A Biblia Újszövetsége tartalmazza Pál tizenhárom levelét. A munkássága során Pál ezt a tizenhárom levelet a Jézus Krisztusban hívő gyülekezetekhez írta. Vagyis Pál azután emeltetett fel és írta meg ezeket a leveleket, miután Jézus felment a mennybe. Levelei bizonyságtételek az Úr Jézus feltámadásáról és mennybemeneteléről az Ő halála után, továbbá hirdetik a megtérés és a kereszthordozás útját is. Természetesen ez az út és ezek a bizonyságtételek arra szolgáltak, hogy az akkori Júdea környékén lévő különböző helyeken élő testvéreket tanítsák, mert akkoriban Pál az Úr Jézus szolgája volt, és azért emeltetett fel, hogy tanúságot tegyen az Úr Jézusról. A Szentlélek munkájának minden egyes időszakában különböző emberek támasztatnak, hogy elvégezzék az Ő különféle munkáját, vagyis végezzék az apostolok munkáját, hogy folytassák azt a munkát, amelyet Maga Isten teljesít be. Ha ezt a Szentlélek közvetlenül végezné, és egy ember sem támasztatna, akkor nehéz lenne elvégezni a munkát. Így lett Pálból olyan ember, aki a damaszkuszi úton lesújtatott, és aki aztán felemeltetett, hogy tanúságot tegyen az Úr Jézus mellett. Ő apostol volt Jézus tizenkét tanítványán kívül. Az evangélium hirdetése mellett a gyülekezetek pásztorlását is vállalta különböző helyeken, ami a gyülekezetek testvéreinek gondozását is magában foglalta – más szóval a testvérek vezetését az Úrban. Pál bizonyságtétele az volt, hogy az Úr Jézus feltámadásának és mennybemenetelének tényét ismertesse, valamint, hogy tanítsa az embereket megtérésre, bűnvallásra és arra, hogy a kereszt útján járjanak. Ő Jézus Krisztus egyik akkori tanúja volt.

Pál tizenhárom levelét kiválasztották, hogy felhasználják a Bibliában. Mind a tizenhármat azért írta, hogy különböző helyeken élő emberek különböző állapotát tárgyalja. A Szentlélek indította őt arra, hogy megírja ezeket, és apostoli pozícióból (az Úr Jézus egy szolgájának szemszögéből) tanította a testvéreket mindenütt. Pál levelei tehát nem próféciákból vagy közvetlen látomásokból származtak; hanem az általa vállalt munka miatt írta őket. Ezek a levelek nem furcsák, és nem is olyan nehezen érthetőek, mint a próféciák. Ezek egyszerűen csak apostoli levelek, és nem próféciák, se nem misztériumok, csupán hétköznapi eligazító szavak. Jóllehet sok olyan szó van bennük, amelyeket az emberek talán nehezen fognak fel vagy nehezen értenek meg, azok Pál saját megértéséből és a Szentlélek megvilágosításából származnak. Pál csak egy apostol volt; az Úr Jézus által használt szolga, nem pedig próféta. Miközben különböző vidékeken járt, leveleket írt a gyülekezeti testvéreknek, vagy amikor beteg volt, olyan gyülekezeteknek írt, amelyek különösen foglalkoztatták, de nem tudott eljutni azokba. Ennek megfelelően leveleit az emberek megőrizték, később pedig a jövő nemzedékei összegyűjtötték, rendszerezték és a Biblia négy evangéliuma után helyezték el. Természetesen kiválogatták a legjobb leveleket, amelyeket írt, és azokból összeállítást készítettek. Ezek az apostoli levelek jótékonyan hatottak a testvérek életére a gyülekezetekben, és különös hírnévre tettek szert az ő korában. Amikor Pál megírta őket, nem az volt a célja, hogy olyan lelki művet írjon, amely lehetővé teszi a testvéreinek, hogy megtalálják a gyakorlás útját, vagy olyan szellemi életrajzot, amelyben saját tapasztalatait fejezi ki; nem azért akart könyvet írni, hogy íróvá váljon. Egyszerűen csak leveleket írt testvéreinek az Úr Jézus Krisztus gyülekezetében. Pál szolgai pozíciójából tanította testvéreit, és beszélt nekik a saját terhéről, az Úr Jézus szándékairól, és arról, hogy Ő milyen feladatokat bízott az emberekre a jövőre vonatkozóan. Ezt a munkát végezte Pál. Szavai igen építőek voltak minden leendő testvér tapasztalatára nézve, és az e sok levélben közölt igazságok voltak azok, amiket a Kegyelem Korában az embereknek gyakorolniuk kellett. Így ezeket a leveleket a későbbi nemzedékek belefoglalták az Újszövetségbe. Bármi lett is Pál végkimenetele, ő olyan valaki volt, akit a maga korában Isten használt, és aki támogatta a testvéreit a gyülekezetekben. Az ő kimenetelét a lényege határozta meg, valamint az, hogy kezdetben Isten lesújtott rá. Akkoriban azért tudta szólni ezeket a szavakat, mert rendelkezett a Szentlélek munkájával, és Pál ennek a munkának köszönhetően viselt terhet a gyülekezetekért. Mint ilyen, képes volt ellátni a testvéreit. Bizonyos különleges körülmények miatt azonban Pál nem tudott elmenni a gyülekezetekbe, hogy személyesen munkálkodjon, ezért leveleket írt nekik, hogy figyelmeztesse testvéreit az Úrban. Pál eleinte üldözte az Úr Jézus tanítványait, de miután Jézus felment a mennybe – vagyis miután „a világosság” Pálra ragyogott – abbahagyta az Úr Jézus tanítványainak üldözését, és többé nem üldözte azokat a szenteket, akik az evangéliumot hirdették az Úr útjáért. Miután Pál látta, hogy Jézus fényes világosságként megjelenik neki, elfogadta az Úr megbízatását. Olyasvalaki volt, akit a Szentlélek az evangélium hirdetésére használt.

Pál munkája akkoriban egyszerűen az volt, hogy támogassa és ellássa testvéreit. Ő nem olyan volt, mint egyesek, akik karriert akartak csinálni, vagy irodalmi műveket létrehozni, más lehetőségeket kovácsolni, vagy a Biblián kívül más kiutakat keresni, amelyeken az embereket a gyülekezetekben vezetni lehet, hogy mindannyian új belépésre jussanak. Pál olyan ember volt, akit Isten használt; azzal, amit tett, csupán a felelősségének tett eleget. Ha nem viselt volna terhet a gyülekezetekért, akkor úgy tekintettek volna rá, hogy elhanyagolta a felelősségét. Ha valami zavaró történt volna vagy a gyülekezetben olyan árulás lett volna, amely az ottani emberek rendellenes állapotához vezetett, akkor úgy lehetne tekinteni őt, mint aki nem megfelelően végezte a munkáját. Ha egy munkás terhet visel a gyülekezet iránt és így a legjobb képességei szerint dolgozik, akkor ez azt bizonyítja, hogy ez a személy egy olyan munkás, aki megfelelő színvonalú – egy megfelelő színvonalú személy, akit használnak. Ha valaki nem érez terhet a gyülekezet iránt, és nem ér el eredményeket a munkájában, és az általa vezetett emberek többsége gyenge, vagy akár el is bukik, akkor az ilyen munkás nem teljesítette a kötelességét. Ugyanígy, Pál nem volt kivétel ezalól. Így gondoskodnia kellett a gyülekezetekről, és gyakran levelet kellett írnia a testvéreinek. Ekképpen tudta ellátni a gyülekezeteket és így tudott gondoskodni a testvéreiről; a gyülekezetek csak így részesülhettek ellátásban és pásztorlásban részéről. Az általa írt levelek szavai nagyon mélyrehatóak voltak, de azokat a Szentlélek megvilágosításának elnyerése mellett írta a testvéreinek, amelyekbe beleszőtte személyes tapasztalatait és az általa érzett terhet. Pál csupán egy olyan ember volt, akit a Szentlélek használt, és a leveleinek tartalmát mindenütt a személyes tapasztalatai tarkították. Az általa végzett munka egyszerűen egy apostol munkáját képviseli, nem pedig a Szentlélek által közvetlenül végzett munkát, továbbá különbözik Krisztus munkájától. Pál csupán a kötelességét teljesítette, ezért látta el a testvéreit az Úrban a terhével, valamint a személyes tapasztalataival és meglátásaival. Pál egyszerűen végezte azt a munkát, amelyet Isten rábízott, azáltal, hogy személyes meglátásait és megértését továbbadta; ez bizonyosan nem olyan munka volt, amelyet közvetlenül Maga Isten végzett. Mint ilyen, Pál munkája emberi tapasztalatokkal keveredett, valamint a gyülekezet munkájára vonatkozó emberi nézetekkel és felfogásokkal. Ezek az emberi nézetek és felfogások azonban nem nevezhetők a gonosz szellemek vagy a test és vér munkájának; csakis egy, a Szentlélek megvilágosítása alatt álló személy ismereteinek és tapasztalatainak mondhatók. Ez alatt azt