A valóság ismeretének elsajátítása és Isten munkájának alapos megértése – mindkettő megjelenik az Ő szavaiban, és csakis ezeken a szavakon keresztül nyerhetsz megvilágosodást. Ezért jobban fel kell vértezned magad Isten szavaival. Beszélgess Isten szavait illető megértésedről, hogy a beszélgetésed által mások megvilágosodhassanak, és előrevezető úttal rendelkezhessenek – ez egy gyakorlati út. Mielőtt Isten kialakít számodra egy környezetet, először mindannyiótoknak fel kell vérteznie magát az Ő szavaival. Ez olyasmi, amit mindenkinek meg kellene tennie; sürgető prioritás. Először is, érj el egy pontot, ahol tudod, hogyan kell enni és inni Isten szavait. Bármit illetően, amiről nem tudod, hogyan kell megtenni, keresd az Ő szavaiban a gyakorlás útját; minden olyan ügyben, amit nem értesz, vagy minden esetleges nehézséged esetén nézd meg az Ő szavait. Isten szavait tedd ellátmányoddá, és hagyd, hogy segítsenek a tényleges nehézségeid és problémáid megoldásában; engedd meg azt is, hogy szavai segítségeddé váljanak az életben. Ezek a dolgok erőfeszítést igényelnek a részedről. Isten szavainak evésében és ivásában eredményeket kell elérned; képesnek kell lenned elcsendesíteni a szívedet Őelőtte. Amikor problémákba ütközöl, gyakorolj az Ő szavaival összhangban, amikor pedig semmivel nem szembesülsz, akkor csak foglalatoskodj az Ő szavainak evésével és ivásával. Időnként imádkozhatsz és elmélkedhetsz Isten szeretetén, beszélgethetsz az Ő szavait illető megértésedről, és beszélgethetsz a magadban tapasztalt megvilágosodásról és megvilágításról, valamint a reakcióidról, amelyek e szavak olvasása közben voltak. Sőt, előrevezető utat mutathatsz az embereknek. Csakis ez gyakorlati. Ha ezt teszed, annak célja, hogy Isten szavai a te gyakorlati ellátásoddá válhassanak.

Egy nap folyamán hány órát vagy igazán Isten előtt? A napodból mennyit adsz ténylegesen Istennek? Mennyit adsz a testnek? Az, hogy a szíved mindig Isten felé irányul, az első lépés ahhoz, hogy az Általa történő tökéletesítés helyes kerékvágásában legyél. Ha a szívedet, testedet és valamennyi őszinte szeretetedet Istennek tudod szentelni, Elé tudod helyezni azokat, feltétel nélkül alá tudod vetni magad Neki, és tökéletesen tekintettel tudsz lenni az Ő szándékaira –, és nem a hús-vér testért, a családért és a saját vágyaidért cselekszel, hanem Isten házának érdekében, Isten szavait véve alapelvedként és alapodként mindenben –, akkor azzal, hogy így teszel, az indítékaid és nézőpontjaid mind a helyükre kerülnek, és akkor olyan ember leszel majd, aki megkapja Isten jóváhagyását az Ő jelenlétében. Isten azokat az embereket kedveli, akik feltétel nélkül elkötelezettek Iránta; Ő azokat kedveli, akik kizárólag Hozzá hűségesek. Akiket Isten utál, azok, akik lagymatagok Iránta, és akik lázadnak Ellene. Megveti azokat, akik hisznek Benne és mindig élvezni akarják Őt, miközben képtelenek arra, hogy teljességgel feláldozzák magukat az Ő kedvéért. Gyűlöli azokat, akik azt mondják, szeretik Őt, ám szívükben lázadnak Ellene; gyűlöli azokat, akik ékesszólóak és mézesmázos szavakkal beszélnek, hogy megtévesztésbe bocsátkozzanak. Azok, akik nem szánták oda őszintén Istennek magukat, vagy akik nem vetették igazán alá magukat Neki, természetüktől fogva súlyosan lázadók és a végletekig arrogánsak. Nevezetesen azok, akik nem tudnak őszintén alávetettek lenni a normális, gyakorlati Isten előtt, még arrogánsabbak, és ők aztán tényleg az arkangyal kötelességtudó ivadékai. Azok az emberek, akik igazán feláldozzák magukat Istenért, egész lényüket Neki szánják oda, és Isten elé helyezik magukat – képesek alávetni magukat minden szavának és munkájának, gyakorolják a szavait, és létezésük alapjaként fogadják el azokat, valamint őszintén keresnek az Ő szavaiban, hogy megtudják, mely részeket kell gyakorolniuk. Ilyenek azok az emberek, akik igazán Isten előtt élnek. Ha így gyakorolsz, az hasznos lesz az életed számára. Az Ő szavainak evése és ivása révén megismerheted a saját romlott beállítottságaidat, valamint kielégítheted az életed szükségleteit és pótolhatod a hiányosságaidat, hogy az életfelfogásod átalakuljon. Ez eleget tesz Isten szándékának. Ha Isten követelményei szerint cselekszel, és ha nem a testet elégíted ki, hanem ahelyett az Ő szándékainak teszel eleget, akkor ebben majd belépsz az Ő szavainak valóságába. Isten szavainak valóságába belépni azt jelenti, hogy teljesíteni tudod a kötelességedet, és megfelelsz Isten munkája szükségleteinek. Csak az efféle gyakorlati tettek nevezhetők belépésnek az Ő szavai valóságába. Ha képes vagy belépni ebbe a valóságba, akkor birtokában leszel az igazságnak. Ez a valóságba való belépés kezdete; elsőként ezt a kiképzést kell vállalnod, és csak azt követően tudsz majd még mélyebb valóságokba belépni. Fontold meg, hogyan tartsd meg a parancsolatokat, és hogyan légy odaadó Isten előtt; ne folyton arra gondolj, mikor leszel képes belépni a királyságba. Ha a beállítottságod nem változik, akkor bármire is gondolsz, hasztalan lesz! Az Isten szavainak valóságába történő belépéshez először oda kell eljutnod, ahol minden elképzelésed és gondolatod Istenért van – ez a legalapvetőbb szükség.

Jelenleg sok ember van próbatételek közepette, és nem érti Isten munkáját, de mondom neked: ha nem érted, jobb, ha nem ítélkezel felette. Talán eljön a nap, amikor az igazság a maga teljességében napvilágra kerül, és akkor majd megérted. Javadra válna, ha nem ítélkeznél, ugyanakkor nem várakozhatsz csak passzívan. Törekedned kell az aktív belépésre; csak akkor leszel olyan ember, akinek valódi belépése van. Lázadó mivoltuk miatt az emberek folyton elképzeléseket alkotnak a gyakorlati Istenről. Ez mindenki számára szükségessé teszi, hogy megtanulja, hogyan legyen alávetett, ugyanis a gyakorlati Isten egy óriási próbatétel az emberiség számára. Ha nem tudsz szilárdan állni, akkor mindennek vége; ha nincs megértésed a gyakorlati Isten gyakorlatiasságáról, akkor képtelen leszel arra, hogy Isten tökéletesítsen. A döntő lépés azt illetően, hogy az emberek tökéletesíthetőek-e vagy sem, a megértésük Isten gyakorlatiasságáról. A földre jött megtestesült Isten gyakorlatiassága minden egyes ember számára próbatétel; ha képes vagy szilárdan állni e tekintetben, akkor olyasvalaki leszel, aki ismeri Istent, és olyan ember leszel, aki igazán szereti Őt. Ha nem tudsz e tekintetben szilárdan állni, és csak a Lélekben hiszel, és képtelen vagy hinni Isten gyakorlatiasságában, akkor bármilyen jól hiszel Istenben, az hasztalan lesz. Ha a látható Istenben nem tudsz hinni, akkor hihetsz Isten Lelkében? Nem csupán bolonddá próbálod tenni Istent? A látható és kézzelfogható Istennek nem vagy alávetett, így vajon képes vagy alávetni magad a Léleknek? A Lélek láthatatlan és nem tapintható, tehát, amikor azt mondod, hogy aláveted magad Isten Lelkének, akkor nem egyszerűen badarságot beszélsz? A parancsolatok megtartásának kulcsa, hogy legyen megértésed a gyakorlati Istenről. Amint megérted a gyakorlati Istent, meg tudod majd tartani a parancsolatokat. A megtartásuknak két aspektusa van: az egyik az Ő Lelke lényegéhez való ragaszkodás, és hogy a Lélek előtt az ember képes legyen elfogadni a Lélek általi átvizsgálást; a másik a megtestesülés valódi megértésének képessége és a valódi alávetettség elérése. Akár a test, akár a Lélek előtt, az embernek mindig olyan szívvel kell rendelkeznie, amely aláveti magát Istennek és féli Őt. Csak az ilyen ember alkalmas a tökéletesítésre. Ha megérted a gyakorlati Isten gyakorlatiasságát – azaz, ha szilárdan álltál ebben a próbatételben, akkor semmi sem lesz túl sok neked.

