Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az első megtestesülés célja az volt, hogy az embert megváltsa a bűntől, megváltsa Jézus hús-vér teste által, vagyis megmentette az embert a kereszttől, de a romlott sátáni hajlam továbbra is az emberben maradt. A második megtestesülés már nem vétekáldozatul szolgál, hanem az a célja, hogy teljes mértékben megmentse azokat, akik a bűnől meg lettek váltva. Ez azért történik, hogy azok, akik megbocsátást nyertek, megszabadulhassanak bűneiktől, teljesen megtisztulhassanak, és a megváltozott beállítottság elérésével kiszabaduljanak a sötétség sátáni befolyása alól, és visszatérjenek Isten trónja elé. Csak így tud az ember teljesen megszentelődni. Miután a Törvény Kora véget ért, és elkezdődött a Kegyelem Kora, Isten megkezdte az üdvösség munkáját, amely egészen az utolsó napokig folytatódik, amikor az emberi fajt lázadó mivoltáért elítélve és megfenyítve Ő teljesen megtisztítja az emberiséget. Csak akkor fejezi be Isten az üdvösség munkáját, és csak akkor tér nyugalomra. Ezért a munka három szakaszában Isten csak kétszer öltött testet, hogy Maga végezze munkáját az emberek között. Ez azért van így, mert a munka három szakaszából csak az egyik szolgál arra, hogy az embereket életük vezetésében irányítsa, míg a másik kettő az üdvösség munkájából áll. Isten csak a testet öltés által élhet az ember mellett, tapasztalhatja meg a világ szenvedését, és élhet normális hús-vér testben. Csak így tudja ellátni az embereket azzal a gyakorlati úttal, amelyre teremtett lényként szükségük van. Isten megtestesülése révén kap az ember teljes üdvösséget Istentől, nem pedig közvetlenül a mennyből, válaszként az imáira. Mivel az ember testből és vérből van, nem áll módjában látni Isten Lelkét, még kevésbé megközelíteni az Ő Lelkét. Az ember csak Isten megtestesülésével kerülhet kapcsolatba, és csak ennek segítségével képes az ember felfogni minden utat és minden igazságot, és elnyerni a teljes üdvösséget. A második megtestesülés elegendő lesz ahhoz, hogy megtisztítsa az ember bűneit és teljesen tisztává tegye őt. Ezért a második megtestesüléssel Isten testben végzett munkájának egésze lezárul, és Isten megtestesülésének jelentősége teljessé válik. Attól fogva Isten testben végzett munkája teljes egészében véget ér. A második megtestesülés után Ő nem fog harmadszor is testet ölteni a munkájához. Mivel addigra az Ő egész irányítása véget ér. Az utolsó napok megtestesülése teljesen elnyeri az Ő választott népét, és az egész emberiség az utolsó napokban osztályozva lesz fajtája szerint. Nem fogja többé az üdvösség munkáját végezni, és nem fog visszatérni a testbe, hogy bármilyen munkát elvégezzen.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

Abban az időben, amikor Jézus végezte a munkáját, az ember tudása Őróla még homályos és tisztázatlan volt. Az emberek mindig úgy hitték, hogy Ő Dávid fia, és azt hirdették, hogy Ő egy nagy próféta, a jóindulatú Úr, aki megváltotta az ember bűneit. Néhányan saját hitük erejéből meggyógyultak, ha csak a ruhája szélét megérintették; a vakok láttak, és még a halottakat is vissza tudták hozni az életbe. Az ember azonban képtelen volt felfedezni a mélyen önmagában gyökerező romlott sátáni hajlamot, és azt sem tudta, hogyan űzheti azt ki. Az ember sok kegyelmet kapott, például a test békéjét és boldogságát, azt, hogy egy családtag hite áldást hoz az egész családra, a betegségek gyógyulását, és így tovább. A többi az ember jó cselekedetei és istenfélő megjelenése volt; ha valaki ezek alapján tudott élni, akkor elfogadható hívőnek számított. Csak az ilyen hívők léphettek be a mennybe a halál után, ami azt jelentette, hogy üdvözültek. De életük során ezek az emberek egyáltalán nem értették az élet útját. Mindössze annyit tettek, hogy bűnöket követtek el, majd megvallották bűneiket egy állandó körforgásban, anélkül, hogy bármilyen módon megváltoztathatták volna a beállítottságukat: ilyen volt az ember állapota a Kegyelem Korában. Megkapta-e az ember a teljes megváltást? Nem! Ezért a munka e szakaszának befejezése után még mindig hátra volt az ítélet és a fenyítés munkája. Ennek a szakasznak az a célja, hogy az embert az ige által megtisztítsa, és ezáltal utat biztosítson neki, amelyet követhet. Ez a szakasz nem lenne gyümölcsöző és értelmes, ha a démonok kiűzésével folytatódna, mivel nem tudná kiirtani az ember bűnös természetét, és az ember megrekedne ott, hogy bűnei megbocsátás nyertek. A vétekáldozat révén az ember bűnei megbocsáttattak, mivel a keresztre feszítés munkája már véget ért, és Isten győzedelmeskedett a Sátán felett. De az emberben továbbra is benne maradt romlott beállítottsága, az ember még mindig vétkezhet és ellenállhat Istennek, és Isten nem nyerte meg az emberiséget. Ezért a munkának ebben a szakaszában Isten arra használja az igét, hogy leleplezze az ember romlott beállítottságát, és arra késztesse, hogy a helyes útnak megfelelően járjon el. Ez a szakasz jelentőségteljesebb, mint az előző, és gyümölcsözőbb is, mivel most az ige látja el közvetlenül az ember életét, és lehetővé teszi az ember beállítottságának teljes megújulását; ez sokkal alaposabb szakasza a munkának. Ezért a megtestesülés az utolsó napokban kiteljesítette Isten testet öltésének jelentőségét, és teljesen befejezte Isten irányítási tervét az ember üdvösségére vonatkozóan.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4.))

Első megtestesülésében Isten nem fejezte be a megtestesülés munkáját; csupán ama munka első lépését tette meg, amit Istennek a testben meg kellett tennie. Tehát, a megtestesülés munkáját bevégzendő, Isten ismét visszatért a testbe, megélve a test minden normalitását és valóságát, azaz Isten Igéjét egy teljesen normális és hétköznapi testben kinyilvánítva, ezzel befejezve a munkát, amit a testben hátrahagyott. Lényegében a második megtestesült test olyan, mint az első, ám még valóságosabb, még normálisabb, mint az első. Következésképp, a második megtestesült test által elviselt szenvedés nagyobb az elsőénél, ám ez a szenvedés az Ő testben végzett szolgálatának eredménye, ami nem hasonlít a romlott ember szenvedéséhez, és szintén az Ő testének normalitásából és valóságából ered. Mivel szolgálatát teljesen normális és valós testben teljesíti, a testnek sok megpróbáltatást kell elviselnie. Minél normálisabb és valóságosabb ez a test, annál többet fog Ő szenvedni szolgálatának teljesítése során. Isten munkája egy igen hétköznapi testben fejeződik ki, amely egyáltalán nem természetfeletti. Mivel az Ő teste normális, és az ember megváltásának munkáját is a vállára kell vennie, még nagyobb mértékben szenved, mint egy természetfeletti test tenné – és mindez az szenvedés az Ő testének valódiságából és normalitásából ered. A szenvedésből, amelyen a két megtestesült test átment szolgálatának teljesítése közben, látható a megtestesült test lényege. Minél normálisabb a test, annál nagyobb nehézséget kell elviselnie, mialatt felvállalja a munkát; minél valóságosabb a munkát felvállaló test, annál kíméletlenebbek az emberek elképzelései, és valószínűleg annál több veszély sújtja Őt. És mégis, minél valóságosabb a test, és minél inkább bírja a test egy normális emberi lény szükségleteit és teljes értelmét, annál inkább képes Ő Isten munkáját magára vállalni a testben. Jézus teste volt az, amelyet keresztre szegeztek, az Ő teste, amelyről vétekáldozatként lemondott; egy normális emberi mivolttal rendelkező test által győzte le a Sátánt, és mentette meg teljesen az embert a kereszttől. Továbbá Isten egy teljes test formájában végzi el az Ő második megtestesülésében a hódítás munkáját, és győzi le a Sátánt. Csak egy teljesen normális és valóságos test végezheti el a hódítás munkáját a maga teljességében, és tehet hathatós tanúságot. Azaz, az ember meghódítása a megtestesült Isten valóságán és normalitásán keresztül válik hatékonnyá, nem pedig természetfeletti csodákon és kinyilatkoztatásokon keresztül. Eme megtestesült Isten szolgálata, hogy beszéljen, és ezáltal meghódítsa, valamint tökéletesítse az embert; más szóval, a testben megvalósult Lélek munkája, a test kötelessége, hogy beszéljen és ezáltal teljesen meghódítsa, leleplezze, tökéletesítse és kiűzze az embert. S így, a hódítás munkájában történik meg, hogy Isten testben végzett munkája teljességében megvalósul majd. A megváltás kezdeti munkája csupán a megtestesülés munkájának eleje volt; a hódítás munkáját végző test fogja a megtestesülés teljes munkáját bevégezni. Nemek szerint az egyik férfi, a másik nő, tehát, kiegészítve Isten megtestesülésének jelentőségét és eloszlatva az ember Istenről alkotott elképzeléseit: Isten férfi és nő egyaránt lehet, és lényegében a megtestesült Isten nem nélküli. A férfit és a nőt egyaránt Ő teremtette, és Számára nincs nemek szerinti felosztás. A munka e szakaszában Isten nem tesz jeleket és csodákat, úgyhogy a munka szavak által éri el eredményeit. Ennek oka egyébként az, hogy a megtestesült Isten munkája ezúttal nem a betegek gyógyítása és a démonűzés, hanem az ember meghódítása a beszéd által, azaz Isten eme megtestesülése által birtokolt vele született képessége a szavak szólása és az ember meghódítása, nem pedig a betegek gyógyítása és a démonűzés. Az Ő munkája a normális emberi mivoltban nem a csodatétel, nem a betegek gyógyítása és a démonűzés, hanem az, hogy beszéljen, és így a második megtestesült test sokkal normálisabbnak tűnik az emberek számára, mint az első. Az emberek látják, hogy Isten megtestesülése nem hazugság; de ez a megtestesült Isten különbözik a megtestesült Jézustól, és bár Ők mindketten Isten megtestesülései, nem teljesen ugyanazok. Jézus normális emberi mivolttal bírt, hétköznapi emberi mivolttal, ám számos jel és csoda követte. Ebben a megtestesült Istenben az emberi szem nem fog jeleket vagy csodákat látni, sem a betegek gyógyítását, sem démonok kiűzését, sem tengeren járást, sem negyven napon át tartó böjtölést... Ő nem ugyanazt a munkát végzi, amelyet Jézus végzett, nem azért, mert lényegét tekintve a teste alig különbözik Jézusétól, hanem mert az Ő szolgálata nem a betegek gyógyítása és a démonűzés. Ő nem rombolja le a saját munkáját, nem zavarja a saját munkáját. Mivel valódi szavain keresztül hódítja meg az embert, nincs szükség rá, hogy csodákkal igázza le, így ez a szakasz a megtestesülés munkájának befejezését szolgálja.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Isten által lakott test lényege)

Az Isten által végzett munka minden egyes szakaszának megvan a maga gyakorlati jelentősége. Akkoriban, amikor Jézus eljött, férfialakban jött, és amikor Isten ezúttal eljön, az Ő alakja női. Ebből láthatjuk, hogy Isten teremtése, a férfiak és a nők egyaránt hasznosak lehetnek az Ő munkájában, és Nála nincs nemi megkülönböztetés. Amikor az Ő Lelke eljön, bármilyen testet felvehet, amilyet csak akar, és ez a test képviselheti Őt; legyen az férfi vagy nő, képviselheti Istent, amíg az az Ő megtestesülése. Ha Jézus nőneműként jelent volna meg, amikor eljött, más szóval, ha a Szentlélek által nem fiú, hanem leánygyermek fogant volna, akkor a munka azon szakasza ugyanúgy befejeződött volna. Ha ez lett volna a helyzet, akkor a munka jelenlegi szakaszát egy férfinak kellene elvégeznie helyette, de a munka ugyanúgy befejeződne. Az egyes szakaszokban végzett munkának megvan a maga jelentősége; a munka egyik szakasza sem ismétlődik, és nem is ütközik a másikkal. Abban az időben, amikor Jézus a munkáját végezte, az egyetlen Fiúnak nevezték, és a „Fiú” a férfi nemet jelenti. Miért nincs szó az egyetlen Fiúról ebben a jelenlegi szakaszban? Mert a munka követelményei szükségessé tették, hogy a neme megváltozzon Jézuséhoz képest. Istennél nincs nemi megkülönböztetés. Ő úgy végzi a munkáját, ahogyan akarja, és munkája végzése közben semmilyen korlátozásnak nincs alávetve, hanem kifejezetten szabad. Mégis a munka minden szakaszának megvan a maga gyakorlati jelentősége. Isten kétszer is testté lett, és magától értetődő, hogy az Ő megtestesülése az utolsó napokban az utolsó alkalom. Azért jött, hogy minden cselekedetét nyilvánosságra hozza. Ha ebben a szakaszban nem válna testté, hogy az ember tanúja lehessen annak, ahogy Ő személyesen munkálkodik, az ember örökké ragaszkodna ahhoz az elképzeléshez, hogy Isten csak férfi, nem pedig nő. [...]

