Képes vagy-e közvetíteni azt a természetet, amelyet Isten minden korban konkrétan kifejezésre juttat, olyan nyelvezetet használva, amely megfelelően átadja a kor jelentőségét? Te, aki tapasztalod Isten munkáját az utolsó napokban, képes vagy-e részletesen leírni Isten igazságos természetét? Tudsz-e világosan és pontosan tanúbizonyságot tenni Isten természetéről? Hogyan fogod továbbadni mindazt, amit láttál és megtapasztaltál azoknak a szánalomra méltó, szegény és buzgó híveknek, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, és arra várnak, hogy terelgesd őket? Milyen emberek várnak rád, hogy terelgesd őket? El tudod képzelni? Tudatában vagy-e a vállaidra nehezedő súlynak, a megbízatásodnak és a felelősségednek? Hol van a történelmi küldetéstudatod? Hogyan fogsz mesterként megfelelően szolgálni a következő korban? Erősen tudatában vagy-e mesteri mivoltodnak? Hogyan magyaráznád meg a „mindenek ura” jelentését? Valóban minden élőlény és minden fizikai dolog ura a világon? Milyen terveid vannak a munka következő szakaszának folytatására? Hány ember vár rád, hogy a pásztoruk légy? Nehéz-e a feladatod? Ők szegények, szánalomra méltók, vakok és elveszettek, és jajgatnak a sötétségben: merre van az út? Mennyire áhítoznak a világosságra, amely mint egy hullócsillag, hirtelen alászáll, és eloszlatja a sötétség erőit, amelyek már oly sok éve elnyomás alatt tartják az embert. Ki tudhatja, milyen szorongva reménykednek, és éjjel-nappal mennyire epekednek ez után? Még azon a napon is, amikor a fény tovasuhan, ezek a mélységesen szenvedő emberek tovább raboskodnak egy sötét tömlöcben a szabadulás reménye nélkül – mikor szűnik meg a sírásuk? Rettenetes eme törékeny lelkek szerencsétlensége, akik sohasem pihenhettek meg, és akiket régóta ebben a megkötözött állapotban tartottak a könyörtelen kötelékek és a dermedt történelem. Ki hallotta meg hát a jajveszékelésük hangját? Ki tekintett le nyomorúságos állapotukra? Eszedbe jutott-e valaha, hogy milyen bánatos és aggódó Isten szíve? Hogyan tudja elviselni az ártatlan emberiség látványát, amit a saját kezével teremtett, miközben az ilyen kínokat szenved el? Az emberi lények végső soron áldozatok, akiket megmérgeztek. És jóllehet, az ember a mai napig fennmaradt, ki gondolta volna, hogy az emberiséget már rég megmérgezte a gonosz? Már elfelejtetted, hogy te is az áldozatok egyike vagy? Nem akarsz-e azért küzdeni Isten iránti szeretetedből, hogy megmentsd ezeket a túlélőket? Nem akarod-e minden energiádat Istennek szentelni, aki úgy szereti az emberiséget, akár a saját testét és vérét? Mindent összevetve hogyan értelmeznéd, hogy Isten felhasznál téged rendkívüli életeden keresztül? Valóban megvan benned az elszántság és a bizalom ahhoz, hogy egy kegyes, Istent szolgáló ember tartalmas életét éld?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell a jövőbeni küldetésedhez hozzáállnod?)