Sionból jőve minden dolog engem várt, és amikor visszatértem Sionba, minden ember üdvözölt. Jöttöm és mentem során lépteimet soha nem akadályozták meg olyan dolgok, amelyek ellenségesek voltak Velem szemben, és ezért munkám gördülékenyen haladt. Ma, amikor eljövök valamennyi teremtmény közé, valamennyi dolog hallgatással üdvözöl Engem, attól való mélységes félelmében, hogy ismét távozom, és hogy így elveszítik azt, amire támaszul hagyatkoznak. Minden dolog a vezetésemet követi, és mindenki a kezem által mutatott irányt figyeli. A számból jövő szavak sok teremtményt tökéletessé tettek, és az engedetlenség sok fiát megfenyítették. Ezért minden ember árgus szemmel figyeli szavaimat és figyelmesen hallgatja a számból jövő kijelentéseket, és mélységesen fél attól, hogy elszalasztja ezt a jó lehetőséget. Éppen ezért beszéltem tovább, hogy munkámat gyorsabban elvégezhessem, és hogy az örömteli állapotok hamarabb megjelenhessenek a földön, és orvosolhassák a földi pusztulás színtereit. Amikor felnézek az égre, az az idő, amikor ismét az emberiség felé fordítom tekintetemet; minden táj azonnal megtelik élettel, többé nem száll a por a levegőben, és az iszap nem fedi többé a földet. Szemeim egyszerre felragyognak, és valamennyi táj népét arra késztetik, hogy felnézzenek Rám, és menedéket keressenek Bennem. A mai világ emberei között – beleértve mindazokat, akik az Én hajlékomban vannak jelen – ki az, aki valóban menedéket keres Bennem? Ki adja a szívét az Általam fizetett árért cserébe? Ki lakott valaha is békében a hajlékomban? Ki ajánlotta fel magát valaha is igazán a a színem előtt? Amikor követelményeket támasztok az emberrel szemben, azonnal bezárja „kis raktárát”. Amikor adok az embernek, gyorsan kinyitja a száját, hogy sunyi módon elvegye kincseimet, és szívében gyakran reszket, mélységes félelemmel, hogy visszavágok neki. Így az ember szája félig nyitva, félig csukva van, és képtelen igazán élvezni a gazdagságokat, amelyeket adományozok. Nem könnyen ítélem el az embert, mégis mindig rángatja a kezemet, és arra kér, hogy irgalmazzak neki; csak akkor leszek az emberhez ismét „irgalmas”, ha könyörög Hozzám, és szájam legdurvább szavait adom neki, úgy, hogy azonnal szégyenkezni kezd, és mivel képtelen közvetlenül elfogadni „irgalmamat”, inkább másokat kényszerít, hogy azt átadják neki. Amikor alaposan felfogta minden szavamat, az ember érettsége arányos lesz kívánságaimmal, és könyörgései gyümölcsözőek lesznek, és nem feleslegesek vagy hiábavalók; megáldom az emberiség azon könyörgéseit, amelyek őszinték, amelyek nem megjátszottak.

Korszakokon át cselekedtem és beszéltem, de az ember még soha nem hallott olyan kijelentéseket, amelyeket ma mondok, és soha nem kapott ízelítőt fenségemből és ítéletemből. Bár a múlt világából néhány ember hallott Rólam legendákat, senki sem fedezte fel igazán gazdagságom mértékét. Bár a mai emberek hallják a szájamból jövő szavakat, mégsem tudják, hogy hány misztérium van a szájamban, és ezért szájamat egy bőségszarunak tartják. Minden ember szeretne megszerezni valamit a szájamból. Legyen szó akár az államtitkokról, akár a menny titkairól, akár a szellemi világ lendületéről, akár az emberiség rendeltetési helyéről, minden ember szeretne ilyen dolgokat kapni. Így, ha összehívnám az embereket, és „történeteket” mesélnék nekik, azonnal felkelnének „betegágyukból”, hogy hallgassák az Én utamat. Túl sok minden hiányzik az emberből: Nemcsak „táplálékkiegészítőkre” van szüksége, hanem ennél többre, „mentális támogatásra” és „lelki táplálékra”. Ez az, ami minden emberből hiányzik; ez minden ember „betegsége”. Én gyógyírt adok az ember betegségére, hogy jobb hatást érhessünk el, hogy valamennyien visszanyerjék egészségüket, és hogy gyógymódomnak köszönhetően visszatérhessenek a normális állapotba. Valóban gyűlölitek a nagy vörös sárkányt? Igazán, őszintén gyűlölitek? Miért kérdeztem ezt tőletek annyiszor? Miért teszem fel nektek újra és újra ezt a kérdést? Milyen kép él a szívetekben a nagy vörös sárkányról? Tényleg eltávolították? Tényleg nem tekintitek apátoknak? Minden embernek észre kellene vennie a szándékomat a kérdéseimben. Nem az emberek haragjának kiváltása a célja, sem az, hogy lázadást szítson az emberek között, és nem is az, hogy az ember megtalálja a saját kiútját, hanem az, hogy minden embernek lehetővé tegye, hogy megszabaduljon a nagy vörös sárkány rabságából. Mégsem kellene senkinek sem aggódnia. Minden a szavaim által fog megvalósulni; ember nem vehet részt benne, és egyetlen ember sem képes elvégezni azt a munkát, amelyet Én fogok végrehajtani. Megtisztítom valamennyi táj levegőjét, és eltörlöm a démonok minden nyomát a földön. Már elkezdtem, és a nagy vörös sárkány hajlékában fogom megkezdeni fenyítő munkám első lépését. Így látható, hogy fenyítésem az egész világegyetemet sújtotta, és hogy a nagy vörös sárkány és a tisztátalan szellemek valamennyi fajtája tehetetlen lesz, hogy elkerülje fenyítésemet, mert Én minden területet szemmel tartok. Amikor a földi munkám befejeződik, vagyis amikor az ítélet korszaka véget ér, hivatalosan is megfenyítem a nagy vörös sárkányt. Népem bizonyosan látni fogja a nagy vörös sárkányt ért igazságos fenyítésemet, bizonyosan dicséretet fog zengeni igazságom miatt, és bizonyosan örökké magasztalni fogja szent nevemet igazságom miatt. Ezért hivatalosan teljesítitek majd kötelességeteket, és hivatalosan dicsérni fogtok Engem az egész földön, örökkön-örökké!

Amikor az ítélet korszaka eléri a csúcspontját, nem siettetem munkám befejezését, hanem beépítem abba a fenyítés korszakának bizonyítékait, és megengedem, hogy ezt a bizonyítékot minden népem lássa; ez nagyobb gyümölcsöt fog teremni. Ez a bizonyíték az az eszköz, amellyel megfenyítem a nagy vörös sárkányt, és el fogom érni, hogy népem saját szemével lássa azt, hogy jobban megismerje természetemet. Az idő, amikor népem örömét leli Bennem, az, amikor a nagy vörös sárkányt megfenyítik. Az, hogy a nagy vörös sárkány népét arra késztetem, hogy felkeljen és lázadjon ellene, az Én Tervem, és ez az a módszer, amellyel tökéletessé teszem népemet, és ez egy nagyszerű lehetőség egész népem számára, hogy növekedjen az életben. Amikor a fényes hold felkel, a nyugodt éjszaka egy csapásra szertefoszlik. Bár a hold foszladozik, az