Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

A Törvény Korában az emberiség vezetésének munkája Jahve neve alatt valósult meg, és megkezdődött a munka első szakasza a földön. Ebben a szakaszban a munka a templom és az oltár megépítéséből, valamint Izráel népének a törvény általi vezetéséből és a közöttük való munkálkodásból állt. Isten Izráel népének vezetésével lefektette földi munkájának alapját. Erről az alapról terjesztette ki munkáját Izráelen túlra, vagyis Izráelből kiindulva kifelé terjesztette a munkáját, így a későbbi nemzedékek fokozatosan megtudták, hogy Jahve az Isten, és hogy Jahve az, aki a mennyet és a földet és minden dolgot teremtette, és hogy Jahve az, aki az összes teremtményt teremtette. Izráel népén keresztül kiterjesztette munkáját rajtuk kívülre. Izráel földje volt Jahve földi munkájának első szent helye, és Isten először Izráel földjén kezdett el munkálkodni a földön. Ez a Törvény Korának munkája volt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

A munka, amelyet Jahve az izráelitákon végzett, megalapozta Isten földi kiindulópontját az emberiség körében, amely egyúttal az Ő jelenlétének szent helye is volt. Ő Izráel népére korlátozta munkáját. Eleinte nem munkálkodott Izráelen kívül, hanem olyan népet választott, amelyet alkalmasnak ítélt, hogy leszűkítse munkájának körét. Izráel az a hely, ahol Isten megteremtette Ádámot és Évát, és ennek a helynek a porából alkotta Jahve az embert; ez a hely lett az Ő munkájának bázisa a földön. Jahve munkálkodásának a földön az izráeliták szolgáltak emberi alapjául, akik Nóé leszármazottai és egyszersmind Ádám leszármazottai is voltak.

Ekkoriban Jahve Izráelben végzett munkájának jelentősége, célja és lépései abban álltak, hogy itt kezdte meg az egész földre kiterjedő munkáját, amely Izráelből, mint központból fokozatosan terjedt ki a pogány nemzetekre. Ennek az elvnek alapján munkálkodik Ő az egész világegyetemben – megalkot egy modellt, majd addig bővíti, amíg a világegyetem minden népe nem részesül az Ő evangéliumában. Az első izráeliták Nóé leszármazottai voltak. Ezek az emberek csak Jahve leheletével voltak felruházva, és elég értelem volt bennük ahhoz, hogy az élet alapvető szükségleteivel megbirkózzanak, de nem tudták, miféle Isten Jahve, mi az Ő szándéka az emberrel, és még kevésbé tudták, hogy hogyan kellene félniük az egész teremtés Urát. Ami azt illeti, hogy voltak-e betartandó^[a] szabályok és törvények, vagy volt-e valamilyen kötelesség, amelyet a teremtett lényeknek teljesíteniük kellett a Teremtő felé – Ádám leszármazottainak ilyesmiről fogalma sem volt. Mindössze annyit tudtak, hogy a férjnek izzadnia és gürcölnie kell, hogy gondoskodjon családjáról, a feleségnek pedig alá kell vetnie magát a férjének, és fenn kell tartania az emberi fajt, amelyet Jahve teremtett. Más szóval ezek az emberek, akikben csak Jahve lehelete és az Ő élete volt meg, semmit nem tudtak arról, hogyan kövessék Isten törvényeit, vagy hogyan tegyenek eleget az egész teremtés Urának. Túlságosan keveset fogtak fel. Így, bár semmi alattomosság vagy csalárdság nem volt a szívükben, féltékenység és viszály pedig ritkán támadt közöttük, mégsem volt meg bennük Jahvénak, az egész teremtés Urának ismerete és megértése. Az embereknek ezek az ősei nem tudtak mást, mint Jahve dolgait enni, Jahve dolgait élvezni, de azt nem tudták, hogyan féljék Jahvét; nem tudták, hogy Jahve az, akit térdre borulva kell imádniuk. Hogyan lehetett hát az Ő teremtményeinek nevezni őket? Ha ez így lenne, nemde hiába hangzottak volna el e szavak: „Jahve az egész teremtés Ura” és „Ő teremtette az embert, hogy az ember nyilvánvalóvá tegye, dicsőítse és képviselje Őt”? Hogyan válhattak volna Jahve dicsőségének bizonyságává olyan emberek, akikből hiányzott az Őt félő szív? Hogyan válhattak volna az Ő dicsőségének megnyilvánulásaivá? Vajon Jahve szavai: „embert teremtettem a Magam képére” – nem válnának-e akkor fegyverré a gonosz Sátán kezében? Nem válnának-e akkor ezek a szavak a megaláztatás jelévé Jahve számára az ember teremtését illetően? Hogy munkájának ezt a szakaszát befejezze, Jahve, miután megteremtette az emberiséget, Ádámtól Nóéig nem oktatta és vezette őket. Hivatalosan inkább csak azután kezdte vezetni az izráelitákat, akik Nóé és egyúttal Ádám leszármazottai voltak, hogy az özönvíz elpusztította a világot. Az Ő munkája és kijelentései Izráelben útmutatást adtak Izráel egész népének, miközben szerte Izráel földjén élték az életüket, megmutatva ezáltal az emberiségnek, hogy Jahve képes nemcsak lélegzetet lehelni az emberbe, hogy életet kapjon Tőle, és teremtett emberi lénnyé emelkedjen fel a porból, hanem el is hamvaszthatja az emberiséget, meg is átkozhatja, és vesszejével is uralhatja az emberiséget. Így látták azt is, hogy Jahve képes irányítani az ember életét a földön, és a nap és éj órái szerint beszélni és munkálkodni az emberiség körében. A munka, amelyet Ő végzett, csak arra irányult, hogy teremtményei megtudhassák, hogy az ember az Őáltala felvett porból lett, valamint, hogy az embert Ő alkotta. Ezenkívül azért is végezte munkáját először Izráelben, hogy más népek és nemzetek (amelyek valójában nem voltak különválasztva Izráeltől, hanem inkább csak eltértek az izráelitáktól, de szintén Ádámtól és Évától származtak) Izráeltől kapják meg Jahve evangéliumát, hogy a világegyetemben minden teremtett lény félhesse és nagynak tarthassa Jahvét. Ha Jahve nem kezdte volna meg munkáját Izráelben, hanem miután megteremtette az emberiséget, hagyta volna őket gondtalan életet élni a földön, ez esetben az ember fizikai természete miatt (a természet azt jelenti, hogy az ember soha nem ismerheti meg azt, amit nem lát, vagyis soha nem tudhatná meg, hogy Jahve teremtette az emberiséget, és még kevésbé, hogy miért tette) mit sem tudna arról, hogy Jahve teremtette az emberiséget, és hogy Ő az egész teremtés Ura. Ha Jahve megteremtette volna az embert, és elhelyezte volna a földön, majd egyszerűen, kezét leporolva elsétált volna, és nem marad az emberiség körében, hogy egy ideig útmutatást adjon nekik, akkor az egész emberiség visszahullott volna a semmibe; még a menny és a föld és mind a számtalan dolog, amelyet Ő alkotott, és az egész emberiség visszahullott volna a semmibe, sőt még a Sátán is rátaposott volna. Így Jahve kívánsága, hogy „a földön, vagyis az Ő teremtése közepén legyen egy helye, ahol megállhat, egy szent hely”, szertefoszlott volna. Ezért, miután megteremtette az emberiséget, hogy képes volt köztük maradni, hogy vezérelhesse őket életükben, és köztük időzve beszélni hozzájuk – mindez azért volt, hogy valóra váltsa az Ő vágyát, és megvalósítsa tervét. A munka, amelyet Izráelben végzett, csak arra szolgált, hogy végrehajtsa a tervet, amelyet minden dolog megteremtése előtt készített, és ezért az, hogy Ő először az izráeliták között munkálkodott, és az, hogy minden dolgot Ő teremtett, nem állt ellentétben egymással, hanem mindkettő az Ő irányítása, az Ő munkája és az Ő dicsősége végett történt, azért, hogy mélyebb értelmet adjon az emberiség megteremtésének. Ő vezérelte az emberiség életét a földön Nóé után kétezer évig, amelynek során tanította az emberiséget, hogy megértsék, hogyan tiszteljék Jahvét, az egész teremtés Urát, hogyan éljék életüket, és hogyan haladjanak tovább az életben, legfőképp pedig hogyan lépjenek fel Jahve tanújaként, hogyan forduljanak Felé engedelmességgel és adják meg Neki a tiszteletet, akár zenével is dicsérve Őt, ahogy Dávid és papjai tették.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Törvény Korában végzett munka)