Ha csak Jézus munkája lett volna elvégezve, és nem egészült volna ki munkával az utolsó napok ezen szakaszában, akkor az ember örökké ahhoz az elképzeléshez ragaszkodna, hogy kizárólag Jézus Isten egyetlen Fia, vagyis, hogy Istennek csak egy fia van, és hogy bárki, aki utána más néven jön, nem lenne Isten egyetlen Fia, még kevésbé maga Isten. Az embernek az az elképzelése, hogy bárki, aki bűnért való áldozatul szolgál, vagy aki hatalmat vállal Isten nevében, és megváltja az egész emberiséget, az Isten egyetlen Fia. Vannak, akik úgy vélik, hogy amíg az Eljövendő férfi, addig Őt lehet Isten egyetlen Fiának és Isten képviselőjének tekinteni. Vannak még olyanok is, akik azt mondják, hogy Jézus Jahve Fia, az Ő egyetlen Fia. Nem túlzóak-e az ilyen elképzelések? Ha a munkának ez a szakasza nem valósulna meg az utolsó korszakban, akkor Istennel kapcsolatban az egész emberiség sötét homályba burkolózna. Ha ez így lenne, a férfi magasabb rendűnek gondolná magát a nőnél, a nők pedig soha nem tudnának emelt fővel járni, és akkor egyetlen nő sem üdvözülhetne. Az emberek mindig azt hiszik, hogy Isten férfi, és ráadásul mindig is megvetette a nőt, és nem adna neki üdvösséget. Ha ez így volna, nem lenne-e igaz, hogy mindazoknak a nőknek, akiket Jahve teremtett, és akik szintén megromlottak, soha nem lenne lehetőségük a megváltásra? Akkor nem lett volna-e értelmetlen, hogy Jahve megteremtette a nőt, vagyis, hogy megteremtette Évát? És nem pusztulna-e el a nő örökre? Ezért az utolsó napokban a munka szakasza az egész emberiség, nem csak a nők megmentése érdekében történik. Ha valaki azt gondolná, hogy ha Isten női alakban testesülne meg, az kizárólag a nők megmentése érdekében történne, akkor az a személy valóban bolond lenne!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A két megtestesülés teljessé teszi a megtestesülés jelentőségét)

A munkának az a szakasza, amelyet Jézus elvégzett, csak annak a lényegét teljesítette be, hogy „az Ige Istennél volt”. Isten igazsága Istennel volt, valamint Isten Lelke a testtel volt, és elválaszthatatlan volt ettől a testtől. Vagyis a megtestesült Isten teste együtt volt Isten Lelkével, ami még inkább bizonyítja, hogy a megtestesült Jézus volt Isten első megtestesülése. A munkának ez a szakasza pontosan beteljesíti az „Ige testté lett” belső jelentését, mélyebb értelmet kölcsönöz az „Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt” kifejezésnek, és lehetővé teszi, hogy szilárdan elhidd a „Kezdetben volt az Ige” szavakat. Ami azt jelenti, hogy a teremtés idején Isten a szavak birtokában volt, az Ő szavai Vele voltak és elválaszthatatlanok voltak Tőle, és a végső korban még világosabbá teszi szavainak hatalmát és tekintélyét, és lehetővé teszi az ember számára, hogy meglássa Isten minden útját – hogy meghallja minden szavát. Ilyen az utolsó kor munkája. Jó alaposan meg kell értened ezeket a dolgokat. Nem arról van szó, hogy ismered-e a testet, hanem arról, hogy hogyan érted meg a testet és az Igét. Ez az a bizonyságtétel, amelyet tenned kell, amelyről mindenkinek tudnia kell. Mivel ez a második megtestesülés munkája – és az utolsó alkalom, amikor Isten testté lesz –, ez egészen kiteljesíti a megtestesülés jelentőségét, teljesen véghezviszi és kifejezi Isten valamennyi, a testben végzett munkáját, és lezárja Isten testbeli létének korszakát.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (4.))

Miért mondom, hogy a megtestesülés értelme nem teljesedett ki Jézus munkájában? Mivel az Ige nem vált teljesen testté. Amit Jézus tett, csupán Isten testben végzett munkájának egy része volt; Ő csak a megváltás munkáját végezte el, és nem végezte el az ember teljes megnyerésének munkáját. Emiatt Isten még egyszer testet öltött az utolsó napokban. A munka eme szakasza szintén hétköznapi testben valósul meg; egy teljesen normális emberi lény végzi el, az, akinek emberi mivolta a legkevésbé sem transzcendens. Más szóval, Isten egy teljes emberi lénnyé vált; olyan személy, akinek identitása Istené, egy teljes emberi lény, egy teljes test, aki a munkát végzi. Az emberi szem egy hús-vér testet lát, amely egyáltalán nem transzcendens, egy igen hétköznapi személyt, aki beszéli a menny nyelvét, aki nem mutat csodás jeleket, nem tesz csodákat, még kevésbé teszi közszemlére a vallásról szóló belső igazságot nagy gyülekezeti termekben. A második megtestesült test munkája teljességgel másnak tűnik az emberek számára, mint az elsőé, olyannyira, hogy úgy tűnik, a kettőben semmi közös nincs, és az első munkából ezúttal semmi sem látható. Bár a második megtestesült test munkája eltér az elsőétől, az nem bizonyítja, hogy az Ő forrásuk ne lenne egy és ugyanaz. Az, hogy forrásuk azonos-e, a testek által végzett munka jellegétől függ, nem pedig az Ő külső burkaitól. Munkájának három szakasza során Isten kétszer öltött testet, és a megtestesült Isten munkája mindkét alkalommal egy új kort nyit meg, egy új munkát vezet be; a megtestesülések kiegészítik egymást. Az emberi szem képtelen megmondani, hogy a két test valójában azonos forrásból ered. Magától értetődik, hogy ez túlmegy az emberi szem vagy az emberi elme képességein. Lényegüket tekintve azonban Ők ugyanazok, ugyanis munkájuk ugyanabból a Lélekből ered. Az, hogy a két megtestesült test ugyanabból a forrásból ered-e, nem a kor és a hely alapján, amelyben Ők születtek, sem más hasonló tényezők alapján ítélhető meg, hanem az Általuk kifejezett isteni munka alapján. A második megtestesült test semmit nem végez abból a munkából, amit Jézus tett, ugyanis Isten munkája nem követi a szokásokat, hanem minden alkalommal egy új ösvényt nyit meg. A második megtestesült test nem az első test hatásának mélyítésére vagy megszilárdítására törekszik az emberek elméjében, hanem annak kiegészítésére és tökéletesítésére, az ember Istenről alkotott tudásának mélyítésére, az emberek szívében létező szabályok megszegésére, és az Istenről alkotott hamis képek kitörlésére a szívükből. Azt mondhatjuk, hogy Isten saját munkájának egyik önálló szakasza sem adhat egy teljes tudást az embernek Róla; mindegyik csak egy résszel szolgál, nem az egésszel. Bár Isten teljességében kifejezte természetét, az ember korlátozott felfogóképessége miatt az Istenről szóló ismerete továbbra is hiányos marad. Emberi nyelvet használva lehetetlen átadni Isten természetének teljességét; mi több, hogyan tudja az Ő munkájának egyetlen szakasza teljesen kifejezni Istent? Normális emberi mivoltának leple alatt munkálkodik a testben, és az ember csak isteni mivoltának kifejeződései által ismerheti meg Őt, nem pedig testi burka által. Isten testet ölt, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy sokféle munkája által megismerje Őt, és munkájának semelyik két szakasza nem hasonló egymáshoz. Az ember csak ily módon szerezhet teljes tudást Isten testben végzett munkájáról, nem egyetlen szempontra szorítkozva. Bár a két megtestesült test munkája különböző, a testek lényege és munkájuk forrása azonos; csupán arról van szó, hogy a munka két különböző szakaszának teljesítéséért léteznek, és két különböző korban tűnnek fel. Bármi is legyen, Isten megtestesült testei ugyanabban a lényegben osztoznak és ugyanonnan erednek – ez olyan igazság, amelyet senki sem tagadhat.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Isten által lakott test lényege)