értem, hogy Pál levelei nem mennyei könyvek. Nem szentek, és egyáltalán nem a Szentlélek mondta ki vagy fejezte ki azokat; ezek csupán Pálnak az egyházért viselt terhét fejezik ki. Mindezt azért mondom, hogy megértessem veletek a különbséget Isten munkája és az ember munkája között: Isten munkája Magát Istent képviseli, míg az ember munkája az ember kötelességét és tapasztalatait képviseli. Nem szabad Isten normális munkáját az ember szándékainak, természetfeletti munkáját pedig Isten szándékainak tekinteni, még kevésbé szabadna az ember magasztos prédikációit Isten kijelentéseinek vagy mennyei könyveknek tekinteni. Minden ilyen nézet etikátlan lenne. Sokan, miután meghallják, hogy Pál tizenhárom levelét boncolgatom, úgy vélik, hogy Pál leveleit nem szabad olvasni, és hogy Pál szörnyen bűnös ember volt. Aztán sokan vannak olyanok is, akik azt gondolják, hogy szavaim érzéketlenek, hogy az Én értékelésem Pál leveleiről pontatlan, és hogy ezeket a leveleket nem lehet úgy tekinteni, mint az ember tapasztalatainak és terheinek kifejeződését. Úgy vélik, hogy ehelyett Isten szavainak kell tekinteni őket, hogy ugyanolyan fontosak, mint a Jelenések könyve Jánostól, és hogy nem lehet őket lerövidíteni vagy kiegészíteni, még kevésbé lehet őket könnyelműen megmagyarázni. Vajon nem az emberek helytelen állításai ezek mind? Nem teljes mértékben annak köszönhető ez, hogy az embereknek nincs józan eszük? Pál levelei valóban nagyon hasznosak az emberek számára, és már 2000 éves múltra tekintenek vissza. Azonban mind a mai napig sokan vannak, akik nem tudják felfogni, hogy mit mondott akkoriban. Az emberek úgy vélik, hogy Pál levelei az egész kereszténység legnagyobb remekműveinek számítanak, hogy senki sem tudja megfejteni, és senki sem tudja teljesen megérteni azokat. Valójában ezek a levelek olyanok, mint egy lelki ember életrajza, és nem hasonlíthatók Jézus szavaihoz vagy a János által látott nagyszerű látomásokhoz. Ezzel szemben, amit János látott, azok csodálatos látomások voltak a mennyből – Isten saját munkájának próféciái –, amelyek ember számára elérhetetlenek voltak, míg Pál levelei csupán arról szóló beszámolók, amit egy ember látott és tapasztalt. Ezek olyasmik, amire az ember képes, nem pedig próféciák és nem is látomások; ezek egyszerűen levelek, amelyeket különböző helyekre küldtek. Az akkori emberek számára azonban Pál egy munkás volt, és ezért szavainak volt értéke, mert olyasvalaki volt, aki elfogadta azt, amit rábíztak. Ezért a levelei hasznosak voltak mindazok számára, akik Krisztusra törekedtek. Még ha ezeket a szavakat nem is Jézus mondta ki személyesen, mindazonáltal azok a maguk korában nélkülözhetetlenek voltak. Így tehát a Pál után következő emberek elhelyezték leveleit a Bibliában, így lehetővé téve, hogy azokat mind a mai napig továbbadják. Értitek, mire gondolok? Egyszerűen csak pontos magyarázatot adok nektek ezekről a levelekről és boncolgatom őket, nem tagadva a hasznukat az emberek számára vagy referenciaértéküket. Ha szavaim elolvasása után nemcsak tagadjátok Pál leveleit, hanem eretnekségnek vagy értéktelennek minősítitek őket, akkor csak azt lehet mondani, hogy túlságosan gyenge a felfogóképességetek, ahogyan a meglátásaitok és a megítélésetek is; azt biztosan nem lehet mondani, hogy szavaim túlságosan egyoldalúak. Most már értitek? Amit fontos megértenetek, az Pál munkájának akkori tényleges helyzete és az a háttér, amelyben a leveleit írta. Ha helyesen látjátok ezeket a körülményeket, akkor Pál leveleiről is helyes képet fogtok alkotni. Ugyanakkor, ha egyszer kiismerted ezeknek a leveleknek a lényegét, akkor a Bibliáról alkotott értékelésed is helyes lesz, és akkor megérted, hogy miért imádták úgy Pál leveleit az emberek későbbi nemzedékei oly sok éven át, sőt azt is, hogy miért vannak olyan sokan, akik Istenként tekintenek rá. Nem ezt gondolnátok ti is, ha nem értenétek?

