A gyakorlatiasság ismeretének elsajátítása és Isten munkájának alapos megértése – mindkettő megjelenik az Ő szavaiban, és csakis ezeken a kijelentéseken keresztül nyerhetsz megvilágosodást. Ezért többet kell tenned, hogy felvértezd magad Isten szavaival. Kommunikáld Isten szavait illető megértésedet a közösségben, és ily módon megvilágosíthatsz másokat, és kiutat nyújthatsz nekik – ez egy gyakorlati út. Mielőtt Isten elrendez számodra egy környezetet, elsőként mindannyiótoknak fel kell szerelkeznie az Ő szavaival. Ez olyasmi, amit mindenkinek meg kellene tennie; sürgető prioritás. Először is, érj el egy pontot, ahol tudod, hogyan kell enni és inni Isten szavát. Bármit illetően, amit nem tudsz megtenni, keresd az Ő szavaiban a gyakorlás útját; minden olyan ügyben, amit nem értesz, vagy minden esetleges nehézséged esetén nézd meg az Ő szavait. Isten szavait tedd ellátmányoddá, és hagyd, hogy segítsenek gyakorlati nehézségeid és problémáid megoldásában; engedd meg azt is, hogy szavai segítségeddé váljanak az életben. Ezek a dolgok erőfeszítést igényelnek a részedről. Isten szavának evésében és ivásában eredményeket kell elérned; képesnek kell lenned elcsendesíteni a szívedet Előtte, és az Ő kijelentései szerint kell gyakorolnod, amikor csak problémába ütközöl. Amikor semmilyen problémával nem találkozol, akkor csak az Ő szavának evésével és ivásával kell foglalatoskodnod. Időnként imádkozhatsz és elmélkedhetsz Isten szeretetén, megoszthatod a közösségben az Ő szavait illető megértésedet, és beszélhetsz a magadban tapasztalt megvilágosodásról és megvilágításról, valamint a reakcióidról, amelyek eme kijelentések olvasása közben voltak. Sőt, kiutat nyújthatsz az embereknek. Csakis ez gyakorlati. Ha ezt teszed, annak célja, hogy Isten szavai a te gyakorlati készleteddé válhassanak.

Egy nap folyamán hány órát töltesz el úgy, hogy igazán Isten előtt vagy? A napodból mennyit adsz ténylegesen Istennek? Mennyit adsz a testnek? Az, hogy az ember szíve mindig Isten felé irányul, az első lépés ahhoz, hogy az Általa történő tökéletesítés helyes útján legyen. Ha a szívedet, testedet és valamennyi őszinte szeretetedet Istennek tudod szentelni, Elé tudod helyezni azokat, egészen alá tudod vetni magad Neki, és tökéletesen tekintettel tudsz lenni az Ő szándékaira – nem a testért, nem a családért és nem saját személyes vágyaidért, hanem Isten házának érdekében, Isten szavát véve alapelvként és alapként mindenben – akkor azzal, hogy így teszel, a szándékaid és nézőpontjaid mind a megfelelő helyen lesznek, és akkor olyan ember leszel majd Isten előtt, aki megkapja az Ő dicséretét. Azok, akiket Isten szeret, olyan emberek, akik abszolútak Iránta; ők azok, akik kizárólag Neki tudják szentelni magukat. Akiket Isten utál, azok, akik lagymatagok Iránta, és akik lázadnak Ellene. Megveti azokat, akik hisznek Benne és mindig élvezni akarják Őt, miközben képtelenek arra, hogy teljességgel feláldozzák magukat az Ő kedvéért. Gyűlöli azokat, akik azt mondják, szeretik Őt, ám szívükben lázadnak Ellene; gyűlöli azokat, akik ékesszólóak és virágnyelven beszélnek, hogy megtévesztésbe bocsátkozzanak. Azok, akik nem szentelték őszintén Istennek magukat, vagy akik nem vetették igazán alá magukat Előtte, természetüktől fogva alattomosak és a végletekig arrogánsak. Azok, akik nem tudnak őszintén engedelmesek lenni a normális, praktikus Isten előtt, még arrogánsabbak, és ők aztán tényleg az arkangyal kötelességtudó ivadékai. Azok az emberek, akik igazán feláldozzák magukat Istenért, teljes lényüket Neki szentelik és Elé helyezik magukat; ők az Ő valamennyi szavának és munkájának alá tudják vetni magukat, és képesek az Ő szavait a gyakorlatba ültetni. Ők el tudják fogadni Isten szavait, és létezésük alapjává teszik azokat, és képesek buzgón