A mai munka előrevitte a Kegyelem Korának munkáját; vagyis a teljes hatezer éves irányítási terv szerinti munka előrehaladt. Bár a Kegyelem Kora véget ért, Isten munkájában előrelépés történt. Miért mondom újra és újra, hogy a munkának ez a szakasza a Kegyelem Korára és a Törvény Korára épül? Mert a mai munka a Kegyelem Korában végzett munka folytatása, és előrelépés a Törvény Korában végzett munkához képest. A három szakasz szorosan összekapcsolódik, mindegyik láncszem szorosan kötődik a következőhöz. Miért mondom azt is, hogy a munkának ez a szakasza a Jézus által végzett munkára épül? Tegyük fel, hogy ez a szakasz nem a Jézus által végzett munkára épül, akkor ebben a szakaszban egy újabb keresztre feszítésnek kellene történnie, és az előző szakasz megváltó munkáját újra el kellene végezni. Ez értelmetlen lenne. Tehát nem arról van szó, hogy a munka teljesen befejeződött, hanem arról, hogy a korszak előrehaladt, és a munka szintje magasabbra emelkedett, mint korábban. Elmondható, hogy a munkának ez a szakasza a Törvény Korának alapjára és Jézus munkájának sziklájára épül. Isten munkája szakaszról szakaszra épül, és ez a szakasz nem egy új kezdet. Csak a munka három szakaszának kombinációja tekinthető a hatezer éves irányítási tervnek. E szakasz munkája a kegyelmi korszak munkájának alapjára épül. Ha a munka e két szakasza független lenne egymástól, akkor miért nincs megismételve a keresztre feszítés ebben a szakaszban? Miért nem viselem az ember bűneit, hanem helyette azért jövök, hogy közvetlenül ítéljem és fenyítsem meg az embert? Ha az ember megítélésére és megfenyítésére irányuló munkám és mostani, nem a Szentlélek által fogant eljövetelem nem követte volna a keresztre feszítést, akkor nem lennék alkalmas arra, hogy megítéljem és megfenyítsem az embereket. Pontosan azért jövök el közvetlenül, hogy megfenyítsem és megítéljem az embert, mert egy vagyok Jézussal. Az ebben a szakaszban végzett munka teljes mértékben az előző szakaszban végzett munkára épül. Ezért van az, hogy csak az ilyen jellegű munka képes az embert lépésről lépésre üdvösségre vinni. Jézus és én egy Lélektől származunk. Még ha a testünk nem is áll rokoni kapcsolatban, a Lelkünk egy; még ha annak a tartalma, amit teszünk, és a munka, amit vállalunk, nem is azonos, lényegében egyformák vagyunk; a testünk különböző formákat ölt, de ez a korszakváltásnak és a munkánk eltérő követelményeinek köszönhető; a szolgálataink nem egyformák, így a munka, amit véghezviszünk, és a természetünk, amit az embereknek kinyilatkoztatunk, szintén különböző. Ezért van az, hogy amit az ember ma lát és megért, az nem olyan, mint a múltban, ami a korszakváltásnak köszönhető. Annak ellenére, hogy különböznek a nemükben és a testük formájában, és hogy nem ugyanabból a családból születtek, még kevésbé ugyanabban az időszakban, a Lelkük mégis egy. Annak ellenére, hogy a test szerint nincs köztük sem vérrokonság, sem semmiféle fizikai rokonság, nem tagadható, hogy Ők Isten megtestesülései két különböző időszakban. Az, hogy Ők Isten megtestesült formái, megcáfolhatatlan igazság. Azonban nem azonos vérvonalból származnak, és nincs közös emberi nyelvük (az egyik férfi volt, aki a zsidók nyelvét beszélte, a másik pedig nő, aki csak kínaiul beszél). Ezen okokból kifolyólag különböző országokban éltek, hogy elvégezzék azt a munkát, amit mindegyiküknek meg kell tennie, továbbá különböző időszakokban. Annak ellenére, hogy Ők ugyanaz a Lélek, ugyanannak a lényegnek a birtokában, a testük külső