A legtöbb ember Istenbe vetett hitének lényege a vallásos meggyőződés: képtelenek szeretni Istent, és csupán robotként követik Őt, képtelenül arra, hogy valóban sóvárogjanak Isten után vagy imádják Őt. Mindössze csendesen követik Őt. Sok ember hisz Istenben, ám igen kevesen vannak, akik szeretik Istent; ők csupán „félik” Istent, mivel rettegnek a csapástól, vagy pedig „csodálják” Istent, mivel Ő magasztos és hatalmas – félelmükben és csodálatukban azonban nincs szeretet, sem valódi vágyakozás. Tapasztalásaikban az emberek az igazság apró részleteit kutatják, vagy pedig jelentéktelen misztériumokat. A legtöbb ember csupán követ, és csak azért teszi, hogy áldásra halásszon zavaros vizekben, nem pedig azért, hogy az igazságot keresse, vagy hogy igazán alávesse magát Istennek azért, hogy az áldásaiban részesüljön. Az összes ember Istenbe vetett hitének léte értelmetlen, érték nélküli, és személyes megfontolásaik, valamint törekvéseik töltik meg; nem azért hisznek Istenben, hogy szeressék Istent, hanem annak kedvéért, hogy áldást nyerjenek. Sok ember kedve szerint cselekszik; azt teszi, amit akar, és sosem veszi figyelembe Isten érdekeit, sem azt, hogy amit tesz, az összhangban áll-e Isten szándékaival. Az efféle emberek az igaz hitet sem érhetik el, nemhogy az Isten iránti szeretetet. Isten lényege nem csupán arra való, hogy az ember higgyen benne, hanem inkább arra, hogy az ember szeresse. Ám sokan, akik hisznek Istenben, képtelenek felfedezni ezt a „titkot”. Az emberek nem merik szeretni Istent, sem szeretni nem próbálják Őt. Sosem fedezték fel, hogy oly sok minden van, ami szerethető Istenben; sosem fedezték fel, hogy Isten az az Isten, aki szereti az embert, és hogy Ő az az Isten, akit az ember szerethet. Isten szeretetreméltóságát az Ő munkája fejezi ki: az emberek csak akkor lelhetnek rá szeretetreméltóságára, amikor megtapasztalják az Ő munkáját; csupán a valóságban tapasztalhatják meg Isten szeretetreméltóságát; és anélkül, hogy a való életben megtapasztalná és megfigyelné, senki sem fedezheti fel Isten szeretetreméltóságát. Oly sok szeretni való van Istenben, ám anélkül, hogy ténylegesen kapcsolatba kerülnének Vele, az emberek képtelenek felfedezni azt. Más szóval, ha Isten nem válna testté, az emberek képtelenek lennének igazán kapcsolatba kerülni Vele, és ha képtelenek lennének ténylegesen kapcsolódni Hozzá, az Ő munkáját sem tudnák megtapasztalni – így aztán Isten iránti szeretetüket sok hamisság és képzelődés szennyezné. Az emberek mennyei Isten iránti szeretete nem oly gyakorlatias, mint a földi Isten iránti szeretetük, ugyanis az emberek mennyei Istenről alkotott ismerete inkább a képzelődéseiken alapszik, mint azon, amit saját szemükkel láttak és amit személyesen megtapasztaltak. Amikor Isten a földre jön, az emberek megláthatják gyakorlati tetteit és szeretetreméltóságát, és mindent láthatnak az Ő gyakorlatias és normális természetéből, amelyek összessége sok ezerszer gyakorlatiasabb, mint a mennyei Istenről alkotott tudásuk. Függetlenül attól, hogy az emberek mennyire szeretik a mennyei Istent, ebben a szeretetben semmi gyakorlatias nincs, és emberi képzetekkel teli. Nem számít, mennyire kevés a szeretetük a földi Isten iránt, ez a szeretet gyakorlatias; még ha kevés is van belőle, akkor is gyakorlatias. Isten gyakorlati munkán keresztül ismerteti meg Magát az emberekkel, és ezen az ismereten keresztül nyeri el szeretetüket. Úgy van ez, mint Péterrel: ha nem élt volna Jézussal, lehetetlen lett volna számára, hogy imádja Jézust. Hasonlóképp épült Jézus iránti hűsége a Jézussal való kapcsolatára. Mivel Isten arra kéri az embert, hogy szeresse Őt, személyesen jött az emberek közé és együtt él velük, és minden, amit az emberrel láttat és aminek a megtapasztalására készteti, Isten gyakorlatiassága.

