Több ezer évnyi romlottságon át az emberek mind elfásultak és eltompultak; mindannyian gonosz démonokká váltak, amelyek szembeszállnak Istennel, olyannyira, hogy az Isten ellen lázadó mivoltukat megörökítették a történelmi feljegyzések, és hogy még maguk az emberek is képtelenek teljesen számot adni lázadó magatartásukról – mivel a Sátán mélységesen megrontotta őket, és a Sátán annyira félrevezette őket, hogy nem tudják, hová forduljanak. Az emberek még ma is elárulják Istent. Amikor látják Istent, elárulják Őt, és amikor nem látják Istent, akkor is elárulják Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy tanúi voltak átkainak és haragjának. Ezért mondom, hogy az ember józan esze elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az Én szememben az emberek mind emberi ruhába öltözött vadállatok és mérges kígyók. Bármilyen szánalomra méltónak is próbálnak tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzájuk, mert egyáltalán nem értik a különbséget fekete és fehér között, és egyikük sem érti a különbséget igazság és igaztalanság között. A józan eszük annyira fásult, mégis áldásokat akarnak nyerni; az emberi mivoltuk annyira alantas, mégis királyokként akarnak hatalmat gyakorolni. Kinek lehetnének a királyai ilyen józan ésszel? Hogyan ülhetnének trónokon ilyen emberi mivolttal? Az emberek valóban szégyentelenek! Önmagukat túlértékelő nyomorultak! Nektek, akik áldásokat szeretnétek nyerni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket. Megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan arcvonásaid vannak, mint valakinek, aki áldásokban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a lelkületedben, és az igazságból semmit nem voltál képes gyakorlatba ültetni, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ez merő önámítás! Az embert, aki ilyen mocskos földre született, súlyos mértékben megfertőzte a társadalom, a feudális etika kondicionálta, és a „felsőoktatási intézmények” oktatását kapta. Az elmaradott gondolkodás, a romlott erkölcs, a lealjasult életszemlélet, a világi ügyekre vonatkozó megvetendő filozófia, a teljesen értéktelen lét, az alantas szokások és hétköznapi élet – mindezek súlyosan betolakodnak az ember szívébe, és súlyosan károsítják és támadják a lelkiismeretét. Ennek eredményeképpen az ember egyre távolabb kerül Istentől, és egyre inkább ellenáll Neki. Az ember lelkülete napról napra könyörtelenebbé válik, és nincs egyetlen ember sem, aki készségesen felad bármit is Istenért, nincs egyetlen ember sem, aki készségesen aláveti magát Istennek, sőt, még kevésbé akad akár egyetlen ember is, aki készségesen keresi Isten megjelenését. Ehelyett a Sátán hatalma alatt az ember kedvére törekszik az élvezetekre, és szenvedélyesen rontja meg hús-vér testét a mocsárban. Az embernek, aki a sötétségben él, akkor sincs semmi kedve gyakorolni az igazságot, amikor hallja azt, és nem hajlik arra, hogy keressen, még akkor sem, amikor látja, hogy Isten már megjelent. Hogy lehetne egy ilyen züllött emberiségnek helye az üdvösségre? Hogy élhetne egy ilyen dekadens emberiség a fényben?

