Isten napi igéi  141. szemelvény

Isten munkájának megismerése ezekben az időkben nagyrészt azt jelenti, hogy megtudjuk, mi a testet öltött Isten fő szolgálata az utolsó időkben, és hogy mit jött elvégezni a földön. Korábban már említettem, hogy Isten azért érkezett a földre (az utolsó napokban), hogy példát mutasson, mielőtt távozik. Miként mutat példát Isten? Szavak kimondásával, munkával és beszéddel, szerte a földön. Ez Isten munkája az utolsó napokban; csak azért beszél, hogy a földet a szavak világává tegye, hogy minden ember az Ő szavai által nyerjen gondoskodást és megvilágosodást, továbbá hogy az ember szelleme felébredjen, és magyarázatot nyerjen a látomásokra. Az utolsó napokban a testet öltött Isten elsősorban azért jött a földre, hogy szavakat szóljon. Amikor Jézus eljött, a mennyek országának evangéliumát terjesztette, és beteljesítette a megváltás munkáját a keresztre feszítés által. Véget vetett a Törvény Korának, és eltörölt mindent, ami elévült. Jézus eljövetele véget vetett a Törvény Korának és elhozta a Kegyelem Korát; az utolsó napok testet öltött Istenének eljövetele véget vetett a Kegyelem Korának. Elsősorban azért jött, hogy az Ő szavait szólja, és szavakkal tökéletesítse, megvilágítsa és megvilágosítsa az embert, valamint eltüntesse az elhomályosodott Isten helyét az ember szívében. Ez nem az a munkafázis, amelyet Jézus végzett, amikor eljött. Amikor Jézus eljött, sok csodát tett, meggyógyította a betegeket és kiűzte a démonokat, majd elvégezte a keresztre feszíttetés megváltó művét. Ennek következtében az emberek elképzelései szerint Istennek ilyennek kell lennie. Mert amikor Jézus eljött, nem azt a munkát végezte el, hogy eltüntesse az elhomályosodott Isten képét az ember szívéből; amikor eljött, keresztre feszítették, meggyógyította a betegeket, kiűzte a démonokat, és terjesztette a mennyek országának evangéliumát. Egyik szempontból Isten megtestesülése az utolsó napokban megszünteti az elhomályosodott Isten helyét az ember elképzeléseiben, így az ember szívében már nem létezik a homályos Isten képe. Az Ő tényleges szavai és tényleges munkája, az Ő mozgása valamennyi földön, valamint a kivételesen valóságos és hétköznapi munkája révén, amelyet az emberek között végez, megismerteti Isten valóságát az emberrel, és eltünteti az elhomályosodott Isten helyét az ember szívében. Más szempontból Isten a teste által kimondott szavakat arra használja, hogy az embert teljessé tegye, és mindent véghez vigyen. Ezt a munkát fogja Isten az utolsó napokban elvégezni.

Amit tudnotok kell:

1. Isten munkája nem természetfeletti, és nem kellene ezzel kapcsolatos elképzeléseket táplálnotok.

2. Meg kell értenetek a fő munkát, amiért a testet öltött Isten ezúttal eljött.

Nem azért jött, hogy betegeket gyógyítson, vagy démonokat űzzön ki, vagy csodákat tegyen, és nem is azért jött, hogy a bűnbánat evangéliumát terjessze, vagy megváltsa az embereket. Ennek az az oka, hogy Jézus már elvégezte ezt, és Isten nem ismétli meg ugyanazt a munkát. Isten ma azért jött el, hogy véget vessen a Kegyelem Korának, és kiűzze a Kegyelem Korának minden szokását. A gyakorlatias Isten elsősorban azért jött el, hogy megmutassa, hogy Ő valóságos. Amikor Jézus eljött, keveset beszélt; elsősorban csodákat mutatott be, jeleket és csodákat tett, betegeket gyógyított és démonokat űzött ki, vagy pedig próféciákat mondott, hogy meggyőzze az embereket, és rávezesse őket arra, hogy Ő valóban Isten, és pártatlan Isten. Végül beteljesítette a keresztre feszítés művét. A mai Isten nem tesz jeleket és csodákat, nem gyógyít betegeket és nem űzi ki a démonokat. Amikor Jézus eljött, az általa végzett munka Isten egy részét képviselte, de ezúttal Isten azért jött, hogy elvégezze a munka esedékes részét, mert Isten nem ismétli meg ugyanazt a munkát; Ő az az Isten, aki mindig új és sohasem régi, így mindaz, amit ma látsz, a gyakorlatias Isten szavai és munkája.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten ma végzett munkájának megismerése)

Isten napi igéi  142. szemelvény

Az utolsó napok testet öltött Istene elsősorban azért jött, hogy elmondja szavait, elmagyarázza mindazt, ami az ember életéhez szükséges, rámutasson arra, amibe az embernek be kell lépnie, megmutassa az embernek Isten cselekedeteit, és megmutassa az embernek Isten bölcsességét, mindenhatóságát és csodálatos mivoltát. Isten sokféle beszédmódján keresztül az ember meglátja Isten felsőbbrendűségét, Isten hatalmasságát, sőt, Isten alázatát és rejtettségét is. Az ember látja, hogy Isten a legfelsőbb, de azt is, hogy alázatos és rejtett, és képes a legcsekélyebbé is válni. Néhány szava közvetlenül a Lélek szemszögéből, néhány közvetlenül az ember szemszögéből, néhány pedig egy harmadik személy szemszögéből hangzik el. Ebből látható, hogy Isten munkamódszere nagyon váltakozó, és ezt a szavakon keresztül láttatja az emberrel. Isten munkája az utolsó napokban egyszerre hétköznapi és valóságos, ezért az emberek csoportja az utolsó napokban a legnagyobb megpróbáltatásoknak van kitéve. Isten normalitása és valóságossága miatt minden ember ilyen megpróbáltatások közé került; az ember Isten normalitása és valóságossága miatt szállt alá Isten megpróbáltatásaiba. Jézus korában nem voltak elképzelések vagy próbatételek. Mivel a Jézus által végzett munka nagy része megfelelt az emberek elképzeléseinek, az emberek követték Őt, és nem voltak elképzeléseik Róla. A mai megpróbáltatások a legnagyobbak, amelyekkel az ember valaha is szembenézett, és amikor azt mondják, hogy ezek az emberek a nagy nyomorúságból jöttek ki, akkor az erre a nyomorúságra utal. Ma Isten azért beszél, hogy hitet, szeretetet, a szenvedés elfogadását és engedelmességet ébresszen ezekben az emberekben. A testet öltött Isten által az utolsó napokban mondott szavak az ember természetlényegével és az ember viselkedésével összhangban szólalnak meg, valamint azzal, amiben az embernek ma részt kell vennie. Szavai egyszerre valóságosak és szokványosak: nem beszél a holnapról, és nem tekint vissza a tegnapra; csak arról beszél, amiben ma részt kell venni, amit ma át kell ültetni a gyakorlatba, és amit meg kell érteni. Ha napjainkban megjelenik egy olyan személy, aki képes jeleket és csodákat tenni, démonokat kiűzni, betegeket gyógyítani és sok csodát bemutatni, és ha ez a személy azt állítja, hogy ő Jézus, aki eljött, akkor ő a Jézust utánzó gonosz szellemek által készült hamisítvány lenne. Ne feledjétek ezt! Isten nem ismétli meg ugyanazt a munkát. Jézus munkafázisa már befejeződött, és Isten soha többé nem végzi el azt a munkafázist. Isten munkája összeegyeztethetetlen az emberek elképzeléseivel; például az Ószövetség megjövendölte a Messiás eljövetelét, és e prófécia eredménye Jézus eljövetele volt. Mivel ez már megtörtént, helytelen lenne, ha újra eljönne egy másik Messiás. Jézus egyszer már eljött, és helytelen lenne, ha Jézus ezúttal is eljönne. Minden korszaknak van egy neve, és minden név tartalmazza az adott korszak jellemzését. Az emberek elképzelései szerint Istennek mindig jeleket és csodákat kell felmutatnia, mindig meg kell gyógyítania a betegeket, ki kell űznie a démonokat, és mindig olyannak kell lennie, mint Jézus. Ebben a korban azonban Isten egyáltalán nem ilyen. Ha az utolsó napokban Isten még mindig jeleket és csodákat mutatna be, még mindig démonokat űzne ki és betegeket gyógyítana – ha pontosan ugyanazt tenné, mint Jézus –, akkor Isten ugyanazt a munkát ismételné meg, és Jézus munkájának nem lenne jelentősége vagy értéke. Így Isten minden korban a munka egy-egy szakaszát végzi el. Amikor munkájának egy szakasza befejeződött, a gonosz szellemek hamarosan utánozni kezdik azt, és miután a Sátán elkezdi Istent másolni, Isten más módszerre vált. Miután Isten befejezte munkájának egy szakaszát, a gonosz szellemek leutánozzák azt. Tisztában kell lennetek ezzel. Miért különbözik ma Isten munkája Jézus munkájától? Miért nem mutat ma Isten jeleket és csodákat, miért nem űzi ki a démonokat, és miért nem gyógyítja meg a betegeket? Ha Jézus munkája ugyanaz lenne, mint a Törvény Korában végzett munka, akkor képviselhette volna a Kegyelem Korának Istenét? Véghez vihette volna a keresztre feszítés művét? Ha úgy, mint a Törvény Korában, Jézus bement volna a templomba, és megtartotta volna a sabbatot, akkor senki sem üldözte volna, és mindenki befogadta volna. Ha így lett volna, megfeszíthették volna Őt? Véghez vihette volna a megváltás művét? Mi értelme lenne, ha az utolsó napok testet öltött Istene jeleket és csodákat mutatna be, mint ahogy Jézus tette? Ha Isten az utolsó napokban munkájának egy másik részét végzi, amely irányítási tervének egy részét képviseli, csak akkor szerezhet az ember mélyebb ismeretet Istenről, és csak akkor teljesedhet be Isten irányítási terve.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten ma végzett munkájának megismerése)

Isten napi igéi  143. szemelvény

Az utolsó napokban Isten elsősorban azért jött, hogy elmondja szavait. A Lélek szemszögéből, az ember szemszögéből és egy harmadik személy szemszögéből beszél; különböző módokon beszél, egy ideig az egyik módot alkalmazza, és beszédmódját arra használja, hogy megváltoztassa az ember elképzeléseit, és eltüntesse az elhomályosodott Isten képét az ember szívéből. Ez az Isten által végzett fő munka. Mivel az ember azt hiszi, hogy Isten azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket, kiűzze a démonokat, csodákat tegyen, és anyagi áldásokat adjon az embernek, Isten elvégzi a munkának ezt a szakaszát – a fenyítés és az ítélet munkáját –, hogy eltüntesse ezeket a dolgokat az ember elképzeléseiből, hogy az ember megismerje Isten valóságát és normalitását, és eltávolítsa Jézus képét a szívéből, és helyébe egy új istenkép lépjen. Amint az emberben lévő istenkép elöregszik, bálvánnyá válik. Amikor Jézus eljött, és elvégezte a munka e szakaszát, nem képviselte Isten teljességét. Tett néhány jelet és csodát, mondott néhány szót, majd végül keresztre feszítették. Ő Istennek csak egy részét képviselte. Nem képviselhette mindazt, ami Istentől való, hanem inkább úgy képviselte Istent, hogy Isten munkájának egy részét végezte el. Azért van így, mert Isten oly nagy, oly csodálatos és kifürkészhetetlen, és mert Isten minden korban csak a munkájának egy részét végzi el. Az Isten által ebben a korban végzett munka elsősorban az, hogy szavakat ad az ember életéhez, leleplezi az ember természetlényegét és romlott beállítottságát, valamint felszámolja a vallásos elképzeléseket, a feudális gondolkodást és az elavult gondolkodásmódot; az emberi tudást és kultúrát meg kell tisztítani azáltal, hogy Isten szavai leleplezik azokat. Az utolsó napokban Isten szavakat használ, nem pedig jeleket és csodákat, hogy tökéletessé tegye az embert. Arra használja a szavait, hogy leleplezze, megítélje, megfenyítse és tökéletessé tegye az embert, és így Isten szavaiban meglássa az ember Isten bölcsességét és szeretetreméltóságát, valamint megértse Isten természetét, és Isten szavain keresztül megpillantsa Isten cselekedeteit. A Törvény Korában Jahve az Ő szavaival kivezette Mózest Egyiptomból, és szólt néhány szót az izráelitákhoz; akkoriban Isten cselekedeteinek egy része világossá vált, de mivel az ember képességei korlátozottak voltak, és semmi sem tehette teljessé a tudását, Isten továbbra is beszélt és munkálkodott. A Kegyelem Korában az ember még egyszer meglátta Isten tetteinek egy részét. Jézus képes volt jeleket és csodákat tenni, betegeket gyógyítani és démonokat űzni, aztán keresztre feszíttetni, majd három nappal később feltámadt, és testben megjelent az emberek előtt. Istenről az ember nem tudott ennél többet. Az ember annyit tud, amennyit Isten megmutat neki, és ha Isten nem mutatna neki többet, akkor az ember ilyen mértékben határolná be Istent. Isten tehát tovább munkálkodik, hogy az ember egyre mélyebb tudást szerezzen Róla, és így fokozatosan megismerje Isten lényegét. Az utolsó napokban Isten arra használja a szavait, hogy az embert tökéletessé tegye. Romlott beállítottságodat Isten szavai leplezik le, és vallásos elképzeléseidet Isten valósága váltja fel. Az utolsó napok testet öltött Istene elsősorban azért jött, hogy beteljesítse a szavakat: „az Ige testté válik, az Ige testté lesz, és az Ige megjelenik a testben”, és ha erről nincs alapos tudásotok, akkor nem fogtok tudni helytállni. Az utolsó napokban Isten elsősorban olyan munkafázist kíván beteljesíteni, ahol az Ige megjelenik a testben, és ez Isten irányítási tervének egyik része. Ezért a tudásotoknak egyértelműnek kell lennie; függetlenül attól, hogy Isten hogyan tevékenykedik, Isten nem engedi, hogy az ember behatárolja Őt. Ha Isten nem végezné ezt a munkát az utolsó napokban, akkor nem bővülhetne az ember tudása Róla. Csak azt tudnád, hogy Istent keresztre lehet feszíteni, le tudja rombolni Szodomát, valamint hogy Jézus feltámadhat halottaiból, és megjelenhet Péternek... De soha nem mondanád, hogy Isten szavai mindent beteljesíthetnek, és meghódíthatják az embert. Csak Isten szavainak megtapasztalásán keresztül beszélhetsz ilyen tudásról, és minél többet tapasztalsz meg Isten munkájából, annál alaposabb lesz a Róla való tudásod. Csak akkor fogsz felhagyni azzal, hogy a saját elképzeléseiden belülre korlátozod Istent. Az ember úgy ismeri meg Istent, hogy megtapasztalja az Ő munkáját; nincs más helyes út Isten megismeréséhez.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten ma végzett munkájának megismerése)

Isten napi igéi  144. szemelvény

Ma már mindannyiótok számára világosnak kell lennie, hogy az utolsó napokban Isten elsősorban azt a tényt valósítja meg, hogy „az Ige testté lesz”. A földön végzett tényleges munkája által éri el, hogy az ember megismerje Őt, és kapcsolatba kerüljön Vele, valamint lássa az Ő tényleges cselekedeteit. Világosan láthatóvá teszi az ember számára, hogy Ő képes jeleket és csodákat tenni, de vannak olyan időszakok is, amikor nem képes erre; ez a kortól függ. Ebből láthatod, hogy Isten nem képtelen arra, hogy jeleket és csodákat tegyen, hanem az elvégzendő munkának és a kornak megfelelően változtatja munkamódszerét. A munka jelenlegi szakaszában nem tesz jeleket és csodákat; az, hogy Jézus korában tett jeleket és csodákat, az azért volt, mert abban a korban más volt a munkája. Isten ma nem ezt a munkát végzi, és egyesek úgy gondolják, hogy képtelen jeleket és csodákat tenni, vagy pedig azt gondolják, hogy ha nem tesz jeleket és csodákat, akkor Ő nem is Isten. Nem tévedés ez? Isten képes jeleket és csodákat tenni, de Ő egy másik korban munkálkodik, ezért nem végez ilyen munkát. Mivel ez egy másik korszak, és ez Isten munkájának egy másik szakasza, az Isten által nyilvánvalóvá tett cselekedetek is mások. Az ember Istenbe vetett hite nem a jelekbe és a csodákba vetett hit, hanem az új korszakban végzett, valódi munkájába vetett hit. Az ember azáltal ismeri meg Istent, ahogyan Isten munkálkodik, és ez a megismerés az emberben az Istenbe vetett hitet, vagyis az Isten munkájába és tetteibe vetett hitet idézi elő. A munkának ebben a szakaszában Isten elsősorban beszél. Ne várjatok jeleket és csodákat; nem fogtok látni egyet sem! Ez azért van, mert nem a Kegyelem Korában születtél. Ha úgy lett volna, láthattál volna jeleket és csodákat, de te az utolsó napokban születtél, így csak Isten valóságát és normalitását láthatod. Ne várd, hogy az utolsó napokban láthatod a természetfeletti Jézust. Te csak a gyakorlati, testet öltött Istent látod, aki semmiben sem különbözik bármelyik normális emberi lénytől. Isten minden korban különféle cselekedeteket tesz nyilvánvalóvá. Minden korban Isten tetteinek egy részét mutatja meg, és minden kor munkája Isten természetének és Isten tetteinek egy részét képviseli. A cselekedetek, amelyeket nyilvánvalóvá tesz, attól függően változnak, hogy milyen korban munkálkodik, de mindegyik Isten mélyebb ismeretét és igazabb és józanabb istenhitet ad az embernek. Az ember Isten cselekedetei miatt hisz Istenben, mert Isten oly csodálatos, oly hatalmas, és mert mindenható és kifürkészhetetlen. Ha te azért hiszel Istenben, mert Ő képes jeleket és csodákat tenni, képes meggyógyítani a betegeket és kiűzni a démonokat, akkor a te nézeted téves, és lesznek, akik azt fogják mondani neked: „Vajon nem képesek a gonosz szellemek is ilyen dolgokra?” Nem jelenti ez Isten képmásának összekeverését a Sátán képmásával? Ma az ember a sok cselekedete miatt hisz Istenben, és mert rengeteg munkát végez, és sokféleképpen beszél. Isten a kijelentéseit használja arra, hogy meghódítsa az embert és tökéletessé tegye. Az ember a sok cselekedete miatt hisz Istenben, nem pedig azért, mert képes jeleket és csodákat tenni; az emberek csak úgy ismerik meg Istent, ha tanúi a cselekedeteinek. Csak ezen aspektusok ismeretében értheted meg Isten valóságát, és az Ő természetét, azt, hogy mit szeret, mit utál, és hogyan munkálkodik az emberen: ha megismered Isten tényleges cselekedeteit, azt, hogy miként munkálkodik, milyen bölcs módszereket alkalmaz, hogyan beszél, és miként teszi tökéletessé az embert. Annak megértése által, hogy Istennek mi tetsző és mi nem, tudsz különbséget tenni a pozitív és negatív dolgok között, és Isten megismerésén keresztül előrelépés történik az életedben. Röviden, meg kell ismerned Isten munkáját, és egyenesbe kell hoznod az Istenbe vetett hitről alkotott nézeteidet.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten ma végzett munkájának megismerése)

Isten napi igéi  145. szemelvény

Függetlenül attól, hogy milyen úton haladsz, mindenekelőtt meg kell értened azt a munkát, amelyet Isten ma végez, és ismerned kell ennek a munkának a jelentőségét. Meg kell értened és tudnod kell, hogy Isten milyen munkát hoz el, amikor eljön az utolsó napokban, hogy milyen természetet hoz el, és mi fog az emberben beteljesedni. Ha te nem ismered vagy nem érted azt a munkát, amiért Ő eljött, hogy testet öltve elvégezze, akkor hogyan tudod felfogni az Ő akaratát, és hogyan tudsz az Ő bizalmasává válni? Valójában Isten bizalmasának lenni nem bonyolult, de nem is egyszerű. Ha az emberek képesek ezt alaposan megérteni és a gyakorlatba ültetni, akkor mindez egyszerűvé válik; ha az emberek nem képesek alaposan megérteni, akkor sokkal nehezebbé válik, és ráadásul hajlamosak lesznek arra, hogy törekvésük a homályba vezesse őket. Ha az embereknek Isten keresésében nincs saját álláspontjuk, amely mellett kiállhatnának, és nem tudják, hogy milyen igazság mellett kellene kitartaniuk, akkor ez azt jelenti, hogy nincs alapjuk, és így nehéz lesz szilárdan állniuk. Ma nagyon sokan vannak, akik nem értik az igazságot, akik nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, vagy nem tudják megállapítani, hogy mit szeressenek vagy gyűlöljenek. Az ilyen emberek nehezen tudnak szilárdan megállni. Az Istenbe vetett hit kulcsa az, hogy képesek legyünk az igazságot a gyakorlatba ültetni, törődni Isten akaratával, megismerni Isten munkáját az emberen, amikor hús-vér testi alakjában eljön, és azokat az elveket, amelyek alapján beszél. Ne kövesd a tömegeket. Elveid kell, hogy legyenek abban, hogy mibe kell belekezdened, és ragaszkodnod kell hozzájuk. Ha kitartasz azok mellett a benned lévő dolgok mellett, amelyeket Isten megvilágosodása hozott, az segítségedre lesz. Ha nem így teszel, akkor ma az egyik irányba fordulsz, holnap majd a másikba, és soha nem fogsz semmi érdemlegeset nyerni. Ha ilyen vagy, az nem hasznos a saját életed számára. Azok, akik nem értik az igazságot, mindig másokat követnek: ha az emberek azt mondják, hogy ez a Szentlélek műve, akkor te is azt mondod, hogy ez a Szentlélek műve; ha az emberek azt mondják, hogy ez egy gonosz szellem műve, akkor te is kétkedő leszel, vagy szintén azt mondod, hogy ez egy gonosz szellem műve. Mindig mások szavait szajkózod, és képtelen vagy bármit is önállóan megkülönböztetni, és nem vagy képes önállóan gondolkodni. Ez az álláspont nélküli valaki, aki képtelen különbséget tenni – az ilyen ember egy értéktelen semmirekellő! Te mindig mások szavait ismételgeted: ma azt mondják, hogy ez a Szentlélek műve, de fennáll a valószínűsége, hogy egy napon valaki azt fogja mondani, hogy ez nem a Szentlélek műve, hanem valójában nem más, mint emberi cselekedetek – de te nem tudod ezt megítélni, és amikor tanúja vagy annak, hogy mások ezt mondják, te is ugyanezt mondod. Ez valójában a Szentlélek műve, de te azt mondod, hogy ez az ember munkája; hát nem azok közé tartozol-e, akik káromolják a Szentlélek munkáját? Nem azért fordultál-e ezáltal szembe Istennel, mert nem tudsz különbséget tenni? Talán egy napon megjelenik majd egy bolond, aki azt mondja, hogy „ez egy gonosz szellem műve”, és amikor majd ezeket a szavakat hallod, tanácstalan leszel, és ismét mások szavai kötnek majd meg téged. Minden alkalommal, amikor valaki zavart kelt, te képtelen vagy kiállni az álláspontod mellett, és mindez azért van, mert nem vagy az igazság birtokában. Az Istenben való hit és az Isten megismerésére való törekvés nem egyszerű dolog. Ezeket a dolgokat nem lehet elérni pusztán azzal, hogy összegyűlünk és prédikációt hallgatunk, és nem lehet pusztán a szenvedély által tökéletesedni. Neked meg kell tapasztalnod és ismerned, az alapelvek szerint kell cselekedned, és el kell nyerned a Szentlélek munkáját. Amikor már tapasztalatokat szereztél, sok mindent meg fogsz tudni különböztetni – meg fogod tudni különböztetni a jót a gonosztól, az igazságot a gonoszságtól, azt, ami testből és vérből való, és azt, ami az igazságtól való. Képesnek kell lenned megkülönböztetni mindezeket a dolgokat, és ha így teszel, függetlenül a körülményektől, soha nem fogsz eltévedni. Csak ez a te igazi érettséged.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tudnak megfelelni Istennek, akik ismerik Istent és az Ő munkáját)

Isten napi igéi  146. szemelvény

Isten munkájának megismerése nem egyszerű dolog. Színvonallal és céllal kellene rendelkezned a törekvésedben, tudnod kellene, hogyan keresd az igaz utat, hogyan mérd fel azt, hogy ez-e az igaz út vagy sem, és hogy ez Isten műve-e vagy sem. Mi a legfőbb alapelv az igaz út keresésében? Meg kell vizsgálnod, hogy a Szentlélek munkája jelen van-e ezen az úton vagy sem, hogy ezek a szavak az igazság kifejezői-e, hogy kiről tesznek bizonyságot, és hogy mit hozhat ez neked. Az igaz út és a hamis út megkülönböztetése az alapismeretek több aspektusát igényli, amelyek közül a legalapvetőbb, hogy meg tudd állapítani, jelen van-e benne a Szentlélek munkája vagy sem. Ugyanis az emberek Istenbe vetett hitének lényege az Isten Lelkébe vetett hit, és még a megtestesült Istenbe vetett hitük is azért van, mert ez a hús-vér test Isten Lelkének megtestesülése, ami azt jelenti, hogy ez a hit még mindig a Lélekbe vetett hit. Vannak különbségek a Lélek és a test között, de mivel ez a hús-vér test a Lélektől származik, és a testté lett Ige, így amiben az ember hisz, az még mindig Isten eredendő lényege. Tehát annak megkülönböztetésénél, hogy ez az igaz út vagy sem, mindenekelőtt azt kell nézned, hogy megvan-e benne a Szentlélek munkája vagy sem, utána pedig azt kell nézned, hogy van-e igazság ebben az útban vagy sem. Az igazság a normál emberi mivolt életfelfogása, vagyis az, amit az embertől Isten megkövetelt, amikor kezdetben megteremtette, vagyis a normál emberi mivolt a maga teljességében (beleértve az emberi értelmet, a belátást, a bölcsességet és az emberi lét alapvető ismereteit). Vagyis azt kell megvizsgálnod, hogy ez az út elvezetheti-e az embereket a normális emberi mivoltnak megfelelő élethez, hogy az igazság, amiről beszélnek, a normális emberi mivolt valóságának megfelelően szükséges-e vagy sem, hogy ez az igazság gyakorlatias és valós-e vagy sem, és hogy a legidőszerűbb-e vagy sem. Ha van igazság, akkor az képes az embereket normális és valós tapasztalatokhoz vezetni; az emberek továbbá egyre normálisabbá válnak, emberi értelmük egyre teljesebbé válik, testi és szellemi életük egyre rendezettebbé válik, és érzelmeik is egyre normálisabbá válnak. Ez a második alapelv. Van még egy elv, mégpedig az, hogy az emberek istenismerete növekszik-e vagy sem, és hogy az ilyen munka és igazság megtapasztalása képes-e vagy sem az istenszerető szívet felkelteni bennük, és egyre közelebb vinni őket Istenhez. Ezen mérhető le, hogy ez az út az igaz út-e vagy sem. A legalapvetőbb az, hogy ez az út inkább valószerű-e, mint természetfeletti, és hogy képes-e az ember életét szolgálni, vagy sem. Ha megfelel ezeknek az elveknek, akkor levonható a következtetés, hogy ez az út az igaz út. Nem azért mondom ezeket a szavakat, hogy más utakat fogadjatok el a jövőbeni tapasztalataitok során, és nem is jóslatként, hogy a jövőben egy másik új korszak munkája következik majd el. Azért mondom ezeket, hogy ti biztosak lehessetek abban, hogy a mai út az igaz út, hogy ne csak részben legyetek biztosak a mai munkában való hitetekben, és képesek legyetek betekintést nyerni abba. Még sokan vannak, akik a bizonyosságuk ellenére is értetlenül követnek; az ilyen bizonyosságnak nincs semmi elvi alapja, és az ilyen embereket előbb-utóbb ki kell vetni. Még azok is, akik különösen buzgó követők, három részben biztosak és öt részben bizonytalanok, ami azt mutatja, hogy nincs alapjuk. Mivel a ti képességetek túl gyenge és az alapotok túl sekély, nem értitek a megkülönböztetést. Isten nem ismétli meg a munkáját, nem végez olyan munkát, amely nem valóságos, nem támaszt túlzott követelményeket az emberrel szemben, és nem végez olyan munkát, amely meghaladja az ember értelmét. Minden munka, amit Ő végez, az ember normális felfogóképességének határain belül van, és nem haladja meg a normál emberi értelmet, és az Ő munkája az ember normális elvárásainak megfelelően történik. Ha ez a Szentlélek munkája, akkor az emberek egyre normálisabbá válnak, és az emberi mivoltuk egyre normálisabbá válik. Az emberek egyre jobban megismerik romlott sátáni beállítottságukat és az ember lényegét, és egyre nagyobb vágyat éreznek az igazság után. Vagyis az ember élete nőttön nő, és az ember romlott beállítottsága egyre inkább képes lesz a változásra – ezt jelenti az, hogy Isten válik az ember életévé. Ha egy út képtelen feltárni azokat a dolgokat, amelyek az ember lényegét alkotják, képtelen megváltoztatni az ember beállítottságát, és ráadásul képtelen az embereket Isten elé vinni, vagy megadni nekik Isten igazi megértését, sőt, ahhoz vezet, hogy emberi mivoltuk egyre alantasabbá, értelmük pedig egyre abnormálisabbá válik, akkor ez az út nem lehet az igaz út, és lehet, hogy egy gonosz szellem munkája, vagy a régi út. Röviden, ez nem lehet a Szentlélek jelenlegi munkája. Ti annyi éven át hittetek Istenben, de fogalmatok sincs az igaz út és a hamis út megkülönböztetésének vagy az igaz út keresésének elveiről. A legtöbb embert még csak nem is érdeklik ezek a dolgok; ők csupán oda mennek, ahová a többség megy, és azt ismételgetik, amit a többség mond. Vajon hogy lehet ilyen valaki, aki az igaz utat keresi? És hogyan találják meg az ilyen emberek az igaz utat? Ha felfogjátok ezt a néhány kulcsfontosságú alapelvet, akkor bármi is történik, nem lesztek becsapva. Manapság döntő fontosságú, hogy az emberek képesek legyenek különbséget tenni; ez az, amivel a normális emberi mivoltnak rendelkeznie kell, és ez az, amivel az embereknek tapasztalataik révén rendelkezniük kell. Ha az emberek még ma sem tesznek különbséget a követés folyamán, és ha az emberi értelmük még mindig nem fejlődött, akkor az emberek túlságosan ostobák, és a törekvésük hibás és eltévelyedett. Ma a legcsekélyebb különbség sincs a törekvésedben, és jóllehet igaz, ahogy te mondod, hogy megtaláltad az igaz utat, de vajon elnyerted-e azt? Képes voltál-e bármit is megkülönböztetni? Mi az igaz út lényege? Az igaz úton nem nyerted el az igaz utat; nem nyertél el semmit az igazságból. Ez azt jelenti, hogy nem érted el azt, amit Isten megkövetel tőled, és így nem történt változás a romlottságodban. Ha továbbra is így folytatod a törekvéseidet, akkor végül ki leszel rekesztve. Miután a mai napig követted, biztosnak kell lenned abban, hogy az út, amelyen jártál, a helyes út, és nem lehetnének további kételyeid. Sokan mindig elbizonytalanodnak, és néhány apróság miatt abbahagyják az igazság követését. Az ilyen emberek azok, akik nem ismerik Isten munkáját; ők azok, akik értetlenül követik Istent. Azok az emberek, akik nem ismerik Isten munkáját, képtelenek arra, hogy az Ő bizalmasai legyenek, vagy hogy bizonyságot tegyenek Róla. Azt tanácsolom azoknak, akik csak az áldásokat keresik, és csak azt követik, ami homályos és elvont, hogy minél hamarabb keressék az igazságot, hogy életüknek lehessen értelme. Ne csapjátok be magatokat többé!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tudnak megfelelni Istennek, akik ismerik Istent és az Ő munkáját)

Isten napi igéi  147. szemelvény

Ahogy különféle korszakok jöttek és mentek, a hatezer év folyamán végzett teljes munka fokozatosan változott. A váltások ezen a munkán belül a világ általános helyzetén és az emberiség egészének fejlődési irányvonalain alapultak; az irányítás munkája csak fokozatosan változott ennek megfelelően. Nem volt az egész eltervezve a teremtés kezdetétől. A világ teremtése előtt vagy nem sokkal utána Jahve még nem tervezte meg a munka első szakaszát, a törvényét; a munka második szakaszát, a kegyelemét; sem a munka harmadik szakaszát, a hódításét, amelyet majd Móáb egyes ivadékaival kezd, aztán pedig ezen keresztül meghódítja az egész világegyetemet. A világ megteremtése után Ő sohasem mondta ki e szavakat, sőt Móáb után sem; valójában Lót előtt soha nem ejtette ki őket. Isten minden munkája spontán módon megy végbe. Pontosan így fejlődött az Ő teljes hatezer éves irányítási munkája; egyáltalán nem írta meg ezt a tervet a világ teremtése előtt, „Az emberiség fejlődésének összesített folyamatábrája” címmel vagy hasonló formában. Isten a munkájában közvetlenül fejezi ki Önmagát; nem erőlteti az agyát azzal, hogy tervet készítsen. Természetesen volt jó néhány próféta, aki rengeteg próféciát mondott, ennek ellenére mégsem jelenthető ki, hogy Isten munkáját mindig is precíz tervezés jellemezte; ezek a próféciák Isten akkori munkájának megfelelően készültek. Mindaz a munka, amelyet Ő végez, a legaktuálisabb munka. Az egyes korok fejlődésének megfelelően viszi véghez, és arra alapozza, hogy a dolgok hogyan változnak. Az Ő számára a munkavégzés ahhoz hasonló, ahogy a gyógyszert a betegséghez igazítják; mialatt munkáját végzi, figyel, és megfigyeléseinek fényében folytatja munkáját. Isten az Ő munkájának minden szakaszában képes kifejezni hatalmas bölcsességét és rátermettségét; az egyes korok munkája szerint nyilvánítja ki túláradó bölcsességét és hatalmát, és lehetővé teszi, hogy mindazok az emberek, akiket az adott korban visszatérít Magához, meglássák az Ő teljes természetét. Az emberek szükségleteiről az egyes korokban elvégzendő munkának megfelelően gondoskodik, azt a munkát végezve, amelyet éppen végeznie kell. Aszerint látja el az embereket azzal, amire szükségük van, hogy milyen fokig rontotta meg őket a Sátán. Éppúgy, mint amikor Jahve kezdetben megteremtette Ádámot és Évát: azért tette, hogy képesek legyenek kinyilvánítani Istent a földön, és hogy bizonyságot tehessenek Istenről a teremtett világban. Csakhogy Éva bűnt követett el, miután a kígyó megkísértette, és Ádám is ugyanígy tett; a kertben mindketten gyümölcsöt ettek a jó és gonosz tudásának fájáról. Így Jahvénak további munkát kellett végeznie rajtuk. Meztelenségüket látva állatbőrökből készült ruházattal fedte be testüket. Ezután ezt mondta Ádámnak: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad [...] míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” Az asszonynak ezt mondta: „Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.” Attól fogva száműzte őket az Éden kertjéből, és arra kényszerítette őket, hogy azon kívül éljenek, ahogy ma a modern ember él a földön. Amikor Isten a kezdet kezdetén megteremtette az embert, nem az volt a terve, hogy engedje, hogy az embert megteremtése után megkísértse a kígyó, majd megátkozza az embert és a kígyót is. Valójában nem volt ilyen terve; egyszerűen a dolgok alakulása adott Neki új munkát a teremtés művében. Miután Jahve elvégezte ezt a munkát Ádámon és Éván a földön, az emberiség több ezer éven át tovább fejlődött, mígnem „Amikor látta Jahve, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta Jahve, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. [...] De Nóé kegyelmet talált Jahve előtt.” Ebben az időben Jahvénak még több új munkája támadt, mivel az Általa teremtett emberiség, miután megkísértette a kígyó, túlságosan bűnössé vált. Ilyen körülmények között Jahve az egész emberiség köréből Nóé családját választotta ki, hogy megkímélje, majd elvégezte munkáját, amely özönvízzel pusztította el a világot. Az emberiség továbbra is ugyanilyen módon fejlődött mind a mai napig, egyre romlottabbá vált, és amikor eljön az ideje annak, hogy az emberi fejlődés elérje a tetőpontját, az az emberiség végét fogja jelenteni. A kezdet kezdetétől egészen a világ végéig az Ő munkájának benső igazsága mindig ilyen volt, és mindig ilyen lesz. Ugyanígy soroltatnak majd osztályokba az emberek fajtájuk szerint; egyáltalán nincs minden egyes ember a kezdet kezdetétől eleve egy bizonyos kategóriához rendelve; inkább mindenki fokozatosan kerül a maga kategóriájába, csak miután keresztülmegy egy fejlődési folyamaton. Végül mindenki, akinek nem lehet elhozni a teljes üdvösséget, visszakerül az „őseihez”. Istennek az emberiség körében végzett munkája egyáltalán nem volt előkészítve a világ teremtésekor; hanem a dolgok fejlődése tette lehetővé Isten számára, hogy lépésről lépésre, egy valóságosabb és gyakorlatiasabb módon végezze munkáját az emberiség között. Például Jahve Isten nem azért teremtette a kígyót, hogy megkísértse az asszonyt; ez nem volt az Ő konkrét terve, sem olyasmi, amit Ő szándékosan eleve elrendelt volna. Mondhatni, ez egy váratlan fordulat volt. Így hát emiatt történt, hogy Jahve kiűzte Ádámot és Évát az Éden kertjéből, és megfogadta, hogy soha többé nem teremt embert. Az emberek azonban csak ezen az alapon fedezik fel Isten bölcsességét. Pontosan úgy van, ahogy korábban mondtam: „Bölcsességemet a Sátán cselszövéseire építve gyakorolom.” Bármennyire is megromlik az emberiség, és bárhogy is kísérti őket a kígyó, Jahvénak még mindig megvan a bölcsessége; így amióta megteremtette a világot, mindig új munkával foglalatoskodik, és e munka egy lépése sem ismétlődött meg soha. A Sátán folyton újabb és újabb cselszövésekbe fogott, az emberiséget folyamatosan megrontotta, Jahve Isten pedig szüntelenül végezte bölcs munkáját. Soha nem vallott kudarcot, és soha nem szűnt meg munkálkodni, amióta csak megteremtette a világot. Miután az embereket megrontotta a Sátán, Ő tovább munkálkodott közöttük, hogy legyőzze őt: az ellenséget, aki a romlottságuk forrása volt. Ez a csata a kezdetektől fogva tombol, és a világ végéig folytatódik. Mindezen munka végzése közben Jahve Isten nemcsak azt engedte meg, hogy a Sátán által megrontott emberek részesüljenek az Ő nagyszerű üdvösségében, de azt is, hogy meglássák az Ő bölcsességét, mindenhatóságát és tekintélyét. Ráadásul a végén azt is lehetővé teszi majd számukra, hogy meglássák az Ő igazságos természetét – amely a gonoszokat megbünteti, a jókat pedig megjutalmazza. Ő a mai napig vívja csatáját a Sátánnal, és sohasem szenvedett vereséget. Azért van ez így, mert Ő bölcs Isten, és bölcsességét a Sátán cselszövései alapján gyakorolja. Ezért Isten nemcsak a mennyben vet alá mindent az Ő hatalmának, hanem a földön is mindent lábának zsámolya alatt tart, nem utolsósorban pedig eléri, hogy a gonoszokat, akik támadják és zaklatják az emberiséget, utolérje az Ő fenyítése. Mindezen munkának az eredményei az Ő bölcsességének köszönhetően valósulnak meg. Ő sohasem nyilvánította ki bölcsességét az emberiség létezése előtt, mivel nem voltak ellenségei sem a mennyben, sem a földön, sem sehol az egész világegyetemben, és nem voltak sötét erők, amelyek a természetben bármit megtámadtak volna. Miután az arkangyal elárulta Őt, Ő megteremtette az emberiséget a földön, és az emberiség miatt kezdte meg hivatalosan évezredes háborúját a Sátánnal, az arkangyallal – egy háborút, amely minden egymást követő szakaszában egyre hevesebben dúl. Az Ő mindenhatósága és bölcsessége ezen szakaszok mindegyikében jelen van. Csak akkor lett tanúja minden a mennyben és a földön Isten bölcsességének, mindenhatóságának, különösen pedig Isten valóságos voltának. Ő mindmáig ugyanezen a valóságos módon végzi munkáját; ráadásul, miközben munkáját végzi, kinyilvánítja bölcsességét és mindenhatóságát is. Megengedi nektek, hogy meglássátok munkája minden szakaszának belső igazságát, hogy meglássátok, pontosan hogyan lehet megmagyarázni Isten mindenhatóságát, továbbá, hogy meglássátok Isten valóságosságának döntő magyarázatát.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tudnod kell, hogyan fejlődött az egész emberiség a mai napig)

Isten napi igéi  148. szemelvény

A Szentlélek munkája mindig spontán módon történik; Ő bármikor képes megtervezni munkáját, és végrehajtani is bármikor képes. Miért mondom mindig, hogy a Szentlélek munkája életszerű, mindig új, sohasem régi, és mindig olyan friss, amilyen csak lehet? Az Ő munkája még nem volt tervben a világ teremtésekor; egyáltalán nem így történt! A munka minden egyes lépése a maga idejére éri el a megfelelő hatást, és a lépések nem szakítják félbe egymást. Azok a tervek, amelyekre esetleg gondolsz, sokszor egyszerűen nyomába sem érnek a Szentlélek legutóbbi munkájának. Az Ő munkája nem olyan egyszerű, mint az ember gondolja, de nem is olyan bonyolult, mint az ember képzeli – abból áll, hogy az embereket bárhol és bármikor az aktuális szükségleteiknek megfelelően látja el. Senki nincs jobban tisztában az emberek lényegével, mint Ő, és pontosan ezért van az, hogy semmi nem felel meg olyan jól az emberek valós szükségleteinek, mint az Ő munkája. Ezért az ember szemszögéből úgy látszik, mintha Ő több ezer évvel előre megtervezte volna munkáját. Ahogy Ő most köztetek munkálkodik, miközben figyeli, hogy milyen állapotban vagytok, mindvégig munkálkodva és beszélve, mindig pontosan tudja, mit mondjon, amikor az egyes állapottípusokkal találkozik, és éppen azokat a szavakat mondja ki, amelyekre az embereknek szükségük van. Vegyük az Ő munkájának első lépését: a fenyítés idejét. Ezután Isten annak alapján bonyolította le munkáját, ami az emberekben megnyilvánult: lázadó természetük alapján, a belőlük felszínre került pozitív állapotok, valamint a negatív állapotok alapján, illetve a legalacsonyabb küszöb alapján, ameddig az emberek bukhattak, amikor ezek a negatív állapotok elértek egy bizonyos pontra; és ezeket a dolgokat ragadta meg, hogy sokkal jobb eredményt érjen el munkájában. Vagyis Ő annak alapján végzi fenntartó munkáját az emberek között, hogy akkor éppen milyen a pillanatnyi állapotuk; munkájának minden egyes lépését az emberek aktuális állapota szerint hajtja végre. Az egész teremtés az Ő kezében van; hogyne ismerné hát őket? Isten az elvégzendő munka következő lépését bárhol és bármikor az emberek állapotának megfelelően hajtja végre. Ez a munka egyáltalán nem volt évezredekkel előre megtervezve; ez emberi elképzelés! Ő úgy munkálkodik, hogy közben megfigyeli munkájának hatásait, így munkája folyamatosan mélyül és fejlődik; minden egyes alkalommal akkor valósítja meg munkájának következő lépését, miután megfigyelte munkája eredményeit. Sok mindent felhasznál, hogy fokozatosan valósítsa meg az átmenetet, és új munkáját az idők folyamán láthatóvá tegye az emberek számára. Ez a munkamódszer képes gondoskodni az emberek szükségleteiről, mivel Isten túlságosan is jól ismeri az embereket. Így hajtja végre munkáját a mennyből. Hasonlóképpen a megtestesült Isten is ugyanígy munkálkodik, az adott körülményeknek megfelelően tesz intézkedéseket és munkálkodik az emberek között. Munkájának egy részletét sem rendezte el a világ teremtése előtt, és nem is tervezte meg előre aprólékosan. Kétezer évvel a világ teremtése után Jahve látta, hogy az emberiség olyannyira megromlott, hogy Ézsaiás próféta szája által megjövendölte: a Törvény Korának végeztével Jahve a Kegyelem Korában hajtja majd végre az emberiség megváltásának munkáját. Ez Jahve terve volt, természetesen, de ez a terv is azoknak a körülményeknek megfelelően készült, amelyeket Ő abban az időben megfigyelt; bizonyosan nem gondolt erre azonnal, mihelyt megteremtette Ádámot. Ézsaiás pusztán kimondott egy próféciát, Jahve azonban nem végezte el ennek a munkának az előzetes előkészületeit a Törvény Korában; hanem a Kegyelem Korának kezdetén indította útjára, amikor a hírnök megjelent József álmában, hogy megvilágosítsa őt az üzenettel, mely szerint Isten testté lesz, és csak ekkor kezdődött meg az Ő megtestesülésének munkája. Isten nem készült fel az Ő megtestesülésének munkájára azonnal, mihelyt megteremtette a világot, ahogy az emberek képzelik; csak annak alapján hozott döntést erről, hogy milyen fokra jutott el az emberiség fejlődése, és hogy hogy állt az Ő háborúja a Sátán ellen.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tudnod kell, hogyan fejlődött az egész emberiség a mai napig)

Isten napi igéi  149. szemelvény

Amikor Isten testté lesz, az Ő Lelke leszáll egy emberre; más szóval: Isten Lelke fizikai testbe öltözik. Ő azért jön el, hogy elvégezze munkáját a földön, nem azért, hogy bizonyos korlátozott lépéseket hozzon magával; az Ő munkája teljesen korlátlan. A Szentlélek által a testben végzett munkát továbbra is munkájának eredményei határozzák meg, Ő pedig ezek segítségével határozza meg, milyen hosszú ideig fog munkálkodni testben való léte folyamán. A Szentlélek közvetlenül kinyilvánítja munkájának minden egyes lépését, közben folyamatosan vizsgálva munkáját; ez a munka egyáltalán nem olyan természetfeletti, hogy az emberi képzelet határait feszegetné. Olyan ez, mint Jahve munkája a menny és a föld és minden dolog megteremtésekor; egyszerre tervezett és munkálkodott. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, létrejött a reggel és az este – ez egy napot vett igénybe. A második napon megteremtette az eget, ami szintén egy napot vett igénybe; majd megteremtette a földet, a tengereket és minden teremtményt, amely benépesíti azokat, és ezzel eltelt egy újabb nap. Ez a hatodik napig folytatódott, amelyen Isten megteremtette az embert, és megengedte, hogy ő irányítson minden dolgot a földön. Azután a hetedik napon, amikor befejezte minden dolog megteremtését, megpihent. Isten megáldotta a hetedik napot, és szent napnak nyilvánította. Csak akkor döntötte el, hogy megalapítja ezt a szent napot, amikor már minden dolgot megteremtett, nem pedig azok megteremtése előtt. Ezt a munkát szintén spontán módon végezte el; mielőtt mindent megteremtett volna, nem döntötte el, hogy hat nap alatt fogja megteremteni a világot, a hetediken pedig majd megpihen; mindez egyáltalán nem felel meg a tényeknek. Ilyesmit nem mondott és nem is tervezett. Egyáltalán nem mondta, hogy minden dolog megteremtése a hatodik napon készül majd el, Ő pedig megpihen a hetediken; hanem annak megfelelően teremtett, hogy akkor éppen mit látott jónak. Mihelyt befejezte minden dolog megteremtését, már a hatodik nap volt. Ha tehát az ötödik napon fejezte volna be minden dolog megteremtését, a hatodik napot nyilvánította volna szent nappá. Viszont valóban a hatodik napon fejezte be minden dolog megteremtését, ezért a hetedik nap lett szent nap, ami mindmáig így is maradt. Tehát az Ő jelenlegi munkája is ugyanezen a módon valósul meg. Ő a ti helyzeteteknek megfelelően beszél hozzátok és gondoskodik rólatok. Vagyis a Lélek az emberek körülményei szerint beszél és munkálkodik; minden fölött őrködik, és bármikor, bárhol munkálkodik. Amit Én teszek, mondok, rátok helyezek és rátok ruházok, az kivétel nélkül mindig az, amire szükségetek van. Így az Én munkám sehol sem válik külön a valóságtól; teljes egészében valós, mivel ti mindnyájan tudjátok, hogy „Isten Lelke őrködik minden felett”. Ha mindez előre eldöntetett volna, nem lett volna túlságosan is előrecsomagolt? Te úgy gondolod, hogy Isten hat teljes évezredre kidolgozta terveit, majd eleve elrendelte, hogy az emberiség lázadó, ellenálló, becstelen és csalárd legyen, illetve a test romlottsága, sátáni természet, a szemek kívánsága és egyéni gyarlóságok jellemezzék. Ebből Isten semmit nem rendelt el eleve, hanem a Sátán megrontásának következtében történt mindez. Egyesek azt mondhatnák: „Hát nem volt Isten markában a Sátán is? Isten eleve elrendelte, hogy a Sátán ilyen módon megrontsa az embert, és ezt követően végezte Isten a munkáját az emberek között.” Isten tényleg eleve elrendelné, hogy a Sátán megrontsa az emberiséget? Isten nagyon is szeretné engedni, hogy az emberiség normálisan éljen – hát valóban megzavarná az életüket? Ha így van, nem lenne hiábavaló erőfeszítés legyőzni a Sátánt és megmenteni az emberiséget? Hogyan lehetett volna eleve elrendelve az emberiség lázadó természete? Ez olyasmi, ami a Sátán zavarása miatt történt – akkor hogyan rendelhette volna el Isten? Az Isten markában lévő Sátán, akit ti elképzeltek, nagyon is különbözik attól az Isten markában lévő Sátántól, akiről én beszélek. A ti állításaitok szerint, hogy „Isten mindenható, és a Sátán az Ő kezében van”, a Sátán soha nem árulhatná el Őt. Nem azt mondtad, hogy Isten mindenható? A ti tudásotok túl elvont, és semmi köze a valósághoz; az ember sohasem fürkészheti ki Isten gondolatait, sem az Ő bölcsességét nem értheti meg! Isten mindenható; ez egyáltalán nem hamis állítás. Az arkangyal azért árulta el Istent, mert Isten kezdetben részt adott neki a hatalomból. Ez természetesen váratlan esemény volt, éppúgy, mint amikor Éva engedett a kígyó kísértésének. Viszont akárhogyan is hajtja végre a Sátán az árulását, akkor sem oly mindenható, mint Isten. Ahogy mondtátok, a Sátán csak hatalmas; bármit tesz is, Isten hatalma mindig legyőzi őt. Ez az igazi jelentése a mondásnak: „Isten mindenható, és a Sátán az Ő kezében van.” Ezért a Sátán elleni háborút lépésről lépésre kell megvívni. Továbbá Isten az Ő munkáját a Sátán cselvetéseire válaszul tervezi meg – vagyis az adott korszakhoz illő módon hozza el az üdvösséget az emberiségnek, és nyilvánítja ki mindenhatóságát és bölcsességét. Hasonlóképpen az utolsó napok munkája sem volt eleve elrendelve a korai időkben, a Kegyelem Kora előtt. Az eleve elrendelés nem ilyen rendezett módon történik, hogy Isten először is megváltoztatja az ember külső beállítottságát; másodszor aláveti az embert az Ő fenyítésének és próbatételeinek; harmadszor eléri, hogy az ember keresztülmenjen a halál próbatételén; negyedszer megadja az embernek, hogy megtapasztalhassa az Isten iránti szeretet idejét, és kifejezésre juttassa a teremtett lény elszántságát; ötödször lehetővé teszi az ember számára, hogy meglássa Isten akaratát, és teljesen megismerje Őt; legvégül pedig tökéletessé teszi az embert. Ő nem a Kegyelem Korában tervezte meg mindezt, hanem a jelenkorban kezdte el megtervezni. A Sátán munkálkodik, ahogy Isten is. A Sátán kifejezésre juttatja romlott beállítottságát, míg Isten egyenes módon beszél, és létfontosságú dolgokat nyilvánít ki. Ez a ma folyamatban lévő munka, a munka alapelve pedig ugyanaz, amit régen, a világ teremtése után használt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tudnod kell, hogyan fejlődött az egész emberiség a mai napig)

Isten napi igéi  150. szemelvény

Isten először megteremtette Ádámot és Évát, és egy kígyót is teremtett. Ez a kígyó volt a legmérgezőbb minden dolog közül; méreg volt a testében, amelynek segítségével a Sátán kihasználta őt. A kígyó kísértette meg Évát, hogy bűnt kövessen el. Éva után Ádám is elkövette a bűnt, és ekkor mindketten képesek lettek különbséget tenni jó és gonosz között. Ha Jahve tudta, hogy a kígyó meg fogja kísérteni Évát, Éva pedig meg fogja kísérteni Ádámot, akkor miért helyezte mindannyiukat ugyanabba a kertbe? Ha képes volt megjósolni ezeket a dolgokat, akkor miért teremtett kígyót, és miért helyezte az Éden kertjébe? Miért volt az Éden kertjében gyümölcs a jó és gonosz tudásának fájáról? Az Ő szándéka volt, hogy egyenek a gyümölcsből? Amikor Jahve eljött, sem Ádám, sem Éva nem mert szembenézni Vele, Jahve pedig csak ekkor tudta meg, hogy gyümölcsöt ettek a jó és gonosz tudásának fájáról, és a kígyó csalárdságának áldozatául estek. Végül megátkozta a kígyót, és megátkozta Ádámot és Évát is. Amikor ők ketten ettek a fa gyümölcséből, Jahve egyáltalán nem tudott arról, hogy ezt teszik. Az emberiség annyira megromlott, hogy gonosz és szexuálisan kicsapongó lett, és egészen odáig fajult, hogy minden, amit a szívükben dédelgettek, gonosz és igazságtalan volt; mocsok volt mind. Jahve ezért megbánta, hogy megteremtette az emberiséget. Ezután elvégezte munkáját, amely özönvízzel pusztította el a világot, és ezt csak Nóé és fiai élték túl. Bizonyos dolgok valójában nem olyan magasan fejlettek és természetfelettiek, mint az emberek képzelnék. Egyesek azt kérdezik: „Ha egyszer Isten tudta, hogy az arkangyal el fogja árulni Őt, miért teremtette meg?” Ezek a tények: A föld létezése előtt az arkangyal volt a legnagyobb a menny angyalai közül. Joghatósággal rendelkezett a menny összes angyala fölött; ezt a hatalmat adta neki Isten. Istent leszámítva ő volt a legnagyobb a menny angyalai közül. Később, miután Isten megteremtette az emberiséget, lenn a földön az arkangyal még nagyobb árulást követett el Isten ellen. Azt mondom, hogy elárulta Istent, mert ő akarta irányítani az emberiséget, és felül akarta múlni Isten hatalmát. Az arkangyal volt az, aki bűnre kísértette Évát, és azért tette, mert meg akarta alapítani saját királyságát a földön, és rá akarta venni az embereket, hogy fordítsanak hátat Istennek, és helyette az arkangyalnak engedelmeskedjenek. Az arkangyal látta, hogy mennyi minden engedelmeskedhetne neki – az angyalok éppúgy, mint a földi emberek. A madarakra és vadakra, fákra, erdőkre, hegyekre, folyókra és minden dologra a földön az emberek – vagyis Ádám és Éva – viseltek gondot, míg Ádám és Éva az arkangyalnak engedelmeskedett. Ezért az arkangyal arra vágyott, hogy felülmúlja Isten hatalmát, és elárulja Istent. Ezután sok angyalnak állt az élére az Isten elleni lázadásban, akik később különféle tisztátalan szellemek lettek. Azt, amivé az emberiség mára vált, talán nem az arkangyal megrontása okozta? Az emberek ma csak azért olyanok, amilyenek, mert az arkangyal elárulta Istent, és megrontotta az emberiséget. Ez a lépésről lépésre haladó munka közel sem olyan elvont és egyszerű, mint az emberek képzelnék. A Sátánnak oka volt arra, hogy árulását elkövesse, az emberek mégis képtelenek belátni ezt az egyszerű tényt. Isten, aki a mennyet és a földet és minden dolgot megteremtett, miért teremtette meg a Sátánt is? Ha egyszer Isten ennyire megveti a Sátánt, és a Sátán az Ő ellensége, akkor miért teremtette meg a Sátánt? A Sátán megteremtése által nem ellenséget teremtett? Isten tulajdonképpen nem ellenséget teremtett, hanem egy angyalt teremtett, később pedig ez az angyal elárulta Őt. Olyan magas státuszra tett szert, hogy kedve támadt elárulni Istent. Mondhatni, ez egy egybeesés volt, de ugyanakkor elkerülhetetlen is. Hasonló ahhoz, hogy egy ember elkerülhetetlenül meghal, miután elérte az érettség egy bizonyos pontját; egyszerűen ebbe a szakaszba léptek a dolgok. Néhány oktalan bolond így beszél: „Ha egyszer a Sátán az ellenséged, miért teremtetted meg? Hát nem tudtad, hogy az arkangyal el fog árulni Téged? Nem látsz el örökkévalóságtól örökkévalóságig? Nem ismerted az arkangyal természetét? Ha egyszer nyilvánvalóan tudtad, hogy el fog árulni Téged, miért csináltál arkangyalt belőle? Nemcsak elárult Téged, de sok más angyalt is magával vitt, és leszállt a halandók világába, hogy megrontsa az emberiséget, Te pedig mind a mai napig képtelen voltál befejezni hatezer éves irányítási tervedet.” Helytállóak ezek a szavak? Amikor így gondolkodsz, nem okozol magadnak a szükségesnél több problémát? Mások pedig ezt mondják: „Ha a Sátán nem rontotta volna meg az emberiséget egészen a mai napig, Isten nem hozott volna ilyen üdvösséget az emberiségnek. Ily módon Isten bölcsessége és mindenhatósága láthatatlan lett volna; hol nyilvánulhatott volna meg az Ő bölcsessége? Isten ezért teremtett emberi fajt a Sátán számára, hogy később kinyilváníthassa mindenhatóságát – máskülönben hogyan fedezhetné fel az ember Isten bölcsességét? Ha az ember nem állna ellen Istennek, vagy nem lázadna Ellene, nem volna szükség az Ő tetteinek kinyilvánítására. Ha az egész teremtett világ kész lenne imádni Őt és alávetni magát Neki, Istennek nem lenne munkája.” Ez még távolabb esik a valóságtól, hiszen Istenben nincs semmi mocskos, így nem is teremthet mocskot. Ő most csak azért nyilvánítja ki tetteit, hogy legyőzze ellenségét, hogy megmentse az embereket, akiket Ő teremtett, és hogy legyőzze a démonokat és a Sátánt, akik gyűlölik és elárulják Istent, és ellenállnak Neki, és akik a kezdet kezdetén az Ő uralma alatt álltak, és Hozzá tartoztak. Isten le akarja győzni ezeket a démonokat, és ennek során ki akarja nyilvánítani mindenhatóságát minden dolog előtt. Most az emberiség és minden a földön a Sátán hatalma alatt van, és a gonoszok hatalma alatt hever. Isten minden dolog előtt ki akarja nyilvánítani az Ő cselekedeteit, hogy az emberek megismerjék Őt, és ezáltal legyőzze a Sátánt, és teljes diadalt arasson ellenségei fölött. E munkának a teljessége az Ő cselekedeteinek kinyilvánítása által valósul meg. Minden, amit Ő teremtett, a Sátán hatalma alatt van, ezért Isten ki akarja nyilvánítani nekik mindenhatóságát, ezáltal legyőzve a Sátánt. Ha a Sátán nem lenne, Neki nem kellene kinyilvánítania tetteit. Ha a Sátán zavarása nem lenne, Isten megteremtette volna az emberiséget, és elvezette volna őket az Éden kertjébe, hogy ott éljenek. A Sátán árulása előtt Isten miért nem nyilvánította ki soha minden tettét az angyaloknak vagy az arkangyalnak? Ha kezdetben minden angyal és az arkangyal is ismerte volna Istent, és alávetette volna magát Neki, akkor Isten nem hajtotta volna végre munkájának ezeket az értelmetlen cselekedeteit. A Sátán és a démonok létezése miatt az emberek is ellenszegültek Istennek, és csordultig tele vannak lázadó beállítottsággal. Isten ezért akarja kinyilvánítani cselekedeteit. Mivel háborút akar vívni a Sátán ellen, saját hatalmának és összes cselekedetének segítségével kell legyőznie őt; ily módon az üdvösség munkája, amelyet Ő az emberek között végez, lehetővé teszi majd számukra, hogy meglássák bölcsességét és mindenhatóságát. Az Isten által ma végzett munka értelmes, és semmilyen módon nem hasonlít arra, amelyre egyesek céloznak, amikor azt mondják: „Nem ellentmondásos az Általad végzett munka? A munkának ez az egymásutánisága nem csupán egy gyakorlat, hogy zavart kelts saját Magadnak? Megteremtetted a Sátánt, majd megengedted, hogy eláruljon Téged, és ellenszegüljön Neked. Megteremtetted az embereket, aztán átadtad őket a Sátánnak, amikor megengedted Ádám és Éva megkísértését. Ha egyszer mindezt készakarva tetted, miért gyűlölöd még mindig az emberiséget? Miért utálod a Sátánt? Talán ők nem mindannyian a Te műveid? Mit gyűlölhetnél rajtuk?” Jó néhány oktalan ember mond ilyesmiket. Szeretni kívánják Istent, de mélyen legbelül panaszkodnak Istenről. Micsoda ellentmondás! Nem érted az igazságot, túl sok természetfeletti gondolat jár a fejedben, sőt azt állítod, hogy Isten hibázott – mennyire oktalan vagy! Nem Isten hibázott, hanem te vagy az, aki az igazsággal babrál! Egyesek ráadásul újra meg újra így panaszkodnak: „Te teremtetted meg a Sátánt, és Te hajítottad le a Sátánt az emberek közé és adtad át őket neki. Mihelyt az embereknek sátáni természete lett, Te nem bocsátottál meg nekik; épp ellenkezőleg, bizonyos mértékig gyűlölted őket. Először bizonyos mértékig szeretted őket, de most utálod őket. Te gyűlölted az emberiséget, de az is Te vagy, aki szerette az emberiséget. Most akkor mi folyik itt? Ez nem ellentmondás?” Függetlenül attól, honnan nézitek, ez történt a mennyben; így árulta el az arkangyal Istent, így romlott meg az emberiség, és így folytatták az emberek mindmáig. Függetlenül attól, hogyan fogalmazzátok meg, ez a teljes történet. Meg kell azonban értenetek, hogy ennek a munkának, amelyet Isten ma végez, az egész mögöttes célja az, hogy megmentsen benneteket, és legyőzze a Sátánt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tudnod kell, hogyan fejlődött az egész emberiség a mai napig)

Isten napi igéi  151. szemelvény

Isten az emberek irányítása révén győzi le a Sátánt. A Sátán azáltal, hogy megrontja az embereket, lezárja a sorsukat, és megzavarja Isten munkáját. Másfelől Isten munkája az emberiség üdvössége. Van-e olyan lépése az Isten által végzett munkának, amelynek célja nem az emberiség megmentése? Van-e olyan lépése, amelynek nem az a célja, hogy megtisztítsa az embereket, elérje, hogy igaz módon viselkedjenek, és szerethető emberek módjára éljenek? A Sátán azonban nem így tesz. Megrontja az emberiséget; folyamatosan végzi az emberiség megrontásának munkáját az egész világegyetemben. Természetesen Isten is végzi a saját munkáját, rá sem hederítve a Sátánra. Bármekkora is a Sátán hatalma, azt a hatalmat akkor is Istentől kapta; Isten egyszerűen nem adta neki az összes hatalmát, így bármit tesz is a Sátán, sohasem múlhatja felül Istent, és mindig Isten markában lesz. A mennyben Isten még egy cselekedetét sem nyilvánította ki. A Sátánnak csak egy kis adag hatalmat adott, és megengedte neki, hogy ellenőrzést gyakoroljon a többi angyal fölött. Ezért bármit tesz is a Sátán, nem múlhatja felül Isten hatalmát, mert az a hatalom, amelyet Isten eredetileg adott neki, korlátozott. Miközben Isten munkálkodik, a Sátán megzavarja. Az utolsó napokban vége lesz a zavarásainak; hasonlóképpen Isten munkája is véget ér, és az embereknek az a fajtája, amelyet Isten teljessé akar tenni, teljessé lesz. Isten pozitívan irányítja az embereket; az Ő élete élő víz, mérhetetlen és határtalan. A Sátán bizonyos mértékig megrontotta az embert; végül az élet élő vize teljessé teszi majd az embert, a Sátán pedig nem avatkozhat bele, és nem végezheti el a maga munkáját. Így Isten képes lesz teljesen megnyerni magának ezeket az embereket. A Sátán még most sem hajlandó ezt elfogadni; folyamatosan szembefordul Istennel, de Ő rá sem hederít. Isten ezt mondta: „Győzelmet fogok aratni a Sátán összes sötét erői és az összes sötét befolyás fölött.” Ezt a munkát kell elvégeznie a testben, és a megtestesülés is ettől nyeri el jelentőségét: azaz be kell fejeznie a Sátán legyőzésének munkafázisát az utolsó napokban, és el kell törölnie mindent, ami a Sátánhoz tartozik. Isten győzelme a Sátán fölött elkerülhetetlen! Valójában a Sátán már régen kudarcot vallott. Amikor az evangélium mindenfelé terjedni kezdett a nagy vörös sárkány földjén – vagyis amikor a megtestesült Isten megkezdte munkáját, és ez a munka megindult –, a Sátán megsemmisítő vereséget szenvedett, mert a megtestesülés célja éppen a Sátán legyőzése volt. Mihelyt a Sátán meglátta, hogy Isten ismét megtestesült, és elkezdte megvalósítani az Ő munkáját, amelyet semmiféle erő nem állíthatott meg, megrökönyödött e munka láttán, és nem mert további bajkeverésbe kezdeni. Először úgy gondolta a Sátán, hogy neki is bőven jutott a bölcsességből, és félbeszakította, megzavarta Isten munkáját; arra azonban nem számított, hogy Isten újra megtestesül majd, sem arra, hogy Isten az Ő munkája során a Sátán lázadó természetét fogja felhasználni, hogy kinyilatkoztatásként és ítéletként szolgáljon az emberiség számára, ezáltal meghódítva az embereket és legyőzve a Sátánt. Isten bölcsebb, mint a Sátán, és az Ő munkája messze felülmúlja őt. Ezért, ahogy korábban kijelentettem: „A munka, amelyet Én végzek, a Sátán cselvetéseire válaszként valósul meg; végül majd kinyilvánítom mindenhatóságomat és a Sátán tehetetlenségét.” Isten mindenki szeme előtt fogja végezni munkáját, míg a Sátán hátul kullog, amíg végül végleg elpusztul – azt sem fogja tudni, mi ütött belé! Csak akkor fog ráébredni az igazságra, amikor már megtört és összezúzódott, addigra pedig már el is hamvadt a tűz tavában. Vajon nem lesz akkor teljesen meggyőzve? Akkor ugyanis már nem lesz a Sátánnak több trükkje, amelyet előkaphat!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tudnod kell, hogyan fejlődött az egész emberiség a mai napig)

Isten napi igéi  152. szemelvény

Isten munkája az emberek között elválaszthatatlan az embertől, mert az ember ennek a munkának a tárgya és Isten egyetlen olyan teremtménye, aki bizonyságot tehet Istenről. Az ember élete és az ember valamennyi tevékenysége elválaszthatatlan Istentől, és teljesen Isten keze irányítja őket, és még az is elmondható, hogy egyetlen személy sem létezhet Istentől függetlenül. Ezt senki sem tagadhatja, mert ez egy tény. Mindaz, amit Isten tesz, az emberiség hasznára van, és a Sátán mesterkedései ellen irányul. Minden, amire az embernek szüksége van, Istentől jön, és Isten az ember életének forrása. Így az ember egyszerűen képtelen elválni Istentől. Továbbá, Istennek sosem állt szándékában különválni az embertől. Isten az egész emberiség érdekében végzi munkáját, és az Ő gondolatai mindig kedvesek. Az ember számára tehát Isten munkája és Isten gondolatai (azaz Isten akarata) egyaránt „látomások”, amelyeket az embernek meg kellene ismernie. Az ilyen látomások Isten irányítását is jelentik, és olyan munkát, amit ember képtelen elvégezni. Eközben a követelményeket, amelyeket Isten a munkája során az emberrel szemben támaszt, az ember „gyakorlatának” nevezzük. A látomások Magának Istennek a munkái, vagyis az Ő akarata az emberiség számára, avagy az Ő munkájának célja és jelentősége. A látomásokat az irányítás részének is hívhatjuk, mert ez az irányítás Isten munkája, és az emberre irányul, ami azt jelenti, hogy ez az a munka, amit Isten végez az emberek között. Ez a munka a bizonyíték és az ösvény, amelyen át az ember megismeri Istent, és amely az ember számára a lehető legnagyobb jelentőséggel bír. Ha az emberek ahelyett, hogy Isten munkájának megismerésére figyelnének, csak az Istenben való hit doktrínáira figyelnek, vagy jelentéktelenül csekély részletekre, akkor egyszerűen nem fogják megismerni Istent, sőt mi több, nem lesznek Isten szíve szerint valók. Isten ama munkáját, amely mérhetetlenül nagy segítségére van az embernek Isten megismerésében, látomásoknak hívjuk. E látomások képezik Isten munkáját, Isten akaratát, valamint Isten munkájának céljait és jelentőségét; ezek mind hasznosak az ember számára. A gyakorlat arra utal, amit az embernek kell elvégeznie, amit az Istent követő teremtményeknek kell megtenniük, és ez egyúttal az ember kötelessége is. Amit az embernek tennie kell, az nem olyasmi, amit az ember már kezdettől fogva értett, hanem az, amit Isten az Ő munkája során megkövetel az embertől. Ezek a követelmények fokozatosan egyre mélyebbek és egyre emelkedettebbek lesznek, ahogy Isten munkálkodik. A Törvény Korában például az embernek a törvényt kellett követnie, a Kegyelem Korában pedig a keresztet kellett hordoznia. A Királyság Kora más: az emberrel szemben támasztott követelmények magasabbak, mint a Törvény Korában és a Kegyelem Korában voltak. Ahogy a látomások egyre emelkedettebbé válnak, úgy az emberrel szemben támasztott követelmények egyre magasabbak, egyre tisztábbak és valóságosabbak lesznek. Ugyanígy a látomások is egyre valóságosabbá válnak. E sok valódi látomás nem csupán azt mozdítja elő, hogy az ember engelmeskedjen Istennek, hanem ezen túlmenően ahhoz is hozzájárul, hogy megismerje Istent.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

Isten napi igéi  153. szemelvény

Az előző korokkal összehasonlítva Isten munkája a Királyság Korában gyakorlatiasabb, még inkább az ember lényegét és a beállítottságában bekövetkező változásokat célozza meg, és még inkább képes bizonyságot tenni Magáról Istenről mindazok számára, akik Őt követik. Más szóval, a Királyság Kora alatt, munkálkodása során Isten jobban megmutatkozik az embernek, mint a múltban bármikor, ami azt jelenti, hogy az ember által megismerendő látomások magasabbak, mint bármely előző korban voltak. Mivel Isten munkája az emberek között eddig példa nélküli területekre lépett be, az ember által megismert látomások az egész irányítási munka során a Királyság Korában a legmagasabbak. Isten munkája precedens nélküli területekre lépett be, és így az ember által megismerendő látomások lettek minden látomás közül a legmagasabb rendűek, és az ember ebből eredő gyakorlata szintén magasabb, mint bármely előző korban, mert az ember gyakorlata a látomásokkal lépést tartva változik, a látomások tökéletesítése pedig az emberrel szemben támasztott követelmények tökéletesítését is jelenti. Amint Isten teljes irányítása megáll, úgy az ember gyakorlata is megszűnik, és Isten munkája nélkül az embernek nem lesz más választása, mint az, hogy a múlt doktrínáihoz ragaszkodjon, máskülönben egyszerűen nem lesz hová fordulnia. Új látomások nélkül nem lesz több új emberi gyakorlat; teljes látomások nélkül nem lesz tökéletes emberi gyakorlat; magasabb látomások nélkül az embernek nem lesz magasabb szintű gyakorlata. Az ember gyakorlata Isten lépései mentén változik, és hasonlóképpen az ember tudása és tapasztalata is Isten munkája mentén változik. Függetlenül attól, hogy az ember mi mindenre képes, továbbra is elválaszthatatlan Istentől, és ha Isten akár csak egy pillanatra is abbahagyná a munkát, az ember azonnal meghalna haragjától. Az embernek nincs mivel dicsekednie, mert nem számít, milyen magas szintű az ember mai ismerete, nem számít, milyen mélyek a tapasztalatai, ő elválaszthatatlan Isten munkájától, mivel az ember gyakorlata és az, amire Istenben való hitében törekednie kellene, elválaszthatatlanok a látomásoktól. Isten munkájának minden esetében vannak olyan látomások, amelyeket az embernek meg kell ismernie, és ezeket követve megfelelő követelményeket támasztanak az emberrel szemben. Ha e látomások nem szolgálnának alapul, az ember egyszerűen képtelen lenne a gyakorlatra, és arra sem lenne képes, hogy megingathatatlanul kövesse Istent. Ha az ember nem ismeri Istent vagy nem érti Isten akaratát, akkor mindaz, amit az ember tesz, hiábavaló, és nem alkalmas Isten jóváhagyására. Mindegy, milyen bőségesek az ember ajándékai, ő akkor is elválaszthatatlan Isten munkájától és Isten útmutatásától. Nem számít, milyen jók az ember cselekedetei, vagy hogy hány tettet visz véghez az ember, azok akkor sem helyettesíthetik Isten munkáját. És így az ember gyakorlata semmilyen körülmények között nem választható el a látomásoktól. Azoknak, akik nem fogadják el az új látomásokat, nincs új gyakorlatuk. Az ő gyakorlatuknak semmi köze az igazsághoz, mert doktrínát követnek, és a halott törvényhez ragaszkodnak; egyáltalán nincsenek új látomásaik, és ennek eredményeként az új korból semmit nem ültetnek a gyakorlatba. Elvesztették a látomásokat, eközben a Szentlélek munkáját is elveszítették, és elveszítették az igazságot. Azok, akik nélkülözik az igazságot, az abszurditás ivadékai, a Sátán megtestesítői ők. Nem számít, hogy milyen személy az illető, nem lehet meg Isten munkájának látomásai nélkül, nem létezhet a Szentlélek jelenlététől megfosztva; amint valaki elveszti a látomásokat, rögtön az alvilágba száll alá, és sötétség közepette él. A látomás nélküli emberek azok, akik bolond módon követik Istent, ők azok, akik nélkülözik a Szentlélek munkáját, és ők a pokolban élnek. Az ilyen emberek nem az igazságra törekszenek, hanem inkább kifüggesztik Isten nevét, mint valami jelzőtáblát. Azok, akik nem ismerik a Szentlélek munkáját, akik nem ismerik a megtestesült Istent, akik nem ismerik a munka három szakaszát Isten irányításának teljességében, azok nem ismerik a látomásokat, és így az igazság nélkül vannak. És vajon nem mind gonosztevők azok, akik nem rendelkeznek az igazsággal? Azok, akik hajlandóak a gyakorlatba ültetni az igazságot, akik hajlandóak Isten ismeretét keresni, és akik igazán együttműködnek Istennel, azok az emberek, akik számára a látomások alapként szolgálnak. Ők elnyerik Isten jóváhagyását, mert együttműködnek Istennel, és ez az együttműködés az, amit az embernek a gyakorlatba kellene ültetnie.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

Isten napi igéi  154. szemelvény

A látomások sok, a gyakorlathoz vezető ösvényt tartalmaznak. Az emberrel szemben támasztott gyakorlati követelményeket szintén magukba foglalják a látomások, ahogy Isten munkáját is, amit az embernek meg kell ismernie. A múltban a különböző helyeken tartott különleges összejövetelek vagy nagyszabású összejövetelek alatt a gyakorlat ösvényének csupán egyetlen aspektusáról esett szó. Ilyen gyakorlat volt az, amelyet a Kegyelem Korában kellett gyakorlatba ültetni, és ennek igen ritkán volt bármi köze Isten ismeretéhez, mivel a Kegyelem Korának látomása csak Jézus keresztre feszítésének látomása volt, és nem léteztek ennél nagyobb látomások. Az embernek nem kellett többet tudnia, mint az Ő keresztre feszítés általi munkáját az emberiség megváltása érdekében, és így a Kegyelem Korában nem voltak más látomások, amiket az embernek meg kellett volna ismernie. Ily módon az ember csak hiányos tudással rendelkezett Istenről, és Jézus szeretetének és könyörületességének ismeretén kívül csak néhány egyszerű és szánalmas dolog állt a rendelkezésére, amit gyakorolhatott, olyan dolgok, amelyek messze elmaradtak a maitól. A múltban, függetlenül attól, hogy milyen módon gyülekeztek össze az emberek, képtelenek voltak Isten munkájának gyakorlati ismeretéről beszélni, még kevésbé tudta bárki világosan megmondani, hogy melyik a gyakorlat legmegfelelőbb útja, amelyre az ember rátérhet. Az ember pusztán néhány egyszerű részletet tett hozzá a hosszútűrés és türelem alapjához; egyszerűen nem volt semmi változás gyakorlatának lényegében, mert ugyanazon a koron belül Isten nem végzett semmilyen újabb munkát, és az embertől nem követelt mást, csak hosszútűrést és türelmet, vagy azt, hogy vigye a keresztet. Az ilyen gyakorlatokon kívül nem léteztek magasabb látomások, mint Jézus keresztre feszítése. A múltban nem esett említés más látomásokról, mert Isten nem végzett túl sok munkát, és mert csak korlátozott követelései voltak az emberrel szemben. Ily módon függetlenül attól, hogy mit tett az ember, képtelen volt túllépni ezeken a határokon, a korlátokon, amelyek csak néhány egyszerű és sekélyes dolgot jelentettek, amit az embernek gyakorlatba kellett ültetnie. Ma azért beszélek más látomásokról, mert ma több munka lett elvégezve, olyan munka, ami többszörösen meghaladja a Törvény Korát és a Kegyelem Korát. Az emberrel szemben támasztott követelmények is többszörösen magasabbak, mint a múltbéli időkben. Ha az ember képtelen teljesen megismerni az ilyen munkát, akkor annak nem lenne nagy jelentősége; elmondhatjuk, hogy az ember nehezen fogja tudni teljesen megismerni az ilyen munkát, ha nem ennek szenteli erőfeszítéseit egész élete során. A hódítás munkájában, ha csak beszélnénk a gyakorlat útjáról, az lehetetlenné tenné az ember meghódítását. Ha csak beszélnénk a látomásokról anélkül, hogy az emberrel szemben követelményeket állítanának, szintén ellehetetlenítené az ember meghódítását. Ha semmi másról nem esne szó, csak a gyakorlat útjáról, akkor lehetetlen lenne eltalálni az ember Achilles sarkát, vagy eloszlatni az ember elképzeléseit, és így az embert teljesen meghódítani is lehetetlen lenne. Az ember meghódításának fő eszközei a látomások, mégis, ha nem létezne a gyakorlat ösvénye a látomásokon kívül, akkor nem lenne út, amit az ember követhet, még kevésbé lenne bármilyen eszköze a belépéshez. A kezdetektől fogva mindvégig ez volt Isten munkájának alapelve: a látomásokban található az, ami gyakorlatba ültethető, és így léteznek látomások is a gyakorlat mellett. A változások mértéke mind az ember életében, mind a beállítottságában követi a látomások változásait. Ha az embernek csak a saját erőfeszítéseire kellene támaszkodnia, akkor lehetetlen lenne számára bármilyen nagyfokú változást elérni. A látomások Magának Istennek a munkájáról és Isten irányításáról szólnak. A gyakorlat az emberi gyakorlat ösvényére utal, és az ember létezésének útjára; Isten teljes irányításában a látomások és gyakorlat közti kapcsolat az Isten és ember közötti kapcsolat. Ha a látomásokat eltávolítanánk, vagy ha úgy beszélnénk róluk, hogy nem ejtünk szót a gyakorlatról, vagy ha csak látomások léteznének, és az ember gyakorlatát megsemmisítenénk, akkor az ilyen dolgokat nem lehetne Isten irányításának tekinteni, még kevésbé mondhatnánk, hogy Isten munkája az emberiség érdekében történik; ily módon nem csak az ember kötelessége szűnne meg, hanem ez Isten munkája céljának megtagadása lenne. Ha az embertől elejétől a végéig csak annyit várnának el, hogy gyakoroljon, Isten munkájának bevonása nélkül, és ezen kívül, ha az embertől nem követelnék meg, hogy ismerje Isten munkáját, akkor az ilyen munkát még kevésbé nevezhetnénk Isten irányításának. Ha az ember nem ismerné Istent, és tudatlan lenne Isten akaratát illetően, és vakon vinné véghez gyakorlatát homályos és elvont módon, akkor sosem válna minden szempontból alkalmas teremtménnyé. Így tehát e két dolog közül mindkettő elengedhetetlen. Ha csak Isten munkája létezne, vagyis, ha csak a látomások lennének, és az ember részéről nem lenne együttműködés vagy gyakorlat, akkor az ilyen dolgokat nem lehetne Isten irányításának nevezni. Ha csak az ember gyakorlata és belépése létezne, akkor függetlenül attól, hogy az ember milyen magas ösvényre lépett, ez úgyszintén elfogadhatatlan lenne. Az ember belépésének a munkával és látomásokkal egy ütemben, fokozatosan kell változnia, nem változhat szeszélyesen. Az ember gyakorlatának alapelvei nem szabadok és korlátlanok, hanem bizonyos határok között mozognak. Az ilyen alapelvek a munka látomásaival egy ütemben változnak. Ennek okán Isten irányítása végső soron Isten munkájától és az ember gyakorlatától függ.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

Isten napi igéi  155. szemelvény

Az irányítási munka egyedül az emberiség miatt jött létre, ami azt jelenti, hogy csak az emberiség létezése miatt támadt. Az emberiség előtt, vagyis a kezdetben, amikor az egek és a föld és minden dolgok teremtettek, nem volt irányítás. Ha nem lenne az ember számára hasznos gyakorlat Isten valamennyi munkájában, vagyis, ha Isten nem állított volna megfelelő követelményeket a megromlott emberiséggel szemben (ha az Isten által végzett munkában nem lenne az ember gyakorlata számára megfelelő ösvény), akkor ezt a munkát nem lehetne Isten irányításának nevezni. Ha Isten munkájának teljessége csupán annyit foglalna magában, hogy elmondja a korrupt emberiségnek, hogyan végezzék a gyakorlatukat, Isten pedig nem vinné véghez egyetlen saját kezdeményezését sem, és az Ő mindenhatóságának és bölcsességének egy szikráját sem nyilvánítaná ki, akkor bármilyen magas követelményeket támasztana Isten az emberrel szemben, bármilyen hosszú ideig élne Isten az emberek között, az ember mit sem tudna Isten természetéről; ha ez lenne a helyzet, akkor az ilyen típusú munka még kevésbé lenne méltó arra, hogy Isten irányításának nevezzük. Egyszerűen szólva, Isten irányítási munkája az Isten által végzett munka, és mindaz a munka, amelyet Isten útmutatása alatt visznek véghez azok, akiket Isten megnyert. Az ilyen munkákat összegezhetjük irányításként. Más szóval, Isten munkáját az emberek között, és mindazoknak a Vele való együttműködését, akik követik Őt, gyűjtőnéven irányításnak nevezzük. Itt Isten munkáját látomásoknak hívjuk, az ember együttműködését pedig gyakorlatnak. Minél magasabb Isten munkája (azaz, minél magasabbak a látomások), Isten természetéből annál több lesz tisztán kivehető az ember számára, annál inkább ellentmond az ember elképzeléseinek, és az ember gyakorlata és együttműködése annál magasabb szintre emelkedik. Minél magasabbak az elvárások az emberrel szemben, Isten munkája annál inkább ellentétes az ember elképzeléseivel, aminek eredményeként az ember megpróbáltatásai és az általa elérendő normák is magasabbak lesznek. Amire ez a munka befejeződik, addigra minden látomás beteljesedik majd, és az, amit az embernek a gyakorlatba kell ültetnie, el fogja érni a tökéletesség tetőpontját. Ez egyúttal az az idő is lesz, amikor mindenki osztályozva lesz fajtája szerint, mivel az, amit az embernek tudnia kell, addigra már fel lesz fedve az ember előtt. Így, amikor a látomások elérik csúcspontjukat, a munka ezzel összhangban szintén a végéhez közeledik majd, és az ember gyakorlata addigra szintén eléri a fénypontját. Az ember gyakorlata Isten munkáján alapul, és Isten irányítása egyedül az ember gyakorlatának és együttműködésének köszönhetően fejeződik ki teljesen. Az ember Isten munkájának mintapéldánya, és Isten teljes irányítási munkájának tárgya, és terméke is Isten egész irányításának. Ha Isten egyedül, az ember közreműködése nélkül dolgozna, akkor semmi sem szolgálhatna az Ő egész munkájának kikristályosodásaként, és akkor Isten irányítása a legcsekélyebb jelentőséggel sem bírna. Isten a munkáján kívül csak azáltal érheti el az Ő irányításának célját, és érheti el azt a célt, hogy mindezen munka által teljesen legyőzze a Sátán, ha az Ő munkájának kifejezésére és mindenhatóságának, valamint bölcsességének bizonyítására megfelelő eszközöket választ. Ebből kifolyólag az ember elválaszthatatlan részét képezi Isten irányítási munkájának, és az ember az egyetlen, aki által Isten irányítása gyümölcsözővé válhat és elérheti végső célját; az emberen kívül nincs olyan létforma, amely betölthetne ilyen szerepet. Ahhoz, hogy az ember Isten irányítási munkájának valódi kikristályosodásává válhasson, a romlott emberiség engedetlenségét teljes mértékben el kell oszlatni. Ehhez az szükséges, hogy az ember a különböző időkben annak megfelelő gyakorlatokat kapjon, és hogy Isten elvégezze az ezzel kapcsolatos munkát az emberek között. Csakis ezen a módon lesz végül megnyerve egy olyan embercsoport, akik Isten irányítási munkájának kikristályosodásai. Isten munkája az emberek között nem tehet bizonyságot Magáról Istenről csupán Isten munkája által; az ilyen bizonyság eléréséhez élő emberi lényekre is szükség van, akik alkalmasak az Ő munkájára. Isten először ezeken az embereken fog munkálkodni, akiken keresztül aztán munkája majd kifejeződik, és így ilyen bizonyságtétel lesz Róla a teremtmények között, és ebben megvalósul az, hogy Isten eléri munkájának célját. Isten nem egyedül munkálkodik a Sátán legyőzésén, mivel Ő nem tud Önmagáról közvetlenül bizonyságot tenni minden teremtmény között. Ha azt tenné, lehetetlen volna teljességgel meggyőzni az embert, így Istennek dolgoznia kell az emberen, hogy meghódítsa, és csak ekkor nyerhet majd bizonyságtételt minden teremtmény között. Ha egyedül Isten munkálkodna, az ember közreműködése nélkül, vagy ha az ember együttműködése nem lenne követelmény, akkor az ember soha nem lenne képes megismerni Isten természetét, és soha nem szerezne tudomást Isten akaratáról; Isten munkáját akkor nem lehetne Isten irányításának nevezni. Ha csupán magának az embernek kellene törekednie, és kutatnia, és keményen dolgoznia, Isten munkájának megértése nélkül, akkor az ember csínytevéseket követne el. A Szentlélek munkája nélkül az, amit az ember tesz, a Sátántól való, ő lázadó és gonosztevő; a Sátán mutatkozik meg mindabban, amit a romlott emberiség tesz, és nincs semmi, ami Istennel összeegyeztethető, és mindaz, amit az ember tesz, a Sátán megnyilvánulása. Mindabból, amiről eddig szó volt, semmi sem zárja ki a látomásokat és gyakorlatokat. A látomások alapján az ember megtalálja a gyakorlatot és az engedelmesség ösvényét, hogy félretehesse elképzeléseit és megnyerje azokat a dolgokat, amelyekkel a múltban nem rendelkezett. Isten megköveteli, hogy az ember együttműködjön Vele, hogy az ember teljesen alávesse magát az Ő követelményeinek, az ember pedig azt kéri, hogy láthassa Magának Istennek a munkáját, hogy megtapasztalja Isten mindenható erejét, és hogy megismerje Isten természetét. Ezek összegezve alkotják Isten irányítását. Isten egyesülése az emberrel az irányítás, és ez a legnagyszerűbb irányítás.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

Isten napi igéi  156. szemelvény

Ami a látomásokkal kapcsolatos, az elsősorban Magának Istennek a munkájára utal, ami pedig a gyakorlattal függ össze, azt az embernek kell elvégeznie, és egyáltalán semmi köze Istenhez. Isten munkáját Maga Isten teljesíti be, az ember gyakorlatát pedig maga az ember viszi véghez. Azt, amit Magának Istennek kell megtennie, nem az ember dolga elvégezni, amit pedig az embernek kell gyakorolnia, az Istentől független. Isten munkája az Ő saját szolgálata, és nem kapcsolódik az emberhez. Ezt a munkát nem az embernek kell elvégeznie, és továbbá, az ember képtelen lenne megtenni az Isten által elvégzendő munkát. Aminek a gyakorlása az embertől megkövetelt, azt az embernek kell végrehajtania, legyen az az életének feláldozása, vagy önmaga átadása a Sátánnak, hogy tanúságot tegyen, mindezeket az embernek kell véghez vinnie. Maga Isten végez el minden munkát, amit Neki kell elvégeznie, az embernek pedig meg lett mutatva, hogy mit kell tennie, és a munka fennmaradó része az ember dolga. Isten nem végez kiegészítő munkát. Ő csak azt a munkát végzi el, amely az Ő szolgálatán belül van, és csak az út megnyitásának munkáját végzi, és nem végzi el az út kikövezésének munkáját; ezt mindenkinek meg kell értenie. Az igazság gyakorlatba ültetése azt jelenti, hogy Isten szavait gyakorlatba ültetjük, és mindez az ember kötelessége, ez az, amit az embernek kell megtennie, és egyáltalán semmi köze nincs Istenhez. Ha az ember azt követeli, hogy Isten is szenvedjen gyötrelmet és finomítást az igazságban ugyanúgy, ahogy az ember, akkor az ember engedetlen. Isten munkája az Ő szolgálatának teljesítése; az ember kötelessége pedig, hogy Isten minden útmutatásának engedelmeskedjen a legkisebb ellenállás nélkül. Az ember dolga az, hogy teljesítse, amit el kell érnie, függetlenül attól, hogy Isten hogyan munkálkodik vagy él. Egyedül Isten támaszthat követelményeket az emberrel szemben, vagyis egyedül Maga Isten alkalmas arra, hogy követelései legyenek az emberrel szemben. Az embernek nem lehet választása, és nem tehet mást, mint teljesen alávetni magát és gyakorolni; ilyen értelemmel kell bírnia az embernek. Amint befejeződik az a munka, amit Istennek kell elvégeznie, elvárás az embertől, hogy lépésről lépésre megtapasztalja azt. Amennyiben a végén, amikor Isten minden irányítása befejeződött, az ember még mindig nem tette meg, amit Isten megkövetelt tőle, akkor az embert meg kell büntetni. Ha az ember nem teljesíti Isten elvárásait, akkor ez az ember engedetlenségének tudható be; ez nem azt jelenti, hogy Isten nem volt elég alapos a munkájában. Mindazok, akik nem tudják Isten szavait a gyakorlatba ültetni, akik nem tudják teljesíteni Isten követelményeit, és azok, akik nem képesek hűségüket felajánlani és teljesíteni kötelességüket, mind meg lesznek büntetve. Ma, amit nektek el kell érnetek, azok nem újabb igények, hanem az ember kötelessége, és az, amit minden embernek meg kellene tennie. Ha arra is képtelenek vagytok, hogy megtegyétek a kötelességeteket, vagy arra, hogy jól végezzétek azt, akkor nem bajt hoztok-e magatokra? Vajon nem a halálnak udvaroltok-e? Hogyan várhatnátok el még mindig, hogy legyen jövőtök és legyenek kilátásaitok? Isten az emberiség érdekében végzi munkáját, az ember együttműködése pedig Isten irányítása érdekében történik. Miután Isten megtette mindazt, amit meg kell tennie, az ember felé elvárás az, hogy nagylelkű legyen a gyakorlatában, és hogy együttműködjön Istennel. Isten munkájában az embernek erőfeszítést nem kímélve kell részt vennie, fel kell ajánlania hűségét, és nem szabad belemerülnie számos elképzelésbe, vagy passzívan ülnie a halált várva. Isten képes feláldozni Magát az emberért, akkor az ember miért nem tudja felajánlani hűségét Istennek? Isten egy szívvel és lélekkel van az ember iránt, akkor az ember miért nem tud felkínálni egy kis együttműködést? Isten az emberiségért munkálkodik, az ember miért nem képes hát teljesíteni néhány kötelességét Isten irányítása érdekében? Isten munkája ilyen messzire eljutott, ti mégis csak néztek, de nem cselekedtek, hallotok, de nem mozdultok. Vajon az ilyen emberek nem a kárhozat tárgyai? Isten már az embernek szentelte mindenét, akkor az ember ma miért képtelen komolyan elvégezni kötelességét? Isten számára az Ő munkája élvez legfőbb prioritást, irányításának munkája pedig a legfontosabb. Az ember legfőbb prioritása az, hogy Isten szavait gyakorlatba ültesse és teljesítse Isten követelményeit. Ezt mindannyiótoknak meg kell értenetek. A hozzátok intézett szavak elérték a lényegetek legbelső magját, és Isten munkája olyan területre lépett be, ahova még soha azelőtt. Sokan még mindig nem értik ennek az útnak az igazságát vagy hamisságát, még mindig várakoznak és néznek, és nem végzik a kötelességüket. Ehelyett Isten minden szavát és cselekedetét megvizsgálják, arra fókuszálnak, hogy Ő mit eszik és mit visel, és elképzeléseik egyre keservesebbekké válnak. Az ilyen emberek vajon nem a semmiért csapnak nagy hűhót? Hogyan lehetnének az ilyen emberek azok, akik Istent keresik? És hogyan lehetnének ők azok, akiknek szándékában áll alávetni magukat Istennek? Hűségüket és kötelességüket háttérbe szorítják az elméjükben, és helyette arra koncentrálnak, hogy merre jár Isten. Vérlázítóak! Ha az ember megértette mindazt, amit meg kell értenie, és gyakorlatba ültette mindazt, amit gyakorlatba kell ültetnie, akkor Isten bizonyosan az emberre árasztja áldásait, mert amit Ő megkíván az embertől, az az ember kötelessége, és az, amit az embernek meg kellene tennie. Ha az ember képtelen felfogni, hogy mit kell megértenie, és képtelen gyakorlatba ültetni azt, amit a gyakorlatba kell ültetnie, akkor az ember meg lesz büntetve. Azok, akik nem működnek együtt Istennel, Isten ellenségei, azok, akik nem fogadják el az új munkát, ellenállnak annak, még akkor is, ha az ilyen emberek semmi olyat nem tesznek, ami egyértelműen ellentétes azzal. Mindazok, akik nem ültetik gyakorlatba az Isten által megkövetelt igazságot, olyan emberek, akik szándékosan szemben állnak Isten szavaival és engedetlenek velük szemben, még ha az ilyen emberek különös figyelmet fordítanak is a Szentlélek munkájára. Azok az emberek, akik nem engedelmeskednek Isten szavainak és nem vetik alá magukat Istennek, lázadók, és ellenszegülnek Istennek. Azok az emberek, akik nem teljesítik kötelességüket, ők azok, akik nem működnek együtt Istennel, és az olyan emberek, akik nem működnek együtt Istennel azok, akik nem fogadják el a Szentlélek munkáját.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

Isten napi igéi  157. szemelvény

Amikor Isten munkája elér egy bizonyos pontra, és az Ő irányítása eljut egy bizonyos pontig, akkor azok, akik az Ő szíve szerint valók, mind képesek megfelelni az Ő követelményeinek. Isten az Ő saját normái szerint támaszt követelményeket az emberrel szemben, illetve az alapján, amit az ember képes megvalósítani. Amíg az Ő irányításáról beszél, az utat is kijelöli az ember számára, és egy ösvényt bocsát az ember rendelkezésére a túléléshez. Isten irányítása és az ember gyakorlata egyaránt a munka ugyanazon szakaszához tartoznak, és egyidejűleg zajlanak. Az Isten irányításáról szóló beszéd az ember beállítottságában történő változásokkal van összefüggésben, az arról való beszéd pedig, amit az embernek kell elvégeznie, és az ember beállítottságának változásairól szóló beszéd Isten munkájára vonatkozik; nincs olyan idő, amikor ezt a kettőt külön lehetne választani. Az ember gyakorlata lépésről lépésre változik. Ez azért van, mert Isten követelményei az emberrel szemben szintén változnak, és azért, mert Isten munkája folyton változik és fejlődik. Ha az ember gyakorlata a doktrína kelepcéjében marad, ez azt bizonyítja, hogy az ember nélkülözi Isten munkáját és útmutatását; ha az ember gyakorlata soha nem változik vagy nem hatol mélyebbre, akkor az annak bizonyítéka, hogy az ember gyakorlata az emberi akarat szerint kerül végrehajtásra, és nem az igazság gyakorlata; ha az ember számára nincs ösvény, amelyet taposson, akkor már a Sátán keze közé került, és a Sátán irányítja őt, ami azt jelenti, hogy gonosz szellemek irányítják. Ha az ember gyakorlata nem hatol mélyebbre, akkor Isten munkája nem fog fejlődni, ha pedig nincs változás Isten munkájában, akkor az ember belépése is megtorpan; ez elkerülhetetlen. Isten teljes munkáján keresztül, ha az embernek mindig Jahve törvényét kellene betartania, akkor Isten munkája nem tudna fejlődni, még kevésbé lenne lehetséges az egész korszakot lezárni. Ha az ember mindig a kereszthez ragaszkodna, és türelmet meg alázatot gyakorolna, akkor lehetetlen lenne, hogy Isten munkája továbbra is előrehaladjon. Az irányítás hatezer évének egyszerűen nem lehet olyan emberek között véget vetni, akik csak a törvényhez tartják magukat, vagy csak a keresztbe kapaszkodnak türelmet és alázatot gyakorolva. Ehelyett Isten irányításának egész munkája az utolsó napok emberei között fejeződik be, akik ismerik Istent, akik kiszabadultak a Sátán karmai közül, és akik teljesen levetkőzték magukról a Sátán befolyását. Ez Isten munkájának szükségszerű iránya. Miért mondják azt, hogy a vallásos gyülekezetekben lévők gyakorlata elavult? Azért, mert amit ők a gyakorlatba ültetnek, az elkülönül a mai munkától. A Kegyelem Korában helyénvaló volt az, amit gyakorlatba ültettek, de ahogy a kor elmúlt, Isten munkája pedig megváltozott, a gyakorlatuk fokozatosan idejétmúlt lett. Az új munka és az új világosság maga mögött hagyta azt. Az eredeti alapjára épülve a Szentlélek munkája jónéhány lépéssel mélyebbre haladt már. Azok az emberek mégis továbbra is leragadnak Isten munkájának eredeti szakaszánál, és még mindig a régi gyakorlatokhoz és a régi világossághoz ragaszkodnak. Isten munkája nagyot tud változni három vagy öt év alatt, vajon nem történnének még nagyobb átalakulások 2000 év leforgása alatt? Ha az embernek nincs új világossága vagy gyakorlata, az azt jelenti, hogy nem tartott lépést a Szentlélek munkájával. Ez az ember kudarca; Isten új munkájának léte nem tagadható amiatt, hogy ma azok, akiknél korábban a Szentlélek munkája volt, még mindig az elavult gyakorlatokhoz tartják magukat. A Szentlélek munkája mindig előre mozdul, és mindazoknak, akik a Szentlélek áramlatában vannak, szintén mélyebbre kell jutniuk és lépésről lépésre változniuk kell. Nem szabadna megállniuk egyetlen szakasznál. Csak azok, akik nem ismerik a Szentlélek munkáját, maradnának az Ő eredeti munkája közepette és nem fogadnák el a Szentlélek új munkáját. Egyedül az engedetlenek lennének képtelenek elnyerni a Szentlélek munkáját. Ha az ember gyakorlata nem tart lépést a Szentlélek új munkájával, akkor az ember gyakorlata bizonyosan elkülönült a jelen munkától, és biztosan nem egyeztethető össze a mai munkával. Az ezekhez hasonló idejétmúlt emberek egyszerűen képtelenek teljesíteni Isten akaratát, még kevésbé válhatnának olyan emberekké, akik végül bizonyságot tesznek Istenről. Továbbá, a teljes irányítási munkát nem lehetne befejezni egy ilyen embercsoport között. Mert ha azok, akik egykor Jahve törvényét tartották be, és azok, akik egykor szenvedtek a keresztért, nem tudják elfogadni az utolsó napok munkájának szakaszát, akkor mindaz, amit tettek, hiábavaló és hasztalan lesz. A Szentlélek munkájának legtisztább kifejeződése az „itt és most” elfogadása, nem pedig a múlthoz való ragaszkodás. Azok, akik nem tartottak lépést a mai munkával, és akik elkülönültek a jelen gyakorlatától, ők azok, akik ellenállnak és nem fogadják el a Szentlélek munkáját. Az ilyen emberek dacolnak Isten jelenlegi munkájával. Habár ragaszkodnak a múlt világosságához, tagadhatatlan, hogy nem ismerik a Szentlélek munkáját. Miért esett annyi szó az ember gyakorlatában bekövetkezett változásokról, a múlt és a jelen gyakorlatának különbségeiről, arról, hogy hogyan végezték a gyakorlatot az előző korban, és hogy hogyan zajlik ma? Azért beszélünk mindig az ilyen megosztásokról az ember gyakorlatában, mert a Szentlélek munkája folyamatosan halad előre, és így az ember gyakorlatának is folyamatosan változnia kell. Ha az ember leragad az egyik szakaszban, akkor ez azt bizonyítja, hogy képtelen lépést tartani Isten új munkájával és új világosságával; nem azt bizonyítja, hogy Isten irányítási terve nem változott. Azok, akik a Szentlélek áramlatán kívül vannak, mindig úgy vélik, hogy igazuk van, de valójában Isten munkája bennük már rég megszűnt, és a Szentlélek munkája távol van tőlük. Isten munkája már régen át lett helyezve egy másik embercsoporthoz, egy olyan csoporthoz, akiken Ő be akarja teljesíteni új munkáját. Mivel azok, akik a vallásban vannak, képtelenek elfogadni Isten új munkáját, és csak a múlt régi munkájához ragaszkodnak, így Isten elhagyta ezeket az embereket, és olyan embereken végzi az új munkáját, akik elfogadják ezt az új munkát. Ezek olyan emberek, akik közreműködnek az Ő új munkájában, és egyedül ily módon teljesedhet be az Ő irányítása. Isten irányítása mindig előre halad, az ember gyakorlata pedig folyton magasabbra emelkedik. Isten folyton munkálkodik, az ember pedig mindig szükségben van, olyannyira, hogy mindketten elérik a csúcspontjukat, és Isten és az ember teljes egységre jut. Ez Isten munkája beteljesedésének kifejeződése, és ez a végső kimenetele Isten egész irányításának.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

Isten napi igéi  158. szemelvény

Isten munkájának valamennyi szakaszában megvannak az annak megfelelő elvárások is az emberrel szemben. Mindazok, akik a Szentlélek áramlatán belül vannak, rendelkeznek a Szentlélek jelenlétével és fegyelmezésével, azok pedig, akik nincsenek a Szentlélek áramlatán belül, a Sátán uralma alatt állnak, és teljesen nélkülözik a Szentlélek munkáját. Azok az emberek vannak a Szentlélek áramlatában, akik elfogadják Isten új munkáját, és akik közreműködnek Isten új munkájában. Ha azok, akik ebben az áramlatban vannak, képtelenek az együttműködésre, és képtelenek gyakorlatba ültetni az Isten által ebben az időben megkövetelt igazságot, akkor meg lesznek fegyelmezve, és legrosszabb esetben elhagyja őket a Szentlélek. Azok, akik elfogadják a Szentlélek új munkáját, a Szentlélek áramlatán belül fognak élni, és részesülnek a Szentlélek gondoskodásában és védelmében. Azokat, akik hajlandóak gyakorlatba ültetni az igazságot, a Szentlélek megvilágosítja, azokat pedig, akik nem hajlandóak gyakorlatba ültetni az igazságot, a Szentlélek megfegyelmezi, és talán meg is bünteti. Függetlenül attól, hogy milyen emberek ők, amennyiben a Szentlélek áramlatán belül vannak, Isten felelősséget fog vállalni mindazokért, akik elfogadják új munkáját az Ő nevéért. Azok, akik dicsőítik az Ő nevét és hajlandóak az Ő szavait gyakorlatba ültetni, részesülnek áldásaiból; azok, akik engedetlenek Neki és nem ültetik gyakorlatba az Ő szavait, büntetésében fognak részesülni. Azok az emberek, akik a Szentlélek áramlatában vannak, azok, akik elfogadják az új munkát, és mivel elfogadták az új munkát, megfelelően kell együttműködniük Istennel, és nem szabad kötelességüket nem végző lázadókként viselkedniük. Ez Isten egyetlen követelménye az ember felé. Nem így van azokkal, akik nem fogadják el az új munkát: ők a Szentlélek áramlatán kívül vannak, és a Szentlélek fegyelmezése és feddése nem vonatkozik rájuk. Ezek az emberek egész nap a testben élnek, az elméjükön belül élnek, és minden, amit tesznek, a saját agyuk analizálása és vizsgálódása által létrehozott doktrína szerint való. Nem ez az, amit a Szentlélek új munkája megkövetel, még kevésbé jelenti ez az Istennel való együttműködést. Azok, akik nem fogadják el Isten új munkáját, meg vannak fosztva Isten jelenlététől, és ezenfelül, nélkülözik Isten áldásait és védelmét. Szavaik és cselekedeteik többsége a Szentlélek munkájának múltbéli követelményeihez igazodik; azok doktrínák, nem pedig az igazság. Az efféle doktrína és rendszabály elegendő bizonyítékai annak, hogy ezeknek az embereknek az összegyülekezése nem más, mint vallás; ők nem a kiválasztottak, sem pedig Isten munkájának tárgyai. A körükben összegyűltek gyülekezetét csakis a vallás nagy kongresszusának lehet hívni, és nem nevezhető egyháznak. Ez egy megmásíthatatlan tény. Nem rendelkeznek a Szentlélek új munkájával; amit tesznek, a vallás felidézésének tűnik, amit megélnek, az látszólag vallással teljes; nem rendelkeznek a Szentlélek jelenlétével és munkájával, még kevésbé alkalmasak arra, hogy a Szentlélek fegyelmezésében vagy megvilágosításában részesüljenek. Ezek az emberek mindannyian élettelen tetemek, és szellemiséget nélkülöző lárvák. Nincs ismeretük az ember lázadó mivoltáról és ellenszegüléséről, nincs tudomásuk az ember valamennyi gonosztettéről, még kevésbé ismerik Isten minden munkáját és Isten jelenlegi akaratát. Mindannyian tudatlan, alávaló emberek és söpredék, akik alkalmatlanok arra, hogy hívőknek neveztessenek! Semmi, amit tesznek, nincs hatással Isten irányítására, még kevésbé tud kárt tenni Isten terveiben. Szavaik és cselekedeteik túlságosan visszataszítóak, túl szánalmasak; és egyszerűen említésre sem méltók. Semmi, amit azok tesznek, akik nincsenek a Szentlélek áramlatán belül, nincs köze a Szentlélek új munkájához. Ezért nem számít, hogy mit tesznek, nélkülözik a Szentlélek fegyelmezését, sőt mi több, a Szentlélek megvilágosítását is. Mert mindannyian olyan emberek ők, akik nem szeretik az igazságot, és akiket a Szentlélek megvet és elutasít. Gonosztevőknek hívják őket, mert a testben járnak, és Isten égisze alatt azt teszik, amihez kedvük van. Miközben Isten munkálkodik, ők szánt szándékkal ellenségesek Vele, és a Vele ellentétes irányban futnak. Az ember kudarca abban, hogy együttműködjön Istennel, önmagában is teljességgel lázadó, így vajon nem azok kapják meg leginkább igaz büntetésüket, akik szándékosan ellenszegülnek Istennek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)

Isten napi igéi  159. szemelvény

Meg kell ismernetek Isten munkájának vízióit, és meg kell értenetek munkájának általános irányát. Ez a pozitív belépés. Ha egyszer pontosan elsajátítottad a víziók igazságát, a belépésed biztos lesz; nem számít, hogyan változik Isten munkája, a szívedben állhatatos maradsz, tisztában leszel a víziókkal, és lesz célod a belépésedhez és a törekvésedhez. Így a benned lévő összes tapasztalat és tudás egyre mélyebbé és részletesebbé válik. Ha egyszer teljes egészében felfogtad a nagyobb képet, nem fogsz veszteségeket szenvedni az életben, és nem fogsz eltévedni. Ha nem ismered meg a munka e lépéseit, akkor minden egyes lépésnél veszteséget fogsz szenvedni, és néhány napnál több időbe fog telni, hogy megfordítsd a dolgokat, és még néhány hét alatt sem leszel képes a helyes útra lépni. Nem fog-e ez késedelmeket okozni? Sok minden van a pozitív belépés és gyakorlás terén, amit nektek el kell sajátítanotok. Ami Isten munkájának vízióit illeti, a következő szempontokat kell felfognod: az Ő hódító munkájának jelentőségét, a tökéletessé válás jövőbeli útját, azt, hogy mit kell elérni a próbatételek és nehézségek megtapasztalásán keresztül, az ítélet és a fenyítés jelentőségét, a Szentlélek munkája mögötti elveket, valamint a tökéletesség és a hódítás mögötti elveket. Ezek mind a víziók igazságához tartoznak. A többi a munka három szakasza a Törvény Korában, a Kegyelem Korában és a Királyság Korában, továbbá a jövőbeni bizonyságtétel. Ezek is a víziók igazságához tartoznak, és ezek a legalapvetőbbek, valamint a legfontosabbak. Jelenleg nagyon sok minden van, amibe nektek be kell lépnetek és amit gyakorolnotok kell, és ez most sokkal tagoltabb és részletesebb. Ha te nem ismered ezeket az igazságokat, az azt bizonyítja, hogy neked még el kell érned a belépést. A legtöbbször az emberek ismerete az igazságról túl sekélyes; képtelenek bizonyos alapvető igazságokat a gyakorlatba átültetni, és nem tudják, hogyan kell kezelni még a jelentéktelen dolgokat sem. Azért nem képesek az emberek az igazságot gyakorolni, mert lázadó a beállítottságuk, és mert túl felszínes és egyoldalú az ismeretük a mai munkáról. Ezért az embereknek nem könnyű feladat tökéletessé válni. Te túlságosan lázadó vagy, és túlságosan sokat őrzöl régi énedből; képtelen vagy az igazság oldalára állni, és még a legkézenfekvőbb igazságokat sem vagy képes gyakorolni. Az ilyen embereket nem lehet megmenteni, és ők azok, akiket nem hódítottak meg. Ha a te belépésednek nincsenek sem részletei, sem céljai, akkor csak lassan fog eljönni hozzád a gyarapodás. Ha a legcsekélyebb valóságtartalma sincs a belépésednek, akkor a törekvésed hiábavaló lesz. Ha nem vagy tisztában az igazság lényegével, változatlan maradsz. Az ember életében történő növekedés és a beállítottságában bekövetkező változások a valóságba való belépés, sőt, a részletes tapasztalatokba való belépés révén érhetők el. Ha sok részletes tapasztalatot szerzel a belépésed során, és sok tényleges tudással és belépéssel rendelkezel, akkor a beállítottságod gyorsan meg fog változni. Még ha jelenleg nem is vagy teljesen tisztában a gyakorlattal, legalább Isten munkájának vízióival tisztában kell lenned. Ha nem, akkor képtelen leszel a belépésre; a belépés csak akkor lehetséges, ha már rendelkezel az igazság ismeretével. Csak akkor nyerheted el az igazság mélyebb megértését és a mélyebb belépést, ha a Szentlélek megvilágosít téged a tapasztalatodban. Nektek meg kell ismernetek Isten munkáját.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)

Isten napi igéi  160. szemelvény

Kezdetben, az emberiség megteremtése után az izráeliták voltak azok, akik Isten munkájának alapjául szolgáltak. Egész Izráel volt Jahve földi munkájának bázisa. Jahve munkája az volt, hogy közvetlenül vezesse és pásztorolja az embert a törvények megalkotásával, hogy az ember normális életet élhessen és normális módon imádhassa Jahvét a földön. Az ember nem láthatta és nem érinthette meg Istent a Törvény Korában. Mivel csak annyit tett, hogy a Sátán által megrontott legelső embereket vezette, tanította és pásztorolta, az Ő szavai csupán törvényeket, rendelkezéseket és az emberi viselkedés normáit tartalmazták, és nem látták el őket az élet igazságaival. Az Ő vezetése alatt álló izráelitákat nem rontotta meg mélységesen a Sátán. Az Általa végzett törvény munkája csak az üdvösség munkájának legelső állomása, az üdvösség munkájának legeleje volt, és gyakorlatilag semmi köze nem volt az ember életfelfogásában bekövetkezett változásokhoz. Ezért az üdvösség munkájának kezdetén Neki nem volt szüksége arra, hogy testet öltsön az Izráelben végzett munkájához. Ezért szüksége volt egy médiumra – egy eszközre –, amelyen keresztül kapcsolatba léphetett az emberrel. Így bukkantak fel a teremtett lények között azok, akik Jahve nevében beszéltek és dolgoztak, vagyis így jöttek az ember fiai és a próféták, hogy az emberek között munkálkodjanak. Az ember fiai Jahve nevében dolgoztak az emberek között. Az, hogy Jahve „ember fiainak” nevezi őket, azt jelenti, hogy ezek az emberek Jahve nevében hozták meg a törvényeket. Izráel népe között papok is voltak, papok, akiket Jahve őrzött és védett, és akikben Jahve Lelke munkálkodott; ők voltak a vezetők a nép között, és közvetlenül Jahvét szolgálták. A próféták viszont arra voltak hivatottak, hogy Jahve nevében beszéljenek minden ország és törzs népéhez. Ők továbbá megjövendölték Jahve munkáját. Legyenek akár az ember fiai, akár a próféták, mindegyiküket maga Jahve Lelke támasztotta, és Jahve munkája volt bennük. Az emberek között ők voltak azok, akik közvetlenül képviselték Jahvét; csak azért végezték a munkájukat, mert Jahve emelte fel őket, és nem azért, mert ők voltak az a hús-vér test, amelyben maga a Szentlélek testesült meg. Ezért, bár egyformák voltak abban, hogy Isten nevében beszéltek és munkálkodtak, a Törvény Korában az ember fiai és a próféták nem voltak a megtestesült Isten hús-vér teste. Isten munkája a Kegyelem Korában és az utolsó szakasz pontosan az ellenkezője volt, mivel az ember üdvösségének és ítéletének munkáját egyaránt Maga a megtestesült Isten végezte, és így egyszerűen nem volt szükség arra, hogy még egyszer prófétákat támasszon és az ember fiait, hogy az Ő nevében dolgozzanak. Az ember szemében nincs lényegi különbség a munkájuk lényege és módja között. És éppen ez az oka annak, hogy az emberek állandóan összekeverik a megtestesült Isten munkáját a próféták és az ember fiainak munkájával. A megtestesült Isten megjelenése alapvetően ugyanaz volt, mint a prófétáké és az ember fiaié. És a megtestesült Isten még a prófétáknál is normálisabb és valóságosabb volt. Ezért az ember képtelen különbséget tenni közöttük. Az ember kizárólag a külsőségekre összpontosít, és egyáltalán nincs tudatában annak, hogy bár a kettejük léte, munkája és beszéde egyforma, mégis van közöttük egy lényeges különbség. Mivel az embernek túl gyenge a képessége arra, hogy megkülönböztesse a dolgokat, képtelen különbséget tenni egyszerű dolgok között, még kevésbé ilyen bonyolultak között. Amikor a próféták és azok az emberek, akiket a Szentlélek használt, beszéltek és dolgoztak, ez az ember kötelességének teljesítése volt, a teremtett lény működését szolgálta, és ez olyasvalami volt, amit az embernek meg kellett tennie. A megtestesült Isten szavai és munkája azonban az Ő szolgálatát voltak hivatottak betölteni. Bár az Ő külső alakja egy teremtett lényé volt, az Ő munkája nem az volt, hogy az Ő működését, hanem hogy az Ő szolgálatát végezze. A „kötelesség” kifejezést a teremtett lényekre vonatkozóan használják, míg a „szolgálat” kifejezést a megtestesült Isten hús-vér testére vonatkozóan. A kettő között lényegi különbség van; nem felcserélhetőek. Az ember munkája csak a kötelessége teljesítése, míg Isten munkája az irányítás és az Ő szolgálatának végzése. Ezért, bár a Szentlélek számos apostolt használt, és sok próféta volt telve Vele, munkájuk és szavaik csupán arra szolgáltak, hogy a kötelességüket, mint teremtett lények, teljesítsék. Lehet, hogy próféciáik meghaladták a megtestesült Isten által elmondott életmódot, és lehet, hogy emberi mivoltuk még a megtestesült Istenét is meghaladta, de ettől még mindig a kötelességüket teljesítették, és nem egy szolgálatot teljesítettek. Az ember kötelessége az ember rendeltetésére utal; ez az, amit az ember elérhet. A megtestesült Isten által végzett szolgálat azonban az Ő irányítására vonatkozik, és ez az ember számára elérhetetlen. Akár beszél, akár munkálkodik, akár csodákat tesz, a megtestesült Isten nagyszerű munkát végez az Ő irányítása során; ezt a munkát pedig ember nem végezheti el Őhelyette. Az ember munkája csak annyi, hogy teremtett lényként teljesítse kötelességét Isten irányítási munkájának egy adott szakaszában. Isten irányítása nélkül, vagyis, ha a megtestesült Isten szolgálata elveszne, a teremtett lény kötelessége is elveszne. Isten munkája az Ő szolgálatának teljesítése során az ember irányítása, míg az ember kötelességének teljesítése a saját felelősségének betöltése, hogy megfeleljen a Teremtő követelményeinek, és semmiképpen sem tekinthető az ember szolgálata teljesítésének. Isten eredendő szubsztanciája számára – az Ő Lelke számára – Isten munkája az Ő irányítása, de a megtestesült Isten számára, aki egy teremtett lény külső formáját viseli, az Ő munkája az Ő szolgálatának végzése. Bármilyen munkát végez is, az az Ő szolgálatának végrehajtása; az ember csak annyit tehet, hogy Isten irányításának keretein belül és az Ő vezetése alatt a legjobbat nyújtja.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)

Isten napi igéi  161. szemelvény

A Kegyelem Korában Jézus is sok szót szólt és sok munkát végzett. Miben különbözött Ő Ézsaiástól? Miben különbözött Dánieltől? Vajon Ő próféta volt? Miért mondják, hogy Ő Krisztus? Mik a különbségek közöttük? Mindannyian emberek voltak, akik szavakat mondtak, és szavaik többé-kevésbé egyformának tűntek az ember számára. Mindannyian szavakat mondtak és munkát végeztek. Az Ószövetség prófétái jövendöléseket mondtak, és hasonlóképpen mondhatott Jézus is. Miért van ez így? A különbségtétel itt a munka természetén alapul. Ahhoz, hogy ezt a dolgot megkülönböztesd, nem szabad figyelembe venned a hús-vér test természetét, ahogyan szavaik mélységét vagy felszínességét sem kellene figyelembe venned. Mindig először a munkájukat és a munkájuk által az emberben elért hatásokat kell figyelembe venned. Az akkori próféták által elmondott jövendölések nem az ember életét táplálták, és az olyanok által kapott sugallatok, mint Ézsaiás és Dániel, csupán jövendölések voltak, és nem az élet útja. Ha nem lett volna Jahve közvetlen kinyilatkoztatása, egyikük sem tudta volna elvégezni azt a munkát, ami halandók számára nem lehetséges. Jézus is sok szót szólt, de ezek a szavak az élet útját jelentették, amelyből az ember megtalálhatta az utat, amelyen járjon. Ez azt jelenti, hogy először is, Ő tudta táplálni az ember életét, mert Jézus az élet; másodszor, Ő tudta visszafordítani az ember eltévelyedéseit; harmadszor, az Ő munkája képes volt átvenni Jahve munkáját, hogy folytassa a korszakot; negyedszer, Ő meg tudta ragadni az emberben rejlő szükségleteket és megértette, hogy mi hiányzik az ember számára; ötödször, Ő képes volt egy új korszakot bevezetni és a régit lezárni. Ezért nevezik Őt Istennek és Krisztusnak; nemcsak Ézsaiástól, hanem minden más prófétától is különbözik. Vegyük Ézsaiást a próféták munkájának összehasonlítására. Először is, ő nem tudta táplálni az ember életét; másodszor, nem tudott egy új korszakot bevezetni. Ő ugyanis Jahve vezetése alatt dolgozott, és nem azért, hogy egy új korszakot vezessen be. Harmadszor, a szavak, amelyeket mondott, túlmutattak rajta. Közvetlenül Isten Lelkétől kapott kinyilatkoztatásokat, és mások nem értették volna meg, még ha meg is hallgatták volna őket. Már ez a néhány dolog is elegendő annak bizonyítására, hogy a szavai nem voltak többek jövendöléseknél, nem voltak mások, mint a Jahve helyett végzett munka egy vetülete. Ő azonban nem képviselhette teljesen Jahvét. Ő Jahve szolgája volt, egy eszköz Jahve munkájában. Csak a Törvény Korában és Jahve munkájának keretein belül végzett munkát; nem dolgozott a Törvény Korán túl. Ezzel ellentétben Jézus munkája más volt. Ő túllépett Jahve munkájának keretein; megtestesült Istenként dolgozott, és elszenvedte a keresztre feszítést, hogy megváltsa az egész emberiséget. Vagyis a Jahve által végzett munkán túlmenően új munkát végzett. Ez egy új korszak bevezetése volt. Ezenkívül képes volt beszélni arról, amit ember nem tudott elérni. Az Ő munkája Isten irányításán belüli munka volt, és az egész emberiségre kiterjedt. Nem csak néhány emberben munkálkodott, és nem is arra irányult a munkája, hogy korlátozott számú embert vezessen. Ami azt illeti, hogy miként testesült meg Isten emberként, hogy miként adott a Lélek kinyilatkoztatásokat abban az időben, és hogy a Lélek hogyan szállt le egy emberre, hogy munkát végezzen – ezek olyan dolgok, amelyeket az ember nem láthat vagy érinthet. Teljesen lehetetlen, hogy ezek az igazságok bizonyítékul szolgáljanak arra, hogy Ő a megtestesült Isten. Ilyenformán csak Isten szavai és műve között lehet különbséget tenni, amelyek az ember számára kézzelfoghatóak. Csak ez a valóságos. Ez azért van, mert a Lélek dolgai nem láthatóak számodra, és csak Maga Isten ismeri őket világosan, és még Isten megtestesült teste sem tud mindent; te csak az Általa végzett munkából tudod ellenőrizni, hogy Ő Isten-e. Az Ő munkájából látható, hogy először is képes egy új korszakot megnyitni; másodszor, képes táplálni az ember életét és megmutatni az embernek az utat, amelyet követhet. Ez elegendő annak megállapítására, hogy Ő Maga Isten. Legalábbis az a munka, amit Ő végez, teljes mértékben képviselheti Isten Lelkét, és az ilyen munkából látható, hogy Isten Lelke Benne van. Mivel a megtestesült Isten által végzett munka elsősorban egy új korszak bevezetésére, új munka vezetésére és egy új birodalom megnyitására irányult, ezek önmagukban elegendőek annak alátámasztására, hogy Ő Isten Maga. Ez tehát megkülönbözteti Őt Ézsaiástól, Dánieltől és a többi nagy prófétától. Ézsaiás, Dániel és a többiek mind a magasan képzett és művelt emberek osztályához tartoztak; rendkívüli emberek voltak Jahve vezetése alatt. A megtestesült Isten is tájékozott volt, és nem volt híján az értelemnek, de az Ő emberi mivolta különösen normális volt. Ő egy közönséges ember volt, és a szabad szem nem vehetett észre rajta semmiféle különleges emberi mivoltot, és nem fedezhetett fel az Ő emberi mivoltában semmi olyat, ami különbözött volna a többiekétől. Egyáltalán nem volt természetfeletti vagy egyedi, és nem rendelkezett semmiféle felsőfokú végzettséggel, tudással vagy elmélettel. Az életet, amelyről beszélt, és az utat, amelyen járt, nem elmélet, nem tudás, nem élettapasztalat vagy családi nevelés útján szerezte. Ezek inkább a Lélek közvetlen munkái voltak, ami a megtestesült lény munkája. Mivelhogy az embernek nagyszerű elképzelései vannak Istenről – és különösen azért, mert ezek az elképzelések túl sok homályos és természetfeletti elemből állnak –, az ember szemében egy normális, emberi gyengeséggel rendelkező Isten, aki nem képes jeleket és csodákat tenni, bizonyosan nem Isten. Vajon nem az ember téves elképzelései ezek? Ha a megtestesült Isten hús-vér teste nem egy normális ember volna, akkor hogyan lenne elmondható Róla, hogy testet öltött? Húsból lenni azt jelenti, hogy közönséges, normális ember; ha Ő egy természetfeletti lény lett volna, akkor nem lett volna hús-vér testből való. Annak bizonyítására, hogy Ő hús-vér testből van, a megtestesült Istennek normális testtel kellett rendelkeznie. Ez egyszerűen a megtestesülés jelentőségének kiteljesítésére szolgált. Ám a próféták és az ember fiai esetében nem ez volt a helyzet. Ők a Szentlélek által használt, tehetséges emberek voltak; az ember szemében az ő emberi mivoltuk különösen nagyszerű volt, és sok olyan cselekedetet hajtottak végre, amelyek meghaladták a normális emberi mivoltot. Emiatt az emberek Istennek tekintették őket. Ezt most mindannyiótoknak világosan meg kell értenetek, mert ez volt az a kérdés, amelyet az elmúlt korokban a legkönnyebben tévesztett össze minden ember. Ráadásul a megtestesülés a legtitokzatosabb minden dolog közül, és a megtestesült Isten a legnehezebben elfogadható az ember számára. Amit mondok, az elősegíti a feladatotok teljesítését és a megtestesülés misztériumának megértését. Mindez Isten irányításával, a látomásokkal kapcsolatos. Ha ezt megértitek, az nagyon hasznos lesz a látomásokkal kapcsolatos ismeretek elnyeréséhez, ami Isten irányítási munkája. Ily módon ti is sok ismeretet fogtok szerezni arról a kötelességről, amelyet a különböző típusú embereknek teljesíteniük kell. Bár ezek a szavak nem közvetlenül mutatják nektek az utat, mégis nagy segítséget jelentenek a belépésetekhez, mert az életetek jelenleg nagyon nélkülözi a látomásokat, és ez jelentős akadállyá válik majd, amely megakadályozza a belépéseteket. Ha képtelenek vagytok megérteni ezeket a kérdéseket, akkor nem lesz semmilyen motiváció, ami a belépéseteket mozgatja. És hogyan tenné egy ilyen törekvés leginkább lehetővé számotokra, hogy teljesítsétek a kötelességeteket?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)

Isten napi igéi  162. szemelvény

Páran majd azt kérdezik: „Mi a különbség a megtestesült Isten által végzett munka és a múltbeli próféták és apostolok munkája között? Dávidot is az Úrnak nevezték, és Jézust is; bár az általuk végzett munka eltérő volt, mégis ugyanúgy nevezték őket. Mondd, miért nem volt azonos az identitásuk? János egy látomásnak volt a tanúja, amely szintén a Szentlélektől jött, és ő képes volt kimondani azokat a szavakat, amelyeket a Szentlélek akart kimondani; miért volt János identitása más, mint Jézusé?” A Jézus által kimondott szavak teljes mértékben képesek voltak képviselni Istent, és teljes mértékben képviselték Isten munkáját. Amit János látott, az egy látomás volt, és ő nem volt képes Isten munkáját teljes egészében képviselni. Miért van az, hogy János, Péter és Pál sok szót mondott, ahogy Jézus is, mégsem rendelkeztek ugyanazzal az identitással, mint Jézus? Ez főleg azért van, mert a munka, amit végeztek, más volt. Jézus Isten Lelkét képviselte, és Isten Lelke közvetlenül munkálkodott. Ő elvégezte az új kor munkáját, azt a munkát, amelyet korábban senki sem végzett el. Új utat nyitott, képviselte Jahvét, és képviselte Magát Istent, míg Péter, Pál és Dávid, függetlenül attól, hogy minek nevezték őket, csak Isten teremtményének identitását képviselték, és Jézus vagy Jahve küldte őket. Tehát bármennyi munkát is végeztek, bármilyen nagyszerű csodákat is tettek, akkor is csak Isten teremtményei voltak, és képtelenek voltak Isten Lelkét képviselni. Isten nevében munkálkodtak, vagy azután munkálkodtak, hogy Isten odaküldte őket; továbbá a Jézus vagy Jahve által megkezdett korokban munkálkodtak, és nem végeztek más munkát. Végül is, ők csupán Isten teremtményei voltak. Az Ószövetségben számos próféta mondott jövendöléseket, vagy írt próféciákat tartalmazó könyveket. Senki sem mondta, hogy bármelyikük Isten, de amint Jézus elkezdett munkálkodni, Isten Lelke bizonyságot tett arról, hogy Ő Isten. Miért van ez így? Ezen a ponton már tudnod kellene! Korábban az apostolok és a próféták különféle leveleket írtak, és sok mindent megjövendöltek. Később az emberek kiválasztottak közülük párat, hogy a Bibliába kerüljenek, néhány pedig elveszett. Mivel vannak emberek, akik azt mondják, hogy minden, amit mondtak, a Szentlélektől származik, miért tartják némelyiket jónak, némelyiket pedig rossznak? És egyeseket miért választottak ki, másokat pedig nem? Ha valóban a Szentlélek által mondott szavak lennének, akkor vajon szükséges lenne, hogy az emberek válogassanak közülük? Miért különböznek a Jézus szavairól és az általa végzett munkáról szóló beszámolók mind a négy evangéliumban? Vajon nem azok hibája ez, akik feljegyezték őket? Néhányan majd megkérdezik: „Mivel a Pál és az Újszövetség más szerzői által írt levelek, illetve az elvégzett munkájuk részben az ember akaratából fakadt, és az ember elképzelései meghamisították őket, akkor vajon nincs-e emberi tisztátalanság azokban a szavakban, amelyeket Te (Isten) ma mondasz? Tényleg nem tartalmaznak semmit az ember elképzeléseiből?” Az Isten által végzett munka e szakasza teljesen különbözik attól, amit Pál és a sok apostol és próféta végzett. Nemcsak az identitásban van különbség, hanem elsősorban különbség van az elvégzett munkában. Miután lesújtott Pálra, és ő elbukott az Úr előtt, munkáját a Szentlélek vezette, és ő lett akit küldött. Ezért leveleket írt a gyülekezeteknek, és ezek a levelek mind Jézus tanításait követték. Pált az Úr küldte, hogy az Úr Jézus nevében munkálkodjon, de amikor Maga Isten jött el, nem munkálkodott semmilyen néven, és munkájában nem képviselt mást, csak Isten Lelkét. Isten azért jött, hogy közvetlenül munkálkodjon: Őt nem az ember tökéletesítette, és a munkáját nem az emberek tanításai alapján végezte. A munkának ebben a szakaszában Isten nem személyes tapasztalatairól beszélve vezet, hanem közvetlenül munkálkodik, aszerint, amije van. Például a szolgálattevők próbatétele, a fenyítés ideje, a halál próbatétele, Isten szeretetének ideje... Ez mind olyan munka, amilyet még soha nem végeztek, és amely a jelen korhoz tartozik, nem pedig az ember tapasztalataihoz. Az általam mondott szavak szerint melyek az ember tapasztalatai? Nem közvetlenül a Lélektől származnak-e mindezek, és nem a Lélek bocsátja ki őket? Csak aa képességeid annyira gyenge, hogy képtelen vagy átlátni az igazságot! A gyakorlatias életmód, amiről beszélek, az útravaló, és még soha senki nem beszélt róla, még soha senki nem is tapasztalta meg ezt az utat, és nem ismerte ezt a valóságot. Mielőtt én kimondtam ezeket a szavakat, még soha senki nem mondta ki őket. Soha senki nem beszélt ilyen tapasztalatokról, soha senki nem mondott el ilyen részleteket, továbbá soha senki nem világított rá ezekre a körülményekre, hogy felfedje ezeket a dolgokat. Soha senki nem mutatta az utat, amelyet ma én mutatok, és ha ember mutatná, akkor nem lenne új út. Vegyük például Pált és Pétert. Nekik nem voltak saját, személyes tapasztalataik, mielőtt Jézus mutatta az utat. Csak azután tapasztalták meg Jézus szavait és az általa mutatott utat, hogy Jézus megmutatta az utat; ebből sok tapasztalatot nyertek, és megírták a leveleket. Az ember tapasztalatai tehát nem azonosak Isten munkájával, és Isten munkája nem azonos az ember elképzelései és tapasztalatai által leírt tudással. Újra és újra elmondtam, hogy ma új utat mutatok, és új munkát végzek, és munkám és kijelentéseim különböznek János és az összes többi próféta munkájától és kijelentéseitől. Soha nem tapasztalatokra teszek szert először, és aztán beszélek nektek róluk – ez egyáltalán nem így van. Ha így lenne, az nem késleltetett volna titeket már régen? A múltban a tudás, amelyről sokan beszéltek, szintén magasztos volt, de minden szavuk csak az úgynevezett szellemi alakok szavai alapján hangzott el. Nem ők mutatták meg az utat, hanem az a tapasztalataikból, az általuk látottakból és a tudásukból fakadt. Volt, ami az ő elképzeléseikből állt, és volt, ami az általuk összegzett tapasztalatokból. Ma az Én munkám természete teljesen más, mint az övék. Nem tapasztaltam meg azt, hogy mások vezetnek, és nem is fogadtam el, hogy mások tökéletesítsenek. Továbbá, mindaz, amit mondtam, és amivel közösséget vállaltam, nem hasonlít senkiéhez, és soha senki más nem mondta ki. Ma, függetlenül attól, hogy kik vagytok, a munkátokat az általam kimondott szavak alapján végzitek. E kijelentések és munka nélkül ki lenne képes megtapasztalni ezeket a dolgokat (a szolgálattevők próbatétele, a fenyítés ideje...), és ki lenne képes ilyen tudásról beszélni? Tényleg képtelen vagy ezt látni? Függetlenül a munka lépcsőfokától, amint szavaim elhangzanak, ti elkezdtek azokkal közösséget vállalni, és azok szerint munkálkodni, és ez nem olyan út, amire bármelyikőtök is gondolt. Miután idáig eljutottál, képtelen vagy átlátni egy ilyen világos és egyszerű kérdést? Ez nem egy olyan út, amit valaki kitalált, és nem is valamely szellemi alak útján alapul. Ez egy új út, és még Jézus egykori szavai közül is sok már nem érvényes. Amiről Én beszélek, az egy új korszak megnyitásának munkája, és ez a munka egyedülálló; a munka, amit végzek, és a szavak, amiket mondok, mind újak. Nem ez a mai nap új munkája? Jézus munkája is ilyen volt. Az ő munkája is különbözött a templomban lévő emberekétől, és ugyanígy különbözött a farizeusok munkájától is, és egyáltalán nem hasonlított ahhoz sem, amit Izráel egész népe végzett. Miután az emberek tanúi voltak ennek, nem tudtak dönteni: „Valóban Isten tette ezt?” Jézus nem tartotta magát Jahve törvényéhez; amikor eljött, hogy tanítsa az embert, minden, amit mondott, új és más volt ahhoz képest, amit az Ószövetség ősi szentjei és prófétái mondtak, emiatt az emberek továbbra is bizonytalanok maradtak. Emiatt olyan nehéz kezelni az embert. A munka ezen új szakaszának elfogadása előtt többségetek azon az úton járt, ahol gyakoroltatok és ama bizonyos szellemi alakok alapjaira támaszkodtatok. Ma viszont a munka, amit Én végzek, nagyban különbözik ettől, ezért képtelenek vagytok eldönteni, hogy helyes-e vagy sem. Nem érdekel, hogy milyen utat jártál korábban, és az sem érdekel, hogy kinek a „táplálékát” etted, vagy hogy kit tekintettél „atyádnak”. Mivel eljöttem, és új munkát hoztam, hogy vezessem az embert, mindazoknak, akik Engem követnek, azzal összhangban kell cselekedniük, amit mondok. Nem számít, milyen erős „családból” származol, Engem kell követned, nem szabad a korábbi szokásaid szerint cselekedned, a „nevelőapádnak” odébb kell állnia, neked pedig Istened elé kell járulnod, hogy kérd a jogos jussodat. Teljes valód az Én kezemben van, és nem kellene túl sok vak hitet szentelned nevelőapádnak; ő nem tud teljesen irányítani téged. A mai munka egyedülálló. Mindaz, amit ma mondok, nyilvánvalóan nem múltbéli alapokon nyugszik; ez egy új kezdet, és ha azt mondod, hogy emberi kéz alkotta, akkor olyan vak vagy, hogy menthetetlen vagy!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Elnevezésekről és identitásról)

Isten napi igéi  163. szemelvény

Ézsaiás, Ezékiel, Mózes, Dávid, Ábrahám és Dániel Izráel választott népének vezetői vagy prófétái voltak. Miért nem hívták őket Istennek? Miért nem tett mellettük tanúságot a Szentlélek? Miért tett a Szentlélek tanúságot Jézus mellett, amint megkezdte a munkáját, és elkezdte kimondani a szavait? És miért nem tett tanúságot a Szentlélek mások mellett? Őket, a hús-vér embereket, mind „Úrnak” nevezték. Függetlenül attól, hogy minek nevezték őket, a munkájuk a lényüket és a lényegüket képviseli, a lényük és a lényegük pedig az identitásukat. A lényegük nem a megnevezésükhöz kapcsolódik; a lényegüket az képviseli, amit kifejezésre juttattak, és amit megéltek. Az Ószövetségben nem volt semmi rendkívüli abban, ha valakit Úrnak neveztek, és bárhogy is neveztek egy személyt, a lényege és eredendő identitása megváltoztathatatlan volt. A hamis Krisztusok, hamis próféták és csalók között vajon nincsenek olyanok is, akiket „Istennek” neveznek? És ők miért nem Istenek? Mert képtelenek Isten munkáját végezni. Alapjában véve emberek, az emberek megtévesztői, és egyikük sem Isten, így nem rendelkeznek Isten identitásával. Vajon nem nevezték Dávidot is Úrnak a tizenkét törzs körében? Jézust is Úrnak nevezték; miért csak Jézust nevezték megtestesült Istennek? Vajon Jeremiást nem ismerték úgy is, mint az Emberfia? És Jézust nem úgy ismerték, mint az Emberfia? Miért feszítették keresztre Jézust Isten nevében? Nem azért, mert az Ő lényege más volt? Nem azért, mert a munka, amit Ő végzett, más volt? Számít a titulus? Bár Jézust Emberfiának is nevezték, Ő volt Isten első megtestesülése, azért jött, hogy átvegye a hatalmat, és elvégezze a megváltás munkáját. Ez azt bizonyítja, hogy Jézus identitása és lényege különbözött másokétól, akiket szintén Emberfiának neveztek. Ma ki meri közületek azt állítani, hogy minden szó, amelyet azok mondtak, akiket a Szentlélek használt, a Szentlélektől származott? Merészel bárki ilyesmit mondani? Ha ilyeneket mondasz, akkor miért vetették el Ezsdrás próféciás könyvét, és miért tették ugyanezt az ősi szentek és próféták könyveivel? Ha ők mind a Szentlélektől származtak, akkor ti miért mertek ilyen szeszélyes döntéseket hozni? Alkalmas vagy arra, hogy a Szentlélek munkáját válaszd? Sok Izráelből származó történetet is elvetettek. És ha azt hiszed, hogy ezek a múltbeli írások mind a Szentlélektől származtak, akkor miért vetettetek el néhány könyvet? Ha mind a Szentlélektől származtak, akkor mindet meg kellett volna tartani, és el kellett volna küldeni őket a gyülekezetekben lévő fivéreknek és nővéreknek, hogy elolvassák őket. Nem emberi akarat alapján kellett volna őket kiválasztani vagy elvetni; ez helytelen. Azt mondani, hogy Pál és János tapasztalatai keveredtek személyes meglátásaikkal, nem azt jelenti, hogy tapasztalataik és tudásuk a Sátántól származott, hanem csak azt, hogy voltak olyan dolgok, amelyek személyes tapasztalataikból és meglátásaikból származtak. Az ő tudásuk megfelelt az akkori tényleges tapasztalataik hátterének, és ki mondhatná magabiztosan, hogy mindez a Szentlélektől származik? Ha mind a Négy Evangélium a Szentlélektől származik, akkor miért van az, hogy Máté, Márk, Lukács és János mind valami mást mondott Jézus munkájáról? Ha nem hiszitek el, akkor nézzétek meg a bibliai elbeszéléseket, hogy miként tagadta meg Péter háromszor az Urat: mindegyik más, és mindegyiknek megvan a maga sajátossága. Sokan, akik tudatlanok, azt mondják: „A testet öltött Isten is ember, származhatnak így a kimondott szavai teljes mértékben a Szentlélektől? Ha Pál és János szavai összekeveredtek az emberi akarattal, akkor az Ő szavai biztos nem keverednek össze az emberi akarattal?” Akik ilyeneket mondanak, azok vakok és tudatlanok! Olvasd el figyelmesen a Négy Evangéliumot; olvasd el, mit jegyeztek fel azokról a dolgokról, amelyeket Jézus tett, és a szavakról, amelyeket mondott. Mindegyik elbeszélés egészen egyszerűen más, és mindegyiknek megvan a maga nézőpontja. Ha mindaz, amit e könyvek szerzői írtak, a Szentlélektől származott, akkor mindennek egyformának és következetesnek kellene lennie. Akkor hát miért vannak eltérések? Vajon nem rendkívül ostoba az ember, hogy ezt nem képes meglátni? Ha arra kérnek téged, hogy tégy tanúságot Isten mellett, milyen tanúságot tudsz tenni? Lehet-e effajta tudással tanúságot tenni Isten mellett? Ha mások megkérdezik tőled, hogy „Ha János és Lukács feljegyzéseibe emberi akarat keveredett, akkor a ti Istenetek által mondott szavakba nem keveredik emberi akarat?”, akkor tudnál világos választ adni? Miután Lukács és Máté hallotta Jézus szavait, és látta Jézus munkáját, saját ismereteikről beszéltek, visszaemlékezések formájában, a Jézus által végzett munka néhány tényét részletezve. Vajon mondhatod, hogy a Szentlélek teljesen felfedte az ismereteiket? A Biblián kívül sok szellemi alak volt, akik náluk magasabb tudással rendelkeztek, akkor miért nem vették át szavaikat a későbbi generációk? Őket nem használta a Szentlélek? Tudnod kell, hogy a mai munkában nem a saját meglátásaimról beszélek, amelyek Jézus munkájának alapjaira épülnek, és nem is a saját tudásomról beszélek Jézus munkájának hátterével szemben. Milyen munkát végzett Jézus akkoriban? És milyen munkát végzek én ma? Annak, amit én teszek és mondok, nincs előzménye. Az utat, amelyen ma járok, még soha nem taposták azelőtt, és soha nem jártak rajta az elmúlt korok és nemzedékek emberei. Ma kezdetét vette, és ez vajon nem a Lélek munkája? Bár a Szentlélek munkája volt, a múlt vezetői mind másokra alapozva végezték a munkájukat; azonban Magának Istennek a munkája más. Jézus munkájának szakasza ugyanaz volt: új utat nyitott. Amikor eljött, a mennyek országának evangéliumát hirdette, és azt mondta, hogy az embernek megbánást kell tanúsítania és gyónnia kell. Miután Jézus befejezte munkáját, Péter, Pál és mások folytatták azt. Miután Jézust a keresztre szegezték és a mennybe ment, a Lélek ideküldte őket, hogy terjesszék a kereszt útját. Bár Pál szavai magasztosak voltak, azok is a Jézus által mondottakon alapultak, például a türelem, a szeretet, a szenvedés, a fejfedő, a keresztség vagy más követendő doktrínák. Mindez Jézus szavai alapján hangzott el. Képtelenek voltak új utat nyitni, mivel ők mindannyian Isten által használt emberek voltak.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Elnevezésekről és identitásról)

Isten napi igéi  164. szemelvény

Jézus akkori kijelentései és munkája nem követte a doktrínát, és nem az ószövetségi törvény munkája szerint munkálkodott. A Kegyelem Korában végzendő munka szerint vitte véghez. Az Általa létrehozott munkának megfelelően dolgozott, saját terve és szolgálata szerint; nem az Ószövetség törvénye szerint munkálkodott. Semmit sem az Ószövetség törvénye szerint tett, és nem azért jött, hogy beteljesítse a próféták szavait. Isten munkájának egyes szakaszaira nem kifejezetten azért került sor, hogy beteljesítse az ősi próféták jövendöléseit, és Ő nem azért jött el, hogy tartsa magát a doktrínához, vagy szándékosan beteljesítse az ősi próféták jövendöléseit. Tettei azonban nem zavarták meg az ősi próféták jövendöléseit, és nem zavarták meg azt a munkát sem, amelyet korábban végzett. Az Ő munkájának szembeötlő pontja az volt, hogy nem ragaszkodott semmilyen doktrínához, hanem azt a munkát végezte, amelyet Neki magának kellett elvégeznie. Ő nem próféta vagy látnok volt, hanem cselekvő, aki ténylegesen azért jött, hogy elvégezze a neki szánt munkát, és hogy elindítsa az Ő új korszakát és véghezvigye új munkáját. Természetesen, amikor Jézus eljött, hogy elvégezze az Ő munkáját, sok olyan szót is beteljesített, amelyeket az ősi próféták mondtak az Ószövetségben. Így a mai munka is beteljesítette az Ószövetség ősi prófétáinak jövendöléseit. Csak éppen Én nem tartom magasra azt a „régi almanachot”, ennyi az egész. Mert több munkám van, amit el kell végeznem, több szó van, amit el kell nektek mondanom, és ez a munka és ezek a szavak sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak, mint a Biblia szövegeinek magyarázata, mert az ilyen munkának nincs nagy jelentősége vagy értéke számotokra, és nem tud segíteni nektek vagy megváltoztatni titeket. Nem azért szándékozom új munkát végezni, hogy beteljesítsem a Biblia valamely szövegrészét. Ha Isten csak azért jönne a földre, hogy beteljesítse a Biblia ősi prófétáinak szavait, akkor ki a nagyobb: a testet öltött Isten vagy azok az ősi próféták? Végül is a próféták irányítják Istent, vagy Isten irányítja a prófétákat? Hogy magyarázod ezeket a szavakat?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Elnevezésekről és identitásról)

Isten napi igéi  165. szemelvény

Isten munkájának minden lépése egy és ugyanazon áramlatot követ, így Isten hatezer éves irányítási tervében minden egyes lépést szorosan követi a következő, a világ alapításától kezdve egészen a mai napig. Ha nem lenne senki, aki kikövezi az utat, akkor nem lenne senki, aki utána jön; mivel vannak, akik később jönnek, vannak, akik kikövezik az utat. Így a munka lépésről lépésre továbböröklődött. Egyik lépés követi a másikat, és anélkül, hogy valaki megnyitná az utat, lehetetlen lenne megkezdeni a munkát, és Istennek nem lenne eszköze ahhoz, hogy folytassa a munkáját. Egyik lépés sem szakítja félbe a másikat, és mindegyik úgy követi a másikat sorban, hogy az kialakít egy áramlatot; mindezt ugyanaz a Lélek teszi. De az, hogy valaki utat nyit-e vagy folytatja-e más munkáját, nem határozza meg az identitását. Nem így van ez? János megnyitotta az utat, Jézus pedig folytatta a munkáját, akkor ez azt bizonyítja, hogy Jézus identitása alacsonyabb rendű, mint Jánosé? Jahve Jézus előtt végezte a munkáját, mondhatod akkor, hogy Jahve hatalmasabb, mint Jézus? Nem számít, hogy ők kikövezték-e az utat, vagy mások munkáját folytatták-e; ami a legfontosabb, az a munkájuk lényege, és az identitás, amit az képvisel. Nem így van ez? Mivel Isten az emberek között akart munkálkodni, ezért fel kellett emelnie azokat, akik képesek voltak az utat kikövező munkát elvégezni. Amikor János éppen csak elkezdett prédikálni, azt mondta: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” Már a kezdetektől fogva így beszélt, és miért volt képes kimondani ezeket a szavakat? E szavak elhangzásának sorrendjét tekintve János volt az, aki először mondta el a mennyek országáról szóló evangéliumot, Jézus pedig azután szólt. Az emberek elképzelései szerint János volt az, aki megnyitotta az új utat, és így természetesen János hatalmasabb volt, mint Jézus. János azonban nem mondta, hogy ő Krisztus, és Isten nem tett mellette tanúságot Isten szeretett Fiaként, csupán arra használta őt, hogy megnyissa az utat és előkészítse azt az Úrnak. Kikövezte az utat Jézus számára, de nem tudott Jézus nevében cselekedni. Az ember minden munkáját is a Szentlélek tartotta fenn.

Az Ószövetség korában Jahve volt az, aki mutatta az utat, és Jahve munkája képviselte az Ószövetség egész korát és az Izráelben végzett minden munkát. Mózes csupán megerősítette ezt a munkát a földön, és az ő ténykedését az ember által nyújtott együttműködésnek tekintik. Abban az időben Jahve volt az, aki beszélt, aki szólította Mózest, és felemelte őt Izráel népének körébe, és kivezettette vele őket a pusztába és Kánaánba. Ez nem magának Mózesnek a munkája volt, hanem az a munka, amit személyesen Jahve irányított, ezért Mózest nem lehet Istennek nevezni. Mózes a törvényt is bevezette, de ezt a törvényt személyesen Jahve hozta meg. Csupán Mózes által fejezte azt ki. Jézus is alkotott parancsolatokat, és eltörölte az Ószövetség törvényét, és megfogalmazta a parancsolatokat az új kor számára. Jézus miért Maga az Isten? Mert van egy különbség. Abban az időben a Mózes által végzett munka nem képviselte a kort, és nem is nyitott új utat; őt Jahve vezette, és csupán egy ember volt, akit Isten használt. Amikor Jézus eljött, János már elvégezte az utat kikövező munka egy lépcsőfokát, és elkezdte terjeszteni a mennyek országának evangéliumát (ezt a Szentlélek kezdte el). Amikor Jézus eljött, Ő közvetlenül a saját munkáját végezte, de nagy különbség volt az Ő munkája és Mózes munkája között. Ézsaiás is sok jövendölést mondott, mégis miért nem volt ő ő Maga Isten? Jézus nem mondott annyi jövendölést, Ő miért volt mégis Maga Isten? Senki sem merte azt mondani, hogy Jézus akkori munkája mind a Szentlélektől származott, és azt sem merték mondani, hogy minden az ember akaratából származott, vagy hogy teljes egészében Magának Istennek a munkája volt. Az embernek nem állt módjában elemezni az ilyen dolgokat. Elmondható, hogy Ézsaiás ilyen munkát végzett, és ilyen jövendöléseket mondott, és ezek mind a Szentlélektől származtak; nem közvetlenül magától Ézsaiástól származtak, hanem Jahvétól eredő kinyilatkoztatások voltak. Jézus nem végzett sok munkát, és nem szólt sok szót, és nem is mondott sok jövendölést. Az ember számára az Ő prédikációja nem tűnt különösebben magasztosnak, mégis Ő Maga volt Isten, és ez az ember számára megmagyarázhatatlan. Soha senki nem hitt Jánosban, Ézsaiásban vagy Dávidban, és soha senki nem nevezte őket Istennek, hogy Dávid, az Isten, János, az Isten; soha senki nem beszélt így, egyedül csak Jézust hívták Krisztusnak. Ez a besorolás Isten tanúságtétele, az Általa vállalt munka és az Általa teljesített szolgálat alapján történik. Ami a Biblia nagy embereit illeti – Ábrahámot, Dávidot, Józsuét, Dánielt, Ézsaiást, Jánost és Jézust –, az általuk végzett munka alapján meg tudod mondani, hogy ki Maga Isten, és hogy milyen emberek próféták és milyenek apostolok. Azt, hogy kit használt Isten, és ki volt Maga Isten, a lényegük és az általuk végzett munka jellege különbözteti és határozza meg. Ha képtelen vagy különbséget tenni, akkor ez azt bizonyítja, hogy nem tudod, mit jelent hinni Istenben. Jézus azért Isten, mert annyi szót mondott, és annyi munkát végzett, különösen a sok csodatétel bemutatásával. Hasonlóképpen János is sok munkát végzett és sok szót szólt, akárcsak Mózes; őket miért nem hívták Istennek? Ádámot közvetlenül Isten teremtette; miért nem nevezték őt Istennek, ahelyett, hogy csak teremtménynek nevezték? Ha valaki azt mondja neked: „Isten ma annyi munkát végzett, és annyi szót szólt; Ő Maga az Isten. Akkor, mivel Mózes annyi szót mondott, bizonyára ő is Maga Isten volt”, akkor neked ekként kell visszakérdezned: „Akkoriban miért Jézus, és nem János mellett tett Isten olyan tanúságot, hogy ő Maga Isten? János nem Jézus előtt érkezett? Melyik munka volt nagyobb, Jánosé vagy Jézusé? Az ember számára János munkája nagyobbnak tűnik, mint Jézusé, de a Szentlélek miért Jézus mellett tett tanúságot, és miért nem János mellett?” Ugyanez történik ma is! Abban az időben, amikor Mózes vezette Izráel népét, Jahve a felhők közül szólt hozzá. Mózes nem közvetlenül beszélt, hanem őt közvetlenül Jahve vezette. Ez volt az ószövetségi Izráel munkája. Mózesben nem volt jelen sem a Lélek, sem Isten lénye. Nem tudta elvégezni azt a munkát, ezért nagy különbség van az általa végzett munka és a Jézus által végzett munka között. Mégpedig azért, mert a munka, amit ők végeztek, különbözött! Azt, hogy valakit Isten használ-e, vagy próféta, apostol, vagy Maga Isten, munkájának jellege alapján lehet megállapítani, és ez véget vet a kételyeidnek. A Bibliában meg van írva, hogy csak a Bárány nyithatja fel a hét pecsétet. A korok folyamán sok bibliamagyarázó volt e nagy emberek között, ezért mondhatod azt, hogy mindegyikük a Bárány? Mondhatod, hogy magyarázataik mind Istentől származnak? Ők csupán magyarázók; nem rendelkeznek a Bárány identitásával. Hogy lehetnének méltók arra, hogy felnyissák a hét pecsétet? Igaz, hogy „csak a Bárány nyithatja fel a hét pecsétet”, de Ő nem csak azért jön el, hogy felnyissa a hét pecsétet; ez a munka nem szükségszerű, csak mellékesen történik. Tökéletesen tisztában van a saját munkájával; vajon szükséges, hogy sok időt töltsön a szentírások értelmezésével? Vajon a hatezer éves munkához hozzá kell adni „az Írásokat értelmező Bárány Korát”? Azért jön, hogy új munkát végezzen, de az elmúlt idők munkájáról is ad néhány kinyilatkoztatást, hogy az emberek megértsék a hatezer éves munka igazságát. Nem kell túl sok szövegrészt megmagyarázni a Bibliából; a mai munka a kulcs, az a fontos. Tudnod kell, hogy Isten nem kifejezetten azért jön, hogy feltörje a hét pecsétet, hanem hogy elvégezze az üdvösség munkáját.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Elnevezésekről és identitásról)

Isten napi igéi  166. szemelvény

A Kegyelem Korában János készítette az utat Jézus számára. János nem tudta elvégezni Magának Istennek a munkáját, csupán az ember kötelességét teljesítette. Bár János az Úr előfutára volt, nem képviselhette Istent; ő csak egy ember volt, akit a Szentlélek használt. Miután Jézus megkeresztelkedett, a Szentlélek galamb képében szállt le rá. Ekkor kezdte meg munkáját, vagyis elkezdte végrehajtani Krisztus szolgálatát. Ezért vette fel Isten identitását, mert eljövetele Istentől volt. Nem számít, milyen volt előtte a hite – lehetett időnként gyenge, vagy erős –, ez mind hozzátartozott ahhoz a normális emberi léthez, amelyet szolgálata végzése előtt élt. Miután megkeresztelkedett (azaz felkenetésben részesült), Isten ereje és dicsősége azonnal vele volt, és így kezdte el végezni szolgálatát. Jeleket és csodákat tudott tenni, hatalma és tekintélye volt, mivel közvetlenül Magának Istennek a nevében munkálkodott; a Lélek munkáját végezte Őhelyette, és a Lélek hangját fejezte ki. Ezért Ő volt Isten Maga; ez vitathatatlan. János olyasvalaki volt, akit a Szentlélek használt. Ő nem képviselhette Istent, és nem is volt lehetséges számára, hogy képviselje. Ha akarta volna is, a Szentlélek nem engedte volna meg, mert nem volt képes elvégezni azt a munkát, amelyet Maga Isten szándékozott elvégezni. Talán sok minden volt benne, ami az ember akaratából fakadt, vagy valami, ami deviáns volt; semmilyen körülmények között sem képviselhette közvetlenül Istent. Hibái és képtelensége csak őt magát képviselték, munkája viszont a Szentlelket képviselte. Mégsem mondhatod, hogy ő teljes valójában Istent képviselte. Vajon az ő devianciája és tévedése is képviselheti Istent? Az ember képviseletében tévedni normális dolog, de ha valaki Isten képviseletében deviáns, az vajon nem gyalázza meg Istent? Vajon nem lenne ez a Szentlélek káromlása? A Szentlélek nem egykönnyen engedi meg, hogy az ember Isten helyére álljon, még akkor sem, ha mások felmagasztalják. Ha nem Isten, akkor a végén nem tudna szilárdan megállni. A Szentlélek nem engedi, hogy az ember úgy képviselje Istent, ahogy az az embernek tetszik! Például a Szentlélek volt az, aki tanúságot tett János mellett, és a Szentlélek volt az is, aki felfedte, hogy ő az, aki előkészíti az utat Jézusnak, de a Szentlélek által rajta végzett munka jól mérhető volt. János megbízatása mindössze annyi volt, hogy legyen Jézus útépítője, készítse elő számára az utat. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek csak azt a munkát hagyta jóvá, hogy készítse az utat, és csak ezt a munkát engedte meg neki – más munkát nem végezhetett. János Illést képviselte, ő pedig egy olyan prófétát képviselt, aki készítette az utat. A Szentlélek támogatta őt ebben; amíg a munkája az útkészítés volt, a Szentlélek támogatta őt. Ha azonban azt állította volna, hogy ő Maga Isten, és hogy azért jött, hogy elvégezze a megváltás munkáját, akkor a Szentléleknek meg kellett volna fegyelmeznie őt. Bármilyen nagyszerű is volt János munkája, és annak ellenére, hogy a Szentlélek támogatta, a munkája nem volt korlátok nélküli. Bár a Szentlélek valóban támogatta a munkáját, az akkoriban ráruházott hatalom az út egyengetésére korlátozódott. Egyáltalán nem végezhetett semmilyen más munkát, mert ő csak János volt, aki az utat készítette, és nem Jézus. Ezért a Szentlélek tanúságtétele kulcsfontosságú, de még fontosabb az a munka, amelyet a Szentlélek megenged az embernek. Vajon nem kapott János akkoriban hangzatos tanúságot? Nem volt az ő munkája is nagyszerű? Az általa végzett munka azonban nem szárnyalhatta túl Jézusét, mivel ő nem volt több, mint egy ember, akit a Szentlélek használt, és nem képviselhette közvetlenül Istent, így az általa végzett munka korlátozott volt. Miután elvégezte az útkészítés munkáját, a Szentlélek többé nem tartotta fenn a tanúságtételét, nem kapott új munkát, és távozott, amint megkezdődött Magának Istennek a munkája.

Vannak, akiket gonosz szellemek szálltak meg, és hangosan kiáltják: „Én vagyok az Isten!” Végül mégis lelepleződnek, mivel tévednek abban, amit képviselnek. Ők a Sátánt képviselik, és a Szentlélek nem figyel rájuk. Bármilyen magasra is magasztalod magad, vagy bármilyen erősen kiáltasz, attól még teremtett lény vagy, aki a Sátánhoz tartozik. Én soha nem kiáltom azt, hogy „Én vagyok az Isten, én vagyok az Isten szeretett Fia!” De a munka, amit végzek, Isten munkája. Vajon kell kiabálnom? Nincs szükség magasztalásra. Isten Maga végzi a saját munkáját, és nincs szüksége arra, hogy az ember státuszt vagy megtisztelő címet adjon neki: az Ő munkája képviseli az Ő identitását és státuszát. A megkeresztelése előtt Jézus vajon nem volt Maga Isten? Vajon Ő nem Isten megtestesülése volt? Biztosan nem lehet azt mondani, hogy csak a tanúságtétel elnyerése után vált Isten egyetlen Fiává? Vajon nem létezett már egy Jézus nevű ember jóval azelőtt, hogy Ő elkezdte volna a munkáját? Te képtelen vagy új utakat teremteni vagy a Lelket képviselni. Te nem tudod kifejezni a Lélek munkáját vagy a szavakat, amelyeket Ő mond. Te képtelen vagy Magának Istennek és a Léleknek a munkáját elvégezni. Isten bölcsessége, csodája és kifürkészhetetlensége, valamint annak a természetnek a teljessége, amellyel Isten az embert megfenyíti – mindezek meghaladják a te képességeidet, hogy kifejezd. Ezért hasztalan lenne azzal próbálkozni, hogy Istennek mondd magad; csak a nevet birtokolnád, de a lényeget nem. Maga Isten eljött, de senki sem ismeri fel Őt, mégis folytatja a munkáját, mégpedig a Lélek képviseletében. Mindegy, hogy embernek vagy Istennek, Úrnak vagy Krisztusnak, vagy épp nővérnek hívod Őt, nem számít. De a munka, amit Ő végez, az a Lélek munkája, és Magának Istennek a munkáját képviseli. Őt nem érdekli, hogy az ember milyen néven nevezi Őt. Talán meghatározhatja ez a név az Ő munkáját? Függetlenül attól, hogy minek nevezed Őt, ami Istent illeti, Ő Isten Lelkének a megtestesülése; Ő képviseli a Lelket, és a Lélek igazolta Őt. Ha képtelen vagy utat nyitni egy új kornak, vagy véget vetni a réginek, vagy bevezetni egy új kort, vagy új munkát végezni, akkor nem vagy Istennek nevezhető!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (1.))

Isten napi igéi  167. szemelvény

Még egy olyan ember sem képviselheti Magát Istent, akit a Szentlélek használ. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az ilyen ember nem képviselheti Istent, hanem azt is, hogy az általa végzett munka sem képviselheti közvetlenül Istent. Más szóval, az emberi tapasztalat nem helyezhető közvetlenül Isten irányítása alá, és nem képviselheti Isten irányítását. A munka, amelyet Maga Isten végez, teljes egészében az a munka, amelyet a saját irányítási terve szerint szándékozik véghez vinni, és ez hozzátartozik a nagy irányításhoz. Az ember által végzett munka abból áll, hogy átadja egyéni tapasztalatát. Abból áll, hogy új tapasztalati utat talál, amely túlmutat azon, amelyet az előtte járók kitapostak, valamint a Szentlélek irányítása alatt vezetik fivéreiket és nővéreiket. Amit ezek az emberek nyújtanak, az az egyéni tapasztalatuk vagy spirituális emberek spirituális írásai. Bár ezeket az embereket a Szentlélek használja, az általuk végzett munka nem kapcsolódik a hatezer éves tervben szereplő nagyszabású irányítási munkához. Ők csupán azok, akiket a Szentlélek különböző időszakokban felemelt, hogy vezessék az embereket a Szentlélek áramlatában, amíg az általuk végezhető feladatok véget nem érnek, vagy amíg az életük véget nem ér. Az általuk végzett munka csak arra szolgál, hogy előkészítsenek egy megfelelő utat Magának Istennek, vagy hogy folytassák Isten földi irányításának egy bizonyos aspektusát. Önmagukban ezek az emberek nem képesek az Ő irányításának nagyobb munkáját elvégezni, és nem tudnak új utakat nyitni, még kevésbé képes bármelyikük is Isten előző korszakbeli teljes munkáját lezárni. Ezért az általuk végzett munka csak egy teremtett lényt képvisel, aki a feladatát végzi, és nem képviselheti Magát Istent, aki az Ő szolgálatát végzi. Ez azért van így, mert az általuk végzett munka nem hasonlít ahhoz, amit Maga Isten visz véghez. Az új kor bevezetésének munkáját nem tudja az ember elvégezni Isten helyett. Ezt nem végezheti más, csak Maga Isten. Az ember összes munkája abból áll, hogy teremtett lényként teljesíti a kötelességét, és ezt olyankor végzi, amikor a Szentlélek mozgatja vagy megvilágosítja. Az útmutatás, amelyet ezek az emberek nyújtanak, teljes egészében abból áll, hogy megmutatják az embernek a mindennapi élet gyakorlati útját, és azt, hogy hogyan kell Isten akaratával összhangban cselekedni. Az ember munkája nem foglalja magában sem Isten irányítását, sem a Lélek munkájának képviseletét. Példának okáért, Witness Lee és Watchman Nee munkája az volt, hogy mutassák az utat. Legyen az út új vagy régi, a munka a Biblián belüli megmaradás elvén alapult. Akár a helyi gyülekezet helyreállításáról, akár a helyi gyülekezet létrehozásáról volt szó, a munkájuknak a gyülekezetek alapításához volt köze. Az általuk végzett munka azt a munkát folytatta, amelyet Jézus és apostolai befejezetlenül hagytak, vagy amelyet a Kegyelem Korában nem fejlesztettek tovább. Munkájuk során visszaállították azt, amit Jézus az akkori munkájában kért az utána következő nemzedékektől, például a fejük befedését, a keresztséget, a kenyértörést vagy a borivást. Úgy is mondhatnánk, hogy munkájuk az volt, hogy tartsák magukat a Bibliához, és a Biblián belül keressék az utakat. Semmiféle új előrelépést nem tettek. Ezért munkájukban csak a Biblián belüli új utak felfedezését láthatjuk, valamint jobb és reálisabb gyakorlatokat. De nem találhatjuk meg munkájukban Isten jelenlegi akaratát, még kevésbé találhatjuk meg azt az új munkát, amelyet Isten az utolsó napokban tervez. Ez azért van, mert az út, amelyen jártak, még mindig egy régi út volt – nem volt megújulás és fejlődés. Továbbra is ragaszkodtak Jézus keresztre feszítésének tényéhez, illetve ahhoz a gyakorlathoz, hogy az embereket megtérésre és bűneik megvallásra kérjék, valamint ragaszkodtak azokhoz a mondásokhoz, hogy aki mindvégig kitart, az üdvözül, és hogy a férfi a nő feje, a nőnek pedig engedelmeskednie kell a férjének, sőt, még inkább ragaszkodtak ahhoz a hagyományos felfogáshoz, hogy a nőtestvérek nem prédikálhatnak, csak engedelmeskedhetnek. Ha a vezetésnek továbbra is ezt a módját tartották volna fenn, a Szentlélek soha nem lett volna képes új munkát végezni, felszabadítani az embereket a szabályok alól, vagy a szabadság és a szépség birodalmába vezetni őket. Ezért a munkának ez a szakasza, amely megváltoztatja a kort, megköveteli, hogy Maga Isten munkálkodjon és beszéljen; különben senki sem teheti ezt meg helyette. Eddig a Szentlélek minden eme áramlaton kívüli munkája megtorpant, és azok, akiket a Szentlélek használt, elvesztették tájékozódási képességüket. Ezért, mivel a Szentlélek által használt emberek munkája eltér a Maga Isten által végzett munkától, az identitásuk és azok, akiknek a nevében cselekszenek, szintén különböznek. Ez azért van így, mert a Szentlélek által elvégezni kívánt munka más, és emiatt azok, akik szintúgy munkálkodnak, különböző identitást és státuszt kapnak. A Szentlélek által használt emberek végezhetnek új munkát is, és megszüntethetnek néhány, az előző korszakban végzett munkát is, de amit tesznek, az nem fejezheti ki Isten természetét és akaratát az új korban. Csak azért dolgoznak, hogy megszüntessék az előző kor munkáját, nem pedig azért, hogy új munkát végezzenek azzal a céllal, hogy közvetlenül képviseljék Magának Istennek a természetét. Így függetlenül attól, hogy hány elavult gyakorlatot szüntetnek meg, vagy hány új gyakorlatot vezetnek be, továbbra is az embert és a teremtett lényeket képviselik. Amikor azonban Maga Isten munkálkodik, nem jelenti be nyíltan a régi kor gyakorlatainak eltörlését, és nem jelenti be közvetlenül egy új kor kezdetét. Ő közvetlen és egyenes a munkájában. Nyíltan végzi a munkát, ami szándékában áll; vagyis közvetlenül fejezi ki az általa véghezvitt munkát, közvetlenül munkálkodik, ahogy eredetileg szándékában állt, kifejezve az Ő lényét és természetét. Ahogy az ember látja, az Ő természete és munkája is különbözik az elmúlt korokétól. Isten saját szemszögéből nézve azonban ez csupán az Ő munkájának folytatása és továbbfejlesztése. Amikor Maga Isten munkálkodik, akkor kifejezésre juttatja szavát, és közvetlenül hozza el az új munkát. Ezzel szemben, amikor az ember munkálkodik, az megfontolás és tanulmányozás útján történik, vagy pedig a tudás kiterjesztésével és a mások munkáján alapuló gyakorlat rendszerezésével. Vagyis az ember által végzett munka lényege, hogy egy kialakult rendet követ, és „új cipőben járja a régi utakat”. Ez azt jelenti, hogy még azoknak az embereknek az útja is, akiket a Szentlélek használ, arra az útra épül, amelyet Maga Isten indított el. Tehát mindent összevetve, az ember még mindig ember, és Isten még mindig Isten.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (1.))

Isten napi igéi  168. szemelvény

János ígéret által született, ahogyan Izsák is született Ábrahámnak. Ő készítette az utat Jézusnak, és sok munkát végzett, de ő nem volt Isten. Inkább a próféták egyike volt, mert ő csak az utat egyengette Jézusnak. Az ő munkája is nagyszerű volt, és Jézus hivatalosan csak akkor kezdte meg a munkáját, miután ő előkészítette az utat. Lényegében ő egyszerűen Jézusnak dolgozott, és az általa végzett munka Jézus munkáját szolgálta. Miután befejezte az útkészítést, Jézus megkezdte az Ő munkáját, amely újabb, konkrétabb és részletesebb volt. János csak a munka kezdeti részét végezte el; az új munka nagyobb részét Jézus vitte véghez. János is végzett új munkát, de nem ő volt az, aki megnyitott egy új kort. János ígéretből született, és nevét az angyaltól kapta. Akkoriban egyesek az apja, Zakariás után akarták elnevezni, ám az édesanyja így szólt: „Ezt a gyermeket nem lehet így nevezni. Jánosnak kell hívni.” Mindez a Szentlélek parancsára történt. Jézus is a Szentlélek parancsára kapta a nevét, a Szentlélektől született, és a Szentlélek ígéretéből. Jézus Isten, Krisztus és az Emberfia volt. De miután János munkája is nagyszerű volt, őt miért nem nevezték Istennek? Pontosan mi volt a különbség Jézus és János munkája között? Az volt-e az egyetlen indok, hogy János egyengette az utat Jézus előtt? Vagy az, hogy ezt Isten előre elrendelte? Bár János azt is mondta: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa”, és ő is hirdette a mennyek országának evangéliumát, a munkája nem fejlődött tovább, csupán a kezdetet jelentette. Ezzel szemben Jézus megnyitott egy új kort, és véget vetett a réginek, és az ószövetségi törvényt is beteljesítette. Az Ő munkája nagyszabásúbb volt, mint Jánosé, sőt, Ő azért jött, hogy megváltsa az egész emberiséget – elvégezte a munka ezen szakaszát. Ami Jánost illeti, ő csak előkészítette az utat. Bár munkája nagyszerű volt, szavai számosak, és az őt követő tanítványok sokan voltak, a munkája nem volt több, minthogy új kezdetet hozott az ember számára. Soha nem kapott tőle az ember életet, nem kapta meg tőle az utat, vagy mélyebb igazságokat, és soha nem értette meg rajta keresztül Isten akaratát. János nagy próféta volt (Illés), aki új terepet nyitott Jézus munkája előtt, és előkészítette a kiválasztottakat; ő volt a Kegyelem Korának előfutára. Az ilyen dolgokat nem lehet egyszerűen a szokásos emberi megjelenésük megfigyelésével észrevenni. Ez annál is inkább találó, mivel János is igen jelentős munkát végzett, ráadásul a Szentlélek ígérte meg őt, és munkáját a Szentlélek támogatta. Mivel ez így van, csak az általuk végzett munkán keresztül lehet megkülönböztetni kettőjük identitását, mivel nem lehet egy ember lényegét a külső megjelenése alapján megállapítani, és az embernek az sem áll módjában, hogy megállapítsa, mi a Szentlélek tanúságtétele. A János és a Jézus által végzett munka nem hasonlított egymáshoz, és különböző természetűek voltak. Ebből lehet megállapítani, hogy János Isten volt-e vagy sem. Jézus munkája az volt, hogy elindítson, folytasson, befejezzen és valóra váltson. Ő mindezen lépéseket véghezvitte, míg János munkája nem volt több, mint a kezdet megtétele. Jézus kezdetben az evangéliumot terjesztette és hirdette a megtérés útját, majd folytatta az ember megkeresztelésével, a betegek gyógyításával és a démonok kiűzésével. Végül pedig megváltotta az emberiséget a bűntől, és befejezte az egész korra vonatkozó munkáját. Ő is járt mindenfelé, prédikált az embereknek és terjesztette a mennyek országának evangéliumát. Ebben a tekintetben Ő és János hasonlítottak egymásra, a különbség az volt, hogy Jézus megnyitott egy új kort, és elhozta a Kegyelem Korát az ember számára. Az Ő szájából származott az ige arról, hogy mit kell az embernek gyakorolnia, és melyik utat kell követnie a Kegyelem Korában, majd végül befejezte a megváltás munkáját. János soha nem tudta volna elvégezni ezt a munkát. Tehát Jézus volt az, aki elvégezte Magának Istennek a munkáját, Ő az, aki Maga Isten, és aki közvetlenül képviseli Istent. Az emberek elképzelései szerint mindazok, akik az ígéret által születtek, akik a Lélektől születtek, akiket a Szentlélek tart fenn, és akik új utakat nyitnak meg, azok Istenek. Ezen érvelés szerint János is Isten lenne, továbbá Mózes, Ábrahám és Dávid... ők is mind Istenek lennének. Hát nem tökéletes vicc ez?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (1.))

Isten napi igéi  169. szemelvény

Néhányan talán eltűnődnek: „Miért kell, hogy a kort Maga Isten vezesse be? Nem állhat egy teremtett lény az Ő helyére?” Ti mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy Isten kifejezetten azzal a céllal ölt testet, hogy bevezessen egy új kort, és természetesen, amikor bevezet egy új kort, akkor egyúttal le is zárja az előző kort. Isten a Kezdet és a Vég; Ő Maga az, aki mozgásba lendíti a munkáját, és így Neki Magának kell lennie annak, aki lezárja az előző kort. Ez a bizonyítéka annak, hogy Ő legyőzte a Sátánt és meghódította a világot. Minden alkalommal, amikor Ő Maga munkálkodik az emberek között, az egy új csata kezdete. Az új munka megkezdése nélkül természetesen nem létezne a régi befejezése sem. És ha a régi nincs befejezve, az azt bizonyítja, hogy a Sátánnal folytatott harc még nem ért véget. Csak akkor tud az ember teljesen kiszabadulni a Sátán hatalma alól, és új életet és új kezdetet nyerni, ha Maga Isten jön el, és végez új munkát az emberek között. Ellenkező esetben az ember örökké a régi korban fog élni, és örökké a Sátán régi befolyása alatt fog élni. Minden Isten által vezetett korban az ember egy része felszabadítottá válik, és így az ember Isten munkájával együtt halad előre az új kor felé. Isten győzelme győzelmet jelent mindazok számára, akik követik Őt. Ha a teremtett emberi lények faját bíznák meg a kor lezárásával, akkor akár az ember, akár a Sátán szemszögéből nézve, ez nem lenne más, mint az Istennel való szembenállás vagy árulás, nem pedig az Istennek való engedelmesség, és az ember munkája a Sátán eszközévé válna. Csak ha az ember engedelmeskedik és követi Istent egy olyan korban, amelyet maga Isten vezet be, akkor lehet a Sátánt teljes mértékben meggyőzni, mert ez egy teremtett lény kötelessége. Ezért azt mondom, hogy nektek csak követnetek és engedelmeskednetek kell, és semmi más elvárás nincs felétek. Ezt jelenti az, hogy mindenki tartsa magát a kötelességéhez, és mindenki végezze a saját feladatát. Isten végzi a saját munkáját, nincs szüksége arra, hogy az ember végezze azt helyette, és Ő sem vesz részt a teremtett lények munkájában. Az ember a saját kötelességét teljesíti, és nem vesz részt Isten munkájában. Csak ez az engedelmesség, és a Sátán legyőzésének bizonyítéka. Miután Maga Isten befejezte az új kor bevezetését, többé már nem jön le, hogy Ő Maga munkálkodjon az emberiség körében. Az ember csak ekkor lép be hivatalosan az új korba, hogy elvégezze kötelességét és teremtett lényként teljesítse a küldetését. Ezek azok az elvek, amelyek szerint Isten munkálkodik, és amelyeket senki sem léphet át. Csak az ilyen módon való munkálkodás józan és ésszerű. Isten munkáját Magának Istennek kell elvégeznie. Ő az, aki beindítja a munkáját, és Ő az, aki befejezi a munkáját. Ő az, aki megtervezi a munkát, és Ő az, aki irányítja azt, és még inkább Ő az, aki a munkát beteljesíti. Ahogy a Biblia mondja: „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég.” Mindent, ami az Ő irányításával kapcsolatos munkához tartozik, azt Maga Isten végzi. Ő a hatezer éves irányítási terv Uralkodója; senki sem végezheti az Ő munkáját helyette, és senki sem tudja az Ő munkáját befejezni, mert Ő az, aki mindent a kezében tart. Miután megteremtette a világot, Ő fogja vezetni az egész világot, hogy az Ő világosságában éljen, és Ő fogja lezárni az egész kort is, beteljesítve ezzel az egész tervét!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (1.))

Isten napi igéi  170. szemelvény

Isten természetének egésze feltárult a hatezer éves irányítási terv során. Nem csak a Kegyelem Korában, nem csak a Törvény Korában, még kevésbé csak az utolsó napok ezen időszakában tárult fel. Az utolsó napokban végzett munka az ítéletet, a haragot és a fenyítést képviseli. Az utolsó napokban végzett munka nem helyettesítheti sem a Törvény Korának, sem a Kegyelem Korának munkáját. A három szakasz azonban egymással összekapcsolódva egyetlen egységet alkot, és mindhárom egy Isten munkája. Természetesen e munka végrehajtása külön korokra oszlik. Az utolsó napokban végzett munka mindent lezár; a Törvény Korában végzett munka a kezdet munkája volt; a Kegyelem Korában végzett munka pedig a megváltásé. Ami ebben a teljes hatezer éves irányítási tervben végzett munka látomásait illeti, senki sem képes betekintést vagy megértést nyerni, és e látomások rejtélyek maradnak. Az utolsó napokban csak az ige munkája valósul meg a Királyság Korának bevezetése érdekében, de ez nem reprezentatív az összes kor vonatkozásában. Az utolsó napok pusztán csak az utolsó napok és nem jelentenek többet, mint a Királyság Kora, és nem képviselik sem a Kegyelem Korát, sem a Törvény Korát. Csak arról van szó, hogy az utolsó napokban a hatezer éves irányítási terv minden munkája feltárul előttetek. Ez a misztérium leleplezése. Ez a fajta misztérium olyasvalami, amit egy ember sem tud leleplezni. Bármilyen nagy megértése is van az embernek a Bibliáról, az nem marad más, mint szavak, mivel az ember nem érti a Biblia lényegét. A Biblia olvasása során az ember megérthet néhány igazságot, megmagyarázhat néhány szót, vagy alávethet néhány híres részt és fejezetet aprólékos vizsgálatának, de soha nem lesz képes kiszabadítani az azokban a szavakban rejlő értelmet, mivel az ember csak holt szavakat lát, nem pedig Jahve és Jézus munkájának jeleneteit, és az embernek nincs módja arra, hogy megfejtse ennek a munkának a misztériumát. Ezért a hatezer éves irányítási terv misztériuma a legnagyobb rejtély, a legmélyebben elrejtett és az ember számára teljesen kifürkészhetetlen. Senki sem képes közvetlenül felfogni Isten akaratát, hacsak Maga Isten el nem magyarázza és fel nem tárja az embernek; máskülönben ezek a dolgok örökre rejtélyek maradnak az ember számára, örökre lepecsételt misztériumok maradnak. Nem beszélve a vallásos világban élőkről; ha ma nem mondták volna el nektek, ti sem értettétek volna meg. Ez a hatezer éves munka rejtélyesebb, mint a próféták összes próféciája. Ez a legnagyobb misztérium a teremtéstől napjainkig, és a korok folyamán a próféták közül senki sem volt képes kifürkészni, mert ez a misztérium csak az utolsó korban tárul fel, soha korábban nem tárult fel. Ha képesek vagytok felfogni ezt a misztériumot, és ha képesek vagytok a maga teljességében befogadni, akkor minden vallásos személyt legyőz ez a misztérium. Csakis ez a legnagyobb látomás; ez az, amit az ember a legbuzgóbban vágyik megragadni, de egyúttal ez az, ami a legkevésbé világos számára. Amikor a Kegyelem Korában voltatok, nem tudtátok, hogy miről szól a Jézus vagy a Jahve által végzett munka. Az emberek nem értették, hogy Jahve miért hozott törvényeket, miért kérte a sokaságot a törvények betartására, vagy miért kellett felépíteni a templomot, és még kevesebb ember értette, hogy az izráelitákat miért vezették ki Egyiptomból a pusztába, majd tovább a Kánaánba. Egészen napjainkig nem derült fény ezekre a dolgokra.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

Isten napi igéi  171. szemelvény

Senki sem képes önállóan élni, kivéve azokat, akik a Szentlélek által különleges irányítást és vezetést kapnak, hiszen szükségük van azoknak a szolgálatára és pásztorlására, akiket Isten használ. Így Isten minden korban különböző embereket emel fel, akik szorgosan pásztorolják a gyülekezeteket az Ő munkája érdekében. Ami azt jelenti, hogy Isten munkáját azokon keresztül kell elvégezni, akikre kedvezően tekint és akiket megfelelőnek tart; a Szentléleknek a bennük lévő, használatra méltó részt kell használnia, hogy munkálkodhasson, és ők azáltal válnak alkalmassá az Isten általi használatra, hogy a Szentlélek tökéletessé teszi őket. Mivel az ember felfogóképessége igen hiányos, ezért olyanoknak kell őt pásztorolniuk, akiket Isten használ; így volt ez akkor is, amikor Isten Mózest használta, akiben sok olyat talált, ami akkor alkalmas volt a használatra, és amit abban a szakaszban Isten munkájának elvégzésére használt. Ebben a szakaszban Isten használja az embert, miközben kihasználja azt a részét is, amelyet a Szentlélek felhasználhat a munkálkodáshoz, és a Szentlélek irányítja őt, és egyúttal tökéletessé teszi a megmaradt, használhatatlan részét.

Az olyan ember által végzett munka, akit Isten használ, arra szolgál, hogy együttműködjön Krisztus vagy a Szentlélek munkájával. Ezt az embert Isten emeli fel az emberek közül, azért van ott, hogy Isten valamennyi kiválasztottját vezesse, és azért is emeli fel Isten, hogy az emberi együttműködés munkáját végezze. Egy ilyen valaki által, aki képes az emberi együttműködés munkáját elvégezni, több valósulhat meg Isten emberrel szemben támasztott követelményeiből és a Szentléleknek az emberek között elvégzendő munkájából. Másképpen fogalmazva ez így hangzik: Isten célja ennek az embernek a felhasználásával az, hogy mindazok, akik Istent követik, jobban megértsék Isten akaratát, és többet érjenek el Isten követelményeiből. Mivel az emberek képtelenek közvetlenül megérteni Isten szavait vagy Isten akaratát, Isten felemelt valakit, akit arra használ, hogy ilyen munkát végezzen. Ezt az Isten által használt személyt úgy is le lehet írni, mint médiumot, amelyen keresztül Isten vezeti az embereket, mint a „fordítót”, aki Isten és az ember között kommunikál. Az ilyen ember tehát nem hasonlít azokhoz, akik Isten házában dolgoznak, vagy akik az Ő apostolai. Hozzájuk hasonlóan ő is olyasvalakinek mondható, aki Istent szolgálja, de munkájának lényegét és Isten általi felhasználásának hátterét tekintve nagyban különbözik a többi munkástól és apostoltól. Munkájának lényegét és felhasználásának hátterét tekintve az Isten által használt embert Ő emeli fel, Isten készíti fel Isten munkájára, és együttműködik magának Istennek a munkájában. Soha senki nem végezheti el a munkáját helyette – ez az az emberi együttműködés, amely elengedhetetlen az isteni munka mellett. A más munkások vagy apostolok által végzett munka eközben nem több, mint az egyes időszakokban a gyülekezetekre vonatkozó intézkedések sokféle vonatkozásának közvetítése és végrehajtása, vagy pedig valamilyen egyszerű életellátási munka a gyülekezeti élet fenntartása érdekében. Ezeket a munkásokat és apostolokat nem Isten nevezi ki, még kevésbé nevezhetjük őket olyanoknak, akiket a Szentlélek használ. Őket a gyülekezetekből választják ki, és miután egy bizonyos ideig képezték és nevelték őket, azokat, akik alkalmasak, megtartják, míg azokat, akik alkalmatlanok, visszaküldik oda, ahonnan jöttek. Mivel ezeket az embereket a gyülekezetekből választják ki, néhányan, miután vezetővé válnak, megmutatják igazi arcukat, és néhányan még sok rossz dolgot is tesznek, és végül kirekesztik őket. Az az ember viszont, akit Isten használ, olyan, akit Isten készített fel, rendelkezik bizonyos képességekkel, és emberi mivolttal. Őt a Szentlélek előre felkészítette és tökéletessé tette, teljesen a Szentlélek vezeti, és különösen, amikor a munkájáról van szó, a Szentlélek irányítja és utasítja – ennek eredményeképpen nincs eltérés Isten kiválasztottjai vezetésének útján, mert Isten bizonyosan felelősséget vállal a saját munkájáért, és Isten mindig elvégzi a saját munkáját.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Arról, hogy Isten hogyan használja az embert)

Isten napi igéi  172. szemelvény

A Szentlélek áramlatában végzett munka – akár Isten saját munkája, akár a felhasznált embereké – a Szentlélek munkája. Maga Isten lényege a Lélek, amelyet nevezhetünk Szentléleknek vagy hétszeresen felerősödött Léleknek. Összességében Ők Isten Lelke, bár Isten Lelkét különböző korszakokban más-más néven nevezték. A lényegük mégis egy. Tehát maga Isten munkája a Szentlélek munkája, míg a megtestesült Isten munkája nem más, mint a Szentlélek munkálkodása. A felhasznált emberek munkája szintén a Szentlélek munkája. Isten munkája azonban a Szentlélek maradéktalan kifejeződése, ami teljes mértékben igaz, míg a felhasznált emberek munkája sok emberi dologgal keveredik, és nem a Szentlélek közvetlen kifejeződése, nemhogy az Ő maradéktalan kifejeződése lenne. A Szentlélek munkája változatos, és nem korlátozza semmiféle feltétel. A Szentlélek munkája más és más a különböző emberekben; különböző lényeget nyilvánít meg, és korszakonként, valamint országonként is különbözik. Természetesen, bár a Szentlélek sokféleképpen és sokféle elv szerint munkálkodik, függetlenül attól, hogy a munka hogyan vagy milyen emberekben történik, a lényege mindig más és más; minden munkának, amelyet különböző emberekben végez, megvannak az elvei, és mindegyik képviselheti a tárgyai lényegét. Ez azért van így, mert a Szentlélek munkája eléggé specifikus kiterjedésű és eléggé kimért. A megtestesült testben végzett munka nem azonos az embereken végzett munkával, és a munka is változik annak a személynek a képességei szerint, akin végzi. A megtestesült testben végzett munka nem embereken történik, és nem ugyanaz a munka, mint az embereken végzett munka. Röviden, függetlenül attól, hogy hogyan történik, a különböző alanyokon végzett munka soha nem egyforma, és az elvek, amelyek alapján Ő dolgozik, különböznek azoknak az embereknek az állapota és természete szerint, akiket Ő munkál. A Szentlélek a különböző emberekben eredendő lényegük alapján munkálkodik, és nem támaszt velük szemben olyan követelményeket, amelyek meghaladják ezt a lényeget, és nem végez rajtuk olyan munkát, amely meghaladja eredendő képességüket. A Szentlélek emberben végzett munkája tehát lehetővé teszi az emberek számára, hogy meglássák e munka tárgyának lényegét. Az ember eredendő lényege nem változik; eredendő képességei pedig korlátozottak. A Szentlélek az embereket képességük korlátai szerint használja, illetve munkálja, hogy az hasznukra legyen. Amikor a Szentlélek a felhasznált emberekben munkálkodik, akkor az emberek tehetsége és eredendő képessége felszabadul, nem pedig visszaszorul. Eredendő képességük a munka érdekében érvényesül. Azt lehet mondani, hogy Ő az embereknek azokat a részeit használja, amelyek felhasználhatók az Ő munkájában, hogy eredményeket érjen el ebben a munkában. Ezzel szemben a megtestesült formában végzett munka közvetlenül fejezi ki a Lélek munkáját, amelyet az ember elméje és gondolatai nem hamisítanak meg; ezt nem érhetik el sem az ember adottságai, sem az ember tapasztalata, sem az ember veleszületett állapota. A Szentlélek számtalan munkája az ember javát és épülését hivatott szolgálni. Vannak azonban olyan emberek, akik tökéletesíthetőek, míg mások nem rendelkeznek a tökéletesedés feltételeivel, ami azt jelenti, hogy nem tökéletesíthetőek, és aligha üdvözülhetnek, és bár a Szentlélek munkája talán megvolt bennük, végül mégis kivettetnek. Ez azt jelenti, hogy bár a Szentlélek munkája az emberek építése, mégsem mondhatjuk, hogy mindazok, akik a Szentlélek munkájában részesültek, teljesen tökéletessé válnak, mert az út, amelyet sokan követnek törekvésük során, nem a tökéletessé válás útja. Náluk csak a Szentlélek egyoldalú munkája van meg, nem pedig a szubjektív emberi együttműködés, sem a helyes emberi törekvés. Így a Szentlélek munkája ezekben az emberekben azért történik, hogy szolgálja azokat, akik tökéletessé válnak. A Szentlélek munkáját az emberek közvetlenül nem láthatják, és maguk az emberek közvetlenül nem érinthetik. Ezt csak azok fejezhetik ki, akik rendelkeznek a munka ajándékával, ami azt jelenti, hogy a Szentlélek munkája az emberek kifejezései által jut el a követőkhöz.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  173. szemelvény

A Szentlélek munkája sokféle emberen és sokféle körülményen keresztül valósul meg. Bár a megtestesült Isten munkája képviselheti egy egész korszak munkáját, és képviselheti az emberek belépését egy egész korszakba, az emberek belépésének részletein végzett munkát még mindig embereknek kell elvégezniük, akiket a Szentlélek használ, nem pedig a megtestesült Istennek. Tehát Isten munkája vagy Isten saját szolgálata Isten megtestesülésének munkája, amelyet ember nem végezhet el helyette. A Szentlélek munkája sokféle emberen keresztül valósul meg; egyetlen ember sem tudja azt teljes egészében elvégezni, és egyetlen ember sem tudja azt teljes mértékben kifejezni. Azok, akik a gyülekezeteket vezetik, szintén nem képviselhetik teljes mértékben a Szentlélek munkáját, ők csak bizonyos vezetői munkát végezhetnek. A Szentlélek munkája tehát három részre osztható: Isten saját munkája, a felhasznált emberek munkája, és mindazokon végzett munka, akik a Szentlélek áramlatában vannak. Isten saját munkája az egész korszak vezetése; a felhasználtak munkája az, hogy – azáltal, hogy küldetést vagy megbízást kapnak, miután Isten elvégezte a saját munkáját – Isten összes követőjét vezessék, és ők azok, akik együttműködnek Isten munkájával; a Szentlélek által az áramlatban lévőkben végzett munka pedig az, hogy fenntartsa minden munkáját, azaz fenntartsa az egész irányítását és bizonyságtételét, és ezzel egyidejűleg tökéletessé tegye azokat, akiket tökéletessé lehet tenni. Ez a három rész együttesen a Szentlélek teljes munkája, de maga Isten munkája nélkül az irányítási munka teljes egészében stagnálna. Maga Isten munkája magában foglalja az egész emberiség munkáját, és az egész korszak munkáját is képviseli, ami azt jelenti, hogy Isten saját munkája a Szentlélek munkájának minden dinamikáját és tendenciáját képviseli, míg az apostolok munkája Isten saját munkája után jön és abból következik, és nem vezeti a korszakot, sem nem képviseli a Szentlélek munkájának tendenciáit egy egész korszakban. Ők csak azt a munkát végzik, amit az embernek végeznie kell, aminek semmi köze az irányítási munkához. Az a munka, amelyet Isten maga végez, egy projekt az irányítási munkán belül. Az ember munkája csak az a kötelesség, amelyet a felhasznált emberek teljesítenek, és ennek semmi köze az irányítási munkához. Annak ellenére, hogy mindkettő a Szentlélek munkája, a munka azonossága és ábrázolása közötti különbségek miatt egyértelmű és lényegi különbségek vannak Isten saját munkája és az ember munkája között. Ráadásul a Szentlélek által végzett munka mértéke a különböző azonosságú alanyokon eltérő. Ezek tehát a Szentlélek munkájának alapelvei és ez a hatásköre.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  174. szemelvény

Az ember munkája az ő tapasztalatát és emberi mivoltát jelzi. Amit az ember nyújt, és a munka, amit végez, őt képviselik. Az ember éleslátása, az ember gondolkodása, az ember logikája és gazdag képzelőereje mind benne van a munkájában. Az ember tapasztalata különösen képes jelezni a munkáját, és az ember tapasztalatai a munkájának alkotóelemeivé válnak. Az ember munkája kifejezheti a tapasztalatait. Ha egyes emberek negatív élményeket élnek át, akkor a közösségük nyelvezete nagy része negatív elemekből fog állni. Ha a tapasztalataik egy bizonyos ideig pozitívak, és kifejezetten egy pozitív vonatkozású út birtokában vannak, akkor a velük való közösség nagyon bátorító, és az emberek pozitív gondoskodást kaphatnak tőlük. Ha egy munkás egy időre negatív állapotba kerül, a közösségében mindig lesznek negatív elemek. Ez a fajta közösség lehangoló, és mások öntudatlanul is lehangoltak lesznek a vele való közösség következtében. A követők állapota a vezető állapotától függően változik. Amilyen egy munkás belül, azt fejezi ki, és a Szentlélek munkája gyakran az ember állapotával együtt változik. Ő az emberek tapasztalatai szerint dolgozik, és nem kényszeríti őket, hanem a tapasztalataik normális menetének megfelelően támaszt igényeket az emberekkel szemben. Ez azt jelenti, hogy az ember közössége különbözik Isten szavától. Az, amivel az emberek közösséget vállalnak, az egyéni meglátásaikat és tapasztalataikat közvetíti, Isten munkája alapján kifejezve meglátásaikat és tapasztalataikat. Az ő felelősségük az, hogy miután Isten munkálkodik vagy beszél, rájöjjenek, hogy mit kell belőle gyakorolniuk vagy elkezdeniük, majd átadniuk a követőknek. Ezért az ember munkája az ő belépését és gyakorlatát jelenti. Természetesen az ilyen munka keveredik az emberi tanulságokkal és tapasztalatokkal vagy néhány emberi gondolattal. Bárhogyan is munkálkodik a Szentlélek, akár az emberben, akár a megtestesült Istenben, a munkások mindig önmagukat fejezik ki. Bár a Szentlélek az, aki munkálkodik, a munka azon alapszik, ami az ember eredendően, mert a Szentlélek nem munkálkodik alap nélkül. Más szóval, a munka nem a semmiből jön, hanem mindig a tényleges körülményeknek és a valós helyzetnek megfelelően történik. Csak így alakulhat át az ember beállítottsága, és csak így változtathatók meg régi elképzelései és régi gondolatai. Az ember azt fejezi ki, amit lát, tapasztal és el tud képzelni, és az ember gondolkodásával elérhető, még akkor is, ha ez doktrína vagy elképzelés. Az ember munkája nem haladhatja meg az ember tapasztalati körét, sem azt, amit az ember lát, sem azt, amit az ember el tud képzelni vagy fel tud fogni, függetlenül a munka méretétől. Isten csak azt fejezi ki, ami Ő Maga, és ez az ember számára elérhetetlen – vagyis az ember gondolkodásának hatókörén kívül esik. Ő az egész emberiség vezetésének munkáját fejezi ki, és ez nem kapcsolódik az emberi tapasztalat részleteihez, hanem ehelyett az Ő saját irányításával foglalkozik. Az ember a saját tapasztalatát fejezi ki, míg Isten az Ő lényét, ami az eredendő természete, ami az ember számára elérhetetlen. Az ember tapasztalata az a belátás és tudás, amelyet Isten lényének kifejeződése alapján szerzett. Az ilyen belátást és tudást az ember lényének nevezzük, és a kifejeződésük alapja az ember eredendő beállítottsága és képessége – ezért is nevezzük ezeket az ember lényének. Az ember azzal képes közösséget vállalni, amit tapasztal és lát. Azzal senki sem tud közösséget vállalni, amit nem tapasztalt, nem látott, vagy amit a gondolkodása nem tud felérni, mivel ezek olyan dolgok, amelyek nincsenek az emberben. Ha az, amit az ember kifejez, nem a tapasztalatából származik, akkor az a képzelete vagy a doktrínája. Egyszerűen fogalmazva, nincs valóság a szavaiban. Ha soha nem kerülnél kapcsolatba a társadalom dolgaival, nem lennél képes világosan közösséget vállalni a társadalom komplex összefüggéseivel. Ha nem lenne családod, és mások családi kérdésekről beszélnének, a legnagyobb részét nem értenéd annak, amit mondanak. Tehát az, amivel az ember közösséget vállal, és a munka, amit végez, a belső lényét képviseli. Ha valaki megosztaná a közösséggel, hogy mit ért a fenyítés és az ítélet alatt, de neked nincs tapasztalatod erről, nem mernéd tagadni a tudását, még kevésbé mernéd száz százalékig biztosra venni. Ez azért van, mert az ő viszonyulásuk olyasvalami, amit te soha nem tapasztaltál, amit soha nem ismertél, és az elméd nem tudja azt elképzelni. Az ő tudásukból csak annyit tudsz megragadni, hogy a jövőben hogyan követheted a fenyítés és ítélet ösvényét. Ez az út azonban csak doktrinális ismeret lehet; nem veheti át a saját megértésed helyét, még kevésbé a tapasztalatodét. Talán azt gondolod, hogy amit ők mondanak, az nagyon is helyes, de a saját tapasztalatod alapján sok tekintetben megvalósíthatatlannak találod. Talán úgy érzed, hogy néhány dolog, amit hallasz, teljesen kivitelezhetetlen; ilyenkor elképzeléseid vannak róla, és bár elfogadod, csak vonakodva teszed. De a saját tapasztalatod szerint az a tudás, amelyből elképzeléseket származtattál, a gyakorlás útjává válik számodra, és minél többet gyakorolsz, annál jobban megérted a hallott szavak valódi értékét és jelentését. Miután átélted a saját tapasztalatodat, beszélhetsz arról a tudásról, amivel rendelkezned kell arról, amit megtapasztaltál. Ezenkívül különbséget tehetsz azok között is, akiknek a tudása valódi és gyakorlati, és azok között, akiknek a tudása doktrínán alapul és értéktelen. Tehát az, hogy az általad vallott tudás megfelel-e az igazságnak, nagymértékben attól függ, hogy van-e gyakorlati tapasztalatod róla. Ahol a tapasztalataidban igazság van, ott a tudásod gyakorlati és értékes lesz. Tapasztalataid révén ítélőképességre és belátásra is szert tehetsz, elmélyítheted tudásodat, és növelheted bölcsességedet és jó belátásodat azzal kapcsolatosan, hogy hogyan kell viselkedned. Az olyan emberek által kifejezett tudás, akik nem rendelkeznek az igazsággal, doktrína, bármilyen magasztos is legyen. Az ilyen típusú emberek nagyon is intelligensek lehetnek, amikor a test dolgairól van szó, de nem tudnak különbséget tenni, amikor lelki dolgokról van szó. Ennek az az oka, hogy az ilyen embereknek egyáltalán nincs tapasztalatuk a lelki dolgokban. Ezek olyan emberek, akik nincsenek megvilágosodva a lelki kérdésekben, és nincs lelki megértésük. Bármilyen tudást is fejezel ki, amennyiben ez a te lényed, akkor ez a te személyes tapasztalatod, a te valódi tudásod. Amit azok az emberek tárgyalnak, akik csak doktrínákról beszélnek – ezek olyan emberek, akikben nincs meg sem az igazság, sem a valósággal –, azt is nevezhetjük a lényüknek, mert ők kizárólag mély elmélkedés útján jutottak el a doktrínájukhoz, ami az elmélyült töprengésük eredménye. Ugyanakkor ez csak doktrína, és nem több, mint képzelgés!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  175. szemelvény

Valamennyi embertípus tapasztalatai a bennük rejlő dolgokat képviselik. Akinek nincs lelki tapasztalata, nem beszélhet az igazság ismeretéről, sem a különböző lelki dolgok helyes ismeretéről. Az ember azt fejezi ki, ami ő maga belül – ez bizonyos. Ha valaki a lelki dolgok ismeretére és az igazság ismeretére vágyik, akkor valódi tapasztalattal kell rendelkeznie. Ha nem tudsz világosan beszélni a józan észről az emberi életben, mennyivel kevésbé leszel képes lelki dolgokról beszélni? Azoknak, akik gyülekezeteket vezethetnek, az életet biztosíthatják az embereknek, és apostolok lehetnek az emberek számára, tényleges tapasztalatokkal kell rendelkezniük; helyesen kell érteniük a lelki dolgokat, és helyesen kell értékelniük és megtapasztalniuk az igazságot. Csak az ilyen emberek alkalmasak arra, hogy munkások vagy apostolok legyenek, akik a gyülekezeteket vezetik. Máskülönben csak követni tudnak, mint a legkisebbek, és nem tudnak vezetni, még kevésbé apostolok lenni, akik képesek az embereket élettel ellátni. Az apostolok feladata ugyanis nem az, hogy ide-oda rohanjanak vagy harcoljanak, hanem az, hogy az élet szolgálatának munkáját végezzék, és másokat vezessenek, hogy átalakítsák beállítottságukat. Akik ezt a feladatot ellátják, súlyos felelősséggel vannak megbízva, amelyet nem mindenki képes vállalni. Ezt a fajta munkát csak azok vállalhatják, akiknek a létük az élet, vagyis akiknek van tapasztalatuk az igazságról. Nem vállalhatja ezt pusztán bárki, aki le tud mondani, aki képes lótni-futni, vagy aki hajlandó magát feláldozni; azok az emberek, akiknek nincs tapasztalatuk az igazságról, akik nem részesültek metszésben vagy ítéletben, nem képesek ilyen típusú munkát végezni. A tapasztalattal nem rendelkező emberek, akik valóság nélküli emberek, képtelenek tisztán látni a valóságot, mert ők maguk is nélkülözik ezt a fajta létezést. Az ilyen típusú emberek tehát nemcsak hogy nem képesek vezetői munkát végezni, de ha hosszú ideig az igazság nélkül maradnak, akkor ki kell őket vetni. Az általad kifejtett belátás bizonyítékként szolgálhat az életedben tapasztalt nehézségekről, azokról a dolgokról, amelyekért fenyítésben részesülsz, és azokról a kérdésekről, amelyek miatt megítéltettél. Ez a próbákra is igaz: ahol az ember finomításban részesül, és ahol gyenge – ezek azok a területek, amelyeken az embernek tapasztalata van, amelyeken az ő útja vezet. Például, ha valaki csalódásoktól szenved a házasságban, gyakran fog így viszonyulni ahhoz: „Hála Istennek, dicsőség Istennek, ki kell elégítenem Isten szívének vágyát, fel kell ajánlanom az egész életemet, és a házasságomat teljesen Isten kezébe kell helyeznem. Hajlandó vagyok egész életemet Istennek ígérni.” Minden, ami az emberben van, a viszonyuláson keresztül mutathatja meg, hogy mi is ő valójában. Az ember beszédritmusa, az, hogy hangosan vagy halkan beszél – ezek a dolgok nem a tapasztalat kérdései, és nem tudják képviselni azt, amivel rendelkezik és ami ő maga. Ezek a dolgok csak azt tudják elárulni, hogy az ember jelleme jó vagy rossz, vagy hogy a természete jó vagy rossz, de nem lehet őket egyenlővé tenni azzal, hogy rendelkezik-e valaki tapasztalattal. A beszéd közbeni kifejezőkészség, a beszédkészség vagy a beszédsebesség csak gyakorlás kérdése, és nem helyettesítheti az ember tapasztalatait. Amikor az egyéni tapasztalataidról beszélsz, kapcsolódsz ahhoz, amit fontosnak tartasz, és mindazzal, ami benned van. Az Én beszédem az Én lényemet képviseli, de amit mondok, az az ember számára elérhetetlen. Amit mondok, az nem az, amit az ember tapasztal, és nem olyasmi, amit az ember láthat; nem is olyasmi, amit az ember megérinthet, hanem az, ami Én vagyok. Vannak, akik csak azt ismerik el, hogy amihez kapcsolódom, az az, amit megtapasztaltam, de nem ismerik el, hogy ez a Lélek közvetlen kifejeződése. Természetesen azt mondom, amit megtapasztaltam. Én vagyok az, aki hatezer éven át végeztem az irányítási munkát. Mindent megtapasztaltam az emberiség teremtésének kezdetétől napjainkig; hogyan lennék képtelen erről beszélni? Ami az ember természetét illeti, tisztán láttam; már régen megfigyeltem. Hogyne tudnék erről világosan beszélni? Mivel tisztán láttam az ember lényegét, alkalmas vagyok arra, hogy megfenyítsem és megítéljem az embert, mert minden ember Tőlem származik, de a Sátán megrontotta őket. Természetesen arra is alkalmas vagyok, hogy kiértékeljem az Általam végzett munkát. Bár ezt a munkát nem az Én testem végzi, ez a Lélek közvetlen kifejeződése, és ez az, amivel rendelkezem és ami vagyok. Ezért alkalmas vagyok arra, hogy ezt kifejezzem, és elvégezzem azt a munkát, amit kell tennem. Az emberek azt mondják, amit ők megtapasztaltak. Azt, amit láttak, amit az elméjük fel tud érni, és amit az érzékeik fel tudnak fogni. Ez az, amivel közösséget tudnak vállalni. Az Isten hús-vér teste által kimondott szavak a Lélek közvetlen kifejezései, és a Lélek által végzett munkát fejezik ki, amelyet a test nem tapasztalt és nem látott, Ő mégis az Ő lényét fejezi ki, mert a test lényege a Lélek, és Ő a Lélek munkáját fejezi ki. Ez a Lélek által már elvégzett munka, habár ez a test számára elérhetetlen. A megtestesülés után, a test kifejeződése által Ő képessé teszi az embereket arra, hogy megismerjék Isten lényét, és lehetővé teszi, hogy az emberek lássák Isten természetét és az Általa elvégzett munkát. Az ember munkája egyértelműbbé teszi az emberek számára, hogy mibe kell belépniük és mit kell megérteniük; ez magában foglalja az emberek vezetését az igazság megértése és megtapasztalása felé. Az ember munkája az emberek fenntartása; Isten munkája az, hogy új utakat és új korszakokat nyisson az emberiség számára, és hogy feltárja az embereknek azt, amit a halandók nem ismernek, lehetővé téve számukra, hogy megismerjék az Ő természetét. Isten munkája az egész emberiség vezetése.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  176. szemelvény

A Szentlélek minden munkája az emberek javára történik. Az egész az emberek építéséről szól; nincs olyan munka, amely ne szolgálná az emberek javát. Nem számít, hogy az igazság mély vagy sekélyes, és nem számít azoknak a képessége, akik elfogadják az igazságot, bármit is tesz a Szentlélek, az az emberek javára válik. De a Szentlélek munkája nem végezhető közvetlenül; azt a Vele együttműködő embereken keresztül kell kifejtenie. Csak így érhető el a Szentlélek munkájának eredménye. Természetesen, amikor a Szentlélek közvetlenül munkálkodik, munkája egyáltalán nem hamisított; de amikor a Szentlélek az emberen keresztül munkálkodik, akkor az a munka nagyon beszennyeződik, és már nem a Szentlélek eredeti munkája. Mivel ez így van, az igazság különböző mértékben változik. A követők nem a Szentlélek eredeti szándékát kapják, hanem a Szentlélek munkájának és az ember tapasztalatának és tudásának kombinációját. Abból, amit a követők kapnak, az a rész, ami a Szentlélek munkája, helyes, míg az ember tapasztalata és tudása, amit kapnak, különböző, mert a munkások különbözőek. A Szentlélek megvilágosításával és vezetésével rendelkező munkások továbbra is erre a megvilágosításra és vezetésre alapozott tapasztalatokhoz fognak jutni. Ezekben a tapasztalatokban egyesül az ember elméje és tapasztalata, valamint az emberi mivolt, és utána elnyerik a tudást vagy a belátást, amellyel rendelkezniük kell. Ez az ember gyakorlatának módja miután megtapasztalta az igazságot. A gyakorlásnak ez a módja nem mindig ugyanaz, mert az emberek másképp tapasztalnak, és az általuk tapasztalt dolgok is különbözőek. Ily módon a Szentléleknek ugyanaz a megvilágosítása különböző tudást és gyakorlatot eredményez, mert akik a megvilágosodást kapják, különbözőek. Vannak, akik kisebb hibákat követnek el a gyakorlás során, míg mások nagyobb hibákat, és vannak, akik semmi mást nem tesznek, csak hibáznak. Ez azért van, mert az emberek eltérőek a felfogóképességükben, és azért is, mert az eredendő képességeik is különböznek. Egyeseknek egyfajta megértésük van egy üzenet meghallgatása után, másoknak pedig más, miután hallottak egy igazságot. Vannak, akik kissé eltérnek, míg mások egyáltalán nem értik meg az igazság valódi jelentését. Ezért az ember megértése diktálja, hogyan fog másokat vezetni; ez pontosan így van, mert az ember munkája egyszerűen a saját lényének kifejeződése. Azok az emberek, akiket az igazságot helyesen értő emberek vezetnek, szintén helyesen fogják érteni az igazságot. Még ha vannak is köztük olyan emberek, akik tévednek a megértésükben, nagyon kevesen vannak, és nem mindenki fog tévedni. Ha valakinek tévedései vannak az igazság megértésében, akkor azok, akik követik őt, kétségtelenül szintén tévedésben lesznek, és ezek az emberek a szó minden értelmében tévedésben lesznek. Az, hogy a követők mennyire értik meg az igazságot, nagyban függ a munkásoktól. Természetesen az Istentől származó igazság helyes, tévedhetetlen és teljesen biztos. A munkások azonban nem teljesen pontosak, és nem mondható, hogy teljesen megbízhatóak. Ha a munkásoknak van egy nagyon gyakorlatias módjuk arra, hogy az igazságot a gyakorlatba ültessék, akkor a követőknek is lesz módjuk arra, hogy gyakorolják. Ha azonban a munkásoknál hiányzik az igazság gyakorlása, és csak a doktrína van meg, akkor a követők nem fognak rendelkezni a valósággal. A követők képessége és természete a születés által meghatározott, és nincs összefüggésben a munkásokkal, de az, hogy a követők mennyire értik meg az igazságot és ismerik meg Istent, a munkásoktól függ (ez csak néhány ember esetében van így). Amilyen egy munkás, olyanok lesznek az általa vezetett követők is. Amit egy munkás kifejez, az a saját lénye, fenntartás nélkül. Olyan követelményeket támaszt azokkal szemben, akik követik őt, amilyeneket ő maga hajlandó vagy képes elérni. A legtöbb munkás azt veszi alapul, amit ő maga tesz, hogy követeléseket támasszon a követőivel szemben, annak ellenére, hogy a követői sok mindent egyáltalán nem tudnak elérni – és amit az ember nem tud elérni, az a belépés akadályává válik számára.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  177. szemelvény

Sokkal kevesebb eltérés van azok munkájában, akik átmentek a metszésen, a foglalkozáson, az ítéleten és a fenyítésen, és sokkal pontosabban fejezik ki munkájukat. Azok, akik a természetességükre hagyatkozva munkálkodnak, elég nagy hibákat követnek el. A nem tökéletesített emberek munkája túlságosan is kifejezi saját természetességüket, ami nagy akadályt jelent a Szentlélek munkája előtt. Bármilyen jó képességű is valaki, a metszésen, foglalkozáson és ítéleten is át kell esnie, mielőtt elvégezheti Isten megbízatásának munkáját. Ha nem mentek át ilyen ítéleten, akkor munkájuk, bármennyire is jól végzik, nem lehet összhangban az igazság elveivel, és mindig a saját természetességük és emberi jóságuk terméke. Azok munkája, akik már átmentek a metszésen, foglalkozáson és ítéleten, sokkal pontosabb, mint azoké, akik nem részesültek metszésben, foglalkozásban és ítéletben. Azok, akik nem estek át ítéleten, nem fejeznek ki mást, mint az emberi testet és gondolatokat, sok emberi intelligenciával és veleszületett tehetséggel elegyítve. Ez nem Isten munkájának pontos kifejezése az ember által. Akik az ilyen embereket követik, azokat a veleszületett képességük vonzza hozzájuk. Mivel ők túlságosan az emberi belátást és tapasztalatot fejezik ki, amelyek szinte nincsenek is kapcsolatban Isten eredeti szándékával, és túlságosan eltérnek attól, az ilyen típusú emberek munkája nem tudja az embereket Isten elé vinni, hanem inkább az ember elé hozza őket. Tehát azok, akik nem mentek át ítéleten és fenyítésen, alkalmatlanok arra, hogy elvégezzék Isten megbízatásának munkáját. Az alkalmas munkás munkája képes az embereket a helyes útra terelni, és nagyobb bejutást biztosíthat számukra az igazságba. Az ő munkája képes az embereket Isten elé vinni. Ráadásul az általa végzett munka egyénenként változhat, és nem kötik szabályok, ami lehetővé teszi az emberek számára a felszabadulást és a szabadságot, valamint azt a képességet, hogy fokozatosan növekedjenek az életben, és mélyebb belépést nyerjenek az igazságba. Egy alkalmatlan munkás munkája messze elmarad ettől. Munkája ostoba. Az embereket csak szabályokba tudja belevinni, és amit az emberektől megkövetel, az nem változik egyénenként; nem az emberek tényleges szükségletei szerint munkálkodik. Az ilyen típusú munkában túl sok szabály és túl sok doktrína van, és nem tudja az embereket rávezetni a valóságra, sem az életben való növekedés normális gyakorlatára. Ez csak azt teheti lehetővé az emberek számára, hogy betartsanak néhány értéktelen szabályt. Az ilyen útmutatás csak tévútra vezetheti az embereket. Arra vezet, hogy olyanná válj, mint ő; ő képes bevezetni téged abba, ami neki van, és ami ő maga. Ahhoz, hogy a követők meg tudják ítélni, hogy a vezetők alkalmasak-e, a kulcs az, hogy megnézzék az utat, amelyen vezetnek, és a munkájuk eredményeit, és azt, hogy a követők az igazságnak megfelelő elveket kapnak-e, és hogy megkapják-e az átalakulásukhoz szükséges megfelelő gyakorlási módokat. Különbséget kell tenned a különböző típusú emberek eltérő munkája között; nem szabad ostoba követőnek lenned. Ez az emberek belépésének kérdésére vonatkozik. Ha nem tudod megkülönböztetni, hogy melyik ember vezetése vezet valahová, és melyiké nem, akkor könnyen megtévesztenek. Mindennek közvetlen hatása van a saját életedre. A nem tökéletesített emberek munkájában túl sok a természetesség; túl sok emberi akarattal keveredik. Lényük a természetesség – amivel születnek. Ez nem a foglalkozás utáni élet vagy az átformálódás utáni valóság. Hogyan támogathatja az ilyen ember azokat, akik az életre törekszenek? Az élet, amellyel az ember eredetileg rendelkezik, a veleszületett intelligenciája vagy tehetsége. Ez a fajta intelligencia vagy tehetség meglehetősen távol áll Isten pontos követelményeitől az emberrel szemben. Ha az ember nem lett tökéletesítve, és romlott beállítottsága nem lett megmetszve és kezelve, akkor nagy lesz a szakadék aközött, amit kifejez, és az igazság között; az, amit kifejez, homályos dolgokkal keveredik, például a képzeletével és egyoldalú tapasztalatával. Ráadásul, függetlenül attól, hogy hogyan munkálkodik, az emberek érzik, hogy nincs átfogó cél, és nincs olyan igazság, amely alkalmas lenne minden ember belépésére. A legtöbb dolog, amit az emberektől megkövetelnek, meghaladja a képességeiket, mintha kacsák lennének, akiket arra kényszerítenek, hogy kakasülőn üljenek. Ez az emberi akarat munkája. Az ember romlott beállítottsága, gondolatai és elképzelései áthatják testének minden részét. Az ember nem azzal az ösztönnel születik, hogy gyakorolja az igazságot, és nincs meg benne az ösztön, hogy közvetlenül megértse az igazságot. Ha ehhez hozzávesszük az ember romlott beállítottságát – amikor az ilyen természetes ember munkálkodik, nem okoz-e félbeszakításokat? De a tökéletessé tett embernek van tapasztalata az igazságról, amelyet az embereknek meg kell érteniük, és ismerete van romlott beállítottságukról, így munkájában fokozatosan csökkennek a homályos és valótlan dolgok, az emberi torzítás egyre kevesebb lesz, és munkája és szolgálata egyre közelebb kerül az Isten által megkövetelt mércéhez. Így munkája belépett az igazságvalóságba, és reálissá is vált. Különösen az ember elméjében lévő gondolatok akadályozzák a Szentlélek munkáját. Az embernek gazdag képzelőereje és ésszerű logikája van, és hosszú tapasztalata van az ügyek intézésében. Ha az embernek ezek az aspektusai nem esnek át metszésen és korrekción, akkor ezek mind akadályai a munkának. Ezért az ember munkája nem tudja elérni a legnagyobb pontosságot, különösen a nem tökéletesített emberek munkája.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  178. szemelvény

Az ember munkája bizonyos határok között marad, és korlátozott. Egy ember csak egy bizonyos szakasz munkáját végezheti, és nem végezheti az egész korszak munkáját – máskülönben a szabályok közé vezetné az embereket. Az ember munkája csak egy adott korra vagy szakaszra vonatkozhat. Ez azért van így, mert az ember tapasztalatának megvan a maga hatóköre. Az ember munkáját nem lehet összehasonlítani Isten munkájával. Az ember gyakorlati módjai és az igazságról való tudása mind-mind egy bizonyos hatókörre vonatkoznak. Nem mondhatod, hogy az ember által taposott út teljesen a Szentlélek akarata, mert az ember csak megvilágosodhat a Szentlélek által, de nem lehet teljesen betelve a Szentlélekkel. Az ember által megtapasztalható dolgok mind a normális emberi mivolt határain belül vannak, és nem haladhatják meg a normális emberi elme gondolatainak hatókörét. Mindazok, akik képesek megélni az igazságvalóságot, ezen a tartományon belül tapasztalnak. Amikor megtapasztalják az igazságot, az mindig a Szentlélek által megvilágosított normális emberi élet megtapasztalása, nem pedig a normális emberi élettől eltérő megtapasztalási mód. A Szentlélek által megvilágosított igazságot a saját emberi életük megélése alapján tapasztalják meg. Ráadásul ez az igazság személyenként változik, és mélysége a személy állapotával függ össze. Csak azt lehet mondani, hogy az út, amelyen járnak, az igazságot kereső ember normális emberi élete, és ezt nevezhetjük a Szentlélek által megvilágosított normális ember által járt útnak. Nem mondhatjuk, hogy az út, amelyen ők járnak, az a Szentlélek útja. A normális emberi tapasztalat szerint, mivel a törekvő emberek nem egyformák, a Szentlélek munkája sem egyforma. Ráadásul, mivel a környezet, amelyet az emberek megtapasztalnak, és a tapasztalataik terjedelme nem azonos, valamint az elméjük és gondolataik belekeveredése miatt, a tapasztalataik különböző mértékben keverednek. Az igazságot minden ember a saját egyéni körülményei szerint értelmezi. Megértésük az igazság valódi értelméről nem teljes, hanem annak csak egy vagy több aspektusa. Az ember által megtapasztalt igazság hatóköre személyenként eltérő, az egyes emberek körülményeinek megfelelően. Ily módon ugyanannak az igazságnak a különböző emberek által kifejezett ismerete nem azonos. Ez azt jelenti, hogy az ember tapasztalata mindig behatárolt, és nem képviselheti teljes mértékben a Szentlélek akaratát, továbbá az ember munkája nem fogható fel Isten munkájaként, még akkor sem, ha az ember által kifejtett dolgok nagyon is megfelelnek Isten akaratának, és még akkor sem, ha az ember tapasztalata nagyon közel áll ahhoz a tökéletesítő munkához, amelyet a Szentlélek végez. Az ember csak Isten szolgája lehet, végezve azt a munkát, amelyet Isten rábíz. Az ember csak a Szentlélek által megvilágosított tudást és a személyes tapasztalataiból nyert igazságokat tudja kifejezni. Az ember alkalmatlan, és nem felel meg a feltételeknek, hogy a Szentlélek csatornája legyen. Nincs joga azt mondani, hogy az ő munkája Isten munkája. Az embernek emberi működési elvei vannak, továbbá minden embernek különböző tapasztalatai vannak, és különböző körülményekkel rendelkezik. Az ember munkája magában foglalja az összes tapasztalatát a Szentlélek megvilágosítása alatt. Ezek a tapasztalatok csak az ember lényét képviselhetik, és nem képviselik Isten lényét vagy a Szentlélek akaratát. Ezért az ember által járt út nem mondható a Szentlélek által járt útnak, mert az ember munkája nem képviselheti Isten munkáját, és az ember munkája és az ember tapasztalata nem a Szentlélek teljes akarata. Az ember munkája hajlamos szabályokba bonyolódni, munkamódszere pedig könnyen egy szűk körre korlátozódik, és képtelen az embereket szabad útra terelni. A legtöbb követő korlátozott hatókörön belül él, és a tapasztalásmódjuk is korlátozott hatókörű. Az ember tapasztalata mindig korlátozott; munkájának módszere is csak néhány típusra korlátozódik, és nem hasonlítható össze a Szentlélek munkájával vagy magának Istennek a munkájával. Ez azért van, mert az ember tapasztalata végső soron korlátozott. Bárhogyan is végzi Isten a munkáját, azt nem kötik szabályok; bárhogyan is végzi, nem korlátozódik egyetlen módszerre. Isten munkájában nincsenek semmiféle szabályok – minden munkája kötetlen és szabad. Bármennyi időt is tölt az ember az Ő követésében, nem tud olyan törvényeket kiszűrni, amelyek Isten munkamódszereit szabályozzák. Bár az Ő munkája elvszerű, mindig új módon történik, és mindig új fejleményekkel jár, és ez az ember számára elérhetetlen. Egyetlen időszakban Istennek többféle típusú munkája lehet, és különböző módjai az emberek vezetésére, ezáltal az embereknek mindig új lehetőségeik vannak a belépésre és változásra. Nem tudod megkülönböztetni az Ő munkájának törvényeit, mert mindig új utakon munkálkodik, és Isten követői csak ezért nem válnak a szabályok rabjaivá. Maga Isten munkája mindig megkerüli az emberek elképzeléseit, és szembemegy velük. Csak azoknak a beállítottsága alakulhat át, és azok képesek szabadon élni, nem kötve semmilyen szabálytól és nem korlátozva semmilyen vallásos elképzeléstől, akik igaz szívvel keresik és követik Őt. Az ember munkája a saját tapasztalatai alapján támaszt követelményeket az emberekkel szemben, és az alapján, amit ő maga el tud érni. Ezeknek a követelményeknek a színvonala egy bizonyos hatókörre korlátozódik, és a gyakorlati módszerek is nagyon korlátozottak. A követők így öntudatlanul is e korlátozott hatókörön belül élnek; az idő múlásával pedig ezek a dolgok szabályokká és rituálékká válnak. Ha egy időszak munkáját olyan valaki vezeti, aki nem ment át Isten személyes tökéletesítésén, és nem részesült ítéletben, akkor követői mind vallásos fanatikusokká és az Istennek való ellenállás szakértőivé válnak. Tehát, ha valaki alkalmas vezető, akkor annak a személynek már át kellett esnie az ítéleten, és el kellett fogadnia a tökéletesítést. Akiknek nem volt részük ítéletben, még ha a Szentlélek munkája jelen is van bennük, csak homályos és valótlan dolgokat fejeznek ki. Ők idővel homályos és természetfeletti szabályokhoz fogják vezetni az embereket. Az a munka, amelyet Isten végez, nem egyezik az ember testiességével. Nincs összhangban az ember gondolataival, hanem ellenkezik az ember elképzeléseivel; azt nem fertőzték meg homályos vallási színezetek. Isten munkájának eredményeit nem érheti el az, akit Ő nem tökéletesített; azok az emberi gondolkodás számára elérhetetlenek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  179. szemelvény

Az ember elméjében végzett munka túl könnyen elérhető az ember számára. A lelkipásztorok és a vallási világ vezetői például az adottságaikra és a pozíciójukra támaszkodva végzik a munkájukat. Akik hosszú ideig követik őket, megfertőződnek az ő adottságaiktól, és lényük egy része hatással lesz rájuk. Ők az emberek adottságaira, képességeire és tudására összpontosítanak, és természetfeletti dolgokra és sok mélyreható, a valóságtól elrugaszkodott doktrínára figyelnek (természetesen ezek a mélyreható doktrínák elérhetetlenek). Nem az emberek természetének megváltoztatására összpontosítanak, hanem inkább arra, hogy az embereket prédikálásra és munkára képezzék, fejlesztve az emberek ismereteit és rengeteg vallási doktrínájukat. Nem arra összpontosítanak, hogy mennyit változik az emberek természete, sem arra, hogy mennyit értenek meg az igazságból. Nem törődnek az emberek lényegével, és még kevésbé próbálják megismerni az emberek normális és abnormális állapotát. Nem fordulnak szembe az emberek elképzeléseivel, és nem is tárják fel azokat, és még kevésbé metszik meg az emberek hiányosságait vagy romlottságát. A legtöbben, akik követik őket, az adottságaikkal szolgálnak, és csak vallásos elképzeléseket és teológiai elméleteket bocsátanak ki, amelyek távol állnak a valóságtól, és egyáltalán nem képesek életet adni az embereknek. Valójában munkájuk lényege a tehetséggondozás, a semmivel nem rendelkező emberből tehetséges szemináriumi diplomást nevelnek, aki később munkába áll és vezet. Meg tudsz-e különböztetni bármilyen törvényt Isten hatezer éves munkájában? Az ember munkájában sok szabály és korlátozás van, és az emberi agy túlságosan dogmatikus. Amit tehát az ember kifejez, az olyan tudás és felismerések, amelyek a tapasztalatai hatókörén belül vannak. Ezen kívül az ember képtelen bármit is kifejezni. Az ember tapasztalatai vagy tudása nem a veleszületett adottságaiból vagy az ösztöneiből fakad; ezek Isten vezetése és közvetlen pásztorlása folytán keletkeznek. Az embernek csak az a képessége van meg, hogy elfogadja ezt a pásztorlást, és nincs olyan képessége, amely közvetlenül ki tudná fejezni, hogy mi az isteni mivolt. Az ember nem képes arra, hogy ő legyen a forrás; ő csak egy edény lehet, amely befogadja a vizet a forrásból. Ez tehát az emberi ösztön, a képesség, amellyel az embernek emberi lényként rendelkezni kell. Ha valaki elveszíti azt a képességet, amellyel elfogadja Isten szavát, és elveszíti az emberi ösztönt, az a személy elveszíti azt is, ami a legértékesebb, és elveszíti a teremtett ember kötelességét. Ha egy személynek nincs ismerete vagy tapasztalata Isten szavát vagy az Ő munkáját illetően, akkor az a személy elveszíti a kötelességét, azt a kötelességet, amelyet teremtett lényként teljesítenie kellene, és elveszíti a teremtett lény méltóságát. Isten ösztöne az, hogy kifejezze, mi az isteni mivolt, akár a test, akár közvetlenül a Lélek fejezi ki; ez Isten szolgálata. Az ember a saját tapasztalatait vagy tudását fejezi ki (vagyis azt fejezi ki, ami ő maga) Isten munkája közben vagy utána; ez az ember ösztöne és az ember kötelessége, és ez az, amit az embernek el kell érnie. Bár az, amit az ember kifejez, messze elmarad attól, amit Isten kifejez, és bár az ember kifejezésmódját sok szabály köti, az embernek vállalnia kell a kötelességét, amit teljesítenie kell, és tennie kell azt, amit meg kell tennie. Az embernek mindent meg kell tennie, ami emberileg lehetséges, hogy teljesítse kötelességét, és a legkisebb fenntartása sem lehet.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  180. szemelvény

Tudnotok kell, hogyan különböztessétek meg Isten munkáját az ember munkájától. Mit láthatsz az ember munkájában? Az ember munkájában az ember tapasztalatának számos eleme van; amit az ember kifejez, az ő maga. Isten saját munkája is azt fejezi ki, ami Ő, de az Ő lénye különbözik az emberétől. Az ember lénye az ember tapasztalatait és életét képviseli (amit az ember az életében megtapasztal, vagy amivel találkozik, vagy az életre vonatkozó filozófiái), és a különböző környezetben élő emberek különböző lényeket fejeznek ki. Az, hogy vannak-e társadalmi tapasztalataid, és hogy ténylegesen hogyan élsz a családodban, és miket tapasztalsz benne, az látható abból, amit kifejezel, míg a megtestesült Isten munkájában nem láthatod, hogy Neki vannak-e társadalmi tapasztalatai. Ő jól ismeri az ember lényegét, és fel tud tárni mindenféle gyakorlatot, mindenféle emberre vonatkozólag. Ő még inkább képes feltárni az emberek romlott beállítottságát és lázadó viselkedését. Ő nem világi emberek között él, de tisztában van a halandók természetével és a világiak minden romlottságával. Ez az Ő lénye. Bár Ő nem a világgal foglalkozik, mégis ismeri a világgal való bánásmód szabályait, mert teljesen megérti az emberi természetet. Tud a Lélek munkájáról, amit az ember szeme nem láthat, és az ember füle nem hallhat, mind a jelenlegiről, mind pedig a múltbeliről. Ez magában foglalja a bölcsességet, amely nem az élet filozófiája, és a csodákat, amelyeket az embereknek nehéz felfogni. Ez az Ő lénye, amely nyitott az emberek előtt, ugyanakkor rejtve van előlük. Amit Ő kifejez, az nem egy rendkívüli személy lénye, hanem a Lélek eredendő tulajdonságai és lénye. Nem járja a világot, de mindent tud róla. Kapcsolatba lép az „emberszabásúakkal”, akiknek nincs tudásuk vagy belátásuk, de Ő olyan szavakat fejez ki, amelyek magasabbak a tudásnál és a nagy emberek felett állnak. Tompa és érzéketlen emberek csoportjában él, akiknek nincs emberi mivoltuk, és akik nem értik az emberiség konvencióit és életét, de Ő képes arra kérni az emberiséget, hogy megélje normális emberi mivoltát, ugyanakkor feltárja az emberiség alantas és gyenge emberi természetét. Mindez az Ő lénye, amely fölötte áll bármely hús-vér ember lényének. Számára szükségtelen a bonyolult, nehézkes és hitvány társadalmi élet megtapasztalása ahhoz, hogy elvégezze azt a munkát, amit el kell végeznie, és alaposan feltárja a romlott emberiség lényegét. A szennyes társadalmi élet nem építi az Ő testét. Munkája és szavai csak az ember engedetlenségét tárják fel, és nem nyújtanak az embernek tapasztalatot és leckéket a világgal való bánásmódhoz. Nincs szüksége arra, hogy a társadalmat vagy az ember családját vizsgálja, amikor az embert ellátja élettel. Az ember leleplezése és megítélése nem az Ő teste tapasztalatainak kifejeződése; ez az Ő kinyilatkoztatása az ember igazságtalanságáról, miután hosszú időn keresztül megismerte az ember engedetlenségét, és megutálta az emberiség romlottságát. Az általa végzett munka mind azt a célt szolgálja, hogy kinyilatkoztassa az ember számára az Ő természetét, és kifejezze az Ő lényét. Ezt a munkát csak Ő képes elvégezni; ez nem olyasmi, amit egy hús-vér ember el tudna érni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  181. szemelvény

A munka, amelyet Isten végez, nem az Ő testének tapasztalatát képviseli; az ember által végzett munka az ő tapasztalatát képviseli. Mindenki a személyes tapasztalatáról beszél. Isten közvetlenül ki tudja fejezni az igazságot, míg az ember csak azt a tapasztalatot tudja kifejezni, amely megfelel az általa megtapasztalt igazságnak. Isten munkájának nincsenek szabályai, és nem kötik időbeli vagy földrajzi korlátok. Bármikor és bárhol kifejezheti azt, ami Ő. Úgy munkálkodik, ahogyan neki tetszik. Az ember munkájának feltételei és keretei vannak; ezek nélkül nem tudna munkálkodni, és nem tudná kifejezni az Istenről való ismeretét vagy az igazság megtapasztalását. Ahhoz, hogy megállapítsd, hogy valami Isten saját munkája vagy az ember munkája, egyszerűen össze kell hasonlítanod a kettő közötti különbségeket. Ha nincs olyan munka, amelyet maga Isten végez, és csak az ember munkája van, akkor egyszerűen tudni fogod, hogy az ember tanításai magas szintűek, meghaladják bárki más képességeit; a beszédtónusuk, a dolgok kezelésében alkalmazott elveik, a tapasztalt és szilárd munkamódszerük meghaladja másokét. Mindannyian csodáljátok ezeket a kiváló képességű és magasztos tudású embereket, de Isten munkájából és szavaiból nem láthatod, milyen magasrendű az Ő emberi mivolta. Ehelyett Ő hétköznapi, és amikor munkálkodik, normális és valóságos, ugyanakkor a halandók számára mérhetetlen, emiatt az emberekben egyfajta félő szív alakul ki Iránta. Lehet, hogy egy személynek különösen nagy a tapasztalata a munkájában, vagy különösen fejlett a képzelőereje és az észjárása, és különösen jó az emberi mivolta; az ilyen tulajdonságok csak csodálatot válthatnak ki az emberekből, de nem kelthetnek bennük félelmet és rettegést. Az emberek mind csodálják azokat, akik jól tudnak munkálkodni, akik különösen mély tapasztalattal rendelkeznek, és akik gyakorolni tudják az igazságot, de az ilyen emberek soha nem válthatnak ki félelmet, csak csodálatot és irigységet. De azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, nem csodálják Istent; ehelyett úgy érzik, hogy az Ő munkája meghaladja az emberi határokat, és az ember számára kifürkészhetetlen, új és csodálatos. Amikor az emberek megtapasztalják Isten munkáját, az első ismeretük Róla az, hogy Ő kifürkészhetetlen, bölcs és csodálatos, és öntudatlanul félik Őt, és érzik az Ő munkájának titokzatosságát, amely meghaladja az emberi elme határait. Az emberek csak az Ő követelményeinek akarnak megfelelni, az Ő vágyait akarják kielégíteni; nem akarják Őt felülmúlni, mert az a munka, amit Ő végez, meghaladja az emberi gondolkodást és képzeletet, és ember nem tudná elvégezni helyette. Még maga az ember sem ismeri saját alkalmatlanságát, Isten mégis új utat készített, és eljött, hogy az embert egy újabb és szebb világba vezesse, és így az emberiség újabb fejlődésen ment át, és új kezdetet kapott. Amit az emberek Isten iránt éreznek, az nem csodálat, vagy inkább nem csak csodálat. A legmélyebb élményük a félelem és a szeretet; azt érzik, hogy Isten valóban csodálatos. Ő olyan munkát végez, amelyre az ember képtelen, és olyan dolgokat mond, amelyeket az ember képtelen mondani. Azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, mindig egy leírhatatlan érzést éreznek. A kellően mély tapasztalattal rendelkező emberek megértik Isten szeretetét; érzik az Ő szeretetreméltóságát, azt, hogy az Ő munkája olyan bölcs, olyan csodálatos, és ezáltal végtelen erő keletkezik közöttük. Ez nem rettegés vagy alkalmi szeretet és tisztelet, hanem Isten ember iránti együttérzésének és türelmének mélységes érzése. Ugyanakkor azok az emberek, akik megtapasztalták az Ő fenyítését és ítéletét, érzik az Ő fenségét és azt, hogy nem tűri a sértést. Még azok az emberek is, akik sokat tapasztaltak az Ő munkájából, képtelenek kifürkészni Őt; mindazok, akik igazán félik Őt, tudják, hogy az Ő munkája nincs összhangban az emberek elképzeléseivel, hanem mindig ellentétes azokkal. Neki nincs szüksége arra, hogy az emberek teljes mértékben csodálják Őt, vagy a Neki való alávetettség látszatát keltsék; inkább valódi félelmet és valódi alávetettséget kell elérniük. Az Ő munkájának oly nagy részében bárkiben, aki valódi tapasztalattal rendelkezik, kialakul az Őt félő szív, ami magasabb rendű, mint a csodálat. Az emberek látták az Ő természetét az Ő fenyítő és ítélő munkája révén, és ezért van Őt félő szívük. Istent félni kell, és engedelmeskedni kell Neki, mert az Ő lénye és az Ő természete nem azonos a teremtett lényekével, és felülmúlja a teremtett lényekét. Isten önmagában létező és örökkévaló, Ő egy nem-teremtett lény, és csak Isten méltó a félelemre és az engedelmességre; az ember nem jogosult erre. Tehát mindazokban, akik megtapasztalták az Ő munkáját, és valóban megismerték Őt, kialakul az Őt félő szív. Azokból viszont, akik nem engedik el a Róla alkotott elképzeléseiket – akik egyszerűen nem tekintik Őt Istennek –, hiányzik az Őt félő szív, és bár követik Őt, nincsenek meghódítva; ők természetüknél fogva engedetlen emberek. Azt akarja elérni az így végzett munkával, hogy minden teremtett lénynek a Teremtőt félő szíve legyen, imádja Őt, és feltétel nélkül alávesse magát az Ő uralmának. Ez a végeredmény, amelyet valamennyi munkája elérni hivatott. Ha az ilyen munkát megtapasztaló emberekben nincs Istent félő szív, még csak egy kicsit sem, és ha a múltbeli engedetlenségük egyáltalán nem változik, akkor biztos, hogy ki lesznek vetve. Ha valaki úgy viszonyul Istenhez, hogy csak távolról csodálja vagy tiszteli Őt, és a legkevésbé sem szereti, akkor ez az eredmény, amire az Istent szerető szív nélküli ember jutott, és az ilyen embernél hiányoznak a tökéletesítés feltételei. Ha ennyi munka nem képes elnyerni egy személy igaz szeretetét, akkor az a személy nem nyerte meg Istent, és nem törekszik őszintén az igazságra. Aki nem szereti Istent, az nem szereti az igazságot, és így nem nyerheti meg Istent, még kevésbé kaphatja meg Isten jóváhagyását. Az ilyen emberek, mindamellett, hogy tapasztalják a Szentlélek munkáját, és mindamellett, hogy tapasztalják az ítéletet, képtelenek arra, hogy Istent félő szívük legyen. Ezek olyan emberek, akiknek a jelleme megváltoztathatatlan, és akik rendkívül gonosz beállítottságúak. Mindazok, akiknek nincs Istent félő szívük, kivettetnek, büntetés tárgyai lesznek, és büntetést kapnak, akárcsak a gonoszt cselekvők, és még jobban fognak szenvedni, mint azok, akik gonosz dolgokat követtek el.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Isten napi igéi  182. szemelvény

Végül is Isten munkája különbözik az emberek munkájától, és egyébként, az Ő kifejezései hogyan is lehetnének azonosak az övéikkel? Istennek megvan a maga sajátos természete, míg az embernek vannak kötelességei, amelyeket teljesítenie kellene. Isten természete az Ő munkájában fejeződik ki, míg az ember kötelessége az ember tapasztalataiban testesül meg, és az ember törekvéseiben jut kifejeződésre. Az elvégzett munkán keresztül válik tehát nyilvánvalóvá, hogy valami Isten vagy az ember kifejeződése. Ezt nem kell Magának Istennek megmagyaráznia, és az embernek sem kell törekednie arra, hogy tanúságot tegyen róla; sőt, Magának Istennek sem kell elhallgattatnia senkit. Mindez természetes kinyilatkoztatásként jön; nem erőltetett, és nem is olyasmi, amibe az ember beleavatkozhat. Az ember kötelessége megismerhető a tapasztalatain keresztül, és ehhez nem szükséges, hogy az ember külön tapasztalati munkát végezzen. Az ember egész lényege feltárulhat, miközben a kötelességét teljesíti, míg Isten a munkája végzése közben kifejezheti eredendő természetét. Ha az ember munkájáról van szó, akkor azt nem lehet elfedni. Ha Isten munkájáról van szó, akkor még inkább lehetetlen, hogy bárki elrejtse Isten természetét, és még kevésbé lehet, hogy az ember irányítsa azt. Egyetlen emberről sem lehet azt mondani, hogy ő Isten, és a munkáját és szavait sem lehet szentnek vagy megváltoztathatatlannak tekinteni. Isten emberinek mondható, mert testet öltött Magára, de az Ő munkája nem tekinthető az ember munkájának vagy az ember kötelességének. Továbbá Isten kijelentései és Pál levelei nem tehetők egyenlővé, és Isten ítéletéről és fenyítéséről, valamint az ember tanító szavairól sem beszélhetünk egyenlő mércével. Vannak tehát olyan alapelvek, amelyek megkülönböztetik Isten munkáját az ember munkájától. Ezeket lényegük szerint különböztetjük meg, nem pedig a munka terjedelme vagy időleges hatékonysága szerint. Ebben a témában a legtöbb ember elvi hibát követ el. Ez azért van, mert az ember a külsőt nézi, amit el tud érni, míg Isten a lényeget nézi, amit nem lehet emberi fizikai szemmel megfigyelni. Ha Isten szavaira és munkájára úgy tekintesz, mint egy átlagos ember kötelességeire, az ember nagyszabású munkáját pedig inkább a testbe öltözött Isten munkájának tekinted, mintsem az ember által teljesített kötelességnek, akkor nem tévedsz-e alapvetően? Az ember levelei és életrajzai könnyen megírhatók, de csak a Szentlélek munkájára alapozva. Isten kijelentéseit és munkáját azonban az ember nem tudja könnyen megvalósítani, vagy emberi bölcsességgel és gondolkodással elérni, és az emberek sem tudják alaposan megmagyarázni azokat, miután felfedezték őket. Ha ezek az elvi kérdések nem váltanak ki bennetek semmilyen reakciót, akkor a hitetek nyilvánvalóan nem valami igaz vagy kifinomult. Csak azt lehet mondani, hogy a hitetek tele van homályossággal, és egyszerre zavaros és elvtelen. Anélkül, hogy akár Isten és az ember legalapvetőbb lényegi kérdéseit megértenétek, vajon az ilyenfajta hit nem olyan-e, amelyből teljesen hiányzik az éleslátás?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan vélekedsz a tizenhárom apostoli levélről?)

Isten napi igéi  183. szemelvény

Jézus harminchárom és fél évet töltött a földön, Ő azért jött, hogy elvégezze a megfeszíttetés feladatát, és Isten a kereszthalála által nyerte el dicsőségének egy részét. Amikor Isten testet öltött, képes volt alázatos lenni és meghúzódni, és képes volt óriási szenvedést elviselni. Bár Ő maga volt Isten, mégis elszenvedett minden megaláztatást és minden vádat, és nagy fájdalmat szenvedett el, amikor a keresztre szegezték, hogy bevégezze a megváltás művét. Miután a munkának ez a szakasza befejeződött, bár az emberek látták, hogy Isten nagy dicsőséget szerzett, ez nem volt teljessége az Ő dicsőségének; csupán egy része volt az Ő dicsőségének, amelyet Jézustól nyert. Bár Jézus képes volt elviselni minden szenvedést, képes volt alázatosnak lenni és meghúzódni, és képes volt a megfeszíttetésre Istenért, Isten csupán részben nyerte el az Ő dicsőségét, és az Ő dicsőségét Izráelben nyerte el. Isten dicsőségének van még egy másik része is: eljövetele a földre, hogy gyakorlati úton munkálkodjon és tökéletessé tegyen egy embercsoportot. Jézus munkájának szakaszában Ő természetfeletti dolgokat vitt véghez, ám a munkálkodás e szakasza semmiképpen sem csupán azért zajlott, hogy jeleket adjon és csodákat tegyen. Elsősorban az volt a célja, hogy megmutassa, Jézus képes szenvedni és elviselni a kereszthalált Istenért, hogy Jézus képes volt hatalmas fájdalmakat elszenvedni, mert szerette Istent, és hogy bár Isten elhagyta őt, mégis hajlandó volt feláldozni az életét Isten akaratáért. Miután Isten bevégezte munkáját Izráelben, és Jézust a keresztre szegezték, Isten dicsőséget nyert, és Ő tanúságot tett a Sátán előtt. Ti sem nem tudtok róla, sem nem láttátok, amint Isten megtestesült Kínában, hogyan láthatjátok hát, hogy Isten dicsőséget szerzett? Amikor Isten sok győzedelmes munkát végez bennetek, és szilárdan megálltok, akkor Isten munkájának ez a szakasza sikerrel jár, és ez része Isten dicsőségének. Ti csupán ezt látjátok, és még nem tett benneteket tökéletessé Isten, még nem adtátok át a szíveteket teljesen Istennek. Még nem láttátok teljességében ezt a dicsőséget; csak azt látjátok, hogy Isten már meghódította a szíveteket, hogy soha nem tudjátok elhagyni Őt, és követni fogjátok Istent egészen a végsőkig, és a szívetek az Övé marad, és hogy ez Isten dicsősége. Miben látjátok hát Isten dicsőségét? Az emberekben elvégzett munkája hatásaiban. Az emberek látják, hogy Isten milyen kedves, Istent a szívükbe fogadják, és nem akarják elhagyni Őt, és ez Isten dicsősége. Amikor a gyülekezetek testvéreinek ereje megjelenik, és képesek szívből szeretni Istent, látják Isten munkájának nagyszerű hatalmát, szavainak összehasonlíthatatlan erejét, amikor látják, hogy szavai tekintélyt hordoznak, és hogy Ő képes megkezdeni munkáját a kínai anyaország démonvárosában, amikor, legyenek bár gyengék, az emberek szíve meghajol Isten előtt, és hajlandóak befogadni Isten szavait, és amikor, noha gyengék és nem méltók rá, képesek meglátni, hogy Isten szava mennyire kedves és becsben tartandó, ez lesz majd Isten dicsősége. Amikor eljön a napja, hogy az emberek tökéletessé lettek Isten által, és képesek magukat átadni Neki, és képessé válnak rá, hogy teljes mértékben engedelmeskedjenek Istennek, jövőjüket és sorsukat Isten kezébe helyezzék, akkor teljesedik be Isten dicsőségének második része. Vagyis amikor a gyakorlatias Isten munkája teljesen befejeződik, az Ő munkája véget ér a kontinentális Kínában. Más szavakkal, amikor azok, akiket Isten eleve elrendelt és kiválasztott, tökéletessé lesznek, Isten dicsőséget nyer. Isten azt mondta, hogy az Ő dicsőségének második részét keletre hozza, de ezt szem nem láthatja. Isten elhozta az Ő művét keletre: már eljött keletre, és ez Isten dicsősége. Noha ma még nem fejeződött be az Ő munkája, mivel Isten a munkálkodás mellett döntött, az biztosan be lesz végezve. Isten elhatározta, hogy e munkáját Kínában végzi be, és elhatározta, hogy teljessé tesz titeket. Így nincs más út – Ő már meghódította a szíveteket, és neked tovább kell menned, akár akarod, akár nem, és amikor Isten elnyer benneteket, Isten dicsőséget nyer. Ma Isten dicsősége még nem teljes, mert nektek még tökéletessé kell válnotok. Bár szívetek visszatért Istenhez, a testetekben még mindig sok a gyengeség, és nem vagytok képesek megfelelni Istennek, még képtelenek vagytok Isten akaratára figyelni, és még mindig sok bennetek, ami rossz, amitől meg kell szabadítanotok magatokat, és még sok próbatétel és csiszolódás vár rátok. Csak így változhat meg az élettermészetetek, és csak így nyerhet el titeket Isten.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Rövid beszéd a következő témában: „Az Ezeréves Királyság Elérkezett”)

Isten napi igéi  184. szemelvény

Abban az időben Jézus munkája az egész emberiség megváltásának munkája volt. Mindenkinek, aki hitt Benne, megbocsáttattak a bűnei; amennyiben hittél Benne, megváltott téged; ha hittél Benne, nem voltál többé bűnös, megszabadultál a bűneidtől. Ezt jelentette az üdvözülés és a hit általi megigazulás. Mégis azokban, akik hittek, megmaradt az, ami lázadó volt és ellenszegült Istennek, és amit még mindig lassan el kellett távolítani. Az üdvösség nem azt jelentette, hogy Jézus teljesen megnyerte az embert, hanem azt, hogy az ember többé már nem volt bűnös, hogy megbocsáttattak a bűnei. Feltéve, hogy hittél, soha többé nem lettél bűnös. Abban az időben Jézus sok olyan dolgot tett, ami a tanítványai számára felfoghatatlan volt, és sok mindent mondott, amit az emberek nem értettek. Ennek az az oka, hogy abban az időben nem adott semmilyen magyarázatot. Így néhány évvel azután, hogy eltávozott, Máté elkészítette Jézus családfáját, és mások is sok olyan munkát végeztek, ami az emberek akaratából történt. Jézus nem azért jött, hogy tökéletesítse és megnyerje az embert, hanem hogy elvégezze a munka egy szakaszát: a mennyek országa evangéliumának kihirdetését és a keresztre feszítés munkájának véghezvitelét. És így, amint Jézust keresztre feszítették, az Ő munkája teljes mértékben véget ért. De a jelenlegi szakaszban – a hódítás munkájában – több szót kell mondani, még több munkát kell végezni, és sok folyamatnak kell lennie. Ahogy Jézus és Jahve munkájának rejtélyeit is fel kell tárni, hogy minden embernek legyen megértése és világossága a hitében, mert ez az utolsó napok munkája, és az utolsó napok Isten munkájának végét jelentik, a munka befejezésének idejét. A munka ezen szakasza megvilágítja számodra Jahve törvényét és Jézus megváltását, és elsősorban arra szolgál, hogy megértsd Isten hatezer éves irányítási tervének teljes munkáját, és értékeld ennek a hatezer éves irányítási tervnek minden jelentőségét és lényegét, és megértsd a Jézus által végzett összes munka célját és az Általa mondott szavakat, és még a Biblia iránti vak hitedet és imádatodat is. Lehetővé teszi számodra, hogy mindezt alaposan megértsd. Eljutsz oda, hogy megérted mind a Jézus által végzett munkát, mind Isten mai munkáját; megérted és meglátod a teljes igazságot, az életet és az utat. A Jézus által végzett munka szakaszában miért távozott Jézus anélkül, hogy elvégezte volna a befejező munkát? Mert Jézus munkájának szakasza nem a befejezés munkája volt. Amikor a keresztre szegezték, az Ő szavai is véget értek; a keresztre feszítése után az Ő munkája teljesen befejeződött. A jelenlegi szakasz más: Miután a szavakat végig elmondták, és Isten egész munkája véget ér, csak akkor fejeződik be az Ő munkája. A munka jézusi szakaszában sok szó maradt kimondatlanul, vagy nem fogalmazódott meg teljesen. Jézust azonban nem érdekelte, hogy mit mond vagy mit nem mond, mert az Ő szolgálata nem a szavak szolgálata volt, ezért miután a keresztre szegezték, eltávozott. A munkának az a szakasza főként a keresztre feszítés érdekében történt, és nem hasonlít a mostani szakaszhoz. A munkának ez a mostani szakasza elsősorban a befejezés, a tisztázás és az összes munka lezárása érdekében történik. Ha a szavakat nem mondják el teljesen végig, akkor nem lesz mód e munka befejezésére, mert a munka ezen szakaszában minden munkát szavakkal fejeznek be és valósítanak meg. Abban az időben Jézus sok olyan munkát végzett, amely az ember számára felfoghatatlan volt. Csendben távozott, és ma is sokan vannak, akik nem értik a szavait, akiknek a megértése téves, mégis azt hiszik, hogy helyes, és nem tudják, hogy tévednek. Az utolsó szakasz teljesen véget vet Isten munkájának, és lezárja azt. Mindenki eljut oda, hogy megértse és megismerje Isten irányítási tervét. Az emberben lévő elképzelések, az ő szándékai, téves és abszurd megértése, Jahve és Jézus munkájáról alkotott elképzelései, a pogányokkal kapcsolatos nézetei és egyéb hiányosságai és hibái ki lesznek javítva. És az ember meg fogja érteni az élet minden helyes ösvényét, és az Isten által végzett minden munkát és a teljes igazságot. Amikor ez megtörténik, a munkának ez a szakasza véget ér. Jahve munkája a világ teremtése volt, ez volt a kezdet; a munkának ezen szakasza a munka vége, és ez a befejezés. Kezdetben Isten munkája Izráel választottai között valósult meg, és ez egy új korszak hajnala volt mind közül a legszentebb helyen. A munka utolsó szakasza valamennyi közül a legtisztátalanabb országban zajlik, hogy megítélje a világot és véget vessen a kornak. Az első szakaszban Isten munkája mind közül a legfényesebb helyen folyt, az utolsó szakasz pedig mind közül a legsötétebb helyen valósul meg, és ez a sötétség kiűzetik, eljő a világosság, és minden ember meghódíttatik. Amikor az embereket ezen a legtisztátalanabb és legsötétebb helyen meghódították, és az egész lakosság elismerte, hogy van Isten, aki az igaz Isten, és minden ember teljesen meg lett győzve, akkor ezt a tényt fel fogják használni a hódítás munkájának elvégzésére az egész világegyetemben. A munkának ez a szakasza szimbolikus: Amint e korszak munkája befejeződik, a hatezer éves irányítás munkája teljesen véget ér. Ha egyszer mind közül a legsötétebb helyen lévőket meghódították, magától értetődik, hogy ez mindenhol máshol is így lesz. Ilyenformán csak a Kínában végzett hódítás munkája rendelkezik jelentőségteljes szimbolikával. Kína a sötétség minden erőit megtestesíti, és Kína népe képviseli mindazokat, akik a testtől, a Sátántól és hús-vérből valók. A kínai nép az, amelyet a nagy vörös sárkány a legjobban megrontott, amely a legerősebben ellenszegül Istennek, amelynek emberi mivolta a leghitványabb és legtisztátalanabb, és így ők az egész romlott emberiség archetípusa. Ez nem azt jelenti, hogy más országoknak egyáltalán nincsenek problémáik; az ember elképzelései mind egyformák, és bár lehet, hogy ezen országok népe jó képességű, de ha nem ismerik Istent, akkor bizonyára Ellene szegülnek. Miért szegültek a zsidók is ellen Istennek és dacoltak Vele? Miért szegültek Ellene a farizeusok is? Miért árulta el Júdás Jézust? Abban az időben a tanítványok közül sokan nem ismerték Jézust. Miután Jézust keresztre feszítették és feltámadt, miért nem hittek Benne még mindig az emberek? Az ember engedetlensége nem ugyanolyan? Csupán arról van szó, hogy a kínai nép lett példának állítva, és amikor meg lesznek hódítva, akkor modellek és minták lesznek, és referenciaként szolgálnak majd mások számára. Miért mondtam mindig azt, hogy ti az én irányítási tervem kiegészítői vagytok? A kínai népben nyilvánul meg a legteljesebben a romlottság, a tisztátalanság, az igazságtalanság, az ellenszegülés és a lázadó mivolt, melyek az összes különféle formáikban feltárulnak. Egyrészt gyenge képességűek, másrészt életük és gondolkodásmódjuk elmaradott, szokásaik, társadalmi környezetük, szülői családjuk – mind szegényes és a legelmaradottabb. A státuszuk is alacsony. Az itteni munka szimbolikus, és miután ezt a próbamunkát teljes egészében végrehajtották, Isten későbbi munkája sokkal könnyebb lesz. Ha ezt a munkafázist el lehet végezni, akkor az azt követő munka magától értetődő. Amint ez a munkafázis megvalósul, teljes lesz a nagy siker, és a hódítás munkája az egész világegyetemben teljesen befejeződik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (2.))

Isten napi igéi  185. szemelvény

Most Móáb leszármazottain munkálkodni annyit tesz, mint megmenteni azokat, akik a legnagyobb sötétségbe zuhantak. Bár átkozottak voltak, Isten hajlandó dicsőséget nyerni tőlük, mert ők eleinte mind olyan emberek voltak, akiknek a szívében Isten nem volt jelen; csak az az igazi hódítás, ha elérjük, hogy azok, akik a szívükben nélkülözik Istent, engedelmeskedjenek Neki és szeressék Őt, és az ilyen munka gyümölcse a legértékesebb és a legmeggyőzőbb. Csak ez a dicsőség elnyerése – ez az a dicsőség, amelyet Isten az utolsó napokban el akar nyerni. Bár ezek az emberek alantas helyzetűek, az, hogy most ilyen nagyszerű üdvösséget nyerhetnek el, valóban Isten általi felmagasztalás. Ez a munka rendkívül jelentőségteljes, és Ő az ítélet által nyeri meg ezeket az embereket. Nem az a szándéka, hogy megbüntesse ezeket az embereket, hanem hogy megmentse őket. Ha az utolsó napokban Ő még mindig a hódítás munkáját végezné Izráelben, az értéktelen volna; még ha gyümölcsöt hozna, akkor sem lenne értéke vagy nagy jelentősége, és Ő nem lenne képes minden dicsőséget elnyerni. Ő rajtatok munkálkodik, azokon, akik a legsötétebb helyre zuhantak, akik a legelmaradottabbak. Ezek az emberek nem ismerik el, hogy van Isten, és soha nem tudtak Isten létezéséről. Ezeket a teremtményeket annyira megrontotta a Sátán, hogy elfelejtették Istent. Elvakította őket a Sátán, és egyáltalán nem tudnak arról, hogy van Isten a mennyben. A szívetekben mind bálványokat és a Sátánt imádjátok – hát nem ti vagytok a legalantasabb, legelmaradottabb emberek? Ti vagytok a testben élők legalja, minden személyes szabadság nélkül, és nehézségeket is elszenvedtek. Továbbá ti vagytok az ennek a társadalomnak a legalacsonyabb szintjén lévő emberek, és még a hit szabadságával sem rendelkeztek. Ebben áll a rajtatok végzett munka jelentősége. A ma rajtatok, Móáb leszármazottain való munkálkodás célja nem az, hogy megalázzon benneteket, hanem hogy feltárja a munka jelentőségét. Számotokra ez nagy felmagasztalás. Ha valakiben van józan ész és belátás, az így szól: „Móáb leszármazottja vagyok, valóban méltatlan arra, hogy ma ilyen nagy felmagasztalásban részesüljek Istentől, vagy ilyen nagyszerű áldásokban. Mindabban, amit mondok és teszek, valamint státuszom és értékem szerint egyáltalán nem vagyok méltó Isten ilyen nagyszerű áldásaira. Az izráelitákban nagy szeretet van Isten iránt, és a kegyelmet, amelyet élveznek, Ő ajándékozza nekik, státuszuk azonban sokkal magasabb, mint a miénk. Ábrahám nagyon odaadó volt Jahve iránt, Péter pedig Jézus iránt – az ő odaadásuk százszor nagyobb volt, mint a miénk. Cselekedeteink alapján teljesen méltatlanok vagyunk arra, hogy Isten kegyelmét élvezzük.” Ezeknek a kínai embereknek a szolgálata egyszerűen nem hozható Isten elé. Teljes káosz az egész; az, hogy most olyan sokat élvezhettek Isten kegyelméből, teljes mértékben Istentől jövő felmagasztalás! Mikor kerestétek Isten munkáját? Mikor áldoztátok fel az életeteket Istenért? Mikor adtátok fel készségesen a családotokat, szüleiteket, gyermekeiteket? Egyikőtök sem fizetett nagy árat! Ha a Szentlélek nem hozott volna elő benneteket, hányan lettetek volna képesek mindent feláldozni? Csak erő és kényszer hatására követtetek mindmáig. Hol az odaadásotok? Hol az engedelmességetek? A cselekedeteitek alapján már rég el kellett volna pusztítani titeket – nyom nélkül eltakarítani mindannyiótokat. Mi jogosít fel benneteket arra, hogy ilyen nagyszerű áldásokat élvezzetek? Ti a legkevésbé sem vagytok méltók! Közületek ki taposta ki a saját ösvényét? Közületek ki találta meg maga az igaz utat? Mind lusta, falánk, kényelemszerető nyomorultak vagytok! Azt hiszitek, nagyszerűek vagytok? Mi dicsekednivalótok van? Még azt leszámítva is, hogy Móáb leszármazottai vagytok, talán a természetetek vagy születési helyetek a legmagasabb kategóriából való? Még azt leszámítva is, hogy az ő leszármazottai vagytok, nem vagytok-e mind testestül-lelkestül Móáb leszármazottai? Meg lehet változtatni a tények igazságát? Talán a természetetek leleplezése most nem képviseli hitelesen a tények igazságát? Nézzétek a szolgalelkűségeteket, az életeteket és a jellemeteket – nem tudjátok, hogy az emberiség legalja vagytok? Mi dicsekednivalótok van? Nézzétek a társadalomban betöltött helyeteket. Nem a legalacsonyabb szintjén vagytok? Szerintetek nem helyesen szóltam? Ábrahám felajánlotta Izsákot – ti mit ajánlottatok fel? Jób mindent felajánlott – ti mit ajánlottatok fel? Oly sok ember adta az életét, hajtotta bárd alá a fejét, ontotta a vérét azért, hogy az igaz utat keresse. Ti megfizettétek ezt az árat? Ehhez képest ti egyáltalán nem vagytok jogosultak arra, hogy ilyen nagy kegyelmet élvezzetek. Igazságtalan veletek szemben, ha ma azt mondja valaki, hogy Móáb leszármazottai vagytok? Ne tartsátok túl nagyra magatokat. Semmid nincs, amivel dicsekedhetnél. Ez a nagyszerű üdvösség, ez a nagy kegyelem ingyen adatik nektek. Semmit nem áldoztatok fel, mégis ingyen élvezitek a kegyelmet. Nem szégyellitek magatokat? Ez az igaz út olyasmi, amit magatok kutattatok fel és találtatok meg? Nem a Szentlélek késztetett benneteket arra, hogy fogadjátok el? Soha nem volt kereső szívetek, még kevésbé az igazságot kereső és arra vágyakozó szívetek. Ti csak hátradőlve élveztétek mindezt; úgy nyertétek el ezt az igazságot, hogy a kisujjatokat sem mozdítottátok érte. Mi jogotok van panaszkodni? Azt hiszed, a te értéked a legnagyobb? Azokhoz képest, akik az életüket áldozták és a vérüket ontották, mi okotok lehet panaszra? Ha most elpusztítanálak benneteket, az volna a helyes és természetes! Nincs más választásotok, mint engedelmeskedni és követni. Egyszerűen nem vagytok méltók! A legtöbben közületek elhívattak, de ha a környezetetek nem ösztökélt volna, vagy ha nem kaptatok volna elhívást, egyáltalán nem lettetek volna hajlandók előlépni. Ki hajlandó ilyen önmegtagadást magára venni? Ki hajlandó lemondani a test örömeiről? Ti mind olyan emberek vagytok, akik mohón élvezik a kényelmet, és fényűző életre törekednek! Oly nagyszerű áldásokat nyertetek – mi mást mondhattok még? Milyen panaszaitok vannak? Megkaptátok a lehetőséget, hogy a menny legnagyobb áldásait és legnagyobb kegyelmét élvezzétek, és ma olyan munka tárul fel előttetek, amelyre korábban még soha nem került sor a földön. Hát nem áldás ez? Ma azért kapjátok ezt a fenyítést, mert ellenálltatok Istennek, és lázadtatok Ellene. E fenyítés miatt láttátok meg Isten irgalmát és szeretetét, sőt, mi több, az Ő igazságát és szentségét is megláttátok. E fenyítés miatt és az emberiség mocskossága miatt megláttátok Isten nagy erejét, valamint megláttátok az Ő szentségét és nagyságát. Hát nem ez a legritkább igazság? Hát nem értelmes élet ez? Az Isten által végzett munka jelentőségteljes! Minél alantasabb tehát a helyzetetek, annál inkább bizonyítja, hogy Isten emel fel benneteket, és annál inkább bizonyítja az Ő rajtatok végzett mai munkájának nagy értékét. Egyszerűen felbecsülhetetlen értékű kincs, amely sehol másutt nem szerezhető meg! Időtlen idők óta senki nem élvezett még ilyen nagyszerű üdvösséget. Az a tény, hogy helyzetetek alacsony, mutatja, milyen nagyszerű Isten üdvössége, és hogy Isten hűséges az emberiséghez – Ő megment, nem pusztít el.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Móáb leszármazottai megmentésének jelentősége)

Isten napi igéi  186. szemelvény

Amikor Isten a földre jött, nem a világból való volt, és nem azért lett testté, hogy élvezze a világot. Ő pontosan azon a helyen született, ahol munkálkodása feltárja majd az Ő természetét és a leginkább jelentőségteljes lesz. Akár szent, akár mocskos az a föld, és bárhol is munkálkodik Ő, Ő szent. A világon mindent Ő teremtett, bár az egészet megrontotta a Sátán. De továbbra is minden dolog Őhozzá tartozik; mind az Ő kezében van. Egy mocskos földre jön el és ott munkálkodik, hogy feltárja szentségét; csakis munkája érdekében teszi ezt, vagyis nagy megaláztatást tűr el, hogy ezt a munkát elvégezze, hogy megmentse ennek a mocskos földnek a népét. Ez azért történik, hogy bizonyságot tegyen az egész emberiség érdekében. Az ilyen munka Isten igazságát mutatja meg az embereknek, és jobban ki tudja nyilvánítani Isten fensőbbségét. Az Ő nagysága és egyenessége nyilvánul meg egy alacsonyrendű embercsoport üdvözítésében, akiket mások megvetnek. Az, hogy egy mocskos földön születik meg, egyáltalán nem bizonyítja, hogy Ő alacsonyrendű; egyszerűen csak lehetővé teszi az egész teremtés számára, hogy meglássa az Ő nagyságát és az emberiség iránti igaz szeretetét. Minél inkább így tesz Ő, ez annál inkább feltárja az Ő tiszta szeretetét, makulátlan szeretetét az ember iránt. Isten szent és igaz. Bár egy mocskos földön született, és bár azokkal az emberekkel él együtt, akik mocskossággal vannak tele, ahogy Jézus is bűnösökkel élt a Kegyelem Korában, talán nem igaz, hogy munkájának minden apró részlete az egész emberiség túlélése érdekében valósul meg? Nem azért van mindez, hogy az emberiség nagyszerű üdvösséget nyerhessen? Kétezer évvel ezelőtt Ő jó néhány évig bűnösökkel élt együtt. Ez a megváltás érdekében történt. Ma egy mocskos, alacsonyrendű embercsoporttal él együtt. Ez az üdvösség érdekében történik. Talán nem értetek, emberekért van az Ő minden munkája? Miért élt és szenvedett volna bűnösökkel együtt oly sok éven át, miután egy jászolban megszületett, ha nem azért, hogy megmentse az emberiséget? És miért térne vissza a testbe másodszor is, miért születne meg ezen a földön, ahol démonok gyülekeznek, és miért élne együtt ezekkel az emberekkel, akiket mélyen megrontott a Sátán, ha nem azért, hogy megmentse az emberiséget? Hát nem hűséges Isten? Az Ő munkájának melyik része nem az emberiségért történt? Melyik része nem a ti sorsotokért történt? Isten szent – ez megváltoztathatatlan! Őt nem szennyezi be a mocsok, bár egy mocskos földre jött; mindez csak azt jelentheti, hogy Isten szeretete az emberiség iránt rendkívül önzetlen, a szenvedés és megaláztatás pedig, amelyet Ő eltűr, rendkívül nagy! Nem tudjátok, milyen nagy megaláztatást szenved el Ő mindannyiótokért és a ti sorsotokért? Ahelyett, hogy nagy embereket vagy gazdag és befolyásos családok fiait mentené meg, Ő kifejezetten az alacsonyrendűeket és lenézetteket menti meg. Hát nem az Ő szentsége mindez? Hát nem az Ő igazságossága mindez? Az egész emberiség túlélése érdekében Ő inkább azt választotta, hogy egy mocskos földön születik meg, és elszenved minden megaláztatást. Isten nagyon is valóságos – Ő nem végez hamis munkát. Nem ilyen gyakorlatias módon végzi munkája minden egyes szakaszát? Bár az emberek egyre csak rágalmazzák Őt, és azt mondják, bűnösökkel ül egy asztalnál, bár az emberek egyre csak gúnyolják Őt, és azt mondják, a mocsok fiaival, a legalacsonyabb rendű emberekkel él együtt, Ő akkor is önzetlenül ad Magából, és az emberiség mégis így elutasítja Őt. Hát nem nagyobb szenvedést tűr el Ő, mint ti? Nem nagyobb az Általa végzett munka, mint az ár, amelyet ti fizettetek? Ti a mocsok földjén születtetek, mégis elnyertétek Isten szentségét. Olyan földön születtetek, ahol démonok gyülekeznek, mégis nagyszerű védelemben részesültetek. Milyen választásotok van? Milyen panaszaitok vannak? Hát nem nagyobb szenvedést tűrt el Ő, mint ti? Ő eljött a földre, és sohasem élvezte az emberi világ gyönyöreit. Ő gyűlöli az ilyesmit. Isten nem azért jött el a földre, hogy az ember anyagi dolgokkal kényeztesse Őt, sem azért, hogy az emberi ételeket, ruhákat és ékességeket élvezze. Ő az ilyesmivel nem törődik. Azért jött el a földre, hogy szenvedjen az emberért, nem azért, hogy földi javakat élvezzen. Azért jött, hogy szenvedjen, munkálkodjon és befejezze irányítási tervét. Nem egy igényes lakhelyet választott, egy nagykövetséget vagy egy luxushotelt, és nincsenek szolgái, akik csapatostul lesik a kívánságait. Annak alapján, amit láttatok, nem tudjátok, hogy Ő a munka vagy az élvezet kedvéért jött-e el? Nem láttok a szemetekkel? Mennyi mindent adott Ő nektek? Ha kényelmes helyen született volna, képes lenne dicsőséget nyerni? Képes lenne munkálkodni? Lenne bármi jelentősége annak, hogy így tesz? Képes lenne teljesen meghódítani az emberiséget? Képes lenne embereket megmenteni a mocsok földjéről? Az emberek azt kérdezik a maguk elképzelései szerint: „Ha egyszer Isten szent, miért született nálunk, ezen a mocskos helyen? Te gyűlölsz és utálsz bennünket, mocskos embereket; Te utálod a mi ellenálló és lázadó mivoltunkat, akkor hát miért élsz velünk? Te a legfenségesebb Isten vagy. Te bárhol születhettél volna, akkor hát miért kellett ezen a mocskos földön megszületned? Te mindennap fenyítesz és megítélsz minket, és tisztában vagy vele, hogy Móáb leszármazottai vagyunk, akkor hát miért élsz mégis közöttünk? Miért születtél egy Móáb leszármazottai közül való családba? Miért tetted ezt?” Ezekből a gondolataitokból teljesen hiányzik a józan ész! Csak ez a munka teszi lehetővé az emberek számára, hogy meglássák az Ő nagyságát, alázatosságát és rejtettségét. Ő kész mindent feláldozni az Ő munkája kedvéért, és minden szenvedést az Ő munkájáért tűrt el. Az emberiség kedvéért cselekszik, valamint még inkább azért, hogy meghódítsa a Sátánt, hogy minden teremtmény az Ő uralmának vesse alá magát. Csakis ez a munka jelentős és értékes.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Móáb leszármazottai megmentésének jelentősége)

Isten napi igéi  187. szemelvény

Abban az időben, amikor Jézus Júdeában munkálkodott, nyíltan tette, Én viszont most titokban tevékenykedem és beszélek közöttetek. A hitetlenek egyáltalán nincsenek tudatában ennek. A köztetek végzett munkám el van zárva a kívülállók elől. Ezeket a szavakat, ezeket a fenyítéseket és ítéleteket csak ti ismeritek, senki más. Minderre a munkára a ti köreitekben kerül sor, és csak nektek tárul fel; a hitetlenek közül senki sem tud róla, mert még nem jött el az idő. Az itteni emberek közel vannak ahhoz, hogy a fenyítések elviselése után teljessé váljanak, de a kívülállók semmit sem tudnak erről. Ez a munka túlságosan rejtett! Számukra a testet öltött Isten rejtve van, de azok számára, akik benne vannak ebben az áramlatban, azt mondhatjuk, hogy Ő megnyílt. Bár Istenben minden megnyílik, minden feltárul, és minden szabaddá válik, ez csak azokra igaz, akik hisznek Benne; ami a többieket, a hitetleneket illeti, semmi sem válik ismertté. A munka, ami jelenleg köztetek és Kínában folyik, szigorúan el van zárva, hogy ne tudjanak róla. Ha tudomást szereznének erről a munkáról, akkor csak elítélnék és üldöznék. Nem hinnének benne. A nagy vörös sárkány nemzetében, ezen a legelmaradottabb helyen munkálkodni nem könnyű feladat. Ha ez a munka nyilvánosságra kerülne, lehetetlen lenne folytatni. A munkának ezt a szakaszát egyszerűen nem lehet ezen a helyen elvégezni. Ha ez a munka nyíltan folyna, hogyan engedhetnék meg, hogy előrehaladjon? Nem tenné ez ki még nagyobb kockázatnak a munkát? Ha ez a munka nem lenne rejtve, hanem úgy folyna, mint Jézus idejében, amikor Ő látványosan gyógyította a betegeket és űzte ki a démonokat, akkor nem „szállták volna meg” már régen az ördögök? Képesek lennének eltűrni Isten létezését? Ha most belépnék a zsinagógákba, hogy prédikáljak és okítsam az embereket, akkor nem zúztak volna már rég darabokra? És ha ez megtörtént volna, hogyan folytatódhatott volna a munkám? Az, hogy egyáltalán nem mutatkoznak nyíltan jelek és csodák, annak oka a palástolás. Tehát a hitetlenek az Én munkámat nem láthatják, nem ismerhetik meg és nem fedezhetik fel. Ha a munkának ezt a szakaszát ugyanúgy kellene végezni, mint Jézusét a Kegyelem Korában, akkor nem lehetne olyan megingathatatlan, mint most. Ezért az ily módon, titokban végzett munka előnyös rátok és a munka egészére nézve is. Amikor Isten földi munkája véget ér, vagyis amikor ez a titkos munka befejeződik, akkor a munkának ez a szakasza kirobban a nyilvánosság elé. Mindenki tudni fogja, hogy Kínában van a győzteseknek egy csoportja; mindenki tudni fogja, hogy a testet öltött Isten Kínában van, és hogy a munkája véget ért. Csak ekkor fog az ember számára felderengeni: miért van az, hogy Kína még nem hanyatlott vagy omlott össze? Kiderül, hogy Isten személyesen végzi a munkáját Kínában, és emberek egy csoportját győztesekké tökéletesítette.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (2.))