Csak amikor levetetted romlott beállítottságodat, és elérted a normális emberi mivolt megélését, majd akkor tesz téged Isten tökéletessé. Bár nem fogsz tudni prófétálni, sem misztériumokról beszélni, az emberi képmást fogod megélni és felfedni. Isten megteremtette az embert, de azután a Sátán megrontotta őt, így az emberek „holtakká” váltak. Tehát, miután megváltoztál, nem leszel többé olyan, mint ezek a „holtak”. Isten szavai lobbantják lángra és élesztik újjá az emberek lelkét, és amikor az emberek lelke újjáéled, akkor életre kelnek. Amikor „holtakról” beszélek, akkor lélek nélküli holttestekre gondolok, olyan emberekre, akik lelke meghalt bennük. Amikor az emberek lelke lángra lobban, akkor az emberek életre kelnek. A korábban említett „szentek” szó olyan emberekre utal, akik életre keltek, akik a Sátán befolyása alatt álltak, de legyőzték a Sátánt. Kína választott népe elszenvedte a nagy vörös sárkány kegyetlen és embertelen üldözését és megtévesztését, amely lelkileg tönkretette, és a legcsekélyebb életbátorság nélkül hagyta őket. Ezért a lelkük felébresztését a lényegükkel kell kezdeni, apránként kell felébreszteni a lelküket a lényegükben. Amikor egy napon életre kelnek, nem lesz több akadály, és minden gördülékenyen halad majd előre. Jelenleg ez továbbra is megvalósíthatatlan. Az emberek többsége olyan módon él, amely rengeteg élettelen áramlatot kelt; a halál burka öleli körbe őket, és annyi minden hiányzik belőlük. Egyes emberek szavai halált hordoznak, tetteik halált hordoznak, és szinte minden, amit megélnek, halálból van. Ha ma az emberek nyilvánosan bizonyságot tesznek Isten mellett, akkor kudarcot vallanak ebben a feladatban, mivel még nem keltek teljesen életre, és túl sok halott van köztetek. Ma egyesek azt kérdezik, hogy Isten miért nem mutat jeleket és csodákat azért, hogy gyorsan terjeszthesse munkáját a pogányok között. Holtak nem tehetnek bizonyságot Isten mellett; erre csak az élők képesek, de ma az emberek többsége „halott”; túl sokan élnek a halál leple alatt, a Sátán befolyása alatt, és képtelenek legyőzni azt. Mivel ez így van, hogyan tudnának bizonyságot tenni Isten mellett? Hogyan tudnák terjeszteni az evangelizációs munkát?

Akik a sötétség hatása alatt élnek, azok mind a halál közepette élnek, ők azok, akiket a Sátán megszállt. Ha Isten nem menti meg, nem ítéli és fenyíti meg őket, az emberek nem tudnak menekülni a halál befolyásából; nem tudnak élőkké válni. Az ilyen holtak nem tehetnek bizonyságot Isten mellett, és Isten sem használhatja őket; még kevésbé léphetnek be a királyságba. Isten az élők bizonyságtételét akarja, nem a holtakét, és azt kéri, hogy az élők munkálkodjanak Érte, nem pedig a holtak. „A holtak” azok, akik szembefordulnak Istennel és lázadnak Ellene; ők azok, akik lélekben érzéketlenek, és nem értik Isten szavait; ők azok, akik nem ültetik gyakorlatba az igazságot, és a legcsekélyebb hűséget sem tanúsítják Isten iránt, és ők azok, akik a Sátán hatalma alatt élnek, és akiket a Sátán kihasznál. A holtak megnyilvánulásai a következők: szemben állnak az igazsággal, lázadnak Isten ellen, aljasak, hitványak, könyörtelenek, hatalmaskodóak, ravaszak és alattomosak. Még ha Isten szavait eszik és isszák is, az ilyen emberek képtelenek megélni Isten szavait; bár élnek, mégsem többek ők két lábon járó holttesteknél, lélegző halottaknál. A holtak teljességgel képtelenek eleget tenni Istennek, még kevésbé képesek teljes mértékben alávetni magukat Neki. Csak megtéveszteni, káromolni és elárulni tudják Őt, és mindaz, amit megélnek, teljes mértékben a Sátán természetének feltárulása. Ha az emberek élő lényekké akarnak válni, bizonyságot akarnak tenni Isten mellett, és azt szeretnék, hogy Isten méltónak találja őket, akkor el kell fogadniuk Isten üdvösségét; örömmel kell alávetniük magukat az Ő ítéletének és fenyítésének, és örömmel kell elfogadniuk, amikor Isten megmetszi őket. Csak így lesznek képesek gyakorlatba ültetni mindazokat az igazságokat, amelyeket Isten megkövetel, és csak így nyerhetik el Isten üdvösségét, és válhatnak valóban élő lényekké. Az élők azok, akiket Isten megmentett; Isten megítélte és megfenyítette őket, hajlandóak az odaadásra, örömmel adják életüket Istenért, és szívesen áldoznák fel egész életüket Istenért. Csak akkor szégyenülhet meg a Sátán, amikor az élők bizonyságot tesznek Isten mellett; csak az élők tudják terjeszteni Isten evangelizációs munkáját, csak az élők igazodnak Isten szándékaihoz, és csak az élők valóságos emberek. Az Isten által teremtett ember eredetileg élő volt, de a Sátán megrontása miatt az ember a halál közepette és a Sátán befolyása alatt él, és így az emberek lélektelen holtakká váltak, ellenségekké váltak, akik szembeszegülnek Istennel, a Sátán eszközeivé és a Sátán foglyaivá váltak. Az élő