Az ember lelkületének megváltoztatását lényegének megismerésével kell kezdeni, valamint gondolkodásának, természetének és mentális szemléletének változásaival – alapvető változások révén. Csak így lehet valódi változásokat elérni az ember lelkületében. Az emberben kialakuló romlott lelkület gyökere a Sátán általi félrevezetés, megrontás és mérgezés. Az embert a Sátán megbéklyózta és irányítja, és a gondolkodását, erkölcsét, éleslátását és józan eszét mind súlyosan károsította a Sátán. Az ember éppen azért száll szembe Istennel, és azért képtelen elfogadni az igazságot, mert az alapvető dolgait a Sátán megrontotta, és azok teljesen eltérnek attól, ahogyan Isten eredetileg megteremtette őket. Így ahhoz, hogy változások történjenek az ember lelkületében, először is meg kell változtatni az Istenről és az igazságról alkotott ismeretét a gondolkodása, éleslátása és józan esze tekintetében. Azok, akik a legmélyebben romlott földön születtek, még kevésbé tudják, hogy mi Isten, vagy hogy mit jelent hinni Istenben. Minél romlottabbak az emberek, annál kevésbé tudnak Isten létezéséről, és annál gyengébb a józan eszük és az éleslátásuk. Az ember Istennel szembeni ellenszegülésének és lázadó mivoltának gyökéroka az ember Sátán általi megrontása. A Sátán általi megrontás miatt az ember lelkiismerete eltompult, morálisan romlott, gondolatai elfajzottak, és elmaradott szellemi szemléletmóddal rendelkezik. Mielőtt a Sátán megrontotta volna, az ember eredetileg alávetette magát Istennek, és alávetette magát az Ő szavainak, miután hallotta őket. Eredetileg ép józan ésszel és lelkiismerettel, valamint normális emberi mivolttal rendelkezett. Miután a Sátán megrontotta az embert, az ember eredeti józan esze, lelkiismerete és emberi mivolta mind eltompult, a Sátán tönkretette azokat. Így elvesztette Isten iránti alávetettségét és szeretetét. Az ember józan esze abnormálissá vált, lelkülete a vadállatokéval vált azonossá, Istennel szembeni lázadó mivolta pedig egyre növekszik és egyre súlyosabb lesz. Az ember azonban ezt még mindig nem tudja és nem érti, csupán kitartóan ellenkezik és lázad. Az ember lelkületének megnyilvánulásai a józan eszének, éleslátásának és lelkiismeretének a kifejeződései. Mivel a józan esze és az éleslátása nem egészséges, a lelkiismerete pedig rendkívül eltompult, a lelkülete lázad Isten ellen. Ha az ember józan esze és éleslátása nem tud változni, akkor a lelkületében bekövetkező változások, valamint az Isten szándékaival való összhangba kerülés szóba se jöhetnek. Ha az ember józan esze nem egészséges, akkor nem tudja Istent szolgálni, és alkalmatlan arra, hogy Isten használja őt. A „normális józan ész” az Istennek való alávetettségre és a Hozzá való hűségre, az Isten utáni vágyakozásra, az Isten iránti abszolút viszonyulásra és az Istennel szembeni lelkiismeretre utal. Arra utal, hogy az ember egy szívvel és egy gondolkodással van Isten iránt, és nem helyezkedik szándékosan szembe Istennel. Abnormális józan ésszel rendelkezni nem ilyen. Miután megrontotta a Sátán, az ember elképzeléseket gyárt Istenről, és nem hűséges Istenhez, nem vágyakozik Utána, nem is beszélve az Istennel szembeni lelkiismeretről. Az ember szándékosan szembeszáll Istennel, és ítéletet mond Róla, sőt, a háta mögött szidalmakat zúdít Rá. Az ember a háta mögött ítélkezik Isten felett, miközben teljesen tisztában van azzal, hogy Ő Isten; az embernek egyáltalán nem áll szándékában alávetni magát Istennek, hanem csupán folyton követel és kér Tőle. Az ilyen emberek – az abnormális józan ésszel rendelkező emberek – továbbra is képtelenek megismerni saját aljas viselkedésüket, illetve megbánni lázadó cselekedeteiket. Ha az emberek képesek önmaguk megismerésére, akkor már visszanyertek valamennyit a józan eszükből; minél inkább lázadnak Isten ellen az emberek anélkül, hogy megismernék önmagukat, annál kevésbé egészséges a józan eszük.

Az ember romlott lelkületének megnyilvánulása nem másban gyökerezik, mint az ember elfásult lelkiismeretében, rosszindulatú természetében és egészségtelen józan eszében; ha lelkiismerete és józan esze képes újra normálissá válni, akkor az ember alkalmas lesz arra, hogy Isten használja őt. Egyszerűen mivel az ember lelkiismerete mindig is fásult volt, és mert az ember józan esze soha nem volt ép és egyre fásultabbá válik, ezért van az, hogy az ember Isten ellen lázadó cselekedetei sokasodnak, olyannyira, hogy még Jézust is a keresztre szögezte és bezárja ajtaját Isten megtestesült hús-vér teste előtt az utolsó napokban, és elítéli Isten hús-vér testét, és alantasnak látja Isten hús-vér testét. Ha az emberben csak egy kis emberi mivolt lenne, nem bánna ilyen kegyetlenül Isten megtestesült hús-vér testével; ha csak egy kis józan esze lenne, nem bánna ilyen ádázul Isten megtestesült hús-vér testével; ha csak egy kis lelkiismerete lenne, nem ilyen módon „adna hálát” a megtestesült Istennek. Az ember a testet öltött Isten korában él, mégsem köszöni meg Istennek, hogy Ő ilyen jó lehetőséget adott neki, ehelyett átkozza Isten eljövetelét, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja Isten megtestesülésének tényét, és úgy tűnik, hogy ellene van és idegenkedik tőle. Függetlenül attól, hogy az ember hogyan viszonyul Isten eljöveteléhez, Isten mindig is végezte az Ő munkáját anélkül, hogy megunná – annak ellenére, hogy az ember a legkevésbé sem üdvözölte Őt, és folyamatosan kéréseket intéz Hozzá. Az ember lelkülete rendkívül rosszindulatúvá vált, józan esze rendkívül eltompult, lelkiismeretét pedig teljesen eltiporta a gonosz, és már régen megszűnt az ember eredendő lelkiismerete lenni. Az ember nemcsak hálátlan a megtestesült Istennel szemben, amiért annyi életet és kegyelmet ajándékozott az emberiségnek, hanem még utálatot is táplál Isten iránt, azért az igazságért, amelyet neki ajándékoz; mivel az embert nem érdekli az igazság, azért táplál utálatot Isten iránt. Az ember nemcsak arra képtelen, hogy életét adja a megtestesült Istenért, hanem helyette megpróbál kegyeket kicsikarni Tőle, továbbá azt követeli, hogy tucatszor többet fizessen vissza neki, mint amit az ember Istennek adott. Ilyen az ember lelkiismerete és józan esze, ő mégis továbbra is úgy gondolja, hogy ez nem nagy ügy, és továbbra is azt hiszi, hogy ő túl sokat áldozott fel Istenért, Isten pedig túl keveset adott neki. Vannak emberek, akik, miután adtak Nekem egy tál vizet, kinyújtják a kezüket, és azt követelik, hogy két tál tejet fizessek ki nekik, vagy, miután adtak Nekem egy szobát egy éjszakára, azt követelik, hogy többszörös szállásdíjat fizessek. Ilyen emberi mivolttal és ilyen lelkiismerettel mégis hogyan akartok még mindig életet nyerni? Micsoda megvetendő nyomorultak vagytok! Ez a fajta emberi mivolt és ez a fajta emberi lelkiismeret az, ami miatt a megtestesült Isten vándorol a földön, és sehol nem talál menedéket. Nem is beszélve arról a tényről, hogy a megtestesült Isten oly sok munkát végzett, még ha egyáltalán nem is végezne semmilyen munkát, azoknak, akik valóban rendelkeznek lelkiismerettel és emberi mivolttal, imádniuk kellene és teljes szívükből szolgálniuk kellene Őt. Ezt kellene tennie azoknak, akiknek egészséges józan eszük van, és ez az ember kötelessége. A legtöbb ember még feltételekről is beszél az Isten iránti szolgálata tekintetében. Nem érdekli őket, hogy Ő Isten vagy ember, csak a saját feltételeikről beszélnek, és csak a saját vágyaikat igyekszenek