436. Isten lényege nem csupán arra való, hogy az ember higgyen benne; hanem arra, hogy az ember szeresse. Ám sokan, akik hisznek Istenben, képtelenek felfedezni ezt a „titkot”. Az emberek nem merik szeretni Istent, sem szeretni nem próbálják Őt. Sosem fedezték fel, hogy oly sok minden van, ami szerethető Istenben; sosem fedezték fel, hogy Isten az az Isten, aki szereti az embert, és hogy Ő az az Isten, akit az ember szerethet. Isten szeretetreméltóságát az Ő munkája fejezi ki: az emberek csak akkor lelhetnek rá szeretetreméltóságára, amikor megtapasztalják az Ő munkáját; csupán a valóságban értékelhetik Isten szeretetreméltóságát; és anélkül, hogy a való életben megtapasztalná és megfigyelné, senki sem fedezheti fel Isten szeretetreméltóságát. Oly sok szeretni való van Istenben, ám anélkül, hogy ténylegesen kapcsolatba kerülnének Vele, az emberek képtelenek felfedezni azt. Más szóval, ha Isten nem válna testté, az emberek képtelenek lennének igazán kapcsolatba kerülni Vele, és ha képtelenek lennének ténylegesen kapcsolódni Hozzá, az Ő munkáját sem tudnák megtapasztalni – így aztán Isten iránti szeretetüket sok-sok hamisság és képzelődés szennyezné. A mennyei Isten iránti szeretet nem oly valóságos, mint a földi Isten iránti szeretet, ugyanis az emberek mennyei Istenről alkotott ismerete inkább képzeletükön alapszik, mint azon, amit saját szemükkel láttak és amit személyesen megtapasztaltak. Amikor Isten a földre jön, az emberek megláthatják gyakorlati tetteit és szeretetreméltóságát, és mindent láthatnak az Ő gyakorlatias és normális természetéből, amelyek összessége sok ezerszer valóságosabb, mint a mennyei Istenről alkotott tudás. Függetlenül attól, hogy az emberek mennyire szeretik a mennyei Istent, ebben a szeretetben semmi valóságos nincs, és emberi képzetekkel teli. Nem számít, mennyire kevés a szeretetük a földi Isten iránt, ez a szeretet valóságos; még ha kevés is van belőle, akkor is valódi. Isten gyakorlati munkán keresztül ismerteti meg Magát az emberekkel, és ezen az ismereten keresztül nyeri el szeretetüket. Úgy van ez, mint Péterrel: ha nem élt volna Jézussal, lehetetlen lett volna számára, hogy imádja Jézust. Hasonlóképp épült Jézus iránti hűsége a Jézussal való kapcsolatára. Hogy megszerettesse Magát az emberrel, Isten az emberek közé jött és együtt él velük, és minden, amit az emberrel láttat és amit Általa megtapasztal, Isten gyakorlatiassága.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik Istent szeretik, örökké élnek majd az Ő fényében)

437. Amit „szeretetnek” neveznek, olyan vonzalomra utal, amely tiszta és romlatlan, amikor a szívedet arra használod, hogy szeress, hogy érezz, és hogy figyelmes légy. A szeretetben nincsenek feltételek, nincsenek akadályok és nincs távolság. A szeretetben nincs gyanakvás, nincs csalás és nincs ravaszság. A szeretetben nincs üzlet vagy hamisság. Ha szeretsz, akkor nem fogsz csalni, panaszkodni, elárulni, lázadni, követelni, vagy arra törekedni, hogy valamit vagy valamilyen összeget megszerezz. Ha szeretsz, akkor szívesen odaszánod magad, szívesen szenveded el a nehézségeket, összeegyeztethető leszel Velem, lemondasz Értem mindarról, amid van, feladod a családodat, a jövődet, a fiatalságodat és a házasságodat. Ha nem, akkor a szereteted nem is szeretet lenne, hanem csalás és árulás! Milyen szeretet a tiéd? Igaz szeretet? Vagy hamis? Mennyi mindenről mondtál le? Mennyi mindent kínáltál fel? Mennyi szeretetet kaptam tőled? Tudod? A szívetek tele van gonoszsággal, árulással és csalással – és mivel ez így van, a szeretetetekből mennyi a tisztátalan? Azt hiszitek, hogy már eleget adtatok fel Értem; azt hiszitek, hogy az Irántam érzett szeretetetek már elég. De akkor a szavaitok és cselekedeteitek miért mindig lázadóak és csalárdak? Engem követtek, mégsem ismeritek el szavamat. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, de aztán mégis félredobtok Engem. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégis bizalmatlanok vagytok Velem szemben. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégsem tudjátok elfogadni az Én létezésemet. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégsem bántok Velem úgy, ahogyan ahhoz illik, aki vagyok, és minden alkalommal megnehezítitek a dolgomat. Ez tekinthető szeretetnek? Követtek Engem, mégis megpróbáltok bolonddá tenni Engem és megtéveszteni Engem mindenben. Ez tekinthető szeretetnek? Szolgáltok engem, de nem rettegtek Tőlem. Ez tekinthető szeretetnek? Minden tekintetben és minden dologban ellenem vagytok. Mindez szeretetnek tekinthető? Igaz, hogy sokat szántatok oda, de mégsem gyakoroltátok soha azt, amit megkövetelek tőletek. Lehet ezt szeretetnek tekinteni? A gondos számvetés azt mutatja, hogy az irántam való szeretet legcsekélyebb jele sincs bennetek. Ennyi évnyi munka és az általam közölt sok-sok szó után valójában mennyit nyertetek? Ez nem érdemel vajon egy alapos visszatekintést?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak)