keresni Isten szavai között, hogy kiderítsék, mely részeket gyakorolják. Ilyenek azok, akik valóban Isten előtt élnek. Ha ily módon gyakorolsz, az az életed javát szolgálja majd, és az Ő szavainak evésén és ivásán keresztül megismerheted belső szükségleteidet és hiányosságaidat, hogy az élettermészeted átalakuljon, ez pedig majd eleget tesz Isten szándékainak. Ha Isten követelményei szerint cselekszel, és ha nem a testet elégíted ki, hanem ahelyett az Ő szándékainak teszel eleget, akkor ebben majd belépsz az Ő szavainak valóságába. Isten szavainak valóságába belépni azt jelenti, hogy teljesíteni tudod a kötelességedet, és megfelelsz Isten munkája igényeinek. Csak az efféle gyakorlati tettek nevezhetők belépésnek az Ő szavai valóságába. Ha képes vagy belépni ebbe a valóságba, akkor birtokában leszel az igazságnak. Ez a valóságba való belépés kezdete; elsőként ezt a kiképzést kell vállalnod, és csak azt követően tudsz majd még mélyebb valóságokba belépni. Fontold meg, hogyan tartsd meg a parancsolatokat, és hogyan légy hű Isten előtt; ne folyton arra gondolj, mikor leszel képes belépni a királyságba. Ha a beállítottságod nem változik, akkor bármire is gondolsz, hasztalan lesz! Az Isten szavainak valóságába történő belépéshez először oda kell eljutnod, ahol minden elképzelésed és gondolatod Istenért van – ez a legalapvetőbb szükség.

Jelenleg sok ember van próbatételek közepette, és nem érti Isten munkáját, de mondom neked: ha nem érted, jobb, ha nem ítélkezel felette. Talán eljön a nap, amikor az igazság a maga teljességében napvilágra kerül, és akkor majd megérted. Javadra válna, ha nem ítélkeznél, ugyanakkor nem várakozhatsz csak passzívan. Törekedned kell az aktív belépésre; csak akkor leszel olyan ember, aki valóban belép. Lázadó mivoltuk miatt az emberek folyton elképzeléseket alkotnak a gyakorlati Istenről. Ez mindenki számára szükségessé teszi, hogy megtanulja, hogyan legyen engedelmes, ugyanis a gyakorlati Isten egy óriási próbatétel az emberiség számára. Ha nem tudsz szilárdan állni, akkor mindennek vége; ha nincs megértésed a gyakorlati Isten gyakorlatiasságáról, akkor képtelen leszel arra, hogy Isten tökéletesítsen. A döntő lépés azt illetően, hogy az emberek tökéletesíthetőek-e vagy sem, a megértésük Isten gyakorlatiasságáról. A földre jött megtestesült Isten gyakorlatiassága minden egyes ember számára próbatétel; ha képes vagy szilárdan állni e tekintetben, akkor olyasvalaki leszel, aki ismeri Istent, és olyan ember leszel, aki igazán szereti Őt. Ha nem tudsz e tekintetben szilárdan állni, és csak a Lélekben hiszel, és képtelen vagy hinni Isten gyakorlatiasságában, akkor nem számít mily nagy a hited Istenben, hasztalan lesz. Ha a látható Istenben nem tudsz hinni, akkor hihetsz Isten Lelkében? Nem csupán becsapni próbálod Istent? A látható és kézzelfogható Isten előtt nem vagy engedelmes, így vajon képes vagy alávetni magad a Lélek előtt? A Lélek láthatatlan és nem tapintható, tehát, amikor azt mondod, hogy aláveted magad Isten Lelkének, akkor nem egyszerűen badarságot beszélsz? A parancsolatok megtartásának kulcsa, hogy legyen megértésed a gyakorlati Istenről. Amint megérted a gyakorlati Istent, meg tudod majd tartani a parancsolatokat. A megtartásuknak két összetevője van: az egyik az Ő Lelke lényegébe való kapaszkodás, és hogy a Lélek előtt képesek legyünk elfogadni a Lélek vizsgálatát; a másik a megtestesülés valódi megértésének képessége és a valódi engedelmesség elérése. Akár a test, akár a Lélek előtt, az embernek mindig olyan szívet kell őriznie magában, amely aláveti magát Istennek és féli Őt. Csak az ilyen ember alkalmas a tökéletesítésre. Ha megérted a gyakorlati Isten gyakorlatiasságát – azaz, ha szilárdan álltál ebben a próbatételben, akkor semmi sem lesz túl sok neked.

