Most minden egyes nap, amelyet megéltek, sorsdöntő, és rendkívül fontos a rendeltetési helyetek és sorsotok szempontjából, ezért értékelnetek kell mindent, amitek ma van, és meg kell becsülnötök minden eltelt percet. Annyi időt kell szakítanotok, amennyit csak tudtok, hogy a legnagyobb nyereséget szerezzétek magatoknak, hogy ne hiába éljétek ezt az életet. Lehet, összezavar titeket, hogy miért szólok ilyen szavakat. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem örülök egyikőtök viselkedésének sem, mert nem olyan reményeket fűztem hozzátok, mint amilyenek ma vagytok. Így tehát ezt mondhatom: mindegyikőtök a veszedelem szélén áll, és hajdani segélykiáltásaitok, és korábbi vágyaitok, hogy az igazságra és a világosságra törekedjetek, a végéhez közelednek. Ez az Isten iránti kárpótlásotok utolsó megnyilatkozása, és ez olyasvalami, amire nem számítottam. Nem kívánok a tények ellenében beszélni, mert nagy csalódást okoztatok Nekem. Talán nem akartok ebbe beletörődni, nem akartok szembenézni a valósággal – mégis komolyan meg kell kérdeznem tőletek: mindezen években pontosan mi töltötte be a szíveteket? Kihez hű a szívetek? Ne mondjátok, hogy ezek a kérdések a semmiből jöttek, és ne kérdezzétek Tőlem, miért kérdeztem ilyeneket. Tudjátok meg: azért, mert túl jól ismerlek benneteket, túlságosan törődöm veletek, és túlságosan sokat fordítottam a Szívemből a ti magaviseletetekbe és tetteitekbe, amelyek miatt szakadatlanul számonkértelek titeket, és keserves megpróbáltatásokat viseltem el. Ti mégis csak közömbösséggel és elviselhetetlen beletörődéssel viszonozzátok Nekem. Oly hanyagul viselkedtetek Velem szemben; lehetséges, hogy én erről semmit sem tudok? Ha ezt hiszitek, az még inkább bizonyítja azt a tényt, hogy nem igazán bántok Velem kedvesen. És ezért azt mondom, hogy homokba dugjátok a fejeteket. Ti mindannyian annyira okosak vagytok, hogy azt sem tudjátok, mit csináltok – tehát mivel fogtok számot adni Nekem?

Az Engem leginkább foglalkoztató kérdés az, hogy pontosan kihez hű a szívetek. Azt is remélem, hogy mindegyikőtök megpróbálja összeszedni a gondolatait, és megkérdezi magától, hogy kihez hű, és kiért él. Talán még soha nem gondoltátok át alaposan ezeket a kérdéseket, úgyhogy mi lenne, ha felfedném előttetek a válaszokat?