burka között nincs abszolút hasonlóság. Csak az emberi mivoltuk közös, de ami a testük külső megjelenését és a születésük körülményeit illeti, nem egyformák. Ezek a dolgok nincsenek hatással a saját munkájukra vagy az ember Róluk való ismeretére, mert végső soron Ők ugyanaz a Lélek, és senki sem választhatja el Őket egymástól. Még ha nem is állnak vérrokonságban, egész lényük a Lelkük irányítása alatt áll, amely különböző időszakokban különböző munkát oszt ki Nekik, és a testük különböző vérvonalból származik. Jahve Lelke nem Jézus Lelkének atyja, és Jézus Lelke nem Jahve Lelkének a fia, hanem Ők egy és ugyanaz a Lélek. Hasonlóképpen, a ma megtestesült Isten és Jézus nem állnak vérrokonságban egymással, de Ők egyek, ez azért van, mert a Lelkük egy. Isten képes elvégezni az irgalmasság és a szeretet munkáját éppúgy, mint az igazságos ítélet és az ember megfenyítésének munkáját is, valamint azt a munkát, hogy átkokat hívjon az emberre; és végül képes elvégezni a világ elpusztításának és a gonoszok megbüntetésének munkáját. Vajon nem Ő maga teszi mindezt? Hát nem ez Isten mindenhatósága? Képes volt arra is, hogy az ember számára törvényeket hirdessen és parancsolatokat adjon ki, és képes volt arra is, hogy a korai izráelitákat a földi életükben vezesse, és hogy a templom és az oltárok építésében irányítsa őket, uralma alatt tartva az összes izráelitát. Hatalma miatt kétezer éven át élt a földön Izráel népével. Az izráeliták nem mertek fellázadni Ellene; mindenki félte Jahvét és betartotta a parancsolatait. Ilyen volt a munka, amit az Ő hatalma és mindenhatósága alapján végzett. Aztán a Kegyelem Korában Jézus eljött, hogy az egész bukott emberiséget (nem csak az izráelitákat) megváltsa. Irgalmasságot és szeretetet gyakorolt az emberek iránt. Az a Jézus, akit az ember a Kegyelem Korában látott, tele volt szeretettel, és mindig szeretettel volt az ember iránt, mert azért jött, hogy megmentse az emberiséget a bűntől. Képes volt megbocsátani az embereknek a bűneiket, amíg a keresztre feszítése teljesen meg nem váltotta az emberiséget a bűntől. Ebben az időszakban Isten irgalommal és szeretettel jelent meg az ember előtt, azaz bűnért való áldozattá lett az emberért, és keresztre feszítették az ember bűneiért, hogy azok örökre megbocsáttassanak. Ő irgalmas, könyörületes, türelmes és szeretetteljes volt. És mindazok, akik Jézust követték a Kegyelem Korában, hasonlóképpen igyekeztek türelmesek és szeretetteljesek lenni mindenben. Hosszútűrőek voltak, és soha nem vágtak vissza, még akkor sem, ha verték, átkozták vagy megkövezték őket. De az utolsó szakaszban ez már nem lehet így. Jézus és Jahve munkája nem volt teljesen azonos, még akkor sem, ha Ők egy Lélekből voltak. Jahve munkája nem zárta le a korszakot, hanem vezette a korszakot, bevezetve az emberiség életét a földön, a mai munkája pedig az, hogy legyőzze a pogány nemzetek mélyen megrontott tagjait, és vezesse nemcsak Isten választott népét Kínában, hanem az egész világegyetemet és az egész emberiséget. Úgy tűnhet számotokra, hogy ez a munka csak Kínában folyik, de valójában már elkezdett külföldön is terjedni. Miért van az, hogy a Kínán kívüli emberek újra és újra az igaz utat keresik? Azért, mert a Lélek már munkához látott, és a ma elhangzó szavak az egész világegyetemben élő emberekhez szólnak. Ezzel a munka fele már folyamatban van. A világ teremtésétől kezdve egészen napjainkig Isten Lelke elindította ezt a nagyszerű munkát, ráadásul különböző korokban és különböző nemzetek között különböző munkát végzett. Az egyes korok emberei az Ő más-más természetét látják, ami természetes módon mutatkozik meg az Ő különböző munkáján keresztül. Ő irgalommal és szeretettel teljes Isten; Ő az ember