A gyakorlatiasságot és a tények jövetelét Isten az emberek tökéletesítésére használja; Isten szavai az emberek Általa történő tökéletesítésének egy részét teljesítik, és ez az útmutatás munkája, valamint az út megnyitása. Nevezetesen, Isten szavaiban az ember megtalálhatja a gyakorlat útját és a látomások ismeretét. Eme dolgok megértésével az embernek lesz egy útja és lesznek látomásai a tényleges gyakorlatában, és képes lesz megvilágosodást nyerni Isten szavain keresztül; képes lesz megérteni, hogy a dolog Istentől származik, és képes lesz sok mindent felismerni. A megértést követően az embernek azonnal be kell lépnie ebbe a valóságba, és Isten szavait kell használnia Isten megelégítésére valóságos életében. Isten minden dologban vezetni fog téged, és megmutatja a gyakorlás útját, emellett megérezteti veled, hogy Ő különösen szeretetreméltó, és lehetővé teszi számodra, hogy meglásd, Isten munkájának minden lépése rajtad a tökéletesítésedet célozza. Ha látni kívánod Isten szeretetét, ha igazán meg óhajtod tapasztalni Isten szeretetét, akkor mélyen a valóságba kell merülnöd, mélyre kell merülnöd a való életbe, és meglátni, hogy minden, amit Isten tesz, szeretet és üdvösség, hogy Ő mindent azért tesz, hogy képessé tegye az embert arra, hogy levesse azt, ami tisztátalan, és hogy finomítsa az emberben azokat a dolgokat, amelyek nem tudnak eleget tenni Isten szándékainak. Isten szavak segítségével látja el az embert; ezzel egyidejűleg úgy alakítja a való élet körülményeit, hogy az emberek tapasztaljanak, és ha az emberek eszik és isszák Isten szavainak sokaságát, akkor a tényleges gyakorlatukban minden nehézséget meg tudnak oldani az életükben, Isten számos szavát felhasználva. Tudniillik, rendelkezned kell Isten szavaival ahhoz, hogy mélyen a valóságba merülj; ha nem eszed és iszod Isten szavait, és Isten munkája nélkül való vagy, nem lesz utad a való életben. Ha sosem eszed vagy iszod Isten szavait, összezavarodsz, amikor valami történik veled. Csak azt fogod tudni, hogy szeretned kellene Istent, ám képtelen leszel mindenféle tisztánlátásra, és nem lesz utad a gyakorláshoz; zavarodott és értetlen leszel, és időnként még azt is fogod hinni, hogy a test kielégítésével Istennek is eleget teszel. Mindez annak a következménye, hogy nem eszed és iszod Isten szavait. Nevezetesen, ha Isten szavainak segítsége nélkül vagy, és csupán tapogatózol a valóságban, alapvetően képtelen vagy megtalálni a gyakorlás ösvényét. Az efféle emberek egyszerűen nem értik, mit jelent hinni Istenben, és még kevésbé értik, mit jelent szeretni Istent. Ha Isten szavainak megvilágosítását és irányadását használva gyakran imádkozol, tapogatózol, keresel, felfedezed azt, amit gyakorolnod kellene, megtalálod a lehetőségeket a Szentlélek munkájára, igazán együttműködsz Istennel, és nem vagy zavarodott, sem értetlen, akkor lesz utad a való életben, és valóban megelégíted Istent. Amikor eleget tettél Istennek, Isten útmutatása lesz benned, és igazán Isten áldotta leszel, ami az öröm érzésével tölt majd el: felettébb megtisztelve érzed magad, hogy eleget tettél Istennek, különösen tündöklőnek érzed magad belül, a szívedben pedig tisztaságot és nyugalmat érzel majd. Lelkiismereted vigaszra lel és vádaktól mentes lesz, és jóleső érzés tölt el, amikor a testvéreiddel találkozol. Ezt jelenti Isten szeretetének élvezete, és csak ez az Istenben lelt valódi öröm. Azt, hogy Isten szeretetét élvezhessék, az emberek csak tapasztalat által érhetik el: a szenvedés megtapasztalásával és azt megtapasztalva, hogy az igazságot a gyakorlatban alkalmazzák, elnyerik Isten áldásait. Ha csupán mondod, hogy Isten valóban szeret téged, hogy Isten igazán súlyos árat fizetett az emberekért, hogy türelmesen és buzgón oly sok szót szólt, és mindig megmenti az embereket – az, hogy ezen szavakat mondod, csupán az Istenben lelt gyönyörűség egyik oldala. Ezzel szemben a nagyobb gyönyörűség – a valódi gyönyörűség – az, amikor az emberek a gyakorlatba ültetik az igazságot a való életükben, minekutána nyugodtak és tiszták a szívükben. Belül nagyon meghatódnak, és érzik, hogy Isten különösképp szeretnivaló. Érezni fogod, hogy az ár, amit fizettél, több mint méltányos. Miután a szíved vérét áldoztad, különösen ragyogónak érzed majd magad odabenn: érezni fogod, hogy valóban élvezed Isten szeretetét, és megérted, hogy Isten elvégezte az üdvösség munkáját az embereken, hogy az Ő embert illető finomítása arra szolgál, hogy megtisztítsa őket, és hogy Isten próbára teszi az embereket, megvizsgálandó, hogy igazán szeretik-e Őt. Ha mindig ily módon gyakorlod az igazságot, fokozatosan egy világos tudást szerzel Isten munkájának nagyjáról, és akkor mindig érezni fogod, hogy Isten szavai kristályhoz hasonlóan tiszták előtted. Amikor világosan megértesz sok igazságot, érezni fogod, egyszerű a gyakorlatba ültetni ezt-azt, hogy bármilyen gondon és bármely kísértésen úrrá tudsz lenni, és látni fogod, hogy semmi sem jelent problémát neked, ami igen felszabadít és szabaddá tesz téged. Ebben a pillanatban élvezni fogod Isten szeretetét, és Isten igaz szeretete már leszállt rád. Isten azokat áldja meg, akiknek vannak látomásai, akik birtokában vannak az igazságnak, akiknek van tudása, és akik igazán szeretik Őt. Ha az emberek meg kívánják látni Isten szeretetét, gyakorolniuk kell az igazságot a való életben, hajlandónak kell lenniük elviselni a fájdalmat és le kell mondaniuk arról, amit szeretnek, hogy megelégítsék Istent, és a szemükbe gyűlt könnyek ellenére így is képesnek kell lenniük eleget tenni Isten szívének. Ily módon Isten bizonyosan megáld téged, és ha elviseled az efféle nehézséget, azt a Szentlélek munkája követi majd. A való élet és Isten szavainak megtapasztalása révén az emberek megláthatják Isten szeretetreméltóságát, és csak miután megízlelték Isten szeretetét, tudják Őt igazán szeretni.

Akik Istent szeretik, azok, akik az igazságot szeretik, és minél inkább a gyakorlatba ültetik az igazságot az igazságot szeretők, annál többet birtokolnak belőle; minél többet alkalmazzák a gyakorlatban, annál többet birtokolnak Isten szeretetéből; és minél többet alkalmazzák a gyakorlatban, annál inkább megáldja őket Isten. Ha mindig így gyakorolsz, Isten irántad érzett szeretete fokozatosan képessé tesz, hogy láss, épp ahogyan Péter megismerte Istent: Péter azt mondta, hogy Istennek nem csupán arra való bölcsessége van, hogy megteremtse a mennyet és a földet és minden dolgot, hanem emellett ahhoz is elég bölcs, hogy gyakorlati munkát végezzen az embereken. Péter azt mondta, hogy Ő nem csupán azért érdemes az emberek szeretetére, mert megteremtette a mennyet és a földet és minden dolgot, hanem emellett arra való képességéért is, hogy megteremtse az embert, megmentse az embert, tökéletessé tegye az embert és szeretetével ajándékozza meg az embert. Péter azt is mondta, hogy sok minden van Benne, ami érdemes az ember szeretetére. Péter így szólt Jézushoz: „A menny és a föld és minden dolog teremtése az egyetlen ok, amiért megérdemled az emberek szeretetét? Több van Benned, ami szeretetreméltó. A való életben cselekszel és mozogsz, a Lelked megérint a bensőmben, fegyelmezel engem, szemrehányást teszel nekem – ezek a dolgok még inkább érdemesek a szeretetre.” Ha meg akarod látni és tapasztalni Isten szeretetét, akkor a való életben kell tapogatóznod és kutatnod, és hajlandónak kell lenned félretenni a saját hús-vér testedet. Meg kell hoznod ezt a döntést. Olyannak kell lenned, aki elszánt, aki képes minden dologban eleget tenni Istennek, lustaság nélkül és anélkül, hogy testi örömök után sóvárogna, aki nem a testért, hanem Istenért él. Talán ezúttal nem teszel eleget Istennek, mert nem érted Isten szándékait; legközelebb, még ha némi erőfeszítést kell is tenned, Neki kell megfelelned, nem pedig a testet kielégítened. Amikor ily módon tapasztalsz, azáltal megismerted Istent. Látni fogod, hogy Isten meg tudja teremteni a mennyet és a földet és minden dolgot, hogy testet öltött, hogy az emberek egy valós és kézzelfogható módon lássák Őt, és hogy Ő egy valós és kézzelfogható módon kerüljön kapcsolatba velük; látni fogod, hogy képes az emberek között járni, és hogy a Lelke tökéletessé tudja tenni az embereket a való életben; látni fogod, hogy mindez lehetővé teszi az emberek számára, hogy meglássák az Ő szeretetreméltóságát és megtapasztalják fegyelmezését, fenyítését és áldásait. Ha mindig ily módon tapasztalsz, a való életben elválaszthatatlan leszel Istentől, és ha egy napon az Istennel való kapcsolatod többé nem lesz normális, képes leszel viselni a szemrehányást és megbánást érezni. Amikor normális a kapcsolatod Istennel, sosem vágysz majd arra, hogy elhagyd Istent, és ha egy napon Isten azt mondja, lemond rólad, félni fogsz, és azt mondod majd, inkább meghalnál, mint hogy Isten lemondjon rólad. Amint ezt érzékeled, úgy fogod érezni, hogy képtelen vagy elhagyni Istent, és ily módon lesz egy alapod, és valóban élvezni fogod Isten szeretetét.

Az emberek gyakran beszélnek arról, miszerint hagyják, hogy Isten legyen az életük, tapasztalatuk azonban még nem érte el azt a pontot. Csupán mondod, hogy Isten az életed, és hogy Ő mindennap vezet téged, és hogy minden egyes nap eszed és iszod a szavait, és mindennap imádkozol Hozzá, és így az életeddé vált. Azok tudása, akik ezt mondják, meglehetősen felszínes. Sok emberben nincs alap; Isten szavai elültettettek bennük, ám még ki kell sarjadniuk, nem is beszélve arról, hogy még egyáltalán nem teremtek gyümölcsöt. Milyen mértékű tapasztalatot szereztél mostanáig? Csak most, miután Isten rákényszerített, hogy eljuss idáig, érzed, hogy nem tudod elhagyni Istent. Egy napon, amikor a tapasztalatod elért egy bizonyos pontot, ha Isten azt akarná, hogy elhagyd Őt, képtelen lennél rá. Mindig úgy fogod érezni, hogy nem tudsz létezni anélkül, hogy Isten lakozna benned; megleszel férj, feleség vagy gyerekek nélkül, család nélkül, anya vagy apa nélkül, a testi élvezetek nélkül, de nem tudsz meglenni Isten nélkül. Isten nélkül lenni olyan lenne, mintha életedet vesztenéd; képtelen lennél Isten nélkül élni. Amikor eddig a pontig jutsz tapasztalataidban, akkor már elérted a célod Istenbe vetett hitedben, és akkor Isten az életeddé vált, a létezésed alapjává lett. Soha többé nem leszel képes elhagyni Istent. Amikor eddig jutsz majd a tapasztalásban, akkor fogod igazán élvezni Isten szeretetét, a kapcsolatod Istennel közeli lesz, olyannyira, Ő lesz a te életed, a te szereteted, és akkor imádkozol majd Istenhez, és ezt mondod: „Istenem! Nem tudlak elhagyni Téged. Az életem vagy. Minden más nélkül megvagyok – ám Nélküled nem élhetek tovább.” Ez az emberek valódi érettsége; ez a való élet. Egyesek rákényszerültek, hogy eljussanak odáig, ahol ma tartanak: menniük kellett tovább, akár akartak, akár nem, és mindig is úgy érezték, mintha kutyaszorítóba kerültek volna. Meg kell tapasztalnod, hogy Isten az életed, hogy ha Istent elvennék a szívedből, az olyan lenne, mintha életedet veszítenéd; Istennek az életednek kell lennie, és neked képtelennek kell lenned elhagyni Őt. Akkor valóban gyakorlati tapasztalatot szerzel majd Istenről, és ekkor, amikor szereted Istent, igazán fogod szeretni Istent, és ez egy osztatlan, tiszta szeretet lesz. Eljöhet egy nap a tapasztalataidban, amikor az életed elér egy bizonyos pontot, ahol Istenhez imádkozol, eszed és iszod Isten szavait, képtelen vagy elhagyni Istent legbelül, és képtelen vagy elfelejteni Őt, még ha akarnád is. Isten az életeddé válik majd; képes leszel elfelejteni a világot, képes leszel elfelejteni a feleségedet, a férjedet és a gyermekeidet, de nehezedre fog esni elfelejteni Istent – ez lehetetlen lenne. Ez lesz a te valódi életed és az Isten iránti igaz szereteted. Amikor az Isten iránti szereteted elér egy olyan pontot, amelyet semmi más iránti szereteted nem múlhat felül, és az az első, akkor képes leszel minden mást feladni, és hajlandó leszel elfogadni minden metszést Istentől. Amikor eléred a minden mást felülmúló Isten iránti szeretetet, a valóságban és Isten szeretetében élsz majd.

