Isten az élet forrása minden dolog számára (IV)

Ma egy különleges témáról beszélgetünk. Minden egyes hívő számára mindössze két fő dolog van, amit meg kell tudnia, meg kell tapasztalnia és meg kell értenie. Mi ez a két dolog? Az első az embernek az életbe való egyéni belépése, a második pedig Isten megismerésére vonatkozik. Ami a nemrég megvitatott témát illeti Isten megismeréséről, gondoljátok, hogy ez elérhető? Joggal mondhatjuk, hogy a legtöbb ember számára ez valóban elérhetetlen. Lehet, hogy szavaim nem győztek meg titeket, de miért mondom ezt? Azért mondom, mert amikor hallgattátok, amit korábban mondtam, függetlenül attól, hogy hogyan mondtam, vagy milyen szavakkal, tudtátok, hogy miről szólnak e szavak, mind szó szerint, mind elméletileg. Azonban mindannyiótok számára nagyon komoly probléma volt, hogy nem értettétek, miért mondtam ilyen dolgokat, vagy miért beszéltem ilyen témákról. Ez a dolog lényege. Így, bár az, hogy hallottátok ezeket a dolgokat, egy kicsit hozzátett a megértésetekhez Istenről és az Ő tetteiről, illetve gazdagította azt, még mindig úgy érzitek, hogy Isten megismerése fáradságos erőfeszítéssel jár. Azaz, miután meghallgattátok, amit mondok, a legtöbben nem értitek, hogy miért mondtam, vagy hogy ez milyen kapcsolatban van Isten megismerésével. Az ok, amiért nem tudjátok megérteni, hogy milyen kapcsolatban van ez Isten megismerésével, az az, hogy az élettapasztalatotok túl felszínes. Ha az emberek tudása és tapasztalata Isten szavairól nagyon sekélyes szinten marad, akkor a Róla való tudásuk nagy része homályos és elvont lesz; az egész általános, elvi és elméleti lesz. Elméletben logikusnak és észszerűnek tűnhet vagy hangozhat, de az Istenről való tudás, amely a legtöbb ember szájából elhangzik, valójában üres. És miért mondom, hogy üres? Azért, mert valójában nem vagy tisztában annak igazságával és pontosságával, amit te magad mondasz Isten megismeréséről. Ily módon, bár a legtöbb ember sok információt és témát hallott már Isten megismeréséről, az Istenről való tudásuk még nem lépett túl az elméleten és a homályos, elvont doktrínán. Akkor hogyan lehet megoldani ezt a problémát? Gondoltatok már erre? Ha valaki nem törekszik az igazságra, akkor birtokában lehet a valóságnak? Ha valaki nem törekszik az igazságra, akkor kétségtelenül nélkülözi a valóságot, ezért biztosan nem rendelkezik Isten szavainak ismeretével vagy megtapasztalásával. Vajon megismerhetik Istent azok, akik nem értik Isten szavait? Egyáltalán nem; a kettő összefügg. Ezért a legtöbb ember azt mondja: „Miért olyan nehéz megismerni Istent? Amikor a magam megismeréséről beszélek, órákig tudok beszélni, de amikor Isten megismeréséről van szó, nem találok szavakat. Még ha tudok is valamit mondani a témáról, a szavaim erőltetettnek és unalmasnak hangzanak. Még az is kínosan hangzik, amikor hallom magam, ahogy kimondom őket.” Ez a forrás. Ha úgy érzed, hogy túl nehéz megismerni Istent, hogy az Ő megismerése sok erőfeszítést igényel, vagy hogy nincs téma, amit fel tudnál hozni, és nem jut eszedbe semmi valós dolog, amiről beszélhetnél és amit másoknak és magadnak adhatnál, akkor ez azt bizonyítja, hogy nem vagy olyan ember, aki megtapasztalta Isten szavait. Mik Isten szavai? Az Ő szavai nem annak a kifejeződése, amije Neki van és ami Ő? Ha nem tapasztaltad meg Isten szavait, akkor lehetne bármilyen tudásod arról, hogy mije van és mi Ő? Biztosan nem. Ezek a dolgok mind összefüggnek egymással. Ha nincs tapasztalatod Isten szavairól, akkor nem tudod felfogni Isten akaratát, és nem tudod, mi az Ő beállítottsága, mit szeret, mit utál, milyen követelményei vannak az emberekkel szemben, milyen magatartást tanúsít azokkal szemben, akik jók, és milyen magatartást tanúsít azokkal szemben, akik rosszak; mindez bizonyára kétértelmű és homályos számodra. Ha ilyen homály közepette hiszel Istenben, akkor amikor azt állítod, hogy azok közé tartozol, akik az igazságot keresik és Istent követik, akkor vajon reálisak ezek az állítások? Nem azok! Folytassuk tehát a beszélgetést Isten megismeréséről.

Mindannyian kíváncsian várjátok a mai közösségünk témáját, igaz? Ez a téma kapcsolódik a „Isten az élet forrása minden dolog számára” tárgyhoz is, amelyről nemrégiben beszéltünk. Sokat beszéltünk arról, hogy „Isten az élet forrása minden dolog számára”, különböző eszközöket és nézőpontokat használva arra, hogy tájékoztassuk az embereket arról, hogy Isten miként uralkodik minden felett, milyen eszközökkel teszi ezt, és milyen elvek szerint irányít minden dolgot, hogy azok létezhessenek ezen az Isten által teremtett bolygón. Sokat beszéltünk arról is, hogy Isten hogyan látja el az emberiséget: milyen eszközökkel gondoskodik róla, milyen életkörülményeket biztosít az embereknek, és milyen eszközökkel és milyen kiindulópontokból biztosít stabil életkörülményeket az ember számára. Bár nem beszéltem közvetlenül arról a kapcsolatról, ami az Isten minden dolgok feletti uralma és igazgatása, valamint az Ő irányítása között áll fenn, közvetve beszéltem arról, hogy miért így igazgatja a dolgokat, illetve arról, hogy miért ilyen módon látja el és táplálja az emberiséget. Mindez az Ő irányításához kapcsolódik. A tartalom, amelyről beszéltünk, nagyon átfogó: a makrokörnyezettől kezdve a sokkal kisebb dolgokig, például az emberek alapvető szükségletei és étrendje; attól kezdve, hogy Isten hogyan uralkodik minden dolog felett, és hogy ezáltal azok rendben működnek, a helyes és megfelelő életkörülményekig, amelyeket minden rassz tagjai számára teremtett; és így tovább. Ez a bőséges tartalom mind arra vonatkozik, hogy az emberek miként élnek a testben – vagyis mind az anyagi világ olyan dolgaira vonatkozik, amelyek szabad szemmel láthatóak, és amelyeket az emberek érezhetnek, például a hegyek, folyók, óceánok, síkságok és így tovább. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket lehet látni és meg lehet érinteni. Amikor a levegőről és a hőmérsékletről beszélek, a lélegzésetek által közvetlenül érezhetitek a levegő létezését, a testetekkel pedig érzékelhetitek, hogy magas vagy alacsony-e a hőmérséklet. A fákat, a füvet, az erdőkben élő madarakat és állatokat, a levegőben repülő és a földön járó lényeket, valamint az odúkból előbújó különféle kis állatokat az emberek saját szemükkel láthatják és saját fülükkel hallhatják. Bár mindezen dolgok meglehetősen nagy területet érintenek, az összes dolog közül, amit Isten teremtett, ezek csak az anyagi világot képviselik. Az anyagi dolgok azok, amiket az emberek láthatnak és érezhetnek, vagyis amikor megérinted őket, akkor érzékeled őket, és amikor a szemed látja őket, akkor az agyad mutat neked egy képet, egy ábrát. Ezek olyan dolgok, amelyek valóságosak és aktuálisak; számodra nem elvontak, hanem van formájuk. Lehetnek szögletesek vagy kerekek, magasak vagy alacsonyak, és minden egyes tárgy más benyomást kelt benned. Mindezen dolgok a teremtésnek az anyagi aspektusát képviselik. És így, Isten számára mit foglal magában a „minden dolgok” szófordulat az „Isten uralma minden dolgok felett” kifejezésben? Nem egyszerűen azokat a dolgokat foglalja magában, amelyeket az emberek láthatnak és megérinthetnek; magában foglalja mindazt is, ami láthatatlan és tapinthatatlan. Ez az egyik igazi jelentése annak, hogy Isten minden dolgok felett uralkodik. Még ha ezek a dolgok az emberek számára láthatatlanok és tapinthatatlanok is, Isten számára – amíg az Ő szemei által megfigyelhetők, és az Ő szuverenitásának hatókörén belül vannak – ténylegesen léteznek. Annak ellenére, hogy elvontak és elképzelhetetlenek, ráadásul az emberek számára láthatatlanok és tapinthatatlanok, Isten számára ténylegesen és valóságosan léteznek. Ez egy másik világ mindazon dolgok között, amelyek felett Isten uralkodik, illetve egy másik része mindazon dolgok körének, amelyek felett Ő uralkodik. Ez a mai közlésünk témája: hogyan uralja és igazgatja Isten a szellemi világot. Mivel ez a téma arról szól, hogy Isten hogyan ural és irányít mindent, az anyagi világon kívüli világhoz – a szellemi világhoz – kapcsolódik, ezért feltétlenül fontos, hogy megértsük. Az emberek csak azután érthetik meg igazán az „Isten az élet forrása minden dolog számára” szavak valódi jelentését, miután kommunikáltak erről a tartalomról és megértették azt. Ezért fogjuk ezt a témát megvitatni; az a célja, hogy kiegészítse a „Isten uralkodik minden dolgok felett, és Isten irányít minden dolgot” témakört. Amikor ezt a témát halljátok, talán furcsának vagy kifürkészhetetlennek tűnhet számotokra, de nem számít, mit éreztek, mivel a szellemi világ az Isten által irányított dolgok egyik része, és némi megértést kell nyernetek erről a témáról. Ha ez megtörténik, akkor mélyebben fogjátok értékelni, érteni és ismerni azt a mondatot, hogy „Isten az élet forrása minden dolog számára”.

Hogyan uralja és igazgatja Isten a szellemi világot

Az anyagi világban, amikor az emberek nem értenek bizonyos dolgokat vagy jelenségeket, kereshetnek megfelelő információkat, vagy használhatnak különféle csatornákat, hogy kiderítsék a dolgok eredetét és hátterét. De amikor arról a másik világról van szó, amelyről ma beszélünk – a szellemi világról, amely az anyagi világon túl létezik –, az embereknek egyáltalán nincsenek eszközeik vagy csatornáik, amelyeken keresztül bármit is megtudhatnának róla. Miért mondom ezt? Azért mondom, mert az emberiség világában az anyagi világ minden része elválaszthatatlan az ember fizikai létezésétől, és mivel az emberek úgy érzik, hogy az anyagi világ minden része elválaszthatatlan a fizikai létüktől és a fizikai életüktől, a legtöbb ember csak a szeme előtt lévő, számára látható anyagi dolgokat veszi észre, illetve látja meg. Amikor azonban a szellemi világról van szó – vagyis mindarról, ami abból a másik világból való –, joggal mondhatjuk, hogy a legtöbb ember nem hisz benne. Mivel az emberek nem látják, és úgy gondolják, hogy nincs szükség arra, hogy megértsék vagy bármit is tudjanak róla, nem beszélve arról, hogy a szellemi világ teljesen más világ, mint az anyagi világ, és Isten szemszögéből nézve nyitott – bár az emberek számára titkos és zárt –, ezért az emberek nagyon nehezen találják meg az utat e világ különböző aspektusainak megértéséhez. A szellemi világ különböző aspektusai, amelyekről beszélni fogok, csak Isten igazgatására és szuverenitására vonatkoznak; nem fedek fel semmilyen rejtélyt, és nem árulok el nektek semmilyen titkot, amit meg akartok tudni. Mivel ez Isten szuverenitását, Isten igazgatását és Isten gondviselését érinti, csak arról a részről fogok beszélni, amelyről szükséges tudnotok.

Először is, hadd tegyek fel nektek egy kérdést: a ti elmétekben mi a spirituális világ? Nagyjából az anyagi világon kívüli világ, amely az emberek számára láthatatlan és megfoghatatlan. A képzeletetekben azonban milyen világnak kellene lennie a szellemi világnak? Talán mivel nem látjátok, képtelenek vagytok elgondolkodni rajta. Amikor azonban hallotok néhány legendát, akkor még mindig gondoltok rá, és nem nem megy ki a fejetekből. Miért mondom ezt? Van valami, ami sok emberrel megtörténik fiatalkorában: amikor valaki egy ijesztő történetet mesél nekik – szellemekről vagy lelkekről –, halálra rémülnek. Pontosan miért is félnek? Azért, mert elképzelik ezeket a dolgokat; bár nem látják őket, mégis úgy érzik, hogy ott vannak a szobájukban, valami rejtett vagy sötét sarokban, és annyira megijednek, hogy nem mernek elaludni. Különösen éjszaka félnek egyedül lenni a szobájukban, vagy egyedül kimenni az udvarra. Ez a képzeletetekben élő spirituális világ, egy olyan világ, amelyet az emberek ijesztőnek tartanak. Tény, hogy mindenki elképzeli ezt valamilyen mértékben, és mindenki érzi egy kicsit.

Először beszéljünk a szellemi világról! Mi az? Hadd adjak egy rövid és egyszerű magyarázatot: a szellemi világ egy fontos hely, amely különbözik az anyagi világtól. Miért mondom, hogy fontos? Ezt részletesen meg fogjuk beszélni. A szellemi világ létezése elválaszthatatlanul kapcsolódik az emberiség anyagi világához. Fontos szerepet játszik az emberi élet és halál körforgásában Isten minden dolgok feletti uralmában; ez a szerepe, és ez az egyik oka annak, hogy a létezése fontos. Mivel ez egy olyan hely, amely az öt érzékszerv számára nem érzékelhető, senki sem tudja pontosan megítélni, hogy létezik-e a szellemi világ vagy sem. Különféle dinamikái szorosan kapcsolódnak az emberi létezéshez, aminek következtében az emberiség életrendjét is nagymértékben befolyásolja a szellemi világ. Vajon ez magában foglalja Isten szuverenitását, vagy sem? Magában foglalja. Amikor ezt mondom, megértitek, hogy miért beszélek erről a témáról: azért, mert ez Isten szuverenitását, valamint az Ő igazgatását érinti. Egy olyan világban, mint ez – amely az emberek számára láthatatlan –, minden mennyei rendelete, rendelkezése és igazgatási rendszere messze az anyagi világ bármely nemzetének törvényei és rendszerei felett áll, és egyetlen e világban élő lény sem merné ezeket megszegni vagy megsérteni. Vajon van ennek köze Isten szuverenitásához és igazgatásához? A szellemi világban vannak világos adminisztratív rendelkezések, világos mennyei rendeletek és világos törvények. A különböző szinteken és különféle területeken a kísérők szigorúan betartják kötelességeiket, betartják a szabályokat és előírásokat, mert tudják, hogy mi a következménye egy mennyei rendelet megszegésének; tisztában vannak azzal, hogy Isten hogyan bünteti a rosszat és hogyan jutalmazza a jót, továbbá hogyan igazgat és uralkodik minden dolog felett. Sőt, világosan látják, Isten hogyan hajtja végre mennyei rendeleteit és törvényeit. Különböznek ezek az emberiség által lakott anyagi világtól? Valóban óriási mértékben különböznek. A szellemi világ egy olyan világ, amely teljesen különbözik az anyagi világtól. Mivel vannak mennyei rendeletek és törvények, ez érinti Isten szuverenitását, igazgatását, sőt, az Ő beállítottságát is, valamint azt, amije van és ami Ő. Miután ezt hallottátok, nem érzitek, hogy rendkívül nagy szükség van arra, hogy erről a témáról beszéljek? Nem szeretnétek megismerni a benne rejlő titkokat? (De, szeretnénk.) Ilyen a szellemi világ fogalma. Bár együtt létezik az anyagi világgal, és egyben Isten igazgatása és szuverenitása alá tartozik, Isten igazgatása és szuverenitása e világban sokkal szigorúbb, mint az anyagi világban. Amikor a részletekről van szó, azzal kellene kezdenünk, hogy a szellemi világ miként felelős élet és halál körforgásának munkájáért az emberiség vonatkozásában, hiszen a szellemi világ lényei által végzett munkának ez egy igen fontos része.

Az emberiségen belül minden embert három típusba sorolok. Az első a hitetlenek, akiknek nincs vallásos meggyőződésük. Őket hívják hitetleneknek. A hitetlenek túlnyomó többsége csak a pénzben hisz; csak a saját érdekeit tartja szem előtt, materialista, és csak az anyagi világban hisz – nem hisz az élet és a halál körforgásában, sem abban, amit az istenségekről és a szellemekről mondanak. Én ezeket az embereket hitetlenekként kategorizálom, és ők az első típusba tartoznak. A második típusba a hitetleneken túl a különféle hívő emberek tartoznak. Az emberiségen belül ezeket a hívő embereket több nagy csoportra osztom: az első a zsidók, a második a katolikusok, a harmadik a keresztények, a negyedik a muszlimok, az ötödik pedig a buddhisták; ötféle van. Ezek a hittel rendelkező emberek különböző fajtái. A harmadik típusba azok tartoznak, akik hisznek Istenben, és ebbe ti is beletartoztok. Ilyen hívők azok, akik ma Istent követik. Ezek az emberek kétféleképpen oszthatók fel: Isten választott népe és a szolgálattevők. Ezeket a fő típusokat egyértelműen megkülönböztettük egymástól. Így most már képesek vagytok világosan megkülönböztetni az elmétekben az emberek típusait és rangsorát, ugye? Az első típus a hitetlenekből áll, s már elmondtam, hogy ők mik. Azok, akik az Égben lévő Öregemberben hisznek, hitetlennek számítanak? Sok hitetlen csak az Égben lévő Öregemberben hisz; úgy gondolják, hogy a szelet, az esőt, a mennydörgést és így tovább mind ez a lény irányítja, akire a vetéskor és az aratáskor hagyatkoznak – amikor azonban az Istenben való hitet említik, nem hajlandók hinni Benne. Lehet ezt hitnek nevezni? Az ilyen emberek a hitetlenek közé tartoznak. Ugye értitek ezt? Ne tévesszétek össze ezeket a kategóriákat. A második típusba tartoznak a hívő emberek, a harmadikba pedig azok, akik jelenleg követik Istent. Miért osztottam fel tehát minden embert ezekre a típusokra? (Mert a különböző típusú embereknek különböző kimenetelük és rendeltetési helyük van.) Ez az egyik aspektus. Amikor ezek a különböző rasszok és embertípusok visszatérnek a szellemi világba, mindegyiküknek más-más helyre kell majd mennie, és az élet és halál körforgásának különböző törvényei vonatkoznak rájuk, ezért soroltam be az embereket ezekbe az alábbi főbb típusokba.

a. A hitetlenek életének és halálának körforgása

Kezdjük a hitetlenek életének és halálának körforgásával. Halála után az embert elviszi egy szellemi világból érkező kísérő. Pontosan mit visznek el egy emberből? Nem a testét, hanem a lelkét. Amikor az ember lelkét elviszik, egy olyan helyre érkezik, amely a szellemi világ képviselete, amely kifejezetten az éppen meghalt emberek lelkét fogadja. Ez az első hely, ahová a halála után mindenki kerül, és ez furcsa a lélek számára. Amikor elviszik őket erre a helyre, egy tisztviselő elvégzi az első ellenőrzéseket, megerősíti a nevüket, címüket, korukat és minden tapasztalatukat. Minden, amit életük során tettek, fel van jegyezve egy könyvbe, és ellenőrzik ezek pontosságát. Miután mindezt ellenőrizték, az illető egész életében tanúsított viselkedése és tettei alapján meghatározzák, hogy büntetést kap-e, vagy továbbra is emberként reinkarnálódik, ami az első szakasz. Félelmetes ez az első szakasz? Nem túl félelmetes, mert az egyetlen dolog, ami történt, az az, hogy az illető egy sötét és ismeretlen helyre került.

A második szakaszban, ha ez a személy sok rossz dolgot tett egész életében, és sok gonosz cselekedetet követett el, akkor egy büntető helyre kerül, ahol büntetés vár rá. Ez az az a hely, amelyet kifejezetten az emberek megbüntetésére használnak. Az, hogy milyen büntetést kapnak, attól függ, hogy milyen bűnöket követtek el, valamint attól, hogy mennyi gonosz dolgot tettek haláluk előtt – ez az első helyzet, amelyre ebben a második szakaszban sor kerül. A rossz dolgok és a gonoszság miatt, amit haláluk előtt elkövettek, amikor a büntetésük után reinkarnálódnak – amikor újra leszületnek az anyagi világba – egyes emberek továbbra is emberek maradnak, míg mások állattá válnak. Ez azt jelenti, hogy miután az ember visszatér a szellemi világba, büntetést kap az általa elkövetett gonoszság miatt; sőt, a gonosz dolgok miatt, amelyeket elkövetett, a következő reinkarnációjában valószínűleg nem emberként, hanem állatként tér vissza. Lehetnek például tehenek, lovak, sertések és kutyák. Egyesek madárként, kacsaként vagy libaként születhetnek újjá... Miután állatként reinkarnálódtak, majd újra meghalnak, visszatérnek a szellemi világba. Ott, ahogy korábban, a haláluk előtti viselkedésük alapján a szellemi világ dönti el, hogy emberként reinkarnálódnak-e vagy sem. A legtöbb ember túl sok gonoszságot követ el, és bűneik túl súlyosak, ezért hét-tizenkét alkalommal kell állatként inkarnálódniuk. Hét-tizenkét alkalommal – nem ijesztő ez? (Ijesztő.) Mi ijeszt meg titeket? Egy ember állattá változása – ez félelmetes. És egy ember számára mi a legfájdalmasabb abban, hogy állattá válik? Nincs nyelvük, csak egyszerű gondolataik vannak, csak azokat a dolgokat képesek megtenni, amelyeket az állatok, továbbá azt az ételt eszik, amit az állatok, az állatok egyszerű gondolkodásmódjával és testbeszédével rendelkeznek, nem tudnak egyenesen járni, nem tudnak kommunikálni az emberekkel, valamint az a tény, hogy az emberek viselkedése és tevékenységei közül egyik sem mutat semmilyen kapcsolatot az állatokkal. Vagyis mindenekelőtt az, hogy az állati lét az összes élőlény közül a legalacsonyabb rendűvé tesz, és sokkal több szenvedéssel jár, mint embernek lenni. Ez az egyik aspektusa annak, hogy a szellemi világ megbünteti azokat, akik sok rosszat tettek és nagy bűnöket követtek el. Ami a büntetésük súlyosságát illeti, az attól függően dől el, hogy milyen állat lesz belőlük. Például jobb disznónak lenni, mint kutyának? Jobban vagy rosszabbul él egy disznó, mint egy kutya? Rosszabbul, ugye? Ha az emberek tehénné vagy lóvá válnak, jobban vagy rosszabbul élnek, mint disznóként? (Jobban.) Vajon jobban érezné magát az ember, ha macskaként születne újjá? Ugyanúgy állat lenne, és macskának lenni sokkal könnyebb lenne, mint tehénnek vagy lónak, mert a macskák legtöbbször szunyókálva lustálkodhatnak. A tehénné vagy lóvá válás fáradságosabb. Ezért ha valaki tehénként vagy lóként reinkarnálódik, keményen kell dolgoznia – ami hasonlatos egy kemény büntetéshez. Kutyává válni egy kicsit jobb lenne, mint tehénné vagy lóvá válni, mert a kutya szorosabb kapcsolatban van a gazdájával. Egyes kutyák, miután éveken át házi kedvencek, képesek sok mindent megérteni abból, amit a gazdájuk mond. Néha a kutya képes alkalmazkodni a gazdája hangulatához és igényeihez, és a gazda jobban bánik vele, a kutya jókat eszik és iszik, s ha fájdalmai vannak, jobban gondoskodnak róla. Vajon nem él a kutya boldog életet? Tehát kutyának lenni jobb, mint tehénnek vagy lónak. Ebben az esetben az ember büntetésének súlyossága határozza meg, hogy hányszor reinkarnálódik az ember állatként, és azt is, hogy milyen fajként.

Mivel annyi bűnt követtek el, amíg éltek, egyesek büntetése az, hogy hét-tizenkét életen át állatként reinkarnálódnak. Miután elégszer megbűnhődtek, a szellemi világba visszatérve máshová kerülnek – olyan helyre, ahol a különféle lelkeket már megbüntették, és amelyek arra készülnek, hogy emberként szülessenek újjá. Ezen a helyen minden lelket típus szerint soroltak be aszerint, hogy milyen családba fog születni, milyen szerepet fog játszani, miután reinkarnálódott, és így tovább. Például néhány ember énekes lesz, amikor erre a világra jön, és így az énekesek közé kerül; néhányan üzletemberek lesznek, amikor erre a világra jönnek, és így az üzletemberek közé kerülnek; és ha valaki tudományos kutató lesz, miután emberré vált, akkor a tudományos kutatók közé kerül. Miután besorolták őket, mindegyiküket más-más időpontban és dátummal küldik el, ahogyan manapság az emberek e-maileket küldenek. Ezzel lezárul élet és halál egy ciklusa. Attól a naptól kezdve, hogy az ember megérkezik a szellemi világba, egészen a büntetése végéig, vagy addig, amíg sokszor reinkarnálódik állatként, és felkészül arra, hogy emberként reinkarnálódjon, ez a folyamat teljes.

Ami pedig azokat illeti, akiknek a büntetése véget ért, és nem reinkarnálódnak állatként, őket hamarosan elküldik az anyagi világba, hogy emberként szülessenek újjá? Vagy mennyi időbe telik, mire az emberek közé érkezhetnek? Milyen gyakorisággal történhet ez meg? Ennek vannak időbeli korlátozásai. Minden, ami a szellemi világban történik, pontos időbeli korlátozásoknak és szabályoknak van alávetve – amit, ha számokkal magyarázok, meg fogjátok érteni. Azok számára, akik rövid időn belül reinkarnálódnak, amikor meghalnak, már megtörténtek az előkészületek, hogy emberként szülessenek újjá. A legrövidebb idő, amely alatt ez megtörténhet, három nap. Van, akinek három hónap, van, akinek három év, van, akinek harminc év, van, akinek háromszáz év, és így tovább. Mit lehet tehát mondani ezekről az időbeli szabályokról, és mik a sajátosságaik? Azon alapulnak, hogy az anyagi világ – az ember világa – mit vár el a lélektől, és milyen szerepet kell játszania a léleknek ebben a világban. Amikor az emberek hétköznapi emberként születnek újjá, a legtöbbjük nagyon gyorsan reinkarnálódik, mert az emberi világnak sürgető szüksége van ilyen hétköznapi emberekre – így három nappal később újra kiküldik őket egy olyan családba, amely teljesen különbözik attól, amelyben haláluk előtt éltek. Vannak azonban néhányan, akik különleges szerepet játszanak ebben a világban. A „különleges” azt jelenti, hogy az emberek világában nincs nagy igény ezekre az emberekre; nem sok emberre van szükség egy ilyen szerep betöltéséhez, ezért lehet, hogy háromszáz évbe is beletelik. Más szóval, ez a lélek csak háromszázévente egyszer, vagy akár csak háromezerévente egyszer fog eljönni. Miért van ez így? Azért, mert akár háromszáz, akár háromezer évig nincs szükség ilyen szerepre az emberek világában, valahol a szellemi világban tartják őket. Vegyük például Konfuciuszt: nagy hatással volt a hagyományos kínai kultúrára, és érkezése mélyen befolyásolta az akkori emberek kultúráját, tudását, hagyományait és ideológiáját. Egy ilyen emberre azonban nem minden korban van szükség, ezért a szellemi világban kellett maradnia, ahol háromszáz vagy háromezer évig várakozott, mielőtt újjászületett volna. Mivel az emberi világnak nem volt szüksége egy ilyen emberre, tétlenül kellett várakoznia, mert nagyon kevés ilyen szerep volt, mint az övé, és nagyon kevés tennivalója volt. Ily módon az idő nagy részében valahol a szellemi világban kellett őt tartani, tétlenül, hogy aztán elküldjék, amint az emberi világnak szüksége volt rá. Ilyenek a szellemi világ időbeli szabályai a legtöbb ember reinkarnációjának gyakoriságára vonatkozóan. Akár hétköznapi, akár különleges emberekről van szó, a szellemi világnak megfelelő szabályai és helyes gyakorlatai vannak az újjászületések feldolgozására, és ezeket a szabályokat és gyakorlatokat Isten küldte le, nem pedig a szellemi világ valamely segítője vagy lénye döntötte el vagy irányította. Most már érted ezt, ugye?

Minden lélek esetében a reinkarnáció, az, hogy mi a szerepe ebben az életben, milyen családba születik, és milyen az élete, szorosan összefügg a lélek előző életével. Az emberek világába mindenféle emberek érkeznek, és a szerepük, valamint az általuk elvégzett feladatok is különbözőek. És milyen feladatok ezek? Egyesek azért jöttek, hogy visszafizessék az adósságokat: ha előző életeikben túl sok pénzzel tartoztak másoknak, akkor azért jönnek, hogy ebben az életükben visszafizessék ezeket az adósságokat. Néhányan pedig azért jöttek, hogy adósságokat gyűjtsenek be: túl sok dolgot és túl sok pénzt csaltak ki tőlük előző életeikben; ennek következtében, miután megérkeznek a szellemi világba, az igazságot szolgáltat nekik, és lehetővé teszi számukra, hogy ebben az életükben behajtsák az adósságot. Vannak, akik azért jöttek, hogy kedvességet fizessenek vissza: az előző életükben – vagyis az előző reinkarnációjukban – valaki kedves volt hozzájuk, és mivel megkapták a nagyszerű lehetőséget, hogy ebben az életben reinkarnálódjanak, azért születnek újra, hogy visszafizessék ezt a kedvességet. Mások eközben azért születtek újjá ebbe az életbe, hogy életeket követeljenek. És kinek az életét követelik? Azoknak az embereknek az életét, akik előző életükben megölték őket. Összefoglalva, minden ember jelenlegi élete szoros kapcsolatot hordoz az előző életeivel; ez a kapcsolat megszakíthatatlan. Ez azt jelenti, hogy minden ember jelenlegi életét nagymértékben befolyásolja az előző. Tegyük fel például, hogy halála előtt Csang nagy összegű pénzt csalt ki Litől. Csang ekkor tartozik Linek? Igen, tehát akkor természetes, hogy Li behajtja a tartozását Csangon? Következésképp haláluk után adósság áll fenn közöttük, amelyet rendezni kell. Amikor reinkarnálódnak, és Csang emberré válik, hogyan hajtja be tőle Li az adósságát? Az egyik módszer az, hogy Csang fiaként születik újjá; Csang nagy mennyiségű pénzt keres, amit aztán Li elherdál. Nem számít, mennyi pénzt keres Csang, a fia, Li elherdálja azt. Nem számít, mennyit keres Csang, az sosem elég; és közben a fia valamiért végül mindig elkölti az apja pénzét különféle eszközökkel. Csang értetlenül áll, és azon tűnődik: „Miért hoz ez a fiam mindig ilyen balszerencsét? Miért van az, hogy mások fiai olyan jól neveltek? Miért nincs ambíciója a saját fiamnak, miért olyan haszontalan és képtelen pénzt keresni, és miért mindig nekem kell támogatnom? Mivel nekem kell támogatnom őt, megteszem – de miért van az, hogy akármennyi pénzt is adok neki, mindig többre van szüksége? Miért képtelen tisztességes munkát végezni, és ehelyett mindenféle dolgokat csinál, például lézeng, eszik-iszik, paráználkodik és szerencsejátékozik? Mi a fene folyik itt?” Csang aztán gondolkodik egy darabig: „Lehet, hogy tartozom neki egy előző életembeli adóssággal. Hát akkor majd én kifizetem! Ennek addig nem lesz vége, amíg ki nem fizetem teljes egészében!” Lehet, hogy eljön a nap, amikor Li tényleg visszafizeti az adósságát, és negyvenes-ötvenes éveiben hirtelen észhez tér, és rájön: „Életem egész első felében egyetlen jó dolgot sem tettem! Elherdáltam az összes pénzt, amit apám keresett, úgyhogy el kellene kezdenem jó embernek lenni! Megacélozom magam, olyan ember leszek, aki becsületes és helyesen él, és soha többé nem hozok bánatot apámra!” Miért gondolja ezt? Miért változik hirtelen jobb irányba? Van ennek valami oka? Mi az oka? (Az, hogy Li behajtotta az adósságát; Csang kifizette az adósságát.) Ebben van ok és okozat. A történet réges-régen kezdődött, még a jelenlegi életük előtt; ez a történet a múltbeli életükből került a jelenbe, és egyikük sem hibáztathatja a másikat. Bármit is tanított Csang a fiának, a fia soha nem hallgatott rá, és soha nem végzett tisztességes munkát. Mégis, azon a napon, amikor az adósságot visszafizette, nem volt szükség arra, hogy tanítsa a fiát – természetes módon megértette. Ez egy egyszerű példa. Sok ilyen példa van? (Igen.) Mit mond az embereknek? (Hogy legyenek jók, és ne kövessenek el gonoszságot.) Hogy ne tegyenek rosszat, és hogy a rossz cselekedeteikért megtorlás jár! A legtöbb hitetlen sok gonoszságot követ el, és a rossz cselekedeteik megtorlást vonnak maguk után, igaz? De vajon önkényes ez a megtorlás? Minden tett esetén megvan a háttér és az ok a megtorlás mögött. Azt hiszed, hogy semmi sem fog történni veled, miután kicsaltál valakitől pénzt? Gondolod, hogy miután kicsaltad azt a pénzt, nem kell semmilyen következménnyel szembenézned? Ez lehetetlen lenne; tényleg lesznek következmények! Függetlenül attól, hogy ki az illető, vagy hogy hisz-e Isten létezésében vagy sem, minden egyénnek felelősséget kell vállalnia a saját viselkedéséért, és viselnie kell tettei következményeit. Ami ezt az egyszerű példát illeti – Csangot megbüntetik, Linek pedig visszafizetik a pénzét –, nem igazságos ez? Amikor az emberek ilyen dolgokat tesznek, efféle eredmény következik be. Ez elválaszthatatlan a szellemi világ igazgatásától. Annak ellenére, hogy hitetlenek, az Istenben nem hívők létezése alá van vetve az efféle mennyei rendeleteknek és rendelkezéseknek. Senki sem menekülhet előlük, és senki sem kerülheti el ezt a valóságot.

Azok, akiknek nincs hitük, gyakran azt hiszik, hogy minden, ami az emberek számára látható, létezik, míg minden, ami nem látható, vagy ami nagyon messze van az emberektől, nem létezik. Inkább azt hiszik, hogy nincs „élet és halál körforgása”, és hogy nincs „büntetés”; ily módon lelkiismeret-furdalás nélkül vétkeznek és követnek el gonoszságot. Utána megbűnhődnek, vagy állatként reinkarnálódnak. A hitetlenek közül a legtöbb különféle emberfajta ebbe az ördögi körbe esik. Ez azért van, mert nem tudják, hogy a szellemi világ szigorúan igazgat minden élőlényt. Akár hiszed, akár nem, ez a tény létezik, mert egyetlen személy vagy tárgy sem kerülheti el annak hatókörét, amit Isten az Ő szemével megfigyel, és egyetlen személy vagy tárgy sem kerülheti el az Ő mennyei rendeleteinek és rendelkezéseinek szabályait és korlátait. Így ez az egyszerű példa mindenkinek azt üzeni, hogy függetlenül attól, hogy hiszel-e Istenben vagy sem, elfogadhatatlan a bűn és a gonoszság, és hogy minden cselekedetnek következményei vannak. Ha valakit, aki pénzt csalt ki egy másiktól, megbüntetnek, akkor ez a büntetés igazságos. Az ilyen, általánosan látható viselkedést a szellemi világban büntetik, és az ilyen büntetést Isten rendeletei és mennyei rendelkezései adják. Ezért a mélyen bűnös és gonosz viselkedés – a nemi erőszak és a fosztogatás, a csalás és a megtévesztés, a lopás és a rablás, a gyilkosság és a gyújtogatás és így tovább – még inkább különböző súlyosságú büntetéseket von maga után. Mit tartalmaznak ezek a különböző súlyosságú büntetések? Némelyikük az idő segítségével állapítja meg a súlyossági szintet, míg mások különböző módszertanok segítségével; megint mások pedig úgy, hogy meghatározzák, hová kerül az ember, amikor újjászületik. Vannak például, akiknek mocskos a szájuk. Mit jelent az, hogy „mocskos szájú”? Azt jelenti, hogy gyakran szidalmaz másokat, és rosszindulatú, másokat átkozó nyelvezetet használ. Mit jelent a rosszindulatú beszéd? Azt jelzi, hogy az illetőnek rosszindulatú a szíve. Az ilyen emberek szájából gyakran hangzik el másokat átkozó, csúnya beszéd, és az ilyen rosszindulatú beszéd súlyos következményekkel jár. Miután ezek az emberek meghaltak és megkapták a megfelelő büntetést, némán születhetnek újjá. Vannak, akik még életükben nagyon számítóak; gyakran kihasználnak másokat, a kis cselszövéseik különösen jól megtervezettek, és sok kárt okoznak az embereknek. Amikor újjászületnek, lehet, hogy félkegyelműek vagy szellemi fogyatékos emberek. Egyesek gyakran belelátnak mások magánügyeibe; szemük sok mindent lát, amibe nem lett volna szabad belefolyniuk, és sok mindent megtudnak, amit nem kellene tudniuk. Ennek eredményeként, amikor újjászületnek, vakok lehetnek. Vannak, akik nagyon fürgék, amikor élnek; gyakran harcolnak és sok rosszat tesznek. Emiatt előfordulhat, hogy fogyatékosan, sántán születnek újjá, vagy hiányzik az egyik karjuk; máskülönben púposként vagy púpos háttal reinkarnálódnak, sántítanak, egyik lábuk rövidebb, mint a másik, és így tovább. Ezekben különböző büntetéseket szabtak ki rájuk, aszerint, hogy milyen szintű gonoszságot követtek el, amíg éltek. Mit gondoltok, miért van az, hogy néhány ember kancsal? Sok ilyen ember van? Manapság már nem is kevesen vannak. Vannak, akik azért kancsalok, mert előző életükben túlságosan sokat használták a szemüket, és túl sok rossz dolgot tettek, ezért kancsal szemmel születtek ebbe az életbe, súlyos esetben pedig akár vakon is születhenek. Ez megtorlás! Vannak emberek, akik haláluk előtt jól kijönnek másokkal; sok jót tesznek rokonaikért, barátaikért, kollégáikért vagy a hozzájuk kötődő emberekért. Jótékonykodnak és gondoskodnak másokról, vagy anyagilag segítik őket, és az emberek nagyra tartják őket. Amikor az ilyen emberek visszatérnek a szellemi világba, nem kapnak büntetést. Az, hogy egy hitetlen embert semmilyen módon nem büntetnek meg, azt jelenti, hogy nagyon jó ember volt. Ahelyett, hogy hinnének Isten létezésében, csak az égi öregemberben hisznek. Az ilyen ember csak abban hisz, hogy van fölötte egy szellem, aki minden tettét figyeli – ez minden, amiben ez az ember hisz. Az eredmény az, hogy ez a személy sokkal jobban viselkedik. Az ilyen emberek jószívűek és jótékonyak, és amikor végül visszatérnek a szellemi világba, ott nagyon jól fognak bánni velük, és hamarosan reinkarnálódnak. Amikor újjászületnek, milyen családokba érkeznek majd? Bár az ilyen családok nem lesznek gazdagok, de minden bajtól mentesek lesznek, és tagjaik harmóniában élnek; ott ezek az újjászületett emberek biztonságos, boldog napokat fognak eltölteni, és mindenki vidám lesz, s kellemes életet él. Amikor ezek az emberek elérik a felnőttkort, nagy, kiterjedt családjuk lesz, a gyermekeik tehetségesek és sikeresek lesznek, a családjuk pedig élvezni fogja a jó szerencsét – és ez az kimenetel nagymértékben összefügg ezeknek az embereknek az előző életeivel. Vagyis az, hogy az emberek hová kerülnek haláluk után és újjászületnek-e, hogy férfiak vagy nők lesznek-e, mi lesz a küldetésük, min mennek keresztül életük során, milyen kudarcokat élnek át, milyen áldásokat élveznek, kivel találkoznak, és mi fog történni velük – ezeket a dolgokat senki sem tudja megjósolni, elkerülni vagy elrejteni. Ami azt jelenti, hogy ha az életed egyszer már meg van határozva, bármi történjék is veled – bárhogyan is próbálod elkerülni, és bármilyen eszközzel –, nincs módod arra, hogy megszegd azt az életpályát, amelyet Isten kijelölt számodra a szellemi világban. Mert amikor reinkarnálódsz, életed sorsa már el van döntve. Legyen az jó vagy rossz, mindenkinek szembe kell néznie ezzel, és tovább kell lépnie. Ez egy olyan dolog, amelyet senki sem kerülhet el, aki ebben a világban él, és nincs ennél valóságosabb kérdés. Mindannyian megértettétek mindazt, amit mondtam, ugye?

Miután megértettétek ezeket a dolgokat, láttátok, hogy Isten nagyon szigorú és zord ellenőrzéseket és adminisztrációt alkalmaz a hitetlenek életének és halálának körforgásához? Először is, különböző mennyei rendeleteket, rendelkezéseket és rendszereket hozott létre a szellemi birodalomban, és miután ezeket kihirdette, Isten által meghatározott módon nagyon szigorúan végrehajtják a szellemi világban a különféle hivatalos pozíciókban lévő lények, és senki sem meri megszegni azokat. Ezért az emberiség életének és halálának körforgásában az ember világában, akár állatként, akár emberként reinkarnálódik valaki, mindkettőre vannak törvények. Mivel ezek a törvények Istentől származnak, senki sem meri és senki sem képes megszegni őket. Csak Isten e szuverenitásának köszönhető, hogy az emberek által látott anyagi világ szabályos és rendezett; csak Isten e szuverenitásának köszönhető, hogy az emberek képesek békésen együtt élni a számukra teljesen láthatatlan másik világgal, és képesek harmóniában élni vele – mindez elválaszthatatlan Isten szuverenitásától. Miután az ember fizikai léte meghal, a lélek tovább él, s mi történne, ha nem Isten igazgatása alatt állna? A lélek mindenfelé kóborolna, mindenhová behatolna, és még az emberi világ élőlényeinek is ártana. Ez az ártás nemcsak az emberiségnek, hanem a növényeknek és az állatoknak is ártana – azonban az első ártalom az embereket érné. Ha ez megtörténne – ha egy ilyen lelket nem igazgatnának, valóban ártana az embereknek, és valóban gonosz dolgokat tenne –, akkor ezt a lelket a szellemi világban is megfelelően kezelnék: ha a dolgok súlyosra fordulnának, a lélek hamarosan megszűnne létezni, és elpusztulna. Ha lehetséges, valahol elhelyeznék, majd reinkarnálódna. Vagyis a szellemi világban a különböző lelkek igazgatása rendezett, lépések és szabályok szerint történik. Csak az ilyen igazgatásnak köszönhető, hogy az ember anyagi világa nem fulladt káoszba, hogy az anyagi világ emberei normális mentalitással, normális racionalitással és rendezett testi léttel rendelkeznek. Azok, akik testben élnek, azután lesznek képesek továbbra is gyarapodni és szaporodni a nemzedékek során, miután az emberiségnek ilyen normális lesz az élete.

Mit gondolsz az imént hallott szavakról? Újak számodra? Milyen benyomásokat hagytak bennetek a mai közösségünk témái? Az újszerűségükön kívül érzel még valamit? (Az embereknek jól kell viselkedniük, és láthatjuk, hogy Isten nagyszerű, és tisztelni kellene Őt.) (Miután az imént hallottam Isten beszédét arról, hogy Isten hogyan rendezi el a különféle típusú emberek kimenetelét, egyrészt úgy érzem, hogy az Ő beállítottsága nem enged meg semmilyen sértést, és hogy félnem kellene Őt; másrészt tisztában vagyok azzal, hogy Isten milyen embereket szeret, és milyeneket nem, ezért szeretnék azok közé tartozni, akiket szeret.) Látod, hogy Isten elvszerűen cselekszik ezen a területen? Milyen elvek szerint cselekszik? (Az emberek kimenetelét mindannak megfelelően határozza meg, amit tesznek.) Itt a hitetlenek különféle kimeneteleiről van szó, amelyekről az imént beszéltünk. Amikor a hitetlenekről van szó, Isten cselekedetei mögött az az elv áll, hogy a jókat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti? Vannak kivételek? (Nincsenek.) Látjátok, hogy Isten cselekedetei mögött van egy elv? A hitetlenek valójában nem hisznek Istenben, és nem is engedelmeskednek az Ő vezényléseinek. Ráadásul nincsenek tisztában az Ő szuverenitásával, még kevésbé ismerik Őt el. Sőt, ami még súlyosabb, szentségtörést követnek el Isten ellen, megátkozzák Őt, és ellenségesek azokkal szemben, akik hisznek Istenben. Annak ellenére, hogy ilyen módon viszonyulnak Istenhez, az Ő velük való eljárásmódja mégsem tér el az elveitől; rendezett módon, elveivel és beállítottságával összhangban igazgatja őket. Hogyan viszonyul az ellenségeskedésükhöz? Úgy, mint tudatlansághoz! Ennek eredményeképpen úgy intézte, hogy ezek az emberek – vagyis a hitetlenek túlnyomó többsége – a múltban állatokként reinkarnálódjanak. Isten szemében tehát pontosan mik is a hitetlenek? Mindannyian állatok. Isten ugyanúgy igazgatja az állatokat, mint az embereket, és az ilyen emberekre ugyanazok az elvei vonatkoznak. Még ezeknek az embereknek az irányításában is látható az Ő beállítottsága, ahogyan a mindenek feletti uralma mögött álló törvényei is. És így látjátok Isten szuverenitását azokban az elvekben, amelyek szerint az imént említett hitetleneket igazgatja? Látjátok Isten igazságos természetét? (Igen.) Más szóval, nem számít, hogy az összes dolog közül melyikkel foglalkozik, Isten a saját elvei és beállítottsága szerint cselekszik. Ez Isten lényege; Ő soha nem szegné meg véletlenül az Általa hozott rendelkezéseket vagy mennyei rendeleteket csak azért, mert az ilyen embereket állatoknak tekinti. Isten elvek alapján cselekszik, a legkevésbé sem meggondolatlanul, és a cselekedeteit semmilyen tényező nem befolyásolja. Minden, amit tesz, a saját elvei szerint történik. Azért van így, mert Isten birtokában van Magának Istennek a lényege; ez az Ő lényegének egy olyan aspektusa, amellyel egyetlen teremtett lény sem rendelkezik. Isten lelkiismeretesen és felelősségteljesen kezel, közelít meg, irányít, igazgat minden tárgyat, személyt és élőlényt, illetve uralkodik felettük az összes Általa teremtett dolog között, és soha nem volt ebben gondatlan. A jókkal szemben kegyes és jóságos; a gonoszokra könyörtelen büntetést szab ki; a különféle élőlényekkel kapcsolatban pedig megfelelő intézkedéseket hoz időben és szabályosan az emberi világ különböző időszakokban változó igényei szerint, hogy ezek a különféle élőlények az általuk játszott szerepeknek megfelelően rendezett módon szülessenek újjá, és módszeresen mozogjanak az anyagi világ és a szellemi világ között.

Egy élőlény halála – a fizikai élet befejezése – azt jelenti, hogy az élőlény az anyagi világból a szellemi világba lépett át, míg egy új fizikai élet születése azt jelenti, hogy egy élőlény a szellemi világból az anyagi világba érkezett, és elkezdte vállalni és játszani a szerepét. Legyen szó akár egy lény távozásáról, akár érkezéséről, mindkettő elválaszthatatlan a szellemi világ munkájától. Mire valaki az anyagi világba érkezik, Isten a szellemi világban már kialakította a megfelelő intézkedéseket és meghatározásokat arra vonatkozóan, hogy az illető melyik családba kerül, milyen korszakban érkezik, milyen órában érkezik, és milyen szerepet fog játszani. Ily módon ennek a személynek az egész élete – a dolgok, melyeket megtesz, és az utak, melyeket választ – a szellemi világban hozott intézkedések szerint fog zajlani, a legkisebb eltérés nélkül. Továbbá, az idő, amikor a fizikai élet véget ér, valamint annak módja és helye, ahol és ahogyan véget ér, világos és felismerhető a szellemi világ számára. Isten uralja az anyagi világot, és Ő uralja a szellemi világot is, és Ő nem fogja késleltetni a lélek életének és halálának normális ciklusát, s nem is követhet el hibákat e ciklus rendezésében. A szellemi világ hivatalos posztjain lévő segítők mindegyike Isten utasításai és szabályai szerint végzi egyéni feladatát, és teszi, amit tennie kell. Így az emberiség világában minden anyagi jelenség, amelyet az ember szemlél, rendben van, és nincs benne káosz. Mindez annak köszönhető, hogy Isten minden dolog felett rendet tart, valamint annak, hogy az Ő tekintélye uralkodik minden felett. Az Ő uralma magában foglalja az anyagi világot, amelyben az ember él, sőt, az emberiség mögött álló láthatatlan szellemi világot is. Ezért, ha az emberek jó életet szeretnének élni, és remélik, hogy szép környezetben élhetnek, a teljes látható anyagi világ biztosítása mellett a szellemi világot is biztosítani kell számukra, amelyet senki sem láthat, amely az emberiség nevében minden élőlényt irányít, és amely rendezett. Így, miután azt mondtuk, hogy Isten az élet forrása minden dolog számára, nem fokoztuk tudatosságunkat és megértésünket „minden dolog” tekintetében? (De igen.)

b. A különféle hívő emberek életének és halálának körforgása

Az imént beszéltünk az első kategóriába tartozó emberek, a hitetlenek életének és halálának körforgásáról. Most pedig beszéljünk a második kategória, a különböző hívő emberek körforgásáról. „A különféle hívő emberek életének és halálának körforgása” egy újabb nagyon fontos téma, és mindenképpen meg kell valamennyire értenetek. Először is beszéljünk arról, hogy a „hit” a „hívő emberekben” mely hitekre vonatkozik: az öt nagy vallásra: a judaizmusra, a kereszténységre, a katolicizmusra, az iszlámra és a buddhizmusra. A hitetlenek mellett az ebben az öt vallásban hívő emberek a világ népességének nagy részét teszik ki. Ebben az öt vallásban kevesen vannak, akik karriert csináltak a hitükből, mégis sok követője van ezeknek a vallásoknak. Ők máshova kerülnek, amikor meghalnak. Mármint kihez képest „máshova”? A hitetlenekhez – a hit nélküli emberekhez – képest, akikről az imént beszéltünk. Haláluk után az öt vallás hívői máshová kerülnek, máshová, mint a hitetlenek. Ez azonban továbbra is ugyanaz a folyamat; a szellemi világ ugyanúgy meg fogja ítélni őket mindazok alapján, amiket a haláluk előtt tettek, és utána ennek megfelelően foglalkoznak velük. De miért küldik ezeket az embereket egy másik helyre, hogy ott foglalkozzanak velük? Ennek fontos oka van. Mi az? Egy példával fogom elmagyarázni nektek. Mielőtt azonban megteszem, esetleg gondolkodjatok el: „Talán azért, mert egy kicsit hisznek Istenben! Nem teljesen hitetlenek.” Azonban nem ez az oka. Van egy nagyon fontos oka annak, hogy elkülönítik őket a többiektől.

Vegyük például a buddhizmust. Elmondok nektek egy tényt. A buddhista először is az, aki áttért a buddhizmusra, és ő egy olyan személy, aki tudja, hogy mi a hite. Amikor a buddhisták levágják a hajukat, és szerzetesek vagy apácák lesznek, az azt jelenti, hogy elszakadtak a világi világtól, maguk mögött hagyva az emberi világ zaját. Minden nap szútrákat szavalnak és a Buddhák nevét zengik, csak vegetáriánus ételeket esznek, aszketikus életet élnek, és napjaikat csak egy jakvajas mécses hideg, gyenge fénye kíséri. Egész életüket így töltik. Amikor egy buddhista fizikai élete véget ér, összefoglalja az életét, de a szívében nem tudja, hová fog menni a halála után, kivel fog találkozni, vagy mi lesz a kimenetele: mélyen legbelül nem lesz világos elképzelésük ezekről a dolgokról. Nem tesznek mást, mint egész életükön át vakon hordoznak egyfajta hitet, majd vak kívánságaikkal és eszméikkel együtt távoznak az emberi világból. Így ér véget egy buddhista fizikai élete, amikor elhagyja az élők világát; ezután visszatér eredeti helyére a szellemi világba. Az, hogy ez a személy reinkarnálódik-e, hogy visszatérjen a földre és folytassa az önművelést, a halála előtti viselkedésétől és gyakorlatától függ. Ha életében semmi rosszat nem tett, akkor hamarosan újjászületik, és ismét visszaküldik a földre, ahol ez az ember ismét szerzetes vagy apáca lesz. Azaz, a fizikai életük során gyakorolják az önművelést, annak megfelelően, ahogyan az első alkalommal gyakorolták, majd fizikai életük befejezése után visszatérnek a szellemi birodalomba, ahol megvizsgálják őket. Ezt követően, ha nem találnak problémát, akkor ismét visszatérhetnek az emberi világba, és ismét áttérhetnek a buddhizmusra, folytatva ezzel a gyakorlatukat. Három-hét újjászületés után még egyszer visszatérnek a szellemi világba, ahová minden egyes fizikai életük befejezése után kerülnek. Ha különféle képzettségük és viselkedésük az emberi világban összhangban volt a szellemi világ mennyei rendeleteivel, akkor innentől kezdve ott maradnak; nem fognak többé emberként újjászületni, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy a földi gonoszságokért megbüntetik őket. Soha többé nem kell keresztülmenniük ezen a folyamaton. A körülményeiktől függően inkább a szellemi birodalomban foglalnak majd helyet. A buddhisták ezt úgy nevezik, hogy „a megvilágosodás elérése”. A megvilágosodás elérése elsősorban azt jelenti, hogy a szellemi világ tisztviselőjeként elérik a beteljesedést, és ezt követően nem reinkarnálódnak többé, s nem fenyegeti őket a büntetés veszélye. Sőt, azt is jelenti, hogy a reinkarnáció után nem kell többé szenvedni az emberi létből fakadó kínoktól. Tehát van még esélyük arra, hogy állatként reinkarnálódjanak? (Nincs.) Ez azt jelenti, hogy a szellemi világban maradva vállalnak szerepet, és nem fognak többé újjászületni. Ez a buddhizmusban a megvilágosodás elérésének egyik példája. Ami azokat illeti, akik nem érik el a beteljesülést, a szellemi világba való visszatérésük után az illetékes tisztviselő vizsgálata és ellenőrzése alá kerülnek, aki felfedezi, hogy amíg éltek, nem gyakorolták szorgalmasan az önművelést, és nem voltak lelkiismeretesek a szútrák szavalásában és a Buddhák nevének zengésében, ahogyan azt a buddhizmus előírja, hanem ehelyett sok gonosz cselekedetet követtek el, és sokszor gonosz viselkedést tanúsítottak. Ezután a szellemi világban ítéletet hoznak a gonoszságaikról, és ezt követően biztos, hogy megbűnhődnek. Ebben nincsenek kivételek. Így akkor mikor érheti el az ilyen ember a beteljesedést? Egy olyan életben, amelyben nem követ el semmi rosszat – amikor a szellemi világba való visszatérés után kiderül, hogy halála előtt semmi rosszat nem tett. Ekkor folytatja reinkarnációját, folytatja a szútrák szavalását és a Buddhák nevének zengését, a jakvajas mécses hideg, gyenge fényénél tölti napjait, tartózkodik minden élőlény megölésétől és húsevéstől. Nem vesznek részt az emberek világában, messze maguk mögött hagyják annak gondjait, és nem vitatkoznak másokkal. Ennek során, ha nem követtek el semmi rosszat, akkor miután visszatérnek a szellemi világba, és minden cselekedetüket és viselkedésüket megvizsgálták, ismét elküldik őket az emberi világba, egy olyan ciklusban, amely három-hét alkalommal ismétlődik. Ha ez idő alatt nem követnek el vétséget, akkor a megvilágosodás elérését nem befolyásolja semmi, és nem fog elhalasztódni. Ez minden hívő ember élet- és halálciklusának jellemzője: képesek „elérni a beteljesedést”, és elfoglalni helyüket a szellemi világban; ez az, ami megkülönbözteti őket a hitetlenektől. Először is, amíg még a földön élnek, hogyan viselkednek azok, akik képesek a szellemi világban pozíciót elfoglalni? Biztosnak kell lenniük abban, hogy egyáltalán nem követnek el semmi rosszat: nem szabad gyilkolniuk, gyújtogatniuk, megerőszakolniuk vagy kifosztaniuk valakit; ha csalásban, megtévesztésben, lopásban vagy rablásban vesznek részt, akkor nem érhetik el a beteljesülést. Más szóval, ha bármilyen kapcsolatuk vagy kötődésük van a gonoszsághoz, akkor nem menekülhetnek meg a szellemi világ által rájuk kiszabott büntetés elől. A szellemi világ megfelelő intézkedéseket hoz a megvilágosodást elérő buddhisták számára: megbízhatja őket azok igazgatásával, akik látszólag hisznek a buddhizmusban és az égi öregemberben – kijelölhet számukra egy illetékességi kört. Az is előfordulhat, hogy csak a hitetlenekért felelősek, vagy csak nagyon kis jelentőségű feladatokat látnak el. Az ilyen kijelölés a lelkük különféle természete szerint történik. Ez egy példa a buddhizmusra.