Valaki, aki nem Maga Isten, nem képviselheti Magát Istent. Pál munkája csak az emberi rálátás egy részének és a Szentlélek megvilágosítása egy részének mondható. Pál emberi rálátást használva írta ezeket a szavakat, a Szentlélektől kapott megvilágosodással. Ez nem ritka dolog. Ezért elkerülhetetlen volt, hogy szavai közé emberi tapasztalatok is vegyüljenek, és később saját személyes tapasztalatait használta fel, hogy gondoskodjon az akkori testvéreiről és támogassa őket. Az általa írt levelek nem sorolhatók az élettanulmányok közé, sem pedig az életrajzok vagy az üzenet kategóriájába, még kevésbé voltak a gyülekezet által gyakorolt igazságok vagy egyházi adminisztratív rendeletek. Mint egy teherrel rendelkező ember – egy olyan személy, akit a Szentlélek bízott meg a munkával – ez olyasmi, amit egyszerűen tennie kell. Ha a Szentlélek felemel embereket és terhet ad nekik, de ők elmulasztják felvállalni a gyülekezeti munkát, és nem tudják jól igazgatni a gyülekezet ügyeit, vagy nem tudják kielégítően megoldani minden problémáját, akkor ez azt bizonyítja, hogy ezek az emberek nem jól végzik a kötelességeiket. Ezért nem volt valami titokzatos dolog, hogy egy apostol a munkája során leveleket tudott írni. Ez a munkája része volt; kötelessége volt ezt tenni. A levélírásának célja nem az volt, hogy élettanulmányt vagy lelki életrajzot írjon, és egészen biztosan nem az, hogy egy más kiutat nyisson a szentek számára. Inkább azért tette, hogy betöltse a saját hivatását és hűséges szolgája legyen Istennek, hogy számot adhasson Istennek azzal, hogy elvégzi a feladatokat, amelyekkel Ő megbízta őt. A munkájában felelősséget kellett vállalnia önmagáért és a testvéreiért, és jól kellett végeznie a munkáját, és a szívén kellett viselnie a gyülekezet ügyeit: mindez a munkája része volt.

Ha tisztában vagytok Pál leveleivel, akkor helyes elképzelésetek és értékelésetek lesz Péter és János leveleiről is. Soha többé nem fogtok úgy tekinteni ezekre a levelekre, mint mennyei könyvekre vagy mint szent és sérthetetlen dolgokra, még kevésbé fogjátok Pált Istennek tekinteni. Végül is Isten munkája különbözik az emberek munkájától, akkor hát az Ő kifejeződései hogyan lehetnének ugyanolyanok, mint az ember kifejeződései? Istennek megvan a Maga sajátos természete, míg az embernek vannak kötelességei, amelyeket teljesítenie kellene. Isten természete az Ő munkájában fejeződik ki, míg az ember kötelessége az ember tapasztalataiban testesül meg, és az ember törekvéseiben nyilvánul meg. Az elvégzett munkán keresztül válik tehát nyilvánvalóvá, hogy valami Isten vagy az ember kifejeződése. Ezt nem kell Magának Istennek megmagyaráznia, és az embernek sem kell törekednie arra, hogy bizonyságot tegyen róla, még kevésbé van szüksége arra, hogy Maga Isten bárkit elnyomjon. Mindez természetes kinyilatkoztatásként jön; nem erőltetett, és nem is olyasmi, amibe az ember beleavatkozhat. Az ember kötelessége megismerhető a tapasztalatain keresztül, és ehhez nem szükséges, hogy az ember külön tapasztalati munkát végezzen. Az ember egész lényege feltárulhat, miközben a kötelességét végzi, míg Isten a munkája végzése közben kifejezheti eredendő természetét. Ha az ember munkájáról van szó, akkor azt nem lehet elfedni. Ha Isten munkájáról van szó, akkor még inkább lehetetlen, hogy bárki elrejtse Isten természetét, és még kevésbé lehet, hogy az ember irányítsa azt. Egyetlen emberről sem lehet azt mondani, hogy ő Isten, a munkáját és szavait pedig még kevésbé lehet szentnek