Ma – nem számítva, hogy elérjük-e azt az érzéket, amellyel Péter rendelkezett – sokan még azt az érzéket sem tudják elérni, amellyel Pál rendelkezett. Még Pál öntudatával sem rendelkeznek. Bár Pált az Úr lesújtotta, mert üldözte az Úr Jézust, később mégis megvolt benne az elhatározás, hogy az Úrért dolgozzon és szenvedjen. Jézus egy betegséget adott neki, és később Pál tovább szenvedett ettől a betegségtől, miután elkezdett munkálkodni. Miért mondta, hogy tövis van a testében? A tövis valójában betegség volt – és Pál számára ez egy végzetes gyengeség volt. Nem számított, hogy mennyit dolgozott, vagy hogy mekkora elszántság volt benne a szenvedésre, nem tudott megszabadulni ettől a tövistől. Pedig Pál sokkal jobb képességű volt, mint ti, mai emberek, és önismerettel is rendelkezett, és több érzéke volt, mint nektek. Miután Pált Jézus lesújtotta, abbahagyta Jézus tanítványainak üldözését, és elkezdett Jézusért prédikálni és szenvedni. Vajon mi inspirálta őt a szenvedés elviselésére? Pál úgy gondolta, hogy mivel meglátta a nagy világosságot, tanúságot kell tennie az Úr Jézusról, nem szabad többé üldöznie Jézus tanítványait, és nem szabad többé ellenállnia Isten munkájának. Pál a vallás egyik magas rangú alakja volt. Nagy tudású és tehetséges volt, lenézte a középszerű embereket, és erősebb személyiséggel rendelkezett, mint a legtöbben. De miután a „nagy világosság” beragyogta, képes volt az Úr Jézusért munkálkodni, elszánta magát arra, hogy Istenért szenvedjen, és felajánlja magát Istennek, ami bizonyította, hogy volt érzéke. Abban az időben, amikor Jézus tanítványait üldözte és letartóztatta, Jézus megjelent neki, és ezt mondta: „Pál, miért üldözöl Engem?” Pál azonnal összeesett és így szólt: „Kicsoda vagy, Uram?” Egy hang szólt az égből: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” Pál egyszerre felébredt, és csak ekkor tudta meg, hogy Jézus a Krisztus, hogy Ő Isten. „Alá kell vetnem magam. Isten adta nekem ezt a kegyelmet – így üldöztem Őt, és Ő mégsem sújtott le rám, és nem átkozott meg. Szenvednem kell Érte.” Pál felismerte, hogy üldözte az Úr Jézus Krisztust, és most az Ő tanítványait gyilkolja, hogy Isten nem átkozta meg őt, hanem világosságot árasztott rá. Ez lelkesítette őt, és így szólt: „Bár nem láttam az Ő arcát, hallottam a hangját és láttam az Ő nagy világosságát. Csak most látom igazán, hogy Isten valóban szeret engem, és hogy az Úr Jézus Krisztus valóban az az Isten, aki könyörül az emberen és megbocsátja az ember bűneit mindörökre. Most már valóban látom, hogy bűnös vagyok.” Bár azután Isten Pál ajándékait felhasználta a munkára, ezt felejtsük el egyelőre. Az akkori elszántságát, a normális emberi értelmét és az öntudatát – ezeket a dolgokat képtelenek vagytok elérni. Ma nem kaptatok-e sok világosságot? Nem látták-e sokan, hogy Isten természete fenség, harag, ítélet és fenyítés? Átkok, megpróbáltatások és finomítás sokszor érte már az embereket – és mit tanultak belőle? Mit nyertél a fegyelmezésből és a metszésből? Súlyos szavak, csapás és ítélet sokszor ért már téged, de te mégsem törődsz velük. Még az a kevés érzék sincs meg benned, amivel Pál rendelkezett – nem vagy te rendkívül elmaradott? Aztán sok minden volt, amit Pál nem látott tisztán. Csak azt tudta, hogy a világosság körülragyogta, de nem tudta, hogy a földre volt sújtva; ő személy szerint azt hitte, hogy miután a világosság körülragyogta, fel kell áldoznia magát Istenért, szenvednie kell Istenért, mindent meg kell tennie, hogy az Úr Jézus Krisztusnak utat törjön, és még több bűnöst megnyerjen, hogy az Úr megváltsa őket. Ez volt az ő elhatározása, és munkájának egyetlen célja – de amikor munkálkodott, a betegség még mindig nem hagyta el, egészen haláláig. Pál több mint húsz évig tevékenykedett. Sokat szenvedett, sok üldöztetést és sok nyomorúságot élt át, bár ezek természetesen sokkal kisebbek voltak, mint Péter megpróbáltatásai. Mennyire szánalmas, ha még Pál érzéke sincs meg bennetek? Ha ez a helyzet, akkor hogyan kezdhetne Isten még nagyobb munkába bennetek?

Amikor az evangéliumot terjesztette, Pál nagy kínokat szenvedett. A munka, amit végzett, az elszántsága, a hite, a hűsége, a szeretete, a türelme és az alázatossága abban az időben, és a sok más külső dolog, amiket megélt, meghaladták azt, amit ti, mai emberek megéltek. Bennetek – hogy szigorúbban fogalmazzak – nincs normális érzék, még csak lelkiismeretetek és emberi mivoltotok sincs. Annyi minden hiányzik belőletek! Így sokszor abban, amit megéltek, nem található normális értelem, és az öntudatosságnak semmi jele. Bár Pál akkoriban testi betegségben szenvedett, továbbra is imádkozott és keresett: „Mi ez a betegség valójában? Ennyi munkát végeztem az Úrért, miért nem hagy el ez a nyomorúság? Lehetséges talán, hogy az Úr Jézus próbára tesz engem? Vajon lesújtott rám? Ha lesújtott volna rám, meghaltam volna, akkor képtelen lettem volna elvégezni mindezt a munkát Érte, és nem kaphattam volna ennyi világosságot. Ő is felismerte az elhatározásomat.” Pál mindig úgy érezte, hogy ez a betegség Isten próbatétele volt számára, hogy ez a betegség edzette a hitét és az akaraterejét – így látta ezt Pál. Valójában a betegsége egy következmény volt, ami abból maradt, amikor az Úr Jézus lesújtott rá. Ez érzelmi nyomás alá helyezte őt, és megfékezte lázadását. Ha Pál körülményei között találnátok magatokat, mit tennétek? Vajon az elszántságotok és a szenvedésre való képességetek felérne a Páléval? Ma, ha valamilyen betegség sújt benneteket, vagy ha nagy megpróbáltatáson mentek keresztül, és szenvedni kényszerültök, ki tudja, hogy milyenné váltok. Ha egy madárkalitkába zárnának be titeket, és folyamatosan gondoskodnának rólatok, akkor rendben lennétek. Máskülönben olyanok lennétek, mint a farkasok, nélkülözve minden emberi mivoltot. Tehát mikor egy kis korlátozást vagy nehézséget viseltek el, az jót tesz nektek; ha könnyű dolgotok lenne, tönkremennétek, és akkor hogyan lehetnétek védettek? Ma azért részesültök védelemben, mert fenyítést, ítéletet és átkot kaptok. Azért vagytok védve, mert sokat szenvedtetek. Ha nem így lenne, már régen romlásba zuhantatok volna. Ez nem szándékosan nehezíti meg a dolgotokat – az ember természetét nehéz megváltoztatni, és így kell lennie ahhoz, hogy a beállítottsága megváltozzon. Ma még csak nem is rendelkeztek olyan lelkiismerettel vagy érzékkel, mint Pál, és még csak nem is rendelkeztek az ő öntudatával. Mindig nyomást kell gyakorolni rátok, és mindig fenyíteni kell titeket és ítélkezni felettetek ahhoz, hogy felébredjen a lelketek. A fenyítés és az ítélet a legjobb az életetek számára. És amikor szükséges, a tények fenyítésének is el kell érnie benneteket; csak akkor fogtok teljesen meggyőződni. A ti természetetek olyan, hogy fenyítés és átok nélkül nem lennétek hajlandók fejet hajtani, nem lennétek hajlandók alávetni magatokat. A tények nélkül, amelyek a szemetek előtt vannak, hatástalan lenne. Jellemben túlságosan alantasak és értéktelenek vagytok! Fenyítés és ítélet nélkül nehéz lenne meghódítani titeket, és nehéz lenne legyőzni igazságtalanságotokat és engedetlenségeteket. Régi természetetek oly mélyen gyökerezik. Ha a trónra helyeznének, fogalmatok sem lenne a világegyetemben elfoglalt helyetekről, még kevésbé arról, hogy hová tartotok. Még azt sem tudjátok, honnan jöttetek, hogyan is ismerhetnétek meg a teremtés Urát? Az idejében érkező mai fenyítések és átkok nélkül már régen elérkezett volna a végső napotok. A sorsotokról nem is beszélve – nem lenne