Isten napi igéi: Belépés az életbe | 561. szemelvény

A Sátán az egész emberiséget megrontotta, és az ember természete az, hogy elárulja Istent. A Sátán által megrontott emberek között azonban vannak olyanok, akik alá tudják vetni magukat Isten munkájának, és elfogadják az igazságot. Ezek azok az emberek, akik el tudják nyerni az igazságot és elérni a beállítottság átalakulását. Vannak, akik nem követik az igazságot, hanem csak sodródnak az árral. Engedelmeskednek és megtesznek bármit, amit mondanak nekik, képesek lemondani dolgokról és feláldozni önmagukat, és képesek bármilyen szenvedést elviselni. Az ilyen embereknek van egy kis lelkiismeretük és értelmük, és van reményük a megmenekülésre és az életben maradásra, de a beállítottságuk nem tud megváltozni, mert nem követik az igazságot, és megelégszenek csupán a doktrína megértésével. Nem mondanak vagy tesznek olyasmit, ami sérti a lelkiismeretet, őszintén tudják teljesíteni kötelességeiket, és bármilyen problémával kapcsolatban képesek elfogadni az igazsággal való közösségvállalást. Azonban az igazságot illetően elméjük zavaros, és soha nem tudják megérteni az igazság lényegét. Lehetetlen, hogy a beállítottságuk megváltozzon. Ha meg akarsz tisztulni a romlottságtól, és azt akarod, hogy életfelfogásod megváltozzon, akkor szeretned kell az igazságot, és képesnek kell lenned elfogadni az igazságot. Mit is jelent elfogadni az igazságot? Az igazság elfogadása azt jelenti, hogy attól függetlenül, hogy milyen romlott beállítottságod van, vagy hogy a nagy vörös sárkány milyen mérgei – a Sátán mérgei – vannak a természetedben, amikor Isten szavai leleplezik ezeket a dolgokat, akkor el kell ismerned őket, és alá kell vetned magad, nem dönthetsz másként, és meg kell ismerned magad Isten szavai szerint. Ez azt jelenti, hogy képes vagy elfogadni Isten szavait és elfogadni az igazságot. Attól függetlenül, hogy mit mond Isten, attól függetlenül, hogy milyen súlyosak a kijelentései, és attól függetlenül, hogy milyen szavakat használ, elfogadhatod azokat mindaddig, amíg az, amit Ő mond, az igazság, és elismerheted azokat mindaddig, amíg megfelelnek a valóságnak. Alávetheted magad Isten szavainak, függetlenül attól, hogy mennyire mélyen érted meg őket, és elfogadod és aláveted magad annak a világosságnak, amely a Szentlélek megvilágosításából származik, és amelyet a testvéreid közölnek. Ha egy ilyen ember egy bizonyos pontig követi az igazságot, akkor elnyerheti az igazságot, és elérheti beállítottságának átalakulását. Még ha van is egy kis emberi mivolt azokban, akik nem szeretik az igazságot, ha tudnak is jó cselekedeteket véghez vinni, és képesek is elhagyni és feláldozni magukat Istenért, akkor is össze vannak zavarodva az igazsággal kapcsolatban, és nem veszik komolyan azt, így életfelfogásuk soha nem változik meg. Láthatod, hogy Péter a többi tanítványhoz hasonló emberi mivolttal rendelkezett, de kimagaslott az igazság buzgó keresésében. Függetlenül attól, hogy mit mondott Jézus, komolyan elgondolkodott rajta. Jézus megkérdezte: „Simon, Jóna fia, szeretsz Engem?” Péter őszintén válaszolt: „Én csak azt az Atyát szeretem, aki a mennyben van, de a földi Urat nem szeretem.” Később megértette, és arra gondolt: „Ez nem helyes, a földi Isten a mennyei Isten. Nem ugyanaz az Isten van a mennyben és a földön is? Ha csak a mennyei Istent szeretem, akkor a szeretetem nem gyakorlatias. Szeretnem kell a földi Istent, mert csak akkor lesz gyakorlatias a szeretetem.” Így Péter abból, amit Jézus kérdezett tőle, megértette Isten szavának igazi jelentését. Ahhoz, hogy Istent szeressük, és hogy ez a szeretet gyakorlatias legyen, a földön megtestesült Istent kell szeretnünk. A homályos és láthatatlan Istent szeretni nem reális és nem gyakorlati, míg a gyakorlati, látható Istent szeretni igazság. Jézus szavaiból Péter elnyerte az igazságot és megértette Isten szándékát. Nyilvánvaló, hogy Péter Istenbe vetett hite csak az igazság követésére összpontosult. Végül eljutott oda, hogy a gyakorlati Istent – a földi Istent – szeresse. Péter különösen buzgón törekedett az igazságra. Minden alkalommal, amikor Jézus tanáccsal látta el, komolyan elgondolkodott Jézus szavain. Talán hónapokig, egy évig vagy akár több évig is gondolkodott, mielőtt a Szentlélek megvilágosította, és megértette Isten szavainak lényegét. Ily módon Péter belépett az igazságba, és eközben átalakult és megújult az életfelfogása. Ha valaki nem törekszik az igazságra, soha nem fogja megérteni azt. Tízezerszer is beszélhetsz a szavakról és doktrínákról, de azok akkor is csak szavak és doktrínák maradnak. Vannak, akik csak ennyit mondanak: „Krisztus az igazság, az út és az élet.” Még ha tízezerszer ismételgeted is ezeket a szavakat, akkor sincs semmi haszna; nem érted a jelentésüket. Miért mondják, hogy Krisztus az igazság, az út és az élet? Ki tudod-e tisztán mondani, hogy tapasztalataid alapján milyen ismeretekre tettél szert ezzel kapcsolatban? Beléptél-e az igazság, az út és az élet valóságába? Isten azért jelentette ki az Ő szavait, hogy megtapasztalhassátok azokat, és tudást szerezzetek. Semmi értelme pusztán a szavakról és doktrínákról beszélni. Csak akkor ismerheted meg önmagadat, ha megértetted Isten szavait, és beléptél azokba. Ha nem érted meg Isten szavait, akkor nem ismerheted meg önmagadat. Csak akkor nyerhetsz tisztánlátást, ha megérted az igazságot. Az igazság megértése nélkül képtelen vagy a tisztánlátásra. Csak akkor láthatod tisztán a dolgokat, ha megérted az igazságot. Az igazság megértése nélkül nem láthatod tisztán a dolgokat. Csak akkor ismerheted meg önmagadat, ha megérted az igazságot. Az igazság megértése nélkül nem ismerheted meg önmagadat. Csak akkor változhat meg a beállítottságod, ha elnyerted az igazságot. Az igazság nélkül nem változhat meg a beállítottságod. Csak az igazság elnyerése után tudsz Isten szándékainak megfelelően szolgálni. Az igazság elnyerése nélkül nem tudsz Isten szándékainak megfelelően szolgálni. Csak az igazság elnyerése után tudod imádni Istent. Az igazság megértése nélkül, még ha imádod is Őt, imádatod nem lesz több vallási szertartások végrehajtásánál. Az igazság nélkül semmi sem valódi, amit teszel. Az igazság elnyerésével minden, amit teszel, valósággal bír. Mindezek a dolgok attól függnek, hogy Isten szavaiból elnyerjük-e az igazságot.

(Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?)

Kapcsolódó tartalom

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren