Az Emberfia ura a szombatnak (1. rész)
1. Jézus kalászokat szakít, hogy azt egyék szombaton
Máté 12:1 Abban az időben Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és kalászokat szakítottak le, és azt ették.
2. Az Emberfia ura a szombatnak
Máté 12:6-8 De mondom nektek, nagyobb van itt a templomnál! Ha pedig értenétek, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. Mert az Emberfia ura a szombatnak.
Először vessünk egy pillantást erre a passzusra: „Abban az időben Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és kalászokat szakítottak le, és azt ették.”
Miért ezt a passzust választottam? Milyen kapcsolatban áll ez Isten természetével? Ebben a szövegben az első dolog, amit megtudunk, hogy szombat napja volt, de az Úr Jézus kiment, és tanítványait a gabonaföldeken keresztül vezette. Ami még ennél is „álnokabb”, hogy ráadásul „kalászokat szakítottak le, és azt ették”. A Törvény Korában Jahve Isten törvénye előírta, hogy szombaton az emberek nem mehettek ki csak úgy, és nem vehettek részt tevékenységekben – sok minden volt, amit nem szabadott szombaton csinálni. Az Úr Jézusnak ez a cselekedete zavarba ejtő volt azok számára, akik sokáig a törvény szerint éltek, sőt, kritikát is kiváltott. Ami a zavarodottságukat illeti, és azt, hogy hogyan beszéltek arról, amit Jézus tett, egyelőre félretesszük, és először arról beszélünk, hogy az Úr Jézus miért döntött úgy, hogy éppen szombaton csinálja ezt, és mit akart e cselekedetével közölni az emberekkel, akik a törvény szerint éltek. Ez a kapcsolat e passzus és Isten természete között, amiről beszélni akarok.
Amikor az Úr Jézus eljött, gyakorlati cselekedeteivel üzente meg az embereknek, hogy Isten távozott a Törvény Korából és új munkába kezdett, és hogy ez az új munka nem követeli meg a szombat megtartását. Az, hogy Isten kilépett szombat napjának a korlátai közül, csak ízelítő volt az új munkájából; az igazi és nagyszerű munka még hátra volt. Amikor az Úr Jézus megkezdte a munkáját, már Maga mögött hagyta a Törvény Korának „bilincseit”, és áttörte annak a kornak a szabályait és elveit. Nyoma sem volt Benne semmi olyasminek, ami a törvényhez kötődött; teljesen elvetette azt, többé nem tartotta be, és többé nem követelte meg az emberiségtől sem, hogy betartsa. Itt tehát azt látod, hogy az Úr Jézus szombaton átment a gabonaföldeken, és hogy az Úr nem pihent; odakint volt, munkálkodott és nem pihent. Ez a cselekedete sokként érte az emberek elképzeléseit és azt közvetítette számukra, hogy Ő már nem a törvény szerint él és elhagyta a szombat korlátait, valamint új képben, új munkamódszerrel jelent meg az emberiség előtt és körében. Ez a cselekedete azt mondta az embereknek, hogy új munkát hozott Magával, olyan munkát, amely azzal kezdődött, hogy kilépett a törvény alól, és elhagyta a szombatot. Amikor Isten az új munkáját végezte, már nem ragaszkodott a múlthoz és nem foglalkoztatták többé a Törvény Korának előírásai. Az előző korban végzett munkája sem volt Rá hatással, helyette szombaton is ugyanúgy dolgozott, mint minden más napon, és amikor tanítványai megéheztek szombaton, szedhettek kalászt, hogy megegyék. Ez mind teljesen normális volt Isten szemében. Isten számára megengedhető, hogy új kezdete legyen sok új munkának, amit végezni akar, és az új szavaknak, melyeket el akar mondani. Amikor valami újba kezd, nem említi a korábbi munkáját, és nem is folytatja azt. Mivel Istennek megvannak a Maga elvei a munkájában, amikor Ő új munkába akar kezdeni, olyankor az emberiséget be akarja vezetni munkájának egy új szakaszába, a munkája pedig egy magasabb szakaszba lép. Ha az emberek továbbra is a régi mondások vagy előírások szerint cselekszenek, vagy továbbra is ragaszkodnak hozzájuk, Ő nem fog emlékezni rá, és nem fogja azt jóváhagyni. Ez azért van, mert már új munkát hozott, és munkájának új szakaszába lépett. Amikor új munkát kezdeményez, teljesen új arculattal, teljesen új szemszögből és teljesen új módon jelenik meg az emberiség számára, hogy az emberek más aspektusait láthassák az Ő természetének, illetve annak, amit Ő birtokol és ami Ő. Ez az egyik célja az új munkája során. Isten nem ragaszkodik a régi dolgokhoz és nem a kitaposott ösvényen jár; amikor munkálkodik és beszél, nem olyan korlátozó jellegű, mint ahogy az emberek elképzelik. Istenben minden szabad és felszabadult, és nincsenek tilalmak, nincsenek korlátok – amit Ő hoz az emberiségnek, az a szabadság és a felszabadulás. Ő egy élő Isten, olyan Isten, aki igazán, valóban létezik. Nem egy bábu vagy agyagfigura, és teljesen különbözik a bálványoktól, amelyeket az emberek ereklyeként őriznek és imádnak. Ő élő és eleven, és amit az Ő szavai és munkája az emberiségnek hoz, az mind élet és fény, mind szabadság és felszabadulás, mert Ő az igazság, az élet és az út birtokosa – Őt semmi sem korlátozza egyik munkájában sem. Nem számít, mit mondanak az emberek, és nem számít, hogyan látják vagy értékelik az új munkáját, Ő szemrebbenés nélkül végzi azt. Nem fog aggódni senki elképzelései vagy ujjal mutogatása miatt, ami a munkáját és szavait illeti, vagy akár az új munkájával szembeni erős ellenkezésük és ellenállásuk miatt sem. Az egész teremtésből senki sem használhatja az emberi értelmet vagy az emberi képzeletet, tudást vagy erkölcsöt arra, hogy mérlegelje vagy meghatározza azt, amit Isten tesz, illetve hogy lejárassa, megzavarja vagy szabotálja az Ő munkáját. Nincs tiltás az Ő munkájában és abban, amit csinál; nem korlátozza semmilyen ember, esemény vagy dolog, és nem zavarja meg semmilyen ellenséges erő. Ami az új munkáját illeti, Ő egy örökké győzedelmes Király, és az összes ellenséges erőt, valamint az emberiség minden eretnekségét és tévedését lábbal tiporja. Nem számít, hogy munkájának melyik új szakaszát végzi, az biztosan fejlődni és terjeszkedni fog az emberiség körében, és biztosan akadálytalanul fog végbemenni az egész világegyetemben, amíg nagy műve be nem fejeződik. Ez Isten mindenhatósága és bölcsessége, hatalma és ereje. Így az Úr Jézus nyíltan kimehetett és munkálkodhatott szombaton, mert a szívében nem voltak szabályok, nem volt olyan tudás vagy doktrína, amely az emberiségtől származott volna. Ami ott volt Őbenne, az Isten új munkája és Isten útja volt. Az Ő munkája volt az út az emberiség szabaddá tételéhez, az emberek felszabadításához, hogy a fényben létezhessenek, és élhessenek. Eközben azok, akik bálványokat vagy hamis isteneket imádnak, nap mint nap a Sátán béklyójában élnek, mindenféle szabályokkal és tabukkal korlátozva – ma az egyik dolog tilos, holnap a másik –, nincs szabadság az életükben. Olyanok, mint a megbilincselt foglyok, akik úgy élik az életüket, hogy nincs benne említésre méltó öröm. Mit képvisel a „tiltás”? Kényszereket, kötelékeket és gonoszságot jelent. Amint valaki egy bálványt imád, hamis istent, gonosz szellemet imád. A tiltás akkor jön, amikor ilyen tevékenységekbe bonyolódnak. Nem ehetsz ezt vagy azt, ma nem mehetsz sehova, holnap nem főzhetsz, másnap nem költözhetsz új házba, bizonyos napokat kell kiválasztani az esküvőkhöz és temetésekhez, sőt még a gyermekszüléshez is. Minek nevezik ezt? Ezt nevezik tiltásnak; ez az emberiség rabsága, a Sátán és a gonosz szellemek bilincse, akik irányítják az embereket, és korlátozzák szívüket és testüket. Léteznek ezek a tiltások Istennél? Amikor Isten szentségéről beszélünk, először erre kell gondolnod: Istennél nincsenek tiltások. Istennek vannak elvei az Ő szavaiban és munkájában, de tiltások nincsenek, mert Isten Maga az igazság, az út és az élet.
