Isten napi igéi: Isten munkájának megismerése | 217. szemelvény

Minden embernek meg kell értenie a földi munkám céljait, vagyis azt, amit végeredményben elérni kívánok, és hogy milyen szintre kell eljutnom ebben a munkában, mielőtt az elkészülhet. Ha azok után, hogy mindmáig Velem jártak, az emberek mégsem értik, miről szól a munkám, akkor talán nem feleslegesen jártak együtt Velem? Ha az emberek Engem követnek, ismerniük kellene szándékaimat. Több ezer éve munkálkodom a földön, és mindmáig folyamatosan így végzem munkámat. Bár a munkám számos tervet magában foglal, célja változatlan marad; bár telve vagyok ítélettel és fenyítéssel az ember iránt, például, amit teszek, az még mindig a megmentése érdekében történik, illetve azért, hogy az evangéliumom jobban terjedjen, és jobban kiterjesszem munkámat az összes pogány nép között, miután az ember teljessé lett. Tehát ma, olyan időben, amikor sok ember régóta mélyre süllyedt a csüggedésbe, Én továbbra is folytatom munkámat, folytatom a munkát, amelyet azért kell végeznem, hogy megítéljem és fenyítsem az embert. Annak ellenére, hogy az embernek elege van abból, amit mondok, és nem kíván az Én munkámmal foglalkozni, Én továbbra is teljesítem kötelességemet, mert munkám célja változatlan marad, és az Én eredeti tervem nem borul fel. Az Én ítélkezésem szerepe az, hogy képessé tegye az embert, hogy jobban alávesse magát Nekem, a fenyítésem szerepe pedig, hogy az ember hatékonyabban változhasson. Bár amit teszek, az Én vezetésem kedvéért történik, sosem tettem olyasmit, ami ne vált volna az ember előnyére, hiszen Izráelen túl is minden népet olyan engedelmessé kívánok tenni, mint az izráeliták, valódi emberi lényekké kívánom tenni őket, hogy az Izráelen kívüli földeken is megvethessem lábamat. Ez az Én vezetésem; ez az a munka, amelyet a pogány népek között viszek végbe. Sok ember még ma sem érti az Én vezetésemet, mert nem érdeklődnek az efféle dolgok iránt, és csak saját jövőjükkel és céljaikkal törődnek. Nem számít, mit mondok, közömbösek maradnak a munkámmal szemben, és inkább kizárólag saját jövőbeli céljaikra összpontosítanak. Ha a dolgok így mennek tovább, hogyan terjedhet az Én munkám? Hogyan terjedhet az Én evangéliumom szerte a világon? Tudjátok meg, hogy amikor az Én munkám terjed, szétszórlak titeket és lesújtok rátok, ahogyan Jahve lesújtott Izráel minden törzsére. Mindez azért történik, hogy az Én evangéliumom elterjedhessen szerte a földön, hogy a munkám eljuthasson a pogány népekhez, hogy az Én nevem felnőttek és gyermekek körében egyaránt nagy legyen, és szent nevem minden törzs és nemzet fiai szájában felmagasztaltasson. Azért van ez így, hogy ebben a végső korszakban, a nevem a pogány népek között nagy legyen, hogy tetteimet a pogányok láthassák, és a tetteim okán Mindenhatónak hívjanak majd, és hogy szavaim hamarosan beteljesedjenek. Mindenkivel tudatni fogom, hogy Én nem csupán az izráeliták Istene vagyok, hanem minden pogány nép Istene is, még azoké is, akiket megátkoztam. Mindenkinek megmutatom, hogy az összes teremtett lény Istene vagyok. Ez az Én legnagyobb munkám, az utolsó napokra vonatkozó munkatervem célja, és az egyetlen munka, amelynek be kell teljesülnie az utolsó napokban.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az evangélium terjesztésének munkája egyben az ember megmentésének munkája is)

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Kapcsolódó tartalom

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren