Közös probléma minden emberben, hogy ugyan értik az igazságot, de nem ültetik át a gyakorlatba. Ez azért van, mert egyrészt nem hajlandók megfizetni az árát, másrészt pedig az ítélőképességük nem megfelelő. Képtelenek a maga valójában látni mindennapi életük számos nehézségét, és nem tudják, hogyan gyakorolják helyesen az igazságot. Mivel az emberek megtapasztalásai túl sekélyesek, a képességeik szerények, és csak korlátozott mértékben értik meg az igazságot, nincs módjuk arra, hogy megoldják azokat a nehézségeket, amelyekkel mindennapi életük során találkoznak. Csak a szavak szintjén hisznek Istenben, és nem képesek behozni Istent a mindennapi életükbe. Vagyis Isten Isten, az élet pedig az élet, és az embereknek mintha nem is lenne kapcsolatuk Istennel az életük során. Mindenki így gondolkodik. Az emberek ugyan hisznek Istenben, valójában azonban Isten nem nyeri meg és nem tökéletesíti őket. Nem arról van szó tehát, hogy Isten igéje ne fejeződött volna ki tökéletesen, hanem arról, hogy az emberek felfogóképessége egyszerűen nem megfelelő. Mondhatni, szinte senki nem cselekszik Isten eredeti vágyai szerint: az Istenbe vetett hitük a saját vágyaik, múltbéli vallásos elképzeléseik és saját cselekvési módjaik szerint való. Kevesen vannak, akik Isten igéjének elfogadása után valóban átalakuláson mennek keresztül, és elkezdenek az Ő szándékainak megfelelően cselekedni. Ehelyett megmaradnak téves hiedelmeikben. Amikor az emberek elkezdenek hinni Istenben, a vallás konvencionális szabályai alapján teszik azt, és teljes mértékben a saját világi ügyekre vonatkozó filozófiájuk alapján élnek és viselkednek másokkal. Tíz emberből, mondhatni, ez kilencre igaz. Igen kevesen vannak, akik új tervet készítenek, és új fejezetet nyitnak, miután hinni kezdtek Istenben. Az emberiségnek nem sikerült Isten igéjére igazságként tekinteni, sem pedig igazságként elfogadva átültetni azt a gyakorlatba.

Vegyük például a Jézusba vetett hitet! Akár nemrég jutott valaki hitre, akár már régóta hitt, mindenki egyszerűen csak elkezdte használni azokat a talentumokat, amelyekkel eleve rendelkezett, és megmutatta a birtokában lévő képességeket. Az emberek egyszerűen csak hozzátették az „Istenbe vetett hitüket” – ezt a három szócskát – a hétköznapi életükhöz, de nem változtattak a beállítottságukon; az Istenbe vetett hitük kicsit sem növekedett. Törekvésük nem volt sem forró, sem hideg. Nem mondták, hogy feladják a hitüket, de nem is szenteltek mindent Istennek. Sosem szerették igazán Istent, és nem is vetették alá magukat Neki. Az Istenbe vetett hitük a valódi és a hamis keveréke volt, félig nyitott és félig csukott szemmel közelítették meg a hitüket, és nem őszintén gyakorolták azt. Ebben a zavarodott állapotban éltek tovább, végül pedig zavaros halált haltak. Mi értelme van mindennek? Ahhoz, hogy a gyakorlatias Istenben higgy, ma a helyes úton kell elindulnod. Ha hiszel Istenben, nemcsak az áldásokat kell keresned, hanem szeretned és ismerned kell Istent. Az Ő megvilágosításán és egyéni törekvéseden keresztül eheted és ihatod az Ő szavát, fokozatosan valóban megértheted Istent, és valódi szereteted lehet Isten iránt, amely a szíved legbenső zugából fakad. Más szóval, amikor az Isten iránti szereteted igazán őszinte, és senki sem tudja lerombolni az iránta való szereteted, vagy útjába állni annak, akkor jó úton jársz az Istenbe vetett hitedben. Ez azt bizonyítja, hogy te Istenhez tartozol, mivel a szíved már Istené, és semmi más nem tud birtokolni téged. A megtapasztalásod, az általad fizetett ár és Isten munkája révén képes vagy magadtól is szeretni Istent – és mikor így teszel, megszabadulsz a Sátán befolyása alól, és Isten igéjének fényességében fogsz élni. Csak akkor mondhatjuk, hogy megnyerted Istent, ha megszabadultál a sötétség befolyása alól. Az Istenbe vetett hitedben meg kell próbálnod ezt a célt kitűzni. Ez mindannyiótok kötelessége. Egyikőtök sem elégedhet meg a dolgok jelen állásával. Nem lehettek kétlelkűek az Isten munkáját illetően, és nem vehetitek azt félvállról. Minden tekintetben és minden időben Istenre kell gondolnotok, és az Ő javára kell mindenben cselekednetek. És valahányszor megszólaltok vagy cselekedtek, az Isten házának érdekeit kell az első helyre tennetek. Csakis így igazodhattok Isten szándékaihoz.

