen személyt sem utasít el hirtelen felindulásból; minden, amit Ő tesz, képes teljesen meggyőzni az embert. Ő semmi olyat nem tesz, ami láthatatlan az ember számára, sem olyan munkát nem végez, amely ne tudná meggyőzni az embert. Hogy az ember hite igaz vagy sem, azt tények bizonyítják, és nem döntheti el az ember. Az, hogy „búzából nem lesz konkoly, és konkolyból nem lehet búzát csinálni”, kétségtelen. Mindazok, akik őszintén szeretik Istent, végül meg fognak maradni a királyságban, és Isten nem fog rosszul bánni senkivel, aki igazán szereti Őt. Különböző szerepük és bizonyságtételeik alapján a királyságon belüli győztesek papokként vagy követőkként fognak szolgálni, és mindazok, akik győzedelmesek a megpróbáltatások között, fogják alkotni a királyságon belüli papságot. A papság akkor fog megalakulni, amikor az evangélium munkája a világmindenségben véget ért. Amikor ez az idő eljön, az ember feladata az lesz, hogy végezze kötelességét Isten királyságán belül, és hogy együtt éljen Istennel a királyságban. A papságban lesznek főpapok és papok, a többiek pedig Isten fiai és népe lesznek. Mindezt a megpróbáltatások alatt Istenről tett bizonyságtételük határozza meg; ezek nem olyan címek, amelyeket szeszélyesen osztogatnak. Amint az ember státusza megszilárdult, Isten munkája meg fog szűnni, mert mindenki a saját fajtája szerint lesz besorolva, és visszakerül az eredeti pozíciójához. Ez jelzi Isten munkájának beteljesedését, ez Isten munkájának és az ember gyakorlatának végső kimenetele, és ez Isten munkája és az ember együttműködése vízióinak kikristályosodása. Végül az ember nyugalmat fog találni Isten királyságában, és Isten is megtér az Ő lakhelyére, hogy megpihenjen. Ez lesz a végső kimenetele Isten és ember 6000 éven át tartó együttműködésének.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

Isten napi igéi  603. szemelvény

Testvéreink közül azok, akik mindig negativitásukat hangoztatják, a Sátán szolgái, és megzavarják a gyülekezetet. Az ilyen embereket egy napon ki kell zárni és el kell űzni. Ha az embereknek Istenbe vetett hitükben nincs Istent félő szívük, ha nincs Istennek engedelmes szívük, akkor nemhogy nem lesznek képesek semmilyen munkát végezni Érte, hanem éppen ellenkezőleg, olyanokká válnak, akik megzavarják munkáját, és szembeszállnak Vele. Hinni Istenben, de nem engedelmeskedni Neki és nem félni Őt, hanem ellenállni Neki, a legnagyobb szégyen egy hívő számára. Ha a hívők beszédükben és magatartásukban ugyanolyan nemtörődömök és gátlástalanok, mint a hitetlenek, akkor még a hitetleneknél is gonoszabbak; ők archetipikus démonok. Akik a gyülekezeten belül mérgező, rosszindulatú beszédüknek adnak hangot, akik pletykákat terjesztenek, akik diszharmóniát szítanak, és klikkeket alkotnak a testvérek között – ők azok, akiket ki kellett volna zárni a gyülekezetből. Mivel azonban most Isten munkájának egy másik korszaka van, ezek az emberek korlátozva vannak, hiszen a biztos kiűzés vár rájuk. Mindazoknak, akiket a Sátán megrontott, romlott beállítottságuk van. Egyeseknek csak romlott beállítottságaik vannak, de vannak, akik mások: nemcsak gonosz sátáni hajlamaik vannak, hanem természetük is rendkívül rosszindulatú. Nemcsak szavaik és tetteik fedik fel korrupt, sátáni hajlamaikat; ezek az emberek maguk az igazi ördögi Sátán. Viselkedésük félbeszakítja és megzavarja Isten munkáját, megzavarja a testvérek életbe való belépését, és kárt tesz a gyülekezet normális életében. Előbb-utóbb ezeket a báránybőrbe bújt farkasokat ki kell pucolni; kíméletlen hozzáállást, elutasító hozzáállást kell kialakítani a Sátán ezen inasaival szemben. Csak így lehet Isten oldalán állni, és aki nem így tesz, az a Sátánnal együtt vergődik a mocsárban. Akik őszintén hisznek Istenben, azoknak mindig ott van a szívében, és mindig magukban hordozzák az Istent félő, istenszerető szívet. Azoknak, akik hisznek Istenben, óvatosan és körültekintően kell cselekedniük, és mindannak, amit tesznek, összhangban kell lennie Isten követelményeivel, és képesnek kell lennie megelégíteni az Ő szívét. Nem szabad önfejűeknek lenniük, azt tenniük, amihez csak kedvük van; ez nem fér össze a szent illendőséggel. Az embereknek nem szabad ámokfutás közepette Isten zászlóját lengetni mindenütt, és közben mindenhol hencegni és szélhámoskodni; ez a leglázadóbb magatartás. A családoknak is megvannak a maguk szabályai, a nemzeteknek pedig a maguk törvényei – vajon nem még inkább így van ez Isten házában? Ott talán nem még szigorúbbak a szabályok? Vajon nincs-e ott még több adminisztratív rendelet? Az emberek szabadon tehetnek, amit akarnak, de Isten adminisztratív rendeletein nem változtathatnak tetszésük szerint. Isten olyan Isten, aki nem tűri az emberektől a sértést; Ő olyan Isten, aki halálba küldi az embereket. Tényleg még mindig nem tudják ezt az emberek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)