Lábjegyzet:

a. Az eredeti szöveg nem tartalmazza a „betartandó” szót.

Kezdetben, az ószövetségi Törvény Korában az ember vezetése olyan volt, mint egy gyermek életének vezetése. A legkorábbi emberiség újonnan született Jahvétól; ők voltak az izráeliták. Nem értették, hogyan kell félni Istent vagy hogyan kell élni a földön. Vagyis Jahve megteremtette az emberiséget, azaz megteremtette Ádámot és Évát, de nem adott nekik olyan képességeket, hogy megértsék, hogyan kell félni Jahvét vagy követni Jahve törvényeit a földön. Jahve közvetlen vezetése nélkül senki sem tudhatta ezt közvetlenül, mert kezdetben az ember nem rendelkezett ilyen képességekkel. Az ember csak azt tudta, hogy Jahve Isten, ám az embernek egyáltalán nem volt fogalma arról, hogy hogyan kell Őt félni, miféle magatartást lehet az Ő félelmének nevezni, milyen elmével kell Őt félni, vagy mit kell felajánlani az Ő félelmében. Az ember csak azt tudta, hogyan kell élvezni azt, amit élvezni lehetett a Jahve által teremtett dolgok közül, de az embernek sejtelme sem volt arról, hogy milyen földi élet méltó Isten teremtményéhez. Ha nem lett volna valaki, aki oktatja őket, ha nem lett volna valaki, aki személyesen vezeti őket, akkor ez az emberiség soha nem élhetett volna emberiséghez méltó életet, hanem titokban csak a Sátán fogságában lett volna. Jahve megteremtette az emberiséget, vagyis megteremtette az emberiség őseit, Évát és Ádámot, de nem ruházta fel őket további értelemmel vagy bölcsességgel. Bár már a földön éltek, szinte semmit sem értettek. Így hát Jahve munkája az emberiség megteremtésével csupán félig volt kész, és messze nem volt teljes. Ő csak az ember modelljét formálta meg agyagból, és neki adta az Ő leheletét, de anélkül, hogy az embernek elegendő hajlandóságot adott volna az Ő félelmére. Kezdetben az embernek nem volt Őt félő vagy Tőle rettegő szíve. Az ember csak azt tudta, hogyan kell hallgatni az Ő szavaira, de nem volt tisztában a földi élethez szükséges alapvető ismeretekkel, sem az emberi élet rendes szabályaival. És így, bár Jahve megteremtette a férfit és a nőt, és befejezte a hétnapos programot, az ember teremtését korántsem fejezte be, mert az ember csak egy burok volt, és hiányzott belőle az emberi lét valósága. Az ember csak azt tudta, hogy Jahve teremtette az emberiséget, de sejtelme sem volt arról, hogyan kell engedelmeskedni Jahve szavainak és törvényeinek. Ezért az emberiség létrejötte után Jahve munkája korántsem ért véget. Még mindig teljességgel vezetnie kellett az emberiséget, hogy Elébe járuljon, hogy képesek legyenek együtt élni a földön és félni Őt, és hogy az Ő vezetésével képesek legyenek a földön a normális emberi élet helyes útjára lépni. Csak így fejeződött be teljesen az a munka, amely elsősorban Jahve neve alatt folyt; vagyis csak így fejeződött be teljesen Jahvénak a világ megteremtésére irányuló munkája. És így, miután megteremtette az emberiséget, több ezer éven át kellett vezetnie az emberiség életét a földön, hogy az emberiség képes legyen betartani az Ő rendeleteit és törvényeit, és részt vehessen a normális emberi élet minden tevékenységében a földön. Csak ekkor lett Jahve munkája teljesen kész.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

A Törvény Korában Jahve sok parancsolatot adott át Mózesnek, hogy adja tovább az izráelitáknak, akik őt követve kivonultak Egyiptomból. Ezeket a parancsolatokat Jahve az izráelitáknak adta, és semmi közük nem volt az egyiptomiakhoz; az volt a céljuk, hogy megfékezzék az izráelitákat, és Ő arra használta a parancsolatokat, hogy követelményeket támasszon velük szemben. Megtartják-e a szombatot, tisztelik-e a szüleiket, imádnak-e bálványokat, és így tovább – ilyen elvek alapján ítélte őket bűnösnek vagy igaznak. Voltak köztük néhányan, akikre lesújtott Jahve tüze, néhányan, akiket halálra köveztek, és néhányan, akik elnyerték Jahve áldását, és ez aszerint dőlt el, hogy betartották-e ezeket a parancsolatokat, vagy sem. Akik nem tartották meg a szombatot, azokat halálra kövezték. Azokra a papokra, akik nem tartották meg a szombatot, Jahve tüze sújtott le. Akik nem mutattak tiszteletet szüleik iránt, azokat is halálra kövezték. Jahve ezt mind helyeselte. Jahve azért hozta meg törvényeit és parancsolatait, hogy míg Ő vezeti őket életükben, a nép hallgassa és fogadja meg az Ő szavát, és ne lázadjon Őellene. Arra használta ezeket a törvényeket, hogy ellenőrzés alatt tartsa az újszülött emberi fajt, hogy annál jobban megalapozhassa jövőbeli munkáját. Ezért Jahve munkája alapján, az első kort a Törvény Korának nevezték. Bár Jahve sok kijelentést tett, és sok munkát végzett, csakis pozitív módon vezette a népet, megtanítva ezeknek a tudatlan embereknek, hogyan kell embernek lenni, hogyan kell élni, hogyan kell megérteni Jahve útját. Munkája legnagyobbrészt arra irányult, hogy elérje, hogy a nép tiszteletben tartsa az Ő útját, és kövesse az Ő törvényeit. Munkáját olyan embereken végezte, akik nem voltak mélyen romlottak; és nem terjedt addig, hogy átformálja beállítottságukat vagy fejlődésüket az életben. Csak azzal törődött, hogy törvények segítségével korlátozza és ellenőrizze a népet. Az akkori izráeliták számára Jahve csupán egy Isten volt a templomban, egy Isten a mennyekben. Ő egy felhőoszlop, egy tűzoszlop volt. Jahve mindössze annyit követelt tőlük, hogy engedelmeskedjenek annak, amit a mai emberek az Ő törvényeiként és parancsolataiként ismernek – szabályoknak is lehetne nevezni őket –, mert amit Jahve tett, annak nem az volt a célja, hogy átformálja őket, hanem hogy több olyan dolgot adjon nekik, amivel az embernek rendelkeznie kell, és hogy saját szájából oktassa őket, mert miután megteremtette, az embernek semmije nem volt meg, amivel rendelkeznie kellett volna. Így Jahve megadta az embereknek a dolgokat, amelyekkel rendelkezniük kellett a földi élethez, így elérte, hogy az emberek, akiket Ő vezetett, felülmúlták őseiket, Ádámot és Évát, mert amit Jahve adott nekik, az felülmúlta azt, amit kezdetben Ádámnak és Évának adott. Ettől függetlenül a munka, amelyet Jahve Izráelben végzett, csak arra szolgált, hogy vezesse az emberiséget, és elérje, hogy az emberiség felismerje Teremtőjét. Nem hódította meg őket, nem formálta át, csak vezérelte őket. Ez Jahve munkájának összegzése a Törvény Korában. Ez a háttere, az igaz története, a lényege az Ő munkájának Izráel egész földjén, és az Ő hatezer éves munkájának kezdete – hogy az emberiséget Jahve kezének ellenőrzése alatt tartsa. Ebből aztán még több munka született az Ő hatezer éves irányítási terve során.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Törvény Korában végzett munka)

A Kegyelem korának minden munkáját Jézus képviseli. Ő testet öltött, a keresztre szegezték, és a Kegyelem Korát is Ő kezdte meg. Azért feszítették keresztre, hogy elvégezze a megváltás munkáját, hogy véget vessen a Törvény Korának és megkezdje a Kegyelem Korát; így „Legfőbb Parancsnoknak”, a „bűnért való áldozatnak” és a „Megváltónak” hívták Őt. Ennek eredményeként Jézus munkája tartalmában eltért Jahve munkájától, habár alapelvüket tekintve egyformák voltak. Jahve kezdte meg a Törvény Korát, fektette le az alapot – a kiindulási pontot – Isten földi munkájához, és adta a törvényeket és parancsolatokat. A munkának ezt a két részét végezte el, és ezek képviselik a Törvény Korát. Jézus munkája a Kegyelem Korában nem a törvények meghozása volt, hanem a betöltésük, elhozva ezzel a Kegyelem Korát, és lezárva a Törvény Korát, amely kétezer évig tartott. Úttörő volt, aki azért jött, hogy megkezdje a Kegyelem Korát, tevékenységének fő része mégis a megváltás volt. Ekképpen az Ő munkája is kettős volt: egy új kor megnyitása, és a megváltás munkájának beteljesítése az Ő keresztrefeszítése által, ami után távozott. És ekkor fejeződött be a Törvény Kora, és kezdődött meg a Kegyelem Kora.

Jézus munkássága összhangban volt az emberek korabeli szükségleteivel. Az ő feladata az volt, hogy megváltsa az emberiséget, hogy megbocsássa a bűneiket, így természete teljes mértékben az alázat, a türelem, a szeretet, a jámborság, a tűrés, az irgalom és a szerető kedvesség volt. Bőséges kegyelmet és áldást hozott az emberiségnek, és mindazt, amit az emberek élvezni tudtak, megadta nekik, hogy örömüket leljék benne: békét és boldogságot, az Ő türelmét és szeretetét, kegyelmét és szerető kedvességét. A rengeteg örömforrás, amellyel abban az időben az emberek találkoztak – a béke és a biztonság érzete a szívükben, a megnyugvás érzése a szellemükben és Jézustól, a Megváltótól való függésük – mind a korszak következménye volt, amelyben éltek. A Kegyelem Korára az embert már megrontotta a Sátán, így a teljes emberiség megváltása művének beteljesítéséhez a kegyelem bőségére, végtelen béketűrésre és türelemre volt szükség; és még ennél is többre: egy áldozatra, amely elegendő az emberiség bűneinek jóvátételéhez, hogy az hatásos legyen. Amit az emberiség a Kegyelem Korában látott, csupán az Én engesztelő áldozatom volt az emberiség bűneiért: Jézus. Csak annyit tudtak, hogy Isten lehet irgalmas és türelmes, és csak Jézus kegyelmességét és szerető kedvességét látták. Mindez azért volt így, mert a Kegyelem Korában születtek. És így, mielőtt elnyerhették volna a megváltásukat, élvezniük kellett a sokféle kegyelmet, amelyet Jézus adományozott nekik, hogy a javukra szolgáljon. Ily módon bűnbocsánatot nyerhettek azáltal, hogy kegyelmet élveztek, és Jézus türelmének élvezetén keresztül esélyük nyílt a megváltásra is. Csak Jézus elnézése és türelme révén nyerték el a jogot a megbocsátáshoz, és hogy élvezhessék a Jézus által adományozott kegyelem bőségét. Épp, ahogy Jézus mondta: Nem az igazakat, hanem a bűnösöket jöttem megváltani, hogy a bűnösöknek lehetővé tegyem bűneik bocsánatát. Ha Jézus az ítélet, átkok és az emberi vétkekkel szembeni türelmetlenség természetével érkezett volna, amikor testté lett, az embernek soha nem lett volna esélye a megváltásra, és örökké bűnös maradt volna. Ha ez így lett volna, a hatezer éves irányítási terv véget ért volna a Törvény Korában, és a Törvény Kora még hatezer évig tartott volna. Az ember bűnei még számosabbaká és még súlyosabbaká váltak volna, az emberiség teremtése pedig hiábavaló lett volna. Az emberek csak a törvény alatt lettek volna képesek szolgálni Jahvét, a bűneik viszont meghaladták volna az első teremtett emberek bűneit. Minél inkább szerette Jézus az emberiséget, megbocsátva bűneiket, és elegendő irgalmat és szerető kedvességet hozva számukra, az emberiség annál jogosultabb lett volna a Jézus által való megváltásra és arra, hogy elveszett bárányoknak nevezzék, akiket Jézus nagy áron vásárolt vissza. A Sátán nem tudott beavatkozni ebbe a munkába, mert Jézus úgy bánt a követőivel, ahogy egy szerető anya bánik a kebelén lévő csecsemővel. Nem táplált haragot vagy megvetést irántuk, hanem tele volt vigasztalással; sosem dühöngött a köreikben, hanem olyannyira tűrte a bűneiket és szemet hunyt az ostobaságaik és a tudatlanságuk fölött, hogy az mondta: „Bocsáss meg másoknak még hetvenszer hétszer is.” Így változtatta meg mások szívét az Ő szíve, és csak így nyerhettek bűnbocsánatot az emberek az Ő béketűrése által.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Megváltás Korának munkája mögötti valós történet)

Amikor az Úr Jézus megkezdte a munkáját, már Maga mögött hagyta a Törvény Korának „bilincseit”, és áttörte annak a kornak a szabályait és elveit. Nyoma sem volt Benne semmi olyasminek, ami a törvényhez kötődött; teljesen elvetette azt, többé nem tartotta be, és többé nem követelte meg az emberiségtől sem, hogy betartsa. Itt tehát azt látod, hogy az Úr Jézus szombaton átment a gabonaföldeken, és hogy az Úr nem pihent; odakint volt, munkálkodott és nem pihent. Ez a cselekedete sokként érte az emberek elképzeléseit és azt közvetítette számukra, hogy Ő már nem a törvény szerint él és elhagyta a szombat korlátait, valamint új képben, új munkamódszerrel jelent meg az emberiség előtt és körében. Ez a cselekedete azt mondta az embereknek, hogy új munkát hozott Magával, olyan munkát, amely azzal kezdődött, hogy kilépett a törvény alól, és elhagyta a szombatot. Amikor Isten az új munkáját végezte, már nem ragaszkodott a múlthoz és nem foglalkoztatták többé a Törvény Korának előírásai. Az előző korban végzett munkája sem volt Rá hatással, helyette szombaton is ugyanúgy dolgozott, mint minden más napon, és amikor tanítványai megéheztek szombaton, szedhettek kalászt, hogy megegyék. Ez mind teljesen normális volt Isten szemében. Isten számára megengedhető, hogy új kezdete legyen sok új munkának, amit végezni akar, és az új szavaknak, melyeket el akar mondani. Amikor valami újba kezd, nem említi a korábbi munkáját, és nem is folytatja azt. Mivel Istennek megvannak a Maga elvei a munkájában, amikor Ő új munkába akar kezdeni, olyankor az emberiséget be akarja vezetni munkájának egy új szakaszába, a munkája pedig egy magasabb szakaszba lép. Ha az emberek továbbra is a régi mondások vagy előírások szerint cselekszenek, vagy továbbra is ragaszkodnak hozzájuk, Ő nem fog emlékezni rá, és nem fogja azt jóváhagyni. Ez azért van, mert már új munkát hozott, és munkájának új szakaszába lépett. Amikor új munkát kezdeményez, teljesen új arculattal, teljesen új szemszögből és teljesen új módon jelenik meg az emberiség számára, hogy az emberek más aspektusait láthassák az Ő természetének, illetve annak, amit Ő birtokol és ami Ő. Ez az egyik célja az új munkája során.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)

Jézus megváltása nélkül az emberiség örökké bűnben élt volna, és a bűn utódaivá, a démonok leszármazottaivá vált volna. Így folytatva, az egész világ a Sátán tartózkodási helyévé, az ő lakóhelyévé vált volna. A megváltás műve azonban megkövetelte, hogy az emberiség iránt irgalmasságot és szeretetet tanúsítson; az emberiség csak ilyen módon kaphatott megbocsátást, és végül így nyerhette el a jogot, hogy Isten által teljessé és Isten által egészen megnyertté legyen. A munka ezen szakasza nélkül a hatezer éves irányítási terv nem tudott volna előrehaladni. Ha Jézust nem feszítették volna keresztre, ha csak betegeket gyógyított volna és démonokat űzött volna, akkor az emberek nem kaphattak volna teljes bűnbocsánatot. Az alatt a három és fél év alatt, amit Jézus a földön munkálkodva töltött, az Ő megváltási munkájának csak a felét végezte el; majd azzal, hogy a keresztre szegezve, a bűnös test hasonlatosságává lett, kiszolgáltatva a gonosznak, befejezte a keresztre feszítés munkáját, és átvette az emberiség rendeltetési helyét. Csak azután váltotta meg az emberiséget, miután átadatott a Sátán kezébe. Harminchárom és fél éven át szenvedett a földön, gúnyolták, rágalmazták és elhagyták, egészen odáig, hogy nem volt hová lehajtania a fejét, nem volt hol megpihennie, és később keresztre feszítették, egész lényével – szent és ártatlan testével – a keresztre szegezték. Mindenféle szenvedést elszenvedett, ami csak létezik. A hatalmon lévők kigúnyolták és megostorozták, a katonák még az arcába is köptek, Ő mégis hallgatott és kitartott a végsőkig, feltétel nélkül alávetve Magát egészen a halálig, amikor is megváltotta az egész emberiséget. Csak ezután engedték, hogy megpihenjen. A munka, amelyet Jézus végzett, csak a Kegyelem Korát képviseli; nem képviseli a Törvény Korát, és nem helyettesíti az utolsó napok munkáját sem. Ez a lényege Jézus munkájának a Kegyelem Korában, a második korszakban, amelyen az emberiség átment – a Megváltás Korában.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Megváltás Korának munkája mögötti valós történet)

Amikor Jézus eljött az emberek világába, megnyitotta a Kegyelem Korát, és véget vetett a Törvény Korának. Az utolsó napokban Isten ismét testté lett, és ezzel a megtestesüléssel véget vetett a Kegyelem Korának, majd megnyitotta a Királyság Korát. Mindazok, akik képesek elfogadni Isten második megtestesülését, eljutnak a Királyság Korába, ráadásul képessé válnak arra, hogy személyesen elfogadják Isten vezetését. Bár Jézus sok munkát végzett az emberek között, Ő csak az egész emberiség megváltását teljesítette, és az ember vétekáldozatává vált; nem szabadította meg az embert minden romlott beállítottságától. Az embernek a Sátán befolyásától való teljes megmentéséhez nemcsak arra volt szükség, hogy Jézus vétekáldozattá váljon, és magára vegye az ember bűneit, hanem arra is, hogy Isten még nagyobb munkát végezzen, hogy az embert teljesen megszabadítsa sátánian romlott beállítottságától. Így most, hogy az ember bűnei megbocsátást nyertek, Isten ismét testet öltött, hogy az embert az új korba vezesse, és megkezdte a fenyítés és az ítélet munkáját. Ez a munka az embert egy magasabb világba vezette. Mindazok, akik alávetik magukat az Ő uralmának, magasabb igazságot fognak élvezni és nagyobb áldásokban részesülnek. Valóban a világosságban fognak élni, és elnyerik az igazságot, az utat és az életet.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Előszó)

Mielőtt az ember megváltására sor került, a Sátán számos mérge el volt már benne ültetve, és miután a Sátán évezredeken át megrontotta, olyan berögződött természetet hordoz magában, amely ellenáll Istennek. Ezért, amikor az ember megváltást nyert, az nem több egy olyan megváltásnál, ahol az embert magas áron megvásárolták, de a benne lévő mérgező természetet nem számolták fel. Az így beszennyezett embernek változáson kell átesnie, mielőtt méltóvá válhat Isten szolgálatára. Az ítélet és a fenyítés e munkája révén az ember teljesen megismeri a saját magában rejlő szennyes és romlott lényeget, és képes lesz teljesen megváltozni és megtisztulni. Csak így válhat az ember méltóvá arra, hogy visszatérjen Isten trónja elé. Minden ma végzett munka azért van, hogy az ember megtisztulhasson és megváltozhasson; az ige által hozott ítélet és fenyítés, valamint a finomítás révén az ember megtisztulhat romlottságától és tisztává válhat. Ahelyett, hogy ezt a munkafázist az üdvösség munkájának tekintenénk, inkább azt kellene mondanunk, hogy ez a megtisztítás munkája. Valójában ez a szakasz a hódítás szakasza, valamint az üdvösség munkájának második szakasza. Az ember az ige általi ítélet és fenyítés révén jut el oda, hogy Isten megnyerje őt, továbbá a finomítást, megítélést és feltárást célzó ige használata által tárul fel teljesen az ember szívében lévő összes tisztátalanság, elképzelés, indíték és egyéni törekvés. Mindaz, hogy az ember megváltást és bűnbocsánatot nyert, csak úgy tekinthető, hogy Isten nem emlékszik az ember vétkeire, és nem bánik az emberrel vétkei szerint. Ha azonban a hús-vér testben élő ember nem szabadult meg a bűntől, akkor csak folytatni tudja a vétkezést, végeérhetetlenül feltárva romlott sátáni hajlamát. Ilyen életet él az ember: bűn és bűnbocsánat végtelen körforgását. Az emberiség többsége nappal vétkezik, hogy aztán este meggyónjon. Így, bár a vétekáldozat örökké hatékony az ember számára, nem lesz képes megmenteni az embert a bűntől. Az üdvösség munkájának csak a fele van elvégezve, mivel az ember beállítottsága még mindig romlott. Amikor például az emberek rájöttek, hogy Móáb leszármazottai, panaszos szavakkal álltak elő, felhagytak az élet hajszolásával, és teljesen negatívvá váltak. Vajon nem azt mutatja ez, hogy az emberiség még mindig képtelen teljesen alávetni magát Isten uralmának? Nem éppen ez az ő romlott sátáni hajlamuk? Amikor nem voltál fenyítésnek kitéve, a kezedet mindenki másnál, még Jézusnál is magasabbra emelted. És hangosan kiáltottad: „Légy Isten szeretett fia! Légy Isten bizalmasa! Inkább meghalunk, minthogy meghajoljunk a Sátán előtt! Lázadj fel a vén Sátán ellen! Lázadj fel a nagy vörös sárkány ellen! A nagy vörös sárkány szánalmasan veszítse el a hatalmát! Isten tegyen minket teljessé!” A kiáltásod hangosabb volt minden másnál. De aztán eljött a fenyítés ideje, és ismét kiderült az emberiség romlott beállítottsága. Ekkor elhallgattak kiáltásaik, és elhatározásuk kudarcot vallott. Ez az ember romlottsága; mélyebbre hatol, mint a bűn, ez olyasmi, amit a Sátán ültetett el, és mélyen gyökerezik az emberben. Az embernek nem könnyű tudatára ébrednie bűneinek; nem áll módjában felismerni saját mélyen gyökerező természetét, és az ige ítéletére kell támaszkodnia ahhoz, hogy ezt az eredményt elérje. Csak így változhat meg az ember ettől kezdve fokozatosan.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

Az utolsó napok Krisztusa különböző igazságokat használ arra, hogy tanítsa az embert, hogy feltárja az ember lényegét, és hogy boncolgassa az ember szavait és tetteit. Ezek a szavak különböző igazságokat tartalmaznak, mint például az ember kötelessége, hogyan engedelmeskedjen az ember Istennek, hogyan legyen az ember hűséges Istenhez, hogyan kell az embernek megélnie normális emberi mivoltát, valamint Isten bölcsessége és természete, és így tovább. Ezek a szavak mind az ember lényegére és romlott beállítottságára irányulnak. Különösen azok a szavak, amelyek leleplezik, hogyan utasítja el az ember Istent, azzal kapcsolatban hangzanak el, hogy az ember a Sátán megtestesítője, és ellenséges erő Istennel szemben. Az ítélet munkája során Isten nem egyszerűen világossá teszi az ember természetét néhány szóval, hanem hosszasan feltárja, foglalkozik vele és megnyesegeti. A feltárásnak, a foglalkozásnak és nyesegetésnek e különböző módszereit nem lehet közönséges szavakkal helyettesíteni, hanem az igazsággal, amelyet az ember teljességgel nélkülöz. Csak az ilyen módszereket lehet ítéletnek nevezni; csak az ilyen ítélet által lehet az embert leigázni és alaposan meggyőzni Istenről, sőt, az Istenről való igaz ismeretre is szert tenni. Amit az ítélet munkája eredményez, az az, hogy az ember megérti Isten igazi arcát és az igazságot saját lázadásáról. Az ítélet munkája lehetővé teszi az ember számára, hogy sokat megértsen Isten akaratából, Isten munkájának céljából és a számára érthetetlen titkokból. Azt is lehetővé teszi az ember számára, hogy felismerje és megismerje romlott lényegét és romlottságának gyökereit, valamint felfedezze az ember csúfságát. Mindezeket a hatásokat az ítélet munkája hozza létre, mert e munka lényege valójában az a munka, amely megnyitja Isten igazságát, útját és életét mindazok számára, akiknek van hitük Őbenne. Ez a munka az Isten által végzett ítélet munkája.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját)

Isten azért végzi az ítélet és a fenyítés munkáját, hogy az ember megismerhesse Őt, továbbá az Ő bizonyságtételéért. Anékül, hogy Ő megítélné az ember romlott beállítottságát, az ember nem ismerhetné meg az Ő igazságos természetét, amely nem tűri a sértést, és az ember sem lenne képes arra, hogy régi Isten-ismeretét új ismeretre változtassa. Az Ő bizonyságtétele és az Ő irányítása érdekében teszi nyilvánossá az Ő teljességét, így téve lehetővé, hogy az ember az Ő nyilvános megjelenése által eljusson Isten megismeréséhez, hogy átalakuljon a beállítottsága, és hogy hangos bizonyságot tegyen Istenről. Az ember beállítottságának átalakulása Isten sokféle munkáján keresztül valósul meg; beállítottságának ilyen jellegű változása nélkül az ember képtelen lenne bizonyságot tenni Istenről, és Isten szíve szerint való lenni. Az ember beállítottságának átalakulása azt jelenti, hogy az ember kiszabadította magát a Sátán rabságából és a sötétség befolyása alól, és valóban Isten munkájának példájává és mintaképévé, Isten tanújává és Isten szíve szerint való emberré vált. Ma a megtestesült Isten eljött, hogy elvégezze a földi munkáját, és megköveteli, hogy az ember elérje az Ő megismerését, a Neki való engedelmességet, a Róla való bizonyságot, hogy megismerje gyakorlati és szokásos munkáját, hogy engedelmeskedjen minden olyan szavának és munkájának, amely nem felel meg az emberi elképzeléseknek, és hogy tanúságot tegyen mindarról a munkáról, amelyet az ember megmentése érdekében végez, valamint minden olyan cselekedetről, amelyet az ember meghódítása érdekében visz véghez. Azoknak, akik tanúságot tesznek Istenről, ismerniük kell Istent; csak az ilyen tanúságtétel pontos és valódi, és csak az ilyen tanúságtétel képes megszégyeníteni a Sátánt. Isten azokat használja fel arra, hogy bizonyságot tegyenek róla, akik az Ő ítéletén és büntetésén, foglalkozásán és nyesegetésén keresztül megismerték Őt. Azokat, akiket a Sátán megrontott, arra használja, hogy bizonyságot tegyenek Róla, és ugyanígy használja azokat is, akiknek a beállítottsága megváltozott, és akik így elnyerték az Ő áldásait, hogy bizonyságot tegyenek Róla. Neki nincs szüksége arra, hogy az ember a szájával dicsérje Őt, sem a Sátán fajtáinak dicséretére és bizonyságtételére, akik nem menekültek meg Általa. Csak azok, akik ismerik Istent, alkalmasak arra, hogy bizonyságot tegyenek Róla, és csak azok alkalmasak arra, hogy bizonyságot tegyenek Róla, akiknek a beállítottsága átalakult. Isten nem engedi, hogy az ember szándékosan szégyent hozzon az Ő nevére.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tehetnek bizonyságot Istenről, akik ismerik Istent)

A szavak, amelyeket ma mondok, az ember bűneinek megítélésére, az ember igazságtalanságának megítélésére, az ember engedetlenségének megátkozására szolgálnak. Az ember elvetemültségét és csalárdságát, az ember szavait és tetteit – mindazt, ami ellentétben áll Isten akaratával, ítélet alá kell vetni, és az ember minden engedetlenségét bűnként kell elítélni. Az Ő szavai az ítélet elvei körül forognak; Ő az ember igazságtalanságának megítélését, az ember lázadó mivoltának átkát és az ember csúf arcának leleplezését használja fel arra, hogy nyilvánvalóvá tegye saját igazságos természetét. A szentség az Ő igazságos természetének megjelenítése, és Isten szentsége valójában az Ő igazságos természete. A ti romlott beállítottságotok képezi a mai szavak kontextusát, amit arra használok, hogy beszéljek és ítéljek, és hogy végrehajtsam a hódítás munkáját. Egyedül ez az igazi munka, és egyedül ez teszi teljes mértékben ragyogóvá Isten szentségét. Ha nyoma sincs benned a romlott beállítottságnak, akkor Isten nem fog elítélni, és nem fogja megmutatni neked az Ő igazságos természetét. Mivel romlott beállítottságú vagy, Isten nem fog felmenteni téged, és ez által mutatkozik meg az Ő szentsége. Ha Isten látná, hogy az ember szennyessége és lázadó mivolta túl nagy, de nem szólna, vagy nem ítélne meg, se nem fenyítene meg az igazságtalanságodért, akkor ez azt bizonyítaná, hogy Ő nem Isten, mert nem gyűlölné a bűnt; Ő is ugyanolyan szennyes lenne, mint az ember. Ma a szennyed miatt ítéllek meg téged, és a romlottságod és lázadó mivoltod miatt fenyítelek meg. Nem fitogtatom előttetek a hatalmamat, vagy nem nyomlak el benneteket szándékosan; azért teszem ezeket a dolgokat, mert titeket, akik ebben a szennyes országban születtetek, annyira megfertőzött a mocsok. Egyszerűen elvesztettétek integritásotokat és emberi mivoltotokat, mint a disznók, amelyek piszkos helyeken élnek. A szennyetek és romlottságotok miatt ítéllek meg benneteket, és ezért szabadítom rátok haragomat. Éppen e szavak ítélete miatt láthattátok, hogy Isten az igazságos Isten, és hogy Isten a szent Isten; éppen az Ő szentsége és igazságossága miatt ítél meg benneteket, és szabadítja rátok haragját; éppen azért tárja fel igazságos természetét, mert látja az emberiség lázadó mivoltát. Az emberiség szennye és romlottsága nyilvánvalóvá teszi az Ő szentségét. Ez elég ahhoz, hogy megmutassa, hogy Ő Maga Isten, aki szent és tiszta, és mégis a szenny földjén él.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan érhetők el a hódítás munkája második lépésének hatásai?)

Valójában a jelenlegi munka célja arra késztetni az embereket, hogy elhagyják a Sátánt, a régi ősüket. Minden szavak általi ítélet arra irányul, hogy leleplezze az emberiség romlott beállítottságát, és képessé tegye az embereket az élet lényegének megértésére. Ezek az ismétlődő ítéletek áthatolnak az emberek szívén. Valamennyi ítélet közvetlenül kapcsolódik a sorsukhoz, és célja, hogy megsebezze a szívüket, hogy el tudják engedni mindezeket a dolgokat, és ezáltal megismerjék az életet, megismerjék ezt a mocskos világot, megismerjék Isten bölcsességét és mindenhatóságát, valamint megismerjék az emberiséget, amelyet a Sátán megrontott. Minél több ilyen fenyítést és ítéletet kap az ember, annál sebezhetőbbé válik a szíve, és annál inkább felébredhet a lelke. Ennek a fajta ítéletnek az a célja, hogy felébressze ezeknek a rendkívül romlott és leginkább megtévesztett embereknek a lelkét. Az embernek nincs szelleme, vagyis a szelleme már régen meghalt, és nem tudja, hogy van mennyország, nem tudja, hogy van Isten, és bizonyára nem tudja, hogy a halál szakadékában küzd; honnan is tudhatná, hogy ebben a gonosz földi pokolban él? Honnan tudhatná, hogy ez a rothadó teteme, mivel a Sátán megrontotta, a halál alvilágába esett? Egyáltalán honnan tudhatná, hogy a földön az emberiség már rég helyrehozhatatlanul tönkretett mindent? Továbbá honnan tudhatná, hogy a Teremtő ma eljött a földre, és keresi a romlott emberek egy csoportját, akiket megmenthet? Még azután is, hogy az ember minden lehetséges finomítást és ítéletet megtapasztal, tompa tudata még mindig alig mozdul, voltaképpen gyakorlatilag nem is reagál. Mennyire elfajzott az emberiség! Noha ez a fajta ítélet olyan, mint a kegyetlen jégeső, amely az égből hull, mégis a legnagyobb hasznára van az embernek. Ha nem lenne ilyen ítélet az emberek felett, nem lenne eredmény, és teljesen lehetetlen lenne megmenteni az embereket a nyomor szakadékából. Ha nem lenne ez a munka, az embereknek nagyon nehéz lenne kikerülniük az alvilágból, mert a szívük már rég meghalt, és a lelküket már rég eltaposta a Sátán. Ahhoz, hogy meg lehessen benneteket menteni, akik a degeneráció legmélyebb mélységeibe süllyedtetek, keményen kell kiáltani rátok, keményen meg kell ítélni titeket; csak azután lesz lehetséges felébreszteni fagyos szíveteket.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak a tökéletesítettek élhetnek értelmes életet)

