Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Maga Isten munkája magában foglalja az egész emberiség munkáját, és az egész korszak munkáját is képviseli, ami azt jelenti, hogy Isten saját munkája a Szentlélek munkájának minden dinamikáját és tendenciáját képviseli, míg az apostolok munkája Isten saját munkája után jön és abból következik, és nem vezeti a korszakot, sem nem képviseli a Szentlélek munkájának tendenciáit egy egész korszakban. Ők csak azt a munkát végzik, amit az embernek végeznie kell, aminek semmi köze az irányítási munkához. Az a munka, amelyet Isten maga végez, egy projekt az irányítási munkán belül. Az ember munkája csak az a kötelesség, amelyet a felhasznált emberek teljesítenek, és ennek semmi köze az irányítási munkához. Annak ellenére, hogy mindkettő a Szentlélek munkája, a munka azonossága és ábrázolása közötti különbségek miatt egyértelmű és lényegi különbségek vannak Isten saját munkája és az ember munkája között. Ráadásul a Szentlélek által végzett munka mértéke a különböző azonosságú alanyokon eltérő. Ezek tehát a Szentlélek munkájának alapelvei és ez a hatásköre.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

A megtestesült Isten munkája új korszakot kezd, és Ő azokat használja, akik folytatják az Ő munkáját. Az ember által végzett minden munka a testet öltött Isten szolgálatán belül van, és képtelen ennek a keretén túllépni. Ha a megtestesült Isten nem jött volna el, hogy elvégezze munkáját, az ember nem volna képes lezárni a régi kort, és nem tudna elhozni egy új korszakot. Az ember által végzett munka pusztán az emberileg teljesíthető kötelességek keretein belül mozog, és nem képviseli Isten munkáját. Csak a megtestesült Isten képes eljönni és befejezni a munkát, amelyet el kell végeznie, és Rajta kívül senki nem képes ezt a munkát az Ő nevében elvégezni. Természetesen, amiről beszélek, a megtestesülés munkájára vonatkozik.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A romlott emberiségnek a megtestesült Isten üdvösségére van nagyobb szüksége)

Isten szavát nem lehet ember szavaként érteni, és még kevésbé lehet az ember szavát Isten szavaként érteni. Egy Isten által használt ember nem a megtestesült Isten, és a megtestesült Isten nem egy Isten által használt ember. Ebben lényeges különbség van. Talán, miután elolvastad ezeket a szavakat, nem Isten szavainak ismered el őket, hanem csak az ember által elért megvilágosodásnak. Ebben az esetben téged elvakít a tudatlanság. Hogyan lehetnek Isten szavai azonosak az ember által elért megvilágosodással? A megtestesült Isten szavai egy új kort nyitnak meg, az egész emberiséget irányítják, titkokat tárnak fel, és megmutatják az embernek, hogy milyen irányt kell követnie az új korban. Az ember által elért megvilágosodás nem más, mint egyszerű útmutatás a gyakorláshoz vagy a tudáshoz. Nem képes az egész emberiséget egy új korba vezetni, vagy Magának Istennek a titkait feltárni. Végül is Isten Isten, és az ember ember. Isten istenlényegű, az ember pedig emberlényegű. Ha az ember az Isten által mondott szavakat a Szentlélek által adott egyszerű megvilágosításnak tekinti, és az apostolok és próféták szavait Isten által személyesen mondott szavaknak veszi, az az ember hibája lenne. Bármi is történjen, soha nem szabad összekeverned a jót és a rosszat, sem a magasat nem szabad alacsonynak feltüntetned, sem a mélyet nem szabad összetévesztened a sekélyessel; bármi is történjen, soha nem szabad szándékosan megcáfolnod azt, amit igazságnak ismersz. Mindenkinek, aki hisz abban, hogy van Isten, a helyes nézőpontból kell a problémákat vizsgálnia, és Isten új munkáját és új szavait az Ő teremtett lényének szemszögéből kell elfogadnia; ellenkező esetben Isten kiveti őket.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Előszó)

Az olyan ember által végzett munka, akit Isten használ, arra szolgál, hogy együttműködjön Krisztus vagy a Szentlélek munkájával. Ezt az embert Isten emeli fel az emberek közül, azért van ott, hogy Isten valamennyi kiválasztottját vezesse, és azért is emeli fel Isten, hogy az emberi együttműködés munkáját végezze. Egy ilyen valaki által, aki képes az emberi együttműködés munkáját elvégezni, több valósulhat meg Isten emberrel szemben támasztott követelményeiből és a Szentléleknek az emberek között elvégzendő munkájából. Másképpen fogalmazva ez így hangzik: Isten célja ennek az embernek a felhasználásával az, hogy mindazok, akik Istent követik, jobban megértsék Isten akaratát, és többet érjenek el Isten követelményeiből. Mivel az emberek képtelenek közvetlenül megérteni Isten szavait vagy Isten akaratát, Isten felemelt valakit, akit arra használ, hogy ilyen munkát végezzen. Ezt az Isten által használt személyt úgy is le lehet írni, mint médiumot, amelyen keresztül Isten vezeti az embereket, mint a „fordítót”, aki Isten és az ember között kommunikál. Az ilyen ember tehát nem hasonlít azokhoz, akik Isten házában dolgoznak, vagy akik az Ő apostolai. Hozzájuk hasonlóan ő is olyasvalakinek mondható, aki Istent szolgálja, de munkájának lényegét és Isten általi felhasználásának hátterét tekintve nagyban különbözik a többi munkástól és apostoltól. Munkájának lényegét és felhasználásának hátterét tekintve az Isten által használt embert Ő emeli fel, Isten készíti fel Isten munkájára, és együttműködik magának Istennek a munkájában. Soha senki nem végezheti el a munkáját helyette – ez az az emberi együttműködés, amely elengedhetetlen az isteni munka mellett. A más munkások vagy apostolok által végzett munka eközben nem több, mint az egyes időszakokban a gyülekezetekre vonatkozó intézkedések sokféle vonatkozásának közvetítése és végrehajtása, vagy pedig valamilyen egyszerű életellátási munka a gyülekezeti élet fenntartása érdekében. Ezeket a munkásokat és apostolokat nem Isten nevezi ki, még kevésbé nevezhetjük őket olyanoknak, akiket a Szentlélek használ. Őket a gyülekezetekből választják ki, és miután egy bizonyos ideig képezték és nevelték őket, azokat, akik alkalmasak, megtartják, míg azokat, akik alkalmatlanok, visszaküldik oda, ahonnan jöttek. Mivel ezeket az embereket a gyülekezetekből választják ki, néhányan, miután vezetővé válnak, megmutatják igazi arcukat, és néhányan még sok rossz dolgot is tesznek, és végül kirekesztik őket. Az az ember viszont, akit Isten használ, olyan, akit Isten készített fel, rendelkezik bizonyos képességekkel, és emberi mivolttal. Őt a Szentlélek előre felkészítette és tökéletessé tette, teljesen a Szentlélek vezeti, és különösen, amikor a munkájáról van szó, a Szentlélek irányítja és utasítja – ennek eredményeképpen nincs eltérés Isten kiválasztottjai vezetésének útján, mert Isten bizonyosan felelősséget vállal a saját munkájáért, és Isten mindig elvégzi a saját munkáját.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Arról, hogy Isten hogyan használja az embert)