Isten napi igéi  604. szemelvény

Minden gyülekezetben vannak emberek, akik zavart okoznak az egyháznak, vagy félbeszakítják Isten munkáját. Ők mind Sátánok, akik álruhában beférkőztek Isten házába. Az ilyen emberek jól tudnak színészkedni: nagy tisztelettel járulnak Elém, hajbókolnak, úgy élnek, mint a rühes kutyák, és „mindenüket” saját céljaik elérésének szentelik – ámde a testvérek előtt megmutatják csúf oldalukat. Amikor olyan embereket látnak, akik gyakorolják az igazságot, lecsapnak rájuk, és félrelökik őket; viszont amikor náluk befolyásosabb embereket látnak, akkor hízelegnek és udvarolnak nekik. Szabadon garázdálkodnak a gyülekezetben. Elmondható, hogy ilyen „helyi zsarnokok”, ilyen „ölebek” az egyházak többségében léteznek. Ördögien viselkednek együtt, kacsintásokat és titkos jeleket küldve egymásnak, és egyikük sem gyakorolja az igazságot. Akiben a legtöbb méreg van, az a „fődémon”, akinek pedig a legnagyobb a tekintélye, az vezeti őket, a magasba lendítve zászlajukat. Ezek az emberek tombolnak a gyülekezetben, terjesztik a negativitásukat, halált lehelnek, azt teszik, ami nekik tetszik, azt mondanak, amit akarnak, és senki sem meri megállítani őket. Csordultig vannak a Sátán természetével. Amint zavart okoznak, a halál fuvallata száll a gyülekezetbe. A gyülekezetben azok, akik az igazságot gyakorolják, mellőzöttek, képtelenek mindenüket beleadni, míg azok, akik zavarják a gyülekezetet és halált terjesztenek, tombolnak benne – sőt mi több, a legtöbb ember őket követi. Az ilyen gyülekezeteket a Sátán uralja, világos és egyszerű; az ördög az ő királyuk. Ha a gyülekezeti tagok nem lázadnak fel és nem utasítják el a fődémonokat, akkor előbb-utóbb ők is tönkremennek. Mostantól kezdve intézkedéseket kell hozni az ilyen gyülekezetekkel szemben. Ha azok, akik egy kicsit is képesek gyakorolni az igazságot, nem törekednek rá, akkor az a gyülekezet megszűnik. Ha egy gyülekezetben nincs senki, aki hajlandó gyakorolni az igazságot, és senki, aki tanúskodhatna Isten mellett, akkor azt a gyülekezetet teljesen el kell szigetelni, és el kell vágni kapcsolatait a többi gyülekezettel. Ezt a „halál eltemetésének” nevezik; ez az, ami a Sátán kiűzését jelenti. Ha egy gyülekezetben több helyi zsarnok van, és őket „kis legyek” követik, akikből teljesen hiányzik a tisztánlátás, és ha a gyülekezet tagjai még az igazság meglátása után is képtelenek elutasítani e zsarnokok kötelékeit és manipulációját, akkor végül ezek a bolondok mind elűzetnek. Lehet, hogy ezek a kis legyek nem csináltak semmi szörnyűséget, de annál csalárdabbak, ravaszabbak és köntörfalazóbbak, és mindenki, aki ilyen, kiűzetik. Egyetlen egy sem maradhat! Azok, akik a Sátánhoz tartoznak, visszakerülnek a Sátánhoz, míg azok, akik Istenhez tartoznak, biztosan keresni fogják az igazságot; ezt a természetük dönti el. Vesszenek el mindazok, akik a Sátánt követik! Senki nem fog szánalmat érezni az ilyen emberek iránt. Legyen meg mindenük azoknak, akik az igazságot keresik, és szívük szerint gyönyörködjenek Isten szavában. Isten igazságos; senkivel szemben sem lenne személyválogató. Ha te ördög vagy, akkor képtelen vagy az igazság gyakorlására; ha olyasvalaki vagy, aki az igazságot keresi, akkor biztos, hogy nem kerülsz a Sátán fogságába. Ez minden kétséget kizáróan így van.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)

Isten napi igéi  605. szemelvény

Azok az emberek, akik nem törekednek a haladásra, mindig azt kívánják, hogy mások is olyan negatívak és hanyagok legyenek, mint ők maguk. Akik nem gyakorolják az igazságot, féltékenyek azokra, akik igen, és mindig megpróbálják megtéveszteni azokat, akik zavaros fejűek és hiányzik az ítélőképességük. Aminek ezek az emberek hangot adnak, az azt okozhatja, hogy elfajulj, lecsússz, abnormális állapotba kerülj, és megtelj sötétséggel. Miattuk eltávolodsz Istentől, a testet dédelgeted és kényezteted magadat. Azoknak az embereknek, akik nem szeretik az igazságot, és akik mindig felületesen állnak Istenhez, nincs önismeretük, és az ilyen emberek beállítottsága másokat is arra csábít, hogy bűnöket kövessenek el és dacoljanak Istennel. Nem gyakorolják az igazságot, és másoknak sem engedik meg, hogy gyakorolják azt. Dédelgetik a bűnt, és nem irtóznak önmaguktól. Nem ismerik önmagukat, és másokat is akadályoznak, hogy megismerjék önmagukat; és azt is megakadályozzák, hogy mások vágyakozzanak az igazságra. Akiket megtévesztenek, nem látják a fényt. Sötétségbe hullnak, nem ismerik magukat, nincsenek tisztában az igazsággal, és egyre távolabb kerülnek Istentől. Nem gyakorolják az igazságot, és másokat is akadályoznak az igazság gyakorlásában, maguk elé idézve az összes ilyen bolondot. Ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy ők hisznek Istenben, inkább azt kellene mondanunk, hogy az őseikben hisznek, vagy azt, hogy amiben hisznek, azok a szívükben lakozó bálványok. A legjobb lenne, ha azok az emberek, akik azt állítják, hogy Istent követik, kinyitnák a szemüket, és jól megnéznék, hogy pontosan kiben is hisznek: valóban Isten az, akiben hiszel, vagy a Sátán? Ha tudod, hogy amiben hiszel, az nem Isten, hanem a saját bálványaid, akkor jobban tennéd, ha nem vallanád magad hívőnek. Ha valójában nem tudod, hogy kiben hiszel, akkor is az lenne a legjobb, ha nem mondanád azt, hogy hívő vagy. Ezt kimondani istenkáromlás lenne! Senki sem kényszerít arra, hogy higgy Istenben. Ne mondjátok, hogy hisztek Bennem; elegem van az ilyen beszédből, és nem kívánom még egyszer hallani, mert amiben ti hisztek, azok a szívetekben lakozó bálványok, valamint a helyi zsarnokok köztetek. Azok, akik a fejüket csóválják, amikor az igazságot hallják, akik vigyorognak, amikor a halálról szóló beszédet hallják, azok mind a Sátán ivadékai, és ők azok, akiket ki fognak vetni. Az egyházban sokaknak nincs ítélőképességük. Amikor valami megtévesztő történik, váratlanul a Sátán oldalára állnak; sőt megsértődnek, ha a Sátán lakájainak nevezik őket. Bár az emberek azt mondhatnák, hogy nincs ítélőképességük, mindig az igazságot nélkülöző oldalon állnak, soha nem állnak az igazság oldalán a kritikus időkben, soha nem állnak ki és nem érvelnek az igazság mellett. Valóban hiányzik belőlük az ítélőképesség? Miért állnak váratlanul a Sátán oldalára? Miért nem mondanak soha egyetlen tisztességes és ésszerű szót sem az igazság érdekében? Vajon ez a helyzet valóban pillanatnyi zavarodottságuk miatt alakult ki? Minél kevesebb ítélőképességgel rendelkeznek az emberek, annál kevésbé képesek az igazság oldalára állni. Mit mutat ez? Nem azt mutatja-e, hogy az ítélőképesség nélküli emberek szeretik a gonoszt? Nem azt mutatja-e, hogy ők a Sátán hűséges ivadékai? Miért van az, hogy mindig képesek a Sátán oldalára állni és az Ő nyelvét beszélni? Minden szavuk és cselekedetük, az arckifejezésük, mind elegendő annak bizonyítására, hogy semmiképp sem az igazság szeretői, hanem olyan emberek, akik gyűlölik az igazságot. Az, hogy képesek a Sátán oldalán állni, elég bizonyíték arra, hogy a Sátán valóban szereti ezeket a kicsinyes ördögöket, akiknek élete azzal telik, hogy a Sátánért harcolnak. Hát nem eléggé világosak mindezek a tények? Ha te valóban olyan ember vagy, aki szereti az igazságot, akkor miért nem vagy tekintettel azokra, akik gyakorolják az igazságot, és miért követed azonnal azokat, akik a legcsekélyebb mértékben sem gyakorolják az igazságot? Miféle probléma ez? Engem nem érdekel, hogy van-e ítélőképességed, vagy nincs. Engem nem érdekel, milyen nagy árat fizettél. Engem nem érdekel, hogy mekkora erőid vannak, és nem érdekel, hogy helyi zsarnok, vagy zászlóvivő vezér vagy. Ha az erőid nagyok, akkor az csak a Sátán erejének segítségével lehetséges. Ha nagy a tekintélyed, akkor az csupán azért van, mert túl sokan vannak körülötted, akik nem gyakorolják az igazságot. Ha még nem zártak ki téged, az azért van, mert most nem a kizárás munkájának van itt az ideje; inkább a kiűzés munkájának az ideje ez. Nem sietős, hogy most kizárjanak téged. Egyszerűen csak megvárom azt a napot, amikor megbüntetlek téged, miután kivetettek. Aki nem gyakorolja az igazságot, az kiűzetik!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)

Isten napi igéi  606. szemelvény

Azok az emberek hisznek valóban Istenben, akik hajlandóak Isten szavát a gyakorlatba átültetni, és hajlandóak az igazságot gyakorolni. Azok az emberek, akik valóban képesek szilárdan állni Istenről tett bizonyságtételükben, ugyanazok, akik hajlandók az Ő szavát a gyakorlatba átültetni, és valóban képesek az igazság oldalán állni. A csaláshoz és igazságtalansághoz folyamodó emberek mindannyian nélkülözik az igazságot, és mindannyian szégyent hoznak Istenre. Akik vitákat szítanak a gyülekezetben, a Sátán lakájai, ők a Sátán megtestesítői. Az ilyen emberek nagyon rosszindulatúak. Azok, akiknek nincs ítélőképességük, és képtelenek az igazság oldalára állni, mind gonosz szándékokat táplálnak, és bemocskolják az igazságot. Mi több, ők a Sátán archetipikus képviselői. Ők menthetetlenek, és természetesen kivetik őket. Isten családja nem engedi, hogy megmaradjanak azok, akik nem gyakorolják az igazságot, és azokat sem engedi megmaradni, akik szándékosan szétzilálják a gyülekezetet. Most azonban nincs itt az ideje a kiutasítás munkájának; az ilyen embereket végül egyszerűen leleplezik és kivetik. Nem szabad több haszontalan munkát fordítani ezekre az emberekre; azok, akik a Sátánhoz tartoznak, nem állhatnak az igazság oldalára, míg azok, akik az igazságot keresik, igen. Azok az emberek, akik nem gyakorolják az igazságot, méltatlanok arra, hogy hallják az igazság útját, és méltatlanok arra, hogy tanúságot tegyenek az igazságról. Az igazság egyszerűen nem az ő fülüknek szól, hanem azoknak szól, akik gyakorolják azt. Mielőtt minden ember vége feltárul, azokat, akik megzavarják a gyülekezetet és félbeszakítják Isten munkáját, most egy időre félreteszik, hogy majd később foglalkozzanak velük. Amint a munka befejeződik, ezen emberek mindegyike lelepleződik, azután pedig kiűzik őket. Egyelőre, amíg az igazságról gondoskodnak, nem törődnek velük. Amikor a teljes igazság feltárul az emberiség előtt, ezeket az embereket ki kell vetni; ez lesz az az idő, amikor minden embert a fajtája szerint osztályoznak majd. Az ítélőképesség nélküliek kicsinyes trükkjei a pusztulásukhoz vezetnek a gonoszok keze által, akik elcsalogatják őket, hogy soha többé ne térhessenek vissza. Ők ezt a bánásmódot érdemlik meg, mert nem szeretik az igazságot, mert képtelenek az igazság oldalán állni, mert gonosz embereket követnek és gonosz emberek oldalán állnak, és mert összejátszanak a gonosz emberekkel és dacolnak Istennel. Pontosan tudják, hogy amit ezek a gonosz emberek sugároznak, az gonosz, mégis megkeményítik a szívüket, és hátat fordítanak az igazságnak, hogy őket kövessék. Vajon ezek az emberek, akik nem az igazságot gyakorolják, hanem pusztító és utálatos dolgokat tesznek, nem mind gonoszságot követnek-e el? Bár vannak közöttük olyanok, akik királyokként mutatják magukat, és vannak, akik követik is őket, vajon az Istennel dacoló természetük nem teljesen ugyanolyan? Milyen kifogásuk lehet arra, hogy azt állítsák, Isten nem menti meg őket? Milyen kifogásuk lehet arra, hogy azt állítsák, Isten nem igazságos? Vajon nem a saját gonoszságuk-e az, ami elpusztítja őket? Nem a saját lázadó mivoltuk az, ami a pokolba húzza le őket? Azok az emberek, akik az igazságot gyakorolják, végül megmenekülnek és tökéletessé válnak az igazság miatt. Azok, akik nem gyakorolják az igazságot, végül az igazság miatt pusztulást hoznak önmagukra. Ez a két vég vár azokra, akik gyakorolják az igazságot, és azokra, akik nem. Azt tanácsolom azoknak, akik nem tervezik az igazság gyakorlását, hogy minél hamarabb hagyják el a gyülekezetet, hogy ne követhessenek el még több bűnt. Amikor eljön az idő, már túl késő lesz a megbánáshoz. Különösen azoknak kell mihamarabb távozniuk, akik a gyülekezeten belül klikkeket alkotnak és szakadásokat okoznak, valamint a helyi zsarnokoskodóknak. Az ilyen gonosz farkas természetű emberek képtelenek a változásra. Jobb lenne, ha a lehető leghamarabb elhagynák a gyülekezetet, hogy soha többé ne zavarják a testvérek normális életét, és ezáltal elkerüljék Isten büntetését. Akik idáig velük tartottatok, jól tennétek, ha kihasználnátok ezt az alkalmat, és magatokba néznétek. Elhagyjátok-e a gyülekezetet a gonoszokkal együtt, vagy maradtok és engedelmes követők lesztek? Alaposan meg kell fontolnotok ezt a kérdést. Megadom nektek még ezt az egy lehetőséget, hogy válasszatok, és várom a válaszotokat.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)

Isten napi igéi  607. szemelvény

Istenhívőként, mindenben hűségesnek kell lenned Hozzá, és senki máshoz, és képesnek kell lenned mindenben megfelelni az Ő akaratának. Mindazonáltal, bár mindenki megérti ezt az üzenetet, az ember különféle akadályozó tényezői miatt – például a tudatlansága, a képtelensége és a romlottsága miatt – ezek az igazságok, amelyek a legnyilvánvalóbbak és legalapvetőbbek, nem teljesen magától értetődőek számára, és ezért mielőtt kőbe lenne vésve a végzetetek, először el kell mondanom nektek pár dolgot, amelyek rendkívül fontosak számotokra. Mielőtt folytatnám, először ezt kell megértenetek: a szavak, amiket mondok, az egész emberiségre irányuló igazságok; nem csak egy adott személynek vagy bizonyos fajta embereknek szólnak. Ezért arra kell összpontosítanotok, hogy az igazság szemszögéből értsétek meg a szavaimat, és osztatlan figyelemmel és őszinteséggel álljatok hozzájuk; ne hagyjatok figyelmen kívül egyetlen szót vagy igazságot sem, amit mondok, és ne vegyétek félvállról minden szavamat. Az életetekben látom, hogy sok olyasmit tettetek, ami nem lényeges az igazság szempontjából, ezért kifejezetten kérlek, hogy váljatok az igazság szolgáivá, ne legyetek a gonoszság és a csúfság rabszolgái, és ne tiporjátok az igazságot, és ne gyalázzátok meg Isten házának egyetlen szegletét sem. Ez az Én intelmem hozzátok. Most a szóban forgó témáról fogok beszélni.

Először is, a sorsotok érdekében keresnetek kell Isten jóváhagyását. Ezzel azt akarom mondani, hogy mivel elismeritek, hogy Isten házának tagjai vagytok, megnyugvást kell hoznotok Istennek, és mindenben eleget kell tennetek Neki. Más szóval, legyetek fegyelmezettek a cselekedeteitekben, és tetteitekben igazodjatok az igazsághoz. Ha ez meghaladja a képességeidet, Isten meg fog vetni és el fog utasítani, és minden ember el fog taszítani magától. Amint ilyen szorult helyzetbe kerülsz, többé nem tartozhatsz Isten háza népéhez, és ez pontosan azt jelenti, hogy nem részesülsz Isten jóváhagyásában.