Egyesek azt mondják: „Könnyű megtartani a parancsolatokat; csupán őszintén és áhítatosan kell beszélned Isten előtt, mindenféle gesztikulálás nélkül; ezt jelenti a parancsolatok megtartása.” Így van? Tehát, ha Isten háta mögött teszel néhány dolgot, ami Ellene van, az a parancsolatok megtartásának számít? Alaposan meg kell értened, hogy mit foglal magába a parancsolatok megtartása. Ahhoz kapcsolódik, hogy valódi megértésed van-e Isten gyakorlatiasságáról vagy sem; ha érted a gyakorlatiasságot, és nem botlasz meg és nem buksz el e próbatétel során, akkor olyannak számíthatsz, aki erős bizonysággal rendelkezik. A zengő tanúságtétel Isten mellett elsősorban arra vonatkozik, hogy érted-e a gyakorlati Istent vagy sem, és hogy képes vagy-e alávetni magad e személy előtt, aki nem csupán hétköznapi, hanem normális, és aláveted-e magad akár mindhalálig. Ha eme alávetés útján igazán tanúságot teszel Isten mellett, az azt jelenti, hogy Isten megnyert téged. Ha mindhalálig alá tudod vetni magad, és nem panaszkodsz, nem ítélkezel, nem rágalmazol, nincsenek semmiféle elképzeléseid, sem hátsó szándékaid Előtte, akkor ily módon Isten dicsőséget nyer. Az alávetettség egy átlagos személy előtt, akit az ember lenéz, és képesnek lenni mindhalálig alávetni magunkat mindenféle elképzelések nélkül – ez valódi bizonyságtétel. A valóság, amelybe a belépést Isten megköveteli az emberektől, az, hogy képes légy alávetni magad az Ő szavainak, azokat a gyakorlatba ültetni, meghajolni a gyakorlati Isten előtt, és ismerni saját romlottságodat, megnyitni a szíved Előtte, és végül arra, hogy e szavai által Ő megnyerjen téged. Isten dicsőséget nyer, amikor ezek a kijelentések meghódítanak téged és teljesen engedelmessé tesznek Iránta; ezen keresztül szégyeníti Ő meg a Sátánt, és végzi be a munkáját. Amikor semmiféle elképzelésed nincs a megtestesült Isten gyakorlatiasságáról – azaz, amikor szilárdan megálltál ebben a próbatételben –, akkor tetted meg jól ezt a tanúságot. Ha eljön a nap, amikor egészen megérted a gyakorlati Istent, és mindhalálig alá tudod vetni magad, ahogyan Péter tette, akkor Isten megnyer és tökéletesít majd. Ha bármi olyat tesz Isten, ami nem egyezik a te elképzeléseiddel, az próbatétel számodra. Ha Isten munkája megfelelne a te elképzeléseidnek, nem kívánná meg, hogy szenvedj vagy hogy finomítsanak. A munkája épp azért kívánja meg, hogy elengedd az efféle elképzeléseket, mert annyira gyakorlatias, és nem egyezik az elképzeléseiddel. Ezért próbatétel ez számodra. Isten gyakorlatiassága miatt van minden ember próbatételek közepette; az Ő munkája gyakorlati, nem természetfeletti. Gyakorlati szavainak és gyakorlati kijelentéseinek mindenféle elképzelésektől mentes teljes megértése révén, és azáltal, hogy képes vagy őszintén szeretni Őt, ahogyan a munkája egyre gyakorlatiasabbá fejlődik, Ő meg fog nyerni téged. Az az embercsoport, amelyet Isten megnyer majd, azokból áll, akik ismerik Istent; vagyis akik ismerik az Ő gyakorlatiasságát. Továbbá ők azok, akik képesek alávetni magukat Isten gyakorlati munkájának.

Isten testben töltött ideje alatt az Általa az emberektől megkívánt alávetettség nem jár az ítélkezéstől vagy az ellenállástól való tartózkodással, ahogyan ők elképzelik; Ő sokkal inkább azt igényli, hogy az emberek a szavait használják alapelvként, amely szerint élnek, illetve túlélésük alapjaként; hogy az Ő szavainak lényegét teljesen a gyakorlatba ültessék, és hogy egészen eleget tegyenek az Ő szándékainak. Annak a követelménynek az egyik aspektusa, miszerint az emberek vessék alá magukat a megtestesült Istennek, az Ő szavainak gyakorlatba ültetésére vonatkozik, míg a másik aspektus arra utal, hogy képesek legyenek alávetni magukat az Ő normalitásának és gyakorlatiasságának. Mindkettőnek abszolútnak kell lennie. Mindkét aspektust azok tudják elérni, akik őszinte istenszerető szívet őriznek magukban. Ők mind olyan emberek, akiket Isten megnyert, és mind úgy szeretik Istent, mint a saját életüket. A megtestesült Isten normális és gyakorlatias emberi mivoltot hordoz a munkájában. Ily módon az Ő normális és gyakorlatias emberi mivoltot egyaránt ötvöző külső burka óriási próbatétellé válik az emberek számára; a legnagyobb nehézségükké lesz. Mindazonáltal, Isten normalitása és gyakorlatiassága nem kerülhető el. Ő mindent megpróbált, hogy megoldást találjon, ám végül nem tudott megszabadulni normális emberi mivoltának külső burkától. Ez azért volt, mert végül is Ő a megtestesült Isten, nem pedig a Lélek Istene a mennyben. Ő nem az az Isten, akit az emberek nem látnak, hanem az Isten, aki egy teremtett lény burkát viseli. Így semmiképp sem lenne könnyű megszabadulnia normális emberi mivoltának burkától. Ezért, bármi is legyen, Ő továbbra is a test szemszögéből végzi azt a munkát, amit végezni akar. Ez a munka a normális és gyakorlati Isten kifejeződése, így hát hogyan lenne rendben az, ha az emberek nem vetik alá magukat? Mi a csudát tehetnek az emberek Isten cselekedeteivel? Ő azt tesz, amit csak akar; bármivel is legyen elégedett, az úgy van, ahogy van. Ha az emberek nem vetik alá magukat, akkor miféle más épkézláb terveik lehetnek? Mindeddig csak az alávetettség tudta megmenteni az embereket; senkinek sem volt más ragyogó ötlete. Ha Isten próbára akarja tenni az embereket, mit tehetnek ellene? Akárhogy is, mindezt nem a mennyei Isten találta ki; ez a megtestesült Isten ötlete volt. Ő ezt akarja tenni, úgyhogy ember nem változtathat rajta. A mennyei Isten nem avatkozik abba, amit a megtestesült Isten tesz, így hát nem még több ok-e ez arra, hogy az emberek alávessék magukat Neki? Bár egyaránt gyakorlatias és normális, Ő teljességgel a megtestesült Isten. Saját ötletei szerint azt tesz, amit csak akar. A mennyei Isten az összes feladatot átadta Neki; bármit is tesz, annak alá kell vetned magad. Bár emberi mivolttal rendelkezik, és igen normális, szándékosan rendezte el mindezt, így hát hogyan bámulhatnak Rá az emberek rosszallástól tágra nyílt szemekkel? Normális akar lenni, tehát normális. Emberi mivoltban akar élni, tehát emberi mivoltban él. Isteni mivoltban akar élni, tehát isteni mivoltban él. Az emberek úgy látják ezt, ahogy akarják, ám Isten mindig Isten lesz, az emberek pedig mindig emberek lesznek. Az Ő lényegét nem lehet megtagadni néhány apró részlet miatt, sem nem lehet Őt Isten „személyéből” kitaszítani egy kis dolog miatt. Az emberek az emberi lények szabadságával rendelkeznek, Isten pedig Isten méltóságával; ezek nem zavarják egymást. Nem adhatnának az emberek egy kis szabadságot Istennek? Nem tudják elviselni, hogy Isten egy kicsit hétköznapibb legyen? Ne légy oly szigorú