Isten napi igéi  188. szemelvény

Mint Istenben hívők, mindannyiótoknak értékelnetek kell, hogy valóban a legnagyobb felmagasztalást és üdvösséget nyertétek azáltal, hogy befogadtátok Isten munkáját az utolsó napokban, és az Ő tervének munkáját, amit ma bennetek végez. Isten ezt az embercsoportot tette az egész világegyetemben az Ő munkájának kizárólagos középpontjává. Szíve vérének utolsó cseppjét is feláldozta értetek. Visszaszerezte és nektek adta a Lélek minden munkáját az egész világegyetemben, ezért ti vagytok a szerencsések. Ezenkívül, dicsőségét Izráelről, az Ő választott népéről, rátok helyezte át, és tervének célját ezen a csoporton keresztül fogja teljesen kinyilvánítani. Ezért ti vagytok azok, akik megkapjátok Isten örökségét, és ami még ennél is több, ti vagytok Isten dicsőségének örökösei. Talán mindannyian emlékeztek ezekre a szavakra: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk.” Mindannyian hallottátok már ezeket a szavakat, de egyikőtök sem értette meg valódi értelmét. Ma már mélyen tudatában vagytok ezek valódi jelentőségének. Ezeket a szavakat Isten az utolsó napokban fogja beteljesíteni, és azokon fognak beteljesedni, akiket a nagy vörös sárkány kegyetlenül üldözött azon a földön, ahol föltekeredve fekszik. A nagy vörös sárkány üldözi Istent, és Isten ellensége, ezért ezen a földön az Istenben hívők megaláztatásnak és elnyomásnak vannak kitéve, és ennek következtében ezek a szavak beteljesednek rajtatok, az emberek eme csoportján. Mivel ez egy olyan földön kezdődött el, amely ellenáll Istennek, Isten minden munkája óriási akadályokba ütközik, és sok szavának beteljesítése időbe telik; így az emberek Isten szavainak eredményeképpen megtisztulnak, ami szintén a szenvedés része. Istennek rendkívül nehéz véghez vinnie munkáját a nagy vörös sárkány földjén – de Isten ezen a nehézségen keresztül végzi munkájának egy szakaszát, kinyilvánítva bölcsességét és csodálatos tetteit, felhasználva ezt a lehetőséget arra, hogy tökéletessé tegye ezt az embercsoportot. Isten az emberek szenvedésén, képességén és e szennyes föld népének minden sátáni hajlamán keresztül végzi a megtisztító és hódító munkáját, hogy ebből dicsőséget nyerjen, és megnyerje azokat, akik tanúságot tesznek tetteiről. Ez a teljes jelentősége mindannak az áldozatnak, amelyet Isten az emberek e csoportjáért hozott. Vagyis Isten azokon keresztül végzi el a hódítás munkáját, akik ellenállnak Neki, és csak így nyilvánulhat meg Isten nagy hatalma. Más szóval, csak a tisztátalan földön élők méltóak arra, hogy Isten dicsőségét örököljék, és csak ez emelheti ki Isten hatalmas erejét. Ezért, Isten az Ő dicsőségét a tisztátalan földről és a tisztátalan földön élőktől nyeri. Ilyen az Isten akarata. Jézus munkájának színtere ugyanilyen volt. Csak azok között a farizeusok között szerezhetett dicsőséget, akik üldözték Őt; ha nem lett volna a farizeusok üldözése és Júdás árulása, Jézust nem gúnyolták volna ki és nem rágalmazták volna, még kevésbé valószínű, hogy keresztre feszítették volna, és így nem szerezhetett volna dicsőséget. Minden korszakban, ahol Isten munkálkodik, és ahol végzi az Ő munkáját a testben, ott szerez dicsőséget, és ott nyeri meg azokat, akiket meg akar nyerni Önmagának. Ez Isten munkájának terve, és ez az Ő irányítása.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?)

Isten napi igéi  189. szemelvény

Isten több ezer éves tervében a munka két része a testben történik. Az első a keresztre feszítés munkája, amelyért dicsőséget nyer; a másik a hódítás és tökéletesítés munkája az utolsó napokban, amelyért dicsőséget nyer. Ez Isten irányítása. Ne tekintsétek tehát Isten munkáját, vagy Isten nektek adott megbízatását egyszerű dolognak. Ti mindannyian Isten túláradó és örökkévaló dicsőségének örökösei vagytok, és ezt Isten kifejezetten elrendelte. Az Ő dicsőségének két részéből az egyik bennetek nyilvánul meg; Isten az Ő dicsőségének egyik részét teljességgel nektek adta, hogy az a ti örökségetek legyen. Ez az, ahogy Isten felmagasztal titeket, valamint ez az a terv, amelyet Ő már rég előre elhatározott. Tekintettel annak a munkának a nagyságára, amelyet Isten elvégzett azon a földön, ahol a nagy vörös sárkány lakik, ha ez a munka máshová került volna, akkor már rég sok gyümölcsöt termett volna, és az emberek szívesen fogadták volna. Ráadásul ez a munka túlságosan is könnyen elfogadható lenne a nyugati papság számára, akik hisznek Istenben, hiszen a Jézus által elvégzett munka szakasza precedensként szolgál. Éppen ezért Isten nem tudja elérni a dicsőség elnyerésére irányuló munkának ezt a szakaszát máshol; amikor az emberek támogatják és a nemzetek elismerik ezt a munkát, Isten dicsősége nem tud érvényesülni. Pontosan ez a rendkívüli jelentősége ennek a munkaszakasznak ezen a földön. Egyetlen ember sincs köztetek, akit a törvény véd – ehelyett, a törvény büntet titeket. Még problémásabb az, hogy az emberek nem értenek meg titeket. Legyen szó a rokonaitokról, a szüleitekről, a barátaitokról vagy a kollégáitokról, egyikük sem ért meg titeket. Amikor Isten magatokra hagy, lehetetlen tovább élnetek a földön, de az emberek még így sem bírják elviselni, hogy távol legyenek Istentől. Ez a jelentősége annak, hogy Isten meghódítja az embert, és ez Isten dicsősége. Amit ma örököltetek, felülmúlja az apostolok és próféták örökségét az idők során, sőt még Mózes és Péter örökségénél is nagyobb. Az áldásokat nem lehet egy-két nap alatt megszerezni; azokat nagy áldozatokkal kell kiérdemelni. Ez azt jelenti, hogy olyan szeretettel kell rendelkeznetek, amely megtisztításon ment keresztül, nagy hitetek kell, hogy legyen, és rendelkeznetek kell azzal a sok igazsággal, amelyek megszerzését Isten megköveteli tőletek; mi több, az igazságosság felé kell fordulnotok gyávaság vagy bizonytalanság nélkül, és istenszerető szívvel kell rendelkeznetek, amely mindhalálig változatlan marad. Elszántaknak kell lennetek, változásnak kell történnie az életfelfogásotokban, ki kell gyógyulnotok a romlottságból, panasz nélkül kell fogadnotok Isten minden vezénylését, és engedelmeseknek kell lennetek, akár a halálig is. Ezt kellene elérnetek, ez Isten munkájának végső célja, és ezt kéri ettől az embercsoporttól. Mivel Ő ad nektek, ezért cserébe bizonyára kérni is fog tőletek, és biztosan méltó követelményeket támaszt veletek szemben. Tehát oka van minden munkának, amit Isten végez, ami megmutatja, hogy miért végez Isten újra és újra olyan munkát, amely magas követelményeket és szigorú elvárásokat támaszt. Emiatt kell nektek Istenbe vetett hittel telve lennetek. Röviden, Isten minden munkája értetek történik, hogy méltóvá váljatok örökségének elnyerésére. Ez nem annyira Isten saját dicsősége érdekében történik, hanem a ti üdvösségetekért és az emberek e csoportjának tökéletesítéséért, akik annyit szenvedtek a tisztátalan földön. Meg kell értenetek Isten akaratát. Ezért buzdítom a sok tudatlan embert, akiknek nincs semmi belátásuk vagy értelmük: ne tegyétek próbára Istent, és ne álljatok ellen többé. Isten már átment olyan szenvedésen, amelyet soha ember nem viselt el, és még annál is nagyobb megaláztatást is elszenvedett az ember helyett már régen. Mi egyebet nem tudsz elengedni? Mi lehet fontosabb Isten akaratánál? Mi lehet nagyobb Isten szereteténél? Épp elég nehéz Istennek elvégeznie a munkáját ezen a tisztátalan földön; ha ráadásul az ember tudatosan és szándékosan vétkezik, akkor Isten munkája elhúzódik. Röviden, ez senkinek nem érdeke, senkinek sem válik hasznára. Istent nem köti az idő; az Ő munkája és dicsősége az első. Tehát Ő bármilyen árat meg fog fizetni a munkájáért, nem számít, mennyi ideig tart. Ez Isten természete. Nem nyugszik addig, amíg el nem végezte a munkáját. Munkája csak akkor ér véget, amikor Ő elnyeri dicsőségének második részét. Ha Isten nem fejezi be a dicsőségszerzésre irányuló munkájának második részét az egész világegyetemben, akkor az Ő napja soha nem jön el, keze soha nem hagyja el választott népét, dicsősége soha nem száll le Izráelre, és terve soha nem fejeződik be. Képesnek kell lennetek meglátni Isten akaratát, és látnotok kell, hogy Isten munkája nem olyan egyszerű, mint az ég és a föld és minden dolog megteremtése. Ez azért van, mert a mai munka azoknak az átformálása, akik meg lettek rontva, akik a végsőkig eltompultak; azoknak a teremtett lényeknek a megtisztítása, akiket a Sátán eltorzított. Ez nem Ádám vagy Éva teremtése, még kevésbé a világosság teremtése, vagy a növények és állatok teremtése. Isten tisztává teszi azokat a dolgokat, amelyeket a Sátán megrontott, majd újra megszerzi őket; Hozzá fognak tartozni, és az Ő dicsőségévé válnak. Ez nem úgy van, ahogy az ember elképzeli, nem olyan egyszerű, mint az ég és a föld és minden rajtuk levő megteremtése, vagy a Sátán elátkozása a feneketlen mélységbe; ez sokkal inkább az ember átformálásának munkája, a nem Hozzá tartozó és negatív dolgok átváltoztatása pozitív, Hozzá tartozó dolgokká. Ez az igazság Isten munkájának ezen szakasza mögött. Ezt meg kell értenetek, és kerülnötök kell azt, hogy túlságosan leegyszerűsítsétek a dolgokat. Isten munkája nem hasonlít semmilyen hétköznapi munkához. Annak csodálatos volta és bölcsessége meghaladja az emberi elmét. Isten nem teremt meg mindent a munkának ebben a szakaszában, de nem is pusztítja el azokat. Ehelyett átalakítja mindazt, amit Ő teremtett, és megtisztítja mindazt, amit a Sátán beszennyezett. Így Isten egy nagy vállalkozásba kezd, amely az Ő munkájának teljes jelentősége. Azt látod ezekben a szavakban, hogy Isten munkája valóban olyan egyszerű?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája olyan egyszerű lenne, ahogyan azt az ember képzeli?)

Isten napi igéi  190. szemelvény

Isten 6000 éves irányítási munkája három szakaszra oszlik: a Törvény Korára, a Kegyelem Korára és a Királyság Korára. A munka mindhárom szakasza az emberiség üdvösségét szolgálja, vagyis a Sátán által súlyosan megrontott emberiség üdvösségét. Ugyanakkor azt a célt is szolgálják, hogy Isten harcot vívjon a Sátánnal. Így, ahogy az üdvösség munkája három szakaszra oszlik, úgy a Sátánnal való harc is három szakaszra oszlik, és Isten munkájának e két aspektusa egyszerre zajlik. A Sátánnal vívott harc valójában az emberiség üdvösségéért folyik, és mivel az emberiség üdvösségének munkáját nem lehet egyetlen szakaszban sikeresen elvégezni, a Sátánnal vívott harc is szakaszokra és időszakokra oszlik, és a háborút az ember szükségleteinek és a Sátán által okozott rontás mértékének megfelelően vívják a Sátán ellen. Talán képzeletében az ember azt hiszi, hogy ebben a csatában Isten majd fegyvert fog a Sátán ellen, ugyanúgy, ahogyan két hadsereg harcolna egymással. Az ember értelme csupán ezt képes elképzelni; ez egy rendkívül homályos és irreális elképzelés, az ember mégis ezt hiszi. És mivel itt azt mondom, hogy az ember üdvösségének eszköze a Sátánnal folytatott harc, az ember azt képzeli, hogy a harc így zajlik. Az ember üdvösségének munkája három szakaszból áll, ami azt jelenti, hogy a Sátánnal vívott harc három szakaszra oszlik, hogy a Sátán egyszer s mindenkorra legyőzessen. A Sátán elleni harc teljes munkájának belső igazsága azonban az, hogy hatásait a munka több lépésén keresztül éri el: kegyelmet ad az embernek, az ember vétekáldozatává válik, megbocsátja az ember bűneit, meghódítja az embert, és tökéletessé teszi az embert. Ami azt illeti, a Sátánnal való csata nem a Sátán elleni fegyveres harc, hanem az ember üdvössége, az ember életének megmunkálása és az ember beállítottságának megváltoztatása, hogy tanúságot tehessen Isten mellett. Így győzetik le a Sátán. A Sátán az ember romlott beállítottságának megváltoztatásával győzetik le. Amikor a Sátán vereséget szenvedett, vagyis amikor az ember teljesen megszabadult, akkor a megalázott Sátánt teljesen gúzsba kötik, és így az ember teljesen megszabadul. Az ember üdvösségének lényege tehát a Sátán elleni háború, és ez a háború elsősorban az ember üdvösségében tükröződik. Az utolsó napok szakasza, amelyben az embert meg kell hódítani, a Sátánnal vívott harc utolsó szakasza, és egyben az ember teljes kiszabadításának munkája a Sátán hatalmából. Az ember meghódításának belső jelentése a Sátán megtestesülésének – a Sátán által megrontott embernek – a Teremtőhöz való visszatérése a meghódítását követően, ami által elhagyja a Sátánt, és teljes mértékben visszatér Istenhez. Ily módon az ember teljesen megszabadul. Így a hódítás munkája az utolsó munka a Sátán elleni harcban, és az utolsó szakasz Isten irányításában a Sátán legyőzése érdekében. E munka nélkül az ember teljes üdvössége végső soron lehetetlen lenne, a Sátán teljes legyőzése szintén lehetetlen lenne, és az emberiség soha nem lenne képes belépni csodálatos rendeltetési helyére, vagy megszabadulni a Sátán befolyásától. Következésképpen az ember üdvösségének munkája nem fejeződhet be a Sátánnal vívott harc befejezése előtt, mert Isten irányítási munkájának lényege az emberiség üdvösségét szolgálja. A legkorábbi időkben az emberiség Isten kezében volt, de a Sátán kísértéssel és rontással gúzsba kötötte az embert, és ő a gonosz kezébe került. Így a Sátán lett a tárgy, akit le kell győzni Isten irányítási munkájában. Mivel a Sátán birtokba vette az embert, és mivel az ember az a tőke, amelyet Isten minden irányítás végrehajtására használ, ha az embert meg kell szabadítani, akkor vissza kell ragadni a Sátán kezéből, ami azt jelenti, hogy az embert vissza kell venni, miután a Sátán fogva tartotta. A Sátánt tehát az ember régi beállítottságának megváltoztatásával kell legyőzni, olyan változtatásokkal, amelyek helyreállítják az ember eredeti józan eszét. Ily módon a fogságba esett ember visszaszerezhető a Sátán kezéből. Ha az ember kiszabadul a Sátán befolyása és rabsága alól, akkor a Sátán megszégyenül, az ember pedig visszakerül, és a Sátán legyőzetik. És mivel az ember kiszabadult a Sátán sötét befolyása alól, az ember lesz ennek az egész csatának a hadizsákmánya, a Sátán pedig a megbüntetendő tárgy lesz, amint a csata véget ér, ami után az emberiség üdvösségének teljes munkája befejeződik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére)

Isten napi igéi  191. szemelvény

Isten megtestesült a kínai anyaországban, vagy Hong Kong-i és tajvani honfitársaink szavaival élve, Kína „belső” területén. Amikor Isten lejött a mennyből a földre, erről senki nem tudott sem a mennyben, sem a földön, mert ez az igazi jelentése Isten rejtett visszatérésének. Már régóta munkálkodik és él a hús-vér testben, mégsem tudott erről senki. Még ma sem ismeri fel ezt senki. Ez talán mindörökre rejtély marad. Az, hogy Isten most eljön a hús-vér testbe, olyasmi, amiről egy ember sem szerezhet tudomást. Bármilyen nagyszabású és erős is a Lélek munkájának hatása, Isten mindig szenvtelen marad, soha nem árul el semmit. Azt lehet mondani, hogy az Ő munkájának ez a szakasza ugyanolyan, mintha a mennyei királyságban történne. Bár mindenki számára látható, akinek van szeme a látásra, mégsem ismeri fel senki. Amikor Isten befejezi munkájának ezt a szakaszát, az egész emberiség szakítani fog szokásos hozzáállásával^[1], és felébred hosszú álmából. Emlékszem, Isten egyszer ezt mondta: „Olyan most hús-vér testet ölteni, mint a tigris barlangjába zuhanni.” Ez azt jelenti, hogy mivel Isten munkájának ebben a fordulójában Isten a nagy vörös sárkány lakhelyén ölt hús-vér testet, sőt, ott is születik meg, ezúttal rendkívüli veszéllyel néz szembe, amikor eljön a földre, még inkább, mint korábban. Késekkel, lőfegyverekkel, furkósbotokkal, husángokkal néz szembe, kísértéssel néz szembe, tömegekkel néz szembe, akiknek az arcára kiül a gyilkos indulat. Bármelyik pillanatban megölhetik Őt. Isten úgy jött el, hogy haragot hozott Magával. Ámde azért jött el, hogy elvégezze a tökéletesítés munkáját, vagyis azért jött el, hogy elvégezze munkájának második részét, amely a megváltás munkája után a folytatást jelenti. Munkájának ezen szakasza kedvéért Isten a legnagyobb gondot és törődést fordította arra – és minden elképzelhető eszközzel törekszik arra –, hogy elkerülje a kísértés támadásait, alázatosan elrejtőzik és identitásával sohasem hivalkodik. Amikor Jézus megmentette az embert a keresztről, csak a megváltás munkáját fejezte be; a tökéletesítés munkájával Ő nem foglalkozott. Így Isten munkájának csak a fele került elvégzésre, és a megváltás munkájának befejezése az Ő egész tervének csak a felét tette ki. Amikor kezdődőben volt az új kor, a régi pedig visszavonulóban, az Atya Isten fontolgatni kezdte munkájának második részét, és megkezdte annak előkészületeit. Isten utolsó napokban való testet öltéséről nem szóltak a múltban világos próféciák, ami így megalapozta az Istennek ezt a megtestesülését övező fokozott titoktartást. Hajnalhasadtakor, az emberiség tömegeinek tudomása nélkül, Isten eljött a földre, és megkezdte életét a hús-vér testben. Az emberek nem tudtak e pillanat elérkeztéről. Talán mind mélyen aludtak; talán sokan voltak, akik éberen őrködtek és várták, sokan pedig talán némán imádkoztak a mennybéli Istenhez. De a sok-sok ember közül egyetlenegy sem tudta, hogy Isten már elérkezett a földre. Isten azért munkálkodott így, hogy zökkenőmentesebben végezhesse el munkáját, és jobb eredményeket érjen el, valamint meg akarta előzni azt, hogy még több kísértés érje Őt. Mire az ember tavaszi szendergése véget ér, Isten munkája már rég befejeződött, Ő pedig eltávozik, lezárva életét, amelyben a földön kóborolt és időzött. Mivel Isten munkája megköveteli, hogy Isten személyesen cselekedjen és beszéljen, és mivel az ember semmilyen módon nem avatkozhat bele, Isten rendkívüli szenvedést viselt el azért, hogy eljöjjön a földre, és Maga végezze el ezt a munkát. Az ember nem képes Isten munkáját helyettesíteni. Éppen ezért Isten több ezerszer nagyobb veszedelmekkel dacolt, mint a Kegyelem Korában, hogy lejöjjön arra a földre, ahol a nagy vörös sárkány lakik, és elvégezze az Ő saját munkáját, arra áldozva minden gondolatát és törődését, hogy megváltsa ezt az elszegényedett, trágyadombra került embercsoportot. Bár senki nem tud Isten létezéséről, Istent ez nem zavarja, mert ez nagy hasznára van az Ő munkájának. Tekintve, hogy mindenki rendkívüli módon gyalázatos és gonosz, hogyan is tűrnék el Isten létezését? Ezért marad csendben Isten, miután eljött a földre. Bármennyire is a kegyetlenség legszörnyűbb mélységeibe süllyedt az ember, Isten mindezt nem veszi a szívére, hanem csak folytatja a munkát, amelyet végeznie kell, hogy teljesítse a nagyobb megbízatást, amelyet a mennyei Atya ráruházott. Közületek ki ismerte fel Isten szeretetreméltóságát? Ki veszi jobban tekintetbe az Atya Isten terhét, mint az Ő Fia? Ki képes megérteni az Atya Isten akaratát? Az Atya Isten Lelke a mennyben gyakran zaklatott, az Ő Fia pedig a földön állandóan imádkozik az Atya Isten akaratáért, és betegre aggódja Magát. Van-e bárki, aki tud az Atya Isten szeretetéről az Ő Fia iránt? Van-e bárki, aki ismeri a szeretett Fiú szívét, amellyel hiányolja az Atya Istent? Mennyben és földön elválasztva egymástól, ők ketten egyfolytában egymás felé néznek a távolból, Lélekben követve egymást. Ó, emberiség! Mikor leszel tekintettel Isten szívére? Mikor érted már meg Isten szándékát? Az Atya és a Fiú mindig is egymásra támaszkodtak. Akkor miért legyenek Ők elválasztva, az egyik fenn a mennyben, a másik lenn a földön? Az Atya úgy szereti az Ő Fiát, ahogy a Fiú szereti az Ő Atyját. Akkor miért kell az Atyának ilyen mély, fájdalmas sóvárgással várnia a Fiút? Talán nem voltak sokáig elválasztva, de ki tudja, hány nap és hány éjjel epekedett az Atya fájdalmas sóvárgással, és mióta vágyakozik az Ő szeretett Fiának mielőbbi visszatérése után? Figyel, csendben ül és várakozik; semmit nem tesz, ami ne az Ő szeretett Fiának mielőbbi visszatérését szolgálná. A Fiúét, aki a föld határáig vándorolt – mikor találkozhatnak újra? Jóllehet, ha egyszer újra találkoznak, örökre együtt lesznek majd, de hogyan bírja ki Ő az elválasztottság több ezer napját és éjszakáját, míg egyikük fent van a mennyben, másikuk lent a földön? Néhány évtized a földön évezredeknek érződik a mennyben. Hogy is ne aggódna az Atya Isten? Amikor Isten a földre jön, éppúgy megtapasztalja az emberi világ számtalan hányattatását, mint az ember. Isten ártatlan – akkor hát miért kell, hogy ugyanazt a szenvedést viselje el, mint az ember? Nem csoda, hogy az Atya Isten oly sürgetően vágyik az Ő Fia után; ki értheti Isten szívét? Isten túl sokat ad az embernek; hogyan viszonozhatja ezt megfelelően az ember Isten szívének? Az ember azonban túl keveset ad Istennek; hogy is ne aggódna emiatt Isten?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (4.))

Lábjegyzet:

1. „Szakítani fog szokásos hozzáállásával”: ez arra utal, hogy az emberek Istenről alkotott elképzelései és nézetei megváltoznak, mihelyt megismerik Istent.

Isten napi igéi  192. szemelvény

Az emberek közül alig érti valaki Isten lelkiállapotának sürgető jellegét, mert az emberek képessége túlságosan elégtelen, szellemük pedig meglehetősen tompa, ezért egyikük sem törődik azzal és nem figyel arra, amit Isten tesz. Ezért Isten folyamatosan nyugtalan az ember miatt, mintha az ember állati természete bármelyik pillanatban kiütközhetne. Ebből még világosabban látható, hogy Isten eljövetelét a földre rendkívül nagy kísértések övezik. De annak érdekében, hogy egy embercsoportot teljessé tegyen, dicsősége teljében, Isten elmondta minden szándékát az embernek, és semmit nem rejtett el előle. Szilárdan elszánta magát, hogy teljessé teszi ezt az embercsoportot, és így, bármilyen nehézség vagy kísértés jöjjön is, Ő elfordítja tekintetét, és figyelmen kívül hagyja mindezt. Csak a saját munkáját végzi csendben, és szilárdan hiszi, hogy egy napon, amikor Isten az Ő dicsőségének birtokába jut, az ember ismerni fogja Őt; továbbá hiszi, hogy miután Isten teljessé tette az embert, az teljes mértékben megérti majd Isten szívét. Most talán vannak emberek, akik Istent kísértik, félreértik vagy hibáztatják; Isten ebből semmit nem vesz a szívére. Amikor Isten leszáll a dicsőségbe, az emberek mind megértik majd, hogy mindaz, amit Isten tesz, az emberiség boldogságát szolgálja, és mind megértik, hogy mindaz, amit Isten tesz, az emberiség jobb túlélése érdekében történik. Amikor Isten eljön, kísértést hoz magával, és amikor eljön, fenséget és haragot hoz magával. Amikor Isten elhagyja az embert, már rég belépett az Ő dicsőségének birtokába, és dicsősége teljében, a visszatérés örömével távozik. Az Isten, aki a földön munkálkodik, nem veszi a szívére a dolgokat, bármennyire is elutasítják Őt az emberek. Ő csak végzi a munkáját. A világ megteremtése Isten által évezredekre nyúlik vissza. Ő eljött a földre, hogy mérhetetlen mennyiségű munkát végezzen el, és teljes mértékben megtapasztalta az emberi világtól érkező elutasítást és rágalmazást. Senki nem fogadja örömmel Isten érkezését; hidegen üdvözlik Őt. E több ezer kemény év folyamán az ember magatartása már régen Isten elevenébe vágott. Ő nem figyel többé az emberek lázadására, hanem másik tervet készített, hogy átformálja és megtisztítsa az embert. Az embertől jövő gúnyolódás, gyalázkodás, üldözés, megpróbáltatás, a keresztre feszítés szenvedése, a kiközösítés és így tovább, amivel Isten találkozott, amióta hús-vér testet öltött: Isten eleget ízlelt meg ezekből, és ami az emberi világ nehézségeit illeti, Isten, aki hús-vér testet öltött, ezeket mind teljes mértékben elszenvedte. Az Atya Isten Lelke a mennyben már régóta elviselhetetlennek találja ezt a látványt, és fejét hátravetve, szemeit behunyva várja szeretett Fia visszatérését. Ő csak annyit kíván, hogy az emberiség hallgasson Rá és engedelmeskedjen, és miután megtapasztalta a végső szégyent az Ő hús-vér teste előtt, képes legyen felhagyni az Ellene való lázadással. Ő csak annyit kíván, hogy az emberiség képes legyen hinni Isten létezésében. Ő már rég letett arról, hogy magasabb követelményeket támasszon az emberrel szemben, mert Isten túl nagy árat fizetett, az ember mégis nyugodtan alszik^[1], és a legkevésbé sem veszi a szívére Isten munkáját.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (4.))

Lábjegyzet:

1. „Nyugodtan alszik”: ez azt jelenti, hogy az emberek nemtörődöm módon állnak Isten munkájához, és nem tekintik azt fontosnak.

Isten napi igéi  193. szemelvény

Amikor a Kegyelem Korában Isten visszatért a harmadik égbe, Istennek az egész emberiség megváltásáért végzett munkája valójában már a befejező részéhez ért. A földön mindössze a kereszt maradt, amelyet Jézus a hátán hordozott, a finom vászon, amelybe Jézust göngyölték, és a Jézus által viselt töviskorona és bíborszínű köpeny (azok a tárgyak, amelyekkel a zsidók gúnyolták Őt). Vagyis Jézus keresztre feszítése nagy port vert, de aztán a helyzet újra lecsillapodott. Ettől kezdve Jézus tanítványai elkezdték továbbvinni az Ő munkáját, mindenütt pásztorolva és öntözve a gyülekezeteket. Munkájuk tartalma a következő volt: arra kértek minden embert, hogy tartson bűnbánatot, vallja meg bűneit és keresztelkedjen meg, az apostolok pedig mindannyian elindultak, hogy terjesszék Jézus keresztre feszítésének belső történetét, az erről szóló szépítetlen beszámolót, így senkinek nem volt más választása, mint leborulni Jézus előtt, hogy megvallja bűneit; továbbá az apostolok mindenhová elmentek, közvetítve a Jézus által mondott szavakat. Ekkor kezdődött meg a gyülekezetek építése a Kegyelem Korában. Jézus ebben a korban beszélt még az ember életéről és a mennyei Atya akaratáról is, de mivel ez egy más korszak volt, ezek közül a kijelentések és gyakorlatok közül sok nagymértékben eltért a maiaktól. Lényegüket tekintve azonban megegyeznek. Mindkettő Isten Lelkének munkája a hús-vér testben, egészen és pontosan. Ez a fajta munka és kijelentés mindmáig folytatódik, így az ilyesmiben még mindig osztoznak a mai vallásos intézmények, és teljes mértékben változatlan maradt. Amikor Jézus munkája befejeződött, és a gyülekezetek már rátértek Jézus Krisztus helyes útjára, Isten közben elindította munkája egy másik szakaszára vonatkozó tervét, ami az Ő hús-vér testbe való eljövetele volt az utolsó napokban. Ahogy az ember látja, Isten keresztre feszítése már lezárta Isten megtestesülésének munkáját, megváltotta az egész emberiséget, és lehetővé tette, hogy Ő magához ragadja az alvilág kulcsát. Mindenki úgy gondolja, hogy Isten munkája teljesen megvalósult. Valójában Isten szempontjából az Ő munkájának csak egy kis része valósult meg. Ő csak annyit tett, hogy megváltotta az emberiséget; de nem hódította meg az emberiséget, és főleg nem változtatta meg az ember sátáni ábrázatát. Ezért mondja Isten: „Bár megtestesülésem hús-vér teste keresztülment a halál fájdalmán, nem ez volt megtestesülésem teljes célja. Jézus az Én szeretett Fiam, és a keresztre szegezték Értem, de Ő nem fejezte be maradéktalanul az Én munkámat. Csak annak egy részét végezte el.” Így Isten megkezdte terveinek második fordulóját, hogy folytassa a megtestesülés munkáját. Isten végső szándéka az volt, hogy tökéletessé tegye és megnyerje az összes embert, akit megszabadított a Sátán karmai közül; Isten ezért készült ismét arra, hogy vállalja a megtestesülés veszélyét. A „megtestesülés” arra utal, aki nem hoz dicsőséget (mivel Isten munkája még nem fejeződött be), de aki a szeretett Fiú identitásában jelenik meg; Ő a Krisztus, akiben Istennek kedve telik. Ezért mondhatjuk, hogy ez a „veszély vállalása”. A megtestesült hús-vér test ereje csekély, nagy óvatossággal kell eljárnia^[1], és az Ő ereje a nyomába sem ér a mennyei Atya hatalmának; Ő csak a hús-vér test szolgálatát végzi, beteljesítve az Atya Isten munkáját és az Ő megbízását, anélkül hogy más munkában részt venne, és a munkának csak egy részét végzi el. Ezért nevezték Istent „a Krisztusnak”, mihelyt eljött a földre – ez a név beágyazott jelentése. Azért mondjuk, hogy eljövetelét kísértések övezik, mert a munkának csak egy darabja készült el. Továbbá annak, hogy az Atya Isten csak „Krisztusnak” és „szeretett Fiúnak” nevezi Őt, de nem adta Neki az összes dicsőséget, pontosan az az oka, hogy a megtestesülés hús-vér teste azért jön el, hogy a munkának egy részét elvégezze, nem azért, hogy a mennyei Atyát képviselje, hanem hogy a szeretett Fiú szolgálatát teljesítse. Amikor a szeretett Fiú teljesíti az egész megbízatást, amelyet a vállára vett, akkor adja meg Neki az Atya a teljes dicsőséget az Atya identitásával együtt. Mondhatjuk, hogy ez „a mennyei törvénykönyv”. Mivel a mennyei Atya és Az, aki eljött a hús-vér testbe, két különböző birodalomban vannak, csak a Lélekben tekintenek egymás felé: az Atya rajta tartja a szemét a szeretett Fiún, de a Fiú nem látja az Atyát a messzeségből. Mivel azok a funkciók, amelyekre a hús-vér test képes, túlságosan csekélyek, és mivel Őt bármelyik pillanatban megölhetik, mondhatjuk, hogy ez az eljövetele a legnagyobb veszéllyel jár. Ez annyit tesz, hogy Isten újra otthagyja az Ő szeretett Fiát a tigris szájában, ahol az élete veszélyben forog, egy olyan helyre állítva Őt, ahol a Sátán jelenléte leginkább koncentrált. Isten még e zord körülmények között is átadta az Ő szeretett Fiát egy olyan hely népének, amely tele van mocsokkal és kicsapongással, hogy „neveljék fel Őt felnőttkoráig”. Azért van ez így, mert egyedül e cselekedet által tűnhet Isten munkája megfelelőnek és természetesnek, és ez az egyetlen módja annak, hogy teljesítse az Atya Isten minden kívánságát, és befejezze az Ő munkájának utolsó részét az emberiség körében. Jézus nem tett semmi többet, mint hogy beteljesítette az Atya Isten munkájának egy szakaszát. A megtestesülés hús-vér teste által állított korlát és az elvégzendő munka különbségei miatt Maga Jézus sem tudta, hogy lesz majd egy második visszatérés a hús-vér testbe. Ezért egyetlen Biblia-magyarázó vagy próféta sem merte világosan megjövendölni, hogy Isten az utolsó napokban újra megtestesül majd, vagyis újra eljön a hús-vér testbe, hogy elvégezze a testben végzett munkájának második részét. Ezért nem jött rá senki, hogy Isten már régóta a hús-vér testben rejtőzik. Nem csoda, hiszen Jézus csak akkor kapta meg ezt a megbízatást, miután feltámadt és felment a mennybe, ezért nincs világos jövendölés Isten második megtestesüléséről, és ez felfoghatatlan az emberi elme számára. A Biblia összes prófétai könyvében egy szó sem említi ezt világosan. Azonban amikor Jézus eljött, hogy munkálkodjon, már volt egy világos jövendölés, amely úgy szólt, hogy egy szűz gyermeket fogan, és fiút fog szülni, ami azt jelenti, hogy Ő a Szentlélek révén fogantatott. Isten még erről is azt mondta, hogy halálos veszedelem mellett történt, akkor hát mennyivel inkább így lehet ez ma? Nem csoda, hogy Isten azt mondja, ez a megtestesülés több ezerszer nagyobbak veszélyeket rejt, mint amelyek a Kegyelem Korában fenyegették Őt. Isten sok helyütt megjövendölte, hogy meg fog nyerni egy csapat győztest a Színím földjén. Mivel ezeket a győzteseket a világ keleti részén kell megnyernie, ezért a hely, ahová Isten a második megtestesülése során lép, kétségkívül Színím földje, pontosan az a hely, ahol a nagy vörös sárkány fekszik összetekeredve. Itt fogja megnyerni Isten a nagy vörös sárkány leszármazottait, hogy az teljes vereséget szenvedjen és megszégyenüljön. Isten fel fogja ébreszteni ezeket az embereket, akiket súlyosan megterhel a szenvedés, fel fogja kelteni őket, míg teljesen fel nem ébrednek, kivezeti őket a ködből, és eléri, hogy elutasítsák a nagy vörös sárkányt. Felébrednek majd álmukból, felismerik a nagy vörös sárkány lényegét, képesek lesznek teljes szívüket Istennek adni, felemelkedni a sötét erők elnyomásából, felkelni a világ keleti részén és Isten győzelmének bizonyítékává válni. Csak így fog Isten dicsőséget nyerni. Egyedül ezért hozta el Isten azt a munkát, amely Izráelben ért véget, arra a földre, ahol a nagy vörös sárkány fekszik összetekeredve, és csaknem kétezer évvel távozása után újra eljött a hús-vér testbe, hogy folytassa a Kegyelem Korának munkáját. Az ember szabad szemmel úgy látja, hogy Isten új munkába kezd a hús-vér testben. Isten nézőpontjából azonban Ő a Kegyelem Korának munkáját folytatja, csak éppen egy néhány ezer éves folytonossági hiány után, munkája helyszínét és programját is megváltoztatva. Bár az a képmás, amelyet a húsból való test a mai munka során felöltött, Jézustól teljesen különbözőnek tűnik, Ők ketten ugyanabból a lényegből és gyökérből fakadnak, és ugyanabból a forrásból származnak. Kívülről talán sok köztük a különbség, de munkájuk belső igazságai teljesen azonosak. Végül is a korszakok éppolyan különbözőek, mint az éjszaka és a nappal. Akkor hát hogyan követhetne Isten munkája egy változatlan mintát? Vagy hogyan akadályozhatnák egymást az Ő munkájának különböző szakaszai?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (6.))

Lábjegyzet:

1. „Ereje csekély, nagy óvatossággal kell eljárnia” – ez arra utal, hogy a hús-vér testnek túl sok nehézséggel kell szembenéznie, és az általa végzett munka túlságosan behatárolt.

Isten napi igéi  194. szemelvény

Az embernek egészen mostanáig tartott, hogy rájöjjön, hogy az emberből nemcsak a szellemi élet ellátása és Isten ismeretének tapasztalata hiányzik, hanem – ami még inkább életbevágóan fontos – a beállítottságát érintő változások. Az ember, mivel teljes tudatlanságban van saját fajtájának történetét és ősi kultúráját illetően, ennek eredményeként egyáltalán semmit nem tud Isten munkájáról. Mindenki abban reménykedik, hogy az ember a szíve mélyén kapcsolódhat Istenhez, de mivel az ember hús-vér teste túlságosan romlott, érzéketlen és tompa, emiatt az ember egyáltalán semmit nem tud Istenről. Isten célja azzal, hogy ma eljön az emberek közé, nem egyéb, mint hogy átformálja az emberek gondolatait, lelkét, valamint Isten szívükben őrzött képmását, amely már több millió éve ott van bennük. Megragadja ezt a lehetőséget, hogy tökéletessé tegye az embert. Vagyis Ő az ember tudása által megváltoztatja annak módját, ahogyan az emberek megismerik Őt, valamint az Iránta való hozzáállásukat, képessé téve az embert arra, hogy Isten megismerésében diadalmas újrakezdést érjen el, és így eljusson az emberi lélek megújulásáig és átalakulásáig. Az eszköz a foglalkozás és a fegyelmezés, a cél pedig a hódítás és a megújulás. Istennek öröktől fogva szándékában állt eloszlatni a babonás gondolatokat, amelyeket az ember a homályos Istenről őrizgetett, az utóbbi időben pedig ez már sürgőssé is vált Számára. Bárcsak minden ember hosszú távon gondolkodna, amikor ezt a helyzetet vizsgálja! Változtassátok meg minden egyes személy tapasztalásának módját, hogy Istennek ez a sürgető szándéka hamarosan gyümölcsöt hozzon, és hogy Isten földön végzett munkájának utolsó szakasza tökéletesen beteljesedjen! Adjátok meg Istennek azt a hűséget, amelyet méltó megadnotok Neki, és nyújtsatok végre vigaszt az Ő szívének. Bárcsak a testvérek közül senki nem riadna vissza ettől a felelősségtől, és nem csak színlelné, hogy ezt teszi! Isten ezúttal egy hívásra reagálva jön el a hús-vér testben, az ember állapotára adott hangsúlyos válaszként. Vagyis azért jön el, hogy ellássa az embert azzal, amire az embernek szüksége van. Bármilyen is az ember képessége vagy származása, Ő – röviden szólva – képessé teszi őt arra, hogy meglássa Isten szavát, és az Ő szavából meglássa Isten létezését és megnyilvánulását, és elfogadja, hogy Isten tökéletessé tegye őt, megváltoztatva az ember gondolatait és elképzeléseit, hogy Isten eredeti ábrázata szilárdan gyökerezzen az ember szívének mélyén. Ez Isten egyetlen kívánsága a földön. Bármilyen nagyszerű is az ember veleszületett természete, vagy bármilyen gyenge is az ember lényege, vagy bármilyen volt is valójában az ember magatartása a múltban, Isten ezekkel nem törődik. Ő csak azt reméli, hogy az ember teljesen megújítja a szíve mélyén lévő Isten-képet, és megismeri az emberiség lényegét, ezáltal pedig eljut az ember ideológiai szemléletének átalakításához, és képessé válik lelke mélyéből Isten után vágyakozni és felébreszteni az örök kötődést Hozzá: ez az egyetlen követelés, amelyet Isten az emberrel szemben támaszt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (7.))

Isten napi igéi  195. szemelvény

Már olyan sokszor mondtam, hogy Isten utolsó napokban végzett munkája azért történik, hogy minden egyes ember szellemét megváltoztassa, hogy minden egyes ember lelkét megváltoztassa, hogy a szívük, amely nagy traumát szenvedett el, átalakuljon, ily módon megmentve a lelküket, amelyben oly mélyreható kárt tett a gonosz; ez azért történik, hogy felébressze az emberek szellemét, kiolvassza hideg szívüket, és lehetővé tegye számukra a megfiatalodást. Ez Isten legnagyobb akarata. Tegyük félre az arról szóló beszédet, hogy milyen magasztos vagy mély az ember élete és az ő tapasztalatai; miután az emberek szíve felébred, miután felkelnek álmukból és teljesen tisztában lesznek azzal, hogy milyen kárt okozott a nagy vörös sárkány, Isten szolgálatának munkája beteljesedik. Az a nap, amelyen Isten munkája befejeződik, egyszersmind az a nap is, amelyen az ember hivatalosan elindul az Istenbe vetett hit helyes útján. Ekkorra az Isten által végzett szolgálat már véget ér: a testté lett Isten munkája teljesen befejeződik, az ember pedig hivatalosan elkezdi azt a feladatot végezni, amelyet végeznie kell – a maga szolgálatát fogja teljesíteni. Ezek Isten munkájának lépései. Ezért tapogatózva keresnetek kell az utatokat a belépés felé ezeknek a dolgoknak az ismerete alapján. Ez mind az, amit meg kell értenetek. Az ember belépése csak akkor fog javulni, ha a szíve mélyén változások történtek, mert Isten azt munkálja, hogy teljesen megszabadítsa az embert – a megváltott embert, aki még mindig a sötétség erői alatt él, és aki magától sohasem emelkedett fel – a démonoknak erről a gyülekezőhelyéről; azért, hogy az ember megszabadulhasson több évezrednyi bűntől, és Isten szeretettje legyen, hogy teljesen lesújtsa a nagy vörös sárkányt, megalapítsa Isten királyságát, és mielőbb elhozza a nyugalmat Isten szívének; azért, hogy fenntartások nélkül szabad utat adjon a gyűlöletnek, amely a kebleteket dagasztja, hogy kiirtsa azokat a penészes kórokozókat, hogy lehetővé tegye számotokra, hogy elhagyjátok ezt az életet, amely nem különbözik egy ökör vagy egy ló életétől, hogy ne legyetek többé rabszolgák, hogy a nagy vörös sárkány többé ne taposhasson szabadon rátok és ne parancsolgathasson nektek; többé nem lesztek ebből a bukott nemzetből valók, nem tartoztok majd többé a förtelmes nagy vörös sárkányhoz, és az nem tart többé rabszolgasorban benneteket. A démonok fészkét Isten biztosan darabokra tépi majd, ti pedig Isten mellett fogtok állni – ti Istenhez tartoztok, nem pedig ehhez a rabszolga-birodalomhoz. Isten már régóta a csontja velejéig gyűlöli ezt a sötét társadalmat. Fogait csikorgatja, alig várva, hogy beletaposson ebbe a gonosz, förtelmes vén kígyóba, hogy az soha többé fel ne kelhessen, és soha többé ne bántsa az embert; nem fogja felmenteni annak múltbeli cselekedeteit, nem fogja tűrni, hogy megcsalja az embert, és megfizet neki minden egyes bűnéért, amelyet az idők során elkövetett. Isten a legkevésbé sem fogja engedni, hogy ez a minden gonoszságnak főkolomposa^[1] büntetlen maradjon, hanem teljesen el fogja pusztítani.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.))

Lábjegyzet:

1. „Minden gonoszságnak főkolomposa”: ez a vén ördögre utal. A kifejezés rendkívül elítélő.

Isten napi igéi  196. szemelvény

Sok álmatlan éjszakát viselt el Isten az emberiségen végzett munkája kedvéért. A magasságtól a legmélyebb mélységekig, Ő alászállt az élő pokolba, amelyben az ember él, hogy az emberrel töltse napjait, soha nem panaszkodott az emberek körében lévő lepusztultság miatt, és soha nem rótta meg az embert engedetlenségéért, hanem a legnagyobb megaláztatást tűri el, miközben személyesen végzi munkáját. Hogy tartozhatna Isten a pokolhoz? Hogyan tölthetné Ő az életét a pokolban? Ám az egész emberiség kedvéért, hogy az emberiség egésze hamarabb találjon megnyugvásra, Ő megaláztatást tűrt el és igazságtalanságot szenvedett, hogy eljöjjön a földre, és személyesen lépett be a „pokolba” és az „alvilágba”, a tigris barlangjába, hogy megmentse az embert. Hogy lenne jogosult az ember szembeszállni Istennel? Mi oka van panaszkodni Istenről? Hogy van képe Istenre nézni? A mennyei Isten eljött ide, a bűn legmocskosabb földjére, sohasem hangoztatta sérelmeit, sohasem panaszkodott az emberről, hanem csendesen elfogadja az ember pusztítását^[1] és elnyomását. Ő soha nem vágott vissza az ember észszerűtlen követeléseire, sohasem támasztott sem túlzott, sem észszerűtlen követelményeket az emberrel szemben; egyszerűen zokszó nélkül végzi mindazt a munkát, amelyet az ember igényel: a tanítást, a megvilágosítást, a megrovást, a szavakkal való finomítást, az emlékeztetést, buzdítást, vigasztalást, ítéletet és kinyilatkoztatást. Melyik lépése nem szolgálta az ember életét? Bár Ő elvette az ember kilátásait és sorsát, az Isten által véghezvitt lépések közül melyik nem szolgálta az ember sorsát? Melyik nem az ember túlélése érdekében történt? Melyik nem azért történt, hogy megszabadítsa az embert ettől a szenvedéstől és a sötét erők elnyomásától, amelyek feketék, mint az éjszaka? Melyik nem az ember érdekében történik? Ki képes megérteni Isten szívét, amely olyan, mint egy szerető anya szíve? Ki értheti meg Isten buzgó szívét? Isten szenvedélyes szívét és heves elvárásait hideg szívvel viszonozták, fásult, közömbös szemmel, az ember ismételt dorgálásával és sértéseivel; csípős megjegyzésekkel viszonozták, szarkazmussal és lekicsinyléssel; az ember gúnyolódásával viszonozták, lábbal tiprásával és elvetésével, félreértésével, sápítozásával, elidegenedésével, elkerülő magatartásával – semmi mással, mint csalárdsággal, támadásokkal és keserűséggel. Meleg szavait összevont szemöldökkel fogadták és ezernyi meglengetett mutatóujj hűvös ellenszegülésével. Isten csak tűrni tud, lehajtott fejjel, az embereket szolgálva, mint egy készséges ökör.^[2] Oly sokszor látta a napot és a holdat, oly sokszor nézett szembe a csillagokkal, oly sokszor távozott el hajnalban és tért vissza alkonyatkor, forgolódott álmatlanul, ezerszer nagyobb kínt tűrve el, mint az Atyjától való eltávozásának fájdalma, eltűrve az ember támadásait és megtörését, azt, hogy az ember foglalkozott vele és megmetszette Őt. Isten alázatosságát és rejtettségét az ember előítéletével^[3] viszonozták, az ember méltánytalan nézeteivel és méltánytalan bánásmódjával; Isten hangtalan munkavégzését a homályban, az Ő türelmét és hosszútűrését az ember mohó pillantásával viszonozták; az ember lelkiismeret-furdalás nélkül próbálja halálra tiporni Istent, beletaposni Őt a földbe. Az ember Istennel való bánásmódjában tanúsított hozzáállását „ritka ravaszság” jellemzi, Isten pedig, akit az ember zaklat és megvet, laposra zúzódik emberek tízezreinek lába alatt, míg maga az ember emelt fővel áll, mintha ő lenne a domb királya; mintha az abszolút hatalmat akarná megragadni^[4], hogy egy paraván mögül vonja magára a figyelmet, hogy Istent tegye meg a színfalak mögötti, lelkiismeretes és szabálykövető rendezőnek, aki nem üthet vissza és nem csinálhat botrányt. Istennek az Utolsó Császár szerepét kell játszania, bábnak^[5] kell lennie, minden szabadságától megfosztva. Az ember tettei kimondhatatlanok – akkor hát hogy lenne ő jogosult ezt vagy azt követelni Istentől? Hogy lenne ő jogosult javaslatokat tenni Istennek? Hogy lenne ő jogosult azt követelni, hogy Isten érezzen együtt az ő gyengeségeivel? Hogy lenne ő alkalmas arra, hogy megkapja Isten irgalmát? Hogy lenne ő alkalmas arra, hogy újra meg újra Isten nagylelkűségében részesüljön? Hogy lenne ő alkalmas arra, hogy újra meg újra Isten megbocsátásában részesüljön? Hol a lelkiismerete? Már régen összetörte, már régen darabokra zúzta Isten szívét. Isten csillogó szemmel és boldogan érkezett az emberek közé, remélve, hogy az ember jóindulattal fordul majd Felé, még ha csak egy kis melegséggel is. De Isten szívét nem egykönnyen vigasztalja meg az ember, hisz nem kapott mást, csak lavinává dagadó^[6] támadásokat és szenvedést. Az ember szíve túl mohó, a vágya túl nagy, soha nem elégíthető ki, mindig vakmerő és rosszban sántikál, sohasem enged Istennek szólásszabadságot vagy szólási jogot, és nem hagy Istennek más lehetőséget, mint hogy alávesse Magát a megaláztatásnak, és engedje, hogy az ember kedve szerint manipulálja Őt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (9.))

Lábjegyzetek:

1. „Pusztítás”: az emberiség engedetlenségét leplezi le.

2. „Összevont szemöldökök fogadták és ezernyi meglengetett mutatóujj hűvös ellenszegülése, lehajtott fejjel, az embereket szolgálva, mint egy készséges ökör” – ez eredetileg egyetlen mondat volt, de itt az érthetőség kedvéért két részre tagolódik. A mondat első része az ember cselekedeteire utal, míg a másik a szenvedésről szól, amelyen Isten keresztülment, valamint arról, hogy Isten rejtett és alázatos.

3. „Előítélet”: az emberek engedetlen magatartására utal.

4. „Az abszolút hatalmat megragadni”: az emberek engedetlen magatartására utal. Magasra emelik saját magukat, másokat megbéklyózva és rákényszerítve, hogy őket kövessék és értük szenvedjenek. Ezek az Istennel szemben ellenséges erők.

5. „Báb”: azokat gúnyolja, akik nem ismerik Istent.

6. „Lavinává dagadó”: az emberek aljas viselkedését hangsúlyozza.

Isten napi igéi  197. szemelvény

Isten megtestesülése lökéshullámokat indított el az összes valláson és szférán keresztül, „felborította” a vallásos körök eredeti rendjét, és megrázta mindazok szívét, akik Isten megjelenésére sóvárognak. Ki nem imádja Őt? Ki nem vágyik arra, hogy lássa Istent? Isten személyesen volt jelen az emberek között sok éven át, de az ember sohasem jött rá. Ma Isten Maga jelent meg, és megmutatta identitását a tömegeknek – hát hogyne okozna ez gyönyörűséget az ember szívének? Isten valaha osztozott az emberrel örömén és bánatán, ma pedig újraegyesült az emberiséggel, és megosztja vele az elmúlt idők meséit. Miután kivonult Júdeából, az emberek nyomát sem találták. Sóvárognak arra, hogy újra találkozhassanak Istennel, miközben fogalmuk sincs arról, hogy ma újra találkoztak és egyesültek Vele. Hát hogyne kavarná ez fel a tegnap gondolatait? Kétezer évvel ezelőtt Simon, Jóna fia, a zsidók leszármazottja látta Jézust, a Megváltót, egy asztalnál evett Vele, és miután sok éven át követte Őt, mélyebb ragaszkodást érzett Iránta. Szíve mélyéből szerette Őt, mélységesen szerette az Úr Jézust. A zsidó nép semmit nem tudott arról, hogy ez az aranyhajú csecsemő, aki egy fagyos jászolban született, Isten megtestesülésének első képmása volt. Mind azt gondolták, hogy Ő ugyanolyan, mint ők, senki nem gondolta, hogy Ő bármiben is különbözik tőlük – hogyan ismerhették volna fel az emberek ezt a közönséges és hétköznapi Jézust? A zsidó nép úgy gondolt Rá, mint korának zsidó fiára. Senki nem tekintet úgy Rá, mint egy szeretetreméltó Istenre, és az emberek nem tettek semmi mást, mint vakon követeléseket támasztottak Vele szemben, arra kérve Őt, hogy adjon nekik gazdag és bőséges kegyelmet, békét és örömet. Csak azt tudták, hogy Neki, mint valami milliomosnak, mindene megvan, amit az ember valaha is kívánhat. De az emberek soha nem bántak Vele úgy, mint egy szeretett lénnyel; az akkori emberek nem szerették Őt, csak tiltakoztak Ellene, és észszerűtlen követeléseket támasztottak Vele szemben. Ő soha nem állt ellen, hanem folyamatosan kegyelmet adott az embernek, bár az ember nem ismerte Őt. Nem tett semmi mást, csak némán melegséget, szeretetet és irgalmat adott az embernek, sőt, a gyakorlat új módjait adta az embernek, kivezetve az embert a törvény rabságából. Az ember nem szerette Őt, csak irigyelte Őt, és felismerte az Ő kivételes adottságait. Honnan tudhatná a vak emberiség, hogy mily nagy megaláztatást szenvedett a szeretetre méltó Jézus, a Megváltó, amikor eljött az emberiség közé? Senki nem vette tekintetbe az Ő gyötrelmét, senki nem tudott az Ő szeretetéről az Atya Isten iránt, és senki nem tudhatott az Ő magányosságáról; bár Mária a szülőanyja volt, hogyan ismerhette volna az irgalmas Úr Jézus szívének gondolatait? Ki tudott az Emberfia által elviselt kimondhatatlan szenvedésről? Miután kéréseket intéztek Hozzá, az akkori emberek hidegen az elméjük hátsó rekeszébe száműzték és kivetették Őt. Ő ezért az utcákon kóborolt napról napra, évről évre, sok éven át sodródva, míg végül megért harminchárom kemény évet, amelyek egyszerre voltak hosszúak és rövidek. Amikor az embereknek szükségük volt Rá, mosolygós arccal meghívták Őt az otthonukba, megpróbálva követeléseket támasztani Vele szemben – miután pedig Ő megadta nekik a kívánt hozzájárulást, azonnal ki is tették a szűrét. Az emberek ették, ami az Ő szájából jött, itták az Ő vérét, élvezték a kegyelmet, amellyel Ő elhalmozta őket, ugyanakkor viszont ellenálltak Neki, mert mit sem tudtak arról, hogy ki adta nekik az életüket. Végül a keresztre szegezték Őt, de Ő továbbra sem szólt egy hangot sem. Még ma is hallgat. Az emberek az Ő húsát eszik, az Ő vérét isszák, azt az ételt eszik, amelyet Ő készít nekik, és azon az úton járnak, amelyet Ő nyitott meg számukra, de még mindig az a szándékuk, hogy elutasítják Őt; valójában ellenségükként kezelik az Istent, akitől az életüket kapták, és ehelyett azokat kezelik úgy, mint a mennyei Atyát, akik ugyanolyan rabszolgák, mint ők. Ezzel vajon nem szegülnek szembe Vele szándékosan? Hogyan történhetett, hogy Jézus meghalt a kereszten? Tudjátok? Hát nem Júdás árulta el, aki a legközelebb állt Hozzá, ette Őt, itta Őt és élvezte Őt? Vajon nem azért árulta el Júdás Jézust, mert Ő nem volt több, mint egy jelentéktelen, normális tanító? Ha az emberek valóban látták volna, hogy Jézus rendkívüli és a mennyből való, hogyan szegezhették volna elevenen a keresztre huszonnégy órára, míg végül már nem maradt lélegzet a testében? Ki ismerheti Istent? Az emberek semmi mást nem tesznek, mint kielégíthetetlen mohósággal élvezik Istent, de soha nem ismerték Őt. Ha a kisujját nyújtotta, az egész karját akarták, és elérik, hogy „Jézus” teljes mértékben engedelmeskedjen az ő parancsaiknak, az ő utasításaiknak. Ki mutatott valaha is bármit az irgalom útjából ez Emberfia iránt, akinek nincs hová fejét lehajtania? Ki gondolt arra valaha, hogy összefog Vele, hogy teljesítse az Atya Isten megbízatását? Kinek jutott Ő egyáltalán valaha is eszébe? Ki volt valaha is tekintettel az Ő nehézségeire? Az ember a legcsekélyebb szeretet nélkül ide-oda rángatja Őt; az ember nem tudja, honnan jött az ő fénye és élete, és semmi mást nem tesz, mint titokban azt tervezgeti, hogyan feszíthetné keresztre még egyszer a kétezer évvel ezelőtti „Jézust”, aki megtapasztalta a fájdalmat az emberek között. Hát „Jézus” valóban ilyen gyűlöletet kelt Maga iránt? Vajon már rég feledésbe merült mindaz, amit Ő tett? A gyűlölet, amely több ezer év alatt felgyülemlett, végül kilövell. Ti zsidók fajzatai! Mikor volt „Jézus” ellenséges veletek szemben, hogy ennyire gyűlölitek Őt? Ő oly sokat tett és oly sokat szólt – hát ebből semmi nem szolgál a javatokra? Ő az életét adta nektek, és semmit nem kért cserébe, Ő teljes valóját nektek adta – valóban még mindig elevenen fel akarjátok falni Őt? Ő mindenét nektek adta, semmit nem tartott vissza, és sohasem élvezte a világi dicsőséget, az emberek közötti melegséget, az emberek közötti szeretetet, sem az emberek között jelenlévő összes áldást. Az emberek olyan rosszindulatúak Iránta! Ő sohasem élvezte a föld minden gazdagságát, hanem az Ő őszinte, szenvedélyes szívének teljességét az embereknek szenteli, teljes valóját az emberiségnek szentelte – és ki adott Neki valaha melegséget? Ki nyújtott Neki valaha vigaszt? Az ember minden nyomást Rá halmozott, minden balszerencsét átadott Neki, az emberek közötti legszerencsétlenebb tapasztalatokat erőltette Rá, Őt hibáztatja minden igazságtalanságért, Ő pedig némán elfogadta mindezt. Tiltakozott Ő valaha bárkinek? Kért Ő valaha bárkitől egy kis ellenszolgáltatást? Ki mutatott valaha együttérzést Iránta? Közületek, mint normális emberek közül kinek nem volt romantikus gyermekkora? Kinek nem volt színes fiatalsága? Kit nem vesz körül szeretteinek melegsége? Ki nélkülözi a rokonok és barátok szeretetét? Ki nélkülözi mások tiszteletét? Ki nélkülözi a család melegét? Ki nélkülözi bizalmas barátai vigasztalását? És Ő élvezett-e ebből valaha bármit is? Ki adott Neki valaha egy kis melegséget? Ki adott Neki valaha egy cseppnyi vigaszt? Ki tanúsított valaha Iránta egy kis emberi erkölcsiséget? Ki volt valaha is toleráns Vele szemben? Ki volt valaha is Vele a nehéz időkben? Ki töltötte valaha is Vele az élet kemény szakaszait? Az ember sohasem engedett Vele szemben támasztott követelményeiből; csak követelőzik Vele szemben, gátlástalanul, mintha Neki attól, hogy az ember világába jött, az ember ökrének, lovának vagy rabjának kellene lennie, és köteles lenne mindenét az embernek adni; ha pedig nem teszi, az ember sohasem bocsát meg Neki, soha nem lesz tekintettel Rá, sohasem nevezi Őt Istennek, és sohasem becsüli Őt nagyra. Az ember túl szigorú Istenhez való hozzáállásában, mintha feltett szándéka lenne, hogy halálra gyötri Istent, és csak azután fog visszavenni Istennel szembeni követelményeiből; máskülönben az ember sohasem szállítja lejjebb Istennel szembeni követelményeit. Hogyne vetné meg Isten az ilyen embert? Nem ez napjaink tragédiája? Az ember lelkiismerete nincs sehol. Egyre azt mondogatja, hogy viszonozni fogja Isten szeretetét, de ehelyett ízekre szedi és halálra kínozza Istent. Vajon nem ez az Istenbe vetett hitének „titkos receptje”, amelyet őseitől örökölt? Nincs olyan hely, ahol ne lennének ott a „zsidók”, és ma is ugyanazt a munkát végzik, még mindig ugyanazon munkálkodnak, hogy ellenálljanak Istennek, és mindeközben azt hiszik, hogy felmagasztalják Istent. Hogyan ismerhetnék meg Istent az ember saját szemei? Hogyan kezelhetné Istenként a hús-vér testben élő ember a megtestesült Istent, aki a Lélektől jött? Ki ismerhette Őt az emberek közül? Hol az igazság az emberek között? Hol a valódi igazságosság? Ki képes megismerni Isten természetét? Ki kelhet versenyre a mennyei Istennel? Nem csoda, hogy amikor Ő eljött az emberek közé, senki sem ismerte Istent, és elvetették Őt. Hogyan tűrheti az ember Isten létezését? Hogyan engedheti, hogy a fény kiűzze a világból a sötétséget? Hát nem az ember tiszteletre méltó odaadásáról szól mindez? Hát nem ez az ember egyenes belépése? És talán Isten munkája nem az ember belépése köré összpontosul? Azt kívánom, bár összekapcsolnátok Isten munkáját az ember belépésével, jó kapcsolatot alakítanátok ki ember és Isten között, és legjobb képességetek szerint elvégeznétek azt a kötelességet, amelyet az embernek el kell végeznie. Ily módon Isten munkája ezt követően véget ér majd, és annak lezárásaként Ő dicsőséget nyer!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (10.))

Isten napi igéi  198. szemelvény

Ma Isten választott népében munkálkodom Kínában, hogy felfedjem minden lázadó beállítottságukat, és lerántsam a leplet minden csúfságukról, és ez helyezi megfelelő kontextusba mindazt, amit mondanom kell. Később, amikor majd véghezviszem az egész világegyetem meghódítási munkájának következő lépését, a rátok kirótt ítéletem segítségével fogom megítélni mindenki igazságtalanságát a teljes univerzumban, mert ti képviselitek az emberiség lázadóit. Azok, akik nem tudják vállalni a kihívást, pusztán ellenpontokká és szolgáló eszközökké válnak, míg azokat, akik képesek vállalni, használatba állítom. Miért mondom, hogy azok, akik nem tudják vállalni a kihívást, csak ellenpontnak lesznek jók? Azért, mert a jelen szavaim és munkám mind a ti háttereteket célozzák meg, és mert ti az egész emberiség között a lázadók képviselői és megtestesítői lettetek. Később majd idegen országokba viszem e szavakat, amelyek titeket meghódítanak, és meghódítom velük az ottani embereket, rólad mégsem lesz elmondható akkor, hogy elnyerted e szavakat. Nem lennél ellenpont ezáltal? Az egész emberiség romlott beállítottságai, az ember lázadó cselekedetei, az ember csúf képei és arcai – mindezeket rögzítik ma a meghódításotokra használt szavak. Akkor majd e szavakkal fogom meghódítani az embereket minden nemzetből és minden felekezetből, mivel ti vagytok az archetípus, a precedens. Azonban nem az volt a tervem, hogy szándékosan elhagyjalak titeket; ha törekvésedben kudarcot vallasz, és ezáltal gyógyíthatatlannak bizonyulsz, akkor nem csupán szolgáló eszköz és ellenpont leszel vajon? Egyszer azt mondtam, hogy bölcsességemet a Sátán cselszövéseire építve lehet gyakorolni. Miért mondtam ezt? Vajon nem ez az igazság amögött, amit most mondok és teszek? Ha nem tudod vállalni a kihívást, ha nem tökéletesedsz, hanem helyette büntetésben részesülsz, nem válsz-e ellenponttá? Lehet, hogy sokat szenvedtél a te idődben, de még mindig nem értesz semmit; tudatlan vagy mindarról, ami az élettel kapcsolatos. Habár fenyítésben és ítéletben volt részed, egyáltalán nem változtál, és legbelül nem nyertél életet. Amikor eljön az idő, és a munkádat próbára teszik, olyan ádáz megpróbáltatást élsz majd át, mint a tűz, és még nagyobb gyötrelmet. Ez a tűz a teljes lényedet hamuvá változtatja majd. Olyan emberként, akinek nincs élete, akiben egy szemernyi tiszta arany sincs, aki még mindig a régi romlott természetnél ragadt le, és aki még ellenpontnak sem jó, hogy lenne lehetséges az, hogy ne rekesztess ki? Lehetne egy olyan embert használni a hódítás munkájához, aki egy fabatkát sem ér, és akinek nincs élete? Amikor eljön az az idő, nehezebb napokat fogtok átélni, mint Noé és Szodoma napjai voltak! Az imáid semmit nem fognak érni akkor. Hogyan jöhetnél vissza később és kezdhetnéd elölről a megtérést, amikor az üdvösség munkája már véget ért? Amikor az üdvösség minden munkája elvégeztetett, nem lesz tovább; ami még hátra lesz, az a gonoszok megbüntetése munkájának kezdete. Ellenállsz, lázadsz, és olyan dolgokat teszel, melyekről tudod, hogy gonoszak. Nem vagy-e súlyos büntetés célpontja? Ma részletesen elmondom ezt neked. Ha úgy döntesz, hogy nem figyelsz, akkor, amikor majd később katasztrófa ér, nem lesz vajon túl késő, ha csak akkor kezdesz majd megbánást érezni és hinni? Adok neked egy esélyt, hogy még ma megtérj, de nem vagy rá hajlandó. Meddig akarsz várni? A fenyítés napjáig? Ma nem emlékszem a múltbéli vétkeidre; újra és újra megbocsátok neked, elfordulok a negatív oldaladtól, hogy csak a pozitív oldaladat lássam, mert minden jelenlegi szavam és munkám célja, hogy téged megmentselek, és nincs semmilyen rossz szándékom veled kapcsolatban. Te mégsem vagy hajlandó belépni; nem tudod megkülönböztetni a jót a rossztól, és nem tudod értékelni a jóságot. Az ilyen emberek nem csupán a büntetés és igazságos megtorlás érkezésére várnak vajon?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (1.))

Isten napi igéi  199. szemelvény

Amikor Mózes rásújtott a sziklára, és a Jahve által adományozott víz előtört, az az ő hite miatt történt. Amikor Dávid lanton játszott, hogy dicsérjen Engem, Jahvét, és a szíve megtelt örömmel, az az ő hite miatt történt. Amikor Jób elvesztette a hegyeket betöltő jószágait és mérhetetlenül nagy vagyonát, és testét fájdalmas kelések borították, az az ő hite miatt történt. Amikor hallhatta az Én hangomat, Jahve hangját, és láthatta az Én dicsőségemet, Jahve dicsőségét, az az ő hite miatt volt. Az, hogy Péter követni tudta Jézus Krisztust, a hitének volt köszönhető. Az, hogy őt Énértem a keresztre szegezhették, és csodálatos bizonyságot tehetett, szintén az ő hitének köszönhető. Amikor János meglátta az Emberfia dicsőséges ábrázatát, az az ő hitének volt köszönhető. Amikor látta az utolsó napok látomását, az még inkább az ő hitének volt köszönhető. Az ok, amiért az úgynevezett pogány nemzetek sokasága megkapta az Én kinyilatkoztatásomat, és megtudta, hogy testben tértem vissza, hogy elvégezzem munkámat az emberek között, szintén az ő hitük miatt van. Mindazok, akiket kemény szavaim sújtanak, és mégis vigaszt nyernek általuk, és üdvözülnek – ők vajon nem a hitük miatt élik át ezeket? Az emberek oly sokat kaptak a hitük miatt, és ez nem mindig áldás. Talán nem részesülnek abban a boldogságban és örömben, amit Dávid érzett, vagy nem kapnak vizet Jahvétól, ahogy Mózes. Jób például áldást nyert Jahvétól a hite miatt, de katasztrófát is elszenvedett. Akár áldott vagy, akár katasztrófát szenvedsz el, mindkét esemény áldott. Hit nélkül nem lennél képes befogadni a hódításnak eme munkáját, még kevésbé meglátni Jahve cselekedeteit, amelyek ma a szemed előtt zajlanak. Képtelen lennél látni, még kevésbé lennél képes befogadni. Ha nem esnének meg veled ezek a csapások, ezek a szerencsétlenségek és valamennyi ítélet, képes lennél meglátni Jahve mai cselekedeteit? Ma a hit által lehet meghódítani téged, és azért tudsz hinni Jahve minden tettében, mert meg lettél hódítva. Csakis a hit miatt részesülsz ilyen fenyítésben és ítéletben. E fenyítés és ítélet által megy végbe meghódításod és tökéletessé tételed. Az olyan fajta fenyítés és ítélet nélkül, mint amelyben ma részesülsz, a hited hiábavaló lenne, mert nem ismernéd Istent; nem számítana, mennyire hiszel Benne, a hited csak egy üres, nem a valóságon alapuló szólam lenne. A hited csak azután válik igazzá és megbízhatóvá, és szíved csak akkor fordul Isten felé, ha elfogadod a hódításnak eme munkáját, a munkát, amely teljességgel engedelmessé tesz. Még ha a „hit” szó miatt nagy ítéletet és átkot szenvedsz is el, akkor is igaz hited van, és a legigazabb, legvalódibb, legbecsesebb dolgot nyered el. Ez azért van így, mert csak az ítélet során látod meg Isten teremtményeinek végső rendeltetési helyét; ebben az ítéletben látod meg, hogy a Teremtőt szeretni kell; a hódítás ilyen munkájában pillantod meg Isten karját; ebben a hódításban érted meg teljesen az emberi életet; ebben a hódításban nyered el az emberi élet helyes ösvényét és jutsz el az „ember” valós jelentésének megértésére; csak ebben a hódításban látod meg a Mindenható igaz természetét és az Ő gyönyörű, dicsőséges ábrázatát; a hódításnak e munkájában ismered meg az ember eredetét és érted meg az egész emberiség „halhatatlan történelmét”; ebben a hódításban kapsz megértést az emberiség elődeiről és az emberiség romlottságának eredetéről; ebben a hódításban kapsz örömet és vigasztalást, ahogy véget nem érő fenyítést, fegyelmezést és a Teremtő dorgáló szavait is, amelyeket az általa teremtett emberiséghez intéz; ebben a hódításban részesülsz áldásokban, ahogy az embert megillető szerencsétlenségekben is... Mindez nem a csekélyke hited miatt van? Nem növekedett a hited, miután elnyerted ezeket a dolgokat? Nem nyertél hatalmas mértékben? Nem csupán hallottad Isten szavait és láttad Isten bölcsességét, hanem személyesen meg is tapasztaltad munkájának minden lépését. Talán azt mondanád, hogy ha nem lenne hited, nem is szenvednél el ilyen fenyítést vagy ilyen ítéletet. De tudnod kell, hogy hit nélkül nemcsak az ilyen fenyítést vagy a Mindenható ilyenfajta törődését nem kaphatnád meg, de örökre elveszítenéd annak lehetőségét is, hogy találkozz a Teremtővel. Soha nem ismernéd meg az emberiség eredetét, és soha nem fognád fel az emberi élet jelentőségét. Még ha a tested meghalna és a lelked eltávozna, akkor sem értenéd a Teremtő összes tettét, még kevésbé tudnád, hogy a Teremtő ilyen hatalmas munkát végzett a földön, miután az emberiséget megalkotta. Az Általa teremtett emberiség egy tagjaként hajlandó vagy így a sötétségbe hullani tudatlanul, és örök büntetést szenvedni? Ha elválasztod magad a mai fenyítéstől és ítélettől, mivel fogsz szembesülni? Gondolod, hogy miután elkülönültél a jelen ítélettől, képes leszel megmenekülni ettől a nehéz élettől? Nem igaz-e vajon, hogy amikor elhagyod „e helyet”, az ördög által előidézett fájdalmas gyötrelemmel és kegyetlen bántalmazással találkozol majd? Talán elviselhetetlen nappalokkal és éjszakákkal találod szemben magad? Azt hiszed, hogy csak azért, mert ma megmenekülsz ettől az ítélettől, örökre elkerülheted azt a jövőbeni gyötrelmet? Mi jön majd az utadba? Lehetséges, hogy tényleg az általad áhított Paradicsom lesz az? Azt hiszed, megmenekülhetsz a jövőbeni örökkévaló fenyítéstől csupán azáltal, hogy elfutsz a valóság elől, ahogy most is teszed? A mai napot követően találhatsz még egyszer valaha ilyen lehetőséget és ilyen áldást? Képes leszel megtalálni ezeket, amikor katasztrófa történik veled? Képes leszel megtalálni ezeket, amikor az egész emberiség bemegy a nyugalomra? A jelenlegi boldog életed és harmonikus kis családod helyettesíthetik a jövőbeni örök rendeltetési helyedet? Ha igazi hited van, és sokat nyersz a hited révén, akkor mindezt neked – mint teremtett lénynek – el kell nyerned, és ezekkel már eleve rendelkezned kellett volna. Semmi sem hasznosabb a hitedre és életedre nézve, mint az ilyen meghódítás.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (1.))

Isten napi igéi  200. szemelvény

Ma azzal kell tisztában lenned, hogy hogyan lehetsz meghódított, és azzal, hogy hogyan viselkednek az emberek meghódításuk után. Mondhatod, hogy meg lettél hódítva, de képes vagy halálig engedelmeskedni? Képesnek kell lenned a követésre a legvégsőkig attól függetlenül, hogy vannak-e kilátások, és nem veszítheted el az Istenbe vetett hited, bármilyen is a környezet. Végül a bizonyságtétel két szempontját kell megvalósítanod: Jób bizonyságtételét – a halálig való engedelmességet; valamint Péter bizonyságtételét – az Isten iránti legmagasabb fokú szeretetet. Egy tekintetben olyannak kell lenned, mint Jób: minden anyagi javát elvesztette, és a test fájdalma gyötörte, mégsem hagyta el Jahve nevét. Ez volt Jób bizonyságtétele. Péter képes volt Istent szeretni mindhalálig. Amikor keresztre feszítették, és szembenézett a halálával, még mindig szerette Istent; nem gondolt a saját kilátásaira, és nem hajszolt szép reményeket vagy extravagáns gondolatokat, hanem csak arra törekedett, hogy Istent szeresse, és engedelmeskedjen Isten valamennyi rendelkezésének. Ezt a mércét kell elérned, mielőtt úgy vehetjük, hogy bizonyságot tettél, mielőtt olyan emberré válsz, akit a meghódítását követően tökéletessé tettek. Ha az emberek ma valóban ismernék a saját lényegüket és státuszukat, akkor is kilátásokat és reményeket hajszolnának? Ez az, amit tudnod kell: függetlenül attól, hogy Isten tökéletessé tesz-e engem, követnem kell Istent; mindaz, amit Ő most tesz, az jó, és az én érdekemben történik, és azért, hogy a természetünk meg tudjon változni, és megszabadulhassunk a Sátán befolyásától, hogy lehetőségünk legyen megszabadulni a tisztátlanságtól, lerázni a Sátán mocskát és befolyását és magunk mögött hagyni azt annak ellenére, hogy a szenny földjén születtünk. Természetesen ez az, amit tőled megkívánnak, ám Isten számára ez csupán hódítás, amit annak érdekében tesz, hogy az emberekben meglegyen az elhatározás az engedelmességhez, és alá tudják vetni magukat Isten valamennyi vezénylésének. Ily módon el lesznek végezve a dolgok. Ma a legtöbb ember már meg lett hódítva, de még mindig sok lázadó és engedetlen vonás van bennük. Az emberek valódi érettsége még mindig túl csekély, és csak akkor tudnak élettel telivé válni, ha vannak remények és kilátások; remények és kilátások híján negatívvá válnak, és még az is megfordul a fejükben, hogy elhagyják Istent. Továbbá az emberek nem nagyon vágynak arra, hogy a normális emberi mivolt megélését keressék. Ez elfogadhatatlan. Így továbbra is a meghódításról kell beszélnem. A tökéletesítés valójában a meghódítással egy időben történik: amint meg lettél hódítva, a tökéletessé válás első hatásai is megvalósulnak. A különbség valakinek a meghódítása és tökéletessé tétele között az emberekben végbemenő változás mértékétől függ. A meghódítás a tökéletessé tétel első lépése, és nem azt jelenti, hogy teljesen tökéletessé tettek minket, sem azt nem bizonyítja, hogy Isten teljes mértékben megnyert minket. Miután az embereket meghódították, a természetükben beáll néhány változás, ám ezek a változások messze alulmúlják az azokban végbemenő változásokat, akiket Isten egészen megnyert. Ma az emberek tökéletesítésének kezdeti munkája – a meghódításuk – zajlik, és ha nem tudod elérni, hogy meg legyél hódítva, akkor nem lesz lehetőséged arra, hogy Isten tökéletessé tegyen és teljesen megnyerjen. Pusztán néhány fenyítő és ítélő szót fogsz nyerni, ám ezek nem lesznek képesek arra, hogy teljesen megváltoztassák a szívedet. Így egyike leszel azoknak, akiket kiűznek; nem fog különbözni attól, mintha az asztalon lévő fényűző lakomát néznéd, de nem ennél belőle. Ez nem tragikus forgatókönyv a számodra? Így tehát változásokra kell törekedned: akár arról van szó, hogy meghódítanak, akár arról, hogy tökéletessé tesznek, mindkettő összefügg azzal, hogy történtek-e benned változások, és hogy engedelmes vagy-e vagy sem, és ez meghatározza, hogy Isten megnyerhet-e téged, vagy sem. Tudd: az, hogy „meghódítanak” és „tökéletessé tesznek”, egyszerűen a változás és engedelmesség mértékén alapul, valamint azon, hogy mennyire tiszta az Isten iránti szereteted. A mai követelmény az, hogy teljesen tökéletessé lehessen tenni téged, de először is meg kell, hogy hódítsanak – elegendő ismerettel kell rendelkezned Isten fenyítéséről és ítéletéről, kell, hogy legyen hited a követéshez, és olyannak kell lenned, aki változásra törekszik, és Isten ismeretét keresi. Csak akkor leszel olyasvalaki, aki arra törekszik, hogy tökéletessé tegyék. Meg kell értened, hogy a tökéletesítés során meg leszel hódítva, a meghódításod során pedig tökéletessé fogsz válni. Ma törekedhetsz arra, hogy tökéletessé tegyenek, és törekedhetsz a külső emberi mivoltodban végbemenő változásokra, valamint a képességed fejlődésére, de ami elsősorban fontos, az az, hogy megértheted, hogy mindannak, amit ma Isten tesz, jelentősége és haszna van. Képessé tesz téged, aki egy szennyes földön születtél, hogy elmenekülj a szennytől és lerázd azt magadról, képessé tesz felülkerekedni a Sátán befolyásán, és hátrahagyni a Sátán sötét befolyását. Ha e dolgokra összpontosítasz, az védelmet nyújt neked ezen a szennyes földön. Végezetül milyen bizonyságtételt fognak kérni tőled? Egy mocskos földön születtél, de képes vagy szentté válni, soha többé nem beszennyeződni, a Sátán hatalma alatt élni, mégis levetkőzni magadról a Sátán befolyását, hogy a Sátán ne birtokoljon és ne is háborgasson, és a Mindenható kezeiben élni. Ez a bizonyságtétel, és ez a győzelem bizonyítéka a Sátánnal vívott csatában. Képes vagy elhagyni a Sátánt, többé nem jelenítesz meg sátáni természeteket abban, amit megélsz, hanem helyette azt éled meg, aminek elérését Isten követelte az embertől, amikor megteremtette: normális emberi mivoltot, normális értelmet, normális éleslátást, normális elszántságot Isten szeretéséhez és Isten iránti hűséget. Ilyen az a bizonyság, amit Isten teremtménye tesz. Azt mondod: „Mi a mocsok földjén születtünk, de Isten védelme miatt, az Ő vezetése miatt és azért, mert Ő meghódított minket, megszabadultunk a Sátán befolyásától. Az, hogy ma képesek vagyunk engedelmeskedni, szintén annak a hatása, hogy Isten meghódított minket, és nem azért van, mert mi jók vagyunk, vagy mert a természetünkből kifolyólag szerettük Istent. Ma azért lettünk meghódítva, azért tudunk bizonyságot tenni Isten mellett és szolgálni Őt, mert kiválasztott és eleve elrendelt minket; ugyanígy, azért vagyunk megváltva és azért szabadultunk meg a Sátán hatalma alól, és azért tudjuk hátrahagyni a mocskot és megtisztulni a nagy vörös sárkány népében, mert Ő kiválasztott és megoltalmazott minket.”

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (2.))

Isten napi igéi  201. szemelvény

Az utolsó napok munkája minden szabályt felrúg, és függetlenül attól, hogy átkozott vagy-e és büntetésben részesültél-e, mindaddig, amíg segíted az Én munkámat, és a mai meghódítási munka javát szolgálod, és függetlenül attól, hogy Móáb leszármazottja vagy-e, vagy a nagy vörös sárkány utódja, mindaddig, amíg képes vagy a munka e szakaszában Isten teremtményének kötelességét elvégezni, és a tőled telhető legjobbat megtenni, addig a kívánt hatás megvalósul. A nagy vörös sárkány ivadéka vagy, és Móáb leszármazottja vagy; összegezve, mindenki, aki testből és vérből való, Isten teremtménye, és a Teremtő alkotta őket. Isten teremtménye vagy, nem kellene, hogy bármilyen választásod legyen, és ez a te kötelességed. Természetesen ma a Teremtő munkája az egész világegyetemre irányul. Függetlenül attól, hogy te kitől származol, mindenek felett Isten egyik teremtménye vagy, ti – Móáb utódai – része vagytok Isten teremtményeinek, annyi különbséggel, hogy kevesebbet értek. Mivel Isten munkája ma minden teremtmény között zajlik, és az egész univerzumra irányul, a Teremtő szabadon kiválaszthatja bármelyik embert, anyagot vagy dolgot ahhoz, hogy elvégezze az Ő munkáját. Nem érdekli, hogy korábban kitől származtál; amíg egy vagy az Ő teremtményei közül, és amíg hasznára vagy az Ő munkájának – a hódítás és bizonyságtétel munkájának –, Ő habozás nélkül véghez fogja vinni munkáját benned. Ez darabokra zúzza az emberek hagyományos elképzeléseit, amelyek szerint Isten soha nem fog a pogányok között munkálkodni, különösen nem azok között, akik átkozottak és alávalók; mert az elátkozottaktól származó összes jövőbeni nemzedék is örökké átkozott lesz, soha nem lesz esélyük az üdvösségre; Isten soha nem fog egy pogány földre leszállni és ott munkálkodni, soha nem fogja megvetni lábát egy mocskos földön, mert Ő szent. Isten utolsó napokban végzett munkája mindezeket az elképzeléseket megsemmisíttette. Tudd, hogy Isten minden teremtmény Istene, Övé a hatalom a mennyek és a föld és minden dolgok felett, és nem egyedül Izráel népének Istene. Így ez a Kínában végzett munka a lehető legnagyobb jelentőséggel bír, és vajon nem fog elterjedni minden nemzet között? A jövőbeni hatalmas bizonyságtétel nem fog Kínára korlátozódni; ha Isten csak titeket hódítana meg, az meggyőzné a démonokat? Ők nem értik, mit jelent az, ha valakit meghódítanak, vagy Isten hatalmas erejét, és csak akkor lesz minden teremtmény meghódítva, amikor Isten választott népe az egész világmindenség minden pontján meglátja e munkának a végső hatásait. Nincs senki, aki visszamaradottabb és romlottabb lenne Móáb leszármazottainál. Csak akkor lesz ez a meghódítás bizonyságtétele, ha ezeket az embereket meg lehet hódítani: ha ők, akik a legromlottabbak, akik nem ismerték el Istent, és nem hitték, hogy van Isten, meg lesznek hódítva, és elismerik Istent a szájukkal, dicsőítik Őt, és képesek szeretni Őt. Habár ti nem Péter vagytok, megélitek Péter képmását, képesek vagytok Péter és Jób bizonyságtételével bírni, és ez a leghatalmasabb bizonyság. Végül azt mondod majd: „Mi nem az izráeliták vagyunk, hanem Móáb elhagyott utódai, nem Péter vagyunk, akinek képességére képtelenek vagyunk, sem Jób nem vagyunk, és még Pál azon elhatározásához sem lehet hasonlítani minket, hogy Istenért szenvedjen és Istennek szentelje magát, és annyira visszamaradottak vagyunk, és így nem vagyunk alkalmasak arra, hogy Isten áldásait élvezzük. Isten mégis felemelt minket ma; ezért eleget kell tennünk Istennek, és noha a képességünk és képesítéseink elégtelenek, készek vagyunk megfelelni Istennek – megvan bennünk ez az elhatározás. Móáb leszármazottai vagyunk, és átkozottak voltunk. Ezt Isten rendelte el, és képtelenek vagyunk ezen változtatni, de az, amit megélünk, valamint az ismeretünk meg tud változni, és elhatároztuk, hogy eleget teszünk Istennek.” Amikor ilyen elszántság van benned, ez bizonyítani fogja: bizonyságot tettél arról, hogy meg lettél hódítva.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (2.))

Isten napi igéi  202. szemelvény

A hódítás munkája mindenek előtt azt a hatást hivatott elérni, hogy az ember teste ne lázadjon többé; vagyis az ember elméje új ismeretet nyerjen Istenről, az ember szíve teljességgel engedelmeskedjen Istennek, és az ember vágyjon Istenért létezni. Az emberek nem számítanak meghódítottnak akkor, amikor vérmérsékletük vagy testük megváltozik; amikor az ember gondolkodása, tudata és érzékelése megváltozik, tehát amikor a teljes mentális hozzáállásod megváltozik, akkor valósul meg az, hogy Isten meghódított téged. Amikor elhatároztad, hogy engedelmeskedsz és elsajátítottál egy új mentalitást, amikor többé a saját elképzeléseid és szándékaid egyikét sem teszed hozzá Isten szavaihoz és munkájához, és amikor az elméd képes normálisan gondolkodni – azaz, amikor teljes szíveddel tudsz fáradozni Istenért – akkor olyan ember vagy, aki teljesen meg lett hódítva. A vallásban sokan rengeteget szenvednek életük során: testüket leigázzák és hordozzák keresztjüket, és még akkor is tovább szenvednek és tűrnek, amikor már a halál küszöbén állnak! Vannak, akik még a haláluk reggelén is böjtölnek. Egész életükben megtagadják maguktól a finom ételeket és ruházatot, csak a szenvedésre fókuszálnak. Képesek leigázni testüket és cserbenhagyni azt. Szellemük dicséretre méltó a szenvedés elviseléséért. Azonban gondolkodásukkal, elképzeléseikkel, mentális beállítottságukkal és régi természetükkel valóban a legcsekélyebb mértékben sem foglalkoztak. Semmilyen igaz ismeretük nincs önmagukról. Istenről alkotott mentális képük a homályos Isten tradicionális képe. Azon elhatározásuk, hogy Istenért szenvedjenek, buzgóságukból és emberi mivoltuk jó jelleméből ered. Habár hisznek Istenben, sem Őt nem értik, sem az akaratát nem ismerik. Csak vakon munkálkodnak és szenvednek Istenért. Az tisztánlátást egyáltalán nem becsülik, keveset törődnek azzal, hogyan biztosíthatnák be, hogy szolgálatuk valójában beteljesítse Isten akaratát, és még kevésbé vannak tisztában azzal, hogyan érjék el Isten megismerését. Az Isten, akit ők szolgálnak, nem az Ő eredendő képmásában rejlő Isten, hanem egy olyan Isten, akit elképzeltek, egy Isten, akit csak hallomásból ismernek, vagy akiről csak írásos legendákat olvastak. Majd élénk fantáziájukat és ájtatosságukat arra használják, hogy Istenért szenvedjenek, és magukra vegyék Isten munkáját, amit Isten akar elvégezni. A szolgálatuk túl pontatlan, olyannyira, hogy gyakorlatilag egyikük sem képes igazán Isten akaratával összhangban szolgálni. Függetlenül attól, hogy milyen örömmel szenvednek, a szolgálatról alkotott eredeti perspektívájuk és az Istenről alkotott mentális képük változatlan marad, mivel nem estek át Isten ítéletén, fenyítésén, finomításán és tökéletesítésén, és senki sem vezette őket az igazság által. Még ha hisznek is Jézusban, a Megváltóban, egyikük sem látta soha a Megváltót. Csak legendákból és szóbeszédekből tudnak Róla. Ennek eredményeként szolgálatuk nem ér többet, mintha véletlenszerűen, csukott szemmel szolgálnának, ahogy egy vak ember szolgálja saját apját. Végső soron mit lehet elérni ilyen szolgálattal? És ki hagyná ezt jóvá? Szolgálatuk elejétől a végéig ugyanolyan marad; csak ember alkotta leckéket kapnak, és szolgálatukat kizárólag saját természetességükre és az általuk előnyben részesített dolgokra alapozzák. Milyen jutalma lehet ennek? Még Péter sem tudta – aki látta Jézust –, hogyan szolgáljon Isten akarata szerint; csak a legvégén, idős korában tudta meg. Mit árul el ez azokról a vak emberekről, akikkel a legkisebb mértékben sem foglalkoztak még, vagy nem metszették meg őket, és akiket senki sem vezetett? Közületek sokak mai szolgálata vajon nem olyan-e, mint ezeké a vak embereké? Mindazok, akik nem részesültek ítéletben, akiket nem metszettek meg és akikkel nem foglalkoztak, és akik nem változtak meg – vajon nem igaz-e rájuk, hogy egyikőjük sem lett teljesen meghódítva? Mi haszna az ilyen embereknek? Ha a gondolkodásodban, az élettel kapcsolatos ismereteidben, és Istenről való tudásodban nem mutatkozik új változás és igazából nem nyersz semmit, akkor soha semmi rendkívülit nem fogsz elérni a szolgálatodban! Látás és Isten munkájának új ismerete nélkül nem vagy meghódítva. Akkor a te Isten-követésed olyan lesz, mint azok, akik szenvednek és böjtölnek: keveset érő! Pontosan azért mondom, hogy szolgálatuk hiábavaló, mert nagyon kevés bizonyságtétel van abban, amit tesznek! Azok az emberek életük során szenvednek és börtönben időznek; örökké béketűrők és szeretetteljesek, és folyton cipelik a keresztet, a világ gúnyolja és elutasítja őket, mindenféle nehézséget megtapasztalnak, és bár a legvégsőkig engedelmesek, mégsincsenek meghódítva, és nem tudnak bizonyságot tenni a meghódítottságról. Nagyon sokat szenvedtek, ám legbelül egyáltalán nem ismerik Istent. Nem foglalkoztak régi gondolkodásuk, régi elképzeléseik, vallásos gyakorlataik, emberalkotta ismereteik és emberi eszméik egyikével sem. Az új ismeretnek a leghalványabb nyoma sincs meg bennük. Istenről alkotott tudásuk egyetlen szikrája sem igaz vagy pontos. Félreértették Isten akaratát. Szolgálja ez vajon Istent? Bármilyen ismerettel rendelkeztél is Istenről a múltban, ha az ma is változatlan, és Isten-ismeretedet továbbra is saját elképzeléseidre és eszméidre alapozod függetlenül attól, hogy mit tesz Isten, vagyis ha nincs új, igaz ismereted Istenről és nem ismered meg Isten valódi képét és természetét, ha még mindig hűbéri, babonás gondolkodás vezérli az Istenről alkotott tudásodat, és az még most is emberi képzelődésből és elképzelésekből fakad, akkor nem lettél meghódítva. Mindez a sok szó, amelyeket most szólok hozzád, azt a célt szolgálja, hogy tudassam veled, hogy ez a tudás egy újabb, pontos ismeretre vezessen téged; továbbá azt, hogy kitörölje a benned lévő régi elképzeléseket és régi tudást, hogy így új ismeret birtokába kerülhess. Ha valóban eszed és iszod az Én szavaimat, akkor tudásod jelentősen meg fog változni. Mindaddig, amíg engedelmes szívvel eszed és iszod Isten szavait, a nézőpontod irányt fog váltani. Ameddig képes vagy elfogadni az ismétlődő fenyítéseket, a régi mentalitásod folyamatosan változni fog. Amíg régi gondolkodásodat teljesen felváltja az új, addig a gyakorlatod is ennek megfelelően fog változni. Így szolgálatod egyre inkább célba fog találni, egyre inkább képes lesz megfelelni Isten akaratának. Ha meg tudod változtatni az életedet, az emberi életről alkotott ismeretedet, és Istennel kapcsolatos számos elképzelésedet, akkor a természetességed fokozatosan csökkenni fog. Ez, és nem kevesebb a hatása annak, amikor Isten meghódítja az embereket, ez az a változás, amely végbemegy bennük. Ha Istenbe vetett hitedben csak a test alávetéséről tudsz és a szenvedés eltűréséről, és nem tudod, hogy ez helyes-e vagy helytelen, még kevésbé azt, hogy kinek a kedvéért történik, akkor az ilyen gyakorlat hogyan hozhat változást?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (3.))

Isten napi igéi  203. szemelvény

Mit jelent tökéletességre jutni? Mit jelent meghódítottnak lenni? Milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy az emberek meg legyenek hódítva? És milyen kritériumoknak kell megfelelniük annak érdekében, hogy tökéletessé váljanak? A hódítás és a tökéletesítés célja egyaránt az, hogy az embert teljessé tegye, hogy ismét olyan legyen, amilyen eredeti hasonlatosságában volt, és megszabaduljon romlott sátáni természetétől és a Sátán befolyásától. Ez a hódítás az emberen végzett munka folyamatának elején történik; valójában ez a munka első lépése. A tökéletesítés a második lépés, és ez a befejező munka. Minden emberi lénynek át kell mennie a hódítás folyamatán. Máskülönben nem lenne lehetőségük megismerni Istent, és nem lennének tudatában annak, hogy van Isten, vagyis lehetetlen lenne számukra, hogy elismerjék Istent. És ha az emberek nem ismerik el Istent, akkor az is lehetetlen számukra, hogy Isten teljessé tegye őket, mert nem felelnek meg a teljessé tétel feltételeinek. Ha még csak el sem ismered Istent, akkor hogyan ismerheted Őt? Hogyan követheted Őt? Nem leszel képes arra sem, hogy bizonyságot tegyél Róla, és még kevésbé lesz hited ahhoz, hogy eleget tegyél Neki. Így bárki számára, aki teljessé akar lenni, az kell legyen az első lépés, hogy aláveti magát a hódítás munkájának. Ez az első feltétel. Azonban mind a meghódítás, mind a tökéletesítés célja az, hogy az embert megdolgozzák és megváltoztassák, és mindkettő része az ember irányításáról szóló munkának. Mindkét lépésre szükség van ahhoz, hogy valaki teljessé legyen, és egyik sem elhanyagolható. Igaz, hogy „meghódítottnak lenni” nem hangzik túl jól, de valójában egy ember meghódításának folyamata az illető megváltoztatásának folyamata. Amint meg lettél hódítva, a romlott beállítottságod talán nem lett teljesen eltörölve, de addigra meg fogod azt ismerni. A hódítás munkája által addigra megismered alantas emberi mivoltodat, ahogy a saját engedetlenséged nagy részét is. Bár a hódítás munkájának rövid szakasza során nem leszel képes elvetni e dolgokat vagy változtatni rajtuk, meg fogod ismerni azokat, és ez megalapozza a tökéletesítésedet. Ily módon a meghódítás és a tökéletesítés egyaránt azért történik, hogy megváltoztassák az embereket, hogy megszabadítsák őket romlott sátáni hajlamaiktól, hogy így teljesen Istennek adhassák magukat. Az emberek meghódítása csupán az első lépés beállítottságuk megváltoztatásában, ahogy annak is az első lépése, hogy az emberek teljesen Istennek adják magukat, és ez alacsonyabb lépés, mint a tökéletessé válás lépése. A meghódított ember életfelfogása jóval kisebb mértékben változik, mint a tökéletesített emberé. A meghódítás és atökéletesítés két különböző fogalom, mivel ezek a munka különböző fázisai, és mivel különböző elvárásokat támasztanak az emberekkel szemben; a hódítás kevesebbet követel meg az embertől, míg a tökéletesítés magasabb követelményeket állít. A tökéletesítettek igaz emberek, olyanok, akik szentté váltak; ők az emberiség irányítási munkájának kikristályosodásai, vagyis végtermékei ők. Habár nem tökéletes emberi lények, olyan emberek ők, akik arra törekednek, hogy jelentőségteljes életet éljenek. Eközben a meghódítottak csak szóban ismerik el Isten létezését; elismerik, hogy Isten megtestesült, hogy az Ige megjelent a testben, és hogy Isten eljött a földre, hogy elvégezze az ítélet és fenyítés munkáját. Azt is elismerik, hogy Isten ítélete és fenyítése, valamint az Ő csapása és finomítása mind az ember javát szolgálják. Csak mostanában kezdtek valamennyire emberi hasonlatosságot ölteni. Van némi betekintésük az életbe, de az továbbra is ködös marad számukra. Más szóval csak most kezdik birtokolni az emberi mivoltot. Ilyen hatásai vannak a meghódításnak. Amikor az emberek rálépnek a tökéletesség útjára, akkor régi beállítottságuk képes a változásra. Továbbá, életük tovább növekszik, és fokozatosan egyre mélyebben belépnek az igazságba. Képesek utálni a világot és mindazokat, akik nem az igazságot keresik. Különösképpen utálják önmagukat, de még ennél is inkább, világosan ismerik saját magukat. Hajlandóak az igazság által élni, és célul tűzik ki az igazság követését. Nem hajlandóak a saját elméjük által generált gondolatokban élni, és utálatot éreznek az ember önelégültsége, felfuvalkodottsága és önhittsége iránt. Nagy illendőséggel szólnak, tisztánlátással és bölcsességgel kezelik a dolgokat, Istenhez pedig hűségesek és engedelmesek Neki. Ha egy alkalommal fenyítést és ítéletet tapasztalnak, nemhogy nem válnak passzívvá és nem gyengülnek el, hanem hálásak ezért az Istentől jövő fenyítésért és ítéletért. Úgy hiszik, hogy nem létezhetnek Isten fenyítése és ítélete nélkül, hogy az megvédelmezi őket. Nem a béke és öröm hitére törekednek, és nem is olyan hitre, ami kenyeret keres az éhség kielégítésére. Nem is múló testi élvezeteket hajszolnak. Ez történik azokban, akik tökéletessé válnak. Az emberek a meghódításuk után elismerik, hogy Isten létezik, ám annak módja, ahogy ez az elismerés megnyilvánul bennük, korlátozott számú. Mit jelent valójában az, hogy az Ige megjelenik a testben? Mit jelent a megtestesülés? Mit tett a megtestesült Isten? Mi az Ő munkájának célja és jelentősége? Mit nyertél azután, hogy megtapasztaltál oly sokat az Ő munkájából, miután megtapasztaltad cselekedeteit a testben? Csak miután megértetted mindezeket a dolgokat, leszel olyan ember, akit meghódítottak. Ha pusztán annyit mondasz, hogy elismered Isten létezését, de nem hagyod el azt, amit el kell hagynod, és nem hagysz fel a testi élvezetekkel, amelyekkel fel kellene hagynod, hanem ehelyett továbbra is a test kényelmére sóvárogsz, ahogy mindig is tetted, és ha képtelen vagy elengedni a fivéreiddel és nővéreiddel szembeni előítéleteidet, és nem fizetsz semmilyen árat a sok egyszerű gyakorlat végrehajtása során, akkor ez azt bizonyítja, hogy a meghódításod még nem következett be. Ez esetben, még ha sok dolgot értesz is, mindez hiábavaló lesz. A meghódítottak azok az emberek, akik elértek néhány kezdeti változást és kezdeti belépést. Isten ítéletének és fenyítésének megtapasztalása ad az embereknek egy kezdeti tudást Istenről, és az igazság kezdeti megértését. Lehet, hogy képtelen vagy teljességgel belépni a mélyebb, részletesebb igazságok valóságába, ám valós életedben képes vagy sok elemi igazságot a gyakorlatba ültetni, olyanokat, amelyek a testi élvezeteiddel vagy személyes státuszoddal kapcsolatosak. Ezek összessége az a hatás, amely az emberek meghódításának folyamata során végbemegy bennük. A meghódítottak beállítottságában is változásokat láthatunk, például öltözködésükben, megjelenésükben, és életmódjukban – mindezek meg tudnak változni. Megváltozik nézőpontjuk az Istenben való hitről, tisztában vannak törekvésük céljaival, és magasabb dolgok után vágyakoznak. A hódítás munkája során életfelfogásukban is ennek megfelelő változások történnek. Vannak változások, ám ezek sekélyesek, kezdetlegesek, és jóval alacsonyabb rendűek, mint azoknak a beállítottságában és törekvésük céljaiban végbemenő változások, akik tökéletessé váltak. Ha a meghódítás során valakinek a beállítottsága egyáltalán nem változik meg, és semmilyen igazságot nem nyer, akkor ez a személy hulladék, és teljesen hasznavehetetlen! Azokat az embereket, akik nem lettek meghódítva, nem lehet tökéletesíteni! Ha valaki csak arra törekszik, hogy meghódítsák, akkor nem lehet egészen teljessé tenni, még akkor sem, ha a hódítás munkája során beállítottságaiban mutatkozik némi ennek megfelelő változás. El fogja veszíteni azokat a kezdeti igazságokat is, amelyeket megnyert. Hatalmas különbség van a meghódítottak és a tökéletesíttettek beállítottságaiban beálló változások között. Azonban, a változás első lépése az, hogy meg legyünk hódítva; ez az alap. Ha valakinél ez a kezdeti változás nincs meg, az azt bizonyítja, hogy az illető valójában egyáltalán nem ismeri Istent, mivel ez a tudás ítéletből származik, és az efféle ítélet a hódítás munkájának túlnyomó részét képezi. Eképpen mindenkit, aki tökéletességre jut, először meg kell hódítani; máskülönben nincs mód arra, hogy tökéletessé váljanak.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (4.))

Isten napi igéi  204. szemelvény

Ma így intelek benneteket saját túlélésetek érdekében, hogy az Én munkám zökkenőmentesen haladjon előre, valamint, hogy az Én alapító munkám az egész világegyetemben megfelelőbben és tökéletesebben valósuljon meg, kinyilvánítva szavaimat, hatalmamat, fenségemet és ítéletemet az összes országból és nemzetből való embereknek. A munka, amelyet közöttetek végzek, az egész világegyetemben végzett munkám kezdete. Bár ma már az utolsó napok idejében járunk, legyetek tudatában, hogy az „utolsó napok” pusztán egy korszak elnevezése; akárcsak a Törvény Kora és a Kegyelem Kora, egy korszakra utal, és egy teljes korszakot jelöl, nem pedig az utolsó néhány évet vagy hónapot. Az utolsó napok ugyanakkor nem igazán hasonlítanak a Kegyelem vagy a Törvény Korára. Az utolsó napok munkája nem Izráelben, hanem a pogányok között valósul meg; ez az Izráelen kívüli összes nemzetből és törzsből való emberek meghódítása az Én trónom előtt, hogy dicsőségem az egész világegyetemben betöltse a kozmoszt és az égboltot. Azért van ez így, hogy nagyobb dicsőséget nyerjek, hogy minden teremtmény a földön továbbadhassa dicsőségemet minden nemzetnek mindörökké, nemzedékről nemzedékre, és minden teremtmény a mennyben és a földön láthassa mindazt a dicsőséget, amelyet a földön nyertem. Az utolsó napokban végzett munka a hódítás munkája. Nem a földön élő valamennyi ember életének vezérlése, hanem az emberiség múlhatatlan, évezredes szenvedésből álló földi életének befejezése. Ebből következik, hogy az utolsó napok munkája nem lehet olyan, mint a több ezer éven át Izráelben végzett munka, sem olyan, mint a mindössze néhány éves munka Júdeában, amely aztán két évezreden át folytatódott Isten második megtestesüléséig. Az utolsó napokban élő emberek csak a Megváltó újbóli, testben való megjelenésével találkoznak, és Isten személyes munkáját és szavait nyerik el. Nem fog kétezer évbe telni, amíg az utolsó napok véget érnek; ez a korszak rövid, mint az az idő, amikor Jézus a Kegyelem Korának munkáját végezte Júdeában. Azért van ez így, mert az utolsó napok az egész korszak befejezését jelentik. Ez a beteljesedése és a vége Isten hatezer éves irányítási tervének, és ez zárja le az emberiség szenvedéssel teli életútját. Nem vezeti át az emberiség egészét egy új korszakba, és nem teszi lehetővé, hogy az emberiség élete folytatódjon; ennek nem volna jelentősége az Én irányítási tervemnek vagy az ember létezésének szempontjából. Ha az emberiség így folytatná, előbb-utóbb egészen felfalná őket az ördög, akinek a kezei végül tönkretennék a Hozzám tartozó lelkeket. Az Én munkám mindössze hatezer évig tart, és azt ígértem, hogy a gonosz uralma az egész emberiség fölött szintén nem tart majd tovább hatezer évnél. Most tehát lejárt az idő. Nem folytatom és nem is késlekedem tovább: Az utolsó napokban legyőzöm a Sátánt, visszaveszem minden dicsőségemet, és visszaszerzem az összes lelket, aki Hozzám tartozik a földön, hogy ezek a bajba jutott lelkek megmeneküljenek a szenvedés tengeréből, és így zárul majd le az Én egész munkálkodásom a földön. Ettől a naptól kezdve soha többé nem leszek majd testté a földön, és soha többé nem fog minden fölött uralkodó Lelkem munkálkodni a földön. Csak egyetlen dolgot teszek majd a földön: újrateremtem az emberiséget egy olyan emberiséggé, amely szent, és amely az Én hűséges városom a földön. De tudjátok meg, hogy nem fogom az egész világot megsemmisíteni, sem a teljes emberiséget nem fogom megsemmisíteni. A maradék egyharmadot megtartom – azt az egyharmadot, amely szeret Engem, és amelyet alaposan meghódítottam, és ezt az egyharmadot gyümölcsözővé teszem és megsokasítom a földön, ahogy az izráelitákkal történt a törvény idejében, bőségesen táplálva őket birkákkal, marhákkal és a föld minden gazdagságával. Ez az emberiség mindörökre Velem marad, de ez nem a mai sajnálatosan mocskos emberiség lesz, hanem egy olyan emberiség, amely mindazokból gyűlt össze, akiket Én megnyertem. Ezt az emberiséget a Sátán nem fogja bántani, zavarni és ostromolni, és ez az egyetlen emberiség létezik majd a földön, miután diadalt arattam a Sátán fölött. Ez az az emberiség, amelyet ma meghódítottam, és amely elnyerte az Én ígéretemet. És így az emberiség, amelyet az utolsó napokban meghódítottam, egyúttal az az emberiség is, amelyet megkímélek, és amely elnyeri örökkévaló áldásaimat. Ez lesz az egyetlen bizonyítéka a Sátán fölötti diadalomnak, és a Sátán ellen vívott csatám egyetlen zsákmánya. Ezt a hadizsákmányt Én mentem meg a Sátán hatalmából, és ez az Én hatezer éves irányítási tervem egyetlen kikristályosodása és gyümölcse. Minden nemzetből és felekezetből, a világegyetem minden pontjáról és országából valók vannak köztük. Különböző rasszokból valók, különböző a nyelvük, a szokásaik és a bőrük színe, és megtalálhatók a földgolyó minden nemzetében és felekezetében, sőt a világ minden szegletében. Végül összegyűlnek majd, hogy egy teljes emberiséget alkossanak, az emberek olyan gyülekezetét, amelyet a Sátán erői nem érhetnek el. Az emberiség közül azok, akiket nem mentettem és hódítottam meg, némán süllyednek majd a tenger mélységeibe, és emésztő lángjaim egy örökkévalóságon át perzselik majd őket. Megsemmisítem ezt a régi, rendkívül mocskos emberiséget, ahogy megsemmisítettem Egyiptom elsőszülött fiait és marháit, csak az izráelitákat hagyva meg, akik bárányhúst ettek, bárányvért ittak, és ajtajuk szemöldökfáját bárányvérrel jelölték meg. Azok az emberek, akiket Én meghódítottam, és akik az Én családomból valók, egyúttal nem azok az emberek, akik a Bárány húsát eszik, aki Én vagyok, és a Bárány vérét isszák, aki Én vagyok, és Én váltottam meg őket, és Engem imádnak? Az ilyen embereket nem kíséri mindig az Én dicsőségem? Azok, akik nem részesülnek a Bárány húsában, aki Én vagyok, nem süllyedtek már el némán a tenger mélységeibe? Ma szembefordultok Velem, és ma az Én szavaim épp olyanok, mint amelyeket Jahve mondott Izráel fiainak és unokáinak. De a szívetek mélyén lévő keménység miatt haragom felhalmozódik, még több szenvedést hozva testetekre, még több ítéletet bűneitekre, és még több haragot igaztalanságotokra. Kit kímélhetnék meg az Én haragom napján, amikor ti ma így bántok Velem? Kinek az igaztalansága menekülhetne meg fenyítő szemeim elől? Kinek a bűnei tudnának kisiklani kezemből, a Mindenható kezéből? Kinek az ellenszegülése menekülhetne meg ítéletem, a Mindenható ítélete elől? Én, Jahve beszélek így hozzátok, a pogányok családjának leszármazottaihoz, és a szavak, amelyeket nektek mondok, felülmúlják a Törvény és a Kegyelem Korának minden kijelentését, ti mégis keményebbek vagytok, mint Egyiptom egész népe. Nem gyűjtitek haragomat, míg Én ráérősen végzem a munkámat? Hogy menekülhetnétek meg sértetlenül napom, a Mindenható napja elől?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Senki, aki a testből való, nem menekülhet meg a harag napja elől)

Isten napi igéi  205. szemelvény

Mindeneteket az Én munkámnak kell szentelnetek. Olyan munkát kell végeznetek, amely hasznomra válik. Hajlandó vagyok elmagyarázni nektek mindent, amit nem értetek, hogy elnyerjétek tőlem mindazt, amiben hiányt szenvedtek. Megszámlálhatatlan hibátok ellenére hajlandó vagyok folytatni a munkát, amit rajtatok kell elvégeznem, megadva nektek a végső kegyelmemet, hogy részesüljetek belőlem, és elnyerjétek a dicsőséget, ami nincs meg bennetek, és amit a világ soha nem látott. Oly sok éven át dolgoztam, de mégsem ismert meg Engem soha, egyetlen ember sem. Olyan titkokat szeretnék elmondani nektek, amelyeket még soha senki másnak nem mondtam el.

Az emberek között én voltam a Szellem, akit nem láthattak, a Szellem, akivel soha nem tudtak kapcsolatba lépni. A földi munkám három szakasza (a világ teremtése, a megváltás és a pusztítás) miatt különböző időpontokban (soha nem nyilvánosan) jelenek meg közöttük, hogy elvégezzem közöttük a munkámat. Először a Megváltás Korában jártam az emberek között. Természetesen zsidó családba érkeztem; ilyeténképpen a zsidók voltak az elsők, akik látták Isten földi eljövetelét. Azért személyesen végeztem el ezt a munkát, mert a megváltás során testi inkarnációmat akartam felajánlani engesztelő áldozatként. Így a Kegyelem Korában a zsidók voltak az elsők, akik megláttak Engem. Ez volt az első alkalom, amikor testet öltve munkálkodtam. A Királyság Korában az Én munkám a hódítás és a tökéletesítés, ezért ismét testet öltve végzem pásztori munkámat. Ez a második alkalom, hogy testet öltve tevékenykedem. A munka utolsó két szakaszában az emberek már nem a láthatatlan, megfoghatatlan Szellemmel kerülnek kapcsolatba, hanem egy olyan személlyel, aki a testté lett Szellem. Így az ember szemében ismét emberré válok, akin nem látszik és nem érződik, hogy Isten. Sőt, az Isten, akit az emberek látnak, nemcsak férfi, hanem nő is, ami a legmegdöbbentőbb és legzavarbaejtőbb számukra. Rendkívüli munkám újra és újra megdönti a sok-sok éve fennálló régi hiedelmeket. Az emberek megdöbbennek! Isten nem csupán a Szent Szellem, a Szellem, a hétszeresen felfokozott Szellem vagy a mindent átfogó Szellem, hanem ember is – egy közönséges ember, egy kivételesen hétköznapi ember. Ő nemcsak férfi, hanem nő is. Abban hasonlítanak, hogy mindketten embernek születtek, és abban különböznek, hogy egyikük a Szent Szellemtől fogant, a másikat pedig ember szülte, bár közvetlenül a Szellemtől származik. Abban hasonlítanak, hogy Isten mindkét testi inkarnációja az Atyaisten munkáját végzi, és abban különböznek, hogy egyikük a megváltást vitte véghez, míg másikuk a hódításon munkálkodik. Mindketten az Atyaistent képviselik, de egyikük a Megváltó, aki tele van szeretettel és irgalommal, másikuk pedig az igazságosság Istene, aki tele van haraggal és ítélkezéssel. Egyikük a Legfelsőbb Vezér, aki elindította a megváltás művét, míg másikuk az igazságos Isten, aki beteljesíti a hódítás művét. Az egyik a Kezdet, a másik a Vég. Az egyik a bűntelen test, míg a másik a megváltást beteljesítő, a munkát folytató, és soha nem bűnös test. Ők mindketten ugyanaz a Szellem, de különböző testben lakoznak, különböző helyeken születtek, és több ezer év választja el őket egymástól. Azonban minden munkájuk kölcsönösen kiegészíti egymást, soha nem ellentétesek, és egy kalap alatt lehet róluk beszélni. Mindkettő ember, de az egyik kisfiú volt, a másik pedig kislány. Mindezen sok év alatt, az emberek nemcsak a Szellemet és nemcsak egy embert, egy férfit láttak, hanem sok olyan dolgot is, amelyek nem illeszkednek az emberi fogalmakhoz; ilyeténképpen az emberek soha nem képesek teljesen megérteni Engem. Továbbra is félig hisznek, félig kételkednek Bennem – mintha valóban léteznék, de mégis csak egy illuzórikus álom lennék –, ezért van az, hogy az emberek a mai napig nem tudják, mi az Isten. Tényleg össze tudsz foglalni Engem egy egyszerű mondatban? Valóban azt mered mondani, hogy „Jézus nem más, mint Isten, és Isten nem más, mint Jézus”? Tényleg vagy olyan bátor, hogy azt mondd: „Isten nem más, mint a Szellem, és a Szellem nem más, mint Isten”? Nyugodtan kijelented, hogy „Isten csupán egy testet öltött ember”? Tényleg van bátorságod azt állítani, hogy „Jézus képmása Isten nagyszerű képmása”? Képes vagy ékesszólásodat arra használni, hogy alaposan elmagyarázd Isten természetét és képmását? Tényleg azt mered mondani, hogy „Isten csak férfiakat teremtett, nőket nem, a saját képmására”? Ha ezt mondod, akkor egyetlen nő sem lenne a kiválasztottjaim között, még kevésbé lennének a nők az emberiség egyik osztálya. Most már tényleg tudod, hogy mi az Isten? Isten ember? Isten Szellem? Isten valóban férfi? Csak Jézus tudja elvégezni a munkámat? Ha a fentiek közül csak egyet választasz lényegem összefoglalására, akkor rendkívül tudatlan, lojális hívő vagy. Ha egyszer, és csak egyszer munkálkodnék hús-vér testben, akkor is behatárolnátok Engem? Tényleg egyetlen pillantással teljesen meg tudsz Engem érteni? Tényleg teljesen össze tudsz Engem foglalni az alapján, aminek életed során ki voltál téve? Ha mindkét inkarnációmban hasonló munkát végeznék, hogyan látnátok Engem? Örökre ott hagynátok engem, a keresztre szegezve? Lehet Isten olyan egyszerű, mint ahogy állítod?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mi a te megértésed Istenről?)

Isten napi igéi  206. szemelvény

A két előző korszak munkájának egyik szakasza Izráelben, a másik pedig Júdeában valósult meg. Általánosságban elmondható, hogy e munka egyik szakasza sem hagyta el Izráelt, és mindkettő az első választott népen teljesedett be. Ennek eredményeként az izráeliták úgy vélik, hogy Jahve Isten csak az izráeliták Istene. Mivel Jézus Júdeában munkálkodott, ahol a keresztre feszítést bevégezte, a zsidók úgy tekintenek rá, mint a zsidó nép Megváltójára. Úgy gondolják, hogy Ő kizárólag a zsidók Királya, nem pedig más népeké; hogy Ő nem az az Úr, aki az angolokat megváltja, nem is az az Úr, aki az amerikaiakat, hanem az az Úr, aki az izráelitákat váltja meg; és hogy a zsidókat váltotta meg Izráelben. Valójában Isten minden dolgok Mestere. Ő az egész teremtés Istene. Ő nem csak az izráeliták és a zsidók Istene; Ő az egész teremtés Istene. Az Ő munkájának előző két szakasza Izráelben zajlott, ami bizonyos elképzeléseket alakított ki az emberekben. Azt hiszik, hogy Jahve Izráelben végezte a munkáját, hogy maga Jézus Júdeában teljesítette a munkáját, továbbá, hogy azért öltött testet, hogy munkáját végezze – és bárhogy is legyen, ez a munka nem terjedt ki Izráelen túlra. Isten nem munkálkodott az egyiptomiak vagy az indiaiak között; csak az izráeliták között dolgozott. Így alkotnak az emberek különféle elképzeléseket, és Isten munkáját egy bizonyos körben határolják le. Azt mondják, hogy amikor Isten munkálkodik, akkor azt a választott nép körében és Izráelben kell tennie; Isten az izráelitákon kívül nem munkálkodik senki máson, és a munkájának nincs nagyobb hatóköre. Különösen szigorúak akkor, amikor arról van szó, hogy a megtestesült Istent saját elképzelésüknek feleltessék meg, és nem engedik meg Neki, hogy Izráel határain kívülre lépjen. Nem csupán emberi elképzelések mindezek? Isten teremtette az egész eget és a földet és minden dolgot, az Ő műve az egész teremtés, hogyan korlátozhatná tehát munkáját csak Izráelre? Ha így lenne, mi értelme lett volna annak, hogy véghezvigye az egész teremtést? Ő teremtette az egész világot, és hatezer éves irányítási tervét nemcsak Izráelben, hanem a világegyetem minden emberén végrehajtotta. Függetlenül attól, hogy Kínában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban vagy Oroszországban él, minden ember Ádám leszármazottja; mindannyiukat Isten teremtette. Egyikük sem menekülhet ki a teremtés kereteiből, és egyikük sem tudja kivonni magát az „Ádám leszármazottja” címke alól. Mindannyian Isten teremtményei, mindannyian Ádám utódai, és mindannyian Ádám és Éva romlott leszármazottai is. Nemcsak az izráeliták Isten teremtményei, hanem minden ember; csakhogy egyesek átkozottak, mások pedig áldottak. Sok méltányolható dolog van az izráelitákban; Isten kezdetben rajtuk munkálkodott, mert ők voltak a legkevésbé romlottak. A kínaiak nem hasonlíthatók hozzájuk; ők sokkal alacsonyabb rendűek. Isten tehát kezdetben Izráel népe között munkálkodott, és munkájának második szakasza csak Júdeában valósult meg, ami sok elképzelést és szabályt hozott az embereknek. Valójában, ha Isten az emberi elképzelések szerint cselekedne, akkor csak az izráeliták Istene lenne, és így képtelen lenne kiterjeszteni munkáját a pogány nemzetekre, mert csak az izráeliták Istene lenne, nem pedig az egész teremtés Istene. A próféciák szerint Jahve neve a pogány nemzetek között fog felmagasztaltatni, és elterjed a pogány nemzetek között. Miért volt ez megjövendölve? Ha Isten csak az izráeliták Istene lenne, akkor csak Izráelben munkálkodna. Sőt, nem terjesztené ezt a munkát, és nem mondana ilyen próféciát. Mivel ezt a próféciát megtette, biztosan kiterjeszti munkáját a pogány nemzetekre, minden nemzetre és országra. Mivel ezt mondta, meg kell tennie; ez az Ő terve, hiszen Ő az Úr, aki az eget és a földet és minden dolgot teremtett, és az egész teremtés Istene. Függetlenül attól, hogy az izráeliták között vagy egész Júdeában munkálkodik-e, az a munka, amit Ő végez, az egész világegyetem és az egész emberiség munkája. Az a munka, amelyet Ő ma a nagy vörös sárkány nemzetében – egy pogány nemzetben – végez, még mindig az egész emberiség munkája. Izráel lehet az Ő földi munkájának kiindulópontja; hasonlóképpen Kína is lehet az Ő munkájának bázisa a pogány nemzetek között. Nem teljesítette-e most be azt a próféciát, hogy „Jahve neve a pogány nemzetek között is felmagasztaltatik”? A pogány nemzetek között végzett munkájának első lépése ez a munka; a munka, amelyet a nagy vörös sárkány nemzetében végez. Az, hogy a megtestesült Isten ezen a földön munkálkodik, és ezen átkozott népek között dolgozik, különösen ellentmond az emberi elképzeléseknek; ezek a legalacsonyabb rendű népek, nincs értékük, és Jahve a kezdetben elhagyta őket. Az embereket elhagyhatják más emberek, de ha Isten elhagyja őket, akkor senki sem nélkülözi jobban a társadalmi rangot, senki sem alacsonyabb értékű. Isten teremtménye számára a Sátántól való megszállás vagy az emberek általi elhagyatottság nagyon fájdalmas érzés – de egy teremtmény számára, akit a Teremtő elhagyott, az azt jelenti, hogy már nem lehet alacsonyabb rangja. Móáb leszármazottai átkozottak voltak, és ebben az elmaradott országban születtek; kétségtelen, hogy a sötétség befolyása alatt álló emberek közül Móáb leszármazottai rendelkeznek a legalacsonyabb státusszal. Mivel e nép eddig is a legalacsonyabb rangú volt, a rajtuk végzett munka képes a legjobban megdönteni az emberi elképzeléseket, és egyben a leghasznosabb Isten hatezeréves irányítási tervének egésze szempontjából is. Az ilyen munka elvégzése ezek között az emberek között a legjobb módja az emberi elképzelések megdöntésének, és ezzel Isten elindít egy korszakot; ezzel lerombol minden emberi elképzelést; ezzel lezárja az egész Kegyelmi Korszak munkáját. Az első munkáját Júdeában, Izráel határain belül végezte; a pogány nemzetek között nem végzett semmilyen munkát az új korszak elindítására. A munka utolsó szakaszát nemcsak a pogányok között végzi, hanem még inkább az átkozottak között. Ez a pont az a bizonyíték, amely a leginkább képes megalázni a Sátánt, és így Isten „válik” a világegyetemben az egész teremtés Istenévé, minden dolgok Urává, az imádat tárgyává minden élő számára.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az egész teremtés ura)

Isten napi igéi  207. szemelvény

Ma is vannak, akik még mindig nem értik, milyen új munkába kezdett Isten. A pogány nemzetek között Isten új kezdetet nyitott. Új korszakot kezdett, új munkához fogott – és ezt a munkát Móáb leszármazottain végzi. Nem ez lenne az Ő legújabb munkája? A történelem során még senki sem tapasztalta meg ezt a munkát. Még csak nem is hallott róla senki, nemhogy méltányolta volna. Isten bölcsessége, Isten csodája, Isten kifürkészhetetlensége, Isten nagysága és Isten szentsége mind a munkának ebben a szakaszában, az utolsó napok munkájában nyilvánul meg. Nem új munka lenne-e ez, olyan munka, amely megdönti az emberi elképzeléseket? Vannak, akik így gondolkodnak: „Mivel Isten megátkozta Móábot, és azt mondta, hogy elhagyja Móáb leszármazottait, hogyan menthetné meg őket most?” Ezek azok a pogányok, akiket Isten megátkozott és kiűzött Izráelből; az izráeliták „pogány kutyáknak” nevezték őket. Mindenki úgy hiszi, hogy nemcsak pogány kutyák, hanem még rosszabbak: a pusztulás fiai; vagyis nem Isten választott népe. Lehet, hogy Izráel határain belül születtek, de nem tartoznak Izráel népéhez, és pogány nemzetek közé űzettek ki. Ők a legalacsonyabb rendű nép. Éppen azért, mert ők a legalacsonyabb rendűek az emberiség között, Isten éppen közöttük végzi el az új korszakot elindító munkáját, mert ők a romlott emberiség képviselői. Isten munkája szelektív és célzott; a munka, amelyet ma ezekben az emberekben végez, egyben a teremtésen végzett munka is. Noé Isten teremtménye volt, ahogyan az ő leszármazottai is azok. Mindenki a világon, aki húsból és vérből való, Isten teremtménye. Isten munkája az egész teremtésre irányul; nem függ attól, hogy valaki meg volt-e átkozva a teremtés után. Az Ő irányítási munkája az egész teremtésre irányul, nem pedig azokra a kiválasztott emberekre, akik nem voltak megátkozva. Mivel Isten a teremtményei között akarja beteljesíteni a munkáját, ezért biztosan sikeresen véghez is viszi azt, és azok között az emberek között fog dolgozni, akik hasznosak az Ő munkája szempontjából. Ezért Ő minden konvenciót megdönt, amikor az emberek között munkálkodik; Számára az „átkozott”, „megfenyített” és „áldott” szavak értelmetlenek! A zsidó nép jó, ahogy Izráel választott népe is; ők értékes és jó emberi tulajdonságokkal rendelkező emberek. Kezdetben Jahve közöttük fogott hozzá a munkájához, és rajtuk teljesítette be legkorábbi művét – de a hódító munkát ma rajtuk végezni értelmetlen lenne. Lehet, hogy ők is a teremtés részei, és lehet, hogy sok jó tulajdonságuk van, de a munkának ezt a szakaszát közöttük elvégezni értelmetlen lenne; Isten nem tudna embereket meghódítani, és nem tudná meggyőzni az egész teremtést, ami pontosan a célja annak, hogy munkáját átirányítja ezekre a nagy vörös sárkány népe közül való emberekre. A legnagyobb jelentősége itt annak van, hogy elindított egy korszakot, megdöntött minden szabályt és minden emberi elképzelést, és bevégezte a Kegyelem Kora teljességének munkáját. Ha az Ő jelenlegi munkáját az izráeliták között végezné, akkor mire az Ő hatezer éves irányítási terve véget ér, mindenki azt hinné, hogy Isten csak az izráeliták Istene, hogy csak az izráeliták Isten választott népe, hogy csak az izráeliták érdemlik meg, hogy Isten áldását és ígéretét örököljék. Isten megtestesülése az utolsó napokban a nagy vörös sárkány országának pogány nemzetében beteljesíti Istennek mint az egész teremtés Istenének munkáját; befejezi az Ő egész irányítási munkáját, és befejezi munkájának központi részét a nagy vörös sárkány nemzetében. A munka e három szakaszának lényege az ember megváltása – nevezetesen, hogy az egész teremtés imádja a Teremtőt. Így a munka minden egyes szakaszának komoly értelme van; Isten nem tesz semmi olyat, ami értelmetlen vagy értéktelen lenne. A munkának ez a szakasza egyrészt egy új korszakot indít el, és véget vet az előző két korszaknak; másrészt megsemmisít minden emberi elképzelést és az emberi hit és tudás minden régi módját is. Az előző két korszak munkája különböző emberi elképzelések szerint zajlott; ez a szakasz azonban teljesen megszünteti az emberi elképzeléseket, és ezzel maradéktalanul meghódítja az emberiséget. Móáb leszármazottainak meghódításán keresztül, a Móáb leszármazottai között végzett munkán keresztül Isten az egész világegyetemben minden embert meghódít. Ez az Ő munkája e szakaszának legfőbb jelentősége, és ez az Ő munkája e szakaszának legértékesebb aspektusa. Még ha te most tudod is, hogy alacsony rangú vagy, és hogy csekély értékű vagy, akkor is úgy fogod érezni, hogy a legörömtelibb dologgal találkoztál: nagy áldást örököltél, nagy ígéretet kaptál, és segíthetsz Isten e nagy művének megvalósításában. Megláttad Isten igaz arcát, ismered Isten eredendő természetét, és Isten akaratát teljesíted. Isten munkájának előző két szakasza Izráelben teljesedett be. Ha az Ő munkájának ez a szakasza az utolsó napokban is az izráeliták között valósulna meg, akkor nemcsak az egész teremtés hinné, hogy csak az izráeliták Isten kiválasztott népe, hanem Isten egész irányítási terve sem érné el kívánt hatását. Abban az időszakban, amikor az Ő munkájának két szakasza Izráelben valósult meg, nem valósult meg új munka – új korszakot elindító munka sem – a pogány nemzetek között. A munka mai szakasza – egy új korszak elindításának munkája – először a pogány nemzetek között valósul meg, ráadásul kezdetben Móáb leszármazottai között, és így indítja el az egész korszakot. Isten megdöntött az emberi elképzelésekben foglalt minden tudást, nem engedve, hogy bármennyi is megmaradjon belőle. Hódító munkája során megdöntötte az emberi elképzeléseket, az emberi tudás régi, korábbi módozatait. Hagyja, hogy az emberek lássák, hogy Istennél nincsenek szabályok, hogy Istenben nincs semmi régi, hogy az Ő munkája teljesen felszabadult, teljesen szabad, és hogy mindenben igaza van, amit tesz. Teljesen alá kell vetned magad minden munkának, amelyet Ő végez a teremtményei között. Minden munkának, amelyet Ő végez, van értelme, és az Ő akarata és bölcsessége szerint történik, nem pedig emberi döntések és elképzelések szerint. Ha valami hasznos az Ő munkája szempontjából, azt megteszi; és ha valami nem hasznos az Ő munkája szempontjából, azt nem teszi meg, függetlenül attól, hogy az mennyire jó! Ő munkálkodik, és munkájának kedvezményezettjeit és helyszínét az Ő munkájának értelmével és céljával összhangban választja ki. Munkája során nem ragaszkodik a múltbeli szabályokhoz, és nem követi a régi képleteket. Ehelyett munkáját az adott munka jelentőségének megfelelően tervezi meg. Végső soron így éri el a valódi hatást és a várt célt. Ha te ma nem érted ezeket a dolgokat, akkor ennek a munkának nem lesz hatása rád.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az egész teremtés ura)

Isten napi igéi  208. szemelvény

Mennyire nagyok az akadályok Isten munkájának útjában? Tudta ezt valaha bárki is? Tekintve, hogy az embereket mélyen gyökerező babonás hatások zárják ketrecbe, ki képes megismerni Isten igazi arcát? Tekintve, hogy ez az elmaradott kulturális tudás oly sekélyes és abszurd, hogyan is érthetnék meg teljesen az Isten által mondott szavakat? Még akkor is, amikor szemtől szemben szólnak hozzájuk, és szájból szájba táplálják őket – hogyan érthetnék? Néha olyan, mintha Isten szavai süket fülekre találtak volna. Az emberek a legcsekélyebb reakciót sem mutatják, csak a fejüket csóválják, és nem értenek semmit. Hát hogyne lenne ez aggasztó? Ez a „távoli^[1], ősi kulturális történelem és kulturális tudás” ilyen értéktelen embercsoportot nevelt ki. Ez az ősi kultúra – az értékes örökség – egy halom szemét! Már régen örök szégyenné vált, és említést sem érdemel! Megtanította az embereket az Istennel szembeni ellenállás trükkjeire és technikáira, és a nemzeti oktatás „rendezett, szelíd útmutatása”^[2] az embereket még engedetlenebbé tette Istennel szemben. Isten munkájának minden része rendkívül nehéz, és a földön végzett munkájának minden lépése felzaklatta Istent. Milyen nehéz az Ő munkája a földön! Isten munkájának lépései a földön nagy nehézséggel járnak. Isten az ember gyengeségére, hiányosságaira, gyerekességére, tudatlanságára és mindenére aprólékos tervekkel és körültekintő megfontolással készül. Az ember olyan, mint egy papírtigris, amelyet nem ajánlatos csalogatni vagy feldühíteni; a legapróbb érintésre harapással válaszol, vagy összeesik és eltéved, és mintha a legcsekélyebb koncentrációzavarra is visszaesne, vagy pedig tudomást sem vesz Istenről, vagy szalad a szüleihez, a kutyákhoz és disznókhoz, hogy átadja magát teste tisztátalanságának. Mekkora akadály! Isten gyakorlatilag az Ő munkájának minden egyes lépésénél kísértésnek van kitéve, és szinte minden lépésnél nagy veszélyekkel néz szembe. Az Ő szavai őszinték és becsületesek, rosszindulat nélkül valók, mégis, ki hajlandó elfogadni őket? Ki hajlandó teljesen alávetni magát? Ez összetöri Isten szívét. Éjjel-nappal fáradozik az emberért, szorongás gyötri az ember életéért, és együttérez az ember gyengeségével. Munkája minden lépésében sok fordulatot viselt el, minden szóért, amelyet mond; Ő mindenkor a kalapács és az üllő között van, és egész nap, újra meg újra az ember gyengeségére gondol, továbbá engedetlenségére, gyerekességére sebezhetőségére... Ki tudta ezt valaha? Kiben bízhat meg Ő? Ki tudná megérteni? Ő mindenkor utálja az ember bűneit, az ember gerinctelenségét, hogy mennyire nincs tartása, és mindenkor aggódik az ember sebezhetősége miatt, és az ember előtt lévő utat szemléli. Mindig, amikor az ember szavait és tetteit szemléli, eltölti Őt az irgalom, valamint a harag, és ezeknek a dolgoknak a látványa mindig fájdalmat okoz az Ő szívének. Végül is az ártatlanok eltompultak; miért kell Istennek mindig megnehezítenie a dolgokat számukra? A gyarló ember teljesen híján van az állhatatosságnak; miért kell Istennek mindig ilyen kiapadhatatlan haraggal fordulni felé? A gyenge és erőtlen emberben többé a legcsekélyebb életerő sincs; miért szidja meg őt Isten mindig az engedetlenségéért? Ki tud ellenállni a mennyei Isten fenyegetéseinek? Az ember végül is törékeny, és kétségbeejtő, Isten szorult helyzetben van; a szíve mélyére fojtotta haragját, hogy az ember lassan elkezdhessen önmagára reflektálni. De az ember, aki nagy bajban van, a legkevésbé sem értékeli Isten akaratát; az embert eltiporta az ördögök vén királya, de ő ezzel egyáltalán nincs tisztában, mindig Istennel állítja szembe magát, vagy pedig se nem hideg, se nem forró Istennel szemben. Isten oly sok szót mondott, de ki vette őket valaha is komolyan? Az ember nem érti Isten szavait, mégsem zavarja semmi, nem sóvárog, és soha nem ismerte igazán a vén ördög lényegét. Az emberek az alvilágban élnek, a pokolban, de azt hiszik, hogy a tengerfenéken álló palotában laknak; üldözi őket a nagy vörös sárkány, de azt hiszik, ők az ország „kegyeltjei”^[3]; az ördög nevetségessé teszi őket, de ők azt hiszik, hogy a hús-vér test legmagasabb rendű művészetét élvezik. Micsoda mocskos, alantas, nyomorult társaság! Az embert balszerencse érte, de nem tud róla, és ebben a sötét társadalomban egyik szerencsétlenség a másik után éri őt,^[4] de ő sohasem ébredt rá erre. Mikor szabadítja már meg magát ettől az önzéstől és rabszolga-beállítottságtól? Miért ennyire közönyös Isten szívével szemben? Talán csendben elnézi ezt az elnyomást és nehézséget? Nem vágyik a napra, amikor a sötétséget fénnyé változtathatja? Talán nem szeretné újra jóvátenni az igazság és igazságosság ellen elkövetett jogtalanságokat? Hát hajlandó tétlenül nézni, ahogy az emberek elhagyják az igazságot és elferdítik a tényeket? Elégedett azzal, hogy folyamatosan ezt a rossz bánásmódot tűri? Hajlandó rabszolgának lenni? Hajlandó-e Isten keze által elpusztulni ennek a bukott államnak a rabszolgáival együtt? Hol az elhatározásod? Hol az ambíciód? Hol a méltóságod? Hol a feddhetetlenséged? Hol a szabadságod? Hajlandó vagy az egész életedet odaadni^[5] a nagy vörös sárkányért, az ördögök királyáért? Boldogan engeded, hogy halálra kínozzon? A mélység felszíne zavaros és sötét, míg a közemberek, akik ezt a csapást szenvedik, a Mennyhez kiáltanak és a földnek panaszkodnak. Mikor lesz már képes az ember emelt fővel járni? Az ember ványadt és csonttá aszott, hogyan tudna hát megmérkőzni ezzel a kegyetlen, zsarnok ördöggel? Miért nem adja az életét Istennek, amilyen hamar csak teheti? Miért habozik még mindig? Mikor tudja majd befejezni Isten munkáját? Így, céltalanul zaklatva és elnyomva, végül az egész élete hiába telik majd el; miért siet annyira megérkezni, és miért rohan annyira eltávozni? Miért nem tart meg valami értékeset, hogy Istennek adhassa? Hát elfelejtette a gyűlölet évezredeit?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (8.))

Lábjegyzetek:

1. „Távoli” – gúnyos értelemben.

2. „Rendezett, szelíd útmutatás” – gúnyos értelemben.

3. „Kegyeltek” – így gúnyolja azokat az embereket, akik mintha fából lennének, és semmiféle önismeretük nincs.

4. „Egyik szerencsétlenség a másik után éri őt”: ez arra utal, hogy az emberek a nagy vörös sárkány földjén születtek, és képtelenek emelt fővel járni.

5. „Az egész életedet odaadni” – becsmérlő értelemben.

Isten napi igéi  209. szemelvény

Nem könnyű a mai utat járni. Azt mondhatnánk, hogy elég nehéz megtalálni, és a korszakok során ez meglehetősen ritkán fordult elő. Azonban ki gondolta volna, hogy az ember puszta teste elég ahhoz, hogy tönkretegye őt? A mai munka bizonyára olyan becses, mint a tavaszi eső, és olyan értékes, mint Isten ember iránti jósága. Ha azonban az ember nem ismeri az Ő mai munkájának célját és nem érti az emberiség lényegét, akkor hogyan lehet annak becsességéről és értékességéről beszélni? A test nem tartozik magához az emberhez, ezért senki sem láthatja világosan, hogy valójában hol lesz a rendeltetési helye. Mindazonáltal neked tudnod kell jól, hogy a teremtés Ura vissza fogja juttatni a teremtett emberiséget az eredeti helyére, és vissza fogja állítani az eredeti ábrázatukat a teremtésük idejéből. Teljesen vissza fogja venni a leheletet, amelyet az emberbe lehelt, újra birtokba veszi a csontjait és a testét, visszaadva mindent a teremtés Urának. Teljesen átalakítja és megújítja az emberiséget, és visszaveszi az embertől Isten teljes örökségét, amely nem az emberiséghez, hanem Istenhez tartozik, és soha többé nem adja át azt az emberiségnek. Ez azért van így, mert ezek közül semmi sem tartozott az emberiséghez kezdetben. Mindet vissza fogja venni – ez nem igazságtalan fosztogatás, hanem az ég és a föld eredeti állapotának visszaállítására, valamint az ember átalakítására és megújítására szolgál. Az ember számára ez az ésszerű rendeltetési hely, bár ez talán nem jelenti majd a test visszaszerzését, miután azt megfenyítették, ahogyan azt az emberek talán elképzelik. Isten nem a test csontvázait akarja a pusztulás után; az emberben lévő eredeti elemeket akarja, amelyek kezdetben Istenhez tartoztak. Ezért nem fogja megsemmisíteni az emberiséget vagy teljesen elpusztítani az ember testét, mert az ember teste nem az ő magántulajdona, hanem Isten kelléke, aki az emberiséget irányítja. Hogyan tudná Ő megsemmisíteni az ember testét a saját „élvezetére”? Mostanra valóban teljes egészében elengedted a testedet, mely egyetlen fillért sem ér? Ha a harminc százalékát fel tudnád fogni az utolsó napok munkájának (ez a csekély harminc százalék a Szentlélek mai munkájának, valamint Isten utolsó napokban a szavak által végzett munkájának felfogását jelenti), akkor nem „szolgálnál” vagy lennél továbbra is „hűséges” a testedhez – egy olyan testhez, amely már sok éve romlott –, ahogyan ma teszed. Világosan látnod kellene, hogy az emberek mostanra már példátlan állapotba jutottak, és nem fognak tovább gördülni, mint a történelem kerekei. A penészes testedet már régen ellepték a legyek, hogyan is lenne tehát ereje visszafordítani a történelem kerekeit, amelyeknek Isten tette lehetővé, hogy a mai napig tovább foroghassanak? Hogyan bírhatja rá az utolsó napok némán ketyegő óráját, hogy újra ketyegjen, és a mutatói az óramutató járása szerint forogjanak tovább? Hogyan tudja újra átalakítani a sűrű ködbe burkolózni látszó világot? Újraélesztheti-e a tested a hegyeket és a folyókat? Vajon a tested, amelynek csak egy kicsiny szerepe van, valóban vissza tudja állítani azt a fajta emberi világot, amelyre vágytál? Valóban képes vagy-e arra nevelni az utódaidat, hogy „emberi lényekké” váljanak? Most már érted? Pontosan hová tartozik a tested? Isten eredeti szándéka az ember megmentésével, az ember tökéletesítésével és az ember átalakításával nem az volt, hogy gyönyörű hazát adjon neked, vagy hogy békés nyugalmat hozzon az ember testének; ez az Ő dicsőségére és tanúságtételére történt, az emberiség jövőbeni nagyobb örömére, és azért, hogy hamarosan nyugalomra térhessenek. De mégsem a testedért volt, mert az ember Isten irányításának a központja, és az ember teste csupán egy kellék. (Az ember egy tárgy, amelynek lelke és teste is van, míg a test csupán egy tárgy, amely elenyészik. Ez azt jelenti, hogy a test egy használati eszközaz irányítási tervben.) Tudnod kell, hogy az ember Isten általi tökéletesítése, teljessé tétele és elnyerése nem hoz mást, mint kardot és csapást a testükre, valamint végtelen szenvedést, tűzvészt, kegyetlen ítéletet, fenyítést és átkokat, valamint határtalan megpróbáltatásokat. Ilyen a belső története és igazsága az embert irányító munkának. Azonban mindezek a dolgok az ember testére irányulnak, és az ellenségeskedés minden nyila könyörtelenül az ember testére irányul (mert az ember ártatlan). Mindez az Ő dicsőségére és tanúságtételére, valamint az Általa történő irányításra szolgál. Ez azért van, mert az Ő munkája nem kizárólag az emberiség érdekében történik, hanem az egész terv érdekében, valamint azért, hogy beteljesítse, ami eredetileg az akarata volt, amikor az emberiséget teremtette. Ezért talán kilencven százaléka annak, amit az ember átél, szenvedésekkel és tűzpróbákkal jár, és nagyon kevés olyan édes és boldog nap van, vagy akár egyetlen egy sincs, amelyre az ember teste vágyott. Sokkal kevésbé képes az ember a testben boldog pillanatokat élvezni, gyönyörű időket töltve Istennel. A test szennyes, ezért amit az ember teste lát vagy élvez, az nem más, mint Isten fenyítése, amit az ember tapintatlannak talál, mintha híján lenne a normális értelemnek. Ez azért van, mert Isten kinyilvánítja az Ő igazságos természetét, amelyet tapintatlan az emberrel szemben, amely nem tűri az ember sérelmeit, és gyűlöli az ellenségeket. Isten minden szükséges eszközzel nyíltan kinyilatkoztatja az Ő teljes természetét, és ezzel befejezi a Sátánnal vívott hatezer éves harcának munkáját – az egész emberiség üdvösségének és a régi Sátán elpusztításának munkáját!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az emberiség irányításának célja)

Isten napi igéi  210. szemelvény

Elérkeztek az utolsó napok, a világ országai pedig felbolydultak. Politikai zűrzavar van, mindenütt éhínségek, dögvészek, árvizek és aszályok jelennek meg. Katasztrófa van az emberek világában; a Menny is katasztrófát bocsátott le. Ezek az utolsó napok jelei. De az emberek számára ez a vidámság és a ragyogás világának tűnik; ez egyre inkább ilyenné válik, úgyhogy az emberek szívét teljesen magához vonzza, sokan csapdába esnek, és képtelenek kiszabadulni belőle; nagy tömegeket fognak becsapni azok, akik csalással és varázslással foglalkoznak. Ha nem törekszel a fejlődésre, ha nincsenek ideáljaid, és nem gyökereztél meg az igaz úton, akkor a bűn dagadó áradata el fog sodorni. Kína a legelmaradottabb az összes ország közül; ez az az ország, ahol a nagy vörös sárkány feltekeredve fekszik, itt van a legtöbb bálványimádó és varázslással foglalkozó ember, itt van a legtöbb templom, és ez az a hely, ahol fertelmes démonok laknak. Ebből születtél, ez nevelt téged, ennek a hatása itatott át, ez rontott meg és ez gyötört téged, de miután felébredtél, elhagytad ezt, és Isten teljesen megnyert téged. Ez Isten dicsősége, és ezért van nagy jelentősége ennek a munkaszakasznak. Isten olyan nagyszabású munkát végzett, oly sok szót szólt, és Ő végül teljesen meg fog nyerni benneteket – ez Isten irányítási munkájának egy része, és ti vagytok Isten Sátánnal vívott harcának „győzelmi zsákmánya”. Minél jobban megértitek az igazságot, és minél jobb a gyülekezeti életetek, annál inkább térdre kényszerül a nagy vörös sárkány. Ezek mind a szellemi világ ügyei – ezek a szellemi világ csatái, és amikor Isten győzedelmes, a Sátán megszégyenül és elesik. Isten munkájának ez a szakasza óriási jelentőséggel bír. Isten ilyen nagyszabású munkát végez, és teljesen megmenti ezt az embercsoportot, hogy megmenekülhessetek a Sátán befolyása alól, élhessetek a szent földön, élhessetek Isten világosságában, és a világosság vezessen és irányítson benneteket. Így van értelme az életednek. Amit esztek és viseltek, az különbözik a nem hívőkétől; ti élvezitek Isten szavait, és értelmes életet éltek – és mit élveznek ők? Ők csak az „ősi örökségüket” és „nemzeti szellemiségüket” élvezik. Az emberi mivoltnak a legcsekélyebb nyoma sincs meg bennük! A ti ruháitok, szavaitok és tetteitek mind különböznek az övéiktől. Ti végül teljesen meg fogtok szabadulni a szennyből, nem lesztek többé a Sátán kísértésének foglyai, és elnyeritek Isten naponkénti gondviselését. Mindig elővigyázatosaknak kell lennetek. Bár tisztátalan helyen éltek, nem szennyezett be benneteket a mocsok, és Isten mellett élhettek, részesülve az Ő csodálatos védelmében. Isten kiválasztott benneteket e sárga földön mindenki közül. Hát nem ti vagytok a legáldottabb nép? Te egy teremtett lény vagy – természetesen imádnod kell Istent, és értelmes életet kell folytatnod. Ha nem imádod Istent, hanem a tisztátalan tested szerint élsz, vajon nem csupán egy emberi ruhába öltözött vadállat vagy? Mivel emberi lény vagy, fel kell áldoznod magad Istenért, és el kell viselned minden szenvedést! Örömmel és bizonyossággal kell fogadnod azt a kis szenvedést, amelynek ma ki vagy téve, és értelmes életet kell élned, mint Jób és Péter. Ebben a világban az ember az ördög ruházatát viseli, az ördög ételét eszi, és az ördög keze alatt dolgozik és szolgál, miközben teljesen beletaposódik annak szennyébe. Ha nem érted meg az élet értelmét, vagy nem találod meg az igaz utat, akkor mi értelme van így élni? Ti olyan emberek vagytok, akik a helyes utat követitek, akik a fejlődésre törekesztek. Ti vagytok azok, akik felemelkedtek a nagy vörös sárkány nemzetében, azok, akiket Isten igazaknak nevez. Hát nem ez a legértelmesebb élet?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (2.))

Isten napi igéi  211. szemelvény

Ma az a munka, amit bennetek végzek, arra szolgál, hogy a normális emberi mivolt szerinti életbe vezessen benneteket; ez egy új korszak kezdetének munkája, és az emberiség bevezetése az új korszak szerinti életbe. Ez a munka lépésről lépésre, közvetlenül köztetek folyik és bontakozik ki: Szemtől szembe tanítalak benneteket; kézen foglak benneteket; elmondom nektek mindazt, amit nem értetek, megajándékozlak benneteket mindazzal, ami hiányzik. Elmondható, hogy számotokra mindez a munka az élethez szükséges ellátást jelenti, amely titeket is a normális emberi mivolt szerinti életbe vezet; ez kifejezetten arra szolgál, hogy az utolsó napokban megélhetést biztosítson az emberek e csoportjának. Számomra mindez a munka arra szolgál, hogy véget vessen a régi korszaknak, és egy újat vezessen be; ami a Sátánt illeti, pontosan azért lettem testté, hogy legyőzzem. Az a munka, amit most köztetek végzek, a mai napra való megélhetésetek és az aktuális üdvösségetek, de e néhány rövid év alatt elmondom nektek az összes igazságot, az egész életutat, sőt még a jövő munkáját is; ez elég lesz ahhoz, hogy a jövőben normálisan megtapasztalhassátok a dolgokat. Amit rátok bíztam, az csakis az Én minden szavam. Nem mondok más buzdítást; ma minden szó, amit hozzátok intézek, az Én buzdításom felétek, mert ma nincs tapasztalatotok sok szavamat illetően, és nem értitek belső értelmüket. Egy napon tapasztalataitok be fognak teljesedni, éppen úgy, ahogyan ma beszéltem ezekről. Ezek a szavak a ti mai vízióitok, és ezekre fogtok támaszkodni a jövőben; ezek táplálékot jelentenek a mai élethez és buzdítást a jövőre nézve, és ennél jobb buzdítás nem is lehetne. Ez azért van így, mert az idő, ami nekem a földi munkámhoz rendelkezésemre áll, nem olyan hosszú, mint az az idő, ami nektek a szavaim megtapasztalására áll rendelkezésetekre; Én csupán a munkámat végzem, míg ti az életre törekszetek, ami egy hosszú életúttal járó folyamat. Csak miután sok mindent megtapasztaltatok, lesztek képesek teljesen elnyerni az élet útját; csak akkor lesztek képesek átlátni a ma elmondott szavaim belső értelmét. Amikor a kezetekben lesznek a szavaim, amikor mindegyikőtök megkapta az összes megbízásomat, amikor már megbíztalak benneteket mindazzal, amivel meg kell, hogy bízzalak, és amikor a szavak munkája véget ér, függetlenül attól, hogy milyen nagy hatást értek el, majd akkor Isten akaratának végrehajtása is megvalósul. Nem úgy van, ahogy te képzeled, hogy bizonyos mértékben meg kell változnod; Isten nem a te elképzeléseid szerint cselekszik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (7.))

Isten napi igéi  212. szemelvény

Az utolsó napokban Isten testté lett, hogy elvégezze azt a munkát, amit tennie kell, és hogy elvégezze a szavak szolgálatát. Személyesen jött el, hogy az emberek között munkálkodjon azzal a céllal, hogy tökéletesítse azokat az embereket, akik az Ő szíve szerint valók. A teremtéstől kezdve egészen napjainkig csak az utolsó napok során végezte ezt a fajta munkát. Csak az utolsó napokban testesült meg Isten, hogy ilyen nagyszabású munkát végezzen. Bár olyan nehézségeket visel el, amelyeket az emberek nehezen viselnének el, és bár Ő egy nagy Isten, aki mégis rendelkezik azzal az alázatossággal, hogy hétköznapi emberré váljon, munkájának egyetlen aspektusa sem késlekedett, és terve a legcsekélyebb mértékben sem esett a káosz áldozatául. Ő az eredeti terve szerint végzi a munkát. Ennek a megtestesülésnek egyik célja az emberek meghódítása, a másik pedig az, hogy tökéletesítse az embereket, akiket szeret. Saját szemével kívánja látni az embereket, akiket tökéletesít, és saját maga akarja látni, hogy az általa tökéletesített emberek hogyan tesznek tanúságot Róla. Nem egy vagy két ember van tökéletesítve, hanem inkább egy csoport, amely csak néhány emberből áll. Az ebbe a csoportba tartozó emberek a világ különböző országaiból és a világ különböző nemzetiségeiből származnak. A rengeteg munka célja az, hogy megnyerje ezt az embercsoportot, hogy megnyerje ennek az embercsoportnak a Róla tett tanúságtételét, és hogy megszerezze azt a dicsőséget, amit tőlük nyerhet. Nem végez olyan munkát, amelynek nincs jelentősége, sem olyan munkát nem végez, amelynek nincs értéke. Elmondható, hogy Isten célja ennek a sok munkának a végzésével, hogy tökéletesítse mindazokat, akiket tökéletesíteni akar. Ami szabadideje van ezen kívül, abban kiűzi azokat, akik gonoszok. Tudd meg, hogy Ő nem azok miatt végzi ezt a nagy munkát, akik gonoszok; épp ellenkezőleg, Ő mindenét odaadja azért a csekély számú emberért, akik Őáltala lesznek tökéletesítve. Az Ő munkája, a szavak, amelyeket mond, a rejtélyek, amelyeket felfed, valamint az Ő ítélete és fenyítése mind az emberek ama csekély számú csoportjáért történik. Ő nem azok miatt lett testté, akik gonoszok, és még kevésbé ébresztenek Őbenne nagy haragot azok a gonosz emberek. Ő azok miatt beszél igazat, és beszél a belépésről, akik tökéletesítve lesznek; miattuk lett testté, és miattuk osztogatja ígéreteit és áldásait. Az igazság, a belépés és az emberi mivoltban való élet, amelyről Ő beszél, nem azok kedvéért van kimunkálva, akik gonoszok. El akarja kerülni, hogy azokhoz szóljon, akik gonoszok, ehelyett minden igazságot azoknak kíván adományozni, akik tökéletesítve lesznek. Mégis az Ő munkája megköveteli, hogy egy pillanatra azok, akik gonoszok, élvezhessék az Ő gazdagságának egy részét. Azok, akik nem valósítják meg az igazságot, akik nem tesznek eleget Istennek, és akik megzavarják az Ő munkáját, mind gonoszok. Őket nem lehet tökéletesíteni, és Isten gyűlöli és elutasítja őket. Ezzel szemben azok az emberek, akik az igazságot gyakorlatba ültetik, és képesek eleget tenni Istennek, és akik egész önmagukat Isten munkájának szentelik, ők azok az emberek, akik Isten által tökéletesítendők. Akiket Isten teljessé akar tenni, azok nem mások, mint az embereknek e csoportja, és a munka, amelyet Isten végez, ezeknek az embereknek az érdekében történik. Az igazság, amelyről Ő beszél, azoknak az embereknek szól, akik hajlandóak azt a gyakorlatba ültetni. Ő nem azokhoz az emberekhez szól, akik nem ültetik gyakorlatba az igazságot. A rálátás növekedése és az éleslátás gyarapodása, amelyről Ő beszél, azoknak az embereknek szól, akik képesek az igazságot megvalósítani. Amikor azokról beszél, akik tökéletesítendők, akkor ezekről az emberekről beszél. A Szentlélek munkája azokra az emberekre irányul, akik hajlandóak az igazságot gyakorolni. Az olyan dolgok, mint a bölcsesség és az emberi mivolt birtoklása, azokra az emberekre irányulnak, akik hajlandóak az igazságot a gyakorlatba ültetni. Azok, akik nem valósítják meg az igazságot, az igazság sok szavát hallhatják, de mivel természetüknél fogva annyira gonoszok, és nem érdekli őket az igazság, amit felfognak, azok csak doktrínák, szavak és üres elméletek, amelyeknek a legcsekélyebb értékük sincs az életbe való belépésükhöz. Egyikük sem hűséges Istenhez; mindannyian olyan emberek, akik látják Istent, de nem tudják elérni Őt; mindannyiukat elítéli Isten.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tökéletesíthetők, akik a gyakorlásra összpontosítanak)

Isten napi igéi  213. szemelvény

A hódítás munkájának fő célja az emberiség megtisztítása, hogy az ember képes legyen birtokolni az igazságot, mert az ember túl keveset ért az igazságból! Az ilyen embereken elvégezni a hódítás munkáját a legmélyebb jelentőséggel bír. Mindannyian a sötétség befolyása alá kerültetek, és mélyen megsérültetek. E munka célja tehát az, hogy képessé tegyen benneteket az emberi természet megismerésére, és ezáltal az igazság megélésére. A tökéletesítés olyasmi, amit minden teremtett lénynek el kell fogadnia. Ha ennek a szakasznak a munkája csak az emberek tökéletesítésére vonatkozna, akkor azt el lehetett volna végezni Nagy-Britanniában, Amerikában vagy Izráelben; bármely nemzet népén el lehetett volna végezni. A hódítás munkája azonban szelektív. A hódítás munkájának első lépése rövid távú; ráadásul a Sátán megalázására és az egész világegyetem meghódítására lesz felhasználva. Ez a hódítás kezdeti munkája. Azt lehet mondani, hogy minden teremtmény, aki hisz Istenben, tökéletesíthető, mert a tökéletesítés olyasvalami, amit csak hosszú távú változás után lehet elérni. A meghódítás azonban más. A meghódítás mintaképe és modellje az kell, hogy legyen, aki a leginkább lemaradt, aki a legmélyebb sötétségben él; a legelesettebbnek kell lennie, aki a legkevésbé hajlandó elismerni Istent, és aki a leginkább engedetlen Istennel szemben. Pontosan ez a fajta ember az, aki tanúságot tehet a meghódításáról. A hódítás munkájának fő célja a Sátán legyőzése, míg az emberek tökéletesítésének fő célja az emberek megnyerése. Ennek célja, hogy az emberek a meghódítás után bizonyságot tehessenek arról, hogy ez a hódítási munka itt, olyan embereken valósult meg, mint amilyenek ti vagytok. A cél az, hogy az emberek tanúságot tegyenek, miután meghódíttattak. Ezek a meghódított emberek lesznek felhasználva, hogy elérjék a Sátán megalázásának célját. Mi tehát a hódítás fő módszere? Fenyítés, ítélet, átokmondás és kinyilatkoztatás – az igazságos természet felhasználása az emberek meghódítására, hogy azok teljesen meggyőződjenek Isten igazságos természete miatt. Az Ige valóságának és tekintélyének felhasználása az emberek meghódítására és teljes meggyőzésére – ezt jelenti a meghódíttatás. Akik tökéletesítve lettek, nemcsak arra képesek, hogy a meghódítás után engedelmességet érjenek el, hanem arra is, hogy ismerjék az ítélet munkáját, megváltoztassák a beállítottságukat, és megismerjék Istent. Ők megtapasztalják az Isten iránti szeretet útját, és betelnek az igazsággal. Megtanulják, hogyan tapasztalják meg Isten munkáját, képessé válnak szenvedni Istenért és arra, hogy saját akaratuk legyen. Azok a tökéletesítettek, akik az igazság tényleges megértésével rendelkeznek, annak köszönhetően, hogy megtapasztalták Isten szavát. A meghódítottak azok, akik tudnak az igazságról, de nem fogadták el az igazság valódi jelentését. Miután meghódíttattak, engedelmeskednek, de az engedelmességük teljesen a kapott ítélet következménye. Egyáltalán nem értik nagyon sok igazság valódi jelentését. Szóban elismerik az igazságot, de nem léptek be az igazságba; felfogják az igazságot, de nem tapasztalták meg azt. A tökéletesítés alatt álló embereken végzett munka magában foglalja a fenyítéseket és az ítéleteket, az élet biztosításával együtt. Aki értékeli az igazságba való belépést, az egy olyan személy, aki tökéletesítve lesz. A különbség a tökéletessé válók és a meghódítandók között abban rejlik, hogy belépnek-e az igazságba vagy sem. A tökéletessé váltak azok, akik megértik az igazságot, beléptek az igazságba, és megélik az igazságot; a nem tökéletesíthetők azok, akik nem értik meg az igazságot, és nem lépnek be az igazságba, vagyis akik nem élik meg az igazságot. Ha az ilyen emberek most már képesek teljesen engedelmeskedni, akkor ők meghódítottak. Ha a meghódítottak nem keresik az igazságot – ha követik, de nem élik meg az igazságot, ha megpillantják és hallanak az igazságról, de nem értékelik az igazság megélését –, akkor nem tökéletesíthetők. A tökéletesítendő emberek Isten követelményei szerint gyakorolják az igazságot a tökéletességhez vezető úton. Ezáltal eleget tesznek Isten akaratának, és tökéletessé válnak. Aki mindvégig követő marad, mielőtt a hódító munka befejeződne, az meghódított, de nem mondható tökéletesítettnek. A „tökéletesítettek” azokra vonatkozik, akik a hódítás munkájának befejezése után képesek az igazságra törekedni és Isten által megnyertnek lenni. Ez azokra utal, akik a hódítás munkájának befejezése után szilárdan megállnak a nyomorúságban és megélik az igazságot. Ami megkülönbözteti a meghódítást a tökéletesítéstől, az a munka lépéseinek különbségei és a különbségek abban, hogy az emberek mennyire értik meg az igazságot és mennyire lépnek be abba. Mindazok, akik nem léptek a tökéletesedés útjára, vagyis akik nem birtokolják az igazságot, végül mégis ki lesznek vetve. Isten csak azokat nyerheti meg teljesen, akik birtokában vannak az igazságnak, és akik megélik az igazságot. Vagyis akik Péter képmását élik meg, azok a tökéletesítettek, míg a többiek mind a meghódítottak. A munka, amely mindazokon végbemegy, akik a meghódítás folyamatában vannak, átokmondásból, fenyítésből és a harag megnyilvánulásából áll, és igazságosság és átok száll rájuk. A munka egy ilyen személyen szertartás és udvariaskodás nélküli feltárást jelent – feltárni a bennük lévő romlott beállítottságot, hogy ők maguk ismerjék fel azt, és teljesen meggyőződjenek. Amint az ember teljesen engedelmessé válik, a hódító munka véget ér. Még ha a legtöbb ember még mindig nem törekszik is megérteni az igazságot, a hódító munka véget ért.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak a tökéletesítettek élhetnek értelmes életet)

Isten napi igéi  214. szemelvény

Hogyan teszi Isten tökéletessé az embert? Mi az Isten természete? Mit tartalmaz az Ő természete? Hogy mindezeket tisztázzuk: az egyik ezt Isten neve terjesztésének, a másik pedig Istenről való tanúságtételnek nevezi, megint mások pedig Isten felmagasztalásának nevezik. Az embernek, az Isten megismerésének alapjára építve, végső soron átalakul az életszemlélete. Minél többet megy keresztül az ember foglalkozáson és finomításon, annál inkább megerősödik; minél számosabbak Isten munkájának lépései, annál inkább tökéletesedik az ember. Ma, az ember tapasztalata szerint, Isten munkájának minden egyes lépése visszájára fordítja az elképzeléseit, és minden az ember értelmén túl és az elvárásain kívül esik. Isten mindent megad, amire az embernek szüksége van, és ez minden tekintetben ellentmond az ember elképzeléseinek. Isten a gyengeséged idején mondja ki szavait; csak így tudja fenntartani az életedet. Azzal, hogy visszájára fordítja az elképzeléseidet, rávesz, hogy elfogadd Isten foglalkozását; csak így tudsz megszabadulni a romlottságodtól. Ma a megtestesült Isten egyrészt az isteni állapotában, másrészt viszont a normális emberi mivoltában munkálkodik. Amikor már képtelen vagy megtagadni Isten bármely munkáját, amikor képes vagy alávetni magad, bármit is mond vagy tesz Isten a normális emberi mivoltában, amikor képes vagy alávetni magad és megérteni, függetlenül attól, hogy Ő milyen szokásos módon nyilvánul meg, és amikor tényleges tapasztalatot szereztél, csak akkor lehetsz biztos abban, hogy Ő Isten, csak akkor hagyod abba az elképzelések gyártását, és csak akkor leszel képes a végsőkig követni Őt. Isten munkájában van bölcsesség, és Ő tudja, hogyan tud az ember szilárdan állni a Mellette szóló bizonyságtételben. Ő tudja, hogy hol van az ember elemi gyengesége, és az Ő szavai lecsaphatnak az elemi gyengeségedre, de az Ő fenséges és bölcs szavait arra is használja, hogy szilárdan megállj a Róla való bizonyságtételben. Ilyenek Isten csodálatos tettei. Isten munkája elképzelhetetlen az emberi értelem számára. Milyen romlottsággal rendelkezik az ember, aki testből való, és mi alkotja az ember lényegét – mindezek Isten ítélete által tárulnak fel, amely miatt az embernek nincs hová rejtőznie szégyenétől.

Isten azért végzi az ítélet és a fenyítés munkáját, hogy az ember megismerhesse Őt, továbbá az Ő bizonyságtételéért. Anékül, hogy Ő megítélné az ember romlott beállítottságát, az ember nem ismerhetné meg az Ő igazságos természetét, amely nem tűri a sértést, és az ember sem lenne képes arra, hogy régi Isten-ismeretét új ismeretre változtassa. Az Ő bizonyságtétele és az Ő irányítása érdekében teszi nyilvánossá az Ő teljességét, így téve lehetővé, hogy az ember az Ő nyilvános megjelenése által eljusson Isten megismeréséhez, hogy átalakuljon a beállítottsága, és hogy hangos bizonyságot tegyen Istenről. Az ember beállítottságának átalakulása Isten sokféle munkáján keresztül valósul meg; beállítottságának ilyen jellegű változása nélkül az ember képtelen lenne bizonyságot tenni Istenről, és Isten szíve szerint való lenni. Az ember beállítottságának átalakulása azt jelenti, hogy az ember kiszabadította magát a Sátán rabságából és a sötétség befolyása alól, és valóban Isten munkájának példájává és mintaképévé, Isten tanújává és Isten szíve szerint való emberré vált. Ma a megtestesült Isten eljött, hogy elvégezze a földi munkáját, és megköveteli, hogy az ember elérje az Ő megismerését, a Neki való engedelmességet, a Róla való bizonyságot, hogy megismerje gyakorlati és szokásos munkáját, hogy engedelmeskedjen minden olyan szavának és munkájának, amely nem felel meg az emberi elképzeléseknek, és hogy tanúságot tegyen mindarról a munkáról, amelyet az ember megmentése érdekében végez, valamint minden olyan cselekedetről, amelyet az ember meghódítása érdekében visz véghez. Azoknak, akik tanúságot tesznek Istenről, ismerniük kell Istent; csak az ilyen tanúságtétel pontos és valódi, és csak az ilyen tanúságtétel képes megszégyeníteni a Sátánt. Isten azokat használja fel arra, hogy bizonyságot tegyenek róla, akik az Ő ítéletén és büntetésén, foglalkozásán és nyesegetésén keresztül megismerték Őt. Azokat, akiket a Sátán megrontott, arra használja, hogy bizonyságot tegyenek Róla, és ugyanígy használja azokat is, akiknek a beállítottsága megváltozott, és akik így elnyerték az Ő áldásait, hogy bizonyságot tegyenek Róla. Neki nincs szüksége arra, hogy az ember a szájával dicsérje Őt, sem a Sátán fajtáinak dicséretére és bizonyságtételére, akik nem menekültek meg Általa. Csak azok, akik ismerik Istent, alkalmasak arra, hogy bizonyságot tegyenek Róla, és csak azok alkalmasak arra, hogy bizonyságot tegyenek Róla, akiknek a beállítottsága átalakult. Isten nem engedi, hogy az ember szándékosan szégyent hozzon az Ő nevére.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tehetnek bizonyságot Istenről, akik ismerik Istent)

Isten napi igéi  215. szemelvény

Idézd fel azt a jelenetet a Bibliából, amikor Isten pusztulást hozott Szodomára, és gondolj bele abba is, hogyan vált sóbálvánnyá Lót felesége. Gondolj vissza rá, hogyan bánta meg zsákruhában és hamuban bűneit Ninive népe, és idézd fel, mi következett azután, hogy 2000 éve a zsidók keresztre szegezték Jézust. A zsidókat kiűzték Izráelből, és más országokba menekültek szerte a világon. Sokukat megölték, és az egész zsidó nemzet elszenvedte az országuk megsemmisülésével járó példa nélküli fájdalmat. Keresztre szegezték Istent – förtelmes bűnt követve el ezzel – és kihívták Isten természetét. Meg kellett fizetniük azért, amit tettek, és tetteik összes következményét viselniük kellett. Megbélyegezték és elutasították Istent, így nem lehetett más a sorsuk: Isten megbüntette őket. Ez volt az a keserű következmény és csapás, amelyet uralkodóik hoztak országukra és nemzetükre.

Ma Isten visszatért a világra, hogy elvégezze munkáját. Az első állomása a diktatórikus uralkodás mintapéldánya: Kína, az ateizmus szilárd bástyája. Isten az Ő bölcsessége és ereje által megnyert magának egy embercsoportot. Ebben az időszakban minden eszközzel üldözte és nagy szenvedésnek tette ki Őt Kína kormányzópártja. Nem volt, ahol nyugalomra hajtsa a fejét, és nem lelhetett menedékre. Ennek ellenére Isten még mindig folytatja a munkát, amelyet szándékában áll elvégezni – hallatja a szavát és terjeszti az evangéliumot. Senki nem tudja kifürkészni Isten mindenhatóságát. Kínában, egy olyan országban, amely ellenségnek tartja Istent, Isten soha nem hagyta abba a munkáját. Sőt, többen fogadták el a munkáját és a szavát, mert Isten a lehető legnagyobb mértékben megmenti az emberiség minden egyes tagját. Bízunk abban, hogy egyetlen ország vagy hatalom sem állhat útjában annak, amit Isten elérni szándékozik. Akik akadályt gördítenek Isten munkája elé, ellenállnak Isten szavának, és megzavarják, illetve csorbítják Isten tervét, azokat Isten végül meg fogja büntetni. Aki dacol Isten munkájával, a pokolra küldetik. Amelyik ország dacol Isten munkájával, az elpusztul. Bármely nemzet, amelyik felkel, hogy szembeszálljon Isten munkájával, eltöröltetik erről a földről, és megszűnik létezni. Arra buzdítom minden nemzet, minden ország, sőt, minden iparág népét, hogy hallgassanak Isten hangjára, lássák meg Isten munkáját, és figyeljenek oda az emberiség sorsára, hogy a hódolat legszentebb, leginkább tiszteletreméltó, legmagasztosabb, és egyetlen tárgyává tegyék Istent az emberiség között, és az egész emberiség számára lehetővé tegyék, hogy Isten áldása alatt éljenek, ahogyan Ábrahám leszármazottai is Jahve ígérete alatt éltek, és ahogyan Ádám és Éva, akiket Isten először megteremtett, élt az Éden kertjében.

Isten munkája hatalmas hullámként lódul előre. Senki nem tudja feltartóztatni Őt, és senki nem állíthatja meg a menetelését. Csak azok tudnak a nyomdokaiba lépni és befogadni az Ő ígéretét, akik gondosan odafigyelnek a szavaira, akik keresik Őt és szomjúhoznak Őrá. Akik nem, azok elsöprő csapás és jól megérdemelt büntetés áldozatai lesznek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett)

Isten napi igéi  216. szemelvény

Isten irányítási munkája a világ teremtésekor kezdődött, és középpontjában az ember áll. Mondhatjuk, hogy Isten minden dolgot az ember kedvéért teremtett. Mivel az Ő irányítási munkája évezredeken ível át, és nem pusztán percek vagy másodpercek leforgása, vagy nem egy szempillantás vagy egy-két év alatt zajlik, Neki más dolgokat is meg kellett teremtenie, amelyek szükségesek az emberiség fennmaradásához, például a napot, a holdat, mindenféle élő teremtményt, táplálékot és élhető környezetet. Ez volt Isten irányításának kezdete.

Ezután Isten átadta az emberiséget a Sátánnak, és az ember a Sátán hatalma alatt élt, ami fokozatosan elvezetett Isten munkájának első korszakához: a Törvény Korának történetéhez... A Törvény Korának több ezer éve folyamán az emberiség hozzászokott a Törvény Korának útmutatásához, és természetesnek vette azt. Az ember fokozatosan elhagyta Isten gondoskodását. Így, miközben a törvényt követték, egyúttal bálványokat is imádtak, és gonosztetteket követtek el. Nélkülözték Jahve védelmét, és csak élték az életüket a templomban az oltár előtt. Valójában Isten munkája már régen elhagyta őket, és bár az izráeliták továbbra is ragaszkodtak a törvényhez, Jahve nevét emlegették, sőt büszkén úgy hitték, hogy csakis ők Jahve népe és választottai, Isten dicsősége szép csendben elhagyta őket...

Amikor Isten a munkáját végzi, mindig csendben hagyja el az egyik helyet, és nesztelenül végzi a másik helyen megkezdett munkát. Ez az érzéketlenné vált emberek számára hihetetlennek tűnik. Az emberek mindig is megbecsülték a régit, az új, ismeretlen dolgokra pedig ellenséges szemmel néztek, vagy bosszúságnak tekintették azokat. Így bármilyen új munkát végez Isten, a kezdettől egészen a végig, minden dolog közül az ember az utolsó, aki tudomást szerez róla.

Mint mindig, Jahvénak a Törvény Korában végzett munkája után Isten megkezdte a második szakasz új munkáját: testet öltött – tíz-húsz évre emberként testesült meg –, és így beszélt és végezte munkáját a hívők között. Mégsem tudott erről senki, kivétel nélkül senki, és csak néhány ember ismerte el, hogy Ő a testté lett Isten, miután az Úr Jézust a keresztre szögezték és feltámadt. [...] Mihelyt Isten munkájának második szakasza befejeződött – a keresztre feszítés után –, bevégeztetett Isten munkája, az ember visszaszerzése a bűnből (vagyis az ember visszaszerzése a Sátán kezéből). Így ettől a pillanattól kezdve az emberiségnek csupán el kellett fogadnia Üdvözítőként az Úr Jézust, hogy bűnei bocsánatot nyerjenek. Elméletileg az embert bűnei többé nem korlátozták az üdvösség elérésében és az Isten elé jutásban, és többé nem jelentettek eszközt a Sátán számára, amelynek révén vádolhatta az embert. Ez azért van, mert maga Isten valódi munkát végzett, a bűnös test hasonlatosságává és elővételezésévé vált, és maga Isten volt a vétekáldozat. Így szállt le az ember a keresztről, és így nyerte el a megváltást és megmenekülést Isten teste, e bűnös test hasonlatossága révén. Így, miután foglyul ejtette a Sátán, az ember egy lépéssel közelebb jutott ahhoz, hogy elfogadja az Ő szabadítását Isten előtt. Természetesen a munkának ez a szakasza mélyebb és fejlettebb volt, mint Istennek a Törvény Korában végzett irányítása.

Ilyen Isten irányítása: átadja az emberiséget a Sátánnak – az emberiséget, amely nem tudja, mi az Isten, mi a Teremtő, hogyan kell imádni Istent, vagy miért szükséges alávetnie magát Istennek –, és engedi, hogy a Sátán megrontsa azt. Ezután Isten lépésről lépésre visszaszerzi az embert a Sátán kezéből, míg az ember el nem jut odáig, hogy teljes mértékben Istent imádja, és elvesse a Sátánt. Ez Isten irányítása. Ez talán úgy hangzik, mint valami mítosz, és zavarbaejtőnek tűnhet. Az emberek úgy érzik, ez egy mitikus történet, mert fogalmuk sincs, mi minden történt az emberrel az elmúlt évezredek folyamán, és még kevésbé tudják, hány történet zajlott le a világegyetemben és az égbolton. Továbbá azért is így van ez, mert nem képesek értékelni azt a megdöbbentőbb, félelmetesebb világot, amely az anyagi világon túl létezik, de halandó szemük nem engedi, hogy lássák. Az ember számára ez felfoghatatlannak érződik, mert az ember nem érti az emberiség Isten általi megszabadításának jelentőségét, sem az Ő irányítási munkájának jelentőségét, és nem fogja fel, hogy Isten végső soron milyennek szeretné látni az emberiséget. Vajon azt szeretné, hogy teljesen mentesek legyenek a Sátán megrontásától, mint Ádám és Éva volt? Nem! Isten irányításának célja, hogy egy olyan embercsoportot nyerjen meg, akik imádják Őt, és alávetik magukat Neki. Bár ezeket az embereket megrontotta a Sátán, többé nem tekintik a Sátánt atyjuknak; felismerik és elutasítják a Sátán visszataszító arcát, és Isten elé járulnak, hogy elfogadják Isten ítéletét és fenyítését. Megismerik, hogy mi az, ami rút, és hogyan áll szemben azzal, ami szent, és megtanulják felismerni Isten nagyságát és a Sátán gonoszságát. Egy ilyen emberiség többé nem fog a Sátánnak dolgozni, nem imádja, vagy emeli piedesztálra a Sátánt. Ez azért van, mert ők olyan emberek csoportja, akiket Isten valóban megnyert. Ez a jelentősége Isten emberiséget irányító munkájának. Isten mostani irányítási munkája során az emberiség mind a Sátán megrontásának, mind Isten szabadításának tárgya, és az ember az a termék, amelyért Isten és a Sátán harca folyik. Ahogy Isten az Ő munkáját végzi, fokozatosan visszaszerzi az embert a Sátán kezéből, és így az ember egyre közelebb jut Istenhez...

Azután eljött a Királyság Kora, amely a munkának egy gyakorlatibb szakasza, ugyanakkor a legnehezebben elfogadható az ember számára. Azért van ez így, mert minél közelebb jut az ember Istenhez, annál közelebb kerül Isten vesszeje az emberhez, és annál világosabban feltárul az ember előtt Isten arca. Az emberiség megváltását követően az ember hivatalosan visszatér Isten családjába. Az ember úgy gondolta, most van az örvendezés ideje, erre teljes frontális támadás éri Isten részéről, amelyhez hasonlót soha senki nem láthatott előre. Mint kiderül, ez egy olyan keresztség, amelyet Isten népének „élveznie” kell. Ilyen bánásmód mellett az embereknek nincs más választásuk, mint megállni és elgondolkodni: „Én vagyok az évek óta elveszett bárány, akinek a visszavásárlására Isten olyan sokat költött, hát akkor miért bánik így velem Isten? Isten így nevet ki és így leplez le engem?...” Évek telnek el, és az ember viharvertté válik, miután megtapasztalta a finomítás és fenyítés nehézségét. Bár az ember elveszítette az elmúlt idők „dicsőségét” és „romantikáját”, tudtán kívül megértette az emberi viselkedés alapelveit, és megtanulta értékelni Isten éveken át tartó odaadását az emberiség megmentése iránt. Az ember lassan megutálja saját barbárságát. Gyűlölni kezdi elvadult természetét, mindent, amiben félreértette Istent, és az észszerűtlen igényeket, amelyeket Vele szemben támasztott. Az órát már nem lehet visszaforgatni. Az elmúlt események az ember megbánással teli emlékeivé válnak, Isten szavai és szeretete pedig az ember új életének hajtóerejévé. Az ember sebei napról napra gyógyulnak, ereje visszatér, majd feláll és rátekint a Mindenható arcára... és akkor felfedezi: Ő mindig is mellettem állt, és az Ő mosolya és szépséges ábrázata még mindig oly megható. Szíve még mindig aggódik az emberiségért, amelyet teremtett, és keze még mindig éppoly meleg és hatalmas, mint kezdetben volt. Olyan, mintha az ember visszatért volna az Éden kertjébe, ezúttal azonban az ember nem hallgat többé a kígyó csábításaira, és nem fordul el többé Jahve arcától. Az ember Isten előtt térdel, felnéz Isten mosolygó arcára, és legértékesebb áldozatát ajánlja fel – Ó! Én Uram, én Istenem!

Isten szeretete és könyörülete átjárja az Ő irányítási munkájának minden egyes részletét, és függetlenül attól, hogy az emberek képesek-e megérteni Isten jó szándékait, Ő továbbra is fáradhatatlanul végzi a munkát, amelynek teljesítésébe belekezdett. Tekintet nélkül arra, hogy mennyit értenek az emberek Isten irányításából, a segítséget és előnyöket, amelyeket Isten munkája jelent az ember számára, mindenki értékelheti. Talán ezen a napon épp nem éreztél semmit az Isten által nyújtott szeretetből vagy életből, de ha nem hagyod el Istent, és nem adod fel elhatározásodat, hogy az igazságot keresed, egyszer majd eljön a nap, amikor Isten mosolya feltárul előtted. Mert Isten irányítási munkájának célja az, hogy visszaszerezze a Sátán hatalma alatt lévő embereket, nem pedig az, hogy magukra hagyja a Sátán által megrontott embereket, akik ellenszegülnek Istennek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának keretében menekülhet meg)

Isten napi igéi  217. szemelvény

Minden embernek meg kell értenie a földi munkám céljait, vagyis azt, amit végeredményben elérni kívánok, és hogy milyen szintre kell eljutnom ebben a munkában, mielőtt az elkészülhet. Ha azok után, hogy mindmáig Velem jártak, az emberek mégsem értik, miről szól a munkám, akkor talán nem feleslegesen jártak együtt Velem? Ha az emberek Engem követnek, ismerniük kellene akaratomat. Több ezer éve munkálkodom a földön, és mindmáig folyamatosan így végzem munkámat. Bár a munkám számos tervet magában foglal, célja változatlan marad; bár telve vagyok ítélettel és fenyítéssel az ember iránt, például, amit teszek, az még mindig a megmentése érdekében történik, illetve azért, hogy az evangéliumom jobban terjedjen, és jobban kiterjesszem munkámat az összes pogány nép között, miután az ember teljessé lett. Tehát ma, olyan időben, amikor sok ember régóta mélyre süllyedt a csüggedésbe, Én továbbra is folytatom munkámat, folytatom a munkát, amelyet azért kell végeznem, hogy megítéljem és fenyítsem az embert. Annak ellenére, hogy az embernek elege van abból, amit mondok, és nem kíván az Én munkámmal foglalkozni, Én továbbra is teljesítem kötelességemet, mert munkám célja változatlan marad, és az Én eredeti tervem nem borul fel. Az Én ítélkezésem szerepe az, hogy képessé tegye az embert, hogy jobban engedelmeskedjen Nekem, a fenyítésem szerepe pedig, hogy az ember hatékonyabban változhasson. Bár amit teszek, az Én vezetésem kedvéért történik, sosem tettem olyasmit, ami ne vált volna az ember előnyére, hiszen Izráelen túl is minden népet olyan engedelmessé kívánok tenni, mint az izráeliták, valódi emberi lényekké kívánom tenni őket, hogy az Izráelen kívüli földeken is megvethessem lábamat. Ez az Én vezetésem; ez az a munka, amelyet a pogány népek között viszek végbe. Sok ember még ma sem érti az Én vezetésemet, mert nem érdeklődnek az efféle dolgok iránt, és csak saját jövőjükkel és céljaikkal törődnek. Nem számít, mit mondok, közömbösek maradnak a munkámmal szemben, és inkább kizárólag saját jövőbeli céljaikra összpontosítanak. Ha a dolgok így mennek tovább, hogyan terjedhet az Én munkám? Hogyan terjedhet az Én evangéliumom szerte a világon? Tudjátok meg, hogy amikor az Én munkám terjed, szétszórlak titeket és lesújtok rátok, ahogyan Jahve lesújtott Izráel minden törzsére. Mindez azért történik, hogy az Én evangéliumom elterjedhessen szerte a földön, hogy a munkám eljuthasson a pogány népekhez, hogy az Én nevemet felnőttek és gyermekek egyaránt dicsőíthessék, és szent nevem minden törzs és nemzet fiai szájában felmagasztaltasson. Azért van ez így, hogy ebben a végső korszakban, a nevemet a pogány népek között dicsőíthessék, hogy tetteimet a pogányok láthassák, és a tetteim okán Mindenhatónak hívjanak majd, és hogy szavaim hamarosan beteljesedjenek. Mindenkivel tudatni fogom, hogy Én nem csupán az izráeliták Istene vagyok, hanem minden pogány nép Istene is, még azoké is, akiket megátkoztam. Mindenkinek megmutatom, hogy az egész teremtés Istene vagyok. Ez az Én legnagyobb munkám, az utolsó napokra vonatkozó munkatervem célja, és az egyetlen munka, amelynek be kell teljesülnie az utolsó napokban.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az evangélium terjesztésének munkája egyben az ember megmentésének munkája is)

Isten napi igéi  218. szemelvény

A munka, amelyet sok ezer éve irányítok, csak az utolsó napokban tárul fel teljességében az ember előtt. Csak mostanra nyilvánítottam ki vezetésem teljes misztériumát az embernek, és az ember most ismerte meg a munkám célját; sőt, minden rejtélyemet megértette. Már mindent elmondtam az embernek arról a rendeltetésről, ami miatt aggódik. Már minden titkomat felfedtem az ember előtt; titkokat, amelyek több mint 5900 éven át rejtve voltak. Ki Jahve? Ki a Messiás? Ki Jézus? Tudnotok kellene mindezt. Az Én munkám e nevek körül forog. Megértettétek ezt? Hogyan kellene az Én szent nevemet hirdetni? Hogyan kellene az Én nevemet terjeszteni azoknak a népeknek, akik bármelyik nevemen szólítva Engem, Hozzám fordultak? A munkám terjed, és kiterjesztem majd annak teljességét bármely és valamennyi nép között. Mivel a munkám bennetek valósul meg, lesújtok majd rátok, épp úgy, ahogyan Jahve lesújtott Dávid házának pásztoraira Izráelben, hogy minden nép között szétszórjalak titeket. Ugyanis az utolsó napokban darabokra zúzok minden nemzetet, és népüket újra szétosztom. Amikor ismét visszatérek, addigra a nemzetek már az Én égő lángjaim által megszabott határok szerint lesznek elosztva. Akkor majd újra kinyilvánítom Magam az emberek előtt, mint a perzselő nap, nyíltan megmutatva nekik Magamat a Szent képében, akit sosem láttak még, a népek sokasága között járva, mint ahogyan Én, Jahve jártam egykor a zsidó törzsek között. Attól kezdve Én fogom vezetni az embereket földi életükben. Ott biztosan meglátják majd dicsőségemet, és biztosan meglátják a felhőoszlopot is a levegőben, hogy életükben vezesse őket, mert Én megjelenek majd a szent helyeken. Az emberek látni fogják az Én igazságosságom napját, ahogyan dicsőséges megnyilvánulásomat is. Ez fog történni, amikor az egész földön Én uralkodom majd és dicsőségre vezetem sok fiamat. A földön mindenütt, az emberek meghajolnak, hajlékom pedig szilárdan magasodik majd az emberek között, a ma végzett munkám szikláján. Az emberek szolgálni is fognak Engem a templomban. A szennyes és undorító dolgokkal borított oltárt darabokra zúzom és újraépítem. Újszülött bárányok és borjak tornyosulnak majd a szent oltáron. Lerombolom a ma templomát, és újat építek. A most álló templom, teli utálatos emberekkel, leomlik majd, azt pedig, amelyet építeni fogok, Hozzám hű szolgák töltik majd meg, akik ismét felállnak majd, és Engem szolgálnak az Én templomom dicsőségéért. Biztosan meglátjátok a napot, amelyen nagy dicsőséget szerzek, és bizonyosan meglátjátok azt a napot is, amikor lerombolom a templomot és újat építek. Hasonlóképp azt a napot is biztosan meglátjátok, amelyen hajlékom az emberek világába érkezik. Amint a templomot lerombolom, úgy hozom el hajlékomat az emberek világába, épp amint ők megpillantják alászállásomat. Miután az összes népet eltiprom, ismét összegyűjtöm őket, s attól fogva építem a templomomat és felállítom oltáromat, hogy mindannyian áldozatot ajánlhassanak fel Nekem, szolgálhassanak Engem az Én templomomban, és hűségesen az Én munkámnak szentelhessék magukat a pogány népek körében. Ők lesznek a mai kor izráelitái, papi köntösben és koronával ékeskedve, az Én, azaz Jahve dicsőségével közöttük, miközben fenségem felettük lebeg és velük lakozik. A pogány népek között végzett munkám is ugyanígy valósul majd meg. Amilyen volt a munkám Izráelben, olyan lesz a pogány népek között is, hiszen kiszélesítem munkámat Izráelben és kiterjesztem azt a pogány népekre.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az evangélium terjesztésének munkája egyben az ember megmentésének munkája is)

Isten napi igéi  219. szemelvény

Most van az idő, amikor Lelkem hatalmas munkát végez, és az idő, amikor megkezdem munkámat a pogány népek között. Mi több, most van az idő, amikor az összes teremtményt osztályozom, mindegyiket a megfelelő csoportba helyezve, hogy munkám gyorsabban és hatékonyabban haladhasson előre. És így, amit tőled kérek, még mindig az, hogy teljes lényedet ajánld fel az Én összes munkámnak, továbbá, hogy világosan felismerd és megbizonyosodj mindarról a munkáról, amit benned végeztem, és minden erődet tedd az Én munkámba, hogy az még eredményesebb lehessen. Ez az, amit meg kell értened. Hagyj fel a magatok közti harccal, azzal, hogy visszautat vagy testi kényelmet keress, ami késleltetné a munkámat, ahogyan a te csodás jövődet is. Nemhogy nem óv meg, de ha így teszel, pusztulást hoz rád. Botorság lenne részedről, nemde? Az, amit ma mohón élvezel, pontosan az a dolog, ami tönkreteszi a jövődet, miközben a ma elszenvedett fájdalom épp az, ami megvédelmez téged. Világosan látnod kell ezeket a dolgokat, hogy ne ess olyan kísértések áldozatául, amelyekből csak nehezen szabadíthatod ki magad, és hogy elkerüld, hogy a sűrű ködben tévelyegj, nem találva a napot. Amikor a sűrű köd felszáll, a nagy nap ítélete közepette találod magad. Addigra az Én napom közeledőben lesz az emberiséghez. Hogyan menekülsz meg az ítéletemtől? Hogyan leszel képes elviselni a nap égető forróságát? Amikor Én az embernek adományozom a bőségemet, az nem öleli a keblére, hanem félresöpri oda, ahol senki sem veszi majd észre. Amikor az Én napom leszáll az emberre, ő nem lesz többé képes felfedezni a bőségemet, vagy rátalálni az igazság keserű szavaira, amelyeket rég mondtam neki. Jajgatni és sírni fog, mert elvesztette a fény ragyogását, és sötétségbe süllyedt. Amit ma láttok, az csupán a szám éles kardja. Még nem láttátok a pálcát a kezemben, sem a lángot, amellyel embert égetek, és ezért vagytok még mindig gőgösek és gátlástalanok a jelenlétemben. Ezért harcoltok továbbra is Velem az Én otthonomban, emberi nyelvetekkel vitatva azt, amit a számmal szóltam. Az ember nem retteg Tőlem, és bár folyamatosan ellenségeskedésbe kerül Velem még ma is, továbbra sincs benne semmi félelem. A hamis lelkűek nyelve és fogazata van a szátokban. Szavaitok és tetteitek olyanok, mint a kígyóé, amely bűnre csábította Évát. Szemet szemért és fogat fogért követeltek egymástól, és a jelenlétemben küzdötök, hogy pozíciót, hírnevet és nyereséget szerezzetek magatoknak, csakhogy nem tudjátok, hogy titokban figyelem szavaitokat és tetteiteket. Mielőtt egyáltalán jelenlétembe kerülnétek, Én már kikutattam szívetek legmélyét. Az ember mindig el akar szökni markom szorításából, és ki akar térni figyelő szemeim elől, Én azonban sosem kerültem ki a szavait vagy tetteit. Sőt, ehelyett szándékosan engedem, hogy azok a szavak és tettek a szemem elé kerüljenek, hogy megbüntethessem az ember igazságtalanságát, és ítélkezhessem lázadása felett. Így az ember titkolt szavai és tettei mindig az Én ítélőszékem előtt maradnak, és ítéletem sosem hagyta el az embert, ugyanis lázadása túl sok. Az Én munkám, hogy elégessem és megtisztítsam az ember minden szavát és cselekedetét, amelyeket az Én Lelkem jelenlétében mondott és tett. Így^[a], amikor elhagyom a földet, az emberek továbbra is hűségesek maradnak Hozzám, és úgy fognak tovább szolgálni Engem, ahogyan szent szolgáim teszik a munkámban, lehetővé téve, hogy földi munkám mindaddig folytatódjon, amíg be nem teljesedik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az evangélium terjesztésének munkája egyben az ember megmentésének munkája is)

Lábjegyzet:

a. Az eredeti szöveg nem tartalmazza az „Így” szót.

Isten napi igéi  220. szemelvény

Láttátok, hogy Isten milyen munkát fog beteljesíteni az emberek eme csoportjában? Egyszer azt mondta Isten, hogy az embereknek még az Ezeréves Királyságban is tovább kell követniük az Ő kijelentéseit, és a jövőben Isten kijelentései közvetlenül fogják vezérelni az ember életét Kánaán jó földjén. Amikor Mózes a pusztában volt, Isten közvetlenül utasította őt és szólt hozzá. Isten élelmet, vizet és mannát küldött a mennyből az emberek örömére, és ez a mai napon is így van: Isten személyesen küldött le enni- és innivalókat, hogy az ember élvezhesse azokat, és Ő maga küldött átkokat, hogy a népet megfenyítse. Tehát, Isten személyesen viszi véghez az Ő munkájának minden lépését. Manapság az emberek tényszerű történéseket keresnek, jeleket és csodákat keresnek, és lehetséges, hogy az ilyen emberek mind száműzetnek majd, mert Isten munkája egyre gyakorlatiasabbá válik. Senki sem tudja, hogy Isten alászállt a mennyből; azt sem tudják az emberek, hogy Isten élelmet és hűsítő italokat küldött a mennyből – Isten tehát valóban létezik, és az Ezeréves Királyság izgalmas jelenetei, amelyeket az emberek elképzelnek, szintén Isten személyes megnyilatkozásai. Ez tény, és egyedül ezt lehet a földön Istennel való együtturalkodásnak nevezni. Az, hogy Istennel együtt uralkodunk a földön, a testre vonatkozik. Ami nem a testből való, az nem létezik a földön, ezért mindazok, akik a harmadik égbe jutásra összpontosítanak, hiába teszik azt. Egy napon, amikor az egész világmindenség megtér Istenhez, az Ő munkájának középpontja az egész kozmoszban követni fogja az Ő kijelentéseit; másutt lesznek majd, akik a telefont használják, lesznek, akik repülőre szállnak, mások hajóval kelnek át a tengeren, és lesznek, akik lézerek segítségével fogadják Isten kijelentéseit. Mindenki hódolni fog, és sóvárogva mind közel fognak jönni Istenhez, és Isten felé gyülekeznek majd, és mindannyian Istent fogják dicsőíteni – és mindezek Isten cselekedetei lesznek. Emlékezzetek erre! Bizonyos, hogy Isten soha nem fogja valahol máshol újrakezdeni. Isten be fogja teljesíteni ezt a tényt: tesz róla, hogy az univerzum minden népe Ő elé járuljon és imádja Istent a földön, és az Ő munkája a többi helyen meg fog szűnni, és az emberek rákényszerülnek, hogy az igaz utat keressék. Úgy lesz, mint József esetében: mindenki hozzá jött élelemért, és meghajoltak előtte, mert nála volt az ennivaló. Ha el akarják kerülni az éhínséget, az emberek kénytelenek lesznek az igaz utat keresni. Az egész vallásos közösség súlyos éhínségtől fog szenvedni, és egyedül a ma Istene az élő víznek kútfeje, akinél van az örökké buzgó víznek kútfeje, amelyet az ember örömére biztosít, és az emberek eljönnek majd, és Tőle fognak függeni. Az lesz az az idő, amikor Isten tettei nyilvánvalóvá válnak, és amikor Isten dicsőséget nyer; a világegyetem minden népe dicsőíteni fogja ezt a rendkívüli „emberi lényt”. Nem ez lesz-e Isten dicsőségének napja? Egy napon, idős lelkipásztorok táviratokat küldenek majd, vizet keresve az élő víznek kútfejéből. Idősek lesznek, mégis eljönnek majd, hogy imádják ezt a személyt, akit megvetettek. Elismerően szólnak majd Róla szájukkal, és bízni fognak Őbenne a szívükkel – ez vajon nem egy jel és egy csoda? Amikor az egész királyság örvendezni fog, az lesz Isten dicsőségének napja, és aki csak hozzátok jön majd, és befogadja Isten örömüzenetét, áldott lesz Istentől, és Isten megáldja azokat az országokat és népeket, akik így tesznek, gondot visel róluk. Ez lesz a jövő iránya: akik befogadják Isten kijelentéseit, azok számára lesz út, amelyen járhatnak a földön; és legyenek akár üzletemberek, akár tudósok, oktatók vagy iparosok, akik Isten szavai nélkül valók, azoknak egyetlen lépést is nehéz lesz megtenniük, és rákényszerülnek, hogy az igaz utat keressék. Ezt jelenti az, hogy: „Az igazsággal az egész földet bejárjátok; az igazság nélkül sehová sem fogtok eljutni.” A tények a következők: Isten az Utat (vagyis az Ő valamennyi szavát) fogja használni, hogy a teljes világegyetemnek parancsoljon, és kormányozza és meghódítsa az emberiséget. Az emberek mindig reménykednek abban, hogy Isten majd elkezd teljesen más eszközökkel munkálkodni. Egyszerűen fogalmazva, Isten szavak által irányítja az embereket, és azt kell tenned, amit Ő mond, akár szeretnéd, akár nem; ez egy objektív tény, amelynek mindenkinek engedelmeskednie kell, és ugyanígy rendíthetetlen, és mindenki előtt ismert.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Ezeréves Királyság elérkezett)

Isten napi igéi  221. szemelvény

Isten szavai számtalan otthonba eljutnak, mindenki előtt ismeretessé válnak, és csak akkor fog az Ő munkája elterjedni az egész világegyetemben. Vagyis ahhoz, hogy Isten munkája az egész univerzumban elterjedjen, az Ő szavait terjeszteni kell. Isten dicsőségének napján Isten szavai megmutatják majd erejüket és hatalmukat. Minden egyes szava az idők kezdetétől a mai napig be fog teljesedni és valóra fog válni. Így dicsőség lesz a földön Istennek – ami azt jelenti, hogy az Ő szavai fognak uralkodni a földön. Az Isten száján kiejtett szavak által minden gonosz elnyeri büntetését, és az Ő száján kiejtett szavak megáldanak majd minden igazat, és mindenek megalapozódnak és teljessé válnak a szavak által, amelyeket az Ő szája szólt. Nem fog csodákat vagy jeleket tenni; minden az Ő szavai által fog megvalósulni, és az ő szavai tényeket teremtenek. A földön mindenki Isten igéit fogja ünnepelni, felnőttek és gyermekek, férfiak és nők, idősek és fiatalok egyaránt, minden ember alá fogja vetni magát Isten szavainak. Isten szavai a testben jelennek meg, így az emberek láthatják azokat a földön, elevenen és életszerűen. Ezt jelenti az, hogy az Ige testté válik. Isten elsősorban azért jött a földre, hogy beteljesítse az „Ige testté válásának” tényét, azaz, eljött, hogy az Ő szavai a testből tudjanak előjönni (nem úgy, mint Mózes idején az Ószövetségben, amikor Isten hangja közvetlenül az égből érkezett). Ezt követően, az Ezeréves Királyság Idején valamennyi szava beteljesedik majd, emberi szemmel látható tényekké válnak, és az emberek a saját szemükkel fogják látni azokat a legcsekélyebb eltérés nélkül. Ez Isten megtestesülésének legfőbb jelentése. Elmondható tehát, hogy a Lélek munkája a testen keresztül, és szavak által teljesedik be. Ez a valós jelentése annak, hogy „az Ige testté lett”, és „az Ige megjelent a testben”. Egyedül Isten képes a Lélek akaratát szólni, és egyedül a testben megjelent Isten képes a Lélek nevében szólni; Isten szavai a testet öltött Istenben érthetővé válnak, és vezetnek mindenki mást. Senki sem kivétel, mindenki ebben a körben él. Az emberek csak ezekből a kijelentésekből ismerhetik meg; akik nem így nyerik el az igéket, azok csak álmodoznak, ha azt hiszik, hogy a mennyből elnyerhetik azokat. Ilyen a megtestesült Isten testében megmutatkozó hatalom, amely által mindenki teljes meggyőződéssel hitre jut. Még a legnagyobb köztiszteletnek örvendő szakértők és lelkipásztorok sem szólhatják ezeket a szavakat. Mindannyiuknak alá kell vetniük magukat e szavaknak, és senki nem lesz képes újrakezdeni. Isten szavakkal hódítja meg a világmindenséget. Nem az Ő testet öltött hús-vér valóját fogja használni, hanem a testté lett Isten szájából származó igékkel győzi le az egész univerzum népeit; egyedül ez a testté lett Ige, és egyedül ez az Ige megjelenése a testben. Az embereknek talán úgy tűnik, mintha Isten nem végzett volna sok munkát, de Istennek csak ki kell ejtenie a szavait, és ez mindenkit teljességgel meggyőz és ámulatba ejt majd. Tények nélkül az emberek csak kiabálnak és sikoltoznak; Isten szavaival elcsendesülnek. Isten bizonyosan beteljesíti ezt a tényt, mert ez Isten régóta kidolgozott terve: beteljesíteni az Ige földre érkezésének tényét. Valójában nem szükséges elmagyaráznom: az Ezeréves Királyság elérkezése a földre Isten szavainak elérkezése a földre. Az Új Jeruzsálem alászállása a mennyből Isten szavainak érkezése, hogy az emberek között lakozzanak, hogy kísérjék az ember minden cselekedetét és legbensőbb gondolatait. Ez is egy olyan tény, amelyet Isten véghez fog vinni; ez az Ezeréves Királyság szépsége. Isten így tervezte el: az Ő szavai megjelennek a földön ezer éven át, és nyilvánvalóvá teszik minden cselekedetét, és beteljesítik minden munkáját a földön, ezt követően az emberiségnek ez a korszaka véget fog érni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Ezeréves Királyság elérkezett)

Isten napi igéi  222. szemelvény

Amikor Színím megvalósul a földön – amikor a királyság megvalósul – nem lesz többé háború a földön; soha többé nem lesznek éhínségek, járványok és földrengések; az emberek abbahagyják a fegyvergyártást; mindenki békében és stabilitásban fog élni; normális kapcsolat lesz az emberek között, és normális kapcsolat lesz az országok között is. A jelen azonban nem hasonlít ehhez. Az ég alatt mindenütt káosz uralkodik, és fokozatosan minden országban puccsok támadnak. Isten kijelentései nyomán az emberek fokozatosan megváltoznak, és belülről lassan minden ország szétszakad. Babilon szilárd alapjai kezdenek meginogni, mint egy homokvár, és amint Isten akarata változik, a világban észrevétlenül óriási változások történnek, és mindenféle jelek tűnnek fel bármikor, amelyek megmutatják az embereknek, hogy elérkezett a világ utolsó napja! Ez Isten terve; ezek azok a lépések, amelyekkel Ő munkálkodik, és biztosan minden ország darabokra fog szakadni. A régi Szodoma másodszor is elpusztul, és így azt mondja Isten: „A világ összeomlik! Babilon bénultan áll!” Istenen kívül senki sem képes ezt teljesen megérteni; végül is az emberek tudatosságának van egy határa. A belügyminiszterek például tudhatják, hogy a jelenlegi körülmények instabilak és kaotikusak, de nem képesek foglalkozni velük. Csak sodródnak az árral, és szívük mélyén reménykednek abban, hogy eljön a nap, amikor emelt fővel járhatnak, hogy eljön a nap, amikor újra felkel keleten a nap, beragyogja a földet, és visszafordítja ezt a nyomorúságos helyzetet. Azt azonban kevesen tudják, hogy amikor a nap másodszor is felkel, a felkelése nem a régi rend helyreállítását jelenti – hanem újjáéledést, mélyreható változást. Ez Isten terve az egész világegyetemmel. Új világot hoz létre, de mindenekelőtt megújítja az embert.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 22. és 23. fejezet)

Isten napi igéi  223. szemelvény

A világon a földrengések a katasztrófa kezdetét jelentik. Először a világot – vagyis a földet – változtatom meg, ezután jönnek a járványok és az éhínségek. Ez az Én tervem, és ezek az Én lépéseim, és mindent mozgósítani fogok, hogy Engem szolgáljon, hogy bevégezzem irányítási tervemet. Ily módon az egész mindenség-világ pusztulásé lesz, az Én közvetlen beavatkozásom nélkül is. Amikor először öltöttem testet és a keresztre szegeztek, a föld borzasztóan megremegett, és ugyanígy lesz akkor is, amikor eljön a vég. A földrengések abban a pillanatban kezdődnek, amikor a testből a szellemi birodalomba lépek. Így az elsőszülött fiak egyáltalán nem szenvednek majd katasztrófától, miközben azok, akik nem elsőszülött fiak, szenvedni fognak a katasztrófák közepette. Ezért emberi nézőpontból mindenki elsőszülött fiú akar lenni. Az emberek előérzete szerint ez nem az áldások élvezéséért van, hanem azért, hogy elkerüljék a katasztrófa szenvedését. Ez a nagy vörös sárkány mesterkedése. Én azonban soha nem hagyom majd, hogy megszökjön; elérem, hogy elszenvedje súlyos büntetésemet, majd felálljon és szolgálatot teljesítsen Nekem (ez arra utal, hogy fiaim és népem teljessé tétessenek), elérem, hogy örökké saját cselszövései csapják be, örökké fogadja ítéletemet, és örökké égessem őt. Ezt jelenti igazából az, hogy a szolgálattevők dicsérjenek Engem (vagyis arra használom őket, hogy kinyilatkoztassák nagy erőmet). Nem engedem a nagy vörös sárkánynak, hogy a királyságomba lopakodjon, sem annak jogát nem adom meg neki, hogy dicsőítsen Engem! (Ugyanis nem méltó rá; sosem lesz méltó!) Csupán azt érem el, hogy a nagy vörös sárkány az örökkévalóságig szolgáljon Engem! Csak azt engedem meg neki, hogy leboruljon Előttem. (Azok, akik elpusztulnak, jobban járnak, mint a kárhozatra jutottak; a pusztulás a súlyos büntetés átmeneti formája csupán, míg azok, akik a kárhozatban vannak, örökké szenvednek majd a súlyos büntetésektől. Ezért használom a „leborul” szót. Mivel ezek az emberek a házamba lopakodnak és a kegyelmem nagy részét élvezik, van is némi tudásuk Rólam, súlyos büntetéseket alkalmazok. Ami a házamon kívülieket illeti, azt mondhatnátok, hogy a tudatlanok nem szenvednek majd.) Az emberek elképzelései szerint azt hiszik, hogy azok, akik elpusztulnak, rosszabbul járnak, mint a kárhozatra jutottak, ám épp ellenkezőleg, az utóbbiaknak örökké tartó súlyos büntetést kell szenvedniük, akik pedig elpusztulnak, örökre visszatérnek a semmibe.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 108. fejezet)

Isten napi igéi  224. szemelvény

Amikor a királyság köszöntése felhangzik – ekkor morajlik fel a hét mennydörgés is –, ez a hang megrázza az eget és a földet, felrázza a mennyet, és rezgésbe hozza minden emberi lény szívének húrjait. A nagy vörös sárkány földjén ünnepélyesen felcsendül a királyság himnusza, bizonyítva, hogy elpusztítottam azt a nemzetet, és megalapítottam királyságomat. Ami még fontosabb, hogy királyságomat a földön alapítottam meg. Ekkor elkezdem angyalaimat szétküldeni a világ minden egyes nemzetéhez, hogy pásztorolják fiaimat, népemet; ez munkám következő lépése követelményeinek betöltését is szolgálja. Én azonban személyesen megyek el arra a helyre, ahol a nagy vörös sárkány összetekeredve fekszik, és megküzdök vele. Amint az egész emberiség megismer Engem a testben, és képes lesz látni cselekedeteimet a testben, a nagy vörös sárkány barlangja hamuvá válik, és nyomtalanul eltűnik. Királyságom népeként, mivel velejéig gyűlölitek a nagy vörös sárkányt, cselekedeteitekkel ki kell elégítenetek a szívemet, így hozva szégyent a sárkányra. Valóban úgy érzékelitek, hogy a nagy vörös sárkány förtelmes? Igazán úgy érzitek, hogy a királyság Királyának ellensége? Valóban hisztek abban, hogy csodálatos bizonyságot tudtok tenni mellettem? Tényleg biztosak vagytok abban, hogy le tudjátok győzni a nagy vörös sárkányt? Ez az, amit kérek tőletek; csupán arra van szükségem, hogy képesek legyetek megtenni ezt a lépést. Képesek lesztek erre? Hisztek abban, hogy el tudjátok ezt érni? Pontosan mire képesek az emberek? Nem inkább Én magam teszem meg? Miért mondom, hogy személyesen szállok le arra a helyszínre, ahol a csatát vívják? Amit Én akarok, az a hitetek, nem pedig a cselekedeteitek. Az emberi lények mindannyian képtelenek nyíltan elfogadni a szavaimat, ehelyett csak egy oldalpillantást vetnek azokra. Segített ez nektek céljaitok elérésében? Megismertetek-e így Engem? Hogy őszinte legyek, a földön élő emberek közül egy sem képes egyenesen szembenézni Velem, és egy sem képes befogadni szavaim tiszta és hamisítatlan értelmét. Ezért egy példátlan projektet indítottam útjára a földön, hogy megvalósítsam céljaimat, és létrehozzam az emberek szívében Önmagam igaz képmását. Így véget fogok vetni annak a korszaknak, amelyben az elképzelések uralkodnak az embereken.

Ma nem csak a nagy vörös sárkány nemzetére szállok le, hanem az egész világegyetemmel szembefordulok, ettől az egész mennybolt megremeg. Van-e bárhol is egyetlen olyan hely, amely nem az Én ítéletem alá tartozik? Van-e olyan hely, amely nem azok alatt a csapások alatt létezik, amelyeket Én zúdítok rá? Bármerre is járok, mindenféle „csapás magvait” szórom szét. Ez az egyik módja annak, ahogyan munkálkodom, és ez kétségkívül az emberiség megváltásának cselekedete, és amit Én kiterjesztek rájuk, az még mindig egyfajta szeretet. Szeretném minél több embernek lehetővé tenni, hogy megismerjen Engem, és képes legyen látni Engem, és ily módon félni kezdjenek egy olyan Istent, akit oly sok éven át nem láthattak, de aki most gyakorlati. Mi okból teremtettem a világot? Miután az emberek megromlottak, miért nem pusztítottam el teljesen őket? Miért él az egész emberiség katasztrófák közepette? Mi volt a célom a testet öltéssel? Amikor a munkámat végzem, az emberiség nemcsak a keserű, hanem az édes ízét is megismeri. A világ összes embere közül ki az, aki nem az Én kegyelmemben él? Ha nem láttam volna el az embereket anyagi áldásokkal, ki tudná élvezni a bőséget? Lehetséges, hogy áldás az, ha megengedem nektek, hogy elfoglaljátok helyeteket az Én népemként? Ha nem az Én népem lennétek, hanem inkább szolgálattevők, akkor vajon nem az Én áldásaim között léteznétek? Egy sincs közületek, aki képes kifürkészni szavaim eredetét. Az emberiség távol áll attól, hogy megbecsülje az általam rá ruházott címeket, a „szolgálattevő” cím miatt oly sokan neheztelést, míg „az Én népem” cím miatt szeretetet táplálnak Irántam szívükben. Senki se próbáljon meg becsapni Engem; az Én szemem mindent lát! Ki az közületek, aki szívesen fogad, ki az közületek, aki teljes engedelmességet tanúsít? Ha nem hangzott volna fel a királyság köszöntése, vajon igazán képesek lennétek a végsőkig alávetni magatokat? Hogy az emberek mit képesek megtenni és elgondolni, és meddig képesek elmenni – mindezeket Én már régen előre meghatároztam.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 10. fejezet)

Isten napi igéi  225. szemelvény

Annak ellenére, hogy a királyság építése hivatalosan is megkezdődött, a királyság köszöntése még nem hangzott el hivatalosan; most ez csak egy prófécia arról, ami jönni fog. Amikor az emberek mind teljessé válnak, és a föld minden nemzete Krisztus királyságává válik, akkor lesz az az idő, amikor a hét mennydörgés felmorajlik. A mai nap egy lépés e szakasz felé; a támadás már elindult ama nap felé. Ez Isten terve, és a közeljövőben meg fog valósulni. Isten azonban már mindent megvalósított, amit kimondott. Nyilvánvaló tehát, hogy a föld nemzetei nem mások, mint homokvárak, amelyek meginognak a dagály közeledtekor. Közeleg az utolsó nap, és a nagy vörös sárkány elesik Isten szava alatt. Hogy az Ő terve sikeresen megvalósuljon, a mennyei angyalok leszálltak a földre, és mindent megtesznek, hogy Istennek eleget tegyenek. Maga a megtestesült Isten vonult ki a csatatérre, hogy hadat viseljen az ellenség ellen. Ahol a megtestesülés megjelenik, onnan az ellenséget kiirtják. Kína lesz az első, amely megsemmisül; Isten keze által fog elpusztulni. Isten ott egyáltalán nem fog kegyelmezni. A nagy vörös sárkány fokozatos bukásának bizonyítéka az emberek folyamatos érése; ez mindenki számára nyilvánvaló és látható. Az emberek érése az ellenség pusztulásának jele. Ez egy kis magyarázata annak, hogy mit jelent a „megküzdeni”. Tehát Isten számtalanszor emlékeztette az embereket arra, hogy tegyenek nagyszerű bizonyságokat Mellette, hogy megdöntse az emberek szívében az elképzelések által elfoglalt státuszt, ami a nagy vörös sárkány rútsága. Isten az ilyen emlékeztetőket arra használja, hogy újjáélessze az emberek hitét, és ezáltal eredményeket érjen el az Ő munkájában. Ez azért van, mert Isten azt mondta: „Pontosan mire képesek az emberek? Nem inkább Én Magam teszem meg?” Minden ember ilyen; nem csak tehetetlenek, de könnyen elcsüggednek és ki is ábrándulnak. Ezért nem ismerhetik meg Istent. Isten nemcsak újjáéleszti az emberiség hitét, hanem titokban és folyamatosan erőt is ad az embereknek.

Ezután Isten elkezdett beszélni az egész világegyetemhez. Isten nemcsak Kínában kezdte meg új munkáját, hanem az egész világegyetemben, Ő elkezdte a mai nap új munkáját. A munkának ebben a szakaszában Isten ítéletében még mindig jelen van az Ő irgalma és szerető kedvessége, mivel Isten minden cselekedetét fel akarja tárni az egész világon, hogy minden ember, aki elárulta Őt, újra eljöjjön, hogy alávesse magát az Ő trónja előtt. Isten a világban zajló aktuális eseményeket lehetőségként használja fel arra, hogy az emberekben pánikot keltsen, ami arra sarkallja őket, hogy keressék Istent, hogy visszaáramolhassanak Őeléje. Ezért Isten azt mondja: „Ez az egyik módja annak, ahogyan munkálkodom, és ez kétségkívül az emberiség megváltásának cselekedete, és amit Én kiterjesztek rájuk, az még mindig egyfajta szeretet.”

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 10. fejezet)

Isten napi igéi  226. szemelvény

Hatalmamat gyakorlom a földön, és munkámat teljes egészében kibontakoztatom. Minden, ami az Én munkámban van, a föld színén tükröződik; az emberiség a földön soha nem volt képes felfogni mennyei mozdulataimat, sem pedig alaposan elgondolkodni Lelkem keringési pályáin és röppályáin. Az emberi lények többsége csak a lelken kívül eső apróságokat ragadja meg, és képtelen felfogni a lélek tényleges állapotát. Az emberrel szemben támasztott követeléseim nem a mennyben lévő homályos Énemből, vagy a földön lévő kiszámíthatatlan Énemből fakadnak; a földi ember érettségéhez mérten támasztok megfelelő követelményeket. Soha senkit nem hoztam nehéz helyzetbe, és azt sem kértem soha senkitől, hogy az Én kedvemért „vérét hullajtsa” – korlátozódhatnának-e követeléseim csak ilyen feltételekre? A földön élő miriádnyi teremtmény közül melyik az, amelyik nem engedelmeskedik a számban lévő szavaim természetének? Eme elém járuló teremtmények közül, melyiket nem hamvasztják el teljesen szavaim és égő tüzem? E teremtmények melyike merészel büszke ujjongással „parádézni” Előttem? E teremtmények melyike nem borul le Előttem? Az az Isten vagyok, aki csupán csöndre kényszeríti a teremtést? A teremtés miriádnyi dolga közül azokat választom ki, amelyek megfelelnek szándékomnak; az emberiség miriádnyi emberi lénye közül azokat választom ki, akik törődnek a szívemmel. Az összes csillag legjobbjait választom ki, ezzel halvány fénysugárral gazdagítva királyságomat. Járom a földet, mindenütt szétszórom illatomat, és mindenhol hátrahagyom alakomat. Minden hely hangom zengésétől visszhangzik. Az emberek mindenütt elidőznek a tegnap gyönyörű jelenetein, mert valamennyi ember a múltra emlékezik...

Valamennyi ember arra vágyik, hogy lássa arcomat, de amikor személyesen leereszkedem a földre, mindannyian idegenkednek érkezésemtől, és elüldözik a fény érkezését, mintha az ember ellensége lennék a mennyben. Az ember védekező fénnyel a szemében fogad Engem, és folyamatosan éber marad, mélyen félve attól, hogy esetleg más terveim vannak számára. Mivel az emberek ismeretlen barátnak tekintenek Engem, úgy érzik, mintha azt a szándékot dédelgetném magamban, hogy válogatás nélkül megöljem őket. Az ember szemében halálos ellenfél vagyok. Miután megízlelte melegségemet a csapások közepette, az ember mindezek ellenére továbbra sincs tudatában szeretetemnek, és még mindig arra hajlik, hogy kitérjen Előlem és dacoljon Velem. Távol állok attól, hogy kihasználva állapotát, fellépjek ellene, ehelyett az ölelés melegébe burkolom az embert, megtöltöm a száját édességgel, és a gyomrába teszem a szükséges táplálékot. De amikor dühödt haragom rázza a hegyeket és a folyókat, az ember gyávasága miatt nem fogom többé a segítség e különböző formáit nyújtani neki. Ebben a pillanatban dühbe gurulok, megtagadva minden élőlénytől a bűnbánat lehetőségét, és az emberhez fűzött minden reményemet feladva, kiosztom a megtorlást, amelyet bőven megérdemel. Ebben az időben mennydörgés és villámlás cikázik és morajlik, mint ahogy az óceán hullámai tombolnak dühödten, mint ahogy hegyek tízezrei omlanak le. Lázadásáért az embert a mennydörgés és a villámlás sújtja, és a többi teremtményt is lesöprik a mennydörgés és a villámlás rohamai, és az egész világegyetem hirtelen káoszba süllyed, és a teremtés képtelen visszanyerni az élet ősi leheletét. Az emberek miriádnyi serege nem menekülhet a mennydörgés moraja elől; a villámok cikázása közepette az emberi lények, hordáról hordára, a gyors áramlatba borulnak, hogy a hegyekből lezúduló áradatok elsodorják őket. Az „emberek” világa egy csapásra az ember „rendeltetési helyén” fut össze. Hullák sodródnak az óceán felszínén. Valamennyi ember messze távolodik Tőlem haragom miatt, mert az ember vétkezett Lelkem lényege ellen és lázadása megsértett Engem. De a víztől érintetlen helyeken más emberek még mindig nevetés és ének közepette élvezik azokat az ígéreteket, amelyekkel Én kegyeskedtem nekik.

Amikor minden ember elcsendesül, Én egy fénysugarat bocsátok ki a szemük előtt. Erre az embereknek tiszta lesz az elméjük és ragyogó a szemük, nem akarnak többé hallgatni; így a szívükben azonnal felébred a spirituális érzés. Amint ez megtörténik, valamennyi ember feltámad. Félredobva ki nem mondott sérelmeiket, minden ember Elém járul, miután az Általam hirdetett szavak révén újabb esélyt nyert a túlélésre. Ez azért van, mert az emberek mindannyian a föld színén akarnak élni. Mégis, ki az közülük, akinek valaha is az volt a szándéka, hogy az Én kedvemért éljen? Ki fedezett fel közülük valaha is olyan pompás dolgokat önmagában, amelyeket az Én örömömre ajánl fel? Ki érzékelte közülük valaha is csábító illatomat? Minden emberi lény durva és finomítatlan dolog: Kívülről úgy tűnik, hogy elkápráztatják a szemet, de a lényegük nem az, hogy őszintén szeressenek Engem, mert az emberi szív mélységes bugyraiban soha nem volt semmilyen darabka Belőlem. Az ember túlságosan is hiányos: Ha összehasonlítjuk őt Velem, olyan nagy szakadék látszik feltárulni, mint a menny és a föld közötti. Mégsem csapok le az ember gyenge és sebezhető pontjaira, és nem is gúnyolom ki őt hiányosságai miatt. Kezeim évezredek óta dolgoznak a földön, és mindeközben szemeim valamennyi embert vigyázták. Mégsem ragadtam meg véletlenül egyetlen emberi életet sem, hogy úgy játsszak vele, mintha játék lenne. Megfigyelem az ember által viselt fájdalmakat, és megértem az árat, amit fizetett. Amikor előttem áll, nem akarom az embert váratlanul elfogni, hogy megfenyítsem, és nem akarok neki nemkívánatos dolgokat adományozni. Ehelyett mindvégig csak gondoskodtam az emberről és adtam neki. Tehát minden, amit az ember élvez, az az Én kegyelmem, ez az összes adomány, ami kezemből származik. Mivel Én a földön vagyok, az embernek soha nem kellett az éhség kínjait elszenvednie. Ehelyett inkább megengedem az embernek, hogy megkapja a kezemben lévő dolgokat, amelyeket élvezhet, és megengedem az emberiségnek, hogy áldásaimban éljen. Vajon nem az Én fenyítésem alatt él az egész emberiség? Ahogyan a hegyek mélyén bőség van, és a vizek bővelkednek az élvezetes dolgokban, úgy a ma az Én szavaimban élő embereknek nincs-e annál inkább táplálékuk, amelyet becsülhetnek és ízlelhetnek? Én a földön vagyok, és az emberiség élvezi áldásaimat a földön. Amikor magam mögött hagyom a földet, amikor munkám is beteljesedik, az emberiség többé nem részesül majd engedékenységemben a gyengesége miatt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 17. fejezet)

Isten napi igéi  227. szemelvény

Valóban gyűlölitek a nagy vörös sárkányt? Igazán, őszintén gyűlölitek? Miért kérdeztem ezt tőletek annyiszor? Miért teszem fel nektek újra és újra ezt a kérdést? Milyen kép él a szívetekben a nagy vörös sárkányról? Tényleg eltávolították? Tényleg nem tekintitek apátoknak? Minden embernek észre kellene vennie a szándékomat a kérdéseimben. Nem az emberek haragjának kiváltása a célja, sem az, hogy lázadást szítson az emberek között, és nem is az, hogy az ember megtalálja a saját kiútját, hanem az, hogy minden embernek lehetővé tegye, hogy megszabaduljon a nagy vörös sárkány rabságából. Mégsem kellene senkinek sem aggódnia. Minden a szavaim által fog megvalósulni; ember nem vehet részt benne, és egyetlen ember sem képes elvégezni azt a munkát, amelyet Én fogok végrehajtani. Megtisztítom valamennyi táj levegőjét, és eltörlöm a démonok minden nyomát a földön. Már elkezdtem, és a nagy vörös sárkány hajlékában fogom megkezdeni fenyítő munkám első lépését. Így látható, hogy fenyítésem az egész világegyetemet sújtotta, és hogy a nagy vörös sárkány és a tisztátalan szellemek valamennyi fajtája tehetetlen lesz, hogy elkerülje fenyítésemet, mert Én minden területet szemmel tartok. Amikor a földi munkám befejeződik, vagyis amikor az ítélet korszaka véget ér, hivatalosan is megfenyítem a nagy vörös sárkányt. Népem bizonyosan látni fogja a nagy vörös sárkányt ért igazságos fenyítésemet, bizonyosan dicséretet fog zengeni igazságom miatt, és bizonyosan örökké magasztalni fogja szent nevemet igazságom miatt. Ezért hivatalosan teljesítitek majd kötelességeteket, és hivatalosan dicsérni fogtok Engem az egész földön, örökkön-örökké!

Amikor az ítélet korszaka eléri a csúcspontját, nem siettetem munkám befejezését, hanem beépítem abba a fenyítés korszakának bizonyítékait, és megengedem, hogy ezt a bizonyítékot minden népem lássa; ez nagyobb gyümölcsöt fog teremni. Ez a bizonyíték az az eszköz, amellyel megfenyítem a nagy vörös sárkányt, és el fogom érni, hogy népem saját szemével lássa azt, hogy jobban megismerje természetemet. Az idő, amikor népem örömét leli Bennem, az, amikor a nagy vörös sárkányt megfenyítik. Az, hogy a nagy vörös sárkány népét arra késztetem, hogy felkeljen és lázadjon ellene, az Én Tervem, és ez az a módszer, amellyel tökéletessé teszem népemet, és ez egy nagyszerű lehetőség egész népem számára, hogy növekedjen az életben.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 28. fejezet)

Isten napi igéi  228. szemelvény

Amikor a fényes hold felkel, a nyugodt éjszaka egy csapásra szertefoszlik. Bár a hold foszladozik, az ember jó hangulatban van, és békésen üldögél a holdfény alatt, és csodálja a holdfényben a gyönyörű tájat Az ember nem tudja leírni az érzelmeit; mintha vissza szeretné terelni gondolatait a múltba, mintha előre szeretne nézni a jövőbe, mintha élvezné a jelent. Mosoly jelenik meg az arcán, és a kellemes levegő közepette áthatja valami friss illat; ahogy a lágy szellő fújni kezd, az ember megérzi a bódító illatot, és mintha megrészegülne tőle, képtelen felrázni magát. Éppen ez az az idő, amikor Én személyesen az emberek közé jöttem, és az ember felfokozottan érzékeli a bódító illatot, és így mindenki ezen illat közepette él. Békében vagyok az emberrel, az ember harmóniában él Velem, többé már nem tévelyedik el Irántam való tiszteletében, többé már nem metszem meg az ember hiányosságait, többé már nincs az ember arcán kétségbeesett tekintet, és többé már nem fenyegeti a halál az egész emberiséget. Ma az emberrel együtt haladok előre a fenyítés időszakába, vállvetve haladok előre vele. Végzem a munkámat, ami azt jelenti, hogy lecsapok vesszőmmel az emberek közé, és az arra sújt le, ami lázadó az emberben. Az ember szemében úgy tűnik, hogy vesszőmnek különleges ereje van: Mindazokra lesújt, akik az ellenségeim, és nem kíméli őket egykönnyen; mindazok között, akik Ellenem vannak, a vessző betölti eredendő szerepét; mindazok, akik a kezemben vannak, a szándékom szerint teljesítik kötelességüket, és soha nem szegültek szembe kívánságaimmal, sem nem változtatták meg lényegüket. Ennek eredményeképpen a vizek zúgni fognak, a hegyek leomlanak, a nagy folyók szétválnak, az ember mindig változásra kényszerül, a nap elhomályosul, a hold elsötétül, az embernek nem lesz több békében eltöltött napja, a földön nem lesznek többé nyugodt idők, az égbolt soha többé nem lesz nyugodt és csendes, és nem marad fenn többé. Minden dolog megújul és visszanyeri eredeti megjelenését. A földön minden háztartás szétszakad, és a földön minden nemzet darabokra hullik; elmúlnak a férj és feleség közötti újraegyesülés napjai, anya és fia nem találkozik többé, apa és lánya nem gyűlik össze többé. Mindent, ami valaha volt a földön, szétzúzok majd. Nem adok lehetőséget az embereknek arra, hogy szabadon engedjék érzelmeiket, mivel Nekem nincsenek érzelmeim, és rendkívüli mértékben megvetem az emberek érzelmeit. Éppen az emberek közötti érzelmek miatt taszítottak Engem félre, és így váltam „mássá” a szemükben; az emberek közötti érzelmek miatt felejtettek el Engem; az ember az érzelmei miatt ragadja meg a lehetőséget, hogy „lelkiismeretét” felvegye; az embert érzelmei miatt fárasztja mindig az Én fenyítésem; az ember érzelmei miatt nevez Engem tisztességtelennek és igazságtalannak, és mondja, hogy nem törődöm az ember érzelmeivel, amikor a dolgokat kezelem. Vajon Nekem is vannak rokonaim a földön? Ki dolgozott valaha Hozzám hasonlóan éjjel-nappal, anélkül, hogy élelemre vagy alvásra gondolt volna, az Én teljes irányítási tervem érdekében? Hogyan lehetne az ember Istenhez hasonlítható? Hogyan lehetne az ember összeegyeztethető Istennel? Hogyan lehetne Isten, aki teremt, ugyanolyan, mint az ember, aki teremtetett? Hogyan tudnék mindig együtt élni és cselekedni az emberrel a földön? Ki képes aggódni a szívemért? Az ember imái? Egyszer beleegyeztem, hogy csatlakozom az emberhez, és együtt haladok vele – és igen, a mai napig az ember az Én gondviselésem és védelmem alatt él, de eljő-e valaha is az a nap, amikor az ember elszakadhat a gondviselésemtől? Bár az ember soha nem terhelte magát a szívem iránti aggodalommal, ki tudna tovább élni egy fény nélküli földön? Csak az áldásaimnak köszönhető, hogy az ember mindmáig él.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 28. fejezet)

Isten napi igéi  229. szemelvény

Az országok nagy káoszban vannak, mert Isten vesszeje elkezdte a szerepét játszani a földön. Isten munkája látható a föld állapotán. Amikor Isten azt mondja: „A vizek zúgni fognak, a hegyek leomlanak, a nagy folyók szétválnak” – ez a vessző kezdeti munkája a földön, melynek eredményeképpen „a földön minden háztartás szétszakad, és a földön minden nemzet darabokra hullik; elmúlnak a férj és feleség közötti újraegyesülés napjai, anya és fia nem találkozik többé, apa és lánya nem gyűlik össze többé. Mindent, ami valaha volt a földön, szétzúzok majd”. Ilyen lesz a családok általános állapota a földön. Természetesen ez nem lehet az összes család állapota, de a legtöbbjüké igen. Másrészt ez azokra a körülményekre utal, amelyeket ezen áramlat emberei a jövőben megtapasztalnak. Azt jövendöli, hogy miután átmentek a szavak általi fenyítésen, és a hitetlenek katasztrófa áldozatául estek, a földi emberek között nem lesznek többé családi kapcsolatok; mindannyian Szinim népe lesznek, és mindannyian hűségesek lesznek Isten királyságában. Így elmúlnak a férj és feleség közötti újraegyesülés napjai, anya és fia nem találkozik többé, apa és lánya nem gyűlik össze többé. És így a földi emberek családjai szétszakadnak, darabokra hasadnak, és ez lesz az utolsó munka, amit Isten az emberben végez. És mivel Isten ezt a munkát az egész világegyetemre kiterjeszti, megragadja az alkalmat, hogy tisztázza az emberek számára az „érzelem” szót, így megláttatva velük, hogy Isten akarata az, hogy szétszakítsa az összes ember családját, megmutatva, hogy Isten a fenyítést használja az összes „családi vita” megoldására az emberiség körében. Ha nem így lenne, akkor nem lenne mód arra, hogy Isten földi munkájának utolsó része lezáruljon. Isten szavainak utolsó része az emberiség legnagyobb gyengeségét tárja fel – mindannyian érzelmekben élnek –, és így Isten nem kerüli meg egyiket sem, és feltárja az egész emberiség szívében elrejtett titkokat. Miért olyan nehéz az embereknek elhatárolni magukat az érzelmektől? Túlmutat-e ez a lelkiismereti normákon? Megvalósíthatja-e a lelkiismeret Isten akaratát? Átsegítheti-e az érzelem az embereket a megpróbáltatásokon? Isten szemében az érzelmek az Ő ellenségei – vajon nem ezt mondták-e ki világosan Isten szavai?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 28. fejezet)

Isten napi igéi  230. szemelvény

Isten minden szava tartalmazza az Ő természetének egy részét. Isten természetét nem lehet szavakkal teljesen kifejezni, ami elég ahhoz, hogy megmutassa, mennyi gazdagság van benne. Amit az emberek láthatnak és megérinthetnek, az végül is korlátozott, ahogyan az emberek képessége is. Bár Isten szavai világosak, az emberek képtelenek teljesen megérteni azokat. Vegyük például ezeket a szavakat: „A villámlás fényénél minden állat a valódi alakjában mutatkozik meg. Ugyanígy, az Én világosságom által megvilágítva, az ember visszanyerte egykori szentségét. Ó, régi korrupt világ! Végre a mocskos vízbe bukott, és a felszín alá süllyedve iszappá oldódott!” Isten minden szava tartalmazza az Ő lényét, és bár minden ember ismeri ezeket a szavakat, soha senki sem tudta a jelentésüket. Isten szemében mindazok, akik ellenállnak Neki, az Ő ellenségei, vagyis akik a gonosz szellemekhez tartoznak, azok állatok. Ebből megfigyelhetjük az egyház valódi állapotát. Isten szavai minden embert megvilágosítanak, és ebben a fényben megvizsgálják magukat anélkül, hogy mások kioktatásának, fenyítésének vagy közvetlen elutasításának lennének kitéve, anélkül, hogy más emberi módszerek alá vétetnének, és anélkül, hogy mások mutatnának rá dolgokra. „Mikroszkopikus perspektívából” nagyon világosan látják, hogy valójában mennyi betegség van bennük. Isten szavaiban a szellem minden fajtája osztályozódik és eredeti formájában tárul fel; az angyalok szellemével rendelkezők egyre jobban megvilágíttatnak és megvilágosodnak, ezért Isten szavai szerint „visszanyerik egykori szentségüket”. Ezek a szavak az Isten által elért végeredményen alapulnak. Egyelőre persze ez az eredmény még nem érhető el teljesen – ez csak egy ízelítő, amelyen keresztül Isten akarata majd láthatóvá válik. Ezek a szavak elégségesek ahhoz, hogy megmutassák, hogy az emberek nagy része össze fog omlani Isten szavai alatt, és vereséget k szenved majd minden nép fokozatos megszentelődésének folyamatában. Itt az „iszappá oldódott” nem mond ellent annak, hogy Isten tűzzel pusztítja el a világot, a „villámlás” pedig Isten haragjára utal. Amikor Isten szabadjára engedi az Ő nagy haragját, ennek következtében az egész világ mindenféle katasztrófát fog átélni, mint például egy vulkán kitörés. A magasban állva az égben látható, hogy a földön mindenféle csapás közeledik az egész emberiséghez, amely napról napra közeledik. A magasból lenézve a föld sokféle olyan jelenetet mutat, mint amilyenek egy földrengést megelőznek. Folyékony tűz száguld ellenőrizetlenül, a láva szabadon áramlik, a hegyek elmozdulnak, és hideg fény csillog mindenütt. Az egész világ tűzbe borult. Ez a jelenet Isten haragjának elszabadulása, és ez az Ő ítéletének ideje. Mindazok, akik testből és vérből valók, képtelenek lesznek elmenekülni. Így nem lesz szükség országok közötti háborúkra és emberek közötti konfliktusokra az egész világ elpusztításához; ehelyett a világ majd „tudatosan elszórakozik” Isten büntetésének bölcsőjében. Senki sem fog tudni elmenekülni; minden egyes embernek egyenként kell átmennie ezen a megpróbáltatáson. Ezután az egész világegyetem ismét szent ragyogásban fog tündökölni, és az egész emberiség ismét új életet kezd. Isten pedig megpihen majd a világegyetem felett, és minden nap megáldja az egész emberiséget. A menny nem lesz elviselhetetlenül sivár, hanem visszanyeri azt az életerőt, amellyel a világ teremtése óta nem rendelkezett, és a „hatodik nap” eljövetele lesz az, amikor Isten új életet kezd. Isten és az emberiség egyaránt nyugalomra tér, és a világegyetem többé nem lesz zavaros és szennyes, hanem megújul. Ezért mondta Isten: „A Föld többé nem halálosan csendes és néma, a menny többé nem sivár és szomorú.” A mennyek országában soha nem volt igazságtalanság vagy emberi érzelmek, vagy az emberiség bármely romlott beállítottsága, mert ott nincs jelen a Sátán háborgatása. Az „emberek” mind képesek megérteni Isten szavait, a mennyei élet pedig örömteli élet. A mennyben mindenki bölcsességgel és Isten méltóságával rendelkezik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 18. fejezet)

Isten napi igéi  231. szemelvény

Elmondható, hogy a mai kijelentések mindegyike jövőbeli dolgokat jövendöl meg; Isten ezekkel a kijelentésekkel intézkedik munkájának következő lépéséről. Isten már majdnem befejezte munkáját az egyház népében, azután pedig haraggal fog megjelenni minden ember előtt. Ahogy Isten mondja: „El fogom érni, hogy a földi emberek elismerjék tetteimet, és tetteim bebizonyosodnak az »ítélőszék« előtt, hogy elismerjék azokat az emberek között az egész földön, akik mindannyian behódolnak.” Láttál valamit ezekben a szavakban? Ebben van Isten munkája következő részének összefoglalása. Először is, Isten minden őrkutyát, aki politikai hatalmat gyakorol, őszintén meg fog győzni, és ráveszi őket, hogy önszántukból lépjenek vissza a történelem színpadáról, hogy soha többé ne harcoljanak a státuszért, és soha többé ne vegyenek részt cselszövésekben és intrikákban. Istennek kell ezt a munkát elvégeznie, különböző katasztrófák előidézésével a földön. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Isten megjelenik. Ebben az időben a nagy vörös sárkány népe továbbra is a mocsok földje lesz, és ezért Isten nem fog megjelenni, hanem csupán a fenyítésen keresztül fog felbukkanni. Ilyen Isten igazságos természete, amely elől senki sem menekülhet. Ez idő alatt a nagy vörös sárkány nemzetének minden lakója szerencsétlenségeket fog elszenvedni, ami természetesen a földi királyságot (az egyházat) is magában foglalja. Pontosan ez az az idő, amikor a tények napvilágra kerülnek, és így ezt minden ember megtapasztalja, és senki sem menekülhet előle. Ezt Isten eleve elrendelte. Éppen a munkának e lépése miatt mondja Isten: „Most van itt az ideje, hogy nagyszabású terveket valósítsatok meg.” Mivel a jövőben nem lesz egyház a földön, és a katasztrófa bekövetkezése miatt, az emberek csak arra lesznek képesek gondolni, ami előttük van, minden mást elhanyagolnak, és nehéz lesz nekik Istenben gyönyörködni a katasztrófa közepette. Ezért az a kérés az emberek felé, hogy ebben a csodálatos időszakban teljes szívükből szeressék Istent, hogy ne szalasszák el a lehetőséget. Mire ez a tény bekövetkezik, Isten teljesen le fogja győzni a nagy vörös sárkányt, és ezzel Isten népének bizonyságtevő munkája véget ér; ezután Isten megkezdi a munka következő lépését, a nagy vörös sárkány országának lerombolását, és végül szerte a világon az embereket fejjel lefelé a keresztre szegezi, ami után az egész emberiséget megsemmisíti – ezek Isten munkájának jövőbeli lépései. Ezért teljes igyekezettel törekedjetek arra, hogy szeressétek Istent ebben a békés környezetben. A jövőben nem lesz több lehetőségetek Istent szeretni, mert az embereknek csak a testben van lehetőségük szeretni Istent; amikor egy másik világban élnek, senki sem fog Isten szeretetéről beszélni. Hát nem ez a teremtett lény felelőssége? És akkor hogyan kell szeretnetek Istent életetek napjaiban? Gondoltál már valaha erre? Talán a halálod utánig vársz, hogy szeresd Istent? Nem üres beszéd ez? Ma miért nem törekszel arra, hogy szeresd Istent? Lehet-e az Isten iránti szeretet igaz szeretet, miközben elfoglalt vagy? Azért mondjuk, hogy Isten munkájának ez a lépése hamarosan véget ér, mert Istennek már van bizonyságtétele a Sátán előtt. Így az embernek nem kell semmit sem tennie; az embert csupán arra kérik, hogy törekedjen Isten szeretetére azokban az években, amíg él – ez a legfontosabb. Mivel Isten követelményei nem magasak, és ráadásul, mivel égető aggodalom van a szívében, a munka következő lépésének összefoglalóját még azelőtt kinyilatkoztatta, mielőtt a munka ezen lépése befejeződött volna, ami világosan mutatja, hogy mennyi idő van még hátra; ha Isten nem aggódna a szívében, vajon mondaná-e ilyen korán ezeket a szavakat? Isten azért munkálkodik így, mert az idő rövid. Remélem, hogy teljes szívedből, teljes elmédből és teljes erődből tudod szeretni Istent, ahogyan a saját életedet is ápolod. Hát nem egy ilyen életnek van a legnagyobb értelme? Hol máshol találhatnád meg az élet értelmét? Talán nem vagy annyira vak? Hajlandó vagy-e szeretni Istent? Vajon Isten méltóaz ember szeretetére? Méltók-e az emberek az ember imádatára? Mit kell tehát tenned? Szeresd bátran Istent, fenntartások nélkül, és meglátod, mit tesz veled Isten. Lássuk, hogy meg fog-e ölni téged? Összefoglalva, a feladat, hogy Istent szeresd, fontosabb, mint lemásolni és leírni a dolgokat Istennek. Első helyre kell helyezned azt, ami a legfontosabb, hogy az életed értékesebb és boldogabb legyen, és utána meg kell várnod Isten rád vonatkozó „ítéletét”. Kíváncsi vagyok, hogy a tervedben benne lesz-e az Isten iránti szeretet. Kívánom, hogy mindenkinek a tervei váljanak azzá, amit Isten beteljesít, és hogy mindegyik terv valósággá váljon.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 42. fejezet)