ember jó hangulatban van, és békésen üldögél a holdfény alatt, és csodálja a holdfényben a gyönyörű tájat Az ember nem tudja leírni az érzelmeit; mintha vissza szeretné terelni gondolatait a múltba, mintha előre szeretne nézni a jövőbe, mintha élvezné a jelent. Mosoly jelenik meg az arcán, és a kellemes levegő közepette áthatja valami friss illat; ahogy a lágy szellő fújni kezd, az ember megérzi a bódító illatot, és mintha megrészegülne tőle, képtelen felrázni magát. Éppen ez az az idő, amikor Én személyesen az emberek közé jöttem, és az ember felfokozottan érzékeli a bódító illatot, és így mindenki ezen illat közepette él. Békében vagyok az emberrel, az ember harmóniában él Velem, többé már nem tévelyedik el Irántam való tiszteletében, többé már nem metszem meg az ember hiányosságait, többé már nincs az ember arcán kétségbeesett tekintet, és többé már nem fenyegeti a halál az egész emberiséget. Ma az emberrel együtt haladok előre a fenyítés időszakába, vállvetve haladok előre vele. Végzem a munkámat, ami azt jelenti, hogy lecsapok vesszőmmel az emberek közé, és az arra sújt le, ami lázadó az emberben. Az ember szemében úgy tűnik, hogy vesszőmnek különleges ereje van: Mindazokra lesújt, akik az ellenségeim, és nem kíméli őket egykönnyen; mindazok között, akik Ellenem vannak, a vessző betölti eredendő szerepét; mindazok, akik a kezemben vannak, a szándékom szerint teljesítik kötelességüket, és soha nem szegültek szembe kívánságaimmal, sem nem változtatták meg lényegüket. Ennek eredményeképpen a vizek zúgni fognak, a hegyek leomlanak, a nagy folyók szétválnak, az ember mindig változásra kényszerül, a nap elhomályosul, a hold elsötétül, az embernek nem lesz több békében eltöltött napja, a földön nem lesznek többé nyugodt idők, az égbolt soha többé nem lesz nyugodt és csendes, és nem marad fenn többé. Minden dolog megújul és visszanyeri eredeti megjelenését. A földön minden háztartást szétszakítanak, és a földön minden nemzetet szétszaggatnak; elmúlnak a férj és feleség közötti újraegyesülés napjai, anya és fia nem találkozik többé, apa és lánya nem gyűlik össze többé. Mindent, ami valaha volt a földön, szétzúzok majd. Nem adok lehetőséget az embereknek arra, hogy szabadon engedjék érzelmeiket, mivel Nekem nincsenek érzelmeim, és rendkívüli mértékben megvetem az emberek érzelmeit. Éppen az emberek közötti érzelmek miatt taszítottak Engem félre, és így váltam „mássá” a szemükben; az emberek közötti érzelmek miatt felejtettek el Engem; az ember az érzelmei miatt ragadja meg a lehetőséget, hogy „lelkiismeretét” felvegye; az embert érzelmei miatt fárasztja mindig az Én fenyítésem; az ember érzelmei miatt nevez Engem tisztességtelennek és igazságtalannak, és mondja, hogy nem törődöm az ember érzelmeivel, amikor a dolgokat kezelem. Vajon Nekem is vannak rokonaim a földön? Ki dolgozott valaha Hozzám hasonlóan éjjel-nappal, anélkül, hogy élelemre vagy alvásra gondolt volna, az Én teljes irányítási tervem érdekében? Hogyan lehetne az ember Istenhez hasonlítható? Hogyan lehetne az ember összeegyeztethető Istennel? Hogyan lehetne Isten, aki teremt, ugyanolyan, mint az ember, aki teremtetett? Hogyan tudnék mindig együtt élni és cselekedni az emberrel a földön? Ki képes aggódni a szívemért? Az ember imái? Egyszer beleegyeztem, hogy csatlakozom az emberhez, és együtt haladok vele – és igen, a mai napig az ember az Én gondviselésem és védelmem alatt él, de eljő-e valaha is az a nap, amikor az ember elszakadhat a gondviselésemtől? Bár az ember soha nem terhelte magát a szívem iránti aggodalommal, ki tudna tovább élni egy fény nélküli földön? Csak az áldásaimnak köszönhető, hogy az ember mindmáig él.

1992. április 4.