Ha Isten, miután eljött a testbe, csak isteni mivoltában végezte volna munkáját, és nem lettek volna az Ő szíve szerint való emberek, akik Vele együtt munkálkodnak, akkor az ember képtelen lenne megérteni Isten akaratát vagy kapcsolatba lépni Istennel. Istennek az Ő szíve szerint való normális embereket kell használnia, hogy ezt a munkát elvégezze, hogy őrizzék és pásztorolják a gyülekezeteket, hogy elérhető legyen az a szint, amit az ember kognitív folyamatai, az agya el tud képzelni. Más szóval, Isten egy kisszámú, az Ő szíve szerint való embert használ arra, hogy „lefordítsák” azt a munkát, amelyet Ő isteni mivoltában végez, hogy az megnyílhasson – hogy emberi nyelvvé alakítsa az isteni nyelvet, hogy az emberek fel tudják fogni és meg tudják érteni azt. Ha Isten nem tenné ezt, akkor senki sem értené meg Isten isteni nyelvét, mert az Isten szíve szerint való emberek végül is csak egy csekély kisebbség, és az ember felfogóképessége gyenge. Ezért választja Isten ezt a módszert csak akkor, amikor megtestesült formában munkálkodik. Ha csak isteni munka lenne, akkor az embernek nem lenne módja arra, hogy megismerje Istent vagy kapcsolatba lépjen Istennel, mert az ember nem érti Isten nyelvét. Az ember csak az Isten szíve szerint való emberek közvetítésével képes megérteni ezt a nyelvet, akik tisztázzák az Ő szavait. Ha azonban csak ilyen, az emberi mivolton belül munkálkodó emberek lennének, az csak az ember normális életét tudná fenntartani; az ember beállítottságát nem tudná átalakítani. Isten munkájának nem lehetne új kiindulópontja; csak ugyanazok a régi dalok, ugyanazok a régi közhelyek lennének. Csak a megtestesült Isten közvetítése révén, aki mindent elmond, amit el kell mondani, és mindent megtesz, amit meg kell tenni megtestesülése időszakában, ami után az emberek az Ő szavai szerint munkálkodnak és tapasztalnak, csak így fog tudni megváltozni az ő életfelfogásuk, és csak így lesznek képesek együtt haladni a korral. Aki isteni mivoltában munkálkodik, az Istent képviseli, míg akik emberi mivoltukban munkálkodnak, azok az Isten által használt emberek. Ez azt jelenti, hogy a megtestesült Isten alapvetően különbözik az Isten által használt emberektől. A megtestesült Isten képes elvégezni az isteni mivolt munkáját, míg az Isten által használt emberek nem. Minden korszak kezdetén Isten Lelke személyesen szólal meg, és elindítja az új korszakot, hogy az embert egy új kezdetre vezesse. Amikor befejezte beszédét, ez azt jelzi, hogy Isten isteni mivoltában végzett munkája befejeződött. Ezután az emberek mindannyian követik az Isten által használt emberek vezetését, hogy belépjenek az élettapasztalatukba.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten és az Isten által használt emberek közötti alapvető különbség)

Még egy olyan ember sem képviselheti Magát Istent, akit a Szentlélek használ. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az ilyen ember nem képviselheti Istent, hanem azt is, hogy az általa végzett munka sem képviselheti közvetlenül Istent. Más szóval, az emberi tapasztalat nem helyezhető közvetlenül Isten irányítása alá, és nem képviselheti Isten irányítását. A munka, amelyet Maga Isten végez, teljes egészében az a munka, amelyet a saját irányítási terve szerint szándékozik véghez vinni, és ez hozzátartozik a nagy irányításhoz. Az ember által végzett munka abból áll, hogy átadja egyéni tapasztalatát. Abból áll, hogy új tapasztalati utat talál, amely túlmutat azon, amelyet az előtte járók kitapostak, valamint a Szentlélek irányítása alatt vezetik fivéreiket és nővéreiket. Amit ezek az emberek nyújtanak, az az egyéni tapasztalatuk vagy spirituális emberek spirituális írásai. Bár ezeket az embereket a Szentlélek használja, az általuk végzett munka nem kapcsolódik a hatezer éves tervben szereplő nagyszabású irányítási munkához. Ők csupán azok, akiket a Szentlélek különböző időszakokban felemelt, hogy vezessék az embereket a Szentlélek áramlatában, amíg az általuk végezhető feladatok véget nem érnek, vagy amíg az életük véget nem ér. Az általuk végzett munka csak arra szolgál, hogy előkészítsenek egy megfelelő utat Magának Istennek, vagy hogy folytassák Isten földi irányításának egy bizonyos aspektusát. Önmagukban ezek az emberek nem képesek az Ő irányításának nagyobb munkáját elvégezni, és nem tudnak új utakat nyitni, még kevésbé képes bármelyikük is Isten előző korszakbeli teljes munkáját lezárni. Ezért az általuk végzett munka csak egy teremtett lényt képvisel, aki a feladatát végzi, és nem képviselheti Magát Istent, aki az Ő szolgálatát végzi. Ez azért van így, mert az általuk végzett munka nem hasonlít ahhoz, amit Maga Isten visz véghez. Az új kor bevezetésének munkáját nem tudja az ember elvégezni Isten helyett. Ezt nem végezheti más, csak Maga Isten. Az ember összes munkája abból áll, hogy teremtett lényként teljesíti a kötelességét, és ezt olyankor végzi, amikor a Szentlélek mozgatja vagy megvilágosítja. Az útmutatás, amelyet ezek az emberek nyújtanak, teljes egészében abból áll, hogy megmutatják az embernek a mindennapi élet gyakorlati útját, és azt, hogy hogyan kell Isten akaratával összhangban cselekedni. Az ember munkája nem foglalja magában sem Isten irányítását, sem a Lélek munkájának képviseletét. Példának okáért, Witness Lee és Watchman Nee munkája az volt, hogy mutassák az utat. Legyen az út új vagy régi, a munka a Biblián belüli megmaradás elvén alapult. Akár a helyi gyülekezet helyreállításáról, akár a helyi gyülekezet létrehozásáról volt szó, a munkájuknak a gyülekezetek alapításához volt köze. Az általuk végzett munka azt a munkát folytatta, amelyet Jézus és apostolai befejezetlenül hagytak, vagy amelyet a Kegyelem Korában nem fejlesztettek tovább. Munkájuk során visszaállították azt, amit Jézus az akkori munkájában kért az utána következő nemzedékektől, például a fejük befedését, a keresztséget, a kenyértörést vagy a borivást. Úgy is mondhatnánk, hogy munkájuk az volt, hogy tartsák magukat a Bibliához, és a Biblián belül keressék az utakat. Semmiféle új előrelépést nem tettek. [...] Mivel a Szentlélek által használt emberek munkája eltér a Maga Isten által végzett munkától, az identitásuk és azok, akiknek a nevében cselekszenek, szintén különböznek. Ez azért van így, mert a Szentlélek által elvégezni kívánt munka más, és emiatt azok, akik szintúgy munkálkodnak, különböző identitást és státuszt kapnak. A Szentlélek által használt emberek végezhetnek új munkát is, és megszüntethetnek néhány, az előző korszakban végzett munkát is, de amit tesznek, az nem fejezheti ki Isten természetét és akaratát az új korban. Csak azért dolgoznak, hogy megszüntessék az előző kor munkáját, nem pedig azért, hogy új munkát végezzenek azzal a céllal, hogy közvetlenül képviseljék Magának Istennek a természetét. Így függetlenül attól, hogy hány elavult gyakorlatot szüntetnek meg, vagy hány új gyakorlatot vezetnek be, továbbra is az embert és a teremtett lényeket képviselik. Amikor azonban Maga Isten munkálkodik, nem jelenti be nyíltan a régi kor gyakorlatainak eltörlését, és nem jelenti be közvetlenül egy új kor kezdetét. Ő közvetlen és egyenes a munkájában. Nyíltan végzi a munkát, ami szándékában áll; vagyis közvetlenül fejezi ki az általa véghezvitt munkát, közvetlenül munkálkodik, ahogy eredetileg szándékában állt, kifejezve az Ő lényét és természetét. Ahogy az ember látja, az Ő természete és munkája is különbözik az elmúlt korokétól. Isten saját szemszögéből nézve azonban ez csupán az Ő munkájának folytatása és továbbfejlesztése. Amikor Maga Isten munkálkodik, akkor kifejezésre juttatja szavát, és közvetlenül hozza el az új munkát. Ezzel szemben, amikor az ember munkálkodik, az megfontolás és tanulmányozás útján történik, vagy pedig a tudás kiterjesztésével és a mások munkáján alapuló gyakorlat rendszerezésével. Vagyis az ember által végzett munka lényege, hogy egy kialakult rendet követ, és „új cipőben járja a régi utakat”. Ez azt jelenti, hogy még azoknak az embereknek az útja is, akiket a Szentlélek használ, arra az útra épül, amelyet Maga Isten indított el. Tehát mindent összevetve, az ember még mindig ember, és Isten még mindig Isten.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (1.))

A Kegyelem Korában Jézus kijelentett bizonyos szavakat, és elvégezte a munkának egy szakaszát. Mindezeknek megvolt az összefüggésük, és mindegyik megfelelt az akkori emberek állapotának; Jézus úgy beszélt és cselekedett, ahogyan az az akkori összefüggésekhez illett. Néhány próféciát is mondott. Megjövendölte, hogy az utolsó napokban eljön az igazság Lelke, és elvégzi a munkának egy szakaszát. Azaz, Ő semmit sem értett azon a munkán túl, amelyet Neki Magának kellett elvégeznie abban a korban; más szóval, a megtestesült Isten által hozott munka korlátozott. Így Ő csak annak a kornak a munkáját végzi, amelyben van, és nem végez más munkát, amely nem kapcsolódik Hozzá. Abban az időben Jézus nem érzések vagy látomások szerint dolgozott, hanem ahogyan az a korhoz és a kontextushoz illett. Senki sem vezette vagy irányította Őt. Munkájának teljessége az Ő saját lénye volt – ez volt az a munka, amelyet a megtestesült Isten Lelkének kellett elvégeznie, amely a megtestesülés által bevezetett teljes munka volt. Jézus csak aszerint munkálkodott, amit Ő Maga látott és hallott. Más szóval, a Lélek közvetlenül munkálkodott; nem volt szüksége arra, hogy hírnökök jelenjenek meg, és álmokat adjanak Neki, sem arra, hogy nagy világosság ragyogjon rá, ami lehetővé tegye, hogy lásson. Szabadon és korlátozás nélkül tevékenykedett, ami azért volt, mert munkája nem az érzéseken alapult. Más szóval, amikor munkálkodott, nem tapogatózott és nem találgatott, hanem könnyedén végezte el a dolgokat, a saját elképzelései szerint munkálkodott és beszélt, és aszerint, amit a saját szemével látott, azonnali táplálékot biztosítva minden egyes tanítványnak, aki követte Őt. Ez a különbség Isten munkája és az emberek munkája között: Amikor az emberek dolgoznak, keresnek és tapogatóznak, mindig a mások által lefektetett alapokra építve utánoznak és tanakodnak, hogy mélyebb belépést érjenek el. Isten munkája biztosítja azt, ami Ő maga, és Ő végzi azt a munkát, amit Neki magának kellene elvégeznie. Ő nem biztosítja az egyház számára az ellátást bármely ember munkájából származó ismeret felhasználásával. Ehelyett Ő a jelen munkáját az emberek állapota alapján végzi.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (5.))

Amikor Isten eljön a földre, csak isteni mivoltában végzi munkáját, ami az, amit a mennyei Lélek a megtestesült Istenre bízott. Amikor eljön, akkor csak beszél az egész földön, hogy kijelentéseinek különböző eszközökkel és különböző nézőpontokból adjon hangot. Elsősorban az ember ellátását és az ember tanítását tekinti céljának és működési elvének, és nem foglalkozik olyan dolgokkal, mint a személyek közötti kapcsolatok vagy az emberek életének részletei. Az Ő fő szolgálata az, hogy a Lélek nevében beszéljen. Vagyis amikor Isten Lelke kézzelfoghatóan megjelenik a testben, akkor csak az ember életéről gondoskodik és közzéteszi az igazságot. Nem keveredik bele az ember munkájába, vagyis nem vesz részt az emberiség munkájában. Az emberek nem végezhetnek isteni munkát, és Isten nem vesz részt az emberi munkában. Mindazon évek alatt, amióta Isten eljött erre a földre, hogy elvégezze a munkáját, mindig embereken keresztül tette. Ezek az emberek azonban nem tekinthetők megtestesült Istennek – csak olyanoknak, akiket Isten használ. A mai Isten viszont közvetlenül az isteni mivolt perspektívájából beszélhet, kibocsátva a Lélek hangját és a Lélek nevében munkálkodva. Mindazok, akiket Isten az idők folyamán használt, ugyancsak Isten Lelkének a hús-vér testben való munkálkodásának példái, akkor miért nem nevezhetjük őket Istennek? Hiszen a mai Isten is Isten Lelke, aki közvetlenül a testben munkálkodik, és Jézus is Isten testben munkálkodó Lelke volt ott; mindkettőjüket Istennek nevezzük. Mi tehát a különbség? Azok az emberek, akiket Isten az idők folyamán használt, mind normális gondolkodásmóddal és értelemmel rendelkeztek. Mindannyian megértették az emberi viselkedés alapelveit. Normális emberi eszméik voltak, és birtokában voltak mindannak, aminek a normális embereknek birtokában kell lenniük. Legtöbbjük kivételes tehetséggel és veleszületett intelligenciával rendelkezett. Amikor Isten Lelke ezeken az embereken munkálkodik, tehetségüket, azaz Isten adta ajándékaikat hasznosítja. Isten Lelke működésbe hozza tehetségüket, felhasználva erősségeiket Isten szolgálatában. Isten lényege azonban eszmék és gondolatok nélkül való, emberi szándékok által nem szennyezett, és még azt is nélkülözi, amivel a normális emberek rendelkeznek. Ami azt jelenti, hogy még az emberi viselkedés alapelveivel sincs tisztában. Így van ez, amikor a mai Isten eljön a földre. Az Ő munkája és az Ő szavai nincsenek emberi szándékokkal vagy emberi gondolatokkal beszennyezve, hanem azok a Lélek szándékainak közvetlen megnyilvánulásai, és Ő közvetlenül Isten nevében munkálkodik. Ez azt jelenti, hogy a Lélek közvetlenül beszél, vagyis az isteni mivolt közvetlenül végzi a munkát, anélkül, hogy az ember szándékainak akár csak egy kis részét is belekeverné. Más szóval, a megtestesült Isten közvetlenül testesíti meg az isteni mivoltot, emberi gondolatok és eszmék nélkül való, és nem érti az emberi viselkedés alapelveit. Ha csak az isteni mivolt munkálkodna (vagyis, ha csak Maga Isten munkálkodna), akkor nem lenne mód arra, hogy Isten munkája a földön megvalósuljon. Tehát amikor Isten eljön a földre, kell, hogy legyen néhány embere, akiket felhasznál az emberi mivoltában végzett munkájához, azzal a munkával együtt, amelyet Isten isteni mivoltában végez. Más szóval, emberi munkát használ arra, hogy fenntartsa isteni munkáját. Ha nem így lenne, akkor az ember nem tudna közvetlenül bekapcsolódni az isteni munkába. Így volt ez Jézus és az Ő tanítványai esetében is. A világban töltött ideje alatt Jézus eltörölte a régi törvényeket, és új parancsolatokat állított fel. Sok szót is szólt. Mindezt a munkát isteni mivoltában végezte. A többiek, mint Péter, Pál és János, mind Jézus szavainak alapjára támaszkodtak későbbi munkájukban. Ami azt jelenti, hogy Isten megkezdte munkáját abban a korban, bevezetve a Kegyelem Korának kezdetét; vagyis egy új korszakot vezetett be, eltörölve a régit, és egyben beteljesítve a szavakat: „Isten a kezdet és a vég.” Más szóval, az embernek az isteni munka fundamentumán kell emberi munkát végeznie. Miután Jézus elmondta mindazt, amit el kellett mondania, és befejezte földi munkáját, elhagyta az embert. Ezt követően minden ember a munkája során az Ő szavaiban kifejezett alapelveknek megfelelően munkálkodott, és az Általa elmondott igazságok szerint cselekedett. Mindezek az emberek Jézusért munkálkodtak. Ha Jézus egyedül végezte volna a munkát, akkor bármennyi szót is szólt volna, az emberek nem tudtak volna kapcsolódni az Ő szavaihoz, mert isteni mivoltában munkálkodott, és csak az isteni mivolt szavait tudta szólni, és nem tudta volna úgy elmagyarázni a dolgokat, hogy az átlagemberek megértsék a szavait. Ezért az Utána következő apostolokon és prófétákon keresztül kellett, hogy kiegészítse az Ő munkáját. Ez az az elv, ahogyan a megtestesült Isten a munkáját végzi – a megtestesült létét használva arra, hogy beszéljen és munkálkodjon, hogy véghez vigye isteni mivoltában végzett munkáját, majd néhány, vagy talán több, Isten saját szíve szerint való embert használva arra, hogy kiegészítse az Ő munkáját. Azaz Isten az Ő szíve szerint való embereket használja arra, hogy emberi mivoltában elvégezze a pásztorlás és az öntözés munkáját, hogy Isten választott népe beléphessen az igazságvalóságba.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten és az Isten által használt emberek közötti alapvető különbség)

Az ember munkája az ő tapasztalatát és emberi mivoltát jelzi. Amit az ember nyújt, és a munka, amit végez, őt képviselik. Az ember éleslátása, az ember gondolkodása, az ember logikája és gazdag képzelőereje mind benne van a munkájában. Az ember tapasztalata különösen képes jelezni a munkáját, és az ember tapasztalatai a munkájának alkotóelemeivé válnak. Az ember munkája kifejezheti a tapasztalatait. Ha egyes emberek negatív élményeket élnek át, akkor a közösségük nyelvezete nagy része negatív elemekből fog állni. Ha a tapasztalataik egy bizonyos ideig pozitívak, és kifejezetten egy pozitív vonatkozású út birtokában vannak, akkor a velük való közösség nagyon bátorító, és az emberek pozitív gondoskodást kaphatnak tőlük. Ha egy munkás egy időre negatív állapotba kerül, a közösségében mindig lesznek negatív elemek. Ez a fajta közösség lehangoló, és mások öntudatlanul is lehangoltak lesznek a vele való közösség következtében. A követők állapota a vezető állapotától függően változik. Amilyen egy munkás belül, azt fejezi ki, és a Szentlélek munkája gyakran az ember állapotával együtt változik. Ő az emberek tapasztalatai szerint dolgozik, és nem kényszeríti őket, hanem a tapasztalataik normális menetének megfelelően támaszt igényeket az emberekkel szemben. Ez azt jelenti, hogy az ember közössége különbözik Isten szavától. Az, amivel az emberek közösséget vállalnak, az egyéni meglátásaikat és tapasztalataikat közvetíti, Isten munkája alapján kifejezve meglátásaikat és tapasztalataikat. Az ő felelősségük az, hogy miután Isten munkálkodik vagy beszél, rájöjjenek, hogy mit kell belőle gyakorolniuk vagy elkezdeniük, majd átadniuk a követőknek. Ezért az ember munkája az ő belépését és gyakorlatát jelenti. Természetesen az ilyen munka keveredik az emberi tanulságokkal és tapasztalatokkal vagy néhány emberi gondolattal. Bárhogyan is munkálkodik a Szentlélek, akár az emberben, akár a megtestesült Istenben, a munkások mindig önmagukat fejezik ki. Bár a Szentlélek az, aki munkálkodik, a munka azon alapszik, ami az ember eredendően, mert a Szentlélek nem munkálkodik alap nélkül. Más szóval, a munka nem a semmiből jön, hanem mindig a tényleges körülményeknek és a valós helyzetnek megfelelően történik. Csak így alakulhat át az ember beállítottsága, és csak így változtathatók meg régi elképzelései és régi gondolatai. Az ember azt fejezi ki, amit lát, tapasztal és el tud képzelni, és az ember gondolkodásával elérhető, még akkor is, ha ez doktrína vagy elképzelés. Az ember munkája nem haladhatja meg az ember tapasztalati körét, sem azt, amit az ember lát, sem azt, amit az ember el tud képzelni vagy fel tud fogni, függetlenül a munka méretétől. Isten csak azt fejezi ki, ami Ő Maga, és ez az ember számára elérhetetlen – vagyis az ember gondolkodásának hatókörén kívül esik. Ő az egész emberiség vezetésének munkáját fejezi ki, és ez nem kapcsolódik az emberi tapasztalat részleteihez, hanem ehelyett az Ő saját irányításával foglalkozik. Az ember a saját tapasztalatát fejezi ki, míg Isten az Ő lényét, ami az eredendő természete, ami az ember számára elérhetetlen. Az ember tapasztalata az a belátás és tudás, amelyet Isten lényének kifejeződése alapján szerzett. Az ilyen belátást és tudást az ember lényének nevezzük, és a kifejeződésük alapja az ember eredendő beállítottsága és képessége – ezért is nevezzük ezeket az ember lényének. Az ember azzal képes közösséget vállalni, amit tapasztal és lát. Azzal senki sem tud közösséget vállalni, amit nem tapasztalt, nem látott, vagy amit a gondolkodása nem tud felérni, mivel ezek olyan dolgok, amelyek nincsenek az emberben. Ha az, amit az ember kifejez, nem a tapasztalatából származik, akkor az a képzelete vagy a doktrínája. Egyszerűen fogalmazva, nincs valóság a szavaiban. Ha soha nem kerülnél kapcsolatba a társadalom dolgaival, nem lennél képes világosan közösséget vállalni a társadalom komplex összefüggéseivel. Ha nem lenne családod, és mások családi kérdésekről beszélnének, a legnagyobb részét nem értenéd annak, amit mondanak. Tehát az, amivel az ember közösséget vállal, és a munka, amit végez, a belső lényét képviseli.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Az Én beszédem az Én lényemet képviseli, de amit mondok, az az ember számára elérhetetlen. Amit mondok, az nem az, amit az ember tapasztal, és nem olyasmi, amit az ember láthat; nem is olyasmi, amit az ember megérinthet, hanem az, ami Én vagyok. Vannak, akik csak azt ismerik el, hogy amihez kapcsolódom, az az, amit megtapasztaltam, de nem ismerik el, hogy ez a Lélek közvetlen kifejeződése. Természetesen azt mondom, amit megtapasztaltam. Én vagyok az, aki hatezer éven át végeztem az irányítási munkát. Mindent megtapasztaltam az emberiség teremtésének kezdetétől napjainkig; hogyan lennék képtelen erről beszélni? Ami az ember természetét illeti, tisztán láttam; már régen megfigyeltem. Hogyne tudnék erről világosan beszélni? Mivel tisztán láttam az ember lényegét, alkalmas vagyok arra, hogy megfenyítsem és megítéljem az embert, mert minden ember Tőlem származik, de a Sátán megrontotta őket. Természetesen arra is alkalmas vagyok, hogy kiértékeljem az Általam végzett munkát. Bár ezt a munkát nem az Én testem végzi, ez a Lélek közvetlen kifejeződése, és ez az, amivel rendelkezem és ami vagyok. Ezért alkalmas vagyok arra, hogy ezt kifejezzem, és elvégezzem azt a munkát, amit kell tennem. Az emberek azt mondják, amit ők megtapasztaltak. Azt, amit láttak, amit az elméjük fel tud érni, és amit az érzékeik fel tudnak fogni. Ez az, amivel közösséget tudnak vállalni. Az Isten hús-vér teste által kimondott szavak a Lélek közvetlen kifejezései, és a Lélek által végzett munkát fejezik ki, amelyet a test nem tapasztalt és nem látott, Ő mégis az Ő lényét fejezi ki, mert a test lényege a Lélek, és Ő a Lélek munkáját fejezi ki. Ez a Lélek által már elvégzett munka, habár ez a test számára elérhetetlen. A megtestesülés után, a test kifejeződése által Ő képessé teszi az embereket arra, hogy megismerjék Isten lényét, és lehetővé teszi, hogy az emberek lássák Isten természetét és az Általa elvégzett munkát. Az ember munkája egyértelműbbé teszi az emberek számára, hogy mibe kell belépniük és mit kell megérteniük; ez magában foglalja az emberek vezetését az igazság megértése és megtapasztalása felé. Az ember munkája az emberek fenntartása; Isten munkája az, hogy új utakat és új korszakokat nyisson az emberiség számára, és hogy feltárja az embereknek azt, amit a halandók nem ismernek, lehetővé téve számukra, hogy megismerjék az Ő természetét. Isten munkája az egész emberiség vezetése.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Az ember munkája bizonyos határok között marad, és korlátozott. Egy ember csak egy bizonyos szakasz munkáját végezheti, és nem végezheti az egész korszak munkáját – máskülönben a szabályok közé vezetné az embereket. Az ember munkája csak egy adott korra vagy szakaszra vonatkozhat. Ez azért van így, mert az ember tapasztalatának megvan a maga hatóköre. Az ember munkáját nem lehet összehasonlítani Isten munkájával. Az ember gyakorlati módjai és az igazságról való tudása mind-mind egy bizonyos hatókörre vonatkoznak. Nem mondhatod, hogy az ember által taposott út teljesen a Szentlélek akarata, mert az ember csak megvilágosodhat a Szentlélek által, de nem lehet teljesen betelve a Szentlélekkel. Az ember által megtapasztalható dolgok mind a normális emberi mivolt határain belül vannak, és nem haladhatják meg a normális emberi elme gondolatainak hatókörét. Mindazok, akik képesek megélni az igazságvalóságot, ezen a tartományon belül tapasztalnak. Amikor megtapasztalják az igazságot, az mindig a Szentlélek által megvilágosított normális emberi élet megtapasztalása, nem pedig a normális emberi élettől eltérő megtapasztalási mód. A Szentlélek által megvilágosított igazságot a saját emberi életük megélése alapján tapasztalják meg. Ráadásul ez az igazság személyenként változik, és mélysége a személy állapotával függ össze. Csak azt lehet mondani, hogy az út, amelyen járnak, az igazságot kereső ember normális emberi élete, és ezt nevezhetjük a Szentlélek által megvilágosított normális ember által járt útnak. Nem mondhatjuk, hogy az út, amelyen ők járnak, az a Szentlélek útja. A normális emberi tapasztalat szerint, mivel a törekvő emberek nem egyformák, a Szentlélek munkája sem egyforma. Ráadásul, mivel a környezet, amelyet az emberek megtapasztalnak, és a tapasztalataik terjedelme nem azonos, valamint az elméjük és gondolataik belekeveredése miatt, a tapasztalataik különböző mértékben keverednek. Az igazságot minden ember a saját egyéni körülményei szerint értelmezi. Megértésük az igazság valódi értelméről nem teljes, hanem annak csak egy vagy több aspektusa. Az ember által megtapasztalt igazság hatóköre személyenként eltérő, az egyes emberek körülményeinek megfelelően. Ily módon ugyanannak az igazságnak a különböző emberek által kifejezett ismerete nem azonos. Ez azt jelenti, hogy az ember tapasztalata mindig behatárolt, és nem képviselheti teljes mértékben a Szentlélek akaratát, továbbá az ember munkája nem fogható fel Isten munkájaként, még akkor sem, ha az ember által kifejtett dolgok nagyon is megfelelnek Isten akaratának, és még akkor sem, ha az ember tapasztalata nagyon közel áll ahhoz a tökéletesítő munkához, amelyet a Szentlélek végez. Az ember csak Isten szolgája lehet, végezve azt a munkát, amelyet Isten rábíz. Az ember csak a Szentlélek által megvilágosított tudást és a személyes tapasztalataiból nyert igazságokat tudja kifejezni. Az ember alkalmatlan, és nem felel meg a feltételeknek, hogy a Szentlélek csatornája legyen. Nincs joga azt mondani, hogy az ő munkája Isten munkája. Az embernek emberi működési elvei vannak, továbbá minden embernek különböző tapasztalatai vannak, és különböző körülményekkel rendelkezik. Az ember munkája magában foglalja az összes tapasztalatát a Szentlélek megvilágosítása alatt. Ezek a tapasztalatok csak az ember lényét képviselhetik, és nem képviselik Isten lényét vagy a Szentlélek akaratát. Ezért az ember által járt út nem mondható a Szentlélek által járt útnak, mert az ember munkája nem képviselheti Isten munkáját, és az ember munkája és az ember tapasztalata nem a Szentlélek teljes akarata. Az ember munkája hajlamos szabályokba bonyolódni, munkamódszere pedig könnyen egy szűk körre korlátozódik, és képtelen az embereket szabad útra terelni. A legtöbb követő korlátozott hatókörön belül él, és a tapasztalásmódjuk is korlátozott hatókörű. Az ember tapasztalata mindig korlátozott; munkájának módszere is csak néhány típusra korlátozódik, és nem hasonlítható össze a Szentlélek munkájával vagy magának Istennek a munkájával. Ez azért van, mert az ember tapasztalata végső soron korlátozott. Bárhogyan is végzi Isten a munkáját, azt nem kötik szabályok; bárhogyan is végzi, nem korlátozódik egyetlen módszerre. Isten munkájában nincsenek semmiféle szabályok – minden munkája kötetlen és szabad. Bármennyi időt is tölt az ember az Ő követésében, nem tud olyan törvényeket kiszűrni, amelyek Isten munkamódszereit szabályozzák. Bár az Ő munkája elvszerű, mindig új módon történik, és mindig új fejleményekkel jár, és ez az ember számára elérhetetlen. Egyetlen időszakban Istennek többféle típusú munkája lehet, és különböző módjai az emberek vezetésére, ezáltal az embereknek mindig új lehetőségeik vannak a belépésre és változásra. Nem tudod megkülönböztetni az Ő munkájának törvényeit, mert mindig új utakon munkálkodik, és Isten követői csak ezért nem válnak a szabályok rabjaivá. Maga Isten munkája mindig megkerüli az emberek elképzeléseit, és szembemegy velük. Csak azoknak a beállítottsága alakulhat át, és azok képesek szabadon élni, nem kötve semmilyen szabálytól és nem korlátozva semmilyen vallásos elképzeléstől, akik igaz szívvel keresik és követik Őt. Az ember munkája a saját tapasztalatai alapján támaszt követelményeket az emberekkel szemben, és az alapján, amit ő maga el tud érni. Ezeknek a követelményeknek a színvonala egy bizonyos hatókörre korlátozódik, és a gyakorlati módszerek is nagyon korlátozottak. A követők így öntudatlanul is e korlátozott hatókörön belül élnek; az idő múlásával pedig ezek a dolgok szabályokká és rituálékká válnak. Ha egy időszak munkáját olyan valaki vezeti, aki nem ment át Isten személyes tökéletesítésén, és nem részesült ítéletben, akkor követői mind vallásos fanatikusokká és az Istennek való ellenállás szakértőivé válnak. Tehát, ha valaki alkalmas vezető, akkor annak a személynek már át kellett esnie az ítéleten, és el kellett fogadnia a tökéletesítést. Akiknek nem volt részük ítéletben, még ha a Szentlélek munkája jelen is van bennük, csak homályos és valótlan dolgokat fejeznek ki. Ők idővel homályos és természetfeletti szabályokhoz fogják vezetni az embereket. Az a munka, amelyet Isten végez, nem egyezik az ember testiességével. Nincs összhangban az ember gondolataival, hanem ellenkezik az ember elképzeléseivel; azt nem fertőzték meg homályos vallási színezetek. Isten munkájának eredményeit nem érheti el az, akit Ő nem tökéletesített; azok az emberi gondolkodás számára elérhetetlenek.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

Páran majd azt kérdezik: „Mi a különbség a megtestesült Isten által végzett munka és a múltbeli próféták és apostolok munkája között? Dávidot is az Úrnak nevezték, és Jézust is; bár az általuk végzett munka eltérő volt, mégis ugyanúgy nevezték őket. Mondd, miért nem volt azonos az identitásuk? János egy látomásnak volt a tanúja, amely szintén a Szentlélektől jött, és ő képes volt kimondani azokat a szavakat, amelyeket a Szentlélek akart kimondani; miért volt János identitása más, mint Jézusé?” A Jézus által kimondott szavak teljes mértékben képesek voltak képviselni Istent, és teljes mértékben képviselték Isten munkáját. Amit János látott, az egy látomás volt, és ő nem volt képes Isten munkáját teljes egészében képviselni. Miért van az, hogy János, Péter és Pál sok szót mondott, ahogy Jézus is, mégsem rendelkeztek ugyanazzal az identitással, mint Jézus? Ez főleg azért van, mert a munka, amit végeztek, más volt. Jézus Isten Lelkét képviselte, és Isten Lelke közvetlenül munkálkodott. Ő elvégezte az új kor munkáját, azt a munkát, amelyet korábban senki sem végzett el. Új utat nyitott, képviselte Jahvét, és képviselte Magát Istent, míg Péter, Pál és Dávid, függetlenül attól, hogy minek nevezték őket, csak Isten teremtményének identitását képviselték, és Jézus vagy Jahve küldte őket. Tehát bármennyi munkát is végeztek, bármilyen nagyszerű csodákat is tettek, akkor is csak Isten teremtményei voltak, és képtelenek voltak Isten Lelkét képviselni. Isten nevében munkálkodtak, vagy azután munkálkodtak, hogy Isten odaküldte őket; továbbá a Jézus vagy Jahve által megkezdett korokban munkálkodtak, és nem végeztek más munkát. Végül is, ők csupán Isten teremtményei voltak.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Elnevezésekről és identitásról)

A Kegyelem Korában Jézus is sok szót szólt és sok munkát végzett. Miben különbözött Ő Ézsaiástól? Miben különbözött Dánieltől? Vajon Ő próféta volt? Miért mondják, hogy Ő Krisztus? Mik a különbségek közöttük? Mindannyian emberek voltak, akik szavakat mondtak, és szavaik többé-kevésbé egyformának tűntek az ember számára. Mindannyian szavakat mondtak és munkát végeztek. Az Ószövetség prófétái jövendöléseket mondtak, és hasonlóképpen mondhatott Jézus is. Miért van ez így? A különbségtétel itt a munka természetén alapul. Ahhoz, hogy ezt a dolgot megkülönböztesd, nem szabad figyelembe venned a hús-vér test természetét, ahogyan szavaik mélységét vagy felszínességét sem kellene figyelembe venned. Mindig először a munkájukat és a munkájuk által az emberben elért hatásokat kell figyelembe venned. Az akkori próféták által elmondott jövendölések nem az ember életét táplálták, és az olyanok által kapott sugallatok, mint Ézsaiás és Dániel, csupán jövendölések voltak, és nem az élet útja. Ha nem lett volna Jahve közvetlen kinyilatkoztatása, egyikük sem tudta volna elvégezni azt a munkát, ami halandók számára nem lehetséges. Jézus is sok szót szólt, de ezek a szavak az élet útját jelentették, amelyből az ember megtalálhatta az utat, amelyen járjon. Ez azt jelenti, hogy először is, Ő tudta táplálni az ember életét, mert Jézus az élet; másodszor, Ő tudta visszafordítani az ember eltévelyedéseit; harmadszor, az Ő munkája képes volt átvenni Jahve munkáját, hogy folytassa a korszakot; negyedszer, Ő meg tudta ragadni az emberben rejlő szükségleteket és megértette, hogy mi hiányzik az ember számára; ötödször, Ő képes volt egy új korszakot bevezetni és a régit lezárni. Ezért nevezik Őt Istennek és Krisztusnak; nemcsak Ézsaiástól, hanem minden más prófétától is különbözik. Vegyük Ézsaiást a próféták munkájának összehasonlítására. Először is, ő nem tudta táplálni az ember életét; másodszor, nem tudott egy új korszakot bevezetni. Ő ugyanis Jahve vezetése alatt dolgozott, és nem azért, hogy egy új korszakot vezessen be. Harmadszor, a szavak, amelyeket mondott, túlmutattak rajta. Közvetlenül Isten Lelkétől kapott kinyilatkoztatásokat, és mások nem értették volna meg, még ha meg is hallgatták volna őket. Már ez a néhány dolog is elegendő annak bizonyítására, hogy a szavai nem voltak többek jövendöléseknél, nem voltak mások, mint a Jahve helyett végzett munka egy vetülete. Ő azonban nem képviselhette teljesen Jahvét. Ő Jahve szolgája volt, egy eszköz Jahve munkájában. Csak a Törvény Korában és Jahve munkájának keretein belül végzett munkát; nem dolgozott a Törvény Korán túl. Ezzel ellentétben Jézus munkája más volt. Ő túllépett Jahve munkájának keretein; megtestesült Istenként dolgozott, és elszenvedte a keresztre feszítést, hogy megváltsa az egész emberiséget. Vagyis a Jahve által végzett munkán túlmenően új munkát végzett. Ez egy új korszak bevezetése volt. Ezenkívül képes volt beszélni arról, amit ember nem tudott elérni. Az Ő munkája Isten irányításán belüli munka volt, és az egész emberiségre kiterjedt. Nem csak néhány emberben munkálkodott, és nem is arra irányult a munkája, hogy korlátozott számú embert vezessen. Ami azt illeti, hogy miként testesült meg Isten emberként, hogy miként adott a Lélek kinyilatkoztatásokat abban az időben, és hogy a Lélek hogyan szállt le egy emberre, hogy munkát végezzen – ezek olyan dolgok, amelyeket az ember nem láthat vagy érinthet. Teljesen lehetetlen, hogy ezek az igazságok bizonyítékul szolgáljanak arra, hogy Ő a megtestesült Isten. Ilyenformán csak Isten szavai és műve között lehet különbséget tenni, amelyek az ember számára kézzelfoghatóak. Csak ez a valóságos. Ez azért van, mert a Lélek dolgai nem láthatóak számodra, és csak Maga Isten ismeri őket világosan, és még Isten megtestesült teste sem tud mindent; te csak az Általa végzett munkából tudod ellenőrizni, hogy Ő Isten-e. Az Ő munkájából látható, hogy először is képes egy új korszakot megnyitni; másodszor, képes táplálni az ember életét és megmutatni az embernek az utat, amelyet követhet. Ez elegendő annak megállapítására, hogy Ő Maga Isten. Legalábbis az a munka, amit Ő végez, teljes mértékben képviselheti Isten Lelkét, és az ilyen munkából látható, hogy Isten Lelke Benne van. Mivel a megtestesült Isten által végzett munka elsősorban egy új korszak bevezetésére, új munka vezetésére és egy új birodalom megnyitására irányult, ezek önmagukban elegendőek annak alátámasztására, hogy Ő Isten Maga. Ez tehát megkülönbözteti Őt Ézsaiástól, Dánieltől és a többi nagy prófétától.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)

Bár János azt is mondta: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa”, és ő is hirdette a mennyek országának evangéliumát, a munkája nem fejlődött tovább, csupán a kezdetet jelentette. Ezzel szemben Jézus megnyitott egy új kort, és véget vetett a réginek, és az ószövetségi törvényt is beteljesítette. Az Ő munkája nagyszabásúbb volt, mint Jánosé, sőt, Ő azért jött, hogy megváltsa az egész emberiséget – elvégezte a munka ezen szakaszát. Ami Jánost illeti, ő csak előkészítette az utat. Bár munkája nagyszerű volt, szavai számosak, és az őt követő tanítványok sokan voltak, a munkája nem volt több, minthogy új kezdetet hozott az ember számára. Soha nem kapott tőle az ember életet, nem kapta meg tőle az utat, vagy mélyebb igazságokat, és soha nem értette meg rajta keresztül Isten akaratát. János nagy próféta volt (Illés), aki új terepet nyitott Jézus munkája előtt, és előkészítette a kiválasztottakat; ő volt a Kegyelem Korának előfutára. Az ilyen dolgokat nem lehet egyszerűen a szokásos emberi megjelenésük megfigyelésével észrevenni. Ez annál is inkább találó, mivel János is igen jelentős munkát végzett, ráadásul a Szentlélek ígérte meg őt, és munkáját a Szentlélek támogatta. Mivel ez így van, csak az általuk végzett munkán keresztül lehet megkülönböztetni kettőjük identitását, mivel nem lehet egy ember lényegét a külső megjelenése alapján megállapítani, és az embernek az sem áll módjában, hogy megállapítsa, mi a Szentlélek tanúságtétele. A János és a Jézus által végzett munka nem hasonlított egymáshoz, és különböző természetűek voltak. Ebből lehet megállapítani, hogy János Isten volt-e vagy sem. Jézus munkája az volt, hogy elindítson, folytasson, befejezzen és valóra váltson. Ő mindezen lépéseket véghezvitte, míg János munkája nem volt több, mint a kezdet megtétele. Jézus kezdetben az evangéliumot terjesztette és hirdette a megtérés útját, majd folytatta az ember megkeresztelésével, a betegek gyógyításával és a démonok kiűzésével. Végül pedig megváltotta az emberiséget a bűntől, és befejezte az egész korra vonatkozó munkáját. Ő is járt mindenfelé, prédikált az embereknek és terjesztette a mennyek országának evangéliumát. Ebben a tekintetben Ő és János hasonlítottak egymásra, a különbség az volt, hogy Jézus megnyitott egy új kort, és elhozta a Kegyelem Korát az ember számára. Az Ő szájából származott az ige arról, hogy mit kell az embernek gyakorolnia, és melyik utat kell követnie a Kegyelem Korában, majd végül befejezte a megváltás munkáját. János soha nem tudta volna elvégezni ezt a munkát. Tehát Jézus volt az, aki elvégezte Magának Istennek a munkáját, Ő az, aki Maga Isten, és aki közvetlenül képviseli Istent.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (1.))