Egyesek azt mondják: „Könnyű megtartani a parancsolatokat; csupán őszintén és áhítatosan kell beszélned Isten előtt, mindenféle gesztikulálás nélkül; ezt jelenti a parancsolatok megtartása.” Így van? Tehát, ha Isten háta mögött teszel néhány dolgot, ami ellenáll Neki, az a parancsolatok megtartásának számít? Alaposan meg kell értenetek, hogy mit foglal magába a parancsolatok megtartása. Ahhoz kapcsolódik, hogy valódi megértésed van-e Isten gyakorlatiasságáról vagy sem; ha érted a gyakorlatiasságot, és nem botlasz meg és nem buksz el e próbatétel során, akkor olyannak számíthatsz, aki erős bizonysággal rendelkezik. A zengő tanúságtétel Isten mellett elsősorban arra vonatkozik, hogy érted-e a gyakorlati Istent vagy sem, és hogy képes vagy-e alávetni magad e személy előtt, aki nem csupán hétköznapi, hanem normális, és aláveted-e magad akár mindhalálig. Ha eme alávetés útján igazán tanúságot teszel Isten mellett, az azt jelenti, hogy Isten megnyert téged. Ha mindhalálig alá tudod vetni magad, nem panaszkodsz, nem ítélkezel, nem rágalmazol, nincsenek semmiféle elképzeléseid, sem hátsó szándékaid Őelőtte, akkor ily módon Isten dicsőséget nyer. Az alávetettség egy átlagos személy előtt, akit az ember lenéz, és képesnek lenni mindhalálig alávetni magunkat mindenféle elképzelések nélkül – ez valódi bizonyságtétel. A valóság, amelybe a belépést Isten megköveteli az emberektől, az, hogy képes légy alávetni magad az Ő szavainak, azokat a gyakorlatba ültetni, meghajolni a gyakorlati Isten előtt, és ismerni saját romlottságodat, megnyitni a szíved Őelőtte, és végül arra, hogy e szavai által Ő megnyerjen téged. Isten dicsőséget nyer, amikor ezek a szavak meghódítanak téged és teljesen alávetetté tesznek Őelőtte; Ő ezen keresztül szégyeníti meg a Sátánt, és végzi be a munkáját. Amikor semmiféle elképzelésed nincs a megtestesült Isten gyakorlatiasságáról – azaz, amikor szilárdan megálltál ebben a próbatételben –, akkor tetted meg jól ezt a tanúságot. Ha eljön a nap, amikor egészen megérted a gyakorlati Istent, és mindhalálig alá tudod vetni magad, ahogyan Péter tette, akkor Isten megnyer és tökéletesít majd. Ha bármi olyat tesz Isten, ami nem egyezik a te elképzeléseiddel, az próbatétel számodra. Ha Isten munkája megfelelne a te elképzeléseidnek, nem kívánná meg, hogy szenvedj vagy hogy finomítsanak. A munkája épp azért kívánja meg, hogy elengedd az efféle elképzeléseket, mert annyira gyakorlatias, és nem egyezik az elképzeléseiddel. Ezért próbatétel ez számodra. Isten gyakorlatiassága miatt van minden ember próbatételek közepette; az Ő munkája gyakorlati, nem természetfeletti. Gyakorlati szavainak és gyakorlati kijelentéseinek mindenféle elképzelésektől mentes teljes megértése révén, és azáltal, hogy képes vagy egyre inkább őszintén szeretni Őt, ahogyan a munkája egyre gyakorlatiasabb lesz, Ő meg fog nyerni téged. Az az embercsoport, amelyet Isten megnyer majd, azokból áll, akik ismerik Istent; vagyis akik ismerik az Ő gyakorlatiasságát. Sőt, ők azok, akik képesek alávetni magukat Isten gyakorlati munkájának.