Az Istenbe vetett hitükben az az emberek legnagyobb hibája, hogy csak szavakban hisznek, miközben Isten teljes mértékben hiányzik a mindennapi életükből. Valójában minden ember hisz Isten létezésében, Isten mégsem része a mindennapi életüknek. Az emberek szája sok imát elmond Istenhez, de Istennek csak kicsiny hely jut a szívükben, így Isten újra és újra próbára teszi őket. Mivel az emberek tisztátalanok, Istennek nincs más választása, mint hogy próbára tegye őket, hogy elszégyelljék magukat, és önismeretre tegyenek szert a megpróbáltatások közepette. Ha nem így lenne, az emberiség az arkangyal leszármazottjaivá lenne, és egyre romlottabbá válna. Az Istenbe vetett hite során minden ember számos személyes szándékát és célját leveti az Isten általi szüntelen tisztogatás közben. Ha nem így lenne, Istennek nem lenne módja arra, hogy bárkit is felhasználjon, és nem tudná elvégezni az emberekben azt a munkát, amit el kell végeznie. Isten először megtisztítja az embereket, és e folyamat révén az emberek önismeretre tehetnek szert, és Isten megváltoztathatja őket. Csak ekkor helyezi Isten életét beléjük, és csak ekkor tud a szívük teljesen Istenhez fordulni. Így hát azt mondom, hogy Istenben hinni nem olyan egyszerű, mint mondják. Ha csak ismereted van, de nincs benned életként az Ő szava, és ha csak a saját ismeretedre vagy korlátozva, de képtelen vagy gyakorolni az igazságot és megélni Isten igéjét, akkor Isten szemében ez is annak bizonyítéka, hogy nincs Istent szerető szíved, és azt mutatja, hogy a szíved nem Istenhez tartozik. Az ember csak a Benne való hit által ismerheti meg Istent: ez a végső cél, az ember keresésének célja. Erőfeszítést kell tenned, hogy megéld Isten igéit, hogy gyümölcsöt hozhassanak a gyakorlati életedben. Ha csupán a tanokat ismered, az Istenbe vetett hited semmivé lesz. A hited csak akkor tekinthető teljesnek és Isten szándékaival megegyezőnek, ha gyakorlod és meg is éled az Ő igéjét. Ezen az úton sokan tudnak számos ismeretről beszélni, de a haláluk óráján a szemük megtelik könnyel, és gyűlölik magukat, amiért egy egész életet elvesztegettek, és a semmiért éltek meg tisztes öregkort. Ők csak a tanokat értik, de nem tudják az igazságot a gyakorlatba átültetni, sem pedig Istenről tanúskodni. Ehelyett egyszerűen ide-oda futkosnak, szorgoskodnak, mint a méhek, és csak a halál küszöbén veszik végre észre, hogy hiányzik belőlük az igazi bizonyságtétel, s hogy egyáltalán nem ismerik Istent. Vajon nem késő ez már? Miért nem ragadod meg a napot, és keresed azt az igazságot, amit szeretsz? Miért várnál holnapig? Ha nem szenvedsz az igazságért, és nem igyekszel még életedben megszerezni azt, lehetséges, hogy a halálod óráján kívánsz majd sajnálkozni? Ha ez így van, akkor miért hiszel Istenben? Valójában sok olyan terület van, ahol az emberek – ha csak egy kicsit is megerőltetik magukat – átültethetik az igazságot a gyakorlatba, és ezáltal kielégíthetik Istent. Az emberek csak azért nem tudnak Isten kedve szerint cselekedni, és azért futkosnak folyton a testük szerint, mert a szívüket démonok tartják hatalmukban, és végül semmit sem tudnak felmutatni. Ezért az embereket állandóan bajok és nehézségek sújtják. Vajon ezek nem a Sátán gyötrelmei-e? Vajon nem a test romlottsága? Ne próbálj meg üres szólamokkal bolondot csinálni Istenből! Lépj inkább a tettek mezejére! Ne csapd be önmagad – mi értelme lenne? Mit nyerhetsz azáltal, hogy a tested kedve szerint élsz, és a hasznot és a hírnevet hajszolod?