Amikor a rendeltetési hely kerül szóba, ti különös komolysággal kezelitek; ez ráadásul olyasmi, amire mindannyian kimondottan érzékenyek vagytok. Vannak, akik alig várják, hogy a földhöz verjék a fejüket, és hajbókoljanak Isten előtt azért, hogy jó rendeltetést kapjanak. Felismerem buzgóságotokat, amit nem kell szavakkal kifejezni. Nem többről van szó, mint arról, hogy nem akarjátok, hogy a testeteket katasztrófa érje, és még kevésbé szeretnétek a jövőben örökkévaló büntetésbe süllyedni. Ti annyit reméltek csupán, hogy megengedhessétek magatoknak, hogy egy kicsit szabadabban, egy kicsit könnyebben éljetek. És ezért különösen izgatottak vagytok, valahányszor a rendeltetés kerül szóba, és rettegtek attól, hogy ha nem vagytok elég figyelmesek, megsértitek Istent, amiért a megérdemelt megtorlást kapjátok. Nem haboztatok kompromisszumokat kötni az rendeltetési helyetek érdekében, és sokan közületek, akik egykor fondorlatosak és könnyelműek voltak, hirtelen különösen gyengédek és őszinték lettek; az őszinteségetek látszata csontig ható borzongással tölti el az embereket. Mindazonáltal mindannyian „őszinte” szívűek vagytok, és következetesen megnyitottátok előttem a szívetek titkait anélkül, hogy bármit is visszatartottatok volna, legyen az sérelem, csalás vagy odaadás. Mindent egybevetve, nagyon őszintén „megvallottátok” Nekem azokat a lényeges dolgokat, amelyek lényetek legmélyebb bugyraiban rejlenek. Természetesen soha nem kerülgettem ezeket a dolgokat, mivel számomra túlságosan is ismerőssé váltak. Ti inkább lépnétek tűztengerbe, hogy végső rendeltetéseteket elérjétek, minthogy egyetlen hajszálatokat is elveszítsétek azért, hogy Isten jóváhagyását elnyerjétek. Nem arról van szó, hogy túlzóan dogmatikus lennék veletek; arról van szó, hogy túlságosan is hiányzik belőletek az odaadó szív ahhoz, hogy szembenézzetek mindazzal, amit teszek. Lehet, hogy nem értitek, amit az imént mondtam, ezért hadd magyarázzam el egyszerűen: amire szükségetek van, az nem az igazság és az élet, sem a viselkedésetekre vonatkozó alapelvek, még kevésbé az Én fáradságos munkám. Inkább mindarra van szükségetek, amit a testben birtokoltok – vagyon, státusz, család, házasság és így tovább. Ti teljesen elutasítjátok a szavaimat és a munkámat, ezért egyetlen szóval össze tudom foglalni hiteteket: felületes. Bármire hajlandóak vagytok, hogy elérjétek azokat a dolgokat, amelyek iránt feltétlenül elkötelezettek vagytok, de rájöttem, hogy nem tennétek ugyanezt az Istenbe vetett hitetekkel kapcsolatos dolgokért. Inkább viszonylag odaadóak vagytok, és viszonylag buzgók. Ezért mondom, hogy akiknek nincs a szívében a legnagyobb őszinteség, azok kudarcot vallanak az Istenbe vetett hitükben. Gondolkodjatok el alaposan – közületek vajon sokan vallanak kudarcot?

Tudnotok kell, hogy az Istenbe vetett hitben elért siker az ember saját cselekedeteinek eredménye; amikor az emberek nem járnak sikerrel, hanem kudarcot vallanak, az is a saját cselekedeteiknek köszönhető, amiben semmilyen más tényező nem játszik szerepet. Hiszem, hogy bármit megtennétek azért, hogy elérjetek valamit, ami nehezebb és több szenvedéssel jár, mint az Istenben való hit, és nagyon komolyan vennétek azt, olyannyira, hogy semmilyen hibát nem lennétek hajlandóaktolerálni; mindannyian ilyen fajta fáradhatatlan erőfeszítéseket tesztek a saját életetekben. Ti még arra is képesek vagytok, hogy az Én testemet megtévesszétek olyan körülmények között, amilyenek között saját családotok egyetlen tagját sem csapnátok be. Ez a ti következetes viselkedésetek és az alapelv, amely szerint éltek. Nem keltetek-e még mindig hamis látszatot, hogy megtévesszetek Engem a rendeltetésetek érdekében, hogy az tökéletesen szép és mindenben olyan legyen, amilyenre vágytok? Tisztában vagyok vele, hogy odaadásotok csak átmeneti, ahogy az őszinteségetek is. Az elhatározásotok és az ár, amit megfizettek, vajon nem csak a jelen pillanatot, nem pedig a jövőt szolgálják? Csak egy utolsó erőfeszítést akartok tenni, hogy egy szép rendeltetést bebiztosítsatok magatoknak, kizárólag azzal a céllal, hogy üzletet kössetek. Nem azért teszitek ezt az erőfeszítést, hogy ne váljatok adósaivá az igazságnak, és még kevésbé azért, hogy visszafizessétek Nekem az általam megfizetett árat. Röviden, csak arra vagytok hajlandóak, hogy okos fortélyokat alkalmazva megszerezzétek, amit akartok, de arra már nem, hogy nyíltan harcoljatok is érte. Nem ez-e a ti szívből jövő kívánságotok? Nem szabad álcáznotok magatokat, és nem szabad a fejeteket törnötök a rendeltetéseteken egészen addig a pontig, amikor már képtelenek vagytok enni vagy aludni. Nem igaz-e, hogy a végeredmény már eleve meghatározott? Mindannyian végezzétek el a kötelességeteket a legjobb tudásotok szerint, nyílt és őszinte szívvel, és legyetek hajlandóak bármilyen szükséges árat megfizetni! Ahogyan ti mondtátok: amikor eljön a nap, Isten nem feledkezik meg senkiről, aki szenvedett vagy árat fizetett Érte. Ehhez a fajta meggyőződéshez érdemes ragaszkodni, és úgy helyes, ha ezt soha nem felejtitek el. Csak így tudom a lelkemet megnyugtatni veletek kapcsolatban. Máskülönben örökké olyan emberek lesztek, akik miatt nem lehetek nyugodt, és mindörökké ellenszenvem tárgyai lesztek. Ha mindannyian követni tudjátok a lelkiismereteteket, és mindeneteket értem adjátok, fáradtságot nem kímélve az Én munkámért, és egy egész élet energiáját az Én evangéliumi munkámnak szentelve, akkor nem fog-e szívem gyakran örvendezni miattatok? Így teljesen nyugodt lehetek felőletek, ugye? Szégyen, hogy amit tenni tudtok, az csak szánalmasan kis része annak, amit elvárok tőletek. Ebben a helyzetben, hogy van bátorságotok azt kérni Tőlem, amit reméltek?

A rendeltetésetek és a sorsotok nagyon fontos számotokra – komolyan aggódtok miattuk. Úgy gondoljátok, hogy ha nem nagy gondossággal teszitek a dolgokat, az azt jelenti, hogy megszűnik a rendeltetésetek, hogy tönkretettétek a saját sorsotokat. De eszetekbe jutott-e már valaha, hogy azok az emberek, akik kizárólag a rendeltetésük érdekében fáradoznak, hiába fáradoznak? Az ilyen erőfeszítések nem valódiak – hamisak és csalókák. Ha ez a helyzet, akkor azok, akik csak a rendeltetésük érdekében dolgoznak, a végső vereségük küszöbén állnak, mert az Istenbe vetett hitben való kudarcot a megtévesztés okozza. Korábban már elmondtam, hogy nem szeretem, ha törleszkednek hozzám, hízelegnek nekem, vagy rajonganak értem. Szeretem, ha az őszinte emberek szembenéznek az Én igazságommal és elvárásaimmal. Sőt, még jobban szeretem, ha az emberek képesek a legnagyobb törődést és figyelmet tanúsítani szívem iránt, sőt, ha még arra is képesek, hogy mindent feladjanak értem. Csak így lehet a szívemet megvigasztalni. Most éppen hány olyan dolog van, ami nem tetszik Nekem bennetek? Hány dolog van, amit szeretek bennetek? Lehetséges, hogy egyikőtök sem vette észre a csúfságnak mindazon különféle megnyilvánulásait, amiket rendeltetésetek elérése érdekében tettetek?