A Királyság Korában Isten arra használja a szavakat, hogy bevezesse az új kort, megváltoztassa munkája eszközeit, és elvégezze az egész kor munkáját. Ezen elv szerint munkálkodik Isten az Ige Korában. Testté lett, hogy különböző nézőpontokból beszéljen, így az ember valóban láthassa Istent, aki a testben megjelenő Ige, és szemlélhesse bölcsességét és csodálatos mivoltát. Az ilyen munkának az a célja, hogy jobban elérje az ember meghódításának, tökéletesítésének és kirekesztésének célját, ami a szavak használatának valódi értelme az Ige Korában. E szavak révén ismerik meg az emberek Isten munkáját, Isten természetét, az ember lényegét, és azt, hogy az embernek mibe kellene belépnie. A szavakon keresztül valósul meg teljes egészében az a munka, amelyet Isten az Ige Korában kíván elvégezni. E szavak által az emberek lelepleződnek, kivettetnek és megpróbáltatnak. Az emberek látták Isten szavait, hallották ezeket a szavakat, és felismerték e szavak létezését. Ennek eredményeként eljutottak oda, hogy hisznek Isten létezésében, Isten mindenhatóságában és bölcsességében, valamint abban, hogy Isten szereti az embert, és meg akarja menteni. A „szavak” kifejezés talán egyszerű és hétköznapi, de a megtestesült Isten szájából elhangzó szavak megrázzák a világegyetemet, átformálják az emberek szívét, elképzeléseit és régi beállítottságát, valamint azt, ahogyan az egész világ korábban megjelent. Az idők folyamán csak a mai Isten munkálkodott így, csak Ő beszél így, és csak Ő jön el így, hogy megmentse az embert. Ettől kezdve az ember Isten szavainak irányítása alatt él, az Ő szavai terelgetik és látják el. Az emberek Isten szavainak világában élnek, Isten szavainak átkai és áldásai közepette, és még többen vannak, akik az Ő szavainak ítélete és fenyítése alatt élnek. Ezek a szavak és ez a munka mind az ember üdvösségét szolgálja, Isten akaratának teljesítését, és a régen teremtett világ eredeti megjelenésének megváltoztatását. Isten szavakkal teremtette a világot, szavakkal vezeti az embereket az egész világegyetemben, és szavakkal hódítja és menti meg őket. Végső soron szavakkal fog véget vetni az egész régi világnak, így végezve be irányítási tervének egészét.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Királyság Kora az Ige Kora)

Az utolsó napokban Isten elsősorban arra használja az igét, hogy tökéletessé tegye az embert. Nem azért használ jeleket és csodákat, hogy elnyomja vagy meggyőzze az embert; ez nem tudja nyilvánvalóvá tenni Isten hatalmát. Ha Isten csak jeleket és csodákat mutatna, akkor lehetetlen lenne világossá tenni Isten valóságát, és így lehetetlen lenne tökéletessé tenni az embert. Isten nem jelekkel és csodákkal teszi tökéletessé az embert, hanem az igét használja az ember öntözésére és terelgetésére, ami után bekövetkezik az ember teljes engedelmessége, és megismeri Istent. Ez a célja az Általa végzett munkának és az Általa mondott szavaknak. Isten nem a jelek és csodák felmutatásának módszerét használja az ember tökéletessé tételére – Ő szavakat használ, és sokféle munkamódszert alkalmaz az ember tökéletessé tételére. Legyen szó akár a szavak általi finomításról, akár a szavak általi foglalkozásról, metszésről, vagy gondoskodásról, Isten sokféle szempontból szól, hogy tökéletesítse az embert, és az ember jobban megismerje Isten munkáját, bölcsességét és csodálatos mivoltát. [...] Korábban már mondtam, hogy a győztesek egy csoportja keletről érkezik, olyan győztesek, akik a nagy nyomorúságból jönnek. Mit jelentenek ezek a szavak? Azt jelentik, hogy ezek a megnyert emberek csak azután engedelmeskedtek igazán, hogy megtapasztalták az ítéletet és a fenyítést, a foglalkozást és a metszést, és mindenféle finomítást. Ezeknek az embereknek a hite nem homályos és elvont, hanem valóságos. Nem láttak jeleket és csodákat; nem beszélnek homályos szavakról és doktrínákról, sem mélyreható felismerésekről; ehelyett rendelkeznek a valósággal és Isten szavaival, valamint Isten valóságának valódi ismeretével. Nem képes-e egy ilyen csoport jobban megmutatni Isten hatalmát?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Minden Isten szava által valósul meg)

A kort lezáró végső munkájában Isten természete a fenyítés és az ítélet, amelyben feltárja mindazt, ami igazságtalan, hogy nyilvánosan megítéljen minden népet, és tökéletessé tegye azokat, akik őszinte szívvel szeretik Őt. Csak egy ilyen természet képes véget vetni a kornak. Az utolsó napok már elérkeztek. A teremtésben minden dolog fajtája szerint lesz elkülönítve és természete alapján különböző kategóriákba sorolva. Ez az a pillanat, amikor Isten feltárja az emberiség kimenetelét és rendeltetését. Ha az emberek nem mennek keresztül fenyítésen és ítéleten, akkor nem lesz mód arra, hogy engedetlenségük és igazságtalanságuk lelepleződjön. Csak a fenyítés és az ítélet révén tárulhat fel minden teremtmény kimenetele. Az ember csak akkor mutatja meg valódi arcát, amikor megfenyítik és megítélik. A gonosz a gonosz mellé, a jó a jó mellé kerül, és az egész emberiség fajtája szerint válik szét. A fenyítés és az ítélet által feltárul minden teremtmény kimenetele, hogy a rossz megbűnhődjön, a jó pedig jutalmat kapjon, és minden ember Isten uralma alá kerüljön. Mindezt a munkát igazságos fenyítés és ítélet révén kell elérni. Mivel az ember romlottsága elérte a csúcspontját, és engedetlensége rendkívül súlyossá vált, csak Isten igaz természete – amely főként fenyítésből és ítéletből áll, és amely az utolsó napokban tárul fel – képes az embert teljesen átalakítani és teljessé tenni. Csak ez a természet képes leleplezni a gonoszságot, és így szigorúan megbüntetni minden igazságtalant. Ezért az ilyen természet a kor jelentőségével átitatott, és az Ő természetének feltárása és bemutatása az egyes új korszakok munkája érdekében történik. Nem arról van szó, hogy Isten önkényesen és értelmetlenül fedi fel természetét. Tegyük fel, hogy Isten az utolsó napokban az ember kimenetelének felfedése során még mindig végtelen könyörületességgel és szeretettel ajándékozza meg az embert, és továbbra is szerető marad vele szemben, nem vetve alá az embert igazságos ítéletnek, hanem inkább toleranciát, türelmet és megbocsátást tanúsítva iránta, és megbocsátva az embernek, bármilyen súlyosak is legyenek a bűnei, egy jottányi igazságos ítélet nélkül: akkor mikor érne véget valaha is Isten egész irányítása? Mikor lenne képes egy ilyen természet arra, hogy elvezesse az embereket az emberiség megfelelő rendeltetési helyére? Vegyünk például egy mindig szeretetteljes bírót, egy kedves arcú és szelíd szívű bírót. Szereti az embereket, függetlenül az általuk esetlegesen elkövetett bűncselekményektől, és szeretetteljes és elnéző velük, bárkik is legyenek. Ebben az esetben mikor lesz képes valaha is igazságos ítéletet hozni? Az utolsó napokban csak az igazságos ítélet választhatja szét az embereket fajtájuk szerint, és viheti el az embert egy új birodalomba. Ily módon Isten igazságos, ítélő és fenyítő természetén keresztül az egész kor véget ér.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