az még inkább közvetlen veszélyben? E nélkül az időszerű fenyítés és ítélet nélkül ki tudja, mennyire arrogánsak lennétek, vagy mennyire romlottá válnátok. Ez a fenyítés és ítélet hozott el titeket a mai napig, és ezek őrizték meg a létezéseteket. Ha még mindig ugyanazokkal a módszerekkel „nevelnének” benneteket, amelyeket „apátok” alkalmazott, ki tudja, milyen birodalomba lépnétek be! Egyáltalán nem vagytok képesek kontrollálni magatokat és reflektálni önmagatokra. Ami a hozzátok hasonló embereket illeti, ha csupán követtek és alávetitek magatokat – anélkül, hogy bármilyen félbeszakítást vagy zavart okoznátok –, a céljaimat el fogom érni. Nem kellene-e inkább elfogadnotok a mai ítéletet és fenyítést? Milyen más választási lehetőségetek van? Amikor Pál látta az Úr Jézust beszélni és munkálkodni, még mindig nem hitt. Később, miután az Úr Jézust a keresztre szegezték, majd feltámadt, tudta ezt a tényt, mégis folytatta az üldözést és az ellenkezést. Ezt jelenti a szándékos vétkezés, és ezért lett lesújtva. Kezdetben tudta, hogy van egy király a zsidók között, akit Jézusnak hívnak, erről hallott. Később, amikor prédikációkat tartott a templomban és prédikált szerte az országban, Jézus ellen fordult, és fennhéjázva megtagadta, hogy bárkinek is engedelmeskedjen. Ezek a dolgok óriási akadállyá váltak az akkori munka számára. Jézus munkálkodása idején Pál nem közvetlenül üldözte és tartóztatta le az embereket, hanem a prédikációkat és a szavakat használt arra, hogy lerombolja Jézus munkáját. Később, miután az Úr Jézus Krisztust a keresztre szegezték, elkezdte letartóztatni a tanítványokat, egyik helyről a másikra rohant, és mindent megtett, hogy üldözze őket. Csak azután ébredt fel és tapasztalta meg a nagy megbánást, miután a „világosság” ráragyogott. Miután lesújtatott, a betegsége soha többé nem hagyta el. Néha úgy érezte, hogy szenvedése egyre súlyosbodik, és képtelen volt felkelni az ágyból. Így gondolkodott: „Mi folyik itt? Csakugyan le vagyok sújtva?” A betegség soha nem hagyta el, és e betegség miatt sokat dolgozott. Azt lehet mondani, hogy Jézus ezt a betegséget az önteltsége és akaratossága miatt helyezte Pálba; ez büntetés volt Pálon, de ez azért is történt, hogy Pál adottságait felhasználja Isten munkájában, hogy az Ő munkája kibővülhessen. Ami azt illeti, Isten szándéka nem az volt, hogy megmentse Pált, hanem hogy felhasználja őt. Pál beállítottsága azonban túlságosan gőgös és akaratos volt, ezért „tövis” adatott testébe. Végül, mire Pál befejezte munkáját, a betegség már nem jelentett számára olyan nagy gyötrelmet, és munkája vége felé képes volt kimondani a következő szavakat: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája” – amit azért mondott, mert nem ismerte Isten munkáját. Sokan vannak köztetek, akik olyanok, mint Pál, de ha valóban megvan bennetek az elszántság, hogy az út végéig kitartsatok a követésben, akkor nem lesz részetek rossz bánásmódban. Itt most nem fogjuk tárgyalni, hogy Pál milyen módon volt lázadó és ellenálló; maradjunk annál a résznél, ami pozitív és dicséretes volt benne: volt lelkiismerete, és miután egyszer megkapta a „világosságot”, képes volt Istennek szentelni magát és szenvedni Istenért. Ez volt az egyik erőssége. Ha azonban vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy azért, mert volt egy erős pontja, ő egy áldott ember volt, ha azt gondolják, hogy nem feltétlenül volt megfenyítve, akkor ezek értelmetlen emberek szavai.