bűnért való áldozata és az ember pásztora; de Ő az ember ítélete, fenyítése és átka is. Ő vezetni tudta az embert, hogy kétezer évig éljen a földön, és a megrontott emberiséget is meg tudta váltani a bűntől. Ma arra is képes, hogy meghódítsa az Őt nem ismerő emberiséget, és uralma alá hajtsa őket, hogy mindenki teljesen alávesse magát Neki. A végén el fog égetni mindent, ami tisztátalan és igazságtalan az emberekben az egész világegyetemben, hogy megmutassa nekik, hogy Ő nem csak egy irgalmas és szerető Isten, nem csak a bölcsesség és csodák Istene, nem csak egy szent Isten, hanem olyan Isten is, aki megítéli az embereket. Az emberiség gonoszai számára Ő az égetés, az ítélet és a büntetés; azok számára, akik tökéletessé válnak, Ő a nyomorúság, a finomítás és a megpróbáltatás, valamint a vigasztalás, a táplálás, az igékkel való ellátás, a foglalkozás és a metszés. A kitaszítottak számára pedig Ő a büntetés és a megtorlás. Mondd meg nekem, hát Isten nem mindenható? Ő bármely és minden munkára képes, nem csak a keresztre feszítésre, ahogyan te képzeled. Túl keveset gondolsz Istenről! Azt hiszed, hogy Ő csak annyit tud tenni, hogy az egész emberiséget megváltja a keresztre feszítése által, és ennyi? Azután pedig követni fogod Őt fel a mennybe, hogy egyél az élet fájának gyümölcséből, és igyál az élet folyójából?... Lehet-e ez ilyen egyszerű? Mondd el nekem, mit valósítottál meg? Megvan-e benned Jézus élete? Téged valóban Ő váltott meg, de a keresztre feszítés magának Jézusnak a műve volt. Emberi lényként milyen feladatot teljesítettél? Csak külső jámborsággal rendelkezel, de nem érted az Ő útját. Hát így nyilvánítod ki Őt? Ha nem nyerted el Isten életét, vagy nem láttad az Ő igazságos természetének teljességét, akkor nem állíthatod magadról, hogy van életed, és nem vagy méltó arra, hogy átlépj a mennyek országának kapuján.

Isten nemcsak Lélek, hanem testté is tud válni. Ő ráadásul egy dicsőséges test. Jézusnak, bár ti nem láttátok Őt, az izráeliták – az akkori zsidók – tanúi voltak. Eleinte húsvér test volt, de miután keresztre feszítették, a dicsőség testévé vált. Ő a mindent átfogó Lélek, és mindenütt képes munkálkodni. Lehet Jahve, vagy Jézus, vagy Messiás; végül pedig Mindenható Istenné is válhat. Ő igazságosság, ítélet és büntetés; Ő átok és harag, de Ő irgalom és szeretet is. Mindaz a munka, amit Ő tett, alkalmas arra, hogy Őt képviselje. Szerinted milyen Isten Ő? Nem tudod megmagyarázni. Ha valóban nem tudod megmagyarázni, akkor nem szabadna következtetéseket levonnod Istenről. Ne vond le azt a következtetést, hogy Isten örökké az irgalom és a szeretet Istene, csak azért, mert az egyik szakaszban elvégezte a megváltás művét. Biztos lehetsz-e abban, hogy Ő csak egy irgalmas és szerető Isten? Ha Ő csupán egy irgalmas és szerető Isten, akkor miért fog véget vetni a korszaknak az utolsó napokban? Miért fog annyi katasztrófát leküldeni? Az emberek elképzelései és gondolatai szerint Istennek a végsőkig irgalmasnak és szeretőnek kell lennie, hogy az emberiség minden egyes tagja, az utolsó szálig megmenekülhessen. De miért küld le az utolsó napokban olyan nagy katasztrófákat, mint a földrengés, dögvész és éhínség, hogy elpusztítsa ezt a gonosz emberiséget, amely Istent ellenségnek tekinti? Miért engedi, hogy az ember elszenvedje ezeket a katasztrófákat? Hogy milyen Isten Ő, azt közületek senki sem meri megmondani, és senki sem tudja megmagyarázni. Biztos vagy abban, hogy Ő a Lélek? Ki mered-e mondani, hogy Ő nem más, mint Jézus teste? És mered-e azt mondani, hogy Ő olyan Isten, akit örökké megfeszített marad az emberekért?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A két megtestesülés teljessé teszi a megtestesülés jelentőségét)