Most pedig nézzük meg a következő passzust a szentírásból: „De mondom nektek, nagyobb van itt a templomnál! Ha pedig értenétek, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok, nem áldozatot«, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. Mert az Emberfia ura a szombatnak” (Máté 12:6-8). Mire utal itt a „templom” szó? Egyszerűen fogalmazva, egy csodálatos, magas épületre utal, és a Törvény Korában a templom Isten imádásának helye volt a papok számára. Amikor az Úr Jézus azt mondta, hogy „nagyobb van itt a templomnál”, vajon kire utalt? Nyilvánvaló, hogy a megtestesült Úr Jézusra, hiszen csak Ő volt nagyobb a templomnál. Mit mondtak ezek a szavak az embereknek? Azt mondták nekik, hogy jöjjenek ki a templomból – Isten már elhagyta a templomot, és többé nem ott munkálkodik, ezért az embereknek a templomon kívül kell keresniük Isten lábnyomát és követniük lépteit az Ő új munkájában. Amikor az Úr Jézus ezt mondta, szavai mögött az az előfeltevés állt, hogy a törvény szerint az emberek a templomot valami nagyobb dolognak tekintették, mint Magát Istent. Vagyis az emberek inkább a templomot imádták, nem Istent, ezért az Úr Jézus figyelmeztette őket, hogy ne bálványokat imádjanak, hanem Istent imádják, mert Ő a legfőbb. Így szólt: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Nyilvánvaló, hogy az Úr Jézus szemében a törvény szerint élő emberek többsége már nem imádta Jahvét, hanem csupán az áldozathozatal mozdulatait végezte, az Úr Jézus pedig megállapította, hogy ez bálványimádásnak minősül. Ezek a bálványimádók úgy tekintettek a templomra, mint valami Istennél nagyobb és magasabb rendű dologra. A szívükben csak a templom volt, nem Isten, és ha elveszítenék a templomot, akkor elveszítenék lakóhelyüket is. A templom nélkül nem volt hol imádkozniuk és nem tudták bemutatni áldozataikat. Az úgynevezett „lakóhelyük” az a hely, ahol Jahve Isten imádásának hamis látszatát keltették, hogy a templomban maradhassanak és intézhessék saját ügyeiket. Az úgynevezett „áldozathozataluk” csak annyi volt, hogy saját szégyenletes, személyes ügyeiket intézték a templomi szolgálat álcája alatt. Ez volt az oka annak, hogy az akkori emberek a templomot nagyobbnak tartották Istennél. Az Úr Jézus ezeket a szavakat figyelmeztetésként mondta az embereknek, mert a templomot csak fedezékként, az áldozatokat pedig álcaként használták arra, hogy becsapják az embereket és becsapják Istent. Ha ezeket a szavakat a jelenre alkalmazod, akkor is ugyanúgy érvényesek és ugyanúgy helytállóak. Bár a mai emberek Isten más munkáját tapasztalták meg, mint a Törvény Korában élt emberek, a természetlényegük ugyanaz. A mai munka tekintetében az emberek még mindig ugyanolyan jellegű dolgokat tesznek, mint amilyenekre a „templom nagyobb Istennél” szavak utalnak. Például az emberek a kötelességük teljesítését a munkájuknak tekintik; az Isten melletti tanúságtételt és a nagy vörös sárkány elleni harcot az emberi jogok, a demokrácia és a szabadság védelmére irányuló politikai mozgalmaknak tekintik; azon kötelességükből, hogy képességeiket kamatoztassák, karriert csinálnak, ugyanakkor az istenfélelmet és a gonosz kerülését nem tekintik másnak, mint egy vallási doktrínának, amelyet be kell tartani; és így tovább. Vajon ez a viselkedés lényegében nem ugyanaz, mint hogy „a templom nagyobb, mint Isten”? A különbség az, hogy kétezer évvel ezelőtt az emberek személyes ügyeiket a fizikai templomban intézték, ma viszont az emberek a személyes ügyeiket megfoghatatlan templomokban intézik. Azok az emberek, akik a szabályokat becsülik, nagyobbnak látják a szabályokat Istennél, azok, akik a státuszt szeretik, a státuszt nagyobbnak látják Istennél, azok, akik a karrierjüket szeretik, a karriert nagyobbnak látják Istennél, és így tovább – mindezek kifejeződései azt mondatják Velem, hogy „Az emberek szavaikkal Istent dicsőítik a legnagyobbként, ám a szemükben minden nagyobb Istennél.” Ennek az az oka, hogy amint az emberek az Istent követő útjuk során lehetőséget találnak arra, hogy megmutassák saját tehetségüket, vagy hogy saját vállalkozásukat vagy karrierjüket építsék, eltávolodnak Istentől, és belevetik magukat szeretett karrierjükbe. Ami pedig az Ő akaratát illeti, vagy azt, amit Isten rájuk bízott, már rég elvetették. Mi a különbség ezen emberek állapota és azoké között, akik kétezer évvel ezelőtt a templomban saját ügyeiket intézték?
(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)