Miközben Isten a hús-vér testben van, az Általa az emberektől megkívánt alávetettség nem jár az ítélkezéstől vagy az ellenállástól való tartózkodással, ahogyan ők elképzelik; Ő sokkal inkább azt igényli, hogy az emberek a szavait használják alapelvként, amely szerint élnek, illetve létezésük alapjaként; hogy az Ő szavainak lényegét teljesen a gyakorlatba ültessék, és hogy feltétel nélkül eleget tegyenek az Ő szándékainak. Annak a követelménynek az egyik aspektusa, miszerint az emberek vessék alá magukat a megtestesült Istennek, az Ő szavainak gyakorlatba ültetésére vonatkozik, míg a másik aspektus arra utal, hogy képesek legyenek alávetni magukat az Ő normalitásának és gyakorlatiasságának. Mindkettőnek abszolútnak kell lennie. Azok tudják mindkét aspektust elérni, akik őszinte, Istent szerető szívvel rendelkeznek. Ők mind olyan emberek, akiket Isten megnyert, és mind úgy szeretik Istent, mint a saját életüket. A megtestesült Isten normális és gyakorlatias emberi mivoltot hordoz a munkájában. Ezért az Ő normális és gyakorlatias emberi mivoltot egyaránt ötvöző külső burka óriási próbatétellé válik az emberek számára; a legnagyobb nehézségükké lesz. Mindazonáltal, Isten normalitása és gyakorlatiassága nem kerülhető el. Ő mindent megpróbált, hogy megoldást találjon, ám végül nem tudott megszabadulni normális emberi mivoltának külső burkától. Ez azért volt, mert végül is Ő a megtestesült Isten, nem pedig a Lélek Istene a mennyben. Ő nem az az Isten, akit az emberek nem látnak, hanem az Isten, aki egy teremtett lény burkát viseli. Így semmiképp sem lenne könnyű megszabadulnia normális emberi mivoltának burkától. Ezért, bármi is legyen, Ő továbbra is a hús-vér test szemszögéből végzi azt a munkát, amit végezni akar. Ez a munka a normális és gyakorlati Isten kifejeződése, így hát hogyan lenne rendben az, ha az emberek nem vetik alá magukat? Mi a csudát tehetnek az emberek Isten tetteivel? Ő azt tesz, amit csak akar; bármivel is legyen elégedett, az úgy van, ahogy van. Ha az emberek nem vetik alá magukat, akkor miféle más épkézláb terveik lehetnek? Mindeddig csak az alávetettség tudta megmenteni az embereket; senkinek sem volt más ragyogó ötlete. Ha Isten meg akarja próbálni az embereket, mit tehetnek ellene? Akárhogy is, ebből semmi nem a mennyei Isten vágya; ez a megtestesült Isten vágya. Ő ezt akarja tenni, úgyhogy ember nem változtathat rajta. A mennyei Isten nem avatkozik bele abba, amit a megtestesült Isten tesz, így hát nem kellene-e az embereknek még inkább alávetni magukat Neki? Bár egyaránt gyakorlatias és normális, Ő teljességgel megtestesült Isten. Saját vágyait követve azt tesz, amit csak akar. A mennyei Isten az összes feladatot átadta Neki; bármit is tesz, annak alá kell vetned magad. Bár emberi mivolttal rendelkezik, és igen normális, szándékosan rendezte el mindezt, így hát hogyan bámulhatnak Rá az emberek rosszallástól tágra nyílt szemekkel? Normális akar lenni, tehát normális. Emberi mivoltban akar élni, tehát emberi mivoltban él. Isteni mivoltban akar élni, tehát isteni mivoltban él. Az emberek úgy látják ezt, ahogy akarják, ám Isten mindig Isten lesz, az emberek pedig mindig emberek lesznek. Az Ő lényegét nem lehet megtagadni néhány apró részlet miatt, sem nem lehet Őt Isten „személyéből” kitaszítani egy kis dolog miatt. Az emberek az emberi lények szabadságával rendelkeznek, Isten pedig Isten méltóságával; ezek nem zavarják egymást. Nem adhatnának az emberek egy kis szabadságot Istennek? Nem tudják elviselni, hogy Isten egy kicsit hétköznapibb legyen? Ne légy oly szigorú