Másodszor, tudnotok kell, hogy Isten azokat szereti, akik becsületesek. Isten lényegénél fogva hűséges, ezért mindig meg lehet bízni a szavaiban. Továbbá, az Ő cselekedetei hibátlanok és megkérdőjelezhetetlenek, és ezért szereti Isten azokat, akik teljes mértékben becsületesek Vele. A becsületesség azt jelenti, hogy Istennek adjátok a szíveteket, mindenben őszinték vagytok Hozzá, mindenben nyitottak vagytok Felé, soha nem rejtitek el a tényeket, nem próbáljátok megtéveszteni a fölöttetek és alattatok lévőket, és nem tesztek dolgokat csak azért, hogy hízelgéssel elnyerjétek Isten jóindulatát. Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteidben és szavaidban tisztának lenni, valamint nem megtéveszteni sem Istent, sem az embert. Amit mondok, az nagyon egyszerű, de számotokra kétszeresen fáradságos. Sok ember választaná inkább, hogy pokolra ítéljék, semmint hogy becsületesen beszéljen és cselekedjen. Nem csoda, hogy más bánásmódot is tartogatok azoknak, akik nem becsületesek. Természetesen nagyon is jól tudom, milyen nehéz számotokra becsületesnek lenni. Mivel mindannyian olyan okosak vagytok, és olyan ügyesen méregettek másokat a saját kicsinyes mércétekkel, ez sokkal könnyebbé teszi a munkámat. És mivel mindannyian a kebletekre ölelitek a titkaitokat, egyesével foglak katasztrófába sodorni benneteket, hogy a tűz „leckéztessen meg”, és azután teljes elszántsággal higgyetek a szavaimban. Végül ki fogom kényszeríteni ezeket a szavakat a szátokból: „Isten hűséges Isten”, és ezután rögtön kéztördelve így fogtok siránkozni: „Csalfa az ember szíve!” Milyen lelkiállapotban lesztek akkor? Úgy képzelem, nem lesztek olyan győzedelmesek, mint most. És még kevésbé lesztek olyan „mélyek és érthetetlenek”, mint most. Isten jelenlétében egyesek pedánsak és tisztességtudók, mindent megtesznek azért, hogy „illedelmesek” legyenek, a Lélek jelenlétében mégis vicsorognak és karmaikat meresztgetik. A becsületesek közé sorolnátok az ilyen embereket? Ha képmutató vagy, olyasvalaki, aki jól ért az „interperszonális kapcsolatokhoz”, akkor azt mondom, biztosan olyan ember vagy, aki megpróbál játszadozni Istennel. Ha a szavaid tele vannak kifogásokkal és értéktelen magyarázkodással, akkor azt mondom, olyan vagy, aki gyűlöli a gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha sok olyan titkod van, amelyeket vonakodsz megosztani, ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget, és aki nem fog könnyen kiemelkedni a sötétségből. Ha az igazság útjának keresése örömmel tölt el téged, akkor olyan vagy, aki mindig a fényben lakozik. Ha nagy örömmel szolgálsz Isten házában, szorgalmasan és lelkiismeretesen munkálkodva a háttérben, mindig csak adsz, és nem elveszel, akkor azt mondom, hogy egy hűséges szent vagy, mert nem jutalmat keresel, és egyszerűen csak becsületes ember vagy. Ha hajlandó vagy őszintének lenni, ha hajlandó vagy mindenedet ráfordítani, ha képes vagy feláldozni az életedet Istenért, és kitartani a bizonyságtételed mellett, ha annyira becsületes vagy, hogy csak Isten kedvére akarsz tenni, és nem magadra gondolsz, vagy nem magadnak veszel el, akkor azt mondom, hogy az ilyen emberek azok, akiket a fényben táplálnak, és akik örökké fognak élni a királyságban. Tudnod kell, hogy van-e benned igaz hit és igaz hűség, hogy a múltban szenvedtél-e Istenért, és teljesen alávetetted-e magad Istennek. Ha ezek hiányoznak belőled, akkor ott marad benned az engedetlenség, a csalfaság, a kapzsiság és a panaszkodás. Mivel a szíved távol áll a becsületességtől, soha nem részesültél elismerésben Istentől, és soha nem éltél a világosságban. A sorsunk végső alakulása attól függ, hogy becsületes és vérvörös-e a szívünk, és tiszta-e a lelkünk. Ha nagyon becstelen vagy, olyan, akinek szíve tele van rosszindulattal, akinek tisztátlan a lelke, akkor bizonyosan olyan helyre kerülsz, ahol az ember büntetésben részesül, ahogy az írva van a sorsodban. Ha azt állítod, hogy nagyon becsületes vagy, de mégsem sikerül az igazságnak megfelelően cselekedned, vagy igaz szót szólnod, akkor még így is arra vársz, hogy Isten megjutalmazzon? Még mindig abban reménykedsz, hogy Isten a szeme fényeként tekint rád? Hát nem esztelenség így gondolkozni? Mindenben megtéveszted Istent; hogyan fogadhatna be Isten háza olyasvalakit, mint te, akinek kezei tisztátalanok?