vagy megváltoztathatatlannak tekinteni. Isten emberinek mondható, mert testet öltött Magára, de az Ő munkája nem tekinthető az ember munkájának vagy az ember kötelességének. Még inkább, Isten kijelentései és Pál levelei nem tehetők egyenlővé, és Isten ítéletéről és fenyítéséről, valamint az ember tanító szavairól sem beszélhetünk egyenlő mércével. Vannak tehát olyan alapelvek, amelyek megkülönböztetik Isten munkáját az ember munkájától. Ezeket lényegük szerint különböztetjük meg, nem pedig a munka terjedelme vagy időleges hatékonysága szerint. Ebben a témában a legtöbb ember elvi hibát követ el. Ez azért van, mert az ember a külsőt nézi, amit el tud érni, míg Isten a lényeget nézi, amit nem lehet emberi fizikai szemmel megfigyelni. Ha Isten szavaira és munkájára úgy tekintesz, mint egy átlagos ember kötelességére, az ember nagyszabású munkáját pedig inkább a testbe öltözött Isten munkájának tekinted, mintsem az ember által teljesített kötelességnek, akkor nem tévedsz-e alapvetően? Az ember levelei és életrajzai könnyen megírhatók, de csak a Szentlélek munkájára alapozva. Isten kijelentéseit és munkáját azonban az ember nem tudja könnyen megvalósítani, vagy emberi bölcsességgel és gondolkodással elérni, még kevésbé tudják az emberek alaposan megmagyarázni azokat, miután megvizsgálták őket. Ha ezek az elvi kérdések nem váltanak ki bennetek semmilyen reakciót, ez azt bizonyítja, hogy a hitetek nem nagyon igaz vagy aprólékos. Csak azt lehet mondani, hogy a hitetek tele van homályossággal, és egyszerre zavarodott és elvtelen. Anélkül, hogy akár Isten és az ember legalapvetőbb lényegi kérdéseit megértenétek, vajon az ilyenfajta hit nem olyan, amelyből leginkább hiányzik az éleslátás? Hogyan lehetne Pál az egyetlen személy, akit az egész történelem során Isten használt? Hogyan lehetne ő az egyetlen, aki valaha is a gyülekezetért munkálkodott? Hogyan lehetne ő az egyetlen, aki a gyülekezeteknek írt, hogy támogassa őket? Függetlenül attól, hogy ezeknek az embereknek milyen nagyságrendű vagy befolyású volt a munkája, vagy a munkájuk eredménye, nem hasonlóak-e az ilyen munka alapelvei és nem hasonló-e a lényegük? Ezeknek az embereknek a munkája vajon nem különbözik teljes mértékben Isten munkájától? Még ha vannak is egyértelmű különbségek Isten munkájának egyes szakaszai között, és még ha sok munkamódszere nem is teljesen azonos, vajon nem egyetlen lényege és forrása van-e mindezeknek? Ennek megfelelően, ha valaki most még mindig nem érti ezeket a dolgokat, akkor túlságosan is hiányzik belőle az észszerűség. Ha valaki e szavak elolvasása után még mindig azt mondja, hogy Pál apostol levelei szentek és sérthetetlenek, és különböznek bármely szellemi személyiség életrajzától, akkor az ilyen ember észszerűsége minden bizonnyal felettébb abnormális, és az ilyen egyén kétségtelenül egy olyan doktriner szakértő, akinek teljesen hiányzik a józan esze. Még ha imádod is Pált, nem használhatod az iránta érzett szívélyes érzéseidet arra, hogy kiforgasd a tények igazságát, vagy hogy megcáfold az igazság létezését. Azt nem is említve, hogy amit mondtam, az semmiképpen sem dobja tűzbe Pál összes munkáját és levelét, és nem tagadja meg teljesen az értéküket, mint hivatkozási alapot. Bármi is legyen, e szavak kimondásával az a szándékom, hogy helyes megértésre tegyetek szert, és minden dolgot és embert észszerűen értékeljetek: csak ez a normális észszerűség; csak ez az, amivel az igazságot birtokló igazságos embereknek fel kell szerelkezniük.