Szívem mélyén nem kívánok bántani egyetlen jó szándékú és felfelé igyekvő szívet sem, és még kevésbé kívánom elfojtani bárkinek az energiáját, aki hűségesen végzi a kötelességét. Mindazonáltal mindannyiótokat emlékeztetnem kell a hiányosságaitokra és a szívetek legmélyebb bugyraiban rejlő szennyes lelkületetekre. Abban a reményben teszem ezt, hogy képesek lesztek majd felajánlani igaz szíveteket, amikor szemtől szembe kerültök szavaimmal, mert amit a legjobban gyűlölök, az az emberek Velem szembeni csalárdsága. Csak remélem, hogy munkám utolsó szakaszában képesek lesztek a legkiválóbb teljesítményt nyújtani, és többé nem félszívvel, hanem teljes szívvel fogjátok magatokat odaadni. Természetesen azt is remélem, hogy mindannyiótoknak jó rendeltetése lesz. Mindazonáltal még mindig megkövetelem, hogy a legjobb döntést hozzátok meg, vagyis ajánljátok fel Nekem kizárólagos és végleges odaadásotokat. Ha valaki nem rendelkezik ezzel a kizárólagos odaadással, akkor ő bizonyosan a Sátán becses tulajdona, és Én tovább nem tartom őt, hogy használjam, hanem hazaküldöm, hogy a szülei vigyázzanak rá. Munkám nagy segítség számotokra; amit remélek tőletek, az egy őszinte és felfelé törekvő szív, de egyelőre a kezem üres maradt. Gondoljatok bele! Ha egy nap még mindig úgy meg leszek bántódva, amit nem lehet szavakkal elmondani, hogyan fogok akkor viszonyulni hozzátok? Ugyanolyan kedves leszek-e akkor is hozzátok, mint most? Ugyanolyan nyugodt lesz-e akkor a szívem, mint most? Megértitek annak az embernek az érzéseit, aki fáradságos munkával művelte a mezőt, de mégsem aratott le egyetlen szemet sem? Megértitek, hogy mennyire megsérül az ember szíve, amikor nagy csapást mérnek rá? Meg tudjátok-e ízlelni egy olyan ember keserűségét, aki egykor telve volt reményekkel, de akinek mégis haraggal kellett elválnia? Láttátok-e a haragot, amely egy olyan emberből árad, akit felingereltek? Tudjátok-e, hogy milyen bosszúvágy van abban, akivel ellenségesen és álnokul bántak? Ha megértitek ezeknek az embereknek a mentalitását, akkor azt hiszem, nem lehet nehéz elképzelnetek, hogy Isten milyen magatartást tanúsít majd az Ő bosszúállásának idején! Végezetül remélem, hogy mindannyian komoly erőfeszítéseket tesztek a saját rendeltetésetek érdekében, bár jobb, ha nem alkalmaztok csalárd eszközöket erőfeszítéseitek során, különben továbbra is csalódni fogok bennetek a szívemben. És mire vezet az ilyen csalódás? Vajon nem csapjátok-e be magatokat? Azok, akik gondolnak rendeltetésükre és mégis elrontják azt, azok a legkevésbé a képesek megváltást nyerni. Még ha elkeseredne és feldühödne is, ki szánna meg egy ilyen embert? Összefoglalva, még mindig azt kívánom nektek, hogy olyan rendeltetésetek legyen amely egyszerre megfelelő és jó, és még inkább remélem, hogy egyikőtöket sem éri szerencsétlenség.