A harmadik dolog, amit el szeretnék mondani nektek, a következő: istenhívőként töltött élete során mindenki tett olyan dolgokat, amelyek ellenállnak Istennek és becsapják Őt. Vannak vétségek, amelyek nem számítanak bűncselekménynek, ám vannak megbocsáthatatlanok is; mert sok olyan cselekedet van, amely sérti az adminisztratív rendeleteket, amely sérti Isten természetét. Sokan, akik saját sorsuk miatt aggódnak, megkérdezhetik, melyek ezek a cselekedetek. Tudnotok kell, hogy természeteteknél fogva arrogánsak és gőgösek vagytok, és nem vagytok hajlandóak megadni magatokat a tényeknek. Emiatt apránként fogom elmondani nektek, amit szeretnék, miután magatokba néztetek. Buzdítalak titeket, hogy értsétek meg jobban az adminisztratív rendeletek tartalmát, és törekedjetek arra, hogy Isten természetét megismerjétek. Ha nem így tesztek, nehezetekre esik majd csukva tartani a szátokat, a nyelvetek túlságosan szabadon fogja ontani a hencegő szavakat, és akaratlanul is meg fogjátok sérteni Isten természetét és a sötétségbe zuhantok, elveszítve a Szentlélek jelenlétét és a világosságot. Mivel cselekedeteitekben elvtelenek vagytok, mivel olyan dolgokat teszel és mondasz, amiket nem szabadna, méltó büntetésben lesz részed. Tudnod kell, hogy habár a te szavaid és tetteid tisztességtelenek, Isten mindkettőt illetően szigorú elveket követ. Azért részesülsz megtorlásban, mert Istent sértetted meg, nem pedig egy embert. Ha életed során sokat vétkezel Isten természete ellen, nem kerülheted el, hogy a pokol gyermekévé válj. Az embereknek talán úgy tűnhet, hogy csak néhány olyan dolgot követtél el, amelyek ellentmondanak az igazságnak, és semmi többet. Ám tisztában vagy-e azzal, hogy Isten szemében te már olyan embernek számítasz, aki számára nincs többé bűnért való áldozat? Mivel nem egyszer megsértetted Isten adminisztratív rendeleteit, és ami még rosszabb, a megbánás jelét sem mutattad, nincs más kiút, mint az, hogy a pokolba merülj, ahol Isten az embert bünteti. Van pár olyan ember, aki Isten követése során elkövetett néhány dolgot, amelyek megsértették az alapelveket, de ők, miután foglalkoztak velük és útmutatást kaptak, fokozatosan felfedezték saját romlottságukat, majd rátértek a valóság helyes útjára, és a mai napig jó alapokon állnak. Az ilyen emberek azok, akik végül megmaradnak. Mindazonáltal, Én a becsületeseket keresem; ha becsületes ember vagy, és olyasvalaki, aki alapelvek szerint cselekszik, akkor Isten bizalmas barátja lehetsz. Ha tetteidben nem sérted meg Isten természetét, és Isten akaratát keresed, és van Istent félő szíved, akkor hited az elvárásoknak megfelelő. Aki nem féli Istent, és szíve nem remeg a rémülettől, az nagy valószínűséggel meg fogja szegni Isten adminisztratív rendeleteit. Sokan szenvedélyük erejével szolgálják Istent, de nem értik Isten adminisztratív rendeleteit, az Ő szavai horderejét illetően pedig még annyi sejtelmük sincs. Így – jó szándékaikkal – gyakran olyan dolgokat tesznek végül, amelyek megzavarják Isten irányítását. Súlyos esetekben ezek az emberek kivettetnek, megfosztva minden további esélytől, hogy kövessék Őt, és a pokolba vettetnek, ahol véget ér minden kapcsolatuk Isten házával. Ezek az emberek tudatlan jó szándékaik erejével munkálkodnak Isten házában, és végül haragra ingerlik Isten természetét. Az emberek Isten házába hozzák a tisztviselők és urak szolgálása során bevett módszereiket, és megpróbálják azokat bevetni, hiún úgy vélve, hogy itt könnyedén alkalmazhatók. Nem tudják elképzelni, hogy Isten természete nem olyan, mint egy bárányé, hanem mint egy oroszláné. Így akik először kerülnek kapcsolatba Istennel, képtelenek kommunikálni Vele, hiszen Isten szíve nem olyan, mint az emberé. Csak miután sok igazságot megértettél, juthatsz el Isten folyamatos megismerésére. Ez a tudás nem szavakból és doktrínákból áll, hanem kincsként használhatod, amely által szoros bizalmi kapcsolatba kerülsz Istennel, és ami bizonyítja, hogy Ő örömét leli benned. Ha nincs meg benned az ismeret valósága és nem vagy felvértezve az igazsággal, akkor szenvedélyes szolgálatod csak Isten utálatát és undorát hozhatja rád. Mostanra már rájöhettél, hogy az Istenben való hit nem pusztán teológiai tanulmány!

Bár rövid szavakkal intelek benneteket, mindaz, amit leírtam az, ami leginkább hiányzik belőletek. Tudnotok kell, hogy amiről most beszélek, azt az emberek között végzett utolsó munkám érdekében mondom, az ember végének meghatározása érdekében. Nem kívánok több olyan munkát végezni, amelynek nincs célja, és nem kívánom tovább vezérelni azokat az embereket, akik oly reménytelenek, mint egy korhadt fa, még kevésbé szeretném tovább vezetni azokat, akik titkon gonosz szándékokat dédelgetnek. Egy nap talán majd megértitek a szavaim mögötti őszinte szándékaimat, és mindazt, amivel az emberiséget támogattam. Egy nap talán majd felfogjátok az üzenetet, amely képessé tesz titeket arra, hogy döntsetek saját végetekről.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem)

Isten napi igéi  608. szemelvény

Sok figyelmeztetést adtam nektek, és sok igazságot ruháztam rátok azzal a céllal, hogy ezek meghódítsanak benneteket. Mostanra már mindannyian lényegesen gazdagabbnak érzitek magatokat, mint a múltban, megértettetek sok elvet arról, hogy milyennek kell lennie egy embernek, és oly sok józan ésszel rendelkeztek, amennyivel a hűséges embereknek rendelkezniük kell. Mindez az a termés, amit ti sok év alatt arattatok le. Nem tagadom a ti teljesítményeteket, de azt is meg kell mondanom őszintén, hogy azt a számos engedetlenséget és lázadást sem tagadom, amit ti e sok év alatt elkövettetek ellenem, mert nincs köztetek egyetlen szent sem. Ti kivétel nélkül olyan emberek vagytok, akiket a Sátán megrontott; Krisztus ellenségei vagytok. Eddig annyi vétket és engedetlenséget követtetek el, hogy meg sem lehet számolni, ezért aligha tekinthető furcsának, hogy állandóan zaklatlak benneteket. Nem kívánok így együtt élni veletek – de a jövőtök érdekében, a rendeltetési helyetek érdekében itt és most még egyszer unszollak benneteket. Remélem, hogy türelmesen végighallgattok, sőt, hogy képesek lesztek elhinni minden egyes szavamat, és képesek lesztek kikövetkeztetni szavaim mély hatásait. Ne kételkedjetek abban, amit mondok, ne is vegyétek szájatokra szavaimat tetszésetek szerint, hogy azután félredobjátok, ahogy épp jólesik; ezt tűrhetetlennek tartom. Ne ítélkezzetek szavaim felett, és még kevésbé vegyétek félvállról őket, és ne mondjátok azt, hogy mindig kísértelek benneteket, vagy ami még rosszabb, hogy amit mondtam nektek, az pontatlan. Ezeket a dolgokat szintén tűrhetetlennek tartom. Mivel ti ilyen gyanakvással kezeltek Engem és azt, amit mondok, soha nem veszitek figyelembe szavaimat, és figyelmen kívül hagytok Engem, teljes komolysággal mondom mindannyiótoknak: ne kapcsoljátok össze szavaimat a filozófiával, ne kapcsoljátok össze szavaimat sarlatánok hazugságaival. Még sokkal kevésbé kellene szavaimra megvetéssel válaszolnotok. Talán senki sem lesz képes a jövőben elmondani nektek azt, amit Én mondok nektek, vagy ilyen jóindulatúan beszélni hozzátok, vagy még kevésbé ilyen türelmesen végigvezetni titeket ezeken a pontokon. Az elkövetkező napokat a szép idők felidézésével fogjátok tölteni, vagy hangosan zokogva, vagy fájdalmatokban nyögve, vagy sötét éjszakákat fogtok átélni az igazság vagy az élet egy foszlányának ellátása nélkül, vagy csak reménytelenül várakoztok, vagy olyan keserű megbánást fogtok érezni, hogy minden józan eszeteket elveszítitek... Gyakorlatilag egyikőtök sem menekülhet meg ezektől a lehetőségektől. Mert egyikőtök sem foglal el olyan helyet, ahonnan valóban Istent imádjátok, hanem elmerültök a kicsapongás és a gonoszság világában, annyi mindent kevertek hitetekbe, szellemetekbe, lelketekbe és testetekbe, aminek semmi köze az élethez és az igazsághoz, és ami valójában ellentétes ezekkel. Ezért azt remélem a ti érdeketekben, hogy el lehet vezetni benneteket a fény útjára. Egyetlen reményem, hogy képessé válhattok arra, hogy gondoskodjatok magatokról, hogy vigyázzatok magatokra, és hogy ne helyezzetek olyan nagy hangsúlyt a rendeltetési helyetekre, miközben viselkedéseteket és vétkeiteket közömbösen szemlélitek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A vétkek a pokolba vezetik az embert)

