Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Abban az időben, amikor Isten még nem öltött testet, annak mércéje, hogy az ember ellenszegül-e Istennek, azon alapult, hogy az ember imádta-e a láthatatlan mennyei Istent, és felnézett-e Rá. Az Istennek való ellenszegülés meghatározása abban az időben nem volt annyira gyakorlatias, mivel az ember nem láthatta Istent, és nem tudta, milyen az Isten képmása, vagy azt, hogy Ő miként munkálkodik és beszél. Az embernek semmiféle elképzelése nem volt Istenről, és csak homályosan hitt Istenben, mert Isten még nem jelent meg az embernek. Ezért bármennyire is hitt az ember a képzeletében Istenben, Isten nem ítélte el az embert, és nem támasztott vele szemben túl sok követelményt, mert az ember teljesen képtelen volt látni Istent. Amikor Isten testet ölt, és eljön, hogy az emberek között munkálkodjon, mindenki látja Őt, és hallja a szavait, és mindenki látja a tetteket, amelyeket Isten a húsvér testében cselekszik. Abban a pillanatban az ember minden elképzelése elillan. Ami azokat illeti, akik látták Istent testben megjelenni, nem ítéltetnek el, ha önként engedelmeskednek Neki, míg azok, akik szándékosan Ellene szegülnek, Isten ellenfelének tekintendők. Az ilyen emberek antikrisztusok, ellenségek, akik szándékosan szállnak szembe Istennel.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, szemben állnak Istennel)

Aki nem hisz a megtestesült Istenben, az démoni, sőt a pusztulásé lesz. Azok, akiknek van hite, de nem gyakorolják az igazságot, azok, akik nem hisznek a megtestesült Istenben, és azok, akik egyáltalán nem hisznek Isten létezésében, szintén a pusztítás tárgyai lesznek. Mindazok, akiknek megengedik, hogy fennmaradjanak, azok az emberek, akik átmentek a finomítás szenvedésén, és szilárdan álltak; ezek azok az emberek, akik valóban kiállták a próbákat. Bárki, aki nem ismeri el Istent, ellenség; vagyis bárki, aki nem ismeri el a megtestesült Istent – függetlenül attól, hogy ezen az áramlaton belül vagy kívül van-e vagy sem –, az antikrisztus!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Ha évek óta hiszel Istenben, mégsem engedelmeskedtél Neki soha, és nem fogadod el szavai teljességét, hanem azt kéred, hogy Isten hódoljon be neked, és a te elképzeléseid szerint cselekedjen, akkor te vagy a leglázadóbb mind közül; hitetlen vagy. Hogyan tudnának az ilyen emberek engedelmeskedni Isten munkájának és szavainak, amelyek nem felelnek meg az emberi elképzeléseknek? A leglázadóbbak azok, akik szándékosan dacolnak és ellenkeznek Istennel. Ők Isten ellenségei, az antikrisztusok. Mindig ellenséges magatartást tanúsítanak Isten új munkájával szemben; soha, a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatják arra, hogy behódoljanak, és soha nem is hódoltak be vagy alázkodtak meg örömmel. Felmagasztalják magukat mások előtt, és soha senkinek nem vetik alá magukat. Isten előtt a legjobbnak tartják magukat az igehirdetésben, és a legügyesebbnek abban, ahogy másokon dolgoznak. Soha nem dobják el a birtokukban lévő „kincseket”, hanem imádni való családi ereklyeként kezelik őket, hogy prédikáljanak róluk másoknak, és arra használják őket, hogy kioktassák azokat a bolondokat, akik bálványozzák őket. Valóban van bizonyos számú ilyen ember az egyházban. Azt lehet mondani, hogy ők „megfékezhetetlen hősök”, akik nemzedékről nemzedékre Isten házában időznek. Az igehirdetést (doktrínát) legfőbb kötelességüknek tekintik. Évről évre, nemzedékről nemzedékre buzgón teljesítik „szent és sérthetetlen” kötelességüket. Senki sem mer hozzájuk nyúlni; egyetlen ember sem mer nekik nyíltan szemrehányást tenni. „Királlyá” válnak Isten házában, zabolátlanok, ahogyan korról korra zsarnokoskodnak mások felett. A démonok e falkája arra törekszik, hogy összefogjon, és lerombolja művemet; hogyan engedhetem meg, hogy ezek az élő ördögök a szemem láttára létezzenek? Még azok sem tudnak a végsőkig kitartani, akik csak félig engedelmesek, hát még ezek a zsarnokok, akiknek a legcsekélyebb engedelmesség sincs a szívében! Isten művét az ember nem könnyen nyeri el. Az emberek még minden erejüket összeszedve is csak egy kis részét tudják elnyerni, ami végül lehetővé teszi számukra, hogy tökéletességre jussanak. Mi a helyzet tehát az arkangyal gyermekeivel, akik Isten művének elpusztítására törekszenek? Vajon nekik nem még kevesebb a reményük arra, hogy Isten elnyerje őket?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azokat, akik igaz szívvel engedelmeskednek Istennek, biztosan megnyeri Isten)