Sokan, amikor imádkoznak és olvassák Isten szavait, azt mondják, hogy hajlandóak alávetni magukat Istennek, de aztán a magánéletben züllöttekké válnak, és nem törődnek vele. Isten szavai újra és újra elhangzanak, rétegről rétegre leleplezve az embereket, és csak akkor „találnak békét”, amikor a legalsó réteg is lelepleződik, és kevésbé lesznek gőgösek és akaratosak, és nem lesznek olyan elviselhetetlenül arrogánsak. A mai állapototok mellett még mindig kíméletlenül le kell csapni rátok, le kell leplezni titeket, és részletről részletre megítélni, hogy esélyetek se legyen levegőhöz jutni. Számotokra jobb, ha a szigorú fenyítés és az ítélet nem hagy el benneteket, és ha a kárhozat és az átkok nem lesznek távol tőletek – ez lehetővé teszi számotokra, hogy lássátok, hogy Isten adminisztratív rendeleteinek keze soha nem távolodik el tőletek. Ahogyan a Törvény Korában, amikor Áron látta, hogy Jahve soha nem hagyta el őt (amit ő látott, az Jahve állandó vezetése és védelme volt; Isten vezetése, amit ma láttok, az a fenyítés, átkok és ítélet), ma sem hagy el titeket Jahve adminisztratív rendeleteinek keze. Van azonban egy dolog, ami miatt nyugodtak lehettek: bárhogyan is ellenkeztek, lázadoztok és ítélkeztek, a testeteknek semmi baja nem lesz. De ha vannak emberek, akik túl messzire mennek az ellenállásban és akadályozzák a munkát, az nem elfogadható; van egy határ. Ne szakítsátok félbe vagy zavarjátok meg a gyülekezet életét, és ne szakítsátok félbe a Szentlélek munkáját. Ami a többit illeti, azt tehetsz, amit akarsz. Ha azt mondod, hogy nem akarsz törekedni az életre, és vissza akarsz térni a világba, akkor siess és menj! Azt tehettek, amit csak akartok, mindaddig, amíg nem akadályozzátok Isten munkáját. Van azonban még egy dolog, amit tudnod kell: a végén az ilyen akaratos bűnösök mind ki lesznek iktatva. Ma még lehet, hogy nem ér téged szemrehányás, de a végén csak az emberek egy része lesz képes bizonyságot tenni – és a többiek mind veszélyben lesznek. Ha nem szeretnél részt venni ebben a folyamban, az rendben van. A ma embereivel toleránsan bánok; nem korlátozlak téged, feltéve, hogy nem félsz a holnapi fenyítéstől. De ha ebben az áramlatban vagy, tanúságot kell tenned, és fenyítésben kell részesülnöd. Ha vissza akarod utasítani, és vissza akarsz térni a világba, az rendben van – senki sem akadályoz meg téged! De ha olyan munkát végzel, amely romboló hatású, és megzavarja Isten munkáját, akkor ezt egyáltalán nem lehet megbocsátani neked! Ami pedig azt illeti, amit a szemed lát és a füled hall arról, hogy kik kapnak fenyítést, és kiknek a családja kap átkot – mindezeknek vannak határai és korlátai. A Szentlélek nem tesz dolgokat könnyelműen. Az általatok elkövetett bűnök alapján, ha a saját igazságtalanságotok szerint lennétek kezelve és komolyan véve, melyikőtök maradhatna életben? Mindannyian szerencsétlenséget élnétek át, és egyikőtök sem járna jó eredménnyel. Mégis, ma sok emberrel toleránsan bánok. Még ha ítélkeztek, lázadoztok és ellenkeztek is, mindaddig, amíg nem szakítotok félbe, mosolyogva nézek szembe veletek. Ha valóban az életre törekedtek, akkor el kell szenvednetek egy kis fenyítést, és el kell viselnetek a fájdalmat, hogy megváljatok attól, amit szerettek, hogy az műtőasztalra kerüljetek operációra; el kell tűrnöd a fájdalmat, ahogyan Péter is elfogadta a megpróbáltatásokat és a szenvedést. Ma az ítélőszék előtt álltok. A jövőben a „guillotine-ra” kell mennetek, ami akkor lesz, amikor „feláldozzátok” magatokat.

Az utolsó napok munkájának ezen utolsó szakaszában talán azt hiszed, hogy Isten nem fogja megsemmisíteni a testedet, és azt lehet mondani, hogy nem szenvedhetsz semmilyen betegségben, még akkor sem, ha szembeszállsz Vele és elítéled Őt – de amikor Isten szigorú szavai elérnek téged, amikor lázadásod és ellenállásod és csúnya arcod mind lelepleződik, nem tudsz majd elbújni. Egyszer csak pánikba esel, és tanácstalan maradsz. Ma kell, hogy legyen egy kevés lelkiismeretetek. Ne játsszátok a gonoszok szerepét, akik ellenállnak és lázadnak Isten ellen. Fel kell lázadnod régi ősöd ellen; ilyen érettséged kell legyen, és ez az az emberi mivolt, amivel rendelkezned kell. Állandóan képtelen vagy arra, hogy félretedd a saját jövőbeli kilátásaidat vagy a mai élvezeteket. Isten azt mondja: „Amíg mindent megtesztek azért, hogy kövessetek Engem és az igazságra törekedtek, biztosan tökéletessé teszlek benneteket. Amint tökéletessé váltok, gyönyörű rendeltetési helyetek lesz – beviszlek az Én országomba, hogy Velem együtt élvezzétek az áldásokat.” Egy gyönyörű rendeltetési helyet ígértem nektek, de a veletek szemben támasztott követelményeket soha nem lehet csökkenteni. Van egy feltétel is: függetlenül attól, hogy meg lesztek hódítva vagy tökéletessé váltok, ma némi fenyítésnek és szenvedésnek kell alávetni benneteket; csapást és fegyelmezést kell kapnotok; hallgatnotok kell szavaimra, követnetek kell utamat, és követnetek kell Isten akaratát – ezt kell nektek embereknek tennetek. Függetlenül attól, hogy hogyan törekszel, világosan kell hallanod. Ha tényleg valódi meglátásaid vannak, akkor folytathatod a követést. Ha úgy gondolod, hogy itt nincsenek kilátások vagy remények, akkor elmehetsz. Ezek a szavak világosan szóltak hozzád, de ha valóban menni akarsz, az csak azt mutatja, hogy a legcsekélyebb lelkiismereted sincs; ez a cselekedeted elegendő annak bizonyítására, hogy egy démon vagy. Habár azt mondod, hogy mindent Isten rendezésére bízol, a tested és az általad megélt dolgok alapján mégis a Sátán hatalma alatt élsz. Bár a Sátán is Isten kezében van, te magad még mindig a Sátánhoz tartozol, és Isten még nem mentett meg igazán, mert még mindig a Sátán befolyása alatt élsz. Hogyan kell törekedned azért, hogy megmenekülj? A választás a tied – neked kell kiválasztanod, hogy milyen úton járj. Végső soron, ha azt tudod mondani: „nem tehetek jobbat, Isten szeretetét a lelkiismeretemmel hálálom meg, és egy kis emberi mivoltra van szükségem. Semmi többet nem tudok elérni, és a képességem sem olyan kiváló; nem értem Isten művének látomásait és értelmét. Én csupán viszonzom Isten szeretetét, megteszem, amit Isten kér, és megteszek mindent, amit tudok. Teremtett lényként megfelelően teljesítem kötelességemet” – akkor elégedett leszek. Ez a legnagyszerűbb bizonyságtétel, amire képes vagy. Ez a legmagasabb színvonal, ami az emberek egy részétől megköveteltetik: teljesíteni egy teremtett lény kötelességét. Csak annyit tegyél, amennyire képes vagy; a veled szemben támasztott követelmények nem túl magasak. Amíg mindent megteszel, amire képes vagy, addig ez a te bizonyságtételed.