emberek, akiket Isten teremtett, holtakká váltak, így Isten elvesztette a bizonyságtételét, és elvesztette az Általa teremtett emberiséget, az egyetlen dolgot, amely az Ő leheletével rendelkezik. Ha Isten vissza akarja szerezni bizonyságtételét, és vissza akarja venni azokat, akiket saját kezével teremtett, ám a Sátán foglyul ejtett, akkor fel kell támasztania őket, hogy élő lényekké váljanak, és vissza kell nyernie mindegyiküket, hogy az Ő világosságában éljenek. A holtak azok, akiknek nincs lelkük, akik teljesen érzéketlenek, akik szembeszegülnek Istennel, és még inkább azok, akik nem ismerik Istent. Ezeknek az embereknek egyáltalán nem áll szándékában alávetni magukat Istennek; csak lázadnak Ellene és szembeszegülnek Vele, és a legcsekélyebb mértékben sem hűségesek. Az élők azok, akiknek a lelke újjáéledt, akik alá tudják vetni magukat Istennek, akik hűségesek Istenhez, és akik igazsággal és bizonyságtétellel rendelkeznek – csak ezek az emberek kedvesek Istennek az Ő házában. Isten megmenti azokat, akik képesek életre kelni, akik látják Isten üdvösségét, akik hűségesek tudnak lenni Istenhez, akik hajlandóak keresni Istent, akik hisznek Isten megtestesülésében, és akik hisznek az Ő megjelenésében. Vannak, akik életre kelhetnek, és vannak, akik nem; ez attól függ, hogy a természetük megmenthető-e vagy sem. Sokan hallották már Isten sok szavát, mégsem értik Isten szándékait, és még mindig képtelenek arra, hogy azokat a gyakorlatba ültessék. Az ilyen emberek képtelenek megélni bármilyen igazságot, és szándékosan megzavarják Isten munkáját is. Képtelenek bármilyen munkát végezni Istenért, és nem tudják feláldozni magukat Érte – épp ellenkezőleg, titokban a gyülekezet pénzét költik, és élősködnek Isten házán. Ezek halott emberek, akik nem menthetők meg. Isten megmenti mindazokat, akik az Ő munkája közepette vannak, de az emberek egy része nem részesülhet az Ő üdvösségében; csak kevesen részesülhetnek az Ő üdvösségében. Ez azért van, mert a legtöbb ember túlságosan mélyen megromlott, halottá vált, és túl van a megmenthetőség határán; a Sátán teljesen kizsigerelte őket, és túlságosan rosszindulatú a természetük. Ezek a kevesek sem képesek teljes mértékben alávetni magukat Istennek. Ők nem azok, akik kezdettől fogva tökéletesen hűségesek voltak Istenhez, vagy kezdettől fogva a legnagyobb szeretettel viseltetnek Isten iránt; sokkal inkább az Ő hódító munkája által váltak engedelmessé Istennel szemben, az Ő páratlan szeretete által látják Istent, Isten igazságos természete miatt változást érnek el a beállítottságukban, és az Ő munkája által ismerik meg Istent, az Ő munkája által, amely egyszerre gyakorlatias és normális. Isten e munkája nélkül, bármennyire is jók ezek az emberek, még mindig a Sátánéi lennének, még mindig a haláléi lennének, és még mindig halottak lennének. Az, hogy ezek az emberek ma el tudják nyerni Isten üdvösségét, pusztán annak köszönhető, hogy hajlandóak együttműködni Istennel.

Isten iránti hűségüknek köszönhetően az élőket Isten megnyeri, és az Ő ígéretei közepette élnek, Istennel való szembeszegülésük miatt pedig a holtakat Isten visszautasítja, és az Ő büntetése és átkai közepette élnek. Ilyen Isten igazságos természete, amelyet senki sem változtathat meg. Saját keresésük által az emberek megkapják Isten jóváhagyását, és a világosságban élnek; ravasz cselszövéseik miatt az embereket Isten megátkozza, és büntetésbe süllyednek; gonosz cselekedeteik miatt az embereket Isten megbünteti, míg vágyakozásuknak és hűségüknek köszönhetően az emberek megkapják Isten áldását. Isten igazságos: megáldja az élőket, és megátkozza a holtakat, hogy azok mindig a halál közepette legyenek, és soha ne éljenek Isten világosságában. Isten beviszi az élőket az Ő országába és az Ő áldásába, hogy örök időkre Vele együtt létezzenek. A holtakra azonban lesújt, és örök halálra ítéli őket; ők az Ő pusztításának tárgyai, és örökre a Sátánéi maradnak. Isten egyáltalán senkivel sem fog igazságtalanul bánni. Mindazok, akik Istent őszintén keresik, bizonyosan Isten házában fognak maradni, míg mindazok, akik lázadoznak Isten ellen, és nem összeegyeztethetőek Vele, bizonyosan az Ő büntetése közepette fognak élni. Talán bizonytalan vagy az Isten megtestesült hús-vér teste által végzett munkát illetően – de egy napon Isten hús-vér teste nem közvetlenül fogja elrendezni az ember sorsát; ehelyett az Ő Lelke fogja elrendezni az ember rendeltetési helyét, és akkor az emberek tudni fogják, hogy Isten hús-vér teste és az Ő Lelke egy, hogy az Ő hús-vér teste nem követ el hibát, az Ő Lelke pedig még kevésbé. Végül minden bizonnyal beviszi az Ő országába azokat, akik életre keltek; eggyel sem többet vagy kevesebbet. Ami pedig a holtakat illeti, akik nem keltek életre, azokat biztosan a Sátán barlangjába taszítja.