Bárki, akinek van emlékezete, elismeri ezt a tényt: az ember önmagáért él, és önmagához hű. Nem hiszem, hogy a válaszaitok teljesen helyesek lennének, hisz mindannyian a saját életetekben léteztek, és mindannyian a saját szenvedéseitekkel küzdötök. Ily módon azokhoz az emberekhez vagytok hűek, akiket szerettek, és azokhoz a dolgokhoz, amelyek örömet szereznek nektek; önmagatokhoz nem vagytok teljesen hűek. Mivel mindannyiótokat befolyásolnak a körülöttetek lévő emberek, események és tárgyak, nem vagytok igazán hűek önmagatokhoz. Nem azért mondom ezeket a szavakat, hogy támogassam az önmagatokhoz való hűségeteket, hanem hogy leleplezzem a bármely dologhoz való hűségeteket, mivel annyi év alatt soha nem kaptam hűséget egyikőtöktől sem. Követtetek Engem ennyi éven át, mégsem adtatok Nekem soha egy jottányi hűséget sem. Ehelyett az általatok szeretett emberek és a nektek tetsző dolgok körül forgolódtatok – olyannyira, hogy mindig és mindenhol a szívetekhez közel tartjátok őket, és soha nem hagyjátok el őket. Valahányszor lelkesedést vagy szenvedélyt éreztek bármely dolog iránt, amelyet szerettek, az akkor történik, miközben Engem követtek, vagy akár akkor, amikor szavaimat hallgatjátok. Ezért azt mondom, hogy arra használjátok a hűséget, melyet én kérek tőletek, hogy inkább a „kiskedvenceitekhez” vagytok hűek és őket babusgatjátok. Lehet ugyan, hogy feláldoztok értem egy-két dolgot, de ez nem képviseli a ti egészeteket, és nem jelzi azt, hogy Én vagyok az, akihez igazán hűek vagytok. Olyan vállalkozásokba vágtok bele, amelyek iránt szenvedélyt éreztek: vannak, akik a fiaikhoz és lányaikhoz hűek, mások a férjükhöz, feleségükhöz, a vagyonukhoz, munkájukhoz, felettesükhöz, a státuszukhoz vagy a nőkhöz. Soha nem éreztek unottságot vagy bosszúságot azon dolgok iránt, amelyekhez hűek vagytok; ehelyett egyre jobban vágytok arra, hogy még nagyobb mennyiségben és jobb minőségben birtokoljátok őket, és soha nem adjátok fel. Én és az Én szavaim mindig azon dolgok mögé szorulnak vissza, amelyek iránt szenvedéllyel viseltettek. És nincs más választásotok, mint az utolsó helyre sorolni őket. Vannak olyanok is, akik ezt az utolsó helyet is meghagyják olyan dolgoknak, amelyekhez hűek, és amelyek még felfedezésre várnak. Az ő szívükben Én soha, egy fikarcnyit sem voltam jelen. Talán azt gondoljátok, túl sokat kérek tőletek, vagy jogtalanul vádollak titeket – de gondoltatok már arra, hogy miközben boldogan töltitek az időtöket a családotokkal, egyszer sem voltatok hűek hozzám? Ilyenkor nem fáj ez nektek? Amikor szívetek örömmel telik meg, és megjutalmaznak benneteket fáradozásotokért, nem érzitek magatokat csüggedtnek amiatt, hogy nem szerelkeztetek fel elegendő igazsággal? Mikor sírtatok amiatt, hogy nem kaptátok meg a jóváhagyásomat? Töritek a fejeteket, és nagy erőfeszítéseket tesztek fiaitok és lányaitok érdekében, mégsem vagytok elégedettek; még mindig úgy gondoljátok, hogy nem szorgoskodtatok értük eleget, hogy nem tettetek meg értük mindent, amit csak tudtok. Velem szemben azonban mindig is hanyagok és gondatlanok voltatok; Én csak az emlékezetetekben létezem, de nem maradok fenn a szívetekben. Soha nem érzitek odaadásomat és erőfeszítéseimet, és soha nem becsültétek meg azokat. Csupán rövid elmélkedésekbe bocsátkoztok, és azt hiszitek, ez elegendő. Az ilyen „hűség” nem az, amire régóta vágyom, hanem az, amit régóta megvetek. Mindazonáltal, bármit is mondok, ti továbbra is csak egy vagy két dolgot ismertek el; nem tudjátok ezt teljes mértékben elfogadni, mert mindannyian nagyon „magabiztosak” vagytok, és mindig kiválogatjátok, hogy mit fogadtok el az általam elmondott szavakból. Ha még ma is ilyenek vagytok, akkor van néhány módszerem arra, hogy kezeljem a magabiztosságotokat – sőt mi több, el fogom érni, hogy elismerjétek, hogy minden szavam igaz, és egyik sem torzítja el a tényeket.

Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és elhagynátok az igazságot. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg azok, akik a kettő között vannak, egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez hűek vagytok, mindannyian így döntenétek, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Hát nincsenek sokan köztetek, akik a helyes és a helytelen között ingadoznak? A pozitív és negatív, a fekete és fehér közötti versenyben bizonyára tisztában vagytok azokkal a döntésekkel, amelyeket meghoztatok például család és Isten, gyermekek és Isten, béke és szakadás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és félreállítás között. A békés és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok visszatérni a rossz útról^[a]; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor fiaitok, lányaitok, feleségetek és férjetek, valamint Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; az elképzelés és az igazság közül pedig ismét az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet. Egyszerűen megdöbbent Engem, hogy a szívetek ennyire ellenáll annak, hogy ellágyuljon. Sok évnyi odaadás és erőfeszítés nyilvánvalóan nem adott Nekem mást a részetekről, mint elhagyatottságot és csüggedést, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az én napom mindenki előtt teljesen kendőzetlenül feltárul. Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is a korábbi? Még mindig csalódást és keserves bánatot okoznátok Nekem? Szívetek még mindig csak egy csöppnyi melegséget hordozna? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet? Ebben a pillanatban mit választotok? Alávetitek magatokat szavaimnak, vagy idegenkedtek tőlük? Az én napom kendőzetlenül feltárul a szemetek előtt, és amivel szembesültök, az egy új élet és egy új kiindulópont. El kell azonban mondanom nektek, hogy ez a kiindulópont nem az egykori új munka kezdete, hanem a régi lezárása. Vagyis ez az utolsó felvonás. Azt hiszem, mindannyian értitek, hogy mi a szokatlan ebben a kiindulópontban. Egy nap azonban hamarosan meg fogjátok érteni ennek a kiindulópontnak az igazi jelentését, úgyhogy essünk túl rajta együtt, és örvendjünk az eljövendő finálénak! Ami azonban továbbra is aggaszt engem veletek kapcsolatban, az az, hogy amikor igazságtalansággal és igazságossággal szembesültök, mindig az előbbit választjátok. Ez azonban mind a múltatok része. Én is remélem, hogy mindent elfelejtek a múltatokból, bár nagyon nehéz. Mindazonáltal nagyon jó módszerem van erre: hagyjátok, hogy a jövő felváltsa a múltat, és engedjétek, hogy a múltatok árnyai eloszoljanak, cserébe a mai, valódi önmagatokért. Így hát még egyszer zargatnom kell titeket azzal, hogy meghozzátok a döntést: pontosan kihez vagytok hűek?

Lábjegyzet:

a. Visszatérés a partra: kínai szófordulat, jelentése „letérni a rossz útról”.