438. Nincs mélyebb értelmű lecke, mint az Isten iránti szeretet leckéje, és mondhatni, egy hitben leélt életből az emberek azt tanulják meg, hogyan kell szeretni Istent. Ez annyit tesz, hogy ha hiszel Istenben, szeretned kell Istent. Ha csak hiszel Istenben, de nem szereted Őt, és nem érted el Isten ismeretét, és sohasem szeretted Istent a szívedből fakadó igaz szeretettel, akkor Istenbe vetett hited hiábavaló; ha istenhitedben nem szereted Istent, akkor hiába élsz, és egész életed a legalacsonyabb rendű minden élet közül. Ha egész életedben sohasem szeretted Istent, és sohasem tettél eleget Neki, akkor minek élsz? És mi értelme annak, hogy hiszel Istenben? Nem elpazarolt erőfeszítés ez? Vagyis ha az emberek hinni akarnak Istenben, és szeretni akarják Őt, meg kell fizetniük az árát. Ahelyett, hogy külsőleg próbálnának egy bizonyos módon cselekedni, igazi betekintést kell keresniük a szívük mélyén. Ha lelkesen énekelsz és táncolsz, de képtelen vagy átültetni az igazságot a gyakorlatba, elmondható rólad, hogy szereted Istent? Az Isten iránti szeretethez az kell, hogy Isten szándékait keresd mindenben, és hogy mélyen megvizsgáld bensődet, valahányszor történik veled valami, megpróbálva megragadni Isten szándékait: megpróbálva meglátni, hogy melyek Isten szándékai ezekben a dolgokban, minek az elérését kéri tőled, és hogyan legyél tekintettel az Ő szándékaira. Például: történik valami, ami miatt nehézségeket kell eltűrnöd, aminek során meg kell értened, hogy melyek Isten szándékai, és hogyan legyél tekintettel az Ő szándékaira. Nem magadnak kell megfelelned: először is tagadd meg magadat. Nincs szánalmasabb, mint a test. Keresned kell, hogy eleget tegyél Istennek, és teljesítened kell kötelességedet. Ilyen gondolatok mellett Isten különleges megvilágosodást hoz neked ebben az ügyben, és a szíved is vigaszra talál.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben)

439. Ma már mindannyian tudjátok, hogy az ember Istenbe vetett hitének célja nem kizárólag a lélek üdvössége és a test jóléte, és nem is az, hogy gazdagabbá tegye az életét azáltal, hogy Istent szereti, és így tovább. Úgy áll a dolog, hogy ha a test jólétéért vagy pillanatnyi örömökért szereted Istent, akkor – még ha végül az Isten iránti szereteted a csúcsára is ért, és már semmi mást nem kérsz – ez a szeretet, amelyre törekszel, még mindig egy felhígított szeretet, és nincs Isten tetszésére. Akik arra használják az Isten iránti szeretetet, hogy egyhangú létüket gazdagítsák, és betöltsék szívük ürességét, azok olyan emberek, akik mohón vágynak egy könnyű életre, és nem olyanok, akik valóban arra törekszenek, hogy szeressék Istent. Ez a fajta szeretet erőltetett, nem más, mint a mentális beteljesülés hajszolása, és Istennek nincs rá szüksége. Milyen szeretet tehát a tiéd? Mi az, amiért szereted Istent? Mennyi igazi szeretet van most benned Isten iránt? A legtöbbetek szeretete olyan, mint a fent említett. Az efféle szeretet csak a status quo fenntartására elég, nem érhetünk el vele állandóságot, és gyökeret sem tud verni az emberben. Az efféle szeretet csak olyan, mint egy virág, amely kivirágzik és elszárad anélkül, hogy gyümölcsöt teremne. Más szóval, miután már szeretted Istent ilyen módon, ha nincs senki, aki vezessen az előtted álló úton, akkor össze fogsz omlani. Ha csak arra az időre tudod szeretni Istent, amíg éppen szereted, de azután az életed természete változatlan marad, akkor továbbra is képtelen leszel megszabadulni a sötétség befolyásának szemfedőjétől, továbbra is képtelen leszel kitörni a Sátán kötelékeiből és trükkjeiből. Isten nem nyerhet meg magának teljességgel senkit, aki ilyen; végül az ő szellemük, lelkük és testük még mindig a Sátánhoz fog tartozni. Ehhez nem férhet semmi kétség. Mindazok, akiket Isten nem nyerhet meg teljességgel, vissza fognak térni az eredeti helyükre, vagyis vissza a Sátánhoz, és le fognak kerülni a tűzzel és kénkővel égő tóba, hogy az Istentől jövő büntetésük következő lépését fogadják. Akiket Isten megnyert magának, azok azok, akik fellázadnak a Sátán ellen, és kimenekednek a hatalma alól. Ők hivatalosan Isten országának népe közé vannak sorolva. Így válik valaki Isten országának tagjává. Hajlandó vagy ilyen emberré válni? Hajlandó vagy arra, hogy Isten megnyerjen magának? Hajlandó vagy kiszabadulni a Sátán hatalma alól és visszatérni Istenhez? Most a Sátánhoz tartozol, vagy Isten országának népe közé számláltatsz?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Milyen nézőpontja legyen a hívőknek?)

440. Az ember mindig is a sötétség befolyásának leple alatt élt, a Sátán befolyásának rabságában, ahonnan képtelen kiszabadulni, a beállítottsága pedig, amit a Sátán átdolgozott, egyre romlottabbá válik. Elmondható, hogy az ember mindig is romlott sátáni természete szerint élt, és képtelen arra, hogy valóban szeresse Istent. Mivel ez így van, ha az ember szeretni akarja Istent, meg kell szabadulnia önelégültségétől, önhittségétől, gőgjétől, önteltségétől és hasonlóktól – mindattól, ami sátáni természetű. Mert ha nem, akkor szeretete tisztátalan szeretet, sátáni szeretet, amely egyáltalán nem kaphatja meg Isten jóváhagyását. Anélkül, hogy a Szentlélek közvetlenül tökéletesítené, megtörné, megmetszené, fegyelmezné, megzabolázná és finomítaná, senki sem képes igazán szeretni Istent.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A romlott ember képtelen Istent képviselni)

441. Amikor az emberek szívükkel kapcsolatba lépnek Istennel, amikor a szívük képes teljesen Hozzá fordulni, ez az első lépés az ember Isten iránti szeretetében. Ha szeretni akarod Istent, akkor először is képesnek kell lenned arra, hogy a szívedet Őhozzá fordítsd. Mit jelent a szíved odafordítása Isten felé? Ez az, amikor minden, amire a szívedben törekszel, az Isten szeretete és elnyerése érdekében történik. Ez azt mutatja, hogy teljesen Isten felé fordítottad a szívedet. Istenen és az Ő igéin kívül szinte semmi más nincs a szívedben (család, vagyon, férj, feleség, gyerekek stb.). Még ha van is, ezek a dolgok nem foglalhatják el a szívedet, és nem gondolsz a jövőbeli kilátásaidra, hanem csak Isten szeretetére törekszel. Ekkor már teljesen Isten felé fordítottad a szívedet. Tegyük fel, hogy a szívedben még mindig terveket szősz magadnak, és mindig a személyes hasznot hajszolod, állandóan arra gondolva: „Mikor tudok egy kis kérést intézni Istenhez? Mikor fog meggazdagodni a családom? Hogyan szerezhetek szép ruhákat?...” Ha ilyen állapotban élsz, az azt mutatja, hogy a szíved még nem fordult teljesen Isten felé. Ha csak Isten igéi vannak a szívedben, és képes vagy imádkozni Istenhez, és mindig közel kerülsz Hozzá – mintha Ő nagyon közel lenne hozzád, mintha Isten benned lenne, és te Őbenne –, ha ilyen állapotban vagy, az azt jelenti, hogy a szíved Isten jelenlétében van. Ha minden nap imádkozol Istenhez és eszel és iszol az Ő szavaiból, mindig az egyház munkájára gondolsz, és ha tekintettel vagy Isten szándékaira, arra használod a szívedet, hogy Őt őszintén szeresd és eleget tegyél a szívének, akkor a szíved Istenhez fog tartozni. Ha a szívedet számos más dolog foglalja el, akkor azt még mindig a Sátán foglalja el, és nem fordult igazán Isten felé. Ha valakinek a szíve valóban Isten felé fordult, akkor őszinte, spontán szeretettel lesz Iránta, és képes lesz Isten munkáját figyelembe venni. Habár náluk is előfordulhatnak még az ostobaság és az észszerűtlenség pillanatai, de törődést mutatnak Isten házának érdekei, az Ő munkája és saját beállítottságuk megváltozása iránt, és a helyén van a szívük. Vannak, akik egyfolytában azt állítják, hogy minden, amit tesznek, az egyházért van, holott valójában saját maguk javára dolgoznak. Az ilyen embereknek rossz a szándékuk. Ők becstelenek és csalárdok, és az általuk tett legtöbb dolog a saját személyes hasznukat szolgálja. Az ilyen emberek nem törekszenek Isten szeretetére; a szívük még mindig a Sátáné, és nem tudnak Isten felé fordulni. Így Istennek nincs módja arra, hogy megszerezze ezt a fajta embert.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az Isten iránti valódi szeretet spontán)

442. Kívülről Isten embereken végzett munkájának minden lépése úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi elrendezésből vagy emberek általi zavarásból születne. Pedig a munka minden lépése és minden történés mögött egy-egy fogadás van, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és ezek megkövetelik, hogy az emberek szilárdan álljanak az Isten melletti bizonyságtételükben. Vegyük például Jób próbatételét: a színfalak mögött a Sátán fogadást kötött Istennel, a Jóbbal történtek pedig emberek tettei és emberi zavarások voltak. Isten rajtatok végzett munkájának minden egyes lépése mögött ott van a Sátán fogadása Istennel – a hátterében csata dúl. Például ha előítélettel fordulsz fivéreid és nővéreid felé, ki akarsz majd mondani bizonyos szavakat – olyan szavakat, amelyekről érzed, hogy Istennek talán nem tetszenek –, de ha nem mondod ki őket, belső kényelmetlenséget élsz át, és abban a pillanatban csata kezdődik benned: „Kimondjam vagy ne?” Erről szól a csata. Így mindenben, amivel találkozol, ott a csata, és amikor csata dúl benned, tényleges együttműködésednek és tényleges szenvedésednek köszönhetően Isten munkálkodik benned. Végül képes vagy félretenni magadban a dolgot, és a harag természetes módon kihuny. Ez a hatása Istennel való együttműködésednek. Minden, amit az emberek tesznek, megköveteli, hogy erőfeszítéseik során megfizessenek egy bizonyos árat. Tényleges szenvedés nélkül nem felelhetnek meg Istennek; meg sem közelítik azt, hogy megfeleljenek Istennek, csak üres szlogenekkel dobálóznak! Kielégíthetik Istent ezek az üres szlogenek? Amikor Isten és a Sátán a szellemi birodalomban vívják csatájukat, hogyan kellene eleget tenned Istennek, és hogyan kellene szilárdan megállnod a Mellette való bizonyságtételedben? Tudnod kell, hogy mindaz, ami veled történik, egy nagy próbatétel és olyan alkalom, amikor Istennek szüksége van a te bizonyságtételedre. Bár kívülről talán nem tűnnek fontosnak, de amikor ezek a dolgok megtörténnek, megmutatják, szereted-e Istent vagy sem. Ha igen, képes leszel szilárdan állni a Mellette való bizonyságtételedben, ha pedig nem ültetted át a gyakorlatba az Iránta való szeretetet, az azt mutatja, hogy nem vagy olyasvalaki, aki gyakorlatba ülteti az igazságot, hogy nélkülözöd az igazságot és az életet, és pelyva vagy! Mindenben, ami az emberekkel történik, Istennek szüksége van arra, hogy szilárdan álljanak a Mellette szóló bizonyságtételükben. Bár pillanatnyilag semmi nagyszabású nem történik veled, és nem teszel nagyszerű bizonyságot, a hétköznapi életed összes részlete az Istennek tett bizonysághoz kapcsolódik. Ha képes vagy elnyerni fivéreid és nővéreid, családtagjaid és minden körülötted lévő ember csodálatát; ha egy nap eljönnek a nem hívők, és csodálják mindazt, amit teszel, és látják, hogy minden, amit Isten tesz, csodálatos, akkor bizonyságot tettél. Bár nincs betekintésed, és képességed gyenge, azáltal, hogy Isten tökéletessé tesz téged, képes vagy megfelelni Neki és tekintettel lenni az Ő szándékaira, megmutatva másoknak, milyen nagyszerű munkát végzett Ő a leggyengébb képességű emberekben. Amikor az emberek megismerik Istent, és a Sátán előtt győztesekké, Istenhez nagymértékben hűségesekké válnak, akkor nincs ennél az embercsoportnál gerincesebb, és ez a legnagyszerűbb bizonyságtétel. Bár nem vagy képes nagyszerű munkát végezni, arra képes vagy, hogy eleget tegyél Istennek. Mások nem tudják félretenni elképzeléseiket, de te igen; mások nem tudnak bizonyságot tenni Istenről az éppen folyamatban lévő megtapasztalásaik során, te azonban képes vagy tényleges érettséged és cselekedeteid révén visszafizetni Isten szeretetét és messze hangzó bizonyságot tenni Róla. Csak ez számít Isten tényleges szeretetének.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben)