Istennel! Mindenkinek toleránsabbnak kellene lennie a másik iránt; nem rendeződne-e akkor minden? Létezne-e akkor is elidegenedés? Ha valaki egy ilyen triviális dolgot nem tud elviselni, akkor hogyan mondhat egyáltalán olyasmit, hogy „a miniszterelnök szíve oly nagy, hogy akár egy vitorlás is kiköthet benne”? Hogyan lehet igazi ember az illető? Nem Isten az, aki nehézséget okoz az emberiségnek, hanem az emberiség okoz nehézséget Istennek. Az emberek mindig úgy kezelik a dolgokat, hogy bolhából elefántot csinálnak. A semmiből is ügyet kreálnak, és ez olyasmi, amit egyáltalán nem szabadna csinálniuk! Amikor Isten normális és gyakorlatias emberi mivoltban munkálkodik, amit Ő tesz, az nem az ember munkája, hanem Isten munkája. Mindazonáltal az emberek nem látják az Ő munkájának lényegét; mindig csak az Ő emberi mivoltának külső burkát látják. Még nem láttak ily nagyszerű munkát, ugyanakkor látták az Ő hétköznapi és normális emberi mivoltát, és nem engednek ebből. Hogyan nevezhető ez Istennek való alávetettségnek? A mennyei Isten most földi Istenné „változott”, és a földi Isten most a mennyei Isten. Nem számít, hogy külső megjelenésük azonos-e, ahogyan az sem, hogy pontosan hogyan is munkálkodnak. Végtére az, aki Isten saját munkáját végzi, Isten Maga. Neked alá kell vetned magad, akár akarod, akár nem – ez nem olyan dolog, amiben van választásod! Istent alávetettség illeti meg az emberek részéről, az embereknek pedig feltétlenül, a legcsekélyebb színlelés nélkül alá kell vetniük magukat Istennek.

A megtestesült Isten ma azt az embercsoportot akarja megnyerni, amelynek tagjai összhangban vannak az Ő szándékaival. Az embereknek csupán alá kell vetniük magukat az Ő munkájának, és nem kell állandóan a mennyei Isten vágyaival foglalkozniuk, homály közepette élve és megnehezítve a megtestesült Isten dolgát. Azok, akik képesek alávetni magukat Neki, azok, akik feltétlenül hallgatnak az Ő szavaira, és engedelmeskednek az Ő intézkedéseinek. Az ilyen emberek egyáltalán nem törődnek azzal, hogy valójában milyen lehet a mennyei Isten, vagy hogy a mennyei Isten épp miféle munkát végez az emberen; szívüket egészen felajánlják a földi Istennek, és teljes lényüket Őelé helyezik. Sosem a saját biztonságukkal törődnek, és soha nem csinálnak felhajtást a megtestesült Isten normalitása és gyakorlatiassága miatt. Azok, akik alávetik magukat a megtestesült Istennek, tökéletesedhetnek Általa. Azok, akik a mennyei Istenben hisznek, nem nyernek semmit. Ennek oka, hogy nem a mennyei Isten, hanem a földi Isten az, aki ígéreteket és áldásokat ad az embereknek. Az embereknek nem kellene mindig a mennyei Isten nagyságát tisztelni, miközben a földi Istenre egyszerű átlagemberként tekintenek; ez nem igazságos. Az ő mennyei istenük nagyszerű és csodálatos, bámulatos a bölcsessége, de ez az isten egyáltalán nem létezik. A földi Isten igen átlagos és jelentéktelen, és egyben igen normális. Nem rendelkezik rendkívüli elmével, és nem hajt végre világrengető tetteket, egyszerűen nagyon normális és gyakorlatias módon munkálkodik és beszél, és nem szól mennydörgés által, illetve nem idézi meg a szelet és az esőt. Ugyanakkor Ő valóban a mennyei Isten megtestesülése, és valóban az emberek között élő Isten. Az embereknek nem szabad Istenként tekinteniük arra, és tisztelniük annak nagyságát, akit meg tudnak érteni és aki megfelel a képzelődéseiknek, miközben azt, akit nem tudnak elfogadni, és egyáltalán nem tudnak elképzelni, alacsonyrendűnek látják. Mindez az emberek lázadó mivoltából ered; ez mind az emberiség Istennel szembeni ellenállásának forrása.