A megtestesült Isten megjelenése alapvetően ugyanaz volt, mint a prófétáké és az ember fiaié. És a megtestesült Isten még a prófétáknál is normálisabb és valóságosabb volt. Ezért az ember képtelen különbséget tenni közöttük. Az ember kizárólag a külsőségekre összpontosít, és egyáltalán nincs tudatában annak, hogy bár a kettejük léte, munkája és beszéde egyforma, mégis van közöttük egy lényeges különbség. Mivel az embernek túl gyenge a képessége arra, hogy megkülönböztesse a dolgokat, képtelen különbséget tenni egyszerű dolgok között, még kevésbé ilyen bonyolultak között. Amikor a próféták és azok az emberek, akiket a Szentlélek használt, beszéltek és dolgoztak, ez az ember kötelességének teljesítése volt, a teremtett lény működését szolgálta, és ez olyasvalami volt, amit az embernek meg kellett tennie. A megtestesült Isten szavai és munkája azonban az Ő szolgálatát voltak hivatottak betölteni. Bár az Ő külső alakja egy teremtett lényé volt, az Ő munkája nem az volt, hogy az Ő működését, hanem hogy az Ő szolgálatát végezze. A „kötelesség” kifejezést a teremtett lényekre vonatkozóan használják, míg a „szolgálat” kifejezést a megtestesült Isten hús-vér testére vonatkozóan. A kettő között lényegi különbség van; nem felcserélhetőek. Az ember munkája csak a kötelessége teljesítése, míg Isten munkája az irányítás és az Ő szolgálatának végzése. Ezért, bár a Szentlélek számos apostolt használt, és sok próféta volt telve Vele, munkájuk és szavaik csupán arra szolgáltak, hogy a kötelességüket, mint teremtett lények, teljesítsék. Lehet, hogy próféciáik meghaladták a megtestesült Isten által elmondott életmódot, és lehet, hogy emberi mivoltuk még a megtestesült Istenét is meghaladta, de ettől még mindig a kötelességüket teljesítették, és nem egy szolgálatot teljesítettek. Az ember kötelessége az ember rendeltetésére utal; ez az, amit az ember elérhet. A megtestesült Isten által végzett szolgálat azonban az Ő irányítására vonatkozik, és ez az ember számára elérhetetlen. Akár beszél, akár munkálkodik, akár csodákat tesz, a megtestesült Isten nagyszerű munkát végez az Ő irányítása során; ezt a munkát pedig ember nem végezheti el Őhelyette. Az ember munkája csak annyi, hogy teremtett lényként teljesítse kötelességét Isten irányítási munkájának egy adott szakaszában. Isten irányítása nélkül, vagyis, ha a megtestesült Isten szolgálata elveszne, a teremtett lény kötelessége is elveszne. Isten munkája az Ő szolgálatának teljesítése során az ember irányítása, míg az ember kötelességének teljesítése a saját felelősségének betöltése, hogy megfeleljen a Teremtő követelményeinek, és semmiképpen sem tekinthető az ember szolgálata teljesítésének. Isten eredendő szubsztanciája számára – az Ő Lelke számára – Isten munkája az Ő irányítása, de a megtestesült Isten számára, aki egy teremtett lény külső formáját viseli, az Ő munkája az Ő szolgálatának végzése. Bármilyen munkát végez is, az az Ő szolgálatának végrehajtása; az ember csak annyit tehet, hogy Isten irányításának keretein belül és az Ő vezetése alatt a legjobbat nyújtja.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)

Végül is Isten munkája különbözik az emberek munkájától, és egyébként, az Ő kifejezései hogyan is lehetnének azonosak az övéikkel? Istennek megvan a maga sajátos természete, míg az embernek vannak kötelességei, amelyeket teljesítenie kellene. Isten természete az Ő munkájában fejeződik ki, míg az ember kötelessége az ember tapasztalataiban testesül meg, és az ember törekvéseiben jut kifejeződésre. Az elvégzett munkán keresztül válik tehát nyilvánvalóvá, hogy valami Isten vagy az ember kifejeződése. Ezt nem kell Magának Istennek megmagyaráznia, és az embernek sem kell törekednie arra, hogy tanúságot tegyen róla; sőt, Magának Istennek sem kell elhallgattatnia senkit. Mindez természetes kinyilatkoztatásként jön; nem erőltetett, és nem is olyasmi, amibe az ember beleavatkozhat. Az ember kötelessége megismerhető a tapasztalatain keresztül, és ehhez nem szükséges, hogy az ember külön tapasztalati munkát végezzen. Az ember egész lényege feltárulhat, miközben a kötelességét teljesíti, míg Isten a munkája végzése közben kifejezheti eredendő természetét. Ha az ember munkájáról van szó, akkor azt nem lehet elfedni. Ha Isten munkájáról van szó, akkor még inkább lehetetlen, hogy bárki elrejtse Isten természetét, és még kevésbé lehet, hogy az ember irányítsa azt. Egyetlen emberről sem lehet azt mondani, hogy ő Isten, és a munkáját és szavait sem lehet szentnek vagy megváltoztathatatlannak tekinteni. Isten emberinek mondható, mert testet öltött Magára, de az Ő munkája nem tekinthető az ember munkájának vagy az ember kötelességének. Továbbá Isten kijelentései és Pál levelei nem tehetők egyenlővé, és Isten ítéletéről és fenyítéséről, valamint az ember tanító szavairól sem beszélhetünk egyenlő mércével. Vannak tehát olyan alapelvek, amelyek megkülönböztetik Isten munkáját az ember munkájától. Ezeket lényegük szerint különböztetjük meg, nem pedig a munka terjedelme vagy időleges hatékonysága szerint. Ebben a témában a legtöbb ember elvi hibát követ el. Ez azért van, mert az ember a külsőt nézi, amit el tud érni, míg Isten a lényeget nézi, amit nem lehet emberi fizikai szemmel megfigyelni. Ha Isten szavaira és munkájára úgy tekintesz, mint egy átlagos ember kötelességeire, az ember nagyszabású munkáját pedig inkább a testbe öltözött Isten munkájának tekinted, mintsem az ember által teljesített kötelességnek, akkor nem tévedsz-e alapvetően? Az ember levelei és életrajzai könnyen megírhatók, de csak a Szentlélek munkájára alapozva. Isten kijelentéseit és munkáját azonban az ember nem tudja könnyen megvalósítani, vagy emberi bölcsességgel és gondolkodással elérni, és az emberek sem tudják alaposan megmagyarázni azokat, miután felfedezték őket. Ha ezek az elvi kérdések nem váltanak ki bennetek semmilyen reakciót, akkor a hitetek nyilvánvalóan nem valami igaz vagy kifinomult. Csak azt lehet mondani, hogy a hitetek tele van homályossággal, és egyszerre zavaros és elvtelen. Anélkül, hogy akár Isten és az ember legalapvetőbb lényegi kérdéseit megértenétek, vajon az ilyenfajta hit nem olyan-e, amelyből teljesen hiányzik az éleslátás?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan vélekedsz a tizenhárom apostoli levélről?)

