Péter tapasztalatai során sok száz próbatétellel találkozott. Bár a mai emberek ismerik a „próbatétel” kifejezést, valódi jelentését és körülményeit illetően zavarodottak. Isten megedzi az emberek elszántságát, finomítja bizonyosságukat és minden részüket tökéletesíti, s mindezt elsősorban próbatételeken keresztül éri el, amelyek egyben a Szentlélek rejtett munkáját is jelentik. Úgy tűnik, mintha Isten elhagyta volna az embereket, úgyhogy, ha nem vigyáznak, ezeket a próbatételeket a Sátán kísértéseinek fogják tekinteni. Valójában sok próbatétel tekinthető kísértésnek, és ez az az alapelv és a szabály, amelyek szerint Isten munkálkodik. Ha az emberek igazán Isten jelenlétében élnek, akkor az efféle dolgokat Istentől származó próbatételeknek fogják tekinteni, és nem hagyják elillanni. Ha valaki azt mondja, hogy mivel Isten vele van, a Sátán biztosan nem fogja megkörnyékezni őt, az nem teljesen helyes; ha így lenne, hogyan magyarázható, hogy Jézus azután szembesült kísértésekkel, miután negyven napig böjtölt a pusztában? Ha tehát az emberek valóban helyreigazítják az Istenbe vetett hitről alkotott nézeteiket, sok mindent sokkal tisztábban látnak majd, megértésük pedig nem lesz torz és csalóka. Ha valaki tényleg elszánt arra, hogy Isten által tökéletessé legyen, akkor sokféle szögből kell megközelítenie minden dolgot, amivel szembesül, sem balra, sem jobbra nem szabad elhajolnia. Ha nincs ismereted Isten munkájáról, nem fogod tudni, hogyan működj együtt Istennel. Ha nem ismered Isten munkájának alapelveit, és nem vagy tisztában azzal, hogyan munkálkodik a Sátán az emberben, nem lesz utad a gyakorláshoz. A buzgó törekvés önmagában nem teszi lehetővé, hogy elérd az Isten által megkövetelt eredményeket. A tapasztalás ily módja Lőrincéhez hasonló: semmiféle különbséget nem téve, csak a tapasztalatra összpontosítva, mit sem tudva arról, hogy mi a Sátán munkája, mi a Szentlélek munkája, hogy milyen állapotban van az ember Isten jelenléte nélkül, és miféle embereket akar Isten tökéletesíteni. Milyen alapelveket kell alkalmazni, amikor különféle emberekkel foglalkozunk, hogyan kell felfogni Isten akaratát a jelenben, hogyan kell megismerni Isten természetét, és mely emberekre, körülményekre és korra irányul Isten irgalma, fensége és igazságossága – ezek egyikében sincs tisztánlátása. Ha az emberek nem rendelkeznek többféle látomással tapasztalataik alapjaként, akkor az élet szóba sem jön, a tapasztalat pedig még kevésbé; ostobán továbbra is alávethetik magukat és elviselhetnek mindent. Az ilyen embereket igen nehéz tökéletesíteni. Elmondható, hogy ha a fent említett látomásokból semmivel sem rendelkezel, az bőséges bizonyítéka annak, hogy egy kretén vagy, olyan, mint egy sóbálvány, amely mindig Izráelben áll. Az ilyen emberek haszontalanok, semmirekellők! Vannak, akik mindig csak vakon alávetik magukat, mindig ismerik magukat és mindig a saját viselkedésmódjaikat veszik elő, amikor új dolgokkal foglalkoznak, vagy „bölcsességgel” intézik az említésre sem méltó triviális ügyeket. Az ilyen emberek nélkülözik az ítélőképességet, és mintha az lenne a természetük, hogy beletörődnek abba, hogy packáznak velük, és mindig ugyanolyanok; sosem változnak. Az ilyen emberek bolondok, akikből az ítélőképesség szikrája is hiányzik. Sosem próbálnak a körülményekhez vagy a különböző emberekhez illő intézkedéseket tenni. Az ilyen embereknek nincs tapasztalata. Láttam néhányakat, akik annyira el vannak foglalva önmaguk megismerésével, hogy amikor a gonosz szellemek munkája által megszállt emberekkel találkoznak, leszegik a fejüket és megvallják bűneiket, nem merészelvén felállni és elítélni őket. Amikor pedig a Szentlélek nyilvánvaló munkájával szembesülnek, nem mernek engedelmeskedni. Úgy hiszik, hogy a gonosz szellemek is Isten kezében vannak, és a legcsekélyebb bátorságuk sincs felállni, és ellenállni nekik. Az ilyen emberek szégyent hoznak Istenre, és teljesen alkalmatlanok arra, hogy súlyos terhet viseljenek Érte. Ezek a bolondok semmiféle különbséget nem tesznek. A tapasztalás efféle módját ezért meg kell tisztítani, ugyanis ez Isten szemében tarthatatlan.

Isten csakugyan sok munkát végez az emberekben, időnként próbára teszi őket, olykor olyan környezetet teremt, amely megedzi őket, alkalmanként pedig olyan szavakat szól, amelyek vezetik őket és kiegészítik a hiányosságaikat. Néha a Szentlélek az Isten által számukra előkészített környezetbe vezeti az embereket, hogy tudtukon kívül felfedezzenek sok olyan dolgot, ami hiányzik belőlük. Azon keresztül, amit az emberek mondanak és tesznek, s ahogyan másokkal bánnak és a dolgokat kezelik, a Szentlélek tudtukon kívül sok olyasmit megvilágosít nekik, amit korábban nem értettek, lehetővé téve számukra, hogy sok dolgot és embert világosabban lássanak, megengedve, hogy betekintést nyerjenek sok olyasmibe, amiről korábban nem tudtak. Amikor a világgal foglalkozol, fokozatosan elkezded felismerni a világ dolgait, s mielőtt elér a vég, erre a következtetésre juthatsz: „Valóban nehéz embernek lenni.” Ha eltöltesz egy kis időt Isten előtt tapasztalva és eljutsz oda, hogy megérted Isten munkáját és természetét, öntudatlanul sok betekintést nyersz, az érettséged pedig fokozatosan növekszik majd. Sok szellemi dolgot jobban megértesz, és különösen Isten munkáját fogod tisztábban látni. Elfogadod majd Isten szavait, Isten munkáját, Isten minden cselekedetét, Isten természetét, valamint azt, ami Isten, és amit Ő birtokol, a saját életedként. Ha csupán a világban bolyongsz, a szárnyaid egyre jobban megkeményednek, az Istennel szembeni ellenállásod pedig egyre nagyobb lesz; hogyan tud akkor Isten használni téged? Mivel túl sok benned a „véleményem szerint”, Isten nem használ téged. Minél többet vagy Isten jelenlétében, annál több tapasztalatod lesz. Ha még mindig vadállatként élsz a világban – a szád Istenhitet vall, a szíved azonban valahol máshol jár – és ha továbbra is a világi életfilozófiákat tanulmányozod, akkor vajon nem lesz-e minden eddigi fáradozásod hiábavaló? Ezért, minél többet vannak az emberek Isten jelenlétében, annál könnyebben tökéletesítheti őket Isten. Ez az az út, amelyen keresztül a Szentlélek a munkáját végzi. Ha nem érted meg ezt, lehetetlen lesz számodra, hogy a helyes útra lépj, az pedig, hogy Isten által tökéletesedj, szóba sem jöhet majd. Nem leszel képes normális lelki életet élni; olyan lesz, mintha fogyatékos lennél, és csak a saját kemény munkád lesz, Isten munkájából pedig semmi. Vajon nem hiba ez a tapasztalásodban? Nem feltétlenül kell imádkoznod ahhoz, hogy Isten jelenlétében legyél; néha Istenről elmélkedve vagy az Ő munkáján tűnődve, alkalmanként valamilyen dologgal foglalkozva, néha pedig azáltal kerülsz Isten jelenlétébe, hogy egy esemény során lelepleződsz. A legtöbben azt mondják: „Nem vagyok-e Isten jelenlétében, hiszen gyakran imádkozom?” Sok ember vég nélkül imádkozik „Isten jelenlétében”. Bár az ima mindig az ajkukon van, valójában nem élnek Isten jelenlétében. Ez az egyetlen eszköz, amivel az ilyen emberek fenn tudják tartani állapotukat Isten jelenlétében; teljesen alkalmatlanok arra, hogy szívüket arra használják, hogy mindenkor Istennel foglalkozzanak, s arra sem képesek, hogy Isten elé jöjjenek a tapasztalás által, akár elmélkedés, csendes szemlélődés útján, vagy elméjüket arra használva, hogy kapcsolatba lépjenek a szívükben lakozó Istennel, azáltal, hogy figyelmeznek Isten terhére. Csupán a szájukkal ajánlanak fel imákat a mennyei Istennek. A legtöbb ember szíve nélkülözi Istent, és Isten csak akkor van ott, amikor közelednek Hozzá; a legtöbbször Isten egyáltalán nincs ott. Vajon ez nem annak a megnyilvánulása, hogy Isten nincs az ember szívében? Ha Isten valóban a szívükben lenne, tudnának afféle dolgokat tenni, amiket a rablók és a vadállatok tesznek? Ha valaki valóban féli Istent, az igaz szívét kapcsolatba hozza Istennel, gondolatait és elképzeléseit pedig mindig Isten szavai foglalkoztatják. Sem beszédben, sem cselekedetben nem fog hibázni, és semmi olyat nem tesz, ami nyilvánvalóan szemben áll Istennel. Ez a hívő lét mércéje.