Több ezer évnyi romlottság után az ember elfásult és eltompult; démonná vált, amely szembeszáll Istennel, olyannyira, hogy az ember Isten ellen lázadó mivoltát megörökítették a történelmi könyvek, és még maga az ember is képtelen teljesen számot adni lázadó magatartásáról – mivel az embert a Sátán mélységesen megrontotta, és a Sátán annyira félrevezette, hogy nem tudja, hová forduljon. Az ember még ma is elárulja Istent: amikor az ember látja Istent, elárulja Őt, és amikor nem látja Istent, akkor is elárulja Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy látták átkait és haragját. Ezért mondom, hogy az ember értelme elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az ember, akire tekintek, emberi ruhába öltözött vadállat, egy mérges kígyó, és bármilyen szánandónak is próbál tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzá, mert az ember nem érti a különbséget fekete és fehér között, és a különbséget igazság és igaztalanság között. Az ember értelme annyira fásult, mégis áldásokat akar elnyerni; emberi mivolta annyira alantas, mégis egy király fennségét akarja birtokolni. Kinek lehetne királya ilyen értelemmel? Hogyan ülhetne trónon ilyen emberi mivolttal? Az ember valóban szégyentelen! Egy öntelt nyomorult! Azoknak közületek, akik áldásban szeretnétek részesülni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket – megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan az arcod, mint aki áldásban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit sem ültettél a gyakorlatba, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ámítod önmagadat! Az ilyen mocskos földre született embert súlyosan megmételyezte a társadalom, befolyásolta a feudális etika, és „felsőoktatási intézményekben” tanították. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, az aljas életszemlélet, a megvetendő világi ügyekre vonatkozó filozófia, a teljesen értéktelen lét, a züllött életmód és szokások – mindezek súlyos zavart okoztak az ember szívében, és súlyosan aláásták és megtámadták a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább Ellene szegül. Az ember beállítottsága napról napra gonoszabbá válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen feladna bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen alávetné magát Istennek, sőt, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen keresné Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember nem tesz mást, mint az hajszolja az élvezeteket és átadja magát a test romlottságának a sár földjén. Még ha hallják is az igazságot, a sötétségben élők nem gondolnak arra, hogy azt a gyakorlatba ültessék, és nem hajlandók Istent keresni, még akkor sem, ha látták az Ő megjelenését. Hogy lehet egy ennyire romlott emberiségnek esélye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ennyire dekadens emberiség a fényben?

Az ember beállítottságának megváltozása lényegének megismerésével kezdődik, valamint gondolkodásának, természetének és mentális beállítottságának megváltozásával – alapvető változások révén. Csak így lehet valódi változásokat elérni az ember beállítottságában. Az emberben kialakuló romlott beállítottság gyökere a Sátán általi félrevezetés, megrontás és mérgezés. Az embert a Sátán megbéklyózta és irányítja, és az ember elszenvedi azt a hallatlan ártalmat, amelyet a Sátán okozott a gondolkodásában, erkölcsében, éleslátásában és értelmében. Az ember éppen azért száll szembe Istennel, és azért képtelen elfogadni az igazságot, mert az alapvető dolgait a Sátán megrontotta, és azok teljesen eltérnek attól, ahogyan Isten eredetileg megteremtette őket. Ezért az ember beállítottságában bekövetkező változásoknak a gondolkodásában, belátásában és értelmében bekövetkező változásokkal kell kezdődniük, amelyek átalakítják az Istenről és az igazságról való tudását. Azok, akik a legmélyebben romlott földön születtek, még kevésbé tudják, hogy mi Isten, vagy hogy mit jelent hinni Istenben. Minél romlottabbak az emberek, annál kevésbé ismerik Isten létezését, és annál szegényesebb az értelmük és az éleslátásuk. Az ember Istennel szembeni ellenszegülésének és lázadó mivoltának forrása az ember Sátán általi megrontása. A Sátán általi megrontás miatt az ember lelkiismerete eltompult; az ember erkölcstelen, gondolatai elfajzottak, és elmaradott szemléletmóddal rendelkezik. Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember természetes módon alávetette magát Istennek, és alávetette magát az Ő szavainak, miután hallotta őket. Természetből fakadóan józan ésszel és lelkiismerettel rendelkezett, és normális emberi mivolttal. Miután a Sátán megrontotta, az ember eredeti értelme, lelkiismerete és emberi mivolta eltompult, a Sátán meggyengítette azokat. Így elvesztette alávetettségét és Isten iránti szeretetét. Az ember értelme eltévelyedett, beállítottsága az állatokéhoz hasonlóvá vált, és Isten elleni lázadása egyre gyakoribb és súlyosabb lett. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem ismeri fel, csupán kitartóan ellenkezik és lázad. Az ember beállítottsága az értelme, éleslátása és a lelkiismerete megnyilvánulásaiban mutatkozik meg; mivel az értelme és az éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, ezért a beállítottsága lázad Isten ellen. Ha az ember értelme és éleslátása nem tud változni, akkor a beállítottságában bekövetkező változások, valamint az Isten szándékaival való összhangba kerülés szóba se jöhetnek. Ha az ember értelme nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális értelem” az Istennek való alávetettségre és hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Isten iránti lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy egy szívvel és értelemmel vagyunk Isten iránt, és nem helyezkedünk szándékosan szembe Istennel. Az eltévelyedett értelem nem ilyen. Amióta az embert megrontotta a Sátán, azóta elképzelései vannak Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Isten iránti lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek esze ágában sincs alávetni magát Istennek, csupán vakon követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az eltévelyedett értelemmel rendelkező emberek – képtelenek felismerni saját aljas viselkedésüket, vagy megbánni lázadó mivoltukat. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit az értelmükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az önmagukat még megismerni nem tudó emberek, annál kevésbé egészséges az értelmük.

Az ember romlott beállítottságának leleplezése nem másból fakad, mint az ember eltompult lelkiismeretéből, rosszindulatú természetéből és egészségtelen értelméből; ha lelkiismerete és értelme képes lesz újra normálissá válni, akkor az ember alkalmas lesz arra, hogy Isten használja őt. Az ember egyszerűen azért lázad egyre inkább Isten ellen, olyannyira, hogy még Jézust is a keresztre szögezte, és megtagadja Isten megtestesülését, amikor az utolsó napokban belép az otthonába, és elítéli Isten testét, és alantasnak látja Isten testét, mert a lelkiismerete mindig is fásult volt, és mert az ember értelme, amely soha nem volt ép, egyre tompul. Ha az emberben csak egy kis emberség lenne, nem bánna ilyen kegyetlenül Isten megtestesülésével; ha csak egy kis esze lenne, nem bánna ilyen gonoszul Isten megtestesülésével; ha csak egy kis lelkiismerete lenne, nem „adna hálát” a megtestesült Istennek ilyen módon. Az ember a testet öltött Isten korában él, mégis képtelen megköszönni Istennek, hogy Ő ilyen jó lehetőséget adott neki, ehelyett átkozza Isten eljövetelét, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja Isten megtestesülésének tényét, valamint látszólag ellene van és idegenkedik tőle. Függetlenül attól, hogy az ember hogyan viszonyul Isten eljöveteléhez, Isten, röviden szólva, mindig türelmesen folytatta munkáját – annak ellenére, hogy az ember a legkevésbé sem volt szívélyes vele szemben, és csak vakon kéregetett Tőle. Az ember beállítottsága rendkívül gonosszá vált, értelme rendkívül eltompult, lelkiismeretét pedig teljesen eltiporta a gonosz, és már régen megszűnt az ember eredendő lelkiismeretének lenni. Az ember nemcsak hálátlan a megtestesült Istennel szemben, amiért annyi életet és kegyelmet ajándékozott az emberiségnek, hanem még neheztel is Istenre, amiért neki adta az igazságot; az ember azért kezdett neheztelni Istenre, mert a legcsekélyebb érdeklődést sem tanúsítja az igazság iránt. Az ember nemcsak arra képtelen, hogy életét adja a megtestesült Istenért, hanem még kegyeket is megpróbál kicsikarni Tőle, továbbá olyan érdekeket követel magának, amelyek több tucatszorosan nagyobbak, mint amit az ember Istennek adott. Az ilyen lelkiismerettel és értelemmel bíró emberek úgy gondolják, hogy ez nem nagy ügy, és még mindig azt hiszik, hogy ők nagyon sokat áldoztak magukból Istenért, Isten pedig túl keveset adott nekik. Vannak emberek, akik, miután adtak Nekem egy tál vizet, kinyújtják a kezüket, és azt követelik, hogy két tál tejet fizessek ki nekik, vagy, miután adtak Nekem egy szobát egy éjszakára, azt követelik, hogy többért fizessek nekik bérleti díjat. Ilyen emberi mivolttal és ilyen lelkiismerettel hogyan akarsz még mindig életet elnyerni? Micsoda megvetendő nyomorult vagy! Ez a fajta emberi mivolt és ez a fajta emberi lelkiismeret az, ami miatt a megtestesült Isten vándorol a földön, és sehol nem talál menedéket. Akikben valóban megvan a lelkiismeret és az emberi mivolt, azoknak nem azért kell imádniuk és teljes szívvel szolgálniuk a megtestesült Istent, mert annyi munkát végzett, hanem még akkor is ezt kéne tenniük, ha egyáltalán nem akarna munkálkodni. Ezt kellene tennie azoknak, akiknek egészséges értelmük van, és ez az ember kötelessége. A legtöbb ember még feltételekről is beszél az Isten iránti szolgálat tekintetében: nem érdekli őket, hogy Ő Isten vagy ember, csak a saját feltételeikről beszélnek, és csak a saját vágyaik kielégítésére törekszenek. Amikor Nekem főztök, szolgáltatási díjat követeltek, amikor Értem futtok, futási díjat kértek, amikor Nekem dolgoztok, munkadíjat követeltek, amikor kimossátok a ruháimat, mosási díjat követeltek, amikor ellátjátok a gyülekezetet, felépülési díjat követeltek, amikor beszéltek, szónoki díjat követeltek, amikor könyveket osztogattok, terjesztési díjat követeltek, és amikor írtok, írói díjat követeltek. Akiket megmetszettem, még kártérítést is követelnek Tőlem, míg azok, akiket hazaküldtem, jóvátételt követelnek a nevükön esett kárért; akik egyedülállók, hozományt követelnek, vagy kárpótlást az elveszett fiatalságukért; akik csirkét ölnek, mészárosi díjat követelnek, akik ételt sütnek, sütési díjat követelnek, és akik levest főznek, azok is fizetséget követelnek érte... Ez a ti magasztos és hatalmas emberi mivoltotok, és ezeket a cselekedeteket diktálja a szívélyes lelkiismeretetek. Hol van az értelmetek? Hol van az emberi mivoltotok? Hadd mondjam meg nektek! Ha így folytatjátok, nem fogok többé közöttetek munkálkodni. Nem fogok egy falka emberi ruhába öltözött vadállat között munkálkodni, nem fogok így szenvedni egy olyan embercsoportért, akiknek szép arca elvadult szívet takar, nem fogok kitartani egy ilyen állatfalkáért, amelynek a legcsekélyebb esélye sincs az üdvösségre. A nap, amikor hátat fordítok nektek, lesz az a nap, amikor meghaltok, a nap, amikor sötétség borul rátok, és a nap, amikor elhagy titeket a fény. Hadd mondjam el nektek! Soha nem leszek jóindulatú egy olyan csoporttal, mint a tiétek, egy olyan csoporttal, amely még az állatoknál is alacsonyabb rendű! Szavaimnak és cselekedeteimnek vannak határai, és amilyen a ti emberi mivoltotok és lelkiismeretetek, nem fogok több munkát végezni, mivel túlságosan hiányzik belőletek a lelkiismeret, túl sok fájdalmat okoztatok Nekem, és a megvetendő viselkedésetek túlságosan undorít Engem. Azoknak az embereknek, akikből ennyire hiányzik az emberi mivolt és a lelkiismeret, soha nem lesz esélyük az üdvösségre; Én soha nem mentenék meg ilyen szívtelen és hálátlan embereket. Amikor eljön az Én napom, rázúdítom az örökkévalóságig perzselő lángjaimat a lázadás fiaira, akik egykor kiváltották heves haragomat. Örök büntetésemet fogom kiróni azokra az állatokra, akik egykor szidalmakat zúdítottak Rám és elhagytak Engem. Haragom tüzével örökké égetni fogom a lázadás fiait, akik egykor együtt ettek és éltek Velem, de nem hittek Bennem, és akik megsértettek és elárultak Engem. Mindazokat, akik haragomat kiváltották, alávetem büntetésemnek, haragom teljes egészét rázúdítom azokra az állatokra, akik egykor egyenrangú társként akartak Mellettem állni, mégsem imádtak Engem és nem vetették alá magukat Nekem; a vessző, amellyel az embert sújtom, azokra az állatokra sújt majd le, akik egykor élvezték gondoskodásomat, élvezték a misztériumokat, amelyekről beszéltem, és akik egykor anyagi élvezeteket akartak elfogadni Tőlem. Senkinek sem bocsátok meg, aki megpróbálja átvenni a helyemet; egynek sem kegyelmezek azok közül, akik megpróbálnak ételt és ruhát elvenni Tőlem. Egyelőre nem esik bántódásotok, és továbbra is túlzásba viszitek a Velem szemben támasztott követeléseket. Amikor eljön a harag napja, nem lesz Irányomban több követelésetek; akkor majd hagyom, hogy kedvetekre „érezzétek jól magatokat”, arcotokat a földbe döngölöm, és soha többé nem tudtok majd felállni! Előbb vagy utóbb „visszafizetem” ezt az adósságot nektek – remélem, türelmesen várjátok ennek a napnak az eljövetelét.

Ha ezek a megvetendő emberek valóban félre tudják tenni extravagáns vágyaikat, és vissza tudnak térni Istenhez, akkor még mindig van esélyük az üdvösségre; ha az ember szíve valóban vágyakozik Isten után, akkor Isten nem fogja elhagyni. Az ember nem azért nem nyeri meg Istent, mert Istennek testi érzései vannak, vagy mert Isten nem hajlandó arra, hogy az ember megnyerje Őt, hanem azért, mert az ember nem akarja megnyerni Istent, és nem rendelkezik Őt nagy hévvel kereső szívvel. Hogy átkozhatna meg Isten valakit azok közül, akik valóban keresik Istent? Hogyan átkozhatná meg Isten azt, akinek egészséges értelme és érzékeny lelkiismerete van? Hogyan emészthetne el valakit Isten haragjának tüze, aki valóban imádja és szolgálja Őt? Hogyan rúghatnának ki valakit Isten házából, aki örömmel aláveti magát Istennek? Hogyan élhetne Isten büntetésében az, aki nem tudta eléggé szeretni Istent? Hogy maradhatna valakinek semmije, aki boldogan lemond mindenről Istenért? Az ember nem hajlandó Istent követni, nem hajlandó a vagyonát Istenért feláldozni, és nem hajlandó egy egész élet erőfeszítéseit Istennek szentelni; ehelyett azt mondja, hogy Isten túl messzire ment, hogy Istennel kapcsolatban túl sok minden ellentétes az ember elképzeléseivel. Ilyen emberi mivolttal még akkor sem tudnátok megnyerni Isten elismerését, ha fáradhatatlanul törekednétek rá, nem is beszélve arról, hogy nem is keresitek Istent. Nem tudjátok, hogy ti az emberiség selejtes jószágai vagytok? Nem tudjátok, hogy nincs a tiéteknél alacsonyabb rendű emberi mivolt? Nem tudjátok, hogy mások milyen megszólítással tisztelnek meg titeket? Azok, akik igazán szeretik Istent, a farkas apjának, a farkas anyjának, a farkas fiának és a farkas unokájának neveznek titeket; a farkas leszármazottai vagytok, a farkas népe, és ismernetek kell saját identitásotokat, és soha nem szabad azt elfelejtenetek. Ne higgyétek, hogy valamiféle felsőbbrendű figurák vagytok: ti vagytok a nem-emberek leggonoszabb csoportja az emberiség körében. Nem tudtok erről semmit? Tudjátok, mekkora kockázatot vállaltam azzal, hogy köztetek munkálkodtam? Ha az értelmetek nem tud újra normálissá válni, és a lelkiismeretetek nem tud normálisan működni, akkor soha nem fogjátok levetni magatokról a „farkas” elnevezést, soha nem fogtok megmenekülni az átok napjától, és soha nem fogtok megmenekülni a büntetésetek napjától. Alsóbbrendűnek születtetek, értéktelen dolognak. Természeteteknél fogva éhes farkasfalka vagytok, egy rakás törmelék és szemét, és Én veletek ellentétben nem azért munkálkodom rajtatok, hogy elnyerjem a kegyeiteket, hanem azért, mert szükség van a munkára. Ha továbbra is ilyen lázadók lesztek, akkor felhagyok a munkámmal, és soha többé nem fogok rajtatok munkálkodni; ellenkezőleg, átadom a munkámat egy másik, Nekem tetsző csoportnak, és ezzel örökre elhagylak benneteket, mert nem vagyok hajlandó azokra tekinteni, akik ellenségeskednek Velem. Tehát akkor összhangban vagy háborúságban szeretnétek lenni Velem?