Rengeteg munkát végeztem a földön, és oly sok éven át jártam az emberiség között, de az emberek ritkán ismerik képmásomat és természetemet, és kevesen tudják alaposan megmagyarázni a munkát, amit végzek. Annyi minden hiányzik az emberekből, mindig hiányzik belőlük annak megértése, hogy mit csinálok, és a szívük mindig résen áll, mintha mélyen félnének attól, hogy más helyzetbe hozom őket, és aztán nem törődöm velük. Így az emberek Irányomban tanúsított magatartásai mindig langyosak, egy jó adag óvatossággal együtt. Ez azért van így, mert az emberek úgy értek el a jelenbe, hogy nem értik az Általam végzett munkát, és különösen értetlenül állnak a szavak előtt, amiket mondok nekik. Kezükben tartják szavaimat, nem tudva, hogy elkötelezzék-e magukat a bennük való rendíthetetlen hit mellett, vagy a határozatlanságot válasszák és feledjék el őket. Nem tudják, hogy gyakorlatba ültessék-e őket, vagy várjanak ki és meglátják, hogy mindent félretegyenek-e és bátran kövessenek, vagy továbbra is tartsák meg a barátságot a világgal, mint korábban. Az emberek belső világa olyan bonyolult, és ők olyan ravaszok. Mivel az emberek nem látják tisztán vagy teljesen szavaimat, sokan közülük nehezen tudják gyakorolni azokat, és nehezen tudják a szívüket Elém fektetni. Mélyen megértem a nehézségeiteket. Sok gyengeség elkerülhetetlen, ha testben élünk, és sok objektív tényező okoz nehézségeket nektek. Tápláljátok a családotokat, kemény munkával töltitek a napjaitokat, és a hónapok és az évek viszontagságosan telnek. A testben való életben sok nehézség adódik – ezt nem tagadom, és természetesen a veletek szemben támasztott követelményeim összhangban állnak a ti nehézségeitekkel. Az Általam végzett munka követelményei mind a ti tényleges érettségeteken alapulnak. Talán a múltban az embereknek a munkájuk során veletek szemben támasztott követelményei keveredtek a túlzás elemeivel, de tudnotok kell, hogy Én soha nem támasztottam túlzott követelményeket veletek szemben abban, amit mondok és teszek. Minden követelmény az emberek természetén, testén és azon alapul, hogy mire van szükségük. Tudnotok kell, és nagyon világosan meg tudom mondani nektek, hogy nem ellenzem az emberek bizonyos észszerű gondolkodásmódját, és nem ellenzem az emberiség eredendő természetét. Az, hogy az emberek eddig kételkedtek szavaimban, és hogy az emberek kevesebb mint fele hiszi el szavaimat, csak azért van, mert az emberek nem értik, hogy valójában mik azok a normák, amelyeket felállítottam nekik, és nem értik szavaim eredeti jelentését sem. A többiek álhívők, és még többen vannak azok, akik azt szeretik hallgatni, amikor „mesélek”. Sőt, sokan vannak, akik a látványt élvezik. Figyelmeztetlek titeket: sok szavam már megnyílt azoknak, akik hisznek Bennem, azokat pedig, akik élvezik a királyság gyönyörű látványát, de a kapuján kívül rekedtek, már kiiktattam. Nem csak konkoly vagytok, akiket Én visszautasítok? Hogyan tudtátok nézni, ahogy elmegyek, és aztán örömmel üdvözölni visszatérésemet? Mondom nektek, miután Ninive lakosai meghallották Jahve dühös szavait, azonnal bűnbánatot gyakoroltak zsákruhában és hamuban. Mivel hittek a szavainak, tele voltak rémülettel és rettegéssel, és ezért zsákruhában és hamuban bűnbánatot gyakoroltak. Ami a mai embereket illeti, bár ti is hisztek az Én szavaimnak, sőt, még inkább hiszitek, hogy Jahve ma ismét eljött közétek, a hozzáállásotok nem más, mint tiszteletlen – mintha csak megfigyelnétek Jézust, aki Júdeában született több ezer évvel ezelőtt, és most leszállt közétek. Mélyen megértem a szívetekben létező csalárdságot; legtöbben kíváncsiságból követtek Engem és az üresség miatt jöttetek Engem keresni. Amikor a harmadik kívánságotok meghiúsul – a békés és boldog életre való vágyatok –, akkor a kíváncsiságotok is szertefoszlik. A mindannyiótok szívében létező csalárdság lelepleződik a szavaitok és tetteitek által. Őszintén szólva, ti csak kíváncsiak vagytok Rám, de nem féltek Tőlem; nem vigyáztok a szátokra, és még kevésbé gyakoroltok visszafogottságot a viselkedésetekben. Akkor valójában milyen hitetek van? Valódi? Ti csak arra használjátok az Én szavaimat, hogy eloszlassátok aggodalmaitokat és enyhítsétek az unalmatokat, hogy kitöltsétek a megmaradt üres tereket az életetekben. Közületek ki valósította meg az Én szavaimat? Kinek van valódi hite? Folyamatosan azt kiabáljátok, hogy Isten olyan Isten, aki mélyen az emberek szívébe lát, de hogyan egyeztethető Velem össze a szívetekben az az Isten, akiről kiabáltok? Ha így kiabáltok, akkor miért viselkedtek úgy? Lehetséges, hogy ezzel a szeretettel akartok törleszteni Nekem? Nem kevés odaadás van ajkaitokon, de hol vannak az áldozataitok és a jó cselekedeteitek? Ha a szavaitok nem jutnának el a fülembe, hogy tudnálak ennyire gyűlölni titeket? Ha valóban hinnétek Bennem, hogyan kerülhetnétek ilyen szorult helyzetbe? Lehangolt az arckifejezésetek, mintha az alvilágban állnátok a bíróság előtt. Egy szemernyi életerőtök sincs és erőtlenül beszéltek a belső hangotokról; sőt tele vagytok panasszal és átkokkal. Már régen elvesztettétek a hitet abban, amit csinálok, és még az eredeti hitetek is eltűnt, akkor hogyan követhetnétek a végsőkig? Mivel ez így van, akkor hogyan lehet titeket megmenteni?

Bár az Én munkám nagyon hasznos nektek, szavaim mégis mindig leperegnek rólatok, és semmivé válnak bennetek. Nehéz olyan dolgokat találni, amelyeket tökéletesíthetek, és ma már majdnem elvesztettem bennetek a reményt. Több éve keresgélek köztetek, de nehéz találni valakit, aki a bizalmasom lehet. Úgy érzem, nincs bizalmam, hogy továbbra is munkálkodjam bennetek, és nincs szeretetem, amellyel továbbra is szerethetlek titeket. Ez azért van, mert már régen megundorodtam a „teljesítményeitektől”, amennyire kicsinyek és szánalmasak; úgy tűnik, mintha soha nem beszéltem volna közöttetek és soha nem munkálkodtam volna bennetek. Az eredményeitek olyan gyomorforgatóak. Mindig rombolást és szégyent hoztok magatokra, és szinte értéktelenek vagytok. Alig találom bennetek az emberi hasonlatosságot, és az ember nyomát is alig érzem. Hol van friss illatotok? Hol van az az ár, amelyet sok éven át fizettetek, és hol vannak az eredmények? Soha nem találtatok egyetlent sem? A munkám most új kezdetet vesz, újra indul. Nagy terveket fogok megvalósítani, és még nagyobb munkát szeretnék véghez vinni, de ti még mindig a sárban fetrengtek, mint korábban, a múlt mocskos vizében éltek, és gyakorlatilag nem sikerült megszabadulnotok az eredeti nehéz helyzetetekből. Ezért még mindig nem nyertetek semmit az Én szavaimból. Még mindig nem szabadítottátok ki magatokat az eredeti, sárból és mocskos vízből álló helyetekből, és csak ismeritek az Én szavaimat, de valójában nem léptetek be szavaim szabadságának birodalmába, ezért aszavaim soha nem nyíltak meg nektek; olyanok, mint egy próféciakönyv, amely évezredek óta le van pecsételve. Megjelenek nektek az életetekben, de ti sohasem vagytok tudatában ennek. Nem is ismertek fel Engem. Az Általam kimondott szavak közel fele ítélet rólatok, és csak a felét érik el annak a hatásnak, amit kellene, vagyis, hogy mély félelmet keltsenek bennetek. A másik fele olyan szavakból áll, amelyek az életről és arról tanítanak titeket, hogy hogyan viselkedjetek. Úgy tűnik azonban, hogy ami titeket illet, ezek a szavak nem is léteznek, vagy mintha gyerekek szavait hallgatnátok, olyan szavakat, amelyekre mindig burkolt mosollyal reagáltok, de soha nem igazodtok hozzájuk. Ti soha nem aggódtatok ezek miatt; mindig is elsősorban a kíváncsiság jegyében figyeltétek a tetteimet, aminek az az eredménye, hogy most a sötétségbe zuhantatok és nem látjátok a fényt, így aztán szánalmasan sírtok a sötétben. Amit akarok, az az alávetettségetek, a feltétel nélküli alávetettségetek, és még inkább megkövetelem, hogy teljesen biztosak legyetek mindenben, amit mondok. Nem szabad hanyag hozzáállást felvennetek, és különösen nem szabad szelektíven kezelnetek az Általam elmondottakat, és nem szabad közömbösnek lennetek a szavaimmal és a munkámmal szemben, ahogyan szokásotok. Az Én munkám köztetek folyik, és nagyon sok szavamat adományoztam nektek, de ha így bántok Velem, csak a pogány családoknak adhatom át azt, amit ti nem nyertetek el és nem is alkalmaztatok a gyakorlatban. Az összes teremtett lény közül ki az, akit nem tartok a kezemben? A legtöbben közületek „öregkorúak”, és nincs meg bennetek az energia, hogy elfogadjátok ezt a fajta munkát, amellyel Én rendelkezem. Olyanok vagytok, mint a Hanhao madár^[a], alig boldogultok, és soha nem vettétek komolyan a szavaimat. A fiatalok rendkívül hiúak és túlságosan engedékenyek, és még kevésbé törődnek az Én munkámmal. Nem érdekli őket, hogy a lakomám finomságaiból lakmározzanak; olyanok, mint egy kis madár, amely kirepült a ketrecéből, hogy messzire merészkedjen a távolba. Hogyan lehetnek hasznosak Számomra az ilyen fiatalok és idősek? A hajlott korúak készen állnak arra, hogy szavaimat nyugdíjként használják, amíg a sírjukba nem kerülnek, hogy haláluk után lelkük a mennybe szálljon fel; nekik ez elég. Ezek az idős emberek most mindig „nagy ambíciókat” és „rendíthetetlen bizalmat” dédelgetnek. Bár nagy a türelmük a munkám iránt, és rendelkeznek az idős embereknek azon tulajdonságával, hogy egyenesek és hajthatatlanok, nem engedve, hogy bárki vagy bármi elhurcolja vagy legyőzze őket – valóban olyanok, mint egy bevehetetlen erőd –, de vajon nem a babonás morbiditás fátyla burkolja ezeknek az embereknek a hitét? Hol van az útjuk? Nem túl hosszú, nem túl távoli számukra az útjuk? Hogyan ismerhetnék az Én szándékaimat? Még ha dicséretes is az önbizalmuk, ezen korosodó emberek közül hányan vannak, akik nem zavarodottan követnek, hanem valóban az életre törekednek? Hányan értik igazán munkám valódi jelentőségét? Kinek nem az a célja, hogy ma kövessen Engem ebben a világban, azért, hogy a közeljövőben ne szálljon alá az alvilágba, hanem egy másik birodalomba vigyem majd el? Azt gondoljátok, hogy rendeltetési helyetek egy ilyen egyszerű dolog? Bár ti, fiatalok, mind olyanok vagytok, mint az oroszlánkölykök, ritkán van szívetekben az igaz út. A fiatalságotok nem jogosít fel titeket többre a munkámból; ellenkezőleg, mindig kiváltjátok az undoromat irántatok. Bár fiatalok vagytok, hiányzik belőletek az életerő vagy az ambíció, és sosem kötelezitek el magatokat a jövőtökkel kapcsolatban; olyan, mintha közömbösek és merengőek lennétek. Azt lehetne mondani, hogy az életerő, a törekvések és az állásfoglalás, aminek a fiatalokban meg kellene lennie, bennetek abszolút nem található meg; nektek, efféle fiataloknak nincs álláspontotok, és nem tudtok különbséget tenni helyes és helytelen, jó és rossz, szépség és rútság között. Lehetetlen bármiféle friss elemet találni bennetek. Szinte teljesen régimódiak vagytok, és ti, efféle fiatalok, a tömeget is megtanultátok követni és megtanultatok irracionálisnak lenni. Soha nem tudjátok egyértelműen megkülönböztetni a jót a rossztól, nem tudtok különbséget tenni igaz és hamis között, soha nem törekedtek a kiválóságra, és azt sem tudjátok megmondani, hogy mi a helyes és mi a helytelen, mi az igazság és mi a képmutatás. A vallás bűze súlyosabb és komolyabb körülöttetek, mint az idős embereknél. Még arrogánsok és oktalanok is vagytok, versengőek, és nagyon erős az agresszió iránti vonzalmatok – hogyan birtokolhatná egy ilyen fiatal az igazságot? Hogyan tud tanúságot tenni valaki, aki nem tud állást foglalni? Hogyan lehet fiatalnak nevezni azt, aki nem képes különbséget tenni jó és rossz között? Hogyan nevezhetnénk az Én követőmnek valakit, akiben nincs meg egy fiatal ember életereje, energiája, frissessége, nyugalma és kitartása? Hogyan lehet méltó arra, hogy tanúm legyen valaki, akinek nincs igazsága, nincs igazságérzete, hanem játszani és harcolni szeret? Nem szabadna, hogy a fiataloknak csalással és másokkal szembeni előítélettel legyen teli a szemük, és a fiataloknak nem kellene pusztító, utálatos cselekedeteket végrehajtaniuk. Ne hiányozzanak belőlük a törekvések, a hajtóerő és az önmaguk jobbítására irányuló lelkes vágy; nem szabadna elcsüggedniük a kilátásaik miatt, és nem szabadna elveszíteniük az életbe vetett reményt vagy a jövőbe vetett bizalmukat; kitartással kell rendelkezniük, hogy folytassák az igazság útját, amelyet most választottak – hogy megvalósítsák abbéli vágyukat, hogy egész életüket Értem áldozzák. Nem szabad nélkülözniük az igazságot, és képmutatást és hamisságot sem rejtegethetnek – szilárdan ki kell állniuk a megfelelő álláspont mellett. Nem kellene csak sodródniuk, hanem legyen lelkierejük, hogy merjenek áldozatot hozni, és küzdjenek az igazságosságért és az igazságért. A fiataloknak bátornak kell lenniük ahhoz, hogy ne engedjenek a sötétség erői általi elnyomásnak, és átalakítsák létezésük jelentőségét. A fiataloknak nem szabad beletörődniük a viszontagságokba, hanem nyíltnak és őszintének kell lenniük, a megbocsátás szellemével testvéreik és nővéreik iránt. Természetesen mindenkivel szemben ezek a követelményeim, és ez a tanácsom mindenkinek. De még inkább ezek az Én megnyugtató szavaim minden fiatal számára. Az Én szavaim szerint kell gyakorolnotok. Különösen a fiataloknak nem szabad nélkülözniük az elhatározást, hogy tisztánlátást gyakoroljanak a kérdésekben, és keressék az igazságosságot és az igazságot. Csupa szépre és jóra kell törekednetek, és meg kell szereznetek minden pozitív dolog valóságát. Felelősnek kell lennetek az életetekért, és nem szabad azt félvállról vennetek. Emberek jönnek a földre, és ritkán találkoznak Velem, és az is ritka, hogy lehetőségük van az igazság keresésére és elnyerésére. Miért ne értékelnétek ezt a gyönyörű időt mint a helyes követendő utat ebben az életben? És miért vagytok mindig olyan elutasítóak az igazsággal és az igazságossággal szemben? Miért tapossátok és teszitek tönkre magatokat mindig azért az igazságtalanságért és szennyért, ami az emberekkel játszadozik? És miért viselkedtek úgy, mint azok az öregek, akik részt vesznek abban, amit az igazságtalanok tesznek? Miért utánozzátok a régi dolgok régi módszereit? Az életetek legyen teli igazságossággal, igazsággal és szentséggel; az életeteknek nem szabad ennyire romlottnak lennie ilyen fiatalon, ami az alvilágba taszít benneteket. Nem érzitek úgy, hogy ez egy szörnyű szerencsétlenség lenne? Nem érzitek úgy, hogy ez rettenetesen igazságtalan lenne?

Mindannyiótoknak el kell végeznetek saját teljesen tökéletes munkátokat, és fel kell áldoznotok azt az oltáromon, ezzel a végső, egyedülálló áldozattá téve, amelyet megadtok Nekem. Mindannyiótoknak szilárdan ki kell állnotok a saját álláspontotok mellett, és nem szabad, hogy minden futó szellő úgy fújjon titeket, mint a felhőket az égen. Keményen dolgozol a fél életeden át, tehát miért ne keresnéd azt a rendeltetési helyet, amelyik megillet? Fél életeden át kínlódsz, mégis hagyod, hogy disznó- és kutyaszerű szüleid a sírba hurcolják az igazságot és személyes léted jelentőségét. Nem gondolod, hogy ez nagy igazságtalanság veled szemben? Nem érzed, hogy így élni teljesen értelmetlen? Az igazság és a helyes út ilyen módon történő keresése olyan problémákat fog okozni, ami miatt a szomszédok nyugtalanok lesznek az egész család boldogtalan lesz, és ez halálos katasztrófákhoz fog vezetni. Ha így élsz, az nem jelent-e egy teljesen értelmetlen életet? Kinek az élete lehetne szerencsésebb, mint a tiéd, és kinek az élete lehetne nevetségesebb, mint a tiéd? Nem keresel Engem, hogy elnyerd örömömet és vigasztaló szavaimat? De miután fél életen át rohangálsz, addig provokálsz Engem, amíg tele nem leszek haraggal, és nem figyelek rád, és nem is dicsérlek – ez nem azt jelenti, hogy az egész életed hiábavaló volt? Hogy lehetett képed, hogy elmenj megnézni azoknak a szenteknek a lelkét az idők folyamán, akiket a purgatóriumból engedtek szabadon? Közömbös vagy Velem szemben, és a végén végzetes katasztrófát okozol – jobb lenne kihasználni ezt az alkalmat, és örömteli utazást tenni a hatalmas óceánon, majd engedelmeskedni „megbízásomnak”. Már régen megmondtam nektek, hogy ma, bármilyen közömbös is vagy, mégsem vagy hajlandó távozni, végül az Általam teremtett hullámok merítenek alá és nyelnek majd el. Valóban meg tudjátok védeni magatokat? Bizonyos vagy benne, hogy a jelenlegi törekvési módszered biztosítani fogja, hogy tökéletessé válj? Nem nagyon kemény a szíved? Ez a fajta követés, ez a fajta törekvés, ez a fajta élet és ez a fajta jellem – hogyan nyerhetné el dicséretemet?

Lábjegyzet:

a. A Hanhao madár története nagyon hasonlít Aesopus meséjéhez a hangyáról és a szöcskéről. A Hanhao madár inkább alszik, minthogy fészket építsen, amíg meleg az idő, annak ellenére, hogy szomszédja, egy szarka többször is figyelmezteti. Amikor beköszönt a tél, a madár halálra fagy.