443. Azok, akik Istent szeretik, azok, akik az igazságot szeretik, és minél inkább a gyakorlatba ültetik az igazságot az igazságot szeretők, annál többet birtokolnak belőle; minél többet alkalmazzák a gyakorlatban, annál többet birtokolnak Isten szeretetéből; és minél többet alkalmazzák a gyakorlatban, annál inkább megáldja őket Isten. Ha mindig így gyakorolsz, Isten irántad érzett szeretete fokozatosan képessé tesz, hogy láss, épp ahogyan Péter megismerte Istent: Péter azt mondta, hogy Istennek nem csupán arra való bölcsessége van, hogy megteremtse a mennyeket és a földet és minden dolgot, hanem emellett ahhoz is elég bölcs, hogy gyakorlati munkát végezzen az emberekben. Péter azt mondta, hogy Ő nem csupán azért érdemes az emberek szeretetére, mert megteremtette a mennyeket és a földet és minden dolgot, hanem emellett arra való képességéért is, hogy megteremtse az embert, megmentse az embert, tökéletessé tegye az embert és szeretetével ajándékozza meg az embert. Péter azt is mondta, hogy sok minden van Benne, ami érdemes az ember szeretetére. Péter így szólt Jézushoz: „A mennyek és a föld és minden dolog teremtése az egyetlen ok, amiért megérdemled az emberek szeretetét? Több van Benned, ami szeretetreméltó. A való életben cselekszel és mozogsz, a Lelked megérint a bensőmben, fegyelmezel engem, szemrehányást teszel nekem – ezek a dolgok még inkább érdemesek az emberek szeretetére.” Ha meg akarod látni és tapasztalni Isten szeretetét, akkor a való életben kell vizsgálódnod és kutatnod, és hajlandónak kell lenned félretenned saját testedet. Meg kell hoznod ezt a döntést. Olyannak kell lenned, aki elszánt, aki képes minden dologban eleget tenni Istennek, lustaság nélkül és anélkül, hogy testi örömök után sóvárogna, aki nem a testért, hanem Istenért él. Lehetnek olyan idők, amikor nem elégíted meg Istent. Ez azért van, mert nem érted Isten szándékait; legközelebb, még ha több erőfeszítést követel is, Neki kell megfelelned, nem pedig a testet kielégítened. Amikor ily módon tapasztalsz, akkor megismerted Istent. Látni fogod, hogy Isten meg tudja teremteni a mennyeket és a földet és minden dolgot, hogy testet öltött, hogy az emberek tényleg lássák Őt és tényleg kapcsolatba kerüljenek Vele; látni fogod, hogy képes az emberek között járni, és hogy a Lelke tökéletessé tudja tenni az embereket a való világban, lehetővé téve számukra, hogy meglássák az Ő szeretetreméltóságát és megtapasztalják fegyelmezését, fenyítését és áldásait. Ha mindig ily módon tapasztalsz, a való életben elválaszthatatlan leszel Istentől, és ha egy napon az Istennel való kapcsolatod többé nem lesz normális, képes leszel elviselni a szemrehányást és megbánást érezni. Amikor normális a kapcsolatod Istennel, sosem vágysz majd arra, hogy elhagyd Istent, és ha egy napon Isten azt mondja, elhagy téged, félni fogsz, és azt mondod majd, inkább meghalnál, mint hogy Isten elhagyjon. Amint ilyen érzelmeid lesznek, úgy fogod érezni, hogy képtelen vagy elhagyni Istent, és ily módon lesz egy alapod, és valóban élvezni fogod Isten szeretetét.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik Istent szeretik, örökké élnek majd az Ő fényében)

444. Pontosan mennyire szereted ma Istent? És pontosan mennyit tudsz mindarról, amit Isten végzett benned? Ezeket a leckéket kellene megtanulnod. Amikor Isten a földre érkezik, minden, amit az emberben végzett, és amit az embernek látnia engedett, azért történt, hogy az ember szeresse és igazán megismerje Őt. Az, hogy az ember képes szenvedni Istenért, és képes volt idáig eljutni, az egyfelől Isten szeretetének, másfelől Isten üdvösségének köszönhető; még inkább annak az ítéletnek és a fenyítés munkájának, amelyet Isten az emberben véghezvitt. Ha nélkülözitek Isten ítéletét, fenyítését és próbatételeit, és ha Isten nem vetett alá benneteket szenvedésnek, akkor őszintén szólva nem fogjátok igazán szeretni Istent. Minél hatalmasabb Isten munkája az emberben, és minél nagyobb az ember szenvedése, annál jobban demonstrálja, mennyire jelentőségteljes Isten munkája, és annál inkább képes annak az embernek a szíve igazán szeretni Istent. Hogyan érhető el az Isten iránti szeretet leckéje? Szenvedés és finomítás nélkül, fájdalmas próbatételek nélkül – továbbá, ha Isten nem adna semmi mást az embernek, mint kegyelmet, szerető kedvességet és irgalmat – képes lennél-e eljutni arra a pontra, hogy igazán szeresd Istent? Egyfelől az ember Isten próbatételei során ismeri meg saját hiányosságait, és látja be, milyen jelentéktelen, megvetésre méltó és alacsony rendű ő valójában, hogy nincs semmije, és ő maga is semmi; másfelől a próbatételek során Isten bizonyos környezeteket alakít ki az ember számára, hogy azokban az ember jobban megtapasztalhassa Isten szeretetreméltóságát. Bár a fájdalom nagy és néha leküzdhetetlen – akár a megsemmisítő gyász szintjét is elérheti –, miután az ember megtapasztalta, belátja, mennyire szeretetreméltó Isten munkálkodása őbenne, és csakis ezen az alapon születik meg az emberben az Isten iránti igaz szeretet. Ma már belátja az ember, hogy egyedül Isten kegyelme, szeretete és irgalma révén nem képes igazán megismerni önmagát, és még sokkal kevésbé képes megismerni az ember lényegét. Az ember csakis Isten finomítása és ítélete által, épp a finomítási folyamat során képes megismerni saját hiányosságait és megtudni, hogy semmije nincs. Így az ember Isten iránti szeretete Isten finomításának és ítéletének alapjára épül.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg)

445. Ma a legtöbb emberben nincs meg ez a tudás. Azt hiszik, hogy a szenvedésnek nincs értéke, a világ elutasítja őket, otthoni életüket gondok terhelik, nincsenek Isten kedvére, és kilátásaik lehangolóak. Egyesek oly mértékben szenvednek, hogy meg akarnak halni. Ez nem Isten iránti igaz szeretet; az ilyen emberek gyávák, nincs bennük állhatatosság, gyengék és alkalmatlanok! Isten buzgón akarja, hogy az ember szeresse Őt, de minél inkább szereti Őt az ember, annál nagyobb az ember szenvedése, és minél inkább szereti Őt az ember, annál nagyobbak az ember megpróbáltatásai. Ha szereted Őt, akkor mindenféle szenvedés utolér téged – és ha nem, akkor talán minden simán megy neked, és körülötted minden békés lesz. Amikor szereted Istent, mindig úgy érzed majd, hogy körülötted sok minden leküzdhetetlen, és mivel érettséged túl csekély, finomításon mész keresztül; ráadásul képtelen leszel megfelelni Istennek, és mindig úgy fogod érezni, hogy Isten szándékai túl magasak, és elérhetetlenek az ember számára. Mindezek miatt finomításon mész keresztül – mivel sok gyengeség van benned és sok olyasmi, ami nem képes megfelelni Isten szándékainak, bensődben finomításon esel át. Tisztán kell látnotok azonban, hogy a megtisztulás csak finomítás által érhető el. Így ezekben az utolsó napokban bizonyságot kell tennetek Istenről. Nem számít, milyen nagy a szenvedésetek, el kell mennetek a legvégsőkig, utolsó leheletig hűségesnek kell lennetek Istenhez, és ki kell szolgáltatnotok magatokat Isten vezénylésének; csakis ez az Isten iránti igaz szeretet, és csakis ez az erős és messze hangzó bizonyságtétel. Amikor megkísért a Sátán, mondd ezt: „A szívem Istené, és Isten már megnyert engem Magának. Nem tehetek eleget neked – mindenemet arra kell szentelnem, hogy Istennek tegyek eleget.” Minél inkább megfelelsz Istennek, annál inkább megáld téged Isten, és annál nagyobb lesz Isten iránti szereteted ereje; így lesz benned hit és céltudatosság is, és úgy fogod érezni, hogy semmi nem méltóbb és jelentősebb, mint az Istent szeretve eltöltött élet. Mondhatni, az embernek csak Istent kell szeretnie ahhoz, hogy elkerülje őt a szomorúság. Bár vannak idők, amikor a tested gyenge, és sok valós probléma gyötör, ha az ilyen időkben igazán Istenre hagyatkozol, akkor a szellemedben megvigasztalódsz, megalapozottnak érzed majd magad, és lesz mire támaszkodnod. Így sok körülményen képes leszel úrrá lenni, így nem fogsz Istenről panaszkodni a gyötrelem miatt, amelyet elszenvedsz. Ehelyett énekelni, táncolni és imádkozni akarsz majd, összegyűlni és közösségben lenni, Istenre gondolni, és úgy érzed majd, hogy minden ember, ügy és dolog körülötted, amelyet Isten elrendezett, helyénvaló. Ha nem szereted Istent, mindent, amire nézel, idegesítőnek fogsz találni, és semmi nem talál tetszésre a szemedben; szellemedben nem szabad leszel, hanem eltiport, szíved folyamatosan panaszkodni fog Istenről, és mindig úgy fogod érezni, hogy nagyon sok kínt szenvedsz, és ez rendkívül igazságtalan. Ha nem a boldogság kedvéért törekszel, hanem azért, hogy megfelelj Istennek, és ne vádoljon a Sátán, akkor ez a törekvés nagy erőt ad neked, hogy szeresd Istent. Az ember képes végrehajtani mindazt, amit Isten mond, és mindaz, amit tesz, képes megfelelni Istennek – ezt jelenti birtokában lenni a valóságnak. Isten elégedettségére törekedni annyit tesz, mint istenszerető szíved segítségével átültetni az Ő szavait a gyakorlatba; tekintet nélkül az időre – még akkor is, amikor mások erőtlenek –, bensődben még mindig egy istenszerető szív van, a legbensődből vágyakozol Isten után és hiányolod Őt. Ez a valódi érettség.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szeretetreméltóságát csak fájdalmas próbatételek megtapasztalása által ismerheted meg)

446. Az ember a keserű finomítás során kerülhet a legkönnyebben a Sátán befolyása alá; hogyan kell tehát szeretned Istent az ilyen finomítás során? Össze kell szedned az akaratodat, a szívedet Isten elé helyezve és a maradék idődet Neki szentelve. Nem számít, hogyan finomít Isten, képesnek kell lenned gyakorlatba ültetni az igazságot, hogy eleget tegyél Isten szándékainak, és magadra kell vállalnod, hogy keresed Istent és keresed a közösséget. Minél passzívabb vagy az ehhez hasonló időkben, annál negatívabbá válsz, és annál könnyebben fogsz visszafejlődni. Amikor be kell töltened a helyedet, még ha nem is teljesíted jól a feladatodat, de megteszel minden tőled telhetőt, és ehhez semmi mást nem használsz istenszerető szíveden kívül; attól függetlenül, hogy mások mit mondanak – hogy azt mondják-e, hogy jól végezted vagy rosszul – a szándékaid helyesek és nem vagy önelégült, mivel Isten kedvéért cselekszel. Amikor mások félreértelmeznek, képes vagy Istenhez imádkozni és így szólni: „Ó, Istenem! Nem kérem, hogy mások elviseljenek vagy jól bánjanak velem, sem azt, hogy megértsenek vagy elfogadjanak. Csak azt kérem, hogy képes legyek a szívemben szeretni Téged, hogy nyugodt legyen a szívem, és hogy a lelkiismeretem tiszta legyen. Nem kérem, hogy mások dicsérjenek vagy tiszteljenek engem; csak arra törekszem, hogy megelégítselek a szívemből; úgy szolgálok a szerepemben, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, és bár ostoba, buta, gyenge képességű és vak vagyok, tudom, hogy Te szeretetre méltó vagy, és hajlandó vagyok mindenemet Neked szentelni.” Amint így imádkozol, istenszerető szíved felszínre tör, és a szívedben sokkal inkább megkönnyebbülsz. Ezt jelenti az Isten iránti szeretet gyakorlása.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember csak a finomítás megtapasztalása által juthat az igaz szeretet birtokába)

447. Hogyan kell az embernek szeretnie Istent a finomítás alatt? Úgy, hogy az Isten iránti szeretet elhatározásával fogadja el az Ő finomítását: a finomítás során belül gyötrődsz, mintha kést forgatnának a szívedben, mégis hajlandó vagy megfelelni Istennek az istenszerető szíved segítségével, és nem vagy hajlandó a testtel törődni. Ezt jelenti az Isten iránti szeretet gyakorlása. Belül fájdalmad van, és a szenvedésed elért egy bizonyos pontot, de mégis hajlandó vagy Isten elé járulni és imádkozni, így szólván: „Ó, Istenem! Nem tudlak elhagyni. Bár sötétség van bennem, eleget kívánok tenni Neked; Te ismered a szívemet, és szeretném, ha többet fektetnél belém a szeretetedből.” Ez a gyakorlás a finomítás során. Ha az istenszerető szívedet használod alapként, a finomítás közelebb hozhat Istenhez és bizalmasabbá tehet Istennel. Mivel hiszel Istenben, át kell adnod a szívedet Isten előtt. Ha felajánlod és lehelyezed a szívedet Isten elé, akkor a finomítás során lehetetlen lesz számodra, hogy megtagadd vagy elhagyd Istent. Ily módon az Istennel való kapcsolatod egyre szorosabbá és normálisabbá válik, az Istennel való közösséged pedig egyre gyakoribb lesz. Ha mindig így gyakorolsz, akkor több időt fogsz Isten fényében tölteni, és több időt az Ő szavainak útmutatása alatt. A beállítottságodban is egyre több változás történik majd, tudásod pedig napról napra növekszik. Amikor eljön a nap, hogy Isten próbatételei hirtelen elérnek, nemcsak Isten mellett tudsz majd állni, hanem bizonyságot is tudsz tenni Istenről. Akkor olyan leszel, mint Jób és mint Péter. Miután bizonyságot tettél Istenről, olyasvalaki leszel, aki igazán szereti Őt és szívesen adja fel Érte az életét; Isten tanúja leszel és olyan, akit Isten szeret. A finomítást megtapasztalt szeretet erős, nem törékeny. Függetlenül attól, hogy Isten mikor vagy hogyan vet alá az Ő próbatételeinek, képes vagy letenni azt illető aggályaidat, hogy élsz vagy meghalsz, örömmel félredobni mindent Istenért és boldogan elviselni bármit Istenért – a szereteted így tiszta lesz, a hitednek pedig valósága lesz. Csak ekkor válsz olyasvalakivé, akit Isten igazán szeret és akit Isten igazán tökéletessé tett.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember csak a finomítás megtapasztalása által juthat az igaz szeretet birtokába)

448. Isten azért fenyíti és ítéli meg az embert, mert a munkája megköveteli, sőt azért, mert az embernek szüksége van erre. Az embernek szüksége van a fenyítésre és az ítéletre, csak így érheti el, hogy szeresse Istent. Ma teljesen meg vagytok győződve, de amikor a legkisebb visszaeséssel kerültök szembe, bajban vagytok; az érettségetek még mindig túl csekély, és még több ilyen fenyítésre és ítéletre van szükségetek, hogy mélyebb tudást érjetek el. Ma többé-kevésbé van némi Istent félő szívetek, féltek Istentől, és tudjátok, hogy Ő az igaz Isten, de nincs bennetek nagy szeretet Iránta, még kevésbé értétek el a tiszta szeretetet; a tudásotok túl felszínes, és érettségetek még mindig elégtelen. Amikor valóban találkoztok egy környezettel, még mindig nem tettetek tanúságot, belépésetek túl kis részben proaktív, és fogalmatok sincs arról, hogyan gyakoroljatok. A legtöbb ember passzív és tétlen; csak titkon szeretik Istent a szívükben, de nem tudják gyakorolni, és nincsenek tisztában azzal sem, hogy mik a céljaik. Azok, akik tökéletessé lettek téve, nemcsak normális emberi mivolttal rendelkeznek, hanem olyan igazságokkal, amelyek meghaladják a lelkiismeret mértékét, amelyek magasabbak a lelkiismeret mércéjénél; nemcsak a lelkiismeretüket használják arra, hogy viszonozzák Isten szeretetét, hanem ennél is többet tettek, megismerték Istent, és látták, hogy Isten kedves, méltó az ember szeretetére, és hogy Istenben annyi szeretni való van; az ember nem tudja nem szeretni Őt! A tökéletessé tett emberek Isten iránti szeretete saját személyes törekvéseik teljesítését szolgálja. Az ő szeretetük spontán szeretet, olyan szeretet, amely nem kér cserébe semmit, és amely nem egy üzlet. Ők nem másért szeretik Istent, mint a Róla való tudásuk miatt. Az ilyen embereket nem érdekli, hogy Isten kegyelemmel ajándékozza-e meg őket, és semmi mással nem elégednek meg jobban, minthogy megfeleljenek Istennek. Nem kötnek alkut Istennel, és nem mérik Isten iránti szeretetüket a lelkiismeretükhöz: „Te adtál nekem, ezért cserébe szeretlek Téged; ha Te nem adsz nekem, akkor nincs semmim Számodra viszonzásként.” Akik tökéletessé lettek téve, mindig ebben hisznek: „Isten a Teremtő, és Ő elvégzi rajtunk a munkáját. Mivel megvan a lehetőségem, állapotom és alkalmasságom, hogy tökéletessé tegyenek, arra kell törekednem, hogy értelmes életet éljek, és megfeleljek Neki.”

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

449. Élete során Péter több száz alkalommal tapasztalta meg a finomítást, és sok fájdalmas megacélozáson ment át. Ez a finomítás vált Isten iránti páratlan szeretete alapjává és egész életének legjelentősebb tapasztalatává. Az, hogy páratlan szeretettel tudott rendelkezni Isten iránt, bizonyos értelemben abbéli elhatározásának köszönhető, hogy szeresse Istent; ami azonban ennél is fontosabb, az a finomítás és a szenvedés, amin keresztülment. Ez a szenvedés lett vezetőjévé az Isten iránti szeretet útján, és ez volt számára a legemlékezetesebb. Ha az emberek nem szenvedik el a finomítás fájdalmát, amikor Istent szeretik, akkor a szeretetük tele van tisztátalansággal és saját preferenciáikkal; az efféle szeretet a Sátán elképzeléseivel teli, és alapvetően képtelen eleget tenni Isten szándékainak. Az elhatározás, miszerint szeretjük Istent, nem ugyanaz, mint igazán szeretni Istent. Habár minden, amire a szívükben gondolnak, Isten szeretetét és megelégítését szolgálja, és látszólag Isten kedvéért van és mentes minden emberi elképzeléstől, amikor valaki Isten elé viszi az Ő szeretésének efféle gyakorlatát, Ő nem helyesli és nem áldja meg azt. Még ha az emberek teljesen megértenék és megismernék is az összes igazságot, akkor sem lehetne azt mondani, hogy ez az Isten iránti szeretet jele, nem lehetne azt mondani, hogy ezek az emberek rendelkeznek az Isten iránti szeretet valóságával. Annak ellenére, hogy számos igazságot megértettek, finomítás nélkül az emberek képtelenek ezeket az igazságokat a gyakorlatba ültetni; az emberek csak a finomítás során tudják megérteni eme igazságok valódi jelentését, és csak ekkor tudják őszintén megbecsülni belső értelmüket. Akkor, amikor újból gyakorolják ezeket az igazságokat, képesek helyesen és Isten szándékaival összhangban tenni azt; az akkori gyakorlatukban megfogyatkoznak a saját elképzeléseik, emberi romlottságuk csökken és emberi érzéseik csillapodnak; gyakorlatuk csak ekkor lesz az Isten iránti szeretet valódi megnyilvánulása. Az Isten iránti szeretet igazságának eredménye nem érhető el szóbeli tudással vagy szellemi hajlandósággal, sem ezen igazság puszta megértésével. Megkívánja, hogy az emberek megfizessék az árát, hogy sok fájdalmat szenvedjenek el a finomítás során, és szeretetük csak ezután válik tisztává és Isten szándékaihoz igazodóvá.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember csak a finomítás megtapasztalása által juthat az igaz szeretet birtokába)

450. Élete vége felé, miután tökéletessé tétetett, Péter így szólt: „Ó, Istenem! Ha még néhány évet élhetnék, tisztább és mélyebb szeretetre törekednék Irántad.” Amikor a keresztre akarták szögezni, szívében így imádkozott: „Ó, Istenem! Elérkezett a Te időd; elérkezett az idő, amelyet Te előkészítettél számomra. Meg kell feszülnöm Érted, ezt a tanúságot meg kell tennem Melletted, és remélem, hogy szeretetem meg tud felelni a Te követelményeidnek, és tisztábbá tud válni. Ma az, hogy meghalhatok Érted, és a keresztre szögezhetnek Érted, vigasztaló és megnyugtató számomra, mert semmi sem kielégítőbb nekem, mint hogy keresztre feszíttethetek Érted, és teljesíthetem a Te kívánságaidat, Neked adhatom magam és felajánlhatom Neked az életemet. Ó, Istenem! Te olyan szeretetre méltó vagy! Ha megengednéd, hogy éljek, még inkább hajlandó lennék szeretni Téged. Amíg élek, szeretni foglak Téged. Szeretnélek még mélyebben szeretni Téged. Te megítélsz, megfenyítesz és próbára teszel engem, mert nem vagyok igaz, mert vétkeztem. És a Te igazságos természeted egyre nyilvánvalóbbá válik előttem. Ez áldás számomra, mert így mélyebben tudlak szeretni Téged, és hajlandó vagyok így szeretni Téged, még akkor is, ha Te nem szeretsz engem. Készséggel szemlélem a Te igazságos természetedet, mert ezáltal még inkább képes vagyok értelmes életet élni. Úgy érzem, hogy az életem most már értelmesebb, mert a keresztre feszíttettem Érted, és Érted meghalni értelmes dolog. Mégsem érzem magam elégedettnek, mert túl keveset tudok Rólad, tudom, hogy nem teljesíthetem maradéktalanul a kívánságaidat, és túl keveset törlesztettem Neked. Életemben képtelen voltam arra, hogy teljes egészében visszaadjam magam Neked; messze vagyok ettől. Ahogy visszatekintek erre a pillanatra, annyira lekötelezve érzem magam Neked, és csak ez a pillanat áll rendelkezésemre, hogy kárpótoljalak minden hibámért, és mindazért a szeretetért, amit nem viszonoztam Feléd.”