Isten napi igéi  609. szemelvény

Az Istenben hívő emberek már régóta komolyan reménykednek egy szép rendeltetési helyben, és Isten minden híve azt reméli, hogy a jó szerencse hirtelen rájuk talál. Mindannyian remélik, hogy mire észrevennék, máris békésen ülnek majd a mennyország valamelyik helyén. Én azonban azt mondom, hogy ezek az emberek szép gondolataikkal soha nem tudták, hogy jogosultak-e ilyen szerencsére, amely a mennyből hull alá, vagy akár csak arra, hogy ott helyet foglaljanak. Ti jelenleg jól ismeritek magatokat, mégis azt remélitek, hogy megmenekültök az utolsó napok katasztrófáitól és a Mindenható kezétől, amikor megbünteti a gonoszokat. Úgy tűnik, mintha az édes álmok és az, hogy azt akarják, legyen minden úgy, ahogy ők szeretik, közös jellemzője lenne minden embernek, akit a Sátán megrontott, és nem valamely magányos ember zseniális gondolata. Ennek ellenére mégis szeretnék véget vetni ezeknek a túlzó vágyaitoknak, valamint az áldások megszerzésére irányuló buzgóságotoknak. Tekintettel arra, hogy a vétkeitek számtalanok, és egyre lázadóbbak vagytok, hogyan férnek össze ezek a dolgok a jövőre vonatkozó szép terveitekkel? Ha úgy akarsz hibázni, ahogy neked tetszik, úgy, hogy semmi sem tart vissza, ugyanakkor mégis azt akarod, hogy az álmaid valóra váljanak, akkor arra buzdítalak, hogy maradj meg kábulatodban, és soha ne ébredj fel – mert a te álmod üres álom, és az igaz Isten jelenlétében Ő nem fog kivételt tenni veled. Ha egyszerűen csak azt szeretnéd, hogy az álmaid valóra váljanak, akkor soha ne álmodj; inkább nézz örökké szembe az igazsággal és a tényekkel. Ez az egyetlen módja annak, hogy megmenekülj. Konkrétan melyek ennek a módszernek a lépései?

Először is nézd meg az összes vétkedet, és vizsgáld meg minden olyan viselkedésedet és gondolatodat, amely nem felel meg az igazságnak.

Ez olyan dolog, amit könnyen megtehetsz, és azt hiszem, hogy minden értelmes ember képes erre. Azok azonban, akik soha nem tudják, hogy mit jelent a vétek és az igazság, kivételek, mert alapvetően nem értelmes emberek. Én olyan emberekhez beszélek, akiket Isten jóváhagyott, akik becsületesek, akik nem sértettek meg súlyosan semmilyen adminisztratív rendeletet, és akik könnyen felismerik a saját vétkeiket. Bár ez az egy dolog, amit megkövetelek tőletek, könnyen teljesíthető, nem ez az egyetlen dolog, amit megkövetelek tőletek. Bármi történjék is, remélem, hogy ti nem fogtok nevetni magatokban ezen a követelményen, és különösen, hogy nem fogjátok lenézni vagy félvállról venni. Komolyan kell vennetek, és nem szabad mellőznötök.

Másodszor: minden egyes vétkedhez és engedetlenségedhez meg kell keresned a megfelelő igazságot, majd ezeket az igazságokat kell felhasználnod a problémák megoldására. Ezután cseréld fel vétkes tetteidet és engedetlen gondolataidat és cselekedeteidet az igazság gyakorlásával.

Harmadszor: becsületes embernek kell lenned, nem pedig olyannak, aki mindig ravaszkodik, és folyamatosan megtéveszt másokat. (Itt megint arra kérlek, hogy legyél becsületes ember.)

Ha mindhárom dolgot el tudod érni, akkor te a szerencsések közé tartozol – olyan személy vagy, akinek az álmai valóra válnak, és akinek szerencséje van. Lehet, hogy komolyan veszed majd ezt a három nem túl vonzó követelményt, de az is lehet, hogy felelőtlenül kezeled majd őket. Bármelyik is legyen, az Én célom az, hogy beteljesítsem álmaidat, és megvalósítsam eszményeidet, nem pedig az, hogy kigúnyoljalak, vagy bolondot csináljak belőled.

Követeléseim talán egyszerűek, de amit mondok nektek, az nem olyan egyszerű, mint hogy egy meg egy az kettő. Ha csak annyit teszel, hogy fesztelenül beszélsz erről, vagy üres, nagyképűen hangzó kijelentésekről fecsegsz, akkor a te terveid és kívánságaid örökre csak egy üres lap maradnak. Nem fogom sajnálni azokat közületek, akik oly sok éven át szenvednek, és oly keményen dolgoznak, de semmit sem tudnak felmutatni. Éppen ellenkezőleg, büntetéssel fogom illetni azokat, akik nem teljesítették a követeléseimet, nem pedig jutalommal, még kevésbé együttérzéssel. Azt képzelhetitek, hogy mivel annyi éven át követőim voltatok, és minden helyzetben keményen dolgoztatok, egy tál rizst kellene kapnotok Isten házában, csak azért, mert szolgálattevők vagytok. Azt mondhatnám, hogy a többségetek így gondolkodik, mert ti mindig is azt az elvet követtétek, hogy ti használjátok ki a dolgokat, és ne engedjétek, hogy más titeket kihasználjon. Ezért mondom neked most teljes komolysággal: Nem érdekel, hogy milyen érdemdús a kemény munkád, milyen lenyűgöző a képzettséged, milyen szorosan követsz Engem, milyen híres vagy, vagy mennyit javítottál a hozzáállásodon; mindaddig, amíg nem teljesíted a követelményeimet, soha nem leszel képes elnyerni a dicséretemet. Engedd el minden ilyen elképzelésedet és számításodat, amilyen hamar csak lehet, és kezdd el komolyan venni a követelményeimet; különben mindenkit elhamvasztok, hogy véget vessek a munkámnak, és legrosszabb esetben semmivé teszem a munkám és szenvedésem éveit, mert nem hozhatom be az országomba az ellenségeimet és azokat az embereket, akik bűzlenek a gonosztól, és úgy néznek ki, mint a Sátán, és nem vihetem őket a következő korszakba.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A vétkek a pokolba vezetik az embert)

Isten napi igéi  610. szemelvény

Sok reményt táplálok. Remélem, hogy ti megfelelően és jólnevelten tudtok viselkedni, hűségesen teljesítitek kötelességeteket, van bennetek igazság és emberi mivolt, olyan emberek tudtok lenni, akik képesek feláldozni Istenért mindent, amijük van, sőt az életüket is, és így tovább. Mindezek a remények a ti hiányosságaitokból, romlottságotokból és engedetlenségetekből fakadnak. Ha a veletek folytatott beszélgetéseim egyike sem volt elegendő ahhoz, hogy felkeltsem a figyelmeteket, akkor valószínűleg most már csak annyit tehetek, hogy nem mondok többet. Ti azonban értitek, hogy ennek mi lenne az eredménye. Nem gyakran pihenek, ezért ha nem beszélek, akkor csinálok valamit, amit az emberek láthatnak. Megrohaszthatom valakinek a nyelvét, vagy tehetek róla, hogy valaki feldarabolva haljon meg, vagy idegi rendellenességeket idézhetek elő embereknél, és számos módon förtelmes külsővel ruházhatom fel őket. Másfelől az embereket olyan gyötrelmeknek is alávethetem, amelyeket kifejezetten nekik találtam ki. Így örülnék, nagyon boldog lennék és nagyon elégedett. Mindig is úgy szólt a mondás, hogy „a jót jóval, a rosszat pedig rosszal fizetik meg”, miért ne tennék így most? Ha te szembe akarsz szállni Velem, és ítéletet akarsz mondani Rólam, akkor megrohasztom a szádat, és ez végtelenül meg fog örvendeztetni Engem. Ez azért van, mert végső soron, amit te tettél, az nem az igazság, még kevésbé van köze az élethez, míg minden, amit Én teszek, az igazság; minden cselekedetem jelentőséggel bír az Én munkám elvei és az általam meghatározott adminisztratív rendeletek szempontjából. Ezért mindannyiótokat arra biztatlak, hogy gyűjtsetek némi erényt, hagyjátok abba a sok gonoszság elkövetését, és szabad időtökben teljesítsétek követeléseimet. Akkor majd örömet fogok érezni. Ha annak az erőfeszítésnek, amit a testbe fektettek, akár csak egy ezrelékével is hozzájárulnátok az igazsághoz (vagy csak ennyit is adományoznátok neki), akkor azt mondom, hogy nem követnétek el gyakran vétkeket, és nem lenne rothadt a szátok. Hát nem nyilvánvaló ez?