Istennel! Mindenkinek toleránsabbnak kellene lennie a másik iránt; nem rendeződne-e akkor minden? Létezne-e akkor is elidegenedés? Ha valaki egy ilyen triviális dolgot nem tud elviselni, akkor hogyan mondhat egyáltalán olyasmit, hogy „a miniszterelnök szíve oly nagy, hogy akár egy vitorlás is kiköthet benne”? Hogyan lehet igaz ember az illető? Nem Isten az, aki nehézséget okoz az emberiségnek, hanem az emberiség okoz nehézséget Istennek. Az emberek mindig úgy kezelik a dolgokat, hogy bolhából elefántot csinálnak. A semmiből is ügyet kreálnak, és ez oly felesleges! Amikor Isten normális és gyakorlatias emberi mivoltban munkálkodik, amit Ő tesz, az nem az emberiség munkája, hanem Isten munkája. Mindazonáltal az emberek nem látják az Ő munkájának lényegét; mindig csak az Ő emberi mivoltának külső burkát látják. Még nem láttak ily nagyszerű munkát, mégis kitartanak amellett, hogy az Ő hétköznapi és normális emberi mivoltát lássák, és nem engednek ebből. Hogyan nevezhető ez Isten előtti alávetésnek? A mennyei Isten most földi Istenné „változott”, és a földi Isten most a mennyei Isten. Nem számít, hogy külső megjelenésük azonos-e, ahogyan az sem, hogy pontosan hogyan is munkálkodnak. Végtére az, aki Isten saját munkáját végzi, Isten Maga. Neked alá kell vetned magad, akár akarod, akár nem – ez nem olyan dolog, amiben van választásod! Az embereknek alá kell vetniük magukat Istennek, és az embereknek egészen alá kell vetniük magukat Istennek, a legcsekélyebb színlelés nélkül.

A megtestesült Isten ma azt az embercsoportot akarja megnyerni, amelynek tagjai összhangban vannak az Ő szándékaival. Csupán alá kell vetniük magukat az Ő munkájának, és nem kell állandóan a mennyei Isten kívánságaival foglalkozniuk, bizonytalanságban élve és megnehezítve a megtestesült Isten dolgát. Azok, akik képesek alávetni magukat Neki, azok, akik feltétlenül hallgatnak az Ő szavaira, és engedelmeskednek az Ő intézkedéseinek. Az ilyen emberek egyáltalán nem törődnek azzal, hogy valójában milyen lehet a mennyei Isten, vagy hogy a mennyei Isten épp miféle munkát végez az emberiség körében; szívüket egészen átadják a földi Istennek, és teljes lényüket Elé helyezik. Sosem a saját biztonságukkal törődnek, és soha nem csinálnak felhajtást a megtestesült Isten normalitása és gyakorlatiassága miatt. Azok, akik alávetik magukat a megtestesült Istennek, tökéletesedhetnek Általa. Azok, akik a mennyei Istenben hisznek, nem nyernek semmit. Ennek oka, hogy nem a mennyei Isten, hanem a földi Isten az, aki ígéreteket és áldásokat ad az embereknek. Az embereknek nem kellene mindig a mennyei Istent nagyságosként tisztelni, miközben a földi Istenre egyszerű átlagemberként tekintenek; ez nem igazságos. A mennyei Isten nagyszerű és csodálatos, bámulatos a bölcsessége, de ez a mennyei Isten egyáltalán nem létezik; a földi Isten igen átlagos és jelentéktelen, és egyben igen normális. Nem rendelkezik rendkívüli elmével, és nem hajt végre világrengető tetteket; egyszerűen egy nagyon normális és gyakorlatias módon munkálkodik és beszél. Bár nem szól mennydörgés által, vagy nem idézi meg a szelet és az esőt, Ő valóban a mennyei Isten megtestesülése, és Ő valóban az emberek között élő Isten. Az embereknek nem szabad Istenként tekinteniük arra, és nagyságosként tisztelniük azt, akit meg tudnak érteni és aki megfelel az elképzeléseiknek, miközben azt, akit nem tudnak elfogadni, és egyáltalán nem tudnak elképzelni, alacsonyrendűnek látják. Mindez az emberek lázadó mivoltából ered; ez mind az emberiség Istennel szembeni ellenállásának forrása.