Örökké pihenőhely után kutat a földön mindenféle gonosz szellem, szüntelenül emberi holttesteket keresnek, amelyeket felfalhatnak. Én népem! Az Én gondoskodásom és oltalmam alatt kell maradnod! Soha ne légy kicsapongó! Soha ne viselkedj meggondolatlanul! Fel kell ajánlanod a hűségedet az Én házamban, és csak a hűséggel tudsz ellentámadást indítani az ördögök ármánykodásaival szemben. Semmilyen körülmények között sem viselkedhetsz úgy, ahogyan a múltban tetted, hogy egy dolgot teszel Előttem, és mást a hátam mögött; ha így viselkedsz, akkor számodra már nem lehetséges a megváltás. Nem szóltam már több mint elég ilyen szót? Éppen azért kellett többször is emlékeztetnem az embereket, mert az emberiség régi természete javíthatatlan. Nem fogtok unatkozni! Mindent azért mondok, hogy gondoskodjam a sorsotokról! A Sátánnak pontosan egy ocsmány és szennyes helyre van szüksége; minél reménytelenebbül javíthatatlanok és minél kicsapongóbbak vagytok, minél kevésbé vagytok hajlandóak önuralmat gyakorolni, annál inkább kihasználnak minden lehetőséget ezek a tisztátalan szellemek, hogy belétek hatoljanak. Ha idáig jutottatok, akkor a hűségetek nem lesz más, mint valóság nélküli üres fecsegés, a tisztátalan szellemek pedig felfalják elhatározásotokat, majd lázadássá és sátáni ármánykodássá alakítják át, hogy munkám megszakítására használják. Ettől kezdve bármikor lesújthatok rátok. Senki sem érti a helyzet súlyosságát; egyszerűen süket fülekre talál az embereknél, amit hallanak, és egyáltalán nem elővigyázatosak. Nem emlékszem arra, ami a múltban történt; valójában még mindig arra vársz, hogy elnéző legyek veled szemben azáltal, hogy még egyszer „elfelejtem”? Bár az emberek szembeszegülnek Velem, nem fogom ezt felróni nekik, mert túlságosan csekély az érettségük, ezért is nem támasztottam túl magas követelményeket velük szemben. Mindössze annyit kérek tőlük, hogy ne legyenek kicsapongóak, és hogy gyakoroljanak önuralmat. Bizonyára nem haladja meg a képességeiteket, hogy teljesítsétek ezt az egyetlen kikötést, ugye? Az emberek többsége arra vár, hogy még több rejtélyt fedjek fel előttük, hogy gyönyörködhessenek azokban. De még ha meg is értenéd a mennyország összes titkát, pontosan mit tudnál kezdeni azzal a tudással? Növelné-e ez az Irántam érzett szeretetedet? Felébresztené-e az Irántam érzett szeretetedet? Én nem becsülöm alá az embereket, és nem is hozok könnyelműen ítéletet róluk. Ha nem ezek lennének az emberek tényleges körülményei, soha nem koronáznám meg őket oly könnyedén ilyen címkékkel. Gondoljatok vissza a múltra: hányszor rágalmaztalak meg titeket? Hányszor becsültelek alá titeket? Hányszor tekintettem úgy rátok, hogy nem vettem figyelembe a tényleges körülményeiteket? Hányszor fordult elő, hogy az Én kijelentéseim nem győztek meg titeket teljes mértékben? Hányszor beszéltem úgy, hogy nem mélyen rezonáló húrt pendítettem meg bennetek? Ki az közületek, aki félelem és reszketés nélkül olvasta szavaimat, nem rettegve attól, hogy a feneketlen mélységbe taszítom? Ki nem viseli el szavaim próbatételeit? Kijelentéseimben hatalom lakozik, de ez nem arra szolgál, hogy könnyelmű ítéletet mondjak az emberek felett; hanem inkább a tényleges körülményeiket figyelembe véve folyamatosan kinyilvánítom számukra a szavaimban rejlő értelmet. Tulajdonképpen van-e valaki, aki képes felismerni a szavaimban mindenható hatalmamat? Van-e bárki, aki képes felfogni a legtisztább aranyat a szavaimban? Pontosan hány szót szóltam már? Értékelte őket valaha bárki is?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 10. fejezet)