Az öt vallás közül, amelyekről beszéltünk, a kereszténység viszonylag különleges. Mi teszi a keresztényeket annyira különlegessé? Ők olyan emberek, akik hisznek az igaz Istenben. Hogyan sorolhatók ide azok, akik hisznek az igaz Istenben? Ha azt mondanánk, hogy a kereszténység egyfajta hit, akkor kétségtelenül csak a hithez lenne köze; csupán egyfajta szertartás, egyfajta vallás lenne, és teljesen más dolog lenne, mint azoknak a hite, akik valóban követik Istent. A kereszténységet azért soroltam az öt nagy vallás közé, mert a judaizmussal, a buddhizmussal és az iszlámmal egy szintre alacsonyították. A legtöbb ember itt nem hisz abban, hogy van Isten, vagy hogy Ő uralkodik mindenek felett; még kevésbé hisznek az Ő létezésében. Ehelyett csupán arra használják a Szentírást, hogy megvitassák a teológiát, a teológiát pedig arra használják, hogy megtanítsák az embereket arra, hogy legyenek kedvesek, viseljék el a szenvedést és tegyenek jó dolgokat. Ilyen vallássá vált a kereszténység: kizárólag teológiai elméletekre koncentrál, és egyáltalán nincs köze Isten embert irányító és megmentő munkájához. Olyan emberek vallásává vált, akik követik Istent, de akiket Isten valójában nem ismer el. Isten azonban az ilyen emberekhez is egy elv alapján közelít. Nem veszi őket félvállról, és nem is bánik velük tetszése szerint, mint ahogyan a hitetlenekkel teszi. Ugyanúgy bánik velük, mint a buddhistákkal: ha egy keresztény életében képes önfegyelmet gyakorolni, szigorúan betartani a Tízparancsolatot, továbbá a törvényeknek és a parancsolatoknak megfelelő követelményeket támasztani saját viselkedésével szemben, s egész életében ragaszkodni hozzájuk, akkor neki is ugyanannyi időt kell eltöltenie az élet és halál körforgásában, mielőtt valóban elérheti az úgynevezett „elragadtatást”. Miután elérik ezt az elragadtatást, a szellemi világban maradnak, ahol elfoglalnak egy pozíciót, és annak egyik tisztviselőjévé válnak. Hasonlóképpen, ha a földön gonoszságot követnek el – ha túlontúl bűnösek és túl sok bűnt követnek el –, akkor elkerülhetetlenül büntetésben részesülnek, és különféle mértékű szigorral fegyelmezik őket. A buddhizmusban a megvilágosodás elérése azt jelenti, hogy a Legnagyobb Boldogság Tiszta Földjére jutnak, de hogy hívják ezt a kereszténységben? Úgy hívják, hogy „belépés a mennybe” és „elragadtatás”. Azok, akik valóban elragadtatnak, háromszor-hétszer is átmennek az élet és a halál körforgásán, majd miután meghaltak, a szellemi világba érkeznek, mintha elaludtak volna. Ha megfelelnek az előírásoknak, akkor ott maradhatnak, hogy elfoglaljanak egy pozíciót, és a földi emberekkel ellentétben nem fognak egyszerű módon vagy szokás szerint reinkarnálódni.

Mindezen vallásokban a cél, amelyről beszélnek és amelyért küzdenek, ugyanaz, mint a buddhizmusban a megvilágosodás elérése; csakhogy ezt a „megvalósulást” más eszközökkel érik el. Mindannyian egyívásúak. E vallások követőinek ezen része számára, akik képesek viselkedésükben szigorúan betartani a vallási előírásokat, Isten megfelelő rendeltetési helyet, megfelelő helyet biztosít, és megfelelően bánik velük. Mindez észszerű, de nem úgy van, ahogy az emberek képzelik. Most, hogy hallottátok, hogy mi történik az emberekkel a kereszténységben, mit éreztek? Úgy érzitek, hogy a helyzetük igazságtalan? Együttéreztek velük? (Egy kicsit.) Nincs mit tenni; csak saját magukat hibáztathatják. Miért mondom ezt? Isten munkája igaz; Ő él és valóságos, munkája pedig az egész emberiségre és minden egyes emberre irányul. Akkor miért nem fogadják ezt el? Miért ellenzik és üldözik Istent olyan őrülten? Szerencsésnek kellene tartaniuk magukat, hogy egyáltalán ilyen kimenetelt érnek el, akkor hát miért sajnáljátok őket? Az, hogy ilyen bánásmódban részesülnek, nagy toleranciáról tanúskodik. Tekintettel arra, hogy milyen mértékben szállnak szembe Istennel, el kellene pusztítani őket, Isten azonban nem ezt teszi; ehelyett egyszerűen ugyanúgy kezeli a kereszténységet, mint bármely más vallást. Szükséges tehát részletesebben beszélnünk a többi vallásról? Mindezeknek a vallásoknak az az ethosza, hogy az emberek többet szenvedjenek, ne tegyenek rosszat, cselekedjenek jót, ne szidalmazzanak másokat, ne ítélkezzenek mások felett, határolódjanak el a vitáktól és legyenek jó emberek – a legtöbb vallási tanítás ilyen. Ezért, ha ezek a hívő emberek – a különféle vallások és felekezetek követői – képesek szigorúan betartani a vallási előírásaikat, akkor nem fognak nagy hibákat vagy bűnöket elkövetni a földön töltött idő alatt; és miután három-hét alkalommal reinkarnálódtak, ezek az emberek – akik képesek szigorúan betartani a vallási előírásokat – nagyjából maradni fognak, hogy elfoglalják helyüket a szellemi világban. Sok ilyen ember van? (Nem, nincs.) Mire alapozod a válaszod? Nem könnyű jót tenni és betartani a vallási szabályokat és törvényeket. A buddhizmus nem engedi az embereknek, hogy húst egyenek – meg tudnád ezt tenni? Ha szürke köntöst kellene viselned, és egész nap szútrákat kellene szavalnod és Buddhák nevét kellene zengened egy buddhista templomban, meg tudnád tenni? Nem lenne könnyű. A kereszténységben megvan a Tízparancsolat, a parancsolatok és a törvények; könnyű ezeket betartani? Nem az, ugye? Vegyük például azt, hogy ne szidalmazzunk másokat: az emberek egyszerűen képtelenek betartani ezt a szabályt. Képtelenek megállni, szitkozódnak – és miután szitkozódtak, nem tudják visszavonni a szavakat, ezért mit tesznek? Éjszaka meggyónják bűneiket. Néha, miután szidalmaztak másokat, továbbra is gyűlöletet táplálnak a szívükben, és még odáig is elmennek, hogy kitervelik, mikor fognak még többet ártani ezeknek az embereknek. Röviden, azoknak, akik e halott dogmák között élnek, nem könnyű tartózkodni a bűntől vagy a gonoszság elkövetésétől. Ezért minden vallásban csak egy maroknyi ember képes ténylegesen elérni a megvilágosodást. Feltételezitek, hogy mivel olyan sok ember követi ezeket a vallásokat, jó részük képes lesz maradni, hogy szerepet vállaljon a szellemi birodalomban? Nincsenek túl sokan, valójában csak kevesen képesek elérni ezt. Általában ez a hívő emberek életének és halálának körforgása. Ami megkülönbözteti őket, az az, hogy el tudják érni a megvilágosodást, ez különbözteti meg őket a hitetlenektől.

c. Élet és halál körforgása Isten követői számára

Ezután beszéljünk az élet és halál körforgásáról az Istent követők számára. Ez érint titeket, ezért figyeljetek ide: először is gondolkodjatok el azon, hogyan lehet Isten követőit kategorizálni. (Isten kiválasztottjai és a szolgálattevők.) Valóban kettő van: Isten kiválasztottjai és a szolgálattevők. Először is beszéljünk Isten kiválasztottjairól, akikből csak kevés van. Kikre vonatkozik az „Isten kiválasztottjai” kifejezés? Miután Isten megteremtett mindent, és az emberiség létrejött, Isten kiválasztotta az emberek egy csoportját, akik követni fogják Őt; őket egyszerűen „Isten kiválasztottjainak” nevezik. Annak, hogy Isten ezeket az embereket választotta ki, különleges hatóköre és jelentősége volt. A hatókör abban különleges, hogy csak néhány kiválasztottra korlátozódott, akiknek el kell jönniük, amikor Ő fontos munkát végez. És mi a jelentősége? Mivel ők egy Isten által kiválasztott csoport voltak, a jelentőségük nagy. Vagyis Isten szeretné teljessé tenni és tökéletesíteni ezeket az embereket, s amint az Ő irányítási munkája befejeződik, megnyeri ezeket az embereket. Hát nem nagy ez a jelentőség? Tehát ezek a kiválasztottak nagy fontossággal bírnak Isten számára, mert ők azok, akiket Isten meg akar nyerni. Ami a szolgálattevőket illeti, nos, tartsunk egy pillanatra szünetet Isten eleve elrendelésének témájában, és beszéljünk először az ő eredetükről. A „szolgálattevő” szó szerint az, aki szolgál. Akik szolgálnak, azok átutazók; nem hosszú távon vagy örökké teszik ezt, hanem ideiglenesen alkalmazzák vagy bérlik fel őket. Legtöbbjük eredete az, hogy a hitetlenek közül választották ki őket. Akkor jöttek a földre, amikor elrendelték, hogy Isten munkájában vállalják el a szolgálattevők szerepét. Lehet, hogy előző életükben állatok voltak, de az is lehet, hogy hitetlenek voltak. Ez a szolgálattevők eredete.

Beszéljünk tovább Isten választott népéről. Amikor meghalnak, teljesen más helyre kerülnek, mint a hitetlenek és a különféle más hívő emberek. Ez egy olyan hely, ahová angyalok és Isten hírnökei kísérik őket; olyan hely, amelyet Isten személyesen igazgat. Bár Isten választott népe ezen a helyen nem láthatja Istent a saját szemével, ez a hely nem hasonlít a szellemi birodalom más részeihez; ez egy másik hely, ahová az embereknek ezen része kerül a haláluk után. Amikor meghalnak, őket is szigorú vizsgálatnak vetik alá Isten hírnökei. És mit vizsgálnak? Isten hírnökei megvizsgálják, hogy ezek az emberek milyen utakat jártak be életük során az Istenbe vetett hitükben, hogy ez idő alatt szembeszálltak-e valaha is Istennel vagy megátkozták-e Őt, továbbá hogy követtek-e el súlyos bűnöket vagy gonoszságokat. Ez a vizsgálat fogja eldönteni azt a kérdést, hogy egy adott személy maradhat-e, vagy távoznia kell. Mit jelent a „távozás”? És mit jelent a „maradás”? A „távozás” azt jelenti, hogy viselkedésük alapján Isten kiválasztottjai között maradnak-e; az, hogy „maradhatnak”, azt jelenti, hogy azok között maradhatnak, akiket Isten az utolsó napokban teljessé tesz. Azok számára, akik maradnak, Isten különleges intézkedéseket tesz. Munkájának minden egyes időszakában küld ilyen embereket hogy apostolként tevékenykedjenek, illetve elvégezzék a gyülekezetek megújításának vagy gondozásának munkáját. Az ilyen munkára képes emberek azonban nem reinkarnálódnak olyan gyakran, mint a hitetlenek, akik nemzedékről nemzedékre újjászületnek; inkább Isten munkájának követelményei és lépései szerint térnek vissza a földre, és nem reinkarnálódnak gyakran. Tehát van valamilyen szabály arra, hogy mikor reinkarnálódnak? Néhány évente egyszer jönnek? Ilyen gyakorisággal jönnek? Nem. Mindez Isten munkájától, annak lépéseitől és az Ő szükségleteitől függ, és nincsenek meghatározott szabályok. Az egyetlen szabály az, hogy amikor Isten az utolsó napokban elvégzi munkájának végső szakaszát, ezek a kiválasztott emberek mind eljönnek, s ez az eljövetel lesz az utolsó reinkarnációjuk. És miért van ez így? Az Isten munkájának utolsó szakaszában elérendő eredményen alapul, mert a munka ezen utolsó szakaszában Isten egészen teljessé teszi ezeket a kiválasztottakat. Mit jelent ez? Ha az utolsó szakasz során ezek az emberek teljessé és tökéletessé válnak, akkor nem fognak ugyanúgy reinkarnálódni, mint korábban; emberi létük folyamata teljesen befejeződik, ahogyan a reinkarnációs folyamatuk is. Ez azokra vonatkozik, akik maradni fognak. Hová mennek azok, akik nem maradhatnak? Azoknak, akik nem maradhatnak, megvan a saját megfelelő rendeltetési helyük. Először is, a gonoszságaik, a hibáik és a bűneik miatt, amelyeket elkövettek, ők is bűnhődni fognak. Miután megbűnhődtek, Isten vagy intézkedik, hogy a körülményekhez illően a hitetlenek közé küldje őket, vagy intézkedik, hogy a különféle hívő emberek közé kerüljenek. Más szóval, két lehetséges kimenetel van számukra: az egyik az, hogy büntetést kapnak, és talán egy bizonyos vallás emberei között élnek majd, miután reinkarnálódnak, a másik pedig az, hogy hitetlenekké válnak. Ha hitetlenekké válnak, akkor minden lehetőséget elveszítenek; ha azonban hívő emberekké válnak – például keresztények lesznek –, akkor még mindig van esélyük arra, hogy visszatérjenek Isten választott népének soraiba; ennek nagyon összetett összefüggései vannak. Röviden, ha Isten választott népe közül valaki olyasmit tesz, ami sérti Istent, akkor ugyanúgy meg lesz büntetve, mint mindenki más. Vegyük például Pált, akiről korábban már beszéltünk. Pál egy olyan ember példája, akit megbüntetnek. Van fogalmatok arról, hogy miről beszélek? Isten kiválasztottjainak köre meghatározott? (Többnyire igen.) A legtöbbjük meghatározott, de egy kis részük nem az. Miért van ez így? Itt a legnyilvánvalóbb okra utaltam: a gonoszság elkövetésére. Amikor az emberek gonoszságot követnek el, Isten nem akarja őket, és amikor Isten nem akarja őket, különféle rasszok és embertípusok közé dobja őket. Ez remény nélkül hagyja őket, és megnehezíti a visszatérésüket. Mindez Isten kiválasztottjai életének és halálának körforgásához kapcsolódik.

Ez a következő téma a szolgálattevők életének és halálának körforgásával kapcsolatos. Az imént beszéltünk a szolgálattevők eredetéről, vagyis arról, hogy újjászülettek, miután előző életeikben hitetlenek és állatok voltak. A munka utolsó szakaszának elérkeztével Isten kiválasztotta a hitetlenek közül az ilyen emberek egy csoportját, s ez a csoport különleges. Isten azzal a céllal választotta ki ezeket az embereket, hogy az Ő munkáját szolgálják. A „szolgálat” nem túl elegánsan hangzó szó, és nem is felel meg mindenki kívánságának, de meg kell néznünk, hogy kinek szól. Isten szolgálattevőinek létezése különleges jelentőséggel bír. Senki más nem játszhatná az ő szerepüket, mert Isten választotta ki őket. És mi ezeknek a szolgálattevőknek a szerepe? Az, hogy Isten kiválasztottjait szolgálják. Legtöbbször az a szerepük, hogy szolgálatot teljesítsenek Isten munkájában, együttműködjenek vele és alkalmazkodjanak ahhoz, hogy Isten teljessé tegye az Ő kiválasztottjait. Függetlenül attól, hogy dolgoznak-e, a munka valamilyen aspektusát végzik-e, vagy bizonyos feladatokat vállalnak-e, mi Isten követelménye ezekkel a szolgálattevőkkel szemben? Nagyon szigorú követelményeket támaszt velük szemben? (Nem, csak azt kéri, hogy legyenek hűségesek.) A szolgálattevőknek is hűségesnek kell lenniük. Függetlenül a származásodtól vagy attól, hogy Isten miért választott ki téged, hűségesnek kell lenned Istenhez, az Isten által rád bízott küldetésekhez, valamint a munkához, amelyért felelős vagy, és az általad teljesített kötelességekhez. A szolgálattevőknek, akik képesek hűségesek lenni és megfelelni Istennek, milyen kimenetelük lesz? Képesek lesznek maradni. Áldás-e olyan szolgálattevőnek lenni, aki marad? Mit jelent maradni? Mi ennek az áldásnak a jelentősége? Helyzetüket tekintve nem tűnnek Isten kiválasztottjainak; másnak tűnnek. De valójában, amit ők élveznek ebben az életben, az nem ugyanaz, mint amit Isten kiválasztottjai élveznek? Legalábbis ebben az életben ugyanaz. Ugye nem tagadjátok ezt? Isten kijelentései, Isten kegyelme, Isten gondviselése, Isten áldásai – ki ne élvezné ezeket a dolgokat? Mindenki élvezi ezt a bőséget. A szolgálattevő identitása az, hogy szolgálatot végez, de Isten számára ő csak egy az összes dolog közül, amit Ő teremtett; egyszerűen csak arról van szó, hogy a szolgálattevő szerepében van. Mivel mindketten Isten teremtményei, vajon van különbség egy szolgálattevő és egy Isten kiválasztottja között? Valójában nincs. Nominálisan van különbség; lényegét és szerepét tekintve van különbség, de Isten nem bánik igazságtalanul ezzel az embercsoporttal. Miért vannak tehát ezek az emberek szolgálattevőként definiálva? Valamennyire meg kell ezt értenetek! A szolgálattevők a hitetlenek közül kerülnek ki. Amint megemlítjük, hogy a hitetlenek közül származnak, nyilvánvalóvá válik, hogy rossz háttérrel rendelkeznek: mind ateisták, és a múltban is azok voltak; nem hittek Istenben, és ellenségesek voltak Vele, az igazsággal és minden pozitív dologgal szemben. Nem hittek Istenben vagy az Ő létezésében. Mint ilyenek, vajon képesek megérteni Isten szavait? Joggal mondhatjuk, hogy nagyrészt nem. Ahogyan az állatok képtelenek megérteni az emberi szavakat, úgy a szolgálattevők sem érthetik, hogy mit mond Isten, mit követel, vagy miért követel ilyeneket. Nem értik; ezek a dolgok érthetetlenek számukra, és megvilágosulatlanok maradnak. Ezért ezek az emberek nem rendelkeznek azzal az élettel, amelyről beszéltünk. Vajon az élet nélkül megérthetik az emberek az igazságot? Fel vannak szerelkezve az igazsággal? Van tapasztalatuk és tudásuk Isten szavairól? (Nincs.) Ilyen a szolgálattevők eredete. Mivel azonban Isten ezeket az embereket szolgálattevőkké teszi, a velük szemben támasztott követelményei továbbra is normákhoz kötöttek; nem nézi le őket, és nem is felületes velük szemben. Annak ellenére, hogy nem értik az Ő szavait, és nincsenek az élet birtokában, Isten mégis kedvesen bánik velük, és továbbra is vannak normák, amikor a velük szemben támasztott követelményeiről van szó. Épp most beszéltetek ezekről a normákról: hűségesnek lenni Istenhez és azt tenni, amit Ő mond. Szolgálatod során ott kellene szolgálnod, ahol szükség van rá, és a végsőkig kell szolgálnod. Ha hűséges szolgálattevő tudsz lenni, képes vagy a végsőkig szolgálni, és teljesíteni tudod az Istentől kapott megbízatást, akkor értékes életet fogsz élni. Ha ezt meg tudod tenni, akkor te is képes leszel maradni. Ha egy kicsit több erőfeszítést teszel bele, ha egy kicsit jobban próbálkozol, meg tudod duplázni az Isten megismerésére irányuló törekvéseidet, tudsz egy kicsit beszélni Isten megismeréséről, tudsz tanúságot tenni Mellette, és ezen túlmenően, ha meg tudsz érteni valamit az Ő akaratából, együtt tudsz működni Isten munkájában, és tudsz egy kicsit figyelni Isten szándékaira, akkor te mint szolgálattevő, meg fogod tapasztalni a szerencse változását. És mi lesz ez a szerencsés fordulat? Többé már nem egyszerűen csak maradni leszel képes. Attól függően, hogy milyen magatartást tanúsítasz és milyen személyes céljaid és törekvéseid vannak, Isten a kiválasztottak közé fog helyezni téged. Ez lesz a szerencséd megváltozása. A szolgálattevők számára mi a legjobb dolog ebben? Az, hogy Isten kiválasztottjává válhatnak. Ha így lesz, az azt jelenti, hogy többé nem fognak állatokként reinkarnálódni, mint a hitetlenek. Jó ez? Igen, és egyben jó hír is: azt jelenti, hogy a szolgálattevők formálhatók. Nem arról van szó, hogy egy szolgálattevő, ha Isten egyszer arra rendeli őt, hogy szolgáljon, akkor örökké ezt fogja tenni; ez nem feltétlenül van így. Isten az adott személy egyéni magatartásának megfelelően fogja őt kezelni és reagálni rá.

Vannak azonban olyan szolgálattevők, akik képtelenek a végsőkig szolgálni; vannak olyanok, akik szolgálatuk során félúton feladják és elhagyják Istent, valamint olyanok is, akik többszörösen vétkeznek. Vannak olyanok is, akik óriási károkat okoznak és óriási veszteségeket okoznak Isten munkájában, továbbá vannak olyan szolgálattevők is, akik megátkozzák Istent, és így tovább. Mit mutatnak ezek a jóvátehetetlen következmények? Minden ilyen gonosz cselekedet a szolgálatuk megszüntetését jelenti. Mivel a szolgálatod során tanúsított magatartásod túlságosan rossz volt, és mivel túl messzire mentél, amint Isten látja, hogy a szolgálatod nem felel meg a normáknak, megfoszt téged a szolgálatra való jogosultságodtól. Nem fogja többé megengedni, hogy szolgálj; el fog távolítani téged az Ő szemei elől és Isten házából. Talán nem akarsz szolgálni? Nem akarsz állandóan rosszat tenni? Nem vagy következetesen hűtlen? Nos, akkor van egy egyszerű megoldás: megfosztanak a szolgálatra való jogosultságodtól. Isten számára az, hogy megfosztanak egy szolgálattevőt a szolgálatra való jogosultságától, azt jelenti, hogy ennek a szolgálattevőnek a végkimenetelét kihirdették, és többé nem lesz jogosult Istent szolgálni. Istennek nincs többé szüksége ennek az embernek a szolgálatára, és bármi szépet mond is, azok a szavak hiábavalóak lesznek. Amikor a dolgok idáig fajulnak, a helyzet már orvosolhatatlanná válik; az ilyen szolgálattevőknek nincs visszaút. És hogyan bánik Isten az ilyen szolgálattevőkkel? Pusztán megakadályozza őket a szolgálatban? Nem. Csupán megakadályozza őket abban, hogy maradjanak? Vagy félreállítja őket, és megvárja, hogy megváltozzanak? Nem. Isten nem olyan szeretetteljes, amikor a szolgálattevőkről van szó, tényleg nem. Ha valaki ilyen módon áll hozzá Isten szolgálatához, akkor Isten ennek a hozzáállásnak az eredményeként megfosztja őt a szolgálatra való jogosultságától, és ismét visszadobja a hitetlenek közé. És mi a sorsa annak a szolgálattevőnek, akit visszadobtak a hitetlenek közé? Ugyanaz, mint a hitetleneké: állatként reinkarnálódnak, és ugyanazt a büntetést kapják a szellemi világban, mint a hitetlenek. Ráadásul Isten nem fog személyes érdeklődést tanúsítani az ilyen személy büntetése iránt, mivel az ilyen személynek már nincs jelentősége Isten munkája szempontjából. Ezzel nemcsak az Istenbe vetett hitük élete ér véget, hanem a saját sorsuk is, valamint a sorsuk kinyilvánítása is. Így ha a szolgálattevők rosszul szolgálnak, akkor a következményeket maguknak kell viselniük. Ha egy szolgálattevő képtelen a végsőkig szolgálni, vagy félúton megfosztják a szolgálatra való jogosultságától, akkor a hitetlenek közé fogják dobni – és ha ez megtörténik, akkor az ilyen emberrel ugyanúgy fognak bánni, mint a jószággal, ugyanúgy, mint az értelem és racionalitás nélküli emberekkel. Ha így mondom, akkor megérted, ugye?

Isten a fent említett módon kezeli a kiválasztottai és a szolgálattevők életének és halálának körforgását. Miután ezt hallottátok, mit éreztek? Beszéltem már erről a témáról korábban? Beszéltem már valaha Isten kiválasztottjairól és a szolgálattevőkről? Valójában igen, de nem emlékeztek. Isten igazságos az Ő választott népével és a szolgálattevőkkel szemben. Minden tekintetben igazságos. Találsz ebben bárhol is hibát? Nincsenek olyan emberek, akik azt mondják: „Miért olyan toleráns Isten a kiválasztottakkal szemben? És miért csak egy kicsit elnéző a szolgálattevőkkel szemben?” Akar valaki kiállni a szolgálattevők mellett? „Vajon adhat Isten több időt a szolgálattevőknek, és vajon lehet elnézőbb és toleránsabb velük szemben?” Helyes hangot adni egy ilyen kérdésnek? (Nem, nem az.) És miért nem? (Mert valójában éppen azáltal kaptunk szívességet, hogy szolgálattevőkké váltunk.) A szolgálattevők valójában szívességben részesültek pusztán azáltal, hogy szolgálhatnak! A „szolgálattevők” cím és az általuk végzett munka nélkül hol lennének ezek az emberek? A hitetlenek között lennének, a jószággal együtt élve s halva. Milyen nagy kegyelmet élveznek ma, hogy Isten elé járulhatnak és Isten házába jöhetnek! Ez olyan hatalmas kegyelem! Ha Isten nem adna neked lehetőséget a szolgálatra, akkor soha nem lenne esélyed arra, hogy Elé járulj. Hogy finoman fogalmazzak, még ha buddhista is vagy, és elérted a megvilágosodást, legfeljebb csak egy kifutófiú vagy a szellemi világban; soha nem fogsz találkozni Istennel, nem fogod hallani a hangját vagy a szavait, nem fogod érezni a szeretetét és az áldásait, és soha nem is kerülhetsz szemtől-szembe Vele. A buddhisták előtt csak egyszerű feladatok állnak. Ők nem ismerhetik Istent, csak megfelelnek és engedelmeskednek, míg a szolgálattevők a munka ezen szakasza során nagyon sokat nyernek! Először is, szemtől-szembe kerülhetnek Istennel, hallhatják a hangját, hallhatják a szavait, és megtapasztalhatják azokat a kegyelmeket és áldásokat, amelyeket Ő adományoz az embereknek. Továbbá képesek élvezni az Isten által adott szavakat és igazságokat. A szolgálattevők valóban nagyon sokat nyernek! Így, ha te szolgálattevőként még csak megfelelő erőfeszítést sem tudsz tenni, akkor Isten továbbra is megtarthat téged? Nem tarthat meg. Nem kér sokat tőled, te mégsem teszel semmit, amit Ő megfelelő módon kér; nem tartottad magad a kötelességedhez. Így kétségtelen, hogy Isten nem tarthat meg téged. Ilyen Isten igazságos természete. Isten nem kényeztet el téged, de nem is diszkriminál. Isten ezen elvek szerint cselekszik. Isten minden embert és teremtményt így kezel.

Amikor a szellemi világról van szó, ha a benne lévő különböző lények valami rosszat tesznek, vagy nem megfelelően végzik a munkájukat, Istennek is vannak megfelelő mennyei rendeletei és rendelkezései, amelyekkel elbánik velük; ez kétségtelen. Ezért Isten több ezer éves irányítási munkája során néhány kötelességtudó ember, aki helytelenül cselekedett, el lett pusztítva, míg néhányat – még ma is – továbbra is őrizetben tartanak és büntetnek. Ezzel kell szembenéznie minden lénynek a szellemi világban. Ha valami rosszat tesznek vagy gonoszságot követnek el, akkor megbüntetik őket, és ez ugyanaz, mint ahogyan Isten az Ő kiválasztottjaihoz és a szolgálattevőkhöz viszonyul. Így mind a szellemi, mind az anyagi világban nem változnak azok az elvek, amelyek alapján Isten cselekszik. Függetlenül attól, hogy látod-e Isten cselekedeteit, vagy sem, az azokra vonatkozó elvek nem változnak. Isten mindvégig ugyanazokat az elveket követte a minden dologhoz való hozzáállásában és a dolgok kezelésében. Ez állandó. Isten kegyes lesz azokhoz a hitetlenekhez, akik viszonylag helyesen élnek, és minden vallásban lehetőséget tartogat azoknak, akik jól viselkednek és nem tesznek semmi rosszat, továbbá megengedi nekik, hogy eljátsszák a szerepüket minden, Isten által irányított dologban, és megtegyék azt, amit meg kell tenniük. Hasonlóképpen, azok között, akik követik Istent, és az Ő választott népe között, Isten nem tesz megkülönböztetést senkivel szemben az Ő elvei szerint. Mindenkivel kedves, aki képes Őt őszintén követni, és mindenkit szeret, aki őszintén követi Őt. Csakhogy ezeknek a különböző típusú embereknek – a hitetleneknek, a különféle hívő embereknek és Isten kiválasztottjainak – Isten különféle dolgokat adományoz. Vegyük például a hitetleneket: bár nem hisznek Istenben, és Isten úgy tekint rájuk, mint az állatokra, minden dolog között mindegyiküknek van ennivalója, saját helye, és adott számára az élet és a halál normális körforgása. Akik rosszat tesznek, azokat megbüntetik, akik pedig jót tesznek, azokat megáldják, és Isten kegyelmében részesülnek. Nem így van ez? A hívő emberek számára, ha képesek szigorúan betartani a vallási előírásaikat újjászületésről újjászületésre, akkor mindezen reinkarnációk után Isten végül megteszi számukra az Ő kinyilatkoztatását. Hasonlóképpen, ma is, akár Isten kiválasztottjai közé tartozol, akár szolgálattevő vagy, Isten hasonlóképpen sorba fog állítani téged, és meghatározza a kimeneteledet az Általa lefektetett szabályoknak és adminisztratív rendeleteknek megfelelően. Az ilyen típusú emberek, a különböző hitű emberek – vagyis a különféle vallásokhoz tartozók – között Isten adott nekik teret, ahol élhetnek? Hol vannak a zsidók? Beleszólt Isten az ő hitükbe? Nem. És mi a helyzet a keresztényekkel? Az ő esetükben sem avatkozott be. Hagyja, hogy a saját eljárásaik szerint járjanak el, nem beszél velük, nem ad nekik megvilágosítást, sőt, nem is nyilatkoztat ki nekik semmit. Ha úgy gondolod, hogy ez így helyes, akkor higgy ebben. A katolikusok hisznek Máriában, és abban, hogy rajta keresztül jutott el a hír Jézushoz; ez az ő hitük. Helyreigazította Isten valaha is a hitüket? Szabad kezet ad nekik; nem törődik velük, és ad nekik egy bizonyos teret, amelyben élhetnek. A muszlimok és a buddhisták tekintetében nem ugyanezt teszi? Nekik is határokat szabott, és megengedi nekik, hogy saját életterük legyen, anélkül, hogy beavatkozna a hitükbe. Minden jól el van rendezve. És ti mit láttok mindebben? Azt, hogy Isten rendelkezik hatalommal, de nem él vele vissza. Isten mindent tökéletes rendben elrendez, és ezt rendezett módon teszi, ebben rejlik az Ő bölcsessége és mindenhatósága.