Amint Isten az életté válik az emberekben, az emberek képtelenné válnak elhagyni Istent. Nem Isten teszi ezt? Nincs ennél nagyobb tanúságtétel! Isten egy bizonyos pontig munkálkodott; azt mondta az embereknek, hogy szolgáljanak, hogy legyenek megfenyítve vagy leljék halálukat, és az emberek nem hátráltak meg, ami azt mutatja, hogy Isten meghódította őket. Az emberek, akik az igazság birtokában vannak, azok, akik valós tapasztalataikban szilárdan tudnak állni bizonyságtételükben, szilárdan állnak a helyükön, Isten oldalán állnak, anélkül, hogy valaha is meghátrálnának, és azok, akiknek normális kapcsolata lehet azokkal az emberekkel, akik szeretik Istent, akik, ha valami történik velük, képesek teljességgel alávetni magukat Istennek, és halálukig képesek alávetni magukat Istennek. A te gyakorlásod és a megnyilatkozásaid a való életben Isten melletti bizonyságok, az ember megélései és Isten melletti bizonyságok, és ez Isten szeretetének valódi élvezete; amikor eljutsz eddig a pontig a tapasztalásban, eléred a kellő hatást. A tényleges megélés birtokában vagy és mások minden cselekedetedet csodálattal nézik. Öltözeted és külső megjelenésed jelentéktelen, ugyanakkor a legnagyobb kegyességben éled életed, és amikor Isten szavairól beszélgetsz, Ő vezet és világosít meg téged. Szavaidon keresztül képes vagy Isten szándékait szólni, valóságokat közölni, és sok dolgot értesz a lélekben való szolgálatot illetően. Higgadtan beszélsz, tisztességes és becsületes vagy, nem keveredsz vitákba, nem vagy léha, képes vagy arra, hogy alávesd magad Isten intézkedéseinek, és szilárdan állj bizonyságodban, amikor dolgok történnek veled, nyugodt és összeszedett vagy, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozol épp. Az efféle ember valóban látta Isten szeretetét. Egyesek még fiatalok, ám úgy cselekednek, mint egy középkorú ember; érettek, birtokában vannak az igazságnak és mások csodálják őket – és ezek azok az emberek, akiknek bizonyságuk van, és akik Isten megnyilvánulásai. Nevezetesen, amikor az emberek egy bizonyos pontig eljutottak a tapasztalásban, belül lesz egy betekintésük Istenbe, és külső beállítottságuk szintén megszilárdul. Sok ember nem alkalmazza az igazságot a gyakorlatban és nem áll szilárdan bizonyságtételében. Az ilyen emberekben nincs meg az Isten iránti szeretet, sem az Isten melletti tanúságtétel, és Isten ezeket az embereket utálja a legjobban. Az összejöveteleken Isten szavait olvassák, ám amit megélnek, az a Sátán, és ez Isten gyalázása, Isten hamis ábrázolása és Isten káromlása. Az ilyen emberekben nyoma sincs Isten szeretetének, és egyáltalán nem dolgozik bennük a Szentlélek. Így a szavaik és a tetteik a Sátánt képviselik. Ha a szíved mindig csendes Isten előtt, és mindig odafigyelsz az emberekre, az eseményekre és a dolgokra magad körül, és ha tekintettel vagy Isten terhére, és mindig Istent félő szíved van, akkor Isten gyakran megvilágosít téged a bensődben. A gyülekezetben vannak olyanok, akik „felügyelők”: arra vannak kihegyezve, hogy mások hiányosságait figyeljék, majd utánozzák és másolják őket. Képtelenek a tisztánlátásra, nem vetik meg a bűnt, és nem gyűlölik a Sátán dolgait, és nem undorodnak azoktól. Az ilyen emberek teli vannak a Sátán dolgaival, és Isten végül teljesen elhagyja őket. Mindig istenfélő szíved kell legyen Isten előtt, szavaidban és tetteidben mértéktartónak kell lenned, és sosem kívánhatsz szembeszállni Istennel vagy felzaklatni Őt. Sosem akarhatod, hogy Isten munkája rajtad hiábavaló legyen, sem azt, hogy az általad elviselt nehézségek, és mindaz, amit a gyakorlatba ültettél, semmivé legyenek. Hajlandónak kell lenned keményebben dolgozni és jobban szeretni Istent az előtted álló úton. Ezek azok az emberek, akiknek van víziójuk, amely az alapjukat képezi. Ezek az emberek azok, akik a fejlődést keresik.

Ha az emberek hisznek Istenben és Istent félő szívvel tapasztalják meg Isten szavait, akkor az ilyen emberekben látható Isten üdvössége és Isten szeretete. Ezek az emberek képesek tanúságot tenni Isten mellett; megélik az igazságot, és amiről tanúságot tesznek, az szintén az igazság, az, ami Isten, és Isten természete. Isten szeretete közepette élnek, és látták Isten szeretetét. Ha az emberek szeretni akarják Istent, meg kell tapasztalniuk Isten szeretetreméltóságát és látniuk kell Isten szeretetreméltóságát; csak ekkor ébredhet fel bennük egy istenszerető szív, valamint olyan szív, amely odaadóan feláldozza magát Istenért. Isten nem szavakon és nem is a képzelődéseiken keresztül szeretteti meg Magát az emberekkel, és nem kényszeríti az embereket, hogy szeressék Őt. Ehelyett engedi, hogy saját akaratukból szeressék Őt, és engedi, hogy meglássák szeretetreméltóságát a munkájában és a szavaiban, ami után feléled bennük az Isten iránti szeretet. Az emberek csak ily módon tehetnek igazán tanúságot Isten mellett. Az emberek nem azért szeretik Istent, mert mások erre késztették őket, és nem is pillanatnyi érzelmi fellángolás ez. Azért szeretik Istent, mert látták szeretetreméltóságát, látták, hogy oly sok minden érdemes Benne az emberek szeretetére, mivel látták Isten üdvözítését, bölcsességét és csodatetteit – és ennek eredményeképp, valóban dicsőítik Istent és valóban sóvárognak Utána, és olyan szenvedély ébredt bennük, hogy nem tudnának túlélni Isten megnyerése nélkül. Akik igazán tanúságot tesznek Isten mellett, azért képesek zengő módon tenni ezt, mert az ő bizonyságtételük az Istenről való igaz tudás és Isten iránti valódi sóvárgás alapján nyugszik. Az efféle bizonyságot nem egy érzelmi indíttatás szerint teszik, hanem Istenről és az Ő természetéről való tudásuk alapján. Mivel ők megismerték Istent, úgy érzik, hogy mindenképp tanúságot kell tenniük Istenről, és mindazokkal meg kell ismertetniük Istent, akik sóvárognak Isten után, és tudatosítaniuk kell bennük Isten szeretetreméltóságát és gyakorlatiasságát. Ahogyan az emberek Isten iránti szeretete, bizonyságtételük is spontán; valóságos, és valódi jelentősége és értéke van. Nem tétlen vagy üres és semmitmondó. Azért mondják azt, hogy csak az Istent igazán szeretőknek az életében van a legtöbb érték és értelem, és hisznek igazán Istenben, mert ezek az emberek képesek Isten fényében élni, és képesek Isten munkájáért és irányításáért élni. Ez azért van, mert ők nem a sötétségben élnek, hanem a fényben; nem értelmetlen életet élnek, hanem Isten által megáldott életet. Csak azok képesek tanúságot tenni Isten mellett, akik szeretik Istent, csak ők Isten tanúi, csak őket áldja meg Isten, és csak ők tudják megörökölni Isten ígéreteit. Azok, akik Istent szeretik, Isten bizalmasai; ők azok, akiket Isten szeret, és ők örvendhetnek az áldásoknak Istennel együtt. Csak az ilyen emberek élnek majd örökké, és csak ők élnek majd örökké Isten gondviselése és oltalma alatt. Isten szeretni való az emberek számára, és méltó minden ember szeretetére, ám nem minden ember képes szeretni Istent, és nem minden ember tud tanúságot tenni Isten mellett, sem Istennel együtt uralkodni. Mivel ők tanúságot tudnak tenni Isten mellett, és minden erőfeszítésüket Isten munkájának szentelik, azok, akik igazán szeretik Istent, bárhol járhatnak az ég alatt anélkül, hogy bárki szembe merne szállni velük, és uralkodhatnak a földön, és Isten összes népét irányíthatják. Ezek az emberek összegyűltek szerte a világból. A világ minden tájáról származó emberek ők, akik különböző nyelveket beszélnek és eltérő a bőrszínük, létük értelme azonban ugyanaz; mindegyiküknek Istent szerető szíve van, mindannyian ugyanazt a bizonyságot teszik, és ugyanaz az elhatározásuk és ugyanarra vágynak. Azok, akik Istent szeretik, szabadon járhatnak szerte a világban, és azok, akik tanúságot tesznek Isten mellett, bejárhatják a világegyetemet. Ezeket az embereket szereti Isten, ők Isten áldottai, és örökké élnek majd az Ő fényében.