Tudnotok kell, hogyan különböztessétek meg Isten munkáját az ember munkájától. Mit láthatsz az ember munkájában? Az ember munkájában az ember tapasztalatának számos eleme van; amit az ember kifejez, az ő maga. Isten saját munkája is azt fejezi ki, ami Ő, de az Ő lénye különbözik az emberétől. Az ember lénye az ember tapasztalatait és életét képviseli (amit az ember az életében megtapasztal, vagy amivel találkozik, vagy az életre vonatkozó filozófiái), és a különböző környezetben élő emberek különböző lényeket fejeznek ki. Az, hogy vannak-e társadalmi tapasztalataid, és hogy ténylegesen hogyan élsz a családodban, és miket tapasztalsz benne, az látható abból, amit kifejezel, míg a megtestesült Isten munkájában nem láthatod, hogy Neki vannak-e társadalmi tapasztalatai. Ő jól ismeri az ember lényegét, és fel tud tárni mindenféle gyakorlatot, mindenféle emberre vonatkozólag. Ő még inkább képes feltárni az emberek romlott beállítottságát és lázadó viselkedését. Ő nem világi emberek között él, de tisztában van a halandók természetével és a világiak minden romlottságával. Ez az Ő lénye. Bár Ő nem a világgal foglalkozik, mégis ismeri a világgal való bánásmód szabályait, mert teljesen megérti az emberi természetet. Tud a Lélek munkájáról, amit az ember szeme nem láthat, és az ember füle nem hallhat, mind a jelenlegiről, mind pedig a múltbeliről. Ez magában foglalja a bölcsességet, amely nem az élet filozófiája, és a csodákat, amelyeket az embereknek nehéz felfogni. Ez az Ő lénye, amely nyitott az emberek előtt, ugyanakkor rejtve van előlük. Amit Ő kifejez, az nem egy rendkívüli személy lénye, hanem a Lélek eredendő tulajdonságai és lénye. Nem járja a világot, de mindent tud róla. Kapcsolatba lép az „emberszabásúakkal”, akiknek nincs tudásuk vagy belátásuk, de Ő olyan szavakat fejez ki, amelyek magasabbak a tudásnál és a nagy emberek felett állnak. Tompa és érzéketlen emberek csoportjában él, akiknek nincs emberi mivoltuk, és akik nem értik az emberiség konvencióit és életét, de Ő képes arra kérni az emberiséget, hogy megélje normális emberi mivoltát, ugyanakkor feltárja az emberiség alantas és gyenge emberi természetét. Mindez az Ő lénye, amely fölötte áll bármely hús-vér ember lényének. Számára szükségtelen a bonyolult, nehézkes és hitvány társadalmi élet megtapasztalása ahhoz, hogy elvégezze azt a munkát, amit el kell végeznie, és alaposan feltárja a romlott emberiség lényegét. A szennyes társadalmi élet nem építi az Ő testét. Munkája és szavai csak az ember engedetlenségét tárják fel, és nem nyújtanak az embernek tapasztalatot és leckéket a világgal való bánásmódhoz. Nincs szüksége arra, hogy a társadalmat vagy az ember családját vizsgálja, amikor az embert ellátja élettel. Az ember leleplezése és megítélése nem az Ő teste tapasztalatainak kifejeződése; ez az Ő kinyilatkoztatása az ember igazságtalanságáról, miután hosszú időn keresztül megismerte az ember engedetlenségét, és megutálta az emberiség romlottságát. Az általa végzett munka mind azt a célt szolgálja, hogy kinyilatkoztassa az ember számára az Ő természetét, és kifejezze az Ő lényét. Ezt a munkát csak Ő képes elvégezni; ez nem olyasmi, amit egy hús-vér ember el tudna érni.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)

A munka, amelyet Isten végez, nem az Ő testének tapasztalatát képviseli; az ember által végzett munka az ő tapasztalatát képviseli. Mindenki a személyes tapasztalatáról beszél. Isten közvetlenül ki tudja fejezni az igazságot, míg az ember csak azt a tapasztalatot tudja kifejezni, amely megfelel az általa megtapasztalt igazságnak. Isten munkájának nincsenek szabályai, és nem kötik időbeli vagy földrajzi korlátok. Bármikor és bárhol kifejezheti azt, ami Ő. Úgy munkálkodik, ahogyan neki tetszik. Az ember munkájának feltételei és keretei vannak; ezek nélkül nem tudna munkálkodni, és nem tudná kifejezni az Istenről való ismeretét vagy az igazság megtapasztalását. Ahhoz, hogy megállapítsd, hogy valami Isten saját munkája vagy az ember munkája, egyszerűen össze kell hasonlítanod a kettő közötti különbségeket. Ha nincs olyan munka, amelyet maga Isten végez, és csak az ember munkája van, akkor egyszerűen tudni fogod, hogy az ember tanításai magas szintűek, meghaladják bárki más képességeit; a beszédtónusuk, a dolgok kezelésében alkalmazott elveik, a tapasztalt és szilárd munkamódszerük meghaladja másokét. Mindannyian csodáljátok ezeket a kiváló képességű és magasztos tudású embereket, de Isten munkájából és szavaiból nem láthatod, milyen magasrendű az Ő emberi mivolta. Ehelyett Ő hétköznapi, és amikor munkálkodik, normális és valóságos, ugyanakkor a halandók számára mérhetetlen, emiatt az emberekben egyfajta félő szív alakul ki Iránta. Lehet, hogy egy személynek különösen nagy a tapasztalata a munkájában, vagy különösen fejlett a képzelőereje és az észjárása, és különösen jó az emberi mivolta; az ilyen tulajdonságok csak csodálatot válthatnak ki az emberekből, de nem kelthetnek bennük félelmet és rettegést. Az emberek mind csodálják azokat, akik jól tudnak munkálkodni, akik különösen mély tapasztalattal rendelkeznek, és akik gyakorolni tudják az igazságot, de az ilyen emberek soha nem válthatnak ki félelmet, csak csodálatot és irigységet. De azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, nem csodálják Istent; ehelyett úgy érzik, hogy az Ő munkája meghaladja az emberi határokat, és az ember számára kifürkészhetetlen, új és csodálatos. Amikor az emberek megtapasztalják Isten munkáját, az első ismeretük Róla az, hogy Ő kifürkészhetetlen, bölcs és csodálatos, és öntudatlanul félik Őt, és érzik az Ő munkájának titokzatosságát, amely meghaladja az emberi elme határait. Az emberek csak az Ő követelményeinek akarnak megfelelni, az Ő vágyait akarják kielégíteni; nem akarják Őt felülmúlni, mert az a munka, amit Ő végez, meghaladja az emberi gondolkodást és képzeletet, és ember nem tudná elvégezni helyette. Még maga az ember sem ismeri saját alkalmatlanságát, Isten mégis új utat készített, és eljött, hogy az embert egy újabb és szebb világba vezesse, és így az emberiség újabb fejlődésen ment át, és új kezdetet kapott. Amit az emberek Isten iránt éreznek, az nem csodálat, vagy inkább nem csak csodálat. A legmélyebb élményük a félelem és a szeretet; azt érzik, hogy Isten valóban csodálatos. Ő olyan munkát végez, amelyre az ember képtelen, és olyan dolgokat mond, amelyeket az ember képtelen mondani. Azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, mindig egy leírhatatlan érzést éreznek. A kellően mély tapasztalattal rendelkező emberek megértik Isten szeretetét; érzik az Ő szeretetreméltóságát, azt, hogy az Ő munkája olyan bölcs, olyan csodálatos, és ezáltal végtelen erő keletkezik közöttük. Ez nem rettegés vagy alkalmi szeretet és tisztelet, hanem Isten ember iránti együttérzésének és türelmének mélységes érzése. Ugyanakkor azok az emberek, akik megtapasztalták az Ő fenyítését és ítéletét, érzik az Ő fenségét és azt, hogy nem tűri a sértést. Még azok az emberek is, akik sokat tapasztaltak az Ő munkájából, képtelenek kifürkészni Őt; mindazok, akik igazán félik Őt, tudják, hogy az Ő munkája nincs összhangban az emberek elképzeléseivel, hanem mindig ellentétes azokkal. Neki nincs szüksége arra, hogy az emberek teljes mértékben csodálják Őt, vagy a Neki való alávetettség látszatát keltsék; inkább valódi félelmet és valódi alávetettséget kell elérniük. Az Ő munkájának oly nagy részében bárkiben, aki valódi tapasztalattal rendelkezik, kialakul az Őt félő szív, ami magasabb rendű, mint a csodálat. Az emberek látták az Ő természetét az Ő fenyítő és ítélő munkája révén, és ezért van Őt félő szívük. Istent félni kell, és engedelmeskedni kell Neki, mert az Ő lénye és az Ő természete nem azonos a teremtett lényekével, és felülmúlja a teremtett lényekét. Isten önmagában létező és örökkévaló, Ő egy nem-teremtett lény, és csak Isten méltó a félelemre és az engedelmességre; az ember nem jogosult erre.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)