Vannak olyanok, akik nagy templomokban olvassák a Bibliát, és egész nap azt szavalják, de közülük egy sem érti Isten munkájának célját. Közülük egyik sem képes megismerni Istent; még kevésbé képes közülük bárki is megfelelni Isten akaratának. Ők mind értéktelen, hitvány emberek, akik mindannyian magas lóról oktatják ki Istent. Szándékosan szembeszállnak Istennel, még akkor is, ha az Ő zászlaját viszik. Istenbe vetett hitüket hangoztatják, mégis az ember húsát eszik és vérét isszák. Minden ilyen ember ördög, akik felfalják az ember lelkét, fő démonok, akik szándékosan megzavarják azokat, akik a helyes útra akarnak lépni, és botránykövek, akik akadályozzák az Istent keresőket. Lehet, hogy „ép alkatúaknak” tűnnek, de honnan tudhatják követőik, hogy ők nem mások, mint antikrisztusok, akik arra vezetik az embereket, hogy szembeszálljanak Istennel? Honnan tudhatják a követőik, hogy ők eleven ördögök, akik az emberi lelkek felfalásának szentelik magukat?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, szemben állnak Istennel)

Nézzük meg az egyes vallások és felekezetek vezetőit – mind arrogánsak és önteltek, bibliaértelmezéseikből pedig hiányzik a kontextus, a saját elképzeléseik és képzeletük vezérli őket. Mindannyian az adottságokra és a tudásra támaszkodnak, hogy a munkájukat végezzék. Ha egyáltalán nem tudnának prédikálni, vajon akkor is követnék őket az emberek? Végül is rendelkeznek némi tudással, tudnak prédikálni valamilyen doktrínákról, vagy tudják, hogyan kell másokat megnyerniük, és valamilyen trükköt használnak fel. Ezeket a dolgokat arra használják, hogy megtévesszék és maguk mellé állítsák az embereket. Nominálisan ezek az emberek hisznek Istenben, de a valóságban ezeket a vezetőket követik. Amikor találkoznak valakivel, aki az igaz utat hirdeti, némelyikük azt mondja: „konzultálnunk kell a vezetőnkkel a hitbeli dolgokról”. Látjátok, hogy az embereknek mindig szükségük van mások egyetértésére és jóváhagyására, amikor az Istenben való hitről és az igaz út elfogadásáról van szó – hát ez nem probléma? Mivé váltak akkor ezek a vezetők? Vajon nem farizeusok, hamis pásztorok, antikrisztusok és botránykövek lettek-e az emberek számára, az igaz út elfogadásában? Az ilyen emberek ugyanolyanok, mint Pál.