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

451. Az embernek arra kell törekednie, hogy értelmes életet éljen meg, és nem szabadna megelégednie jelenlegi körülményeivel. Ahhoz, hogy Péter képmását élje meg, rendelkeznie kell Péter tudásával és tapasztalataival. Az embernek magasabb rendű és mélyebb dolgokra kell törekednie. Isten mélyebb, tisztább szeretetére kell törekednie, és olyan életre, amelynek van értéke és értelme. Csak ez az élet; csak akkor lesz az ember olyan, mint Péter. Arra kell összpontosítanod, hogy kezdeményező módon menj be a pozitív oldalon, és nem szabad passzívnak lenned és hagynod, hogy az átmeneti könnyebbség kedvéért visszaess, miközben figyelmen kívül hagyod a mélyebb, részletesebb és gyakorlatiasabb igazságokat. Gyakorlatias szeretetnek kell lennie benned, és minden lehetséges módját meg kell találnod annak, hogy megszabadulj ettől a dekadens, gondtalan élettől, amely nem különbözik egy állatétól. Értelmes és értékes életet kell élned, és nem szabad bolonddá tenned magad, vagy úgy kezelned az életedet, mint egy játékszert, amivel játszadozhatsz. Senki számára, akiben van elszántság és szereti Istent, nincsenek elérhetetlen igazságok, és nincs olyan igazságosság, amelyért ne tudna szilárdan kiállni. Hogyan kellene élned az életedet? Hogyan kellene szeretned Istent, és arra használni ezt a szeretetet, hogy eleget tégy az Ő szándékainak? Nincs nagyobb dolog az életedben. Mindenekelőtt ilyen elszántsággal és kitartással kell rendelkezned, és nem szabad olyannak lenned, mint a gerinctelen gyengéknek. Meg kell tanulnod, hogyan tapasztalj meg egy értelmes életet, és hogyan tapasztalj meg jelentőségteljes igazságokat, és nem szabad ilyen hanyagul bánnod magaddal. Anélkül, hogy észrevennéd, elmegy melletted az életed; azután vajon még mindig lesz ilyen lehetőséged arra, hogy szeresd Istent? Vajon szeretheti az ember Istent, miután meghalt? Ugyanolyan elszántsággal és lelkiismerettel kell rendelkezned, mint Péter; az életednek értelmesnek kell lennie, és nem szabad játszadoznod magaddal. Emberi lényként és Istenre törekvő emberként képesnek kell lenned arra, hogy gondosan mérlegeld és közelítsd meg az életedet – átgondolva, hogy hogyan ajánld fel magad Istennek, hogyan legyen értelmesebb az Istenbe vetett hited, és – mivel szereted Istent – hogyan szeresd Őt tisztább, szebb és jobb módon.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről)

452. Ha az emberek szeretni kívánják Istent, meg kell ízlelniük Isten szeretetreméltóságát és látniuk kell Isten szeretetreméltóságát; csak ekkor ébredhet fel bennük egy istenszerető szív, valamint olyan szív, amely odaadóan feláldozza magát Istenért. Isten nem szavakon és nem is képzeletükön keresztül szeretteti meg Magát az emberekkel, és nem kényszeríti az embereket, hogy szeressék Őt. Ehelyett engedi, hogy saját akaratukból szeressék Őt, és engedi, hogy meglássák szeretetreméltóságát a munkájában és kijelentéseiben, ami után feléled bennük az Isten iránti szeretet. Az emberek csak ily módon tehetnek igazán bizonyságot Istenről. Az emberek nem azért szeretik Istent, mert mások erre késztették őket, és nem is pillanatnyi érzelmi fellángolás ez. Azért szeretik Istent, mert látták szeretetreméltóságát, látták, hogy oly sok minden érdemes Benne az emberek szeretetére, mivel látták Isten üdvözítését, bölcsességét és csodatetteit – és ennek eredményeképp, valóban dicsőítik Istent és valóban sóvárognak Utána, és olyan szenvedély ébredt bennük, hogy nem tudnának túlélni Isten megnyerése nélkül. Akik igazán bizonyságot tesznek Istenről, azért képesek visszhangzó módon tenni ezt, mert az ő bizonyságtételük az igaz tudás és Isten iránti valódi sóvárgás alapján nyugszik. Az efféle bizonyságtétel nem egy érzelmi indíttatás szerint kínálkozik, hanem Istenről és az Ő természetéről való tudásuk alapján. Mivel ők megismerték Istent, úgy érzik, hogy mindenképp bizonyságot kell tenniük Istenről, és mindazokkal meg kell ismertetniük Istent, akik sóvárognak Isten után, és tudatában kell lenniük Isten szeretetreméltóságának és gyakorlatiasságának. Ahogyan az emberek Isten iránti szeretete, bizonyságtételük is spontán; valóságos és valódi jelentősége és értéke van. Nem tétlen vagy üres és semmitmondó. Azért csak az Istent igazán szeretőknek az életében van a legtöbb érték és értelem, és azért csak ők hisznek igazán Istenben, mert ezek az emberek képesek Isten fényében élni, és képesek Isten munkájáért és irányításáért élni. Ez azért van, mert ők nem a sötétségben élnek, hanem a fényben; nem értelmetlen életet élnek, hanem Isten által megáldott életet. Csak azok képesek bizonyságot tenni Istenről, akik szeretik Istent, csak ők Isten tanúi, csak őket áldja meg Isten, és csak ők tudják elnyerni Isten ígéreteit. Azok, akik Istent szeretik, Isten bizalmasai; ők azok, akiket Isten szeret, és ők örvendhetnek az áldásoknak Istennel együtt. Csak az ilyen emberek élnek majd örökké, és csak ők élnek majd örökké Isten gondviselése és védelme alatt. Isten olyan Isten, akit az embereknek szeretniük kell, és méltó minden ember szeretetére, ám nem minden ember képes szeretni Istent, és nem minden ember tud bizonyságot tenni Isten mellett, sem Istennel együtt uralkodni. Mivel ők bizonyságot tudnak tenni Istenről, és minden erőfeszítésüket Isten munkájának szentelik, azok, akik igazán szeretik Istent, bárhol járhatnak az ég alatt anélkül, hogy bárki szembe merne szállni velük, és hatalmat gyakorolhatnak a földön, és Isten összes népe felett uralkodhatnak. Ezek az emberek összegyűltek szerte a világból. A világ minden tájáról származó emberek ők, akik különböző nyelveket beszélnek és eltérő a bőrszínük, létük értelme azonban ugyanaz; mindegyiküknek Istent szerető szíve van, mindannyian ugyanazt a bizonyságot teszik, és ugyanaz az elhatározásuk és ugyanarra vágynak. Azok, akik Istent szeretik, szabadon járhatnak szerte a világban, és azok, akik bizonyságot tesznek Istenről, bejárhatják a világegyetemet. Ezeket az embereket szereti Isten, ők Isten áldottai, és örökké élnek majd az Ő fényében.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik Istent szeretik, örökké élnek majd az Ő fényében)