Szavaimban és kijelentéseimben sok szándékom van elrejtve, ám az emberek semmit sem ismernek és értenek ezekből; folyamatosan kívülről fogadják a szavaimat és kívülről követik őket, és képtelenek megérteni a szívemet vagy ráérezni akaratomra a szavaimból. Bár világossá teszem a szavaimat, ki az, aki megérti őket? Sionból jöttem az emberiség körébe. Mivel normális emberi mivoltba és emberi bőrbe öltöztem, az emberek csak kívülről ismerik meg a megjelenésemet – ám nem tudnak a Bennem rejlő életről, sem a Lélek Istenét nem ismerik fel, és csak a hús-vér embert ismerik. Lehetséges, hogy a gyakorlati Isten Maga méltatlan arra, hogy megpróbáljátok megismerni Őt? Lehetséges, hogy a gyakorlati Isten Maga méltatlan abbéli erőfeszítésetekre, hogy „boncolgassátok” Őt? Gyűlölöm az egész emberi faj romlottságát, de könyörületet érzek a gyengesége iránt. Az egész emberi faj régi természetével is foglalkozom. A népem egyik tagjaként Kínában nem vagytok-e ti is az emberi faj része? Minden népem és minden fiam között, vagyis azok között, akiket az egész emberi fajból kiválasztottam, ti a legalacsonyabb csoportba tartoztok. Emiatt rátok fordítottam a legtöbb energiát, a legnagyobb erőfeszítést. Még mindig nem becsülitek meg azt az áldott életet, amelyet ma élveztek? Még mindig megkeményítitek a szíveteket, hogy lázadjatok Ellenem, és a saját terveiteket kövessétek? Ha nem lenne a folyamatos szánalmam és szeretetem, az egész emberiség már rég a Sátán fogságába esett volna, és „finom falatokká” lett volna a szájában. Ma, minden ember közül azok, akik valóban feláldozzák magukat Értem és őszintén szeretnek Engem, még mindig elég ritkák ahhoz, hogy egy kézen meg lehessen számolni őket. Lehet, hogy ma az „Én népem” cím a ti személyes tulajdonotok? A lelkiismeretetek egyszerűen jéggé fagyott? Valóban méltó vagy arra, hogy annak a népnek a tagjává legyél, amelyre Nekem szükségem van? Gondoljatok vissza a múltra és tekintsetek ismét a mára – melyikőtök elégítette meg a szívemet? Melyikőtök mutatott őszinte törődést a szándékaim iránt? Ha nem buzdítottalak volna titeket, még mindig nem ébredtetek volna fel, hanem úgy maradtatok volna, mint aki megfagyott, és újra, mintha hibernálva lennétek.

A háborgó hullámok közepette az ember meglátja haragomat; a sötét felhők zúgó hömpölygésében az ember ámul és retteg, nem tudja, hová meneküljön, mintha attól félne, hogy a mennydörgés és az eső elsodorja. Majd, mikor a kavargó hóvihar elvonult, hangulatuk fesztelenné és könnyeddé válik, amint a természet csodás látványában gyönyörködnek. Ám az ilyen pillanatokban közülük ki tapasztalta meg valaha azt a határtalan szeretetet, amellyel az ember iránt viseltetek? A szívükben csak az alakom van ott, a Lelkem lényege azonban nincs: nem dacol-e Velem nyíltan az ember? Amikor a vihar elült, az egész emberiség mintha megújult volna; mintha a megpróbáltatásokon keresztüli finomítást követően visszanyerték volna a fényt és az életet. Miután elszenvedtétek az Általam mért csapásokat, nem volt-e nektek is jó szerencsétek, ami elhozott a mai napig? De amikor a ma elmúlik és eljön a holnap, képesek lesztek-e megőrizni azt a tisztaságot, amely a felhőszakadást követte? Képesek lesztek-e megőrizni azt az áhítatot, amely a finomításotokat követte? Képesek lesztek-e fenntartani a mai engedelmességet? Rendíthetetlen és változatlan tud-e maradni az áhítatotok? Olyan igény ez, amely meghaladja az ember teljesítőképességét? Mindennap az emberek között élek és együtt cselekszem az emberiséggel, a körükben, mégsem vette ezt észre soha senki. Ha a Lelkem vezetése nem lenne, ki létezne még az egész emberi fajból a jelenkorban? Túlzok, amikor azt mondom, hogy az emberek társaságában élek és cselekszem? A múltban azt mondtam: „Én teremtettem az emberiséget és vezettem az egész emberiséget és irányítottam az egész emberiséget”; nem így volt ez valójában? Lehetséges, hogy nincs elegendő tapasztalatotok ezekről a dolgokról? Az egész életeteket igénybe venné, hogy kifejtsétek azt a puszta kifejezést, hogy „szolgálattevő”. Tényleges tapasztalat nélkül emberi lény sosem fog megismerni Engem – sosem lesz képes megismerni Engem a szavaimon keresztül. Ma azonban személyesen jöttem el közétek – nem lesz ez sokkal inkább a megértésetek hasznára? A megtestesülésem nem üdvösség is a számotokra? Ha nem szálltam volna le az emberek közé az Én saját személyemben, a teljes emberi fajt már rég átitatták volna olyan elképzelések, amelyek révén aztán a Sátán tulajdonává lettek volna, mivel amiben te hiszel, az csupán a Sátán képmása, és egyáltalán semmi köze nincs Magához Istenhez. Nem az Én üdvösségem ez?