kielégíteni. Amikor Nekem főztök, szolgáltatási díjat követeltek, amikor Értem futtok, futási díjat kértek, amikor Nekem dolgoztok, munkadíjat követeltek, amikor kimossátok a ruháimat, mosási díjat követeltek, amikor ellátjátok a gyülekezetet, felépülési díjat követeltek, amikor beszéltek, szónoki díjat követeltek, amikor könyveket osztogattok, terjesztési díjat követeltek, és amikor írtok, írói díjat követeltek. Akiket megmetszettem, még kártérítést is követelnek Tőlem, míg azok, akiket hazaküldtem, jóvátételt követelnek a nevükön esett kárért; akik egyedülállók, hozományt követelnek, vagy kárpótlást az elveszett fiatalságukért; akik csirkét ölnek, mészárosi díjat követelnek, akik sütnek, sütési díjat követelnek, és akik levest főznek, azok is fizetséget követelnek érte... Ez a ti magasztos és hatalmas emberi mivoltotok, és ezeket a cselekedeteket diktálja a szívélyes lelkiismeretetek. Hol van a józan eszetek? Hol van az emberi mivoltotok? Hadd mondjam meg nektek! Ha így folytatjátok, nem fogok többé közöttetek munkálkodni. Nem fogok egy falka emberi ruhába öltözött vadállat között munkálkodni, nem fogok így szenvedni egy olyan embercsoportért, akiknek szép arca elvadult szívet takar, nem fogok kitartani egy ilyen állatfalkáért, amelynek a legcsekélyebb esélye sincs az üdvösségre. A nap, amikor hátat fordítok nektek, lesz az a nap, amikor meghaltok, a nap, amikor sötétség borul rátok, és a nap, amikor elhagy titeket a fény. Hadd mondjam el nektek! Soha nem leszek jóindulatú egy olyan csoporttal, mint a tiétek, egy olyan csoporttal, amely még az állatoknál is alacsonyabb rendű! Szavaimnak és cselekedeteimnek vannak határai, és amilyen a ti emberi mivoltotok és lelkiismeretetek, nem fogok több munkát végezni, mivel túlságosan híján vagytok a lelkiismeretnek, túl sok fájdalmat okoztatok Nekem, és a megvetendő viselkedésetek túlságosan undorít Engem. Az ilyen embereknek, akik híján vannak az emberi mivoltnak és a lelkiismeretnek, soha nem lesz esélyük az üdvösségre; Én soha nem mentenék meg ilyen szívtelen és hálátlan embereket. Amikor eljön az Én napom, rázúdítom az örökkévalóságig perzselő lángjaimat a lázadás fiaira, akik egykor kiváltották heves haragomat. Örök büntetésemet fogom kiróni azokra az állatokra, akik egykor szidalmakat zúdítottak Rám és elhagytak Engem. Haragom tüzével örökké égetni fogom a lázadás fiait, akik egykor együtt ettek és éltek Velem, de nem hittek Bennem, és akik megsértettek és elárultak Engem. Mindazokat, akik haragomat kiváltották, alávetem büntetésemnek, haragom teljes egészét rázúdítom azokra az állatokra, akik egykor Velem egyenrangúként akartak Mellettem állni, mégsem imádtak soha Engem és soha nem vetették alá magukat Nekem; a vessző, amellyel az embert sújtom, azokra az állatokra sújt majd le, akik egykor élvezték gondoskodásomat, élvezték a misztériumokat, amelyekről beszéltem, és akik egykor anyagi élvezeteket akartak szerezni Tőlem. Senkinek sem bocsátok meg, aki verseng az Én státuszomért; egynek sem kegyelmezek azok közül, akik megpróbálnak ételt és ruhát elvenni Tőlem. Egyelőre biztonságban és épségben maradtok, és továbbra is túlzásba viszitek a Velem szemben támasztott követeléseket. Amikor eljön a harag napja, nem lesz Irányomban több követelésetek; akkor majd hagyom, hogy kedvetekre „érezzétek jól magatokat”, arcotokat a földbe döngölöm, és soha többé nem tudtok majd felállni! Előbb vagy utóbb „visszafizetem” ezt az adósságot nektek – remélem, türelmesen várjátok ennek a napnak az eljövetelét.

Ha ezek a megvetendő emberek valóban el tudják engedni túlzó vágyaikat és vissza tudnak fordulni Istenhez, akkor még mindig van esélyük az üdvösségre; ha az embernek valóban olyan szíve van, amely vágyakozik Isten után, akkor Isten nem fogja elhagyni. Az ember nem azért nem nyeri meg Istent, mert Istennek testi érzései vannak, vagy mert Isten nem hajlandó arra, hogy az ember megnyerje Őt, hanem azért, mert az ember nem akarja megnyerni Istent, és nem rendelkezik Őt nagy hévvel kereső szívvel. Hogy átkozhatna meg Isten olyat, aki valóban keresi Istent? Hogyan átkozhatná meg Isten azt, akinek ép józan esze és érzékeny lelkiismerete van? Hogyan emészthetne el valakit Isten haragjának tüze, aki valóban imádja és szolgálja Őt? Hogyan rúghatna ki Isten valakit az Ő házából, aki kész alávetni magát Neki? Hogyan élhetne Isten büntetésében az, aki azt érzi, hogy soha nem tudja eléggé szeretni Istent? Hogy maradhatna valaki üres kézzel, aki kész lemondani mindenről Istenért? Az ember nem hajlandó Isten felé törekedni, nem hajlandó a vagyonát Istenért feláldozni, és nem hajlandó egy egész élet erőfeszítéseit Istennek szentelni; ehelyett azt mondja, hogy Isten túl messzire ment, hogy Istennel kapcsolatban túl sok minden ellentétes az ember elképzeléseivel. Ilyen emberi mivolttal még akkor sem tudnátok megnyerni Isten elismerését, ha fáradhatatlanul törekednétek rá, nem is beszélve arról, hogy nem is keresitek Istent. Nem tudjátok, hogy ti az emberiség selejtes árui vagytok? Nem tudjátok, hogy nincs a tiéteknél alacsonyabb rendű emberi mivolt? Nem tudjátok, hogy mások milyen megszólítással „tisztelnek” meg titeket? Azok, akik igazán szeretik Istent, a farkas apjának, a farkas anyjának, a farkas fiának és a farkas unokájának neveznek titeket; a farkas leszármazottai vagytok, a farkas népe; ismernetek kell saját identitásotokat, és soha nem szabad azt elfelejtenetek. Ne higgyétek, hogy valamiféle felsőbbrendű figurák vagytok: ti vagytok a nem-emberek legádázabb csoportja az emberiség körében. Nem tudtok erről semmit? Tudjátok, mekkora kockázatot vállalok azzal, hogy köztetek munkálkodom? Ha a józan eszetek nem tud újra normálissá válni, és a lelkiismeretetek nem tud normálisan működni, akkor soha nem fogtok megszabadulni a „farkas” elnevezéstől, soha nem fogtok megmenekülni az átok napjától, és soha nem fogtok megmenekülni a büntetésetek napjától. Alsóbbrendűnek születtetek, értéktelen dolognak. Természeteteknél fogva éhes farkasfalka vagytok, egy rakás törmelék és szemét, és Én veletek ellentétben nem személyes nyereség érdekében munkálkodom rajtatok, hanem azért, mert szükség van a munkára. Ha továbbra is ilyen lázadók lesztek, akkor felhagyok a munkámmal, és soha többé nem fogok rajtatok munkálkodni; ellenkezőleg, áthelyezem a munkámat egy olyan csoportra, amelyet kedvelek, és ezzel örökre elhagylak benneteket, mert látni sem vagyok hajlandó azokat, akik ellenségeskednek Velem. Tehát akkor szeretnétek összeegyeztethetőek lenni Velem, vagy háborúságban szeretnétek lenni Velem?