Először is nézzük meg a Szentírás több részletét, amelyek Szodoma Isten általi elpusztítását írják le.

1Mózes 19:1-11 A két angyal estére Sodomába érkezett, Lót pedig éppen Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek. Mielőtt azonban lefeküdtek volna, a város férfiai, a sodomaiak körülvették a házat: ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd háljunk velük! Lót kiment hozzájuk a bejárathoz, de az ajtót bezárta maga mögött, és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival: kihozom őket hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmit, mivel hajlékomban kerestek oltalmat! De azok így feleltek: Hordd el magad! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót. De azok a férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház bejárata előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy hiába igyekeztek, nem találták meg az ajtót.

1Mózes 19:24-25 Jahve pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, Jahvétól, az égből. Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is.

Ezekből a szakaszokból nem nehéz látni, hogy Szodoma gonoszsága és romlottsága már olyan szintet ért el, amely ember és Isten számára egyaránt gyűlöletes, és hogy ezért Isten szemében a város pusztulást érdemelt. De mi történt a városban, mielőtt elpusztult? Milyen inspirációt meríthetnek az emberek ezekből az eseményekből? Mit mutat az embereknek Isten hozzáállása ezekhez az eseményekhez az Ő természetéről? Hogy megértsük az egész történetet, olvassuk el figyelmesen, amit a Szentírás feljegyzett...

Szodoma romlottsága: dühítő az embernek, felháborító Istennek

Azon az éjszakán Lót Isten két hírnökét fogadta be, és lakomát készített nekik. Vacsora után, mielőtt nyugovóra tértek volna, az egész város népe körülvette Lót lakhelyét, és bekiabáltak hozzá. A Szentírás feljegyzi, hogy ezt mondták: „Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd háljunk velük!” Ki mondta ezeket a szavakat? Kinek mondták őket? Ezek voltak Szodoma népének szavai, amelyeket Lót lakhelye előtt ordítoztak, hogy Lót hallja. Milyen érzés ezeket a szavakat hallani? Dühös vagy? Rosszul vagy ezektől a szavaktól? Forr benned a harag? Hát nem a Sátántól bűzlenek ezek a szavak? Érzed belőlük, milyen gonosz és sötétség lakozott ebben a városban? Érzékeled ezen emberek viselkedésének a kegyetlenségét és barbárságát a szavaikon keresztül? Érzékeled a romlottságuk mélységét a magatartásukon keresztül? A beszédük tartalmából nem nehéz látni, hogy gonosz természetük és vad beállítottságuk olyan szintet ért el, amelyet már ők maguk sem tudtak kezelni. Lótot kivéve ebben a városban senki nem különbözött a Sátántól; egy másik ember puszta látványa is kiváltotta ezekből az emberekből azt a vágyat, hogy bántsák és elemésszék őket... Ezek nemcsak a város hátborzongató és rémisztő természetét és az azt körüllengő halált érzékeltetik, hanem annak gonosz és vérengző voltát is.

Ahogy szemtől szemben találta magát egy banda embertelen gonosztevővel, olyan emberekkel, akik tele voltak vad vággyal, hogy emberi lelkeket faljanak fel, mit felelt Lót? A Szentírás szerint: „Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival: kihozom őket hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok! De ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmit, mivel hajlékomban kerestek oltalmat!” Lót ezekkel a szavakkal arra utalt, hogy kész volt lemondani két lányáról, hogy megvédje a hírnököket. Észszerű számítás szerint ezeknek az embereknek bele kellett volna egyezniük Lót feltételeibe, és békén kellett volna hagyniuk a két hírnököt; végül is a hírnökök vadidegenek voltak számukra, olyan emberek, akiknek egyáltalán semmi közük nem volt hozzájuk, és soha nem sértették az érdekeiket. Gonosz természetüktől sarkallva azonban nem hagyták annyiban a dolgot, inkább még fokozták is erőfeszítéseiket. Tessék, egy másik szóváltásuk kétségkívül további betekintést adhat ezeknek az embereknek az igazi, elvetemült természetébe, ugyanakkor pedig azt is lehetővé teszi, hogy az ember felfogja és megértse, miért kívánta Isten elpusztítani ezt a várost.

Mit mondtak hát ezután? Ahogy a Bibliában olvassuk: „Hordd el magad! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót.” Miért akarták betörni Lót ajtaját? Azért, mert mindenáron kárt akartak tenni a két hírnökben. Mi szél hozta ezeket a hírnököket Szodomába? Odaérkezésük célja az volt, hogy megmentsék Lótot és családját, de a városbeliek tévesen azt gondolták, hogy hivatalos állások betöltésére jöttek. Anélkül, hogy megkérdezték volna a hírnökök érkezésének célját, a városbeliek pusztán találgatásokra alapozták vágyukat, hogy kegyetlenül elbánjanak ezzel a két hírnökkel; bántani akartak két embert, akiknek egyáltalán semmi közük nem volt hozzájuk. Világos, hogy ennek a városnak a népe teljesen elvesztette emberi mivoltát és józan eszét. Őrültségük és vadságuk foka már nem különbözött a Sátán aljas természetétől, amellyel bántja és felfalja az embereket.

Amikor azt követelték, hogy Lót adja ki nekik ezeket az embereket, mit tett Lót? A szövegből megtudjuk, hogy Lót nem adta ki őket. Ismerte Lót Istennek ezt a két hírnökét? Természetesen nem! Akkor miért volt képes megmenteni ezt a két embert? Tudta, miért jöttek? Bár nem ismerte jövetelük célját, azt tudta, hogy Isten szolgái, és ezért befogadta őket a házába. Az, hogy Istennek ezeket a szolgáit az „úr” címmel illethette, azt mutatja, hogy Lót Isten gyakorlott követője volt, nem úgy, mint Szodoma többi lakója. Ezért, amikor Isten hírnökei eljöttek hozzá, saját életét is kockára tette, hogy a házába fogadja ezt a két szolgát; sőt, még két lányát is felajánlotta cserébe azért, hogy ezt a két szolgát megvédhesse. Ez volt Lót igaz cselekedete; ez Lót természetlényegének kézzelfogható kifejeződése volt, és annak is ez volt az oka, hogy Isten elküldte az Ő szolgáit, hogy megmentsék Lótot. Amikor szembe kellett néznie a veszedelemmel, Lót védelmébe vette ezt a két szolgát, semmi mással nem törődve; még a két lányát is megpróbálta elcserélni a szolgák biztonságáért. Lóton kívül volt még bárki más a városban, aki ilyesmit tett volna? Ahogy a tények bizonyítják: nem, nem volt! Tehát mondani sem kell, hogy Szodomában Lótot leszámítva mindenki a pusztítás célpontja volt, nagyon is jogosan – megérdemelték.

(Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)