Minél több vétket követsz el, annál kevesebb lehetőséged lesz arra, hogy jó rendeltetési helyre érj. A fordítottja is igaz: minél kevesebb vétket követsz el, annál jobb esélyeid lesznek arra, hogy Isten megdicsérjen. Ha a vétkeid olyan mértékben növekednek, hogy lehetetlenné válik számomra, hogy megbocsássak neked, akkor teljesen elvesztegeted a megbocsátás esélyét. Így a te rendeltetési helyed nem fent, hanem lent lesz. Ha nem hiszel Nekem, akkor légy merész, tégy rosszat, és nézd meg, hogy mit érsz el vele. Ha te olyan személy vagy, aki nagyon komolyan gyakorolja az igazságot, akkor biztosan lesz lehetőséged arra, hogy bocsánatot nyerj a vétkeidért, és egyre ritkábban fogsz engedetlenkedni. Ha olyan személy vagy, aki nem hajlandó gyakorolni az igazságot, akkor az Isten előtti vétkeid száma biztosan növekedni fog, és egyre gyakrabban fogsz engedetlenkedni, amíg el nem éred a határt, ami a teljes pusztulásod ideje lesz. Ez lesz az a pillanat, amikor az áldások elnyeréséről szóló kellemes álmod semmivé lesz. Ne tekintsd a vétkeidet egy éretlen vagy ostoba ember puszta hibáinak; ne használd azt a kifogást, hogy azért nem gyakoroltad az igazságot, mert fajsúlytalanságod lehetetlenné tette azt. Sőt, ne tekintsd az általad elkövetett vétkeket egyszerűen olyan valaki tetteinek, aki nem volt képes jobbra. Ha jó vagy abban, hogy megbocsáss magadnak és nagylelkűen bánj magaddal, akkor azt mondom, hogy gyáva vagy, aki soha nem fogja elnyerni az igazságot, és a vétkeid folyvást kísérteni fognak téged; ezek megakadályozzák, hogy valaha is megfelelj az igazság követelményeinek, és miattuk örökre a Sátán hűséges társa maradsz. Az Én tanácsom számodra még mindig ez: Ne csak a rendeltetési helyedre figyelj, miközben nem veszed észre rejtett vétkeidet; vedd komolyan a vétkeket, és ne hagyd figyelmen kívül egyiket sem a rendeltetési helyed miatti aggodalomból.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A vétkek a pokolba vezetik az embert)

Isten napi igéi  611. szemelvény

Ma így intelek benneteket saját túlélésetek érdekében, hogy az Én munkám zökkenőmentesen haladjon előre, valamint, hogy az Én alapító munkám az egész világegyetemben megfelelőbben és tökéletesebben valósuljon meg, kinyilvánítva szavaimat, hatalmamat, fenségemet és ítéletemet az összes országból és nemzetből való embereknek. A munka, amelyet közöttetek végzek, az egész világegyetemben végzett munkám kezdete. Bár ma már az utolsó napok idejében járunk, legyetek tudatában, hogy az „utolsó napok” pusztán egy korszak elnevezése; akárcsak a Törvény Kora és a Kegyelem Kora, egy korszakra utal, és egy teljes korszakot jelöl, nem pedig az utolsó néhány évet vagy hónapot. Az utolsó napok ugyanakkor nem igazán hasonlítanak a Kegyelem vagy a Törvény Korára. Az utolsó napok munkája nem Izráelben, hanem a pogányok között valósul meg; ez az Izráelen kívüli összes nemzetből és törzsből való emberek meghódítása az Én trónom előtt, hogy dicsőségem az egész világegyetemben betöltse a kozmoszt és az égboltot. Azért van ez így, hogy nagyobb dicsőséget nyerjek, hogy minden teremtmény a földön továbbadhassa dicsőségemet minden nemzetnek mindörökké, nemzedékről nemzedékre, és minden teremtmény a mennyben és a földön láthassa mindazt a dicsőséget, amelyet a földön nyertem. Az utolsó napokban végzett munka a hódítás munkája. Nem a földön élő valamennyi ember életének vezérlése, hanem az emberiség múlhatatlan, évezredes szenvedésből álló földi életének befejezése. Ebből következik, hogy az utolsó napok munkája nem lehet olyan, mint a több ezer éven át Izráelben végzett munka, sem olyan, mint a mindössze néhány éves munka Júdeában, amely aztán két évezreden át folytatódott Isten második megtestesüléséig. Az utolsó napokban élő emberek csak a Megváltó újbóli, testben való megjelenésével találkoznak, és Isten személyes munkáját és szavait nyerik el. Nem fog kétezer évbe telni, amíg az utolsó napok véget érnek; ez a korszak rövid, mint az az idő, amikor Jézus a Kegyelem Korának munkáját végezte Júdeában. Azért van ez így, mert az utolsó napok az egész korszak befejezését jelentik. Ez a beteljesedése és a vége Isten hatezer éves irányítási tervének, és ez zárja le az emberiség szenvedéssel teli életútját. Nem vezeti át az emberiség egészét egy új korszakba, és nem teszi lehetővé, hogy az emberiség élete folytatódjon; ennek nem volna jelentősége az Én irányítási tervemnek vagy az ember létezésének szempontjából. Ha az emberiség így folytatná, előbb-utóbb egészen felfalná őket az ördög, akinek a kezei végül tönkretennék a Hozzám tartozó lelkeket. Az Én munkám mindössze hatezer évig tart, és azt ígértem, hogy a gonosz uralma az egész emberiség fölött szintén nem tart majd tovább hatezer évnél. Most tehát lejárt az idő. Nem folytatom és nem is késlekedem tovább: Az utolsó napokban legyőzöm a Sátánt, visszaveszem minden dicsőségemet, és visszaszerzem az összes lelket, aki Hozzám tartozik a földön, hogy ezek a bajba jutott lelkek megmeneküljenek a szenvedés tengeréből, és így zárul majd le az Én egész munkálkodásom a földön. Ettől a naptól kezdve soha többé nem leszek majd testté a földön, és soha többé nem fog minden fölött uralkodó Lelkem munkálkodni a földön. Csak egyetlen dolgot teszek majd a földön: újrateremtem az emberiséget egy olyan emberiséggé, amely szent, és amely az Én hűséges városom a földön. De tudjátok meg, hogy nem fogom az egész világot megsemmisíteni, sem a teljes emberiséget nem fogom megsemmisíteni. A maradék egyharmadot megtartom – azt az egyharmadot, amely szeret Engem, és amelyet alaposan meghódítottam, és ezt az egyharmadot gyümölcsözővé teszem és megsokasítom a földön, ahogy az izráelitákkal történt a törvény idejében, bőségesen táplálva őket birkákkal, marhákkal és a föld minden gazdagságával. Ez az emberiség mindörökre Velem marad, de ez nem a mai sajnálatosan mocskos emberiség lesz, hanem egy olyan emberiség, amely mindazokból gyűlt össze, akiket Én megnyertem. Ezt az emberiséget a Sátán nem fogja bántani, zavarni és ostromolni, és ez az egyetlen emberiség létezik majd a földön, miután diadalt arattam a Sátán fölött. Ez az az emberiség, amelyet ma meghódítottam, és amely elnyerte az Én ígéretemet. És így az emberiség, amelyet az utolsó napokban meghódítottam, egyúttal az az emberiség is, amelyet megkímélek, és amely elnyeri örökkévaló áldásaimat. Ez lesz az egyetlen bizonyítéka a Sátán fölötti diadalomnak, és a Sátán ellen vívott csatám egyetlen zsákmánya. Ezt a hadizsákmányt Én mentem meg a Sátán hatalmából, és ez az Én hatezer éves irányítási tervem egyetlen kikristályosodása és gyümölcse. Minden nemzetből és felekezetből, a világegyetem minden pontjáról és országából valók vannak köztük. Különböző rasszokból valók, különböző a nyelvük, a szokásaik és a bőrük színe, és megtalálhatók a földgolyó minden nemzetében és felekezetében, sőt a világ minden szegletében. Végül összegyűlnek majd, hogy egy teljes emberiséget alkossanak, az emberek olyan gyülekezetét, amelyet a Sátán erői nem érhetnek el. Az emberiség közül azok, akiket nem mentettem és hódítottam meg, némán süllyednek majd a tenger mélységeibe, és emésztő lángjaim egy örökkévalóságon át perzselik majd őket. Megsemmisítem ezt a régi, rendkívül mocskos emberiséget, ahogy megsemmisítettem Egyiptom elsőszülött fiait és marháit, csak az izráelitákat hagyva meg, akik bárányhúst ettek, bárányvért ittak, és ajtajuk szemöldökfáját bárányvérrel jelölték meg. Azok az emberek, akiket Én meghódítottam, és akik az Én családomból valók, egyúttal nem azok az emberek, akik a Bárány húsát eszik, aki Én vagyok, és a Bárány vérét isszák, aki Én vagyok, és Én váltottam meg őket, és Engem imádnak? Az ilyen embereket nem kíséri mindig az Én dicsőségem? Azok, akik nem részesülnek a Bárány húsában, aki Én vagyok, nem süllyedtek már el némán a tenger mélységeibe? Ma szembefordultok Velem, és ma az Én szavaim épp olyanok, mint amelyeket Jahve mondott Izráel fiainak és unokáinak. De a szívetek mélyén lévő keménység miatt haragom felhalmozódik, még több szenvedést hozva testetekre, még több ítéletet bűneitekre, és még több haragot igaztalanságotokra. Kit kímélhetnék meg az Én haragom napján, amikor ti ma így bántok Velem? Kinek az igaztalansága menekülhetne meg fenyítő szemeim elől? Kinek a bűnei tudnának kisiklani kezemből, a Mindenható kezéből? Kinek az ellenszegülése menekülhetne meg ítéletem, a Mindenható ítélete elől? Én, Jahve beszélek így hozzátok, a pogányok családjának leszármazottaihoz, és a szavak, amelyeket nektek mondok, felülmúlják a Törvény és a Kegyelem Korának minden kijelentését, ti mégis keményebbek vagytok, mint Egyiptom egész népe. Nem gyűjtitek haragomat, míg Én ráérősen végzem a munkámat? Hogy menekülhetnétek meg sértetlenül napom, a Mindenható napja elől?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Senki, aki a testből való, nem menekülhet meg a harag napja elől)

Isten napi igéi  612. szemelvény

Megértetted-e már, hogy mi az ítélet és mi az igazság? Ha igen, akkor arra biztatlak, hogy engedelmesen vesd alá magad az ítéletnek, különben soha nem lesz lehetőséged arra, hogy Isten megdicsérjen, vagy hogy bevezessen az Ő országába. Akik csak elfogadják az ítéletet, de soha nem tudnak megtisztulni, vagyis akik az ítélet munkája közepette menekülnek, azokat Isten mindörökké gyűlölni fogja és elutasítja. Az ő bűneik sokkal számosabbak és súlyosabbak, mint a farizeusokéi, mert elárulták Istent, és lázadnak Isten ellen. Az ilyen emberek, akik még a szolgálatra sem méltóak, súlyosabb büntetésben részesülnek, olyan büntetésben, amely ráadásul örökkévaló. Isten nem fog kímélni egyetlen árulót sem, aki egyszer szavakkal hűséget mutatott, de aztán elárulta Őt. Az ilyen emberek a szellem, a lélek és a test büntetésén keresztül kapnak megtorlást. Hát nem pontosan ez Isten igazságos természetének megnyilatkozása? Nem ez-e Isten célja az ember megítélésével és leleplezésével? Isten mindazokat, akik az ítélet idején mindenféle gonosz cselekedetet hajtanak végre, gonosz szellemekkel fertőzött helyre küldi, és hagyja, hogy ezek a gonosz szellemek tetszésük szerint elpusztítsák hús-vér testüket, és ezen embereknek a teste hullabűzt áraszt. Ez az ő méltó megtorlásuk. Isten felírja történetük könyvébe e hűtlen hamis hívők, hamis apostolok és hamis munkások minden egyes bűnét; aztán amikor eljön az ideje, a tisztátalan szellemek közé veti őket, és hagyja, hogy e tisztátalan szellemek tetszés szerint beszennyezzék az egész testüket, hogy soha többé ne szülessenek újjá, és soha többé ne lássák a fényt. Azokat a képmutatókat, akik egy ideig szolgálatot teljesítenek, de képtelenek a végsőkig hűségesek maradni, Isten a gonoszok közé sorolja, hogy így a gonoszokkal társuljanak, és rendetlen csőcselékük részévé váljanak; végül Isten megsemmisíti őket. Isten félredobja és nem vesz tudomást azokról, akik soha nem voltak hűségesek Krisztushoz, és soha semmit nem adtak hozzá az erejükből, és a korszak változásakor mindannyiukat megsemmisíti. Többé nem létezhetnek a földön, még kevésbé nyernek bebocsátást Isten országába. Azok, akik soha nem voltak őszinték Istenhez, hanem a körülmények kényszere által felületesen foglalkoznak Vele, azok közé sorolódnak, akik az Ő népét szolgálják. Az ilyen embereknek csak kis része marad életben, míg a többség elpusztul azokkal együtt, akik nem megfelelő színvonalú szolgálatot teljesítenek. Végül Isten az Ő országába fogja bevinni mindazokat, akik ugyanolyan gondolkodásúak, mint Isten, az Isten népét és fiait, valamint azokat, akiket Isten eleve arra rendelt, hogy papok legyenek. Ők lesznek Isten munkájának párlata. Ami pedig azokat illeti, akiket nem lehet az Isten által meghatározott kategóriák egyikébe sem besorolni, azokat a hitetlenek közé sorolják majd – és bizonyára el tudjátok képzelni, hogy mi lesz a végkimenetelük. Már elmondtam nektek mindent, amit mondanom kell; az út, amelyet választotok, egyedül a ti döntésetek. Amit meg kell értenetek, az a következő: Isten munkája soha nem vár meg senkit, aki nem tud lépést tartani vele, és Isten igazságos természete nem mutat kegyelmet senki iránt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját)