Ma a romlott emberiség természetének, lényegének és beállítottságának dolgáról fogok beszélni. Mi a természet? A természet az emberek eredendő lényege, az a dolog bennük, ami ellenőrző és irányító hatást fejt ki. Amit valaki gyűlöl, utál vagy szeret, az mind a beállítottságát képviseli, ami közvetlen kapcsolatban áll a természetlényegével. Valójában a természet a lényeg, és az ember természete határozza meg a lényegét. A beállítottság az a dolog, amit az ember lényege és természete mutat. A beállítottság, amelyet az emberek a beszédükben, cselekedeteikben és viselkedésükben felfednek, a természetüket, vagyis a lényegüket képviseli. Ez a természet fogalma. Azaz, amit egy személy szeret, gyűlöl vagy utál, és amire törekszik, az mind az ő természetét képviseli. Ezek azok a legfontosabb dolgok, amelyeket meg kell vizsgálni ahhoz, hogy lássuk, valaki természetlényege végül is jó-e vagy rossz. Például, ha valaki szeret rosszat tenni, akkor annak a személynek a természetlényege meglehetősen rossz; ha szeret jót tenni és igazságosan cselekedni, akkor annak a személynek a természetlényege jó. Miután ezt elmondtam, értitek-e mindannyian a természet fogalmát? A természet a lényeg. Korábban azt mondták, hogy az emberek lényege azonos a szellemükkel: bármilyen szellem van bennük, bármiféle szellem, olyan a természetük. Ez persze nem helytelen, de most csak azt mondani, hogy a szellem határozza meg a természetet, kissé homályos lenne és nem gyakorlatias. Mivel is magyarázzam meg ezt? Az ember természetének és lényegének magyarázatára a beállítottságot fogom használni, ugyanis a beállítottság az, ami megmutatkozik, amit az emberek láthatnak, érinthetnek és amivel kapcsolatba kerülhetnek, ezáltal konkrétabb és objektívebb. Ami a szellemet illeti, az emberek azt gondolják, hogy az valami homályos minőséggel bír, titokzatos és viszonylag üres – mindezt azért, mert nem tudják elképzelni, sem látni, illetve érinteni nem tudják, és a kifejezésére sincs módjuk. Mindig szellemről és lélekről beszélni nem lenne helyénvaló, és nem is szükséges. Nincs szükségünk rá a természet kérdésének magyarázatához, mivel ezek a dolgok láthatatlanok, nem konkrétak. Amiről most beszélünk, az nagyon is konkrét és valós, és megoldhatja az emberek romlottságának problémáját. Ha ezt a fajta nyelvezetet használjuk e probléma kifejezésére és magyarázatára, akkor eredményeket érhetünk el.

Az imént beszéltünk a természet fogalmáról, de mi is valójában az emberi természet? Tudjátok? Mióta a Sátán megrontotta az emberiséget, a természete, ami egyben a lényege is, megváltozott. Mi tehát az emberi lényeg? Amiről most beszélek, az minden ember lényege és természete, és nem egy bizonyos egyénre irányul. Amióta a Sátán megrontotta az emberiséget, az emberek természete romlani kezdett, és fokozatosan elveszítették azt az értelmet, amivel a normális emberek rendelkeznek. Már nem úgy viselkednek, mint az ember helyzetében lévő emberi lények, hanem vad törekvésekkel vannak tele; túlléptek az ember pozícióján – de még mindig arra vágynak, hogy még magasabbra emelkedjenek. Mire utal ez a „magasabbra”? Felül szeretnék múlni Istent, a mennyeket és minden mást is. Miben gyökerezik az, hogy az emberek efféle beállítottságokat fednek fel? Mindent összevetve az ember természete túlságosan arrogáns. A legtöbb ember érti az „arrogancia” szó jelentését. Ez egy pejoratív kifejezés. Ha valaki arroganciát mutat, mások azt gondolják, hogy nem jó ember. Ha valaki elképesztően arrogáns, mások mindig azt feltételezik, hogy gonosz ember. Senki sem akarja, hogy ráaggassák ezt a kifejezést. Valójában azonban mindenki arrogáns, és az összes romlott emberben benne van ez a lényeg. Egyesek azt mondják: „Én a legkevésbé sem vagyok arrogáns. Soha nem akartam az arkangyal lenni, és soha nem akartam felülmúlni Istent vagy felülmúlni minden mást. Mindig olyasvalaki voltam, aki különösen jól nevelt és kötelességtudó.” Nem feltétlenül; ezek a szavak nem állják meg a helyüket. Miután az emberek arrogánssá váltak természetükben és lényegükben, gyakran megtehetik, hogy lázadnak Isten ellen és ellenállnak Istennek, nem veszik figyelembe a szavait, elképzeléseket gyártanak Róla, olyan dolgokat tesznek, amelyek elárulják Őt, és olyan dolgokat, amelyekkel önmagukat magasztalják és önmaguk mellett tesznek bizonyságot. Azt mondod, hogy nem vagy arrogáns, de tegyük fel, hogy kaptál egy gyülekezetet, és megengedték, hogy vezesd azt; tegyük fel, hogy Én nem metszettelek, és Isten családjában senki sem kritizált vagy segített téged: miután egy ideig vezetted, az embereket a lábad elé terelnéd, és arra késztetnéd, hogy engedelmeskedjenek neked, sőt, odáig mennél, hogy csodáljanak és tiszteljenek téged. És miért tennéd ezt? A természeted határozná meg; nem lenne más, mint természetes kinyilatkoztatás. Nincs szükséged arra, hogy ezt másoktól tanuld, és arra sincs szükség, hogy ők ezt megtanítsák neked. Nincs szükséged arra, hogy mások erre utasítsanak vagy kényszerítsenek; ez a fajta helyzet természetesen jön létre. Minden, amit teszel, arról szól, hogy arra késztesse az embereket, hogy felmagasztaljanak, dicsérjenek, imádjanak, engedelmeskedjenek neked, és mindenben rád hallgassanak. Ha megengedik neked, hogy vezető legyél, az természetesen idézi elő ezt a helyzetet, és ezen nem lehet változtatni. És hogyan jön létre ez a helyzet? Ezt az ember arrogáns természete határozza meg. Az arrogancia megnyilvánulása az Isten elleni lázadás és ellenállás. Amikor az emberek arrogánsak, önhittek és önelégültek, hajlamosak létrehozni saját független birodalmukat, és oly módon cselekedni, ahogy csak akarnak. Másokat is a saját kezükbe vesznek és az ölelésükbe vonnak. Az, hogy az emberek képesek ilyen arrogáns tettekre, csak azt bizonyítja, hogy arrogáns természetük lényege a Sátáné; vagyis az arkangyalé. Amikor az arroganciájuk és önhittségük elér egy bizonyos szintet, többé nem marad hely Isten számára a szívükben, és félreteszik Istent. Ezután Istenek akarnak lenni, késztetni az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik, és ők lesznek az arkangyal. Ha ilyen sátáni arrogáns természeted van, nem lesz helye Istennek a szívedben. Még ha hiszel is Istenben, Isten többé nem fog téged elismerni, gonosz embernek fog tekinteni, és ki fog iktatni.

Újra és újra hirdettük az evangéliumot sok vezetőnek vallásos körökben, de bárhogyan is beszélgetünk velük az igazságról, nem fogadják el azt. Miért van ez? Azért, mert arroganciájuk a vérükké vált, és Istennek nincs helye többé a szívükben. Néhányan talán azt mondják: „A vallásos világ bizonyos pásztorainak vezetése alatt álló emberekben valóban nagy a lendület; mintha maguk között tudnák Istent.” Ha lelkesedés van, azt úgy veszed, mintha lendület lenne? Hangozzanak bármilyen fennköltnek ezeknek a pásztoroknak az elméletei, vajon ismerik ők Istent? Ha mélyen legbelül valóban félnék Istent, arra késztetnék az embereket, hogy kövessék és magasztalják őket? Képesek lennének-e irányítani másokat? Mernének-e akadályozni másokat az igazság keresésében és az igaz út vizsgálatában? Ha úgy hiszik, hogy Isten juhai valójában az övék, és hogy mindannyiuknak rájuk kellene hallgatnia, akkor nem arról van-e szó, hogy Istennek tekintik magukat? Az ilyen emberek még a farizeusoknál is rosszabbak. Nem valódi antikrisztusok-e ők? Az arroganciájuk tehát végzetes, és áruló dolgokra késztetheti őket. Közöttetek nem történnek ilyesmik? Képesek vagytok így behálózni az embereket? Megtehetnétek, csakhogy neked nem adatott meg a lehetőség, és téged szakadatlanul metszenek, így hát nem mernéd. Olyanok is vannak, akik köntörfalazva magasztalják magukat, de nagyon ügyesen beszélnek, így a hétköznapi emberek nem ismerik fel. Egyesek olyan arrogánsak, hogy így szólnak: „Elfogadhatatlan, hogy valaki más vezesse ezt a gyülekezetet! Istennek rajtam keresztül kell eljutnia ide, és csak azután tud prédikálni nektek, miután ismertettem Vele ennek a gyülekezetnek a helyzetét. Rajtam kívül senki más nem jöhet ide, és nem öntözhet titeket.” Milyen szándékkal mondják ezt? Milyen beállítottságot tár ez fel? Ez arrogancia. Amikor az emberek így cselekednek, magatartásuk ellenálló és lázadó Istennel szemben. Tehát az emberek arrogáns természete határozza meg, hogy felmagasztalják magukat, lázadnak Isten ellen és elárulják Őt, behálóznak másokat, tönkretesznek másokat és tönkreteszik magukat. Ha bűnbánat nélkül halnak meg, végül kiiktatják őket. Nem veszélyes-e az ember számára, ha arrogáns beállítottságú? Ha arrogáns a beállítottsága, de képes elfogadni az igazságot, akkor még mindig van hely a megmentésére. Az igazi üdvösség eléréséhez át kell mennie az ítéleten és a fenyítésen, és le kell vetnie romlott beállítottságát.

Némelyek folyton ezt kérdezik: „Miért használ Isten ítéletet és fenyítést, hogy megmentse az embereket az utolsó napokban? Miért olyan súlyosak az ítélet szavai?” Van egy mondás, amit talán ismertek: „Isten munkája egyénenként változik; rugalmas, és Ő nem ragaszkodik előírásokhoz.” Az utolsó napok ítélő és fenyítő munkája elsősorban az emberek arrogáns természetére irányul. Az arrogancia sok dolgot, sok romlott beállítottságot foglal magában; az ítélet és a fenyítés közvetlenül erre a szóra, az „arroganciára” céloz, hogy teljességgel megszüntesse az emberek arrogáns beállítottságát. Végül az emberek nem lázadnak majd Isten ellen és nem állnak ellen Neki, így nem fognak arra törekedni, hogy felállítsák a saját független királyságukat, és nem fogják felmagasztalni magukat, sem bizonyságot tenni magukról, nem fognak gyalázatosan cselekedni, sem túlzó követeléseket nem támasztanak Istennel szemben – így le fogják vetni arrogáns beállítottságukat. Az arroganciának sokféle megnyilvánulása létezik. Vegyük például azt, hogy valaki, aki hisz Istenben, az Ő kegyelmét követeli – milyen alapon követelheted azt? A Sátán által megrontott ember vagy, egy teremtett lény; az a tény, hogy élsz és lélegzel, már Isten legnagyobb kegyelme. Élvezheted mindazt, amit Isten a földön teremtett. Isten már eleget adott neked, miért követelnél hát többet Tőle? Azért, mert az emberek soha nem elégedettek a sorsukkal. Mindig azt gondolják, hogy ők jobbak másoknál, hogy több jár nekik, ezért mindig követelik azt Istentől. Ez az arrogáns beállítottságukat jellemzi. Bár a szájuk talán nem mondja ki, amikor az emberek épp csak elkezdenek hinni Istenben, a szívükben akár azt is gondolhatják: „A mennybe akarok jutni, nem a pokolba. Azt akarom, hogy ne csak én legyek áldott, hanem az egész családom. Szeretnék finom ételeket enni, szép ruhákat viselni, szép dolgoknak örülni. Jó családot, jó férjet (vagy feleséget) és jó gyerekeket akarok. Végső soron királyként akarok uralkodni.” Minden az ő igényeikről és követeléseikről szól. Ez a beállítottságuk, ezek a dolgok, amiket a szívükben gondolnak, ezek a túlzó vágyak – mind az ember arrogáns természetét jellemzik. Mi mondatja ezt Velem? Az emberek státuszáról van szó. Az ember teremtett lény, amely a porból lett; Isten agyagból formálta az embert, majd belé lehelte az élet leheletét. Ilyen alacsony az ember státusza, az emberek mégis Isten elé járulnak, és ezt-azt akarnak. Az ember státusza oly alantas, a száját sem szabadna kinyitnia, hogy bármit követeljen Istentől. Mit kellene hát tenniük az embereknek? A kritikától függetlenül keményen kell dolgozniuk, húzniuk kell az igát és örömmel alávetniük magukat. Nem arról van szó, hogy örömmel fogadják el az alázatot – ne fogadjátok el örömmel az alázatot; az emberek ezzel a státusszal születnek; veleszületett módon alávetettnek és alázatosnak kell lenniük, mivel a státuszuk alacsony, ezért nem szabad dolgokat követelniük Istentől, sem túlzó vágyakat táplálniuk Irányában. Ne legyenek bennük ilyen dolgok. Íme egy egyszerű példa: Egy bizonyos tehetős család felfogadott egy szolgát. A szolga helyzete a tehetős családban különösen alacsony volt, ő mégis azt mondta a ház urának: „Viselni akarom a fiad kalapját, enni akarom a rizsed, viselni akarom a ruháidat és az ágyadban akarok aludni. Amit csak használtok, akár aranyat vagy ezüstöt – akarom őket! A munkámmal sokat hozzáteszek és a házadban élek, úgyhogy akarom őket!” Hogyan bánjon vele a ház ura? A ház ura így szólna: „Tudnod kellene, miféle vagy te, mi a szereped: te szolga vagy. A fiamnak megadom, amit kér, mivel az ő státusza ez. Mi a te státuszod, a te identitásod? Te nem vagy abban a helyzetben, hogy ezeket a dolgokat kérd. Menj és tedd azt, amit tenned kell, menj és teljesítsd a kötelességeidet a státuszodnak és az identitásodnak megfelelően.” Van esze egy ilyen embernek? Sokan vannak, akik hisznek Istenben, ám nincs túl sok eszük. Attól kezdve, hogy hinni kezdenek Istenben, hátsó szándékaik vannak, és ahogy halad az idő, szüntelenül követeléseket támasztanak Istennel szemben: „A Szentlélek munkájának követnie kell engem, amint az evangéliumot terjesztem. Neked is meg kell bocsátanod és el kell viselned engem, amikor rossz dolgokat teszek! Ha sokat dolgozom, meg kell jutalmaznod!” Röviden, az emberek folyton akarnak valamit Istentől, mindig mohók. Egyesek, akik végeztek egy kis munkát és egész jól vezettek egy gyülekezetet, azt gondolják, hogy mások felett állnak, és gyakran efféle szavakat terjesztenek: „Miért állít engem Isten fontos helyre? Miért emlegeti a nevemet? Miért beszél folyton hozzám? Isten nagyra tart engem, mert jó képességem van és mert a hétköznapi emberek felett állok. Ti még féltékenykedtek is, amiért Isten jobban bánik velem. Mire kell féltékenykednetek? Nem látjátok, milyen sok munkát végzek és mennyi áldozatot hozok? Nem kellene irigyelnetek, bármilyen jó dolgokat ad is nekem Isten, ugyanis megérdemlem őket. Sok éve dolgozom és sokat szenvedtem. Megérdemlem az elismerést és alkalmas vagyok rá.” Vannak mások, akik ezt mondják: „Isten megengedte nekem, hogy részt vegyek a munkatársi összejöveteleken és hallgassam az Ő közléseit. Megvan ez a jogosultságom – nektek megvan-e? Először is, jó képességeim vannak és jobban törekszem az igazságra, mint ti. Sőt, nálatok jobban feláldozom magam és el tudom végezni a gyülekezet munkáját – ti el tudjátok-e?” Ez arrogancia. Az emberek kötelességteljesítésének és munkájának eredményei különbözőek. Némelyeknek jó, míg másoknak gyenge eredményei vannak. Némelyek jó képességekkel születnek és az igazságot is képesek keresni, ezért a kötelességeikből származó eredmények gyorsan javulnak. Ez a jó képességeiknek köszönhető, amit Isten rendelt eleve így. De hogyan oldjuk meg azt a problémát, ha valaki gyenge eredményeket ér el kötelessége teljesítésében? Folyamatosan keresned kell az igazságot és szorgalmasan kell dolgoznod, és aztán fokozatosan te is jó eredményeket érhetsz el. Amíg törekszel az igazságra és a képességed határáig teljesítesz, addig Isten jóváhagy. De függetlenül attól, hogy a munkád eredményei jók-e vagy rosszak, nem szabad téves elképzelésekkel rendelkezned. Ne gondold, hogy „alkalmas vagyok arra, hogy Istennel egyenrangú legyek”, „jogosult vagyok arra, hogy élvezzem, amit Isten nekem adott”, „jogosult vagyok arra, hogy Isten dicsérjen engem”, „alkalmas vagyok arra, hogy másokat vezessek” vagy „alkalmas vagyok arra, hogy másokat oktassak”. Ne mondd, hogy alkalmas vagy. Az embereknek ne legyenek ilyen gondolataik. Ha ilyen gondolataid vannak, az azt bizonyítja, hogy nem vagy a téged megillető helyen és azzal az alapvető értelemmel sem rendelkezel, amivel egy emberi lénynek kellene. Hogyan tudnád hát levetni arrogáns beállítottságodat? Nem tudod.

Egyesek azt mondják, nem romlott a beállítottságuk és ők nem arrogánsak. Milyen emberek ezek? Ezek értelmet nélkülöző emberek, és egyben a legbutábbak és legarrogánsabbak mind közül. Valójában mindenki másnál arrogánsabbak és lázadóbbak; minél inkább azt mondja valaki, hogy nem romlott a beállítottsága, annál arrogánsabb és önelégültebb. Mások miért képesek megismerni magukat és elfogadni Isten ítéletét, miközben te képtelen vagy? Te vagy a kivétel? Te szent vagy? Légüres térben élsz? Nem ismered el, hogy a Sátán mélyen megrontotta az emberiséget, hogy mindenki beállítottsága romlott. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem érted az igazságot, és a leglázadóbb, legtudatlanabb és legarrogánsabb vagy mind közül. Szerinted a világon sok a jó ember és csak kevés a rossz – miért van hát telve sötétséggel, tele mocsokkal és romlottsággal, tele konfliktusokkal? Az ember világában miért veszi el mindenki a másét és miért lopnak egymástól? Még az istenhívők sem kivételek. Az emberek folyton küzdenek és harcolnak egymással. És honnan ered ez a viszály? Természetesen a romlott természetük, a romlott beállítottságuk feltárulásának terméke. A romlott természetű emberekben megmutatkozik az arrogancia és a lázadó mivolt; a sátáni természetben élők ellenségesek és harciasak. Azok, akik ellenségesek és harciasak, a legarrogánsabb emberek mind közül, senkinek sem engedelmeskednek. Miért van az, hogy az emberek gyakran megvallják a bűneiket, ám nem tartanak bűnbánatot? Miért van az, hogy hisznek Istenben, de nem tudják gyakorlatba ültetni az igazságot? Miért van az, hogy sok éven át hisznek Istenben, de nem tudnak összhangba kerülni Vele? Mindezt az emberek arrogáns természete okozza. Az emberiség mindig is lázadt Isten ellen és ellenállt Neki, egyáltalán nem volt hajlandó elfogadni az igazságot, sőt gyűlölte és elutasította az igazságot. Ez nem azért van, mert Isten követelményei az emberrel szemben túl magasak, hanem inkább azért, mert az emberek túlságosan vadul és könyörtelenül ellenállnak Istennek, olyannyira, hogy ellenségükké tették Istent és keresztre feszíttették Őt. Az ilyen romlott emberiség nem túlságosan vad, arrogáns és oktalan? Isten oly sok igazságot jelent ki, irgalmaz az embereknek és megmenti őket, megbocsátja a bűneiket – az emberiség azonban egyáltalán nem fogadja el az igazságot, állandóan elítéli Istent és ellenáll Neki, és összeférhetetlenné teszi magát Istennel. Nos, milyen szinten van az emberiség kapcsolata Istennel? Az ember Isten ellenségévé vált, az Ő antitézise lett. Isten kimondja az igazságot, hogy leleplezze, megítélje és megmentse az embereket; az emberek nem fogadják el és egyáltalán nem figyelnek Rá. Az emberek nem azt teszik, amit Isten megkövetel tőlük; ehelyett azt teszik, amit Ő gyűlöl és utál. Isten kimondja az igazságot, de az emberek félresöprik. Isten megítéli és megfenyíti az emberek romlott beállítottságát, ők pedig, nemcsak hogy nem fogadják el az igazságot, hanem vitatkoznak Vele és lázadnak Ellene. Mennyire arrogánsak az emberek? A romlott emberiség pimaszul megtagadja Istent és ellenáll Neki. Még ha hisz is Istenben, folyton nagy vagyonra, jutalomra és a mennyei királyságba való belépésre törekszik; emellett uralkodó akar lenni és hatalmat gyakorolni. Ez az arrogancia, az ember igen romlott beállítottságának mintaképe.

Isten testté lett, hogy megmentse az embert, ám az emberek Isten befogadásáért cserébe megélhetési költségeket, jutalmakat, áldásokat követeltek, sőt még kérkedtek is azzal, hogy befogadták Istent, s azt mondták, hogy Isten kegyeltjei, hogy mások nagyra tartsák őket. Egy kis részük egyértelműen tisztában volt vele, hogy Akit kaptak, az Isten, mégis pénzt követeltek cserébe a gyülekezetektől. Az ilyen arrogáns emberek azt mondják, hogy nekik nem romlott a beállítottságuk és hogy a hitük mindenki másé felett áll, hogy mindenki másnál hűségesebbek Isten iránt és mindenki másnál jobban cselekednek. Egyesek így kérkednek: „Húsz éve hiszek Istenben. Amikor épp csak megtértem, nem volt gyülekezet – én terjesztettem az evangéliumot mindenhol, ahová mentem!” Miért kérkedsz? Nincs semmid, amivel érdemes lenne kérkedni. Jelenlegi viselkedésed alapján pofon kellene vágnod magad, átkoznod és utálnod, valamint gyűlölnöd kellene magad. Miért kérkedsz hát magaddal? Az arrogáns beállítottságod túl súlyos – már elérted a csúcspontot, a végletet! Akár sokat, akár keveset mondanak az emberek, a hangnemük, a szándékaik és a szavaik mind arrogáns csengésűek és lényegűek. Mondok egy egyszerű példát. Tegyük fel, hogy a gyülekezetben van egy ember, aki nemrégiben kezdett hinni, aki egészen megbízható, aki őszintén törekszik. Némelyek esetleg lenézik, gőgösen így szólva hozzá: „Hány éve vagy hívő? Honnét jöttél? Vannak valamiféle elképzeléseid? Mely igazságokkal nem vagy még tisztában? Fel vagy szerelkezve ezekkel az alapvető igazságokkal? Miután felszerelkeztél, menj, és terjeszd az evangéliumot!” Miféle képesítésekkel rendelkezel te ahhoz, hogy így kioktass valakit? Te is ember vagy, csak arról van szó, hogy egy kicsit korábban elfogadtad (Istent). Mindazonáltal, még nem vetetted le a saját romlott beállítottságod lényegében rejlő arroganciát. Milyen jogosultsággal rendelkezel, hogy másokat kioktass? Természetesen beszélgethetsz velük, de a nézőpontjaid és a szándékaid helytelenek, a hozzáállásod rossz, és ennek a természete oly gyűlöletes! Amikor a Fennvaló odafordul egyesekhez, hogy megismerje az evangéliumi munka helyzetét, megkérdezi őket, hogy vannak-e nehézségek az evangélium terjesztésében, vagy hogy milyen problémákat kell megoldani az evangéliumi munkában. Ők azt mondják: „A munka normális, nincsenek problémák” – és a szándékos nemtörődömség hozzáállását veszik fel. Ritkán számolnak be arról, hogy milyen problémák vannak az evangéliumi munkában vagy hogy hogyan oldják meg azokat, és még kevésbé arról, hogy milyen, a Fentiek megoldását igénylő nehézségek akadnak. Miféle probléma ez? Annak megnyilvánulása, hogy az ember felelősséggel teljesíti a kötelességét? Az Isten iránti hűség megnyilvánulása? Újra és újra azt mondják, hogy alávetik magukat Istennek és követik Őt, és azt is mondják, hogy ők látták az igaz Istent, hogy ők valóban engedelmesek, hogy valóban hajlandóak feláldozni magukat Istenért, megfizetni az árat, de végül ilyen beállítottság nyilvánul meg bennük és efféle szavakat mondanak – mit gondoltok, milyen a lényege egy ilyen embernek? Mi lehet az ilyen ember kimenetele? Mire méltó? Ha nem mondanám ezeket a szavakat, ha egyáltalán nem mutatnék érdeklődést az ilyen dolgok iránt, akkor szerintetek az ilyen emberek milyen pontra juthatnak el? A következmények túl szörnyűek ahhoz, hogy belegondoljunk. Amikor normális hangnemben beszélek és társalgok egyes emberekkel, ők arrogánsakká válnak, azt gondolván, hogy egy hétköznapi ember vagyok. Elragadtatják magukat, elkezdik jártatni a szájukat, mindenbe bele akarnak szólni és mindent értékelni akarnak, folyton felvágni kívánva. Amikor azt látom, hogy ilyenek, nem foglalkozom velük. Őszintén megvallom nektek, úgy látom, hogy a legtöbb ember meglehetősen undorító. Közvetlenül azután, hogy találkozunk, még három mondatot sem tudok befejezni, mielőtt hajbókolni kezdenek; és egy hét sem telik el a találkozásunkat követően, amikor már ki merik oktatni Istent. Miután egy ideje ismerek egy ilyen embert, nem kedvelem, nem figyelek oda rá, majd később azt hallom, hogy valami rosszat tett, hogy gonosz. Képzeljétek magatokat valaki más helyébe, és gondolkodjatok el egy percre: ha ilyen helyzetbe kerülnétek, miközben a gyermekeiteket nevelitek, hogyan éreznétek magatokat? Az emberek azért nevelnek gyermekeket, hogy idős korukban gondoskodjanak róluk és megfelelő temetésben részesítsék őket; ha öregkorukra a gyermekeik nem figyelnek rájuk, felvágnak és kioktatják őket, vagy rosszul bánnak velük és megfélemlítik őket, valamint a legkevésbé sem hű gyermekhez illő módon viselkednek, akkor vajon hogyan érzik majd magukat? Nem lesznek-e dühösek és szomorúak egyszerre? Most fiatalok vagytok, sekélyes tapasztalatokkal, és még nem tudjátok felmérni ezt. Sok helyen jártam és sok emberrel találkoztam. Azok közül az emberek közül, akikkel egyenrangú félként leülhettem és közösséget vállalhattam, beszélgethettem az életről, egyik sem mondta ezt: „Isten jó hozzám. Kell, hogy legyen egy kis lelkiismeretem és értelmem, nem teszek semmi olyat, ami sérti a lelkiismeretemet.” Az emberek egy kis dolgot sem tudnak lelkiismeretesen vagy emberségesen megtenni. Még beszélni sem tudnak a saját helyzetükből, sem tartani magukat a kötelességükhöz, az igazság gyakorlásáról nem is beszélve, amit szintén nem tudnak megtenni. Ha az emberek túl arrogánssá válnak, az arkangyalnál is súlyosabbak lesznek, és még egy lépéssel tovább mennek.

Némelyek kicsit jobb képességűek; tudnak egy kis munkát végezni és kiválasztják őket, hogy a gyülekezet vezetői legyenek. Miután vezetők lesznek, nem túl sok valódi munkát végeznek, mielőtt elkezdenek arrogánssá válni. Az emberek nem merik megmetszeni a hibáikat vagy rámutatni azokra; ha nyomatékosan vagy egy kicsit szigorúbban beszélsz velük, mérgesek lesznek és azt mondják: „Nem teszem meg. Ha azt akarod, hogy valaki megcsinálja, csináltasd meg vele. Majd meglátom, hogy bárki is jobban meg tudja-e csinálni nálam. Hadd tárja fel őt a Szentlélek!” Milyen arrogánsak is ezek a szavak! Mennyire lázadóak az emberek? Egyáltalán nincsenek érzéseik az általuk kimondott szavakkal vagy az általuk megtett dolgokkal kapcsolatban – teljességgel tudatlanok. Miközben apránként boncolgatom arrogáns szavaikat, arrogáns cselekedeteiket, a szívükben rejlő ösztönzőiket és a rútságot, amelyet felfednek, az emberek megértik önmagukat. Ennyire eltompultak az emberek. Képesek lennének az emberek megismerni magukat enélkül a boncolgatás és tisztázás nélkül? Képesek lennének bármi emberit tenni? Csak akkor lesznek egy kicsit jobb magaviseletűek, ha folyamatosan bottal ütöm őket – ennyire értéktelenek az emberek! Az emberek már az arrogancia e szintjén állnak; a fegyelmezés teljesen hasztalan. Egyesek ezt mondják: „Miután Isten sok szavát olvastam, úgy érzem, hogy azok az igazság, és hogy az Ő embert leleplező szavai igazak, de már évek óta hiszek Istenben, miért nem fegyelmezett engem?” Mit gondoltok: Amikor az arkangyal elárulta Istent, ha Isten azonnal fegyelmezte és megbüntette volna őt, képes lett volna az árulásra? Megoldás született volna az áruló természetére? El tudott volna tűnni az arrogáns beállítottsága? Nem! Az emberek ma tehát az arkangyalnál tízszer-hússzor is arrogánsabbak. A fegyelmezés önmagában nem elég, el kell fogadniuk az ítéletet és a fenyítést, el kell fogadniuk az igazságot és törekedniük kell rá – Isten csak ekkor tud munkálkodni rajtuk, csak ekkor teheti próbára és finomíthatja őket. Ha nem tudod elfogadni az igazságot, nem számít, hány éve hiszel, mert Isten nem fog munkálkodni rajtad. Ha sem lelkiismereted, sem értelmed nincs, akkor a vadállatok egyike vagy; nincs mit mondania neked, bármit is teszel, nem kapsz fegyelmezést, és ha zavarod a gyülekezetet, akkor elhajtanak. Miután ennyi igazság elhangzott, nézzük meg, hogy az emberek törekednek-e rá vagy sem. Ha azt mondod: „Egyáltalán nem vagyok hajlandó törekedni rá, én az elfajzottságban akarok vergődni. Hajlandó vagyok elkorcsosulni” – akkor arra vársz, hogy megkapd a büntetésed. Én most nem fegyelmezek senkit, csupán beszélek hozzá, leleplezve és megítélve romlottságát. Ha megszívleled, akkor felfelé törekszel; ha nem szívleled meg, akkor egy későbbi büntetésre vársz. Jelenleg az igazsággal való ellátáson kívül van még leleplezés, ítélet és fenyítés, aztán pedig van büntetés és megtorlás. Természetesen a büntetés és a megtorlás előbb-utóbb eljön; ki tudja, melyik napon sértesz meg esetleg egy adminisztratív rendeletet, és akkor halott leszel. Mindazonáltal mindannyiótokat arra buzdítalak, hogy ne várjátok meg a büntetés eljövetelét, hogy felébresszen, és törekedjetek; azon a ponton már túl késő lesz a megbánás és elkárhoztok. Nem lesz több lehetőség a bűnbánatra. Akkor már túl késő lesz a törekvés és hasztalan is. Akár ki is használhatnátok a jelent, hogy idejekorán felébredjetek, tegyetek néhány emberi dolgot, néhány lelkiismeretes dolgot. Ne ragaszkodjatok makacsul a rossz irányhoz.

Vannak, akik úgy hirdetik magukat, hogy kellően emberségesek, ha azonban valóban emberséges vagy, akkor miért tennél arrogáns dolgokat? Miért nem tudsz semmi emberségeset tenni? Miért nincs meg benned a legcsekélyebb lelkiismeret és értelem sem? Az emberek olyannyira arrogánsak, hogy mindent akarnak, csak Istent nem; odavannak minden sztárért, ördögért és a Sátánért, Istent azonban nem imádják és nem is vetik alá magukat Neki; bármilyen rossz dolgot képesek megtenni. Sok helyen jártam. Némelyek, akik befogadtak Engem, hatalmas árat számítottak fel az ételért és a szállásért, ráadásul az ételt és a napi dolgokat az egyház fizette. Kérdem én tőletek, hogy lehet, hogy ezeknek az embereknek nincs lelkiismerete? Nem vagyok jogosult arra, hogy az általuk készített ételt egyem? Korábban azt mondták, hogy hajlandóak fogadni Engem, amikor azonban megérkezem, ilyen szégyenletesen viselkednek. Emberek ezek? Van még bennük emberi mivolt? Ne légy felszínes – nem tehetsz ilyet, nincs benned emberség, és vadállat vagy. A természeted és az arroganciád ítél el téged. Az embereknek túl kevés a hite. Olyannyira arrogánsak és lázadók, hogy nem hagytak helyet Isten számára! Az, aki ilyen mértékben romlott, méltó-e arra, hogy embernek nevezzék? Ez pontosan az ördög, a Sátán modellje. Az emberek ezt gondolják: „Még ha nálad is az igazság, akkor is csak egy ember vagy, mit tehetsz hát? Miben tudsz segíteni nekem? Mit tudsz tenni velem? Hová tudsz vinni? Lenézlek. Nem érdekel, hogy isten vagy-e vagy sem.” Nem érdekli őket. Merem állítani, hogy ha a cégetek vezetője ellátogatna az otthonodba, nem engednéd elmenni, ha próbálna; két napig marasztalnád a házadban és jól bánnál vele. Ezért hát az embereknek nem szabad folyton arrogánsan beszélniük, nem kellene azt mondaniuk, hogy mindenki másnál jobban akarják Istent, hogy mindenki másnál jobban gyakorolják az igazságot, hogy mindenki másnál jobban feláldozzák magukat, hogy mindenki másnál nagyobb árat fizettek, és hogy mindenki másnál hűségesebbek. Ne dicsekedj – nem vagy jogosult rá, az árát sem fizetted meg, és sok valódi munkát sem végeztél. Bár dolgoztál egy keveset, az nem egyenlő azzal, hogy őszintén feláldozod magad Istenért, még kevésbé azzal, hogy maradéktalanul hűséges vagy Istenhez és akár mindhalálig aláveted magad. Kitarthatsz három-öt éven át, azonban ahogy halad az idő, képtelen leszel tovább kitartani, így felületessé válsz és panaszkodni fogsz. Ne gondold, hogy mások felett állsz. Másokhoz képest nem vagy magas szinten, sokkal alacsonyabban állsz náluk; még kevésbé mérheted magad a történelmi szentekhez. Valóban alkalmas vagy arra, hogy bármivel is kérkedj? Mind azt mondjátok: „Ha a későbbiekben kapcsolatba kerülnék Istennel, garantálom, hogy nem csapnám be Őt.” A garanciádat egy ideig tesztelni kell. Nem vagyok hajlandó több emberrel kapcsolatba lépni; ha kapcsolatba kerülök velük, és látom a viselkedésüket, az épp elég, hogy feldühítsen! Némelyek közületek talán tudják, mennyire dühös vagyok emiatt. Különösen dühös vagyok, amikor látom azokat az embereket, akik egyáltalán nem törekszenek az igazságra, akik folyton hatalmat akarnak gyakorolni, hogy másokat irányítsanak. Utálom őket. Azok, akik egyáltalán nem törekszenek az igazságra, mind meglehetősen rosszak, nincs emberi mivoltuk; ilyen emberekkel egyértelműen nem lépek kapcsolatba. Amikor az ilyen emberek látják, hogy nem figyelek rájuk, talán panaszkodnak. Ezek az emberek annyira oktalanok! Jelenleg az emberek többsége nem tudja, hogyan törekedjen az igazságra – érettségük túl kicsi, és a kevéske emberi mivolt és értelem, amivel rendelkeznek, eléggé szegényes, így hát nem áll módomban kapcsolatot teremteni velük. Ha két napon át kapcsolatban vagy egy ilyen emberrel, le fog nézni, arrogánssá – szörnyen arrogánssá – válik, és nem hallgat meg, bármit is mondasz.

Egyszer végigjártam a gyülekezeteket, és mindenféle vendéglátó családot és mindenféle istenhívőt láttam. Miért nem vagyok már hajlandó túl sok emberrel kapcsolatba lépni? Az emberek túlságosan rosszak, többségüknek sem lelkiismerete, sem értelme nincs, nincs helyük Isten számára és folyton mesterkednek Körülötte, ezért úgy döntök, hogy távol tartom magam az emberektől, és csak azt a munkát végzem, amit kell. Vannak, akik azt mondják: „Isten nem az emberek között él?” Az emberek között élek, ez nem tévedés, ám nem lakhatok a gonoszok között, az túl veszélyes. Jó lenne, ha szellemi testem lenne, bármit megtehetnék az emberek között – egy olyan szellemi test, mint Jézus, remek lenne, Ő úgy cselekedhetett, ahogyan Neki tetszett, és az emberek nem merték üldözni – nekem azonban most egy normális hústestem van, egy teljesen normális hústestem, amiben semmi természetfeletti nincs, ezért az emberek nem tudják elfogadni; állandóan elképzelésekkel jönnek és vizsgálni akarják Istent. Ha egy ilyen ember, egy efféle beállítottsággal egy kevés fegyelmezést és büntetést kapna, egy hónapon át tartó bosszúságot kapna, gondoljátok, hogy ez hasznos lenne? Hasztalan lenne. Az egy hónapos bosszúságot követően ismét felállna és kitöltené a mérgét. Úgy gondoljátok, hogy a fegyelmezés önmagában képes változást okozni? Nem képes. Szóval, sok emberrel kerültem kapcsolatba a múltban, de közülük csak nagyon kevesen szeretik az igazságot. Csak azt mondhatom nektek, hogy az embereknek nem azért kellene hinniük Istenben, hogy kapjanak valamit Tőle. Csak azzal kellene törődnöd, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy minden energiádat beleadd. Ha túl gyenge a képességed és nem alkalmas a használatra, akkor sietned kell és vissza kell lépned. Engedelmesnek és jó magaviseletűnek kell lenned, meg kell tenned, amit meg kell, nem szabad megtenned, amit nem kellene, és értelmesnek kell lenned. Ember vagy. Ha Isten nem adott volna neked lélegzetet, életet és energiát, akkor semmire sem lennél képes. Az emberek ne kérjenek semmit, és ne hasonlítsák össze a képesítéseket; a képesítések megléte nincs hasznodra! Ha egy gyülekezet a vezetőjévé tesz téged, akkor az a te felelősséged, és ha valaki mást tesznek vezetővé, akkor az az ő felelőssége. Természetesen, ami a munkát illeti, közösséget kell vállalnod, de nem szabad a képesítéseket hasonlítgatnod, ezt gondolván: „Régóta jogosultsággal rendelkezem abban a gyülekezetben, tisztelniük kellene engem. Én vagyok a legidősebb, te második vagy.” Ne mondj ilyet, ez túl oktalan. Némelyek ezt is mondják: „Felhagytam a saját munkámmal, hogy feláldozzam magam Istenért, lemondtam a családomról, és mit kaptam? Semmit sem kaptam, és Isten továbbra is kioktatja az embereket.” Mit gondoltok ezekről a szavakról? Az embereknek a helyükön kellene lenniük, és először is tisztában kellene lenniük azzal a ténnyel, hogy emberek, hogy még mindig a romlott emberiség. Ha vezetővé tesznek, légy vezető, ha nem tesznek vezetővé, légy közönséges követő; ha munkát kapsz, hogy elvégezd, akkor van lehetőséged, hogy tegyél valamit; ha nem kapsz munkát, akkor nem tehetsz semmit. Ne dicsekedj – a dicsekvés rossz jel, ami azt bizonyítja, hogy egy véglet, a halál felé tartasz. Ne dicsekedj, mondván: „Megnyertem valahol egy csoport embert, ők az én gyümölcseim. Ha én nem mentem volna, senki más nem tudta volna megtenni. Amikor én mentem, a Szentlélek nagyszerű munkát végzett!” Ne dicsekedj így. Inkább ezt mondd: „Ezeknek az embereknek a megnyerése a Szentlélek munkájának eredménye volt, egy ember csak kevéske munkát tud végezni. Ha befejezzük az evangélium terjesztését és Isten hazaküld minket, akkor hazamegyünk.” Ne mondd ezt: „Mit tettem rosszul, hogy hazaküldtél engem? Ha nem tudod megmondani az okát, akkor nem megyek haza!” Ne követeld ezt. Ha ezt követeled, az azt bizonyítja, hogy a beállítottságod különösen arrogáns. Ha nem hibáztál, akkor nem lehet hazaküldeni? Ha helyesen cselekszel, nem lehet hazaküldeni? Még ha helyesen cselekszel és jól csinálod is, ha hazaküldenek, akkor haza kell térned. Ha megmetszenek, el kell azt fogadnod és alá kell vetned magad. Ez kötelesség, felelősség, és nem szabad védekezned. Jób hitt Istenben, és csak arra összpontosított, hogy félje Őt és kerülje a rosszat. Jób nem kért semmit, és Jahve megáldotta őt. Egyesek azt mondják: „Ez azért volt, mert Jób jó volt Istenhez, ezért Isten természetesen megáldotta őt; Jób ezt kapta cserébe hitéért és igaz munkájáért.” Ez nem így van, ez nem csere volt, hanem arról volt szó, hogy Jahve meg akarta áldani őt. Miért nem panaszkodott, amikor Jahve mindenét elvette? Miért nem mondta: „igazul cselekszem, igen alkalmas vagyok, úgyhogy nem kellene így bánnod velem”? Ez nem kellene vagy nem kellene kérdése! Amikor az Istenbe vetett hitről van szó, ha az emberek mindig maguk választhatnának és mindig emberi elképzelésekről és doktrínákról beszélnének, az nem lenne helyes. Ez emberi arrogancia, emberi lázadás. Az emberi választás emberi hamisítás.

Tudatában vagytok annak, amikor felfeditek saját arrogáns beállítottságaitokat? Egyesek nincsenek tudatában, és azt mondják: „Én nem vagyok arrogáns és soha nem mondtam még semmi arrogánsat.” Valójában, még ha nem is vagy tudatában, akkor is arrogáns a beállítottságod, csak épp nem tárult fel. Az a tény, hogy kifelé még nem fedted fel ezt, nem bizonyítja, hogy nincs arrogáns beállítottságod; lehetséges, hogy a szíved mindenki másénál arrogánsabb, csak épp tudod, hogyan kell színlelni és az nem tárul fel; a megkülönböztetés képességével rendelkező emberek azonban képesek meglátni. Tehát minden embernek van arrogáns beállítottsága, ez az emberiség közös természete. Az arrogáns természetű emberek képesek arra, hogy lázadjanak Isten ellen, ellenálljanak Neki, olyan cselekedeteket kövessenek el, amelyek ítélkeznek Felette és elárulják Őt, és olyan dolgokat tegyenek, amelyekkel felmagasztalják magukat, és saját önálló királyságuk megalapítására tett kísérleteket jelentenek. Tegyük fel, hogy egy országban van több tízezer ember, akik elfogadták Isten munkáját, és Isten háza téged küldött oda, hogy vezesd és pásztorold Isten választottjait. És tegyük fel, hogy Isten háza hatalmat adott neked, és megengedte, hogy önállóan dolgozz, anélkül, hogy Én vagy bárki más felügyelne. Több hónap elteltével olyan lennél, mint egy szuverén uralkodó, minden hatalom a te kezedben lenne, te dirigálnál, az összes kiválasztott téged tisztelne, téged imádna, neked vetné alá magát, mintha Isten lennél, minden szavukkal a dicséretedet zengve, azt mondván, hogy éleslátóan prédikálsz, és kitartóan állítva, hogy épp a te kijelentéseidre volt szükségük, hogy te tudsz gondoskodni róluk és te tudod vezetni őket, és szívükben nem lenne hely Isten számára. Nem lenne-e problémás az efféle munka? Hogyan csináltad volna? Az, hogy ezek az emberek ilyen reakcióra képesek, azt bizonyítaná, hogy az általad végzett munka egyáltalán nem Istenről való bizonyságtételt jelentett; hanem inkább csak önmagadról tettél bizonyságot és hivalkodtál. Hogyan tudtál ilyen következményt elérni? Vannak, akik ezt mondják: „Amit én közlök, az az igazság; természetesen soha nem magamról tettem bizonyságot!” Ez a hozzáállásod – ez a mód – ez az, hogy Isten helyéből próbálsz beszélni az emberekhez, és nem az, hogy egy romlott ember helyén állsz. Minden, amit mondasz, fellengzős beszéd és másokkal szemben támasztott követelés; egyáltalán semmi köze hozzád. Ezért a következmény, amit elérnél, az, hogy az emberek addig imádjanak és irigyeljenek téged, amíg végül mind alávetik magukat neked, bizonyságot tesznek melletted, felmagasztalnak téged és az egekig hízelegnek neked. Amikor ez megtörténik, akkor véged; elbuktál! Nem mind ezen az úton vagytok-e épp most? Ha arra kérnek, hogy vezess néhány ezer vagy néhány tízezer embert, el lennél ragadtatva. Ez aztán arroganciát szülne, és megpróbálnád elfoglalni Isten helyét, beszélve és mutogatva, nem tudnád, mit viselj, mit egyél vagy hogyan járj. Tobzódnál az élet örömeiben és magasra emelnéd magad, a hétköznapi testvérekkel nem méltóztatnál találkozni. Teljesen elfajulnál – és felfednének és kiiktatnának, lesújtanának, mint az arkangyalt. Mindannyian képesek vagytok erre, nem igaz? Szóval mit kellene tennetek? Ha egy napon olyan intézkedések történnének, miszerint ti lennétek felelősek az evangéliumi munkáért minden országban, és ti képesek volnátok az antikrisztus útját járni, akkor hogyan lehetne a munkát kiterjeszteni? Nem lenne ez bajos? Ki merne akkor kiengedni oda titeket? Miután odaküldtek, soha többé nem térnél vissza; nem figyelnél oda semmire, amit Isten mond, és folyton csak hivalkodnál és önmagadról tennél bizonyságot, mintha üdvösséget hoznál az embereknek, Isten munkáját végezve és azt éreztetve az emberekkel, hogy Isten megjelent és itt munkálkodott – s amint az emberek imádnának téged, repesnél az örömtől, és még azt is elfogadnád, ha Istenként kezelnének téged. Amint elérnéd ezt a szintet, véged volna; leselejteznének. Anélkül, hogy ráébrednél, ez a fajta arrogáns természet végül tönkretenne. Olyan ember példája ez, aki antikrisztusok útját járja. Azok, akik eljutottak erre a pontra, elveszítették minden tudatosságukat, a lelkiismeretük és értelmük felmondta a szolgálatot, és még imádkozni vagy keresni sem tudnak. Ne várjatok eddig azzal, hogy ezt gondoljátok: „Nagyon oda kell figyelnem magamra, buzgón kell imádkoznom!” Addigra túl késő lesz. Előre tudnod kell erről a dologról; keresned kell: „Hogyan kell cselekednem, hogy bizonyságot tegyek Istenről, hogy jól végezzem a munkámat, anélkül, hogy magamról tennék bizonyságot? Milyen módszereket kell használnom a másokkal való közösségvállaláshoz, a vezetésükhöz?” Így kell felkészülnöd. Ha egy napon valóban úgy intézkednek, hogy menjetek és dolgozzatok, és még mindig képesek vagytok magasztalni magatokat és magatokról bizonyságot tenni, ami a kezedben lévő számos ember vesztét okozza, akkor bajban leszel és később elszenveded Isten büntetését! Rendben van, ha nem mondom nektek ezeket a szavakat? Mielőtt mondtam, képesek voltatok így cselekedni; ha azután is képesek vagytok így cselekedni, hogy elmondtam, nem vagytok-e bajban? Mindannyiótoknak el kell gondolkodnia azon, hogyan végezzétek a munkátokat, hogyan viselkedjetek a legmegfelelőbben. Mindennek, amit mondtok és tesztek, minden cselekedeteteknek és mozdulatotoknak, minden szavatoknak és tetteteknek, valamint szívetek minden szándékának meg kell felelnie a mércének; egyik sem maradhat ki, és nem használhattok kiskapukat. Bár az arrogancia az ember természete és nem könnyű változtatni rajta, az embereknek akkor is tudniuk kell arrogáns beállítottságaikról, rendelkezniük kell a gyakorlás alapelveivel. Meg kell értened: „Ha valóban kapnék néhány gyülekezetet, hogyan kellene cselekednem, hogy ne foglaljam el Isten helyét? Hogyan kellene cselekednem, hogy ne legyek arrogáns? Hogyan cselekednék megfelelően? Hogyan cselekednék, hogy Isten elé vezessem az embereket, hogy bizonyságot tegyek Mellette?” Addig kell fontolgatnod ezeket a kérdéseket, amíg világossá nem válnak. Tegyük fel, hogy valaki megkérdezi: „Tudod jól vezetni a gyülekezeteket?” És Te azt mondanád, hogy „tudom” – ehelyett azonban a saját jelenlétedbe vezetnéd az embereket – ők neked vetnék alá magukat és nem Istennek – nem lenne ez baj? Ha vezetőként vagy munkásként nem tudod, mit jelent az embereket Isten elé vezetni vagy magad elé vezetni, akkor tudod te Istent szolgálni? Alkalmas lehetsz arra, hogy Isten felhasználjon téged? Egyáltalán nem. Azok, akik arra képesek, hogy maguk elé hozzák az embereket, nem mind antikrisztusok? Ha valaki hisz Istenben, de a szívében nincs hely Istennek, nem féli Őt, nincs Istennek alávetett szíve és hajlandósága sem, hogy alávesse magát Neki, akkor az az ember nem hisz Istenben. Kiben hisz hát valójában? Boncolgassátok magatokban. Később ne mondjátok: „Én nem vagyok arrogáns, én jó ember vagyok, én csak jó dolgokat teszek” – ezek a szavak olyan gyerekesek! Mindenki más arrogáns, csak te nem? Így lelepleződtél, de még mindig nem ismered magad és továbbra is azt mondod, hogy nem vagy arrogáns – olyan szégyentelen vagy! Annyira eltompultál, hogy nem számít, hogyan lepleznek le! Tudjátok, mi célból mondom ezeket a szavakat? Miért leplezem így le az embereket? Ha nem leplezem le így, akkor megismerik majd magukat? Ha nem leplezem le így, az emberek továbbra is azt fogják gondolni, hogy egészen jók, hogy meglehetősen jól végzik a munkájukat, hogy nincsenek hibáik, amelyekre rá kell mutatni, és hogy minden tekintetben rendben vannak. Még ha minden tekintetben rendben is lennének, akkor sem kellene arrogáns állapotban lenniük, nem kellene azt gondolniuk sem, hogy alkalmasak, és dicsekedniük sem kellene. Az emberek állapotát nem azért leplezem le ily módon, hogy halálra ítéljem őket, és nem is azért, hogy azt mondjam nekik, hogy nem lehet megmenteni őket, hanem inkább azért, hogy lehetővé tegyem számukra, hogy valóban megismerjék önmagukat, hogy megértsék romlott lényegüket és természetüket, hogy eljuthassanak önmaguk valódi megismeréséhez. Ez előnyös, mivel megpróbálják levetni romlott beállítottságaikat. Ha helyesen tudjátok kezelni leleplező szavaimat és azt, hogy megmetszem az embereket, elkerülhetitek, hogy negatívvá váljatok, normálisan tudjátok végezni a kötelességeteket, magatokévá tudjátok tenni Isten házának ügyeit, és ha felelősséget tudtok vállalni, anélkül, hogy felszínesek lennétek, ha hűségesek tudtok lenni Istenhez, akkor ez a hozzáállás helyes, és képesek lesztek jól teljesíteni a kötelességeteket.

Vannak olyan emberek, akik gyakran megsértik az alapelveket, amikor cselekednek. Nem fogadják el a metszést, a szívük mélyén tudják, hogy a mások által mondott dolgok összhangban állnak az igazsággal, de nem fogadják el. Az ilyen emberek annyira arrogánsak és önelégültek! Miért mondjuk, hogy arrogánsak? Ha nem fogadják el a metszést, akkor nem engedelmesek, az engedetlenség pedig nem arrogancia? Azt hiszik, hogy jól cselekednek, nem gondolják, hogy hibáznak, ami azt jelenti, hogy nem ismerik magukat, ami arrogancia. Van tehát néhány dolog, amit komolyan elemezned kell, amibe apránként bele kell ásnod magad. Miközben a gyülekezet munkáját végzitek, ha elnyered mások csodálatát, és javaslatokat tesznek neked és megnyílnak neked a közösségben, az azt igazolja, hogy jól végezted a munkádat. Ha az embereket folyton korlátozod, akkor fokozatosan tisztán látnak majd téged és eltávolodnak tőled, ami azt bizonyítja, hogy nem rendelkezel az igazságvalósággal, hogy minden, amit mondasz, minden bizonnyal csak a doktrínák szavai, amelynek célja, hogy korlátok közé szorítson másokat. Egyes gyülekezetvezetőket leváltanak, és miért váltják le őket? Azért, mert ők csak szavakat és doktrínákat szólnak, folyton hivalkodva és önmagukról bizonyságot téve. Azt mondják, hogy ha ellenállsz nekik, akkor Istennek állsz ellen, és hogy aki beszámol a helyzetről a Fentieknek, az zavarja a gyülekezet munkáját. Miféle probléma ez? Ezek az emberek már annyira arrogánssá váltak, hogy minden eszüket elvesztették. Nem az igazi, antikrisztusi arcukat mutatja-e ez? Nem odáig fajul-e ez, hogy elkezdik a saját önálló királyságukat építeni? Néhányan, akik csak most kezdtek el hinni, imádni fogják őket és bizonyságot tesznek róluk, ők pedig nagyon élvezni fogják ezt és elégedettek lesznek. Valaki, aki ilyen arrogáns, kudarcra van ítélve. Valaki, aki képes ezt mondani, hogy „nekem ellenállni annyi, mint istennek ellenállni”, máris modern Pállá lett; nincs különbség ez és aközött, amikor Pál így szólt: „Nekem az élet krisztus.” Nincsenek-e nagy veszélyben azok, akik így beszélnek? Még ha nem is alapítanak önálló királyságot, akkor is valódi antikrisztusok. Ha egy ilyen személy vezetne egy gyülekezetet, az a gyülekezet gyorsan az antikrisztusok királyságává válna. Egyesek, miután gyülekezetvezetőkké válnak, kifejezetten arra összpontosítanak, hogy magasztos prédikációkat tartsanak és hivalkodjanak, főleg rejtélyekről beszéljenek, hogy mások felnézzenek rájuk, az eredmény pedig az, hogy egyre távolabb kerülnek az igazságvalóságtól. Ez oda vezet, hogy az emberek többsége szellemi elméleteket imád. Aki fennkölten beszél, arra odafigyelnek az emberek; aki az életre való bemenetelről beszél, arra nem figyelnek. Nem vezeti ez tévútra az embereket? Ha valaki az igazságvalóságról beszél, senki hallgatja meg, ami baj. Ezen a személyen kívül senki sem tudja vezetni a gyülekezetet, mivel mindenki szellemi elméleteket imád; azok, akik nem tudnak szellemi elméletekről beszélni, képtelenek szilárdan megállni. Vajon egy ilyen gyülekezet hozzá tud-e még jutni a Szentlélek munkájához? Be tudnak-e lépni az emberek az igazságvalóságba? Miért utasítják el az igazságról szóló közösségvállalást és a valós tapasztalatokról való beszédet, olyannyira, hogy nem hajlandóak meghallgatni Engem, amikor az igazságról közlök valamit? Ez annak bizonyítéka, hogy ezek a vezetők már félrevezették és irányítják ezeket az embereket. Ezek az emberek rájuk hallgatnak és nekik vetik alá magukat Isten helyett. Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek affélék, akik inkább a vezetőiknek vetik alá magukat, mint Istennek. Azok ugyanis, akik őszintén hisznek Istenben és az igazságra törekednek, nem azok a fajták, akik embereket imádnak vagy azokat követik; a szívükben van hely Isten számára és Istent félő szívük van, hogyan tudnák hát emberek korlátozni őket? Hogyan tudnák engedelmesen alávetni magukat egy hamis vezetőnek, aki nem rendelkezik az igazságvalósággal? A hamis vezető attól fél a legjobban, aki bírja az igazságvalóságot, aki féli Istent és aki kerüli a rosszat. Ha valaki nem rendelkezik az igazsággal, mégis azt akarja, hogy mások engedelmeskedjenek neki, az nem a lehető legarrogánsabb ördög vagy Sátán? Ha kisajátítod a gyülekezetet vagy irányítod Isten választott népét, akkor megsértetted Isten természetét és tönkretetted magad, és talán már esélyed sincs a bűnbánatra. Mindannyiótoknak óvatosnak kell lennie; ez nagyon veszélyes dolog, olyasmi, amit bárki igen könnyen megtehet. Lehetnek olyanok, akik ezt mondják: „Én semmiképp nem teszem ezt, nem fogok magamról bizonyságot tenni!” Ez csak azért van, mert csupán rövid ideje dolgozol. Később meg mernéd tenni. Lassan egyre merészebb lennél – minél többet csinálnád, annál bátrabb lennél. Ha az általad vezetett emberek kérkednének veled és hallgatnának rád, természetesen úgy éreznéd, hogy magas pozícióban vagy, hogy csodálatos vagy: „Nézzétek, egész jó vagyok. Ezt az összes embert tudom vezetni és mind rám figyelnek; azokat, akik nem figyelnek rám, uralmam alá hajtom. Ez azt bizonyítja, hogy van némi képességem, hogy munkálkodjak, és megállom a helyem a munkámban.” Ahogyan telik az idő, a természeted arrogáns elemei elkezdenek feltárulni, és annyira arrogánssá válsz, hogy elveszíted az eszed, majd veszélybe kerülsz. Tisztán látod ezt? Amint arrogáns, engedetlen beállítottságodat felfeded, bajban vagy. Még akkor sem figyelsz, amikor Én beszélek, Isten háza lecserél téged, és még mindig így merészelsz szólni: „Hadd fedje fel a Szentlélek.” Az a tény, hogy ezt mondanád, azt igazolja, hogy nem fogadod el az igazságot. A lázadó mivoltod túl nagy – leleplezte a természetlényegedet. Egyáltalán nem ismered Istent. Mindezt tehát azért mondom nektek ma, hogy alaposan figyeljetek oda magatokra. Ne magasztaljátok magatokat és ne tanúskodjatok magatokról. Az emberek hajlamosak arra, hogy megpróbálják megalapítani saját önálló királyságukat, mivel mind szeretik a pozíciót, a gazdagságot és a dicsőséget, a hiúságot, a magas rangú sáfárságot és az erőfitogtatást: „Nézzétek, milyen szigorúan mondtam ezeket a szavakat. Abban a pillanatban, amint fenyegetően léptem fel, inukba szállt a bátorságuk és készségesekké váltak.” Ne fitogtass efféle erőt; hasztalan és semmit sem bizonyít. Csupán azt igazolja, hogy különösen arrogáns vagy és hogy rossz a beállítottságod; azt nem bizonyítja, hogy bármiféle képességed van, azt pedig még kevésbé, hogy rendelkezel az igazságvalósággal. Miután pár éven át prédikációkat hallgattatok, mindannyian ismeritek magatokat? Nem érzitek úgy, hogy veszélyes körülmények között vagytok? Ha Isten nem beszélne és nem munkálkodna az ember megmentésén, nem alapítanátok önálló királyságokat? Nem akarjátok kisajátítani a gyülekezeteket, amelyekért felelősek vagytok, hogy az embereket a befolyásod alá vond, hogy egyikük se szabaduljon az irányításod alól, hogy rád kelljen hallgatniuk? Ha irányítod az embereket, amint ezt teszed, ördög vagy, a Sátán. Igen veszélyes, ha ilyen gondolataid vannak; máris az antikrisztus útjára léptél. Ha nem tartasz önvizsgálatot, és ha képtelen vagy megvallani a bűneidet Istennek és bűnbánatot tartani, akkor minden bizonnyal félreállítanak, és Isten egyáltalán nem figyel majd rád. Tudnod kell, hogyan tarts bűnbánatot, hogyan fordíts magadon, hogy összhangba kerülj Isten szándékaival, hogyan győződj meg arról, hogy nem sérted meg Isten természetét. Ne várd meg, amíg Isten háza úgy határoz, hogy antikrisztus vagy és kizár téged – addigra már túl késő lesz.

1997. ősz