Amikor a Sátán Elém járul, nem hátrálok meg vad kegyetlenségétől, és az ocsmánysága sem rémít meg: egyszerűen nem veszek róla tudomást. Amikor a Sátán megkísért, átlátok a trükkjein, és elérem, hogy szégyenkezve és megalázva elkullogjon. Amikor a Sátán harcol Velem és megpróbálja elragadni választott népemet, háborút vívok vele a testemben; és a testemben fenntartom és pásztorolom a népemet, hogy ne bukjanak el könnyen és ne tévedjenek el, és vezetem őket minden lépésükben az úton. És amikor a Sátán vereséget szenvedve visszavonul, addigra Én dicsőséget nyerek a népemtől, és a népem gyönyörű és zengő tanúságot tesz Rólam. Ezért aztán fogom az ellenpontokat az irányítási tervemben, és egyszer s mindenkorra a feneketlen mélységbe vetem őket. Ez az Én tervem; ez az Én munkám. Az életetekben eljöhet a nap, amikor ilyen helyzettel találkozol: készségesen hagyod, hogy a Sátán fogságába ess, vagy engeded, hogy elnyerjelek téged? Ez a te saját sorsod, és alaposan meg kell fontolnod.

Az élet a királyságban az emberek és Maga Isten élete. Az egész emberiség az Én gondoskodásom és védelmem alatt áll, és mindenki haláig tartó harcot vív a nagy vörös sárkánnyal. E végső csata megnyerése érdekében, azért, hogy végezzünk a nagy vörös sárkánnyal, mindenkinek a teljes lényét fel kell ajánlania Nekem az Én királyságomban. Az itt említett „királyság” egy olyan életre utal, amelyet az isteni mivolt közvetlen vezetése alatt élnek, amelyben Én vagyok az összes ember pásztora, akik közvetlenül elfogadják képzésemet, így életük, bár még mindig a földön zajlik, olyan, mintha a mennyben folyna – igazi megvalósulása a harmadik égbeli életnek. Bár a testemben vagyok, nem szenvedek a test korlátaitól. Oly sokszor jöttem az emberek közé, hogy meghallgassam imáikat, és közöttük járva oly sokszor élveztem az emberek dicséretét; bár az emberi lények sosem voltak tudatában a létezésemnek, Én mégis így végzem a munkámat. Lakóhelyemen, amely az a hely, ahol rejtve vagyok – mindazonáltal a lakóhelyemen az összes ellenségemet legyőztem; a lakóhelyemen valós tapasztalatot szereztem a földi életről; a lakóhelyemen figyelem az ember minden szavát és cselekedetét, és felügyelem és vezénylem az emberi faj egészét. Ha az ember képes lenne törődést érezni a szándékaim iránt, ezzel megelégítve a szívemet és örömöt szerezni Nekem, akkor biztosan megáldanám az egész emberiséget. Nem ez az, amit az embernek szánok?

Mivel az emberek kómában fekszenek, csak az Én mennydörgésem zúgása ébreszti fel őket álmukból. És amikor kinyitják szemüket, a hideg sugárzás eme robbanásai sokuk szemét bántják, olyannyira, hogy elveszítik irányérzéküket, és nem tudják, honnan jöttek vagy hová tartanak. A legtöbb embert eltalálják a lézerszerű sugarak, és halomban esnek össze a vihar alatt, testüket hömpölygő áradat sodorja el, nyomot sem hagyva hátra. A fényben a túlélők végre képesek tisztán látni arcomat, és csak ekkor tudnak meg valamit a külső megjelenésemről, úgy, hogy többé nem mernek közvetlenül a szemembe nézni, mélységes félelmükben, nehogy még egyszer testükre küldjem fenyítésemet és átkaimat. Oly sok ember kiált és sír keservesen; oly sokan esnek kétségbe; oly sokak véréből lesznek folyók; oly sokan válnak tetemekké, céltalanul sodródva ide-oda; megtalálva saját helyét a fényben oly sok ember érez hirtelen szívfájdalmat és hullat könnyeket hosszú évekig tartó boldogtalansága miatt. A fénytől kényszerítve oly sok ember vallja meg tisztátalanságát, és határozza el, hogy megjavul. Megvakulva, oly sok ember veszítette már el az élet örömét, és ennek eredményeképp nem törődik azzal, hogy észrevegye a fényt, ezért tovább stagnál, a végét várva. És oly sok ember bontja ki az élet vitorláit, és a fény vezetése alatt buzgón várja a holnapját... Ma az emberek közül ki nem ebben az állapotban létezik? Ki nem az Én fényemben létezik? Még ha erős vagy, vagy ha gyenge vagy is, hogyan tudod elkerülni az Én fényem eljövetelét?

1992. március 10.