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész)

Újra és újra hirdettük az evangéliumot sok vezetőnek vallásos körökben, de bárhogyan is beszélgetünk velük az igazságról, nem fogadják el azt. Miért van ez? Azért, mert arroganciájuk a vérükké vált, és Istennek nincs helye többé a szívükben. Néhányan talán azt mondják: „A vallásos világ bizonyos pásztorainak vezetése alatt álló emberekben valóban nagy a lendület; mintha maguk között tudnák Istent.” Ha lelkesedés van, azt úgy veszed, mintha lendület lenne? Hangozzanak bármilyen fennköltnek ezeknek a pásztoroknak az elméletei, vajon ismerik ők Istent? Ha mélyen legbelül valóban félnék Istent, arra késztetnék az embereket, hogy kövessék és magasztalják őket? Képesek lennének-e irányítani másokat? Mernének-e akadályozni másokat az igazság keresésében és az igaz út vizsgálatában? Ha úgy hiszik, hogy Isten juhai valójában az övék, és hogy mindannyiuknak rájuk kellene hallgatnia, akkor nem arról van-e szó, hogy Istennek tekintik magukat? Az ilyen emberek még a farizeusoknál is rosszabbak. Nem valódi antikrisztusok-e ők?

(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az arrogáns természet az ember Istennel szembeni ellenállásának gyökere)

Az antikrisztusok viselkedésének lényege az, hogy folyamatosan különböző eszközöket és módszereket használnak törekvéseik és vágyaik kielégítésére, az emberek megtévesztésére és behálózására, valamint a magas státusz megszerzésére, hogy az emberek kövessék és imádják őket. Lehetséges, hogy a szívük mélyén nem szándékosan kelnek versenyre Istennel az emberiségért, de egy dolog biztos: még ha nem is versengenek Istennel az emberekért, akkor is szeretnének státuszt és hatalmat szerezni a körükben. Még ha el is jön a nap, amikor rájönnek, hogy Istennel versengenek a státuszért, és egy kicsit visszafogják magukat, akkor is különböző módszereket alkalmaznak a státusz és a hírnév megszerzésére; a szívükben egyértelmű számukra, hogy úgy fognak legitimitást és státuszt biztosítani maguknak, hogy kivívják bizonyos emberek elismerését és csodálatát. Röviden, noha minden, amit az antikrisztusok tesznek, úgy tűnik, hogy a kötelességük teljesítését szolgálja, annak következménye az emberek megtévesztése, hogy imádják és kövessék őket – vagyis ez esetben a kötelességük ily módon való teljesítése önmaguk felmagasztalása és az önmagukról való tanúságtétel. Az emberek irányítására, illetve az egyházbeli státusz és hatalom megszerzésére irányuló törekvésük soha nem fog változni. Javíthatatlan antikrisztusok. Nem számít, mit mond vagy tesz Isten, és nem számít, mit kér az emberektől, az antikrisztusok nem teszik azt, amit tenniük kellene, illetve nem teljesítik a kötelességeiket az Ő szavaihoz és követelményeihez illő módon, és nem mondanak le a hatalomra és státuszra való törekvésükről sem az igazság bármely részének megértése miatt. Törekvéseik és vágyaik mindenkor megmaradnak, továbbra is ezek töltik be a szívüket és irányítják az egész lényüket, ezek irányítják a viselkedésüket és a gondolataikat, és ezek határozzák meg az utat, amelyen járnak. Ők jóhiszemű antikrisztusok. Mi látszik leginkább az antikrisztusokon? Egyesek azt mondják: „Az antikrisztusok versenyre kelnek Istennel, hogy megnyerjék az embereket, nem ismerik el Istent”. Nem arról van szó, hogy nem ismerik el Istent; a szívükben őszintén elismerik az Ő létezését, és hisznek Benne. Hajlandóak Őt követni, és az igazságra akarnak törekedni, de nem tudnak uralkodni magukon, és ezért képesek arra, hogy gonosz dolgokat tegyenek. Bár sok mindent mondhatnak, ami jól hangzik, van valami, ami soha nem fog változni: A hatalom és a státusz iránti ambíciójuk és vágyuk soha nem fog megváltozni, és nem fognak lemondani a hatalomra és státuszra való törekvésről sikertelenségek vagy kudarcok miatt, vagy azért, mert Isten félredobta vagy elhagyta őket. Ilyen az antikrisztusok természete.

(Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Ötödik tétel: Megtévesztik, behúzzák, fenyegetik és irányítják az embereket)