Azok, akik Isten ítélő és fenyítő munkája során az utolsó napokban – vagyis a megtisztítás végső munkája során – képesek szilárdan kitartani, lesznek azok, akik Isten mellett végső nyugalomra térnek; mint ilyenek, mindazok, akik nyugalomra térnek, megszabadulnak majd a Sátán befolyásától, és elnyeri őket Isten, miután átmentek az Ő végső tisztító munkáján. Ezek az emberek, akiket Isten végül majd elnyer, térnek végső nyugalomra. Isten fenyítő és ítélő munkájának célja lényegében az emberiség megtisztítása a végső megnyugvás érdekében; e tisztítás nélkül az emberiség egyetlen tagját sem lehetne fajtája szerint különböző kategóriákba sorolni, és nem tudna nyugalomra térni. Ez a munka az emberiség egyetlen útja ahhoz, hogy nyugalomra térjen. Csak Isten tisztító munkája fogja megtisztítani az embereket igaztalanságuktól, és csak az Ő fenyítő és ítélő munkája fogja felszínre hozni az emberiség engedetlen elemeit, ezáltal különválasztva azokat, akik megszabadíthatók, azoktól, akik nem, és azokat, akik megmaradnak, azoktól, akik nem. Amikor ez a munka véget ér, azok az emberek, akik maradhatnak, mind megtisztíttatnak, és az emberi mivolt egy magasabb állapotába lépnek, amelyben egy csodálatosabb második emberi életet élveznek majd a földön; más szóval, megkezdik emberi pihenésük napját, és együtt élnek Istennel. Miután megfenyítették és megítélték azokat, akik nem maradhatnak, igazi arcuk teljesen lelepleződik, majd ezt követően mindannyian elpusztulnak, és a Sátánhoz hasonlóan többé nem élhetnek túl a földön. A jövő emberiségében többé nem lesznek ilyen típusú emberek; az ilyen emberek nem alkalmasak arra, hogy belépjenek a végső nyugalom földjére, és arra sem alkalmasak, hogy részt vegyenek a nyugalom napján, amelyen Isten és az emberiség osztozni fog, mivel ők a büntetés célpontjai, és gonosz, igaztalan emberek. Egyszer már megváltották őket, és ők is megítéltettek és megfenyíttettek; valaha ők is szolgálatot tettek Istennek. Amikor azonban eljön az utolsó nap, gonoszságuk miatt, valamint engedetlenségük és megváltásra való képtelenségük következtében mégis kivetik és elpusztítják őket; soha többé nem fognak a jövő világában életre kelni, és nem fognak többé a jövő emberisége között élni. Akár a halottak szellemei, akár még hús-vér testben élő emberek, minden gonosztevő és mindazok, akik nem szabadultak meg, pusztulásra jut, amint a szentek az emberiség között nyugalomra térnek. Ami ezeket a gonosztevő szellemeket és embereket illeti, vagy az igaz emberek lelkét és azokat, akik igazat cselekszenek, függetlenül attól, hogy melyik korszakban vannak, mindazok, akik gonoszságot követnek el, végül elpusztulnak, és mindazok, akik igazak, túlélnek majd. Az, hogy egy ember vagy egy lélek elnyeri-e az üdvösséget, nem teljesen a végső korszak munkája alapján dől el, inkább az határozza meg, hogy ellenállt-e vagy engedetlen volt-e Isten iránt vagy sem. Azok az emberek, akik az előző korszakban gonoszságot követtek el, és nem tudták elérni az üdvösséget, kétségtelenül büntetés célpontjai lesznek, és azok, akik a jelen korszakban gonoszságot követnek el, és nem menthetők meg, bizonyosan szintén büntetés célpontjai lesznek. Az embereket a jó és a rossz alapján csoportosítják, nem pedig aszerint, hogy melyik korszakban élnek. Miután így besorolták őket, nem kapnak azonnal büntetést vagy jutalmat, hanem Isten csak azután fogja elvégezni a gonosz büntetését és a jó jutalmazását, miután befejezte a hódító munkáját az utolsó napokban. Valójában azóta választja szét az embereket jóra és rosszra, amióta az emberiség üdvözítésének munkájához hozzákezdett. Éppen az a helyzet, hogy az igazakat csak azután fogja megjutalmazni, a gonoszokat pedig megbüntetni, miután munkája véget ért; nem arról van szó, hogy munkája befejeztével csoportokba válogatja őket, és utána azonnal nekilát a gonosz megbüntetésének és a jó jutalmazásának. E feladatot inkább csak akkor fogja elvégezni, amikor az Ő munkája teljesen befejeződött. Isten végső munkája, a gonosz megbüntetése és a jó jutalmazása mögött álló teljes cél az, hogy minden embert alaposan megtisztítson, hogy egy tisztán szent emberiséget juttathasson el az örök nyugalomba. Az Ő munkájának e szakasza a leglényegesebb; ez a végső szakasza az Ő egész irányítási munkájának. Ha Isten nem pusztítaná el a gonoszokat, hanem hagyná, hogy megmaradjanak, akkor még mindig nem volna képes minden ember nyugalomra térni, és Isten nem tudná az egész emberiséget egy jobb világba vinni. Az ilyen munka nem lenne teljes. Amikor az Ő munkája befejeződik, az egész emberiség teljesen szent lesz; csak így lesz képes Isten békésen nyugalomban élni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Kapcsolódi filmrészletek

Isten kiadja a törvényt

Isten ígérete az izraelitáknak

Isten a Földre jön, és vétekáldozattá válik

Kapcsolódó tapasztalati bizonyságtételek

Végre megtaláltam az utat a megtisztuláshoz

Kapcsolódó prédikációk

Az Úr Jézus megváltotta az emberiséget, hát miért ítélkezne, amikor visszatér az utolsó napokon?

Kapcsolódó himnuszok

Az utolsó napok Krisztusa elhozta a Királyság Korát