Ma egy új és különleges témát érintettünk, amely a szellemi világ dolgaira vonatkozik, és amely Isten e birodalom feletti igazgatásának és uralmának egyik aspektusát képviseli. Mielőtt megértettétek ezeket a dolgokat, talán azt mondtátok: „Minden, ami ezzel kapcsolatos, egy misztérium, és semmi köze az életbe való belépésünkhöz; ezek a dolgok elválnak attól, ahogy az emberek valójában élnek, és nekünk nem kell megértenünk őket, és nem is akarunk hallani róluk. Egyáltalán nincsenek kapcsolatban Isten megismerésével.” Nos, szerintetek van valami probléma az ilyen gondolkodással? Helyes ez? (Nem.) Az ilyen gondolkodás nem helyes, és komoly problémákat vet fel. Ennek az az oka, hogy ha meg akarod érteni, hogyan uralkodik Isten minden dolgok felett, akkor nem teheted, hogy egyszerűen és csak azt érted meg, amit látsz, és amit a gondolkodásmódod fel tud fogni; meg kell értened a másik világ egy részét is, amely lehet, hogy láthatatlan számodra, de amely elválaszthatatlanul kapcsolódik ehhez a világhoz, amelyet te látsz. Ez Isten szuverenitására vonatkozik, és a következő témát érinti: „Isten az élet forrása minden dolog számára.” Erről szól az információ. Ezen információ nélkül hibák és hiányosságok lennének az emberek ismereteiben arról, hogy Isten az élet forrása minden dolog számára. Így, amiről ma beszéltünk, arról elmondhatjuk, hogy lekerekítette korábbi témáinkat, valamint lezárta a „Isten az élet forrása minden dolog számára” tartalmát. Miután ezt megértettétek, képesek vagytok most már ezen a tartalmon keresztül megismerni Istent? Ami ennél is fontosabb, hogy ma egy nagyon fontos információt adtam át nektek a szolgálattevőkkel kapcsolatban. Tudom, hogy nagyon szívesen hallgattok ilyen témákat, és hogy tényleg törődtök ezekkel a dolgokkal. Elégedettnek érzitek tehát magatokat attól, amiről ma beszéltem? (Igen.) Néhány más dolog talán nem tett rátok túl erős benyomást, de amit a szolgálattevőkről mondtam, az különösen erős benyomást tett rátok, mert ez a téma mindannyiótok lelkét érinti.

Isten emberiséggel szemben támasztott követelményei

a. Magának Istennek az identitása és státusza

Elértünk az „Isten az élet forrása minden dolog számára” témakörének végéhez, és az „Isten Maga az egyedülálló Isten” témakör végére is. Most, hogy eljutottunk ide, össze kell foglalnunk a dolgokat. Miféle összefoglalót kell készítenünk? Egy megállapítást Magáról Istenről. Mivel ez a helyzet, szükségszerűen kapcsolódnia kell Isten valamennyi aspektusához, valamint ahhoz is, ahogy az emberek hisznek Istenben. Így először is meg kell kérdeznem tőletek: Miután hallottátok ezeket a prédikációkat, kicsoda Isten a lelki szemetekben? (A Teremtő.) A lelki szemeitekben lévő Isten a Teremtő. Van-e még bármi más? Isten minden dolgok Ura. Helyesek ezek a szavak? (Igen.) Isten az, aki mindenek felett uralkodik és mindent igazgat. Ő teremtett mindent, ami létezik, Ő igazgat mindent, ami létezik, Ő uralkodik minden felett, ami létezik, és Ő gondoskodik mindenről, ami létezik. Ez Isten státusza, és ez az Ő identitása. Minden dolog számára és minden létező számára, Isten valós identitása a Teremtő, és az egész teremtés Uralkodója. Ilyen identitással bír Isten, Ő pedig egyedülálló minden dolgok között. Isten egyetlen teremtménye sem – legyenek bár az emberiség között vagy a szellemi világban – használhat semmilyen eszközt vagy kifogást, hogy megszemélyesítse vagy helyettesítse Isten identitását és státuszát, mert egyedül Egy létezik minden dolog között, aki eme identitást, erőt, hatalmat és a teremtés feletti uralkodás képességét birtokolja: a mi egyedülálló Istenünk Maga. Ő minden dolgok között él és mozog; képes felemelkedni a legmagasabb helyre, minden dolog fölé. Képes megalázni Magát emberré válva, a testből és vérből valók közül eggyé válni, szemtől-szembe kerülni az emberekkel és osztozni velük jóban-rosszban, miközben Ő parancsol mindennek, ami van, döntve minden létező sorsáról és arról, hogy milyen irányba mozog mindez. Ezen túlmenően, Ő vezérli az egész emberiség sorsát, és kormányozza az emberiség irányát. Egy ilyen Istent minden élőlénynek imádnia és ismernie kell, és engedelmeskednie kell Neki. Így hát, függetlenül attól, hogy az emberiség mely csoportjába vagy típusába tartozol, hinni Istenben, követni Istent, félni Istent, elfogadni az Ő uralkodását, és elfogadni az ő intézkedéseit a sorsod számára az egyetlen választás – a szükséges választás – bármely személy és bármely élőlény számára. Isten egyedülállóságában az emberek meglátják, hogy az Ő hatalma, az Ő igaz természete, az Ő lényege, és az eszközök, amelyek által minden dologról gondoskodik, mind teljesen páratlanok; ez a páratlanság határozza meg Magának Istennek az identitását, és az Ő státuszát is meghatározza. Ezért ha az összes teremtmény közül bármely élőlény a szellemi világban vagy az emberiség között Isten helyére óhajtana állni, a siker lehetetlen volna, ahogy az Isten megszemélyesítésére irányuló bármely kísérlet is. Ez tény. Milyen elvárásai vannak az emberiségtől egy ilyen Teremtőnek és Uralkodónak, aki Magának Istennek az identitásával, hatalmával és státuszával bír? Ez mindenki számára világos kell, hogy legyen, és mindenkinek emlékeznie kell rá; ez Istennek és az embernek egyaránt nagyon fontos!

b. Az emberiség Isten iránt tanúsított különféle hozzáállásai

Az, hogy az emberek hogyan viselkednek Istennel szemben, eldönti a sorsukat, valamint azt, hogy Isten hogyan fog velük szemben viselkedni és hogyan fog velük bánni. Ezen a ponton néhány példát fogok mondani arra, hogyan viselkednek az emberek Istennel szemben. Hallgassuk meg, és nézzük meg, hogy helyes-e az a modor és hozzáállás, amellyel Isten előtt viselkednek, vagy sem. Nézzük meg a következő hét embertípus viselkedését.

1) Van egy olyan embertípus, akinek a hozzáállása Istenhez különösen abszurd. Ezek az emberek úgy gondolják, hogy Isten olyan, mint egy bódhiszattva vagy egy szent lény az emberi tudományok szerint, és szüksége van arra, hogy az emberek háromszor meghajoljanak, amikor találkoznak egymással, és minden étkezés után füstölőt gyújtsanak. Ennek eredményeként, amikor rendkívül hálásak az Ő kegyelméért, és hálát éreznek Iránta, gyakran van ilyen késztetésük. Annyira szeretnék, ha az az Isten, akiben ma hisznek, a szívükben vágyott szent lényhez hasonlóan elfogadná azt, ahogyan találkozáskor háromszor meghajolnak, és ahogyan minden étkezés után füstölőt gyújtanak.

2) Vannak, akik Istent élő Buddhának látják, aki képes minden élőt megszabadítani a szenvedéstől és megmenteni őket; úgy tekintenek rá, mint egy élő Buddhára, aki képes kivonni őket a szenvedés tengeréből. Ezeknek az embereknek az Istenbe vetett hite azzal jár, hogy Buddhaként imádják Őt. Bár nem gyújtanak füstölőt, nem borulnak le, és nem mutatnak be áldozatot, legbelül mégis úgy érzik, hogy Isten éppen egy ilyen Buddha, aki csak annyit kér, hogy legyenek kedvesek és jótékonyak, ne öljék meg az élőlényeket, ne szidalmazzanak másokat, éljenek becsületesnek tűnő életet, és ne kövessenek el semmi rosszat. Úgy gondolják, ez minden, amit kér tőlük; ez az Isten van a szívükben.

3) Vannak, akik úgy imádják Istent, mintha egy nagyszerű vagy híres ember lenne. Például bármilyen módon szeret ez a nagyszerű személy beszélni, bármilyen hanglejtéssel, bármilyen szavakkal és szókinccsel, bármilyen a hangneme, a kézmozdulatai, a véleményei és cselekedetei, a tartása – mindezeket lemásolják, és ezeket a dolgokat teljesen magukévá kell tenniük az Istenbe vetett hitük során.

4) Vannak, akik Istent uralkodónak tekintik, úgy érzik, hogy Ő mindenek felett áll, és senki sem meri megsérteni Őt – és ha valaki mégis megteszi, az a személy büntetést kap. Azért imádnak egy ilyen uralkodót, mert az uralkodók bizonyos helyet foglalnak el a szívükben. Gondolataik, viselkedésük, tekintélyük és természetük – még az érdeklődési körük és a személyes életük is – mind olyanná válik, amiről úgy érzik, hogy meg kell érteniük; olyan kérdések és ügyek lesznek, amelyek foglalkoztatják őket. Ennek eredményeképpen Istent uralkodóként imádják. A hit ilyen formája nevetséges.

5) Vannak, akik különösen hisznek Isten létezésében, és ez a hit mély és rendíthetetlen. Mivel azonban az Istenről való tudásuk nagyon felszínes, és nincs sok tapasztalatuk az Ő szavairól, ezért bálványként imádják Őt. Ez a bálvány a szívükben lévő Isten; úgy érzik, hogy félniük kell Tőle, le kell borulniuk Előtte, és követniük és utánozniuk kell. Istent bálványnak tekintik, akit egész életükben követniük kell. Másolják azt a hangnemet, ahogyan Isten beszél, külsőleg pedig utánozzák azokat, akiket Isten kedvel. Gyakran tesznek olyan dolgokat, amelyek naivnak, tisztának és becsületesnek tűnnek, sőt, úgy követik ezt a bálványt, mintha a partnerük vagy a társuk lenne, akitől soha nem tudnak megválni. Ilyen az ő hitük formája.

6) Van az embereknek egy olyan típusa, akik annak ellenére, hogy Isten sok szavát olvasták és sok prédikációt hallottak, mélyen legbelül úgy érzik, hogy az Istennel szembeni viselkedésük egyetlen alapelve az, hogy mindig alázatosnak és hízelgőnek kell lenniük, vagy hogy Istent irreális módon kell dicsérniük és méltatniuk. Azt hiszik, hogy Isten olyan Isten, aki megköveteli tőlük, hogy így viselkedjenek. Sőt, azt is hiszik, hogy ha nem így tesznek, akkor bármikor kiválthatják az Ő haragját, vagy bűnt követhetnek el Ellene, és ennek a bűnnek a következtében Isten megbünteti őket. Ilyen Istent őriznek a szívükben.

7) Aztán ott van az emberek többsége, akik Istenben találnak lelki táplálékot. Ez azért van, mert ebben a világban élnek, nincs békéjük és boldogságuk, és sehol sem találnak vigaszt. Ha egyszer megtalálják Istent, miután látták és hallották az Ő szavait, titkos örömöt és ujjongást kezdenek táplálni a szívükben. Ez azért van, mert azt hiszik, hogy végre megtalálták azt a helyet, amely boldoggá teszi a lelküket, és hogy végre megtalálták azt az Istent, aki szellemi táplálékot ad nekik. Miután elfogadták Istent, és elkezdték követni Őt, boldogok lesznek, és az életük kiteljesedik. Már nem úgy viselkednek, mint a hitetlenek, akik alvajárva, mint az állatok, átsétálnak az életen, és úgy érzik, hogy van mit várniuk az életben. Így azt gondolják, hogy ez az Isten hatalmas mértékben ki tudja elégíteni a szellemi szükségleteiket, és nagy boldogságot hozhat számukra mind szellemben, mind lélekben. Anélkül, hogy észrevennék, képtelenné válnak elhagyni ezt az Istent, aki ilyen lelki táplálékot ad nekik, és aki boldogságot hoz a lelküknek és családjuk minden tagjának. Azt hiszik, hogy az Istenbe vetett hitnek nem kell mást adnia, mint szellemi táplálékot.

Van köztetek valaki, aki birtokában van ezeknek a fent említett különféle hozzáállásoknak Istennel szemben? (Igen.) Ha az Istenbe vetett hitében az ember szíve az említett magatartások bármelyikét hordozza, vajon képes valóban Isten elé járulni? Ha valakinek a szívében ezek közül a magatartások közül bármelyik megvan, akkor vajon hisz Istenben? Hisz az ilyen ember Magában az egyedülálló Istenben? (Nem.) Mivel nem hiszel Magában az egyedülálló Istenben, akkor kiben hiszel? Ha nem Magában az egyedülálló Istenben hiszel, akkor lehetséges, hogy egy bálványban, vagy egy nagy emberben, vagy egy bódhiszattvában hiszel, vagy pedig a szívedben lévő Buddhát imádod. Sőt, az is lehetséges, hogy egy hétköznapi emberben hiszel. Röviden, az emberek különféle hitük és Istenhez való hozzáállásuk miatt saját észleléseik Istenét helyezik a szívükbe, ráerőltetik a képzeletüket Istenre, az Istennel kapcsolatos hozzáállásukat és képzelgéseiket egymás mellé helyezik Magával az egyedülálló Istennel, majd utána magasra tartják, hogy felszentelődjenek. Mit jelent, ha az emberek ilyen helytelenül viszonyulnak Istenhez? Azt jelenti, hogy elutasították Magát az igaz Istent, és hamis istent imádnak; azt jelzi, hogy miközben hisznek Istenben, elutasítják és Ellene szegülnek, továbbá tagadják az igaz Isten létezését. Ha az emberek továbbra is ragaszkodnak a hit ilyen formáihoz, milyen következményekkel kell szembenézniük? Az ilyen hitformákkal vajon képesek lesznek egyre közelebb kerülni Isten követelményeinek teljesítéséhez? (Nem, nem lesznek képesek.) Éppen ellenkezőleg, elképzeléseik és képzelgéseik miatt egyre távolabb fognak kerülni Isten útjától, mivel az irány, amelyet keresnek, ellentétes azzal az iránnyal, amelyet Isten megkövetel tőlük. Hallottátok már a történetet, hogy „a szekér északra hajtva délre megy”? Lehet, hogy ez is egy ilyen eset, amikor a szekér északra hajtva délre megy. Ha az emberek ilyen nevetséges módon hisznek Istenben, akkor minél jobban próbálkozol, annál távolabb kerülsz Istentől. Ezért imigyen figyelmeztetlek benneteket: mielőtt elindulnátok, előbb meg kell állapítanotok, hogy valóban a helyes irányba mentek-e. Összpontosítsatok az erőfeszítéseikben, és mindenképpen tegyétek fel magatoknak a kérdést: „Az Isten, akiben hiszek, minden dolgok Ura? Az Isten, akiben hiszek, csupán olyasvalaki, aki szellemi táplálékot ad nekem? Egyszerűen csak a bálványom? Mit kér tőlem ez az Isten, akiben hiszek? Jóváhagyja Isten mindazt, amit teszek? Minden cselekedetem és törekvésem összhangban van az Isten megismerésére való törekvéssel? Megfelelnek az Ő velem szemben támasztott követelményeinek? Elismeri és jóváhagyja Isten azt az utat, amelyen járok? Elégedett a hitemmel?” Ezeket a kérdéseket gyakran és ismételten fel kell tenned magadnak. Ha Isten megismerésére törekszel, akkor tiszta tudattal és világos célokkal kell rendelkezned ahhoz, hogy sikerüljön megelégítened Őt.

Lehetséges, hogy Isten toleranciájának köszönhetően vonakodva elfogadja ezeket a helytelen magatartásokat, amelyekről az imént beszéltem? Vajon Isten megdicsérné ezeknek az embereknek a hozzáállását? (Nem.) Milyen követelményeket támaszt Isten az emberekkel és azokkal szemben, akik követik Őt? Milyen hozzáállást követel meg az emberektől? Van erről világos elképzelésed? Ezen a ponton már nagyon sokat mondtam; sokat beszéltem Magáról Istenről, valamint az Ő tetteiről, és arról, hogy mije van és mi Ő. Tudjátok most már, hogy Isten mit kíván elnyerni az emberektől? Tudod, hogy mit akar tőled? Beszélj! Ha a tapasztalatokból és a gyakorlatból származó tudásotok még mindig hiányos vagy még mindig nagyon felszínes, akkor mondhattok valamit az e szavakkal kapcsolatos tudásotokról. Van valamilyen összefoglaló tudásotok? Mit kér Isten az embertől? (E több gyűlés során Isten minden alkalommal azt követelte, hogy ismerjük meg Őt, ismerjük meg a tetteit, legyünk tudatában, hogy Ő az élet forrása minden dolog számára, és ismerjük meg az Ő státuszát és identitását.) És amikor Isten azt kéri, hogy az emberek ismerjék meg Őt, mi a végső eredmény? (Megértik, hogy Isten a Teremtő, az emberek pedig teremtett lények.) Amikor az emberek ilyen ismeretre tesznek szert, milyen változások következnek be az Istenhez való hozzáállásukban, a kötelességteljesítésükben vagy az életfelfogásukban? Gondolkodtatok már ezen? Mondhatjuk, hogy Isten megismerése és megértése után jó emberekké válnak? (Az Istenben való hit nem jár együtt azzal, hogy jó emberré akarunk válni. Sokkal inkább az a törekvésünk, hogy Isten olyan teremtményévé váljunk, aki megfelel az elvárásoknak, és becsületes emberek legyünk.) Van még valami más? (Miután valóban és helyesen megismertük Istent, képesek vagyunk Istenként kezelni Őt; tudjuk, hogy Isten mindig Isten, hogy mi teremtett lények vagyunk, hogy Istent kell imádnunk, és hogy a megfelelő helyünkön kell maradnunk.) Nagyon jó! Hallgassunk meg másokat is! (Ismerjük Istent, és végül képesek vagyunk olyan emberré válni, aki valóban aláveti magát Istennek, féli Istent és kerüli a rosszat.) Ez így van!

c. A hozzáállás, amelyet Isten megkövetel Maga iránt az emberiségtől

Valójában Isten nem követel sokat az emberiségtől – vagy legalábbis nem annyira követelődző, mint ahogyan azt az emberek képzelik. Ha Isten nem mondott volna szavakat, és ha nem fejezte volna ki a beállítottságát vagy bármilyen cselekedetét, akkor Isten megismerése rendkívül bonyolult lenne számotokra, mert az embereknek következtetniük kellene a szándékára és akaratára; ez pedig nagyon nehéz lenne. Munkájának végső szakaszában azonban Isten sok szót szólt, sok munkát végzett, és sok követelményt támasztott az emberrel szemben. Szavaiban és nagy mennyiségű munkájában tájékoztatta az embereket arról, hogy mit szeret, mit utál, és hogy milyen embereknek kellene lenniük. Miután megértették ezeket a dolgokat, az embereknek pontos meghatározással kell rendelkezniük a szívükben Isten követelményeiről, mert már nem homályosan hisznek Istenben, és nem már nem egy homályos Istenben hisznek, és nem homály vagy a semmi közepette hisznek Istenben. Sokkal inkább képesek meghallani az Ő kijelentéseit, megérteni az Ő követelményeinek normáit és elérni azokat, továbbá Isten az emberiség nyelvét használja arra, hogy elmondja nekik mindazt, amit tudniuk kell és amit meg kell érteniük. Ma, ha az emberek még mindig nem tudják, hogy mi Isten, és mit követel tőlük; ha nem tudják, hogy miért kell hinni Istenben, és hogyan kell hinni Benne, vagy hogyan kell bánni Vele – akkor ezzel baj van. Az imént mindegyikőtök egy-egy konkrét területről beszélt; tisztában vagytok néhány dologgal, akár konkrét, akár általános dolgokról van szó. Szeretném azonban elmondani nektek, hogy milyen helyes, teljes és konkrét követelményeket támaszt Isten az emberiséggel szemben. Ez csak néhány szó, és nagyon egyszerűek; talán már ismeritek őket. Isten megfelelő követelményei az emberiséggel és azokkal szemben, akik Istent követik, a következők. Öt dolgot követel meg azoktól, akik követik Őt: igaz hitet, hűséges követést, abszolút alávetettséget, valódi tudást és szívből jövő félelmet.

Ebben az öt dologban Isten megköveteli, hogy az emberek többé ne kérdőjelezzék meg Őt, és ne képzeletük vagy homályos és elvont nézőpontjaik alapján kövessék Őt; nem szabad Istent semmilyen képzelgés vagy elképzelés alapján követniük. Megköveteli, hogy mindazok, akik követik Őt, hűségesen, ne pedig félszívvel vagy elkötelezettség nélkül tegyék. Amikor Isten bármilyen követelményt támaszt veled szemben, próbára tesz téged, megítél téged, foglalkozik veled és metsz téged, vagy pedig fegyelmez téged és lesújt rád, neked feltétlenül alá kell vetned magad Neki. Ne kérdezd az okát, és ne támassz feltételeket, még kevésbé beszélj az okokról. Az engedelmességednek teljesnek kell lennie. Isten ismerete az a terület, ahol az emberek a leginkább hiányt szenvednek. Gyakran rónak fel Istennek olyan mondásokat, kijelentéseket és szavakat, amelyeknek semmi közük Hozzá, és azt hiszik, hogy az ilyen szavak jelentik Isten ismeretének legpontosabb meghatározását. Nem is tudják, hogy ezek a mondások, amelyek az emberi képzeletből, a saját érvelésükből és a saját tudásukból származnak, a legcsekélyebb kapcsolatban sincsenek Isten lényegével. Ezért szeretném elmondani nektek, hogy amikor arról a tudásról van szó, amit Isten az emberektől kíván, nem csupán azt kéri, hogy ismerd fel Őt és az Ő szavait, hanem azt is, hogy a Róla való tudásod helyes legyen. Még ha csak egy mondatot tudsz is mondani, vagy csak egy aprócska résznek vagy tudatában, a tudatosságnak ez az aprócska darabja helyes és igaz, és összeegyeztethető Magának Istennek a lényegével. Ez azért van így, mert Isten irtózik minden olyan dicsérettől vagy méltatástól, ami irreális vagy meggondolatlan. Ennél is jobban utálja, ha az emberek levegőnek nézik Őt. Gyűlöli, amikor az Istennel kapcsolatos témák megvitatása során az emberek a tényekre való tekintet nélkül, tetszés szerint és habozás nélkül beszélnek, úgy beszélnek, ahogyan jónak látják; sőt, gyűlöli azokat is, akik azt hiszik, hogy ismerik Istent, és kérkednek a Róla való tudásukkal, és a Vele kapcsolatos témákról mindenféle korlátozás és fenntartás nélkül beszélnek. A fent említett öt követelmény közül az utolsó a szívből jövő félelem volt: ez Isten legfőbb követelménye mindazokkal szemben, akik követik Őt. Ha valaki helyes és igaz tudással rendelkezik Istenről, akkor képes arra, hogy valóban félje Istent és kerülje a rosszat. Ez a félelem a szívük mélyéről fakad; ezt a félelmet önként adják, és nem Isten nyomására. Isten nem azt kéri tőled, hogy valamilyen szép hozzáállást, magatartást vagy külső viselkedést ajándékozz Neki; inkább azt kéri tőled, hogy féld Őt és rettegj Tőle a szíved mélyén. Ezt a félelmet az életfelfogásodban bekövetkező változások, az Istenről való tudás megszerzése és Isten cselekedeteinek megértése, Isten lényegének megértése, valamint annak a ténynek a felismerése révén éred el, hogy Isten teremtményei közé tartozol. Ezért a „szívből jövő” szót használva a félelem meghatározására az a célom, hogy az emberek megértsék, hogy az Isten iránti félelmüknek a szívük legmélyéről kell fakadnia.

Vegyük most figyelembe ezt az öt követelményt: van köztetek olyan, aki képes az első hármat teljesíteni? Ez alatt az igaz hitet, a hűséges követést és az abszolút alávetettséget értem. Van köztetek olyan, aki képes ezekre a dolgokra? Tudom, hogy ha mind az ötöt mondanám, kétségtelenül nem lenne köztetek senki, aki igen, de háromra csökkentettem a számot. Gondolkodjatok el azon, hogy elértétek-e ezeket a dolgokat vagy sem. Könnyű az „igaz hitet” elérni? (Nem, nem az.) Nem könnyű, mert az emberek gyakran megkérdőjelezik Istent. És mi a helyzet a „hűséges követéssel”? Mire utal ez a „hűséges”? (Nem félszívűnek lenni, hanem teljes szívűnek.) Nem félszívűnek lenni, hanem teljes szívvel élni. Fején találtad a szöget! Szóval, képesek vagytok megvalósítani ezt a követelményt? Keményebben kell próbálkoznotok, nem igaz? Jelenleg még nem sikerült teljesítenetek ezt a követelményt. Mi a helyzet az „abszolút alávetettséggel” – ezt elérted? (Nem.) Ezt sem érted el. Gyakran engedetlen és lázadó vagy; gyakran nem figyelsz oda, nem akarsz engedelmeskedni, vagy nem akarsz meghallani dolgokat. Ez a három legalapvetőbb követelmény, amellyel az emberek az életbe való belépés után találkoznak, de ti még nem értétek el ezeket. Tehát jelenleg nagy potenciállal rendelkeztek? Ma, miután hallottátok, hogy ezeket a szavakat mondom, szorongtok? (Igen.) Helyes, hogy szorongtok. Ne próbáljátok meg elkerülni a szorongást. Én szorongok miattatok. Nem fogok kitérni a másik két követelményre; kétségtelen, hogy itt senki sem képes ezeket teljesíteni. Szorongtok. Nos, meghatároztátok már a céljaitokat? Milyen célokkal és milyen irányba kell törekednetek és erőfeszítéseket tennetek? Van célotok? Hadd beszéljek világosan: ha egyszer eléritek ezt az öt követelményt, akkor megelégítitek Istent. Mindegyikük az életbe való belépést illető érettség mutatója, valamint végső célja. Még ha csak egyetlen egyet választanék is ki e követelmények közül, hogy részletesen beszéljek róla, és megkövetelném tőletek, hogy feleljetek meg neki, nem lenne könnyű elérni; bizonyos fokú nehézségeket kell elviselnetek, és bizonyos mennyiségű erőfeszítést kell tennetek. Milyen mentalitással kellene rendelkeznetek? Ugyanolyannak kell lennie, mint egy rákos betegé, aki arra vár, hogy a műtőasztalra kerüljön. Miért mondom ezt? Ha hinni akarsz Istenben, és ha meg akarod nyerni Istent és el akarod nyerni az Ő megelégedettségét, akkor hacsak nem viselsz el bizonyos fokú fájdalmat és nem teszel bele bizonyos mennyiségű erőfeszítést, akkor nem leszel képes elérni ezeket a dolgokat. Sok prédikációt hallottatok, de pusztán az, hogy hallottátok, még nem jelenti azt, hogy ez a prédikáció a tiéd; magadba kell szívnod és olyanná alakítanod, ami hozzád tartozik. Be kell építened az életedbe, és be kell vinned a létezésedbe, engedve, hogy ezek a szavak és prédikációk irányítsák az életmódodat, és egzisztenciális értéket és értelmet adjanak az életednek. Ha ez megtörténik, akkor megérte számodra, hogy meghallgasd ezeket a szavakat. Ha az Általam elmondott szavak nem hoznak semmilyen fordulatot az életedben, vagy nem adnak hozzá semmilyen értéket a létezésedhez, akkor nincs értelme, hogy meghallgasd őket. Ezt ugye értitek? Miután ezt megértettétek, az, hogy mi történik ezután, csak rajtatok múlik. Nektek kell munkához látnotok! Komolyan kell vennetek mindent! Ne legyetek összezavarodva; az idő csak úgy repül! A legtöbben közületek már több mint egy évtizede hisznek Istenben. Tekintsetek vissza erre az elmúlt tíz évre: mennyit nyertetek? És hány évtizedetek van még hátra ebben az életben? Nincs sok időd. Felejtsd el, hogy Isten munkája vár-e rád, hogy hagyott-e neked egy esélyt, vagy hogy újra elvégzi-e ugyanazt a munkát – ne ezekről a dolgokról beszélj. Meg tudod fordítani életed elmúlt tíz évének folyását? Minden egyes nappal, ami elmúlik, és minden egyes lépéssel, amit megteszel, eggyel kevesebb napod van. Az idő senkire sem vár! Csak akkor nyerhetsz az Istenbe vetett hitedből, ha úgy közelíted meg, mint a legnagyobb dolgot az életedben, fontosabbat, mint az étel, a ruha vagy bármi más. Ha csak akkor hiszel, amikor van időd, és képtelen vagy teljes figyelmedet a hitednek szentelni, és ha mindig zavarban vagy, akkor semmit sem fogsz nyerni. Ugye, értitek ezt? Mára itt abbahagyjuk. Viszlát legközelebb!

2014. február 15.